KeikoAz ágyamon fekszem, bambulok, mint ahogy szokás nálam. Utálom ezt az unalmat, egyszerűen utálom. Miért nem lehet az élet tele csupa izgalommal? Miért kell unalomnak léteznie a földön? Miért? Ez a kérdés kavarog a fejemben már három napja. Nagyon meleg időnk van, ezért döntök úgy, hogy ma nem megyek le a birtokra, hanem bent a kastélyban keresek valami hűvös helyet. Csak azt kéne megtudni, hogy hol van az a hűvös hely. Sóhajtok egyet, majd felállok, és a bőröndömhöz lépek. Még nem pakoltam ki, túl izgatott voltam, hogy mi vár itt rám. Kinyitom a bőröndöt, és unottan pakolgatom a cuccaimat a szekrénybe, amikor eszembe jut drága édesanyám egyik mondata: "Ha unatkozol, olvass!". Nem hittem volna, hogy egyszer még hasznát veszem ennek a mondatnak, de lám igen. Itt biztos izgalmasabb könyvek vannak, mint otthon. De nekem a legizgalmasabb lenne egy olyan könyv, ami tele van varázslatokkal, ártásokkal, átkokkal és bűbájokkal. Nekem az lenne a világ legizgalmasabb könyve. Felállok, majd kisétálok a hálókörletből, a klubhelyiségből. Nem tudom, merre kell mennem, ott még nem voltam. Megkérdezem az egyik diákot, aki útba igazít, és néhány perc múlva már a könyvtár ajtajánál vagyok. Benyitok, majd körbenézek. Szép, az biztos. Elkezdem nézegetni a polcokat, vannak itt elég unalmas olvasmányok is. Egy három perces keresgélés után találok egy könyvet. Belenézek, ártások és rontások vannak benne. Tetszik. Leülök egy asztalhoz, ami elég közel van az ajtóhoz is.
