David Benett

Tegnap, ahogy megérkeztem, kipakoltam a cuccaimat, és már aludtam is. Nem volt időm felfedezni a kastélyt. De nem aggódtam a tájékozódás miatt, mert egy nagyon jó ismerősöm részletesen leírta nekem, hogy mi hol van. Reggel, amint felkeltem átfutottam az órarendemet, és után a levelet, amit kaptam. Keressem meg Őt, és adjam oda neki a barna borítékot. Amint a levél végére értem, elmosolyodtam. Bár el voltam keseredve, mert nem abba a házba kerültem, ahova szerettem volna, hogy megkönnyebbítse a küldetésemet, de hát ez van. Mindig is jó voltam a keresésben úgyhogy ez sem volt nehéz akadály, hogy megtaláljam a célszemélyt. Számomra elég vicces volt a napom. Sokszor megálltam csodálkozni a dolgokon hisz én világ életemben muglik közt éltem, és magántanulóként tanultam. Pár szóban összefoglalva, nem tudtam elképzelni milyen is a varázslók világa.
Egész nap sétálgattam, a tarisznyámra persze vigyáztam. Hisz abban volt az a csomag, amit sértetlenül át kellett adnom valami David Benettnek. Már nagyon kíváncsi voltam arra, hogy fogja lereagálni a dolgokat, de még várnom kellett a nagy pillanatra. Árgus szemekkel figyeltem mindenkit hátha úgy néz ki, mint  a személyleírásban szerepelt. Sajnos nem volt szerencsém egészen a vacsoráig.
Éppen a nagyteremben ültem a Levita asztalánál, és próbáltam pár falatot letolni a torkomon, nem nagy sikerrel. Csak kotorásztam az étel között a villámmal. Nagyon rossz érzés volt. Aztán, amikor az ajtó felé néztem felcsillant a szemem. Rögtön felismertem, hála a jó memóriámnak. Eltoltam magam elől a tányéromat, felálltam, megigazítottam a ruhámat és felvettem a bájos mosolyomat. Ezek után odalépkedtem a Rellon asztalához, és leültem a kiszemeltem mellé. Kicsit sem zavartattam magamat, megköszörültem a torkomat, és az asztalra könyököltem. Ura voltam a helyzetnek, és megpróbáltam az is maradni.
- Szia. -még elnézést sem kértem azért, mert megzavartam a vacsorában. Beletúrtam a tarisznyámba és kivettem egy pár centi vastagságú barna borítékot. Nem volt nagy, épp, hogy belefért pár összehajtott papír, és néhány fénykép.
Megfogtam a bal kezét a tenyerét magam felé fordítottam, és bele raktam a kis csomagocskát.
- Ezt neked küldte az egyik ismerősöm. -egy magabiztos mosolyt eresztettem felé, aztán elhúztam a kezemet, és kíváncsi szemekkel fürkésztem az arcán lévő izmokat. Nagyon érdekelt, hogy fogja lereagálni ezt az egészet.

Apuka

Nem haboztam átadni neki a küldeményt. 100%-ig biztos voltam abban, hogy ő David Benett, akinek címezték a levelet. Hamar gyorsan átnyújtottam neki a csomagot és figyeltem. Egy darabig a bájos mosoly még meg volt, de amikor megláttam, hogy elkezd sápadni a srác, kezdtem megsajnálni. A pirosra festett számat félrehúztam, és egy sajnálkozó pillantással néztem rá. Az, hogy az elején végig mért, nem érdekelt, ha neki az jól esik hát tegye, de az utána lévő reakciók már annál inkább kíváncsivá tettek.
- Én viszont elég jól ismerlek. Az nem lényeges én ki vagyok, hanem ami a borítékban van. -tekintetünk egy villanásra összeért aztán maga elé emelte a csomagot. Én is azt kezdtem el nézni. Hol David arcán legeltettem szemeimet, hol pedig a barna levélen. Szegény srác, elkezdett sápadni és remegni. Nem tudtam mit mondani neki így hát, hogy a remegése elmúljon újra megfogtam a kezét. Nem sokáig fogtam, mert elkezdett mocorogni. A levegő pattanásig feszült kettőnk között. Vele együtt nyeltem, de nem azért mert nem tudtam mit tartalmaz a boríték, hanem azért, mert féltem mit fog csinálni. Nem akartam, hogy kiboruljon és elkezdjen itt ordibálni nekem.
A kérdését először meg sem hallottam, de miután eljutott az agyamig ránéztem, és nemlegesen megráztam a fejem. Nem akartam semmit sem mondani, valószínűleg egy hang se jött volna ki a torkomon. Miután felbontotta a neki szánt "ajándékát", én az asztalon lévő pohárért nyúltam, és lehúztam a benne lévő folyadékot.
- Ugye, milyen aranyos? -halványan elmosolyodtam, amikor megláttam a képeket, és egyet én is a kezembe vettem. - Jövő héten lesz 2 éves. -itt már valamennyivel komolyabb arcot vágtam az egészhez, és visszaadtam neki a fényképet.
Pár percig még csend volt, amíg nézegette a képeket. Próbáltam is leolvasni valamit az arcáról, és én is elmosolyodtam, amikor neki is felfelé kanyarodtak ajkai.
- Te vagy az apja. A levélben részletesen leír mindent. -mondtam neki nyugodt hangon és újra magamhoz vettem a poharat, hogy igyak belőle. - Jól van, eleinte ki volt bukva, de már nagyon jól van. Mind a ketten egészségesek.

Apuka

Nem voltam az a csendes és nyugodt ember, aki képes elviselni ennyi feszültséget maga körül, de most még is türtőztettem magam hisz most nem én voltam a lényeg, hanem David és a többiek. Ezért is értem néha hozzá. Nem akartam, hogy itt szívrohamot vagy éppen idegrohamot kapjon mellettem. Akkor én is kiakadtam volna. Bár az elég meglepő lett volna hisz én mindenről tudtam, de egy totál kiborult ember engem is ki tud hozni a sodromból csak úgy.
Az ital, amit meghúztam nem érdekelt az volt a lényeg, hogy ne kaparjon a torkom. Amint elvettem az egyik képet rápillantottam, és láttam, hogy ő is azt a képet nézi. Válaszoltam a kérdésére, és akkor hopp a kép már nála volt. Egyszerűen kikapta a kezemből. Meg sem lepődtem rajta hümmentettem egyet és hagytam had nézegesse. Ekkor nyúltam megint a pohárért, de hát azt is kikapta a kezemből és lehúzta a maradékot. Akkor azért küldtem felé egy mérges pillantást, de az is megjátszott volt.
Amíg csend volt belegondoltam magam a helyzetükbe, és újra arra a jutottam, hogy bonyolultak számomra. Davidot azért annyira nem ismerem, de amiket hallottam Ráheltől, azok tudtak egy képet alkotni róla, és hát igen ő is egy bonyolult személynek bizonyult.
A gondolkozásból a srác hangja húzott vissza a valóságba. Elhalmozott pár kérdéssel, amikre így hirtelen alig tudtam a válaszokat, de nem akadtam ki. Alaposan végig gondoltam mindent, és csak utána válaszolgattam neki. Persze a válaszolás előtt még a mutató ujjamat ajkaimhoz emeltem jelzésképpen, hogy maradjon csöndben, de nem láttam semmit jelét annak, hogy figyelt volna rám. Csak föl-alá járkált tarkóra tett kezekkel.
- Nehogy azt hidd, hogy olyan könnyen beletörődött. Ismered őt, nem olyan, aki annyiban hagyja, de nem volt más választása. Téged nem akart ezzel terhelni hisz még tanulsz, koncentrálj arra... Nincsen senkije sem, nem képes senkit sem közel engedni magához. Most anyukáméknál laknak a picivel és ők segítenek neki, hogy eltudjon helyezkedni. -mind ezt a hosszú beszámolót normális hangnemben mondtam el neki. Azt akartam, hogy lenyugodjon ahhoz pedig az kellett, hogy legalább én rendes hangerőn beszéljek.
Megköszörültem a torkomat, majd folytattam.
- Rékának hívják, engem pedig Fruzsinak. -közöltem vele a kimaradt infókat. Inkognitóban akartam maradni, de hát ha már kérdezte, akkor válaszoltam neki, én már csak ilyen vagyok.

Apuka

A kacagás hallatán egyik szemöldököm megrándult, és értetlenül néztem rá. Valamilyen szinten értettem, hogy miért nevet, de azért még is csak furcsa volt. Én ha a helyzetében lennék inkább csendben kussolnék, és érdeklődnék.
Közben a crup próbált bemászni az ölembe, amit eleinte nem engedtem, mert ki nem állhatom az állatokat, de végül meggondoltam magam, és egy nagy sóhaj kíséretében az ölembe vettem. A tipikus férfi reakcióját végig néztem csendben, közben simogattam az állatkát. Amikor felállt az hittem, hogy le fog ütni valamit az asztalról, de csak felemelte a hangját és után el is halkult.
Az első kérdésére egy igent bólogattam, a másodikra pedig megvontam a vállam és félre néztem. Ezekre a kérdésekre egyáltalán nem tudtam válaszolni, hisz tudjuk milyen a szőke, csak a saját feje után megy és senki sem érti.
- Nincs, nem akarja, hogy Réka félévente új pasikkal lássa őt. Nem tenne jót a kicsinek. Nem dolgozik, hisz van pénze dögivel. Tudod, amit a szülei rá hagytak még kiskorában. -a mondat végén lenéztem a kis állatkára és összehúztam magam. Még én sem szerettem az örökségről beszélni, hisz nagy botrány volt a családban.
Megint csend lett kettőnk között, és én csak ültem ott és simogattam az állatkáját, miközben ő lesokkolva nézegette a képeket még mindig. Tudni akartam, hogy játszódik le a fejében, de sajnos nem voltam gondolat olvasó, hogy kiderítsem így nyugodtan ültem a hátsó felemen és vártam, hogy mondjon végre valamit.
Ücsörgés közben persze a bemutatkozás is meg volt, de a csend még mindig fenn állt. Azon gondolkoztam közben én is, hogy mit kéne mondanom. Elmondjam neki, hogy mit is akar tőle Ráhel? Vagy inkább hallgassak? Hisz Ráhel rám bízta mit mondok el neki és mit nem. Amikor újra megszólalt hümmentettem egyet és elmosolyodtam. Éreztem, hogy mostanában fogja feltenni ezt a kérdést. Egyáltalán nem zavart még örültem is neki, hogy megkérdezte, hogy mi közöm van ehhez az egészhez.
- Az unokanővérem. -egy szóval elmondtam mindent, amit rólam tudnia kellett. - Amúgy ne értsd félre ezt az egészet. Nem akar semmi olyat, hogy tartsd el őket meg ilyenek. Csak annyit kér, hogy néha látogasd meg hiszen a kicsi most már érdeklődni fog az apja iránt. -az asztalra könyököltem közben és a fejemet a tenyerembe döntöttem, hogy majd az megtámasztja.

Zsolt


Amióta beszéltem Daviddal azóta úgy igazándiból nem álltam le senkivel sem társalogni. Teljes mértékben a tanulásra koncentráltam és nem foglalkoztam az emberekkel sem. A minap úgy határoztam, hogy keverek ki egy kis bájitalt, de mivel nem voltak hozzávalóim ezért le kellett ugranom a faluba, hogy be szerezzem az alapanyagokat. Még a kastélyban voltam, amikor az egyik háztársam megállított és kérdezett tőlem valami nagyon furcsát. Vagyis nem volt olyan furcsa, csak maga az, hogy nem is ismerem és randizni hívott. Lerít róla, hogy nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja milyen is vagyok ilyenkor. Legszívesebben elhajtottam volna a fenébe, de siettem és gondolkodás nélkül rá vágtam, hogy igen. Sétálás közben jutott el az agyamig, hogy én belementem a randiba. Elég sok szitkozódás hangzott el a fejemeben, amíg odaértem a megfelelő bolthoz.
Miután felvásároltam a fél boltot, visszaindultam a körletembe. Szerencsére a kastélyhoz vezető út nem tűnt olyan hosszúnak, mint a lefele menet. A szobámba érve még mindig szidtam magamat, mert így nem tudtam elkezdeni a főzetemet. Idegesített a tudat, hogy vár rám valaki a pillangóvarázsba.
Hamar túltettem magam ezen az egészen és elkezdtem készülődni. Nem volt semmi kedvem kirittyenteni magam, de azért még is adtam az alkalomra és magamra húztam egy fehér csipkés felsőt, amiből az egyik vállam és a toppom pántja kint volt és alulra pedig egy mustársárga nadrágot vettem. Mielőtt még elindultam volna belenéztem a tükörbe és egy elégedett mosoly kíséretében magamhoz vettem a piros kabátomat felhúztam a bakancsomat és már indultam is. Nem vettem sietősre a tempómat hisz egy lány megengedheti magának, hogy késsen. Persze olyan sokat nem csúsztam épp, hogy csak 5 perc lett belőle.
Az étterem előtt vettem egy mély lélegzetet és benyitottam. Nagy meglepetésemre, nem volt bent senki a srácon és a személyzeten kivül. Odalépkedtem a sráchoz és megálltam előtte.
- Helló! -köszöntem rá magabiztosan és lenézően.
Sajnos én ilyen vagyok, csak ő még nem tudja.