36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - László Dalma összes hozzászólása (46 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 12:52 Ugrás a poszthoz

Aileen

Hát mit mondhatnék. Nem éppen így képzeltem el az életem itt. Eddig elég uncsi minden, az órák mondjuk néha kivételek, de akkor is. Mintha itt sem lennék. Bár lehet, hogy ez a visszahúzódó énem hibája, lehet, hogy az "árnyék vagyok" és nem is vagyok itt viselkedésem eredménye. Igazából meg is értem, de hát na. Azt mondták, sokan vannak itt fecsegők, akik mindenről tudnak, mindenhol, és mindenkivel diskurálni. Azt hiszem, ez hazugság. Akkor nem tartanék itt, ahol.
A karácsonyt mondjuk otthon töltöttem, de valljuk be, nem sokat nyom a latban, hogy az elmúlt egy hónapban, amit itt töltöttem, nem szólt hozzám nagyon senki sem.
Most is csak barangolok a folyosón, az otthonról hozott kedvenc, mugli könyvemmel, amiben egy cseppnyi mágia fűszerezi a történetet. De nem olyan, amit mi tanulunk ám, sokkal másabb. Mellette van még nálam penna, meg egy ceruza, a fülem mögé helyezve. Mintha valami fontos emberke lennék, pedig hát valljuk be, nem vagyok.
Valami folyosón kötök ki, amit figyelve, és hallgatva rájövök, hogy itt vannak a fecsegő portrék, sok- sok pletyka kiindulóhelyének okai. Talán még hallok valami finomságot a következő lapba. Remélem így lesz, de addig is, meg közben is, ha úgy van, megpróbálok úgy tenni, mintha csak olvasnám Noel könyvét.
Leheveredek az egyik falhoz, magam alá gyűrve meleg pulcsim alját, amivel ki is tágítom egy picit, kinyitom, és folytatom ott, ahol előzőleg befejeztem, megpróbálva kiszűrni a dámák beszélgetéséből a fontosabb információkat, és elhanyagolni a kevésbé fontosat. Most éppen arról van szó, hogy diákok, akik falusiak, és itt tanulnak, vagy babáznak, vagy hasonlók. Ehh, ezeknek sosem elég a pletykából?
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 13:27 Ugrás a poszthoz

Aileen

Éppen az egyik legeslegizgibb résznél tartok a könyvemben, amikor jön a csattanó első fele, amikor valaki megszólít. Meg is ugrom, hiszen bár a portrék mögöttem folyamatosan dumcsiznak, ez most más hang, más hangszín, és a többi, ahogy mondani szokás.
Nem pattanok fel a helyemről, csak gyorsan összecsapom a könyvem, felnézek, és szinte rögtön válaszolhatok. Szegény lány eléggé összezavarodhatott, ha még azt sem tudja, merre jár. Megvakarom hátul a buksim, egyik szemem összecsukom, és kidugom a nyelvem, majd megszívom azt, és végül egy levegővel válaszolok neki.
- Mivel a napocskát látom, és alig múlt dél, de tél van, meg az ablak arra néz, íííígy, azt hiszem a nyugati szárnyban vagyunk.
Tényleg, merre is járunk? Vagyis én ülök? Nem figyeltem, merre megyek, vagy jövök, így ez tényleg csak egy veszélyes tipp a részemről. De egyben azért biztos vagyok.
- Viszont az tökéletesen biztos, hogy a második emeleten. Ezek mellett a folyton beszélő képek mellett. Gondolhatod. Itt olvasok, és nem bírok annyira odafigyelni, mert itt járatják a szájukat.
A szemem is megforgatom, megpaskolom a mellettem lévő helyet, és én is bemutatkozom, ahogy az hozzám méltó.
- Engem Dalmának hívnak, és nincs más nevem.
Rázom meg a buksimat, és remélem, hogy addigra már leül mellém Aileen, akinek a helyet ütögettem magam mellett. De még ha nem ült le, vagy már megtörtént, én még előtte szólok, szóltam neki.
- Vigyázz, hideg. Jobb, ha valamit magad alá teszel.
Hívom fel figyelmét, aztán megint a portrékra nézek, és a gondolataim a fejemben most már forognak, kavarognak, anélkül, hogy kontrollálni tudnám őket.
- Vagy mégsem miattam volt, hogy eddig láthatatlan voltam?
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 13:53 Ugrás a poszthoz

Aileen

Mire észbe kaptam, hogy hangosan mondtam ki az utolsó gondolatom már késő volt, de ahogy hallom, és észreveszem, nem igen keltettem fel vele a lány érdeklődését. Hála istennek. Ő lecsüccsen mellém, és máris a könyvemről kezd faggatni. Kicsit nagyot nézve válaszolok a kérdésére, azon belül is inkább az utóbbira.
- Háááát kék, és bronz.
Hangom kicsit megszeppent, mert az első kérdésre egészen eddig nem tudtam, mit mondjak. Összeszedem magam, és elsüllyesztem a kötetet a másik oldalamra, nem amelyiken Aileen is helyet foglalt. Kis tétovázás után megrázom a fejem, legyintek, és erőltetett nevetgéléssel, és mosollyal próbálom meg vele elfeledtetni kérdezősködésének okát.
- Áhh, semmi különös. Valami mugli butaság.
Igyekszem ezt minden zavar nélkül beadni neki, hogy elhiszi-e, vagy nem, azt nem tudom, bár remélem, hogy ugyanúgy elsiklik felette, mint az előbbin. Meg az azelőttin.
Az pedig, hogy hol olvasok, szerintem nekem nem mindegy, nem neki, de azért elgondolkodom rajta. Elvégre jogos. Hűvös van, kemény a talaj, a festmények a hátam mögött beszélgetnek. Szó, mi szó, se meleg, se nyugalom, se kényelem, se csend nincs. Ergo, az olvasáshoz felettébb furcsa választás volt részemről.
- Tudod, nem igen akarok senkit megzavarni, hogy máshova menjek be olvasgatni, mert mindenhol vannak. A kh-ban is, meg úgy majdnem mindenhol. És nem szeretek feltűnősködni.
Rázom meg megint a fejem, és le is hajtom, az orcám pirospozsgás a szégyentől, és a vallomástól, de hát ez az igazság, meg még egyebek, amiről jobb, ha nem beszélek most Violával. Helyette inkább én faggatom, még mindig kicsit zavart kifejezéssel.
- És te? Hogyhogy ezen az emberek által kihalt, magányos részen barangolsz?
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 15:25 Ugrás a poszthoz

Aileen

Akkor sincs nagyon kedvem neki megmutatni a könyvet, mert még, khm. Hagyjuk is. Nem fontos. És ezt a fejem rázása is mutatja, bár elég értelmetlennek tűnhet úgy, hogy most egy szavam sem volt. Erre pedig megint kénytelen vagyok lehajtani a fejem, mert megint butaságokat csinálok.
- Tudom, hogy jó fejek, és mindegyikükkel tudnék beszélgetni, hiszen én is oda tartozom házilag. És hidd el, engem nem az egyedüllét vonz.
Vonok vállat, és húzom fel a szám, a szemöldököm, és olyan arcot vágok, hogy tényleg hihető, ami igaz is. Nem szeretek annyira egyedül lenni. De másokat zavarni sem.
- Csupán arról van szó, hogy tapasztalatom szerint, nem túl sokan vannak, akik szívesen néznének olvasás közben. Vagy zavarom őket, vagy ők zavarnak a hadoválásukkal.
Egészítem még ki egy kicsit, de nem szólok semmi többet erről, helyette inkább arra lennék most kíváncsi, hogy ő mit keres itt, és hogy tévedt el. Ami nem nehéz mutatvány, de hát akkor is. Az izgatottból a kérdés hallatán kissé egyhangú lesz a kedvem. Imádok vezetni, és szervezkedni, de ezt most valahogy nem értem, miért, mégsem akarom.
- Khm. Nem szervezek. *Rázom meg a fejem.* Nem szeretek, de ha úgy van, szívesen jövök majd a bulira. De nem ígérem, rendben?
Bár előszörre nem hangzik rosszul az ajánlat, belegondolva nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha bulizni mennék. De azért nem vagyok illetlen, meg mivel szeretnék róla többet tudni, azért még egy kis időt ráfordítok a problémára.
- És mi lesz a témája, vagy oka a bulinak?
Kérdem meg tőle, miközben a figyelmem egy cseppet elterelődik a festményekre, akik azon tanakodnak, hogy ezt nekünk miért itt kell megbeszélni. De közben meg örülnek neki, mert majd pletykatémájuk is lesz. Legalábbis, ahogy ismerem őket...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 14. 08:09 Ugrás a poszthoz

Aileen

Csak megrázom a fejem, mikor a szobát említi, hiszen nekem egyelőre olyanom még nincs. De ő ugye ezt nem tudhatja még.
- Nekem nincs saját szobám.
A szavába is belevágtam, így most hallom csak az utolsó felét a mondatnak, hogy van egy rejtett könyvtár is valahol ott. A szemeim kitágulnak, mert ez azért mégiscsak furcsa, hogy egy háznak saját könyvtár, nemde?
- És, khm. Az merre van? Ez a szegény kötetem már elég kis használt, és hát. Na mindegy.
Hajtom le a fejem, és a buliról hallgatok, amit rendezni készülnek. Karácsonyfa leszedős. Előszörre nem is hangzik rosszul, főleg ha még mindenki haza is vihetne egy- egy díszt emlékül, az ez évi karácsonyra. De ez nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen rengetegen vagyunk egy házon belül is, nemhogy a suliban. A saját ötletemet elvetve csavargatom megint egy cseppet a fejem, majd felkacagok, mikor Aileen titokban szeretné tartani a dolgot.
- Ne aggódj, holnapra, vagy még ma délutánra mindenki tudni fog róla!
Mutatok fel ujjammal a festményekre, akik látszólag elég érdeklődve figyelik a beszélgetésünket, és akik biztos, hogy még ma délután pletykálni fogják a buli hírét. Erre mérget veszek. Kicsit még vigyorogva megrázom a fejem, hiszen valamelyest elővigyázatlan volt Aileen, de hát előfordul az ilyesmi. Aztán szép lassan merülök el ismét magamban, és válok szótlan, tettetlen lánykává, és csak akkor nyitom ki a szám, ha kell. A sok szabadkozás viszont kissé aggaszt, így a kézfejem Aileenére teszem, és remélem egy kicsit lenyugszik.
- Nyugi. Nem kell annyira izgulni. Köszönöm a meghívást, még elgondolkodom rajta, de tudod. Halálom a szervezés.
Ami persze nem így van. De most nem a buli téma számomra a legfontosabb. Sőt, abszolút nem. Előbb a tanulás, és a könyvek, meg a könyvek, és még mindig a könyvek, aztán a szórakozás azon formája, amit bulinak hívnak.
- Ez alól persze kivételt képez, hogyha kapunk cserébe valami szép ajándékot is. Mint pl. egy könyvet. Vagy egy díszt pl. a fáról. Mindenki jól jár, és emlékezetes is marad majd.
Mondom ki aztán hangosan is az ötletet, ha már többel nem, ennyivel én is hozzájárulok az ünnepség megszervezéséhez.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 30. 11:16 Ugrás a poszthoz

Egy szabad hétvégén
Katniss

Nagyon hideg van ma, legalábbis számomra. Amint kilépek a kastélyból, az orromon ott van a zúzmarához hasonlító csapadék, amit vigyorogva törlök le onnan, amint elindulok.
Az utam a faluba hasonlóképpen vidám, és mókás, hiszen a hóban nem lehet úgy menni, hogy ne legyek tiszta havas, mire lépek kettőt. Ekkor persze mindig lerázom magamról, és megyek tovább, aztán ha a főutcára érek, akkor toporgom le az utolsó pihéket is.
Nagyon hideg van, hidegebb, mint a kastélynál, így valami meleg helyet kéne keresni. Kezemben, magamhoz ölelve könyv, mint ahogy tőlem már megszokhatta mindenki, a sálam eltakarja a számat, a sapka a fejemen jól ráhúzva, a csizmám pedig, mintha mi sem történt volna lefele, tiszta, és száraz. Hiába, egy kis Leperex bűbáj ilyenkor tökéletesen jön.
Az első dolog, amit meglátok, egy teaház, aminek ajtaja vidáman nyílik, és szólal meg felette a csilingelő csengő, hogy jelezze új ember érkezett.
A pultnál egy kedves, fiatal nő fogad, akinek elújságolva, hogy csak egy finom meleg italt szeretnék inni, na meg talán egy finom süteményt elfogyasztani, máris egy olyan helyre kísér, ami az igényeimnek megfelel.
Leülök a puffra, székre, nem is tudom, mire, aztán minden gondolkodás nélkül leteszem magam mellé a könyvet, levetem a kabátom, sapkám, sálam, kesztyűm, miközben máris mondom, hogy mit szeretnék.
- Kérek szépen egy barackos zöld teát, jó melegen, citromlé nélkül, és kevés cukorral, valamint egy bogyós felfújtat.
Mosolygok, aztán ha elment, akkor előveszem a könyvem, szinte feltámasztom az asztalra, és olvasni kezdek.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 30. 12:39 Ugrás a poszthoz

Katniss

Most kivételesen a tananyagban vagyok elmerülve, méghozzá a gemmológia rejtélyeiben. Furcsa egy könyv, és tudományág. Mintha a mugli iskolákban is tanítanának ilyet. Bár nem tudom, hogy igaz-e, hiszen nem jártam oda. Anya tanított, és hát, nekem az tökéletesen megfelelt. A könyv, ami hatalmas, előttem hever, így észre sem veszem, amikor valaki (hozzám) szól.
Kinézek a kötet mögül, vagyis feljebb emelkedem, és a szememet kidugom a tetejénél, majd körbenézek, hogy ül-e valaki még ott, akinek szólhatott a kérdés, és amikor nem, leteszem a könyvet, és magamra mutatok, közben pedig magamban megkérdezem, hogy: "Én?" Ezt viszont csak az arcom fejezi ki, inkább addig nem szólok semmit, amíg nem tudom tutira, hogy igen, én.
Közben megérkezik a sütim, és a teám, aminek a szélén ott repked egy pillangó. Valami elvarázsolt cucc lehet, mint itt minden, mert csak egy bizonyos távolságig megy el a bögrémtől. Meg is kérdezem a nőt, hogy ez micsoda, és miért így van, amikor elmeséli nekem, hogy azért van ott a pillangó, mert amit kértem, barackos zöld teát, abból a barack tavaszi, nyári gyümölcs, amikor teli van minden lepkékkel. És hát most, télen, kicsit jól esik, ha ezt fel is idézik.
Mikor elmegy, Katniss felé fordulok, mert még mindig engem néz.
- Ez aranyos. Remélem, te is kapsz ám olyat.
Mutatok a pillangóra, bár most elárultam magam, hogy hallgatóztam, amikor a ház specialitását kérte.
Erre kénytelen vagyok lehajtani a fejem, és csak egy helyben ülni, mintha mi sem történt volna.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 30. 15:37 Ugrás a poszthoz

Katniss

Úgy látszik, a magamra mutatok nem volt teljesen süket mozdulat, sőt, még meg is értette a lány. Azaz Katniss. Aki csak Niss. Egyszerűbb, és gyorsabb.
- Hát engem Dalmának hívnak.
Sütöm le a szemem, és bólogatok hevesen, hogy igen, már találkoztam vele, és arcról eddig is ismertem. Csak nézek magam elé, mint a jó gyerekek, aztán végre, nagy feszültség közepette megérkezik a sütim, és a teám. Szinte félek beleharapni, és belekóstolni, így előbb a bogyós felfújtnak fogok nekiesni.
- Igen, fenségesek.
Helyeslek, és közben a repdeső lepkét szemlélem. Aztán eszembe jut, hogy ez így irtó pofátlanság, hogy addig eszem, amíg a lány várakozik. Gyorsan lerakom a villát, megtörlöm a számat, és meg is magyarázom tettemet.
- Ne haragudj illetlenségemért. Nem szokásom, de nem tudtam ellenállni.
Kezem leteszem a lábamra, úgy, hogy megtámaszkodjak rajta, aztán lóbálni kezdem azokat, miközben a mennyezetet kémlelem, mert valami biztos van ott olyan dolog, ami izgalmas, hiszen Katniss is azt nézi. Aztán sóhajtok, mert én nem találok rajta semmit olyat.
Nekiállunk sütizni, és teázni, hopp, most jut eszembe, a teába még bele sem kóstoltam. Itt a remek alkalom. A lánnyal együtt nyúlok a bögréért, és kortyolok bele, és el kell ismernem, ez is kifogástalan. Itt semmit nem tudnak elrontani?
Mindegy is, hiszen amíg teázunk, és sütizünk, nem esik szó semmiről, na de aztán utána...
- Hát gemmológia tankönyv, de nem a sulis, hanem könyvtárból kivett. Ebben benne van mindenkinek a tudása, mugliké, és varázslóké egyaránt. Be kell valljam, nem igazán érdekes, mert mindenki ugyanazt írja le, de ettől függetlenül kijelenthetem, hogy pont ezek miatt tűnik számomra hitelesnek.
Nem rövid vélemény, tőlem szokatlan, de ha könyvekről van szó...
- Hogy érezted magad a buliban? Mármint szerinted milyen volt?
Én nem szívesen beszélek ugye ilyenekről, de valamiről azért kell diskurálni.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 13:20 Ugrás a poszthoz

Margaréta

Furcsa egy idő van. Hozzászoktam már, hogy ilyenkor nagyon hideg van. De talán mégsem? Közeledik a tavasz, vagy mi? Imádnám, de tényleg.
A nap magasan jár, hiszen dél múlt nem sokkal. Az ebédnek vége van, így máris igyekszem le a faluba, remélem, nem szegek mindezzel szabályt.
Bár nagyon jónak néz ki az idő, én mégis bebugyolálva sétálok le az ösvényen, át a falun, a fő utcán, végig a lakóövezeten, egészen a kis tavacskáig. Még nem voltam itt, de a híreszteléseknek utána akartam járni.
Mikor odaértem, csak egy valakit pillantottam meg, akinek az arca éppen akkor húzódott mosolyra. Ettől nekem is viszonylag jó kedvem lett, így valahogy megpróbáltam megkörnyékezni, de zavarni sem szerettem volna.
A könyveim most valahol fent maradtak a szobámban, egyelőre még a gólyalakban, de reméltem azt is, hogy már nem maradok ott sokat.
Közben odaléptem a lányhoz, és valahogy nagyon vonzott, hogy le is üljek, persze, ha nem zavarom.
- Nem gond, ha leülök?
Arcom lehajtva, a pocim kitolva, a kezem a hátam mögött, és a pofim pirospozsgás. Mint egy ovis, aki nem akar zavarni. Mintha nem is tizenx éves lennék, hanem úgy öt.
A lány sem tűnik sokkal idősebbnek, mint amilyen én vagyok, és ahogy elnézem, valamitől nagyon boldog, és folyamatosan vigyorog, a szemén is látszik a boldogság, meg mindenén, az egész lényén.
És ez, mivel nem a legszokásosabb, így még jobban érdekel a dolog. Tényleg nagyon remélem, hogy lecsüccsenhetek.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 15:51 Ugrás a poszthoz

Katniss

Nekem szép nevem van? Jajj, ezt még senki sem mondta nekem. Lehajtom a vörösödés miatt a fejem is, mert nem szeretném, hogy lássa az arcomon a dolgot. A sütimen nyammogok, mikor szóba hozza a könyvemet, hogy mit is olvasok tulajdonképpen. Órákat el tudnék róla mesélni, és emiatt fellelkesedve állok neki róla fecsegni. Észre sem veszem magam.
- Hát a gemmológia az a drágakövekkel, azok jellemzőivel, kialakulásukkal foglalkozik. Én szeretem. Van benne egy kis mugli földrajz, meg ásványtan, és, óóó...
Kapok észbe mert nem is ezt kérdezte. Inkább a vámpirológia érdekli, amin viszont egy picit összeborzolom magam. Rémes dolog, és egyelőre még hallgatható, de húú, elég khm... furcsa.
Összehúzom a szemem, és a szám is, és olyan kelletlenül állok neki róla mesélni.
- Hát hol is kezdjem. Nos. Egyelőre még nem vészes. Csak arról tanultunk, hogy kik ők, miről ismerhetők meg, és ki lehet vámpír, meg ilyen tök általános dolgokat. Meg azt, hogy hogy öljünk meg egyet, ha látunk. Ami azért elég fura, mert nem hiszem, hogy pont egy tizenkét éves tini, na jó, legyen mondjuk 17, mert harmadiktól van ugye, na szóval nem hiszem, hogy egy e korú tini le tudna győzni egyet is. Előbb csavarja ki a nyakát a vámpírunk, mintsem megmozdulni tudna.
Ez egyre rémisztőbb,de igaz. Gondoljunk csak bele. Magam is belegondolok, és megint beleborzongok, mire inkább valami kellemesebb dolgot hozok fel, mint a múltkori levitás buli.
Katniss mesél, mint a gép, és néhány torokköszörülés után magam is elmondom, mit gondolok.
- Hát Aileen aranyos lány, és a programok tényleg jók voltak, viszont, khm. Az ízvilága az nem az enyém.
Mondom lehajtott fejjel, kicsit szégyellve magam, mert ennyi erővel csinálhattam volna magam is. De na. Ez az igazság. Nekem nem ízlett annyira, mint mondjuk anyué. De hát ez van, ízlések, és pofonok. De én meg nem szeretek hazudni, ezért az őszinteség.
A szobák hallatán felkapom a fejem, mert most jut eszembe, hogy nem, nekem jelenleg még saját, kis társaságos szobám nincs.
- Háát, tudod, még nem vagyok itt annyira régóta, így nincs is még olyan szobám, ahova be tudtam volna költözni. Viszont beszéltem Aileen-nel, és lehet, hogy vele megyek majd egy kecóba. Mármint szobába.
Javítom ki magam, és használok inkább szalonképes szavakat, mert a kecó, nem kicsit, hanem nagyon, nálunk használatod kifejezés a saját szobihoz. Aztán kb szóhoz sem jutok, mert máris jön a következő kérdés, hogy mit csinálok szabadidőmben.
Ezen annyit sem kell gondolkodnom, mintha azt kérdezte volna, hogy hogy hívnak, szóval máris rávágom.
- Olvasok.
És semmi mást kb. Nem szeretek annyira társaságban lenni, inkább egyedül vagyok, és olvasok. Mindent. Bármit, csak könyv legyen. Mugli, mágikus, máguskönyv, regény, vers, tananyag, bármi, csak olvasni lehessen.
Erre felcsillannak a szemeim is, aztán, hogy oldjam a dolgot, felemelem a bögrém, és nagyot kortyolok belőle. A sütim valahogy kereket oldott, így jelzem a pincérnőnek, hogy szeretnék egy újabb adagot kérni. Ő csak bólint, és már el is tűnik.
- És te, te hol laksz, és mit csinálsz szívesen? És júúúúj, mi a kedvenc tantárgyad?
Kérdezem meg tőle, amit már eddig is meg kellett volna, amikor a gemmológiáról, és vámpirológiáról beszéltünk. De csak most esett le. Szinte tapsikolok, bár visszafogom magam, szóval csak ülök a helyemen.
De a lelkecském tapsikol ám.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 15. 20:29 Ugrás a poszthoz

Bájitalos bódétól eddig
Alexi

Még a bódénál:
Nem is folynak a könnyeim, csak csordulnak, amikor viszont a fájdalom kerül előtérbe, és szóba, kicsit magamra veszem. El is húzódom, csípőre vágom a kezem, és kérdően tekintek az előttem lévő, fess úriemberre.
- Tényleg úgy nézek ki, mint akinek fáj valamije? Vagy baja van?
Morcolom a szemöldököm is, és ok, most igen, így nézhetek ki, de előtte nem. Jesszus, ezek a fiúk nem tudják mi a különbség az örömkönnyek, és a fájdalom, rossz könnyek közt. Aztán elmosolyodom, mert ott ül, és rám figyel, meg minden, és megint kijönnek azok a fránya sós cseppek.
- Gyere, menjünk valamerre el!
Szólítom fel, majd hagyom, hadd jöjjön ő is, hiszen tudom, hogy allergiás a segítségre. Legalábbis az ez irántira. A fejem kicsit eltekerem, és nyújtom a folyosó felé, aztán nyújtom a kezem, és elvonulunk, valamerre arra, de nem maradunk ott....

Társalgó:
Lassan érünk le, de ez a séta nekem így is nagyon soknak tűnik. Nagy levegőt veszek, mert jelenleg nincs itt bent senki rajtunk kívül, és ettől a tenyerem is izzadni kezd, a jó hír viszont az, hogy a szemem tiszta, és száraz. Mármint nedves, de csak normálállapotában, nem könnyesen nedves.
- Ülünk kanapéra? Gyere, segítek.... Ha gondolod.
Teszem hozzá gyorsan, mert eszembe jut, hogy Alexről beszélünk, nem pedig valaki másról, de én meg segíteni akarok neki. Segíteni, és segíteni, mást nem. Meg mellette lenni, mert az olyan megnyugtató, és jó dolog. Nem is tudom, miért. De a délelőtt folyamán még ne teljesen ezt éreztem. Mi a csuda volt abban a narancs ízű, narancslészerű valamiben?
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 16. 21:52 Ugrás a poszthoz

Alex

Nem megsérteni akartam a szavaimmal, mondataimmal Alexet, és emiatt megint könnybe lábad a szemem, mert látom rajta, hogy ő így értette. Pedig nem ám. Én nem akartam, tényleg.
A társalgóba sétálunk, és gurulunk, melyiket melyikünk végzi, aztán amikor hellyel kínálom, akkor inkább csendben maradok, amikor a székben marad. Megértem én tényleg,  és rá kell jönnöm, hogy ostoba vagyok.
- Ne haragudj, nagyon ostoba vagyok.
Fejtem is ki, és hajtom le a fejem, már ülőhelyzetben, a közeli kanapé szélére helyezkedve, hogy ő is oda tudjon ülni, és ne kilométerekről beszélgessünk. Így ülök nagyon nagyon sokáig, mire egyikünk megtöri a csendet. De az nem én vagyok. Meghallgatom a kérdést, mindet, aztán kicsit elgondolkozom a dolgokon, és az egyik ujjamat a számhoz téve kezdek válaszolgatni, hüppögések közepette.
- Hát tudod, hüpp. Nem éreztem semmit sem, csak hüpp... annyit, hogy jól érzem magam. hüpp. és akkor megittad azt a bájitalt, és hát én me... hüpp... meg nem is tudom.
Csak könnyek, közben mosolygósság, meg minden, ami kell, és amikor felnézek, tehát most, akkor csak sóhajtok egyet, és folytatom, remélem, hogy sírás nélkül.
- Szóval amikor megittad azt a löttyöt, akkor megváltoztál. Picit rövidebb lett a hajad, és olyan tök aranyos voltál, olyan igazi fiú.
Veszek egy nagy levegőt, és máris bocsánatot kérek.
- Mármint azelőtt is igazi voltál, csak utána, nem is tudom.
Egy kicsit elgondolkodok, és kibököm, amit eddig nem tudtam a nyelvemre venni.
- Alex. Te vagy a leghelyesebb, legaranyosabb fiú, akivel találkoztam eddig. Nem tudom, hogy hogyan nem vettem mostanáig észre, de ez így van. Tetszik a szemüveged, a széked, az inged, és a nadrágod.
Megint lehajtom a fejem, hiába, ilyenkor ez van, a kezeim pedig már az ölemben hevernek.
- És minden, ami te vagy.
Ez csak úgy kijött, na... Hát ez van, ez van bennem, és most már ő is tudja. És kezdem emiatt kicsit kényelmetlennek érezni a helyzetet, így mocorogni kezdek, és fészkelődni, amíg nem felel.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 17. 18:38 Ugrás a poszthoz

Alex

Bocsánatkérés elfogadva, bár jelenleg fogalmam sincs, hogy miért kéri azt. Legszívesebben elrohannék, vagy a térdei elé csüccsennék, és úgy néznék rá, a térdem összekulcsolva, és azon támaszkodva.
Aztán nem történik semmi ilyen, és nem is mondok semmit, csak leülök, aztán megérzem meleg bőrét a kezemen, és végigfut rajtam a hideg, meg még egyszer, mire elered a könnyem, és beszélni kezdek.
Szépen végighallgatja, és ennek örülök, mert azt sem tudom, miről beszélek. Miután befejezem, csak ülök némán, és nézek lefelé, egészen addig, amíg meg nem kérdi, hogy mi lesz.
Ez, be kell vallani, nem esett jól, mintha madarat lőttek volna le a levegőből. De elviselem, nagy vagyok, és erős. Legalábbis remélem. Csak megrántom a vállam, mert fogalmam sincs, mi lesz, vagy hogy lesz, bár reménykedek én ám sok mindenben. Ezt persze magamban tartom, ráharapok a nyelvemre, és csitt lesz a nevem, aztán megint csak hallgatok. Nem lehet, hogy csak ennyi legyen a reakciója.
De bárcsak ne tenném, hanem inkább a szavába vágnék, vágtam volna. De nem teszem, mert illedelmes vagyok, és különben is... Az ő szavaiba?
Persze, most bánt, meg minden, de a mondat második fele valahogy kissé meg is nyugtat. Meg nem is, mert ezt nem képzeltem ám én így. Kicsit gondolkodom, és csak kidől belőlem a következő mondat.
- Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam.
Rázom meg picit a fejem, és csak lógatom a lábam. Aztán felemelem a fejem, de csak picit, hogy valamennyire lássam az arcát, és az azon lévő kifejezést. Csalódottság, és kicsi, vagy inkább nagy letörtség.
- Ha gondolod, elmehetünk, és lezárhatjuk most ezt a témát. Nem kell beszélni róla, úgyis elmúlik egy, maximum két nap.
Vagy hét, vagy hónap, de reménykedjünk, hogy előbbi, hiszen hallottam, amit az előbb mondott. Ennek ellenére mégiscsak még valami, még utoljára eszembe jut egy nagyon nagy marhaság.
- Szabad megölelni? Minden nélkül, csak megölelni, és semmi több.
Szemem szinte könyörgő, ami most látható is, hiszen felemeltem az állam. De aztán ez a kifejezés szinte rögtön el is tűnik, és átadja helyét az egyszerű közömbösségnek, mindennek, csak nem árulkodó jeleknek.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 28. 13:53 Ugrás a poszthoz

Katniss

Igazából fogalmam sincs, mi ennyire megnyerő abban, amit mondok, de biztos így van. A suliról a tárgyakról, az anyagról meg úgyis szívesen beszélgetek. De ez már nekem is kezd sok lenni. Egyszer ez, másszor meg az, és oké, hogy legalább jó dolog picit felkészülni a vizsgákra, és ezzel is ismétlek, deeee, na hát ez már nekem túlzás picit. A kedvenc kőnél kicsit elgondolkodom, és rá kell jönnöm, hogy nincs is igazán kedvenc kövem. De ha választani kéne, akkor talán a topáz, és az akvamarin a legkedveltebb, mindkettő a színe miatt. Kékek, ahogy én is, a ruháim nagy része, és úgy mindenestül én. Ezt el is mondom neki is, és remélem, hogy ezzel vége lassan az iskolának, de nem. A vámpíros kérdésre még felelek, de aztán számomra ennyi a dolog, tényleg nem akarok azokról a hullákról beszélni.
- Igazából csak hullák. Akik köztünk maradtak. És számomra ennyit takar az, hogy vámpír. Rémesek, meg minden, elismerem, de szerintem nem annyira izgalmasak, mint jó néhány gyógynövény, csak hogy példát mondjak.
Vonok vállat, és iszom, meg eszem tovább az előttem lévő dolgokat. Gyorsan bekebelezem, és csak hallgatom Katniss-t. Valahogy most a hamm az fontosabbnak tűnik, mert rájövök, hogy éhes vagyok. Nagyon éhes, és ez ellen egy valamit tudok tenni. Eszem. Közbe pedig a könyvekről beszél, meg a végén a kérdésemre felelve, hogy merre lakik, és kikkel. Még befejezem az utolsó kortyot, és falatot, és úgy felelek neki még, bár már összekészülve lassan.
- Hát nekem kedvenc könyvem nincs, mindenevő vagyok. Jöhet mugliregény, vagy tankönyv, akármi. És szerencsére könnyen is jegyzem meg ezeknek a tartalmát, vagy az anyagot.
Mosolyodom el, letörlöm a számat, szólok a pincérnőnek, hogy szeretnék fizetni, és nemsokára jön is, legalábbis ezt ígéri.
- Budapestet nem szeretem. Az általam legjobban nem szeretett helyek közé tartozik. Csak akkor megyek oda, ha nagyon muszáj, szóval kb. sosem. Én Fertődön érzem magam jól, meg a környéken, oda tartozom, a szüleimmel, meg a tesóimmal is ott lakunk. Közel van minden, bár varázslóknak ugye mi nincs közel?
Abbahagyom a mondókámat, mert jön a nő, és azt kérdezi, hogy külön-e. Természetesen nem, fizetek én, mindkettőnkét. Miután a pincérnő távozott, még Katniss felé fordulok.
- Hagyd csak, legközelebb én vendégeskedem. Gyere, nézzük meg, milyen állapotban van a szobátok, és majd meglátjuk, mi lesz, oké?
Mosolyodom el, felöltözöm, a könyvem a kezembe fogom, és máris indulok, remélhetőleg Katniss-szel az oldalamon.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 6. 21:33 Ugrás a poszthoz

Alexi ^^

Most olyan követőset játszom. Követek. Csak mert meg akarok lepni. Olyan kis cuki leszek. Vagyis legalábbis ez a tervem, mivel mostanában tökre nem érek rá, és mert azért nekem is van szívem. És mivel van szívem, vannak érzelmeim. És mivel ezek vannak, így vannak gondolataim, és kötelezettségeim is másokkal szemben, persze nem azért, mert "kötelező", hanem mert én akarom így, mert én akarok jót másnak. Olyan kis nyájaslelkű vagyok. Legalábbis most.
Satöbbi, satöbbi, de a lelkivilágomba ne merüljünk bele, és a filozofálásomba, mert azt mindenki nagyon meg fogja járni. Még én is így járok néha...
Szóval követek, méghozzá a trófeateremig. Ott aztán csak egy picit várok az ajtóban, és picit megpróbálom leküzdeni a hevességemet, és a cseppet sem kipihent vidámságom, meg minden egyéb jó, és szép, amit el lehet mondani, aztán nagy levegő, és mint mindig, most is megpróbálok kiválóan teljesíteni, már ami a megjelenést, és a cselekedeteimet illeti.
- Szió! Mutasd, mikre vadászol még a sulis időszakban?
Próbálok könnyed lenni, és bár az érzésem nem biztos, hogy jó, én azt hiszem a drága azért van itt, hogy megnézhesse, mit is szeretne még a sok- sok díjból bezsebelni, míg idejár.
Közben persze odaérek mellé, és pici puszi reppen pici szájra, csak olyan leheletnyi, hiszen " Pszt! ", de mégiscsak egy nyilvános helyen vagyunk, és bennem meg van annyi tartás, meg szégyenlősség, hogy nem olyan vagyok, aki a másikat, a kedvest csak úgy össze nyalja- falja. Az olyan khm. Yaristás lenne. Én meg Dalmi vagyok.
Persze e mellé jár még egy nagy, olyan "Régen nem láttalak, hiányoztál" féle ölelés, meg egy mély levegő, sóhajjal befejezve, és remélem, hogy még picit maradhatok így, csak úgy nem figyelve az időre, csak a fini illatra, meg a meleg bőrére, meg ő rá magára.
- Hiányoztál ám, ugye tudod?
Szinte suttogom a hajfürtjeibe, miközben már megrészegülten, megpróbálok eltávolodni, de hát mint a mágnes, én elszakadni még nem tudok.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 8. 16:19 Ugrás a poszthoz

Lexi ^^

Nem is tudom, miért nem tök egyértelmű, hogy a begyűjtendő díjakra gondolok. Bár az én gondolatmenetem, mondhatni gondolatf*sásom enyhén szólva is bonyolult, néha még nekem is. Ezért vigyorgok, és kiegészítem.
- Van itt minden. Év prefije, meg iskolaelső, meg kviddicses címek, meg hát tudod, az ilyesmik. Netalántán év tanára, meg ezek.
Sorolom, hogy mikre pályázhatna még, bár utóbbi ugye csak az iskola befejezése után lenne lehetséges. Hát de az nem gond ám, van idő bőven.
Miután megrántom picit a vállam a gyors magyarázat után, méltóképp üdvözlöm is ám, mert azért nem vagyok olyan bunkó, meg illemtelen, pláne nem érzéketlen, hogy ezt ne tenném meg. A még etikus, nyilvánosság elé tárható gesztus után csak annyit veszek én észre, hogy a lábfejem valahol másfél méterrel a föld fölött van, én meg csak csücsülök, meg kis ijedtség, és meghökkenés után már vigyorgok, és nevetek, meg borulok vissza, valahova a nyaka tövébe, és azon filózok én, hogy én is hiányoztam. Hát nem tiszta tök tuti? Nekem nagyon tetszik a szitu. A következők viszont már kevésbé.
- Hééé! Nem vagyok én tárgy. Nem a tiéd vagyok, hanem veled vagyok.
Javítom ki gyorsan, vagyis nem is javítom, inkább picikét rápirítok, mert nem szerettem sohasem, amikor tárgyként kezeltek. Még akkor sem, ha ilyenről van most szó. Apámtól se viseltem el, meg a bátyámtól sem. Ezért inkább jegelem a dolgokat, a pici meghittség megtörésével, és szépen lassan kikászálódom Alex öléből. Inkább sétálni mennék most.
- Gyere! Nézzünk körül, kíváncsi vagyok, mit tudok én is még elérni, mi az, amire esélyem van még ez alatt a pár év alatt.
Mutatok a megfelelő irányra a fejemmel, és lenyújtom a kezem, mert attól, hogy most picit rosszul estek a dolgok, attól ám még nem változik semmi más. És úgyis gyorsan megenyhülök, már ahogy ismerem magam. Most rossz, de nemsokára jobb lesz. Közben pedig már nekiállok csacsogni a séta közben.
- Képzeld, anyu is egy csomó ilyen serleget, meg érmet kapott. Volt prefektus, és iskolaelső is, és olyan stréber volt, mint én. Szóval volt kitől tanulnom.
Viszont nem is tart már sokáig anya meséje, mert meglátok valami sokkal jobbat. Ujjal kezdek arrafelé mutogatni, és legszívesebben menni, de ha nem akar, akkor nem erőltetem.
- És nézd! Jujj! Az meg apára emlékeztet, meg még Viki nénire. Kviddicses évkönyv. Jajj de régen lehetett, és mennyire szerették. Állítólag, apu meséje szerint ott ismerték meg egymást, amikor összerepültek, és a gyengélkedőn kötöttek ki egy- egy hétre. És hát ott egymást is ápolgatták, nem csak ápolgatottak lettek.
Mintha csak átélném, úgy idézem fel ezeket, bár nem lehettem ott, és ez tök egyértelmű. Most meg el is kanyarodtak a gondolataim, aztán meg most vissza, mert megint megkérdezem, amit nem túl sok ideje, és még ki is egészítem.
- És te? Mit tervezel még ezek közül elérni? Mármint az itteni címek közül. Merthogy ugye a Pro kék díj már a tiéd, de ugye a többi még nem, vagy legalábbis én tudok róla. És elmeséled, nálad milyen a háttér? Mert édeskeveset tudok róluk, és szerintem fordítva is.
Mondom én! Kezdek feloldódni, mert a szám, az már jár, és csacsogásra kész, és nagyon nem akarok se levegőt venni, se nem vagyok szomjas, se éhes, úgyhogy semmi nem állíthat meg a dumálásban. Na jó, talán mégis van valami, meg valaki, aki leállíthat, de nem lesz könnyű dolga.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 20. 13:03 Ugrás a poszthoz

Alex

Ójaj, igenis főnök? Mire ez a nagy változás. Én csak annyit mondtam, hogy nem vagyok tulajdon. De hát jajj, ezzel most valamit elrontottam, és ez az arcomon is meglátszik ám. Lekonyul a szám széle is egy picit, és már nem mosolygok annyira, csak hallgatunk, mindketten, aztán nagy nehezen, lassan megint beindul a csacsogóparti. Visszatérünk lassan az eredeti kerékvágásba, és elkezdünk beszélgetni az itteni trófeákról, a serlegekről, és, hogy mit akarunk, akarok elérni még itt. A saját ambíciónál csak vállat vonok, és megyünk tovább, mert még én sem tudom, mit is akarok ám. Anyánál viszont csak felkacagok.
- Nem, anyuéké nincs itt. Ők nem itt tanultak.
Rázom meg a fejem, és nevetgélek tovább, de nem szánom lenézőnek, vagy hasonlónak, csak szimplán kacagtató, az indok pedig a következő.
- Tekintve, hogy a suli azóta nem is áll fenn, mióta anyáék végeztek, na szóval hogy később lett alapítva, így esélytelen, hogy ide járhattak volna. Pedig én örültem volna neki. Akkor itt lehetnék rájuk büszke.
Húzom ki magam, de nem sokáig, mert szokásos testtartásom a kicsi összegörnyedt, vállat beejtett helyzet.
- Anya egyébként az osztrákokhoz járt suliba, apa meg valahol itt az országban egy magyar nyelvű intézményben, de hogy hol, nem tudom. Sosem meséltek nekem erről, csak hogy hova jártak, mert ugye ez nem a legkellemesebb része a történetüknek. Nekem az utána lévő is mindig jobban tetszett, és vidámabb is, szóval erre sosem kérdeztem rá igazán. Csak annyit tudok, hogy apa valahol az Alöldön tanult, anya meg a svájci határnál. Ennyi.
Vonok megint vállat, és elkezd érdekelni, hogy mi is volt akkor. Ezt majd meg kell tőlük kérdeznem, hiszen ahhoz, hogy megérthessem a dolgokat, szerintem már vagyok elég idős így, lassan 18 évesen. És szerintem a koromat tekintve jóval érettebb is vagyok, mint mások. Na de hagyjuk ezt, mert a végén még egész délután ezen fog forogni az agyam, az pedig nem lenne jó. Helyette inkább vissza a terembe, Lexike mellé.
- Hát tudod, nem igazán vonz egyelőre a dolog, és szerintem az, hogy ki a prefektus, nem nekünk kell kiválasztani. Lévén ez egy jutalom, majd döntenek a fejünk felett. Nem tudom, hogy elvállalnám-e, bár az időm lassan kezd picit felszabadulni, hiszen kezdem megszokni az itteni dolgokat, meg minden. És te? Régebben itt vagy, és sokkal több lehetőséged is nyílt volna már rá. És azt ne mondd, hogy akadályoztatva vagy, mert nemiiis!
Fordulok közben felé, megállunk, és mint egy hisztis, de aranyosan hisztis gyerek, szinte kipirult arcocskával próbálom meg rávenni, hogy ő is ambicionálhatna erre az irányba. Na hát ez nem teljesen az a fogalmazás, mint ami elvárható lenne, de értitek, nem? Na szóval hogy neki is kéne jelentkezni, főleg, hogy ő az egyik legközösségibb emberke. De nemsokára megtudom, hogy miért is nem az ő asztala a dolog. A Pro Levis díj is a terhére van, amire lehorgasztom az orrocskám, és a közben továbbhaladás után megállunk a legtöbbet bukott serlegnél, ami nekem csak most esett le, hogy az itt van.
- Szerintem tök jó lennél prefinek. Hmm...
Gondolkodom el egy kicsit a mostani serlegen, és előbb lecsüccsenek a térdére, mert azon kényelmesen el is tudok helyezkedni, meg stabilan is, mindennek ellenére.
- Viszont erre én nagyon nem lennék büszke. Ezt tuti nem akarom összeszedni.
Mutatok arra a bukós serlegre, és kiráz a hideg tőle. Egyáltalán akkor is már, ha egyszer buknék, nemhogy kétszer, meg sokszor. Ahogy nézem, ezen viszont az illető neve mellett nyolc alkalom van. Jézusom, ennyi ideje kb. nem is létezik a suli!
Hőkölnék hátra, meg meg is teszem, közben meg az egyik karom valahogy Alex háta mögé kerül, a másik meg megkeresi előbbi kézfejét. Na szóval, hogy a kézfejeim összekulcsolódnak a nyakacskája körül. De ezt meg észre se veszem, aztán közben már gurulunk tovább a hányós címekhez, meg kiszúrok egy olyat, hogy a legtöbb csínyt elkövetett diák, az egy tanév alatt legtöbb pontot vesztő diák, meg hasonlók. Ezt most tényleg díjazni kell? Ezek szerint igen.
Előjön a szó ám azért róla is, meg a rokonairól is, és Szilvinél nevetnem kell. Max. a hímneműek gyűjtésében jeleskedett.
- És nem jön az unokaöcséd? Vagy unokahugid?
Na jó, ez gonosz volt, ami rögtön le is esik, és kicsit elpirult arccal, nem igen mosolyogva szólalok meg.
-Ne haragudj, ez gonosz volt.
Próbálok meg valami mosolyfélét csalni az arcomra, és adok egy hatalmas puszit az arcára. Meg a tekintetem megakad a helyen is.
- Te! Miért vagyunk egy zsákutcában, ahol sok a serleg, de nem látni semmit, és senkit.
Elvigyorodom, bennem van azért az a rosszaság s ám....
- Te mit akarsz művelni?
Marad még mindig az arckifejezésem, és tudom, hogy úgyse mond olyat, ami olyan lenne, mert ő mindig megmarad "jó"-nak, és úriembernek. Mert  Alex, és mert bízom benne, és azt hiszem, ennyire ismerhetem már. Meg különben is, maximum kiszállok a öléből, és elindulok lassan kifelé.
De a mostani helyzet meg jó is, mert már egy ideje nem volt ilyenre lehetőség, legutoljára amikor kártyás, evős, ivós ismerkedőset játszottunk a szobájában. Azóta meg nem. És ez az én hibám főként. Hmm... Ezért is jövök neki majd még, ha nem hozza fel magától.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 21. 18:01 Ugrás a poszthoz

Alex

Van-e másik mágus suli? Én szerintem nem mondtam ilyet, szóval gyors szemöldökhúzás, és máris válaszolok.
- Nincs. Magántanuló volt apa, és mellette mugli suliba is járt. A nekünk úgymond VAV-ot, azt a románoknál tette le, vagy ukránoknál, nem tudom, de ugye ott is ugyanazok az igék, meg minden, a másik írásbelijeit meg lefordították neki, de mindegy, ez bonyolult így.
Legyintek, aztán áttérünk a prefektusi pozíciókhoz. Kihúzom magam a dicséretet hallva, aztán amikor meg nem arra megy a dolog, csak egy "Héééjj!" Felkiáltással kicsit, szinte alig érezhetően vállba tenyerelem, mert ez nem volt szép dolog.
- Ez nem volt fair! Én se ismertem a szabályokat teljesen, és különben is. Annak nem volt tétje. Jóóó?
Vigyorodom aztán el, és csüccsenek én is le, hogy gurulhassunk tovább, és nem is kell kétszer mondani. A rosszaságok polcainál be kell látni, hogy igen, ilyet nem akar az, aki épeszű, csak az, akiket Alex is felsorol, így csak hevesen bólogatok, de nem szólok semmit, ahogy Szilvi továbbjaira sem, elvégre semmi közöm hozzá, vagy mi a szösz. Jogom sem volt belebeszélni.
Az viszont mondjuk, hogy dicséretnek hat, mikor lebosziz, így csak vigyorogva válaszolok rá vissza.
- Naná, különben nem lennék itt.
A vigyor nem olvad le rólam, megmarad ez a hangulat. Akkor veszem csak észre, hogy nem tudunk továbbmenni. Ennél fogva pedig megállunk, és pici beszélgetés alakul ki, immáron hasonló hangulattal, mint ahogy ide beléptünk. Vidám, meghitt, és tiszta romi.
- Te? Visszafogott, és mindig jó fiú? Ez aranyos.
Vigyorodom el, és hagyom a cirógatást, és csak vigyorgok, mert nem igen tudom, hogy mit is csináljak. Jó, persze, néztem én is annak idején a nagyanyámmal szappanoperákat, de fúj, azoktól mindig hányingerem volt, mert undinak tűntek. De most olyan furi, és nem vagyok én olyan bátorka, mint ahogy kívülről tűnik, csak néha fordítom felé picit az arcom, ölelem még szorosabban, és adok pár puszit az arcára, miközben mély levegőket veszek, és halkan nevetgélek, ami valószínűleg hallható is, a szuszogásommal együtt. Csak gagyogok összevissza, mint egy kisgyerek, és a lábacskáimat is keresztbe teszem, aztán meg csak várok, vagy nem is tudom, csinálom, amit eddig, de újítani nem akarok, de ami a nagyobb baj, és valódi indok, nem tudom, hogyan...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 30. 17:04 Ugrás a poszthoz

Lexi

Nagyokat nézek csak a reakcióján, és tettetett hőbörgéssel "ripakodok" rá.
- Te mikor vagy jó fiú? Mindig csintalan, és aktív, izgága vagy. Mint én.
Vigyorodom el, és, hogy abszolút nem akarok változtatni rajta, meg hogy nem zavar, ajándék puszit nyomok az orcájára, amit, láthatóan jól fogad, és még a hajamba is belemászik. Ez minden pasi mániája? Nem baj, az csak jó. Vagy mégsem? Miért húzódik el? Mit csináltam rosszul, jaj.
Szememben cseppnyi félelem, meg izgatott csillogás, egészen addig, míg reflexből nem hunyom le a pici szemem. Óóó, ezt naplóba vezetem. Mármint ezt a napot. Milyen puhi, és édes az ajka. Vajon felfalhatom?
Hát ez eszméletlenül értelmetlen, és hülye kérdés, amit tudok én is, de itt az agyam is kikapcsol, és csak sodródom az ösztöneimmel, meg vele. Szorosabbra húzom a kezem, még, még, még közelebb, és a lélegzetem is visszafojtom, tök tudatlanul....
Az események is csak utána ugranak be, hogy mit csináltam, bár nem kell ám olyanra gondolni. Picit elhúzódva fut át az agyamon, hogy milyen gyengéden simítottam végig a kissé kiszárított szám az övén, aztán picit hajoltam el, mert nagyon cserepes volt, de csak azért, hogy ezt megszüntethessem, és újra visszatérjek hozzá.
Miután elhúzódik, én nem így teszek, csak szorosan fonom a karom a nyaka köré, még mindig, és inkább dőlök a mellkasára, remélem, nem vagyok túl nehéz, és innen gondolok vissza ezekre a pillanatokra, amin kuncognom kell. Ezt meg lehet, hogy ő is hallja. De, mielőtt megszólalna, inkább nem kockáztatom meg, hogy bugyutának nézzen, szóval csak egy színészi ásítás után megkérem, hogy menjünk fel a toronyba.
- Felviszel a toronyba? Fáradt vagyok. Éhes vagyok. Álmos vagyok.
Ezt a nyavajgást nem is nézném ki magamból, és pont ezért, ha azt mondja, nem, akkor a két lábamon fogok majd felmenni, de szerencsére csak egy halk nevetés, és már gurulunk is a klubhelyiség felé, hogy aztán vagy pihenni, és kajálni térjünk, vagy beszélgessünk, még nem tudjuk...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 1. 21:17 Ugrás a poszthoz

Bálnyitó

Hát eljött ez a nap is. Kezdődik a verseny, ami végülis jó, mert nagyon vártam már, de közben meg nem annyira, mert el leszünk szigetelve. Vagyis nem is annyira, de akkor is furcsa lesz távol lenni a kh-tól, meg a többiektől.
Ennek ellenére izgatottan álltam neki készülni a bálra, ami nyitás és búcsúzás is egyben, méghozzá a kedvenc ruhámban. Egy gyönyörű kék hosszú darabban jelenek meg, hozzá illő cipellővel, és karkötővel, a hajam meg úgy néz ki, mintha most léptem volna ki a híres emberek öltözőjéből.
Enyhén hullámos, de kontyba kötve, így éppen eléggé tart, hogy majd tudjak enni, de ahhoz meg elég laza, hogy ne érezzem, ahogy húzza a fejbőröm.
Elkészülve a klubhelyiségben várom meg Alexet, hogy együtt tudjunk lemenni a megnyitóra, ahogy megbeszéltük már korábban, egészen pontosan három órával korábban, amikor én elvonultam készülni, mint minden rendes, jóravaló leány.
Az aljába leérve nem is kell sokat várnom, így egy rövid üdvözlés után lesétálunk a nagyterembe, ahol még nincsenek túl sokan, és leülünk a még szokásos helyünkre. Ezután kisebb csevej közben várom izgatottan a megnyitót, és nem kis csevej közben fordulok sokszor oda Alex-hez is, akivel jelenleg beszélgetni tudok.
- Már alig várom, de közben félek. Leszel velem?
Na jó, ez hülye kérdés volt, úgy kérdeztem, mint annak idején az oviban, vagyis a félében, de jelenleg ez tűnt a legértelmesebb mondatnak tőlem. De mire észbe kapok, már késő, így csak vörösen lehajtom a fejem, és várom a hülyeségemre kapott ítéletet.
Utoljára módosította:László Dalma, 2013. június 10. 10:35
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 10. 11:14 Ugrás a poszthoz

Alex, picit Fédra néni, meg vissza

Csak ülök egy helyben, elmélázva az előbbi kérdésemen, de egy kis idő múlva magamhoz térek, és megpróbálok kissé a csapatra összepontosítani. Már nincsenek itt sokan, mindenki elment táncolni, csak nagyon páran maradtunk ott, a helyünkön. Alex is beszél hozzám, bár csak egyetlen dolgot ragadok ki belőle.
- Fédra néni.
Ez, mint végszó, hat a következő cselekedetemre is, mert rögtön a tanári asztal felé pillantok, ahol a biztatás első jelei már megjelennek. Én is egy széles, viszonylag hosszú mosollyal válaszolok a néninek, bár ebben inkább tükröződik a köszönöm, és a hála, hogy segít majd nekem, amennyit lehet. Legalábbis én reménykedem benne. De megbeszélni lesz még lehetőségünk a bál után is, így ma ez csak az önfeledt szórakozás estéje. De ez mekkora cukorszirupus izé már? Hülyeség lenne ezt állítani, főleg mert nem teljesen ez a lényege a ma estének. Viszont, ha már itt vagyunk, ki kell használni azt, hogy ezt a látszatot kelthessük, szóval figyelmem megint Alex felé vándorol.
- És neked ki segít?
Reménykedek benne, hogy az én nevem fog elhangzani, nem tudom, miért, de tényleg így vagyok most ezzel. Persze, legbelül tudom, hogy ez nem lehetséges, meg hogy alapból tudunk majd konzultálni ezekről, de hát na. Mégiscsak egymás ellen leszünk, ő meg hát, vagyis én meg nem akarok ám nagyon. Főleg, hogyha majd olyan feladatunk is lesz, amikor egymást kell khm. eltenni az útból. Én azt nem akarom...
Rázom meg a fejem is, bár ebből egy kukkot sem érthet, de talán most nem is baj. Viszont én nem maradnék ezeknél, a még nem aktuális, nem időszerű, és kellemetlen problémáknál.
- Nem jössz oda Fédra nénihez, ahogy nézem kicsit le van sújtva.
Kérdem meg végül tőle, aztán a többi már rajta múlik, hogy megyünk-e, vagy nem, így csak türelmesen várok.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 14. 12:44 Ugrás a poszthoz

Ez tiszta jó:D

Tetszetős.

Reggelt, delet, délutánt, kinek mit, stb. Cheesy
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 14. 12:46 Ugrás a poszthoz

Nevezzük el *-*

Meg fogom tudni csinálni, igen, majd estefele csak, mert ötre, fél hatra kell, hogy készen legyen Smiley

Finike lesz, és ahhoz már lesz segítségem Cheesy

UPD: nekem egyébként kb. már estéről beszélünk Cheesy
Utoljára módosította:László Dalma, 2013. június 14. 12:46
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 14. 12:51 Ugrás a poszthoz

Én meg ma Cheesy
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 15. 20:31 Ugrás a poszthoz

Bál
Bocsi a késői zárásért Pirul

Szóval Alex, meg Fédra néni cseppet, meg a többiektől könnyes búcsú...

Nem is tudom, mit mondhatnék, vagy mit nem, de azt már tudom, hogy mit szeretnék kérdezni a nénitől, így Alex beleegyezésével indulunk meg a nagy tanári asztal felé, de úgy, mintha én szellem lennék. Közben pedig az izgalom is egyre fokozódik, mert nem is tudom, hogy mit is akarok. Vagyis tudom, de hát na. Most nézzétek el nekem.
Szóval már a néninél, Fédra néninél vagyunk, és máris kicsúszik a számon, az asztal szélébe kapaszkodva.
- A bál után feltetszik jönni hozzánk? Most valahogy nem is tudom, olyan izé.
Na hát már, biztos tudja, hogy arra gondolok, hogy most ciki lenne kiakadni, de az indokot is biztos tudja. Minden esetre most szépen én elslisszolok, Alex-szel az oldalamon, hogy aztán visszaülve a helyünkre meghallgassuk Amira beszédét, és figyelmeztetését. Odamegyünk Maurice bácsihoz, és még mielőtt a zsupszkulcs elvinne minket, még felteszem azt a kérdést Alexnek, vagyis inkább mondatot, amit ott nem mertem, és ami tulajdonképpen az indok is.
- Most kezdek parázni és félni. Én lehet, hogy nem akarom ezt.
Aztán ott, a nagyteremben már semmit nem hallunk egymástól, mert repülünk is újdonsült háló- és lakrészünk felé.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 14. 18:54 Ugrás a poszthoz

Alex

Holnap nagy nap lesz, így ma elég korán be akarom fejezni a vacsit, ami jelenleg egyenlő a nagy nullával, mert nem szedek magamnak kaját. Inkább elcsevegem az itteni időt, egyedül, a többiekkel, így a sikítófrász kerülget, mikor valaki a magánszférámba jön. De csak addig ám, amíg meg nem látom, hogy ki az. Kicsit fellélegzem, és visszatér a művi mosoly is, ami inkább csak udvarias, és megkönnyebbült. Előbb én is adok egy hatalmas, aztán több hatalmas puszit, meg egy naagy ölelést, aztán még mielőtt teljesen elereszteném Alex hátát, belekezdek.
- Megijesztettél. De örülök, hogy látlak. Mi újság? Hiányzol ám a lakrészből.
Én is engedem köszönni Őt, és végre meg is teszi, és még utánam is érdeklődik, meg tanácsot, és biztatást is kapok. Tök édi...
- Kedves vagy. Köszönöm, megvagyok, bár az, hogy hogy érzem magam, az egy kicsit más dolog. Őszintén megmondom, hogy félek tőle, mert hát azért mégiscsak tüskés nagy gyíkok lesznek, és én a hüllőket alapból nem komálom.
Borzongok meg a gondolattól is, és egy kicsit el is szontyolodok. Csak ülök a helyemen, és figyelek, mert valamit szeretne mondani, viszont egyelőre még nem tudom mit. A sütit a tányéromon felveszem, egy köszönöm után beleharapok, bár inkább csak gépies a cselekedetem, sem mint azért, mert éhes vagyok, mert nem, inkább olyan apró a gyomrom, mint egy dió, de hát ez most természetes. Nem is szólok közbe, inkább csak egy olyanfajta "a lényeget mondd, ne habozz" tekintetet küldök felé, és nem térek el a témától, bár beszélgetnék szívesen arról, hogy mi is van a tusásokkal most, és tényleg nem jó ez most így, hogy jó darabig nincs szünet, csak a kaja, amikor találkozunk.
Aztán végre nagy nehezen kiböki, bár látom rajta, hogy tartózkodik tőle egy kicsit. Aztán, miután befejezte, csak odahajolok a füléhez, suttogva válaszolok, és aztán egy puszit is kap, még pluszban, mert most pusziéhes vagyok én is, meg valószínűleg ő is.
- Mindjárt elkéretőzöm, rendben?
Azzal felugrok a helyemről, elmegyek a nagy asztalhoz, és Maurice bácsihoz intézem az elkéretőző beszédemet, és reménykedem a legjobbakban. Kis idő múlva visszatérek az asztalhoz, olyan semmilyen kifejezéssel.
- Hát megkérdeztem, és van egy jó, és egyben rossz hírem is. Kimehetek, szóval feljövök én is egy picit a toronyba.
Ami viszont a rossz dolog, az még hátra van, és jobb előbb beadagolni, mint később, így egy apró szünet után hadarva fejezem be a mondatot, úgy, hogy a ruhám szélét gyűrögetem.
- De csak este tízig van kimenőm.
Hajtom le a fejem, és inkább nem nézek sehova sem, csak a ruhámmal törődök, mert hirtelen túl egyenesnek tűnik az egész, kell bele néhány hajtás, gyűrődés...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 10. 20:20 Ugrás a poszthoz

Alex

A rövid, ámde a kínosság miatt hosszú sétánk végre véget ér. A társalgó, amit én ismertem, tök másképp nézett ki, szóval amikor benyitok, nem vagyok biztos benne, hogy jó helyen járok.
- Biztos ezt a helyet keressük?
Kérdem tőle bizonytalanul, de feleslegesen, mert a következő gördülő hangokból ítélve igen, jó helyen vagyunk. Én is belépek és becsukom az ajtót, mire a kandallóban fellobban a meleget árasztó tűz. Témaként pedig megint az iskola, amit tudom jól, egy ideig még nem fogunk elfelejteni.
- Hát lenne. De most nem zavar, hogy nem vagyok ott. Majd szépen mosolygok Viktorra, és elengedi a büntim. Vagy extra feladatot ad, ki tudja.
Az arcomon fellobban az a bizonyos cserfes mosoly, ami arról tanúskodik, hogy igenis képes lennék puncsolni, hogy megússzam a büntit. És talán Viktornál van erre a legnagyobb esély, hiszen korombeli. Vagyis közel áll hozzánk.
A vigyor nem olvad le az arcomról egyhamar, erre mérget veszek, bár arra nem mernék fogadni, hogy a lógás gondolata Alexet nem zavarja, és nem fog rám pirítani, hozzáteszem félig jogosan.
De mivel elég nagy csend támad, legalábbis a majdani témavesézés után, megint a mozizásról lesz szó, amire persze tisztára bepörgök, mintha nem is lehetne lelőni. Talán mert tényleg nem. Ide nekem halálos átok! Eskü, még azt is túlélném...
A kezembe adja azt a borzalmas színű izét, amibe beleszagolok és jól sejtem. Tutti frutti, alias gyerekrágó.
- Remélem nem gond, ha ezt nem iszom meg. A szagától is rosszul vagyok.
Fújolok és fintorgok egyszerre, de csak addig, amíg le nem teszem a poharat, amiből szerencsére rögtön eltűnik az az izé.
Na ezután tényleg megint szóba kerül Fertőd, az én részemről is. Már ami a társalgós témakezdetet jelenti. Összehúzom a szemöldököm, mert nem értem először...
- Én azt hittem, az mindenkire vonatkozik. Vagy mégsem?
Kérdem tőle meg, hátha ő többet tud erről.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 11. 11:42 Ugrás a poszthoz

Alex

Jobban belegondolok, hogy képes lennék-e bármit tenni azért, hogy bármit megússzak. Nem biztos, de hagyom is, és elterelem a témát, mert egyikünket sem tölti el túl sok jó érzéssel. Helyette inkább kapok töklevet, ami már sokkal jobban tetszik, mint az előző rágós izé.
- Az jöhet. Ha pedig hideg, az plusz pont.
Vigyorodom el, és hálásan veszem el a poharat, tele a hideg itallal. Belekóstolok, és mennyei érzés kerít hatalmába. Na ezért hiányzott ez a hely. Mindig minden tökéletes vagy minimum majdnem tökéletes, már ami a nem rajtunk múló dolgokat illeti, tehát ételt, italt. Nyammogok egy ideig, egészen addig, míg előkerül a filmezős dolog. Figyelek, hallgatok és gondolkodom. És ez akkor sem múlik el, amikor a hétvége kerül szóba. Na puff. Bumm csáá...
- Hát, akkor én tudtam rosszul.
Hajtom le belenyugvóan a fejem, de éppen csak egy pillanatra, aztán vállat vonva hozom fel a lehető legjobb megoldási lehetőséget.
- Akkor a nyáron? Bár nem mostanában van, de addig anya is fel tud készülni, meg a programot is megcsinálhat....juk?!?!?!?!
Az utolsó szótag előtt egy cseppet elgondolkodom, mit is lenne célszerű kimondani, aztán végül erre jutok.
Leteszem a poharam és nekitámaszkodom a párkánynak, de elég kényelmetlenül érzem magam. Kis gondolkodás után pedig az okára is rájövök.
- Nem akarunk leülni? Vagyis kényelmesebb lenne szemmagasságban beszélgetni, nem pedig, hát... így.
Tapintatosság a bunkóságban. Hát ez megint nem jött be. Minden esetre kissé fájdalmas arcot vágok, ahogy odasétálok a kanapéhoz, leülök rá törökülésben és egy párnát szorítok a mellkasomhoz, amitől olyan otthoni érzésem lesz. Így pedig sokkal egyszerűbb beszélni is. Jelenleg a létezésről.
- Hát barátokat nem mondanék. Inkább ismerőseim vannak. Furcsa nagyon és hiányzik a régi ágyam is, de bele fogok szokni. Ha szépen lassan is, de remélem, hogy menni fog.
Kicsit belegondolok, hogy mi is lesz itt még a tanévben, de a bizakodásom nem múlik el.
- Jó szobába kerültem, nem vagyunk sokan. Nálunk már alig van pár ember, egészen pontosan négy, és ebből is egy embert év eleje óta nem láttam. A hangulat mindig pörög, hasonlóan a kerthez, de mégis más. Olyan piros. De kellemesen piros. És ott zajlik az élet? Mi van Leen-nel, meg Runával, meg a többiekkel?
Lelkesedem fel rögtön, és görcsösen szorítani kezdem a kispárnát, amíg meg nem kapom a választ.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 14. 21:08 Ugrás a poszthoz

Csak bólogatok arra, hogy akkor most hogy is lesz ez a dolog, bár legszívesebben most futnék valamelyik tanárhoz, vagy akár egyenesen az igazgatóhoz, hogy megkérdezzem tőle.
Ellenben gondolataimmal viszont nyugton maradok, már amennyire lehet, és nemsokára széles vigyor terül el az arcomon. Most kb. olyan az arcom, mintha én lennék a mosolygásokról és csillogó szemekről szóló reklámok arca. Fura, mi?
Felvetem, hogy menjünk oda valamelyik ülőalkalmatossághoz, amire nem sokkal később le is huppanok. Viszont így túl idegen a testhelyzetem, szóval a kanapé karfája felé fordulva megtervezem, hogy fogok törökülésbe helyezkedni. Egyik láb, másik láb, jaj, nem is, fordítva, vagy mégsem így, na még egyszer...
Pár percnyi ügyetlenség után azonban sikerül megtalálnom az oly rég használt pozíciót, és nem is kell sokat nyugton maradnom, vagy pihentetnem az elmémet.
- Tényleg?
Kérdezem tök ártatlanul, de érdeklődve, a két könyököm a térdemre teszem, a kézfejeimmel pedig megtámasztom az arcom, hogy ne okozzon gondot az őt figyelés bárminemű formája. Így pedig az állam sem maradhat lent, ha véletlenül leesik... Márpedig leesik, amikor a kékecskék csintalanságát meséli, nem is kicsit, mindamellett, hogy nevethetnékem támad. Keiko sztorijánál el is nevetem magam, nem tudom elképzelni, hogy ő valaha is becsiccsenten menne be órára.
Ahogy azt sem gondoltam volna, hogy új környezetben lesznek az akkor ott hagyott emberek. Pedig hát de, és erre én vagyok a legjobb példa. Nem is tudom, hogy lehettem akkora mamlasz, hogy azt feltételeztem, csak én változom.
- És nem kaptak érte semmit? Mármint az ivászat miatt.
Kérdezek vissza, mikor már végez azzal, hogy mik történtek, és izgatottan várom, hogy vajon megkapták-e jól megérdemelt büntetésüket, vagy sem. Én utóbbiban reménykedem...
Ha felelt a kérdésemre, már megy is tovább, úgy látszik, nagyon belemelegedett, így én sem fogom megszakítani. Bár tök kínai, hogy mi az a vatera, meg gameboy, de azt tudom, hogy mi az a telefon. Anyáék is szokták használni, ha olyan embert akarnak elérni, aki nem tud rólunk.
- És min is kísérletezel? Mármint mihez kell ennyi elektromos mugli kütyü? Mert azt még nem mondtad.
Vigyorgok megint és arcomra kiül a mérhetetlenül nagy érdeklődés. Minden, ami új, azt iszom a fülemmel, hiszen a tudás bővítése sosem rossz dolog. Egy bizonyos határon belül. Ugyanez vonatkozik az ismerősökre, meg hát, majdnem mindenre. A könyves kérdést így tökre kihagyom, mert az agyam megint gondolkodóba esett...
Végül kis idő múlva, még mindig a kézfejemen támaszkodva valahogy ki is bukik belőlem, amire gondoltam.
- És hiányoztam?
Most már nem is annyira érdeklődő az arcom, mint megfigyelő, keverve némi izgalommal, verejték- gyöngyözéssel és mohósággal.
Mire viszont észbe kapok, már késő. Se beszélni, se mozdulni nem tudok, szóval akár itt érhetne véget az életem, nem tudnék ellene semmit sem tenni.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 15. 13:41 Ugrás a poszthoz

Nem kaptak büntit. Még szerencse. Nekik legalábbis.
- Hát ahogy gondolom, mostanában tuti nem fog még egyszer előfordulni. Kivéve, ha Keiko nem akar csínyekre tanítani mindenkit.
Vigyorgok megint, hiszen tudom, hogy én képes lennék rá. Na jó, nem alkohollal, de ha másról lenne szó, akkor elég valószínű. De ez most nem is lényeg, valahogy fontosabb a következő téma. Végre valami a régiekből...
Csak figyelek és hallgatok, de végül megint nem tudom meg, mi is van.
- Na szóval akkor min is kísérletezel? Lehet, hogy lomha lett az agyam, de nem jövök rá.
Szűkítem össze a szemem és nagy koncentráció ül ki az arcomra. Gondolkodom és gondolkodom, meg még utána is csak gondolkodom, mire nagy nehezen a sok fizikai okosság után megpróbálok megszólalni.
- És ha az áramforást próbálnád meg átalakítani, vagy átalakíttatni? Hogy ne elem legyen az, hanem valami más.
Aztán miután ezt kimondtam, valahogy másra gondolok. Megrázom kicsit a fejem, mintha nem is lenne érdekes, amit mondtam, mert hát valószínűleg nem is az.
Más viszont egyre jobban érdekel, és nem vagyok rest megkérdezni. Jó, oké, tartok tőle, mit is fogok hallani vagy mit nem, legrosszabb esetben pedig egyedül maradok.
Csak várok, és úgy érzem, valaki vízzel öntötte le a kezeimet, mire aztán a választól rögtön ki is szárad. Én ezt nem értem.
- Én kérdeztem előbb.
Húzom most ki magam, na nem mintha függne tőle az én válaszom, de azért ez így nem lenne fair. Gondolkodni kezdek, megint, majd  a tőlem telhető legjobb alkuval jövök elő.
- Te most válaszolsz nekem erre előbb, aztán tehetsz fel egy kérdést, ami kétoldalú, és arra én válaszolok előbb. Jó?
Nyújtom felé az egyik kezem, hogy áll-e az alku, és innentől már nem rajtam múlik a dolog.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - László Dalma összes hozzászólása (46 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel