30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szelniczky Mínea összes RPG hozzászólása (58 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. április 18. 21:04 Ugrás a poszthoz


Dávid

Nem bírom ezt a hirtelen váltást.
Már ami az időjárást illeti. Alapvetően nem vagyok az a típus, aki hosszútávon képes megmaradni a hátsó felén, főleg ha a néhány héttel ezelőtti katasztrofális időt felváltja a napsütés. Nemrég még öt réteg ruhában is vacogtam, túlzás nélkül, most meg rövidnadrágban és egyszerű atlétában is meg lehet dögleni. Eddig nem hittem ebben a globális felmelegedés szarságnak, de most már komolyan elgondolkodtat, hogy lehet valami gikszer a bolygónk működésében – nem, nem gondoltam komolyan, egész biztosan nem ez okozza az időjárás ilyen fokú ingadozását.
Egy kisebb táskával és benne egy rakat könyvvel haladok végig a folyosók végeláthatatlan tömkelegén, hogy végre kimehessek a szabadba. Ki akarom használni, amíg megtehetem. Azért most kifejezetten örülök annak, hogy nem tartozom az iskola legszociálisabb diákjai közé, és nem kell az útba kerülő társaim felének megjátszott mosollyal köszöngetni, még mindig nem találtam olyan személyt, aki annyira lekötött volna, vagy annyira érdekesnek látszana, hogy időt fecséreljek rá. Hát, sajnálom – nem vagyok az, aki könnyen nyílik meg mások előtt, az meg aztán végképp nem, aki jópofizik csak azért, hogy megszerezzen vagy megtartson egy barátnak vélt személyt. Bár a szüleim megígértették velem, hogy próbáljam megütni a normálisnak nevezhető mércét, és legyek kedves, ne üldözzek el rögtön mindenkit magamtól, mert állítólag ebben az esetben nekem lenne a legnehezebb. Majd meglátjuk.
Kiérve a rétre körülnézek, és ki is szúrok egy üres padot valahol a távolban. Tökéletesebb nem is lehetne, félig egy fa árnyékában. Megejtve egy halvány mosolyt meg is célzom és szuggerálom a közelében lévő tanulókat, hogy még véletlenül se próbálják meg elhappolni előlem. Egy aprócska, alig látható bólintással nyugtázom, hogy az ülőalkalmatosság továbbra is üres marad, hogy aztán kényelembe helyezhessem magam rajta. Körül járatom a tekintetemet a helyen, aztán előkotrom a tankönyveimet. Egy kicsit le vagyok maradva az anyaggal, és mivel jobb dolgom nem igazán akad, gondoltam nekiállok pótolni. Nem túl megszokott tőlem, minden bizonnyal néhány percen belül meg is unom majd, és inkább a napozás mellett döntök. Egyik lábamat átvetem a másikon, felsóhajtok és az ölembe véve a sötét varázslatok kivédése tankönyvet, lapozgatni kezdek, míg el nem érek az aktuális anyagrészhez. Fintorgok egyet és még napszemüveg is szükségeltetik, hosszú távon nem bírom a hunyorgást.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 18. 00:10 Ugrás a poszthoz

Amanda

Elviselhetetlen a hőség, ilyenkor képtelenség megmaradni egy helyben.
Pedig alapvetően nem vagyok az a fajta, aki nem képes egy egész napot ellustálkodni, akár az ágyamban fekve néhány könyv társaságában, esetleg zenét hallgatva, sőt, legrosszabb esetben gondolataim magányában. Szívesen mennék ki mondjuk a tó partjára napozni egy kicsit, de van egy olyan érzésem, hogy semmit sem könnyítene azon a tényen, hogy még bent, az alagsori klubhelyiségben is meg lehet pusztulni, a napon minden bizonnyal csak rosszabb a helyzet. Ráadásul a bőröm sem az a barnulós típus, legfeljebb leégnék, ez pedig végképp nem célom, tehát ez a kósza ötlet is hamar értelmét veszíti. Nem marad más, mint a négy fal közötti unatkozás, amivel csak egyetlen problémám van jelen pillanatban. Nincs túl sok hangulatom a többi diákhoz, akivel együtt kell laknom, és nem úgy fest, mintha ők olyannyira távozásra adnák a fejüket.
Ez kizárólag annyit jelent, hogy én fogok lelépni minél előbb. Össze is szedem magam, és gyorsan végigfuttatom a fejemben, hogy milyen választási lehetőségeim vannak, ha egy kicsit nyugis és annál inkább hűvös helyet szeretnék, természetesen egyből a könyvtár jut eszembe. Nem mondanám, hogy akkora könyvmoly vagyok, tanulni meg egy kicsit sem szeretek, csak ami érdekel, de akkor már kössük egybe a kellemest a hasznossal. Házidolgozatot kell írnom valami hülye növényről, és bár szeretek efféle témákról olvasni – mugliknál biológia – de a növények a legkevésbé sem érdekelnek, hiába van mindenféle különleges bennük. Mármint, értem én, hogy tök izgalmas, ha valami zöld trutyit köpköd magából védekezési mechanizmus gyanánt, csak ne kelljen a közelében lennem, és elismerem, hogy fantasztikus. Vagy nem, de ez egyéni probléma, a dolgozatot ettől függetlenül sajnos meg kell írnom, tehát felkapok egy kisebb táskát is, amibe pennát, pergament és tintát pakolok, aztán magam mögött hagyom a szobát, vele együtt a sok, jelen pillanatban a legkevésbé sem kellemes szobatársam. Lassú, ráérős léptekkel vonszolom magam végig a folyosókon a Nyugati szárnyig, hogy aztán belépjek a mindig – néha túlságosan is – csendes könyvekkel teli terembe lépjek.
Felsóhajtok, és elindulok a polcok között, összeszedve pár könyvet, ami megfelel a dolgozat témájának, ráadásul órán fel is írtam néhány címet, amit a tanár kifejezetten tanácsolt. A tökéletes munkához idő kell, bizony, de ezt senki ne várja el tőlem egy olyan témában, ami egy kicsit sem mozgatja meg a fantáziámat, gyorsan összedobok valamit. Bár ráérek, és az időjárást tekintve jobban járok, hogyha a lehető legtöbb időt pazarlom el erre a dolgozatra, csupán annyi a bökkenő, hogy az egyik könyv, amire szükségem lenne, nincs a helyén. Mindegy, majd később utánajárok. Csak egy lány ül a kiszemelt asztalnál, amire lepakolom a cuccaimat, és kényelembe helyezem magam, már amennyire ez a hely lehetővé teszi ezt, és csak utána nézem meg jobban a társaságomat.
- Hé! Feltétlenül szükséged van arra a könyvre? Remélem nem bánod, ha egy kicsit kölcsönveszem majd a dolgozatomhoz. – Szólítom meg, amikor felismerem a kezében lévő könyvet a borítójáról, talán nem a legkedvesebb hangnemben, de… ez van, fáradt vagyok, meleg van és alapvetően sem vagyok az, aki mindenkinek jópofizik, csak hogy kedveljék. Addig felírom a pergamenre a címet, és kinyitom az első kezembe akadó könyvet, és mit ne mondjak, tényleg megkönnyítené a munkát az a csupa-ábra lexikon.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2013. június 23. 16:15
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 23. 13:47 Ugrás a poszthoz

Amanda

Szeretem a könyveket, olvasni is, de ez már túlzás.
És a könyvtárosunk szinte itt él, ezek között a könyvhalmok között, ahol mindent megtalálsz, olyan témájút is, amiről még csak álmodni sem mertél. Minden bizonnyal néhány itt töltött nap után becsavarodnék, pedig ha már év közben nem vagyok az a túlbuzgó szorgalommal rendelkező diák, aki mindent megcsinál, amit feladnak neki… hát, vizsgaidőszakban muszáj itt töltenem a fél életemet. Vagy csak a könyvekért jövök be, és kitulajdonítok egy párat, amíg szükségem van rá – néha egy kicsit tovább is. De most kivételesen tényleg jó ötletnek tartom az ittlétet, egyrészt mert bőven van időm a dolgozat elkészítésére és nem kell holmi összecsapott munkát kiadnom a kezeim közül, eközben pedig egész elviselhető az időjárás. Tiszta élvezet, csak a növények ne lennének olyan unalmasak.
Ahogy elnézem a velem szemben ülő lányt, aki látásból még ismerősnek is tűnik, de egész biztos, hogy nem beszéltünk még egy szót sem, nagyon belemerült a könyvembe. Vagyis a könyvbe, amire szükségem lenne. Mindenki tudja, aki egy kicsit is ismer, hogy a legkevésbé sem zavar, hogy mitől fosztom meg, én tanulni szeretnék kivételesen, és igenis kell hozzá az a lexikon, ami tele van ábrákkal. Egész oldalt kitöltő rajzokkal, amiken igencsak részletesen megtalálok mindent, amit a tanár feladott, mint kötelező tárgy, amiről írni kell. Ezek mellé adott pár témát még, amiről lehet szorgalmiként, vagy ha úgy érezzük, hogy nem tudunk többet kihozni az egészből, de ez még nem elég egy jó jegy megszerzéséhez, de szeretném a tényleges feladattal kezdeni, utána lehet szemezgetni. Egyébként még akár jófej is lehetnék, és akár valamiféle beszélgetést is kezdeményezhetnék, de pont azért menekültem ki a szobámból, mert valahogy ezen a tikkasztó délutánon nem kívánkozok bájcsevelyt folytatni. Senkivel sem. Sajnálom, ha valami nem tetszik, reklamálni a szüleimnél kéretik. Bár ezt hiszem ezen a téren egy kicsit már elkéstünk az ilyesmivel, de próbálkozni szabad.
Megmosolyogtat a hangnem, amiből kihallom az imént a sajátomból ismerős arroganciát, és tetszik ez a csökönyös utánzat. Kis híján még el is nevetem magam, de azért valamilyen szinten megértem a nemtetszését. Nem, azt hiszem mégsem.
- Hmm. Nem hiszem, hogy pont neked kell elmagyaráznom, hiszen egy ideje biztosan lapozgatod azt a kötetet, de tudod… tele van ábrákkal, részlet gazdag ábrákkal, amik igenis kellenek a dolgozathoz. Amúgy meg fő a precizitás. – Rántom meg a vállam az előttem heverő könyvmennyiség miatt való méltatlankodásra. Könyörögni nem fogok, emlékeim szerint soha nem tettem ilyesmit és nem is terveztem, tehát ha nem, hát nem. Egy idő után úgy is megunja, alapvetően egész biztos, hogy valami érdemlegesebbel kezdek, ha már olvasni vagy képet nézegetni támad kedvem.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2013. június 23. 16:15
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 23. 16:13 Ugrás a poszthoz

Charles

Meleg van, és nem tudok magammal mit kezdeni.
Nem vagyok az a típus aki olyan könnyedén megül hosszútávon a hátsó felén, és most is nehezemre esik megmaradni a klubhelyiség környékén, ugyanis pangás van. Üres minden, gondolom a legtöbb diák a tó környékén sütteti a hasát vagy hűsíti le magát, ami nem is akkora hülyeség, ha úgy nézzük. De köztudott, hogy tömegiszonyom van és alapvetően sem viselem túl jól a visongást magam körül, tehát esélytelen, hogy akármivel is rávegyenek arra, hogy kövessem őket. Bár az alagsor egyébként egész kellemes, már ami a hőmérsékletet illeti, attól még nem túl izgalmas nézni az elvarázsolt ablakokat. Pedig esküszöm, hogy nem vagyok egy társasági lény, és korántsem bánom, ha egyedül kell lennem valahol, most viszont kifejezetten zavar. Fel-alá mászkálok a helyiségben és nemhogy változtatnék ezen, ugyanis az túlságosan is egyszerű, inkább egy ismerős arcot várok betoppanni, hátha sikerül kifognom egy értelmes beszélgetőpartnert. Vagy csak akivel lehet szópárbajozni egy kicsit, legalább felpörgetné a napomat.
Hiába mászkálok már percek óta, talán fél óra is eltelt azóta, hogy lekászálódtam volna a szobából, egyetlen lélek sem jár erre, még egy rohadt házszellem sem, vagy valami furcsa lény, amiből ebben az iskolában egyre több van – vagy csak nekem nem tűntek fel az itt eltöltött idő során. Felsóhajtok, és tehetetlenül álldogálok egy helyben, fintorogva, aztán nagy nehézségek árán feladom az imént határozottan kijelentett döntésemet, miszerint ki nem mozdulok innen, és elindulok. Lassú, ráérős léptekkel haladok, nem hajt a tatár. Pedig valamilyen hihetetlen okból kifolyólag még fel is vagyok pörögve, amit szintén nem tudok hová elhelyezni, ugyanis ez nem egy gyakori jelenség, ha rólam van szó. Most már tényleg csak az hiányzik a képből, hogy óvodás módjára szökdelni kezdjek, és valamit hangosan énekeljek, vagy legalábbis dúdoljak. Atyaisten, egészen biztos, hogy napszúrást kaptam, vagy valami bájitalt kevertek a töklevembe délelőtt. Összeszedem magam, bár külső szemlélőként senki sem láthatja, hogy mi zajlik le bennem, ahhoz már túl jól felvan építve a goromba rellonos imidzsem, hogy ilyeneket megkockáztassak. Néhány mozdulattal lófarokba kötöm a hajamat, hogy a nagy melegben egy kicsit se legyen útba, aztán a zsebeimbe mélyesztem a kezeimet, és így haladok a bejárati csarnok felé. Nincs különösebb úti célom, onnan meglehet, hogy mégis kimegyek a birtokra és legalább sétálok egyet, hogy a tűző nap miatt ráeszméljek miért is nem akartam eredetileg ezt megtenni.
Egy srác szerencsétlenkedik valamit a folyosó vége felé, néhány méterrel a hatalmas faajtótól, minden bizonnyal nemrégiben érkezett. Tökéletes célpont ahhoz, hogy elkezdjem a beavatását, itt bizony hozzá kell szoknia a sok kegyetlen diákhoz, akik többször még nálam is rosszabbak. Felveszem a lehető legbájosabb mosolyomat, és úgy megyek oda. – Szia! Segíthetek valamit? – Kérdezem meg, és egyenlőre tényleg nincs semmi különösebb hátsó szándékom, fogalmam sincs hogyan fog reagálni, viszont… nem is tudom miért nem löktem inkább fel, még az is szórakoztatóbb lett volna. Na jó, legalább egy percig próbáljunk meg aranyosak lenni – ebbe belegondolni is vicces.

Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 30. 23:23 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Eszméletlenül unatkozom.
Ezért indultam kisebb körtúrára az iskola területén, és nagyjából minden olyan helyet végigjártam már a délután folyamán, amit valamire valónak tartok. Hiába vannak nagyon szép helyiségek, meg olyanok, amik tele vannak mágiával, nem mindegyiket szeretem a zsúfoltságuk miatt, és emiatt képes vagyok szabályt szegni, késő este vagy hajnalban kilógni a hálókörletből, csak hogy magányosan élvezhessem a szépségüket. Bár a folyosón elkerülhetetlen, hogy összetalálkozzak némi ismerőssel, és nekik egy halvány mosoly kíséretében intek, vagy köszönök, ha a közelben vannak, különösebben nem érdekelnek. Nem állok le bájcsevegni, nem bírom a jó pofizást. Sokan nem szeretnek és mégis a legszebb mosolyukkal kérdezősködnek a hogylétem felől, amikor összetalálkozunk, de jó emberismerő vagyok és ennek köszönhetően észreveszem azokat a jeleket, amik azt sugallják, hogy „csak udvariasságból kérdeztem, válaszolj már, nem érdekelsz”.
Lassan kezd sötétedni, és hál’ istennek a folyosók is kezdenek kiürülni, ami nem jelent mást, minthogy felmehetek a szökőkúthoz egy kicsit, legfeljebb maradok addig, amíg az első arra járó prefektus meg nem talál, és vissza nem küld a klubhelyiségbe. És akkor mondjuk átmegyek máshova, az iskola lehető legtávolabbi pontjába. A büntetőmunka sohasem tartott vissza, mondjuk a pontlevonás már egy kicsit kellemetlenebb tud lenni. Meglepetten és kissé döbbenten fordulok a hang irányába, nem szoktak csak úgy leszólítani. – Szia. Öm… - Pislogok egyet-kettőt, igazából hirtelenjében azt sem tudom mit mondjak, aztán inkább a válaszolgatásnál maradok, közben megindulok mellette olyan miért-ne alapon. – Mínea. – Mutatkozok be én is, de egy félmosolyt sem engedek meg magamnak, nem vagyok az a hatalmas barátkozós típus, de ez a rögtön egyről a kettőre puszipajtás stílus meg végképp nem jön be. Rellonos vagyok és elkényeztetett, az istenért. Nem tudom, hogy miért kell ezen meglepődni. Apropó, a házam. – Rellon, harmadik évfolyam. – Jegyzem meg, és bár nem kérdezek, azért én is szívesen tudnám ugyanezen információkat a sráctól, aki kisistent játszik és azt hiszi, egy mosolyával ellophatja a szívem. Ácsi, rossz lányra talált ilyen téren.
- Nincs mit mesélnem, elég unalmas életem van. Semmi olyannal nem tudok felvágni, mint például, hogy kviddicsezem vagy prefektus vagyok, mert ez esetben hazudnék. – Jegyzem meg egy halvány és kicsit sem őszinte mosoly kíséretében. Nem vagyok a legszociálisabb alkat, ami azt illeti, így a közös események is legtöbbször kimaradnak az életemből, ráadásul kétlem, hogy én valaha is jó csapatjátékos lehetnék. Pedig szeretek kviddicsezni. A kezemet egy finom mozdulattal húzom ki az övéből, elvégre mint mondtam, nem vagyok az a lány, akit egy mosollyal le lehet venni a lábáról. Pláne nem elég ehhez kétpercnyi ismeretség – és akkor most túloztam. – Igen, főleg ilyenkor meg éjszaka. Gyakran ki is lógok éjszaka, olyankor a legnyugodtabb ez a hely. – És képes vagyok órákat egyhelyben üldögélni, a gondolataimba merülve vagy egy tankönyv társaságában, mert éjszakai bagoly vagyok és szeretem az egyedüllétet. És aludni is, de mindig úgy tartottam, hogy fölösleges időpocsékolás, ezért nem viszem túlzásba.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 13. 18:59 Ugrás a poszthoz

Teodora

Már meg sem lepődöm.
A legjobb dolog, amit ez az iskola nyújtani tud, hogy képtelenség teljes mértékben felfedezni a csodáit, mindig lehet valami újdonságba, eddig ismeretlenbe bukkanni. Bár ez a jelen helyzetre nem érvényes, céltudatosan indultam a második emeletre, reménykedve, hogy az a lenyűgöző szoba tud majd biztosítani némi nyugalmat. Tekintve, hogy rengetegen járunk ebbe a suliba, szinte lehetetlennek bizonyul csendes helyet találni, nagyon sok esetben és a könyvtáros felszólításai ellenére még a könyvtár sem mindig minősíthető kikapcsolódáshoz megfelelőnek. Pedig… könyvek, régi lapok illata, és még több könyv. Képtelenség, hogy ez ne legyen bárkire is nyugtató hatással – már a vizsgaidőszakot eltekintve, utálom, ha valamit köteleznek.
Emlékszem, amikor először nyitottam be ezen a piros ajtón. Annyira nem illik bele a folyosón lévő alapvető berendezésbe, mármint, ez az egyetlen színes ajtó, és szinte kiáltozik azért, hogy nyiss ki! Kis híján sokkot kaptam, amikor megtettem. Még most is, többszöri alkalommal azt várom, mikor fog kizúdulni ez a hatalmas mennyiségű víz, egy pillanat erejéig visszatartom a lélegzetem, aztán megkönnyebbülve, halvány mosollyal az ajkaimon lépek be a tágas szobába. Először vonakodtam. Úgy álltam az ajtó előtt, mint valami idióta, és a folyosón elhaladó diákok biztosan nagyon jól szórakoztak a megrökönyödésemen. Hezitáltam még egy darabig, aztán hasonlóképp elszántan, mint a jelen helyzetben, egy kicsit aggódva attól, hogy mi lesz akkor, ha bezárul mögöttem az ajtó, beléptem a furcsa medencébe. És totál száraz maradtam. Sőt, levegőt is kaptam. Ez az egyik legkirályabb helyiség az egész kastélyban, eszméletlen jó ötlet és tényleg, a kivitelezés is fantasztikus! Gondoltam így, egészen addig, amíg le nem telepedtem arra az átkozott kanapéra, úgy, hogy egy milliméternyit megmozdítottam. Mindenem csurom víz lett, én pedig dühösen fújtatva hagytam el a termet, igyekezvén kerülni minden ismerős arcot, ami persze egy bentlakásos iskolában egyenlő a lehetetlennel.
Most csak régi ismerősként, mosolyogva sétálok be a szobába, és egy pillanatnyi rémület után megnyugszom, ugyanis a kezemben lévő könyvet sem áztatja szét a víz. Remek. Középre sétálok, onnan nézek felfelé, azon gondolkodva, hogy egy klausztrofóbiásnak mennyire kellemetlen lehet itt. Ekkor hallom a hátam mögül, hogy valaki megszólít, és… ugyan már, miért is nem gondoltam arra, hogy ha nem leszek vizes és még lélegezni is tudok, akkor a beszéd nehézséget jelenthetne? – Szia Teo – intek. – Mínea, harmadéves Rellonos. – Követem a példáját bemutatkozás terén. – Hú, hát… szólj, ha sikerrel jársz és vezess körbe, még én sem fedeztem fel mindent. Ez a legjobb az egészben – nézek körbe halvány mosollyal. – Hogy tetszik?
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 13. 19:01
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 13. 20:31 Ugrás a poszthoz

Teodora

Megmosolyogtat a lelkesedése.
A legmegfelelőbb helyre kerültem, és nem is kívánhatnék szórakoztatóbb társaságot, mint a Rellonosok többsége, de elsősként… hamar rájön az ember, milyen naiv volt, amikor azt hitte, hogy egy ehhez hasonló csodavilág csakis felhőtlen és pozitív kisugárzású lehet. Aha, most akkor fáradj be a klubhelyiségbe néhány vénebb diák közé, és rögtön elveszik a kedved, ha rosszabb pillanatukban találod őket. Néha még akkor is, ha elvileg marha jó hangulatban telik a délután.
Ez engem a legkevésbé sem zavar, tisztában vagyok azzal, milyen rossz tulajdonságokkal élek együtt, de nem szokásom hangoztatni. Még jól jöhetnek a későbbiekben. Egyébként pedig minden hátrányuktól eltekintve, a zöldek hihetetlenül intelligens egy társaság, találékonyak, kreatívak, talán egy kicsit pszichopaták, de ez még belefér. Alig láthatóan megrázom a fejem, ezzel együtt a figyelemelterelő gondolatokat is igyekszem félretenni, a friss ismeretségre összpontosítok. Lassan, elgondolkodva bólintok, ezzel kénytelen vagyok egyetérteni. – Igen, a könyvtár végül is csak egy könyvtár, talán nem mindennapiak a könyvek, de… ehhez nem foghatók. – Mondom ezt úgy, hogy igenis szeretek olvasni, pláne, ha nem a tankönyveinkről van szó, azokat talán egyszer, ha kinyitottam, és azzal a lendülettel vissza is csuktam. Nem is tudom, mit veszünk, ami elég kellemetlen szokott lenni a tanórákon, de oda se neki. Majd… egyszer. Talán.
Egyáltalán nem bánom, hogy itt van. Elég érdekes ez a hely, nem várhatom el a diákoktól, hogy ne fedezzék fel, és ha én itt vagyok, akkor más ne jöjjön ide. Belátom, eredetileg abból a célból indultam ide, hogy nem lesz itt senki, és így is volt, elsőként én érkeztem. Akármennyire is antiszociális vagyok néha, azért nem vetem meg a társaságot. – Ugyan! – legyintek. – Még néhány hét, és sokkal egyszerűbb lesz. – Vonom meg a vállam. Nem tudnék mást tanácsolni, minthogy csinálja azt, amit eddig – mászkáljon, és szólítson le idegeneket. Nagy kastély, rengeteg új arc, máshogy nem igazán lehetne megoldani, azt hiszem.
- Aha, hát, ami azt illeti, nem igazán tartózkodom ott huzamosabb időre, vagy csak takarodó után – közlöm a tényeket. Általában jobban szeretem az egyedüllétet, persze hosszútávon az sem jó senkinek, de keresni sem szoktam a társaságot, valahogy mindig betalál valaki. – Hát, ha jót akarsz, a Fejetlenség Folyosóját kerüld, eléggé találó a neve. Ajánlom a Nemzetek Termét, előbbi és utóbbi is a Déli szárny Átriumában található. A többit rád bízom, izgalmasabb egyedül felfedezni – ejtek meg egy halvány mosolyt. Olyan szívesen leülnék arra a kanapéra, de nem kockáztatok, jobb így szárazon, inkább fáradjon csak el a lábam az ácsorgásban.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 15. 14:47
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 13. 21:49 Ugrás a poszthoz

Teodora

Kétlem, hogy ez a hely kellőképpen ki lenne használva.
Ellököm magam a padlótól, vagyis jelen helyzetben az akvárium aljától, és hagyom, hogy a viszonylagos súlytalansággal lebegjek, lassan lefelé süllyedve. Nem terveztem túlságosan megerőltetni magam, ez a hely nem egy edzéshez kitalált medence, sokkal inkább egy módja annak, hogyan lehet minél jobban megszívatni a diákot. Ügyesen összezavarja az érzékeket, és amikor már kezdenéd megszokni, vagy szeretnéd kényelembe helyezni magad, jól megszívod, mert abban a pillanatban eláraszt a víz, hogy hozzáérsz valamihez. Attól még zseniális, imádom.
Megismétlem a mozdulatot, a karommal is evezgetek magam körül, hogy lassítsam a süllyedés mértékét, és amint leérek annyira, hogy egy könnyed mozdulattal visszarúgjam magam, megteszem. Biztos nagyon hülyén nézek ki most, hogy hosszabb-rövidebb időközönként eljátszom ezt az egészet, de nem bírok egy helyben állni, nem az én műfajom. Mármint, nem vagyok kifejezetten hiperaktív sem, sőt, ha a normális mértékű sportolást nem vesszük figyelembe, különösképpen mozgékonynak sem. Szimplán csak nem bírom, ha ilyen merevnek kell lennem. Persze a nyugalom a fő, és a lazaság, de… egy hatalmas akváriumban vagyunk, ahol szabadon lélegzem a víz alatt! Nem elég magyarázat ez mindenre?
Az említett hangszerre siklik a tekintetem. Már épp figyelmeztetném, hogy inkább ne kockáztasson, ha nem szeretne szép, méretes vízfoltokat maga után hagyva, cuppogva visszakullogni a klubhelyiségig, de szerencsére erre nincs szükség. Ő nem játszik zongorán. Ami azt illeti, én sem. – Nem vagyok benne biztos, hogy tudok- e. Sokáig tanultam még kisgyerekként, de már évek óta nem játszottam – vonom meg a vállam. Nem olyan információ ez, amit olyan erősen titkolnom kellene egy újonctól, de azért nem is szívesen büszkélkedem hanyagságommal.
- Ó, persze – bólintok vigyorogva. – Ez egy folyosó, nehéz elkerülni, ha pont keresztülvezet rajta az utad. Nem olyan vészes, meg lehet úszni, nekem is sikerült. Bár kétségtelenül nagyon idegesítő egy hely, folyamatos a hangzavar és… hát, a fejetlenség. – Mesélem el csekély tapasztalataimat az említett hellyel kapcsolatban. Szívesen keresem a bajt, de nem abban az esetben, ha azzal önszántamból a saját, és csak és kizárólag a saját testi épségemet teszem kockára. Mondjuk ennyire talán nem durva a helyzet, de… előfordulnak balesetek.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 14. 16:30 Ugrás a poszthoz

Teodora

Kezdem teljesen megszokni ezt a szobát.
Ez csupán annyiból kellemetlen, hogy nagy eséllyel a normális tényezőkhöz való visszatérés, vagyis a szobából való távozás legalább olyan furcsának fog tűnni ezután, mint az első pillanatok egy vízzel teli helyiségben. No, nem baj, mindennek megvannak a hátrányai, még ennek a fantasztikus ötletnek is. A copfba kötött hajam lomhán követi a mozgásom, csak úgy, mint ahogy a vízben viselkedne, a ruhám szintén finoman hullámzik körülöttem, mégsem leszek vizes. Biztosan akadnak diákok, akik nem találják olyan jó dolognak ezt, de én kifejezetten élvezem.
Ahogy elnézem, Teo viszont még nem érzi túlságosan otthonosan magát. Bár, azok alapján, amit az imént mondott, ezen nem is kellene meglepődnöm. Tényleg kellemetlen, amikor egy teljesen új közösségbe kerülsz, még akkor is, ha az csak egy kisebb társaság, hát, még ha egy hatalmas bentlakásos iskoláról van szó, ahol minden tele van varázslattal, és még a kastély is készen áll rá, hogy akármikor megtréfáljon. Oké, az már teljesen más kérdés, hogy ez engem akkor sem zaklatott fel különösebben, és most, hogy még mindig nem bővelkedem óriási rajongótáborral, barátokkal még annyira sem, most sincsenek álmatlan éjszakáim. Feltalálom magam, ha arról van szó, a társaság pedig, mint korábban már említettem, mindig megtalál, nem szükséges keresni. Ilyen sok diák között…
Jobban meggondolva nem tudok semmit erről a lányról, és nem is akaródzik hosszasan lelkizni arról, hogy milyen utat tett meg eddigi rövidke életében, tudom jól, hogy nem mindig megfelelő személyeskedni, így inkább befogom a számat. – Hát… - jó, tudom, hogy hát-tal nem kezdünk mondatot. – Nem igazán volt kérdéses, hogy hova járjak iskolába. Mágus családban nőttem fel, magyar vagyok, a levél pedig jött, amikor kellett. Nem is bánom, nem voltak más terveim ezzel kapcsolatban – vonom meg a vállam. – Ha pedig esetleg leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy más iskolákat, vagy országokat is meglátogassak… azt mondják, elég jó programokat szoktak szervezni, nem csak ezen a téren. – Teszem még hozzá, fogalmam sincs miért. Egyébként pedig, csak meg kell szoknia a környezetet, onnantól kezdve… lehetőségek folyamatosan bővülő tárháza, bár félreértés ne essék, valójában nem imádom ennyire ezt a helyet, csupán kellőképpen elszórakoztat.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 16:24 Ugrás a poszthoz

Teodora

Nem vagyok népszerű, és túlságosan beszédes sem.
Sajnálom. Nem, annyira azért mégsem. Talán lehetnék kedvesebb, de magamhoz képest már így is túl sokat jártattam a számat, minden bizonnyal pont ezért is érzem úgy, hogy eszméletlen nagy marhaságokat vagyok képes összehordani. Ami nem is feltétlenül igaz, de mivel így látom, igyekszem megválogatni a szavaimat, azt a kevéskét, ami kibukik belőlem válaszolgatás gyanánt. Sokkal inkább szeretek másokat szóval tartani, nekem addig sem kell ódákat zengenem, akármiről is legyen szó. A probléma csupán annyi, hogy ez a zöldek esetében nem minősül a legegyszerűbb feladatnak, ha sikerül valami semlegesre rákérdeznem, akkor is lerendeznek három szóval, tehát… mindegy, engem nem zavar a mások által kínosnak titulált csend sem, az a beszélgetés rég nem halad jó irányba, ahol kényszerét érzed annak, hogy mondj valamit, csak… valamit, akármit.
Sikerül teljesen megfeledkeznem a társaságomról egy rövidebb időre, és remélem, hogy nem túl hirtelen kapom felé a fejem, amikor feleszmélek merengésemből. Örökös gyanakodó lévén szokásom rosszat, olyasmit feltételezni a másikról, ami talán egyáltalán nem is jellemző rá, bár, ha jobban megnézem kis gólyánk vonásait, nehezen hinném el, hogy képes lenne bármi rosszra. Ugyanakkor nem véletlenül került a Rellonba, jobb, ha vigyázok. Vajon a varázslatok működnek ebben a szobában? Nem kizárt, ha már a légzéssel sincs semmi probléma.
Halványan mosolyodom el, amikor elbúcsúzik. Azért, remélem, hogy nem én űztem el, nem rémlik, hogy túlzottan bunkó lettem volna vele, sőt… valóban nem vagyok egy nyíltan és könnyedén barátkozó típus, azért próbálkozom. Oké, nem eléggé, de ez csak részletkérdés. – Egyáltalán nem zavartál, és én is örülök. Szia – köszönök el. Tekintetemmel végigkísérem lépteit, ahogy elsétál az ajtóig, és ugyanolyan kétségekkel nyitja ki, mint ahogy idefele tette, és még bámulom néhány pillanatig a rikító ajtót, miután becsukódott mögötte. Felsóhajtok, és élénknek korántsem nevezhető karcsapásokkal úszkálni kezdek, kínosan ügyelve arra, hogy ne okozzak magamnak a legutóbbihoz hasonló kellemetlenséget. Végül a falhoz közelebb telepszek le a padlóra, és lehunyt szemmel a gondolataimba merülök, kihasználom az üresség adta nyugalmat, mielőtt visszaindulnék a klubhelyiségbe.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 20:25 Ugrás a poszthoz

Ombozi Sára

Ismét magunk mögött tudhatunk egy unalmas, semmitmondó délutánba nyúló tanítási napot, ráadásul még beadandót is kaptunk háziként, ami már alapjában véve megpecsételte a hátralevő órák nagy részét. Ha nem fáradtam volna el kellőképpen a tanárok többé-kevésbé lelkes próbálkozásain, hogy belénk ütlegeljék a tananyagot, hát az enyhe mazochizmusom tett arról, hogy hosszú időre ne is akarjak tanulás céljából a könyvtár felé pislogni. Ugyanis képes voltam közvetlenül órák után beülni, és ahelyett, hogy valami izgalmasat tanulmányoztam volna, a házival foglalatoskodtam. Nem tartott sokáig. De legalább az első bekezdésig eljutottam.
Friss levegőre van szükségem, ezért a szobámba csak rövid látogatást teszek, hogy letehessem a táskám, nem áll szándékomban végigcipelni az egész épületen a cuccaimat, teljesen felesleges, és hogy levehessem a taláromat. Azért így jóval kényelmesebb és a komfortérzetemnek is jót tesz, hogy nem kell a kötelező uniformisban mászkálnom a szabad óráimban. Valamivel sietősebb léptekkel haladok végig a folyosókon, mint ami az átlagos lenne, csak akkor lassítok le, amikor kiérek a nagy kapun, és kellemes levegő csapja meg az arcom. Csend van. Persze, a kastély környékén is akadnak diákok, így a tompa háttérzaj szinte elkerülhetetlen ennyi fiatal között, de azért mégis jóval csendesebb, mint a forgalmas folyosókon.
A lábaim egyből az erdő felé vezetnek, szeretek azon a környéken mászkálni, megnyugtató. Ráadásul tavasz van, minden virágzik és zöldül, na meg színesedik, nem olyan kopár, mint télen. A hangulata más, de attól még ugyanúgy remek kikapcsolódási lehetőség, teljesen mindegy, milyen évszak van éppen. Lassan haladok, szlalomozva a fák között, és halkan dúdolgatok közben. Fogalmam sincs, merre megyek, az pedig, hogy talán vissza sem találok, egy percig sem rémiszt meg. Elég könnyedén merülök el a saját gondolataimban, ha semmi nem zavarja őket, így nem meglepő, hogy a levegőt élesen beszívva hőkölök hátra a tompa puffanásra, ami nem messziről hangzik. Ilyenkor sem az a megfelelő lépés, hogy spuri visszafelé, ugyan már, legfeljebb valami vadállat harapja le a fejem. Óvatosan közelebb lépegetek, és az első, ami feltűnik, a létra, nem is az orrom előtt lévő tárgy, ami az imént esett le. Aztán felveszem, néhány másodperc erejéig tanulmányozom, és a hónom alá csapva elkezdek felmászni a… nem is tudom hova. Talán őrültség.
Felérve egy aranyos kis házikó fogad, bár nem hiszem, hogy lakná akármiféle vadember, vagy remete. És végül feltűnik a füzet gazdája is, mármint, feltételezem, hogy ő az. – Szia. Ez a tiéd, gondolom – ejtek meg egy óvatos mosolyt, és átnyújtom neki a szerzeményem. Szinte biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már, de nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 21:15 Ugrás a poszthoz

Ombozi Sára

A nagy meglepettségben, amit első körben a lepottyant füzet okoz, amit valami titokzatos lénynek képzeltem, másrészt pedig a szemem elé táruló létra látványa, csak félig-meddig fogom fel, hogy valahol a fejem felett egy ismeretlen… lány, a hangjából ítélve, fulladozik. Mármint, nincs mély hangja, még akkor sem, ha krákog, így hát, reményeim szerint nem tévedek akkorát, egy kicsit kellemetlen lenne. Bár nem mondtam ki hangosan, így ő speciel nem tudhatja, hogy elkönyveltem magamban valaminek, ami nem is, szóval igazság szerint nem is tudom, miért bonyolítom túl ezt a gondolatmenetet. A homlokomat ráncolva rázom meg a fejemet, mintha ezzel a mozdulattal kiűzhetném a gondolatokat is a fejemből.
Sosem volt probléma az egyensúlyérzékemmel és szerencsére tériszonyos sem vagyok, így nem okoz gondot a magasba való felmászás, utálnám is, ha ilyen rossz berögződés akadályozna meg abban, hogy kihagyjak valamit, ami ilyen érdekesnek tűnik. Hogy nem botlottam még bele ebbe a fába? Nem is sejtettem, hogy a suli területén van ilyesmi, pedig ez tipikusan amolyan gyerekdolog. Házat, bunkert építeni egy fára, vagy bármit, amire mászni lehet, teljesen megszokott. Főleg, ha valaki hiperaktív. Bár kétlem, hogy ez az építmény a diákok műve lenne, sokkal inkább egy, a sok izgalmas és fenomenális meglepetésből, amit ez a birtok és a kastély rejt.
Figyelemmel kísérem, ahogy törölgeti a lapot, a tény, hogy az ő tulajdona, valahogy nem lep meg túlságosan, inkább az ellenkezője keltene bennem egy kis mértékű aggodalmat afelől, hogy akkor mégis kié, kétlem, hogy rajtunk kívül mászkál itt valaki. A magasban, hogy füzetekkel dobálózzon. – Kár, pedig nagyon szép volt – jegyzem meg. Jó, egy félkész vázlat volt csak, de azért, ha valaki tehetséges, már ebből is meg lehet állapítani. Nézem, ahogy a füzet ugyanarra a sorsra jut, mint az előbb. – Hát ezért hoztam fel? – nevetek fel halkan. Igazából mindegy, mert amúgy is feljöttem volna, és meglehet, hogy kizárólag a füzetnek köszönhetem, hogy megtaláltam ezt a helyet.
- Ez a kérdés ugyanúgy vonatkozhatna rád is. De egyébként, ide csalt a vázlatod, és amúgy is jót tesz a friss levegő, nem gondolod? – talán nem ilyenkor kell császkálni az erdőben, de amíg nem találkozunk össze senkivel, addig nincs gond. – Köszi! Mi ez a hely, te jártál már itt? – kérdezem vigyorogva. Közelebb merészkedek a korláthoz, hogy megnézhessem, milyen innen a kilátás. Hát… tyű!
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 23. 21:16
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 22:15 Ugrás a poszthoz

Sára

Megejtek még egy tétova okét a tönkrement alkotással kapcsolatban, aztán megvonom a vállam. Azt hiszem, a társalgásunk ezen része mindkettőnk részéről lezárva, én nem értek annyira a művészetekhez, csupán értékelem a szépet, bár a szép is elég szubjektív, magyarán jobban tenném, ha meg sem próbálnék valami okosságot kinyögni ezzel kapcsolatban. Az ő dolga, és nem vagyok környezetvédő aktivista, hogy most súlyosan megfenyegessem, mondjuk azzal, hogy kihajítom a korláton keresztül, ha nem megy le az eldobált szemétért, amivel szennyezi ezt a szép erdőt. Már megint a szépek…
Egy pillanatra összevont szemöldökkel nézek rá, aztán megenyhülnek a vonásaim, és elvigyorodom. – Értem, tehát már kinéztél magadnak, és ezzel a füzettel akartál leütni, csak elvétetted a célt. Hát, legközelebb jobban figyelj oda… - vonom meg a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyébként, aki össze van zárva, egy rakat varázslásra képes, néhány esetben kicsit elvetemült gyerekkel, az már tényleg nem lepődik meg semmin, még ha minden nap tartogat is valami apróságot, amivel megdönti ezt az elképzelésedet. Azt hiszed, nem történhet meg, márpedig mégis. Elképesztően könnyedén.
- Pláne egy hosszú, szörnyűséges, padban ücsörgős nap után. Nincs is jobb ennél. Csend, nyugalom, remélhetőleg az erdő mélyén élő lények messziről elkerülnek, és határtalan a boldogság – hülyeségeket összehordani azt én is tudok, ha nagyon szükséges, sőt, legtöbbször pont akkor, amikor az épelméjűségemet kéne bizonyítanom. De egyébként azon kívül, hogy egy kicsit fáradt vagyok, és a szűkszavúságomnak annyi ideiglenesen, teljesen jól vagyok, és tökre így is gondolom.
Kétkedve fordulok hátra, és a már-már omladozni látszó épületet nézegetem magamnak. Jobban meggondolva viszont ez a kis terasz-szerűség is megtartott minket eddig, a korlát sem tört össze a súlyunk alatt, minden bizonnyal a házikó sem tartogat nagyobb veszélyeket. És még ha tartogatna is, csak izgalmasabbá tenné a helyzetet. – Rendben, menjünk. Már így is tetszik ez a hely, de ha még kincset is találunk… - erősen kétlem, hogy ilyesmi várna minket odabent, de azért teszek néhány lépést az ajtó felé, és ha esetleg a lány szándékozna előbb belépni rajta, hát beengedem. Milyen udvarias vagyok ma… furcsa.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 23:24 Ugrás a poszthoz

Sára

- Ó, a francba, kár volt hangoztatnom, hogy ügyetlen vagy. Most hordhatok magammal valami kőkemény esernyőt, hogy mindentől megvédjen – nevetek halkan. Tudom, hogy csak vicc tárgya az iménti véletlen, hogy majdnem pont elém zuhant le a rajza, de azért jó érzés, ha valaki benne van egy kis játékban. Szeretek egyedül lenni, sőt, sokszor szükségem van a magányra, mert meg tud őrjíteni ez a fennforgás, ami teljesen általános jelenség az iskolánkban, a sok önmagába burkolózott rellonossal együtt élni pedig külön élmény. Egyébként tényleg, szűkszavúságuk és mérhetetlen szarkazmusuk ellenére eszméletlen jó beszélgetőpartnerek, már ha lehet azt komolyabb társalgásnak venni, a lényeg, hogy én jól szoktam szórakozni. Az már teljesen más kérdés, hogy könnyedén magába szippant maga az életérzés, a folyamatos depresszív hangulat, és mivel minden bizonnyal nem véletlenül kerültem ebbe a házba, hajlamos is vagyok ilyenné válni.
Ezek meggondolandó szavak, és talán még egyet is értenék vele, ha nem kötelező érvényűek lennének az óráink. Rendben, az, hogy melyik tantárgyat veszem fel, az opcionális, de attól még be kell járnom rá, és ha az adott tananyag éppen nem érdekel, vagy nem köt le kellőképpen, arról nem tehetek. Lehet erőlködni a figyelés terén, attól még élvezni nem feltétlenül fogom. – Persze, ez egyébként teljesen jogos, ha az órákon kívüli tevékenységeket nézzük. Kismillió lehetőség van saját magunk elszórakoztatására a kastélyon belül, de kétlem, hogy van diák, aki minden egyes tantárgyának minden egyes óráját imádta – fejtem ki a véleményem úgy nagyjából, bár biztosan van olyan a mondandómban, amibe bele lehet kötni, hosszas vitatkozást indítványozva ezzel. Nem, nincs kedvem hozzá, tipikusan az okos vagyok a szamárral szemben ilyen téren, és ez most nem Sárára vonatkozik.
Belépek a lány után én is, gyorsan körbefuttatom a tekintetemet a kis helyiségen, és mosolyogva konstatálom, hogy nem ócskább, mint akármelyik kastélyban lévő szoba. Nem ülök sehova, az ajtótól pár lépésnyire nézelődök, csak akkor kapom félre a tekintetem, amikor a lány alig hallhatóan megszólal. Elmosolyodva telepedek oda mellé, és nézem, ahogy alkot. – Azta, te tényleg nagyon tehetséges vagy – állapítom meg a nyilvánvalót egy kis idő múlva, bár ez a skicc alapján is kiderült már. Valami tompább tárgy után kutatok, amivel nyomatékosíthatjuk, hogy itt jártunk valami véset-szerűséggel.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 25. 22:58 Ugrás a poszthoz

Sára

- Kellemes kilátások… - vigyorgok továbbra is, ugyanis erősen kétlem, hogy több lenne ez egy kis viccelődésnél. Habár ki tudja, lehet, hogy jobban tenném, ha vigyáznék a számra, a végén még kiderül, hogy azok mellett, akik előszeretettel hirdetik a szadista, esetleg gyilkos hajlamaikat, egy épületben élünk valódi veszélyt jelentő diákokkal is. A korlátnak támaszkodom, talán illetlenség a másiknak hátat fordítani, míg beszél hozzád, főleg, ha épp fenyegetőzik, vagy legalábbis valami olyasmi, de olyan innen a kilátás, hogy emiatt megéri nem foglalkozni a formaiságokkal. De most komolyan, miért sikerült nekem mindig nagy ívben elkerülni ezt a helyet?
Bólintok, miközben már a kívülről elég elhagyatottnak tűnő házikó varázslatos belső terét tanulmányozzuk, az álmodozás az nálam is stimmel, bár nem teljesen így fejezném ki azzal kapcsolatban magam, amit én olyankor csinálok. – Én többször is próbálok a tananyagra koncentrálni, aztán amikor fél perc alatt másodszor is totálisan máshol járok, azért tudatosul bennem, hogy kár a gőzért… olyankor én is lefoglalom magam valahogy. – megvonom a vállam. Az ehhez szükséges módszer elég változatos tud lenni. Oké, az is előfordul, hogy alapvetően aludni megyek be az órára, mert előre tudom, hogy képtelen leszek nyitva tartani a szemeimet, már nem is erőlködöm. Persze ezt is igyekszem kulturáltan véghezvinni, én sem lennék túl boldog, ha a fél diákság jobbra-balra dőlne a padokban, miközben tanítani próbálok.
Csak ámulok és bámulok, követve a kézmozdulatait, és szinte fel sem fogom, hogy lehet valaki ilyesmire képes. Mármint láttam már hasonlót, de azért néhány centiről, remélhetőleg nem nyitott szájjal tanulmányozni egészen más. – Sohasem voltam képes ilyesmire. Szoktam a füzeteimbe firkálgatni, de azokból még én magam sem tudnám azonosítani, hogy mit ábrázolnak – vallom be. Nem szégyellem igazából, mindenki másban tehetséges, hát, az én rajzolási készségeim azok bizony soha egy pillanatra sem kecsegtettek azzal, hogy emiatt lesz értékes az aláírásom évek múltán. Már ha egyáltalán az lesz.
Halkan felnevetek a kérdésén. Amúgy teljesen jogos, de kétlem, hogy van két ember, akire teljesen ugyanolyan hatással lenne bármi is. – A hely nekem is nagyon tetszik, de az előbb említettekből kifolyólag legfeljebb a monogramjainkat tudom itt hagyni emlékként, már ha a nevedet mered adni ehhez a véletlen találkozáshoz – mosolygok, mint a vadalma, és miután egy kisebb, erősebbnek tűnő fadarabot lelek – egy fán, egy faházban, meglepő, nem? – a válaszára és a nevére várva először a dátumot kezdem óvatosan, a lehető legpontosabban belevésni a falba, a műalkotástól nem messze.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 25. 23:01
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. május 7. 23:00 Ugrás a poszthoz

David

Az igazság az, hogy nem vagyok híve ezeknek a nagy, fényűző partiknak, ahol a szivárvány minden színében pompázik az alkalomhoz illően öltözöttek körmétől kezdve a vattacukron át minden, és bántja a szemem ezek neonszerűsége. Éppen, hogy átlépem a rendezvény kapuját jelentő vonalat, és megtorpanok. Ezt nevezem! A látvány és az általános hangzavar elég intenzív elegyet alkot, egyszerre tölt el kétkedéssel azzal kapcsolatban, hogy mégis mi a fészkes fittyfenét keresek itt, és csodálattal, ami arra ösztönöz, hogy mégis beljebb araszoljak, kihasználva a DÖK által kínált lehetőségeket.
- Tyű, hát ez… ötlet, hogy merre tovább? – érdeklődöm a csapatom vezetőjétől, hátha van valami konkrétabb terve, mint az enyém, és megnézne valamit, vagy felülne valamire, bár én ez utóbbitól egy kicsit ódzkodom. Az ember nem feltétlenül szeret hülyét csinálni magából, már ami engem, meg a műanyag lovas körhintát illeti.
A majális híre egyébként fénysebességgel terjedt az iskolában, még az amúgy nem túl lelkesedő és pletykálkodó zöldek között is mindenkihez eljutott bőven időben ahhoz, hogy kitombolhassák magukat jégkásával és vattacukorral a kezükben néhány jókedvű társukkal, sorban állva az arcfestés előtt. Szórakoztató kép, meg kell hagyni. Bár ami a nyerési vágyunkat illeti, a versenyeket lehetséges, hogy megpályázzák majd néhányan.
Nem is tudom pontosan, mikor vetődött fel az ötlet, hogy a csapatkapitány oldalán látogatok el ide, és újonc lévén talán feszengenem kellene, de azon kívül, hogy ötletem sincs, mit csináljunk ebben a szín- és emberkavalkádban, nem érzem úgy, hogy okom lenne ilyesmire. Talán edzésen, vagy az öltözőben volt erről szó, vagy a nagyteremben, valamelyik étkezés alkalmával, mindenesetre a klubhelyiségben ellenőriztem a faliújságon lévő kis cetlit, hogy pontosan hova is szervezték, amikor összefutottunk. Gyorsan tisztázódott, miszerint mindketten szándékozunk kimozdulni egy kicsit, együtt indultunk el a folyosón, útközben pedig mi más lett volna a téma, mint az elmúlt napok edzései. Habár még újdonság a kviddics ilyen szinten az életemben, de nagyon élvezem, és motivált vagyok, ami azért nem hátrány a fejlődésemet tekintve. A nem sokára esedékes meccs gondolatára egy halál nyugodt, némileg gúnyos mosoly játszik az arcomon, bár kétségtelen, hogy az előtte lévő éjszakán nem sokat fogok aludni.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. május 10. 21:18 Ugrás a poszthoz

R. Gideon Iván

Számomra a faluba való lejárás nem egészen azt jelenti, mint másnak. Nem a szociális lehetőségek miatt indulok el, és csak nagyon ritkán azért, hogy betárazzak a vészesen fogyó kellékekből, amire a későbbiekben szükségem lehet. Van néhány kellemes, és csendes hely a környéken, amiért érdemes kikelni az ágyból, és ez a tudat indított ma is utamra. Szokás szerint egy könyvvel a kezemben indulok el, nem árt, ha van - a gondolataim közt sokszor olyan káosz uralkodik, hogy jobb elszakadni tőle legalább arra a rövid időre.
Ma tettem egy kisebb kitérőt ugyan, ellent mondva a fentebb említetteknek, ugyanis kénytelen voltam gondoskodni a napi ellátmányról, miután a szobámban hagytam, amit előkészítettem a délutánra. Elcsábultam, többnyire csak édességet tartalmaz a kis papírzacskó a kezemben, egy palacknyi innivalót is szereztem azért, bár ezzel jól lakni nem mostanában fogok. Nem mintha, ez különösebben érdekelne, lassú, ráérős léptekkel haladok keresztül a falun, érdeklődve tekintek körbe, néha megállok egy-egy kirakatnál, ha feltűnik valami újdonság. Felkapom a fejem, ahányszor csak valami zajosabb történik mellettem, legyen az csak nevetés, beszélgetés, valamelyik üzlet ajtajának csengettyűje. Aprót, alig láthatót biccentek a szembejövőknek, akiket ismerek, de még véletlenül sem állok le cseverészni, gyorsan tovább slisszanok. Mintha valami sürgős elintéznivalóm lenne.
Ugyanakkor nincs szó semmi ilyesmiről, és megkönnyebbülten tapasztalom, hogy a vén, tóparti stégnél egy lélek sem leledzik rajtam kívül. Halvány mosollyal az arcomon sóhajtok egyet, és még most is kicsit ódzkodva teszem meg az első lépéseket az öreg tákolmányon, habár pontosan tudom, hogy nem szakad be alattam.
Ahányszor csak tehetem, lejárok ide. Természetesen, ha olvasni jövök, akkor egyedüllétre és csendre van szükségem, és hát… valljuk be, többnyire ezért járok ide. Képes vagyok bekapcsolódni egy beszélgetésbe, még ha vadidegenekről is van szó, ettől függetlenül nem szívem csücske folyamatosan mosolyogni, a kedvesség pedig egyáltalán nem erősségem. Gyorsan letelepszem a stég szélére, lerúgom a cipőimet, és magam mellé dobom, hogy aztán a nadrágom szárát kissé feltűrve, bele tudjam lógatni a lábaimat a vízbe. Mivel nagyon jó idő van, hétágra süt a nap, az is átfutott a fejemben, hogy megmártózzam, de előbb meg kell bizonyosodni arról, hogy nem jég hideg a tó vize, na meg, a hajamról legördülő cseppek nem túl előnyösek a könyv fölé hajolva. És csak egy váltópólót hoztam magammal, semmi mást. Rendben, ezt akkor még… átgondolom inkább.
A könyvet az ölembe véve kinyitom, és békésen az oldalt lévő korlátnak dőlve olvasni kezdek, félpercenként kihalászva a papírtasakból valamilyen édességet. Néha elkalandozom, de az biztos, hogy fel sem tűnik, hogy valaki mögém lopakodott, ugyanis kisebb-nagyobb időközönként a stég deszkái maguktól is recsegnek.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. május 10. 21:19
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 7. 21:17 Ugrás a poszthoz

Iván

Amikor a tóban való pancsolást említettem, hát nem egészen erre gondoltam.
Békésen olvasgatok, teljesen belemerülve a sztoriba, az ujjaim tudat alatt gyűrögetik a lap sarkát, a lábaimat lóbálom óvatosan, felkavarva ezzel egy kicsit a vizet, ami egyébként egész kellemes hőmérsékletű, bár való igaz, kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember. Fogalmam sincs, mennyi ideje ülök már itt egymagam, és a legkevésbé sem érdekel, ha esetleg a szabályokban előírtak szerint tovább maradok ki, szeretek kockáztatni.
Azt viszont nyugton állíthatom, hogy senki sem rajong érte, ha hátba támadják. Márpedig pontosan ez történik, még egy kisebb sikkantást sincs időm kipréselni magamból, amikor meglöknek. A könyv kicsúszik a kezemből, amint próbálok valami olyan testhelyzetet felvenni, ami a legideálisabb ilyen kellemetlen és felettébb arcátlan viselkedés következményeképpen. Az alatt a néhány másodperc alatt, amíg épp akaratomon kívül fürdök egyet, és fel nem kászálódom, milliónyi dolog fut át az agyamon; elsősorban az foglalkoztat leginkább, hogy ki volt ez a barom?!
- Mi a… ? – nyögöm, amikor a víztől rám tapadó, súlyos göncökkel felegyenesedek, és közben kapkodva, ingerült mozdulatokkal tűröm el az arcomba lógó, nedves hajtincseket. A könyvem szétázott, a könyvtárban imádni fognak ezért, remek. Fantasztikus! Egy karnyújtásnyira van tőlem. Felkapom, és a fiú felé dobom egy laza, ám alkatomhoz képest meglepően erős mozdulattal – hajtóként remélhetőleg a célzás sem foghat ki rajtam, elég szégyenletes lenne. – Normális vagy?! Ez egyáltalán nem volt vicces…  - kiabálok, mellékelve a regényhez a véleményem. Az már teljesen más kérdés, hogy ha nem az áldozat vagyok, hanem én állok csont szárazan, széles vigyorral a képemen, a stégen, legalább annyira jól szórakozom, mint az ismeretlen srác. De nem így történt, felháborodva fújtatok még egy pillanatig, végignézve magamon.
Hiába süt a nap, kiráz a hideg a vízzel való hirtelen találkozástól. A mellkasom előtt összefonva kezdem melegíteni a karjaimat, beletörődőn sóhajtok egyet. A nadrágom zsebéhez kapok, egy kisebb infarktus kíséretében, ami azonnal alábbhagy, amint megérzem, hogy a pálcám a helyén van.
- Úgy lenne fair, ha már voltál ilyen nagylelkű, és eldöntötted helyettem, akarok- e fürdeni, vagy sem, legalább csatlakoznál. Nem túl kellemes, lehúz a farmer – jegyzem meg ez utóbbit félhangosan, inkább magamnak, mint neki. – Bár gondolom, ez nem fog bekövetkezni, szóval… ha már úgyis mindegy – vonom meg a vállam, és visszaereszkedem lassan a vízbe, néhány lépést hátrálva. Remélem, azért valamennyire megszáradok majd, semmi kedvem megfázni vagy ne adj’ isten, alsóneműben végigmenni a falun és még a kastélyon is.  
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 13. 18:41 Ugrás a poszthoz

Iván

Viszonylag hamar túlteszem magam azon, hogy így jártam, bár egy kis duzzogás mindig belefér, de az, hogy ilyen sértő megjegyzéseket tesz rám, már több a soknál! Hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm, szóra nyitva a számat, amin nem épp szalonképes szavak buknak ki azon nyomban, az orrom alatt dörmögve, mégsem kezdhetek el torkom szakadtából kiabálni – nő vagyok, még ha nem is a legilledelmesebb, legcsajosabb fajtából.
- Aggattak már rám szebbnél szebb jelzőket, de hogy pulyka… - elismerés? Ó, hogyne! Csak szeretné, esetleg. Közben fogom a felsőm, és elkezdem belőle kicsavarni a vizet, óvatosan, nehogy háromszorosára nyújtsam az anyagot ezzel a mozdulattal. Az már egyszer biztos, hogy az ismeretlen srác remekül ért ahhoz, hogyan kell felidegesíteni valakit, pedig mondanám, hogy nem ajánlatos, de még a végén üres fenyegetésnek tekintené. Bosszúéhes típus vagyok, de szeretem kihasználni a kastély adta lehetőségeket és a meglepetés erejét, az pedig, ha most ugranék a torkának, egész biztos, csak még inkább mulattatná. Nem is tudom eldönteni, mi a rosszabb, az, hogy kigúnyol, vagy, hogy ilyen jóízűen elröhögcsél rajtam.
Dühösen szívom a fogaimat, kis híján még fintorgok is. A sajnálkozó tekintet mit sem ér, ismerem én ezt, tudom, hogy csak színjátszás az egész. Ha a helyében lennék, biztos, hogy legalább olyan jól szórakoznék, mint ő. Egy pillanatra el is mosolyodom; valóban, ha ezt a labdát hagyja csak úgy elpattogni, nem lenne ilyen komikus a helyzet.
- A ruháim megszáradnak, és semmi bajuk. Bár talán igazad van, több testhez álló cuccot kéne hordanom – jegyzem meg. Amikor megbizonyosodom arról, hogy a srác ezek után még véletlenül sem tervezett necces terepre, a közelembe jönni, elvigyorodom és megvonom a vállam. Még pár percig elvagyok, míg el nem kezdek fázni.
A kellemetlenebb rész pedig csak most következik. Ömlik belőlem a víz, ahogy kimászok a stégre, és mérlegelem a lehetőségeimet. Teszek pár lépést arrébb, hogy minél inkább takarjon a környező növényzet, és alsóneműre vetkőzöm. Ha nem akarok kockáztatni egy csúnya megfázást, kénytelen leszek eltávolítani a vizet a cuccaimról. Pálca elő, és szépen rásegítek a száradásra minden ruhaneműnél, aztán visszakapkodom magamra az imént levedlett darabokat. A könyvvel is eljátszom ugyanezt, és a dzsekivel a karomon indulok vissza a kastély felé, amikor megpillantom a fiút.
- Nem volt rá szükség, köszönöm – húzom el a szám, miközben felé nyújtom a tulajdonát. – És… megtudhatom a merénylőm nevét? Csupán arra az esetre, ha netalántán bosszút forralnék – vigyorodom el, és ülök le mellé kérdezés nélkül. Zavarok? Tökéletes!  
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. június 13. 18:42
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 23. 17:55 Ugrás a poszthoz

Chuck

Olyan békések az utcák a késői órákban. A lépteim szinte visszhangzanak ebben a már-már fülsértő csendben, és az amúgy egész forgalmas falu így, egyetlen utcán járkáló lélek nélkül egy kissé félelmetesnek hat. Talán pont ezért szeretek ilyenkor mászkálni, kockáztatva egy fincsi büntetőmunkát, függően leginkább attól, hogy milyen prefektus, vagy tanár találna meg most, bőven a takarodó után. Tisztában vagyok a következményekkel, és a legkevésbé sem tartok tőlük, ezért a néhány nyugodt pillanatért abszolút megéri.
Még néhány üzlet nyitva van, a csárdáról és a falusi pubról nem is beszélve, de még ezek környéke sem kifejezetten nevezhető zajosnak. Bentről hallatszik némi röhögés, pohárcsörömpölés, csak a szokásos, semmi több. Amint a hátam mögött hagyom ezeket a helyeket, megint minden apokalipszis közeli állapotúnak tűnik, szinte meg sem lepődnék rajta, ha szembetalálkoznék egy zombival… akármi is legyen az. Valamelyik délután hallottam az udvaron, hogy a mugliknál ez most rendkívül trendi, és annak ellenére, hogy nem fogtam fel a teljes értelmét, különösen könnyedén megmaradt a fejemben. Bezzeg az olyasmi, ami később is hasznomra válna!
Céltalanul keringek körbe-körbe a faluban, és kezd eléggé lehűlni az idő, de szerencsére számítottam rá, hogy nyár elején még durvább lehűlés várható az éjszakai órákban, mindegy, mennyire volt meleg napközben. Lejjebb húzom a pulcsim ujját, hogy elfedje a kezemet, és keresztbe fonom a mellkasom előtt, minél inkább melegen tartva magam. Néha felemelem a fejem, hogy tudjam, hol vagyok, amúgy a járdát követem, sőt néha letérek róla és másfelé kalandozok, ahogy fejben sem teljesen vagyok a jelenben. Fogalmam sincs, hányadszor járom körbe az utcákat, miután elindultam a stégről. A tó mellett már korábban jóval hűvösebb volt, a légmozgás is erősebb, mint itt, muszáj volt mozognom, akármennyire is szeretek ott üldögélni. És persze az egész napomat itt töltöttem, mégiscsak egyszerűbb felpattanni és keresni egy alkalmasabb helyet a lustálkodásra, gondolkodásra, mint az egész kastélyon keresztül kiosonni éjnek éjjelén.
Halkan dúdolok magamban, szinte tudat alatt, de csak azért, mert biztos vagyok benne, hogy senki sem hall. A lábaim a játszótér felé visznek, és ki vagyok én, hogy ellenkezzek? A kezeim még mindig a vastag pulcsiba rejtve, sokáig a lábamat figyelve észre sem veszem, hogy társaságom akad. Vagyis, még visszafordulhatnék. De már túl közel vagyok a fiúhoz, aki nem kifejezetten tűnik gyilkos természetűnek, így hát még közelebb araszolok a hinták felé.
- Ó, szia! – azért némi megkönnyebbülés még így is kiérződik a hangomból. Nem igazán ismerem a srácot, de láttam már, és majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy Chuck-nak hívják, ugyanakkor beszélgetni… hát, nem, nem igazán került sor ilyesmire. – Zavarok? – kérdezek rá. Nem ítélkezem amiatt, hogy egyedül van, hogy tehetném, ha velem is pontosan ez a helyzet.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 23. 19:37 Ugrás a poszthoz

Roxfortozás - június 22.

Eszméletlenül fárasztó, és hosszú nap áll mögöttünk. Legalább az időjárás kellemes volt, amíg kora reggel még bedobáltam pár dolgot a hatalmas utazótáskába, mert bár mindig átkozom magam miatta, de szokásom mindent az utolsó pillanatra hagyni, húzni-halasztani. A két kísérőtanár mellett rohantuk végig az utat, az egész napot, kivéve a vonatozást, ami abban a pillanatban még felüdítő és kifejezetten örömteli volt, amikor leülhettem végre. Fél óra elteltével pedig már kezdtem unatkozni, amire rátett egy jó nagy lapáttal az izgatottság, hiszen nem épp a szomszédba készülünk így négyesben, hanem egy világhírű varázslóiskolába!
Vittem könyvet, de még ennek sem sikerült lefoglalnia utazás közben. Folyamatosan kifelé bámultam az ablakon, és tízpercenként képes lettem volna feltenni a kérdést, hogy ott vagyunk- e már. Persze a sietség és kapkodás, ami az egész napunkat végigkísérte, megviselte kissé mindünket. Ha aludni nem is volt kedvem, legalább nem éreztem folyamatos késztetést arra, hogy össze-vissza szenvedjek, amiért sehogy sem volt kényelmes a zsibbadó hátsó felemnek, hiába helyezkedtem.
Amikor lehetőségünk volt, vásároltam egy nagyobb adag édességet, és jéghideg frissítőt, amit készségesen megosztottam Keikoval, ha már csak ketten vagyunk cserediákok, illene összekaparnom azt a kevéske kedvességem. Bár ha társalgásra kerül sor, akárkivel megteszem a kötelező köröket és talán még jól is érzem magam, amíg nem muszáj mélyebbre ásni és nem a tanulás a téma. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez utóbbit el is felejthetem annak fényében, hogy egy Levitás az útitársam, és a tanárnő is a kékek házvezető helyettese volt. Valahogy csak hozzászokom. Megbeszéltük, hogy ki mit vár legjobban, mire a legkíváncsibb és a nagy kétségbeesésben még varázsolni is elfelejtettünk, amikor Rubya tanárnő jegye lábra kelt.
Megkönnyebbült sóhajjal ugrok le a vonatról, amikor megérkezünk és diszkréten kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, még mielőtt megpillantanám a három nőnemű, ránk várakozó egyént. Követem a többieket, közben pedig azon gondolkodom, hogy az izgalom és a fáradtság mennyire nem előnyös párosítás, tekintve, hogy még el kéne jutnunk a kastélyig és ki tudja, mi a terv a későbbiekre. – Jó estét! – köszönök, elővéve illedelmesebb énem. Szimpatikusnak tűnik ez a nő, örülök, hogy nem rögtön a legmufurcabb tanárokat zúdították ránk. Csak akkor szólalok meg, amikor az én pártfogómra kerül a sor, biccentek egyet és viszonzom a bemutatkozást, annak ellenére is, hogy valószínűleg ők többet tudnak rólunk, mint mi róluk. Az ehhez hasonló intelmek pedig, miszerint ne nézzek a tó vízére, nagyobb kísértést ébresztenek bennem, mint félelmet, de azért megfogadom a tanácsot.
Helyet foglalok a csónakban, és csendben hagyom, hogy az útitársaim átvegyék a szót, ők valahogy beszédesebbnek tűnnek, mint én, és kétségtelenül több kérdésük is van az elkövetkezendő hetekkel kapcsolatban. Én pedig a Mardekáros lánnyal szimpatizálok közben, remélve, hogy kibírjuk ezt a pár napot anélkül, hogy kárt szándékoznánk tenni a másikban.

Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. június 23. 19:38
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. október 24. 19:01 Ugrás a poszthoz

Elena Rose

Az esti időjárás lassan már megköveteli, hogy előkeressem a szekrényem mélyéről a bundás kesztyűmet is – jéghideg ujjaimat megpróbálom még inkább a kabátom ujjába rejteni a hűvös szellő elől. Ennek ellenére sem bántam meg, hogy elindultam erre a kis túrára a faluba. Ilyenkor a legjobb sétálgatni, egy kicsit kiszellőztetni a fejet, és amúgy is jobban szeretem a hidegebb időt, mert felöltözni fel lehet annyira, hogy ne fázzon az ember, viszont a nyári melegben az sem feltétlenül segít, ha egy szál fürdőruhában töltöd a napot.
Nem volt konkrét célom, amikor elindultam a kastélyból, így most csak tétlenül járom az utcákat, nézegetem a kivilágított kirakatokat, és a nagy csendben a lépteimet hallgatom. Nehéznek érzem a lábaimat, és a gondolataim még mindig a kviddics edzés körül kavarognak, hiába próbálok most már egy kicsit lenyugodni, pihenni és semmin nem agyalni, nem megy ez olyan könnyen. Teszek egy kis kitérőt a játszótér felé, beülök a hintába, és pár percig csak annak nyikorgását hallgatom, ahogy előre-hátra lököm magam a lábaimmal. Sötét volt már akkor is, amikor beértem a faluba, de mostanra teljesen besötétedett, és itt, ahol az utcai világítás kevésbé zavar be, látni a csillagokat. Az ég tiszta, felhőknek nyomát sem látom.  
Feltápászkodom, és visszakanyarodom a kicsit népesebbnek vélt utcák felé, bár ezt is inkább az üzletekből kiáradó fény, és némelyikből kihallatszó tompa hangzavar érzékelteti, maga az utca éppen csak nem kong az ürességtől. Hát persze, ki szeretne idekinn mászkálni, ha egyszer forró csokit, vagy esetleg valami erősebbet is kortyolgathat odabenn, szinte bármelyik, még nyitva tartó helyen.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. október 24. 19:02
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. október 27. 18:38 Ugrás a poszthoz

Elena Rose

Nos, épp itt volna az ideje, hogy egy csinos kis megfázást elkerülendő, visszainduljak a kastély felé. Ugyanakkor semmi kedvem az est hátralevő részét nyakig betakarózva, az ürességtől kongó szoba társaságában tölteni, így azt kezdem tervezgetni, merre is mennék. Nem tudom, pontosan mennyi az idő, és most már elég hamar be is sötétedik, saccolni csak abból tudok, hogy mióta tartózkodom a faluban, mióta járom cél nélkül az utcákat. Minden bizonnyal nemsoká’ érvénybe lép a takarodó utáni kijárási tilalom, és szorgalmas prefektáink járni kezdik a folyosókat. Nem volna túl szerencsés rögtön belebotlani valamelyikükbe, kétlem, hogy túlságosan meghatna akárkit is a tény, hogy – bár abszolút nem vagyok szabálytisztelő diák – most épp semmi rosszban nem sántikáltam, csupán az alagsori kuckónkba szeretnék eljutni. Engem sem érdekelne.
Teljesen belemerülök a gondolataimba, meg hogy itt-ott a kiszűrődő hangfoszlányokból valami értelmeset is sikerüljön elkapnom, egészen eltereli a figyelmem arról, hogy változó időközönként végigfut rajtam a hideg a ruháimon áthatoló levegőáramlatok hatására. A lámpa fénye, ami alatt épp elhaladok, pislákol csupán. Kikanyarodok egy kisebb utcából, és azonnal meg is torpanok, kissé meghökkenve a látványtól, ami elém tárul.
- Szentséges… - szalamandra! A befejezés bent reked, amint meglátom az állatot. Pórázon! – …szamár?! – csúszik ki végül. Oké, láttam már pár érdekes dolgot az iskola falai közt, és az isten szerelmére, varázslók vagyunk, nem is értem, miért lepődök meg ennyire egy szamáron.
- Eh… szia! – köszönök a lánynak, akit felismerek, bár hirtelen nem jut eszembe a neve, arra viszont pontosan emlékszem, hogy egy prefektus sétáltatja házikedvencét. Ennyit arról, hogy nem árt az egészséges távolság megtartása tőlük, főleg ilyen késő órákban. Lelegyintem magam gondolatban, és lehuppanok a lány mellé. – Nem mindennapi kis kedvenc – mosolyodom el. Hogy minek közlök ilyen nyilvánvaló tényt, azt magam sem tudom, talán leplezendő az előző pillanatnyi kilengésem, ami sokkal inkább köszönhető annak, hogy teljesen kizártam a külvilágot és már attól is összerezzentem volna, ha Elena – igen, közben rájöttem! – egymagában üldögél csendben.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. október 28. 20:55 Ugrás a poszthoz

Elena Rose

A legkevésbé sem számítottam arra, hogy egy – akárhogy is nézzük – idegen lány a nyakamba ugrik, bár kétségtelenül megfeledkeztem az eridonosok jó szokásáról, hogy szeretettúltengésben szenvednek, amit kényszeresen élnek ki másokon, legyen az ember vagy állat, fiú vagy lány, és hadd ne soroljam a további lehetőségeket. Igyekszem valahogy levegőhöz jutni a lány karjai közt, közben hatalmasakat pislogok, körbekémlelve az útszakaszt, amit még pont belátok. Hirtelen ért a támadás, így elég abszurd pozícióba kerültek a karjaim, a nyakam éppen, hogy ki nem törik és legszívesebben leátkoznám magamról, ha még egy kicsivel is tovább szorongat. Nagyot szusszanok, amikor végül hátrébb húzódik, és azonnal engedek is merev tartásomból egy csöppet, hátradőlve a pad támlájának.
Sosem bántam, ha az aktuális beszélgetőpajti beszédesebb, mint én. Sokkal jobb hallgatóság vagyok, és amúgy sem erősségem a fecsegés, pláne nem, ha magamról kéne nyilatkoznom. Inkább a lényegretörőséget preferálom. Mármint, a magam szintjén, ahogy azt már kifejtettem, nincs gondom azzal, ha nem jutok szóhoz. Persze a jóból is megárt a sok.
- Tényleg nincs túl jó idő, bár jobb, ha hozzászokik szegény, most már csak hidegebb lesz – az állatoknak pedig szükségük van a mozgásra, és ugyan a suli elég nagy, meg hát, ez egy szamár és fogalmam sincs, milyen igényei vannak, de kétlem, hogy elég neki négy fal közt. Még nekünk sem elég. – És amúgy… mindenhova beengedik? Meg, tudod… soha nem láttam még a folyosókon, pedig nehéz nem észrevenni – érdeklődök. Könnyen lehet mondjuk, hogy tényleg ennyire figyelmetlen vagyok, vagy csupán nem realizálódott bennem.
Egy szép adag nyál kerül a szövetkabátra, és a bőrömre is jut egy kevés, amit undorodva törlök le magamról. Bocsi csacsi, nem ellened szól, csak hát, a legtöbben nem szeretnek nyálban fürdeni, ahogy én sem. Inkább óvatosan közelítek felé, és megsimizem, csak hogy elkerüljek egy esetleges következő támadást.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. október 28. 20:57
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. október 30. 12:00 Ugrás a poszthoz

Mihael G. Saint-Venant
jelmez

Az ujjaim ütemesen dobolnak a térdemen, miközben a szekrényajtóra akasztott jelmezt bámulom. A sminkkel már kész vagyok, csak bele kéne bújnom abba a ruhába, és elindulni, a végén még lemaradok az egészről, akkor aztán megérte ez a tépelődés. Ingerülten fújtatok egyet, majd még egy percnyi tétlen ücsörgés után felpattanok. Óvatosan simítok végig a tüll szoknyán, és ellenőrzöm a tükörben, nem mutat- e túl sokat, mert hát, lássuk csak be, ez nem az a jelmez, amiben a férfi családtagok szívesen látják lányukat. De sikerült megoldanom a problémát, megkönnyebbülten forgok körbe, hogy aztán elvégezhessem az utolsó simításokat: a konty, a tiara, és a vádlim köré tekeredő fekete szalag hiányzik már csak.
Még akkor sem vagyok teljesen biztos magamban, hogy jó ötlet- e ez az egész jelmezesdi, amikor elindulok a buli helyszíne felé, de… igazából mindegy, már nincs visszaút. A vacsoránál kaptunk egy kis ízelítőt a díszletből, ami már akkor is elég látványos volt, most viszont… lenyűgöző. Amúgy is olyan jó hangulata van ilyenkor a kastélynak, bár kifejezetten bosszantó tud lenni, amikor egy kétperces út alatt háromszor kapsz mini-infarktust, ugyanakkor e nélkül nem lenne az igazi.
A legkülönfélébb jelmezekben sereglenek folyamatosan a diákok innen-onnan, és már egy kisebb tömeg vár a Nagyteremben, amikor a két csontváz mellett belépek a helyiségbe. És hirtelen eltűnik minden szín, fekete-fehérben pompázik minden. Elmosolyodom, és szinte azonnal méltatlankodó grimasszá is változik, amint egy kisebb lökést érzek a bal vállamnál. Oké, lehet, hogy nem az út kellős közepén kéne letáboroznom bámészkodni, de azért kikerülni az embert nem túl megterhelő feladat. Lassan, ráérősen sétálgatok végig az asztalok között, az édesség és italfelhozatalt lesve, némelyikbe belekóstolva, bár a fülsütit csak felemelem, aztán fintorogva vissza is teszem a többi közé. Ötletes, de nem túl bizalomgerjesztő.
Fél szemmel az érkezőket figyelem. Óriási, milyen színes a felhozatal jelmezek terén, persze a klasszikusok is megtalálhatók, hol kreatívabb, hol egyszerűbb megoldásban. Szinte mindenki párral érkezik, kezdhetem rosszul érezni magam, amiért különcködök, és nem öltöztem össze senkivel?

Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. március 24. 22:19 Ugrás a poszthoz

Rui
Franciaország - Rennes
március 27.


Sosem gondoltam volna, hogy sor kerül arra, hogy nekem kell lelket öntenem a fiúba, pláne, hogy nem ez az első koncertjük. Bár nyilván nem lehet ehhez sem teljes mértékben hozzászokni, valahol érthető is, hogy izgul, és amúgy is tökre aranyos, ahogy a térdein támasztott könyökeivel, összekulcsolt ujjakkal nézi a többieket a pár perc múlva kezdődő show előtt.
Már az utazás is kalandos volt, alapvetően az, hogy a barátommal indultam el és nem a családdal. Voltam már korábban is Franciaországban, de ez így mégis merőben más. És hiába mondtam Rui-nak, hogy nem szükséges engedélyt kérnie a szüleimtől, majd szólok nekik, azért írt egy levelet nekik. Jó, nyilván plusz pont az ősöknél egy ilyen szép, figyelmes megmozdulás, de úgysem tilthatnák meg, hogy pár napot kedvem szerint töltsek külföldön. Szerencsés is vagyok abból a szempontból, hogy az ilyesmi fel sem merül. Bár különösen jó kapcsolatom nincs a szüleimmel, azért képesek vagyunk normális keretek között megbeszélni bármit.
Ahogy a menedzser hátraszól, hogy a srácok mindjárt kezdenek, az én izgatottságom is megugrik. Rui nyakába csimpaszkodom, miután felállt és egy szerencsecsókot követően ő a színpadra lép, mi a lányokkal pedig az első sorba tömörülünk, hogy onnan csápolhassunk. Oké, azért ez elég menő. Több ezres tömeg a hátunk mögött, közben pedig a pasim épp a dobok mögé ül be és állítja be a mikrofont, majd üti a kezdőütemeket. Hú. Láttam a setlistet, baromi jó számokat játszanak, és amint felcsendül az első szám dallama, őrült sikongatásba kezd a tömeg – és velük együtt én is. A basszus a mellkasomban dörömböl, kezeim a magasban, és mivel kívülről tudom a szöveget, lévén az egyik kedvenc együttesem daláról van szó, végig éneklem az énekessel. Ritmusra mozog a csípőm, a barátnők mellett, néha egymással táncolunk, a hangulat eszméletlen. A mögöttünk nyomuló ismeretlen fiúkról igyekszem tudomást sem venni, vagy legalábbis abba a hitbe ringatni magam, hogy csak a tomboló tömeg az oka, amiért egyre közelebb kerülnek hozzánk és inkább kiélvezem a pillanatokat, amikor sikerül Ruival szemkontaktust teremteni a nagy bulizás közepette.
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. március 27. 23:11 Ugrás a poszthoz

Rui
Franciaország - Rennes
március 27.
- kevésbé szakadtan, de így -


Korábban aggódtam amiatt, hogy milyenek lesznek a bandatagok, mert hát nem mondhatnám, hogy bármit is tudnék róluk, azon kívül, hogy kellőképp idióták. Hogy milyen értelemben, azt nem tudtam eldönteni addig, amíg kicsit jobb betekintést nem nyertem abba, mi is zajlik, amikor együtt van az egész csapat. Amikor megtudtam, hogy még plusz négy lánnyal is találkozom, talán elsápadtam kissé. Lehet, hogy az is benne volt, hogy vajon mit fognak rólam gondolni, de sokkal inkább attól tartottam, hogy én leszek a problémás. Mármint, ha valaki idegesít, azt elég nehezen viselem. Nem mondhatnám, hogy makulátlan a személyiségem, és hát, van is némi gond a közvetlenséggel így teljesen ismeretlenben, de… azt kell, hogy mondjam, baromi jó kis társaság ez. Ha pedig valaminél nagyon sántít a francia értelmezése, csak megkérdezem Rui-t, miről is van szó pontosan.
Alapvetően nem vagyok őrjöngő típus, és nem is mindig sikerül elengedni magam hasonló helyzetekben, de az élő zene szinte mindig kivételes eset, ráadásul dolgozik bennem egy kevés alkohol ahhoz, hogy oldódjon a hangulatom. És mégiscsak a barátom van fent a színpadon, és többedmagával, de megteremti ezt a fergeteges hangulatot már az első számmal, ami egyébként remek választás volt. És vokálozik! Oké, ezt eddig is tudtam, de teljesen más, amikor meghallod a hangját, és olvadásnak indulsz. A legtöbb lány csak álmodozhat ilyesmiről, és hát, biztos vagyok benne, hogy vannak is egy páran mögöttünk, akik valamelyikünk pasijáért zokog most az izgatottságtól.
Egy puszit küldök Rui felé a szám végén lévő kacsintásra válaszként, fülig ér a szám és alig várom, hogy a következő dal felcsendüljön. Amint a tömeg felismeri a feldolgozást, egy emberként kezdenek tombolni ismét, a kezek újra a magasba lendülnek. Elég durván jó hangja van az énekes srácnak, futkos tőle a karomon és a gerincem mentén a hideg, és úgy egészében, minden elfogultság nélkül, nagyon tehetségesek.
Épp Rute-tal üvöltjük a szöveget és ugrálunk, amikor egy nyugodt pillanatban ujjakat érzek a combomon, és alapvetően nem is zavarna, hiszen szinte mozdulni sincs helyünk, előfordul az ilyesmi egy koncerten, ha azok az ujjak nem fognak rá szorosan és aztán nem kezdek el emelkedni a talajtól. Ösztönösen dőlök előre, hogy ne essek le, és keresek valami támasztékot, de már hátulról tolnak is felfelé a random srác nyakába, aki… oké, én ezt nem értem, de hát legyen. Mellettem a másik szőke is hasonló helyzetben köt ki, és a frászt hozták rám, de végül is innen elég jól rálátni a színpadra, és menekülni sem nagyon tudnék. Így hát kihozom a legtöbbet belőle, folytatom a bulizást, és ha sikerül Rui-val váltanom egy pillantást, megrázom a fejem, jelezve, hogy nem történt semmi, eszébe se jusson… semmi. Csak játsszon tovább, nincs miért aggódni.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2015. március 27. 23:12
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. április 9. 17:28 Ugrás a poszthoz

Vanda
kinézet

Végre valahára kisütött a nap, és kabátra sem feltétlenül van szükség – állapítom meg pár perces sétám alatt, lefelé a faluba. Azért még nem az igazi nyárias idő, de már éppen ideje volt. Franciaországban mondjuk már két hete is ehhez hasonló volt, kisebb-nagyobb ingadozással. A karomra hajtva cipelem a kabátom, mindkét kezem a zsebembe rejtem, és széles mosollyal az arcomon baktatok nagy lendülettel a falu felé.
Még nekem is egy kissé furcsa, hogy nem Ruival töltöm a délutánt, de később úgy is találkozunk, ráadásul elkezdődött a tanév, majdnem minden óránkon boldogíthatjuk majd egymást, a tanárokat és diáktársainkat egyaránt. Immáron végzősként. Oké, ebbe belegondolni egy cseppet félelmetes, de hát az időt nem lehet megállítani, mindenki eljut egyszer idáig. Az év végi vizsgák gondolatát pedig villámgyorsan elhessegetem, és inkább kigondolom, merre menjek, mit csináljak először. A teendőket jobb szeretem előre legalább vázlatosan megszervezgetni, most elő is rángatom a fejben megjegyzett listát. Bár sehova sem sietek, szóval annyira nem is fontos.
Persze nem meglepő, hogy elcsábulok, ahogy elhaladok a cukrászda mellett, de előbb még pótlom a bájitaltanhoz szükséges kellékeket, és a kviddics szaküzletbe is betérek. Így legalább amikor bemegyek az édességekkel teli üzletbe nyugodtan válogathatok az édességek közül, és kényelmesen üldögélhetek is, ameddig jól esik. A kedvenc csokis sütim mellett még egy citromos mellett döntök, és a pult felé oldalazva, hogy kérhessek is a finomságokból, sikeresen nekimegyek vállal egy lánynak.
- Jaj, bocsi! – pislogok kissé révetegen. A lány egyébként ismerős, de először fogalmam sincs honnan, és ez ilyenkor a legidegesítőbb, amikor a tudatos mélyéről csiklandoz, és mégis hiába próbálod valahová tenni a dolgot, nem megy.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2015. április 9. 17:28
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. április 9. 19:24 Ugrás a poszthoz

Rui
Franciaország - Rennes
március 27.
- kevésbé szakadtan, de így -

Egy pillanatra sem érzem úgy, hogy a buli vesztene a színvonalából, még a lassabb számoknál is megvan a kellő hangulat, mindenki őrjöng. A kezdeti meglepetésen túllendülve, hogy egy teljesen ismeretlen srác gondolt egyet, és felkapott a nyakába, mert miért ne, kihasználom a helyzetet. Itt tökéletesek a látási viszonyok, kábé egy magasságban vagyok a színpaddal és a kétméteres pasiktól sem kell tartani, akik mögöttünk tombolnak – és most egyikük nyakában ülök. Vigyorogva nézek a mellettem lévő Rute-ra, aki szintén a magaslati levegőt élvezi és visítva dobja a kezeit a magasba. Elnevetem magam, és pont a refrén jön, amit a tömeggel együtt kezdek én is teli torokból ordítani. Időközben valami alkoholos itóka is körbejár itt az ismerős lányok közt, legalábbis a másik srác nyakában ülő fintorogva nyújtja át az üveget, és alattam pedig Flora integet, hogy siessek. Jól van, jól van.
A koncert szünetében nagy nehezen sikerül kiverekednünk magunkat a fiúkhoz, némi segítséggel, és lógni egy kicsit a nyakukon, míg elkezdődik a következő felvonás, amit ugyanúgy élvezünk, egy kis időre megint felkap a srác, de az utolsó számoknál megütögetem a fejét, jelezve, hogy igenis szeretnék lejutni az eredeti helyemre. Innen leszek elsőként felhúzva a színpadra, ahol elsőre én is ugyanolyan megilletődve nézek a srácokra, ahogy ők rám Rui háta mögül. Végül ők is észbe kapnak, és követik Rui példáját, aztán némi menekülés árán ki is jutunk a helyről. Pihegve, de még mindig nevetve dőlök hátra a limóban. Ez is elég menő azért, de komolyan!
Nem tudom, hová megyünk, csak annyit, hogy a buli még korántsem ért véget. Pezsgőt bontunk, és koccintunk a sikeres koncertre, a srácok rágyújtanak, a tetőablakon kihajolva nézünk le a városra. Bár a limuzint nem láthatják a járókelők, azért mégis kicsit olyan érzés, mintha sztárok lennénk.
Pláne amikor a pezsgősüvegekkel kikászálódunk a kocsiból, és körülnézünk, hol is fog folytatódni az akció. Váó! Ez aztán nem semmi. Kíváncsi lennék, melyikük intézte ezt az egészet, vagy talán a menedzserül már tudja, mi is kell a fiatal zenészeknek egy kőkemény koncert után feszültséglevezetésképp, és mindez az ő érdeme? Rui-t a derekánál karolom át, így vonulunk be a hatalmas házba.
- És most, mi a terv? – kérdezem a kedvesemtől, egy apró, finom csókocskát követően. Azon kívül értettem, hogy iszunk és bulizunk, mert a fiúk már rendezkednek is, ahogy látom, meg a bárpult sem kerüli el a figyelmem, sőt, az egyikük már a kirakott rágcsákra is vetette magát. Lehet, hogy nincs is különösebb terv, bár itt vagyunk tízen, kétlem, hogy csak mélabúsan egy-egy pohár itókával a kezünkben nézzük majd egymást.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2015. április 9. 19:25
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. április 10. 00:56 Ugrás a poszthoz

Rui
Franciaország - Rennes
március 27.
- kevésbé szakadtan, de így -

Nem mondhatnám, hogy egy szent vagyok, és volt már részem pár vad buliban, mondjuk, azt nem tudom hirtelen eldönteni, hogy azokat az emlékek – vagy épp a hiányuk – nagyítják kissé, és amúgy meg a Rui mellett megéltekhez közel sincsenek, vagy tényleg megközelítik ezt a szintet. Ami tuti, hogy baromi jó érzés egy menő banda dobosának barátnőjének lenni, és ott lenni a koncerten, ahol ki tudja, hányan tombolnak a hátad mögött. Azokra a lányokra pedig, akik Rui egy mosolyáért odaadnák mindenüket, és elalélnak, ha mond valami szépet a mikrofonba… nos, abszolúte meg tudom érteni. A többi fiúról nem nyilatkozhatok, itt vannak az ő barátnőik is, biztosan hasonlóan éreznek ők is.
Átvetem a lábamat Ruién a limóban ülve, és nevetve figyelem a balhét, ami a szemben lévő ülésen megy, és bár a közelében sem vagyok, én is kapnék a pezsgősüveg után. A végén még kárbavész a drága pia! Oké, inkább csak a reflexeim jönnek némi késéssel működésbe, és amúgy is tök mindegy, mert Alexandre menti, ami menthető.
Kikászálódva a kocsiból érzem, hogy így estére egy kissé lehűlt az idő, rövidgatyában meg egy mellényben, de hát nem grillpartira készülünk, és amúgy is fűt a megivott italmennyiség, na meg persze a szerelem. Elvigyorodom a homlokpuszi nyomán, aztán gonoszan kinevetem, ahogy párocskám kis híján orra bukik, én pedig meg sem moccanok. Szinte. A lényeg, hogy az egyensúlyom megingása eltörpül és szinte észrevehetetlen a fiúé mellett. A ház hatalmas, bár nem a méretek és úgy egyébként a kinézete lep meg, csak hogy… itt fogunk bulizni? Nyilvánvaló, hogy ők nem először vannak itt, a három lány csak úgy elszáguld mellettünk az emeletre, valami ruhákról csacsogva és egyikük sem esik el a lépcsőn. Csoda.
- Vécépumpa… biztató! – nevetem el magam. Nem is számítottam más válaszra, ez is valami olyasmit akar jelenteni röviden összefoglalva, hogy csinálhatunk akármit, ami csak jólesik és van minden, amire ehhez szükség van. Csókolózás közben végigfuttatom a karjaimat a könyökeitől a felkarján át, aztán a nyakán keresztül, végül a hajába túrok. Eltávolodva még mindig a tincseit birizgálva vigyorgom az ötlete hallatán, és közlöm, hogy ne legyünk antiszocok, időnk, mint a tenger. A végén még kinéznek minket innen, hogy bontjuk a társaságot.
Zene szólal meg mindenhonnan, mi pedig megindulunk, hogy le ne maradjunk bármiről is, ám nem jutok túl sokáig. Mielőtt észbe kaphatnék és megmukkanhatnék az oldalamra fonódó ujjak nyomán, már meg is leszek pördítve, mintha csupán… nem is tudom, pedig azért ennyire biztos nem vagyok könnyű. Egy apró sikkantás hagyja el a torkom, ugyan nem az ijedtségtől, csak másra nincs időm, kifejezvén a méltatlankodásom, és amikor a vigyorgó Luis néz velem szembe, kész, elnevetem magam. Meglököm a srác vállát gyengéden, és tovább masírozok Rui felé. Aki persze végignézte az egész attrakciót, szóval őt is megvállalom kicsit, de aztán a karjába kapaszkodok és hozzábújok.
És ezzel a lendülettel már fel is kapom a fejem a sikongatás hallatán, és kérdőn pillantok a mellettem ácsorgókra. A fiúk közül persze páran rögtön felrohannak, hogy pár másodperccel később, mielőtt megindulnék én is, már jönnek is vissza morgolódva, amolyan „most komolyan?!” ábrázattal, és elújságolják, hogy semmi sem történt, ami említésre méltó lenne. A lányok is érkeznek időközben teljesen új szerelésben, szóval a nappali felé orientálódunk mindannyian, én pedig útközben felkapom a magára hagyott pezsgősüveget, és miután ittam pár kortyot, tovább is adom. A zene közben vált, és némileg halkul is, csak annyira, hogy lehessen mellette társalogni, ne kelljen üvölteni, de akinek táncolhatnékja van, az se panaszkodhasson. Oké, remélhetőleg nem valami felelsz vagy mersz következik... Bár izgi lenne ezzel a társasággal, az már egyszer biztos. Ruihoz közelebb hajolva pedig megígérek egy divatbemutatót a holnapi napra, már ha meg tudunk majd mozdulni, a ma estét még túl kell élni valahogy, és még el se kezdődött!

Zenebona: Hot Right Now
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2015. április 10. 01:04
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szelniczky Mínea összes RPG hozzászólása (58 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel