28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Fandler Ágoston összes RPG hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. május 18. 21:01 Ugrás a poszthoz

Dominic
Ágoston színre lép...

*Pirosló arccal, mindkét kezemben jól megpakolt bőröndökkel kecmeregtem föl a vonatra, amely ha minden jól megy elvisz a mágustanodába. Már napok óta izgatottan vártam, hogy én is bekerülhessek és elkezdhessem tanulmányaimat. Mégis olyan szörnyűek voltak az előkészületek... Totál kiborított. Gondolj csak bele, anyukád és te összeszeded a legfontosabb holmikat a szobádból! Mivel mugli [igen, asszem ezentúl így kellene beszélnem a többiekről] kütyüket nem hozhatok be, kénytelen vagyok a képregényeimre, könyveimre, újságaimra hagyatkozni. Ezeket követi egy halom emléktárgy és kellék, melyek a tanulásban segítenek majd. És a ranglistámon az utolsó helyen álló ruhadarabok, abból is elég sok.
Hogy fogom én ezt kibírni?! Ennyi időre még sosem mentem el otthonról... És mi lesz a szobámmal? Remélem nem verik szét, amíg távol vagyok. Jövőre már levédem valami tuti riasztóbűbájjal, hogy ne mehessenek be. Akkor aztán nyugodt lennék.
A szokásos szituáció: anya mosolyog és könnyezik, apa büszkén mellette, a tesóim pedig ravasz tekintetüket rám szegezve bámulnak. Én csak szégyellősen integetek a vonat ablakából. A helyemen ülök, a cuccaimat már elrendeztem magam körül, így kényelmes útnak nézek elébe. Aztán, amikor elérkezett az idő, a személyvonat kipöfögött a pályaudvarról. Ki, az ismeretlenbe...
Nem nagyon emlékszem, hogy mi is történt az utazás alatt. Egy ideig unott arccal bámultam kifelé a fejemből, legtöbbször a kilátást csodálva. De mivel csomó szántóföldön és erdős réten mentünk végig, amikre marhára nem vagyok kíváncsi, inkább elfeküdtem az üléseken és szundítottam egyet. Mellettem úgysem ült senki... Az utolsó pillanatban riadtam fel, amikor megállt a vonat. Ijedten az ablaküveghez pattantam és az állomás nevét kiíró táblát kezdtem keresni. Miután megtaláltam, sietősen, már-már kapkodva elhagytam a vagont.
Nem utaztak túl sokan aznap a faluba, ezért nyugodtan kihajíthattam a peronra a bőröndjeimet. Miután ezt megtettem, lelkesen én is leugrottam a vonatról, összeszedtem a motyómat és érdeklődve néztem körül.
~ Klassz hely! Mintha kirándulni mennék! ~
Egészen megnyugodtam. Persze azért a szívem még mindig dobogott, de már nem annyira. Felvettem a táskáim, s gurulós bőröndjeim magam után húzva terepszemlét tartottam. Úgy éreztem, mintha szabad lennék. Mintha nem sietnék sehová sem. Furi. Odabattyogtam az egyik padhoz és leültem, mert ezzel a sok cuccal a hátamon nem sokáig bírom, a végén még megizzadok. Azt sem tudtam, merre kell menni, amire már anyát is figyelmeztettem, de ő azt mondta, könnyen odatalálok. Na, persze... De már nem vagyok olyan kicsi, majd megkérdezem az egyik pénztárban, hogy mi a helyzet. Vagy...
~ Talán az a fiú eligazíthat. Egész barátságosnak néz ki... ~
Felkaptam a cuccaimat és odarohantam hozzá. Közben a hajam felborzolta a szél, szuszogtam, izgatott voltam és nem tudom, hogy mi ütött belém. *
- Hali! Te biztos egy diák vagy, ugye? Meg tudnád mondani, merre van az iskolához vezető út?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. május 19. 09:48 Ugrás a poszthoz

Dominic

* A viszonylag zökkenőmentes megérkezés után cókmókjaimmal az iskola felé vettem az irányt. Legalábbis nagyon reméltem, hogy a leszólított fiú oda fog elnavigálni és nem valami átverés lesz ez az egész. *
~ Igazi szerencse, hogy ez a fiú is a suliba tart. ~
- Jajj, köszönöm. Aranyos tőled, de én is boldogulok. Bár... - húztam el a szám - azért az egyik bőröndömet húzhatnád te, ha nem baj. Akkor nekem máris kényelmesebb lenne.
* Alapvetően nem arra vagyok nevelve, hogy ezt megengedjem magamnak, de túl lusta vagyok ahhoz, hogy az emelkedős úton végigvonszoljam a táskákat. Más családoknál biztosan elintézik tértágítós bűbájjal, de nálunk senki nem ismeri ezt a varázsigét. Ha anya ezt a viselkedésemet meglátná, már rég fejbe kólintott volna egy sodrófával. Na jó, nem. Anya szeret, de az tuti, hogy morcos arccal nézne rám és jól meg is sértődne, hogy engem zsaroljon. De ez nem fair! Kezdem magam hátrányban érezni, hogy másnak ilyen könnyű, én meg itt kínlódom. A pálcától is rettegek... Még sosem volt alkalmam élesben varázsolni.*
- Szia, örülök a találkozásnak! Én Fandler Ágoston volnék, de kérlek ne csúfolj a nevemmel. Sokan Ágizni kezdenek, aminek nem mindig örülök... - jegyzem meg elgondolkodva és tekintetemmel végigszemlélve a környezeten.
~ Tyű, mennyi furcsa üzlet! Ez nem a jó öreg allee. ~
*Valami azt súgta, hogy itt bőven lesz felfedezni valóm a későbbiek során. Az állomást már elhagytuk ugyanis, komótosan és nem sietősen sétáltunk az iskola irányába. Néha meg-megálltam, hogy megszemléljem a kirakatokat és elképedve végigfussak az árukon, de nem akartam Dominicet feltartani.
Kellett pár másodperc, hogy értelmezni tudjam a kérdését, de érkezett is a válasz.*
- Igen, asszem. Őőő, hát senki sem varázsló a családomból, csak én. Aztán egyébként lehet, hogy valamelyik tesóm később becsatlakozik, de az is kb a csodával lenne határos. Miért, te is? Sok hasonló gyerek van még itt, akik olyanok, mint én? Eléggé félek tudod ettől az egész dologtól, meg most bekerülök valami bentlakásos izébe és ott lesznek a szobatársak és összezsúfolódom, aztán megszívatnak éjszakánként, mint a filmekben. Borzalmaaas! - kezdtem bele a nyavalygásba, ami csak jött és jött a számból. Amire éppen gondoltam, kimondtam. De nagyon felizgatott ezzel a kérdéssel.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2013. május 19. 09:49
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. május 20. 18:52 Ugrás a poszthoz

Dominic

* Sétálgattunk a fő utczán, amely szerintem a legforgalmasabb hely lehet a faluban. Nem csak a nevéből adódóan. A vonatból elnézve igen aprócska település ez, nem hallottam olyan sokat erről a helyről. Még azt sem, hogy miért bogolynak hívják, amikor életemben nem hallottam ezt a szót. *
~ Mázlista vagyok, hogy őt fogtam ki. Nem gondoltam volna, hogy ennyire barátságosan fogad. ~
* Az út közben még így is többször elfáradtam, de több csomagot már nem voltam hajlandó átadni a fiúnak. Eleve végtelenül hálás voltam, hogy egyáltalán szóba elegyedett velem, udvariasan átvállalta terheim egy részét és elmond minden fontosat, amit tudnom kell. Hát, igen. A sok üzletet és épületet megnézve esett csak le, hogy naaagyon sok dolgot nem meséltek el nekem. És ezeket mikor akarták közölni velem?! Csak feltettek a vonatra, hogy húzzak el Mucsaröcsögére. Nem vagyok anyuékra mérges, csak nem tudom megérteni, hogy egyszer a széltől is óvtak, most meg ilyen nyugodt szívvel adnak "jó kezekbe". És később pedig majd az egekig dicsérik az iskolát, hogy mi mindenre tanított meg, pedig az összes tudást én szereztem meg. Nem is olyan egyszerűen! *
- Italook?! Nem iszom alkoholt, ha arra gondolsz. Ha nem ez a cél, akkor szívesen elmegyek egyszer veled - elhúzott szám valószínűleg elárulta Dominak, hogy nem vagyok jóban az alkohollal. Nem tudom, hogy ő mire gondolt az ital szó alatt, de ha erre, akkor picit csalódtam a fiúban.
- Nem, a vonaton egy csomót sikerült aludnom, most tele vagyok energiával és legszívesebben bejárnám az egész falut. Mekkora amúgy és kik laknak itt, milyen hely ez? Milyen üzletek vannak még? Ez milyen bolt? Ennek a háznak az emeletén laknak? Arra mi van? - mutattam ujjaimmal minden égtáj felé.
* Abban mondjuk igaza lehet a fiúnak, hogy előbb pihennem kéne. Szerintem viszont elég lenne csak letenni valahová a cuccaim. De ne már! Olyan kíváncsinak érzem magam, hogy most még a cipekedést is elviselem. És ez nagy dolog! *
- Ó.
* Amiket Domi mesélt utána, azokat bólogatva meghallgattam. Megjegyzem, sajnos eléggé lehangoltak. Ezek szerint tényleg valami különleges ember lehetek, vagy oltári nagy szerencsém van. Nem lehetett volna, hogy minden marad a régiben? Igazából nem érdekelt, hogy minek csúfolnak. Sárvérű... Nem olyan csúnya szó, lehet nem érzem át a súlyát, a jelentését, de engem nem bosszantana, ha rám mondanák. Vagy nem tudom... Tud az ember pikánsabb szavakkal is csúfolódni.
Domi sok érdekeset mesélt nekem, amikről eddig még nem volt teljesen fogalmam. Megtudtam, hogy egy varázslónak mindenképp kellett lennie a családomban, mert csak így örökölhetem a mágikus képességeket. Ez elég érdekes, ilyet nem tanítanak biológia órán. Menőn éreztem magam. Viszont elkeserített, hogy idősebb testvéreim nem jöhetnek el. Eddig reménykedtem, hogy talán bennük is megvan ez a valami, talán csak titkolják ezt az egészet, de úgy látszik tévedtem. Ez nem igazság! Legalább ők itt lennének velem. Ez az egész... rossz...*
- Ne már! És nem is látogathatnak meg? Mondjuk a húgomnak még van esélye arra, hogy boszorkány. Egyszer majd ő is diák lesz itt, legalábbis szívből remélem. Én senkiről sem tudok, hogy varázsló lett volna. Kár, mi?
* Kínos szituáció, rámosolyogtam a fiúra, majd vállat vonva tovább battyogtam. Nagyjából fél percig tartó csönd következett, amíg én a földet bámulva átgondoltam a helyzetemet, zsebembe süllyesztettem kezeimet és megfogalmaztam, hogy mit is akarok kérdezni. Aztán a fiúhoz közelebb eső kezemmel hadonászva belekezdtem a mondókámba. *
- Az igazgató bácsi sok mindent elmesélt nekem, mielőtt idejöttem volna. Viszont néhány cuccra még szükségem lesz. Az alapfelszereléseken kívül egyébként miket tanácsos venni? Anya adott egy csomó zsebpénzt, arra költöm, amire akarom. De nem tudom, hogy mire tudom, mert nem látok itt általam is ismert üzleteket. Egyébként te melyik házba jársz? Ajj, tudod annyi mindent kérdeznék, de olyan ciki. Vagy nem? Szerintem az... De benned már megbízom valamennyire. Jó, mi? - mosolyogtam.
~ A pénzről talán hallgatnom kellett volna. Anya, ha itt lenne, újból hátrakötné a sarkam ~
- Tudsz már varázsolni? Hogy megy itt a diákélet? Ami nincs benne a szabályzatban, de mégis mindenki tud róla. Van ilyen? Hm, hm? - tudakoltam kíváncsian, ravaszan kacsintgatva a fiú felé. Egy kicsit hiperaktív tudok néha lenni, főleg stresszes helyzetekben. Így tudom kiereszteni a gőzt.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. május 23. 20:44 Ugrás a poszthoz

Dominic

- Akkor kifejezetten örülök, hogy egyre gondoltunk. Egy pillanatra azt hittem, te is olyan vagy, mint a többiek. De persze érzem én, hogy rendes alak vagy. Legalább mi összetartunk, tudod, khm... Nekem most nem könnyű. - nyeltem egyet újra a fiúra mosolyogva. Pontosan tudnia kellene, hogy kiket értettem többiek alatt. Az ifjúság azon részét, akiknek csak a rossz dolgokon jár az esze. Sajnos a korombeliek többsége mind ilyen, legalábbis akiket ismerek.
- Ó, annak tényleg örülnék! Egy felfedező kaland rám férne, én tényleg mindenhová veled tartok, ha esik, ha fúj! Kíváncsian várom az expedíció kezdetét! Ha már varázsló lettem... De gondolom ráérek az évek során bejárni a kastély zegzugait és a falu környékét, mi? Amúgy, őm... Ha gondolod, iskola után vagy hétvégente, vagy amikor csak lehet, leugorhatunk. Meghívnálak valahová, elmehetnénk venni valamit vagy csak lógunk a parkban... Biztosan összefuthatunk más elsősökkel is! Amúgy tök rossz, hogy újra elsős leszek, amikor nemrég ballagtam. Simán lehetett volna kilencedik ez az első. Nem akarod felvetni az iginek? - nevettem. Az az igazság, hogy velem még kevés gyerek volt ennyire barátságos első pillanatra, mint Domi. Sőt! Ez kb valóságos filmbeillő jelenet, hogy a vonatról egy ilyen jó arcot ismerek meg. Azért nem árt távolságtartónak lennem. De máris hiányoznak a tesóim. És belül Domi tök hasonlít Norbira. Nem teljesen, mert Norbi pótolhatatlan, de legalább lehet vele beszélgetni, és ez már jó pont. Szerintem a fiú sem tökéletes, de hogy a rendesebbik fajtából való, az biztos. Semmiképpen sem akarom az egekig magasztalni őt, de a hosszú út után kellemes csalódás.
* Még mindig mindent megszemléltem, ami sorban jött az utcán. Az idő pedig csak úgy repült. Egy pillanatra odafutottam Domi háta mögé és matatni kezdtem a táskámban. Szóltam neki előtte, hogy álljon egy picikét meg, mert kivennék valamit, szóval feltehetőleg ő addig egy helyben állt, amíg kivettem amit akartam. Az pedig nem volt más, mint a híres nevezetes varázspálcám, amit az igazgató úr adott. Nagyon szép volt, eddig csak a mesékben láttam ilyeneket, de most már kézzel foghatom, sőt, használhatom is! Ez tök csodálatos! *
- Látod, Domi? Meg akartam mutatni neked a varázspálcám. Már nem kell vennem, kaptam. Állítólag ő a legjobb nekem, mert ő választott. Szeretnéd megfogni? - kíváncsian megkérdeztem és még válasza előtt a kezébe helyeztem, hogy megszemlélje - A tiéd itt van?
* Még az ő kezéből is csodálattal, csillogó szemekkel bámultam a SAJÁT pálcámra. Tényleg olyan, mint egy földöntúli valami. Pedig igazából csak egy bot. De mégis, ha belegondolsz, hogy miféle csodálatos természetfeletti képességek engedhetőek szabadjára vele, máris érdekessé válik, nem igaz? *
- Igen, az elektronikus cuccok passzolásáról már szóltak nekem. Rohadtul nem örültem a hír hallatán, de elfogadtam. Azt hiszem, valahogy kibírom nélkülük. Különben sem árt, ha leszokom a netezésről, igaz? Én is hoztam magammal egy csomó mindent. Adtak a tesóim sok ajándékot, amitől emlékezhetek rájuk, amikor nagyon magányos lennék. Hoztam könyveket, képregényeket, játékokat, fényképalbumokat. Érmeeek!? De jó! Csak nem kajakos voltál? Én régen egy évig versenyszerűen jártam, amíg a suli miatt abban nem kellett hagynom. Nem ez a suli, hanem akkor jött a nyolcadik és sokat kellett tanulni. Tudod, felvételi, ilyenek. Biztos ismerős szituáció neked is. A pénzzel most nem kell bajlódnom, van egy csomó amit még apa átváltott nekem és van rendes forintom is. Mindenre felkészültem ám, Ágoston a jég hátán is megél! Egyébként én is jó fiú szeretnék maradni, én sosem voltam rossz. Egyszer kaptam csak osztályfőnökit, amikor beszélgettem a padtársammal. Igazságtalan, mi? És az is csak azért, mert az osztályfőnök volt a szaktanár, szóval megtehette. Nem fair egy dolog. De én is félek most a sulitól. Ugye nem untatlak?
* Szívesen meséltem volna még a fiúnak, elég sok mindent. Biztosan kíváncsi ő is, ahogy én! De persze nem akartam túlzottan tolakodó lenni előtte, mert tudom, hogy azzal elüldözhetem, ami nem jó húzás. *
~ Ez az, amiről mesélt? ~
* Csak erre gondoltam, amikor megláttam azt az épületet, mely feltehetőleg a cukrászdát takarta. Első látásra nem hittem volna, hogy olyan különleges hely lehet, mint amilyennek mondják. Átlagos... Olyan régies, hangulatos, mintha egy belvárosi fagyizó lenne. Mindenesetre hívogatónak hatott ebben a nyáriasodó időjárásban, amiben csoda volt, hogy nem izzadtam le - annyira. Egy pillanatra meg is torpantam és mutatóujjammal kérdően, izgatott tekintettel a bejárat felé jeleztem, Domira pillantva. *
- Meghívjalak? Vagy beszélgessünk és keressünk valami szabadtéri árust a közelben? Az van, amit te akarsz, hisz én kértem szívességet tőled.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. május 25. 13:29 Ugrás a poszthoz

Amira nővérem és a babu ^.^

* Nagyokat ásítozva, nehezen akartam felkelni. Csipás szemeim sokat kellett törölnöm ahhoz, hogy teljesen kinyíljanak. A kinti felhős idő elszomorított, általában akkor fordul rosszra az időjárás, amikor pihenőnapom van. Ez nem fair! - igen, ez lassan szállóige lesz nálam. Semmi sem fair, ugyanis. De azért ennyi negatívum után előkerült a mosolygós arcom is, felültem az ágyamból és bambán néztem ki a fejemből. Utána pedig szépen lassan újra a régi és hiperaktív Ágostonka lettem. Egyből a bátyóimra gondoltam, hogy vajon ők most mit csinálhatnak. Minden bizonnyal a Normafához mennek ki lógni, az a kedvenc helyük. Én közben azon is kaptam magam, hogy hiányzik a telefonom. Hiányzik a zene az életemből, amelyet itt csak recsegő gramofonokból tudok hallgatni. Eltűnhetett a kultúra, minden bizonnyal. Egy fülhallgató nagyon jól jönne most... Ha így folytatom, a stressz felhalmozódik. És ha nem lesz hol kiadnom, akkor azt a többiek szívják meg. *
~ Talán le kellene ugranom a faluba, mert ilyenkor mindenki vagy kinn csavarog, vagy a házának körletein belül sündörög. ~
*Igen, azt pedig utáltam, ha sokan vannak körülöttem. A csikólakot pedig GYŰLÖLÖM. Szűkös, mintha egy katasztrófa után berendeltek volna valami közösségi szállóba és alszom, mint a hajléktalanok. Hányszor visszasírom a SAJÁT szobámat, ahol még kulcsra is lehetett zárni az ajtót és nem kellett félnem senkitől. Bezzeg most mindig félig nyitott szemmel alszom el, mert attól tartok megviccel valaki álmomban és bajszot rajzol nekem. Pedig nem is nő olyanom!
Sietősen elzártam a motyóimat, hogy senki meg ne találja. Ejtettem egy gyors firkálást a naplómba is, hogy felírjam, élek még. Sok értelmes nem szerepelt benne, rajzoltam egy ákombákomot, Pubi lett a neve. Úgy tervezem visszatérő vendég lesz, akár képregénysztárrá is fejlődhet! Felvettem egy fehér pólót, rá egy piros kardigánt húztam, majd egy kék farmer, edzőcipő és futottam is le, mint az őrült. Amióta abbahagytam a kajakozást, az állóképességem és a kondícióm romlott, de a kastélyban van erőnlét terme, majd ott újra visszanyerem régi erőm. Csak mostanság izzadós lettem.
Sikeresen lefutottam a faluba és meg sem álltam a Boglyas térig. Innen néhány sarkot komótosan legyalogolva eljutottam egy játszótérre, amit még nem láttam. Igazából magát a teret sem sikerült alaposan megszemlélnem, csak mentem a fejem és a gyerekricsaj után.
~ Gyerekek! ~ Kaptam fel a fejem és vigyorogva még közelebb trappoltam. Belépve a kapun szétnéztem és meg is láttam egy cuki kisbabát.
- Babuu! - indultam el sprintelve a picurság felé, de rögvest meg kellett állnom, amikor megláttam az anyukáját. Anyukáját?! Néhány pillanatig bámultam rá, mint valami Marsról érkezett idegenre. Összeráncolt szemöldökkel és fancsali képpel végigmértem tetőtől talpig.
~ Ez nem anyuka... Vagy ilyen korán szülnek itt? ~ Nem értettem.
- Halika. Bocsi, nem akartam letámadni a babádat. De olyan cukii - mosolyogtam a kicsikére - Ugye megsimogathatom? Ugye nem baj?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 2. 15:08 Ugrás a poszthoz

Amira és a kisbaba

Annak csak megörültem, hogy az a szülő, vagy nem szülő... minek is mondjam micsoda egy ránézésre kedves és barátságos lány és nem hajtott el a fenébe. Titkon arra számítottam, hogy megharagszik azért, amiért lerohanom szegénynek a kisbabáját. Ilyenkor a nőkön mindig nagy a nyomás, nagyon tudják félteni a csöppségüket. Emlékszem, anya az elején mennyire félt odaadni Laut. Kicsi voltam, na... De legalább már fel tudtam fogni, hogy született egy hugicám és nagyon örültem neki. Azóta pedig a mami is beláthatja, hogy jó döntés volt rám bíznia a gondoskodását, mert nagyon jól összebarátkoztunk. Elolvastam a naplóját - na jó, ezt ő még nem tudja! - és azt találtam benne, hogy engem szeret a testvérei közül a legjobban. Azóta is szívmelengető erre visszagondolnom. Persze sosem árulom el neki, hogy a cuccai között matattam. Gonosz Fandimók, höhö.
- Ne haragudj...atok. Csak gondoltam idejövök egy picit, szeretem a gyerekeket és jól értek hozzájuk. - emeltem a fejem büszkén, mintha valami dicséretre várnék, de nem - A tiéd? Mennyi idős? Ránézésre olyan 1-2 éves lehet. Vagy nagyon elbaltáztam? - érdeklődtem összeszorítva a fogaim, izgatottan várva tippelésem eredményét.
- Képzeld el, hogy nekem van egy húgom, akivel nagyon sokáig közösen játszottunk. Azóta én vagyok a kedvenc bátyója. A többi tesóm is szeret, én jó gyerek vagyok. Csak tudod hiányoznak, ők nem lehetnek itt. És nem csak a családom hiányzik, hanem a gyerekkor. Akkor még nem jártam iskolába és csak játszanom kellett, az volt a dolgom. Tudod olyan rossz, hogy felnövünk és aztán ugyanúgy gondoskodnunk kell a gyermekekről, mint ahogy rólunk is gondoskodtak egykor. - osztottam meg szokásos szájmenésem közepette ezen bölcs intelmeket a lánynak - Sokan mondják, hogy elég sok hülyeséget tudok összehablatyolni, szóval szóljál, ha túllőttem a célon - kacsintottam.
Remélem ezek után nem könyvel el valami nyomulós fura gyereknek, sőt... Remélem a kamaszokkal vesz emberszámba, mert különben tüntetést szervezek! Nincs kegyelem, aki ellenáll! Na jó...
- Ágoston - mosolyogtam - És te? Am ide járok a suliba, elsősként. - mondtam neki büszkén, közben pedig már le is ültem valahová a kisbabával az ölemben. Kicsit lovagolt az ölemben, amíg én gondosan ügyeltem rá, hogy véletlenül se essen ki a kezeim közül. A fejére pedig óvatosan rádöntöttem az én fejem, mintha a sapija lenne a kobakom. Aranyos volt és nagyon puha bőre volt, amilyet régen tapintottam. És az a hiányolt babaillat...
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 14. 16:00 Ugrás a poszthoz

Leonie
zabára készen!

Úgy szeretem a hasamat! Habár nincs pocakom, sőt, elég vékonyka egy fiú vagyok, tehát nem látszik rajtam. Akárhányszor is próbálkoztam, még sosem sikerült elhíznom. Amikor megszülettem, anya és apa szerint elég dundi kisfiú voltam, de aztán az idők folyamán szépen eltűntek a kilók és nem tudok visszahízni. Nem is nagyon akarok... Bár nemrég a fejembe vettem, hogy egy picivel kövérebben nem is mutatnék olyan rosszul. Hülye ötlet, mi?
Ezen szerencsés adottságomnak köszönhetően nem is nagyon kell odafigyelnem arra, hogy miből és mennyit eszem. Habár a gyomrom egy picikét érzékenyebb az átlagtól, így hajlamos a sok össze-vissza evéstől kikészülni, azért mindig vigyázok és nem történik semmi baj. Mindenfajta éttermet szeretek, sokat járta el a családommal. Voltam már belvárosiban, vidékiben, kiscsárdában, nagycsárdában, folyóparti vendéglőben, bisztróban, gyorsétteremben, önkiszolgálóban, kóstoltam már különböző nemzetiségi éttermek kínálatait, mint például az olasz, görög, török, kínai, japán, szlovák, cseh [utóbbi kettő mondjuk otthon sem ritka nálunk, a bátyáim már egész jól tudnak főzni otthon] szóval minden kutyafüle.
De kanyarodjunk el a Fandlerek étkezési szokásaitól. Az egész ott kezdődött, hogy pletykát hallottam. Igen, már megint. És mivel én olyan kíváncsi fáncsika vagyok, most is, szokásomhoz híven odatelepedtem a közelbe és hallgatóztam. Állítólag nyílt valami új kajálda a faluban, és hogy az hű, de milyen finom is és próbáljuk ki egyszer. Mivel annyira nem voltam jóban az illetővel, azaz nem ismertem annyira, inkább egyedül vállalkoztam a feladatra. Cipőt húztam, felvettem valami olyan öltözetet, amiben a faluban is mutatkozhatok és elindultam. Eredetileg lassú sétát terveztem, de mivel kezdtem éhes lenni, a végére belehúztam. Direkt kihagytam a nagytermi közös étkezést, hogy sok kaja férjen belém.
Egy darabig keresgélnem kellett a faluban, mire megláttam az épületet. Fejet csóválva megálltam a bejárat előtt, felmértem, hogy mennyien is vannak odabenn. Féltem bemenni... Mi van, ha egyedül leszek elsős odabenn? És ha megbámulnak és kinevetnek?

Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 14. 21:05 Ugrás a poszthoz

Amira és a pöttöm

- Őh, ne haragudj, hogy illetlenül rákérdezek, de hogyhogy csak a nevelt? Mi van az apukájával és az anyukájával? - kérdeztem tapintatosan, utóbbi kérdésem már egészen elharapva és halkan, mintha azt sem akarnám, hogy a kisbaba hallja. Ugyan tudtam, hogy az egészből egy szót sem ért, és minden bizonnyal örökre elfelejti majd ezt a játszótéri kalandot, mégis tekintettel voltam rá, ki tudja miért.
Ha a lány nem szedi le a fejem, én vidáman gyerkőcözöm tovább. Szerintem ilyenkor mindenki a kis csöppség hatása alá kerül. Megnyugszik, elgondolkodik, elvarázsolja valami megmagyarázhatatlan. Ennek következtében megáll az idő, te pedig egy új világba kerülsz, mondhatni. Különös érzés.
- Tényleg sajnálom, hogy csak úgy idejöttem. Egyedül voltál, ez az oka. Bizonyára idegesítő lehet mindenkitől az a sok dicséret és az a sok kérés, hogy hadd fogja meg, meg ilyenek. Mondjuk én csak büszke lennék, ha megbámulnák a fiam... - vontam meg a vállaimat, egy mosolyt biggyesztve.
- Amira? Furcsa egy név. Tudod, furcsa nekem ez a sok idegennyelvű diák. De legalább henceghetek, hogy én mennyi furcsa emberrel találkoztam - vigyorodtam el - Te Rellonos vagy? Hú, azok nem gonoszak? Lehet, hogy egy rossz sztereotípia, na de mégis... Eddig nem sok olyan zölddel találkoztam, mint mondjuk Te! - jegyeztem meg úgy, hogy ezen kijelentés hatására még véletlenül se kapja fel a vizet. Remélem nem fogja bizonygatni, hogy már pedig ő tényleg az a fajta, akivel nem árt vigyázni.
Épp elkezdtem volna egy kicsit jobban babusgatni a picikét, Danielt. Hülye arcokat vágtam neki, hogy megnevettessem, s közben magam is remekül szórakoztam.
- Miért nem a magyar megfelelőjét kapta? - érdeklődtem - Jah, hát... Nagyon kedves, de igazán nem innám meg Daniel innivalóját. Nyugodtan tartsd meg neki, én majd iszom máskor.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 16. 11:36 Ugrás a poszthoz

Keiko



Mostanság sokat vagyok a faluban, de természetesen a kastély is nagy kedvenc. Először nem hittem el, hogy tényleg olyan hatalmas lesz, annyi felfedezni való hellyel, mint amilyennek mindenki mesélte, de most már belátom, hogy tényleg így van. Nagyon is alábecsültem ezek szerint az iskolát, de én már csak ilyen vagyok. A felderítést tehát hamar elkezdtem. Miután végre elkerültem abból a tömegszállóból egy normális, rendes szobába (én kaptam a legjobb szobatársakat ám!) valahogy több időm lett. Az első hetekben ráálltam a tanulásra, megszoktam a legalapvetőbb újdonságokat, nekiláttam behozni elmaradásaimat. Lelkes és szorgalmas gyerek vagyok, jó kobakkal, nem lepődtem meg ezen. Anya tanácsára csináltam azt, hogy nagyon rákapcsoltam az elején, és igaza lett. Most jöhet a pihenés.
Először csak a legalapvetőbb termeket, folyosókat találtam meg. Az útvonalat a Navine körlet felé, a Nagyterembe, a főbb kijáratokhoz, tantermekhez, ilyenek. Utána elkalandoztam, megtudtam, hogy hol a konyha, hol lehet kikapcsolódni. Régi vágyam volt a kastélyt körülvevő vidék, így a falu panorámájának megcsodálása is, amihez egyik sárga háztársam elmondta, hogy kiváló hely az erkély. Erkély? Na de milyen... Nem nagyon ismertem azt a helyet, de gondoltam, hogy valamelyik emeleten lesz. Aztán körbekérdeztem és útnak is indultam a taláromban. Igen, sokszor hordom az iskolai talárt, mert szerintem nagyon jól áll rajtam... Haza akarom vinni és akarok csinálni egy fényképet magamról az okostelefonomon, mert itt sajnos nem lehet. Más suliba is kellene egyenruha.
Sikeresen megtaláltam az erkélyt, rajtam kívül csak egy lány ácsorgott ott, a kilátást csodálva. Ő valamivel furább ruhát viselt, arcvonása is idegen volt számomra, egyből lejött, hogy valószínűleg Ázsiából származhatott. Hogy kínai, vagy japán, esetleg koreai, azt nem tudtam eldönteni, bár utóbbit kizártam. Szuper! Mindig is szerettem volna egy ázsiai barátot! Szerintem tök barátságosak... A múltkor láttam egy filmet a tévében a kínai-magyar általános iskoláról Pesten, tök érdekes volt, ahogy a mindennapokról meséltek. Ez az alkalom jó lesz arra, hogy megtudjam, tényleg rendesek-e, vagy csak a film akarta beetetni a közönséget. Odarobogtam a lány mellé és én is bambulni kezdtem a táj felé.
- Szia, bocsesz, nem zavarlak?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 16. 16:01 Ugrás a poszthoz

Keiko

Szerencsére nem hajtott el. Eddig szimpatikus a lány.
- Akkor okés. - vigyorodtam el, majd újra visszameredtem a vidék bámulásába. Szép... Itt a nyár, az ég egy kicsikét felhős, de jó időnk van. Kizöldült már réges rég minden, most már a gyümölcsök hiányoznak. De lassan azok is érni kezdenek.
- Ja, hogy... Háát. Talán azért, mert hirtelen azt tudtam magamra kapni a leghamarabb. Nem akartam túl sok ideig ruhát válogatni, utálom. És szerintem jól áll nekem, nemde? - nevettem, pózolva egyet a lánynak - És a házam címere is rajta van, szóval azt nem kell megválaszolnom. Navine, látod?
Jobb magyarázatot nem tudtam adni. Igazából én sem tudom. Ez egy olyan dolog, hogy szeretem a talárokat és kész. Eddig nem sokszor volt alkalmam hordani, maximum a farsangon valami maskarát, ami köbö ilyen.
- De mindegy is, nem? Am, kínai vagy japán származású vagy? Mesélsz az ottani életről, meg ilyenekről?
Reméltem, hogy nem bántom meg ezzel túlságosan és nem veszi tolakodásnak. Én is elég kíváncsi tudok lenni.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2013. június 17. 22:40
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 17. 20:55 Ugrás a poszthoz

Keiko

- Óh, majd belenősz, ebben a korban indulunk meg, ahogy a szülők is mondanák... Néhány év és sutty! - nevettem - Levita. Kékekkel sosem volt még gondom - meredtem a lányra ravasz, már-már gyanakvó tekintettel. De csak hülyéskedésből. Tudtam ugyanis, hogy a Rellonosoktól kell tartani, a többi házban rendesek az emberek.
- Ünneep?! Én szeretek ünnepelni, egyáltalán nem sajnálnám. És legalább tanítási szünetet is adnak hozzá? Legalább az egy vidám nép. Ú, a cseresznyefák! Hát ja, arról már én is hallottam, meg azért a hírekben itt is mondják. Rákerestem a googleban még régen, nagyon szép. Egyszer vigyél el Japánba, akkor majd megnézem. Legalább lesz ismerős a terepen és nem a vadidegenbe megyek, egyedül - vontam meg a vállam.
Nem tudom, hogy miért gondolja azt, hogy néhány ünnep idegesítő tud lenni egy idő után. Az ünneplésben nincs semmi rossz. Biztosan úgy, hogy ő is onnan való, másként tekint a dolgokra, nekem klassz lenne. Örülnék, ha olyan gazdag és nagy múltú nemzet részese lennék, mint a japánoké. Csak azokat a szemeket nem csípem... De ezt inkább nem mondom meg neki.
- És Fukusima? Nincs ott most sugárzás? - húzom el a szám. Én csak annyit tudok, amennyit a hírekből hallottam.
- Am, Ágoston vagyok! Üdv, Keiko! - ismételtem meg mosolygósan a nevét, mert igen tetszett. Megkönnyebbülve fogtam vele kezet.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 17. 21:48 Ugrás a poszthoz

Jeremy

A varázsvilágban sok klassz dolog létezik, de ami igazán pöpec, az többek között a bagolyposta. Mivel elkeveredtem a mugli világból, így az elektronikus kütyüknek is búcsút mondhattam, az igazgató bácsi pedig azt mondta, hogy az egyetlen mód a kapcsolattartásra az iskola falain belül az nem más, mint a bagolyposta. Ezt a különös levelezési módszert már sok filmben és könyvben fedeztem fel. Baglyot csak a mesében láttam, no meg egyszer egy fenyőfa lombjai között pihent egy hófehér gyönyörűség, amikor hivatali ügyben voltak a szüleim és a tesóimmal kinn maradtam a levegőn egy parkban. Az egyik osztálykirándulásomon pedig eljött hozzánk egy solymász, aki a védőkesztyűben oda is adta nekünk a madarát. Na, nagyjából ennyi a madarakkal kapcsolatos élményem "bő" emléktára. Ja és még talán az sorolható ide, amikor Beni kapott a szülinapjára egy papagájt, csak az pár nap múlva megdöglött. Kár érte, állítólag beszélni is megtanulhatott volna.
Szóval ez az egész már nagyon izgatott és eddig nem nagyon éltem a lehetőséggel, egyszer mentem le a faluba a postára, hogy jelt adjak magamról. Most azonban elhatároztam, hogy baglyot fogok küldeni. Ugyan nincs sajátom, egy olyan is megteszi, aminek nincs gazdája. Az eljárás menetét tudom, nincs mitől félnem...
Begombolom az ingem, felveszem mély zsebű farmernadrágom, cipőt húzok és elindulok a bagolyházba. Rutinosan járok a célterület környékén, hamar eltalálok oda.
~Fújj, de büüdösek ezek a baglyok!~
Nagyjából ez volt az első gondolat, ami akkor eszembe jutott. Arcomon némi undorral belöktem az ajtót, kezemet pedig legyezőként kellett használjam, hogy a bűzt valamelyest elűzzem. Aztán a furcsa szaghoz hamar hozzászokott az orrom, beljebb is mehettem. Csak őszintén reméltem, hogy egyik sem potyogtat rám, mert akkor kiverem a hisztit, nem érdekel, hogy fiú vagyok.
A szobámból már hoztam magammal egy agyon gyűrött, szamárfüles papírost, s a pennám is a zsebemben hevert, nem véletlenül választottam olyat, amibe gond nélkül belefér. Sajnos azonban egy picit tintafoltos lett belülről a gatyám, na sebaj... Meg a kezeim is maszatosak lettek, amit szintén a farmerba töröltem bele, mert nem volt zsepim és a koszos falba pedig pláne nem akartam. Ha már lúd, legyen kövér.
~Bakker, bakker...~
Összeráncolt szemöldökkel leültem az egyik legközelebbi lépcsőfokra. Az ablakpárkányon félretoltam magamnak egy fikarcnyi helyet, ahová lehetettem azt a papírt és nekiláthattam írni. A szüleim megtanítottak a levélfeladás szabályira, bár nem tudom, itt lesz-e rá szükség. Azért elkezdtem mindent szabályosan úgy, ahogy tanították.
Írtam, írtam. Betűket, szavakat, mondatokat, bekezdéseket. Egész sokat terveztem írni. A maszatos és pacás kéztől a levél is kapott egy Levita feelinget, de remélem nem lesz katasztrófa. Nagyjából mindent le akartam írni, ami eddig történt velem, és az nem is esemény. Elsősorban viszont nyugtatni szerettem volna őket, hogy minden rendben velem és amint lehet, meglátogatom őket. Úgy hiányoznak... Közben persze bagoly után is kémkedtem, hátha odarepül hozzám az egyik, bár egyelőre nincs nyoma.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 18. 11:07 Ugrás a poszthoz

Jeremy

Fokozatosan születtek a gondolatok a fejemben. Először a legfontosabbakkal kezdtem, s az írás közepette megfogantak olyan ötletek is, amikkel kiegészíthettem mesémet. Gondosan, szépen és fokozatosan nőtt terjedelme a maszatos papírlapnak.
Nagyjából a felénél jártam, amikor hangosan felsóhajtottam és megtöröltem homlokom. Nem mintha megizzadtam volna, csupán elfáradtam, főleg a kezeim. Igyekeztem gyöngybetűkkel írni, hogy ne hozzak szégyent otthont, és bebizonyítsam, hogy fejlődtem is valamit. Akkor legalább anya boldog lesz, hogy legalább erre jó volt ez a suli, hogy szépen megtanuljak írni. Csakhogy én alapjába véve nem írok valami helyesen, se szépen. Talán apróbb helyesírási hibák elszórtan előfordulnak a levélben, nyelvtanból négyes voltam nyolcadikban, mert az istennek se akarta a tanár megadni az ötöst, bármennyire is küzdöttem a második félévben. Szóval totál megterhelő szépen és jól írni valamit a szüleimnek, ha már az eltelt hetek alatt hozzászoktam az órákon való körmöléshez, firkantásokhoz, jegyzetelésekhez, amik tökre mindegy, hogy hogyan is festenek.
Éppen ráhelyeztem a papírra a pennát, ingereim monotonon kanyarították volna a betűket, ha nem lépett volna be valaki a bagolyházba. A hang egyértelmű volt, társaságom akadt. Először kérdőn felkaptam a fejem, majd újra készülő levelem felé pillantottam.
Az alakkal eleinte nem nagyon törődtem, félszemmel rápillantva egy diákot, feltehetőleg velem egykorút pillantottam meg. Nem volt valami ellenséges kisugárzása, nyilván nem elpáholni jött, így nyugodt szívvel merültem bele az írásba. Hangja, mely úgy verte fel a csendet, mint derült égből a villámcsapás, picit összerezzentett, mondhatni kizökkentett tevékenységemből.
Félrecsaptam a pennát, majd felvont szemöldökkel, kérdően fúrtam bele izgatott szempárom a fiúéba.
- Neked is szervusz... Egyébként nem hinném, hogy annyira rossz lenne a helyzet. És ez nem is kisregény. Csak eleget teszek szüleim kérésének, semmi több. Jobbnak láttam hamar eljönni ide, itt legalább nincs akkora mozgás, mint a szobámban, miért baj az? - vontam meg a vállam, válaszom oly hangnemben hangzott el, amilyenben a fiú is szólt hozzám. Ahogy elnéztem, rögtön tovább is haladt, mintha mit sem törődne velem. Tökéletes alkalom, hogy visszavágjak.
- Ahogy elnézem, neked pláne nem akadt a baglyoknál jobb társaságod. Bizonyára azzal a problémával küzdesz, amivel te támadtál nekem. Egyáltalán minek szólítottál meg, ha látszólag nem is érdekellek? - mosolyodtam el -
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 18. 11:21 Ugrás a poszthoz

Leonie

Én nagyon is jól elvoltam a kinti ácsorgással. Habár éhes voltam, mégis féltem bemenni. Aztán arra jutottam, hogy jobb nekem a kastély, inkább visszafordulok, ez amúgy is fizetős, drága, nem lenne jó ötlet elherdálnom a zsebpénzem, inkább költöm szuvenírre és érdekes varázslótárgyakra. Ekkor azonban megjelent egy vörös hajú lány, aki elég hiperaktív volt. Legalább annyira, mint amennyire én szoktam lenni otthon, de talán még jobban is.
- Jaa, hát én... Áu, hé, mit csinálsz?!
Majdnem sikítottam, amikor megfogott és elkezdett rángatni, de inkább csak vihogtam és lépést tartottam vele, hogy ne tépjen szét. Odabenn igen étvágygerjesztő illatok uralkodtak, hirtelen nem tudtam dönteni, hogy mit is válasszak, mit kívánok.
Kicsit megilletődtem. Félelmem úgy néz ki, beigazolódott. Arra, hogy engem, Ágostont valósággal beráncigált egy vörös hajú lány, gondolom sokan felkapták a fejüket. Néhány ember rosszallóan odapillantott, hogy miért vertem fel a csendet. Én egy picit elpirultam, aztán félősen integettem egyet. Szép kis bevonulást rendeztem.
- Csókolom! - ennyit nyögtem ki halkan, elharapva szám, ezzel köszöntem is, meg nem is.
A lányt nem nagyon ismertem, bár ez a vörös haj talán ismerősnek tűnt. Nem sok ilyen hajszínű leányzót ismerek, főleg nem, akinek ennyire szépen kijön a színe. Mint egy igazi eridonos, köbö.
- Nekem is jó a rántott sajt, meg valami rántott hús, ha van. És sült krumpli hozzá! De milyen üdítőt kérjünk?
Lelkesen megindulok a pult felé, veszek magamnak egy tálcát, evőeszközt, majd el is kezdem a mondókámat.
- Szeretnék kérni abból, ebből, meg egy picit abból is! - mutogattam az üvegen a kaják irányába mosolygósan - És majd gyömbért kérek innivalónak!
Közben a lányhoz fordultam és halkan odamotyogtam neki, hogy kezdjen el kiszemelni egy szabad asztalt. Hogy ő mit kér, azt nem tudom.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 19. 09:53 Ugrás a poszthoz

Keiko

- A genetika több nemzedék távlatából is képes meglepetéseket okozni. Sosem tudhatod, hogy mit fogsz örökölni, főleg, ha van magyar rokonod is. Szóval ne izgulj... Legrosszabb esetben elviszitek a szabászatba és megcsinálják nektek, csak az egy kicsit drága. Esetleg még... - vakartam meg az állam - megpróbálhatnád pálcával méretre szabni, csak ahhoz jól kell tudni varázsolni. Engem ne kérj, én biztosan nem vállalkozom ilyesmikre! - nevettem.
Keiko utána elég sok dolgot mesélt. Örültem, hogy nem utasította el az esetleges jövőbeni japán körutazásomat. Ugyan nem sok esélyt látok rá, mert nem hiszem, hogy addig megőrizzük és kijavítjuk kapcsolatunkat annyira, hogy elmenjek vele úgy, hogy anya is elengedjen, de azért jólesett. Nagyon érdekes, amiket mesél. Máskor is kérdezgetek tőle Japánról, de egyelőre ennyi elég. Ne vegyen tolakodó, kíváncsiskodó embernek. Mondjuk utóbbiban nem tévedne.
- Néhány hete érkeztem - gondolkodtam el egy pillanatra a kérdésen, belebámulva a semmibe - És azóta is itt dekkolok. Azért picit később, mert felkészítettek az itteni életre. Eleinte még így is furcsa volt, de szépen fokozatosan bele fogok rázódni a varázsvilágba. Te aranyvérű vagy?
A barátos kérdésével igen lázba hozott, nem is nagyon tudtam mit válaszolni erre. Keresztbe tettem a lábaim és egy picit zavartan, hebegve, próbáltam válaszolni.
- Hogy a barátok? Jaaa! Itt sok a jó fej diák, bár egyikkel sem szoktam még annyira össze. Egyelőre csak puhatolózom, aztán meglátjuk. Ráérek, nem? Képzeld el, hogy az eddigi legjobb legjobb barátom most épp vadul készül a tusára, szóval egy ideig nem nagyon ér rá, de szurkolok neki és majd meglátogatom, ha tudom. És neked, Keiko?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 24. 11:39 Ugrás a poszthoz

Keiko



- Nem csíped apud?
- pislogtam döbbenten. Nem is tudom, a hangjából ez jött le. Talán nem akar félig magyar, félig japán lenni, inkább lenne teljes egészében japán. Sokszor vannak megérzéseim, ami az elején elég furcsa volt, már-már ijesztő, de aztán megbékéltem vele. Legtöbbször bejön, szóval tuti jó móka.
- Én szeretem a szüleimet. - motyogtam lesütött szemekkel, mert csak úgy volt tiszta a lelkiismeretem, ha ezt rögvest megjegyzem a lánynak.
Utána jött egy olyan kérdés, ami... Hé, mindig ezzel jönnek? Azt hiszem ez lassan olyan téma lesz, mint a focimeccs vagy a legújabb Playstation játék. Kellemetlen érzés mindenkinek elmondani, mert olyan érzés, mintha egy macska lennék és mindenki azt kérdezné, milyen fajtájú vagyok. Na ne!
- Nemrég, nemrég... Passz, fél éve talán. De tudod, valamit mindig is éreztem. Csak azt hittem, hogy csak képzelgek vagy valami. Klassz dolog ez az egész kastély, de otthon is szívesen lennék. A szüleim muglik, csak azért vagyok itt, hogy megtanuljam kezelni a varázserőmet. Eddig nem annyira ment... A testvéreimnek sincs varázsereje, talán még a húgomban van meg ez a képesség, de ez már csak reménykedés...
Picit mindig elszomorít vagy éppen elgondolkodtat, ha ilyenről kérdeznek. Utána néhány percig általában elcsendesedem. Így tettem most is. Szemeim a távoli messzeségbe meresztettem. Nem tudtam hirtelen, melyik égtáj felé nézek, de azt reméltem talán arra, amerre most a családom van.
- Ugyan már, Keiko! Nem rossz itt lenni, biztos találsz majd barátokat. Elég sokat fogunk itt rohadni, szóval használjuk ki! - mosolyogtam - Mindig jó, ha vannak barátaid.
- Én, szabadidőmben? Rajzolok, énekelek, gitározom, kajakozom, olvasok, tesóimmal játszom, kirándulok, futok, úszom, zenét hallgatok, gépezem. A kastélyban meg lógok, barátkozom vagy tanulok. És tee?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 24. 16:22 Ugrás a poszthoz

Próba



Végre valami nekem való is akad a kastélyban, ami nem távolodik el annyira a mugli világtól és még jól is érzem magam benne. Ez a színészek mozgalmas és színes földje, ahol kedvedre eresztheted ki a gőzt és adhatod elő magadból a benned rejlő önmagad, elveszettnek hitt személyiséged vagy eddig lapuló tehetséged, s közben még jól is szórakozol az egészen.
Én, Ágoston, köztudott, hogy nagyon szeretek izgulni és aggódni. Ez tipikusan olyan alkalom, amire már jó előre félhet az ember! Így voltam én is... Nyűglődve forgolódtam az ágyamban, amikor a hajnali napfény első sugarai átszűrődtek az ódon kastély üvegablakán. Hunyorgó tekintettel felültem, - ehhez nagy hasizom kellett ám! - ásítottam és nyújtózkodtam egy nagyot. Persze csak óvatosan, mert ilyenkor rándul görcsbe az ember teste a legkönnyebben. Nincs itt anyu kalciumtablettája, hogy meggyógyítson! Az legalább finom gyümölcsös ízű volt. Itt valami katyvaszt adna egy ijesztő tekintetű indián bácsi, akitől a múltkor gyorsan el kellett bújnom a folyosón, mert lófrált!
Néhány percig tartó pipiskedés a tükör előtt... Ezt már nap közben, addig úgy voltam, ahogy reggel felkeltem. Megfésülködtem, rendbe tettem magam, kimostam a szemeimből a megbújt csipákat és már illatosan, barátságosan álltak készen arra, hogy átöltözzek egy kényelmes ruhába. Miután ez is megvolt, lementem.
Úgy álltam hozzá, hogy lesz ami lesz, csak nem harapják le a fejem. Így akár a szél, lefutottam és megtorpantam a próbaterem bejárata előtt. Először bekukucskáltam a kulcslyukon. Hát, mit mondjak, nem sok dolgot láttam, de azért lejött, hogy már vannak benn. Mozgott a kilincs, az ajtó kinyílt, Ágoston pedig megjelent!
- Hali! - kacsintottam a jelenlévőkre, ahogy óvatosan becsuktam magam után az ajtót. Picit huzat volt, szal sikerült hangosan becsapnom, de nem baj - Bocsesz...
Összetett kézzel a többiek felé vettem az irányt és egy kicsit furcsálló tekintetben, illetve hangnemben kezdtem kérdezősködni.
- Már elkezdődött? Már be kellett volna mutatkozni? Ez meddig fog tartani? Itt fogunk mindig próbálni? Most mi lesz? Várunk még valakit? - fordultam hol az egyik illetőhöz, hol a másikhoz, de ügyeltem arra, hogy mindenki hallja, amit mondok és valamelyikre legalább választ kapjak. -
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 24. 16:38 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Áu, áu, nyugi már! Te mindig ilyen... ilyen... - kapkodtam a szavak után, kezeimmel a levegőben hadonászva - szeleburdi és szétszórt vagy? Vigyázz máskor, mert a végén még bajod esik! - oktattam ki lágy és kellemes hangon, mert hát lányokkal mégsem viselkedhet gorombán az ember. Maximum a buta gyerekek, de azok meg nem ide járnak, hanem a mi utcánktól néhány sarokra arrébb, de szerencsére a másik irányba, így amikor utazom, vagy valami, akkor nem arra megyek.
Türelmesen megvártam, amíg ő is kér magának. Az szerencsére nem volt olyan lassú dolog. Meg hát ő is kivárt, akkor úgy illik, hogy én is őt. Ez már csak így megy. Ezt tanultam. Azután következett volna a leülés, de az meg nem ment olyan könnyen. Az volt a baj, hogy az a tökfilkó kiszolgáló nagyon sokat adott, ezért minden lépésemmel az ital és az étel kilötyögtetését vagy kipotyogását kockáztattam, igencsak súrolva a határt. Ráadásul olyan nehéz volt már maga a tálca is, hogy minden erőmmel tartanom kellett, nehogy kiejtsem a kezeim közül. Csakhogy azok ilyenkor eléggé izzadósak tudnak lenni. És milyen kényelmetlen a fogás a tálcán... Nem lehet rendesen megfogni. Fájtak az ujjaim, én pedig elkeseredett arccal sürgettem a lányt. Egyetlen vigaszom volt az, ha letehettem valahová egy pillanat erejéig, amíg új erőre nem kaptam.
Majdnem dühbe gurultam, de végül mosolyogva leültem oda, ahol már minden tökéletes volt. Kényelmesen elhelyezkedtem, leporoltam magam, majd a plafont bámulva gondolkodóba estem. Szerettem volna VÉGRE beszélgetni, de sajnos NEM TUDTAM.
- Vannak bará... - sajnos pont belevágott a szavamba, így gyorsan elhallgattam. Utána pedig nagyon közel hajolt hozzám. Kicsit megijedtem. A szívem kalapálni kezdett, amíg én kíváncsi tekintettel naaagyon közelről tanulmányoztam az arcát. A bőrét, a szemét, a szemöldökét, meg minden apró szépséghibáját. Kicsit zavarba hozott, így hátrébb toltam a széket és igyekeztem eelhajolni tőle, de közben ügyelve, hogy nehogy hátraessek.
- Őőő, na de kérem! Úgy megfájdul a pocid! - jelentettem ki elváltoztatott hangon, mintha a lány apukája lettem volna.
Ezen pillanatot kihasználva odanyúltam a vöröske tányérjához, elmarkoltam onnan két-három szelet krumplit és az egyiket a fejének célozva lazán odavágtam. Azon darabka pedig önfeledten ütötte meg iskolatársam állát, majd landolt az asztal szélén.
- Én inkább a kajacsata híve vagyok. - vigyorodtam el, szürcsölve az italomból - Áhh, de fincsi! Én is csomót játszottam régen a testvéreimmel, amikor még kisebbek voltunk vagy amikor még nem vittek el ide a ... kastélyba. Itt már sajnos kevesebb idő jut a játékra. Annyi játékot tudtam! Csomó kártyánk meg társasunk van otthon, van katonakészletünk, PlayMobil farmunk, egy jelmezes ládánk. Amíg valamelyikünk zenélt, addig a másikunk beöltözött és táncolt rá, a harmadik videózta. És te? - böktem rá -



Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 26. 10:47 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan



Mióta is fekhettem ott? Hú, nem tudom. Amikor megérkeztem, még alig volt valaki, tehát mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül birtokba vettem az egyik kanapét, keresztbe feküdtem rajta és egy eléggé érdekes pózban, hanyatt fekve elszundítottam. Persze előtte az asztalon gazdátlanul heverő, valószínűleg korábban itt tanyázó diáktársam hátrahagyott tankönyvét kinyitva a fejemre raktam, hogy ne látszódjon az arcom. Nem szeretem, ha alvás közben néznek. Valamennyi levegőt kaptam, jó könyvillata volt a cuccnak, s valahol még azt is éreztem, ahogy a tudás a papírlapokra rótt betűkből csak úgy szivárog át az én kis kobakomba. Muris, mi?
Nem is tudom, hogy mit álmodtam, valami lekvár meg vaj volt a főszereplő, és rémlik még egy cuki tacskó lelkes rohangászása. Utána már azon kaptam magam, hogy ébren vagyok, csak nehéz kinyitni a szemeimet. Nagyot nyújtózkodva ledobtam magamról a könyvet, bambán pislogtam párat, megtöröltem a szemeim és körülnéztem. Sok kérdés motoszkált a fejemben... A társalgóban azóta új arcok tűntek fel, akik pedig szundításom előtt jelen voltak, eltűntek, akár a kámfor. A hozzám közel eső fotelban egy fiú ült. Félénken odatotyogtam hozzá és kérdezősködni kezdtem, remélve, hogy nem hajt el.
- Szia, bocsi, meg tudnád mondani a pontos időt? - húztam el a szám, kicsit szégyellve magam.
- Tyű, az ott egy mesekönyv? Muta már, milyen mesék vannak benne! - kaptam ki a kezei közül és nekiálltam a borító tanulmányozásába. Utána felcsaptam és csillogó szemekkel lapozgatni kezdtem.
- Ez nekünk régen megvolt. Talán most is ott lapul valahol a padláson... A bátyáim ezen nőttek fel, még nekem is olvastak belőle. - vontam meg a vállam egy barátságos mosoly kíséretében. Nem tűnt fel, hogy cseh nyelven van, hirtelen olyan természetesnek látszott, hogy azt hittem, teljesen normális dolog.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 26. 17:33 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan



Nem jellemző rám, hogy gyermekkönyveket olvasok vagy éppen nézegetek. Ami azt illeti, ritkán akad a kezem ügyébe. Ennek itt különösen aranyos figurái és történetei vannak, ráadásul sok szép emlék fűz hozzá, értelemszerűen elnosztalgiázom néhány percig, vagy addig, amíg időm engedi.
Furcsán néztem a fiúra. Először hebegtem valamit, aztán bután nevetni kezdtem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vigyorogtam, mint a fakutya.
- Már miért ne érteném, mondd csak? - válaszoltam neki csehül.
Csak ezután kezdtem összeráncolt homlokkal gondolkodni. Jaa, hogy ez nem magyar beszéd volt. Hoppácska. Sokszor előfordult már velem. Otthon ezt szoktam meg, erre álltam rá, és persze az sem elhanyagolható, hogy vannak rokonaim és a múltam egy része - ha igen pici is - de oda köt.
- Köszi - biccentettem - Engem Ágostonnak, de te ezek szerint cseh származású vagy? - pislogtam kíváncsian, most már még jobban csillogó szempárommal. Még mindig csehül beszéltem, ezt meg kell hagyni. Biztosra akartam menni, hogy nem álmodom. Csípjetek meg, ha igen!
Rögvest rá is huppantam a fotel szélére - azt hiszem karfának hívják - mert nem akartam megkérni, hogy üljünk át valamelyik kanapéra. Nem baj, nekem így is kényelmes, így is ezer örömmel és hatalmas lelkesedéssel beszélgetek vele a legkülönfélébb témákról. Végre egy olyan ember, akivel tudok beszélni apa nyelvén is! Merthogy én magyarnak gondolom magam, bár különösebb öntudat egyik etnikum iránt sem tudatosult bennem. Majd a sors eldönti... De tök régen használtam ezt a nyelvet. Legközelebb, ha otthonra titkos dolgokat mesélek, tuti csehül írom.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 27. 19:42 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan



- Ó, értem értem értem!
- bólogattam nagy elégedettséggel. Csomó új kérdés jutott az eszembe, az ostrom azonban még váratott magára. Tolland is előszeretettel beszélgetett, én pedig hagytam kibontakozni. Mint kiderült, az csak jó számára, ha gyakorolhatja a nyelvet és fejlődhet.
- Ha van kedved, néha összejöhetnénk és segíthetek fejleszteni a nyelvtudásodat. Úgyszintén, ha valami nem tiszta, kérdésed vagy ilyesmid lenne, keress fel, a Navine körül megtalálhatsz, de baglyot is írhatsz, azt naponta többször is nézem, ha időm engedi. Pacsi? - nyújtottam felé a tenyerem.
- Nem mondanám magam annak. Inkább csak apát. De a tesóimról, akik elég sokat éltek kinn, ragadt rám valamennyi.
Furcsa megjegyzés volt tőlem, mert ismét elgondolkodtatott, hogy minek is valljam magam. Nem, szerintem az ember születési helye vagy az, ahol pár évig nevelkedett, ráadásul a babakorában, amit elfelejt az ember, még nem dönti el a hovatartozást. A tesóim közül a legidősebb bátyám például konkrétan csehnek vallja magát, cseh barátnője van és elképzelhetőnek tartja az ott történő visszatelepedést is, míg Norbi inkább a magyarsága felé hajt, talán anya hatott rá jobban. Az állampolgárságunkkal sem vagyok teljesen tisztában. Beni tuti kettős állampolgár, Lau pedig tuti, hogy csak magyar. Norbi és én vagyok az, akit nem tudok hirtelen, de majd megkérdezem anyát.
- Hogy mi a véleményem? - fújtam ki a levegőt az egyik portrét bámulva - Klassz kecó, na! Csomó felfedezni való van benne. De ami tutira tuti, az az, hogy furi egy hely. Igazándiból nem tudom pontosan meghatározni. Miért?
Ezek pedig furcsa megjegyzések helyett furcsa kérdések voltak a fiútól. Bizonyára nem tudott más épkézláb kérdéseket megfogalmazni, de én nagyon szívesen beszélgettem vele. Akár magyarul, akár máshogy. Ha ezzel fejlesztem őt és segítek neki... Csak kezdtem magam egy idő után valami gyakorlókönyvnek érezni. De miért is nyavalygok, ha egyszer én kerestem meg?
- Sulin kívül vagy belül? - túrtam bele a hajamba - Mert elég sok mindent. Am kajakozom, zongorázom, rajzolok, énekelek, olvasok, gépezem, tesókkal vagyok, barátokkal vagyok, tanulok, kirándulok, biciklizem, futom. Csomó minden. De azért leszűrheted ami különleges.
Lassan és artikulálva beszéltem, kézzel pedig imitáltam is a tevékenységeket, hogy új szavakat tanuljon vagy ne vesszen el a jó kis akcentusban. Én szerencsére Prága környéki nyelvjárást tanultam, így annyira nem tűnhet extrémnek. A mondataimat sem tudom úgy megválogatni, ugyanis nem találkoztam olyan magyarral, aki csehül tanult volna. Se cseh nyelvtanfolyammal, semmi. Nagyon nem egy népszerű nyelv ez, sajnos. Szóval, hogy mit tanult meg és mit nem, azt nem tudom.
- És te? Ugye nem zavarok? - kérdeztem vissza mosolyogva -
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2013. június 27. 19:42
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 27. 23:59 Ugrás a poszthoz

Leonie

- De megfájdul! - győzködtem erőszakosan, fonott karokkal.
Nagyon furi egy leányzó ez a kis vöröske, de nincs mit tenni. Ráadásul olyan makacs, mint egy öszvér. Ezt szokták mondani, ugye? De igazából olyan makacs, mint én vagyok. Látjátok, az ilyen embereket a szívem mélyén megértem, átérzem a helyzetüket és lelkivilágukat, mégis teljességgel elítélem őket.
Őh, a szokásai. Hát, szokatlanok. Főleg egy Fandler fiúhoz. Bizonyára a szülők hibájából adódóan nem nevelték meg eléggé a porontyot. Lehet, hogy árva? Akkor megmagyarázná a viselkedését, mert illemet tuti, hogy nem tanult. Mondjuk én mindig elfelejtem, hogy nekem anya tanító néni, így természetes, hogy minden okosságot beletölt a buksimba és jó nevelést kapok. Nem mindenkinek vannak olyan jó szülei, mint nekem! Igazuk van mindig!
Undi lány. Megfelelő arcmimikával viszonzásra kerül gusztustalan cselekedete. Vagy nem is tudom, talán én bámulom annyira és tulajdonítok túlzott jelentőséget neki azok után, amiket eddig velem csinált. Csak úgy beviharzott az ajtón, vele együtt az életembe is, én pedig kezdem roppant zavarban érezni magam. Segítség, mentsenek meeg! Ilyenkor hol vannak a segítőkész felnőttek, hümm?
Erőteljesen hozzám vágott egy krumplit. Egy nyálas, büdös, szétcsócsált, kutyaütő, ketchupos krumplit! Itt telt be a pohár. Volt időm reflexszerűen összehúzni a szemeim és vele együtt a testem is, de éreztem, hogy a szemhéjamat is érinti. Tette után pedig a nyálat, a zsírt és a paradicsomszószt, annak furcsa, idegen és hideg jelenlétét bőrömön.
Fintorogva töröltem meg ingem ujjával az arcom. Ami sok, az sok! Ha harc, hát legyen harc, engem nem érdekel! Nincs itt anya, hogy elverjen. És nála nincs rosszabb!
Megfogtam az összes krumplit és az ölébe vágtam, utána pedig minden erőmmel szürcsöltem némi üdítőitalt és az arcába próbáltam spriccelni. Ez az első csata, annak is első hadművelete, melyet a visszavonulás követ. Sikítozva, kacarászva elbújtam az asztal alatt, párszor beütve a hátam az asztallapba. Sokat nőttem az évek alatt, már nem olyan a világ, mint régen. Az ágy alá se férek be.
- Háhá, háhá! - mutogattam ki az asztal alól a lány felé - Pedig játszhatnánk célba dobó versenyt, megpróbálnám beledobni a szádba a krumplit!

Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2013. június 28. 00:01
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 28. 11:31 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan

- Velem csak varázsolni kell, mert elég bénán tudok. De már rajta vagyok, hogy ezt a problémát is kijavítsam. Csak tudod egyszerűen félek. Félek, mert nekem nagyon ijesztő, ha pálcát fogok a kezemben. Eltölt a félelem és úgy érzem nem bírom helyesen kontrollálni azt az erőt, amit ilyenkor a kezemben tartok. Annyi balesetről hallani, én nem akarok egy ilyen esetből adódóan sem okozni, sem elszenvedni. Brr...
- borzongtam bele a rettenetes gondolatba, mely egy efféle tragédiát fest le.
- Tudtommal mindenki járt a Bagolykőbe kerülés előtt valami más iskolába, rendszerint egy mugli általános iskolába. Tán tévedek? - vontam fel a szemöldököm, ahogyan továbbra is Tolland mellett ücsörögtem - Én mugliktól származom - jelentettem ki büszkén, emelt fővel, már ha nem is ez a helyes kifejezés itt a varázstudók között. Már megszoktam, hogy ez gyakran téma, így elhatároztam, hogy büszkén felvállalom és bebizonyítom, hogy én is lehetek valaki. Csak sajnos nem, mert varázsolni, mint mondtam... inkább hagyjuk. Nagyon nagyon félek!
Cselló. Hülye neve van. Olyan, mintha azt mondanád, hogy helló, pedig nem. Sosem mutattam különösebb rajongást a hangszer felé, de elfogadom, hogy valaki eziránt érdeklődik. Én csak örülök, ha egy zenetudóval találkozom. Legalább mi tartsunk össze. És nekem ilyenkor bebizonyosodik, hogy egy művelt emberrel van dolgom, aki hasonló cipőben jár, mint én.
- Nem vagyok éhes - ráztam meg a fejem - De te egyél csak nyugodtan. Bizonyára éhes vagy.
Tolland újból kérdezett, ezúttal a tusáról. Nem baj, igen nagy dobra verték a hírt, hogy beindítják és hú meg há. Én nem mertem elindulni. Alighogy megérkeztem a kastélyba, és már nevezzek is be egy ilyen eseményre, ahol talán még meg is halhatok, vagy valami súlyosabb következménye lesz? Annak senki nem örülne. Még szép, hogy nem vagyok olyan vakmerő, hogy az életemet kockáztassam.
- Hogyne hallottam volna... - vetettem oda - Nem tudok mit mondani. Sok sikert azoknak, akik bejutottak - töprengtem el, ahogyan ölembe vett kezem ujjaival szépen lassan játszani kezdtem - Jövőre talán én is nevezek, ha lesz. Pici vagyok én az ilyenhez, a hírnév sem hajt annyira. Lesz egyáltalán jövőre? Akkor nem másik iskola ad majd otthon ennek?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 28. 11:50 Ugrás a poszthoz

Leonie

Őszinte leszek, igazából még sosem vettem részt igazi kajacsatán. Ha otthon szerettük volna kezdeményezni, akkor anya mindig leállított minket. De azért dobálóztunk mi már... Balatoni iszappal, nagymama körtéjével, sufniból előbányászott gumilabdákkal. Mindig találtunk valamit, amivel különösebb baleseteket elkerülve lehetett jól szórakozni. A kaja azonban szent dolog volt. Mindig azt tanultam, hogy csak annyit szedjek magamnak, amennyit meg is fogok tudni enni. A maradékot pedig rendszerint eltettük, vagy a szegényeknek adtuk. Otthon ez a módi. Kajacsata? Álmomba se... Maximum a filmekben.
De most, hogy elkerültem otthonról, elég magányosnak érzem magam és olyan igazi komiszságos kalandban sem volt részem. Szó sincs arról, hogy lázadni akarok, szóval ki is hangsúlyozom, NINCS SEMMIFÉLE LELKI PROBLÉMÁM, mielőtt a pszichológusokat eresztenék rám, csupán mókát keresek és megtaláltam egy olyan kisugárzású, vidám lányt, akivel könnyen elfelejthetem a tankönyvek felett való gürcölést és a dolgozatok izgalmait. Nem a suliban vagyok, hanem a faluban, ott is valami nemrég nyílt, ismeretlen vendéglátó egységben. Nagy baj nem lehet, az iskolából nem fognak kicsapni. Vagyis... ugye nem?
Késő leállni... A lány teljes üzemmódba váltott, ütemesen hajigálta felém a krumplikat, amiket én a fejem elé tartott kezeimmel védtem ki. Jó koszos voltam már... A ruhámon sok zsír, kajamaradék és ketchupfolt tanyázott, nem beszélve a földről, amin térdeltem. De a vöröske sem úszta meg szárazon, hála az én dicsőséges támadási hadjáratomnak, amire most különösen büszke vagyok!
- Ketchup-bomba, mindenki fedezékbe! - vágtam magam erőteljesen a padlóra, azonban így sem úsztam meg, hogy a csapódás hatására felszabaduló paradicsomszósz ne fröccsenjen bizonyos mennyiségben a bal karomra végig. Néhány másodpercig szenvedést színlelve nyöszörögtem a földön teljes beleéléssel, előadva a hattyú halálát, amihez ez a vérhez hasonlító sűrű öntet különösen jól passzolt, majd előkapva egy ketchupos és egy mustáros palackot, gonosz tekintettel a lányra céloztam.
-Nem fájt, nem fájt, köszönöm a lekvárt!
Egyik markomban a piros flakon, másik markomban a sárga. Csak az igazán buták nem tudják kitalálni, hogy most mi következik. Az ellenfél gyenge, elesett a földön úszó csúszós, kárba veszett ínyencségek sorában, így védtelenül puffant személyem mellett. Nincs menekvés.
- Figyu már, nem is vagy elég vörös, várjál, befestem a hajad, mindjárt jobb lesz! - kacagtam gyermeki gonoszsággal a hangomban, majd ördögi tekintettel nyomattam ki a műanyagflakonból a tartalmát Leonie fejére. Volt benne rendesen, így egész nagy volt a hatótávolsága.
- Muhahahaha, na erre mit lépsz? - öltöttem ki a nyelvem olyan nagyra, amennyire csak tudtam, rázva a fejem, ennél ugyanis nemigen lehetett mélyebbre süllyedni.
- Feladod, vagy feladod?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. július 5. 11:10 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan



- Miért neveltek mugli körülmények között? - vágtam közbe hozzám idézett beszédébe. Kicsúszott a számon, na... Illetlenség, ha látta volna egy felnőtt, biztosan lenyelt volna a torkán, de nem úgy tűntem, mint akit ez most érdekel. Inkább hanyatt vágódtam a fotel szélén, roppant érdekes pózban. Ami azt illeti... tényleg elég kényelmetlen volt, de jobb híján beértem ezzel az ülőhellyel is.
Egészen ledöbbentett ez a fiú. Mennyi furcsaságot hord össze! Lehet, hogy én vagyok a lökött, de még csak bele se gondoltam ilyenbe.
- Hátőőő... - pislogtam furcsán, miközben nyeltem egy nagyot - Itt mit értesz gyakorlatias oktatás alatt? Nem nagyon tapasztaltam eddig. Azt pedig, hogy én lennék a középpontban, pláne nem. Király a hely, furcsa, más, meg minden, de nem a te szempontjaidat emelném ki belőle. Hidd el, hogy vannak itt sokkal furcsább dolgok is. Például a sok mozgó portré - hajoltam oda félőrült tekintettel, mint aki üldözési mániában szenved. Egész halkan suttogtam az utolsó mondatot a fülébe, mert tartottam attól, hogy valamelyik felhorkan, én pedig festményekkel nem beszélgetek... Lehetetlen.
- Egész jól beilleszkedtem. Azt hiszem. - hessegettem el a témát - A tusa meg mindegy, nem is érdekel... - vontam meg a vállam.
Persze ezzel nem akartam végleg befejezni a beszélgetést. Egyszerűen nem volt mivel kiegészítenem a választ, nem mozgok otthonosan a témában és amúgy is megőrjít ez a tusa-őrület. Na, aztán a kviddics. De Tolland legalább arra terelte a témát, az még mindig jobb, mint az előzőek.
- Repülniii? - kérdeztem ijedten - Azon a hajszálvékony nyélen? Az első fuvallattal fejjel lefelé lógok a levegőben. Dehogy repülök... Ahhoz csoda kell, hogy történjen. Pedig tudod olyan jó lehet híresnek lenni. Úgy kipróbálnám egyszer. De mit szólnának a csapattársak? A tapasztalataim azok, hogy aki nem kezd el időben egy sportot, azt kiközösítik. Én régen jól jártam, mert friss egyesületbe kerültem be és nem volt semmi gond, de itt úgy tudom nincsenek korcsoportok, hanem vegyes a kategória, ami nem sokat segít. Gondolj bele, egy negyedikest hogyan cseleznék ki ezzel a testalkattal? Kviddicsezni az izomagyúak szoktak.
Ezzel nagyjából kiadtam magamból azt, ami benn volt. A végén már egészen lelkesen és indulatosan beszéltem, hangnemet nem kímélve. Ha Tolland szereti is, csalódnia kell, nem kérek bocsánatot.
- Azt mondod ki kéne próbálnom? - nézek elgondolkodva - Neked mi a véleményed az egészről?
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. augusztus 28. 15:25 Ugrás a poszthoz

Rufus Smiley

Ünnepség, ünnepség! Ki ne szeretné az ünnepségeket? De most komolyan...
Sajnos a legtöbb elég trére szokott sikerülni, legalábbis azt gondoltam egészen addig, amíg a kastélyban nem költöztem. Valahogy itt mindig közeleg valami apróbb ünnep, most éppen egy nyárbúcsúztató parti, amiben megünnepelem az idei első tanévem, a vizsgákat, a közelgő hazautazást. Ezért már tényleg megéri ünnepelni...
Szóval azért is volt szimpatikus ez a meghirdetett felhajtás, mert nagyon hívogatóra sikeredett és eltért egy megszokott, muglik által szervezett parádétól, amiben verseket mondanak, néptáncolnak és a a polgármester veri a mellét. Nem, köszönöm, nekem azokból elég volt.
Felvettem egy fehér farmert és egy világoskék pólót. Anya azt mondta, hogy a nyári időjárásban fontos, hogy kerüljük a sötét színű öltözékeket. Az ugyanis magába szívja a napsugarakat, magyarán rohadtul meleged lesz. Ebben egyet kell, hogy értsek vele.
Amikor megláttam az árusokat és a velük járó elkerülhetetlen embertömeget, részben megjött, részben elment a kedvem. Elvégre a nyár utolsó napjaiban senki nem szeretne heringként sodródni az ötvenezredik egyforma árus előtt. Gyorsan világossá vált tehát, hogy valami innivalóra lesz szükségem, hogy elviseljem ezeket. Gondolkodás nélkül megcéloztam az egyik ilyen árust és vettem tőle jéghideg limonádét. Még szupi szívószálat is kaptam hozzá.
Elégedetten szürcsöltem műanyagpoharamból a nedűt, máris elviselhetőbbnek tűnt a meleg és a tömeg. Elkezdhettem végre megbámulni a felhozatalt.
Ekkor valami olyasmit tettem, amit ha mással lettem volna, vagy csak ismerőst is láttam volna magam körül, Isten bizony nem mertem volna. Odamentem egy fiú mögé és megböktem.
- Sziaa, bocsi, hol vetted ezt a kaját?
Az más kérdés, hogy a pofám égett le, de bátraké a szerencse. Kedvem támadt nekem is enni valami olyasmit. Mondjuk az én pocim kevésbé bírja a kolbászt, azért valami jó kaját csak tud ajánlani.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. augusztus 30. 15:14 Ugrás a poszthoz

Rufus

Mákom van. MEGINT! Jupp. Ilyenkor mindig ugrik egy picikét az önbizalmam. A fiú nem habozott, egyenesen útmutatónak és interaktív, okos térképnek [mugli születésűként nyugodtan mondhatok GPS-t is] állva kezdett el elkalauzolni a célpont felé, ami jelen esetben az a kajaárus. Így meggondolva nem biztos, hogy pont valami forróra vágytam, azt hiszem a gumicukor a nekem való üzletág.
- Remélem kapni a közelben más kajákat is. Van az a brekialakú zöld gumicukor, ismered?
Muszáj volt valamit mondanom a fiúnak, kellemetlenül éreztem volna magam, ha csak ő beszél, én meg játszom a kukát.
Na várjunk... Azt hiszem amúgy is kellemetlenül éreztem volna magam. Sors játéka... Szaron? Majdnem, sőt, szinte teljesen olyan, mint a. Na jó. Külföldi, elvégre nem sok Rufust ismerek, konkrétan egyet se. Legszívesebben elmosolyodnék, de mivel én sem vagyok kifejezetten magyarnak mondható, csak egy apróbb megjegyzést teszek.
- És mondd csak, melyik országból jöttél? Csak mert különös neved van. Mármint Rufus, az olyan... inkább... Rudolf errefelé, nem? - vigyorogtam kínomban, s azt kívántam bárcsak vége legyen ennek a rettentően égő jelenetnek - Az ott köcsögöket árul, ó, de jópofa! - mutattam el a távolba, hogy tereljem a témát - Odatoporogtam mellé, felvéve a tempóját, hogy szinte mellette mehessek. Nem volt túl kellemes beszélgetés, mert nagyon sok ember mászkált körülöttünk és állta el utunkat, ami idegesített. Nem is beszélhettünk akármiről - itt ugyanis még a falnak is füle van. És ez a varázsvilágban nem vicc.
- Szóval azt mondod a Navinébe jársz? Eddig hogyhogy nem láttalak? Melyik szobába laksz? Amúgy Ágoston vagyok, Fandler Ágoston - töröltem meg a kezem, hogy egy vigyor kíséretében odanyújthassam neki - Hát úgy én csak úgy lejöttem ide nézelődni. Kell a program, hogy ne unjam halálra magam odabenn. - igazítottam meg a hajam, miközben a kastély felé böktem -
- Jobb spórolnom a zsebpénzemmel, mostanság keveset küldenek. Az árusok meg tudod... egyformák és furák. Ugyanazt az árut adják hatalmas árkülönbségekkel. Résen kell ám lenni! Budán tudok egy olyan részt, ahol minden utcában van legalább két cukrászda, szal nagyon sok van egymáshoz közel. A kínálatuk nem olyan eltérő, az ár viszont igen. Tudni kell, hogy egy sarokkal később veszek-e fagylaltot vagy nem. Mivel elég régóta élek arra, tudom, hogy mikor van akció, mikor jön friss fagylalt, röviden, hogy mikor és hol éri meg a legjobban venni. Szóóval, ha arrafelé jársz, szólj nekem és segítek. Apropó, nincs itt valami nyugisabb hely, ahol RENDESEN lehet beszélgetni?
Elkezdtem mesélni és mesélni a fiúnak, igaz, ezt akkor észre sem vettem. A kaja hozta ki belőlem. A legutóbbi kérdést pedig a hangosodó zene és beszédhang a forgatagban, ami most nem jött kapóra.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. október 20. 13:43 Ugrás a poszthoz

Luca : )


Ősz van... A fakó falevelek hullásában mindig látok valami magával ragadót. Ha elbambulok, szeretem nézni, ahogy a szél elkezdi fújni, és azt próbálom megbecsülni, mikor fújja le teljesen a leveleket a földre.
Persze ilyenkor az is eszembe jut, hogy a kerti csap hamarosan be fog fagyni, a buszokon még nincs fűtés, ilyenkor fázik meg először Beni és az egyik hétvégén tuti kirendelik a család többi tagját a nagyi kertjébe gereblyézni, ha már a lakásban nem adatik erre lehetőség. Mivel én nem vagyok vadőr [apropó, ki is az most?] nekem nem dolgom a birtok söprése, s mivel nem otthon vagyok, a szüleim felmentenek a munka alól. Eh eh.
A melankolikus hangulatom... Rendszerint az köszönt rám így október környékén. Szerencsére a nap azért még sütöget, úgy ahogy. Tanácstalanul álltam a ládám előtt, amibe a sok összegyömöszölt, gyűrött, mosópor és jellegzetes Ágoston illattal átjárt ruha lakik. Egy kötött drapp pulóverben és egy piros farmerban kezdtem a napot. Az iskola fárasztó, de a hétvégék folyamán még jut időm a többiekre. Bár nem számítok SAJNOS a társaság középpontjának, alkalmanként kisebb-nagyobb kalandokba bonyolódom bele. Nagyon is élek és jelen vagyok! Engem aztán nem rángathat le senki a történelem színpadáról, engem a Fandler fából faragtak, ami szerintem elég kemény ahhoz, hogy megakadályozza. Na, mindegy.
Találkozót beszéltem meg valakivel, és a nyár fílinges időben a faházra esett a voksom, ahol a múltkor is sikeres pletykákkal egybekötött teadélutánban volt részem. Már a megbeszélt idő előtt ott dekkoltam valamelyik babzsákba süllyedve.
Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor mozgást hallottam, s rögtön azt gondoltam, hogy Ő jött. De nem... Egy Navinés leánykát pillantottam meg, akiről sokat hallottam, de nem csevegtem. Már ha az, akinek gondolom. Egyszer ugyanis volt egy olyan eset, hogy évekig csúnyán összekevertem két személyt egy félreértésnek köszönhetően, mivel nem beszéltem velük, csak hallottam róluk.
Az érkező miatt kis idő után felültem és odafordultam.
- Hopp, akkor most rossz helyen vagyok, igaz? - néztem enyhe kétségbeeséssel, utalva arra, hogy esetleg a lány egyedül szeretne lenni, én pedig zavarom őt a pihenésében. Remélem jó kedvében van, semmi kedvem flegma csajokkal vitázni.
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. november 2. 12:53 Ugrás a poszthoz

Luca


Az asszem velem egykorú, nálam alacsonyabb látogatómat [ ne kövezzetek meg, amiért eltulajdonítom ezen alkalom erejéig a faházat...] is meglepte, hogy itt vagyok. Úgy látszik ez ilyen kölcsönös meglepődés. Mákom van...
Előremeredtem, amikor még ő kért bocsánatot tőlem. Pár bamba pislogás és egy idétlen szemöldökráncolás után esett le, hogy mi is a helyzet. Eh, ez a kéznyújtás is bezavart, valahogy a lányokkal nem szoktam meg.
- Én kérek elnézést. - mosolyogtam magabiztosan, viszonozva gesztusát.
- Tudom, Téged szerintem a fél Navine ismer, akárcsak én! - bólintottam egy picit zavartan, elvégre prefektussal beszéltem, aki még a kviddicsben is nagy érdekeltségű lány. Ki tudja, talán ezért rezeltem be annyira? Simán elővenné a jelvényét, meglengetné előttem, s azzal a lendülettel ki is lennék téve a faházból, mint egy macska.
- Őőőh, ja, engem Ágostonnak hívnak. - köhögtem egyet, mielőtt a hangom remegni kezdett volna. Ökölbe szorítottam a kezeim és szerencsére el is múlt mindenféle izgalom. Sóhajtozni azért nem állok neki előtte, már bocs... Különben is, csak meglepődtem, vagy talán félek is a fent említett okok miatt? Mondjuk nem egy sztárral beszélek... Ahh, elég...
Odasétáltam a faház legközelebbi ablakához, ahonnan jó kilátás nyílik az idevezető útra. Sehol egy lélek jelenleg, talán valami távoli lármát hallottam, de ez hozzátartozik ahhoz, hogy itt egy rakás tinédzser tanul. Lehorgasztottam a fejem, s beletörődve abba, hogy a meghívott illető mégsem jött el, vagy esetleg késik, újra Luca felé fordultam, könyökkel az ablakpárkánynak támaszkodva.
- Azt hiszem nem várok senkit. Ugyanaz lesz, mint a múltkor. Közbejött valami, kapok egy baglyot, de az nem tudja hol vagyok, így elviszi a bagolyházba, és csak később tudom meg. Nem, nem szívatnak, nem erről van szó, tényleg van jó indok arra, hogy nem ér rá. Csak ilyenkor mindig elszomorodom egy picit - vigyorodtam el, állítva ennek teljesen az ellenkezőjét, de mindegy. Optimistán visszasétáltam az eredeti helyemre.
- Szóval most olvasni készülsz? Mert akkor meg nekem nem kéne zavarni téged.
Luca kényelmesen elhelyezkedett egy babzsákban. Én addig néma csendben álltam és néztem ki a fejemből, de amikor kérdezett, összefont karokkal egy kicsivel mögé guggoltam, hogy láthassam a könyvet, amiről szó van.
- Hogyne ismerném! Csomószor hallottam. Nem a kedvencem, de szerintem aranyos. Általában a húgomnak olvastam fel belőle esténként, azelőtt meg nekem olvasták fel a szüleim, vagy a bátyáim. A kastélyban nincs túl sok lehetőségem az olvasásra, a mesekönyvekre pláne. Miért, te még mindig ezeket olvasod? Hogyhogy, ha szabad kérdeznem? Azt hittem Te sokkal elfoglaltabb vagy annál, hogy ilyenekre is időt szakíts!
 
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. november 2. 13:13 Ugrás a poszthoz

Szombi

Halloween, a rettegés ünnepe. Ha már van egy nap a szerelmeseknek, akkor teljesen megértem, hogy ilyen is létezhet. Én kifejezetten szeretem, még ha sokan támadják is idegen eredete miatt. Ha mondjuk utánaolvasnának, hamar lecsökkenne az ellentábor létszáma, de mint mondtam, én sosem képeztem azt. Számomra a Halloween a jelmeztervezés, a cukorkaevés és a tökfaragás napja volt, a testvéreimnek köszönhetően mindig sikerült csempészni egy kis egyedi hangulatot a lakásba. Különösen Norbinak van jó érzéke a házdekoráláshoz. Ilyenkor becsatlakoztam hozzá, az asztalra kerültek a ragasztók, a különféle boltokból vett díszítőelemek és kreatív eszközök, és kikerekedtek belőlük a klasszabbnál klasszabb díszek. Mondjuk az sok éve volt, hatalmas műalkotásra ne számítsatok, de ahhoz a korhoz képest egészen ügyik voltunk.
Az idén szerintem baromi jó hangulatot csináltunk. A rét valóságos temetővé változott. Ha ez nem lenne elég, ijesztő effektek tartották egyben a dolgok menetét. A diákok, fakultatív program révén egy kicsit csekélyes létszámban jelentek meg. Voltak, akik csapatként összeállva félrevonultak valahová a kastélyban és zártkörűen ünnepeltek, mások letojták az egészet, aztán ott voltak azok, akik leragadtak a folyosókon és elég is volt nekik a muriból. A többség azért letévedt, hogy egy kicsit kikapcsolódjon. Köztük én is.
Túlestem a belépési rituálén, nem ijedtem meg semmitől, a többiektől kicsit később sétáltam le. Elhatároztam, hogy aktivizálom magam, s habár nem volt szándékom leülni egyetlen kézműves standhoz sem, a tökök szemet szúrtak, s ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy beálljak a tökfaragók sorába. Az az egy van, amit ilyenkor MUSZÁJ megcsinálni. Nem lehet kihagyni! - Mielőtt azonban rávetemedtem volna a maradék tökökre, megfordultam az asztaloknál és töltöttem magamnak egy kis sütőtöklevet. Jól írtam, EGY KIS sütőtöklevet, mert annyira nem vagyok oda érte. Az ünnepet azonban meg kell tisztelni...
Megálltam a kiszemelt tököm előtt és szürcsölgettem a poharamból. Ráértem, elvégre késő estig tart a program.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Fandler Ágoston összes RPG hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel