Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagy és jelentőségteljes döntés volt részemről, hogy hazautazok, végtére is az iskolát befejezem idén, és már majdnem három évet kibírtam távol. Annyit viszont még nem sikerült változnom, hogy a honvágyamat is leküzdjem, így mikor biztossá vált számomra is, hogy mit akarok, írtam Anyának egy levelet, amiben még külön azt is kértem, hogy a Levitába kerülésemet intézze el. Okát majd elég lesz elmagyaráznom ha látom, addig nem foglalkoztam vele. Csak ezután jött Vivi, aki már ugyan sejtette viselkedésemből, de miután még piszkált miatta egy sort elmondta, hogy megérti. Igazából szerintem az is kész csoda, hogy idáig bírtam. Nem hagyhattam ki persze azt sem, hogy apának írjak. Apának? Ez túlzás, bár azért vér szerinti rokonom. Rögtön azzal jött vissza egy másik levél, amit akkor is ránk akart tukmálni, mikor Lengyelbe mentünk ki. Én meg persze elmagyaráztam neki, hogy nem már tanítási környezetet szeretnék, hanem hiányoznak. Az egyetlen személy, aki még nem tud érkezésemről, vagyis szerintem a megbeszéltek alapján, az Riri. A kicsinek ez meglepetés lesz elvileg, amit már várok is. Meg persze Anyát is látni szeretném már, mindent, ami egykor természetes volt, s most új lesz.
A vonaton még egy pár percet tölthetek csak el nézelődéssel, mert vészesen közeledünk, én pedig izgatottan várom az érkezés és leszállás pillanatát, mert már várnak rám. Vagyis csak Anyu, de ez is nagyon lényeges, és nem tudom mit szól majd hozzám, meg a döntésemhez úgy igazán, de biztos vagyok benne, hogy ezernyi kérdést fog elém állítani még a kastélyhoz vezető úton. Eléggé el is bambulok, már csak azt veszem észre, amikor lassítunk, majd a vonat megáll, és akkor nagy sóhaj keretében állok fel, majd bőröndjeimet szedem össze gyorsan, és indulok.
Elég nehézkesen leszállva még csak arra koncentrálok, hogy egy darabban jussak le, majd már a talajon Anyát meglátva engedem el a cuccaimat, és már mondhatni futok felé. Előtte megállva egy széles mosoly keretében ölelem meg, és csupán jó néhány másodperc múlva engedem el.
- Szia.
Hirtelen nem igazán tudom, mit mondjak, így egy köszönés úgy érzem most elég sokat mond arckifejezésemmel együtt. Tényleg ötletem sincs, meg ha mondani is akarnék valamit, nem tudnék, így csak nézek rá egy darabig még.
- Hogy vagy?
Eléggé sablonos, mit mondjak, de ennyi telik tőlem, ezt is már majdnem úgy mondom, hogy hangom elcsuklik. Jó, láttam a három év alatt, de most haza jöttem, és olyan furcsa minden. Most olyan sokszor fogom látni, végre, hiszen ezt akartam.
Persze idő közben eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül, legalábbis nem magamban jöttem, hanem hoztam a dolgaimat, és ezek jelen pillanatban pár méterre tőlem hevernek. Két szép nap fekete bőrönd, egy oldaltáska, meg a gitártartó, benne a hangszeremmel. Megint egy eléggé furcsa dolog, hogy minden belefért, bár azért méreteikhez viszonyítva talán normális. Vagy csak nekem van viszonylag kevés cuccom, de ezt kétlem. Gyorsan felkapva viszem csak közelebb hozzá egy kicsit. Eléggé érzelgős egy típus vagyok, nem tagadom, nehéz is visszafojtani, mert az egészet a nyakába zúdíthatnám. Persze ez az öröm, így vigyorgok tovább.
- Nem tudom mit mondjak. Gondolom tudni szeretnéd, miért jöttem vissza, meg a hasonló dolgokat...
Szólalok meg újra, csak közölve, hogy mit gondolok, mert tényleg ennyi az egész. Meg persze szerintem félt, de nagyon. Mikor elmentünk is ugyanez volt, most meg hogy hazajöttem. Itt újra kell kezdenem mindent, alig ismerek pár embert. Akit igen, azok lehet, hogy már elvégezték a sulit, régen nincsenek itt, vagy sose fogok velük összefutni. Tehát új ember lesz itt nekem szinte mindenki, csodálatos. De mindegy, én akartam ezt, és örülök is neki, hogy így van,, hogy itt vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Jellemző rám, hogy nagyon megfigyelem a környezetemet, főleg most, hogy minden új, hallgatom a hozzám viszonylag közel folyó beszélgetéseket, na meg a hirdetőfalat is nézegetem természetesen, és a Maid Cafés dolog sem kerüli el figyelmemet. Egy kicsit azért meglep, hogy mik vannak itt, és győzködnöm is kell magamat egy sort, hogy elmenjek, mert hát érveket kell hogy állítsak ki mellette, különben automatikusan elvetem az ötletet. Most viszont itt van, hogy nincs programom, hogy unatkoznék, és hogy a hirdetmény alapján érdekel is a dolog, így biztosra veszem, hogy elmegyek ide.
Péntek délután rögtön az óráim végeztével indulok vissza szobámba, hogy cuccaimat lepakolhassam és az irányt a rét felé vehessem. Az már más, hogy olyan régen voltam itt, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, merre kellene menni, de lejutok és kész. Azt még csak tudom, hogy az állomás merre van, de ez a rét, ez valahol másfele, a falutól elkülönülve van, már ha jól emlékszem. Szóval a kapun kiérve csak nézek ki magamból, tekintgetek körbe, majd megyek pár métert is, meg még néhányat, és tovább is, majd egy idő után feltűnik a sátor. Egy szép nagy, narancssárgás sátor, de nekem ekkor még fogalmam sincs, hogy mi lehet az, csak sejtem, hogy jó helyre igyekezem, ugyanis ez felé megyek tovább. Hamarosan már a kinti asztalok is feltűnnek, és a távolban pár alak, ahogy közeledem egyre biztosabbá válik, hogy ez az a hely.
Lassítok is egy cseppet, de azért határozottan közeledek, nézelődve, elgondolkodva dolgokon, vagyis igazából a semmit túlgondolva. Figyelmemet leköti a sátor, most jobban megnézem, és nagyon szépnek is találom, mosolyogva folytatom tovább a botorkálást. Annyira nem szeretem én ezeket a magas sarkakat, főleg nem ilyen helyen, de egyszer ki lehet bírni, egyszer mindent lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem is kell sokáig állnom és nézelődnöm, hirtelen egy alak tűnik fel előttem, vagyis egy fiú, ennyi biztos, de hogy minek hívjam, azt nem tudom, ötletem sincs elsőre ki lehet, de a vörös szempár azonnal feltűnik, és tekintetemet is oda fókuszálom, miközben hallom amit mond.
Gondoltam, hogy ez valami ilyesmi lesz, de nem igazán tudok mit reagálni rá, a kézcsók pedig az a gesztus, ami már tényleg meglep. Nem tudom mit vártam, ez azért nekem kicsit furcsa, de jó szórakozásnak tűnik így elsőre, így szám szintén halvány mosolyra húzódik ahogy kezem visszaengedem magam mellé és követem is, miután hátrapillant rám. Nem tűnik így túl kedves nézésnek, már csak íriszei színéből adódóan sem, ami gondolom nem természetes, de én csak megyek, ez nem érdekel igazán. Ezalatt az alig pár méter alatt, amíg elérünk egy bizonyos asztalhoz, egy kicsit most már teljes egészében is végigtekintek rajta. Elképesztő számomra ez a stílus, persze nem negatív értelemben. Az ittenitől nagyon eltér, de szerintem pont ezért tetszik is. Annyira furcsa, hogy az már jó. Ez a pincérfiú - azt hiszem az - pedig igaz fogalmam sincs kicsoda, de így, ebben az öltözetben... szóval, előnyös, igencsak előnyös. Hogy azért sikerüljön visszatérnem lélekben is félpillanatok erejéig a pincérlányok felé is eltekintgetek, de nem tart semmi sem örökké, így el is érünk egy árnyékosabb asztalhoz, ahol a székhez lépve azt ki is húzza nekem. Borzasztó ez az udvariasság, vagyis a mai világban érdekes ilyet látni és átélni, bár nagyon régen még ez volt a megszokott. Persze én most ennek örülök, meg ezért is jöttem ide.
- Köszönöm.
Természetes, hogy azért valamiféle köszönetnyilvánítást várhat részemről, amit mosolyogva teszek, és helyet is foglalok szépen, azaz megpróbálok nem szerencsétlenkedni ezekben a cipőkben, mert nehéz dolog ám. Amint aztán végre sikerül is, elhelyezkedek kényelmesen, bár ezek a székek alapból azok, vagy csak jót választott nekem a fiú. Innen még azért felnézek rá, várva a következő lépést, vagy bármit. Nem vagyok követelőző, sem akaratos, de azért jó érzés, ha kiszolgálják az embert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hiába nem veszem észre rögtön, hogy a vonat megáll, leszállásnál már az első dolgom ledobni a cuccaimat és rohanni Anyához. Szinte várható tőlem ez a lépés, a távolét után, meg jó ideje nem is láttam, most pedig itt vagyok. Ezt pedig rögtön egy viszonylag hosszú öleléssel kezdjük el. Szókincsem itt viszont egészen egyszerűen elakad, tehát csak annyit kérdek meg, hogy van, és elég rövidre is zárja a dolgot, ahogy reméltem, meg persze jönnek a megszokott kérdései.
- Jól, köszi. Szuperül, bár végigbambultam az egészet. Nem, Anya, nem vagyok éhes.
A végére azért még félmosollyal és a második nem megnyomásával nyomatékosítok, de tudom hogy ez természetes tőle, mindig tömne hiszen, megszokásból is, olyan ez, hogy az a furcsa, ha nem kérdi. Persze itt most nem áll meg a világ, megyek is a csomagjaimhoz, és már csak azt veszem észre, hogy a legnagyobb lebegni is kezd, vagyis ezt tudhatom be segítségképp. Újra felé fordulva még egy halk köszivel és mosollyal jutalmazom a tettét, tényleg nem olyan egyszerű ezeket cipelni, bár én nem vártam volna el, hogy ezt tegye, csak hát ez is egy tipikus dolog, mindig segíteni akarnak a szülők. De ha már itt tartunk, akkor azt sem állom meg, hogy a hazautazásommal előhozakodjak, nincs nekem arra szükségem, hogy majd keressük a megfelelő pillanatot, rendezzük le most.
- Annyi az egész, hogy már nagyon hiányzott a hely is, Ti is, és igaz, hogy most Vivit otthagytam, de nem bírtam tovább. Dehogy, nincs semmi baj.
Megkönnyebbülés fut rajtam végig az igazi indokot kimondva. Ezt nagyon tömören már levélben is megírtam, és azt is tudhatja, milyen nagy súlya van annak, hogy én most otthagytam Vivit: elképesztően fontos nekem, olyan tipikus ikerkapcsolat a miénk, a részem szinte. De eljöttem, és legyen elég egyelőre ennyi, aztán ha a Levitás része is oly' nagyon érdekli, azt már kérdés után mondom csak el, azzal valahogy képtelen lennék így előhozakodni. Mindezt persze sűrűn felvillanó halvány mosolyok közepette mondom s teszem, még ha az égre is pillantok közbe-közbe, mi semmi jót nem ígér. Kicsit a tempón is gyorsítok, de nem kell csendben haladnunk, mert hoz is fel egy témát rögtön.
- Ez szuper ötlet. Körülnéztél már, van ami tetszik? És ezt mikorra valósulhatna meg?
A lelkesedés nem csak színjáték, tényleg nagyon örülök, hogy rögtön ilyen hírrel fogad, még ha egy kis lengyel krémest el is fogadtam volna, de hát nem baj, lesz arra még időm rengeteg, hogy a szervezetemet ennyi szénhidráttal és kalóriával ajándékozzam meg.
- Tényleg, Riri most hol van? Neki ez ugye meglepetés.. Akkor most hova megyünk először?
Szerintem érti, mire gondolok. Vagyis ha az e csöppségnek még titok, akkor ő most valahol van. Valamint szerintem először most én se fogok rohanni a kékekhez, hogy mindent megnézzek, lesz még nekem arra időm rengeteg. Először talán Anya irodája lehetne a cél, benéznék oda is, ennyi idő után úgyis olyan furcsa lesz. Meg persze a szöszi hercegnőt is látni szeretném még, így lesz itt mit tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem lepődök meg, mikor Anya lengyelül mondja a varázslóképző nevét, ahonnan most eljöttem. Furcsa ezt így végiggondolni, de nem bánok én semmit, így csak egy halvány mosollyal helyeslek az állításra. Nem sokkal ezután már azt magyarázom, mit miért is tettem, és természetes, hogy én is örülök, amit előbb újabb mosollyal fejezek ki.
- Én is örülök.
A szavakat elég halkan ejtem ki, alig hallhatja, de ez tényleg így van, akárki akármit is mond. Az már más, hogy nem is mondhatnak semmit, nem ismernek. Amíg itt voltam se bővelkedtem barátokban, ott már voltak, de senki se tudja itt, hogy milyen vagyok.
- Először egy párszor elmondta, hogy milyen vagyok, hogy gyerekes, meg hogy már mióta ott voltunk és miért nem bírom, olyan volt mintha le is szidott volna, de azért éreztem, hogy ez csak az a szokásos testvérek közötti dolog, és azért utána elismerte, hogy megért, és nagyon nagy áldozat volt ez részemről.. Azt nem tudom, hogy ő hogyan gondolja, vagy tekint erre, de tudhatja, hogy nekem nehéz volt.
Őszintén mindent, most már itt vagyok, és még attól sem kell tartanom, hogy a kezem elfárad az írásban, így csak beszélek nyugodtan. Anya is tudhatja, milyen az én drága ikrem, eléggé szókimondó, de azért kettőnk között van valami. Jó, engem is ugyanúgy lehord, ha arról van szó, de azért ez más. Gondolataimat a házvásárlás azonnal más irányba tereli, kifejezem a tetszésemet is, merthogy nagyon jó ötletnek tartom az egészet.
- Reméljük... De akkor ugye tudod, hogy együtt nézünk házat, és hamar... A napokban.. Mondjuk holnaputánhoz mit szólsz? Vagy azután.. Esetleg 1 hét múlva? Na jó, többet nem engedek.
Szemmel látható a lelkesedés részemről, de ez nem is baj, mindent vigyorogva teszek mostanra, kit tudja miért.
- Oh, igen.. Az nagyon jó lenne...
Muszáj hozzátennem a véleményem, még ha egyezik is, mert most talán majd Ő kezd hiányozni, és akkor összezavarodik az ember, én meg pláne. Erre azonban nem is akarok gondolni, így terelésnek felvetem Riri hollétét, és az azzal kapcsolatos dolgokat, amire részletesen kapok is magyarázatot, amit érdeklődve hallgatok végig.
- Navinés? Ja tényleg, milyen ott?
Először nagyon meglepődök, de aztán ugye eszembe jut, hogy házvezető lett és utána már azon kattogok, hogy hozzá megyünk. Elképesztően várom már, látni az arcát, és kitárni a karomat, majd felkapni és szétölelgetni, igen, ez lesz az első dolgom.
- Szuper. Úgy se ismerek senkit, legalább lesz egy ember, vagyis a házvezetőm lesz az első.
Nem rémlik, ki lehet ez, de nem is baj, mindent sorjában. Ha már úgyis oda megyünk, akkor meg mindegy.
- Igazából alig emlékszem valakire.. Az igazgató még a régi? Öhm.. Alexa.. várj.. vele mi van? Meg ki volt még... Seren, azaz Weaver prof?
Furcsa nekem, hogy mind professzor, idősebbek ugyan nálam, de csak néhány évvel, és így azért elég furcsa a dolog. Ők ketten rémlenek most, több nem ugrik be, hiába erőltetem az agyamat.
- És az újak? Kik lettek, milyen tárgyak vannak?
Érdeklődök tovább, mit s hogyan lehet, vagyis ha vannak új tanerők, tantárgyaknak is kell lenniük, és hiába vagyok mágiatörténész szakon, azért érdekel ám, mi van itt. Közben már szépen közeledünk a suli kapujához is, végignézve a hatalmas épületen azért még csodálkozok egy sort, ahogy visszatérnek a régi emlékek, majd haladhatunk is tovább, mert az izgatottság és a lelkesedés most egy kifogyhatatlan dolog a raktárban nálam és nem is tudnám fékezni magam. Az időjárás annyira nem érdekel, sőt, szinte semennyire se, nem tartom lényeges dolognak, főleg hogy mindjárt bent vagyunk... Nem tudok negatív oldaláról nézni most semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem egy igazán jó dolog, ha az ember mások beszélgetését hallgatja, vagyis kifejezetten odafigyel rá, azaz ez is relatív, kinek a részéről nézzük. Az enyémről jó, mivel rengeteg dolgot megtudok, sokszor még olyat is, amit nem kellene, viszont az az információ, hogy van a faluban egy cukrászda, nem hiszem hogy bárkinek is árthatna. A cukorbetegeknek talán, ha kísértésbe esnek, de nekem nem probléma, sőt amint egy kicsit nosztalgiázok magamban az is biztossá válik, hogy ellátogatok ide, tehát a folyosókon való sétámat futással szakítom meg, vissza a szobámba a táskámért, amiben ott a pénzem is.
Onnan már boldogan, mosolyogva és azon gondolkodva, hogy vajon mit fogok enni indulok el, kicsit szaporázva lépteimet. Jó lenne, ha lengyel krémes is lenne, azt imádom, de ennek nem tudom mekkora lehet a valószínűsége, viszont kávé biztosan van. Az utóbbi időben talán már kezdek rászokni, és akkor valami nagyon csokis süti dukálna hozzá. Krémmel, még több krémmel, tejszínhabbal, cukorkákkal, meg amit csak lehet. Vigyázok én az alakomra, úgy általánosságban, de egyszer-kétszer egy évben elengedhetem magamat. Ez a karácsony, a szülinapom, vagyis szülinapunk, és még amit magamnak hozzácsapok.
Azzal egészen nem vagyok tisztában, hogy merre is kell mennem, de a fő utcán sétálva csakhamar rátalálok nagy szerencsémre és levakarhatatlan vigyorral lépek be, rögtön a pulthoz sétálva. Ekkora összeáll már bennem a kép nagyjából, tehát egy szelet oroszkrémtortát kérek, és amint megtudakolom hogy van kávé, azt is, ezután pedig szokatlanul gyorsan meg is kapom, amit kértem. Azonnal el is indulnék egy asztalhoz, csak azt nem tudom hova menjek így hirtelen, ezért először végigtekintek a vendégeken, és egy kislányt azonnal kiszúrok. Na nem az az első, amit észreveszek, hogy kislány, sokkal feltűnőbb nekem a piros felsője, pár lépést közeledve pedig a könyve is egy mosolyt érdemel.
- Szia.
Köszönök neki még egy kicsit közelebb érve, nem is halovány félmosollyal. Ismerkedek én bármilyen korosztállyal, nem csak az enyéim között lehet itt válogatni, már az alapján, amit tapasztaltam, mikor sétáltam a faluba.
- Szabad ez a hely, vagy zavarok?
Alapvető kérdések következnek, végül is nem akarom tényleg zavarni, ha elküld, akkor egy másik asztalhoz telepedek le, és tömöm magamba szépen lassan a tortát, meg rá a kávét. Ha azonban maradhatok, akkor lecsücsülök most vele szembe, és utána még be is mutatkozok majd, vagyis ez rajta múlik, rajtam már kisebb részben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hiába is tudtam, vagyis sejtettem, hogy ez lesz, azért egy kicsit meglep a bánásmód, amihez hozzá is tudnék szokni, ha gyakori lenne az ilyesmi itt, de nem hiszem hogy erre nagy az esély, így kiélvezem ezt, amíg lehet, és miután lecsüccsentem már csak azt veszem észre, hogy közelebb is tol a fiú az asztalhoz a székkel együtt. Nehéz dolga nem lehet, sokkal könnyebb vagyok, mint kellene, a nagyi szerint nem is egészséges, de a nagyi az nagyi. Mindenesetre én csak mosolygok, mert utoljára így néhány éves koromban bántak velem. Az étlapot is átnyújtja, ami eddig az asztalon hevert, na de persze ez engem nem érdekel, csak szépen precízen - mintha az életem múlna rajta - kinyitom, és végigtekintek felületesen rajta, mi is van benne, mit lehet fogyasztani. Addig hallgatom csendben amit mond, ez gondolom a szokásos, de én azért mosolygok, és közben arra a bizonyos csengőre is odapillantok, majd vissza a kezemben tartott menülistára, és amint a pincérem újra megszólal nagy gondolkodó tekintettel nézek is fel rá, még mielőtt belekezdenék a rendelésbe.
- Nos... egy kávé igazán jól esne, 4 cukorral és tejjel, trópusi gyümölcsökből összeállított salátát, ééés egy fagylaltkelyhet kérnék, valami diétásabb fajtából, ha van. Egyelőre ennyi, köszönöm.
Azzal a lendülettel az ital és étlap is visszakerül immár becsukva az asztalra, egy mosolyt küldök még a másik felé, majd ha eltávozik a rendelésemmel, akkor lábaimat is szépen keresztbe rakom az asztal alatt, és körbetekintgetve várok. Nézegetem a vendégeket, senkit se ismerek, nem baj, majd lesz ez máshogy is, idő közben pedig feltűnik egy fiú, aki gitározva járkál össze-vissza az asztalok között. Jó ez is, amit nem tudom hogyan hívjak, mármint amit játszik, vagy csak szórakozik, és ez csak spontán dolog, bár megfordul fejemben, hogy kérjek valamit, de inkább hanyagolom, és figyelem a környezetem, ahogyan azt szoktam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kávéval teli papírpohárral kezemben indulok el, méghozzá le a faluba. A függőségtől még messze állok, de nem lenne nehéz elérni, mivel itt a konyhába lesettenkedve is könnyűszerrel csinálhatok magamnak, vagy csináltatok a manókkal, de ha azt akarom, hogy még annál is kevesebb ismerős láthasson esetleg, lejövök a faluba és beszerzem. Most ezt a szobámból hozom, feltankoltam vele ugyanis. Egyszerűen imádom, nincs mit tenni. Ahogy iszogatom, pusztítom el a mai biztosan minimum harmadik pohárkával, az nem is érdekel hogy merre megyek. Nem mintha nagyon ismerném, azaz emlékeznék mi merre van, de valakit maximum megkérdezek, visszajutni úgyis vissza tudok, nem az a kérdés, hanem hogy meddig tart. Szerencsére nincs dolgom, ráérek, így még a lakósoron végigsétálva veszem célba a tavacskát, ritkán jártam ide, de most tökéletes lesz kicsit egyedül lenni, figyelni az embereket, de a legfontosabb: kávézni. A hozzám közelebb lévő padra telepszem le, először normális pózba, majd lábaimat felhúzva törökülésbe, és viszonylag kényelmesen elhelyezkedve. Mosolygok ki a fejemből, miközben táskámat leemelem vállamról és lógatom le. Elvan a gyerek, ha játszik, én pedig egy nagyra nőtt kisgyerek vagyok néha, valljuk be. Sokszor viselkedem úgy, ahogy koromhoz képest nem kéne, de persze nem a beteges, visszamaradott módon, hanem csak hülyéskedek, mert megtehetem és jól érzem magam. Jó, talán egy 20 éves lánynak nem éppen a táskája lóbálásával kéne szórakoznia, de én sokkal abszurdabb dolgokat is szoktam produkálni, ez ahhoz semmi. Egész nyugodtan iszogatom itt a hideg italomat, nem zavar semmi, meleg van, itt ez a kis tó is. Szeretek én gondolkodni, ha van min, és ez a valami pozitív dolog is. Ha már nem az, akkor nincs értelme, mert csak tönkreteszem az idegrendszeremet. Most viszont boldog vagyok, ki tudja miért, és vigyorogva bámulok ki a világba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Szóval nem zavarok, ez remek. Egy mosoly keretében pakolom tehát le a kávét és a sütimet a másik szék elé az asztalra, aztán magam is helyet foglalok, és szépen csendben végignézem még hogyan rendel a kislány, majd a bemutatkozását követően én is megszólalok.
- Harmadikos a faluban?
Új ez még nekem. Talán ott is van valami iskola, vagy hogy-hogy a faluban? Furcsa, hogy mennyi minden történt itt, amíg máshol voltam, de majd beleszokok megint a dolgokba.
- Én Erdős-Prinz Violetta vagyok.
Visszafogott féloldalas mosolyra húzódik a szám, azt még nem árulom el melyik évfolyam, meg a hasonló információk, mivel elég ezt akkor, amikor már egy konkrét kérdéssel áll elém ezt illetően.
- Másodikos mestertanonc vagyok, az utolsó évem. Gyerekeim pedig nincsenek, egy darabig pedig még nem is lesznek.
Nem tudom megállni, hogy ne vigyorogjak. A kicsik olyan aranyosak, amikor minden korombeli lányról ilyeneket feltételeznek, mert hát nem egyedüli eset. Húsz éves vagyok, még csak, vagy már, az mindegy, én eldöntöttem, hogy a sulit végigcsinálom, kell munka is, na meg valaki mellém, aki szeret, és hajlandó lenne velem nevelni a porontyainkat. Addig semmi, még a gondolatát is félre teszem, és inkább a tortámra koncentrálok, aminek neki is látok. A dolgozós része visszhangzik még fejemben, hát, ki tudja. Talán igen, talán nem, de kéne valami munka, ennyi biztos. Addig pedig, amíg további téma nem jut eszembe csak legyűrök pár falatot és rá az italt.
- Mit olvastál?
Közben a könyvre tekintek. El tudom én olvasni a címét anélkül is, hogy ő azt elmondja nekem, de én azért kíváncsi vagyok, hogyan reagálja le. Vajon lelkesen, és akkor áradozni kezd nekem róla, vagy nyugisan, mintha semmi se lenne? Az előbbi talán kicsit jellemzőbb, de őt valahogy nem sikerül megítélnem így, hiába is, nem tudom eldönteni első látásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Jóformán a szívrohamot hozza rám a srác, ahogy a fülembe súgja azt amit, és én először nem is azzal foglalkozok a szabad pár pillanatomban, hogy mit mondott, hanem hogy félrenyeltem a kávémat, és majdhogynem fuldoklok, vagyis csak elkezdek köhécselni, amíg egy kicsit meg nem nyugszanak az izmaim. Addig egészen nyugisan, nagyon erőltetetten nyugisan azon gondolkodok, mégis mit kezdjek most én ezzel itt mellettem, mert hogy nem a boldogságot váltotta ki belőlem, az száz százalék. Elsőképp lassan fejemet is az irányába fordítom, lassan és hatásosan, és egyik legszebb nézésemet veszem elő, amivel ölni tudnék, ha kéne. Én kedves és aranyos vagyok, de ezt még nekem is nehéz tolerálni, most pedig még a teljes zavartság is eluralkodik rajtam, na mit tegyek? Ötletem sincs, de azért egy angyali vigyort még küldök feléje a fejemet oldalra billentve, ami igencsak azt sugározza, hogy ezt megbánja.
- Nincs. Én szabad macska vagyok, és az idegenekhez... hogy is mondjam... szóval nagyon szépen ki tudom fejezni irántuk érzett szeretetemet...
Gúnyos, lenéző és ideges hanglejtésemből érezheti, hogy szarkazmus egész, de mindezt oly' cukin adom elő, hogy nehéz visszafojtanom a röhögést. A szemkontaktust keresem még, hogy az üzenet teljes egészében eljusson hozzá, mert úgy jó ez, ha pedig mégsem, akkor ez van, én ilyen vagyok, nem fogok ugrani neki, mert húha de édes volt ez a beszólás. Nem, nem volt az, és örülnék ha a vigyor is szépen lassan letörlődne a pofikájáról, mert nehéz elviselni. Többek között ezért is fordítom el fejemet hirtelen, a tóra nézve, de pár pillanat múlva vissza is fordulok feléje.
- Nos, van pár lehetőség, válassz. Eltávozol innen nagyon gyorsan, megvárod amíg elképesztően ideges leszek, vagy visszaveszel a stílusodból...
A végét már mogorván mondom. Ezért mégis csak jó valamire, ha az ember lányának egy szókimondó ikre van, megtanul néhány fordulatot, amit majd tud is használni, mint én. Ez még semmi Vivihez képest, de én se vagyok olyan, hogy a szavakkal dobálózzak, tehát ez elég lesz, ha meg nem, akkor majd eldöntöm mit csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ez remek.
Nem tudom miért, de mosolygok, ahogyan csak tudok, ezer wattos vigyorokat küldök a kislány felé. Felvidít már csak a jelenléte is, imádom a kicsiket, még ha nem is értem az okát. Olyan aranyosak, már az is, ahogyan beszélnek, és amiket mondanak néha, az pedig csak rátesz egy lapáttal, persze jó értelemben.
- Hercegkisasszonyos? Én erre még nem gondoltam, de most, hogy mondod...
Igaz, kiskoromban sokszor játszottan a hercegnőt, imádtam is őket, de még sosem vizsgáltam hangzás szempontjából a nevemet, hogy hercinős-e vagy sem. Most viszont úgy látszik fény derül a titokra: az. Ez is olyan kis aranyos, és ezt Anyának köszönhetem. A Vivi is cuki, de ugye van nekem egy másik nevem is, a Blanka. Nekem eszméletlenül tetszik a nevem, ki tudja miért, talán nem vagyok normális, de olyan jó hangzása van, és a kisállatok meg minden cukiság egyszerre jut eszembe róla. Én is cukiság vagyok, ráfoghatjuk, csak változom.
- Mágiatörténész szakon vagyok.
Talán itt a közelben is el tudok majd helyezkedni, valahol, talán. Ha idén végzek valamit csinálnom is kell majd, nem maradhatok Anya nyakán. Még ha Vivi marad is, én nem szeretnék. Nehéz lesz megint az elválás, de az se biztos, hogy mennyire megyek, ötletem sincs mi lesz még, csak a saját lábamra szeretnék állni, és nem ideiglenes vagy beugró munkákkal keresni egy kis pénzt magamnak. Mert hogy bennem kialakult valami már régen, nem várom én azt, hogy pénzeljenek. Ahogy viszont ilyen jól elgondolok, nem fogy a sütim, és amint észbe kapok elég sietősen tömök magamba egy nagyobb falatot, pedig nem sietek ám.
- Nem ismerem, de mikor akkora voltam, mint te, akkor én is imádtam a mesekönyveket. Mára már egész más stílus az, ami megfog. A kicsit furcsább, de nem zárkózok el persze a többitől se, akármit elolvasok.
Én felettébb őszinte vagyok, még ha nem is ismerem a lánykát, csupán most így pár perce, de nem zavar. Azért néha félpillanatok erejéig még magamban csodálkozom, milyen lettem, de ez van, el kell fogadni.
- Ömm... csoki éééés talán a kiwi. Neked?
Annyira nem is lényeges, de ha már felhozta a témát, akkor elmehetünk ebbe az irányba is, nekem mindegy. Imádom az édességet, még ha keveset is eszek, nagyon szeretem, nem vetem meg szóval, csak mértéket tartok, mert kell. Azaz nem kell, csak úgy érzem, és akkor úgy is lesz.
- Szeretnél enni? Mármint fagyit...
Mi ütött belém? Jesszus, na mindegy, lényegtelen. Lelkesen kérdem azért, mert ha szeretne veszek én neki, nem hiszem hogy baja lenne tőle, és látszik rajta, ő is hasonlóan van az ilyen dolgokkal legalábbis szimpátia terén, mint én. És ha már a szimpátiánál tartunk, nagyon az nekem ez a kislány, nem is csoda, hogy így állok hozzá. Aztán majd meglátjuk még, mi lesz, de nem úgy tűnik, mintha csak azért beszélgetne velem, mert udvarias akar lenni, és igazából elküldene innen jó messze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Dehogynem, csak azt hittem ez egyértelmű...
Még csak nem is túlzok, tényleg az a furcsa, ha nem akad ki valamim, nem vág le egy hisztit, és nem akarja irányítani a dolgokat. Akkor baj van, méghozzá nem is kicsi.
A lelkesedés részemről nem olyan furcsa, mint minden más itt, jelen pillanatban nekem, de nagyon megnyugtat, hogy elviekben nincs akadálya annak, hogy nézzünk együtt házat, méghozzá hamar, amennyire lehet. Van talán valami különlegessége ennek az egésznek, a háznak? Igazából nem tudom, de olyan jó lesz együtt lakni, lent a faluban, csak mi. Már csak Vivi kellene, úgy lenne perfect, de majd talán az a nap is eljön egyszer.
- Problémásabbak?.. hát akkor elég sokat változott a suli...
Ez csak egyszerű megállapítás, de a navinében ilyen, hogy problémásabbak... Valahogy róluk nem igazán tudom elképzelni, hogy egy icike-picikét is nehéz legyen velük bánni, vagy a viselkedésükkel lenne baj. Nem olyanok, legalábbis szerintem, de ez a három év azért látszik, hogy mindenhol, minden tekintetben meghozta a hatását.
- Jééé... A tárgyaik maradtak?
Értem ezalatt az önismeretet meg a SVK-t természetesen. Én igazából szerettem mindet, amit csak itt tanítottak, úgy összességében, de az idő nem áll meg, és ahogy Anyu tovább mesél, először arról, hogy kik maradtak elmosolyodom, azaz inkább egy fülig erő vigyor húzódik képemre, merthogy elképesztően örülök neki, hogy ők még itt vannak. A változások sem maradhatnak el amúgy, és már rögtön a szellemtan megfog, már hogy aki tanítja, majd a LLG-nél első gondolatom megint Vivi, azaz inkább hogy mennyire szereti, de gondolataimat rögtön el is terelem, ahogy bambulok egy cseppet a semmiben, jegyezve az utat meg a tájat, és kizökkent az az információ, ami most már a buksimig is eljut tisztán, hogy nincs mágiatörténet.
- Hogy miiiiii?
A végét már egész magas hangon mondom, fel is emelve cseppet, végül is azért engem meghökkent a hír, és még ha olyan hisztit nem is vágok itt le, mint ikrem, véleményem nekem is van.
- Huuh, most így hirtelen fogalmam sincs... Nem tudom, akármit.. Még átgondolom...
Nem tudok normálisan gondolkodni se, eléggé elvakít most, hogy itt nem tanítják a kedvencem, nincs tanár, nincs tárgy, jesszus... Kibírom-e, most ez a kérdés, de csak magam felé. Most akkor teljesen más lesz minden? Na jó, le kéne nyugodni, nyugi van, oké... Közben viszont elérünk a szép nagy ajtóig, a bejáratig, ami megint csak új irányba tereli a gondolataimat, vagyis hogy itt vagyok... Nosztalgikus érzés, de azt se mondhatom, hogy csak kicsit, és nagy-nagy boldogsággal megtelve próbálkozok az ajtó kinyitásával, azaz nekidőlök, és majdnem be is esek, de azért jók a reflexeim és ez nem történik meg. Remélhetőleg Anyu is bejön mögöttem minden probléma nélkül, de én addig még teszek pár lépést a csarnokban előre.
- Ömm.. most merre?
Hiába is, nem tudom merre kell menni innen az irodájához, de mint korábban kiderült nem is oda megyünk, hanem a házvezetőmhöz, az meg nekem már ténylegesen error, merre lehet. Neki viszont tudnia kell, és meg is mondhatná, mert tudni szeretném, és akkor ez van, tudni is fogom, előbb vagy utóbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Igen, mondhatjuk így is. A mágiával kapcsolatos részét. Hááát, lehetséges, bár úgy tudom itt nincs mágiatörténész tanár, így... lehet hogy csak tanítani fogom.
Még Anyu mondta, hogy nincs tanár. Akkor ki is akadtam, de én nem akarok mással foglalkozni, engem ez érdekel, és ha már tényleg hiány van, akkor majd én tanítom szívesen. Csak ugye ahhoz előbb el kell végeznem ezt a mestertanonci képzést is, de még jó, hogy mágiatörténész szakon voltam, nem maradt ki így annyi minden, sőt talán még előbbre is járhatok, legalábbis ismeretekben a tárgy felől. Most nem igazán szeretnék neki mesélni, annyira nem érdekes a dolog, nem hiszem, hogy érdekelné annyira, mert hát valljuk be, egy kislánynak talán az ilyen unalmas. Nekem is talán annak kellene lennie, de imádom, nincs mit tenni.
- A furcsákat, ami nem mindennapi. Vagyis az olyanokat, amik tegyük fel valakinek az életét írják csupán le, meg a szakkönyveket nem szeretem, kivételt képeznek persze a mágiatörténethez kapcsolódóak.
Mosolygok is, nem csak szövegelek sablonosan, szerencsémre ennyit már megtanultam a hosszú hónapok alatt, és tudom is kamatoztatni, remek.
- Igen, ismerem. Régen sokszor elolvastam és nagyon szerettem.
Ennél jobban nem kívánom részletezni neki a dolgokat. Nekem megvan az ikertesóm, nem is szándékozom elveszíteni, fontos, még ha most távol is van. Az én döntésem volt, nem jött velem, hiányzik, de kibírom, aztán majd meglátjuk. Úgy is el fogok menni hozzá, ha nem jön, tehát mindegy, látni fogom.
- Nem, dehogy, már hangzásra is finomnak tűnik.
Be kell valljam eddigi 20 évemben málnás fagyit én még nem ettem. Mindig volt valami más, ami jobban ízlett, amit ki akartam próbálni, így háttérbe szorult, és ez most is így lesz, mert az én saját kis kedvenceimet jobban szeretném most elfogyasztani.
- Remek, akkor mindjárt kapsz is egyet.
Ismételten mosolygok, majd kezemet a magasba emelem, intve a pincérlánynak, majd ahogy ide is fárad hozzánk elmondom neki, hogy málnás-sajttortás fagylaltkelyhet kérnék, meg persze kiwis-csokisat is. Aztán már megy is a rendeléssel, addig pedig észreveszem, hogy újabb kérdést kapok.
- Anya itt dolgozik a suliban, mármint fent a mágusképzőben, sárkánytan tanár. Apa meg a minisztériumban..
Megérdemli egyáltalán, hogy apának hívjam? Ezt most inkább nem firtatom, csak felhúznám magam vele, de mindenesetre annak örülök a legjobban, hogy elég messze van innen, és remélem a közeljövőben nem szándékozik erre utazgatni, vagy csak benézni se.
- Na és a te szüleid mivel foglalkoznak?
Természetes, hogy visszakérdezek, ezalatt pedig a fagyi is megérkezik, amit rögtön ki is fizetek, mindkettőnknek, nehogy már neki kelljen. Én kérdeztem meg, én vagyok az idősebb, de még ha nem így lenne is állnám. Mivel a csokitortámból nem maradt semmi, így neki is állok, mondjuk azt meg kell mondjam a forró kávémmal elég érdekes párosítás, de nem baj.
- Mondd csak, szereted a zenét? Vagy énekelni? a gyerekdalokat? Vagy bármi hasonló?
Csoda, hogy eddig ez a fontos dolog nem jutott eszembe, na de most megkérdem, hogyan is áll a dologgal, mert ez nálam nagyon is jelentős momentum. Nem fogom én elítélni azt persze, aki nem rajong érte, de rögtön boldog leszek, ha pozitívat hallok, és azt hiszem tudom is miért van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Mostanság elég sokat járok a faluba, függetlenül a megsokasodott tanulnivalóimtól meg az általános dolgaimtól. Most két szakon is tanulok, és egyik sem az, amit elkezdtem, bár talán hasonlít. Jogi asszisztens is lehetnék, ha végzek, de a mágiatörténet tanárság jobban vonz. Ez az, amit éppen annyira szeretek, mint a zenét, gitározni. Éppen ezért most a hangszeremmel indulok el így estefelé járva, és a térre kiülve gyakorlok egy keveset, csak úgy játszok rajta valamit, ami talán tükrözi a hangulatomat is, olyan egysíkú. Mit is mondhatnék, hamar megunom, talán az itteniek szerencséjére is, de visszaballagni a kastélyba nem szándékozom még. Ha már történetesen táska és pénz is van nálam, akkor valahova betérek rögvest, egy darabig csak sétálgatva próbálok választani, és végül a Teaház ajtaján nyitok be, immáron gitárommal a hátamon. Egy ekkora valami talán kicsit zavaró is lehet egy ilyen helyen, de engem nem zavar, hurcolászom szívesen, ha nem tetszik pedig van az az egyszerű megoldás, hogy nem kell rámnézni.
Nincsenek túl sokan, de egy férfi azért rögtön feltűnik, nem is tudom miért. Igazából mindenkin külön végigtekintek. Talán nem nézhetek ki én sem szörnyűen, fel van kötve a hajam lazán majdnem a fejem tetejére, csak nem áll mindenfelé. Vagy a gitár miatt néznek hirtelen többen is engem, csak az a férfi nem. Mintha gondolkodna valamin a semmibe meredve.
Tőle nem is olyan távoli, sőt, inkább közeli asztalhoz ülök le lassan, magam mellett a széken gondosan elhelyezve a kicsi kincsemet, majd ahogy egy felszolgálólányka, agy minek is nevezzem megérkezik csak mosolygok, és mondom is rögtön.
- Fekete teát kérnék, sok citrom, sok cukor. Köszönöm.
Szinte megszokás, hogy mindent megköszönjek, pedig talán nem is kellene. Furcsa vagyok ilyen szempontból, túl jó, kezdenem kéne ezzel is valamit. Amíg az italom megérkezik, mert ugye időközben a lány eltűnt a mellettem heverő hangszert figyelem csupán. Olyan érzés fog el, mintha valami külső erő kényszerítene, hogy játsszak rajta, de nem teszem, kicsit furcsa lenne. Tekintgetek közben körbe, természetes, hogy figyelek, a környezetem iránt érdeklődök, de mégis ez a furcsa idegen ragadja meg a tekintetem, ott marad, hiába is vonszolnám tovább az embereken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ez az egész bálos dolog engem annyira nem tud érdekelni, de aztán még egy kis kiruccanás közepette eldöntöm, hogy nem veszíthetek vele semmit, így talán el kellene mennem. Éppen ezért sietek is vissza szobámba, valami ruhát keresni rögtön, és szerencsémre viszonylag gyorsan meg is találom azt, ami alkalomhoz illő meg még tetszik is. A hajammal nem babrálok sokat, ahhoz nagy és dús, hogy most valami művészit alkossak vele, így nemes egyszerűséggel megfésülöm, és hátul összekötöm, elég lazán. A tűsarkú természetes, és ahogy elindulok csak remélni tudom, hogy nem lesznek a járásommal problémák.
Elég nagy út, amit meg kell tennem, végül is a házam a keleti szárnyban található, a nagyterem a nyugatiban, ennyi biztossá vált már most az ittlétem során, ezt tudom száz százalékra. Sokáig ugyan nem tart, bár egyedül vagyok, és így gondolataim is jócskán elkalandoznak, ténylegesen csak a másik szárnyba átérve mondhatom, hogy itt vagyok lelkiekben is a jelenben, ahogyan a házvezető-helyettesünket, Kőszegi professzort észreveszem. Megjelenéséből és menetirányából azonnal le tudom szűrni, hogy a bálra készül, na meg eszembe jut az is, hogy tanár, tehát ez természetes.
- Szép estét Tanár úr!
Ez már abszolúte természetes, a köszönés, nem is ragoznám tovább, én mindenkinek köszönök, csak a nagy tömegeknek vagy csoportoknak nem, ahogy a diákok gyülekezni szoktak. Az nálam valahogy... na szóval nem, és kész.
- Ha jól látom Ön is a bálra igyekszik...
Muszáj megjegyeznem a felismerésemet, csak úgy mellékesen is, igaz, én sem tudom miért teszem. Azért ettől függetlenül haladhatunk ténylegesen a rendezvény színhelye felé, és ha már én így kezdeményeztem a beszélgetést, akkor most várom, mit reagál rá a tanerő. Valljuk be, azért nem egy gyakori jelenségnek számító momentum, amit csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Úgy látszik mégsem leszek egyedül, bár eredetileg mintha azt terveztem volna, így viszont azért mégis jobb.
- Örömmel.
Természetes, hogy igent mondok. Elsőképpen, hogy reflexből nem utasítok vissza semmit és senkit, meg tényleg semmi okom nem is lenne ellenkezni.
- Igazán jól van, ahogy észrevettem. És a Tanár úr mostanság hogy van?
Mit is mondhatnék, hát persze, hogy jól van. Ezzel az igazat is mondom, meg más esetben sem traktálnám ilyen dolgokkal. Mindenesetre mosolygok csak ki magamból, ahogy a nagyteremhez érünk elég gyorsan, és persze be is megyünk, de nem ám a levita asztalához indulok innen, hanem Kőszegi professzor mellett maradok, ha már őt legalább ismerem. Vannak itt még páran a falnál állva, most csatlakozunk hozzájuk ide elvonulva, én speciel csak csendben hallgatom a beszédeket, és mikor szükséges tapsolok.
- Nem igazán ismerem egyiket se, így mindenkinek egyaránt. Bár azt a szőke levitás fiút már láttam, meg látásból páran rémlenek még, de még nagyon új vagyok itt ehhez.
Kicsit talán bővebben válaszolok, de indokolva mindent szépen. Tényleg olyan ez most nekem, mint egy gólyának. A legfelsőbb évfolyamokról ha maradtak itt páran, na ők talán azok, akiket még megismernék, de erre a Tusára csak negyedikis jelentkeztek. Nem meglepő végülis, inkább ők azok, akik bizonyítani akarnak és a dicsőségre jobban vágynak.
- Maga szurkol valakinek?
Annyit én most eldöntöttem, hogy enni nem fogok, azt már elintéztem kicsivel korábban. Nekem ez későn van, nagyon odafigyelek az ilyenekre, mint mindenre úgy általánosságban. Ezért nem ülök le most a kékekhez vacsizni és trécselni részben, de majd meglátjuk a tanerő mit szeretne, ő hogyan gondolja, mert ha kell, akkor megyek. Nem feltétlen szeretnék, és ez is csak egy lehetőség, addig pedig vigyorgok csak saz emberekre. Mindenkire, de leginkább a külföldiek felé tekintgetek egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Végképp nem értem, miért köti le tekintetem ennyire az idegen férfi. Alig néhány méterrel előttem ül egy másik asztalnál, tekintetünk pedig vagy percekig egymáséiba fúródnak, és voltaképp nem csinálunk semmit. Amikor azonban lenéz a teájára és is hasonlóképpen teszek, és még a fejem is megrázom egy kicsit, tudomásul véve, hogy nem tudom mit csinálok. Vagyis inkább a miértjére nem tudnék választ adni. Csendben kortyolok csak a nem is kicsit forróra sikeredett italomból, de még mindig csak nézem, le sem veszem róla a szemem. Talán zavaró lehet neki a bámulás, még nekem is az, főleg, hogy mellette életbevágó késztetést érzek a gitározásra is, mintha nem lennék normális. Valamit ír, de nem érdekel, csak figyelem, bár már tekintetemet elég sokszor leemelve róla, csészémre vagy hangszeremre fókuszálva.
Az biztos, hogy most itt a teaházban nem fogok nekiállni zenélni, tényleg borzasztóan furcsa lenne, és az egy dolog, hogy nem játszok rosszul és van önbizalmam, de az nem biztos, hogy a tulaj esetleg ilyen jó véleménnyel lenne a dologról. A teámat biztosan elfogyasztom, finom hiszen, na meg imádom is. Nem akartam kávét kérni, ha már teaház, nem vetjük meg ezt sem, na meg nem is hagyok semmit. Vele viszont nem tudom mit kezdjek. Jó nézni? Normális vagyok? Nem, dehogy, most már komolyan megkérdőjelezem magamat és a gondolkodásmódomat.
Nem tudom akarok-e szólni, beszélni, bármit is mondani, jelen pillanatban nem érzem magamat képesnek rá, és ahogy pillanatokra elbambulok ez csak biztosabbá válik. Próbálkozom olyan nyugtató módszerrel, hogy szemem lecsukom és mély levegőket veszek, persze amennyire lehet feltűnés nélkül, majd ismét kitekintek a világba, de Ő marad a központ. Kínos, zavaró, furcsa, vagy nem is tudom milyen érzés ez, hogy tudom, hogy nem kellene bámulnom, de semmit sem tudok ellene tenni. Nézegetek körbe-körbe, de mágnesként vonz vissza. Sokszor már teám felszínének fodrozódása az, amivel próbálom magamat lekötni, kisebb-nagyobb sikerrel, azaz inkább előbbi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Mondjuk még nekem is van egy évem, ha a tanárit választom.. De ez szuper!
Csak mosolygok rá, de tényleg örülök neki, hogy van, aki érdeklődik a tantárgy iránt. Az lehet, hogy még kicsi, és sokat változhat azalatt a 3-4 éve alatt, amíg ténylegesen felkerül az iskolába, de akkor is olyan jó ezt nekem hallani.
- Nincs olyan, hogy rossz ízlés. Majd kialakul úgy is, hogy mi lesz a kedvenc. Ha sokfélét olvasol majd rájössz, mi vonz inkább, jobban mint a többi.
Sablonos szöveg, de nem baj, tudnia kell, mi a helyzet. Valószínűleg erre magától is rájöhetne, gondolkodásmódja szerintem eléggé fejlett korához képest, de gondolom jó ezt már szájából is hallani. Így alakul majd a személyisége is, nem másoknak kell megfelelnie, nem majmolni a többit, hanem egyedinek lenni, egyéninek a tömegben. Nem kell feltétlen kitűnni, de mégis mi legyünk a fontosak, nem a célközönség, a környezetünk.
- Valami varázslényfelügyeleti.. valami. Annyira nem érdekel, nem tudom...
Annyit tudok, hogy Anyával hogyan ismerkedtek meg, ebből egyértelmű vagy kissé homályos következtetésem, hogy valami ellenőr. Nem is csoda, hogy nem érdeklődök iránta, valódi érzelmeimet pedig inkább ki se mutatom, úgyis tudja ő, hogy mit gondolok, és ennyi elég is nekem.
- Na, hát ez remek. Vagyis.. a vége nem...
Hiába is, majdnem ismerős a helyzet. Anyu se akarja látni apát, ezen se kell meglepődni, mi sem, szóval mindegy. Csak ugye ők mostanában nem is találkoztak, nem tudnak veszekedni, de az biztos, hogy nem igazán szeretik egymást. Ha nem így lenne, akkor együtt lennének, és nem lenne már két féltestvérem. Sajnálatos, de nem érdekel. Az viszont már jobban, hogy Mina apja a suliban dolgozik, tanár. Na, akkor rögtön pár embert ismerni fogok, már így is vannak... néhányan.
- Akkor gondolom szerethetsz énekelni és táncolni is. És ez jó.
Mondandóm végére ezerwattos vigyor, kényszeresen is, ami most nem negatívum, sőt. Jó is, hogy magamon kívül mosolygok, ez is haladás nálam. Nagyon nagy léptekben haladok, de abban biztos vagyok, hogy olyan, mint Vivi sosem leszek.
- Hát.. gitározok leginkább csak. Viszont azt imádom. Meg van egy hörcsögöm, Mózes. Szegénykém már nem mai gyerek, nincs is a legjobban mostanság, meg szerintem az utazás is megviselte. Vele szoktam foglalkozni. Na és te?
Bőven fejtem ki, amit akarok, itt minden részlet számít, vagy nem, de én így érzem jónak, közölnöm kell. Aranyos kis állatka, de tényleg nem fest valami fényesen az utóbbi időben, és nagyon sajnálom is. Régóta megvan, és nem tudom mi lesz, ha majd elmegy. Azt sem értem, hogyan szerethetek ennyire egy kis állatkát, de mégis.
- Neked van kisállatod?
Ha már rátereltem a szót, akkor érdeklődök én is egy kicsit felőle, hogy áll a dologgal. A kicsik szeretik az állatkákat, de ebből nem következik egyértelműen, hogy lenni is kell nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Ahogy feláll, teljes mértékben olyan látszatot kelt, mintha menni akarna, és ahogy elindul mintha még meg is nyugodnék valahol belül, hogy nem kell tovább gyötörnöm magam a hülyeségemmel, de aztán mégsem. Nem is követem tekintetemmel, hanem nyugodtan kortyolok egyet a teámból még, az pedig mondhatni szívütésként ér, mikor hangot hallok, ráadásul a hátam mögött álló idegentől ered, akit eddig bámultam. Fejem természetesen rögtön abba az irányba fordítom, majd innen követem tekintetemmel tovább.
- Violetta. Persze.
Igazából csak vigyorogni tudok, megszólalni tényleg nem lennék képes, de nem is akarok, jó ez most így még. Ahogy leül mellém rögtön kérdez újra, de még nem is tudok válaszolni, gitárom a kezében van és el is kezd játszani.
- Igen...
Alig hallható válasz, talán hozzám ér el a hangterjedelem, hozzá biztosan nem, de ez már tényleg mindegy. Ahogy játszik igazából mintha megszűnne minden és csak a zenével foglalkozok, a dallal, na meg persze vele. Igazán jó hangja van, és a játéka is lenyűgöző. Első látásra nem vártam volna, de vannak azért még ilyen kellemes meglepetések. Látom azt is, hogy eléggé beleéli magát a dalba, ami az egyre hangosabb előadásmódban meg is nyilvánul, így pillanatokra magamban fordítom a szöveget, hogy még értsem is. Jó azért ilyenkor, hogy sok nyelven beszél, de az angol egy alap, és most, hogy már tudom mi a helyzet, arra is tudok következtetni, hogy valószínűleg tapasztalta is, milyen ez, ha már ekkora beleéléssel énekel. Be kell vallanom, először nem rémlik, mi lehet ez a szám, de egy idő után rájövök bizony, és ahogy a szöveget is elmém valamely mély zugából előkotrom először alig hallhatóan, majd bátrabban éneklek vele. Eredetileg ez egy férfielőadós mű, de nem érdekel, ha zene, akkor engem nem lehet visszafogni, hátráltatni, korlátozni, énekelnem kell. Remélem azért Ifenst sem zavarja, hogy becsatlakozom, meg persze azt a csekély számú vendéget és az eladókat meg minden ittlévőt sem, bár hogy őszinte legyek, ez utóbbiak véleménye nem is érdekel. Ha folytatjuk tovább, már a következő ötletem is megvan, de ezek csak pillanatnyi tervek, nem tudom még mi lesz, bár a jelen a fontos, az a lényeg most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Furcsa, hogy még így ismeretlenül is milyen jól hangzik, amit itt művelünk, pedig igazából ez csak annyit tesz, hogy énekelgetünk, részemről hódolok egy nagy szenvedélyemnek ezen belül. Lételemem,és már magában az felszabadít, hogy tehetem. Végig csak mosolygok, a szemkontaktust tartva, majd ahogy a refrén utáni második részt rám hagyja magabiztosan éneklem ki a megfelelő hangokat, ahogyan azt régen az énektanáromnál is. Csak ez most már, sokkal felszabadítóbb itt zenélni. Ahogy a dal végére érünk igazán már engem az sem zavar, a környezetet rég kizártam, vele együtt halkítom el én is a hangom, majd csak vigyorgok tovább, és arra eszmélek, hogy az ideiglenes kis közönségünk tapsol, nem is mondhatnám, hogy visszafogottan és halkan.
Eszembe sem jut már, hogy igyak, vagy bármi mást is csináljak ezen kívül, mint eddig, és meg sem tudok szólalni, mert újból belekezd a gitározásba, viszont az előzőtől mondhatni ég és föld különbséggel bíró számot játszik.
Még szerencséje van, hogy ezt is ismerem, mondhatni alapismereti kötelező mű, vagy csak én érzem így, de ezt már sokkalta felszabadultabban és boldogan éneklem vele együtt. Nincs szükségem rá, hogy az énektudásomat bárhonnan is előkaparjam, folyamatosan csiszolom, és most már a gyakorlás is megvolt az előzővel. Felőlem egész este csinálhatnánk ezt, én élvezem.
Még jó, hogy több dologra is tudok egyszerre koncentrálni, így ahogy számat a dalszövegben sorban egymás után következő szavak hagyják el, úgy agyam valami teljesen más témát ölel fel, méghozzá azt veszi végig, hogy nem is ismerem ezt az alakot, váltottunk ha maximum nyolc szót összesen, és tessék.
Ahogy vele együtt kezdtem, bizonyos részeknél periodikusan én hallgatok és vigyorgok, de azt nem mondhatom, hogy nyugodtan, a ritmus magával ragad, szépen csendben ülni nem is tudnék. Azonban ez a dal sem tart sokáig, azaz a végtelenségig, inkább úgy fogalmaznék, mivel így, hogy az ember előadja és nem csak hallgatja másképp érezni. Az ismételt taps mintha várható is lett volna, vagy természetes, de nem érdekel.
Az az igazság, hogy nekem mindenféléhez lenne kedvem éneklés terén, tehát csak mosolygok, és egy félpillanaton belül úgy döntök, hogy mégiscsak lehúzok még egy nagy korty teát, ami már el is hűlt, meg ez volt az utója, és így most ismételten tekintetét keresve nézek rá, várva, hogy megint elkezd-e valamit, vagy nem. Utóbbi esetben nekem van ötletem, saját dal, szívesen előadom, hangulatzenének is tökéletes, de vevő vagyok én egyéb ötletekre is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Valami ilyesmit vártam ténylegesen, hogy nem hagyja abba. Csak reménykedtem benne, de kivételesen hangot is adtam volna a dolognak, mert ha zene, akkor zene, és valóban eltűnik minden korlát, a határok. Na itt olyan nincsen, és ahogy hallgatom amibe újonnan belekezd azt a görbületet szerintem már le sem lehetne vakarni arcomról. Furcsán gyegéd és kedves, lágy hangzása van most ennek a dalnak, jó értelemben persze, és nagyonis tetszik. Én ezt nem is ismerem, na meg nem is akarnék belerondítani, hadd énelekelje csak el, én pedig figyelem, élvezem az előadást. Még ha olyan érzésem is lenne mondanivalóját tekintve, hogy nekem is szólhat, de ezt betudom Ifens természetesnek ható tudásának, mivel itt a légyeg, hogy átadd a dal mondanivalóját, és ez neki nagyon jól megy. Magam részéről már nem tudom mi lehet a heyzet, de nem problémázok én ilyeneken, hanem inkább megtapsolom, ahogy a szám végére ér, egyetemben a többi ittlévővel.
- Bármikor.
Hatalmas mosoly kíséretében veszem át, azaz vissza a hangszerem, majd egy cseppet elgondolkodok, és hozzá hasonlóan combomra fektetem elsőképp. Ez valamiféle saját alkotás lesz most, csak át kell még gondolnom, mert Vivi adta alá a ritmust mindig, ráadásul nem is gitárral.

Megszokott énekhangomon adom elő, noha sokkal jobban, magasabb képzettségi szinten, mint mikor ez megíródott. Ide az eredeti szöveg helyett egy kisebb gitárszólót iktatok be pár akkorddal, nem bonyolítok túl semmit, hosszú lenne. Ezután folytatom csak a refrénnel, azaz az első versszak első részének megismétlésével, majd hangomat fokozatosan visszaveszem és még néhány akkordnyi játékot hozzácsapva zárom a dalt. Természetes az is, hogy végig Ifenst figyeltem, na meg a taps is, most pedig nem mondhatnám, hogy van ötletem hogyan tovább. Énekeljek még? Érzem a késztetést, de.. nem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Ismert számok után előrukkolok valami sajáttal, meg még nem is sikerül rosszul, dicséretet kapok érte. Nem a megszokott szavakkal, megszokott módon, de a helyzet sem mindennapi, és nem is zavar. Csak vigyorgok, és egy 'te sem vagy semmi' semmi megjegyzést még súgva kap ő is, ahogy intézte felém az előbbit.
Nem is ő lenne már szerintem, ha nem venné ismét kézbe a gitárt és kezdene bele még valamibe, aminek dallama megint csak tőlem szintén hallható hamarost, de ismételten hagyom kibontakozni, mint eddig, és dúdolom csendesen mosolyogva rá.
Ahogy a dalnak vége szakad mintha várnám, hogy megint az a csend letelepedjen kicsit, de nem történik ilyesmi, mert megszólal, csak most beszédhangján. Ezen néhány kijelentésével azonnal felkelti az érdeklődésemet, majd ahogy hátsó zsebéből előkotor valamit, ami mint kiderül névjegykártya szemem is felcsillan. A kacsintást tulajdonképpen csak most észlelem, bár rémlik, hogy már kicsivel korábbról is van ilyen emlékem, percekkel vagy csak kevéssel.
A gitáromat átveszem újból, majd csak figyelem, ahogy mondhatni sietősen, azaz inkább gyorsan távozik. Az, hogy feltűnés nélkül, már nem elmondható, mivel a rögtönzött kis produkciónk után természetes, hogy egy ideig még ránk tapadnak tekintetek, miután elmegy már csak rám. Pár másodperc telik csak egy úgy, hogy bámulom a papírt a kezemben. Richard J. Ifens, és itt lakik a faluban, mint gondoltam. Diáknak nem tudtam volna elképzelni, de csak vigyorgok ki a fejemből, és ahogy összeszedem magam kissé már le is lépek. A fizetést régen elintéztem, tehát nem kell aggódnom, csupán nyugodtan elindulok vissza a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Valahogy gondoltam is, hogy konkrétan kérdésemre nem fog nyilatkozni, mert talán tényleg nem is tudna a professzor választani. Valóban a mezőny elég nagy része kék, és ez persze jó, sok embernek kell egyszerre szurkolni, nagyobb az esély, hogy levitás győz, meg a hasonlók.
Én csak csendben figyelek egy darabig még, ehhez nincs mit hozzáfűznöm, mosolygok és kész, majd azt veszem észre csupán, ahogy a kezembe nyom egy muffint lényegében.
- Oh, köszönöm.
Ezerwattos vigyor a feltételezésre jutalmul, majd bizonyításképp meg is kóstolom rögtön, hogy valóban olyan finom-e. Nem kételkedek a kezdetektől fogva sem, de miután érzem íz ízét már biztos vagyok benne.
- Valóban, szerintem is a legjobb.
Olyan nagyon bőven nem nyilatkozom, csak kifejezem az egyetértésemet, majd a kérdések sorára próbálok magamban először valami érthetőt, és ami a legfontosabb: nem hülyeségnek hangzó összetett választ megfogalmazni.
- Remekül, azaz, megy... Itt nincs mágiatörténész szak, így ezt választottam tanárin, és a jogi asszisztensit. Aztán majd meglátjuk mi lesz belőle. Szerencsémre nem vagyok lemaradva, annyit nem kell pótolnom, de azért nagyon furcsa. Nem csak ilyen szempontból, de a hely meg az emberek is. Néhány tanár maradt csak meg, és akiket még régebbről ismerek nem tudom itt vannak-e. De majd hozzászokom. Vivi a nővérem, pár perccel előttem született. Próbálom vele tartani a kapcsolatot, folyamatosan levelezni, állítólag jól van, és minden szuper ott is. Ja, és Riri... ő is szuperül van, kis energiabomba, tényleg. Örül, hogy itt vagyok, de csak úgy egyébként is elképesztően aranyos.
Azt hiszem eléggé tömör lett ezen beszámolóm, de hát nem baj, nálam ez kifejezetten pozitív és előnyös dolog. Sokan nem szerethetik, ha valaki csak beszél és beszél, de nem tud ez most engem foglalkoztatni, mert ha szeretnék, én úgy is fecsegni fogok. Már nem ritka dolog, szerencsére.
- A Tanár úr hogy van mostanság?
Megismétlem előző, azaz nem is tudom mikor feltett kérdésemet, de nem is probléma. Tényleg érdekel ám, nem csak úgy megszokásból kérdem meg. Örülök, hogy van még olyan, akit ismerek, akivel tudok beszélgetni, és még ha tanár is, nem baj, ne fontos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elég nehéz elfojtani magamba az érzést, hogy hiányzik és látni akarom, de ha kötelezettségem van, mint például az órája járás, akkor muszáj lenne, mert a figyelmemet rajta kívül semmi más sem köti le. Nem is lenne kötelező bejárnom órákra, azaz de, csak megtehetném, hogy nem, viszont én nem az vagyok, és nem is szeretnék megváltozni, jó ez így. Úgysincs olyan sok, kibírom még talán.
Lényegében az volt az első dolgom suli után, hogy egy baglyot reptessek a Drága felé, méghozzá annyival, hogy a tavacskához menjen ki, ennél több nem kellett, és miután kicsit összeszedtem magam én is elindultam a megjelölt helyre. Az, hogy van egy kis szél még talán jó is, egyébként pedig meglepően meleg van. Ez szintén csodás, nem is akarom, hogy beboruljon az ég, vagy akár vihar legyen, imádom, amikor kint is lehet császkálni, és melegen sem kell öltözni. Én sem vagyok túlöltözve, de ez nem is probléma.
Viszonylag gyorsan leérek, még magassarkúban is. El kell ismernem, hogy minél többet használom, annál jobban szeretem, és ha egy kicsivel is magasabbnak akarok tűnni meg tökéletes. Persze Jeffre így is fel kell néznem, de nem zavar, szerintem pont jó is. Sokszor nem volt még probléma a magasságom, és az átlagot így is meghaladja, tehát nem panaszkodhatok.
A gondolkodás nekem nagyon megy, de azért remélve, hogy nem kell várnom leülök nyugodtan az egyik padra, egy párszor körbenézve, hátha itt van már valahol, aztán pedig a tavacska felszínének fodrozódását, apró hullámait figyelem, kizárva a külvilágot pár másodpercre.
Most sem tudom másra gondolni, csakis Rá, és arra, hogy igazából azt szeretném, ha egy perce se kellene elengednem, mindig velem lehetne, bár ez realista életszemlélettel megoldhatatlan, legalább a közelemben tudhatom, és ha a faluba költözünk majd, akkor még inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Miniszívrohamként ér, ahogy megijeszt, mivel eléggé belefeledkeztem a kis tó bámulásába, de nem haragszom Rá. Inkább széles vigyorral fordítom felé a fejemet, természetes, hogy tekintetét keresve.
- Szia.
Csak édesen mosolygok Rá, majd ahogy egy puszi után leül mellém ezt folytatom is.
- Csodásan, boldogan. És Te?
Ahogy átkarol tenném ezt én is a háta mögé nyúlva, de amilyen hirtelen felpattan csak nézek Rá először iszonyat okos ábrázattal.
- Oooh, Jeff, ezt igazán nem kellett volna...
Igen, Jeff, innentől a Drágán kívül így fogom hívni, tetszik. Persze ettől függetlenül örülök én neki, de mégsem leginkább az ajándéknak, hanem hogy Ő itt van nekem. Átadja a kis dobozt, én pedig csillogó szemekkel nyitom ki, mintha kisgyerek lennék, olyan érzésem van közben, de ez teljesen más. Egy kis gitár medál, apró csillogó kövekkel díszítve.
- Ez gyönyörű.. Nagyon szépen köszönöm. És ami a legfontosabb: én is szeretlek.
Visszaül mellém, nekem pedig az első tennivalóm, hogy apró csókot adok ajkaira, majd csak vigyorgok Rá továbbra is, mint eddig. Most már ténylegesen át tudom karolni, még mielőtt válaszolnék kérdésére.
- Dehogy, semmi gond. És az a fontos, hogy itt vagy már.
Nem kell magyarázkodnia, nem érdekel, nem vagyok allergiás a késésre, és tényleg nem is lényeges. Azt mondom talán ha valami üzleti megbeszélés lenne, akkor ne késsen, de így nem zavar, csak szépen csendben pillanatokra elmerülök tekintetében.
- Van már terved a mai napra, Édes?
A kérdés előtt még fejem a vállára döntöm, és még arra a kis időre is, amit itt kívánok tölteni kényelmesen elhelyezkedek. Őszintén, nekem nincs tervem. Mindegy mikor, hol vagy miért, Vele: ez a lényeg. Felőlem csinálhatunk bármit, mehetünk akárhová, csak talán nem ártana kitalálni. Van egy másik lehetőség is persze, elindulunk és csak megyünk, de bizonyára sikerül majd valamire jutni. Amíg nem szól semmit addig pedig csak mosolygok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Remek ötlet.
Nem próbálom bőven kifejteni, csak örülök, hogy velem van, hogy itt lehetek vele, és hogy most megyünk enni: együtt.
Ő áll fel előbb, én pedig csupán mosolygok rá, majd hasonlóképp teszek. Nem nyújtózkodok, csak nézem, vigyorgok, mert boldog vagyok. Átölel, és én is ezt teszem. Két kezemet a derekánál átnyúlva fonom össze, de hamar a hátára kúszik fel, és ahogy húz magához én sem teszem másképp. Fejemet mellkasára hajtom, aztán már érzem is buksikmon az állát, amire automatikusan megint elmosolyodok. Magassarkúban vagyok, és még így is mennyivel magasabb nálam... mégsem frusztráló érzés a különbség, mert nem érdekel.
- Tudom... mert te is!
Ez enyhe kifejezés, de majdcsak megtanulok kezdeni azzal valamit, hogy nem lehetek mindig mellette, az lehetetlen, hogy folyton vele legyek, még ha ez is minden vágyam jelen pillanatban.
Mennyi idő telik el így, hogy állunk, és nem csinálumk semmit, mégis olyan rövidnek tűnik, majd vége szakad, és kézenfoga indulunk a Pillangóvarázs felé. Ott találkoztunk először, azaz a teaházban.. Mégis.. imádom azt a helyet. Kérdésére először csak vigyorgok, közben persze végiggondolom.
- Nem tudom igazából. Nézegettünk házakat, de vagy nem tetszett, vagy valamiért nem volt jó. De mondjuk van, ami talááán... csak ez még kezdetleges, és fogalmam sincs mi lesz. Olyan sokáig biztos nem tart már...
Tisztába vagyok vele, hogy ha leköltözünk, akkor sokkal közelebb leszek hozzá, az átjárás egyszerűbb és gyorsabb lesz. Így viszont valószínű, hogy Anyának is mihamarabb be kell mutatnom, ismerni akarja majd, aminek én persze örülök és csak remélem, hogy jól kijönnek majd. Riri szeretni fogja, szerintem.
- Képzeld... néhány napja gondoltam meglátogatlak... de nem találtalak otthon, viszont Katherinnel megismerkedtem. Nem is mondtad, hogy van egy húgod.... Kedves lány.
Jó, persze, a kezdeti nehézségek ellenére, de megoldottuk. Azt pedig nem is számonkérő hangon mondom, hogy nem említette, nem érdekel annyira, hogy fennakadjak rajta, mindent csak az aranyos énem és viselkedésemet megtartva teszek.
Haladunk, aminek eredményeképpen már a fő utcán sétálhatunk, közeledve a célhoz, majd biztosan el is érve azt, amikor nekem már azon járna agyam, mit is egyek, de nem, az most nem fontos annyira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Csak mosolygok a szemforgatásra, de nem úgy, mintha azt akarnám mondani, hogy teljesen egyetértek, mert tényleg szimpatikus lány, és ahogy beszélgettünk biztossá vált bennem az is, hogy kedves. Vagyis valami ilyesmi érzésem volt, és csak jót tudok Kathről mondani.
- Uhh.. ez nem semmi. De tényleg ez a fontos, hogy nem a negatív hozzáállás vezet célra.
Visszamosolygok Rá. Sikerül felfognom is még ép ésszel, hogy mit mond, és persze végig azon gondolkodok, hogy ez így milyen lehet Neki... Azaz lehetett, inkább csak a múltra koncentrálok, ha rossz dolgokról van szó, mivel a jelen tökéletes. A kisebb-nagyobb hibákkal is csodálatos, mert boldogok vagyunk. Ez pedig tényleg nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák, csak megtanuljuk félretenni őket.
- És az öcséddel mi újság? Nem tudsz valami róla? Ő mikor költözik hozzád?
Természetes, hogy érdekel, de ezt a kérdést már csak gyorsan intézem felé még a felszolgáló érkezése előtt.
- Ugyanazt.
Csak mosolygok a felszolgálóra egy pillanat erejéig, majd ismét a Kedves lesz figyelmem tárgya.
Kezéhez nyúlok, ahogy hallgatom, amit mond, nyugtatásképpen pedig először is összefonom ujjainkat, és egy halovány félmosolyt is megeresztek felé, amikor végez.
- Nyugodj meg, kérlek. Nekem nincs jogom ítélkezni felette, ahogy senkinek, bár mélységesen egyetértek Veled, felelőtlenség, amit csinál. Szerintem viszont meggyőzni sem tudod semmiről, egy anyának a legnagyobb kincs a gyermeke, és hidd el, hogy minden áron meg fogja védeni. Sajnálom a picit, de majd Elisabeth tanul a saját kárán. Nem tudom a szüleivel milyen viszonyban áll, de azt is lehetségesnek tartom, hogy majd ők segítik, amíg össze nem szedi magát, és... Nem tudom, de majd lesz valahogy. Együtt átvészeljük.
Bíztatólag mosolygok Rá, és egy pillanatra magamban elcsodálkozom, hogy mennyi mindent össze tudok hordani. Túl sok ez a beszéd, talán nem csak nekem meglepő, de az biztos, hogy enyhén sokkol. Viszont csak a másodperc töredékének erejéig, mert utána betudom annak, hogy Ő hozza ki belőlem, és ez csak jó lehet.
- Megértem, hogy ideges vagy, és nem értesz ezzel egyet, de ez semmit sem old meg.
Csak úgy még összegzésként hozzáteszem, hogy biztos legyen, mit akarok ezzel mondani. Azaz a hosszú, előzetes beszédembe sokkal több minden benne volt, de ez még kellett.
- Amúgy... a baba zavar igazán, vagy hogy Elitől lesz?
Nem terveztem feltenni ezt a kérdést, meg nem is foglalkoztat, de az agyam néha másodpercekre automata üzemmódba lép, és valami más veszi át az irányítást a gondolataim meg a cselekvéseim felett. Nem kell ehhez nekem módosult tudatállapot, ilyen vagyok. Addig is csak egy bizonytalan féloldalas mosollyal fürkészem tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mostanában, azaz talán két hete még az eddiginél is sokkal boldogabb vagyok. Azt hittem nem lehet fokozni, de rá kellett jönnöm, hogy mégis. Talán egy lány életében a legszebb pillanatok közül most átélhettem egyet, és ez azt jelenti, hogy nemsokára jön a következő is. Bár ez rajtunk áll, és még meg kell beszélnünk, mikorra is szeretnénk az esküvőt. Ifens olyan szép lánykérést hozott össze nekem, hogy könnyekig hatott, és ennél tökéletesebbet nem is kívánhattam volna. Persze, hogy igent mondtam, hiszen szeretem, sőt. Imádom, nem tudnék nélküle élni. Ez pedig azt jelenti, hogy Vele fogok élni. Tudom, mi is leköltözünk a faluba családostól, és így is elég sokat vagyok Nála, amikor éppen olyanom van, de ha már összeházasodunk, akkor egyértelmű, hogy mellette élek majd, ott, és Vele. Ez azonban nem vonja el a figyelmemet a tanulásról, csak mindent sokkal lelkesebben csinálok. Nekem ez most sokból nem áll, a mágiatörténészetet imádom, nemhiába vagyok mágiatörténet tanár szakon. Egészen kicsi koromtól kezdve ez a mások számára borzasztóan unalmas téma vonz, de nekem a zene és Jeff mellett ez a harmadik lételemem. Erre szükségem van, nem bírnám ki nélküle sokáig. Most viszont nagyon úgy érzem, hogy hiányzik valami, méghozzá egy könyvem, a távolkeleti mágiatörténeti.. valami. Szóval a lényeg meg van, a messzi keleti mágiatörténészeti feltárások, kutatások listája van benne, meg persze mindegyik összefoglalva valamelyest, és erre nekem most égető szükségem lenne. Igaz, hogy megvan valahol egybe, de mire abban megtalálnám, ami érdekel... Sok idő lenne. Így mivel nem áll birtokomban, az egyetlen megoldás a könyvtár, így miután kicsit összeszedtem magam már indulok is. Régen is ide jártam, most is itt vagyok már néhány hónapja, elég jól tudom, hogy mit merre van, így nagyon az útra nem kell figyelnem. Kis idő múlva már a faajtóval találom szembe magam, belépve pedig biccentéssel köszönök, és nagyjából ennyivel le is tudom a dolgot teljes mértékben, hogy aztán indulhassak is arra, amerre legutóbb is az ilyen témájú könyveket megtaláltam. Az az én szent helyem. A könyvespolchoz odalépve szememet és mutatóujjamat egyszerre, mégis más irányba és másra figyelve futtatom a könyvek gerincén, míg meg nem akad egy jó vastag példányon. Keleti Mágiatörténeti kalauz. Valami ilyesmi rémlett, de megvan, így rögtön le is kapom a helyéről, majd fellapozva indulok el arra, amerre úgy gondolom, hogy a fotelok vannak. Innen nincs messze, sőt. Nagyjából itt is vagyok, és mivel már nagyba bújom a sorokat azt sem veszem észre, hogy egy ilyen ülőalkalmatosságon majdnem átesek.
- Ooh, bocsi. Fájt? Vagy csak ebbe rúgtam bele?
Én tényleg nem akarom bántani, vagy akár csak zavarni is, csak egy kicsit elbambultam, van ilyen is, már nem lehet vele mit kezdeni.
- Egyébként Violetta vagyok. Téged hogy hívnak? Olyan sűrűn még nem láttalak errefelé...
Csak az igazat mondom, bár lehet az én figyelmemet kerülte el. Sokszor elbambulok vagy csak gondolkozok, és már a jövőt tervezgetem, miképp és hogyan lesznek a dolgok. Ezt persze nem tudom én ennyivel meghatározni, de mégis olyan jó érzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hát ezt nem épp így képzeltem, legalábbis a megismerkedés első pillanatait. Sokkal inkább el tudtam volna képzelni valami egyszerűt, hogy leülök, aztán köszönök, de hogy majdnem átesek rajta... nem is én lennék.
- Igen, egyben vagyok, minden oké.
Halovány félmosolyom azért megjelenik, de nem tudom még hogyan áll hozzám, elutasító lesz-e ezentúl vagy sem, bár majd kiderül. Én mindenkinek megadom az esélyt, van ez a tulajdonságom, de a naivitásból kezdek kinőni. A lelkesedés viszont marad, túlzó kedvességgel.
- Szép a neved.
Igen, tényleg tetszik a neve, és annak is örülök, hogy a kézfogást elfogadja. Nagyon alapvető dolog, de mégis jó, mert rögtön néhány dolgot le tud szűrni az ember. Ha már elfogadja a kézfogást, az valami jót sejtet, ha pedig nem, akkor erőteljesen azt üzeni, hogy békén kéne hagyni. Olyannal is találkoztam már, de akkor vele el tudok majd beszélgetni.
- Értem. Én is másik suliból jöttem, de csak vissza, és már néhány hónapja.
Azt nem tudom miért, de fontosnak tartom megjegyezni, mert azt is különösen szeretem, ha az emberekkel van bármi közös is. Csak egy apróság, és ok nélkül örülök. Olyan vagyok néha mint egy kisgyerek. Egy felnőtt kisgyerek.
A másik fotelra pillant, amiből rögtön rájövök, hogy burkoltan így ajánlja fel, hogy foglaljak helyet, én pedig így is teszek. Csak most nézek egy kicsit körbe, és a könyv, amit korábban az asztalra rakott feltűnik.
- Rómeó és Júlia? Gondolom eléggé bejöhet. Én csak egyszer olvastam. Tetszett, de nem az én stílusom.
A véleményemet is meg kell osztanom vele. Nem tudom majd mit reagál rá, de ha már úgy döntött, hogy elfogad engem beszélgetőtársnak, akkor ezt elmondom. Ha érdekli, akkor majd azt is tudatom vele, hogy mi is az én stílusom, az én világom. De egyelőre ő érdekelne, mit szeret, mit nem. Érdeklődő tekintetem talán egy kis utalás neki erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Enyhén szólva meglepett a levél Vivitől. Azt hittem, csak a szokásos, mert ha van valami, akkor azt megírjuk a másiknak. Máshogy nem megy a kommunikáció, és így ennek tudatában még zavaróbb a gondolat. De persze a z átlagos, mindennapi örömöm mellé most megint jött a fokozás. Már tényleg nem tudom, hogyan lehetnék boldogabb, de leszek, abban biztos vagyok. Szerencsés vagyok, tudom. És ha már nővérem jön, akkor biztosan megyek is elé. Az nem érdekel, hogy simán feltalálna a kastélyig. Ugyan megfordul fejemben ez a gondolat, de mellé az is, hogy teszek rá, én ott leszek. Azt azonban meg kell oldani, mert bizony én dolgozok. Ő is tudja, de csak ennyit, és fogalmam sincs mennyire veszi magától értetődőnek, hogy kimegyek elé. Pedig ez az is. Viszont Doug, a főnököm még megértő is, és elenged, csak vissza kell majd mennem, mert este tíz az még nagyon messze van. Így is hamarabb lelépek, és kicsit összeszedem magam. Leginkább annyiból áll, hogy lezuhanyozok és átöltözök, mert a hőség az még késő délután is fojtogat. De persze mindezt Jeffnél megoldom, mert ha visszafutnék a kastélyba, akkor ugyanott tartanék, mire leérek az állomásra. Így viszont csak egy laza séta, amire Vőlegényem is elkísérne, de ahhoz fáradt. Megértem, mert borzasztóan sokat dolgozik, de meg van ígérve, hogy be fogom mutatni.
A vonat érkezése előtt már tíz perccel biztosan kint állok, és várok. Hülye ötlet volt előbb jönni, így az egyetlen, amit most tehetek, hogy árnyékos helyet keresek magamnak. Ott valamivel talán jobb, de meg tudnék halni, ha huzamosabb idrig maradnom kéne. Ez viszont nem következik be, mert már hallom is a kerekek kicsit se kellemes hangját. Még távoli, de hamar ideér és meg is áll. Közelebb sétálok, és a leszálló embereket figyelem. Keresem magamat, és szerencsétlenségének köszönhetően hamar kiszúrom a képmásom. Ő is engem, és jön ezzel a Pöttömözéssel megint. Normál esetben mondanék szépeket rá, de nem baj, hiányzott.
- Téged bizony.
Határozottan elmosolyodok, aztán elindulok felé. Nincs messze, és ez nagy szerencséje, mert két métert sincs kedvem megtenni már feleslegesen.
- Semmit se változtál...
Félmosoly, és enyhén gúnyos hansúly. Persze ő ezt érti, hogy én a szerencsétlenségére gondolok, de amiket egymáshoz vágunk, azt már megszoktuk. Csak levélbe nehezebb, és jó érzés megint szemtől szembe mondani a magamét.
- Jól utaztál? Nem halt meg senki?
Csak kíváncsi vagyok, a végére pedig egy kis tettetett túlzó aggódás. Játszom, hogy ez a környezetére irányul, de leginkább ő érdekel. Megvédi magát, azzal nincs gond, de mégis. Amennyivel idősebb nálam, annyival felelőtlenebb is, de én így szeretem.
Amíg válaszol, én elveszem tőle a ládát, egy megnyugtató pillantást küldve felé, hogy most nem kirabolom, csak segítenék neki. Ennyit igazán megtehetek. Nem mintha akarnék többet, ő viszont mégis az ikertestvérem.