A vacsorát - mint mindig - egyedül töltöttem. Jó, ültek mellettem, de szinte észre sem vett senki. Én sem szóltam hozzájuk, ezért ők sem hozzám. Ez most már nagyon aggasztó. Rossz, hogy nincs legalább egyetlenegy barátom. A reggelit és az ebédet is csendben, magányosan szoktam elfogyasztani. Miután végzek az evéssel rendszerint visszatérek a Gólyalakba és olvasok. Bizony. Már öt éve járok ide és még a Gólyalakban lakom. Mivel nem kértem még meg senkit, hogy hadd költözzek már be mellé, nincsen rendes szobám. De néha ők is felkereshetnének engem, nem? Miért mindig kell hozzájuk igazodnom? Ah, mindegy... Be kell látnom, hogy én magányosan fogok meghalni.
Mivel már nem is a könyvemre figyelek,(bizony, könyvet olvastam, már megint) felkelek az ágyikómból és azon kezdek gondolkodni, hogy mit is csináljak. Mindjárt takarodó, de nem vagyok álmos. Nincs kedvem itt lenni, de ha elkapnak... á, nem kapnak el. Tízre visszaérek. Gyorsan felhúzom a lábamra a cipőm és már el is indulok. Még nem tudom, hogy merre menjek, mert egy csomó hely van, ahol még nem jártam. De... talán az erkély jó lesz. Szerencsére a kék színű meleg pulcsi van rajtam, amiben egyáltalán nem fázom. A hajamat kicsit megigazítom az ujjaimmal, mert lehet, hogy találkozni fogok valakivel és akkor nem szeretnék rosszul festeni. Báár... ha bárkivel is találkozok az vagy le fog pottyantani, vagy egy prefi lesz, aki visszaküld a hálóba. Esetleg tényleg találkozok egy olyan egyénnel, aki szívesen csevegne velem. Á, ez kizárt.
Ekkor meg is érkezem az erkélyhez. Kinyitom az ajtót és a huzat miatt a szél a hajamba kap. Gyorsan becsukom, mert nem akarok nagy hangzavart kelteni. Odasétálok a korláthoz és Bogolyfalvát kezdem kémlelni.

Talán vissza kéne menni a Gólyalakba, hiszen mindjárt takarodó és nem akarom, hogy elkapjanak. Az, az nem én lennék. Még soha sem szegtem meg szabályt és nem is akarok. Vagyis... de, igen! Én nem akarok örökre ilyen kis nyomi maradni, aki mindent betart, mindig engedelmeskedik. Meg akarok változni! De félek, hogy akkor egyáltalán nem fognak elfogadni az emberek, ha olyan lennék, mint egy rellonos. Lehet még a saját házam is kiutálna. Istenem, még most is milyen szerencsétlen vagyok! Nem tudom eldönteni, hogy mit akarok. Ah, utálok itt lenni.
Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, míg a falut bámulom. Március vége van, de még mindent hó borít. Így egész szép a falu. Már régen jártam ott, pedig a Pillangó-varázsban nagyon finom zöld-teát árulnak. Mmmm... imádom. Ekkor lépteket hallok és mire megfordulok, már be is lép egy egész csinos lány. Jut eszembe. Még sosem volt barátnőm és ez is olyan gáz. Még szerelmes sem voltam. Mégis milyen életem van nekem?! Ha?! Mivel érdemeltem ki ezt?! Visszafordulok és továbbra is a falut kémlelem. Hallom, hogy a leányzó egyre csak közeledik, ám ekkor mellém ér és ő is a falut kezdi vizslatni. Talán meg kéne szólítanom, de nem tudom, mit is mondhatnék.
 - Szi...szi...szia. - köszönök kicsit félénken. Ah, légy már férfi! Teljesen dedósnak fog nézni! - Yannicknak hívnak. Újvári. Te biztos Amira vagy. Már láttalak a folyosón. -
Ajaj, ő prefi, simán megbüntethet. De nem érdekel. Laza vagyok, nagyfiú vagyok, menő vagyok.
 - Rellonos vagy. Kérhetek tőled valamit? Őőő... - próbálom összeszedni a gondolataimat. - Segítenél nekem megváltozni? Szerintem azt sem tudod, hogy ki vagyok, pedig már öt éve idejárok és kiszeretnék tűnni. Nem akarok többé a kis magányos nyomi gyerek lenni.

Kezeimet a zsebembe mélyesztem, mert kezdek kicsit fázni. Ami nem meglepő, hiszen majdnem olyan hideg van, mint januárban, pedig hamarosan április, a második tavaszi hónap. Már nyílnia kéne a virágoknak, a madaraknak visszaköltözni, a napnak pedig sütni. De erre szerintem még egy jó ideig várhatok. Már elegem van a télből. Mindig is utáltam azt az évszakot. Olyan fehér és hideg. Akkor inkább a tavasz, ami kicsit ravasz, mert sosem lehet tudni, hogy eső fog esni, vagy hét ágra fog sütni a nap. Kiszámíthatatlan. Olyan mint... hát nem, nem olyan mint én. Bah, inkább ebbe nem megyek bele, mert megint felhergelném a magam, amit nem szeretnék. Szinte mindennap csak magamat ócsárolom, hogy milyen béna vagyok. Elég volt! Végre tennem kéne valamit, hogy ez elmúljon. Igen, tenni is fogok! Oké. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem így lesz. Ugyanúgy tanulni fogok és ugyanolyan csendes leszek. De hát ez vagyok én. Megtudnék változni, csak félek, hogy milyen lenne az ÚjYannick. De akkor biztos ismerné mindenki a nevem, mert akkor úgy viselkednék, mint egy rellonos. Akit csak a rossz dolgai miatt ismer az egész suli. Akitől mindenki fél. Akinek lenne egy-két haverja. Ez a Yannick soha nem fog eljönni, ebben biztos vagyok.
Ekkor nyílik az ajtó és belép rajta egy nagyon szép lány. Ismerősnek tűnik. Ahogy közelebb jön, észreveszem, hogy Amira Loveuarddal van dolgom, aki arról híres, hogy milyen sok pasija van/volt. Mindenki híres valamiről, csak én nem. Azt sem tudják, hogy létezem. Szóval ez a lány ugyanúgy nekitámaszkodik a korlátnak és rágyújt egy cigire. Cigaretta. Még soha sem próbáltam ki, mert károsítja a szervezetet. Rákot okozhat, amit én nem akarok. De egyszer ezt is ki kéne próbálnom.
Egy kis ideig azon gondolkodom, hogy leszólítsam-e a lányt, de végül az igen mellett döntök. Miután bemutatkozom, csak annyit mond: ühüm. Gondolhattam volna, hogy nem akar velem beszélgetni. Ki akarna velem dumálni? Megforgatom a szemeimet, majd folytatom. Miután befejezem a mondandómat, Amira nevetni kezd. Megvakarom a fejem és egy nagy levegőt veszek. Ne merj elérzékenyülni! Természetesen rosszul esik, hogy kinevet, de muszáj ezen (is) túl tennem magam. Ha azt akarom, hogy segítsen, azt is fogja csinálni. Muszáj lesz neki, mert az ÚjYannick akaratos lesz.
 - Talán. De itt is elmondom. Tudom, hogy nem fog érdekelni, miért is érdekelne? De senkivel sem tudom megosztani a gondolataimat, pedig muszáj, mert egyszer felrobbanok. - mondom csendesen. Helyet foglalok az előtte lévő széken és folytatom. - Te nem tudod milyen érzés, ha senki sem tudja, hogy ki vagy. Ha senki soha meg nem kérdezi, hogy "mi újság?" Ha átnéznek rajtad az emberek, mert sosem mersz megszólalni, ugyanis félsz, hogy kinevetnek. Ha sosem mondod ki azt, amit gondolsz. Ha semmibe vesznek és csak arra kellesz, hogy megcsináld a másiknak a házit. Nos, én ilyen vagyok és szeretnék erősebb lenni. Megváltozni, mert nem akarok örökre ilyen lenni. Más akarok lenni, egy igazi rellonos, aki kemény és minden hidegen hagyja, de beszól a másiknak, ha kell. - miután végzek ránézek a lányra, majd ennyit mondok: - Kérlek.

Amira Loveguard, az edző

Nos, elérkezett ez a nap is. Az első "edzésem" Amira Loveguarddal. Sosem gondoltam, hogy lesz egy olyan "barátom," mint Mira. Igaz, még nem nevezhetem a haveromnak, inkább az edzőm. Nem azért fogunk ma találkozni, hogy beszélgessünk egy jót, hanem azért, hogy rellonost faragjon belőlem. Legalábbis egy erősebb, normálisabb embert. Bááár... már nem is tudom, hogy akarom-e. De ha fiú létemre Amira előtt ezen fogok hisztizni, akkor tuti kiakad, úgyhogy ha tetszik, ha nem, végig csinálom. Tudom, hogy mi vár rám és hogy milyen leszek. De nem zavar, mert azt is tudom, hogy így jobb lesz. Mindenki ismerni fog. Igaz, nem a jó dolgaim miatt, de ez is valami.
Nos, eljött az idő. Úgy beszéltük meg, hogy pontban öt órakor találkozunk az Erőnlét termében, ahol az öt év alatt, csak egyszer-kétszer fordultam meg. Talán most többet fogok odajárni, mint valaha. Nem tudtam eldönteni, hogy mit fogunk csinálni, ezért azt határoztam el, hogy melegítőt veszek fel. Az jó lesz akkor is, ha fizikai munkát végzek, mert az a legkényelmesebb viselet ilyenkor. És akkor is tökéletes, ha csak beszélgetünk. Tehát csak egy egyszerű fekete-kék Nike melegítőt halászok elő a ládámból és már magamra is kapom. A a hajamat megfésülöm, mert jól kell kinéznem. De teljesen mindegy, ugyanis a tutyimat a fejemre húzom. Nem akarom, hogy lássák az arcom, csak akkor, ha teljesen átalakultam. Jó, órákon le kell vennem a kapucnit, mert tiszteletlenség lenne, ha hordanám, de azt csak kibírom.
Kilépek a Gólyalakból és gyors léptekkel haladok a terem felé. Az első edzésről semmi kedvem nincs elkésni, akkor lehet Mira azt mondja, hogy: Le is út, fel is út. Na, ezt nagyon nem akarom. Végre valahára találtam olyan embert a ki foglalkozna velem.
Nem kell sok idő, hogy megérkezzek a keleti szárnyba. Ott megkeresem az erőnlét termét. Mikor megtalálom, gyorsan benyitok, remélem még nincs itt Mira. Ahogy belépek kifújom magam, ugyanis még nincs itt senki.

ruházat

Violetta

Az elmúlt két hónap igen kemény volt. Szinte minden délután tartott edzést nekem Amira. Sokat változtam. Egészen eddig ki sem dugtam a fejem, azt akartam, hogy csak az új Yannickot lássák. Aki immáron sokkal erősebb mint valaha és még a stílusa is megváltozott. Nos, igen, ez lennék én. Amira azt mondta, hogy már elégedett velem, úgyhogy nincs szükség több edzésre. Én azért megmondtam neki, hogy keresni fogom, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezem. Nincs többé ing  és vászonnadrág. Eljött a farmer és az izompóló ideje. A hajam sem nagy, már levágattam, sőt, minap még tetoválást is csináltattam a mellkasomra. Egy Napot ábrázol, amiben egy ötágú csillag van. Nekem nagyon tetszik, remélem Adria nem fog nagyon haragudni. Tényleg, a kishúgom. Nem is tudja, hogy Amira Loveguardtől vettem leckéket. Hát... valamelyik nap vele is kell erről beszélnem, remélem nem lesz túl mérges. Vele természetesen ugyanúgy fogok bánni, mint eddig. Tehát hozzá kedves leszek és persze azokhoz a lányokhoz, akik kb. annyi idősek mint én. Ám valójában olyan leszeke, mint egy rellonos. Hideg és mindenkibe belekötök. Remélem hamarosan lesz egy prefektusi pályázat, tök jó lenne büntetni.
Ma olyan szép nap van, kár lenne nem meg mutatni az új énemet. Ezért egy lenge fekete színű térdnadrágot húztam magamra és egy fehér trikót, hogy az emberek még jobban megtudják csodálni az izmaimat. Irtó büszke vagyok magamra, hogy sikerült végig csinálnom ezt az egészet. Voltak olyan pillanatok, amikor már majdnem feladtam, de végül felálltam és újra kezdtem csinálni. Nagyon köszönöm Amirának és ezt valahogyan még meg is fogom hálálni neki.
Ahogy végig haladok a folyosókon a lányok megnéznek engem. Végre, feltűnök nekik ! El sem hiszem, ez kell ahhoz, hogy valaki észrevegyenek az emberek. Nagyon durva. Én némelyikre rákcsintok, de inkább megyek tovább feltartott fejjel. Örülök, hogy most már nem kell a földet bámulnom. Ahogy kiérek a rétre körbenézek, hogy történt-e valami változás. Ám nem veszek észre semmi furcsát. Ugyanúgy bakatatok tovább mint eddig. A Nap süt a szél csak kicsit fúj. Pont megfelelő az idő. Ahogy kiérek a faluba jönnek velem szembe, de ők kerülnek ki engem és nem én őket. Ez nagyon jó érzés. Ekkor már a kis tavacskánál járok, ahol meglátok egy csinos lányt. Közelebb megyek hozzá és a fülébe súgom:
 - Szia Cica, van gazdád? - vigyorgok.

öltözet

21:10

Olyan jó, hogy mostanában minden úgy alakul, ahogy én azt szerettem volna. Még a csárdába is felvettek pincérnek, úgyhogy keresek plusz pénzt, ami jó, mert majd szeretnék venni egy lakást. Ám nem származok egy nagyon gazdag családból, úgyhogy a pénz egy részét nekem kell megkeresnem. Szeretnék egy olyan kertes házat mint amilyen Ifens haveromnak van. Oda egyszerűbb lenne vinni a nőimet. Sőt, a kastélyban elméletileg nem is lehet bemenni a lányoknak a fiú szobába és fordítva. Ezért ha az ellenkező nemmel szeretném tölteni az időt, akkor faluban a hotelben kell bérelnem egy szobát és hát az is pénz. Bár ha jól tudom itt még társaslakás is van, egyelőre még az is megtenné. Ha lenne saját otthonom akkor már tényleg igazi felnőttnek érezném magam. Bár már most örülök annak, hogy van munkám, mindig is szerettem volna dolgozni. Sajnos az éjszakai műszakot még nem vállalhatom, mert nem vagyok mestertanonc, pedig szívesen dolgoznék éjjel. Akkor lenne biztos a legjobb. Jönnének a hangoskodó vendégek és kidobhatnám őket ha valami olyat csinálnának, amit még nekem is rossz nézni. No, meg akkor jönnének a lányok is inni. Alig várom, hogy már mestertanonc legyek! Valójában magamra sem ismerek. A régi Yancsi nem gondolt ennyit a nőkre meg ő teljesen más volt. Mikor Amirával elkezdtem edzeni azt hittem hiányozni fog a régi életem, de nem. Most jó, most érzem először úgy, hogy jó élni. Eddig zárkózott voltam, ám most már azt hiszem megtaláltam önmagam. Vagyis... ez nem én vagyok, de jó azt hinni, hogy igen.
Mellesleg a mai napon kezdődött a munka, úgyhogy fél tízig itt kell lennem. Már csak húsz perc és végzek. Ó, a francba! Egyelőre minden nyugis. Igaz, van itt pár ember, akik már nem nagyon vannak maguknál, de majd szépen kidőlnek. Azt hiszem a főnökömnek, Jamei-nek javasolni fogom, hogy az egyik hétcégén takarítsunk ki kicsit, mert nagyon büdös van és mindenen egy halom por van.

Ami a mai öltözékemet illeti, hát nem túl kirívó, sőt, nem is szoktam olyan ruhákat hordani. Szerencsére itt nem kell egyenruhát hordani, elég csak egy fehér kötényke. Szóval egy farmert megy egy fehér pólót húztam magamra. A póló feszül a testemen, hiszen az rendesen ki van dolgozva, mármint a testem. Mondjuk ebben a kis köténykében elég viccesen festek, de muszáj hordani. Ekkor az egyik férfi hív, hogy szeretne még egy kört abból az italból, amit az előbb választott. Jó pincér módjára kiszolgáltam a vendéget. A férfi arca már teljesen vörös és a szemében látom, hogy azt sem tudja mi folyik itt. Csak vedel. Mikor kicsi voltam utáltam apával kocsmába járni, mert mindig meleg volt és ittas emberek voltak, akiktől féltem. Egyik sem volt túl kedves, úgyhogy kerültem az ilyen helyeket. Ám mostanában egyre többször megfordulok itt, most pedig, hogy itt dolgozik, szinte mindennap ide kell jönnöm. Majd valahogy fel kéne dobni ezt a helyet, mert nem túl gerjesztő. Ha szebb lenne, mondjuk olyan, mint a pub több vendég jönne és több fizetést kapnék. Legalábbis azt hiszem. Visszaállok a pult mögé és nézem az embereket, hátha jeleznek, hogy mennem kell hozzájuk. Ekkor látom, hogy nyílik az ajtó és egy barna hajú lány átlépi a küszöböt. Gyorsan végig mérem... hmm... csinos. Megharapom az alsó ajkam és abban reménykedem, hogy a lány ideül. Fiatalabb nálam kb. 2 évvel, de nem tudom pontosan megállapítani. Inkább másra koncentrálok s nem pedig arra, hogy hány éves is lehet, mert az most nem számít. Odamegyek hozzá és mielőtt megszólalnék körbepillantok, hogy itt van-e a főnök. Ha meglátná, hogy az egyik vendéggel társalgok és nem a munkával foglalkozok letépné a nyakam. Ám mivel úgy tűnik tiszta a levegő megszólalok:
 - Szia Tündérem! Egy ilyen szép lány mint te mit keres itt? - bevetem az ellenállhatatlan Yannick-os mosolyt. - Esetleg kérsz valamit?

ruha

Ritka dolog az, hogy erre ilyen szép lányok járnak, mint az előttem ülő. Két dolog jó ebben a melóban: kapok pénzt és lehet ismerkedni. Kár hogy legalább még negyedórát itt kell töltenem. Az előttem lévővel hasznosabban is eltölthetnénk az időt... például sétálhatnánk egyet a tókörül, azt biztos díjazná. Az esti sétákat minden lány szereti. Bár ő nem tűnik olyannak, rellonos beütése van. A zöld lányokkal pedig egy gond van:kiismerhetetlenek. Némelyik olyan kedves akár egy eridonos, vannak olyanok, akik csak szórakozni akarnak - mint én - és vannak vérbeli rellonosok. Mivel a leányzóval csak most találkoztam először nem tudom melyik csoportba tartozik. De remélem a szórakozósba, akkor pont egymáshoz illenénk. Mondjuk én már eldöntöttem, hogy egyelőre nem kell nekem barátnő, csak egy lánybarát sok extrával. Csak az a gond, hogy itt az iskolában kevés lány van, aki csak ennyit szeretne. Úgyhogy erről ennyit. Bár... lehet hogy az előttem lévő is ugyanolyan mint én. Majd meglátjuk.
 - Attól függ. Erőset kérsz, vagy nem annyira erőset? - újabb mosoly. Ekkor látom, hogy ugyanaz a figura, aki az előbb is kért egy kört megint akar italt. Megforgatom a szemeimet.
 - Egy pillanat és jövök. - rákacsintok a lányra. Kissé feszülten igyekszem a férfihoz, mérges vagyok, mert megzavart. Nem tudott volna kicsit várni? Én átadom neki az italt, ő pedig ki is fizeti az eddigi dolgokat, amiket elfogyasztott. Sőt, kicsit többet is ad. Nem szólok, a maradék pénzt megtartom borravalónak. Bemegyek a pult mögé és újra ránézek a lányra.
 - Hol is tartottunk? Ja, meg van, az italoknál. Figyelj, úgy is mindjárt végzek, nem lenne kedved velem töltened az estét? - vigyorgok. sejtelmesen.

Így estefelé a forgalom is fellendül ami jó dolog, mert akkor több lesz a bevétel.  Igaz, néha fárasztó minden egyes vendéggel kedvesnek lenni, de muszáj. Vannak itt olyan bunkó parasztok, akikre legszívesebben ráborítanám az asztalt, ám sajnos azt nem tehet, még ki is rúgnának szerintem. Ám az előttem ülő csajjal szívesen beszélgetek, hiszen csinos és van benne valami ami tetszik. Nem tudom mi lehet az. Kicsit megigazítom a köténykém, majd megkérdezem, hogy mit óhajt a leányzó. Ha 18 év alatt van, akkor szeszes itallal nem szolgálhatom. Bár... talán most kivételt tehetek, meg amúgy sem néz ki 14-nek. Legfeljebb 17 és az az egy év nem számít. Azt mondja, hogy valami erőset kér, ám az egyik vendég hív engem. Az a férfi törzsvendégnek számít, azt mondják mindennap bejön ide, úgyhogy őt nem várathatom meg. Pedig szívesebben lennék ezzel a csinos lánnyal.
Szóval odamegyek a férfihoz, akinek viszek még egy kis piát ő pedig kifizeti a mai napi italokért járó pénzt. Sőt, a kelleténél kicsit többet is ad, úgyhogy pár érmét borravalónak tekintek, amit zsebre vágok. Visszasétálok a pult mögé és elteszem a pénzt, majd a lány felé fordulok széles yannickos vigyorral.
 - No, vissza is tértem. Szóval valami erős italt szeretnél. Ahaaa... - körbetekintek, hogy mit tudok ajánlani a lánynak. - Whisky vagy vodka? - kérdezem, miközben az említett italokat a pultra helyezem. Belevaló csajnak tűnik, ilyen kell nekem. Remélem a munka után egy kis időt eltölthetek még vele. Bár nem biztos, hogy ő azt nagyon szeretné, ám engem nem érdekel.
Végül rátérek a tárgyra és kíváncsian várom a válaszát.
 - És merre menjünk? Ó, szeretem a kihívásokat. - vigyorogva rákacsintok. Na, az biztos, hogy ez az este nagyon jó lesz. Rápillantok az órámra és megállapítom, hogy már csak öt perc van hátra. Most nem mindegy, hogy öt perccel előbb megyek el? De, teljesen mindegy, úgy is itt van már az esti műszakos srác. Leveszem a kötényemet és felakasztom a fogasra. Kisétálok a pult mögül és rávigyorgok a lányra.
 - Mehetünk? Mellesleg a nevem Yannick, Újvári Yannick? Téged hogy hívnak, Szépségem?

Gyorsan visszasietek a férfitől, az időmet inkább az új ismerősömmel szeretném tölteni. Szerencsére már nem sokat kell arra várni, hogy végezzek a műszakommal. Amúgy még mindig felháborítónak tartom, hogy éjszaka nem dolgozhatok. Miért nem? Lányok is dolgoznak olyankor, pedig ők gyengébbek nálam. Igaz, hogy idősebbek, de én ki nézek vagy húsznak, főleg akkor, ha még a borostámat is meghagyom. Valahogy majd megkérem Jamie-t, hogy hadd dolgozzak éjjel.
Visszaállok a pult mögé és most már csak a leányzóval fogok foglalkozni. Hiszen rajtam kívül még van egy pincér, ő is ki tudja szolgálni. Nem igaz? Kék szemeimmel ránézek a lányra, ő pedig máris mondja, hogy mit kér. Előszedek egy poharat, ami már tiszta és odarakom a lány elé. Töltök az italból, majd visszateszem a helyére. Ennyi elég lesz. Nem akarom, hogy itt berúgjon nekem, még a végén nekem kéne hazacipelni. Ami mondjuk nem lenne olyan rossz dolog, de részeg embereket nincs kedvem kísérgetni.
Végül mondom neki, hogy együtt is eltölthetnénk az éjszakát, mivel pár perc múlva lejár a műszakom. Úgy teszem, mint aki elgondolkodik és kis idő múlva megszólalok:
 - Mi lenne ha sétálnánk egyet a kis tavacskánál? Aztán meglátjuk, hogyan folytatódik tovább az este. - megint rákacsintok. Egy nap ennyit még életemben nem kacsintottam, még a végén megfájdul a szemem. Ekkor a lány olyat mond, amit egyáltalán nem értek. Csak azért mondod ezt, mert fogalmad sincs róla, mivel állsz szemben. Ezt azért mondja mert egyáltalán nem ismerem, vagy csak viccelődni akart, vagy egészen másra gondolt? Mindegy, különösebben nem érdekel, a lényeg az, hogy erre az estére van nőm, tehát tuti nem fogok unatkozni.
Ránézek az órámra és megállapítom, hogy már csak öt perc van a munkaidőmből. Úgy döntök, hogy az utolsó öt percben már nem fogok itt állni, inkább megyek a leányzóval. Ha Jamie megtudja, akkor beadom neki, hogy nagyon fáradt voltam és mégis ez volt az első napom. Ha pedig nem tudja meg, akkor mindenki boldog. Leveszem a köténykémet, kijövök a pult mögül és megvárom amíg ő is lekászálódik a székéről. Mosolyogva bemutatkozok neki és ő is elárulja a nevét.
 - Katherine. Szép név. Akkor hát induljunk! - és együtt elhagyjuk a helyszínt.

Isabelle de Roux ~ Bál

Sosem rajongtam túlságosan a bálokért és ha Đominic nem is indult volna a tusán, akkor biztos, hogy ki nem mozdultam volna ma a lakásomból. Ámde a kis barátom végig csinálta az összes feladatot és a mai nap róla is szól, ezért vagyok olyan kedves és besétálok a kastélyba. Bizony, mióta van saját lakásom egy lépést sem teszek a kastély felé, csak akkor, ha óráim vannak. Jobban tetszik nekem az itteni élet, nincsen hangzavar, új elsős diákok, akik felettébb idegesítőek. Rajtam kívül még négyen laknak itt, de egész jól megvagyunk, eddig egyikünk sem panaszkodott a másikra. Mondjuk én néha több vendéget fogadok, mint kellene, ám nincs ezzel baj, szerintem. Elég csendesek vagyunk. A falut is kezdem megszeretni, alig pár lépésnyire van innen a pub, hát nem csodálatos?! Ami pedig még jobb, az az, hogy a kocsma is itt van egy köpésnyire. Igen, még mindig dolgozok, nem mondtam fel, pedig néha már eléggé idegesítő kiszolgálni az embereket. Sajnos a csárdában alig van jó nő, inkább a pubban töltik az idejüket, amit meg is értek. Ha tehetném én is ott dolgoznék, ám ha jól tudom, akkor nem lehet már jelentkezni az állásra. Mondjuk annak örülök, hogy a főnökömmel egész jóban vagyok, az ottani tulajt nem is ismerem. Maradok én szépen a seggemen és nem kutatok más munka után. Visszatérve a bálhoz: mivel egyedül nem olyan jó megjelenni egy ilyen ünnepségen, megkértem Isabelle-t, hogy legyen a partnerem. Csípem a lányt, vele kerültem először közelebbi a viszonyba és Mira barátja, nem rossz arc. Tényleg, Amira... mióta felavattuk a házat kicsit máshogyan tekintek rá, de még mindig barátként gondolok a lányra. Amúgy sincs szükségem kapcsolatra. Egy-két éjszaka még belefér, de több nem. Megbeszéltem Isabelle-el, hogy nyolcra ott leszek a Nagyterem bejáratánál és ott fogom várni. Mondjuk ezt az időpontot is az egyik háztársamtól tudtam meg, mikor találkoztunk lenn a faluban. Nem olvastam el a plakátot, amit kitettek az eseményről, úgyhogy nem tudom mi vár rám. Mindenesetre egy fekete hosszúnadrágot és egy kék inget vettem fel. Már ki is nyitom az ajtót és indulok el a kastély felé. Kissé meleg van, úgyhogy lehet nem volt tökéletes választás ez a fekete gatya, de már nem fordulok vissza. Sietős lépetekkel haladok végig az utcán, nem akarok elkésni, akarom látni, ahogyan Đominic belép az ajtón. Rendes kisgyerek, az elsősök közül csak őt bírom, értelmes, okos fiú.
Mikor átlépek az iskola kapuján furcsa dolog történik velem, csak lesek. A ruhám teljesen átváltozik, az előző szerelésemhez képest egy zöld színű nadrág kerül rám fehér inggel, ami túl nagy rám. Az izmaim nem látszódnak annyira mint az ingben, amit felvettem. Egész viccesen nézhetek ki, ugyanis ilyen zokniszerű cucc is rám terem, ami a térdemig fel van húzva. Ez iszonyú ciki! Viszont a cipőm igazán kényelmes, az nem olyan gáz. És csak most kerül fel egy mellény szerű cucc is az ingemre. Apropó, ing. Az nem is olyan rossz, a mellkasomig ki van gombolva, így jön be egy kis levegő. Mindegy... megrázom magam, majd szépen besétálok a kastélyba és a Nagyterem felé veszem az irányt. Mikor az ajtóhoz érek kicsit megkönnyebbülök, még nincs itt Isabelle.

Öltözet

Szerencsére ma nem kell dolgoznom, mert megkértem Jamie-t, hogy a mai napot hadd töltsem el úgy, ahogyan én akarom. Ma még nem alszik nálam Đomi, kezdd összecuccolni és majd csak holnap költözik be. Kicsit át kell majd alakítani a szobát, úgy, ahogyan ő szeretné. Bár amikor kérdeztem azt mondta jó úgy, ahogy az van. Nem, á-á, nincsen az úgy jól, legalább két szekrény még kell és még át is kell festeni, nem tetszik nekem, hogy fehér színű, addig legfeljebb az én szobámba alszik, én meg a kanapén. Nem! A kanapén egészen biztos, hogy nem fogok aludni, tök kényelmetlen, ő sem fog ott szunyókálni, majd alszunk ketten az ágyamon, elég nagy az ahhoz, hogy mind a ketten elférjünk rajta. Mondjuk a csajok lehet nem fognak örülni ennek a kisgyereknek, de én imádom Đominicot, úgyhogy ő nem fog menni sehova. Na, mindegy, ezt majd kitalálom, inkább bemegyek a suliba, még az erkélyen hagytam az egyik tankönyvem, mikor kiültem oda tanulni. Szeretek ott lenni, az erélyen mindig minden olyan nyugodt és csendes minden, a diákok nem igazán szoktak ott mászkálni, főleg, most nyáron. Inkább a réten, vagy a faluban csatangolnak, ha tehetik, most amúgyis vizsgaidőszak van, mindenki azokra koncentrál, így nem járnak ki oda. Felveszem az edzőcipőm, egy hosszú fekete nadrágot, egy szürke hosszú ujjút, amin található pár gomb, és egy kis sötétszürke mellényként is felkapok. Teljes a szett, indulhatok!
Kilépek a lakásomból és gyors léptekkel igyekszem a kastély felé, ugyanis esik az eső, aminek örülök, csak teljesen vizes leszek. Legalább lehűl kicsit a levegő. Már este van, de a Holdalt és a csillagokat sehol sem lehet látni, mert a felhők eltakarják azokat.
Mikor megérkezek a suliba egyenesen az erkély felé veszem az utam. Pár perc alatt feljutok. Egy lányt veszek észre, most semmi kedvem csajozni, viszont szívesen dumálnék valakivel.
 - Szia Újvári Yannick vagyok, prefektus. Neked nem kéne már a szobádban lenned, szépségem? - kérdezem vigyorogva, miközben a lány mellé megyek.

megjelenés

Különös... egy árva lélek sem sétál a kastélyban, pedig már rég elmúlt a takarodó ideje. Hoppácska, nekem járőröznöm kéne, elvégre prefektus vagyok... na mindegy, majd máskor. Sietősen lépkedek, mert leginkább már a lakásomban szeretnék lenni és forró fürdőt venni, mmm... milyen jó is lenne. A lépcsőket már kettesével szedem, most tényleg gyors akarok lenni. Pár perc alatt megérkezem az erkélyre, ahol rögtön egy lányt pillantok meg. Mondom, én vagyok a világ legszerencsésebb embere! Egyszer akadok össze egy diákkal az éjszaka közepén és az is lány. Még ilyet! Csak remélem nem valami 14 éves kiscsaj, azokkal nem kezdhetek ki, bár most amúgy sincs túl sok kedvem flörtölni. Végül nem foglalkozok a könyvvel, ő sokkal érdekesebb. A lány mellé lépek, közben pedig mély hangomon megszólalok, jelzem neki, hogy prefi vagyok és közben be is mutatkozom. Ránézek a lányra és megállapítom, hogy mosolyogva válaszol. Klassz csajnak tűnik, legalábbis a beszédstílusából ezt ítélem meg.
 - Ó, hogy eltaláltad! Így szoktam flörtölni. - felnevetek. Nem, egyáltalán nem így működik ez nálam, megmutatnám, hogyan is csinálom, de semmi kedvem. Végig mérem a lányt, pont úgy, ahogy általában szoktam a nőket. Hmm... csinos, csinos és egyedi is, tetszik, majdnem olyan, mint Katherine, rá is tudnék várni, ha kellene. De egyelőre tökéletesek nekem az egy éjszakás kalandok, nem akarok szerelmes lenni, az olyan hülyeség. Akkor egy csomó rossz dolog is történhetne, szakítanánk,  vagy az egyikünk megcsalná a másikat. Nem, nem, nem, a szerelem nem nekem való.
 - Őőő... - úgy teszek, mintha gondolkodnék. - Nem, nincsen olyan diák, aki ezt a szabályt nem szegte volna meg. Ha gonosz prefi lennék, akkor most rögtön kiadnék neked egy büntető munkát. Szóval a büntetésed... - megint úgy csinálok, mint az előbb, egyáltalán nem tagadom, imádok prefektus lenni. - Csak hülyéskedem, ha tudsz egy értelmes okot mondani, miért is vagy itt, akkor nem kapsz büntit. Pedig az ilyen rosszkislányokat, mint te vagy, muszáj megfenyíteni és nekem vannak tökéletes módszereim. - vigyorgok a lányra, remélem érti mire gondolok. Beletúrok a hajamba és továbbra is a lánykát nézem. Azt hiszem ez az este jó lesz, legalábbis jobb, mint ahogy terveztem.
 - Olivia, olyan gyönyörű név, akár a te kinézeted. - bókolok, majd kezet fogok a lánnyal. Az én nagy kezemben teljesen elveszik az ő kicsi kacsója, ám azt érzem, hogy nagyon hideg a keze.
 - Húha... te nem fázol? - kérdezem kissé aggódva. Láttam a filmekben, még otthon, hogy ilyenkor a pasi mindig odaadja a csajnak a pulcsiját. A pi... francba! Most miért nincsen rajtam pulóver?! Ha ezt a kis mellénykét adom rá, azzal egyáltalán nem segítek neki. Így hát támadt egy másik ötletem. Gyorsan lekapom magamról a kis mellénykét, aztán a hosszú ujjúm és az utóbbi ruhadarabot a ráhúzom a lányra, ha tetszik neki, ha nem. Nos... "kicsit" nagy rá az én ruhám, de mindegy, jó az neki. Időközben a kockáshasamat is megvizsgálhatta, ám most már magamra öltöm a kis mellénykémet, legalább a hátam ne fázzon. Nem gombolom azt össze, nincsen értelme.
 - Hát nem, csak itt hagytam valahol a könyvem, de te érdekesebb vagy, holmi tankönyvnél. - vigyorgok a lányra. - Mit tervezel ma estére?

Olivia

Ha nem esne az eső és világítani a Hol, no meg látszódnának a csillagok és nem lenne hideg egész romantikus lenne ez az este. Ám sajnos az eső esik és felhők borítják az égboltot. Hát ez van, így sem rossz olyan a helyzet, legalább itt van mellettem egy lány, akivel elég jól el tudok beszélgetni, remélem azért nem csak dumálni fogunk, a szánkat másra is használhatjuk. Kissé más ez a lány, mint a többi, leginkább Kathez tudnám hasonlítani, ő is olyan különleges, mint ő itt mellettem. Sajnos Katherine-nel valamiért mostanában nem sikerül összefutnom, kezdem azt hinni, hogy már nincs is a suliban.
 - Úgy gondolod? - vigyorgok. - Képzeld, már kerestem a könyvtárban, de sehol sem találtam. - sóhajtok és még a fejemet is megrázom, mintha tényleg kerestem volna azt a nem létező könyvecskét. - De te igazán segíthetnél nekem, ha veled keresném, biztosan megtalálnám. - kacsintok a leányzóra. Hmm... tényleg tetszetős, főleg, hogy be is szól nekem. Végre egy lány, aki nem adja túlságosan könnyen magát és visszaszól nekem. Szemeimmel a lányt fürkészem, s eközben a szó a büntetőmunkára terelődik.
 - Ó, dehogy, más ötletem van. - vigyor. Ám azt a csodálatos, hiperszuper tervemet még nem akarom a tudatára adni, legalábbis addig, míg el nem árulja miért is van itt. Így is-úgy is megbüntetem, úgyhogy teljesen mindegy.
 - Nem, nem tartom értelmesnek. - mondom a lánynak, miközben a szemeit nézem. Igazából semmilyen indokot nem fogadok el, úgyhogy kár törnie magát. - Holnap fel kell takarítanod a lakásomban, ez a büntetésed. Képzelheted, hogy néz ki egy férfi háza. - mondom a lánynak. Bizony, ez pont tökéletes lesz neki, legalább addig is egy kis időt tölthetek vele, sőt, sokat, ha jó nagy kupi lesz.
Ekkor lekapom magamról azokat a ruhadarabokat, amelyek a felsőtestemen vannak és ráaggatom az egyik a lányra. Ő ellenkezik, de nem foglalkozok vele, muszáj lovagot játszanom, gondolja azt, hogy nem vagyok annyira faragatan tuskó, mint amilyennek elsőre tűnök. Jól áll neki a pulcsim és megjegyzi, hogy eléggé nagy vagyok, amire csak elvigyorodom. Amit pedig ezután mond még nevetek is.
 - Jaj, ne is említsd Felagund professzort! Nem tartozik a kedvenceim közé... - az elmúlt öt év alatt sokszor megszívatott már és úgy érzem nem igazán kedvel engem, szerintem senkit sem kedvel saját magán kívül.
 - Aha, aha persze. - mondom, miközben megforgatom a szemeimet. Biztosan hazudik, igaz ilyet még soha senki nem mondott nekem ebben a kastélyban, hogy fényérzékeny, de a hazugság szagát érzem a levegőben, nem pedig a zsíros igazságét (XD). Ekkor a leányzó megragadja a karom és kicsit közelebb húz magához, megmutatja hol vannak a rosszfiúk.
 - Engem inkább a rosszkislányok érdekelnek, mint amilyen te vagy. - vigyorgok és Olivia felé fordulok és közel hajolok a az arcához, ajkaink szinte már összeérnek, kíváncsi vagyok, hogy arcon fog csapni, vagy a másik lehetőséget választja: megcsókol, esetleg csak simán elfut.

Olivia

 - De ha ketten keresnénk lehet könnyen megtalálnánk. - mondom vigyorogva. Talán direkt nem veszi a lapot, vagy nem is érzi, hogy ezzel be akarok nála próbálkozni? Á... nem tudom. Ezek a női agyak... sosem tudom mire gondolnak, kivéve azoknál, akiknek az agyuk helyett káposzta van, na náluk nem nehéz rájönni min "agyalnak". Mondjuk az olyan csajokkal nem is igazán szoktam leállni és dumálgatni. Nos, ők az egy éjszakás kalandjaimba tartoznak.
Szóval megtörténik a bemutatkozás és kiderül, hogy a leányzó neve Olivia, rögtön bókolok egyet, szeretném elcsábítani ezekkel az ócska szövegeimmel, úgy tűnik nem igazán sikerül. Ez tetszik benne leginkább, ő nem olyan, mint a többi lány, nem alél el rögtön tőlem. Bár nem igazán szeretek a lányok után futni, inkább ők kaparintsanak meg engem, de néha én is teszek kivételt. Viszont a következő kérdésén kicsit meglepődök, de próbálok visszatérni a Yannick-os mosolyomhoz.
 - Gondolhatod... - mondom, remélem ebből már ért. Eztán elárulom neki mi lesz a büntetése, mire nyavalyogni kezd. Bah, azt hiszem ő sosem lesz a barátnő, legalábbis nem fogunk soha összeköltözni, ha egy kis takarítás miatt máris húzza a száját. A mai nők... cöh... egyszerűen elképesztőek.
 - Ó, nem probléma, pillanatok alatt szerzek én neked olyan uniformist, ami nekem nagy fog tetszeni és tollseprűt meg majd kérek valahonnan. - kacsintok Oliviára. - Majd a takarítás után randizunk, legalább az idő alatt közelebb kerülhetünk egymáshoz. Ja, igen, kénytelen leszel nálam takarítani, mert ez a büntetőmunkád, ha nem akarsz 1000 szavas fogalmazásokat írni, vagy diáktársaid előtt megalázni magad. Na aggódj, ennél vannak rosszabb büntetések is a tarsolyomban. - mondom halál komolyan. Ezzel tényleg nem viccelünk, ha nem jön el hozzám holnap takarítani, akkor annak lesz következménye. Nem igazán szoktam büntetőfeladatokat osztani, csak akkor, ha valami hasznom van belőle. Mi értelme egyáltalán ilyeneket osztogatni? Én kicsit sajnálom azokat a diákokat akik gonoszabb prefik, vagy tanárok kapják el.
 - Óh, ne aggódj, én ugyan nem felejtettem el, de én jobban szeretném látni, ahogyan végigsikálod a padlóm egy kis szoknyácskában. - vigyorgok. Hú, már előttem is van a jelent, ahogy Olivia egy kis miniszoknyában takarítja a padlóm. Mmmm... tetszik, tetszik. Végül lehiggad a lány, megragadja a kezem és közel húz magához, hogy megmutasson pár diákot, akik éppen kinn mászkálnak. Mikor megpillantom őket, a lány felé fordulok és egy kicsikét még közelebb lépek hozzá, ajkaink szinte már összeérnek, megszólalok.
 - Mmmm... - újra végig mérem. - Igen. -
Azt gondoltam, hogy meg fog csókolni, ám nem ez történik, ajkaiba harap - ami igazán szexis - és odébb lép. Na jó, nekem ehhez már nincs kedvem, inkább haza megyek. El is indulok, de mielőtt még lelépnék a lány mögé lépek és a füleibe súgom:
 - Várlak holnap, szépségem.