29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Thomas A. Reynolds összes RPG hozzászólása (16 darab)

Oldalak: [1] Le
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 2. 11:40 Ugrás a poszthoz

Gergő


Bár komoly tekintetem továbbra is megmaradt, lelkemben tomboltak az érzelmek. Nagyon izgultam. Azon a reggelen úgy keltem fel, hogy ez egy jó nap lesz, ebbe bele kell vágni, s hogy milyen jó ötlet is volt ezt az egészet megszervezni.
Szeretem a gyerekeket... Azon évek alatt, melyeket Guildfordban töltöttem, sok gyerkőccel volt dolgom. Mondhatni az egész életemet végigkísérték, még az előző iskolámban is gyerekként tekintettem az elsős diákokra. Azok is voltak! De új életem kezdeti szakaszában -és szerintem ez a későbbiekben is így lesz- az apróságok már csak három dologra emlékeztetnek. A múltra, a jelenre és a jövőre. A múltra, amikor még én is akkora voltam. Mennyi emlék! A jelenre, mely a barátaimra és a családomra, azaz a testvéreimre hívja fel a figyelmet. És a jövőre, a leendő gyermekeim arcára, mely talán nem is olyan távoli jövő. A felnőttkor kapuját átlépve egy ideje lidérces árnyként kísért az apaság rémképe, melytől egyelőre még nem kell tartanom, mégis tudom, hogy bármelyik pillanatban lecsaphat rám. Még néhány év, talán... Vagy nem tudom. Furcsa dolgok ezek.
Jelen esetben egy kedves kis rokonról volt szó, aki unokatestvéremnek a fogadott fia, Gergő volt. Vele találkoztam már párszor, többnyire családi összejöveteleken, de ilyen alkalmakkor nem tudtam őt megismerni. Néhány szónál többet nem válthat az ember, hiszen ott a többi rokon, akikkel szintén illendő beszélgetni. Az idő pedig hamar eltelik, mindig lesz valaki, akivel szívesen beszélgettél még volna, de sajnos nem értél rá. Most Bogolyfalván lakom, s ez a fiúcska is, hasonlóképpen. Persze ő Janey házában él, ami jóval nagyobb és elegánsabb, mint az én átmeneti bérelt lakásom, de neki nyilván nagyobb az igénye.
Hiába vagyok itt egy hete, még mindig nem találkoztam az itt élő családom képviseletével, így gondoltam, ideje változtatni. Az egyik nap -teljesen véletlenül- megpillantottam Gergőt. Valahová igyekezett a Boglyas téren át, biztos hazafelé szedte a lábait, de én leszólítottam. Ismerem a fiú barátságos jellemét, s reméltem, hogy felismer. Miért is ne ismerne meg? Megbeszéltem vele, hogy egyszer elmehetnénk valahová. Ez így lenne jó, ideje volt már lépnem valamit... Szerintem jól cselekedtem.
Egy személyiségemhez méltó, divatos ruhát kaptam magamra, mellyel közterületen is nyugodt szívvel közlekedhetek. A lakásom ajtaját bezárva elindultam Gergőért, aki minden bizonnyal már várt rám, s hasonlóképpen izgult, mint én. Csak ő esetleg nem tudná még ilyen jól leplezni. A találkozási pont a cukrászda volt. Ki ne szeretné a cukrászdát? Biztosan ő is szívesen enne valami finom süteményt, az itteni üzletet egy nagyon jó cukrászdának hallottam. Valahol, a cukrászdához közel megálltam és a karórám kezdtem el nézegetni. Talán tényleg el kéne indulnom Janey házához? Csak jön magától, pontos fiú ő...
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 5. 16:41 Ugrás a poszthoz

Gergő


Csak nem kell csalódnom a fiúban! Ácsorogva nekidőltem a cukrászda falának, s onnan kémleltem az utcát. Azon pedig bizony, rengeteg ember lépkedett. Járt-kelt, rohant valahová mindegyik, csupán egyetlen egy öreg, ősz hajú emberen akadt meg a tekintetem, aki lassan ballagott lakhelye felé a járdán. Az öregek már nem sietnek. Fiataloké a világ. Szép gondolat ez, mert ezen felfogás szerint a világ főleg az enyém is. Használjuk és élvezzük ki. Azt teszem.
De nem kellett sokat várni, mert Gergő mosolygós, vidám tekintetét pillantottam meg. Már előbb észrevehetett, amit nagy integetéssel kívánt tudtomra adni. Szaporán szedte a lábait, megmosolyogtató szituáció volt. Tisztára, mintha az anyja lettem volna, akit már ezer éve nem látott. Furcsa, hogy így örült nekem, hiszen annyira nem ismerjük még mi egymást. Remélem sikerül megismernem a fiút, rendes családból származik, még ha nem is vér szerint. Megbízom annyira Janeyben, hogy tudjam, nem akárkit fogad ő örökbe. Ő nem olyan... Nem kérdőjelezem meg a választását.
Elrugaszkodtam a faltól, hogy Gergőt méltóképpen köszönthessem. Válaszképp én is tettem pár lépést feléje, bár ő sokkal gyorsabb volt. Szívem hevesen vert, nyelnem kellett egy nagyot. Olyan váratlanul bukkant fel, hogy abszolút felkészületlenül ért. Aztán vettem egy nagy levegőt és minden rendben lett. Egy férfias mosolyt megengedve kezet nyújtottam neki.
- Szia Gergő, örülök, hogy eljöttél! Tegezz nyugodtan, nem vagyok én bácsi!
Első pillantásra puszit akartam adni, mert az a szokás. De amióta utoljára láttam, jelentősen megváltozott. Megnyúlt, úgy nő, mintha gomba volna, hangja is megváltozott. De nem csak az ilyen változások szúrtak szemet, lélekben is más lett. Sokkal határozottabbnak és magabiztosabbnak véltem látni. Nyilván itt jobban otthon érzi magát, mit a számára idegen családi körökben. Hogy is ne érezné magát zavarban, amikor nem születése óta ismeri őket, s még egy ősrégi rokon, mint mondjuk én vagy a bátyáim, még azok is félnek? Hát, nem könnyű. Végül úgy döntöttem, hogy hanyagolom az ezzel kapcsolatos témát, mert a végén még megsértem a fiút. Egy határozott mozdulattal elkaptam Gergő kezét, akinek már nagyon mehetnékje volt. Mindig ilyen fürge?
- Ácsi, nem sietünk sehová. Mit mondtak, meddig maradhatsz? Én viszlek haza? - vontam fel a szemöldököm, Gergő szempárjába meresztve tekintetem - Gyere, menj be elsőként - nyitottam ki neki az ajtót, majd az orrom alatt mormogva valamit beljebb siettünk.
Elegánsan és hangosan odaköszöntem a felszolgálóknak, mintha törzsvendég lennék e helyen. A cukrászdát jól fűtötték, máris kedvem támadt levenni téli ruházatomat. Szemeimmel üres asztal után kémleltem, lelkesen forgattam a fejem, hogy szabad székekre bukkanjak. Volt is mire izgulnom, hiszen a helyiség vendégekkel volt tele. Itt igen nagy volt a zaj, rögtön visszasírtam a kinti nyugodt levegőt, amit itt sütemények és finomságok illata árasztott el. Az emberek pedig beszélgettek, kanalaztak, az alkalmazottak sürögtek, s az összképet elégedetten néztem.
- Üljünk le valahová, mondjuk oda! - mutatóujjamat egy olyan asztal felé böktem, mely üresen állt, ki tudja meddig. Sietősen el is indultam, hogy bárki más előtt elfoglalhassam. Az asztalnál két szék volt kialakítva úgy, hogy azok egymással szemben ülve tudjanak társalogni. Leültem az egyikre, hogy a bejáratot és a pultot könnyen átláthassam, majd kabátomat és sálamat levéve a székemre tettem. Aztán jeleztem Gergőnek, hogy ő is hasonlóképpen cselekedjen.
- Most rendeljünk, vagy később szeretnél?
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 7. 18:12 Ugrás a poszthoz

Samantha


Szívnom kellett némi friss levegőt. Néha úgy érzem, talán hajlamos vagyok túlzásokba esni. Mindig is mondták, hogy nagyravágyó vagyok, de én mit sem törődtem ezzel. És a körülöttem élők is elfelejtették megemlíteni, hozzászoktak a gondolathoz, elfogadtak. Hiszen ez nem is olyan rossz tulajdonság! Egyetlen hátránya van, ellensége pedig az idő. Úgy érzem, sok teher szakadt rám egyszerre. Tudom magamról, hogy néha megingok, elbátortalanodok, majd újra török előre. Most elkeseredtem, de érzem, hogy ismét talpra állok és megyek tovább, mert mindig ez van. A kettő közötti periódusok pedig elég rövidek. Lehet meggondolatlanság volt ennyi mindenbe belevágni, egyedül. Talán túlságosan is elszálltam, bíztam önmagamban, s nem vettem észre a valóságot. Kimerültem.
Félre a negatív gondolatokkal! Dobjuk fel a napunkat és szórakozzunk egy kicsit! Ezek az indulatos, erőt és bátorságot sugalló kiáltások előresegítenek. Kilöktem magam a lakásból, hogy egy kis sétát tegyek. Nem is vagyok én annyira elkeseredett. Hagyjuk is ezt a témát.
Miközben mélyen zsebeimbe süllyesztett kezeim a hideg elől rejtegettem - hiszen kesztyűt nem szívesen hordok - azon gondolkodtam, talán kirándulnom kellene, Magyarországon belül. Ahhoz azonban szükségem lenne egy útitársra, alapos helyismerettel. Sok szépet hallottam erről az országról, kíváncsi vagyok.
A tavacskánál állva beletúrtam a hajamba, miközben mélyeket szippantottam a friss levegőből. Szemeim behunyva próbáltam a víz sajátos hangjára koncentrálni. Imádom a téli tavakat... A nagy állóvíz nem fagyott be teljesen, a jobb idő, valamit azok a diákok és falulakók, akik alkalomadtán feltörik a jégtükröt a tó felszínén, mind-mind gondoskodtak arról, hogy ez ne következzen be. Korcsolyázni már régóta nem ez a legideálisabb helyszín, arra ott van a külön erre a célra kialakított korcsolyapálya is, amit ugyan még nem próbáltam ki, de mindenképp szeretnék. Nagy híre van, hozzám is eljutott.
A széljárásnak köszönhetően a víz fodrozódott, akár egy lányka szoknyája, s a jégtükörhöz ütközve néha-néha jellegzetes hangot adott ki. Eme sötét és élettelen víz... Óvatosan a víztükörre szegeztem tekintetem, farkasszemet nézve önmagammal. Egy jóképű, derék fiatalember mosolygott vissza rám. Néhány lépést eltávolodva a parttól már éppen indultam volna tova, ám belebotlottam egy nőnemű alakba. Furcsán felvontam a szemöldököm, mint ahogy a legtöbbször teszem, s kérdően pillantottam felé. Mi ez az egész? Mit akarhat?
-Thomas Reynolds, személyesen. - bólogattam - Miben segíthetek?
A lányt egyáltalán nem sikerült megértenem. Nem először van, hogy nem tudom, mit akarhat tőlem egy illető. Még ha magyar jellegzetesség is lenne, megérteném, de mivel a lánynak akcentusa van, így szerintem én vagyok a hülye. Neve elhangzása után nyelvem hegyén sokáig ízlelgettem a kimondott vezetéknevet, s mivel eredetéről nem kellett aggódnom, inkább a lány és a saját anyanyelvemen válaszoltam, mindkettőnk életét megkönnyítve.
-McSouthernwood... Furcsa. Ismerős, de hirtelen nem, nem dereng semmi. De mégis miért? És honnan tudod a nevem?
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 8. 20:22 Ugrás a poszthoz

Gergő


Furcsa szituáció volt. Rég láttam már a tesóimat, ők is úgy megnőttek már! Elmúlt a gyerekkor, már elfelejtették a sok gondoskodást, inkább önállósulni akarnak. Ők most vannak a kamaszkor kapujában, na. Szóval nemigen van lehetőség közös kikapcsolódásokra, elmenni valahová, megnézni valamit vagy ilyesmik. Most pedig itt ülök Gergővel és készülök bevágni valami finomat.
- Csak egy órát? - fejem lekonyult a hír hallatára. Mit nekem egy óra, percek alatt eltelik. Majd akkor lassan sétálunk haza. - Jó! - baráti mosollyal vágtam rá, beleegyezve a hazakísérésbe. Jobb is, ha vele vagyok, hiszen most én felelek a fiúért, nem akarok összeveszni az unokatestvéremmel.
Egy kicsit jobban kellett fülelnem, beszédemet is erőltetnem kellett, hogy érthetően lehessen felfogni a külvilágot, ugyanis rettenetesen nagy volt a zaj. Kis idő után viszont egészen hozzászokik az ember, mondhatni az elméjének sikerül kizárnia a felesleges zörejeket, így természetessé válik a szokatlan.
Kuncogtam, felnevettem egyet, akaratlanul is. Sikerült elengednem magam, már nem feszengtem annyira a Gergővel való találkozástól. Úgy látszik, hogy örül nekem, szimpatikusnak tart és bízik bennem. Tök jó! Főleg, ha ilyeneket mond.
- Ez igazán kedves tőled. A héten te vagy a második, aki nős férfinak akar látni. Ennyire öreg lennék? - mosolyogtam újra, tekintetemmel a szeretetet sugározva a fiú felé. Vicces fiú ez a Gergő, de tud nagyon komoly gondolatokat is ébreszteni az emberben. Tényleg egy apukás jellem lennék, s itt az ideje, hogy gyerekem legyen? Vajon milyen életem lenne? De hát eddig ez nem volt fontos számomra... El sem tudom képzelni rendesen. Nem tudom, hogy mi a szerelem. Úgy hittem, van még időm, de a jelek szerint lekéstem valamiről. Talán késő már keresni, s szingliként halok meg.
De ismét a negatív gondolatok! Talán egy kicsit túl sok is! Sajnos hajlamos vagyok bizonyos rossz dolgok, gondolatok megjövetelekor eltúlozni, elnagyolni a problémát, pedig a valóságban nem teljesen látom így a világot.
- Milyen ember egyébként Vincent? - kérdeztem tapintatosan, jó alkalmat látva arra, hogy megismerjem unokatestvérem választottját. Ha már a fiú emlegette, legalább nem látja, hogy faggatom, a kérdést is felfoghatja úgy, mintha az új életéről kérdezném.
Persze ő is kérdezett, kedvesen próbált egy beszélgetést kezdeményezni. Szép, kell is, legalább tudja az illemet. Piros pont. Sok a közös bennünk, Gergő és én később egy csomó mindent csinálhatnánk együtt! Számtalan, de számtalan lehetőség.  Ha bejön a szálloda, a nyáron elviszem nyaralni. Mondjuk még nem akartam előre beharangozni, mézesmadzagként lóbálva a fiú orra előtt. Hadd legyen neki meglepetés, ha egyáltalán erre sor kerül. Kérdésére hátradőltem a széken, majd bal kezemmel az asztalt pöckölgetve megpróbáltam válaszolni.
- Szóval... Eddig az Egyesült Királyságban, azon belül is Guildfordban éltem. Nincs is olyan messze Londontól, szerintem szuper hely. Van még három testvérem, egy nővérem, aki gyógyító, egy öcsém meg egy húgom. Ők még diákok. Szeretem az autókat és a motorokat, szeretek lovagolni és fotózni, régen versenyszerűen kriketteztem, most nem sportolok semmit, de mindenfelé nyitott vagyok és az érdeklődési köröm is igen széles. Bogolyfalvára csak néhány hete jöttem, örököltem. Most egy lakást bérlek, jól elvagyok, világot látok, tapasztalatot szerzek. Hát, még... fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék el. Mire vagy még kíváncsi? Utána te jössz!

Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 16. 10:17 Ugrás a poszthoz

Gergő


Be kell valljam, egy kicsit váratlanul ért a fiú Vincenttel kapcsolatos véleménye. Én egyelőre csak azért hallgattam komoran és mélyedtem magamba, mert nem rendelkeztem saját véleménnyel. Ez csak Gergő álláspontja volt, nem támaszkodhatok csak az ő meglátására, amikor ő még nem úgy látja a dolgokat, ahogy azok valójában történnek. Mindegy. Az biztos, hogy már minden porcikámat fűtötte a vágy, hogy ezt a titokzatos, gavallér Vincentet végre közelebbről is megismerhessem. Eddig nem volt túl sok alkalmam erre...
- Látod, ez nagyszerű - eresztettem egy lágy mosolyt a fiú felé - Az a fő, hogy szeretik egymást és együtt vannak. Most otthon vannak? Ha hazakísérlek, lehet megpillantom őket. - játszottam el a gondolattal, miközben kifelé bámultam a cukrászda ablakán. A székemtől jobbra volt az ablak, ahonnan kellő fény áradt be, mégsem neveztem volna az időt naposnak. Odakinn a csendes falunak megszokott képe derengett, odabenn pedig a szintén szokásos cukrászdai hangzavar és csörömpölés. Ez a látszólag csendes falu is tud ám hangos lenni! A fene...
Aztán fordulat következett, Gergő mesélt magáról. Végre megismerhettem bővebben is! Mindkét fülemet alaposan kihegyezve koncentráltam minden egyes részletre. Csak hallgattam, nem vágtam közbe, hagytam hogy megtalálja a megfelelő szavakat, összeszedje a gondolatait, pontosítson a mondandóján, s elmeséljen minden apróságot az életéből, amit ő szükségesnek tart. Meglehetősen kalandos egy életet mesélt, hiányoztak belőle a szivárványpónik. S bár hallgattam közben, mégis megeresztettem pár lágy mosolyt, vagy felvontam a szemöldököm, összeráncoltam a homlokom, stb. A reakciómat, válaszaimat arcmimikám tükrözte, amit nem kellett szégyellnem a fiú előtt.
Mikor elhallgatott, odanyújtottam neki egy papír zsebkendőt.
- Bocsáss meg, nem akartalak felzaklatni. Talán nem is lett volna célszerű ennyire belemélyedni a történetbe. Bár, mondjuk... mindenképpen hasznos volt abból a szempontból, hogy megtudtam az idekeveredésed okát. Részvétem. És nagyon sajnálom, Gergő. De azt ugye tudod, hogy most a lehető legjobb családba kerültél, amit csak kívánhattál volna? És nagyon sok gyerek van árvaházban, vagy gonosz mostohaszülőknél! Nem is olyan rossz neked, igaz? - mosolyodtam el - És mi lett azzal a Daniellel, vagy kivel? Ja, és... Még mindig csomó mindenre vagyok kíváncsi! Nem meséltél például a hobbidról, hogy miket szeretsz csinálni, miben vagy tehetséges, mi leszel, ha nagy leszel, meg ilyenek. Tudom, hogy sokan kérdezik meg tőled, de válaszolnál nekem ezekről is? - tapintatosságommal remélem kicsikarok majd belőle minden fontos dolgot. A későbbiekben hasznos lesz, hogy megismertem a stílusát és személyiségét.
A nagy odafigyelésben el is feledkeztem a fiú legeslegelső mondataira a mesélés elején. London... Hehe, de aranyos! Persze, hogy elviszem! Akkor Londonba megyünk majd.
- Londonnal kapcsolatban pedig... - kulcsoltam össze a kezeimet az asztalra könyökölve - ...lehet róla szó. De ahhoz jól kell viselkedned! Még mindig ne rendeljünk?
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 18. 15:26 Ugrás a poszthoz

Samanta


A lány odanyújtotta nekem a kezében szorongatott papírost. Nézésem elárulta, hogy még mindig furcsálltam a szituációt. Elmerengtem gondolataimban. Ritkán esik meg valakivel, hogy sétája közben megállítja őt egy diáklány. Legalábbis ahonnan én jöttem, ott ez nem módi, aztán hogy a magyaroknál mi a szokás... De ha a lány is angol származású, egy McSouthernwood, akkor végképp nem értettem.
De milyen kicsi is a világ! Árgus tekintettel fürkésztem végig a levélke minden egyes sorait. Államat vakargatva hümmögtem párat, egy mély sóhajtás után pedig megráztam a fejem. Lehet, hogy álomnak gondoltam az egészet. Bizarr egy jelenés, hogy mellbevágó sorokat olvas az ember, mindezt persze tökéletesen váratlanul. De mindegy is, már megszoktam azt a sok hirtelen jelenést. Ilyen a felnőttek világa, Thomas...
Samantha felé bólintottam egyet, hogy az olvasás végét tudtára adjam. Ezek után indulatosan visszatoltam neki a levelet, bár arcomról hangulatom nem tükröződött. Az olyan kifejezéstelenül pompázott, mint egy sivár fal. A lány mintájára zsebem mélyére süllyesztettem mindkét kezem, nekidőltem a híd korlátjának.
- Megtaláltál. - dörmögtem - Szóval Sarah a vér szerinti testvéred? Ismertem őt, együtt jártunk a Roxfortba. Mi újság vele ... a levélben leírtakat leszámítva? Te sem tudod, hogy mi ez az egész? - fintorodtam el utolsó kérdésemkor, hiszen ebből nem sok derül ki. Miféle problémáról van szó? Börtön? Mibe keveredett az egykori ismerősöm? És miért pont engem keresett fel?
Néhány pillanatra mindkét szemem behunytam, próbálva a múltra koncentrálni. Bármennyire is igyekeztem azonban, nem tudtam felidézni semmi olyan eseményt, ami magyarázatot adna a jelenre. Nem volt semmi komoly kalandunk, nem voltunk szerelmesek, nincs semmi reális ok arra, hogy ennyi év után váratlanul felkeressen. Persze sok minden nyugtalanít még. Honnan tudja, hogy Bogolyfalvára jöttem? Talán a szüleimnek írt először, s onnan irányították át Magyarországra. De ha ez valami sötét és piszkos ügy lesz, akkor Reynoldslét ide vagy oda, nem segítek neki!
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 4. 21:30 Ugrás a poszthoz

Matilda


Egy robot vagyok, egy zombi és semmi több. Mikor már végleg eldöntöttem volna a visszaköltözést, amit így utólag megvallva igen elhamarkodottan hoztam meg, adtam magamnak egy utolsó esélyt. Egy csomó gond van a felnőttek világával, az a nagy hírem van. A különböző beszerzési körutakba, tárgyalásokba és hivatali intézkedésekbe már egészen belefáradtam. A fenének kellett most a minisztériumnak már megint variálnia a törvényeken és a szabályokon.
De azért még mindig van remény. Ha a faluban nem is találom meg önmagam, a városokba, különösen Budapestre (talán az hasonlít leginkább Londonra, főleg a belvárosi rész) szívesen eljárok. Mugli eszközökkel sem olyan megterhelő az út, de a varázsvilág által kínált módszereket előnyben részesítve is könnyű, gyors és kényelmes. A múltkor félretett forintjaimtól búcsúztam egy napsütéses májusi hétvégén. A városliget bebarangolásával kezdtem. Kezemben a fényképezőgéppel sokat kattintottam, majd ha lesz időm, tüzetesebben is megszemlélem a végeredményt. Onnan nem is volt olyan messze az állatkert, a délután mondhatni végig ott dekkoltam. Nem voltam még ott, a drága belépőjegy ellenére egész klassz placc, mint nyugaton. Szeretem az állatokat, s bár most nincs háziállatom, mert a lakásban nem engedhetem meg magamnak, hogy egészséges körülmények között tartsak egy ebet (macskára vagy apróbb testű állatokra most nincs nagy kedvem) azért az állatkertben legalább nosztalgiáztam és kiéltem magam. Aranyos dolog. Az állatkerttől gyalogoltam el a Westendig, ahol most csak szétnézni volt időm, de azt minden mennyiségben. Jó a felhozatal a mozi, a ruha és más kütyük terén is.
A nap végére elkeveredtem valahová Budapest szívében. Nem tudom hol voltam, de forgalmas hely volt, tele turistákkal és helyiekkel. Az egész napos tengés után megéheztem. Alig zabáltam valamit a nap folyamán, megvallva nem éreztem a szükségletet. Valahogy sokkal jobban lekötött a környezet. Ennek alapos hátulütője, hogy azon kaptam magam: Te jó ég, baromi éhes vagyok!
A mellékutcában megláttam valakit. Egy fiatal és jól öltözött lányt, aki látszólag ismerős is volt. Ráadásul, ha jól tudom, bogolyfalvi. Bár már este volt, szóval nem sokat láttam belőle, de a belváros mindig világos. Látásomra és megérzésemre hagyatkozva biztos voltam benne, hogy varázsló. De azért csak óvatosan közelítettem meg. Zsebre süllyesztett kézzel felé kezdtem sétálni, majd mellé érve mosolygósan megböktem.
- Szép estét! Remélem nem zavarlak. Te figyelj... Nem tudsz véletlenül valami jó kajáldát a közelben?
Remélem neki is ismerős leszek, vagy legalábbis szimpatikus, és akkor venné a lapot, vagy valami. Kipihenten roppant barátságos tudok lenni.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 5. 18:16 Ugrás a poszthoz

Matilda


Nem is volt olyan rossz ötlet, hogy leszólítsam a lányt. Na, látjátok, ez a jó. A magyarokban eddig még nem csalódtam. Pedig mennyi rossz pletyka terjeng róluk... Mindegy, a fő, hogy nem hajtott el és látszólag örült nekem. Mondjuk tényleg szimpatikusnak tűntem, nyakamban a fényképezőgép, hátamon egy válltáska, benne a többi cuccommal. Ilyen alkalmakkor nálam volt még a mobiltelefon (érintőképernyős!) és más mugli kütyü is, csak hogy teljes legyen a kép. A felsőm egy olyan ing volt, amit úgymond nem sajnáltam, ha összekoszolódik, a nadrágom meg egy férfihoz méltó farmer. Ezzel amolyan furcsa turistának tűntem.
Elmondása alapján ő sem jártas a környéken. Legalább biztosan tudom, hogy nem pesti lakos. Igazán barátságos volt, a vártnál nyitottabban és nyugodtabban fogadott. Az elején talán egy kicsit zavart volt, de egész jól feltalálta magát.
- Na, akkor jó embert fogtam ki. Nem gáz, majd keresek valamit, biztos akad egy jó étterem. Az ár azonban nem mindegy, mert már egészen kevés pénzem maradt. - fogtam meg a nadrágon keresztül a pénztárcámat, mely a zsebemben pihent. Elvoltam magamnak, rám jött a beszélgethetnék, így aztán nehezen bírtam magammal. Még inkább felcsigázódtam, amikor neoncsövek halk berregését és villódzását véltem felfedezni, majdhogynem az orrom előtt. A fel-felvillanó fény odavonzotta a környék bogárállományát is, mely ott dekkolt a fényforrás közelében. Legalább nem minket, embereket molesztálnak, mert az a halálom tud lenni.
A villogó valami egy táblácska volt, egy étterem (?) cégére lehetett, már ha annak hívják az ilyet. Semmiképpen sem volt drága, volt egy olyan érzetem, hogy nem véletlenül van a mellékutcában. A kaja talán nem a legvonzóbb, no meg a külseje is inkább emlékeztetett a kommunizmus és az amerikai retro bárok keverékére, mégis úgy éreztem, be kell térjek. Hogy miért? Egyszerűen olyan érzésem is volt mellé, hogy a mágiának is köze lehet a dolgokhoz. Remélem a csaj is észrevette, hogy nem felszedős duma-ürügy volt ez az étterem kereső, hiszen elég gáz, hogy az ember orra előtt lévő éttermet nem veszi észre.
- Azta, tényleg - mosolyodtam el - De ugye ez nem valami kocsma? Nincs kedved velem tartani? Tudom, hogy nem a legmenőbb hely, na de mégis... És a mellékutcák amúgy is veszélyesek, főleg ilyen későn - és persze anyagilag sem állok már olyan jól, hogy egy drágább helyre vigyem, de ez maradjon az én dolgom - És különben is, mesélhetnél, hogy mi járatban erre, meg ilyenek. Naa, a kedvemért... De persze nem erőszak. Benne vagy?
Őszintén remélem, hogy velem tart a lány, félek egyedül bemászni ilyen helyekre. De nem csak ez, hanem mert mert... Engem tényleg minden érdekel. Ha pedig van társaságom - igényes - akkor az csak jó. Gyengéden megfogom a karját és elkezdem lefelé húzni a lépcsőn, hogy bemehessünk és helyet foglalhassunk valamelyik asztalnál ebben az étteremnek tűnő valamiben. Remélem nem csap agyon ezért a tettem miatt valamivel és nem rohan el sikítozva a rendőrségig.
- De persze megfordulhatunk és kereshetünk másik helyet is.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 5. 20:32 Ugrás a poszthoz

Matilda


És beléptünk az étteremnek mondható valamibe... Kicsit elkapott a félelem, ugyanis nem szeretem a szűk lejáratokat és az alagsorokért sem rajongok, rossz emlékek kötnek hozzá. Valahogy nem az én világom, nem az én stílusom, mindig is furcsán néztem az olyan embertípusokra, akiket a sötétség vonz. Persze néha engem is rabul ejt egy misztikus világ, egy rejtelmes, ködbe burkolózó negatív és pesszimista világszemlélet, de hullámvölgyként fogom fel, és azt kell mondjam igazam van. Kis idő után, mikor már lecseng az átmeneti hangulati ingadozásom, minden visszaáll a régibe. És én újra a színes és változatos Thomas leszek, aki voltam.
- Na, ez a beszéd - bólintok a lánynak, s egy kacsintást is megengedek. A bejárati ajtót magunk mögött hagyva biccentek egyet az itt vendégeskedő alakoknak és feltehetőleg a személyzetnek, majd megvárom, hogy a lány kinézzen magának egy számára szimpatikus helyet, ahol esetleg alkalom nyílna a társalgásra kényelmes keretek között. A hely maga sötétes és lehangoló volt, az asztalokat közvetlenül nem világította meg túl sok fény, nem minden lámpa volt felkapcsolva, csak a helyiség végén található pultoknál égett erőteljesen. Mindez az az átlagos kocsma hangulatot keltette, de szerintem nem volt az, mert volt étlap is kitéve. Legalábbis annak tűnt, a rossz világítási viszonyok miatt nem tudtam elolvasni. És nem is nagyon akartam, megmondom őszintén. (Hehe)
Miután a leányzó helyet foglalt, én is leültem vele szemben. Ügyeltem arra, hogy mind a lányra, mind a pultra és a bejáratra is figyelni tudjak, amihez sokszor bizony forognom kellett. Elégedetten az asztalkára könyökölve - mely csoda, hogy nem rogyott szét a súly alatt - beszélgetni kezdtünk, nem az én kezdeményezésemre.
- Fogalmam sincs, kedves. Nekem igazából mindegy, hogy mit adnak, csak finom legyen. - jegyeztem meg kiábrándultan - Matilda... Milyen furcsa és ritka név. De nem rossz, tetszik. Gondolom nem véletlenül kaptad ezt a nevet. - ezzel sok mindenre utaltam. Talán egy származásra való megjegyzés és utalás, talán a varázsló létét próbáltam feszegetni, hiszen a mi körünkben voltak elsősorban gyakoriak a ritkább és mugliknak furcsábban hangzó, régies keresztnevek. De a mai világ extrém neveitől sajnos már nem mindig könnyű név alapján felismernünk egymást.
- Munkaügy? Valami irodai vagy beszerzési meló? Csak a könyveidre nézve kérdezem! Amúgy igazad van, tényleg nem ide valósi vagyok. Állampolgárság intézőben, de amúgy angolnak vallom magam. Bár az egyik felmenőm magyar, ha számít ez valamennyire. Nem sok mindenben befolyásolt, max annyiban, hogy beszélem a nyelvet. - és persze azért, mert örökség miatt keveredtem ide, de ennek szintén nem most van itt az ideje -
- Egyébként nagyrészt egy faluban élek. Az Északi-középhegységben - mosolyodom el, remélem érti - Ja, és mit szeretnél? Rendeljünk, vagy mi ilyenkor a szokás? Kéne a pincérnek jönnie, már ha van - hajolok közelebb, hogy csakis ő hallja a mondottakat -
- Munka nekem van bőven! - nevettem gúnyosan, csak hogy elüssem az időt.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 6. 12:05 Ugrás a poszthoz

Matilda


- Ugyan miért nem? - szegeztem rá tekintetemet, mintegy kérdőre vonva előbbi kijelentését. Ugyanis még mindig a kajánál tartottunk.
Bal lábam ütemre lassan, alig észrevehetően mozgatni kezdtem. Afféle feszültséglevezetőként szolgált eme cselekedet. Ehhez a tevékenységhez társult hozzá az ujjaimmal való dobolás is az asztalka felületén. Ügyeltem arra, hogy Matildát ez ne zavarja, zajtalanul és amennyire csak lehet, észrevétlenül történjen, de nem sikerült lepleznem a türelmetlenségemet. Hol van már a pincér?
Következő mondatára újfent felkapom a fejem. Első megállapításom, feltételezésem beigazolódni látszik. Én vagyok ennyire jó emberismerő, vagy csak simán szerencsém volt? Mosolyognom nem volt időm, inkább figyeltem tovább, hiszen még mindig nem éreztem teljesen magabiztosan, hogy Matilda is közülünk való. A nagymamája és a családja nem is nagyon érdekelt, ha az élet úgy hozza, majd máskor egy másik környezetben nyugodtan társaloghatunk a családi háttérről is. Elsősorban kajálni jöttem ide. Ezt a tényt nyomatékosította az a halk, semmiből előjövő korgás is, amit bizonyára a lány is meghallott. Elnevettem magam, miközben megérintettem hasam és magyarázkodni kezdtem.
- Itt bizony valaki már nagyon ételért kiált. - könyököltem vissza - De mindegy is, majd csak kibírom valahogy. Te figyelj, milyen az a könyvtáros munka? Azt nem öreg nénik és bácsik csinálják? Nem unalmas? Kérlek ne vedd sértésnek, de szerintem meglehetősen furcsa állás. Az egy dolog, hogy nem a legjobb a fizetés, de számomra egyhangú és fárasztó, főleg, ha egy életen át tart és ilyen fiatalon kezdi valaki. Mégis mi vitt rá, hogy ezt a pályát válaszd?
Elfacsarodott képem valóban elárulta világképem és nézetem a dologról. Persze nem néztem le Matildát, tiszteletben tartottam az állását és a vágyait, de mindig találok valami meglepőt. Egyszerűen nem értettem.
- Ne haragudj, ha az előbb egy kicsit bénán fejeztem ki magam. Engem csak az érdekelne, hogy miért szereted, és ha választ kapnék rá, igen hálás lennék.
Kiegészítve már mindjárt másképpen festett a beszélgetés. Remélem nem fog bunkónak tartani.
Angol, ezt eltalálta, oké. Nem értem, hogy miért olyan nagy szenzáció egyeseknek, de biztos különlegesnek számít itt Kelet-Közép Európában, vagy hol vagyok. Inkább nyeltem egyet és hagytam, hogy másra terelődjön a téma. És őszinte leszek, sikerült. A számhoz kellett kapnom ökölbe szorított kezem, amikor úgymond leleplezett. Varázsló létemre még mindig nem szoktam meg ezeket a titkos és néha izgalmasnak tűnő szituációkat, de én mindig élvezem, ha mágusvéremmel henceghetek megfelelő körökben.
- Jelenleg a hotelban akadnak tennivalóim. Van gond vele bőven... - vázoltam fel neki röviden és tömören, semmi olyat említve, ami esetleg érdekelhetné. Rájöttem, hogy a képmutatásnak nem itt és nem most, nem nála van itt az ideje, majd ha felmértem az ő anyagi származását, akkor említem meg neki. A végén aztán nekiállna koslatni utánam, és úgy csak egy hoppanálással úszhatom meg.
- Te meg ezek szerint az iskola könyvtárát vezeted? Akkor azért látlak ilyen ritkán. Úgy innék egy forró csokit... Ez most nem ide kapcsolódik, de ki kellett mondanom.
A pincér már megjelent és étlapot adott nekünk. Én kíváncsian kezdtem böngészni a felhozatalt. Ahhoz képest, hogy milyen kis eldugott étterem, egészen ígéretes kajákat írnak és van pár oldal az étlapon belül, szóval a felhozatal sem mondható kifejezetten gyérnek. Ahogyan a betűk és az árak tengerébe vetem magam, hogy alaposabban is szemügyre vehessem leendő vacsorámat, Matildának feltűnik valami. Én nem tudok ilyen könnyen dönteni, szeretek menüvariációkat felállítani vagy meggondolni magam, most sajnos az ár is befolyásoló tényező, mert nem hoztam magammal túl sok pénzt, nem véletlenül kerestem olcsó éttermet. Átmenetileg becsukom az étlapot, ujjam könyvjelzőként használva, hogy majd később visszatérhessek oda, ahol tartottam.
- Parancsolsz? Nem értettem tisztán. Jaa... Hmm... - töprengtem el, s ez a töprengés megérte, hogy elterelődjön elmém az étlap tartalmáról. Tényleg kísérteties csend és pangás uralkodott, csak a lámpák berregése erősödött fel. Már éppen kiabáltam volna, hogy hahó, vagy valami, amikor elkapott valami földöntúli félelem érzet is. Nem tudom, de fázni kezdtem. Biztos kintről jön be a hideg, nincs még itt igazán a nyár, pedig olyan jó napsütéses időnk volt.
- Nem tetszik ez nekem. - álltam fel bizonytalanul ülőhelyemtől - Hátramenjek a pultokhoz szólni? Vagy most mihez kezdünk?
Hirtelen fontossá vált számomra Matilda. Nekem kellett rá vigyázni, mert én vagyok a férfi. De nem csak ez... Ő is varázsló, s az egy dolog, hogy legalább használhatok előtte mágiát és a lány is erős, de ha már a magyarok ilyen széthúzóak, legalább mi tartsunk össze. Halkan beszéltem, hogy csak ő hallja, s próbáltam leplezni aggódásom.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 21. 16:30 Ugrás a poszthoz

Matilda és a Mesélő


Bólogatva hallgattam végig Matilda mondanivalóját. Egész aranyos egy lány, nem tudtam megsaccolni a korát, de nagyjából velem egyidős, az biztos. Csak motoszkál egy olyan elképzelés is a fejemben, hogy ő egy teljesen más fajta lány, mint amilyen nekem kellene. Bár nem tudom. Nem arról van szó, hogy én most csajozom, ez nem egy randi, senki ne vágja hozzám ezt az estét ilyen színben, mert attól frászt kapnék! Egyszerű véletlenek furcsa egybeesése, melyek az itt tapasztalható végeredményt adják. Hogy a jövő mit hoz, nem tudom. Szerintem egyébként ő ilyen könyvmoly féleség lehet, sőt, az is. Szóval nem nagyon hiszem, hogy más is érdekli. Azért jobbnak láttam rákérdezni, nehogy elfelejtsem, elveszítve ezzel egy értékes információ lehetőségét.
- Figyelj, Matilda. És mennyire vagy a könyvek szerelmese? Van az olvasáson kívül más hobbid is? - vakartam meg a fejem. Kell lennie, az efféle lányok általában jó kézügyességgel rendelkeznek, szépen rajzolnak vagy festenek, művész lelkek. Nem biztos, hogy nála is így van, de tapasztalataim alapján igaznak kellene lennie.
A nyuszin csak jót tudtam röhögni, azt sem illetlenül. Láttam rajta, hogy elpirult, biztosan cikinek érzi, vagy még mindig nem tette teljesen túl magát az eseten, ezért nem is akartam udvariatlan lenni. Jobbnak véltem lezárni az ügyet, mint legjobb megoldás.
- Hogy én, mint recepciós? Érdekes lenne... Nem, kedves, hideg. Ez teljesen más. Ha nagyon tudni akarod... - néztem körbe abban bízva, hogy nincs kívánatlan fül a közelben. Mivel nem volt, közelebb hajoltam a lányhoz és suttogva folytattam. - Örököltem. Az egész kócerájt. Úgy bizony... - kacsintottam. Nem így képzeltem a büszke bevallást, de ha ennyire kíváncsi volt. - Te akartad tudni. De kérlek ne nagyon hangoztasd, én sem szerettem volna egyből elmondani. De hazudni se szeretek.
Kicsit érdeklődve megnéztem, hogyan is reagál erre a lány. A lehető legrosszabb csajozós szöveg. Talán valami szélhámosnak tarthat, pedig nem így van. Ő kérdezte. Ez van, ha egy lány kíváncsi. Még én vagyok a hibás, ha igazat mondok.
Egyébként Matilda tényleg mindent tud. Nagyon okos, a Roxfortos meséjével teljesen felcsigázott. Elég sok ideig voltam ott, még egy ideig prefektusként is "dolgoztam", mert egyesek úgy hívták az ilyen feladatkört, de ilyen rejtett zugokra, meg ilyenekre senki sem emlékszik. Egy kivételével, de az is már a múlté. Vajon a magyar mágustanoda is rejt az ottanihoz hasonló kamrákat, szobákat? Én csak egy olyan pletykát hallottam, hogy egy egész nagy földalatti rendszer húzódik a kastély alatt, amelynek csak egy része bejárható.
Nagyjából ezek történtek a bajok előtt. Mert ami utána jött, olyanban még soha az életben nem volt részem. Pedig megéltem sok jót és rosszat is, annyi mindent láttam és tapasztaltam, hogy egy átlag korombeli szégyellve magát elbújhatna az árnyékom mögött, de ilyet... Nem számítottam rá, hogy egy látszólag varázslóknak fenntartott helyen ártatlanul belekeveredek valamibe, amikor semmi hivalkodót nem tettem. Talán a szálloda?
Megjelent ugyanis az eltűntnek vélt brigád. Meglepően összedolgoztak, voltak gyanús jelek, amiket Matilda már korán felfedezett, én azonban nem tulajdonítottam ekkora jelentőséget azoknak. Bizonyára jobb lett volna idő előtt távozni, de most már sajnos késő.
- Micsoda?! Mi ez az egész? Maguk mit keresnek itt? - kérdeztem teljesen értetlenül. Nem tudom, hogy a pániktól nyögtem ki meggondolatlanul ezeket a szavakat, de eléggé felháborodtam. Madárkám? Az csak nem én vagyok. Nem ismertem az arcokat, ezért úgy véltem, Matildára gondolnak. És mivel rá néztek, egyértelműnek hittem. Agyamban végigfutott egy pillanatra a gondolat, hogy talán valami bűnszervezet kellős közepébe csöppentem, a lány pedig egy büntetett előéletű, ravasz tolvaj vagy bármi más, aki megjátssza az ártatlan és fiatal könyvtáros lányt, holott a valóságban nyakig úszkál a bajban. De az azért csak nem lehet...
Előkerült egy pálca és egy kés is, én pedig biztos voltam benne, hogy a többieknél is van valami. Óvatosan, alig feltűnően a zsebemhez nyúltam, kitapintva a pálcám. Sajnos megláttak... Összerezzentem, amikor az az alak, az a szemétláda a vállamra tette mocskos kezét. Nem tehettem semmit, féltem. Sosem varázsoltam ennyire élesben ember-ember ellen.
- Megtenné, hogy leveszi a kezét a vállamról? Mi nem akarunk bajt... - kérdeztem higgadtan.
Aggódóan néztem Matildára. Vajon mit tegyek? Egyelőre várok, hogy ő mit reagál, hátha lesz egy olyan helyzet, amitől megmenekülhetek.
Utoljára módosította:Thomas A. Reynolds, 2013. május 21. 16:30
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 1. 22:58 Ugrás a poszthoz

Mágustusa Nyitóbál
Zoé drága  Rolleyes


Remek, végre úgy látszik "mi" is léptünk egyet a fejlődés felé - ha már egyszer itt rendezik azt a híres bizonyos Mágustusát, akkor csak nem lehet nemzetközi szinten olyan rossz a híre az itteni iskolának. Ez már jó hír, kinti ismerőseim biztosan büszkébben lesznek rám és az elismerésem is nő azzal, hogy egy ilyen rangos eseménynek ez az iskola fog az idei évben otthont adni. Már ekkor sem volt kérdés, hogy elmegyek a megnyitójára, több okból sem. A kezdetektől nyomon követtem a híreket, a legnaprakészebben tudtam meg minden új információt. Megvannak a kapcsolataim... Egyetlen, kedves iskolám, a Roxfort látogatás pedig még jobban felcsigázott. Talán megpillanthatok a tömegből néhány ismerős arcot vagy kísérőtanárt, nosztalgikus állapotba kerülve. A többi neves iskola, sőt, a Bagolykő felhozatalára is kíváncsi voltam. A francia - szép! - csajok, az északi kemény és edzett pasik és a mi büszkeségeink olyan izgalmas és rendhagyó pillanatot, környezetet teremt, hogy ihajj. Gondoltam, hogy mindenképp ott a helyem, ennyi már bőven elég, hogy felcsaljanak a faluból.
Szerencsére nem egyedül kellett elszegődnöm, egy kedves barátnőm, Zoé ajánlotta a lehetőséget, hogy a különleges eseményen együtt jelenjünk meg. Én boldogan igent mondtam, s már számoltam is a napokat. Egy elegáns órában, legújabb öltönyömben és fekete cipőmben gyorsan az iskola bejáratánál teremtem, ahol már nagy volt a sürgés forgás. Reynolds szokás, hogy vagy nagyon pontosan, vagy kicsivel késve érkezünk, amit mindig megbánok, de aztán marhára nem érdekel. Rájöttem, hogy csak az elején idegeskedem halálra magam emiatt, szóval most sem rezeltem be. A tömegben nehéz volt megtalálnom Zoét, de végül sikerült. Bizonyára már várt rám. Odalopakodtam és megböktem a vállánál.
- Na halika, remélem nem vársz sok ideje... - adtam neki pár puszit az arcára üdvözlésképpen - Igaz, jöhettem volna előbb, akkor legalább elkerültem volna a tömegnyomort. Sebaj, ma este heringeset játszunk. - húztam el a szám gúnyosan, de hangnemem alapján az jött le, hogy jó a kedvem.
- Ha neked oké, szerintem be is mehetünk valahová, ahonnét jól látjuk majd az eseményeket - kacsintottam mosolyogva.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 1. 23:28 Ugrás a poszthoz

Matilda és Mesélő


Szuuper éjszakát szerveztem magamnak. Egy valami biztos - a nőket pár napig kerülöm. És Pesten este mellékutcában soha a büdös életbe többet be nem teszem a lábam! Pláne nem egy éttermébe.
Ahogy kezdett világossá válni, hogy ennek a fele se tréfa, úgy forrósodott körülöttem a légkör, mely végül fojtogatóan és izzasztóan vészes kezdett lenni. Az események pedig csak pörögtek körülöttem, én meg kicsúsztam és elvesztettem a kontrollt. Nem akartam már semmit, csak békét és nyugalmat. Ennyi is épp elég, hogy kikészítsenek egy Thomast.
- Nekem ehhez semmi közöm, hagyjanak kérem békén és engedjenek el! Nincs nálam semmi... Matilda, miről beszélnek ezek?! - kérdeztem kétségbeesve, aggódó pillantásokkal. Ezen szomorkás arckifejezés elárulhatta a lánynak, hogy valószínűleg egy Add oda, kérlek, vagy csinálj valamit - et jelent. Igyekeztem hadarni, hogy mindent elmondhassak, mielőtt elhallgattatnának. Ne adj Isten. Sajnos azonban eldurvult a helyzet. Nem láttam, mi történt, csak a fájdalmat éreztem. Egy pillanatra elkiabáltam magam, testem pedig megrándult a szúrás hatására. A következő emlékképem a nyöszörgő énem, aki az ijedtségtől könnyes szemmel próbálja a vérfoltot megszemlélni. Jobbnak láttam nem mozogni, szerencsére nem véreztem annyira. A mosás gondolata eszembe se jutott.
- Matilda, kérlek... - nyögtem, bár eszembe jutott az a gondolat is, hogy a céljuk megszerzése után kíméletlenül végeznek velünk. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Matildára bíztam magam, elvégre az ő ügye ez, én inkább meghúznám magam. Remélem túsz sem leszek... A pálcámhoz ezek után véletlenül se mertem nyúlni. Nem... Kell lennie kiútnak, de túlerőben vannak, ráadásul mire egyet is suhintok, valamelyikük biztosan kést szúr a hátamba. Talán ha elterelhetném a figyelmüket... Most túlzottan rám koncentrálnak - ezt sajnos a saját bőrömön érzem. Jó ég, mikor lesz vége? Remélem ez csak egy rossz álom és további sérülés nélkül megúszom.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 2. 11:28 Ugrás a poszthoz

Mágustusa Nyitóbál
Zoé


Számottevő hisztipókokhoz képest Zoé egy sokkal nyugodtabb jellemvilágot tudhat magáénak. Kettőnk személyisége sok - de nem minden! - esetben egyezik. Én a Hugrabugban végeztem el a saját iskolámat, ő pedig az itteni megfelelőjében. Örültem, hogy nem haragudott meg rám, a legtöbb lány hamar felkapja a vizet, a legapróbb dolgokon is. Ez az a helyzet, amikor úgy érzik, tökéletesnek kell lenniük. Na, persze... Attól még, hogy legújabb elegáns viseletüket és sminkkészletüket magukon viselhetik egy éjszaka erejéig, még nem változik semmi. Nem értem, miért tartják olyan meghatározónak az itt történt pillanatokat. Elvégre nem üzletet kötni jönnek, csupán szórakozni. Ahhoz pedig én tudom, hogy mire van szükség. Jó kedv, lazaság, baráti társaság. Ha valaki rosszul lép, elszúr valamit, csak nevetünk. Nem gáz és nem is szégyellni való dolog. Szegény lányok... Sajnálom, hogy nem veszik ezt észre.
De, mint mondtam, Zoé nem ilyen, így nem is kalandoznék tovább ezen szálon.
Szemeim már bele is fúrtam a vendégseregbe és a díszletek színes kavalkádjába. Csak egy cél érdekelt: Jó helyet találni, minél közelebb a színpadhoz. Valahol középtájon lenne ideális, de úgy látszott, mindenki arrafelé tobzódott. Miközben méltóságteljesen bevonultunk a nagyközönség elé, kószán és mérhetetlenül komolyan bólintottam a lánynak, válaszolva kérdésére.
- Nagyon is többet, kedves. Ó, ha te azt tudnád! A régi szép emlékek... Őszintén vallom, jó érzéssel tölt el újra látni szeretett iskolám címerét a többi nagyra becsült létesítményével együtt.
Egy pillanatra lehajtottam a fejem. Szomorú voltam, s csak egy gondolat cikázott az agyamban - eljárt az idő. Hatalmas bűntudat gyötör, hogy kiléptem az iskolapadból. Fel se fogtam, hogy milyen jó dolgom van nekem abban az iskolában. Szerettem ott lenni és jól is éreztem magam, de így visszatekintve többre is értékelhettem volna az ottani éveket. És miért nem nyújtottam a maximumot mindig? Hiszen hova jutottam... Sehová. A Roxfort egy jó lehetőség lett volna, melyből egyenes és szabad út bontakozódott volna ki akár a minisztériumi székig, de én nem éltem vele. Más utat választottam. Inkább hazamentem dadust játszani vagy világot járni és bulizni, majd most iderepültem és egy lakásban - lakásban! - nyomorgok, minthogy tovább tanulnék. Nem tudom, mi van velem. Egyszerre gyötör a bűntudat, a lehetőség utáni szomj, s egyszerre vagyok büszke, egyenes és elégedett eddigi munkámmal, eredményemmel. Hiszen a családom büszke, én nem szűkölködöm és boldog vagyok. Afféle kapuzárási pánikom lehet csak a kamaszkor végett. De ezt minek is magyaráznám meg Zoénak? Talán, ha van valami jóféle ital itt, megnyílik nyelvem. Addig egy szót se. Félre a rossz gondolatokkal, mulatni jöttem, az este táncolni akarok és szívből drukkolok ennek az iskolának is. Kívánom a résztvevőknek, hogy vegyék könnyen az akadályokat, legyen izgalmas és hasznos nekik, s élvezzék ki a lehetőséget, melyet most kaptak.
A nőknek mindig jobb szemük van ahhoz, hogy jó ülőhelyet találjanak. Többek között ezt a tulajdonságot is epekedve irigylem. Egy pillanatra kalandoztam csak el a saját lelkivilágomban és a díszletek csodálásában, de ő már szépen önállóan helyet foglalt. Néhány másodpercig - tényleg kevés - kétségbeesetten kerestem tekintetemmel, hogy hova a fészkesbe ugrott el hirtelen, mint egy bakkecske, de mivel nem történt más, csak az orrom előtt helyet foglalt, sóhajtottam és játszi könnyedséggel odatelepültem mellé.
- Látsz? - mosolyogtam rá - Jobb helyet aligha találtunk volna.
Megvont vállakkal hallgattam Zoé agymenését, ami nem igazán jellemző rá, de biztosan a varázslatos hangulat ragadta magával. Van barátja, lehet csak kéreti magát, mindenesetre poénnak vettem és egy jót nevettem rajta.
- Hogyne, nélküled nem lenne olyan bulis a dolog, hogy egy kicsit lazábban fogalmazzak - vakartam meg a szám - Elbűvölő személyiséged engem is zavarba hoz. De ahogy elnézem, te is jól érzed magad a társaságomban. Javíts ki, ha tévedek, de erősíts is meg, mert kell a dicséret.
Akárhogy is van, Zoéval másképp viselkedik az ember. Minden figurához másképp áll hozzá az egyén, mert mindenkinek saját kisugárzása és személyiségi varázsa van, amely képes másokat is befolyásolni. A ma este nem az üzletről szól, nem kell figyelnem túlzottan, hogy miket beszélek. Ez egy egyszerű megnyitó, ahol kevesen ismernek, itt ez mind megengedett. Ha pedig hülyéskedni akar, hát tegye.
- Szépen felöltöztél, méltó vagy egy Reynoldshoz - kacsintottam rá, bókomat azonban megszakította az igazgató úr bariton hangja. Mindig a legjobbkor szólnak, természetesen... -
Figyelmesen végighallgattam a beszédet, s bár én nem vagyok diák, se résztvevő, mégis sikerült átéreznem azt az izgalmat, melyet kitűzött célként el akartak érni. Szépen kitettek magukért, le a kalappal! Pedig engem nem olyan könnyű lenyűgözni. És való igaz, voltam már jobb parádén is, egy iskolához - magyar színvonalban - ez tökéletesen fölülmúlja az átlagot. Tapsikolás, látszólag csillogó szempárokkal izgatott tekintet és fegyelem, figyelem. A beválasztott résztvevők közül egy sem ismerős, maximum látásból, akikkel egy, a falubeli boltban futottam össze. Ja, nem...
- Azt a... Ott van Gergő is! Nézd már, de fura... Erről én miért nem tudok? - vigyorogtam, mint a fakutya, mivel abszolút nem számítottam rá, hogy ilyen fiatalon bekerül -
Lelkes tapsot nyomtam neki úgy, hogy még a tenyerem is vérvörös lett, tekintetemmel pedig buzgón elkezdtem unokatestvéremet, Janeyt, vagy rokonságom többi tagját keresni, hátha megtalálom a tömegben. Akkor aztán büszkén összemosolyognánk, s értené is, mire fel. De biztos lefoglalják egyéb teendői. Ha itt is van, én nem látom.
- Nem is tudom, pontosan milyen rokoni viszony fűz hozzá, de jó a kapcsolatunk. Már most izgulok érte és a szüleit is sajnálom. - jegyeztem meg elgondolkodva.
- Ennél vagy innál esetleg valamit? Mi újság egyébként? Mostanában keveset beszélünk... Hogy megy a bolt, a suli, meg úgy minden? És... mi a helyzet a barátoddal? - kezdtem el a kérdésbombákat hajigálni, tapintatosan. Sunyi Tomi!
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 8. 09:06 Ugrás a poszthoz

Matilda és Mesélő


Az utolsó pillanatban valóságos csodaként, meglepetésként, Matilda váratlanul egy egész jó tervvel állt elő. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! De hát nekem nem volt mivel zsarolnom őket, nem nálam volt az a bizonyos levél, amit meg akartak szerezni. Ilyen stresszhelyzetben valahogy más is az ember gondolata.
Sikerült már valamivel bátrabban rámosolyognom a lányra, feltehetőleg nem látványosan. El tudom képzelni, milyen nehéz helyzetben van. Nőként szerintem duplán megterhelő lehet, már amilyen érzékeny teremtéseknek ismerem őket.
Csendes hallgató voltam. Meghúzódtam egy jó alkalmat keresni, nem szóltam bele a párbeszédekbe. Minek is hősködjek értelmetlenül, amikor igazából semmi közöm az ügyhöz? Inkább féltem először a saját testi épségem, mintsem ennek a furcsa lánynak az életét. Nem éri meg kockáztatni, egyelőre. Szemét volnék? Nem hiszem... Egyetlen szerencséje volt Matildának, hogy szimpatikusnak találtam, volt benne valami erő, amit csak éreztem, s most nem is tudnék leírni. Megfogott. Ugyanakkor tudtam, hogy ha őt eltakarítják, utána én következem. Ketten vagyunk, akiknek meg kell menekülnünk innen. Akárhogyan. És ha ennek az egésznek vége, csak azután fogom felmérni a történteket, az okokat és a kockázatokat, addig pedig egy hajóban evezünk.
Karon fognak és felemelkedem ülőhelyemről. Én engedelmeskedem, bár próbálok nem bábként rángatózni. Célom, hogy legalább ennyivel borsot törjek az orruk alá és egy szikrányit is fáradjanak. Megváltásként ért, hogy végre elmozdulhatok a helyemről, bár tudtam, hogy nem wellnessezni visznek. Egy búcsúpillantás a lánytól, mely még sugallja a reményt, de nem sok jót ígér, s arról árulkodik, tartson ki és húzza az időt, amíg lehet, majd eltűnök azzal a bizonyos Kéménnyel. Csak ekkor kapcsolok, hogy mennyire kellemetlen érzések uralkodnak a sebemnél. Igyekeztem mit sem törődni vele.
Lassan elindultam a lepukkadt étterem hátsó része felé, ahol egy ajtón keresztül lehetett a konyhához és egyéb alkalmazotti helyiségekhez jutni. Semmi hirtelen mozdulat, határozott léptek, izgatott tekintet jellemez. A fickó bizonyára beleegyezik, hiszen a vezérük Matildával fog tárgyalni, ahhoz pedig nem kellek. Mivel én vagyok elől, amikor befordulok az ajtón, néhány másodperc időt nyerve, gyorsan előkapom a pálcám a zsebemből és elrejtve, de harcra készen állok. Amikor pedig elég távol kerülünk a többiektől, látótávolságon kívül... Nos... Úgy döntöttem, megpróbálom Kéményt valamilyen úton módon kicselezni. Egy bénázó mozdulattal sikerül mellé, mögé kerülnöm.
- Petrificus Totalus! - suttogom haragosan, s remélhetőleg sikeresen célt ér az átok, s ez a bizonyos Kémény egy ideig el is van intézve a részemről. Ahogy láttam, nincs hátul a közelemben más emberük, s a zajt sem vertem fel, ugyanis felfogtam a gazember esését, s nyomban neki is láttam, hogy valahová félretoljam. Valami olyan helyre, ahol nem veszik észre... Szerencsére valamiféle raktár ajtaja előtt történt az eset, úgy gondoltam, a kartondobozok között jó helye lesz.
Elégedett voltam magammal. Ostobaság volt ez a lépés felőlük. De hogyan tovább? Elindultam, hogy feltérképezzem a hátsó részt, bizonyára van hátul még emberük. És Matildával sem ártana kezdenem valamit.
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 24. 19:50 Ugrás a poszthoz

Matilda és Mesélő


A nyomás egyre jobban terhelte mellkasom. Nehezen vettem a levegőt, oly érzéssel kísérve, mintha valami láthatatlan hurok vagy inda fojtogatna. Ha nem lettem volna elég stramm fickó, meg kellett volna álljak egy kicsit pihenni. Örültem volna a fejemnek, mint majom a farkának, hogy még élek. Akkor azonban csak egy cél hajtott - kijutni és pontot tenni ezen borzalmas éjszaka végére, amit bizonyára sokáig emlegetni fogok.
Körülnéztem, átkutattam a zugokat az étterem hátsó szekcióján, de különösebb nyomokat nem találtam. Csak titkon tudtam reménykedni, hogy a bűbájom egy ideig lefoglalja azt a bizonyos Kéményt. Ha az ember ilyen gazfickókkal van körülvéve, még ha valójában pitiánerek is, mindig legyen óvatos! Én maximalista vagyok és eltökélt, mindenre odafigyelek, mindent megtervezek és nem nyugszom bele, ha valami nem úgy van, ahogyan azt én elterveztem vagy megálmodtam. Éppen ezért tudom, hogy marhára irritáló tud lenni, ha a felállított terv pont egy ilyen apróságon áll vagy bukik. Itt nincsenek kockáztatások, ez nem szerencsejáték.
Megtaláltam a kiutat. Pontosabban egy feltételezett kijáratot. Könnyen kisétálhattam volna, még ha fel is verem egy kicsikét a zajt. Valami azonban elkezdte nyomni a lelkem, s nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy rájöjjek, az egésznek Matilda az okozója. Nem hagyhatom itt a lányt... Örökké nyomasztani fog, ha a vére az én lelkemen szárad. Rendes volt velem. Ez így lenne fair. És különben is, milyen levél lehet ez? Talán, ha megmentem, választ kaphatok. Őszinte lesz és sikerül megtudnom információkat. Ha pedig valami drága kincsről van szó, ami ugyebár csak a mesékben lehet - gondoljunk a profitra! Én befektettem elég nagy összeget a tervembe, jól jön a plusz fedezet, és ha bővíteni szeretném ingatlanomat, azt így könnyen megtehetem. És a család? És a nyaralás, az eddigi álmok és vágyak? Nekem még kevesebb dolgom lesz. Fene a kíváncsiságomba, utánajárok ennek!
Megszorítottam a pálcát a kezemben, vetettem rá egy reményteljes pillantást, majd megfordulva a folyosón elindultam arra, amerre Kéményt és a kompániát hagytam. Ahogy egyre közelebb értem célterületemhez, úgy egyre több zajt és neszforrást hallottam fülemmel. Itt már lopakodóra vettem a figurát és a falhoz simulva jutottam el az ajtóig, amely nyitva volt. Takarásban álltam, így nem kellett félnem, hogy meglátnak a kíváncsi, illetéktelen szempárok. Óvatosan ki-kikukucskáltam Matildáék felé, amikor a párbeszédek alapján biztosra véltem, hogy mindegyikük a lánnyal foglalatoskodik.
A terv a következő volt: kijuttatni Matildát és a levelet, s eltenni láb alól a bajkeverőket. Ehhez a varázserőmhöz kellett folyamodnom, de felderítésemnek köszönhetően jártam a konyhán és szert tettem egy igen éles késre is. Vész esetén egy ilyen sem árt, és most ugye vészhelyzet van. Szerettem volna a lány figyelmét felhívni valamivel, hogy meglásson és jelt adjak neki. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan érjem el a szemkontaktust. Mivel olyan módszer, aminél teljesen biztonságosan hívhatom fel csak a lányra a figyelmet, nem létezett, így kénytelen voltam kockáztatni. Szintén akkor, mikor feltehetőleg mindegyik huligán partnerem és más irány felé fordult, odaálltam az ajtóhoz úgy, hogy már látszódjak, s a kezemmel is jeleztem. Csak remélni tudtam, hogy ezzel felhívom Matilda figyelmét és lejön neki, hogy mire is készülök. Kitörni... A lánynak a meglepetés erejét kihasználva kell szintén támadnia, így már van esély a győzelemre.
Nem bírtam tovább várni... Varázspálcám az ürgékre szegeztem, előtte átgondoltam, hogy mit is akarok majd megidézni, majd egy határozott pálcamozdulattal elkiabáltam a bűbájt.
- Visiostrello!
Talán nem a legjobb, de a denevérhad látványa felkészületlenül érheti őket, s addig a néhány másodpercig tartó meglepődött időszaknak varázsát kihasználva támadhatok és az egyik már el is lesz intézve. Ha Matilda észbe kap, s ő is suhint, jók leszünk és megnőnek az esélyeink.
- Stupor! - hangzott újból, ezúttal Tinát célozva meg, remélhetőleg sikeresen. Ekkor az ajtó mögül összehúzva magam a pultokhoz futottam fedezék gyanánt használva őket, még közelebb jutva a fickókhoz. Hajrá, Matilda és én!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Thomas A. Reynolds összes RPG hozzászólása (16 darab)

Oldalak: [1] Fel