28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Megjelent az Edictum legújabb száma! Love

Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eric M. Chabot összes hozzászólása (63 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 11. 21:32 Ugrás a poszthoz

Miután lepakoltam a bőröndjeimet vidáman indultam el körülnézni. Nem tudtam, hogy hova megyek, hiszen nem ismerem ezt a helyet, ezért csak mentem valamerre. Az úton azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha eltévedek? Majd kipróbálom a Jancsi és Juliskában lévő ötletet, hogy elszórok valamit. Végül is elméletileg Levitás vagyok, okos is talán, csak meg tudom jegyezni, hogy merre mentem. Ha nem… ez van. Kérek segítséget. Feltalálom magam.
Figyelmesen néztem az utcákat, házakat, mindent meg akartam jegyezni, amit látok. Megláttam egy nagy kivilágított házat, amit valamilyen fontos épületnek véltem. Előtte egy nagy feldíszített fa állt, még karácsonyról lehetett itt. Mögötte pedig megpillantottam egy korcsolya pályát. Mosoly került az arcomra. Régen apuék elvittek korizni a befagyott tóra, ott nem jártam sok sikerrel. Szerintem többet voltam fekve a jégen, mint az összes többi ember együttvéve. Pedig szinte minden sportban jó vagyok, de ez valahogy nem megy. Viszont szeretem a kihívásokat, ezért elindultam a korcsolya kölcsönzőhöz. A korikat látva elgondolkodtam. Vajon itt ugyanúgy méretezik a cipőket? Hülye kérdés, tudom, de ki tudja, hogy miket csinálnak a varázslók?
Végül kértem egy 44-t, ami szerencsémre pont a méretem volt. Felálltam, de abban a pillanatban elestem volna, ha nem sikerült volna elkapnom a korlátot. Újabb erőt vettem, és elkezdtem lassan a pálya felé menni. Hosszú próbálkozás volt. Igazából szinte a lábam a levegőben volt, és a karommal a korláton kapaszkodva emeltem magam arrébb. Nem túl bíztató kezdet. A jeget nézve még jobban elbizonytalanodtam. Pedig innen még nem volt ilyen ijesztő. Úgy voltam vele, hogy ha már eljöttem ne forduljak vissza. Letettem a jobb lábam a jégre, aztán lassan mellé léptem. Eddig jó. Sikerült megállnom a jégen. Ez egy tapsot azért érdemel. Elengedtem a korlátot, megpróbáltam elindulni. Hiba volt! Megcsúsztam, egy ideig próbáltam megtartani az egyensúlyom. Úgy néztem ki, mint aki helyben fut. A karommal összevissza kalimpáltam, aztán kész, dobtam egy seggest. Kicsit meglepődtem. Kihúztam magam a pálya szélére, és ott szenvedtem a felállással.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 11. 21:57 Ugrás a poszthoz

Lotte

Estefelé járt. Csak pár órája vagyok itt, ez idő alatt leginkább kipakoltam a bőröndjeimből, elrendeztem a dolgaimat az új helyen. Mára csak ennyit terveztem. Hosszú volt az út Franciaországból ide, ezért szerettem volna kipihenni a fáradalmaimat. Korán befeküdtem az ágyba, de nem jött álom a szememre. Ezért inkább felöltöztem, és elindultam. Úti célom nem volt. Csak sétálni akartam, kiszellőztetni a fejem. Otthon is ezt csináltam. Ha nem tudtam aludni kimentem sétálni Párizs csodálatos utcáira, amik este szebbek, mint bármikor. Fekete szövetkabátommal beleolvadtam a tájba. Elképzeltem, hogy Párizsban sétálok. Minden más volt, ezért nehezen ment. És így csak jobban hiányzott a szülőhazám. Nem vagyok az a nagyon anyuci kisfia típus, de azért mégis. Hosszú időre hagytam ott őket, és nem a szomszédba vannak. Az biztos, hogy az első leendő alkalommal hazamegyek egy kicsit.
Észrevettem egy előttem sétáló alakot. Körbe néztem, hogy kiderítsem, merre vagyok. Abban a pillanatban rájöttem, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem figyeltem arra, merre visz az utam. Beletúrtam a hajamba. Ez egy érdekes este lesz. Az előttem sétáló lányra pillantottam. Iskoláskorúnak tűnt. Vagy ha nem is az biztos tud segíteni, hogy merre van a suli. Követni kezdtem. Kicsit lemaradtam tőle, hogy ne legyek olyan feltűnő, próbáltam minél jobban beleolvadni a környezetbe.
Otthon csak egyszer tévedtem el, akkor még kicsi voltam. Az volt az első ilyen esti sétám. Akkor tudtam, hogy hol vagyok, csak azt nem, hogy merre felé jutok haza. Most rosszabb a helyzet. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, és hogy hol van a „haza”. Szerencsére anyuék követtek, és amikor meglátták elszomorodott arcom, akkor felfedték kilétüket, és hazavittek.
A lány közben leült egy padra. Kicsit haboztam. Ezek szerint nem akar még visszamenni. Elfordultam, egy fát néztem, közben gondolkodtam. Leüljek a lány mellé vagy menjek tovább, hátha visszajutok a Bagolykőbe. Végül elindultam.
Leültem a lány mellé, aztán ránéztem.
- Salut! Eric vagyok. Remélem, nem baj, hogy ideültem. Csak kicsit eltévedtem, gondoltam pihenek. –Mosolyogtam a lányra. Aztán belenéztem a szemébe. A tekintete azonnal magával ragadott. Szokatlan érzés kerített hatalmába.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 11. 22:48 Ugrás a poszthoz

Gilbert

Kicsúsztam a pálya szélére, hogy majd ott felhúzom magam. De már ez annyira megerőltetett, hogy egy ideig csak ültem, a fejemet nekidöntve a palánknak, és mélyeket lélegeztem. Orron be, szájon ki. Mondogattam magamba, így próbáltam a légzésemet normális állapotba hozni. Kábé egy perc meditálás után megfogtam a kapaszkodót, és elkezdtem felállni. Vagyis inkább csak megpróbáltam. Már majdnem felhúztam magam, amikor újra elcsúsztam, csak most előre felé estem. Boldogan jelentem, kezemmel sikeresen felfogtam az esést. Aha, ez jó, csak azt hiszem eltört a csuklóm. Ráadásul újra a földön, azaz jégen voltam. Köröztem párat a csuklómmal. Kicsit fájt, de rendesen mozgott. Nem tört el… még. Újabb próbálkozás következett. Sikeresen haladtam, már majdnem álltam, amikor meghallottam, hogy valaki kiabál. A zavaró tényezők miatt, és hogy magyarul mondta először nem értettem, hogy mit mondd. Aztán rájöttem. Ijedten odakaptam a fejem, de már késő volt. A fiú felém száguldott, karjaival összevissza kalimpált, és arcán látszott, hogy nem érzi biztonságban magát. Amikor sikerült felmérnem a helyzetet rájöttem, hogy nekem most végem. Ha nekem jön, és felken a falra nem hiszem hogy teljesen épen megúszom. Utolsó cselekedetem az volt, hogy magam elé emeltem a karom, hátha így sikerül megvédenem magam. Elfordítottam a fejem, és összeszorítottam a szemem és a fogaim.
~Ne gyere nekem, ne gyere nekem, kérlek, ne gyere nekem!~
Mondogattam magamba. Fölösleges volt. A fiú belém csapódott.
- Áááááááááá! –Kiáltottam, amint a lendület miatt nekicsapódtam a falnak. Majdnem lementem hídba, csak az volt a baj, hogy a lábam a jégen volt, a korom meg a pályán kívül. Előre görnyedtem, aztán eldőltem. Kézzel tompítottam az esést, de arcom így is megérezte a hideg jeget. Szétterültem a jégen, mint egy hulla. Szemem csukva volt, próbáltam arra gondolni, hogy ez csak egy álom volt, és nem történt meg valójából. Bal lábamat úgy éreztem, hogy furcsa szögben áll. Aztán rájöttem mit érzek. Valahogy beleakadt a korlátba, így most félig lógok. A jobb lábam alatt pedig valami fura dolgot érzek, amiről nem tudom, hogy mi. Hallom, ahogy körülöttem emberek sokasága suttog, vagy éppen kiabál valamit, de nem értem, hogy mit. Minden összemosódik. A jobb kezemet az arcom felé húzom, megdörzsölöm egy kicsit a szemem, aztán lehúzom a felakadt lábam. Nagy nehezen átküzdöm magam a hátamra és újra becsukom a szemem. Fel kellene állnom…
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 11:41 Ugrás a poszthoz

Lotte

Amikor a lány szemébe néztem furcsa érzés kerített hatalmába. Fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Mondjak valamit, vagy várjam meg, amíg a lány kérdez valamit? Még sose voltam ilyen helyzetbe. Mindenkivel fél pillanat alatt megtaláltam a közös hangnemet, nem voltam zavarba, és nem éreztem ezt. Akkor tudnám, hogy pontosan mi is ez a valami, ami miatt a szívverésem kihagy néha egy-egy ütemet.
A lány is bemutatkozott, és megnyugtatott, hogy nem zavarom. Mosoly került az arcomra. Az a tipikus Eric mosoly. Kínos csend telepedett közénk. Vagyis lehet, hogy csak én éreztem kínosnak. Mi van velem? Azonnal meg szoktam találni a közös hangot, most meg mintha el lennék varázsolva.
Szerencsére a lány megtörte a csendet.
- Igen, ide járok. Pontosabban ma jöttem. Te is ide jársz? -Kérdeztem. Az a baj velem, hogy amikor izgulok, és úgy beszélek valami más nyelven, akkor sokkal jobban lehet hallani az akcentusom és franciához híven hadarok is egy kicsit. Remélem, azért értette, amit mondtam, de a biztonság kedvéért azért elmondtam, hogy mi a helyzet.
- Franciaországból jöttem, azért beszélek ilyen... ömm... -elhúztam a számat, mert nem jutott eszembe a szó. -Cocasse... fura! Igen, ezért beszélek ilyen fura akcentussal. Bocsi, néha nem jut eszembe a megfelelő szó... -mentegetőztem. Éreztem, hogy égek. Szerencse, hogy sötét volt, így nem látszódik, ha elpirulok. És most szerintem elpirultam. Ha észreveszi, majd a hidegre fogom. Utálom, ha nem jut eszembe egy szó magyarul. Pedig otthon letettem egy felsőfokú magyar nyelvvizsgát. Az is majdnem hibátlan lett, szóval nem lenne szabad tévesztenem. Csak még fura, hogy mindenki magyarul beszél. Nem vagyok ehhez hozzászokva. De az biztos, hogy mire itt végzek profin fogok beszélni magyarul. Vagy még jobban összezavarnak.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 12. 11:42
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 12:10 Ugrás a poszthoz

Gilbert

Hátamon fekve lélegeztem tovább. Éreztem valaki közelségét, és amikor a fülem is működő üzemmódba kapcsolt, hallani véltem, hogy idegesen valamit nagyon hadar. Mire kapcsoltam, hogy magyarul beszélhet már befejezte a mondatot. Kinyitottam a szemem. Ekkor ténylegesen rájöttem, hogy tényleg a földön vagyok, nem csak álmodok.
- Qu'est-ce qui est arrivé ? Où suis-je ? -Motyogtam, de azért lehetett hallani. Felnéztem a mellettem térdelő fiúra. A kapucnija félre csúszott, és maszkban volt. Meg akarnak ölni? Ő a maszkos-gyilkos? Ijesztőbbnek képzeltem, és nem gondoltam, hogy ilyen ijedt fejet vág egy gyilkos. Hunyorogva néztem rá. Az agyam beindult, idegesítő kérdések jutottak eszembe. "Hol vagyok?" "Mi történt?" "Ki ez a maszkos-gyilkos?" "És a nagybetűs Mi van?" kérdések. Nagyjából sikerült válaszolnom magamnak, és arra is rájöttem, hogy ez a maszk nem akart megölni, csak hasonlóan korizik, mint én.
A srác megint mondott valamit. Most megjegyeztem, és elkezdtem fordítani magamban. Először valami hülyeséget értettem, aztán rájöttem a tényleges jelentésre és elmosolyodtam.
- Je tranche. Mármint... izé... élek. Nem olyan könnyű megölni engem! -Mosoly húzódott az arcomra. Feltámaszkodtam a könyökömre. A jobb kezem fájt, de szerintem nem tört el. Feltoltam magam rendes ülésbe, és kicsit nyújtózkodtam. Az összes csontom a helyére került, és azt hiszem még mindegyikben meg van.
- Amúgy Eric vagyok. -Nyújtottam a kezem egy kézfogásra.
A körülöttünk álló tömeg kicsit megnyugodott, és hallani véltem néhány felkiáltást, hogy "Mégis él a fiú!" meg ilyenek. Ez kedves.
-Tényleg azt hitted, hogy megöltél? -Tértem vissza a pár perccel ezelőtti mondatára. Ó, Te jó ég! Hogy festhettem akkor? Megigazítottam magamon fekete szövetkabátomat, ami már inkább hókabátnak festett. A fülem lefagyott, mert a sapkám kábé két méterrel arrébb ért földet, mint én. A kesztyűm pedig átázott. De legalább élek!
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 15:23 Ugrás a poszthoz

A motyogásomat a fiú nem értette. Először én is meglepődtem, hogy miért nem érti, aztán megvilágosodtam. Magyarországon vagyok. Nem kellene elfelejteni. A srác azonban nálam sokkal jobban meglepődött. Olyan fejet vágott, mintha egy elmebeteggel állna szemben. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkodott, próbált összefüggéseket keresni, de kicsit összezavarodott. Szóval ilyen reakciót vált ki Magyarországon egy jégen fekvő, franciául motyogó srác. Kicsit vicces látvány. Néha majd meglepem ilyenekkel az embereket. Örülni fognak nekem. De ezt az arckifejezést érdemes látni. A következő mondatomat először megint franciául mondtam. Lehet, hogy emlékezet kiesésem van, hogy nem emlékszem a fél perccel ezelőtti gondolataimra? Inkább megismételtem magyarul is, amin a srác meglepődött. A szeméből csodálkozást olvastam ki. Lehet rájött, hogy nem vagyok elmebeteg? A mondatának eleje kicsit bizonytalan volt, de végül kinyögte. Elmosolyodtam, és bólintottam. Aztán kitört belőle a nevetés. Kicsit meglepődtem, erre tényleg nem számítottam. Az előbb még az ijedtség legmagasabb szintje látszott a szemében, most meg nevet, mint egy őrült. Mosolyogva néztem, aztán kész, nem bírtam tovább, és én is elkezdtem nevetni. A körülöttünk korizók furán nézhettek ránk; két srác akik az előbb egy elég magas színvonalú, látványos esést produkáltak, aztán a földön feküdtek, mint két élettelen hal, most hangosan röhögve fogja a hasát. Hát igen. Mások a valahol találkozunk és nyugodt események között összebarátkozunk elvet vallják, mi azt hiszem, az ismerkedés egyik szokatlan formáját választottuk.
Miután abbahagytuk a nevetést, a kezemet nyújtva bemutatkoztam, amit ő viszonzott. A ruhám félig sikeres helyrehozása után rákérdeztem, hogy amúgy mi is volt.
- Igazából akartam mozogni, de azt hittem, hogy csak álmodok, ezért inkább megfordultam... Aztán rájöttem, hogy mi is a helyzet. Én most korizok másodszorra. Az első alkalommal szinte végig hason fekve csúszkáltam a jégen. Nem bírtam állni... Úgy tűnik ez nem változott, még mindig többet fekszek a jégen, mint állok! -Mosolyodtam el. Fekve kevesebb baj ér. Ha a földön ültem volna, amikor a maszkos-gyilkos nekem jön, kevesebb bajom lett volna. De nem kezdődött volna ilyen izgalmasan a találkozásunk. Bár az biztos, hogy kevesebb folt lenne rajtam holnap.
A srác újra bocsánatot kért, aztán felállt.
- Semmi baj! Jól vagyok! -Mosolyogtam, aztán elnevettem magam. Belekapaszkodtam a palánkba, és elkezdtem felhúzni magam. Így egy kicsit fájt a kezem, de nem törődtem vele.
- Ez az! Állok! -Kiáltottam fel boldogan. Magamhoz képest ez tényleg jó teljesítmény. Csak ne kelljen elindulnom. A maszkos-gyilkos -akire most már ráragadt ez a név- felajánlotta, hogy meghív valami forró italra. Vágytam a melegre, ezért bólintottam. De majd kifizetem én amit kérek, egy apró baleset miatt nem kell rám költenie a pénzt.
- Tényleg jól esne valami meleg! De figyelmeztetlek; a kijáratig van kábé 3 méter... megpróbálok nem rád esni az alatt! -Néztem a fiúra komolyan. A tervem az volt, hogy a palánkba kapaszkodva kihúzom magam. Aha, jó terv. Csak épp akkor jött egy kábé három éves pici kislány, aki nagyon kapaszkodott ott, nem akartam arrébb lökni, így inkább kikerültem. Kapaszkodás nélkül nem igazán sikerült mennem. A második lépésnél megcsúsztam, és hátrafelé kezdtem zuhanni. Remélem, nem szorosan mögöttem jön Gilbert...
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 15:56 Ugrás a poszthoz

Lotte

Kicsit zavarban voltam, ráadásul az ülés is kellemetlen volt. A mai korizós balesetem nem volt túl kellemes, a legtöbb részem még mindig fáj. A legtöbb sérülést a hátsó felem szerezte. Ami rossz, mert azzal nem igen tudok mit kezdeni. A csuklómat bekötöttem, kicsit enyhült a fájdalom, de a többi részemen... Rágondolni is rossz.
- Levitás lettem. Te melyikbe jársz? -Kérdeztem. A mosoly az arcomon maradt. Kicsit kezdtem feloldódni. Eddig csak a lány kérdezett, ami egy kicsit zavart. Én vagyok a fiú, nekem kéne kérdeznem. A lány válasza után, még mielőtt kialakult volna a kínos csend, én is kérdeztem.
- Miket szoktál csinálni szabadidődben? -Érdeklődtem. Előre dőltem, könyökeimmel megtámaszkodtam a combjaimon, és így néztem a lányra. Ez volt a legkényelmesebb ülés, így csak a hátam fájt egy kicsit. Bal kezemmel a másik csuklómat fogtam, és kicsit masszíroztam. Közben feltűnés nélkül végignéztem a lányon. Kabátján keresztül is látszott, hogy nagyon jó alakja van, és magasnak is tűnt. Ülve nem tudtam megállapítani, hogy mekkora, de nálam csak nem magasabb. Aztán újra a szemébe néztem. Válasza közben megfigyeltem a mögötte lévő területet. Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Szerencsémre a lány is Bagolyköves, így remélhetőleg egy felé fogunk menni. De még nem akarok. Attól függetlenül, hogy érthetetlen okokból zavarban vagyok, jól érzem magam. Boldog vagyok. És ezt szerintem a lány hozza ki belőlem.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 12. 15:56
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 16:36 Ugrás a poszthoz

Én tényleg megértem, hogy másoknak is szüksége van a kapaszkodásra, de miért nem tudtak volna két perccel később érkezni? Egyensúlyom megtartásáért mindent megtettem, ez azonban nem volt elég. A jég makacs volt és csúszós, és úgy döntött, hogy nem enged ki engem épen. Ez nagyon kedves... is lehetett volna, ha tudnék korizni, és nem lennék életveszélyes másokra és magamra való tekintettel. De mivel ez nem így van jobb ha 5 méteres körzetben elkerülnek.
Lábam a jégtől kábé másfél méterre elemelkedett (mind a kettő), majdnem sikerült megcsinálnom egy szaltót, de túl hamar földet értem. Volna, ha nem lett volna alattam Gilbert. Huppsz. Hátam nagyobb volt mint az övé, így a nyakától kezdve szorítottam a földre. Hallottam, ahogy nyög egyet.
~Remélem, nem törtem el semmiét!~ Amilyen gyorsan tudtam lemásztam róla, aztán négykézlábra emelkedve felé hajoltam.
- Bocsánat! Te jó ég! Kapsz levegőt? Eltörtem valamid? Fel tudsz állni? Úr Isten! Élsz még? -Néztem rá kicsit ijedten. Azt hiszem már tudom, hogy mit érezhetett, amikor én néztem ki halottnak. Megpróbálnám felállítani, de magamat se tudom megtartani, nem hogy még egy embert. Az emberek ismét felénk néztek. Páran röhögtek szerencsétlenkedésünkön, akik most jöttek ijedt fejet vágtak.
Mivel a pálya szélétől eléggé eltávolodtunk -egy olyan másfél, két méterre- úgy éreztem, zavarjuk a többi korizót.
- Kihúzhatlak a pálya szélére? -Hajoltam ismét felé. Ott felállni is könnyebb lesz.
Hasra vágtam magam, és elkezdtem kifelé kúszni. Így gyorsabban haladtam, mintha állnék. A pálya széléhez érve megfogtam a fiú két lábát, és elkezdtem magam felé húzni. Azon a helyen ahol feküdt nem láttam vértócsát, ami jó jel volt. Óvatosan húztam, aztán amikor sikerült újra ránéztem.
- Ne haragudj! Jól vagy? -Néztem rá félve.  
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 17:56 Ugrás a poszthoz

Ahogy lemásztam a srácról, kérdéseimmel kezdtem bombázni. Szorgalmasan válaszolt az összesre. Ez kicsit megnyugtatott.
- Ezért nem szeretnék rajzfilmfigura lenni. Max ha én vagyok a főhős, akivel semmin rossz nem történik. -Húzom félmosolyra a számat.
Miután megnyugtatott, hogy rendben van, megtettük a maradék távolságot ami a pad és köztünk volt. A jégen való közlekedést én hason csúszva tettem meg. Furán nézett ki, de innen nem tudok lejjebb esni, maximum ha beszakad a jég. A gumis szőnyegre kiérve kicsit jobban éreztem magam. Itt már nem tudok elcsúszni. Levágódtam a padra, és gyorsan levettem a korit. megmozgattam a lábujjaimat. Aztán felvettem a cipőmet, és felálltam. Sokkal kényelmesebb volt így állni. Nyújtózkodtam egyet, aztán a cipőket a vállamra véve odaléptem a sráchoz. Már ő is készen volt.
- Én szerintem forrócsokit iszok, de majd fizetek én! -Nézett a srácra. A baleset miatt nem kérek kártérítést, azt meg végképp nem akarom, hogy ilyesmivel fizessen le. A mondatom kicsit úgy hangzott, mintha egy csajjal lennék valahol, és neki mondanám, hogy majd én fizetek.
Elindultam a csokis pultok felé. Ha a fiú valami más mellett döntene, akkor is egymás közelében maradnának, mert nincsenek messze egymástól a pultok. Nincs is olyan nagy tömeg, bár azért vannak páran.
- Te mit iszol? -kérdeztem a maszkos-gyilkostól.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 20:06 Ugrás a poszthoz

Lotte

Néztem a lányt. Szinte eltévedtem szemei ragyogásában. Nem tudom miért, de ezt éreztem, hogy közelebb kell hozzá mennem. Aztán felfogtam, hogy mit gondoltam, és magamban leszidtam magam. Miket gondolok én? Alig ismerem öt perce, és máris közelebb akarok hozzá kerülni? Ez nem én vagyok. Mi történik?
A kérdésemre nem tudtam válaszolni, de az biztos volt, hogy a lány az oka a kavargó érzéseimnek. Kérdésemre hamar válaszolt. Így már értem, hogy miért sétált a sötétben. A kérdést én is megkaptam.
- Sportolni. Bármit, bárhol. Vagy gitározni -Feleltem mosolyogva. A zongorázást nem említettem, azt annyira nem szeretem. Inkább gitározok. És nagyon ritkán, havonta egyszer, talán énekelek is hozzá. Talán. Az iskolában művészi képzést is kaptunk, de valahogy az énekléssel sosem voltam jóba. Elég nekem a gitár, amin egy kis ideig nem fogok játszani. A balesetem miatt fáj a kezem. Szerintem nincs eltörve, csak meghúzódhatott, vagy nem tudom, minden esetre ilyen kézzel nem tudok játszani.
Ahogy újra belenézek a lány szemébe még jobban elfog az érzés, hogy menjek hozzá közelebb. Még csak pár perce ültünk le, de arra gondoltam, hogy ha sétálnánk, akkor kicsit közelebb tudnék menni hozzá. Az elég feltűnő lenne, ha itt közelebb csúsznék hozzá. Kezd világossá válni, hogy mit érzek. Lehet, hogy szerelmes vagyok? Amikor Charlotte-t megismertem, nem éreztem így. Pedig ő volt az első szerelmem. Vagy az csak gyermekszerelem volt. Ez más. Most amatőrnek érzem magam. Mintha tényleg először ismerkednék.
- Nincs kedved sétálni egy kicsit? -Néztem a lányra. Kicsit féltem attól, hogy visszautasít, de akkor itt maradunk, és itt beszélgetünk. Nekem mindegy, hacsak nem küld el.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 20:31 Ugrás a poszthoz

Szerencsére a fiút könnyű volt lebeszélni arról, hogy ő fizessen. Kijelentésére bólintottam. Most egy-egy az állás. Azért remélem, nem játsszuk tovább ezt a játékot, mert nincs kedvem életem hátralevő részét mondjuk tolókocsiban tölteni. Mert bár nincs vele semmi bajom, azért az nem lehet olyan kényelmes. A csokis pultnál nem volt hosszú a sor. Gilbert kért előbb, aztán én. Odaadtam a megfelelő összeget a férfinak, aztán odamentem a sráchoz.
Rossz szokásom, hogy amint valami a kezembe kerül rögtön kipróbálom, megkóstolom, tesztelem, vagy valami. Így a csokiból rögtön kortyoltam is egyet. Egy jó nagyot.
- Sa bonne *** maman! -Káromkodtam egyet hangosan. A megfagyott nyelvemet hirtelen érő forróság nem volt túl kellemes érzés. Bosszúsan néztem a csokira, aztán inkább lejjebb emeltem a karom, még mielőtt újra megégetem a számat. Lenéztem a fiúra, aki kábé 30 centivel kisebb volt mint én. Így kicsit nehéz belegondolni, hogy egy ilyen alacsony fiú, hogy tud úgy elütni, hogy azt hitték meghaltam. De ezt inkább hagyjuk.
- Franciaországból jöttem. És még nem szoktam meg, ezért voltak az első szavaim franciák. Meg ezért van ilyen akcentusom, amit még én is furának hallok a szavaimban. -Vontam meg a vállam. Kicsit nehéz megszokni, hogy mondanom kell a "h" betűt is. Meg hogy ne franciául szólaljak meg, ha én kezdek beszélgetni.
- Te honnan jöttél? A neved nem tűnik túl magyarnak. -faggatóztam most én. De tény, hogy a Gilbert nem épp magyar eredetű. Vagy az oktatásomban ez a név kimaradt.
A csokim közben elkezdett kihűlni, így már tudtam belőle inni, és a nyelvem se égett le. Jól esett a meleg.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 22:26 Ugrás a poszthoz

Lasch Gergely

Melegen felöltözve indulok el a hóesésben sétálni. Még nem sikerült teljesen felfedeznem a környéket, ezért indultam újra útnak. Lassan sétálva lépkedtem, közben a körülöttem lévő házakat néztem. Az utolsó házat is elhagytam, de az út nem ért véget, így én se álltam meg.
Az út vége felé egy elég rossz állapotban lévő ház állt. Szinte teljesen benőtte a gaz és ablakai kitörtek. Félmosolyra húztam a számat, és odaléptem az ajtóhoz. Nyikorogva nyílt ki.
- Hahó! -Kiáltottam, bár nem tudom miért. Üresnek tűnt a hely. A kitört ablakokon a szél szabadon járkált, ami ijesztő hangot adott. Néhány ajtó nyikorogva mozgott. Úgy tűnt bármelyik pillanatban ledőlhet a fal. Az ajtót nem csuktam be, egy nagyobb kővel támasztottam ki. Bár nem tudom miért. Ha valami vagy valaki esetleg megtámadna könnyen letudnám győzni, mert nem vagyok egy gyenge ember, de ha mégis menekülnöm kéne, kiugrok egy ablakon. Hülye gondolatok ezek. Oké, tény, hogy úgy néz ki ez a hely, mint egy kísértetház, de kísértetek nincsenek! Vagy ha vannak, akkor azok jó fejek. A nappali szerűségbe érkeztem. A padló sem volt a legjobb. Az egyikből kijöttek a szögek, így amikor ráléptem, majdnem arcon csapott. Szerencsére a reflexem a régi, így sikerült hátraugranom. Visszatettem a deszkát a helyére, aztán tovább mentem. A falról már omladozott a vakolat, és a elég fakó is volt, látszott rajta, hogy nem ma festették. Volt valami szokatlan a helyben. Valami, ami miatt érdekes volt.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 13. 16:01 Ugrás a poszthoz

Lotte

Lotte beleegyezett a sétába, aminek nagyon örültem. Felálltam én is, és a lány mellé léptem, mert közben ő kicsit előrehaladt. Közel álltam hozzá, kezünk majdnem összeért, de még nem fogtam meg. Lehet, hogy csak udvarias akart lenni, ezért bólintott rá a sétára. Ezt a gondolatot próbáltam elhessegetni, el akartan hitetni magammal, hogy igen is lehet ebből valami. Hirtelen eszembe jutott egy "terv". Kicsit elmosolyodtam, ez mindig bejön.
Ránéztem a mellettem sétáló lányra, aki szintén engem nézett. Szeme csillogott, ami még jobban behálózta a józan eszemet. Abban a pillanatban, ahogy csak egy pillanatra az útra nézett, az a kis hang a fejemben jelzett, hogy talán beszélgetni kellene.
- Későre jár, vissza kellene menni az iskolába, mert azt hiszem olvastam valamit erről a házirendben. -Okos és jól nevelt levitáshoz híven belelapoztam a házirendbe, de nem sokat jegyeztem meg belőle. Annyira azért nem vagyok szorgalmas, és a szabályokat nem szeretem. Nem is nagyon szoktam betartani őket, csak hát első nap megszegni nem biztos, hogy jó. Lesz még baj velem, az évek alatt amit itt töltök, ez biztos.
Az utat, hogy merre menjünk a lányra bízom. Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, és nem akarok még jobban eltévedni.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 13. 17:31 Ugrás a poszthoz

Miután sikeresen leégettem a nyelvem a forrócsokival, és káromkodtam is egy szépet, a fiú, mondatára úgy döntöttem nem ismétlem el magyarul.
- Jobb, ha nem tudod meg. Ne ez legyen az első francia mondat, amit megjegyzel. -Mosolyodtam el. Nem vagyok az a típus, akinek minden mondatában minimum három csúnya szó van, azért néha nekem is kicsúszik egy-egy.
Megnyugtatott, hogy annyira nem vészes az akcentusom, aminek örültem. Lehet, hogy jó lett volna, ha pár hetet a rokonaimnál töltök, mielőtt idejövök, és akkor talán megszoktam volna a nyelvet. De majd egy idő után így is normálisan fogok beszélni. Vagyis remélem.
- Mi kicsit máshogy olvasunk, mint ti. A betűkapcsolatokból találjuk ki, hogy minek ejtjük, és amikor magyarul olvasok, akkor máshogy ejteném a szavakat. És sok betűt nem ejtünk, mondjuk a szavak végén. Meg vannak igéink, amiket ha ragozunk, akkor teljesen megváltozik a szó. Például az "aller" szóból, ami mennit jelent E/3-ban "va" lesz. Nincs sok közünk egymáshoz. És mi gyorsan beszélünk. Hadarunk. Ahol tanultam magyarul mindig mondták, hogy beszéljek már lassabban, mert nem fogják érteni. Nem tudom, elég lassan beszélek? -Néztem a fiúra. Igazából nem tudom megállapítani magamról, hogy gyorsan vagy lassan beszélek-e, ahogy jön. Néha hadarok, néha nem. Változtatni pedig nem tudok ezen, hacsak nem szól majd mindig valaki.
- Így már értem. Azt hittem, hogy angol vagy, de nincs akcentusod. Ez egy kicsit összezavart.
- Tanulni jöttem, elsős vagyok. Igazából még csak 16 éves vagyok, csak kicsit magasabb, mint az átlag. -Mosolyodtam el. Szeretek ilyen magas lenni. Több okból is jó. Például egy koncerten nem kell ugrálnom, anélkül is mindent látok. Bár a mögöttem állók nem szoktak örülni. Meg kicsit tekintélyesebb vagyok, kevesebben mernek beszólni. Ami jó is. Magasságomhoz tekintélyes izomzat is társul, amit bár kabátban nem annyira lehet látni, azért nyáron nem sokan mernek beszólni. És jól teszik. Eddig nem sokszor volt olyan, hogy valaki nagyon beszólt volna, általában kisebb megjegyzéseket tesznek, amiket én poénra veszek. Csak egy srác ment messzebbre, mint kellett volna. Most nyáron úgy gondolta, hogy erősebb, mint én. Öt perc alatt rájött, hogy egy fejjel magasabb, és sokkal izmosabb srác nagyon könnyen elveri. Azt hiszem eltörtem a kezét... Pedig nem vagyok az az agresszív típus.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 13. 18:29
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 13. 20:13 Ugrás a poszthoz

Lotte

Lassan sétáltunk. Minek siessek, ha tudom, hogy úgy hamarabb el kell válnunk. Ráérek. Már az sem érdekel, ha nem érek vissza tíz előtt. Majd kimagyarázom valami olyasmivel, hogy még nem volt időm elolvasni a házirendet, és nem tudtam, hogy van ilyen szabály. Elhinnék, hiszen ez az első napom.
Nem zavart, hogy nem beszélünk, és már nem is éreztem kínosnak ezt a csendet. Lassan lépkedtem mellette, közben őt néztem. Nem voltam sokkal magasabb nála, csak pár centivel, amin először egy kicsit meglepődtem. Régen volt olyan, hogy a mellettem álló személy kevesebb, mint tíz centivel volt kisebb nálam.
- Akkor elkísérlek, aztán majd valahogy csak visszajutok a épületbe. -Mosolyodtam el.
Először kicsit meglepett az, hogy a faluban lakik, bár nem tudom miért. Kicsit el is szomorodtam, mert így kevesebbet sétálhatok vele, de ez nem látszott rajtam. Arcomon továbbra is a jellegzetes mosolyom ült, és a lány arcát fürkésztem. Gondolataim aztán arra terelődtek, hogy vajon mit gondolhat az akcentusomról meg a francia szokásaimról. Vagyis nem tudom, hogy csak nálunk szokás e hazakísérni a gyengébbik nem képviselőit, mindenesetre most hazakísérem. El kéne olvasnom egy magyar szokásokról szóló könyvet. Nem, inkább nem fogok. Teljesen jók nekem a francia szokások, azokhoz vagyok szokva.
Elmosolyodok ahogy a lány arcán megjelenik a mosolya. Szinte le sem veszem róla a szemem, ami engem egyelőre nem zavar, és úgy tűnik, hogy a lányt se, mert viszonozza a pillantásaimat és még mosolyog is. A visszaúttal lesznek csak problémák, mert már jó nagy távolságot megtettünk a padtól, nem emlékszem, hogy merre mentünk. De ez most nem is érdekel.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 14. 20:26 Ugrás a poszthoz

- Nem olyan bonyolult a kiejtés, hamar meg lehet szokni -mondom én, akinek ez az anyanyelve. Nekem nem nehéz, de azt nem tudom, hogy másoknak megtanulni bonyolult-e. -Ismerem Agatha Christiet. Szeretem, ahogy ír. -Bár nem ő a kedvenc írom, néha elolvasok egy pár könyvet tőle. Igaz olvasni sem szoktam sokat, leginkább csak ha muszáj, de azért van pár könyv, amit magamtól elolvasok. Az erre szánt időt szívesebben töltöm a gitárom nyúzásával, aminek először örülni szoktak a körülöttem levők, egy idő után valamiért mégis egyedül maradok a szobában. Különös, pedig jól gitározom.
- Nehéz volt a magyart megtanulnom nekem is. Azokkal a ragokkal meg képzőkkel teljesen összezavartak. Azért annak örültem, hogy itt nincs mindennek hím vagy nőneme. Elég a franciában. - Hálát adtam az égi felső-vezetésnek, amiért nincs a magyarban nem. Legalább most nem hadarok. Ami valószínűleg azért van, mert az agyam most úgy működik, mint egy szótár. Meghallgatom, hogy mit mond, magamban lefordítom, válaszolok rá magamban franciául, aztán azt szintén magamban lefordítom, végül ki is mondom. Nem a legjobb módszer, de mindenképp értelmes választ akarok adni. Nem akarom mindenkivel közölni, hogy francia vagyok, bocs ha hülyeséget mondok, ezért inkább gondolkodok, és utána beszélek.
Megjegyeztem, hogy nincs akcentusa, mire ő válaszolt... valamit.
- Ömm, mit mondtál? Bocs, ez egy kicsit...szokatlan volt. Szerintem még nem hallottam. -A mondatával teljesen összezavart. Próbáltam lefordítani, de nem értettem, hogy mit mond. Az agykerekeim gyorsabban forogtak, az összes hasonló szót próbáltam megkeresni, de egyikből sem jött ki értelmes mondat. Így inkább nem próbálkoztam, ha fontos biztos elmondja kicsit másképp, hogy megértsem.
Koromon enyhén meglepődött. Megtorpant, és egy kis ijedtséget véltem felfedezni szemeiben, amik kikerekedetten néztek fel rám. Akaratlanul is elnevettem magam.
Amikor elmondom a koromat mindig meglepődnek, ilyenkor röhögve nézek le rájuk. Egyesek elég érdekes fejeket szoktak vágni.
- Az jó! Lehet találkozunk majd pár órán! -Már nem nevettem, de arcomon ott ült a mosoly, ami jelezte, hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőlem újra a nevetés.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 20. 18:09 Ugrás a poszthoz

Gilbert

Bólintottam egyet, aztán újra kortyoltam. A poharam aljára nézve még kábé kettő- három kortynyi csoki volt benne. Általában mindig gyorsan meg szoktam inni, de miután most leégettem a torkom, elég lassan ittam tovább.
Az angolban lévő nemekről nem tudtam, de annak mindenképp örülök, hogy nekem már nem így kell megtanulnom. Elég a franciában lévőket tudnom. Sőt, néha az is sok. A következő mondatát nem értettem. Összehúzott szemmel próbáltam kitalálni, hogy mi lehetett az a bizonyos mondat. Egy idő után inkább feladtam, és megkérdeztem. Gil jót derült értetlenségemen, amiért bocsánatot is kért. Nem zavart, hogy kinevetett, inkább az, hogy még mindig nem tudom, hogy mit mondott. Válaszára kicsit én is elnevettem magam.
- Hm. Akkor örülök, hogy nincs akcentusod. –Túrtam bele nevetve a hajamba. Remélem, nem fogok sok olyannal találkozni, aki nagyon durván akcentussal beszél, mert akkor nem sokat fogok érteni belőle. Annál inkább örülnék, ha Franciahonból származóval futnék össze, mert a végére elfelejtem az anyanyelvem.
- Igen. Levitás lettem. –Mondtam ki kicsit bizonytalanul a házam nevét, mert nem voltam biztos benne, hogy magyarul így ejtik. – Te melyik házba jársz? –Néztem a fiú szemébe.
Csodálkozásának adott hangot a fiú, mire először ránéztem, aztán próbáltam megtalálni, hogy mit nézhet. Egy lányt vettem észre, valószínűleg Gil is őt nézte, mert a lány ugrásokat gyakorolt. Szóval így csinálják a profik. Az ugrásokat nézve rájöttem, ahhoz, hogy én is így korizzak -bár sokkal férfiasabban- elég sokat kell még gyakorolnom. Bár elsőre azzal is megelégednék, ha állva tudnék maradni. Nagy eséllyel a fiú is azon gondolkodott, hogy meg tud e tanulni így korizni, mert vissza akart menni.
- Menjünk! De nem vállak felelősséget a testi épségedért! -Néztem rá először komolyan, aztán elnevettem magam. Ha a volt eséseinket túléltük, akkor remélhetőleg most sem lesz olyan durva. Elindultam a padok felé, közben megittam az utolsó korty forrócsokimat is, ami mostanra már egészen kihűlt. A padokhoz érve leültem az egyikre, aztán összehúzott szemmel néztem a korira. Tekintetemmel próbáltam valami olyasmit üzenni neki, hogy ne öljön meg, mert különben megölöm, bár nem valószínű, hogy ettől jobban fog menni a korizás. Miután minkét lábamat sikeresen belehelyeztem a gyilkos cipőbe, felálltam, és a fiúra néztem. Nem tudom, hogy melyik a biztonságosabb: ha ő megy előre, vagy ha én. Inkább rábíztam a döntést.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 20. 18:09
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 20. 20:56 Ugrás a poszthoz

Délután nem esett a hó, és nem is volt hideg, ezért úgy döntöttem felfedezem Bagolyfalva azon részeit, ahol még nem jártam. Lefordultam egy kis utcán, ami -mint kiderült- a játszótérre vezetett. Először arra gondoltam, hogy visszafordulok. Gondoltam, kinőttem már az ilyenekből. Tekintetemmel azért végigfutottam a játékokon. Jobban megnézve több olyan játék is van, ami tökéletes gyakorlószer lehet nekem. Így inkább bementem. Első utam a mászókához vezetett. Elég magas vagyok, így végig le kellett hajolnom, ezért inkább nem itt kezdtem a gyakorlást. Egy másik mászókát vettem észre, ami háromszög alakú volt, és kötélből volt. A nyitott részen bemásztam a közepébe, felemeltem a kezem, és megfogtam az első fokot, ami a kezem ügyébe került. Így csináltam pár húzódzkodást, ami nem volt nagy kihívás, bár a kabát egy kicsit zavart. Amikor ezzel végeztem elsétáltam a mászófalhoz. Körbenéztem, mielőtt bármit is csináltam volna, mert nem akartam, hogy egy gyerek leutánozzon, és valami baja essen. Miután megbizonyosodtam róla, hogy nem figyelnek, hátrébb léptem, és kicsit nekifutva, kábé másfél méter magason megrúgtam a falat, így elrugaszkodva csináltam egy átfordulást. Éreztem, hogy nem volt tökéletes, és mivel ilyen téren maximalista vagyok, ez nem tetszett. Még egyszer nekifutottam, és újból megcsináltam a mozdulatot. Ez már jobb volt. Elsétáltam egy nagy üres térre, ahol ugrásokat, rúgásokat és pörgéseket tudtam gyakorolni, anélkül, hogy bárkinek kirúgtam volna a fogát. Mindegyik mozdulatot többször megcsináltam. Még csak egy hete jöttem el, de máris kezdek kijönni a gyakorlatból. Többet kellene edzenem...
Ezekkel a gondolatokkal indultam el a pad felé, hogy egy kicsit kipihenjem magam, mielőtt újabb mozdulatokat csinálok.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 20. 21:23 Ugrás a poszthoz

Kiva

Amikor felébredtem azonnal kinéztem az ablakon, hogy belőhessem, mennyi az idő. Kint korom sötét volt. Megdörzsöltem a szemem, és meg egyszer kinéztem, de ugyanazt a képet láttam. Átaludtam volna a napot? Ha tehetem mindig délig alszok, annál tovább viszont ritkán szoktam. Annak az esélye is elég kicsi, hogy délben még -vagy már- sötét van. Kikeltem az ágyból, elvégeztem a reggeli teendőket, aztán elindultam. A folyosón sötét volt, csak a lámpák halvány fénye mutatta, hogy merre járok. Elindultam a megszokott irányba, gondolván, hogy a többiek már ott vannak. Sehol nem láttam egy embert se. ~Talán reggeliznek... vagy ebédelnek... vagy amit ilyenkor enni szoktak.~ Gondoltam magamban. Felmentem egy lépcsőn, és akkor észrevettem egy lányt. Az első ember akit ma látok. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de követni kezdtem őt. A folyosó végén kinyit egy ajtót, ahol még mindig sötét van, bár kezd világosodni. Lassan és halkan lépkedek. A folyosó végére érve én is kinyitom az ajtót, de először csak pár centire. Nem tudtam, hogy mi van ott, ezért inkább csak belestem. Erkély tárult elém. A lány eddigre leült, így én is benyitottam.
- Helló! -Köszöntem neki. De csak egy pillantásra néztem rá, utána kiléptem a korláthoz, és a szélén lévő falnak dőlve beletúrtam a hajamba. Amikor felkeltem elfelejtettem fésülködni, így a nem épp rövid hajam elég kócos volt. Kezemmel kicsit beállítottam, de a reggeli szellő miatt nem sokáig maradt úgy. Csak egy póló volt rajtam, de nem fáztam, bár melegem sem volt. A tájat néztem.
- Bocsi, ha megzavartalak. Ha gondolod elmegyek, csak szólj. -Vetettem egy újabb pillantást hátra. Aztán a fejemet is nekidöntöttem a falnak, és becsuktam a szemem. Hány óra lehet? Kezdek fáradt lenni.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 20. 22:01 Ugrás a poszthoz

Maia

Nem fáradtam el kifejezetten, de jól esett csak ülni. Egy pillanatra elfeküdtem a padon, de hamar felültem. Hideg volt, és mivel sapka hiányban szenvedek, nem volt kedvem megfagyni. Összekócoltam a hajam, mert a gyakorlatok után mindig hülyén áll. Így olyan hatást kelt, mintha most keltem volna.
Nem kellett sokat várnom, egy lány ült le mellém, és mutatkozott be. Először kicsit meglepődtem, aztán elmosolyodtam.
- Salut! -Használtam a szokásos francia köszönést. -Eric Marius Chabot vagyok. Inkább Eric, de bárhogy hívhatsz. -Mutatkoztam be én is. Nevemet teljesen francia kiejtéssel mondtam, remélem azért értette. A bemutatkozásom többi részén is érződött az akcentus, de azon már nem annyira.
- Én is a Bagolykőbe járok, és szintén gólya vagyok. Pár napja jöttem. -Válaszoltam. Szimpatikus volt a lány. Jókedve volt, és nem törődött azzal, hogy nem ismer, úgy beszélt, mintha régi ismerősök lennénk. Én sem zavartattam magam, nem törődtem azzal, hogy nem ismerem, úgy kezeltem, mint egy barátot. Kérdésére elmosolyodtam.
- Egyáltalán nem baj! -Mosolyogtam rá. Bár még akartam edzeni, úgy gondoltam, hogy inkább ismerkedek. Edzeni bármikor tudok, de nem mindig van alkalmam barátkozni. Mellesleg minimum öt évet itt fogok tölteni, és lehet, hogy jó kondiban leszek, de magányosan unalmas az élet.
- Hogyhogy erre jártál? -Kérdeztem most én a lánytól.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 21. 18:29 Ugrás a poszthoz

Lagger Arm

A napom átlagosan indult. Felkeltem, aztán edzettem egy kicsit, mert nem akartam ellustulni. A testmozgás után felöltöztem, és elindultam a konyhába. Gyors léptekkel mentem, mert úgy hallottam, a tanárok nem szeretik, ha erre járunk. Ezzel annyira nem foglalkoztam, így nem néztem hátra. Csak előre mentem. A nagy ajtót betolva megtaláltam a keresett helyet. Még körbe se néztem, amikor több manó is elém futott, és leültetett az asztalhoz. Erre nem számítottam, így eltelt pár pillanat, mire rájöttem, hogy mi is történt. Még több manó jött elém, egytől egyig azt kérdezgetve, hogy mit hozzanak nekem.
- Egy croque monsieur-t szeretnék, ha lehet. -Mondtam ki a kedvenc francia szendvicsem nevét abban a reményben, hogy itt is fogok tudni ilyet enni. Alig kellett várnom, a manók pillanatokon belül meghozták a kért szendvicset, mellé pedig még egy pohár vizet is kaptam.
Beleharaptam a sonkás ínyencségbe, aztán haraptam volna a másodikat, amikor mögülem hangos csörömpölést hallottam. Gyorsan felkaptam a fejem, és fordultam a hang irányába. A lány káromkodott egyet, aztán ő is segített a manóknak. Gondoltam megoldják egyedül, de aztán a lány felállt, és egy véres szilánkot dobott ki, utána pedig a vérzést próbálta elállítani. Felálltam, és gyorsan odaléptem hozzá.
- Tessék, itt egy zsepi! -Nyújtottam át az említett dolgot. -Jól vagy? Gyere, ülj le! -Gyengéden megfogtam a derekát, és odavezettem az ülőalkalmatossághoz. Most nem érdekelt, hogy mennyire hangozhat hülyén az akcentusom. Az arcát látva tartottam attól, hogy elájul, bár reméltem, hogy erre nem kerül sor.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 21. 21:09 Ugrás a poszthoz

Kiva

A falnak dőlve gondolkoztam, hogy mennyi lehet az idő. A nap már kezdett előbújni, az első sugarak megvilágították a tájat. Kezd ébredezni a természet.
Magamban megállapítottam, hogy olyan hat óra körül lehet az idő. Aztán hozzátettem, hogy hajnal. Hajnali hat óra. Ilyen korán még életemben nem keltem. Talán csak akkor, ha messzire utaztunk, bár az az öt perc, amíg kivánszorogtam a kocsiig nem biztos, hogy számít. Talán beteg vagyok, hogy ilyenkor már ébren vagyok. Már ha ez az állapot nevezhető ébrenlétnek. Szemeimet nehéznek éreztem. Ha lecsukódik, ezer százalék, hogy elalszom. Emiatt próbáltam a lehető legkevesebbet pislogni, ami miatt viszont fájt a szemem. Megdörzsöltem a látószervem, hátha ettől felébredek, de nem jött be. A hideg levegő sem tartott ébren. Ilyen vagyok. Minimum tizenkét órát alszok, és utána is fáradt vagyok. Bár ma csak feleannyit aludtam...
A lány szavaira felé kaptam a fejem, bár a reakcióm nem volt valami gyors. Még nem szoktam meg, hogy Magyarországon vagyok, így a korai -és néha minden más- órákban lassan sikerül összeraknom egy értelmes mondatot. Most viszont még a lefordítással is megküzdöttem. Az első szón gondolkoztam a legtovább. Míg végül sikerült megértenem. Bólintottam egyet, aztán odamentem a másik fotelhez, és helyet foglaltam.
- Köszi. Amúgy Eric vagyok. Eric Chabot. -Mutatkoztam be, mert ha már úgy alakult, hogy ketten fogunk megfagyni egy ilyen szép téli hajnalon, akkor legalább tudjuk, hogy ki mellett töltöttük utolsó óráinkat.
Ennyire azért nem volt hideg, bár a póló nem védett annyira a reggeli szellőtől. Észrevettem egy pokrócot a mellettem lévő fotelen, amit elvettem, és magamra terítettem. Sokkal jobb volt így ülni. Lábammal az asztal szélét tapostam, ami bár pofátlanság, engem annyira nem zavart. Mellesleg így sokkal kényelmesebb.
- Hogyhogy ilyen korán fagyhalálra ítélted magad?
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 21. 21:10
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 23. 17:01 Ugrás a poszthoz

Maia

Nem tudom, hogy az akcentusomból vagy a nevemből következtetett ilyen gyorsan a származásomra, de egyből eltalálta.
- Igen, francia vagyok! -Mondtam egy mosoly kíséretében. Ezek után sem állt be kínos csend, a lány egyből beszélgetni kezdett. Örültem ennek. -Te is külföldi vagy? -kérdeztem, mert a nevéből arra következtettem, hogy talán angol. Legalábbis így hangzott, de lehet, hogy tévedek.
- Levitás lettem. -Feleltem a kérdésére. -Te melyikbe jársz? -Kérdeztem meg én is. A levitát egyből kilőttem, mert ha oda járna, már találkoztam volna vele még ezalatt a pár nap alatt is. Bár ki tudja, lehet csak mindig elkerültük egymást. Megnyugtattam, hogy nincs a terhemre, aminek hallatán érezhetően megkönnyebbült. Elmosolyodtam, ezzel is jelezve, hogy felfogtam, amit mondott. A kérdésemre kapott válasz hallatán bólintottam.
- Én is ilyen céllal indultam el. Csak aztán kijutottam ide, és gondoltam edzek egy kicsit. Régen capoeiráztam, az akkor tanultakból csináltam pár mozdulatot. -Mondtam el röviden. Ha a capoeiráról van szó képes vagyok órákon át beszélni, de nem akartam untatni a lányt. Ha érdekli valami, és megkérdezi, akkor arra szívesen válaszol, de azért nem csak én akarok majd beszélni. Ilyenkor mindig eszembe jutnak az első edzéseim, amikor vagy engem rúgtak meg, vagy én törtem el valaki ujját. Jó esetben csak az ujját. Azóta sokat fejlődtem, már kicsi az esély, hogy megsebezek valakit.
- Te sportolsz valamit?
 
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 24. 11:18 Ugrás a poszthoz

Lagger

A lány nem ellenkezett, amikor odavezettem a padhoz. Arcán inkább döbbenetet véltem felfedezni. Elmosolyodtam. A zsepit rászorította a vérző ujjára, utána kicsit nyugodtabban mondott pár szót, bár látszott rajta, hogy még mindig nincs teljesen jól.
- Eric vagyok. Eric Marius Chabot. -Válaszoltam a feltett kérdésére. – És téged hogy hívnak? –Kérdeztem visza gondolván, ha majd írok egy önéletrajzot, bele tudjam írni, hogy kit mentettem meg. Ennyire azért nem volt vészes a helyzet. Felé fordultam, hogy lássam az arcát, ami már kezdte visszanyerni eredeti állapotát. Tekintetemmel megkerestem a tányérját -feltételezve, hogy volt neki. Az egyik asztalon egy lasagne árválkodott. Mindenkinél aki itt volt, ott volt a tányérja, csak a mienk volt két másik asztalra lerakva.
- Az a lasagne a tiéd? -Kérdeztem meg a lányt. Megvártam amíg ad rá valami választ vagy bólint vagy ilyesmi, aztán felálltam, és először elsétáltam az én tányéromhoz, mert az messzebb volt, aztán a lányét is felvéve visszamentem hozzá. Letettem elé az ételét, majd helyet foglaltam.
Ez idő alatt a napom további részét tervezgettem. Leginkább edzés járt a fejemben. Egy pillanat ezredéig beugrott az is, hogy esetleg tanulnom is kéne, de ezt az ötletet inkább elvetettem. Ráér majd a vizsga előtti napon. Ez eddig mindig bejött, szerintem most se lesz másképp.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 30. 17:06 Ugrás a poszthoz

Lotte Cheesy

Miután távoztunk a lány házából elindultunk valamerre. A lányra bíztam az utat, mert még nem ismerem ezt a helyet, így igazából rajta múlott, hogy hova fogunk menni. Kicsit reménykedtem benne, hogy valami étteremszerűségbe tévedünk, mert a reggeli kimaradt. Bár olyan korán nem is tudtam volna enni. Világ életemben délben reggeliztem, valahogy sose jött össze, ez a keljünk fel nyolckor, hogy mindent a megfelelő időben tudjunk enni dolog. Viszont ha felkelek, akkor az első utam a konyhába vezet, hogy a tizenkét órás alvás fáradalmait egy szendviccsel ki tudjam pihenni.
A sétálás közben az utat figyeltem, közbe párszor a lányra pillantottam. Többnyire azon járt az agyam, hogy nem ártana megismerni kicsit jobban is. Alig tudok róla valamit, ami mondjuk fogható arra, hogy két napja ismerem. Kicsit talán elsiettem a dolgot. Nem tudnám megmondani, hogy miért, mert amikor az előző találkozáskor elváltak útjaink, megjegyeztem magamnak, hogy előbb ismerjem meg, és csak utána próbálkozzak. Most már mindegy. Nekem így is jó, de azért a nap folyamán meg akarok tudni dolgokat.
A Fő utcán a lány egy étteremmel szemben állt meg. Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Olvastam le gyorsan a hely nevét, amikor megkérdezte, hogy bemegyünk e. Pont tökéletesnek tűnt egy reggeli elfogyasztásához.
- Menjünk. –Bólintottam, aztán elindultunk az ajtó felé. Csilingelés jelezte érkezésünket. Megvártam amíg bemegy a lány, aztán én is beléptem.
A hely pont olyan volt, mint kívülről elképzeltem. A korai időpontnak köszönhetően még nem voltak olyan sokan. Ez érthető, ilyenkor még minden normális ember alszik. Kicsit úgy tűnt, hogy az egész helyet mi keltettük.
Hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy valami kiadósabbat is ehessünk, az emeletet kell választanunk. A lépcsőn felérve egy idősebb férfi várt, és miután kértem egy asztalt, az egyik fal melletti asztalhoz vezetett. Velünk szembe egy kép volt a falon, ami biccentett egyet köszönés képen. A szokatlan helyzetnek köszönhetően inkább leültem, és így néztem a lányra.
- Mit szeretnél enni? -Kérdeztem egy mosoly kíséretében, és csak reméltem, hogy nem salátára fog esni a választása. Én is kinyitottam egy étlapot. Egy enyhébb sokk után, miután rájöttem, hogy minden magyarul van írva, és le kell fordítanom az ételeket, ahhoz, hogy ehetőt ehessek, nekiláttam az étel kiválasztásának. Kicsit sokáig tartott, mert nem minden nap látok ilyen szavakat.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 30. 17:07
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 31. 15:26 Ugrás a poszthoz

Maia

A származásomra hamar rájött a lány. Ami nem nehéz feladat, mert minden szót franciásan, akcentussal ejtek. Ezek után a lány származására is sor került. Az angol szót hallva rögtön eszembe jutott a koripályás dolog, amikor Gil angol akcentussal beszélt és semmit nem értettem. Bár Maianak nem volt akcentusa, volt egy gondolatom, amit meg akartam vele osztani -hogy ne beszéljen tájszólással, mert nem fogom érteni-, de végül nem mondtam ki. Eddig nem beszélt így, ezért remélhetőleg ez után sem fog.
Amikor elmondtam, hogy mit sportoltam, a lány szenében meglepettséget, sok kérdést és kíváncsiságot láttam. Elmosolyodtam, aztán feleltem is.
- Capoeira. Ezt táncnak is mondják igazából. Egy börtön rabjai találták ki. Úgy csinálnak, mintha verekednének, de soha nem érnek össze, nem találják el egymást. Azért találták ki, mert nem verekedhettek, és ez volt az edzésük, amire azt mondták, hogy táncolnak. –Ismertettem a capoeira rövid történetét. Kicsit hosszabban sikerült elmondanom, de reméltem, hogy nem untatom. Bár mennyit tudok beszélni erről, de nem akarom untatni.
Kérdésemre nemleges választ kaptam. Első megérzésem az volt, hogy akkor biztos untattam az előző megszólalásommal, de miután mondta, hogy nézni szereti ez a gondolatom teljesen eloszlott.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. február 8. 20:42 Ugrás a poszthoz

Cassie Blackwell

Fáradtan indultam útnak a délutáni órákban. Pár órája keltem fel, aztán egy kiadós ebéd után elindultam sétálni. Olyan helyet választottam, amit már ismerek, most nem volt kedvem eltévedni. A Boglyas tér felé fordultam, közben edzéstervet állítottam össze a fejemben. Bár hamar rájöttem, hogy a kinti edzéshez hideg van, ha meg bent edzek, akkor minden törik körülöttem. Lehetne már kicsit melegebb.
Kinéztem egy padot, amihez odamentem, majd leültem. Pár pillanatig sajnáltam, hogy nem hoztam gitárt, végül inkább örültem neki. Hideg van, lefagyna az ujjam, ha sokat játszanék, mellesleg az sem biztos, hogy a gitárnak jót tesz ez a szél.
Reméltem, hogy Sharlotte véletlenül pont most tesz látogatást arra a helyre, ahol minden kezdődött, de ez sok idő elteltével sem lett így, ezért inkább tovább indultam.
A tér közepén egy szökőkút állt. Félmosoly csúszott az arcomra. Elindultam a kút felé. Régen az edzéseken sokat voltunk vízközelben. Néha szökőkútban is harcoltunk. Valami hasonló volt a tervem most is. Beleállni nem akartam, mert azért hideg van, de a széle tökéletes gyakorlórész. Amikor odaértem, körülnéztem, hogy sokan figyelnek e, aztán felálltam a peremére. Kicsit vizes volt, csúszott is, de a sok egyensúly-gyakorlatnak köszönhetően minden gond nélkül megálltam rajta. Vettem egy kis lendületet, aztán elrugaszkodva csináltam egy hátra szaltót. Guggolásba érkeztem, ahonnan ismét felugrottam, és az egyik lábamat magam alá húzva, a másikat kinyújtva pördültem egyet a levegőben. Ismét guggolásba érkeztem. A mozdulatsor után felálltam, és elsétáltam egy padhoz. Nem fáradtam el, de pár ember felém nézett, így inkább félre vonultam.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. február 8. 21:58 Ugrás a poszthoz

Cassie Blackwell

A padon ülve kicsit elkalandoztam magamban. újabb mozdulatokat próbáltam kitalálni. Ugrások, szaltók, a legkülönbözőbb, és elég nehéz gyakorlatok. Hosszú sort állítottam össze magamban, ezek után pedig egy helyen kezdtem gondolkodni, ahol ezt meg is valósíthatnám. Itt egyre több ember van, akik előtt nem akarok gyakorolni.
Gondolkodásomat egy kéz szakította félbe. Megkopogtatta a vállam, mire reflexszerűen ökölbe szorult a kezem, és már ütöttem volna, amikor megszólalt a mögöttem álló személy. Azonnal rájöttem, hogy egy lány áll mellettem, ráadásul elég félénk. Felálltam, és ránéztem. Kezem még ökölbe volt szorítva, ütésre készen. Ha valaki hirtelen, hátulról közelít meg, nagy eséllyel leütöm. Nem azért, mert ilyen bunkó lennék, egyszerűen csak megszokás. Egyszer már megtámadtak hátulról, azóta nem szeretem az ilyesmi megközelítést.
Jobban megfigyelve a lány szemében ijedtséget láttam, és hangja is erről árulkodott. Kérdésére végre elmosolyodtam.
- Szia! Otthon, az edzéseken tanultam. Capoeiráztam. Annak ezek az alap mozdulatai. -Válaszoltam röviden. Nem voltam biztos benne, hogy tudja mi az a capoeira, de ehhez már hozzászoktam. Sokan, szinte mindenki visszakérdez, pedig elég híres és nagyon látványos sport.
- Eric vagyok. Eric Marius Chabot. -Mutatkoztam be egy kicsivel később, mert nem akartam bunkó lenni. Bár lehet, hogy a lány csak ennyit akart kérdezni, és a megszerzett tudással egy percen belül tovább áll, mégis elárultam a nevem. Nem egy olyan nagy titok ez, de azért reméltem, hogy nem fölöslegesen mondtam el.
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. február 8. 22:59 Ugrás a poszthoz

Cass

Miután elmondtam a nevem ő is bemutatkozott. Cass. Ezt könnyű lesz megjegyezni. Ezek után valamit kérdezni akart az általam űzött sportról, de nem tudtam kimondani a nevét, így inkább felhagyott a mondattal. Nem vagyok az a gonosz típus, de elnevettem magam. Hogy lehet ez a sport mindenkinek ennyire ismeretlen. Szokatlan hely ez a Magyarország. Újra megszólalt, de most mással kapcsolatban. Az akcentusomra csodálkozott rá. Ennyire feltűnő lenne? Ezek szerint nem javult, amióta itt vagyok.
- Igen, francia vagyok. De már próbálok leszokni az akcentusról. Mint hallhatod, nem haladok túl jól. -Vontam meg a vállam, és kicsit elnevettem magam. -Elég nehéz, de ha már tudod, akkor nagyon jó! Én kis koromban kezdtem, szóval most már egész magas szinten csinálom. -Nem akartam "fényezni" magam, de ez volt az igazság. Ennyi év gyakorlat után a legbénább emberek is megtanulják valamennyire. A hirtelen téma váltások néha kicsit összezavartak, nem tudom ilyen gyorsan fordítani magamnak a mondatokat. Kapásból pedig még nem tudom rávágni a választ.
- Van ott mágusképző, de egy rokonom, aki kiköltözött ide mondta, hogy inkább ide járjak, mert itt jobb. És igaza volt, tényleg jó itt. -Csak ne jönne mindenki azzal, hogy: "jé, neked akcentusod van!" Ez néha kicsit zavaró, de azért örülök, hogy francia létemre ide járok. És az akcentusomra is büszke vagyok, bár meg kell hagyni, néha zavar, hogy mindenki ezzel jön.
- És te? A te neved sem hangzik túl magyarosan. -Néztem rá, viszonozva a csipkelődős hangnemet.
A lány láthatóan fázott. Teljesen megértettem, nekem se volt épp melegem. Mellesleg most esett le, hogy állok. Felültem mellé a pad támlájára, majd a kezemet én is a zsebembe helyezve a lány felé fordítottam tekintetem.  
Eric M. Chabot
INAKTÍV



RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. február 10. 13:45 Ugrás a poszthoz

Cass

Kérdésemre, hogy miért itt tanul, kitérő választ kaptam. Néha olyan napom van, hogy mindent tudni akarok, ilyenkor rosszabb vagyok, mint a legpletykásabb lány. Bár ennyire talán nem vészes, de akkor is mindent kiderítek. Ma pont ilyen napom volt, így visszakérdeztem.
- Igazából én ráérek. -Került az arcomra egy gonosz vigyor. -Ezzel is tanulom a magyar nyelvet. Nem megy még olyan jól. -Dobtam be az aduászt. Ez részben igaz volt, tényleg tanulnom kell még, de a fő oka, hogy rákérdeztem nem ez volt.
- Nem tudom. Biztos aggódnak, de nagy fiú vagyok, tudok vigyázni magamra. -Jelentettem ki tényként. Mellesleg nem olyan könnyű eltenni engem láb alól. Egyre jobban látszott rajta, hogy fázik. Mondjuk öltözékét elnézve ez nem is olyan nagy csoda. Inkább az a csoda, hogy eddig kibírta. Eszembe jutottak azok a romantikus filmek, amiket anyám miatt kellett nézni az ünnepekkor. Azokban a férfiak mínusz tíz fokban is levették a kabátjukat és odaadták a barátnőjüknek, hogy ne fázzanak. Én nem vagyok egy fázós típus, de a kabátomat nem fogom odaadni neki. Inkább elmegyek vele valami meleg helyre. Mint kiderült ő is erre gondolt, és a következő másodpercben már tudtomra is adta.
- Menjünk. Hova üljünk be? -Kérdeztem. Én valami közeli helyre gondoltam, mert eléggé a fagyhalál közelében állt. Mintha már kékülne is. Felálltam, és elindultam a Fő utca felé, de a döntést rábízom.
Közben hallottam, hogy valamit mond halkan, de nem értettem. Nem sikerült értelmes szavakat kivennem belőle, így pedig nem tudtam az én nyelvemre lefordítani. Inkább úgy tettem, ahogy ilyen helyzetben mindig. Mosolyogtam és bólogattam. Nagy baj nem lehet ebből.
Félúton jártunk, amikor eszembe jutott, hogy van még egy kis elintézni valóm a kastélyban.
- Bocsi, de van egy kis dolgom még, vissza kell mennem a kastélyba. -Néztem a lányra. -Jössz be te is, vagy még maradsz fagyoskodni? -Kérdeztem aztán egy mosoly kíséretében.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. február 11. 17:19
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eric M. Chabot összes hozzászólása (63 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel