Mary


Mint minden nap, most is kicsit ki kellett kapcsolódnom. Sosem tudtam igazán egyedül lenni a kastélyban a gondolataimmal. Így főleg a kora reggeli órákban csatangoltam a kastély területén belül.
Most mégis úgy döntöttem, hogy lemegyek inkább a faluba. Ha minden jól megy, ma jön meg a Kviddics üzletbe az új mezem. Sajnos a régi már kicsi volt rám, így azt nem hozhattam el a suliba.
Hát nem sokat gondolkodtam ezen.
"Végül is azért van vizsgaidőszak, hogy ne kelljen odabenn a kastélyban kuksolnom." Persze azért magammal vittem a bájital könyvem, hátha valamit tudok vele mégis kezdeni. Úgyis bájitalból elég rossz vagyok. Nem az én tárgyam.
Az üzlet még zárva volt, kicsit csalódott lettem emiatt.
"Betegség miatt zárva"- állt a táblán. Mérges lettem, hogy emiatt kellett lejönnöm a faluba? A haragom ahogy jött el is párolgott, amikor körbenéztem merre menjek. Hát, ha már itt vagyok akkor elmehetnék a szellemszállásra. Oda ugysem jönne velem senki az elsősök közül.
Az utcán már sokan járkáltak, vásároltak, beszélgettek. Sok volt a felnőtt, de diák alig járt most a faluban.
Ahogy pásztáztam a többi kirakatot a gondolataimba mélyedve észre sem vettem a velem szembe jövő gyönyörű lányt.
Meglepődtem, hogy valaki rám köszönt. Kicsit értetlenül álltam, de aztán csak megeredt a nyelvem.
-Szia! Igen a Bagolykőbe járok. Láttalak már én is ezelőtt. -Kacsintottam a lányra, aki ezen jót nevetett.
-Hova mész?-kérdeztem felbátorodva.

Leonie

Nem rég érkeztem meg a faluból, de még mindig a gondolataimba merülve, céltalanul csatangoltam a kastélyban. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy már megint nem a tanuláson jár az eszem. Ebben a hidegben is csak én vagyok ennyire elvetemült, hogy egy nagy túrát tegyek a közeli hegyekbe. Most aztán jól átfáztam.
Hiába van rajtam barna meleg sapka, kötött pulóver, na meg kesztyű és sál is, nem is beszélve a bakancsom hangos csattogásától, ami felveri a kastélyt.
Valami még mindig nagyon bánt, muszáj újra kitisztítani a fejem.
Hirtelen meglátok egy üres erkélyt. Kilépek az ajtó, még egyszer visszanézek, nem jön -e valaki.
Mi ez? Miért kerülöm a többieket? Kicsit kivagyok. Na ne, ez nem igaz. Nagyon is kivagyok akadva a tegnapi nap miatt. Miért is áltatom magam? Nóra már a múlté, nem tehetek róla, de kiábrándultam belőle. Már jó két hónapja véget kellett volna vetnem a kapcsolatunknak, de...
Ekkor egy nagy csattanással a hátam mögött kivágódik az ajtó.
Hirtelen nem értettem semmit. Egy mamuszos, piros harisnyás lány jelenik meg az ajtóban, rikító citromsárga pólóban. Nem mindennapi jelenség azt meg kell hagyni.
Ahogy elkiáltja magát:
-Megjöttem! Kitárt karral, tekintetét az ég felé emelve, piros pozsgás arcával igazi tünemény.
De a meglepetés most kezdődik. Hirtelen a nyakamba ugrik, majd feldönt, de két karomba zárom. Sok idő telik el mire a lány kiszabadul karomból, vele kacagok én is. Közben össze-vissza beszél, milyen régóta vár már rám. Egy pillanatra el is hiszem annyira a pillanat varázsa alatt vagyok.
Nem tudom ki ez a lány, a furcsa öltözködéssel, gyönyörű vörös hajával, de egy biztos, mellette az élet nem lehet unalmas.
Ahogy a gondolatom e tüneményre fókuszál, most, hogy láthatom teljes valójában, valami páfrányról, meg öntözésről beszél nekem.
Veszem a fonalat és megpróbálom tovább gömbölyíteni.
-Jaj drágán, ne is kérdezd. Fenn voltam a hegyekben és a tél elzárta a külvilágot előlem. De mond csak, mi is van azzal a páfránnyal?- kérdeztem mosolyogva. Nem tudom miért, de már nem éreztem annyira nehéznek a lelkem.
-Mondd csillagom, hová készültél ebben a szép ruhában?- nevetem el újra magam, miközben a vöröske- mert ugye még mindig nem tudom ki is ez a lány- körbe-körbe forog kitárt karokkal. Micsoda boldogság ül az arcán. Teljesen kipirult már. Félek megbetegszik, megfogom hát a kezét és két kezem közé szorítva rálehelek. Ránézek és csak annyi kérdek még:
-Nem fázol idekint?

Mary

-Hát, ha nem mész sehova, akkor mehetnénk ketten. Én épp arra tartok.- elmosolyodtam és vártam a lány reakcióját. Nem tudtam mit is szeretnék ettől az egésztől, de jó lett volna valakivel társalogni, sétálgatni, hogy a bájitaltant kiverjem a fejemből.
Nem mertem megkérdezni tőle, velem tartana-e a szellemszállásra, de már nem is volt olyan fontos.
Hirtelen eszembe jutott, nem is tudja ki vagyok. Be kellene mutatkozni- gondoltam, de elég hülyén hangzik, ha mindezt azután teszem meg, hogy rákérdeztem kettesben folytassuk-e az utunkat?
Nem gondolkodtam tovább, belefogtam.
-Amúgy Ronald vagyok, Eridonos. Akkor elindulunk valamerre?
Gyorsan pörgettem az agyam és hirtelen felnevettem. Akkor vettem észre, hogy nagy buzgóságomban a lány kezébe raktam a könyvemet ahelyett, hogy az övét elvettem volna, ne keljen cipelnie.
Gyorsan elvettem tőle mindkét könyvet és elnézést kértem tőle.
-Ne haragudj, kicsit szórakozott vagyok mostanában. - Látom kicsit meglepődött, de aztán Ő is mosolygott.
Vajon most mi lesz? Zavaromban beletúrtam a hajamba, amin megint jót nevetett.

A hegyekben? Kaptam fel a fejem. Te jó ég, minek is mentem a hegyekbe? Tényleg élnek ott Yetik? Na ne... ezt senki nem mondta, döbbentem meg egy pillanatra, de hamar észrevettem, a kis vöröske csak szédít. Naná. Igaz nem vagyok nagy vadász, de talán a varázspálcámmal meg tudnák menekülni egy Yeti elől. De, hogy a fejét elhoztam-e szuvenírbe? Ezt biztos nem gondolta komolyan. Nevetek vele együtt.
-Nem kicsim, Yetivel nem találkoztam, de sajnos ebben a hidegben Tulipánra sem leltem, eddig a pillanatig. De láttam pár ritka madarat, mókust meg egy kecskét. Szerintem az legelte le a tulipánod.
Majd megint megdöbbentem, mikor elmeséli mi történt a páfrányommal. Te jó ég, nekem nincs is páfrányom, na meg, hogy sétálni vitte, hát azt ki is nézném ebből a cserfes lánykából.
Na de ahogy belecsapott a kicsi kezébe, ahogy a sas tenne, az már mindennél több volt. Nem bírtam már komolyan folytatni, elnevettem magam.
-Na de drágán, egye meg a fene azt a páfrányt, legalább nekem itt hagyott téged az a sas! De nem lepődnék meg azon sem, ha kiderülne, hogy kitömetted azt a madarat és az foglalja el a szekrény tetején a helyet.
Ahogy Leonie megpördül és mutatja új ruháját esik csak le az állam. Milyen törékeny ez a kicsi lány, és mekkora életkedv buzog benne. Legszívesebben és is pörögnék vele együtt, de egyenlőre megpróbálok két lábbal állni a földön.
-Hogy tetszik-e az új ruhád? Nagyon, sőt egyre jobban. Legszívesebben újra a karjaimba kapnám.
-Hátha fázol akkor tényleg én tehetek róla. Gyere menjünk beljebb, ne maradjunk itt a cúgban. Mintha azt mondtad volna, hogy ha hazamegyünk...
-Vagy tudod mit? Itt a sapkám, a kötött pulóverom is. Most melegíts te engem, ha már a lelkem felvidítottad. Elkezdek vetkőzni, ha Leonie ebből sem esik ki víg kedélyéből és folytatja ezt a kellemes csevegést, akkor fázzunk meg mind a ketten, nem bánom.

Mary

Hogy Mary az évfolyamtársam, és Eridonos? Esett le az állam. Ezt nem hiszem el! Eddig miért nem találkoztunk? Egy ilyen szépség még nekem is feltűnt volna. Na és a kisugárzása... Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hát persze. Sok óránk van, én mindig elsőként hagyom el a termet, hiszen az utolsó sorban ülök. Na meg persze be kell vallanom magamnak is, hogy mindig utolsóként esek be a terembe. Persze eddig még sosem késtem, hála nagyapám hajszálpontos karórájának.
Persze biztos hallottam a hangját, amikor felelt a kérdésekre. Most, hogy így gondolkozom ismerős a hangja nagyon. Biztos aktív az órákon.
De hogy a klubhelyiségben sem futottunk össze? Lehet, hogy Ő inkább a tanuló sarokban tölti el az idejét, nem pedig marháskodással, mint én? Te jó ég! Most esett le, hogy lányokkal alig barátkozom, hiszen csak a kviddics csapattal és a többi fiúval töltöm el időm nagy részét, tanulni pedig kelletlenül ülök le. Na jó a kviddics csapatban is vannak lányok, de Ők mások. Velük csak edzünk, meg mérkőzéseket játszunk, meg nagyokat beszélgetünk....hát, mégis vannak lány barátaim?
Na ezen miért vagyok kiakadva? Persze most más a helyzet.
-Nagyon szép neved van Mary.-folytattam. Közben azon gondolkoztam, hogy Mary teljesen más, mint a többi lány. Nem csak szép -na jó, a csapat lány tagjai sem csúnyák-, de még hihetetlenül nagy kisugárzása is van. Lebilincselő tekintete, szép arca, mely intelligens jellemet is feltételez róla, mind olyan tulajdonság, ami miatt elhívtam sétálni.
Te jó ég! Egy pillanatra el is felejtettem miért is jöttem ma le a kastélyból. A kviddics mezem átvétele után a rétre akartam menni tanulni, vagy éppen a szellemszállást bejárni.
Ebben a pillanatban esett le, hogy szabadkozásom után, hogy neki adtam a könyvem még feltűnően mosolygott, most pedig csodálkozva néz rám....
Hát persze, a könyve...
-Ne haragudj Mary, de nálunk Angliában az a szokás, ha egy lánnyal sétálunk, mi fiúk elvesszük a terhét, hogy szabadabban érezhessék magukat. Így könnyebben fel tudnak oldódni és jobban is érzik magukat.
Persze mindez igaz volt, de Mary még mindig nem értette teljesen mi is akar ez lenni, hát folytattam.
-Mi fiúk pedig szívesen visszük ami náluk van. Jelen esetben a könyvedet.-mosolyodtam el.
Nálunk ez a szokás, és a jó modor jele, valamint a tiszteleté is! Na meg persze Angliában még él a lovagias felfogás, és életritmus. Nálunk ez a természetes. Most újra mosolyt véltem felfedezni újdonsült barátom/ barátnőm arcán. Megint felszabadultabban beszéltem tovább.
-Szeretném, ha ma nem gondolnál a közelgő eseményekre, amíg velem vagy. Nem szerettem volna elijeszteni, reméltem nem úgy érti a szavaimat, hogy most nyomulok rá.
-Tudod épp a rétre igyekezte tanulni. Na ez nem egészen volt igaz, hiszen csak azért jöttem ki a kastélyból, hogy tudjak koncentrálni, ne vonják el a figyelmemet a többiek.
-Na meg meg szerettem volna nézni a szellemszállást, de az még ráérhet.
-Merre szeretnél menni?- tettem fel gyorsan a kérdést Marynek.

Vanília Perwinkle


A mai nap teljesen más mint a többi. Épphogy elkezdődött a vizsgaidőszak, amikor már három beadandómon túl is vagyok. Ez nagy szám a részemről. Eddig mindent az utolsó pillanatra hagytam. De most más a helyzet.
A kastélyból kiérve a faluba, pontosan tudtam hova is tartok. Nem álltam meg a főutcán nézelődni, egyenesen a Boglyas térre vettem az irányt.
Karórámra néztem és megnyugtatólag vettem észre, jó negyed órával korábban értem ide, mint ahogy terveztem.
Vanília Perwinkle!
Hihetetlen de igaz, vele volt találkozóm. Egyik Eridonos társammal üzent, hogy itt vár rám. Valami fontos dolog lehet, mert ilyen messze az iskolától még nem találkoztunk. Gondolom nem akarja, hogy megzavarjanak minket.
De aztán lehet, hogy csak beszélgetni akar valakivel, akinek kiöntheti a szívét.
Tudja, hogy bennem bízhat, hiszen már régóta ismer. Titkainkat rábíztuk eddig is egymásra, és nem is adtuk tovább másnak. Együtt próbáltuk megoldani azokat.
Micsoda barátság alakult ki köztünk pár hónap alatt.
Hihetetlen, de mellette nem hiányzanak az Angliai barátaim, akiket az iskola miatt hagytam távol.
Ránézek újra az órámra, örömmel látom már csak három perc és Ő is itt lesz.
Biztos?
Persze, kettőnk közül Ő az aki mindig pontos.
Már látom is, kissé sietősen jön felém.

Leonie



Mikor megkérdezte, hogy ritka szép madarat hoztam-e neki, felcsillant a szeme. Hirtelen úgy éreztem Ő megérdemelné, hogy tényleg kapjon egy szép énekes madarat. Milyen szép lenne látni gyönyörű szemében azt a pillanatot, amikor kalitkájába teszi kicsi, vörös énekes madarát. Épp olyan boldog lehetne, mint amikor én voltam a baglyom megkapásakor. Habár ez nem igaz, ez a Lány bármin túltenne örömében.
És amikor arról beszél milyen szép lenne a madárcsicsergés. A kis vörössel még én is szívesen mennék kirándulni, bár apró lábaival biztos lassan haladnánk.- gondoltam végig.
De olyan gyorsan alakul minden. Még, hogy az a sas, meg az izmai.
Ebből a csinos karból maximum egy kedves sas simogatásra tellene, de ahogy belegondolok szívesen lennék a sas helyébe.
-Tudod mit kedvesem. Ha ennyire szeretsz repülni, hogy a sast is üldözöd, szívesen elmennék veled egészen a csillagokig. Megnézhetnénk az összeset. Nem így földhözragadt halandóként, hanem közelről, onnan fentről, ameddig csak seprű repül.
Mi lenne, ha velem jönnél?- ebben a pillanatban komolyan is gondoltam, vele a világ végére is elmennék, hogy újra és újra másfelé keressük együtt a következő világ végét.
Láttam, ahogy meglepődik vetkőzésem láttán, hiába, zene nélkül nem tudok táncolni, pedig az biztos tetszene neki. Nem tudom mi lett velem, magával ragadott ez a kicsi vörös lány szenvedélye.
Mert, hogy szenvedélyes az biztos!
-Hogy csontos vagyok?-kérdem tetetett felháborodással, majd elnevetem magam.
-Jaj kicsim, hát nem tudod? Épp éhségsztrájkot folytatok, idestova két hónapja. Csak a mosolyodból táplálkozom, az éltet, mint hegyi patakot az olvadó hó!
-Még, hogy a boszorkány sokáig etetne? Hát ne ezt teszed velem minden alkalommal, mikor szép szemedbe nézhetek kedvesem?
Te jó ég, mekkora a pulóverem rajta. Milyen törékeny, akár egy karcsú váza. Pont ezt a szépséget akarja eltitkolni tökéletes alakját? Te jó ég, mi történt velem? Megbabonázott?
-Lehet egy kívánságom?  -te jó ég! Elmerjem hívni a faluba a cukrászdába? Vagy kérjem meg, hogy legyen a párom a vizsga utáni bálban? Esetleg kérjem meg, hogy mindig itt maradjon velem, kettesben ezen a csöpp kis erkélyen?
Ahogy beleveti magát a fotelbe, mint egy hercegnőn a báli ruha, lebben körülötte a hatalmas pulóver.
De ahogy beljebb invitál, be a melegbe. Te jó ég, ahogy két kis kezét felém nyújtja és megpróbál a meleg kastély felé csábítani, tudom. Most már boldog vagyok. Csak ez az este el ne múljon!

Vanília


Ahogy jött felém, féltem, hogy nagy a baj. Sosem láttam ilyen magányosnak. Elkísértem a padig, amit kiválasztott a nagy tölgy alatt. Leültem mellé és ránéztem.
-Dehogy vártam rád régóta! Pontos voltál mint mindig!- nevettem el magam.
De tudom nem viccelődni jöttél, miben segíthetek?
Kicsit megdöbbentem, mikor nyíltan elmondta, mennyire egyedül van itt ebben a hatalmas iskolában. Féltettem is hirtelen. Nem akartam, hogy úgy érezze, csak ezért mondok neki igent a kérdésére, így megpróbáltam nyíltan beszélni vele.
- Vanilia, tudod, hogy mindig melletted állok, de nem emiatt mondom, hogy a szünetet veled töltöm. Tudod, nem akarok hazamenni a szünetben Angliába. Itt akarom tölteni a kastélyban. Ha te is itt maradsz akkor mindenképpen együtt fogunk lógni. -mondtam nevetve.
-Úgyis sok mindent kell megbeszélnünk. Tudod, én mindig melletted vagyok. Hogy meddig maradok? Hát te? Amíg itt vagy én is itt maradok veled, hiszen ezért jöttem le.
Amikor a vizsgákról érdeklődött nagyot dobbant a szívem.
- Három vizsgámon vagyok túl, mindegyik sikerült. A többinek az időpontját nem tudom, úgyhogy szabad vagyok.
-Hova menjünk? Szeretném, ha újra nevetni látnálak. De ehhez el kell mondanod mi bánt.
Mélyen a barátnőm szemébe néztem és elmosolyodtam, reméltem minden jóra fordul.

Mary

Nagy az örömöm, eddig senkit nem találtam, aki elég bátor vagy éppen vakmerő lenne ahhoz, hogy elkísérjen a szellemszállásra. Meglepő, hogy egy lánnyal megyek oda, de nem mindegy? Elég, ha bátor, vakmerő és szereti a kihívásokat. Az ilyen embereket szeretem igazán. Nem tudom mennyire komolyan gondolja a dolgot, de ahogy látom a mosolyt az arcán, tudtam jó nap elé nézünk.
Az meg pláne tetszett, hogy tudja az utat odáig, mivel én még nem jártam arrafelé, épp útbaigazítást akartam kérni mielőtt Maryvel találkoztam.
-Ha gondolod indulhatunk- válaszoltam neki. Láthatta rajtam mennyire felvillanyozott a tudat, hogy nemsokára egy mások számára bevehetetlen házba megyünk be. Remélem nem fog meghátrálni és kint kell hagynom a Szellemszállás előtt, amíg bent csatangolok és veszélyre áhítozom.
Közben elárulom, hogy igen, a közelgő események a vizsgákat jelenti. Nekem már nincs sok. Öt vizsgát is megírtam. Így nem kell tartanom a többitől sem, mivel a többieknek még sok van vissza, elég szabadidőm van bármire.
-Nem akarsz valamit hozni magaddal?-Mert én még vennék egy kis élelmet és folyadékot magunknak, mert szeretnék hosszabb időt ott tölteni és nem biztos, hogy ebédre visszaérünk a kastélyba. Talán csak vacsorára.
Figyeltem a lány arcát, de még szélesebb mosoly jelent meg rajta. Talán Ő is erre gondolt? Vagy csak azon mosolyog, hogy ilyen kaland előtt még a hasamra gondolok, nem az esetleges veszélyre ami ránk várhat? Hiszen az sem biztos, hogy veszély leselkedne ránk odabenn, lehet az egész csak egy régi meséből származik, amit ma már mindenki tényként emleget.
Vagy csak rajtam mulat, furcsa szokásom miatt. Végül is egy könyv átvétele és cipelése nem nagy teher. De persze csak akkor adom neki vissza, ha kéri.

Vanília Perwinkle


Ránéztem barátnőmre és úgy éreztem megtelik a lelkem melegséggel. Épp egy jó meleg teára vágytam.
-Nekem megfelel a teaház, tetszik nagyon, jó néha betérni, főleg ilyen hidegben, induljunk azonnal!-lelkesedtem az ötletért, majd elmosolyodtam, mint legtöbbször, ha Vanília mellett vagyok.
Nagy öröm volt hallani, hogy a szünetet is vele tölthetem, bármit is csinálunk az csak jó lehet. Vele még a könyvtári tanulás is élmény volt. Sokat segített nekem tanulmányaimban önzetlenül.
-Szüneti bulit? Itt Bagolyfalván?- elgondolkodtam. Végül is nem rossz ötlet, hogy nem a kastélyban lesz. Gondolataimba merülve elkezdtem számolgatni, vajon hány ismerősöm lesz itt a szünetben. Sajnos Vanílián kívül kevés barátom van egyenlőre. De itt majd lehetőség lesz kötetlenebb formában ismerkedni. Tudom ez barátnőmnek fontos lenne, így számomra is az.
- Jó, legyen a Czukorvarázs Cukrászdában, az jó hely, és sokan elférünk, ráadásul a suliban mindenki szeret betévedni oda.- mondtam határozottan, nagyon komolyan. Ilyet nem lehet elviccelni. Ezt kérem meg kell szervezni!
Az eső eleredtével előhúztam varázspálcámat, magamra írányítottam és elmondtam egy víztaszító bűbájt.
-Leperex!
Gyors léptekben haladtunk, mire válaszoltam.
-Természetesen segítek, de még nem tudom kik maradnak itt a szünetben. De elkezdek érdeklődni és megkérem azokat akik maradnak adják tovább az ötleted. Jó páran leszünk szerintem.-Újra rámosolyogtam és biztatóan a szemébe néztem. Láttam rajta az örömet és a megkönnyebbülést.

Közben elértük a teaházat. Már sokan tolongtak bent, ezt kívülről lehetett látni. Beléptünk az ajtón, Vaníliát előre engedtem. Kinéztem magunknak egy üres asztalt a sarokban. Nem a legjobb helyen volt, de legalább tovább beszélgethettünk kettesben.
-Vanília! Ott egy szabad asztal. Ülj le, hozom a teát. Itt felengedhetünk kicsit, jó meleg van.

Leonie Rohr

-Csillagokra zsupszkulccsal? Tényleg kényelmes lenne. De mond, megvan még az a cserép amiben a páfrányom volt? Elég lesz abba csillagpor, vagy másikba is szeretnél ültetni csillagvirágot?
Nem hittem el, hogy belecsöppentem ennek a kis vörös teremtésnek az életébe. Sokszor elhittem amit mond, néha pedig értetlenül álltam. Vajon tényleg annak hisz aminek mond is engem, vagy csak jó színészi előadásával szórakoztat mindkettőnket?
Persze nem mintha nagyon fontos lenne a kérdésem, mert jól érzem magamat vele.
-Tudom, tudom. Ott a szílvásgombóc, a palacsinta, a babgulyás... -soroltam én is párat.
-Mesekönyvben drágám? Hát azt hiszed a szépségedet és a mennyei mosolyodat le lehetne írni egy könyvbe? Vagy szavakba öntve továbbadni nemzedékeken át? Hisz ily csoda még nem élt a földön, de nem is fog ezt biztosan állíthatom!
Úgy néz ki ezt nagyon komolyan mondhattam mert kicsit elcsodálkozott. Talán meg is lepődött, hogy ilyen fordulatra nem számított.
De hirtelen megmoccan, beletemeti arcát a pulóverembe és villámló tekintettel nekem esik.
-Méghogy női parfüm illata lenne a Pulóveremnek?
Hirtelen visítása és számonkérése megdöbbent.
-Milyen lánnyal? Hol? De hát én túrázni voltam!
Persze, hiszen tegnap szakítottam Nórával, mégha nem is ez a pulóver volt rajtam tegnap, akkor is érezheti rajta a jázmin illatát! Hiszen valamelyik nap ráadtam a klubhelyiségben, mert annyira fázott.
Az térített észre a tegnapi emlékektől, hogy hozzám vágja a pulóverem gyengéd, nőies mozdulattal, amiben azért benne volt a jogos, vagy annak vélt felháborodás.
-De hát én nem csaltalak meg, nincs nekem más rajtad kívül!-estem kétségbe. Ez így is van. Ez a kis erkély jelenet, amit fel tudok mutatni az egyetlen szál ami most nőhöz köt. Érzelmileg két-három hete vége volt mindennek azzal a lánnyal, aki most oly távolinak tűnt. A most, a jelen pedig igaznak, valónak és oly közelinek, hogy szinte kétségbe estem.
De hirtelen eszembe jutott, te jó ég mibe keveredtem? Magyarázkodok a kis vörös tüneménynek? Hisz még a nevét sem tudom. Csak nem valami bűbáj miatt van mindez?
Vagy túl beleéltem magam az eseményekbe?
-Hidd el nem voltam senkivel!- vágtam rá dacosan a gyanúsítás miatt.
Éreztem, hogy kimegy a fejemből a vér. Biztos bele is sápadtam a dologba, de nincs mit tenni. Ez a lány megérdemli, hogy boldog legyen. Mégha csak bolondozik is, nem fogom elrontani az estéjét! Meg kellene vigasztalnom. Odalépek elé, kezét a kezembe veszem....

Vanília Perwinkle



Amint elértük a teaházat, a barátnőm összecsukta vizes esernyőjét. Már sokan tolongtak bent, ezt kívülről lehetett látni.
Beléptünk az ajtón, Vaníliát előre engedtem. Kinéztem magunknak egy üres asztalt a sarokban. Nem a legjobb helyen volt, de legalább tovább beszélgethettünk kettesben.
-Vanília! Ott egy szabad asztal. Ülj le, hozom a teát. Itt felengedhetünk kicsit, jó meleg van. Hozom a két teát.
Amíg a pulthoz léptem volt időm megszemlélni a bent lévőket. Ahogy látom sok pár, néhány baráti társaság és pár tanár is betévedt az eső elől. Persze a szokásos bogolyfalvi lakosok is itt voltak.
Nem mondom, szép kis tömeg.
Visszafordultam Vanília felé, intettem neki, és rámosolyogtam. Most már tudom nincs nagy baj. Barátnőm buli szervezésben biztos nagyot fog domborítani, nekem nem is kell sokat beletennem a közösbe. Amolyan segítő leszek, aki kiáll a döntései mellett, néha terelgeti, mit is kéne még csinálni. De Ő sokkal tehetségesebb nálam és jobb a..., hát igen, szinte mindenben.
Ahogy megyek vissza az asztalunkhoz, véletlenül meglök egyik Eridonos társunk, de a teából egy csepp nem sok, annyi sem löttyent mellé.
Utam az asztalhoz ebben a tömegben amúgy elég gyorsan és lazán véget ért. Leültem Vaníliával szemben. Elé toltam a teáját, és megszólaltam.
-Szerintem az utolsó vizsganap hétvégéjén legyen a buli, akkor többen eljönnének. Biztos csak vasárnap mennek sokan haza. A szombat jó lenne.
Belehörpintettem a teába és vártam a válaszát.

Vanília Perwinkle


-Azt hiszem Vanília igazad van. Tényleg jobb a vasárnap. Olyankor kevés falubeli lődörög az utcán. Olyankor van a helyi kviddics csapat idegenbeli meccse, amire mi nem mehetünk el.
Amúgy pedig aki itt marad, tényleg mindenki jöhessen.
Szerintem hívjuk meg a szomszéd faluból az Őrült Rozmárok zenekart is. Ismerem az énekest, ingyen el tudnám hívni.
Mondtam végig egy szusszal, amit már a pultnál elgondoltam. Talán megfelelő lesz. Habár még mindig nem tudom zenés, vagy más estére gondolt Vanília. Bármi is legyen biztos jó móka lesz.
Belekóstoltam újra mentateámba. Épp ez kell nekem. Egy kis nyugalom 5 sikeres vizsga után.
-Jönne Mary az biztos- kezdem a felsorolást, majd szép lassan jó pár név elhangzik az asztalnál. Ezek a baráti kör bulizósabbjai.
Majd szép lassan a tea hatására elálmosodom. Persze ezt nem kötöm barátném orrára. Még megsértődne, hogy pont ilyen teát kellett választanom.

Leonie, Mary és Adri

Épp elkezdtem volna mondani a kis vörösnek, hogy csak véletlenül került rá a pulóverére a női parfüm illata, hiszen kölcsönadta azt egy lánynak, mint most is felajánlotta neki. Ám ebben a pillanatban kivágódott az erkély ajtaja, és egy szőke lány felemelt pálcával rohant ki.
Már itt gondoltam, ebből baj lesz. Mivel nem szerettem volna senkit bántani, így eszem ágában sem volt, hogy pálcát rántsak. Ez hiba volt, mert egyből hasba talált egy elég nagy kődarab. Hirtelen alig tudtam levegőt venni. De, ha azt hittem, hogy ezzel véget ér a meglepetés, hát nagyot tévedtem.
Mary, akivel már találkoztam a Fő utcán, kiugrott az ajtó mögül, na, erre tényleg nem számítottam. Sokkal kellemetlenebb volt a fejemre irányított virágcserép, és annak teljes tartalma, mint maga a kő.
Nem elég, hogy a pulóver nélkül félmeztelen voltam, dagadó satnya izmaim, és libabőrös felső testemen ez a ragacsos föld a mellszőrzetemet összehúzta. Na, ez sem volt kutya.
Csak álltam és bámultam Eridonos társamra. Nem volt szokás ugyanis saját házunk tagjait pálcával támadni.
De őszintén, fordított helyzetben én is ezt tettem volna.
Nem tudtam mit mondani, de valamit kellett. Három lány, akik közül visít, mint egy kismalac, mikor elveszik az anyja mellől. Míg két társa fenyegetően néz rám, várva, hátha támadok.
-Na lányok, ezt benéztétek. Amint látjátok, nem bántom a kis vöröst - vágtam oda flegmán. - Persze épp azon voltam, hogy elmondjam neki mi történt, de ha akarjátok, hallgassatok meg. Ha nem, akkor van még pár virágcserép amott a sarokban, na meg pár párna a fotelekben.- ez utóbbit mosolyogva mondtam, mert elképzeltem, hogy fogok kinézni, tiszta sárosan, abba beleragadt tollakkal. Én lehetnék Bogolyfalva réme. Ahogy ezt végiggondoltam, megint elmosolyodtam, majd hangos nevetésben törtem ki.
-Szívecském, bocsáss meg. Ígérem ezentúl lányoknak nem adom kölcsön a pulóverem, de neked sem ám! nevettem tovább.
A két lány teljesen kipirult arccal értetlenül állt. Míg a kis vörös először megszeppent és szó nélkül nézett a furcsa jelenetre.
-Kicsim, Szeretlek - mondtam békésen.
Ha azt hittem ezzel mindent rendbe hozok, nagyot tévedtem. Nem ismertem még a lányok furcsa viselkedését, így nagyot hibáztam. Egy lány is sok nekem nem, hogy három.
Lehet, hogy ez lesz életem legszörnyűbb napja? Pedig olyan jól indult a kis vörössel. Most már azért Ő is megszólalhatna. Most, először alig jön ki hang a torkán.

Csetepaté Mugli módra?

Sosem hittem volna, hogy ilyen dologba üssem az orrom, mármint egy pár szétválasztásába. Igaz, mindig körültekintően kerestem partnert. Nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni emiatt.
Így, amint betoppant ez a srác, tudtam gond van. Először azon lepődtem meg, hogy itt mindenki meggágyult. Vagy mugli mód akarnak verekedni, vagy bárminemű kérdés helyett egyből pálcáért nyúlnak.
Hát, nekem még nem borult el az agyam. Persze ami eddig szórakoztató volt, most egy pillanat alatt teljesen a másik végletbe ejtett át.
Mit keresek én itt? Csak nem valami jól kitervelt féltékenységi jelenet miatt szórakoztattuk eddig magunkat a kis vörössel? Persze már tudom Lonie a neve, de nem gond, ha továbbra is vöröskének hívom. Ez marad meg, sajnálom.

A srác, amint kapcsol majdnem elsírja magát. Milyen szánalmas? Ennyire maga alatt lenne pár pillanat alatt? Ezt nem engedhetem. Ha már a kis vörösnek nincs annyi lélekereje, hogy a lebukás után megszólaljon, akkor majd én beszélek vele.

-Ne haragudj, nem tudtam, hogy van barátja Lonie-nak. De nyugodj meg, semmi nem történt még köztünk és nem is fog. Bocsáss meg neki, ha szeret téged elmondja az igazságot és most már nem ködösít tovább a lányok előtt sem. Ha kicsit is fontos vagy neki, most bocsánatot kér tőled. Ez a minimum. Mi pedig majd nyugodt körülmények között megbeszéljük mi volt itt, ha Lonie-nak nem hinnél.


Amint ezt kimondtam, tudtam, itt nagy balhé lesz. A lányok már nem érdekeltek. Azt csinálnak, amit akarnak, de ennek a srácnak az érzelmeivel nem játszhatnak.
Nekem ebből elég volt. A játék, amibe belementem vagy fél órája, talán órája is, már nem az aminek indult. Itt érzelmekről van szó. Hiába éreztem jól magam, nem húzhatom fel a srác agyát, mert képes valami meggondolatlanságot csinálni. Az ilyen jellemű embereket jól ismerem.

-Lonie, térj észre és beszélj négyszemközt a barátoddal.

Ezzel a mondattal el is köszöntem a megdöbbent négyestől. Koszosan, viccesen és jót mulatva magamban bementem az erkélyről. Elindultam a folyosón Eridon klubhelyisége felé.


Majd pár méter után magamra irányítóm a pálcámat és egy halk -Suvickus elmondására teljesen eltűnnek a sérülésnyomok rólam, így menet közben felhúzhatom a pulóveremet, amit mától az eszeveszett négyesnek nevezek el.-Fogadtam meg magamnak.

De azért nem árt az óvatosság, hátha valamelyik boszorkány úgy érzi, nem végzett és még szórakozni akar, netán hátba támadna, gyorsan egy pajzsbűbájt próbálok magam köré vonni: - Protego Totalum!

Leonie-kis vörös, Zsolti fiú, Mary, és Adri

Ahogy elindultam a folyosón, egyre csak Leoniere gondoltam. Nem lehet, hogy egyedül magyarázza ki magát a barátja előtt. Én is épp olyan ludas vagyok a kialakult helyzetben, mint Ő. Csakhogy én csaptam is neki a szelet, ah nem is komolyan, de a végére mégis úgy éreztem, ezt a lányt akár nekem is teremtethették. Szerelem? Nem alakulhatott ki köztünk ilyen hamar. Vagy igen? Nem tudom, csak azt, hogy fontos nekem, nehogy magára haragítsa mindhármukat. Pont miattam?
Vissza kell mennem. Na, ennek nem lesz jó vége.
Hogy ne támadjanak rám megint a felbőszült lányok? Na, ezt meg kellene oldanom.
Ahogy beléptem felemelt pálcával, határozottan elkiáltottam magam:
-Digitus Arcus!     
Ebben a pillanatban a Szőke lányka felé irányítottam a bűbájomat. Majd vártam a hatását, vajon sikerült -e az ujjait összecsomózni, hogy ne tudja a pálcáját fogni és -használni?
-Ne haragudjatok, de valahogy vissza kellett jönnöm. Leonie-nak nem szabad egyedül elvinni a sarat.
Ezzel a monológgal nem fogok díjat nyerni, de megtette. Majd közömbösen eltettem a pálcámat, hogy lássák a többiek is, a jó szándékom.
-Ne haragudj Leonie, hogy az észt osztottam.Tudnod kell, hogy a kis játékunk alatt megkedveltelek, így melletted állok, ha bármit is akarsz mondani a többieknek. Ha nem, akkor sem fogok magyarázkodni nekik. Én nem. Majd komolyan Zsolti felé fordultam.
-Zsolti! Nem attól férfi a férfi, hogy verekszik, hanem attól, hogy ésszerűen gondolkodik, na meg türtőzteti magát. Nem szép dolog a másiknak oktalanul és minden további nélkül támadni, főleg nem ott, ahol otthon kellene érezned magad. És Bagolykőn otthon vagyunk. Vannak házirendek, amit nem jó megszegni. Nem ártottam neked. Bocsáss meg.
Na ezt sem fogják nekem jó szemmel nézni a lányok. Ahogy látom, Adri inkább annak örülne, ha vér folyna. Elég mulatságos lenne, más körülmények között.
-Na? Mit szóltok egy kis fegyverszünethez?

Vanília Perwinkle

Ahogy megláttam, hogy Vanília mennyire elfáradt, gondoltam jobba, ha elkísérem. Elvégre egész délután együtt voltunk. Ránk fért még egy kis együttlét. Sok mindent szerettem ebben a lányban. Főleg, hogy ki merte előttem mutatni gyengeségeit. Más lányok ilyenkor szoktak igen komoly képet vágni, amiből egy furcsa fintor lesz, mint értelmes nézés.
De Vanília nem ilyen. Látszik Őszintesége. Nem játssza meg magát. Mindig a saját énjét mutatja. Most éppen azt, hogy kicsit segítségre szorul. El kell kísérnem egészen a ház körletéig. Támogatom, mint mindig. Mellette vagyok. Engedem, hogy belém karoljon, amíg "haza" nem érkezik. Szó nélkül, de boldogan megyünk. Sétálunk, mint két közeli barát. Ez így is van. Sokan irigyelnek, hogy egy ilyen szép lánnyal megértem magam. Még többen többet látnak a kapcsolatunkban, de én tudom, hogy Vanília csak a barátságomat értékeli nagyra. Nekem ez megfelel, mert én is sokat köszönhetek neki. Ha még nem is tudja, mellette lettem igazán felelősségteljes. Ő az aki megtanított, milyen egy barát mellett kiállni, szoros szeretetet kialakítani valakivel.
Ahogy visszaértünk a kastélyba, a háza előtt megálltam. Majd meglepődtem magamon is, de megöleltem és annyit suttogtam a fülébe:
-Legyen szép napod holnap, pihend ki magad az éjjel. Holnap találkozunk. Megfelel?
Majd kissé hátrább lépve a szemébe néztem. Akkor holnap. Fordult meg a fejemben. Remélem akkor már kicsit jobb kedvvel fog rám nézni és a buli miatt jóval kellemesebben érzi majd magát. Szeretném, ha feloldódna. Ma egy kicsit feszült volt. Persze tudom, a vizsga stressz kicsit kikészítette.

Mary Glotter

Sosem voltam még ennyire boldog, hogy valami érdekelhet mást is, épp úgy ahogy engem. Láttam Mary arcán az örömet, és azt a mindent eláruló érzelmet, hogy már Ő is szeretett volna bemerészkedni egy számára kalandos helyre.
Épp úgy érezhette magát mint én. Persze sosem tudtam kimutatni ilyen mértékű lelkesedést. Még akkor sem amikor kedvenc kviddics csapatom megveri az ősi riválisát.
Na persze az teljesen más. Ott nem az én sikeremnek örülhetek. Itt viszont két fős csapatban már egymásért is ki kell majd állnom. Nem mintha nem mernék egyedül bemenni a Szellemszállásra, mert felénk így nevezik az ilyen kísértet lakta házakat. Na jó legyen kísértetház. Meg kell tanulnom, hogy a Magyar felemmel gondolkodjak ilyen dolgokban is.
-Rendben, menjünk a cukrászdába, szeretem az ottani szendvicseket, na meg a forró csokijuk sem rossz!- mosolyodtam el.
-Remélem nem olyan szellemek/ kísértetek lesznek ott, mint amilyen Shirley Staff.- mondtam hangosan, inkább magamnak, mint Marynek.
Ekkor meghallottam Mary szabadkozását, hogy nem tudja abbahagyni a vigyorgást. Persze ez feltűnt nekem is, de nem gondoltam másra, mint a következő előttünk álló kalandra való lelkesedése testi kifejezésére. Na ezt szépen végiggondoltam. Még, jó az egészben, hogy nem hangosan fogalmaztam meg a gondolataimat, mint ahogy általában szoktam, ha belemerülök valamibe.
-Nem tesz semmit. Örülök, hogy velem jössz, gondolom a lelkesedésed, és talán a kaland utáni vágy miatt vagy ilyen feldobott. Vagy tévedek?- láttam Mary-n, hogy így van, így nem is vártam rá választ. Persze én i9s elmosolyodtam.
-Remélem, lesz sok élmény, veszély ott bent. Na azért csak óvatosan, ha odaérünk. Nem sok védelmünk van a kísértetek ellen. Úgyhogy a vásárlás után jó lesz, ha végiggondoljuk az út során, mit tudhatunk a kísértetekről. Az igazság. hogy én nem sokat, remélem azért te tájékozottabb vagy ebben a témában nálam.
Ahogy végighadartam fellelkesülve ezt a gondolatmenetem észbekaptam.
-A számlát a cukrászdában természetesen én fizetem, mivel amúgy is vásároltam volna magamnak enni és innivalót, hiszen a szabadban akartam tölteni a napot.
Ha gondolod vegyük célba mihamarabb a cukrászdát.

Sok hű-hó semmiért

Ahogy végignéztem a társaságon, már tudtam, itt csak egyvalaki ért meg belül, az pedig a kis vörös. De valahogy még mindig tart a színpadi hatás, ahogy ránéztem.
Persze, először kicsi Zsolti fiúcskát figyeltem meg alaposan. Nevetséges kisfiús alakját, épp kis izomtömeg alkotja és még Ő akar verekedni? Nem baj, de én még senkivel sem verekedtem ok nélkül. Márpedig itt ok az a saját szemszőgömből nincs, maximum, ha támad akkor megvédem magam. Na, ebben jó vagyok. Csak kezdeményezzen. Alig várom.
Még jó, hogy édesanyám mugli születésű és beíratott a mugli Shotakan karate iskolába. Igaz, a sok mugli gyerek miatt kissé idiótán bámultam a harcmodorukra, hiszen varázspálca nélkül vívtak meg.
Azt hiszem sokkal jobban tudnám bántani, ha.... igen.
-Leonie drágám, sajnálom, ha azt hiszed hogy megcsaltalak. Nem akartam fájdalmat okozni. De nem tettem ilyet. Szeretlek, teljes szívemből. Ha el akarsz hagyni, ám legyen. Megértem, hiszen itt van neked ez a szájaló, hősködő, izmaiban gyönyőrködő kis hiú ficsúr.- reméltem, hogy a kis vörös belemegy a további játékba.
Ám hirtelen Adri kezdett el szapulni, de ezen is csak mosolyogni tudtam.
Nem is érdekelt, hisz épp azért őt vettem célba, mert meggondolatlan, tűzes kis jellem. Amúgy Adri szavai kicsit furcsák néha. Hippi? Az meg mi a fene? Ez valami mugli szó, ha bántani akar valaki egy másik illetőt? Nem értettem, igaz én igazi varázsló családban nőttem fel.
Azon viszont megijedtem, amikor Maryre néztem. Azonnal segíteni akartam, de láttam Adri pillantásán, hogy Ő már máshol van lelkileg. Automatikusan lehajoltam a pálcájáért, és még mindig félig béna kezébe nyomtam a pálcáját.
-Leonie drágám, ha nem bánod és Adri is megengedi segítenék az évfolyam és háztársam Mary gyengélkedőre szállításában.
Adri nem érdekelt, Mary viszont annál jobban, hiszen Őt megkedveltem közös kalandunk alkalmával. Zsolti fiú? Ha akarja a hülyeségét folytatni, megteheti később is, itt már nem az ő féltékeny közbelépésén van szó. Meg a nyálcsöpögős dolgain. Persze ezt nem mondtam ki neki, mert most másra kellett összpontosítani.
Adri félt hozzáérni Maryhez, de én nem. Karjaimba kaptam a kicsi lányt és szaladtam vele ki a folyosóra. Adri legnagyobb meglepetésére. Amíg Ő csak beszélt Maryhez, én cselekedtem.
-Ne félj Mary, hamar a gyengélkedőn leszünk.- Súgtam oda gyengéden.
-Leonie! Szeretlek!!!-kiabáltam vissza, majd sebesen hagytam magam mögött a métereket és a kicsi Adrit is.

Lányok és a gyógyító

Igaz a lányok hamarabb értek nálam a gyengélkedőre, de majd kiköptem a tüdőmet úgy rohantam utánuk. Nem kellett volna az a kis hátráltatás, amivel szembekerültem. Talán Mary hamarabb került volna  a gyógyító elé, akiről csak annyit tudok, hogy Ő is angol mint én. Vagy mégsem?

Épp az Ő hangját hallom, "ha akartok maradhattok". Ez biztos a két kísérőnek szól. Majd elesve a küszöbben épp jókor érkeztem.
-Mr.Tsosie! Elnézést, Mary a barátnőm, maradhatok én is? Nagyon féltem Őt.
Ez így igaz. Ebben a nagy kastélyban Ő az egyetlen lány, aki elég bátorságot érzett rá, hogy eljöjjön velem a Kísértetlakba. Így valamennyire közel került hozzám.
A két grácia most kicsit furcsán néz rám. Adri rosszallása érthető lenne, na de miért is? Most mindannyian Mary állapota miatt vagyunk itt.
-Ígérem meg sem mukkanok, ha kell!
Közben azon gondolkodtam, vajon mitől lett ilyen alacsony az amúgy sem túl nagy növésű lány.
Vajon milyen szer került rá? Valaki viccből, vagy buta tréfából esetleg haragból vagy féltékenységből tette ezt vele? Esetleg csak épp egy jó áldozatnak tűnt az erkélyen, mert épp jó helyen állt?
Vagy valaki másnak kellett volna ott lennie a csapatból?

Antonio Welse


-Szia Antonio! Nem láttalak egész nap. Azt hittem enni sem jössz le!
Mi van veled?- tettem fel a kérdésemet barátomnak. Persze nagy prüszkölés közepette, mert úgy jelent meg mellettem mint Eridon szelleme.
-Nézd milyen jól néz ki ez a pite!
Igaz már alig bírok enni. De azért próbálom Antonio elé tolni az ételt. Elég sápadt szegényke.
Persze tegnap este találkoztunk utoljára ugyanitt, de akkor sem evett eleget. Valami baj lenne vele? Nem akartam épp most megkérdezni, de azért furdalt a kíváncsiság.

Zsolti Fiú


Épp elmondtam amit akartam a gyógyítónak, mikor megjelent mögöttem Zsolti. Kirántott a teremből, így Adria szavait sem értettem.
Persze Zsolti kihasználva előnyét azonnal pálcát rántott. Nem csodálkoztam. Az Ő helyében én nem futnék egy lány után sem. Főleg, hogy jóképű vagyok.- futott át a gondolat a fejemben.
Ez okozta a vesztem. Épp éreztem, hogy a kezem görcsbe rándul, majd úgy marad. Na, ha a pálcám a kezemben lett volna.... akkor sem tudnám használni.
Épp jókor. Mary bajban van és becsörtet Zsolti.... Nem kellett volna heccelni. Mit akar a kis kamasz férfinak lenni még, hiszen gyerek. Én sem vagyok férfi, de tudom hol a helyem.

Itt már rajtam csak a két kezem segíthet. Nem akarom megverni, de védekezni muszáj szerintem. Várom, hát a támadását, vagy a kiabálását, mert, hogy normálisan nem fog beszélni az biztos, túl ideges és féltékeny.

Antonio Welse

-Hát, engem is a vizsgaidőszak előtt írattak be. Épp most tettem le a különbözeti vizsgákat. Hatot megírtam, ötből átmentem, míg kiderült, hogy mugli ismeretből mégsem kell beadni a vizsgalapot. Anélkül is átmentem.
De jó, gondoltam magamban. A vizsgák után élvezni a finom kajákat, miközben a többiek még idegeskednek.
-Amúgy milyen Madrid? Csak annyit tudok, hogy épp olyan nyüzsgés lehet ott is mint Londonban. Habár mi Londonon kívül élünk, de sokat járunk a nagyvárosban. Néha még mugli eszközökkel is utazunk.
Habár a metrót nem szeretem, sötét büdös hely. A többi eszköz mulatságos. Szépek a házak, na meg a Temze, de akkor is. Nem nagy szám, de ezt nem akartam mondani barátomnak.
-Van otthon barátnőd? -tettem fel egy elég nehéz kérdést. Én épp nemrég dobtam odahaza a barátnőmet, mert nem voltunk egy hullámhosszon.
-Eszek még egy kis szilvás gombócot. Nagyon finom.....
Csak tömöm a fejem, mintha nem ettem volna még ma.
-Tényleg Gwen! Milyen volt az ötödik?- kérdeztem félvállról, habár mire én ötödikes leszek, úgysem számít mit hallok most, így is úgy is elfelejtem.

Zsolti fiú

Na Zsolti fiú már megint nagyképűsködik. Igaz az előbb sikerült a bűbája, de most felkészültem a következő támadására. A támadása nem ért váratlanul, de most átverem.
Fixample! - hallom hangosan, de már közben suttogom az enyémet is vele egy idejűleg.
-Protego! - nagyon halkan. Így az átok nem ért el, de a kezem mint akire az átok hatott magam mellé szorítottam.
Nekiállt kiabálni, a szájából mint a tevéknek fröcskölt a nyál az arcom felé.
Kicsit nagyképűen, hülye pofát vágva, erőlködve, mintha szorulása lenne a wc-n felém lendítette gyatra izomzatú kezét. Ha eltalálja az arcom ripityára töri az öklét az biztos. Nem akartam, hogy a gyengélkedőre kerüljön, ezért kivédtem az ütését, majd jót nevetve lesújtottam a már háttal álló ellenfelem szabad hátára. Az ütés csak annyira volt erős, hogy kibillentse az egyensúlyából, vagy mégsem?
-Petrificus Totalus! - a fiú vélhetőleg megdermedt.
-Na ide figyelj, nem érdekel ezentúl mit csinálsz te kis mitugrász. Tartsd meg a barátnődet. Nekem semmi közöm hozzá. Csak hülyéskedtünk. Az, hogy nem vagy komplett és féltékenységi rohamod van, azt mutatja, hogy nem bízol meg a kis vöröskében. Szóval hagyj békén a sunyi támadásaidtól, a nagy szádtól és kerülj el. Én sem foglak keresni. Az ilyen kis beképzelt alakok mint te is vagy, nem az én baráti körömbe valók. Menj vissza a házadba és ott ugrálj.
Majd elindultam a a házam felé. Amint beértem a klubhelyiségbe, elmeséltem milyen hülye helyzetbe kerültem. Az Eridonosokkal jót mulattunk Zsolti fiún.
Ennyi esemény elég is volt egy napra. Elindultam a hálótermembe olvasgatni.

Antonio

Már épp az igazgatói beszédnél tartott az évnyitó, amikor barátom Antonio mellém zuhant. Az asztalnál továbbra is tisztelettel hallgattuk a beszédet. Agyamban azonban azt találgattam miért is késett el?
Te jó ég! elfelejtettem szólni neki, mikor kimentem a hálóteremből..., na de nem is volt bent, így legalább üzenetet hagyhattam volna... na nem, hiszen azt hittem Ő is épp ide tart a lakomára....
Na mindegy, a lényeg, hogy itt van. A nagy kavarodásban kinek jut eszébe minden?
A nagy rohanásban talán én vagyok az egyetlen aki nem fekete talárt húzott magára... Nem tehetek róla, én ma Zöldet vettem fel.
Ahogy elhalt az igazgató beszéde, amiben azért volt jó néhány jó szó is odafordultam Antonio felé.
-Jó, hogy itt vagy. Már azt hittem máshova ültél, mert nem láttalak sehol. Lenne kedved holnap egy kis repülésre? Kaptam apámtól egy tűzvillám 2013-ast. Anglia egyik legjobb seprűje. Kipróbálhatnánk.
Közben almás pitét tettem a tányéromra és sütőtök levet ittam.

Antonio

-Nimbus 2013? Már rég szerettem volna egy Nimbust kipróbálni. Állítólag nagyon jó gép. Mehetek vele? Persze, ha szeretnél menni a tűzvillámommal....
Hát igen. Csak negyedikek lettünk, de idén jobbak leszünk.
Ha végeztél menjünk ki a pályára röpködni. Még a seprűmet sem mutattam meg senkinek, apám nem engedte.
Vettem még szilvás gombócot a tányéromra. Ez a kedvenc magyar ételem a desszertek közül. Már előre örültem a mai napnak. Az év utolsó szabad napjának.

Antonio


Ahogy Antonioval lementünk a pályára éreztem, hogy a friss szellő belekap hajamba. Nagyon jó érzés lesz a seprűn ezt még jobban megérezni. A pálya hangulata még ilyen csendes környezetben is igazi élményt jelent a magányos repkedő számára.
Már rég tudtam a tűzvillámomat kipróbálni, akkor is csak pár percre. Ez az átka egy új seprűnek. Sosem elég belőle. De most Antonio társaságában mindent beleadok. Igaz egy másik álmom is teljesülhet. Az Ő Nimbusz seprűjét is kipróbálhatom. Ahogy hallottam nagyon jó gép. Egyetlen gyenge pontja a tűzvillámmal szemben, hogy lassabban gyorsul fel.
Amúgy megbízható.
Kezemben a seprűvel barátomra nézek.
-Akkor felkészültél?

Antonio

Nem csodálkoztam azon, hogy Antonio ennyire türelmetlen a repüléssel kapcsolatban. Láttam rajta, hogy erre várt egész nap. Élveztem a látványt, ahogy felemelkedett, majd kigyorsított. Magabiztosságot tükrözött. Igazi tehetséggel megáldott. Azt hiszem nem kell féltenem. Ahogy felém repült én is a lábaim közé kaptam seprűmet, hirtelen elrugaszkodva egy szempillantás alatt Antonio mellé értem.
-Látod ott azt a bal oldali torony aljában lévő követ azon a kis emelvényen?
nemrég tettem oda. Versenyezzünk ki éri el előbb és tudja hamarabb megszerezni!- nem tudtam mennyire fogja élvezni a dolgot, de először teszteljük az ügyességét. Kis előnyt adtam neki. Persze nem sokat. Csak annyit, hogy a seprűm ne gyorsulhassa le. Majd egy éles kanyarral eltérítettem a céltól. Ha azt hitte, hogy könnyen megszerezheti a követ tévedt. A tesztelés folytatódik. Nekem a a kő a célom, hanem, hogy megdolgozzam kicsit. Persze csak azért, mert szeretne kviddicsezni. Így legalább megismeri mire is számíthat. Persze gurkók nélkül.
-Ne add fel. Érd el minél hamarabb Antonio!- majd előre bukva mutattam neki, hogyan gyorsuljon fel és célba vettem a kis asztalkát. Előtte lefékeztem és oda kiáltottam.
- Most próbáld meg te is!

Antonio

Épp erre vártam. Látom, hogy Antonio jól üli meg a seprűt. Van érzéke hozzá. Nem hiszem, hogy sok mindent mutathatnék neki. Elég, ha az ösztöneire hagyatkozik.
-Hajtó?-kérdeztem meglepve. Pedig azt hittem a cikesz érdekli. Mindegy. A hajtó is nagyon fontos a csapatban, mint ahogy az összes poszt az.
-Dobhatod! Ha jól megy akár még védhetek is párat!
A játék egyre jobban ment, sok jó labdát kaptam, majd elkezdtünk figurákat is bemutatni, mintha kikerülnénk tárgyakat, embereket?- szóval nem látott, de odaképzelt akadályokat!
Barátom néhány látványos dobással is szórakoztatta a lent nézelődő egyre lelkesebb közönséget.
A szél kicsit felélénkült, de jót tett mindenkinek. Nem volt az a bágyadt meleg mint délelőtt.

Antonio Welse

-Rántott csirkecomb? Az egyik kedvencem. - Hirtelen megdöntöttem a seprűmet és célba vettem a táskát. Mégis Antonio megelőzött, úgy néz ki gyorsan
kapcsolt.
Ahogy földet értünk hozzátette:- A paradicsomlevet nem szeretem. Egy kis vajsört hoztam  
-Tényleg mondtad, hogy hajtó akarsz lenni. Az idén lehet benn leszek a házunk csapatában. Még nem tudom melyik poszton. Majd eldől. -haraptam bele a rántott csirkecombba.
- Nincs kicsit hűvös?- nem vártam választ.
Páran az eddig nézelődök közül odajöttek. Leginkább elsősök. Hamar megnyugtattam őket, hogy falatozás után újra fent leszünk és tovább játszunk.
- Persze, már alig várom, hogy a Nimbuszoddal repülhessek.
A vajsörből megkínáltam barátomat is, habár a paradicsomlére nem tudom jó-e.
Mindenesetre engem felmelegített kicsit.
-Akkor elvihetem a seprűdet kicsit? Had mutassak az elsősöknek pár trükköt.