27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!


Kedves kavicsok,
kérünk mindenkit, hogy a gyorsabb és félreértések elkerülésére okot adó karanténból szabadulás és bekerülés, emlékezés érdekében levében vagy a témában tüntessétek fel a neveket, amennyiben több karakterről van szó. (Leírásban is szerepel.)
Navigátorok
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lagger Arm összes RPG hozzászólása (51 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2012. december 29. 19:53 Ugrás a poszthoz

Kőváry Fruzsina

Lagger unatkozott. Mivel az ünnepeket nem tudta otthon tölteni, hirtelen rászakadt a kezelhetetlenül sok szabadidő. A hálótermében már nem tudott mit kezdeni magával, és amikor az utolsó saját regényét is harmadszorra olvasta lyukasra, úgy határozott, sétál egyet. Nem igazán tudta, hová indul, csak ment egyenesen, remélve, hogy ennél jobb ötlete is lesz. A hangulata a cseppet sem érdekes séta közben percenként váltakozott. Dühös volt a szüleire, amiért elutaztak, és őt nem vitték magával, aztán belegondolt, hogy ha így történt volna, valószínűleg már az ideg összeroppanás kísértené a Svájcban élő rokonaitól. Erre persze megint jó kedve lett, és ez így ment sokáig. Annyira elveszett a gondolataiban, hogy azt sem tudta, merre megy. Azon kapta magát, hogy a lábai a társalgó felé viszik, és amikor átgondolta, lenne-e valami hátránya annak, hogy bemenjen, arra jutott, hogy előre láthatóan nem.
 A legkisebb zajt sem ütve lépett be, és közömbösen szétnézett. Egy lány volt bent, senki más, no nem mintha társaságra vágyott volna. Bár ahogy belegondolt, az sem lett volna ellenére, ha beszélhetne valakivel. Napok óta alig szólt pár szót. Vállat vonva odalépdelt a kanapén elterülő lányhoz, és bele sem gondolva, hogy ezzel mennyire járathatja le magát, lehuppppant mellé.
 - Szólj, ha zavarok - mosolygott rá. - Lagger vagyok.
Ahogy kicsúsztak a száján a szavak, már szívta is volta vissza őket. De erre nem volt lehetősege, így hát vár a válaszra.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 6. 14:34
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2012. december 29. 20:41 Ugrás a poszthoz

Fruzsina

Még idejében sikerült magára parancsolnia, hogy ne kezdjen el fecsegni, mint valami buta liba, hanem próbáljon meg inkább jó benyomást kelteni. Már az is csoda volt, hogy Fruzsina nem küldte el melegebb éghajlatra a hívatlan betoppanása miatt. Felsejlett benne a gondolat, hogy talán túl sokat aggódik amiatt, milyen benyomást kelt, de nem volt ideje ezen sokat filózni, hiszen ha már megszólította a lányt, nem bámulhatta némán. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, a szeme az asztalon sorakozó finomságokra fókuszált, és hirtelen ki is ment a fejéből, hogy o most éppen társalogni próbált.
 - Hmm... - szaladt ki a száján, és felemelkedett a kanapéról. Nem sokat teketóriázott, ontott magának egy bögre fekete teát, és felkapott egy maréknyi kekszet. Csak ezek után maradt ideje arra, hogy Fruzsina felé forduljon.
 - Ne haragudj, de imádom a teát - magyarázta, de közben átkozta is magát, hogy újra fecsegni támadt kedve.
Miért haragudna? - korholta magát. -Nem vagyok a szavak embere...
 - Igazából voltam már itt, nem kéne meglepődnöm a választékon, de valahogy mindig elfelejtem, micsoda finomságok vannak itt - beszélt tovább, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, bekapott egy kekszet, majd ivott rá.
 
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 6. 14:34
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2012. december 29. 22:02 Ugrás a poszthoz

Fruzsina

 Lagger érdeklődve figyelte a lány mondandóját. Kezdett kicsit felengedni most, hogy már nem csak o beszélt. Miközben figyelmesen rágcsált, elgondolkozott rajta, hogy vajon az a keksz, ami éppen a szájában van, áldozatul eshetett-e a Fruzsina által említett merényletnek.
 - Bármit... - ismételte elgondolkozva, nem is törődve azzal, hogy Fruzsi félbehagyta a mondandóját. - Hm, ez nem hangzik rosszul. Még mindig rengeteg dolog van, amit nem tudok az iskoláról - állapította meg. Szórakozottan nézett beszélgetőpartnerére. - Mondd, te hanyad éves is vagy?
Azt már persze elsőre is látta, hogy Fruzsina idősebb nála, de igazából nem volt tippje, hogy hány évvel. Mindent egybevéve, amit a lányról tudott meg, tokéletesen kijelenthette volna, hogy nem tud róla semmit. Ami ugyan nem volt meglepő, hiszen alig beszéltek egymással. Úgy döntött, igyekszik megismerni a lányt, hátha több lesz a találkozásukból, mint egyszeri, felszínes csevely.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 6. 14:36
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2012. december 29. 22:42 Ugrás a poszthoz

Fruzsina

 Amikor a lány helyesen megtippelte az évfolyamát, csak bólintott egyet. Volt egy olyan érzése, hogy Fruzsina nem lehet valami társaságkedvelő lény. Nem mintha Lagger imádott volna olyasféle beszélgetéseket lenyomni, mint amilyet most kezdeményezett. Furcsa volt az érdeklődő, vidám személynek lenni a beszélgetésben, és most döbbent csak rá, hogy milyen nagy lépés is volt tőle csak úgy leszólítani egy szinte idegen embert.
 - Szeretsz ide járni? - kérdezte Fruzsina, továbbra sem túlságosan fellelkesülve a beszélgetéstől. Persze ez Lagger önbizalmának nem tett jót, de sejtette, hogy maga sem lett volna érdeklődőbb, mint a lány. Elgondolkozott a válaszán, mielőtt kimondta volna. Szeretett volna továbbra is jó benyomást kelteni.
 - Hát, az biztos, hogy szórakoztatóbb, mint otthon gubbasztani - mondta, aztán tovább filózott a folytatáson. Az már világossá vált, hogy Fruzsina nem fog ódákat zengeni, gondolta, megteszi majd ő. - Tudod, a nőverem kvibli, és egy külföldi zeneiskolába jár. Nagyon sokáig nekem sem jelentkeztek a mágikus képességeim, három évvel ezelőtt már lelkiekben arra készültem, hogy én is zenei pályára megyek, ha már boszorkány nem lehetek. Imádok zenélni, de most, hogy itt lehetek, nagyon meg vagyok könnyebbülve.
Nem igazán tudta, miféle választ várjon erre, azt sem tudta, ha Fruzsina mondta volna ugyan ezt, mit felelt volna neki. Magában megállapította, hogy ez a beszélgetés olyan, mint valami társasjáték, ahol minden lépésedre oda kell figyelni. Vagy mint a sakk. Az egyik bábuddal rossz helyre lépsz, és már borul is a taktikád.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 6. 14:39
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2012. december 30. 17:06 Ugrás a poszthoz

Fruzsina

 A lány elővette a pálcáját a talárja alól, és se szó se beszéd nekiállt sutit lebegtetni. Nem mintha ez zavarta volna Laggert, inkább csak meglepte. Egy pillanatig elgondolkozott rajta, vajon erre kéne-e valamit reagálnia, de arra jutott, hogy ez Fruzsinának ugyan olyan ösztönös cselekvés lehet, mint neki az, hogy a hajával babrál, vagy dudorászik.
 - A mágia kétség kívül többet segít mint a zene - osztotta a lány nézeteit. - Viszont én még nem döntöttem véglegesen, hogy tényleg ezzel akarok-e foglalkozni. Szerencsére a kettő nem zárja ki egymást.
Amikor a lány szinte csak kijelentette, hogy felvette a Melodimágiát, elintézte egy bólintással. Volt egy olyan érzése, hogy túl sokat beszélt. Úgy döntött, inkább Fruzsi felé tereli a beszélgetést.
 - És neked van valami hobbid? - kérdezte ártatlanul. Kívülről nem tudta volna eldönteni, hogy csinál-e valamit a lány. Remélte, hogy a kérdését nem veszi tolakodásnak. Fruzsina eddig egyszer kezdett el magáról beszélni, azt a mondatát sem fejezte be. Ez inkább feltüzelte mint lelohasztotta Lagger érdeklődését.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 6. 14:40
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2012. december 30. 20:35 Ugrás a poszthoz

Fruzsina

 Lagger figyelmesen hallgatta Fruzsinát. Megjegyezte magában, hogy ha majd eljut Bogolyfalvára, feltétlenül benéz az Ajándékboltba. Hirtelen szerepet cseréltek, a lány mondott többet két szónál, nem o, és ez egy pillanatra levette a terhet a válláról. Megjegyezte magában, hogy talán mégis jobb várni, amíg valaki téged szólít meg, mert elküldheted, ha túl fárasztónak találod. Ez az egy baja volt Fruzsinával; a lány kivívta belőle azt, hogy meg akarjon felelni neki, és ez járt egy bizonyos teherrel. Ez részben azért lehetett, mert o idősebb volt Laggernél, de a személyisége egy gyengébb embert, mint például Lagger, egy cseppnyi félelemre utasított. Ahogy ezen gondolkozott, nem is igazán figyelt Fruzsinára, csak fél füllel, így hát kicsit zavarba jött, amikor rajta volt a válasz sora.
 - Hm... nem is tudom. Talán majd máskor - vonta meg a vállát. Nem volt kedve semmilyen őrült ötlethez, és nem tudhatta, Fruzsina mit forgat a fejében. - Ami azt illeti, kicsit el is álmosodtam. Örülök, hogy megismerkedtünk.
Azzal felállt a kanapéról, lesöpörte a morzsákat a talárjáról, és komótosan elindult a hálószobája felé.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 6. 14:41
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. január 21. 17:28 Ugrás a poszthoz

Eric

 A napomat egy szóval lehett jellemezni; pocsék. Ritka volt az ilyen, általában közönbös voltam, vagy kevésbé rendítettek meg a dolgok, de ha néha rámjött a hoppáré, még egy légy halálán is képes lettem volna elsírni magam. Ami azt illeti, úgy éreztem, most éppen egy ilyen fázisomban vagyok, de sejtettem, hogy túl idős vagyok már az ok nélküli bőgéshez, tehát elhatároztam, hogy megedzem magam. Igyekeztem nem gondolni az otthonról érkezett rossz hírekre, és ahelyett, hogy bánatosan összekuporodtam volna az ágyamon, elindultam a konyha felé, enni valami finomat. A csoszogásnál kicsit lassaban indultam meg a célom felé, valami romantika korabeli darabot dúdolva, elég hamisan. A tempómmal ellentétben azonban valamiért úgy érzékeltem, viszonylag hamar étem el a konyhához. Újult erővel siettem be a megváltást jelentő helyiségbe. Megállapítottam magamban, hogy rég jártam itt, aztán szétnéztem, egy pillanatra elfelejtkezve a bánatomról. A manók szokásosan annyian voltak mint az oroszok, és jónéhányan nekem szentelték a figyelmüket. Nem igazán jöttem zavarba tőle.
 - Egy tál lasagnét tudnátok nekem keríteni? - érdeklődtem egy cseppet parancsoló hangnemben. - Inni meg... kólát, ha van.
Nem tudtam pontosan, hogy mit remélhetek, de hamarosan megkaptam a rendelésemet. Ez nagyon jól jött, ugyanis kezdtem a kezdeti felívelés után visszaesni a mélabúmba. Mohóságomban állva kezdtem enni, mint egy ló. Nem mintha zavart volna, hiszen semmi bajom a lovakkal. Azonban, mivel a poharamat is tartanom kellett, hosszútávon nem látszott kényelmes megoldásnak. Még csak félig ittam meg a kólámat, amikor a pohár kicsusszant a kezemből, és apró darabokra tört a padlón. Káromkodtam egyet, és gyorsan leraktam a tányéromat, hogy segítsek a megszeppent manóknak feltakarítani, akik szinte azonnal rávetették magukat a szemetemre. ~Még ezt is elszúrom~ dohogtam magamban. Éreztem, hogy egy kicsit mardossák a könnyek a szemem, de igyekeztem úrrá lenni a heves érzelmeimen. Tovább szedegedtem guggolva a poharam maradványait, de közben az egyik ármányos szilánk megvágta az ujjamat. Nem mélyen, de azert fájt. Sóhajtottam egyet, kidobtam egy szemetesbe a véres szilánkot, és a számba vettem sajgó ujjamat. Közben a másik kezemmel ismét felemeltem a tányérom, és reméltem, hogy azt legalább nem fogom elejteni.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. január 21. 18:46 Ugrás a poszthoz

Eric

Hát, elég rosszul nézhettem ki, ha a srác felfigyelt rám. Persze éreztem, hogy kifut az arcomból a vér, és egyáltalán nem voltam meglepve, hogy kiver a víz, hiszen mindíg is alacsony volt a fájdalomküszöböm, de azért nem éreztem magam annyira rosszul. Mire észbekaptam, már le is rakott egy székre, persze minden erőszakosságot mellőzve, és a kezembe nyomott egy zsepit. Hirtelen azt sem tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány. Na jó, ezt éppenséggel még pont tudtam, de egyébként sejtettem, hogy a tanácstalanság kitelepedett az arcomra. Végigmértem a fiút. Nem lehett sokkal idősebb nálam, az is felmerült bennem, hogy egykorúak lehetünk. Nem kerülte el a figyelmemet az akcentusa, de nem zavart túlzottan. Általában ki vagyok békülve a hasonló dolgokkal, amíg nem akadályozza meg azt, hogy megétsük egymást a másikkal.
 - Kö... köszönöm - hebegtem, és igyekeztem nem zavarba jönni. Rászorítottam a zsepit a vérző ujjamra, és reménykedtem, hogy nem kell majd a gyengélkedőre mennem a vágással. Elég ramaty kedvem volt anélkül is, bár a váratlan kedvesség, ami csak úgy rámszakadt az égből, egy cseppet feldobott. Ennek ellenére nem igazán tudtam, mit mondjak. - Nagyon kedves vagy. Mi a neved?
Nem voltam benne biztos, hogy tásalogni akar-e, de megteszi. Legalább ha majd meglátom a folyosón, nem csak név nélkül fogom azonosítani, mint a jófej srácot. Egyébként pedig egy kis társalgás sem lett volna ellenemre, és ez egész jó kezdeményezés volt, ha nem is túl eredeti.
Utoljára módosította:Lagger Arm, 2013. január 21. 20:35
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. január 24. 16:10 Ugrás a poszthoz

Eric

~Eric~ visszhangzott a fejemben. ~Tehát kilencvenkilenc százalék az esélye, hogy nem magyar. Még több. Ennyivel is okosabb lettem~ állapítottam meg magamban egy kicsit ironikusan. Sejtettem, hogy vissza fog kérdezni, és ez a gyanúm hamar beigazolódott, de ezt nem mertem emberismereti sikerként elkönyvelni.
 - Arm Letícia - válaszoltam. - De általában Laggernek szoktak hívni. Na jó, nem általában, mindíg.
Éreztem, hogy a sajgás kezd tompulni az ujjamban. Ez jó hír volt, kicsit aggódtam, hogy mi van, ha véletlen súlyosabban vágtam meg magam, de az, hogy ilyen hamar kezdek jobban lenni, az ellenkezőjéről tanúskodott.
 - Igen, az enyém - bólogattam, amikor Eric megkédezte, hogy az enyém-e a lasagne. Ismét megállapítottam magamban, hogy nagyon udvarias srác. Amikor lerakta elém a tányéromat, és ő is helyet foglalt, megeresztettem felé egy halovány mosolyt.
 - Köszönöm - mondtam, és ismét nekiestem a finomságnak. Amikor lenyeltem a falatot, ami a számban volt, Erichez fordultam. - Jól gondolom, ugye, hogy nem vagy magyar? - kérdeztem. Szinte magától értetődött a válasz, de inkább megérdekőldtem, minthogy idiótaságot mondjak.
Utoljára módosította:Lagger Arm, 2013. január 24. 16:10
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 4. 19:30 Ugrás a poszthoz

Lotte

Sajnos az unalom gyakran az ember agyára megy. Na, nem mintha nem lett volna mit csinálnom, de gyakran, illetve inkább leggyakrabban a rendrakás és a tanulás sokkal kevésbé érdekes, mint a hülyeségek, amik kipattannak a fejemből. Délelőtt váltottam egy baglyot az egyik barátnőmmel, amiben csupán viccből azt írta, ha unatkozom, álljak neki csilláron hintázni. Hát, eleinte nem is vettem komolyan, de aztán fontolóra vettem a dolgot, és arra jutottam, hogy ha már egyszer élünk, akkor miért ne? Jó, tudom, csak az idióták csinálnak ilyesmit, és nem akartam elkönyvelni magam, de tényleg rámfért már egy kis "eksön".
 A fejetlenség folyosóját céloztam meg az eseményre. Először odasomfordáltam, felderíteni a terepet, meg leellenőriztem, hogy tényleg van-e csillár, illetve hogy elérhető magasságban van-e. Hát, ugorva nem tudtam rá felkapaszkodni, és ez okozott némi gondolkodnivalót, de arra jutottam, hogy pár könyvre felállva már el fogom érni. Elmentem a szobánkba keríteni pár vaskos regényt, és reméltem, hogy akkor sem lesz ott senki, amikor visszaérek. Az imáim meghallgatásra találtak, a folyosó kongott az ürességtől. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy valóban így kellene-e levezetnem a stresszt, de gondoltam ha már idáig elcipekedtem, kár lenne nem megpróbálni a dolgot. Egymásra pakoltam szeretett regényeimet (az egyik nem az enyém volt, reméltem nem szakad szét a súlyom alatt, mert az igen kínos helyzetbe hozott volna), aztán felálltam a kupacra, és elrugaszkodtam. Én hökkentem meg leginkább (nem mintha látott volna bárki más), amikor elsőre elértem a csillárt. A fém kicsit vágta a kezem, és azt hittem, hogy leszakad az egész a súlyom alatt. Megkörnyékezett a félelem, amikor a mászókám billegni kezdett, de aztán lassan stabilizálódott az állapot, és igyekeztem felkapaszkodni. Jó ideig csak csúszkáltam össze vissza. ~ -Na és hogy bénultál le? -Leestem egy csillárról ~ visszhangzott a  fejemben a gondolat, és ahogy küszködtem, nem álltam meg mosolygás nélkül. Aztán végre feljutottam, és ülő helyzetbe tornásztam magam.
 - Ezt is megértem - motyogtam halkan. Reméltem, hogy ez még nem számít magamban beszélésnek, mert egy csilláron kucorgó, magában motyogó alak már okot ad egy kis aggódásra.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 5. 21:17 Ugrás a poszthoz

Lotte

Gondolhattam volna, hogy pont akkor téved a folyosóra valaki, amikor az unalom határait feszegetem. Amikor a lány, aki valahonnan ismerős volt nekem, meglátott, egy pillanatra megállt a szívem. Nem volt sorsdöntő pillanat, sem stresszes helyzet, de én azért van, hogy minden okot mellőzve megijedek. Sejtettem, hogy az arcom olyan vörös lehet, mint a kötőhártya gyulladásos húsvéti nyúl szeme, és elátkoztam magam, amiért felmásztam jelenlegi tartózkodási helyemre, de hát késő bánat... Nem is tudtam, mit kéne reagálnom. Kezdjek el magyarázkodni, vagy poénkodjam el a dolgot? Éreztem, hogy a gondolkodásra szánt másodperceim fogytán vannak. Végigmértem a rajtakapómat; reméltem, hogy nem egy prefektust sodort elém az élet.
 - H... hali - böktem ki, és lányos zavaromban elkezdtem kalimpálni a lábaimmal. ~ Hogyan tovább? ~ gondoltam. Végül úgy határoztam, a lényegre térek, nem kell kerülgetni a forró kását. - Jól sejtem, hogy kíváncsi vagy, mit keresek a csilláron?
Hirtelen belegondoltam, hogy nézhetek ki; egy borzas hajú lány ül a csilláron, és a lábával kalimpál, mint az óvodás, akinek túl kicsik a lábai, hogy elindíthassa velük a hintát. Igyekeztem nem elnevetni magam, nem vetett volna rám túl jó fényt, de azért egy mosoly kicsúszott.
 - Igazából nem szokásom a csillárokon mászkálni - eredt el a nyelvem anélkül, hogy megvártam volna a válaszát. - De gondoltam, egyszer élünk. Fura, ha egy órával ezelőtt elmondod nekem, hogy ez lesz, nem hiszem el.
Ráébredtem, hogy ez már igen közel áll a céltalan fecsegéshez. Megcsóváltam a fejem.
 - Jó, most biztos dilisnek nézel, de remélem, ez nem sokáig lesz így - vágtam bele ismét a magyarázkodásba. Nem tudtam, mi legyen a következő lépés. Szálljak le, vagy kínáljam hellyel? Persze az utóbbi elég érdekes lett volna. Sejtettem, hogy eleget beszéltem, hagytam szóhoz jutni a lányt.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 9. 20:08 Ugrás a poszthoz

Lotte

Meghökketnett a válasz. Jó, persze nem azt vártam, hogy egyből keresztet vet, és nyakon önt egy lavór szenteltvízzel, amiért felmásztam a nem túl gyaknak bejárt magaslatra, de azért egy "idióta vagy" nézés teljesen jogos lett volna a lány, vagyis Sharlotte részéről. De ahogy ő mondta, nem nézett dilisnek. Ezzel jókorát nőtt a szememben, nem gyakran találkoztam hozzám hasonlóan szabadabb gondolkozású emberekkel. Szemügyre vettem a csillárt a kérdése után; szerencsére nem amolyan fél méter kerületű műről volt szó, hanem egy egészségesen nagy példányról.
 - Hely az van bőven, remélem a súlyunkat is elbírja - röhögtem fel, és odébbkúsztam, hogy ha a lány felmászik, ne legyek útban. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy mi lesz, ha leszakad alattunk a vasszerkezet, de nem tartottam túl valószínűnek.
 - Én Lagger vagyok - mutatkoztam be, mialatt megragadtam a csillár egyik felfüggesztő láncát, hogy stabilan helyezkedjek el. - Igazából Letícia, de nincs az az elvetemült, aki így hívjon. Túl hosszú ahhoz, hogy az emberek megjegyezzék - magyaráztam szemforgatva. Persze egy kicsit túloztam, de a lényeg ugyanaz maradt. Igazából ez a kis hozzácsatolt rész mindíg a bemutatkozásaim részét képezte. Ha Letíciaként mutattam be magam, akkor az volt a következő kérdés, hogy hogyan becézhetnek, ha pedig Laggert mondtam, rögtön faggatni keztdek, hogy miből ered ez, ha magyar vagyok. Mivel jócskán volt időm kitapasztalni a jó választ, ezt a rövid sort vetettem be, átfogalmazva, még ha hosszútávon unalmas is volt.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 9. 22:18 Ugrás a poszthoz

Cassie

 Nem igazán szoktam babusgatni a baglyomat, igazából le is tagadhatnám, hogy létezik, ha nem kéne rendszeresen megnyugtatnom a rokonságomat, hogy nem evett meg senki. Azt hiszem, Ferenc sem bánja ezt túlzottan, és így alakult ki köztünk egy egészséges 'jó hogy vagy, de túlélem nélküled' kapcsolat. Viszont a muzikális baglyom az utóbbi időben mintha neheztelt volna egy kicsit. Eléggé lelkiismeretes vagyok, meg hát amíg meglátogatom, addig sem kell tanulnom, szóval elhatároztam, hogy babusgatom egy kicsit. Amikor odaértem a bagolyházba, épp nem volt ott senki. Belenyúltam a zsebembe, ahol kitapintottam Ferenc nasijának zacskóját, és belemarkoltam, kiszedve egy darabot. Egy ideig csak tekintgettem a magasba az állat után kutatva, aztán végre észrevettem - amikor beléptem a bagolyházba, lazán elsétáltam mellette. Visszatipegtem a madárhoz, és mielőtt rázúdítottam volna a kíméletlen szeretetem, még egyszer a hátam mögé sandítottam, hogy nem figyel-e valaki. Tiszta volt a levegő.
 - Szia Ferikém - motyogtam, és megvakargattam az állat fejét. Fapofával nézett rám, az elégedettségnek a nyomát sem mutatta. - Hogy vagy, ifjabbik Liszteszsákom?
Sejtettem, hogy ha ezt utólag visszahallgatnám, sírva nevetnék magamon. Ferenc viszont nem nevetett, csak bámult ki az 'okos' fejéből.
 - Látom nem ragadott el a kedvességem - mondtam, szinte már gügyögve. - Viszont találtam valamit, amit ha én megeszek, feldobom a mancsot, szóval tekintve a rettenetes ízlésedet, neked biztos ízleni fog.
Mindezt nagyon kedves hangsúllyal mondtam. Reméltem, hogy Ferenc nem egy misztikus bagoly, aki érti az emberek nyelvét, mert akkor ezzel nem hiszem, hogy kiengesztelhettem volna. Elé tartottam a bagolycsemegét. Rezzenéstelen arccal (már amennyire ezt a kifejezést használhatom egy bagolyra) vette ki a kezemből a kaját, aztán újra felvette az unott maszkját. Tovább simogattam, aztán kitört belőlem a röhögés a baglyom láttán. Nem is értettem, eddig hogy bírtam ki komolyságot tettetve.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 11. 16:04 Ugrás a poszthoz

Cassie (A Lagger tökéletesen megfelel)

Amikor meghallottam, hogy van még valaki - pontosabban egy emberféle - a bagolyházban, arra gondoltam, hogy szépen kisomfordálok úgy, hogy ne lássa az arcomat, és elsprintelek. Leszegett fejjel latolgattam a lehetőségeket arra, hogy miként mentsem meg a méltóságom, mivel az egészen biztos volt, hogy a titokzatos illető mindent hallott a liszteszsáktól kezdve a libás vihogásomig. Eszembe jutott, hogy lehet, olyan emberről van szó, akit ismerek, márpedig akkor sokra nem megyek az arcom takarásával, ugyanis a hajam állaga elég ritka volt, ami alapján bárki, aki legalább kétszer látott, be tud azonosítani. Arra jutottam a nagy tervezgetéssel, hogy mozdulatlan maradok, amíg a 'zaklatóm' fel nem adja a levelét, és el nem húzza a csíkot. Azonban ez a terv sem látszott hatékonynak, ugyanis abból, amit hallottam, arra következtettem, hogy a lány - lány volt, a hangja efelől nem hagyott kétséget - is csak baglyot akar babusgatni, ami nem egy kurta folyamat. Ferenc elkezdte csipkedni a karomat, mire én gépiesen a csőréhez nyomtam az egész zacskó csemegét. Sejtettem, hogy mégiscsak a kihátrálás, vagy a leszegett fejjel való távozás a jobb stratégia, és már épp futottam volna ki úgy, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, amikor a sors meggátolt ebben. Egy bagoly Feri mellé szállt, és feltételeztem, hogy az idegené lehet csak, mivel az minden tétovázás nélkul odaállt mellém, és bocsánatot kért. Ennyit erről.
 - Semmi baj - mondtam, és kikényszerítettem magamból egy mosolyt. A lány viszont nem vitte el a baglyát, hanem csak állt ott mellettem, idegölőn, érthetetlen célokkal. Mosta akkor mi van?! ~ kérdeztem magamtól, és ezzel egy időben a lány felé is megeresztettem egy kérdő pillantást.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 12. 19:10 Ugrás a poszthoz

Latte

Kezdett egyre természetesebbnek tűnni a magasság, egyre ritkábban kapott el a félelem, hogy bármikor leeshetek. Felmerült bennem, hogy ezek után magasságfüggő leszek, esetleg hegymászó, rosszabb esetben bungee jumpingos, de ezt el is vetettem. Nem szándékoztam egy csillárnál magasabb pontig kapaszkodni, bár mint tudjuk, nem mindig a tiszta szándék vezérli az embereket.. Sharlotte felkapaszkodott mellém, kicsit kevésbé nehézkesen, mint én. Ennek részben az lehetett az oka, hogy kiegyensúlyoztam a csillárt, részben meg a lány magabiztossága. Másodszorra mindent könnyebb megcsinálni, ugye.
 - Navinés vagyok - mondtam, és végigmértem a lányt. Lehet, hogy csak beképzeltem magamnak, de ő is eléggé ismerősnek tetszett számomra. - Nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni, de jól sejtem, hogy te is?
Kínos lett volna, ha kiderül, hogy köze nincs a házamhoz, de hát próba szerencse. Igazából vesztenivalóm nagyon kevés volt. Szórakozottan elkezdtem kalimpálni a lábammal, mire a csillár halványan elkezdett rázkódni. Engem már nem igazán zavart, az a pár perc, amit odafent töltöttem, elég volt, hogy megszokjam az ilyesmit. Kíváncsian fürkésztem, hogy Sharlottét zavarja-e a dolog, de közben a lány újra beszélni kezdett.
 - Sziasztok, Lagger vagyok, tizennégy éves, csillárfüggő - utánoztam elfojtott vigyorral a filmekből jól ismert terápiás jelenetet. Nem tudtam, ezzel a poénnal hány pontot érek el Sharlotte-nál, de már úgysem tudtam volna visszaszívni a szavaimat. - Unatkoztam. Általában nem ilyen dolgokat csinálok, amikor unom magam, de kell a változatosság - mondtam, szabadjára engedve a kósza vigyoromat.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 14. 14:05 Ugrás a poszthoz

Aznapra elég volt a nyilvánosan mutatkozásból. Az átkozott bájitalnak hála az arcom egy izzó vulkánokkal teli térségnek látszódott. Nem akartam belőle ügyet csinálni, más lányokhoz képest még lazán is reagáltam le azt, hogy annyi pattanás nőtt az arcomon, mint égen a csillag, de hirtelen úgy éreztem, mindenki engem bámul. Nem kellett sokat filóznom azon, hogy elhúzzam-e a csíkot. Ha eddig kevés reményem volt arra, hogy életem szerelme ezen a neves napon talál meg, most még inkább lerontottam az esélyeimet. Magamban azt az idiótát ostromoltam, aki kitalálta, hogy olyan bájitalt rakjanak ki, ami elronthatja egy szerencsétlen elsőéves Valentin napját. Idegeskedve kitrappoltam a nagyteremből, és minden egyéb gondolat nélkül lefordultam a legközelebbi folyosóra. Abban a reményben indultam arra, hogy mivel mindenki a nagyteremben van, nem botlok bele csúnyán szemlélődő diákokba, de nem volt szerencsém. És a srácnak sem, aki rajtam kívül ott tartózkodott. Majdnem felkiáltottam, hogy "Te jó ég, te égsz!", de a nyelvembe haraptam. Erre a fiú is rájöhetett magától. Földbe gyökerezett szemmel figyeltem a srác fejét, ahogy a lángok körülnyaldosták, és pár másodperc elteltével levontam a következtetést, hogy ez mágikus eredetű tűz lehet. Nem olyan arcot vágott, mint aki épp máglyahalált készül halni, és később az sem kerülte el a figyelmemet, hogy csurom vizes, tehát valaki már megpróbálta eloltani. Nem vagyok büszke rá, de miután rájöttem, hogy elmúlt a veszély, ami igazából nem is létezett, az első reakcióm a röhögés volt.
 - Te jó ég... - mondtam, a kuncogásomat elfojtva. - Mondd, hogy ennek semmi köze a szentlélekhez!
Nem voltam vallásos, és igazából konyítanom sem kellett volna a dologhoz, de a nővéremnek hála, aki nap mint nap mozgott vallásosok között a kollégiumában, elég jól értesült voltam a biblia történéseiről. Reméltem, hogy jól emlékszem arra a részre, amikor a szentlélek leszállt az apostolokhoz, és tüzet bocsátott a fejükre. Nem igazán értettem ezt a részt, hogy miért, meg hogyan, de a jelenet, ami a szemem elé tárult, kísértetiesen ráillett a leírásra. Felmerült bennem, hogy a kicsit elszontyolodottnak tűnő srác talán azt sem tudja, miről beszélek.
Utoljára módosította:Lagger Arm, 2013. február 14. 21:09
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 15. 19:32 Ugrás a poszthoz

Csillártárs  Rolleyes

Nem is igazán tudtam, mit fog reagálni a lány a csillárfüggőségem bevallására, de a lehető legjobban húzta ki magát belőle. Én valószínűleg csak idiótán vigyorogtam volna, mindenféle frappáns válasz nélkül, de ő feltalálta magát. Percről percre szimpatikusabbnak tartottam.
 - Jaj, micsoda balszerencse - játszottam a lelkileg összeomlott dámát, és az egyik kezemmel színpadiasan eltakartam a szemem. - És mondja, doktor, mindegy, milyen stílusú csilláron hintázok? Úgy hallottam, hogy a barokk hatásosabb, a reneszánsz viszont kényelmesebb.
Nem igazán tudtam, ez hogyan jutott eszembe, de mivel még nem telt el fél óra azután, hogy kimondtam, egész értelmesen visszhangoztak a szavak a fejemben. Tüsszentettem egyet, és jó időbe telt, mire találtam egy zsepit a zsebeim ezre között. Kifújtam az orromat, azután újra a lányra pillantottam - illetve pillantottam volna. Azonban ő nem volt sehol. Egy pillanatra az eszembe jutott, hogy csak beképzeltem magamnak a csillártársamat, túl szép lett volna az egész ahhoz, hogy igaz legyen, de aztán a következő gondolatom szíven ütött; leesett volna? Rémülten tekintettem le a földre, de nem találtam kicsavarodott testű hullát, csak egy élénken kuncogó navinést. ~ Na, most mi lesz? ~ szólalt meg egy hangocska a fejemben, de nem kellett válaszolnom neki, ugyanis Sharlotte eldöntötte a kérdést azzal, hogy újra fellendült a vasszerkezetre. Szinte meghökkentő volt, milyen rutinnal mászott fel ismét, felderengett előttem egy jövőkép, ahogy a lány szuperhős ruhában úgy szökken csillárról csillárra, mint ahogyan az epikus történetekben a főhősök szoktak a háztetőkön keresztül flangálni.
 - Hát... a gyógyíthatatlan betegségemnél - vontam meg a vállam. - Amúgy becézhetlek valahogy?
Kicsit feljebb húztam magam, ugyanis én is kezdtem lecsúszni, aztán ismét elkezdtem lóbálni a lábam.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 16. 17:35 Ugrás a poszthoz

A háztársam kapásból három becenevet is felsorolt, én meg nem tudtam, hová kapjak jó dolgomban.
 - Azt hiszem, a Lotte jön a legjobban a számra - mondtam csak úgy, hogy tudja. Hátha szüksége van ilyen jellegű információkra is. Ezután Lotte nekiállt ecsetelni a csillárterápia körülményeit, én pedig igyekeztem rezzenéstelen arccal végighallgatni. Párszor magamra kellett parancsolnom, hogy ne vihogjam el magam, de amikor a csillárotin tapaszhoz ért, nem bírtam tovább tettetni a komolyságot.
 - Nee... ez kegyetlen volt - mondtam, a nevetéstől rázkódva. A kezembe temettem az arcom, úgy próbáltam lenyugtatni magamat. A mindigis aktív könnycsatornám munkába kezdett, és a nevetéstől elkezdtek potyogni a könnyeim. Reméltem, hogy a röhögőgörcskör szokásos végső stádium, a csuklás nem lép életbe, ugyanis nagyon idiótán csuklottam. Miután némileg lecsillapodtam, visszavettem a hivatalos állarcomat, és tovább folytattam a közös ökörködést, amire már nem is emlékszem, hogyan keveredtem bele. - Ez meglehetősen terhelőnek tűnik anyagilag. Van esetleg valami állami támogatás, amivel finanszírozni tudom a csillárfüggőségből való kigyógyulásomat?
Ahogy ezt a hasonló helyzetekben tenni szoktam, végigsimítottam az ajkaimon, hogy visszatartsam a vigyoromat. Olyasmi volt ez, mint egy önkéntes színjátszókör, amin egy vígjátékot próbálunk, de nem szabad nevetni. Lotte nem könnyítette meg a dolgom, ahogy előjött a sétafüggőséggel, meg az unalomdaganatokkal, de csak felvontam a szemöldökömet, meglepetést mímelve.
 - Ó, ez fölöttébb kellemetlen - mondtam. - Nincs rá mód, hogy kioperálják az unalomdaganatokat?
Felmerült bennem, hogy van-e rá esély, hogy létezik ilyesmi, de elvetettem az ötletet, és kíváncsian figyeltem, hogy a navinés milyen hülyeséggel rukkol elő már megint.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 18. 16:32 Ugrás a poszthoz

A doktor

Nem kellett csalódnom, Lotte tovább formálta az értelmetlen maszlagot, amit megalkottunk. Széles vigyorral az arcomon figyeltem, ahogy az állami támogatásról, meg a csillárotin tapaszról magyaráz, már nem is próbáltam komoly maradni.
 - Ó, hát ez elég bonyolultnak hangzik - kérettem magamat, az az arcmimikámmal még rátéve egy lapáttal a sznob beteg látszatára. Halk sóhajt eresztettem meg. - Könnyebb lesz, ha megnyerem a lottót. Nincs egy szelvénye?
Tovább kuncogtam, azt fontolgatva, hogy megéri-e tizennyolc év alatt bepróbálkozni a lottózással a csillártámogatás miatt. Mivel eléggé babaarccal rendelkezem, nem gondoltam, hogy a lottózókban elfogadnák a szelvényem. Újra Lottéra koncentráltam, aki tovább lendítette a betegsége logikáját. Én már megállíthatatlanul vihogtam eleve is, és nem segített rajtam az, amit hallottam.
 - Ez elég fájdalmasan hangzik - mondtam. - Szerintem minden betegség terjedhet, ha megfelelő akaraterőnk van átvenni. Ahogy a testenergiánkat tágítjuk, annak egyre nagyobb lesz a vonzereje, és így minden kórokozót beszippanthat.
Tisztában voltam vele, hogy totálisan logikátlan, amit mondok, de tovább folytattam a magyarázást.
 - Én szívesen adok magának a betegségemből. Csókoljon meg! - mondtam, eltúlzott lelkesedéssel, és csücsörítettem a lány felé egy pillanatra. Sokáig nem tudtam megtartani ezt az állapotot a számat húzó vigyor miatt. Nem kellett segítség ahhoz, hogy csatlakozzam Sharlottéhoz a röhögőgörcsben. Lassan elkezdtek potyogni a könnyeim, amiket buzgón törölgettem a kézfejemmel. Olyan abszurd volt az egész, hogy kezdtem azt hinni, hogy álmodok.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 18. 17:48 Ugrás a poszthoz

Lángelme~ ismételtem magamban, és el kellett ismernem, hogy nem is olyan rossz vicc. Jó, persze, én szinte mindenen képes vagyok nevetni, tehát lehet, hogy nem az én véleményem a mérvadó, de nekem tetszett.
 - De az is lehet, hogy csak rossz fát tettél a tűzre - tódítottam, aztán be kellett látnom, hogy valószínűleg szegény fiúnak nem éppen olyan kedve van, hogy szóviccekkel lehessen traktálni. Igazából nekem sem volt éppen humoros hangulatom, de a gyufaember teljesen elvonta a figyelmem a morcosságról is. Jól volt ez így, nem akartam ismét letargiába zuhanni a pattanásaim miatt. A srác problémájára koncentráltam, hátha úgy a saját bajom elviselhetőbb lesz. Alaposabban végigmértem a lángelmét; második látásra nem csak az égő haja tette furcsává, ugyanis álarcot viselt. Nem is értem, hogy nem vettem észre elsőre, de kár is lett volna ezen rágódni, a tényeket ez sem változtatta volna meg. Magamban elkezdtem felvetni a lehetőségeket, hogy miért viselheti az arcfedőt. Az első tippem az volt, hogy ez valami cifra Valentin napi öltözet, de nem láttam értelmét, hogy egy fiú minek mászkálna álarcban egy kifejezetten csajos ünnep miatt. Elhatároztam, hogy majd rákérdezek, de előbb meg akartam szárítani a szerencsétlent.
 - Ám legyen - mondtam, és igyekeztem letörölni az arcomról a vigyorom maradékát. A fiúból szinte áradt a megalázottság, ahogyan éreztem. Nem akartam, hogy miattam legyen még pocsékabb a napja. - Lehet, hogy nem fog sikerülni, de igyekszem.
Miután ezt közöltem vele, elővettem a pálcámat, és erősen koncentrálva elmotyogtam a varázsigét. Nem történt semmi. Egy pillanatra csalódottság vett rajtam erőt, de megmakacsoltam magam, és megpróbáltam még egyszer. Eleinte nem is akartam elhinni, hogy sikerrel jártam, de Gyufa úrfi száradó ruhái elfeledtették velem a kételyeimet. Elnyomtam egy diadalittas vigyort, és ismét a zsebembe süllyesztettem a pálcám. Végigmértem az eredményt. A srác ruhái foltokban itt- ott még vizesek voltak, de egyébként rendben volt minden.
 - Megkérdezhetem, hogy miért van rajtad álarc? - bukott ki a számon. Reméltem, hogy nem tapintottam érzékeny témára, bár sejtettem, hogy nem én vagyok az első, aki ezt megkérdezi.
 
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 19. 17:00 Ugrás a poszthoz

Egyre természetesebbnek látszott a helyzet. Felmásztam egy csillárra, aztán egy idegen csaj bevágódott mellém, és úgy poénkodtunk, mintha évek óta ismernénk egymást. Na és? Hirtelen nem is tartottam annyira furcsának ezt az egészet, kezdtem úgy tekinteni a csillárotin tapaszra, mintha valódi lenne. Jó, azt azért nem, de majdnem.
 - Kár - biggyesztettem le a számat durcásan. - Hát, akkor kénytelen leszek mégis támogatáshoz fordulni. Készpénz lesz.
Komolyság látszatát keltve néztem Sharlotte-ra, mialatt ezt kimondtam. Ebben nem volt semmi plusz poén, tehát annyira nem volt lehetetlen a feladat. Persze egy kicsit rázta a vállamat az elfojtott nevetés, de ez csekély volt ahhoz képest, amit az imént produkáltam. Fapofával figyeltem Lotte-ot, ahogy próbált rátapintani az alá nem támasztott gondolatmenetem lényegére, bár kicsit harapdáltam a számat, hogy komoly tudjak maradni.
 - A lehető legerősebb mágnesre lesz szüksége, kapszulában, amit le kell nyelnie - mondtam hevesen bólogatva. - Esetleg ha az anyagiak miatt nem jut ilyenhez, rágjon el pár sziklát, talán tartalmaz mágneses anyagokahaha... anyagokat.
Megint elfogott a röhögés, ahogy elképzeltem a lányt szikladarabokat rágcsálni nagy buzgósággal. Elég komikus látványnak ígérkezett, szívesen megnéztem volna a valóságban is.
 - Elnézést, elnézést, azt hittem, maga is olyan - feleltem vihogva, de a biztonság kedvéért kacsintottam is egyet, nehogy félreértse az ártalmatlan humorizálásomat. Szerencsémre nem látszott az arckifejezésén, hogy komolyan vett volna, tovább szőtte a szót. - Nem, nem, vámpír sem vagyok. Azt hiszem. Bár, ha ragaszkodik hozzá, megharaphatom - mondtam vállvonogatva, és megragadtam a lány kezét. A szám felé közelítettem vele. Persze nem akartam megharapni, gondoltam, hogy ellenkezni fog majd, de igyekeztem az arcmimikámmal az ellenkezőt sugallni. Talán emiatt nem figyeltem a környezetemre, vagy csak szimplán bamba vagyok, de észre kellett volna vennem a csillár nyikorgását, recsegését. Én azonban túl későn kapcsoltam, amikor az ülőalkalmatosságunk hatalmasat csikordult. Mindketten elnémultunk, én riadtan tekintettem a navinésre.
 - Ez... finom utalás volt arra, hogy le kéne szállni? - kérdeztem remegő hangon, de már nem kaptam választ, a világ hirtelen széthullott körülöttem.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 21. 14:09 Ugrás a poszthoz

Csillártárs  Grin

Nem is igazán volt időm felfogni, mi történt, miért történt, és a többi. Arra eszméltem, hogy zuhanok, a gyomrom bukfencezett egyet. Eljutott az agyamig, hogy lehet, most mindennek vége, és a túlvilágon betegre fogják magukat röhögni a hullatársaim, hogy ilyen egyedi halálnemet sikerült kieszközölnöm magamnak. Azonban tovább nem tudtam szövögetni a gondolataim hálóját ebben a meglehetősen abszurd helyzetben, ugyanis földet értünk, csillárostul, mindenestül. Amikor az oldalammal földet értem, egy pillanatra elsötétedett előttem a világ, aztán lassan kitisztult előttem a kép. A könyököm eléggé fájt, könnyek szöktek a szemembe, de ez nem számított túl nagy eseménynek, ugyanis amióta az eszemet tudom, aktívak voltak a könnycsatornáim. Lassan kipislogtam a folyékony riadtságot a szememből, aztán ellazítottam az államat, amit a fájdalom miatt akaratlanul is megfeszítettem. A könyököm sajgott, de nem volt vészes a dolog, úgyhogy a bal, és nem fájó kezemre támaszkodva felkönyököltem, körülnézve. Eléggé aggódtam Sharlotte miatt, én mindig is szerencsés voltam az esések terén, de nem voltam benne biztos, hogy ezzel a lány is így van. Nagyon aggódtam, hogy esetleg az én hülyeségem miatt szerzett komoly sérüléseket... vagy rosszabb. Azonban a lány hamarabb kezdett az én keresésembe, mint fordítva. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor utánam érdeklődött.
 - Hú, megvagyok - szuszogtam. - És te?
Felpillantottam rá, ahogy felém csoszogott; nagyjából úgy tűnt, jól van. Bár az egyik lábát eléggé húzta, de nem úgy nézett ki, mint aki nagyon szenved. A sokk okozta köd lassan kezdett elszállni a fejemről. Amikor sötét, vagy szokatlan helyeken vagyok, mindig eszembe jut előbb- vagy utóbb a kérdés; mi a fenét keresek itt, és mi ez az egész? Hát, ebben a szituációban most jött el ez a pillanat. Ahogy elképzeltem, hogy festhetünk, egy leszakadt csillár romjain taposva, először csak halkan rázott a nevetés, majd egyre eszelősebben kezdtem vigyorogni, aztán már a könnyeim is potyogtak. Elég riasztó lehettem, reméltem, hogy Lotte nem hiszi azt, hogy a fejem sérült meg.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 21. 14:21 Ugrás a poszthoz

A sikerült bűbájtól mámorosan álltam a helyemen. A bájital okozta problémát szinte teljesen elfelejtettem, valahogy az égő hajú fiú mellett nem éreztem magamat különcnek. Reméltem, hogy holnapra elmúlik a dolog, és mivel nem tartottam valószínűnek, hogy olyan bájitalt raktak volna ki, ami egy életre megcsúfít, igyekeztem nem aggódni. Bár előre láthatóan még egy hét pattanásosság is elviselhetetlennek tűnt. Jó volt nézni a fiút, ahogy lassan felengedett a dermedtségből, egészen megrészegített a siker. Mindezek ellenére figyelmesen hallgattam. Nem igazán elégített ki a válasz, de nem akartam faggatni. Arra a következtetésre jutottam, hogy valami ronda heg lehet az arcán, vagy ilyesmi. Elvégre nem azt mondta, hogy "visszaélnek azzal, amit látnak"? Más ésszerű választ nem tudtam volna elképzelni, bár sejtettem, hogy még tucatnyi teóriát gyárthatnék. Az álarcos, vagyis mint megtudtam, Gilbert a kezét nyújtotta felém. Kicsit ízlelgettem magamban a nevét, de nem sokra jutottam vele, fittyet hányva a találgatásra, színpadiasan paroláztam vele. Magamból kiindulva, minden ismeretlen ember neve mögé próbáltam tekinteni, hiszen én magam Laggernek hívattam magam annak ellenére, hogy annyi közös van benne a valód nevemmel, hogy egyforma az első betűjük. Azonban körülöttem kevés ember volt, aki szintén így lenne ezzel; a Gilbert is teljesen szokványos névnek látszott. Semmi becenév, semmi új. Nem mintha túlzottan zavart volna.
 - Arm Letícia, de inkább Lagger. - biccentettem. - A pattanásos változat. A bájitalos bódé miatt nézek ki pöttyös panninak. Jól sejtem, hogy te is ott jártál pórul?
Azt már nem is kommentáltam, hogy a megmentőjének nevezett. Sejtettem, hogy nem gondolja teljesen komolyan, hiszen nem fagyott volna halálra addig, amíg elmászik a szobájáig, és felvesz valami szárazat. Mindazonáltal kicsit hízelgett nekem, hogy így hívott, még ha nem is akartam elismerni. Mindenkinek jólesnek az ilyesmi jelzők, akár mondja, akár nem.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 22. 19:41 Ugrás a poszthoz

Lótt

Igazából nem lett volna okom nevetni, de az, hogy zuhantam pár métert, nem tette meg nem történtté a röhögőgörcsömet. Inkább még ha ez lehetséges, fokozta is. Az egész nagyon abszurd volt, és miután biztossá vált, hogy nem torkolt tragédiába a dolog, végre kinevethettem magunkat, úgy igazán. Igyekeztem erőt venni magamon, kicsit ellazítottam az arcizmaimat, és kitöröltem a szememből a nevetés, és az enyhe fájdalom okozta könnyeket. Felpillantottam Lotte-ra, aki a segítségét ajánlotta fel a felálláshoz.
 - Hááát... - gondolkoztam a válaszon, és a lehetőségeimet latolgattam. A karom eléggé sajgott, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg rongybabaként zuhanjak vissza a padlóra, ezzel további lila foltokat szerezve magamnak. Sejtettem, hogy már így is fájdalmaim lesznek a mozgástól napokig. - Jó lenne, ha segítenél, nem nagyon tudok rátámaszkodni a karomra.
Miután ezt kimondtam, a lánynak arra a lábára siklott a tekintetem, amire láthatóan nem igazán akaródzott rátámaszkodni. Kicsit kellemetlennek találtam a helyzetet; bizonyára nem lesz neki kellemes, ha a teljes testsúlyommal húzom majd lefele. Azonban már a kezét nyújtotta felém, én pedig a bal mancsommal ösztönösen belecsaptam, és felhúztam magam, figyelve arra, hogy ne terheljem túlságosan. Ezalatt az idióta vigyor nem kotródott el az arcomról, de már kicsit csillapodott. Ahogy stabilan megálltam a lábamon, az egészséges kezemmel leporoltam magam, és a csillárra pillantottam. Eléggé siralmas látványt nyújtott. Nem csak az azt tartó csavar, hanem a plafon egy darabja is kivájódott a falból, ami földet érve ezernyi darabra szóródott. A barokk stílusú csillár szépen kovácsolt szegélye némileg meggörbült, az apró cicomák nagyja lepattant a helyéről. Mivel a csilláron éppenséggel nem voltak gyertyák, nem ütött ki tuzvész, aminek igencsak örültem. Azonban így sem voltunk épp jó helyzetben.
 - Mit gondolsz, takarítanunk kéne, vagy csak settenkedjünk el, minta mi sem történt volna? - fordultam Lotte felé, halványan felvont szemöldökkel.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 24. 19:02 Ugrás a poszthoz

Meg a jó édes... xD/részemről zárás/

Valahogy sejtettem, hogy Lotte nem a takarítást fogja pártolni. Elvégre nem akartuk mi felforgatni a folyosót, hogy előre bekészítsük a szükséges takarítószereket. Sosem voltam az a nagy rendmániás, szóval saját készletem sem volt, amit elcipelhettem volna a folyosóig. Valójában, ha komolyan el akartam volna takarítani, akkor sem tudtam volna, hogyan lássak neki.
 - Szívemből szólottál - mondtam nevetve, és hátrasimítottam a porral megtelt hajamat. - Viszont akkor sprintelni kéne, nehogy elkapjon valaki, nem akarok büntit.
Nem felejtettem el, hogy Lotténak fáj a lába, még ha nem is mondta. A sprint nálam csak egy szófordulat volt a többi mellett, általában ezalatt a kocogást értettem. Bár gyorsabbra nem is szoktam fokozni a tempót. A vállam mögött hátrapillantottam, hogy nem figyel-e minket esetleg valami prefektus fajtából származó egyed, de mázlim volt. Mielőtt elindultam volna jó messzire a tett színhelyétől, odaléptem a csillárhoz, és végigmértem. El akartam vinni egy darabot belőle emlékbe, de az, hogy puszta kézzel szakítsak a fémből, elég abszurd volt. Az esés miatt azonban a giccses cikornyák nagy része lepotyogott róla. Ezek főként nonfiguratív minták voltak, de volt közte levél, és virág is. Felszedtem pár ilyet, és úgy fogtam a kezemben, mintha virágcsokor volna. Visszacsoszogtam a csillártársamhoz, és színpadiasan a kezébe nyomtam pár csillárdarabot.
 - Ha ez akad majd a kezedbe, én jussak eszedbe - mondtam meghajolva, halványan nevetgélve. Bármennyire is klassz lett volna a talajon is folytatni egy rögtönzött előadást, a hátamon végigfutott a hideg arra a gondolatra, hogy elkaphatnak minket. Elkívánkoztam már, bárhova, csak jó messze legyen. Kiegyenesedtem, a zsebembe raktam a csillár maradványait, és sebes léptekben elindultam a klubhelyiség felé, menetiránynak háttal, Lotte felé fordulva.
 - Útjaink még keresztezni fogják egymást - kacsintottam, és komolyan is gondoltam, eléggé megkedveltem a lányt. - Figyeld a jeleket!
Persze ennek semmi értelme nem volt, de ez a kifejezés ráillett az egész délutánomra. Megfordultam, hogy lássam is, hová lépek, aztán kicsit fokozva a tempón, tovább cammogtam. Lehet, hogy idiótán jött ki, hogy csak úgy elsétáltam, de ez van. Reméltem, hogy Lotte nem neheztel majd érte.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 7. 14:08 Ugrás a poszthoz

Gilbert szerencsémre nem kezdett el faggatni a becenevem eredetéről. Volt jópár újdonsült ismerősöm, akit be kellett avatnom a szent titokba, és már nagyon untam a dolgot. Gyakran gondoltam rá, hogy ismét Letíciának kéne hívatnom magam.
 - Úgyszint - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Nem én lennék, ha valami pozitív hatással bíró italt fogtam volna ki.
Ösztönösen az arcomhoz emeltem a kezem, és végigsimítottam rajta. Nagyon furcsa volt, hogy nem sima felületet tapintok. Hirtelen sokkal inkább együttéreztem pattanásosabb kortársaimmal. Közben továbbra is figyeltem Gilbertre.
 - Hát, remélem. Nem hinném, hogy aki kitalálta ezt az egészet, odáig merészkedne, hogy egy életre megcsúfítson.
Ez, utólag megállapítottam, eléggé buta libásan hangzott. Az igazat megvallva az incidens óta tükörbe sem néztem. Lehet, hogy a sok pattanás jól állna nekem? Nem igazán hittem benne, de hát én megmaradok örök optimistának. Csendesen figyeltem, ahogy az eridonos fájdalmas sóhaj kíséretében összefogja a haját. Nem igazán tudtam, most mi jön. Egy emberrel való kommunikálásban valahogy a körülöttem lévő egyedek valahogy mindig eltalálták, mikor kell elbúcsúzni, mikor tovább folytatni a dolgot, de belőlem tökéletesen kiveszett ez az ösztön. Nem egyszer éreztem magam elég kínosan emiatt. Szerencsémre Gilbert olyan embernek látszott, aki tökéletesen tudja, mikor akar beszélgetni, és mikor nem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy megkönnyebbülten felsóhajtsak.
 - Nem hiszem, hogy az elbújás segítene - mondtam vállvonogatva. - Akkor is ronda leszek, ha nem lát senki.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ez nem válasz a kérdésére.
 - Amúgy benne vagyok - mondtam. - Én a szánakozó tekintetektől tartok. Utálom, amikor sajnálnak, vagy úgy néznek rám, mintha valami gyógyíthatatlan betegségem lenne. Izé... talán a jelenlegi helyzetben ez nincs is kizárva.
Eltöprengtem rajta, hogy nem beszéltem-e túl sokat. A tekintetem ismét a fiú hajkoronájára siklott; a lángok vidáman táncoltak tovább. Felébredt bennem a kíváncsiság, hogy milyen érzés lehet beledugni a kezemet a lángnyelvek özönébe. Nehéz volt elhinni, hogy nem éget meg. Elszántam magam egy indiszkrét kérdésre.
 - Ööö... bocs a kérdésért, de letaperolhatom a tábortüzet a fejeden? - mondtam, és nem bírtam ki nevetés nélkül.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 18. 21:00 Ugrás a poszthoz

Matilda és Katie

Az utóbbi napokban teljesen kifogytam az olvasnivalóból. Egy könyvem volt még, aminek az olvasását már fél éve halogattam, de azt nem is szándékoztam megkezdeni. Ugyan az újonnan felfedezett elhagyatott könyvtárba is gyakorta besurrantam, de nem haladtam úgy a latinban és a többi kultikus nyelvben, ahogy szerettem volna. Általában naponta vagy fél órát szótáraztam, aztán hagytam a fenébe az egészet. Utólag sajnáltam, hogy nem figyeltem oda latinórán. Mellesleg az is a rejtekhelyem ellen szólt, hogy nagyon poros a helyiség. Hiába nyitok ablakot, úgy fél percre tisztítom meg a légteret. Az évek során lerakódott port nem tudom csak úgy megszüntetni. Már kerestem varázsigét, amivel portalanítani tudom az egész hóbelebancot, de csak olyat találtam, ami egy tárgyra hat ki, márpedig ha könyvenként esnék neki a takarításnak, annak sosem lenne vége.
 Ezen filózva sétáltam el a harmadik otthonomhoz. A pesti szobámon, és a dzsumbulylakon kívül talán itt töltöttem a legtöbb időmet. A kezemben roskadozva tartottam a regénykupacot, amit vissza kellett szolgáltatnom, és átkoztam magam, hogy hagytam felhalmozódni ezt a könyvhegyet. Hála az égnek nagyjából hamar megérkeztem a célomhoz, és egy kis bajlódás árán be is jutottam. Hogy ezzel az járt, hogy elejtettem a poggyászom, majdhogynem mellékes. Tompán puffantak egyet, és már szedtem is fel mindet. Odabent egy bizonytalan lány, és vele szemben egy... másik bizonytalan lány állt. Ennyi bizonytalanság láttán én sem voltam benne biztos, hogy jó helyre jöttem-e, de igyekeztem megemberelni magam.
 - He... khm, heló - szenvedtem ki egy udvariasnak szánt köszönést, és körbesandítottam. A könyvtáros néninek se híre, se hamva nem volt. Úgy határoztam, én is beállok bizonytalankodni, hátha megtudom a könyvtárosnéni bizonytalan hollétét.
 - Merre találom a hölgyet, akit megillet ez a tonnányi tudás? - kérdeztem, a kezemben egyensúlyozott könyvek felé biccentve.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. március 18. 21:20
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 19. 18:54 Ugrás a poszthoz

Könyvmolyok

Egy ideig még megpróbáltam megtartani a könyveket a mancsomban, de hamar beláttam, hogy nem vagyok jó kondiban. Másodszorra nem terveztem, hogy elejtem az egészet, úgyhogy inkább óvatosan letettem a földre, figyelve rá, hogy stabil legyen. Csak ezután szenteltem figyelmet a társaságomnak. Mint rájöhettem, a két bizonytalanka tudott beszélni, bár az egyik meglehetősen nehezen adta a tudtomra az információit. Tekintve, hogy nekem meg a hallásommal vannak gondok, tíz másodpercbe tellett, mire megértettem, mit akar valójaban. Sejtettem, hogy nem lesz nagy sikere a társalgásnak.
 - Mi?! - sopánkodtam, a kelleténél talán kicsit hangosabban. - Ez eddig nem igy volt. Ki az az idióta, akinek ez eszébe jutott?
Ahogy véget vetettem a kirohanásomnak, már meg is bántam. A leányzót bizonyára nem fogom megnyerni az ideges viselkedésemmel, és ami azt illeti, talán egy bátrabb embert is meglepett volna a reakcióm. Én sem pont így akartam kifejezni magam, de gyakran hamarabb eljár a szám, mint kéne. A lány azonban nem szaladt el sikítva, hála az égnek, még arra is rávette magát, hogy bemutatkozzon.
 - Lagger - mondtam minden terjengős szöveget mellőzve. Általában, ha valakivel ismerkedtem, még hozzátettem egy-két mondatban azt is, hogy a valódi nevem Letícia, csak senki, még a tanárok sem hívnak így, meg a szokásos, de nem tartottam fontosnak, hogy ezt a jelenlegi helyzetben is megemlítsem. Ha érdekli őket, megkérdezik - gondolom én. A habogó lányról kisult, hogy Runának hívják, a másikat, aki idősebbnek látszott nálunk, pedig Matildának. Remek, legalább ennyivel okosabb lettem.
 - Hirtelen haragú? - húztam el a számat a hír hallatán. - Nekem csak annyit mondtak, hogy egy új nőci érkezett, de részleteket nem tudtam meg. Remélem, nem olyan rossz... Igazából akkor lenne igazán jaj nekem, ha letenném ide a könyveket, hátha megtalálja, és elszelelnék. Szóval akkora gond csak nem lesz.
Reméltem, hogy ez még a túl sok beszéd határain belul esik. Nem szoktam céltalanul fecsegni, de ezt fontosnak tartottam megemlíteni, csak hogy húzzuk az időt. Feltett szándékom volt megvárni az új alkalmazottat, hogy lerójam a tartozásom, és nem mellesleg megtudjam, kivel fogok várhatóan pár évig napi rendszerességgel jópofizni. Matilda is belement az időhúzósdiba, vagy legalábbis kíváncsi volt, mert feltett nekem egy - amúgy teljesen jogos - kérdést. Automatikusan a lábamnál álló halomra pillantottam.
 - Igen - vontam vállat kicsit zavartan. Az emberek mindig megdöbbentek, amikor megtudták, mennyit olvasok. Számomra ez kicsit kínos volt, felvágósnak éreztem magam, ha nem mentegettem magam szerényen. - Persze nem egyszerre, már jó ideje halmozódik fel nálam ez a sok cucc.
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 23. 20:17 Ugrás a poszthoz

Könyvmolyok

nem mintha zavart volna, de nagy meglepetésemre Runa csak úgy se szó, se beszéd lekapott egy könyvet a kupacomról, mialatt Matilda a könyvtárosnéni rémképét vázolta éppen elénk. Persze sejtettem, hogy van benne valami, hiszen csak nem hazudna ok nélkül, de nem igazán tartottam valósághűnek, amilyen élvezettel ecsetelte az állítólagos banya természetét. Csak reméltem, hogy valóban nem olyan brutális, mint ahogyan azt az idősebb lány elmondta. Nem is kommentáltam a személyleírását, nem hiszem, hogy erre bárki tud annél jobbat mondani, hogy "Jaj". Helyette inkább szemügyre vettem a Runa által kiválasztott kötetet. Egy mugli által írt, a római birodalom idejében játszódó regény volt az. Elmosolyodtam, a félénk lány rögtön megütötte a főnyereményt.
 - Hú, nekem nagyon tetszett - mondtam, a kelleténél talán egy kicsit lelkesebben. - Ritkán találni olyan történelmi témával foglalkozó írót, aki nem viszi túlzásba a történelemtananyag átadását a regényében, de ez kifejezetten ilyen. Szerintem érdemes elolvasnod.
Valamilyen érthetetlen oknál fogva az jutott eszembe, hogy ha most ülnék, akkor izgatottan elkezdenék lógázni a lábaimmal, de hát nem ültem, szóval erről szó sem lehetett. Helyette érdeklődve figyeltem, ahogy Matilda nekiállt valami papírhalmot rendezni. Erről eszembe jutott egy tisztázatlan kérdés. Reméltem, hogy nem olyat érdeklődök meg, ami már kiderült, csak elkerülte a figyelmemet.
 - Apropó, Matilda, te mit is keresel itt? - kérdeztem kíváncsian pislogva. - Csak vonz a tilosban járás lehetősége, vagy feltétlen szükséged van a könyvtáros banyára, meg ilyesmi?
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. március 26. 14:46 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Búskomor arccal mászkáltam a faluban. Otthonról rossz - nem tragikus, csak rossz - híreket kaptam, és ez számomra elég volt ahhoz, hogy elrontsa a délutánomat. Hiába álltam neki valami máskor lefoglaló tevékenységnek, hamar elment tőle a kedvem. Ezért határoztam inkább a séta mellett. Már sötétedett, amikor útnak indultam, de nem zavart, sosem voltak tapasztalataim éjjelente rám váró bácsikkal az utcán, tehát nem volt okom arra, hogy féljek. Egyébként is bíztam annyira magamban, hogy ne kételkedjek abban, majd az első gyanús jelre pánikba esem, és elrohanok, mint egy... valami. Fél óra elteltével megjelentek az égen a csillagok, én pedig nosztalgiázva kezdtem nézegetni őket, továbbra is gyalogolva. Az egyetlen csillagkép, amit általában felismertem, az a göncölszekér, de ma este azt sem találtam meg. Persze volt egy olyan gyanúm, hogy ez csak az én gyakorlatlan szemem hibája, de nem is izgatott annyira, hogy felfedezzem a korántsem bonyolult csillagképet. Helyette inkább megálltam, és komótosan szétnéztem magam körül. A tekintetem hamar megakadt a Mátra Máguscsárdán. Párszor már elhaladtam mellette, de bent még sosem voltam. Egy ideig haboztam, hiszen semmi okom nem lett volna bemenni, de a fantáziámat igen is izgatta, milyen érzés a bánatomat vajsörbe fojtani, meg ilyenek, annak ellenére, hogy nem terveztem leinni magam. Hamar meggyőztem magam róla, hogy mivel már lassan nem számít újdonságnak, hogy tizenöt éves lettem, egy ilyen hely nem tabu. Amúgy is tudom tartani a mértéket - bizonygattam magamban. Ha másmiatt nem is, hát a nem teli zsebem miatt biztos voltam abban, hogy csak egy korsó valamit fogok inni - fogalmam sem volt, mi a legkisebb alkoholtartalmú ital, amit egy ilyen helyen árulni szoktak.
Magabiztos léptekkel cammogtam be, mintha biztos lennék abban, hogy jó helyen járok, pedig nagyon, de nagyon nem volt így. Piszkos kis helység volt, de az írói fantáziámat hamar megragadta. Hirtelen egy mese hősének éreztem magam, és nem kételkedtem abban, hogy ha bárki belémköt, lefejelem, és kész. Kértem magamnak egy vajsört, és lehuppantam egy szabad, na meg viszonylag tiszta asztalhoz. Kíváncsian pislogtam körbe.
Utoljára módosította:Lagger Arm, 2013. március 26. 15:12
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lagger Arm összes RPG hozzászólása (51 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel