Pöttöm

Eddig Félix lábnyomait követte le a hóban, közben hallgatta a hóropogás kellemes hangját ikertestvére léptei nyomán. Most már kilépett Félix mögül, mert hamarosan megérkeznek a kapuhoz.
Nem válaszolt rögtön a kérdésre. Előbb bemérte a kolosszális épületet maguk előtt. Otthon Új-Zélandon egyáltalán nem ilyen volt a suli. Ez itt inkább egy régi időkből itt ragadt gróf kastélyához hasonlított, nem igazi iskolához.
- Öreg és poros? - tippelt. Persze ez nem feltétlenül jelentett rosszat. Így kinézetre ez a vár tele lehet izgalmas, felfedezendő dolgokkal, a felfedezés pedig a Fülöp-testvérek specialitása.
Hogy miért nem kerülhettek egy házba, arra csak vállat vont. Ő is örült volna, ha együtt maradhatnak, és reménykedett, hogy az új helyen más lesz a beosztás.
- Talán anyuék írtak nekik - jutott eszébe a hirtelen ötlet, amit vigyorogva meg is osztott a mellette baktatóval.
- Tuti minden alkalommal előre figyelmeztetik az igazgatóságot, hogy ne tegyenek minket egy helyre, mert együtt elviselhetetlenek vagyunk!
Csak egy pillanatra álltak meg a kapunál, mert az nyomban kinyitódott az érkezésükre. Farkas indult meg először, mutatván az utat. Elvégre ő a nagyobb, az idősebb testvér egész hat perccel, amit nem átallott alkalomadtán testvére orra alá dörgölni.
Most már tényleg mindjárt ott vannak. A csomagjaik a szobájukban várják őket az értesítés szerint, de hogy hol lehet a szobájuk, arról még fogalmuk sincsen.
- Mit gondolsz, lesz körbevezetés?

Pöttöm

Ae-homm - villantott Farkas a másik félre. Ez azt jelenti, hogy 'pont ugyanerre gondoltam én is'. Még kiskorukban építettek fel egy közös nyelvet Félixszel, néha ezen a nyelven sokkal könnyebb és gyorsabb kifejeznie a nagyobbik testvérnek magát. Már nem mindennaposan használják a saját kifejezéseiket, de még mindig le tudnák adni egymásnak a drótot, nha arról lenne szó anélkül, hogy bárki rájönne körülöttük egyáltalán miről is beszélnek. Ez nagyon sokszor jól jön, például ha alibit vagy tervet kell egyeztetni, amikor váratlanul behívatják őket az igazgatói irodába. A szüleik előtt kár erőltetni a dolgot, mert ők ha konkrétan nem is értik a szavaikat, azért tudják, hogy mit művelnek épp. De ha nem direktben csinálják, csak egy köhentésnek vagy tüsszentésnek álcázott félszót dobnak oda a másiknak, a tanárok sosem fognak gyanút. Vagy legalábbis eddig még nem buktak le vele.
A két testvér odaért a bejárati kapuhoz, de ez nem nyílt magától. Farkas mentében végigfuttatta a kesztyűtlen ujjait a pár lépcsőfokot kordában tartó hideg korláton, és tenyerével felfogta a havat. Félix úgy el volt foglalva a nagy kapu tanulmányozásával, hogy ikre gond nélkül beledörgölhette a havat a másik sála és nyaka közé, aztán uccu neki, igyekezett befelé a kastélyba, nehogy gaztettét hideg megtorlás követhesse.

Pöttöm

Már csak két lépés kellett volna a kastély bejáratáig, de Félix elkapta. A saját súlyának dupláját becipelni az ajtón nem volt tervben, amikor lendületett vett, így Farkas tehetetlenül behátrált a hóba kistestvére (majdnem 180 cm) hatására. Na ekkor vette kezdetét az igazi bírkózás. Farkas több ponton is megbánta, hogy az elején meggondolatlanul havat masszírozott testvére nyakába. A kabátja és pulóvere felcsúszott a derekán, és az így bőráhez férkőző hó szörnyen lehűtötte a fiú harci kedvét. Azért csak teljes erőbedobással csépelte testvérét, mert még nem volt veszve a küzdelem. A végére kihoztak egy szinte szokásosnak mondható döntetlent, azaz előbb fáradtak el, mint sikerült volna két vállra fektetniük a másikat.
A latyakos alsógatya gondolatára Farkas szívesen felnevetett volna, de helyette letüdőzött egy kis hót, úgyhogy annyira nem örült. Miután összeszedte magát, kisóhajtotta a választ:
- Ez volt a cél!
A dereka még mindig kint volt és fázott, így nem sokáig pihegett a földön, hanem felkászálódott és felrántotta testvérét is. Ilyenkor nem kellett tükörrel bajlódnia: csak ránézett Félixre, és sejtette, hogy pontosan ugyanolyan ázott a haja és piros az arca, mint a másiknak. És valószínűleg ugyanannyira is fázik.
- Na, gyere, Pöttöm, hátha lélekmelegítő welcome drink is jut ahhoz a térképhez.
Egy-kettőt vert öccse vállán, mellkasán, nem mintha ettől az sokkal kulturáltabban nézett volna ki. Eztán maga mögött hagyva a hatalmas amorf hóangyalkát, amit hempergőzésükkel kreáltak a fehér vászonra, visszakapaszkodott a nagy bejárati ajtóhoz, és belökte az épület kapuját.

Pöttöm

Talán az apró új-zélandi isi miatt várta azt Farkas, hogy nagyobb lesz a sürgés a kastélyban. Bár csak tizedannyi diák lakott ott, mint ebben az iskolában, kisebb is volt az épület, így mindig mindenhol láttál kósza diákokat. Kívülről, ránézésről persze nem lepődött meg, hogy a Bagolykő ilyen sötét és elhagyatott, de azért mégis remélte, hogy valami családias meleg fényű dologba csöppen majd bele, mint otthon.
- Úristen, Félix! Mi van, ha itt akkora a szigor, hogy a gyerekek minden idejüket a szobájukban kell töltsék, ha nincsenek óráik?
Amiket eddig hallottak a Bagolykőről, abból nem gondolta volna ezt, de a mellékelt ábra mégis mást mutatott. Farkas aggódni kezdett egy kicsit.
- Hová hoztak minket?
Ő maga észre sem vette a huzatot és az ajtón betoluló havat, de amikor ikre riasztotta, máris megragadta a másik kapuszárnyat, és taszított rajta egyet, hogy kicsukják a telet. Most aztán rájuk zárult a sötét, hideg kastélycsarnok.
Félix itt is talált lelkesedni valót, és éhezve valami kellemesre a zord helyiségben Farkas érdeklődve ment oda a serleghez, amire Félix mutatott. Tényleg nem tűntek nagyon biztonságban lévőknek.
- Ki tudja, lehet, hogy ide csak rendes kölykök járnak, akik nem rongálnak kupákat.
A következő kérdés épp Farkas következő gondolatához idomult.
- Dehogy vagyunk jó helyen, mondom, ide csak jó gyerekek járnak - kacsintott testvérére cinkosul.
- Azért csak nézzünk körül.
Ekkor kordult meg a gyomra.
- Te, nem lehet, hogy mindenki vacsorázik, azért feledkeztek meg rólunk?

Pöttöm

- Ja, képzeld el! Útnakindulunk, de jön a bagolyköves kommandó, és lekapcsol még a határ előtt. Ha egyszer a hatalmukba kerítenek, nem fognak elengedni. Már megtudtuk, hogy itt láncra verik a diákokat, most már az övék vagyunk.
A fantázia ilyen őrült elszabadulása inkább Félix specialitása volt, de néha Farkas is megengedhette magának a képtelenségek összehordásának eme luxusát.
- Ó, bocsánat. Jártak - felhúzta képzeletbeli kesztyűjét... - Szerinted kirúghatnak minket? Vagy kimoshatják az agyunkat? Lehetséges, hogy itt fogunk megjavulni?
A gondolat elborzasztó volt. Ők ketten olyan jónak tűntek együtt. Így lettek teremtve, ilyenre, és ennek így is kellett lennie. A szüleik szerették őket még akkor is, ha sok bosszúságot okoztak nekik, ebben Farkas sosem kételkedett, hát akkor meg mi a probléma? Nem kell megváltozniuk.
A báty lelombozva kapargatta a házkupát védő üvegbura szegélyét. Biztosan a komor kastélyhangulat nyomta így el. A gyomra megint megkordult.
- Ja, a vacsora. Ömm - szétnézett, de csak köveket, nagy zárt ajtókat, és egy széles lépcsősort látott felfelé. Odafent zászlók csüngtek súlyosan. A terem kongott, semmi féle emberi hangot nem hallottak, amely nyomán elindulhattak volna. Az hétszáz, hogy depresszióba fog esni ezen a nyomasztó helyen. Hiányoztak neki a régi iskola nagy ablakai a sok beáradó fénnyel, a vidám arcok, a barátok, a melegség. Főleg a melegség, mert az átázott ruhája még mindig túlságosan hűtötte és a haja is csöpögött. Ja, a vacsora.
- Ha lenne morzsám, megenném, öcsi - horkantottam tesóm Jancsi és Józsikás ötletére.
- Szerintem a kastélyokban a pincében van a konyha, vagy nem? - vont vállat végül. - Kereshetünk egy lejáratot. Vagy menjünk éppenhogy felfelé, ott legalább van egy vörös szőnyeg.
Az első szín ezen a komor helyen - gondolta.
- Talán egyéb kellemes dolgokban végződik az a folyosó.

Pöttöm

Farkas hagyta, hogy öccse válasszon útirányt. Neki mindig is jobb volt a szimata az ilyenekben. Félix rátalált a célra vagy problémára, Farkas pedig szépen kidolgozta a kivitelezés tervét. Illetve ez nem pont az a helyzet, mert a probléma itt rögtön adott volt: egy éhes ikerpár épp most érkezett az iskolába, a gyomruk korgott, és fogalmuk sem volt, mi merre van a kastélyban, ugyanis ahogy a welcome drink, úgy a fogadóbizottság is elmaradt a bejáratnál. Inkább Félix másik nagy erősségét használhatták itt ki, mégpedig a komoly intuíciós képességét. Már kb 18 éve együtt léteztek (ha beleszámítjuk a magzati hónapokat is, márpedig miért ne számítanánk bele, hiszen már ott jól kiismerték egymást), és a statisztikák alapján Félixnek nem egyszerűen szerencséje, hanem jó megérzései voltak.
- Szerintem itt se működnek az elektronikus cuccok. A telefonjaink is bekrepáltak már a faluban. Persze leskelődő manók még mindig lehetnek a páncélokban - közölte "megnyugtatóan" a báty.
Míg Félix nagyon belemerült valami tájkép alapos fixírozásába, ő jobban körbenézett. Ha a páncélok alkalmasak lettek volna a kikérdezésre, akkor ikre inzultálását biztos nem hagyta volna szónélkül a kibeszélt és megfogdosott szobor. Ezért hát a festmények során futtatta végig tekintetét, hátha egyikben épp egy közlékeny felfedező bújik meg, aki már felfedezte a konyhát, és ezt a tudást meg is osztaná velük. Nem látott első blikkre embert ábrázoló képet, de Félix találhatott valamit, mert szüksége volt konzultánsra a dologban. Farkas odaballagott az említett festményhez. Nagyon közel hajolt hozzá, hogy kideríthesse, mi az a folt. Aztán megnézte távolról is az összképet, hátha megérti.
- Hát nem vagyok valami nagy művész... de szerintem ezt elrontották.

Pöttöm

- Ja. Hihetetlen, hogy senki nincs ebben az épületben. Ha eddig vacsoráztak is, most már végezniük kellett, tuti egy órája bolyongunk - morogta Farkas már kissé türelmetlenül, pedig nem ő volt az, aki hamar kijön a sodrából. - Hacsak nincs tényleg takarodó ilyen korán, de akkor hazamegyek. Amint megtaláltam a cuccainkat.
Farkas már semmin sem lepődött volna meg a Bagolykővel kapcsolatban, eddig semmiben sem hasonlított régi sulijukhoz. A két teremből, amit eddig volt szerencséjük felfedezni, úgy döntött, ez itt a tantermek sora, és itt nem érdemes többet próbálkozni. Így amikor meglátott egy lefelé levezető szűk sötét lépcsősort, behúzta rá öccsét. Lefelé baktattak mogorva embereket, és ínycsiklandozó csendéleteket ábrázoló festmények között. Némelyik szigorú arcú festménylakó még rájuk is sziszegett: "Ezt nem kéne."/"Eriggyetek innen." Még a festmények sem voltak kedvesek itt. Farkas inkább nem törődött velük, csak szedte a lábait a lépcsőkön. A lépcsősor véget ért, és amikor az azt lezáró vastag és öreg szőnyeg mögül kikukucskáltak, épp egy ajtóval találták szembe magukat a folyosón, amelyet keresztezett útjuk.
Farkas ajtónyitás közben néma fohászt mondott a plafonnak. Ahogy benézett, először azt gondolta, a Mikulás játékgyárához van szerencséjük. Már épp megfordult a fejében, hogy tudta, hogy itt valami nagy titok rejtőzhet, és az, hogy a Télapó itt gyártja az ajándékokat, pontosan beleillett az elképzeléseibe, de aztán rájött, hogy ajándékgyár helyett a konyhába jutottak.
- Köszönöm, Istenem - adott hálát a plafonnak, és már hozzászokva ahhoz, hogy itt sincs egy teremtett lélek sem, körül sem nézve kerülte volna meg az útjában álló hatalmas asztalt a mögötte mosolygó hűtőért. A lába alatt azonban egy kis manó suhant el, és ezt már ki kellett szúrnia. Ahogy figyelmesebben körbetekintett, egyre több manót vett észre a helyiségben. Egyesek tálcát cipeltek, mások náluk kétszer magasabb koszos tányértornyokat egyensúlyoztak vagy a kezüket törölgették egy konyharuhában éppen.
- Félix - nyögte Farkas teljesen elképedve és egy kicsit talán felháborodva is, pedig tényleg azt hitte, semmi sem lepheti már meg ezen a helyen. - Itt házimanókat dolgoztatnak.

Pöttöm

- Sok lehetőséget, kivéve a napi ötszöri tisztességes táplálkozásét - reagált Farkas, már szinte nyafogásba menve át. Örömhír, ha úgymond övék az egész kastély, de az idősebbik már annyira belelovalta magát abba, hogy nem tetszik neki ez a hely, és éhes, és fázik az átázott ruhájában, hogy egyelőre nem látta a dolog jó oldalát. Majd Félix emlékezteti a következő alkalommal, amikor rájön valami hiperszuper ötlet, amivel kiforgathatják az iskolát a négy (vagyis sokkal több) sarkából.
Aztán meg ugye már nem is volt ok a morgásra, mert a három aktuális szükséglet közül (kaja, meleg, bőröndök) az első és legfontosabb az ölükbe hullott. Vagyis keserves munkával megküzdöttek érte.
- Ha Morgana volt a tettes, akkor ő - hagyta öccsére az istenség/boszorkányságválasztást, mint mindig. A családjuk nem volt vallásos, ő meg mindig azt vette épp a szájára, ami először eszébe jutott.
Becsukta a száját. Öccse kérdése rátapintott a lényegre. Mardosó éhség vagy házimanó felszabadítási front?
- Hát... ha saját maguknnak csináljuk a szenyót, az rendben van.
Óvatosabban folytatta az útját a hűtőszekrény felé. Először is nem akart felrúgni véletlenségből egyetlen itt dolgozót sem, másrészt nem tudta, mit fognak reagálni az apróságok arra, hogy a testvérek úgy tesznek, mintha itthon volnának. Bár végtéreis most már itt tanulnak, és a tandíj biztos fedezi az összes étkezést is, vagy nem? Nem arról van szó, hogy meg akarnának enni fejenként egy vízilovat. Bár az elején volt szó erről, de csak viccből. Igazából csak kétszer két-három szendvicset szeretnének, de most már olyan nagyon, hogy intő is lehet a vége, akkor is megszerzik maguknak.
Elérték a hűtőt, Farkas kinyitotta azt. Jó nagy hűtő volt jó sok mindennel. Farkas kivett egy guriga sajtot, aztán egy fém vajtartót, egy dobozt mindenféle felvágottal, két zöldpaprikát, és ezt mind öccse kezébe halmozta.
- To-amm?

Pöttöm

- A mókus! - Farkas felvihogott az emlékre. - Nem az volt az évszázad ötlete, Pöttöm.
- Hm... Azóta sem tudjuk, finomak-e a mókusok.
Persze most már felnőttek, és valahol az évek során összeszedtek valamiféle nézetet arról, hogy nem esznek kedves mezei/utcai/erdei állatokat még akkor sem, ha történetesen nagyon nagyon aranyosak. Farkas eme világszemléletéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a fóliázott csirke a hűtőben könnyebb préda, mint egy életerős, villámgyors macska a háztetőn. Ha apa egyik ismerőse hoz egy fél szarvast a családnak pörköltfőzés apropójából, az persze más. Kedves erdei állat kockákra darabolva sok szafttal és nokedlivel anya keze alól maradhat.
- Lekó - vett ki egy üveget a hűtőből öccse kérésére Farkas. - És majonéz - toldotta meg a pakkot még egy tubussal is hirtelen ötlettől vezérelve.
A zsemlék hamar meglettek, és az ikrek az asztalnál állva nekiállhattak a szendivcsgyártásnak. Mire a harmadik elkészült, az elsőnek a fele már eltűnt a szájukban.
Eddigi itt tartózkodásuk fénypontját Félix egy kényes probléma felvetésével árnyékolta be. Bátyja még rágott kettőt, addig volt ideje kitalálni, hogy is lesz ez a továbbiakban a manókkal. Lehalkította a hangját, mert nem akart tiszteletlen lenni a konyhában sertepertélőkkel, akik amúgy nem igazán méltatták őket figyelemre.
- Holnap ebédig még utánajárhatunk a manódolgoztatás körülményeinek. Ne ítéljünk előre. Úgyis le kell jelentkeznünk a tanulókörök vezetőjénél, vagy nem tudom kinél, gondolom, hogy egyben megérkeztünk.
A problémát ezzel Farkas félrerúgdalta holnapig, és magában büszkén megállapította, hogy anyjuk is helyeselné, hogy egyrészt kiáll a rabszolgamunka ellen, másrészt jól körüljárja a problémát, mielőtt elhamarkodottan döntene.
A desszertként számon tartott utolsó lekós szendvicsük fele még meg volt, mikor Farkas az egyik polcon talált málnaszörpös üvegből jó édes italt készített maguknak két műanyag bögrébe útravaló gyanánt a kaja mellé.
- Na most kellene morzsát szórni, hogy ide visszataláljunk - jegyezte még meg öccsének, miközben elhagyták a konyhát.
Ha szemetelni nem is szemeteltek végül, azért próbálták megjegyezni a kanyarokat és jellegzetes tereptárgyakat, hogy mindig visszatalálhassanak erre a helyre.

Pöttöm

Ezúttal öccsének volt több esze. Eridonbeli bőröndjükben kotorászva meglelte mindkettőjük pálcáját is, és neki eszébe jutott, hogy az egyikkel megszárítsa a vízes alsógatyát. Farkas akkor már megszabadult a sajátjától, és gombolta magán a farmert, úgyhogy ő imígyen kapta nyakába (újra) a kastélyt érkezésük estéjén. Elhagyták a pirosak tornyát, és csak mikor bezárult mögöttük az átjáró, akkor jutott eszébe a nem utolsó gondolat:
- Hogy fogunk visszajutni? Tudod a varázsszót?
Emlékezett, hogy motyogott valami jelszót a tanár, amire feltárult egy festmény egy hölggyel, de nem is nagyon értette, nem is nagyon koncentrált rá, így aztán nem emlékezett, mi is volt az. Reménykedve pislantott Félixre, hátha ő ilyen gyakorlatias dolgokra is odafigyelt a mord tanerő jelenlétében.
Mivel elsődleges céljuk a Navine ház, és benne a másik kallódó pakkjuk megtalálása volt, hogy tiszta gatyákat és zoknikat szerezzenek, ezt a problémát egyelőre félretehették. A kastély most is kihaltnak tűnt, ami most már biztosan a késői időpont miatt lehetett. Ennek a nagyobbik iker viszont ezúttal kifejezetten örült, hiszen ez azt jelentette, hogy a szigorú tanár, aki fellebbezés lehetősége nélkül beparancsolta őket az Eridonba, máshol járt.
Farkas saját varázspálcáját a farzsebébe csúsztatta, pedig ezerszer elmondták neki, hogy veszélyes oda tenni a pálcát. Amíg nem történik baj, addig olyan hihetetlennek tűnik, hogy valaki tényleg felrobbanthatja a fél fenekét egy ilyen mozdulattal. Most a pálca elakadt valamiben, úgyhogy Farkas kíváncsian húzta ki a dolgot, ami akadályozta az útját. Egy mozgó fotó volt az, ami az új-zélandi iskolájuk előtti parkban készült. Kettejükön kívül még Benji, Félix szobatársa is a képen vigyorgott. Farkas kisimogatta a képet, ahol kissé meggyűrte a zsebben, és megmutatta öccsének.
- Nézd! Te emlékszel erre?
Farkasnak nem ugrott be, milyen apropóból készült a fotó. Azt sem tudta, melyikük hagyhatta a nadrág zsebében. Ki tudja, mióta kallódott ott már, bár a nadrág nem tűnt koszosnak, és a fénykép sem ázottnak.
Eddig eseménytelenül ballaghattak keresztül a zegzugos épületen, de most útjukat állta egy nagy, kétszárnyú üvegajtó. Nem hallatszott semmi odakintről, úgyhogy Farkas nekifeszült az egyik szárnynak, hogy bejuthassanak mögé.

Pöttöm

Ahogy Félix mesélte, lassan felderengett előtte is az a nap, ha nem is olyan élesen, mint ikertestvérének. Vidám nap volt, bár melyik nem volt vidám, amikor kitaláltak valami újabb őrültséget? Farkas visszacsúsztatta a zsebébe a fényképet a pálca mellé. Majd legközelebb megint megörülhetnek neki, ha megtalálják.
Az üvegajtó mögött újabb folyosó nyílt, az eddigieknél különlegesebb. Nem volt módjukban sokkal beljebb lépni, "útjukat állta" három papírdarab a földön. Ahogy öccse elfoglalta a középső lapot, magától értetődően ugrott az elsőre, és várta, hogy Félixtől megkapja a harmadikat, s maga elé tehesse, mint következő lépcsőfokot.
Ahogy beljebb értek, megértették miért lehetett indokolt az utasítás, hogy csak a pergament érje a talpuk, mivel körülöttük mindenfelé kiömlött bájitalok tarkították a padlót. Talán nem is bájitalok voltak, inkább annál sűrűbb, ragacsos gezemicének látszottak. A pergamenlapokat sem áztatták el, inkább rátapadtak az aljára, mint valami gumibevonat. Farkas célirányosan a folyosó vége irányába tette a téglalapokat, de valami bűbáj lehetett a helységen, mert egyszer csak az tűnt fel neki, hogy valamikor elkanyarodtak a tervezett iránytól, és most visszafelé haladnak. Tudatosan kanyarodott újból a cél felé, és tényleg próbált figyelni eztán, hogy a szembeajtón át távozhassanak, és pontosan maga elé helyezte a pergameneket, erre nagyon koncentrált. Mégis egy idő után megint azon kapta magukat, hogy visszafelé haladnak.
- Na - ciccent fel a második kudarcos próbálkozás után. Nem volt igazán bosszús, mert ez csak afféle kedves kiszúrás volt, nem pedig olyan direkt bunkóság vagy rossz dolog, amivel eddig találkoztak a kastélyban. Pontosan így szoktak megviccelni ők is másokat, miért mérgelődne hát, ha egyszer visszanyal a fagyi? Farkas is úgy érezte, leltek egy barátságosan fura helyet végre új helyükön.
- Mokin? - kérdezte röpkén Félixet apró koruk óta fejlesztgetett nyelvükön, amellyel nem csak sokkal könnyebben kifejezhették magukat, de olyan előnye is volt, hogy senki más nem értette rajtuk kívül, mit beszélnek. Kivéve talán anyjukat, akinél már felmerült a gyanú, hogy ha a hosszabb mondatokat nem is, egy-egy szót azért el tud csípni a szövegelésükből, ha nem vigyáznak.

Pöttöm

Természetesen Félix most sem volt tanácstalan, és előhozakodott a lebegés tervével. Farkasnak voltak kételyei a tekintetben, hogy saját vagy egymás mozgó testeit képesek lennének a mobiliarbusszal vagy mobilicorpusszal a levegőben tartani, de nem is volt biztos a dolgában, akkor meg miért ne tehetnének próbát? Hiába adtak bele apait-anyait, próbálkozásaik kudarcot vallottak, bár a kivitelezés elég viccesre sikerült. Ahogy Farkas a Félix varázslata által sípcsontmagasságban tartott pergamenlapra próbált rálépni, és mint mikor elvéted a lépcsőt, és meglepetésszerűen zuttyansz egy szinttel lejjebb, úgy cuppant bele váratlanul a festéktrutyiba Farkas, talpán a papírral. Ezek után nem is lelkesedett annyira a további próbálkozásokért.
- Lapozzunk.
A mobilikorpuszokkal való próbálkozást szintén hamar feladták, mert hiába pufogtatták bűbájaikat a levegőbe, nem sikerült még egy legyet sem ellebegtetniük. A pálcamozdulattal lehetett a gond. Semmi probléma, öccse ma igazán elemében volt, így jött az újabb elgondolás.
- Víz? Már megint? - nyögött fel Farkas. Épp a kinti hó miatti vízes ruháiknak köszönhették azt, hogy jelenleg ezerszínű ragacsos kulimász közepén toporognak pergamenszigeteiken. Valójában ez a gondolat egyáltalán nem hangzott rosszul a számára, Farkas jót vigyorgott az egészen. Ha valaki otthonról megkérdi, hogy telt az első napjuk az iskolában, máris lesz mit mesélniük, a hallgatóság pedig meg sem fog már lepődni azon, hogy a Fülöp ikrekkel megint rendhagyó dolgok történnek.
A nagyobbik testvérnek ezen a ponton végre sikerült előre gondolkodnia.
- Rendben, de előbb lőjünk el egy-két leperexet magunkon, mert a száraz zoknijaink és száraz nadrágjaink felé is zárva van az út - utalt rá, hogy a Félix hálóterméhez szükséges jelszó nincs birtokukban, Farkas hálóterméről meg még csak azt sem tudják, hol van, és ha az Eridonhoz is, valószínűleg ahhoz is szükségük lesz majd egy varázsszóra.
Bár az otthoni takarítást csak hosszas anyai nyomásra voltak hajlandóak elvégezni, és akkor is látványos szájhúzogatás keretében, volt az a módja a felmosásnak, amit mindketten élvezni tudtak. Farkas készenlétben állt, hogy öccsével együtt jól irányzott wasserekkel beltéri tavat gyártsanak a kastélyban.

Pöttöm

Hiába a tökéletesre fejlesztett wasser bűbájoknak. Bár a víz annak rendje és módja szerint előtört pálcájukból, hatástalan volt a folyosó padlójával - és egyúttal a festékpacákkal - szemben is.
- Hát, valahova kellett mennie a víznek - értett egyet testvérével, aki szerint a felszívódott folyadék most az egy szinttel lejjebb lévő helységet áztatta. - Csak remélni tudom, hogy nem alattunk van a hálószobám.
Elhatározta, hogy amint kijutnak erről a furmányos folyosóról, első dolguk lesz csekkolni, vannak-e olyan szerencsétlenek, hogy a Navinebeli hálótermükből csináltak óceánt. Persze, ha a feltevés igaz, és tényleg lefolyt a wasser, nem csak köddé vált.
- Ezt jól eltervezték - bólogatott elismerően Farkas, ahogy körbenézett, mitévők legyenek. A folyosó közepén álltak, nagyjából úgy, ahogy akkor, amikor felfedezték, hogy nem tudnak a lapokkal eljutni a túloldali ajtóig. Annyi volt csak a különbség, hogy tiszta ruháik azóta csurom festékesek lettek. Farkas egyszerű fehér pólóján ez még akár menőnek is hathatott, de a Félixen lévő barna pulcsin sajnos ez a színkavalkád, ha lehet még rontott.
- Ejj, Pöttöm, hogy nézel ki? - húzta el a száját bátyja, és jószándékúan tenyerével letörölt közös ajándékpulóverükről egy nagy adag kék mázat, hogy aztán kidugott nyelvvel koncentrálva megigazítsa Félix haját vele, ugyanis az még a kinti hócsatában némileg elázott, így több helyen lekonyult az általában mesterien felállított hajzat. Miután sikerült félig kékre (itt-ott zöldre) festenie ikertestvére haját, Farkas elégedetten hátralépett - persze szigorúan papírra -, hogy megszemlélje a művet.
Mielőtt öccse tettleg léphetett volna fel ez ellen, Farkas gyorsan előhozakodott egy ötlettel, ami épp akkor fogant meg az agyában.
- Ha a kijárat felé igyekszünk, valahogy mindig elkanyarodunk. Mi lenne, ha fognánk a papírokat, és a bejárathoz igyekeznénk velük? - Arra gondolt, hogy akkor majd biztos észrevétlenül a valójában kívánt cél felé fognak elterelődni, de tudta, hogy kár tovább jártatnia a száját, Félix valószínűleg már az első félmondatnál levágta, mit szeretne közölni vele Farkas.

Pöttöm

Farkas szakértő szemmel nézte az épp tükörként funkcionáló testvérét, mint aki komolyan veszi annak az ajánlatát. Talán tényleg fontolóra is vette.
- Maradhat a punk, de én nem szeretnék biztosítótűt az orromba - nyugtázta végül. Ki tudja, hová fog vezetni ez a csenevész gondolat? A következő héten akár már meg is jelenthetnek az új stílusukkal az iskolapadokban. Az idegen helyen még akárkinek eladhatják magukat, hiszen nem ismeri őket senki. Egy ideig játszhatják a vagány külföldről szalajtott srácokat, aztán úgyis kibújik a szög a zsákból: mindenki rájön, hogy a Fülöp-ikrek valójában kenyérre kenhető kis tünemények, akiket ha leültetnek egy sarokban, ott maradnak és nagyon jól viselkednek.
Egyszerre a kettőt - hangzott el a kulcsmondat, és Farkas rögtön tudta, ha valami, hát ez fogja kijuttatni őket. Vagy ha nem is, hát mindenképpen vicces lesz hátsóval előre kergetni egymást, miközben pontosan arra igyekeznek, amerre nem szeretnének menni. Miután megegyeztek a technikában és már amúgy is menetkészen álltak (Tudniillik volt egy röpke találkájuk a földre kiöntött tengernyi festékkel, de miután ebből felkászálódtak mind a ketten, utána már kínosan ügyeltek, hogy csakis a papírra lépjenek, ahogy eddig is. Pedig aztán majdnem teljesen mindegy volt, hol állnak, ugyanis már az eredetileg tiszta pergamenlapok is tocsogtak a gumiszerű festékanyagban, de a fiúk már csak ilyen szabályhűek voltak.), megindultak tehát görnyedve hátrafelé, Félix elöl, Farkas hátul, vagy Farkas elöl, Félix hátul, ahogyan vesszük. A közösen kiötlött tervet követték. Ha Félix hátralépett egyet, Farkas letolatott az első lapról, amint sikerült a talpáról levakarnia a makacs fecnit, és hátraadta öccsének, hogy az valahogy maga mögé ügyeskedhesse és ráléphessen. Eközben pedig a felé az ajtó felé igyekeztek, amelyen át bejutottak erre a vendégmarasztaló folyosóra.
Az ötet bevált, mert Félix hiába próbált tettleg a bejárat felé irányítani magukat, valahogy elkanyarodtak út közben a céltól, és a kijárathoz jutottak. Amint odaértek ahhoz a ponthoz, ami után mintha elvágták volna a festéket a padlón, otthagyhatták a három papírt, rajtuk újonnan felfedezett splash art tehetségük nyomaival, és vidáman összenéztek, mert a kijárati ajtó már nem próbálta őket tovább marasztalni. Ez után a malőr után ugyanis nemcsak száraz ruha, már egy alapos fürdés is bejátszott nekik,a Navine ház a zuhany igéretével pedig ki tudja hol lehetett.

Pöttömke (:

- A bátyádat keresed? - kérdezte kedvesen egy tanárnő a tanári előtt Farkast. "Már miért keresném a tanári előtt..." - kezdett bele a gondolatba a fiú, és szövegelés közben esett le neki, mit kérdeztek tőle.
- Farkas vagyok - mondta Farkas, hogy tisztázza a tényállást a nénivel, aki erre valami olyan furcsa arco vágott, hogy az iker nem is tudta eldönteni vajon bosszús vagy nevető ábrázat akar lenni.
- Akkor bizony Félixet elkapta Csatáry professzor, és a tanulószobába ment megkínozni.
A tanárnő a nevetés visszafojtása mellett döntött, ami nagyon jó választás volt, mert Farkas úgy reagált erre a kijelentésre, mint akinek keresztbe torkán akadt egy (vagy két, vagy öt) halszálka. Sajnos ezen azonban egy kenyérgalacsin lenyelése nem segíthetett. helyett a szőke a nyakába kapva a lábát inalt a tanulószoba felé, át az egész kastélyon. Pontosan tudta, hol az a hely, ugyanis bár a MitVall tanár nem hitte el neki, rengeteget használta a tantárgy megtanulására, sikertelenül. Berontott az ajtón, aminek eredményeként elég sok roszalló és értetlen szempár kereszttüzébe került. Egyetlen arc volt csak, ami furcsa módon örömmel fogadta a vártatlan látogatót, méghozzá Félixé, aki addig úgy görnyedt Farkas könyve fölött, mint akinek meg kell tanulnia mindent az európai mitológiákról, úgyhogy gondolhatjátok, milyen borzasztó ábrázata volt. Farkas nem szerette, ha sürgetik, márpedig ott az ajtóban állva sürgetve érezte magát, hogy kitalálja, mit tegyen. Csak egyszerűen ballagjon oda Félixhez, és vegye át a könyvet és reménykedjen a legjobbakban? Ez sajnos nem volt opció, mert a tanár épp őt bámulta felvont szemöldökkel. Farkas zavartan elfordította a tekintetét. Vallja be, hogy félreértés történt? Nem tudta elképzelni, hogy reagálna a tanár, bár tett volna rá egy két knútot, hogy nem önfeledt kacagásban tört volna ki, és engedte volna el mindkét testvért hálából a vicces meglepetésért. A báty félszegen közelebb lépett a duóhoz. Félix mellett aztán olyan halkan, hogy ki tudja, lehet meg sem hallotta a tanár sem onnan a fotelből, azt mondta:
- Jó napot tanárúr, Farkas vagyok.

A tesóm

Ahogy azt a cukorkásdobozba épített postacsomagküldő rendszer segítségével ledumálták, december 21-én az ikrek randira készültek a Nagyterembe. Farkas nagy gonddal készülődött a találkozásra, pedig igen éhes volt már, a reggeli pedig a nap legfontosabb étkezése. Bár a testvérek a tízórainak, az uzsonnának, az ebédnek és a vacsorának is lelkesen álltak neki, nehogy megsértődjön valamelyik vagy ilyesmi.
A Navinés először két oldalra fésülte a haját, de az valahogy nem illett hozzá. Előrefésülte hát az egészet, de pár másodperc forgolódás után ezt a viseletet is leszavazta. Még jó időt eltöltött azzal, hogy megtalálja a megfelelő frizkót, de ez nem az újítások napja volt. Végül a szokásos felfelé lőtt sérónál állapodott meg. Ráakasztott egy kis zöld gömböt is, amit az egyik az ünnep közeledtével a kastélyban feldíszített karácsonyfáról vett kölcsön. A keményre lakkozott haj miatt esélye sem volt a dísznek lepotyogni, pedig még csak aztán állt neki Farkas kiválasztani a ruháit. Nem sokan értik, miért király a skótszoknya. Farkas értette. Azt húzott hát fel egy hozzátartozó inggel és a hidegre való tekintettel a zekéjét is rávette. Már novemberben zöld fenyőket varrt erre, amikor elkapta az ünnepi hangulat szóval még a díszgömbjéhez is illett. Még hirtelen eszébe jutott valami, a zsebébe tömött egy furcsa tárgyat, és tip-topnak nyilvánította magát.
Farkas így karácsonynak öltözve vonult a Nagyterembe magával cipelve a dobozt is, amit öccsének szánt. Az utóbbi időben kerülte Félixet, és erre jó oka volt. Először az, hogy szégyellte magát, amiért már december eleje van, de ő még mindig nem találta meg a megfelelő ajándékot másik felének. Aztán amikor meglett, akkor azért találkozott vele érezhetően ritkábban, mert félt hogy idő előtt elárulja a meglepetést. Félixnek nem nagyon kellett megerőltetnie magát, ha ki akart valamit szedni Farkasból, ezt pedig idén nem kockáztathatta meg.
Tegnap a Navinések asztalánál reggeliztek, ezért ma az Eridonhoz ült le a fiú várva öccsét. Az ajándékdobozt a pad alá csúsztatta lábával, hogy ne legyen feltűnő, és bár tényleg kopogtak a szemei, még nem nyúlt az előtte tornyosuló étkekhez.

Öcsibogyó

Hát a meglepetés az biztosan megvolt, Farkas majdnem lefejelte a tányérját a váratlan dörgölőzéstől.Nagy szerencse hogy a fiú nem azok közé tartoznak, akiket ha megijesztesz egyből lekaratéznak, különben Félixnek is meglett volna a meglepetés monoklija karácsony alkalmából.
- Ef - kiáltotta hátra fordulva félig rémülten félig megkönnyebbülten Farkas hat perccel fiatalabbik kiadását meglátva. Meg is szorongatta Félixet aztán megcsodálta kicsit gyűrött öltözékét.
- A Jézuska létezik! - állapította meg és feltépte a szürke mikulásos csomagolást. - Pont ilyet akartam!
Az ötletet Farkas nagyon eredetinek találta és büszke is volt egy kicsit, mert ha mások egy ikertesót kérnek karácsonyra, nekik nem jön be olyan könnyen. Hálás volt azért, hogy neki van egy ikre. Nem nosztalgiázott olyan sokat, rátért a lényegre.
- Vuklup. Ae-homm?
Az asztal felé fordulva bundáskenyeret kezdett halmozni a tányérjaikra. Az ajándék rá eső része reggeli után lesz a legjobb. Evés közben viszont teli szájjal meg lehet beszélni azokat a dolgokat, amiket nem sikerült levélben az elmúlt hetekben.
- Ez mi? - kérdezte Farkas két rágás között és elővette zsebéből a tárgyat, amit induláskor bele készített. Azt persze ő is látta, hogy ez egy pénznyerő automata húzókarja piros gombbal a végén, csak arra nem jött rá, mire kell az nekik. Ez az alkatrész abban a nagy csomagban volt, amit Félix küldött neki az ajándékküldő szolgáltatás segítségével. Farkas minden apróságról tudta vagy sejtette, mire gondolhatott fivére, amikor eltette későbbi felhasználásra, ez az egy az, ami kifogott rajta.
- Akarsz építeni egy rénszarvast és ez lesz az orra? Karácsony napján berepülhetnénk a kéményen és osztogathatnánk ajándékot. Persze csak ha sikerül repülésre bírnunk Rudolfot.
Ez volt az egyetlen használható ötlete a kart illetően. Teli pofazacskókkal mókus fejjel nézett oldalra testvérére, megfogta e a lényeget.

Pöttöm

Meg sem ált 3-3 bundáskenyérnél mindegyikük tányérján. Aztán még majd lehet szedni. Az utolsó kenyér is kenyeret ért és a saját halmának tetejéről rögtön el is tűnt az első szelet félig Farkas arcában.
- Maffvvm - fordult öccse felé a megszólításra, úgy hangzott, de nem egy ikerszóval, csak teli szájjal.
Üres gyomorral nehezen megy a gondolkodás de Farkaséban már három falatnyi falat bundáskenyér hondolt, így hamar rájött, mi a problémája Félixnek.
- Még finomítani kell rajta - állapította meg a csomagolástechnikára célozva, és készségesen testvére szájába nyomta saját kenyerét. Ezen a módon eltüntették mind a 6 szeletet és leöblítették egy kis Farkas-koktéllal. Nem kell megijedni, nem volt benne sem Farkas darabka, mint a százfűlé-főzetben, sem toportyánszőrszál. A Farkas-koktél egy nagy adag narancslé volt meg egy kis ribizlilé benne banánkarikákkal. Ha ezek épp nem voltak az asztalnál, esetleg más összeillő gyümölcsök alkották. Vagy uborkalé és cékla, de abból nem mindig sült ki jó. Olyankor az ikerpár a szüleikhez fohászkodtak ikerwc-ért.
- Ohó! - hümmögött megvilágosodva Farkas az újabb üdítő bekeverése közben. - Kihívás!
- Szerinted belefér a kastélybeliek életébe egy szerelmi vallomás? - kérdezte öccsét nagyon elgondolkodva, melyik lehetőséget válassza. Szerelmet vallani mindig viccesebb reakciókat szült, az éneklés viszont ritkábban hozott utólagos kellemetlen szituációkat. Amikor Farkas legutóbb szerelmet vallott egy másik munkacsoport fiúnövendékének a volt sulijukban, kénytelen-kelletlen következő héten egy randimeghívásra kellett igent mondania az illetőtől, és csak azután sikerült töredelmesen bevallania, hogy nem annyira a zsánere a másik.
- Vagy ne kockáztassak egy újabb Jorjaht? - emlékeztette öccsét is az esetre. Nem azért, a randi jó volt, csak mégis rossz volt aztán előállni a farbával.
A fiúk félretették a problémát későbbre, Farkas pedig megtörölte zsíros ujjait. Félixnek erre nem volt gondja. Pillanatnyilag nem is lehetett pontosan behatárolni, hol vannak az ujjai. A báty előszedte a padjuk alól az élénk lila színű dobozt és a tányért félrecsúsztatva öccse elé tolta.
- Boldog karácsonyt, Öcsipók! - kívánta szívből és büszke volt arra, hogy milyen jó ajándékot adott és főleg arra, hogy nem szólta el magát róla a mai napig. Megérte a kerülő-kommandózás. Ha Félix sikerrel szerzett valahonnan legalább egy kezet, és kinyitotta vele az ajándékot, a dobozban egy másik, kisebb, rózsaszín dobozkát talált. Na, ha azt kinyitotta már tényleg az igazi meglepetéshez jutott: egy eridonos prefektusi jelvényhez.
Pontosabban annak koppintásához, amivel Farkas igen igen megkűzdött. Már régebben, amikor lehetett jelentkezni, rágta öccse fülét (nem... tényleg rágta... szó szerint), hogy vállalja el a prefektusságot a házában, mert úgy mindketten egy csapásra prefektusok lehettek volna. Félix is látta a dolog előnyeit: büntetlenül járhattak volna kint éjjel és senki sem kérdezte volna meg, mit keresnek a folyosókon, és belépésük is lett volna olyan helyekre, ahol a közönséges halandó diákoknak nem. Aztán valahogy mégsem került sor a jelentkezésre. Vagy jelentkeztek, csak nem vették be őket? A jelentkezési lapok kitöltéséhez való rendhagyó hozzáállásuk miatt nem is lenne csoda.
Hogy mit fognak a jelvénnyel kezdeni és mennyire sikeresen, az meg majd kiderül. Az ikreknek különleges érzékük volt a furcsa ajándékok kieszeléséhez. Múltkor például Farkas kapott Félixtől egy fém-húskiszedőt. Az indíttatást nem értette senki, talán csak meglátta a fémen visszacsillanni Farkas arcát (pedig a saját tükörképe volt az), talán először még valami remek terv alapvető kelléke lett volna, csak az ötlet merült feledésbe, mire elérkezett a karácsony... mindenesetre dobolni remekül lehet vele, és nemegyszer hasznosnak bizonyult, amikor Félix a saját csokiadagját felélve a bátyja porciója fölé hajolt védtelenül hagyott fenékkel. Így hát arra sose volt gondjuk, hogy a másik ne találná fel magát ajándékával.

- Nagyon pöpec lett, de ha az ember meg akarja várni a szentestét a kibontásoddal, és nincs egy áldott jó lélek ikertesód, akkor éhenhalhatsz. Vagy talán azt nem - jött rá Farkas, mert elképzelte Félixet arccal egy tál tejbegrízben, és nagyon biztos volt benne, hogy akármelyikük képes lenne ehhez a megoldáshoz folyamodni, csak hogy ne kelljen levetni a csomagolást egy pillanatra sem. Rettenthetetlenül állnák ki a próbát, hogy huszonnegyedikéig csomagolva maradjanak... legalább öt órán át. Hangosan szenvedve. És...
- És hogy járnál pisilni, ne is haragudj?
De Farkas nem várta meg a szentestét, pedig szórakoztató lett volna a szürke papírba csomagolt Félix mellette ugrálva a vonatig, ami hazarepíti őket. Otthon pedig begörgette volna a fa alá, és várja karácsony napját. Apránként felszakította a papírt, külön élvezettel és nagyon megörült a tartalmának. - Megtaláltad a piros szarvasos pulcsinkat? Zsír!
- Ki nem emlékszik a málnás muffinokra? - kérdezte költőien Farkas nagyon is emlékezve a málnás muffinokra. Még az anyukájuk sem süt olyan finomat. Új-Zélandi boszorkányság! Erre sokkal jobb volt gondolni, mint Jorjah arcára, amikor elutasította. Lehet, hogy írnia kéne neki. De az biztos, hogy jól átt kell gondolnia, szerelmet vall-e valakinek ezzel a rabló-félkarral, amit most inkább le is tett a tányérja mellé. Izgatottan szemlélte testvére arcát, ami pontosan azt a csillogást tükrözte vissza, ami a sajátján is volt.
- Még nem - árulta el sokat sejtetően. - Körültekintően kell használnunk, mert úgy lebukunk, mint a huzat. Viszont asszem megvan a prefektusi fürdő jelszava, ki kéne próbálni!
Félixet úgy letaglózta a kapott ajándék, hogy az asztal alá bukott meghatottságában. Aztán előkerült egy dobozzal együtt.
- Még egy? - lepődött meg Farkas. - Elkényeztetsz, tesó!
Nem sokáig kérette magát, kikapta öccse kezéből a dobozt és felemelte a fedelét.
- Hű! - fejtette ki regényes terjedelemben véleményét. Maára csatolta a karórát Félix parancsára és ott is megszemlélte. Felsandított az ikerre. - Enyém?
Miután Félix bólintott a plafon felé fordította tekintetét.
- Köszi, nagyapa!
Nagyapa két éve halt meg, és előtte skáig betegedkedett, de mindazok előtt nagy kópé volt az öreg. Ő volt talán az egyetlen a családban, aki a két ikert huzamosabb ideig el tudta viselni, ha össze volt velük zárva. Gyakran ő maga is részt vett a heccekben.
Így teli hassal, megajándékozva, Farkas gondolatai az este felé terelődtek.
- Ma van a bál - adta tudtára öccsének is, min agyal éppen. - Fel kéne mennünk készülődni.
Itt nem csak a frankó és rendhagyó egyenöltönyükre gondolt, de a meglepetésre is, amivel a bálozóknak készültek. Mostanság nem volt idejük ráösszpontosítni az akcióra, mivel ajándékosztási önmegtartóztatáson voltak, ami a találkozásaikat illette.

Pöttöm

Körülbelül tíz óra elteltével az ikrek visszaértek a Nagyterembe, ami ekkor már a karácsonyi ünnepséghez öltözött. Nem csak amúgy is pofás kis külsejüket csinosítgatták ennyi idő alatt. Farkas például szükségét érezte, hogy üzeneteket küldjön vadiúj régi karórájával Félix medáljába. Még akkor is, ha közben beszélgettek. Képes volt ezért csak fél mondatot közölni, és közben véleményének másik felét üzenetként a telefont helyettesítő SMS küldő szerkezetbe varázsolni. Ezzel elvoltak jó ideig, azután pedig a holnapi hazautazűásra készülvén néhány dolgot már most beledobáltak a ládájukba. Nagyjából kiköltöztek az Eridon beli szobájukból. Azt több másik emberrel osztották meg, így nem voltak annyira szétpakolva, hogy a békés együttélést ne nehezítsék meg a többi lakóval. Ezért könnyebb is volt összerámolni a dolgokat. Ahogy az lenni szokott, nem fértek bele az ottani bőröndbe, pedig kitartóan ugráltak két lábbal a tetején. Szerencsére Félix egyik nem fejre ejtett szobatársa megsegítette őket egy tértágító bűbájjal. Elbúcsúztak ház a főnixektől, áthurcolkodtak a paripákhoz, és fél óra múlva már kint is volt minden becsomagolt dolog, mert az öltönyök a bőrönd legalján voltak természetesen. Így telt el a délután, ebédelni nem is voltak, annyi mézeskalácsot tömtek magukba jártukban keltükben.
A Nagyterem lélegzetelállító volt. Farkas feltartotta a kezét, hogy lekapjon egy nagy hópihét, de az valahogy sosem érte el őt. Figyelmét ekkor inkább a további lehetőségek felé fordította. Felkapott egy rántott csirkecombot az egyik asztalról, és felfedező körútján azt lóbálta, miközben Félixnek dumált.
- Hókirály vagy Hókirálynő akarsz lenni, Pöttöm? - kérdezte testvérét, és ezt is üzenetként küldte volna át, ha nem lett volna zsíros és foglalt az egyik keze. A dobozra mutatott az említett csirkecombbal a tanári asztal mellett. Nem volt kérdés, hogy jelöltetik magukat.
Tovább sétáltak, és Farkas érdeklődését az asztalokon elhelyezett díszek is felkeltették. Időközben elfogyott csirkecombját gyorsan egy kovászos uborkára cserélte.
- Díszítsünk - javasolta és letelepedett az asztalhoz.

Pöttöm

Farkas véste a papírra testvére nevét és hogy ő bizony a hókirálynő címért fut.
- Szép vagy, mint egy virágszál, ó te kedves ikerpár - kontrázott öccse szavaira, és természetesen elfogadta a felkérést is. - Természetesen.
Innentől kart karba öltve kellett haladniuk, mintha már a korona a fejükön lenne, csak gyakorlás végett az est fénypontjára. A sétát az idősebbik fiú szakította meg a mini karácsonyfák láttán.
- Meglátjuk, Pöttöm - mondta a leendő trónörökös, és nekiült a fadíszítésnek. Öccse kedvéért a kicsinosításhoz három adagnyi csillámport is elhasznált, és erőnek erejével fogta csak vissza magát, hogy néhány szarvasos dísz is az ágakra kerüljön. Ha csillámporból alkotott fenyőfa, akkor csillámporból alkotott fenyőfa.
Mikor már egy miliméternyi zöld sem látszott ki a csillogásból, elégedetten megmozgatta csuklóit. Félixnek jó sokáig ki kellett tartson a salátája, mert a nagyobbik ikerfiú egészen belefeledkezett a munkába. Arra is volt gondja, hogy az így ezüstfenyővé lett kis növényen a csillámot spirál alakban naancsszínűvé változtassa a hajfestés miatt jól bevált színező varázslattal.
- Így gondoltad? - érdeklődött öccsétől, és büszkén megforgatta előtte a fát. Varázsütésre a parketten épp legkedvencebb számukat kezdték el játszani, így nem is volt kétség, hogy mi lesz a következő program.
- Felkérhetem egy táncra? - kérdezte a fess fiatalember felálló hajával, szürke öltönyével valamelyest félrerajzolt csokornyakkendős tükörképétől.

Pöttömöm

Most már illendően feldíszítve Farkast az ikrek szabályosan berobbantak a táncparkettre.
- Bocsánat. Elnézést. Ne hari! - szabadkozott néha Farkas, amint rálépett egy lábra vagy belekönyökölt egy ünneplő diák oldalába (ezek nem azok az említett momentumok voltak, amikor nagy sikert arattak az ikrek), és hamarosan sikerült elég nagy területet tisztítaniuk maguknak energikus táncprodukciójukkal.
Ritkán van Farkasnak lehetősége ilyen nagy partikra, mert bulizni nincs hova járni, az iskola pedig fukarkodik az ünneplésben. Most minden felgyülemlett energiáját ebben vezette le, amit minden sérült egyed, továbbá hadonászó karjainak, lábainak és ide oda lendülő masszív hajtornyának szemtanúja megerősíthetett. Részéről jól kimelegedett Farkas, ezért hálásan üdvözölte a lassú számot, ami következett. Járatták ám őket társastánc kurzusra, úgyhogy nem voltak teljesen kezdők. Ha pontos akarok lenni, három órát élt túl (addig legalábbis) mindig mosolygó tánctanáruk, azután finoman jelezte a Fülöp szülőknek, hogy vagy próbálják megzabolázni csemetéiket, vagy másik csoportot kéne keresniük, különben őket terheli az idegösszeroppanás kikezeltetésének minden költsége. Szó mi szó, Félix és Farkas nem nagyon bírtak magukkal a táncórákon, de az alapokat azért sikerült elsajátítaniuk. Ezt idézték fel a tinglitangli zene alatt, hamarosan pedig egymásra borultak ők is, mint sok másik táncos a parketten. Ezt majdnem a szám végéig bírták. Viszont miután Farkas egységesen eloszlatta az arcán lévő csillám mennyiséget testvérén, és már annak nyakába fúrva a fejét sem bírta tovább az altatódal dallamait, komolyan öccse szemébe nézett.
- Pöttöm, ha mi itt most elalszunk, lemaradunk az est további meglepetéseiről.
Ezzel fejezve ki unalmát, levontatta Félixet a színpadról és más elfoglaltság után néztek türelmetlenül pillogva a pódium felé, ugyan mikor hirdetik már ki a hókirályt és hókirálynőt?

Jo...?

Farkas második éve járt a Bagolykő Mágustanoda falai közé, de eddig még egyetlen órát sem mulasztott el (önkényesen), minden kötelességét teljesítette (ha Félixnek nem volt egy penge ötlete, amit éppen iskolaidőben kellett véghez vinni), és betegség miatt sem igazoltatott magának napot (mert ha beteg volt, amúgy sem volt kedve dübörgő fejjel rosszalkodni, így inkább bement órára). Ez volt az első (száz) ilyen alkalom (egyike), hogy gondolt egyet, és amikor elkanyarodott a folyosó az illemtanterem felé, kivált az arra baktató diákok sorából, és tovább ment egyenesen, nem is figyelve merre sétál. Azt már csak észrevette, amikor a kőpadló helyett füvön surrogott a cipője talpa. Kellett neki pár másodperc, mire leesett, hol van. A Fénylő Lelkek Udvara. Az ikrek szinte kötelességüknek érezték, hogy a kastély minden zugát ismerjék (esélytelen, de a probálkozások azért szépek voltak), így természetesen már itt is megfordult párszor. Hogy miért hívták így a helyet, azt nem tudta, és akit megkérdezett, az sem tudta megmondani. Az biztos, hogy még egyetlen fénylő lelket sem látott erre felé.
Eltrappolt a szökőkútik a még ebben a télies idõben is gyönyörűen virágzó ágyások között, és belenézett a hullámzó medencébe. Az alján pénzérmék fodrozódtak. Belenyúlt a zsebébe, talált benne néhány érmét, kihúzott egy knútot. Az ujjai között forgatta, és azon gondolkodott, beledobja-e. Miért dobálnak pénzt ide az emberek? Teljesül egy kívánságuk, áldoznak a szobornak, vagy ez csak amolyan szokás? - morfondírozott.

Jo.

Farkas kihallotta a varázsigét a víz csopogásának zörejébõl és fejét oldalra döntve átkémlelt az ücsörgõ varázsló hóna alatt. Egy minden mértéket felülmúlóan lapos hajú fiú ült a kút peremén. Oldalvást volt, így az iker nem látta, pontosan mit csinál, de hallotta a tavaly tanult varázsigét és a pálca vége is kikandikált a szobor térde fölött, ezért kitalálta hogy éppen begyûjtõbûbájt gyakorol. Ha pedig abból, hogy semmi sem mozdult meg a hívó szóra nem jött volna rá, hogy a varázslat sikertelen, akkor a fiú válasza a varázsló bölcsességére biztosan rávezette volna.
Átérezte a másik gondját. Szívesen fogta volna az új-zélandi oktatás alulfejlettségére, hogy amikor idejöttek a Bagolykõbe testvérével, sokkal ügyetlenebbek voltak a társaiknál, de az új-zélandi oktatással nem volt semmi baj. Ma sem biztos, hogy sikerülne kiválóra levizsgáznia begyûjtõ bûbájból. Úgy határozott, felvidítja kicsit a másikat. Úgy okoskodott, hogy egy kis siker talán megnövelné az önbizalmát, és talán az igazi varázslat is sikerülne rögtön. Kifigyelte, hova irányul a pálca hegye, és észrevett a fûben egy ott heverõ bõr karkötõt. Valami közelebbivel is próbálkozhatott volna a fiú, de sebaj, ha azt választotta, hát azt választotta.
Farkas zsebre vágta a knútját (lehet, hogy a sikeres varázslatok végett hajigálják a diákok a pénzüket a vízbe?), és suttogva, hogy a víz elnyomja a hangját, kimondta a lebegtetés bûbájának varázsigéjét. Lebegtetéssel sokkal lassabbak voltak a tárgyak, de remélte, hogy a fiú ezt majd a gyenge varázslatának tudja be. Farkas egészen a kút padkájáig lebegtette a karkötõt és rápottyantotta egy száraz falevélre.

Jo

Valahol elbénázta a dolgot, mert a fiú épp akkor nem figyelt oda, amikor a karkötő a levélhez ért. Túl lassú voltam - gondolta Farkas és tátott szájjal bámulta a másik furcsa rituáléját. Csoda, hogy nem vette észre az ikerfélt, mert ahogy az kikukucskált a varázsló mögül, hogy jobban lásdon, persze a haja sokkal előbb kikandikált, míg végre a szemei megfelelő pozícióba kerültek. Nagyon le lehetett kötve. Farkas innen oldalról tökéletesen rálátott arra, mit ügyködik a kölyök a kút szélén. Még szerencse, hogy nem csukta be a száját teljesen, mert úgyis leesett volna az álla azon, ami történt. A levél mindenféle pálcasuhogtatás (vagy egyáltalán a pálca kézben levése) és varázsszavak nélkül belerepült az illető kezébe. Nem lehetett véletlen, nem fújt a szél, és Farkas egészen biztos volt benne, hogy nem ő csinálta a dolgot.
- Boszorkányság! - mondta elképedve, talán kicsit túl hangosan is, így lelepleződött a másik előtt.
Na, azon már nem kell tanakodnom, hogyan rukkoljak elő vele, hogy végig itt álltam - motyogta magában lemondón.
- Úgy értem... mármint hogy nem értem - magyarázta a semmit bőszen, aztán feltartott mutatóujjal kért egy kis időt, hogy másik kezével megmasszírozhassa az arcát és végigsimítson a haján, így pedig rátalált a hangjára. - Szia! Farkas vagyok, és nem teljesen értem, mi szükséged van a begyűjtő bűbájra, ha a dolgok a kezedbe repülnek szó nélkül.
Félrefordította a fejét, és egészen oda nem illő gondolatok is elkezdtek tülekedni a fejében. Ez a frizura egyszerűen visít egy kis hajlakkért. Nem érzi? Nem látja a tükörben? Vagy csak az zavarta meg, hogy olyan eszméletlenül hasonlít Benjire? Muszáj bemutatnia Félixnek, oda lesz teljesen. - Ilyesmi dolgokon gondolkodott.

Joe

Kezet ráztak és mivel Joe nem roppantotta össze közben a karját, Farkas arra jutott, nem mérges a leskelődés miatt. Viszont belecsöppent saját rémálmába, azaz egy makacs bűbáj megtanulásához kellett asszisztálnia. Nagyon jól tudta, milyen érzés, amikor képtelen vagy megcsinálni, ami annyira könnyűnek tűnik.
- Hidd el, jobban jársz, ha nem segítek - biztosította a nyakát vakarva. Nem akart felsülni a másik előtt a varázslattal, na meg nem is tanulna abból a másik, ha maga lengetné itt a pálcáját. Biztos tucatnyi helyesen elvégzett bűbájt látott már ebből a fajtából, de nem ez a siker kulcsa. Azért az állát vakargatva megpróbált tanácsot adni. Joe lehet nem is igazán akarta azt a tanácsot, mert rögtön elterelte a fejét törő Navinést.
- Köszi, köszi. Nem t'om, van párna a fejemen? - kérdezte és a tarkóját mutatva a másiknak megfordult. Természetesen nem ragadt párna a hajába, de Joe felvetése érdekes gondolatokat indított benne arról, hogy ha mégis szerelene egy párnát a hajába, bármikor kényelmesen lefekhetne aludni. A vizsgaidőszak közeledtével ez nem tűnt olyan bágyú ötletnek.
Leültek a kút szélére, és Joe gilisztás gumicukrának hála be is pattant a megoldás.
- Nem lehet, hogy azért nem megy, mert nem akarod igazán? - Farkasnak már csak a tudálékos szemüvegét kellett volna felvennie az okfejtéshez. (Nem volt ilyenje, de a Fülöp ikrek közül ő volt inkább meggyanúsítható azzal, hogy előbb gondolkodott, csak aztán cselekedett. Semmi vész, mindenki higgadjon le: azért ez nem volt annyira gyakori.) - Úgy értem, van egy sokkal egyszerűbb módod arra, hogy magadhoz hívd a tárgyakat, biztosan tudat alatt nem akarod strapálni magad ezzel a begyűjtő bűbájjal. Az nem elég ok, hogy szeretnél átmenni a vizsgán. Azt kéne akarnod, hogy a tárgy a kezedbe repüljön, érted? - döntötte oldalra a fejét, és ő sem volt biztos benne, hogy teljesen érti. De a bűbájtan órákon eltöltött idő mégsem telhetett el haszontalanul, mert az ott tanultak alapján ez egy logikus magyarázatnak tűnt.
- Nehéz ez a...? Tudod. - és tenyerét felfelé fordítva egy képzeletbeli tárgyat hívott magához.

Jojo

- Ugye? - kérdezett vissza hevesen bólogatta Farkas, mert éppen ő is erre gondolt, hogy egy párna a hajában csak jól jöhet. Amennyi minden volt már a hajában öccsének meg neki, közeli ismerőseik biztosan nem néznének rá furcsa szemmel.
- Hajlakkal - felelt röviden Farkas. Nem tette végül hozzá, pedig meg fordult a fejében, hogy Félix és ő nem nagyon merik varázstudásukat a hajukon próbálgatni. Már az előbb is bevallotta, hogy nem ő a megfelelő ember a begyűjtő bűbáj korrepetálására. Ennyi negatív tulajdonságot felfedni egy napra bőven elég, a többi majd kibukik később. Különös módon Farkast sokkal kevésbé zavarta Joe matatása a hajában, mint korábban Elenáé. Az lehetett ennek az oka, hogy a fiúval már váltottak előtte pár szót, a lány az Eridon tornyából pedig egy perccel ezen cselekedete előtt szegezett rá pálcát, mert azt hitte, bandita. Pedig csak a pókhálót segített kiszedni a varázslatos hajkoronából. Amíg a frizurájában turkált a másik, volt ideje megszemlélni a vele szemben szomorúan lógó hajfürtöket. Szinte hallotta a szipogásukat. Teljesen le voltak törve és egy jobb életre vágytak. Farkas tudta ezt. Joe valamiért bocsánatot kért és visszahúzódott a kútpadkán, így Farkason volt a kezdeményezés sora.
- Ha szeretnéd, megcsinálhatjuk a tiédet is ilyenre - ajánlotta föl. Megállta, hogy azt mondja, a fiú hajtincsei sikítanak egy vadabb életmódért.
Elhúzott szájjal törte a fejét Farkas, hogyan bírja rá "tanulótársát" az invito varázslat elvégzésére. Topogott a lábával a puha fűben, körülnézett, hátha felhasználhatnának valamit, de körülöttük csak a kővarázsló volt. (Meglepően csöndes ma.) Meg néhány virág, bokor, fa.
- Nagyon szereted a gumicukrot? - kérdezte, és lassú mozdulattal kicsúsztatta Joe kezéből a zacskót. Nem azért, hogy vegyen belőle, nem volt olyan tahó, hogy csak úgy kínálás nélkül venne még egy szemet. Felállt és arrébb sétált pár lépést, kezében a zacskóval. Azt remélte, a fiú is ismeri az érzést, amikor nagyon kéne egy csoki, de Félix felfalta az összeset (vagy Farkas volt? mindegy.), és egyszerűen nincs. A hiba a gondolatmenetben ott lehet esetleg, hogy Joe válogatott módon végzett ki épp nem rég egy csomó gumikígyót. Ha ez az ötlet sem válik be, Farkas fel fogja vetni, hogy keressenek valami igazán kellő dolgot, és azon gyakoroljanak.
- Esetleg elmehetnél a vécére. És nálam lesz a vécépapír - mondja majd.

Jo

- Gondolnod kéne azokra is, akiknek égnek áll a hajuk, így sapkát bajos viselniük - vigyorgott Farkas. Jól érezte magát, Joe majdnem olyan volt ötletbörze közben, mint a testvére. És még a hajfelállítás ötletére is lelkesedéssel reagált. Megérte kihagyni az illemtan-órát. Mikor találkozott volna végre egy barátfélével, ha az órán csücsül?
Az invito megtanulásával kapcsolatos ötletei viszont sajnos nem arattak osztatlan sikert. Egy kicsit csalódott és szomorú volt, amiért semmi hasznot nem hajtott Joe-nak, és nem segíthetett neki. -  Ne haragudj - horgasztotta le a fejét, de nem sokáig búslakodhatott, Joe is hamar túl tette magát a kudarcos bűbáj gyakorláson.
- Mindjárt kicsöngetnek - állapította meg, bár csak az időérzéke segítségével. Arra már nem gondolt, hogy ez hamarosan új tanórát jelentett. A rúnatanról is le fog maradni. . Menjünk! - csapott a térdére, és megvárta, míg a másik is összeszedi magát és elindgulhatnak a Navine vagy az Eridon ház felé (ikertestvérével mindkét szobájukban tartottak ilyen holmit), hogy összeszedjék a szükséges kellékeket a hajmeresztéshez. Gondolatban visszatért egy félbe hagyott témájukhoz. Milyen tál? - gondolkodott, és rögtön be is ugrott neki.
- Mi az az elemenmtál? - kérdezte, mert még sosem hallotta ezt a szót. - Te is meg fogod tanulni irányítani őket?

Edzés

Az elmúlt napokban olyan ragyogó jó idő volt, hogy Félix és Farkas a lehető legtöbb idejüket kint töltötték a parkban, és szívták magukba a napfényt, hogy feltöltsék magukat a kastély folyosóin való vegetáláshoz. A vizsgák ellenére is fel voltak dobva, pedig Félixnek volt oka az aggodalomra, mivel Farkassal ellentétben, aki túl volt már minden fontos vizsgáján, ő még egyet sem tett le idén. Farkas kitartóan rugdosta öccsét, hogy álljon már neki a tanulásnak, mert egyedül eszében sincs nekifutni az RBF-eknek jövőre. Ezek miatt az okok miatt máig sikerült elnyomnia magában a pánikot, amit azóta érzett, hogy kihirdették, hogy hamarosan megrendezik az első kviddicsedzését. Már nagyon rég kviddicsezett, és egy zavarba ejtő seprűbaleset után otthon (Új-Zélandon) sem sűrűn, ezért nagyon félt, hogy le fog bőgni a csapattársai előtt. Amikor megint eszébe jutott a közelgő edzés, megpróbálta Félixet rávenni, hogy menjen el helyette ("Csak erre az egy alkalomra, ne legyél már szenyó!") de az öccse rá világított, hogy ennek csak még nagyobb leégés lenne a vége. Félix sportja a futás volt, nem remekelt a seprűn.
Az edzés napján az ég beborult, az idő szelessé vált. ("Ilyen időben nem mehetek edzeni, a végére teljesen szét fog állni a hajam." - "Na egy-kettő, egyik lábad itt, a másik ott, Tesó.") Farkas a pulóverére még egy másikat is húzott, egy szürke és barna csíkos darabot. A cipzárt teljesen felhúzta, és egy vastag sálat is a nyaka köré tekert. A pufi dzseki zavarta volna a repkedésben, ezért nem vett kabátot, de a torokgyulladást nem akarta megkockáztatni, mert az öccse nem volt a legjobb ápolónő.
A fülei pirosak voltak már a hidegben, a haja sem védte őket, mert szokás szerint fel volt állítva, és mint legtöbbször szőkén meredezett. Így ballagott ki a pályára, miután magához vett még minden szükséges egyebet az öltözőből. Saját seprűje már rég nem volt, de azt mondták neki, az iskolában mindenki ugyanolyan seprűt használ, így amúgy sem vehette volna hasznát. (Akkor sem, ha nincs teljesen leégetve a cirok a végén, az ikrek egy fantasztikusnak tervezett de kevésbé sikeres kísérletének eredményeként. Pedig pazar látvány lehetett volna a maga után szivárványt húzó seprű az égen, ha nem gyullad ki az egész, kényszerleszállásra késztetve Farkast. Fülöp anyuka az iskolából érkezett panaszlevél elolvasása után megtiltotta, hogy az ikrek új seprűt kapjanak, és a testvéreket támogató nagypapát is leszerelte.)
Farkas odasétált a gyülekező helyére. Mivel az önfeledt lelkesedés álcáját nehezen tudta volna magára ölteni, megelégedett egy kifejezéstelen arccal, és próbált magabiztosabbnak tűnni, mint amennyire valójában volt.

Edzés

A pályán már ott állt a csapatkapitányuk, az egyetlen tag, akivel már több szót is váltott, és nagyon kedvesnek és lelkesnek ismerte meg. Most Luca fancsali képet vágott, és az utána érkezõ másik fiú sem nézett ki boldognak. Kemény edzésnek nézek elébe - gondolta Farkas - Ha a többi tag is ilyen citromba harapott. Befutott a harmadik csapattársa is (õ sem volt boldog), Farkasban pedig megfordult a gondolat, hogy temetésre jött. Körbenézett a stadionban, hátha ott van a lelátókon testvére vagy barátja, de egyikük sem jött lélekben támogatni õt. A síri hangulatot a csapatkapitány elsõ szavai csak tetézték. Miért nem jöttek el a többiek? - morfondírozott a féliker. Aztán egy kicsit jobb lett Luca erõt adó szavaival, már látta lelki szemei elõtt magán a sárga superman talárt. Arra viszont nem jött rá, mi történhetett, amitõl sírniuk kéne, és hogy mibõl gondolja Luca, hogy õ ügyes, cseles vagy eszes lenne. Lehet, hogy Joenak járt el a szája - zárta le magában. Kérdése nem volt, mert túl sok lett volna.
Ahogy a parancsnok kiadta a feladatot a futásra, megkezte a kocogást tását követve. Nem volt benne biztos, hogy az egész pályát körbe kelle futni, olyan mérhetetlenül nagynak tûnt az egész. Õ nem futásra jelentkezett, lehet, hogy mégis Félixet kellett volna beállítania legalább a bemelegítés erejéig. Hamarosan megbánta a két pulóvert, késõbb pedig szúró oldalát markolva állt meg a kapitány elõtt. A nyújtás és hajlongás és ugrálás jobban ment neki, és egyszerre örült annak, hogy nem vizsgáztatják rögtön az elsõ meccsen és türelmetlen is volt egy kicsit, mikor ülhetnek végre seprûre.
Végre vége lett a bemelegítésnek, és õt párba állították Adrival.
- Szia, Farkas vagyok - intett neki Farkas, mert ismerõs volt a lány, mégsem volt biztos benne, hogy bemutatkoztak-e már egymásnak. Nem most ült elõször seprûn, sõt, régen sokat kviddicsezett, de nem akadékoskodott, hogy most újra meg akarják tanítani az alapmozdulatokra. Ebben legalább biztosan nem fog felsülni. Kihúzta magát, és készen arra, hogy felpattanjon hátasára várta Adri jelzését.