28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emma McNeilly összes RPG hozzászólása (101 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2012. december 20. 21:47 Ugrás a poszthoz

Dávid
Ruha

Tündérkém hozd ide anyának azt a szívecske formát, na meg azt a csillagot se felejtsd el… Pontosan így kell, látod milyen ügyes vagy? Anya szeme fénye vagy.  Tudod, a konyhában mindig a lányok sürögnek-forognak, a férfi a háznál meg megkeresik azt a csodaszép fát, amit majd együtt feldíszítünk, családként.
Emma mosolyogva ébred gyönyörű álmából. Nem tagadhatja, hogy ez a boldogság, ami kiült az arcára annak köszönhető, hogy ide keveredett, ennek az intézménynek a falai közé. Még új neki az, hogy minden nap találkozzon emberekkel, ráadásul iskolatársaival, eddig többnyire magántanulóként élte mindennapjait, baráti körét pedig gyerekkora óta ugyan azok alkották. Mondhatni, hogy így még elég keveset látott eddig a világból, arról nem is beszélve, hogy a naiv és mindent tökéletesnek látó énje amint előbújik, még lehetnek problémái. Igazi lustaságként nyújtózkodik reggel az ágyikóba, amit jelenleg birtokol, még nem sikerült beszélnie az itteniekkel későn este érkezett előző nap, így az újak szállásán pihen. Reggel a tükör előtt forog egyet, magára mosolyog majd pizsamáját egy fehér-zöld szettre váltja. Hamar felkerülnek a kiegészítői is, amik elengedhetetlenek. Nem nagyon válogat, mer még nem volt ideje komolyabban kipakolni, így amelyikhez hozzáfér és passzol a ruhájához, felteszi, hogy vére elindulhasson körülnézni, mert még semmit sem tud, hogy merre van a klubhelyiségen kívül. Mivel pont hétvégére érkezett meg, ráadásul ünnepek előtt, van egy kis ideje otthon érezni magát és belerázódni az itteni tempóba, mielőtt mély vízbe veti magát. Felveszi kabátját, sálát, kesztyűjét és egy fülmelegítőt, magához veszi a korcsolyát, majd kilép az átmeneti szállásáról. Még tegnap mikor megjött a folyosón hallotta pár diáktól, hogy a faluban megnyílt egy korcsolyapálya, karácsonyi vásárra és hatalmas köztéri karácsonyfával. Arra felé veszi az irányt, hatalmas hókupacok állnak a járda szélénél, arról nem is beszélve, hogy rettentően hideg is van. Összehúzza a kabátját, majd mikor kiér a térre, a vásár felé veszi az irányt. Az egyik kedves árushölgytől forró kakaót vesz, majd a pálya melletti egyik padhoz ballag. Nagyon szeretne korcsolyázni, talán két éve is van már, hogy utoljára jégre ment, de egyedül nem szívesen tenné, vár egy kicsit hátha akad társasága. Addig is elfogyasztja a kakaót, eldobja a szemetesbe a papírpoharat, majd átveszi a korcsolyát. Hatalmas mosollyal az arcán, csillogó kék szemekkel tekint a pályára, ami már úgy vonzza magával, mint a méheket a virágok. Ám azért ott van a félelem is a tekintetében, mert szép lenne, ha bemenne egyedül, aztán elhasalna. Körbenéz, hátha akad valaki, akit ha leszólít esetleg lesz kedve vele menni pár kört, nagyon élvezné a körbe suhanást már és azt, ahogy a haját lebegteti az áramló levegő.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2012. december 20. 21:52
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2012. december 21. 15:50 Ugrás a poszthoz

Valentin
Emma öltözék

Eljött a Karácsony. Gyönyörű és magával ragadó ünnep, ami mindenki egy kicsit békésebbé és szeretetteljesebbé tesz. Emma igazán odavan ezért az ünnepért. A maga sajátságos módján éli meg minden évben, mondjuk eddig mindig a családjával töltötte az ünnep egészét, most mégis, ha már sikeresen felvették ide, és még idén beköltözhetett, akkor ki akarja az itteni mókákból venni a részét. Nagyon szereti az ünnepi forgatagot. el sem tudná képzelni az év végét e nélkül a csodás esemény nélkül, olyan neki ilyenkor mintha a második születésnapját tartaná, főleg, hogy az első Mikulás napján van. Talán ebből adódik az is, hogy annyira imád minden jellegű ünnepet. Az iskolában bált rendeztek, ami biztosan egy tökéletes köntösbe öltöztetett esemény lesz. Édesanyjával együtt vették a ruháját, ami csodálatosan tükrözi néha hercegnős, néha komolyabb énjét. Minden kiegészítője is ahhoz passzol, na meg a cipője. Nincs olyan lány, aki ne szívesen öltözne ki és jönne el szórakozni. Ha más megoldás nem lett volna, valószínűleg egyedül is benézett volna, de nem így történt. Még délelőtt összefutott egy kedves fiúval, aki kísérőjeként vele tart ma este. A kezdés előtt érkezett egy kicsivel, így volt ideje körülnézni. Nagyon szépen díszített terem és az illata is fenséges. Az egyik kisebb fa mellett áll meg, annak díszeit csodálva mindaddig, míg a kvíz győztesét díjazzák és elkezdenek befelé szállingózni az emberek. Saját asztalukhoz ballag és egy finomnak tűnő csokis süteményt vesz magához, azt kezdi el majszolgatni. Végignéz a társaságon, nagyon jó, hogy ilyen sokan eljöttek. Bár még alig kezdődött el és bárki beeshet. Partnere a bál megnyitója körülire ígérte az érkezését, így egy pohár italt tölt magának, amit szép lassan elfogyaszt, majd megkostól még egy fajta süteményt, ami nagyon ízlik neki, ennek egy erőteljes hümmögéssel hangot is ad, majd háztársaira mosolyog és iszik még egy pohár üdítőt. Következik a vacsora amit minden ház saját asztalánál fogyasztanak. Ez után elhagyja a Navine asztalát és visszatér a már említett karácsonyfához, hogy ott megvárja őt. Arcán az öröm tükröződik, megjelenik a kis gödröcske is mikor mosolyogva áll, szemeiben pedig ott csillog a kíváncsiság, hogy mit hoz ez az este. Nem volt eddig az a nagy bálozós, ez lesz az második ilyen alkalom az életében. Izgatottan ácsorog, még egyedül, és hallgatja a kellemes dallamokat a vacsorát követően.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2012. december 21. 15:50
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2012. december 23. 01:42 Ugrás a poszthoz

Valentin



Nem sokat ácsorog egyedül, hamarosan többen is érkeznek a terembe, nem igazán figyel oda, belefér pár perc késés, gondolván magában. Nem az a számon kérős fajta, na meg igazából örül, ha eljön a fiú, még nagyon új ő itt és ez a lehetőség is nagyon megtisztelő már. Tetszik neki az esemény hangulat és nem hagyta volna ki semmi pénzért, most hogy itt van, pedig nem hagyná el a helyszínt, ha egyedül maradna sem. Kicsit mosolyog, magában ekkor érkezik meg Valentin. Aki nagyon aranyosan suttogott a fülébe. Felé fordul, majd azon nyomban széles mosollyal az arcán reagál. Próbálja azért leplezni izgatottságát amennyire csak lehet, de tényleg nagyon kellemes meglepetés számára ez az egész, ami itt történik.
- Egyáltalán nem. – Feleli kicsit meglepődve és nagyon halvány pírral az arcán. Valóban örül neki, hogy eljött a kísérője és nem egyedül kell itt lézengenie. Udvariassága és kedvessége igen megnyerő, biztosan jó nevelésben részesült. Ebben már az elején sem kételkedett. Ekkor érkezik a fiú kérdése, és a karnyújtás. Kétoldalt megfogja a szoknyáját és keresztezi lábait és meghajol. Majd a fiú kezébe teszi a sajátját. Mindezt úgy, ahogy belenevelték.
- Ezer örömmel.
Miután kimondta a tánctérre lépnek bal karját a fiú vállára helyezi, a másik a fiú bal kezében pihen, majd hagyja, hogy a fiú vezessen. Kedveli a bálokat és ezeknek a táncrészét is. Édesapja családja megkövetelte, hogy a legfontosabb táncokat megtanulja, így ezekben tökéletesen otthon van. Még mindig mosolyogva tekint Valentinre akihez pár szót majd kérdést is intéz tánc közben. Amennyiben a fiú sem bánja közelebb húzódik így a fülébe súgva köszönheti meg.
- Köszönöm a meghívást, tudod most érkeztem és tényleg jól esett, hogy ilyen fogadtatásban részesültem.
Mondja kedélyesen majd az alapkérdések között próbál válogatni mit is kérdezzen mit ne. Barátságos mosolya és kedélyes hangja nem változik egész idő alatt, talán csak kicsit bátrabb lesz. Próbál megismerkedni is a táncpartnerével, ilyenkor azért nyílik rá alkalom.
- Mióta jársz ide? Mivel látom, hogy idősebb vagy, gondolom Mestertanonc lennél. Mit is tanulsz most?– kezdi egy elég szokványos kérdéssel, most azért nem csacsog annyit, mint általában szokott, próbál nem túl rémisztő lenni így elsőre.

Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2012. december 26. 21:29 Ugrás a poszthoz

Endruci


Egy icipici pók felmászott az ereszen. Jött egy nyári zápor, lemosta hirtelen. De kisütött a nap, és minden felszáradt. Így az icipici pók felmászott az ereszen.
Dúdolgat magában gyermeki énét meg sem hazudtolva 18 évesen. Általános, hogy így indul a reggel a leányzónak, hiszen mindig fülig érő szájjal valami mesébe illő cselekedettel írja be magát az adott nap történelmébe. Ma sincs ez másként. Frissen érkezett ként még annyi mindent látni akar, annyi mindent ki akar próbálni és ahány emberrel csak lehet meg akar ismerkedni. Hajtja a kíváncsiság és a kalandvágy. Minden napra választott magának valami apró kis célállomást, ahol a napjának egy részét eltölti. A mai napra megjelölt az egyik kastélyszárny folyosói, érdeklik a festmények ezen a részen, és a Trófeaterem. A hétalvó kisasszonyt szokásosan az ébresztőóra kelti fel, mait megtold egy jó 10 perces szundival, ezután kipihenten elballag a reggeli teendőket elvégezni. Felöltözik, fésülködik és hasonlók. Mikor elkészült haját szabadon hagyja, had libegjen az a barna, enyhén hullámos hajacska miközben sétál. Nem cicomázkodik sokáig felteszi állandó apró kiegészítőit majd útnak ered. Először a Konyhába megy, ahol megreggelizik, majd a manócskákal együtt készít egy kis süteményt egész napra, persze számítva arra, hogyha valakivel találkozik meg tudja kínálni, elrakja egy kis zacskóba, majd belecsúsztatja a csokis finomságokat a táskájába.
A Déli szárny felé veszi útját, nem mondhatni sétálgatásnak, amit sokszor művel. Egy két szökkenés, néha valami indián szökdeléshez, néha meg balett lépésnek tűnhet, no de nem ő lenne, ha nem így tenne. Az ilyen örömteli napokon majd kiugrik a maga bőréből - és ugraszt embereket a bőrükből-. Mellette képtelenség szomorkodni, nagyon imádja a kihívásokat, amiket egyes emberek magukban hordoznak, az meg csak plusz, hogy mióta az eszét és varázserejét tudja, azóta érdeklődik a gondolatolvasás iránt. Hamarosan eléri céljául kitűzött helyét, ahova belép. Körbetekint a csodálatos termen, minden gyönyörű és teljesen értékarányos a terem tartalmával. Körbepillant, majd elkezdi jobboldali irányba indulva a terep felfedezését. Számtalan díjjal és trófeával büszkélkedik az iskola, és annak volt vagy éppen jelenlegi tanulói. Hamar felfedezi az elrendezés szabályszerűségét, ennek nyomán körülbelül a 10-20 évvel ezelőtti díjaktól kezdi el a nézelődést. Rengeteg kviddicses cím. Azt már tapasztalta, hogy itt sokan igen komolyan veszik ezt a sportot, és az iskolában a csapatok küzdelmeinek erőssége is ezt mutatja, legalábbis ahogy arról olvasott. Kicsit furcsán érzi magát, mivel nem sok név van, ami mond neki valamit, nagyon kevés varázs világ béli múltja van, és az sem nyúlik túl távolra. De most azért van itt, hogy tanuljon és ismerkedjen ezzel az élettel. Mindent bele fog adni, és ez most a történelem, legalábbis a sporttörténelem és tanulmányi történelem, felfedezésével indul. Szépen lassan magába feledkezve sétálgat egyik vitrintől a másikig és szívja magába az információkat. Egy két díjat még meg is mosolyog magában.

Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2012. december 28. 01:55 Ugrás a poszthoz

Valentin


A kezdeti félelmet attól, hogy végül is magában lesz kénytelen eltölteni az estét hamar elszállt, hiszen megérkezett Valentin. Nagy örömet okozott ezzel a lánynak, amit talán még nem is érez mennyire jól esett Emmának. Az első udvariaskodáson és köszöntésen túl a modor, amit felé mutattak enyhe kis megilletődést vont maga után, próbálta palástolni, de a fiú mosolya nem azt erősítette meg benne, hogy ez nagyon sikeres lett. Ez a velejárója. Nagyon hamar zavarba lehet hozni, és sokáig képes emiatt a zavartság miatt bíborabbnál bíborabb színekben pompázni.
Csak tetéződik ez az egész a bókkal, amit kap. Ha a cél a zavarba hozatala volt, az nagyon is sikerült lesüti szemeit majd egy mosollyal néz csillogó tekintetével a partnerére.
- Te is igazán fess vagy. – mondja halkan, de a másik számára hallhatóan, majd tartásba helyezkednek és egy lassabb számra kezdenek el táncolni. Közben próbált beszélgetést kezdeményezni semmi esetre sem tolakodóan vagy erőltetetten, amint kicsit oldódik és nem lesz rajta úrrá a zavara már annyira nem is a beszédre inkább a táncra koncentrál. egyenes tartás, fej kissé megemelve, még ha ez csak egy iskolai bál is, ezek azok a rögzült dolgok, amikre büszke. Partnere is igen jó táncos. Tánc közben megüti a fülét, hogy ő is új még itt. Nem igazán tudja behatárolni itt az embereket neki itt mindenki ismeretlen.
-Igen? Nem tudtam, hogy más is van itt, aki hozzám hasonlóan később csatlakozott.
A tekintet által egy komolyabb hangját veszi elő de a mosolyt viszonozza. Érdeklődő típus, arról nem beszélve, hogy amúgy is felkeltette az érdeklődését Valentin.
- Igen idén végzek, és rengeteg minden érdekel, lehetőség van bőven még nem választottam nem volt köztük, amire azt mondhattam volna, hogy: igen ezt akarom csinálni életem végéig.. – mondja egy vállrándítással és a száját kicsit elhúzva, na nem mintha nem érdekelné, de egyelőre még szeretne körbeérdeklődni, hol milyen lehetőségek várják. Ezután is visszatér a vidámság az arcára, ezt már megtanulta az élettől. A sírás nagyobb energia befektetéssel jár, mint a mosolygás.
Hamarosan véget értek a lassú számok, egy mosoly kíséretében pont el akarta engedni a fiút mikor az az új zene ritmusára már pörgetni is kezdte. ezt egy kis nevetéssel reagálta le. Meglepődött már ezen is, de a java még hátra volt.  Már éppen kezdett szédülni, mikor a szám vége felé jártak. Magához rántotta őt Valentin majd eldöntötte elsőre egy kissé ijedt arcát mutatta és belekapaszkodott a fiúba, majd visszakúszott az a mosoly az arcára.
- Te aztán tudod, hogyan dönts le valakit a lábáról.
Mondja viccesen, majd már álló helyzetben még mindig egy kicsit szédelegve válaszol neki.
- Igen, az jól esne, és valami kapaszkodó is.
Mondja mosolyogva a végét majd hamarosan már az egyensúlyát is visszanyerve figyeli Valentint. Mikor tekintetük ismét találkozik, kérdéssel fordul felé.
- Eddig hogy tetszik itt? Van itt élet a mindennapokban?- érdeklődik a fiúhoz közel lépve, nem az a hangosan beszélős fajta, de pont elég ez a hangerő ilyen kis távolságra.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2012. december 28. 21:44 Ugrás a poszthoz

Valentin


Mindig is híres volt bájolgásáról és kedvességéről Emma. Mindig mindenkihez túlságosan is jóhiszeműen áll, ez is csak abból adódik, hogy nem szereti a haragot és a haragtartást. Sokszor inkább enged ő, mint sem valami megromoljon az általa elképzelt idillben. Jelenleg azonban erre semmi szükség, a műveltségét némi kedvességgel vegyítve mutatja ki, szintén igen műveltnek tűnő partnere felé. Mikor a fiú fejtegetni kezdi a Véletlent és a sikeres egymásra találásukat, szépen mosolyog végig, bár e mögött a mosoly mögött azért már rejtőzködik némi mögöttes tartalom, de azt most leplezi.
- Igen, sikerült. – erősíti meg az iménti mondatrészét, kellemes lágy hangján. Boldog a tudattól, hogy még „új” még sem kell azt látnia, hogy mindenki ismer valakit ő az egyetlen, aki még senkit. Ez már az imént megváltozott. Legalább egy ismerős, ez is feldobja.
- Értelek. De már megvan az utad és ez a lényeg. – zárja le tömören, nagyon is érdeklődik Valentin iránt, de nagyon nem a szakokról szeretne most csevegni, ezt csak amolyan indító témának szántan. Ami meg a jövőjét illeti, az elég ködös, nem is az a baj, hogy nem tudja, mert voltak mindig is tervei erről-arról, de a családja nagyban próbálja befolyásolni őt, és amilyen kis szerencsétlenke szegény, legtöbbször ez sikerül is nekik. Bár edződött az eddig elmúlt évei alatt, de magántanulóként nehéz lett volna társaságoktól tanulnia, vagy azokkal alakulnia. Így még ha furcsán is hangzik, de 18 éves koráig megmaradt „Apa tündérkéjének” és a naivitása, pozitív világnézete továbbra is ott suhog a jelleme körül.
Már oldottabb hangulatban, bár még egy kicsit zavarban mosolyog vissza a felajánlásra. Egy bólintást követően belé is karol, majd az italok felé veszik az irányt, míg hallgatja kérdésére a választ. Érdekli is meg nem is, ez olyan kétes dolog nála, sosem volt az, akit csak a társasági élet vonzott, na de olyan se, aki ott gubbaszt naphosszat a könyvek között.
Elveszi a puncsot, majd ő is megemeli és koccintanak. Iszik egy keveset, közben látja, a fiú pásztázza a termet, majd az óráját nézi. Mikor ismét felé fordult a táncpartnere a szemeibe tekintve hallgatta.
- Őszinte leszek, nagyon örülnék neki. Szeretem a bálokat, de csak mértékkel… - mondja mosolyogva, majd leteszi a puncsos pohárkát. Ezután a szemébe nézve folytatja.
- Még nem igen tudom, mi merre van, rád bízom magam. – mondja kissé szelíden, majd elindulnak a fiú irányításával.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2012. december 29. 02:05
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 2. 17:27 Ugrás a poszthoz

Endruci


Miután roppant érdekfeszítő reggelét követően elérkezett célállomásához, azonnal beleveti magát, hogy felfedezze a terem csodáit. Már kitalálta mi szerint néz körbe, de figyelme megragad a hatalmas kupákon, az egyik részen. Meg is áll előttük. Olvasgatni kezdi a feliratokat, melyik kihez vagy melyik házhoz tartozik, na meg miért is. A hatalmas elmélkedés közepette mintha valami hangot hallana kintről, de csak legyint. Elkezd az egyik kupa felé nyúlni, hogy megnézze közelebbről, ekkor lép be valaki és kiált, hogy „csak meg lettél”.
- ÉN!?
Emmára annyira rájön a frász, hogy sikeresen felborít egy kupát, majd még át is esik rajta. Ennek el se szabadna borulni, tuti valaki azért rakta ide, hogy jól megtréfálja az embert. Jó, szép kis mutatvány, ma nem tervezett semmiféle talajtornát. Aztán most meg tessék megnézni, ott hempereg a kupával a földön, remek.  Egyébként meg fogalma sincs ki volt az, mert el is tűnt az egyik oszlop felé. Ahogy ő sem látja, úgy remélhetőleg a másik se őt, mit szerencsétlenkedik itt össze. Elkezdi összeszedni magát. Felül a hasast követően, majd még ülve rendezni kezdi, amit eldöntött. Közben meghallja, hogy egy srác az érkező. Valami kérdés félét intéz, biztosan jól el van magával, vagy ha hozzá szól, na, akkor mi van? Inkább meg sem kockáztatva semmit, odaszól a neki háttal tanyázó személynek, mivel ő már megnézte.
- Igen az ott Latin, én pedig egy kukkot se értettem belőle.
Vallja be őszintén, majd jóleső érzésként, ha már lekerült a kisebb dolgok közé, megnézi hova sodorták a dolgok.. Nem talál semmi újabb érdekfeszítőt, feláll, leporolja magát, és már mosolyogva lépdel oda bemutatkozni.
- Szia Emma vagyok. Tudsz róla, hogy majdnem lett egy kisebb szívrohamom? Pedig azt hinné az ember, ide  a kutya se jár be… - mondja mosolyogva, majd közelebb lép az oszlophoz és még egyszer nekifut ennek, hátha valami különösen izgalmas dolog rejlik benne, csak ő túl műveletlen latinból ehhez.
- Mit keresel egyébként? – kezdi meg a csacsogást, imád beszélni, nem nagyon lehet ezt elvenni tőle. Maximum, ha valaki egyszer betapasztja a száját, de ez nem mostanában fog bekövetkezni.
~ Olyan korom béli lehet, biztosan nem tegnap óta jár ide. Mivel még nem átkozta le a fejemet, azt is kétlem, hogy Rellonos lenne…. Érdeklődő ember, másként mi a búbánatért lenne ő is itt?  Ránézésből talán ennyi… De később még visszatérek rá. ~
Gondolkozik, a kedves mosolyával az arcán majd a fiú szemeibe tekint kékjeivel, és cuki kiscicaszemeivel várja, hogy vajon szóba elegyednek e vele, avagy sem.
  
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2013. január 2. 21:15
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 14. 21:32 Ugrás a poszthoz

Dávid

Egy ideig csak üldögélt magában és sóvárgott a pálya felé, de semmi kedve sem volt egyedül- Lehet lelt volna társaságra ott is előbb utóbb, de inkább megitta a kakaót, majd körülnézett. Lassan lépdelt az ő irányába egy nála fiatalabbnak látszó fiú, majd meg is szólította. Kékjeit ráemelte, majd kedves mosolyával arcán felé fordult.
- Szia. Elég felkapott hely…- hatásszünetet tart, és a mondat után se sikerül távoznia jókedvének.- De ha már itt vagy nincs kedved velem korcsolyázni?
Nem hangzott valami jól, de legalább tartalmilag ki tudta fejezni magát. Pislog párat, majd feláll, immár a korcsolyákon egyensúlyozva, egy fél mosolyt küld a fiú felé, majd folytatja a beszédet, ahhoz nagyon ért, na meg szeret is beszélni.
- Tudsz korcsolyázni? Ha nem az sem baj, majd segítek…
Persze, támadd le egyből, ügyes Emma, így kell ám ezt. Komolyan, szép, hogy nem egyből közlöd vele, hogy most rögtön meg fog tanulni, még arra se válaszolt akar e veled menni, te meg már bombázod is a kérdéseiddel. Gyönyörű. Kezd egy kicsit rápirítani magára, hiszen tisztában van vele, mennyire sokat tud csacsogni, meg, hogy néha előbb beszél, mint azt végig gondolná. Nem szokott megbántani senkit, sosem volt rosszindulatú, de néha lehet félreérthető, amiket mond.
Lelkesül be teljesen attól, hogy már akadt egyáltalán valaki, aki hozzá szólt. Amennyiben a fiú rávehető volt meg is indulnak a pályára. A lány jégre lép és fordul párat, majd visszasiklik a kapuhoz.
- Mielőtt elkezdjük, megkérdezhetem a nevedet? Én Emma vagyok, szólíts, ahogy jónak érzed.
Nyújtja a kezét a bemutatkozás mellé, remélve hogy viszonozza ezt a fiú. Körültekintve rengeteg embert lát valóban, ahogy azt már a srác is említette. Kacarászva járnak körbe egyesek, mások a pályán mutatnak be szebbnél szebb mutatványokat. Kicsit elkalandozik a tekintete az egyik piruettező lányra, hatalmas mosolyra húzódik a szája, szereti ezt az elfoglaltságot, nézni is, legalább annyira, mint csinálni. egy kis idő után újra a fiúra néz, majd az ő döntése alapján, ha kell noszogatja kicsit, ha nem akkor a jégre lép mellé ő is és bele is vágnak.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 15. 16:35 Ugrás a poszthoz

Dávid


A társaság érkezik, Emma pedig szokásos kedvességét elővéve érdeklődik.  Nem szokás, de ő egyből a lényegre térve kérdez rá, hogy csatlakozik e hozzá a srác. Igazából most minden bátorságát összeszedte, mert azért nem szokott ennyire határozott lenni. Szerencséje is van, mert minden visszautasítás mentesen kapja az igenleges választ, mosolya továbbra is sugárzik.
- Nagyon örülök neki.
Mondja, majd a fiú a pad felé indul, ahol leül és korcsolyát húz. Addig van idő egy kicsit körülnézni, az időjárást szemlélni…..vagy igazából bármire, de ez csak időhúzás, hiszen már alig várja, hogy jégre léphessen, felcsigázta a dolog és most már semmi és senki nem tántoríthatja el, jöhet bármilyen akadály. Néha azért rápillant a padon ülőre, hogy is áll egy bátorító mosollyal.  Közben sikerül végeznie majd megszólal, amin csak felnevet. Szereti ha őszinték vele, nem igazán vevő az ilyen szövegekre, bár amilyen naiv nem igazán tudja sokszor megítélni játék e amit vele folytatnak vagy sem, na meg azt se valós vagy szédítés egy két dolog, de mindig reménykedik.
- Hagyjuk a menőcsávót a padon, mi meg menjünk korizni, jó?
Lehet, hogy nem egy profi, a szavaiból kiindulván, gondolhatja Emma, ettől függetlenül nem az a visszakozós lány, így mikor elkezd felállni és utána indulni a srác a pálya felé, magában kuncog párat majd pályára lépése után, bemelegít. Visszasiklik a kapuhoz ahol a megtántorodott társasága van.  Bemutatkozik, majd a fiú önbecsmérlésére nem reagál, nem hitte ezt problémának, végül megtudták egymás nevét, így továbbiak se merülnek fel.  A kézcsókra csak egy kis pír kerül az arcára egy lágy mosollyal együtt, bár ez az időnek is betudható. Lesüti a szemeit, majd mikor újra kinyitja, már Dávid próbálkozásait figyeli a pályára lépésre. akaratlanul is megmosolyogtatja őt. A korlátnál azonban megáll, kicsit furán is fest így kapaszkodva, mellé kezd csúszni. Majd hallgatja, amit mond. A feltételezésen csak jót derül vele együtt, majd szembe áll vele és az egyik kezét levéve a korlátról elkezdi húzni befelé.
- Nincs vissza út neked se, én szeretem a nehéz feladatokat. Majd én segítek, először is felejtsd el ezt a korlát melletti számot, szépen bemegyünk oda középre. – mondja, majd elkezdi maga felé húzni, szemben vannak egymással, ha úgy nagyobb biztonságot érez a másik kezét is odanyújtja neki. Remélhetőleg odáig nem lesz semmilyen baleset, ez a rész éppen egész nyugodt, más biztosan nem ütközik beléjük. - Aztán ha beértünk megállunk, méghozzá… lábaid kisterpeszben, körülbelül vállszélességgel megegyezőben. De ha gondolod, megmutathatom… Mutassak tükörképet? Vagy forduljak meg hozzá? – Kérdezi miközben hiperaktívkodva forog, és megáll előbb szemben vele, majd háttal a válla felett hátranézve. Nevetnie is kell magán, de abban is biztos, hogy a srác is ki fogja röhögni, ha sikerült éppen megállnia.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 15. 22:42 Ugrás a poszthoz

Dávid

Miután a formaságokat letudták, meg túl vannak a menő és nem menő kérdésen Emma vezényletével a dolgok közepébe vágnak.  Pályára lépnek majd egyből középtájra csúsznak a lány jóvoltából. Bár láthatólag, sőt hallhatólag ez nem villanyozza fel elsőre túlságosan Dávidot. Próbál ellenkezni, kicsit botladozik is, de addig nincsen probléma, amíg a két lába külön külön csúszkál. A baj akkor következik be, amikor ez már nem így történik.
- Nem kell ehhez táncművésznek lenni, lazíts egy kicsit… na, a kedvemért.
Mondja vigyorogva, aztán ami várható volt az be is következik szép lassan. Botorkál tovább a srác, próbálkozik kisebb sikerekkel. Az arcára azért rá van írva a félelem, de elengedi a kezét.  Próbál figyelni rá, miközben magyarázni szeretné, hogyan tovább, aztán egyszer csak szemmagasságban volt Dávid, nincs Dávid. Lenéz és a srác a földön van, majd arra kéri inkább csak a kezét fogja, ez után jön a röhögés. Odacsúszik hozzá.
- Azt mondják, ha tudsz magadon nevetni, akkor probléma nem lehet. – Mosolyog mellé, majd mikor a fiú felkelt mellésiklik és összekulcsolja a kezeiket. Megszorítja persze nem erősen, csak, hogy érezze, hogy a biztonsága megvan, és jó kezekben van.
- Ugyan, arra tanítottak, amíg nem rám esnek addig semmi probléma…A forrócsoki meg jól hangzik.
Mondja nevetve, majd ezúttal tényleg lassan kezdik. Egy nagyobb körívre siklik a fiúval. Majd a szemeibe nézve kezd megint magyarázni.
- Csak lazán, nem szabad görcsösen nekiállni. Ha meg nem sikerül, próbáljuk majd újra… Próbáljuk meg együtt csinálni hátha úgy sikerül. Jobb lábaddal kezdj el előre haladni, rendben? Aztán meglátjuk, hogy tudunk együtt működni.
Mondja kedvesen mosolyogva, miközben hangja nyugtatólag hat és nyoma sincs benne semmi lenézőnek vagy akár csak annak, hogy teher lenne ez számára. Lehet, hogy nem egy bajnok, nos Emma sem az. Ahhoz pedig, hogy valaki korizzon és jól érezze magát, nem az kell, hogy jól tudjon csúszkálni, hanem, hogy élvezze, de amíg a srác nem kezd el lazítani nehéz lesz. De nem adja fel egykönnyen úgy sem a lány. Közben, hogy oldja a hangulatot érdeklődni kezd.
- Régóta jársz ebbe az iskolába? Melyik házat erősíted? Mesélj egy kicsit! – Kéri fel rá kicsit csacsogós jelleggel, ő ilyen elég sokszor tapasztalható ez nála, szeret is meg tud is beszélni. Bárhol, bárkinek és bármiről. Ebben előjön az a közhely, hogy még a semmiről is tud órákig beszélni, ha kell.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 21. 13:42 Ugrás a poszthoz

Dávid

Csak mosolyog, mikor Dávid önmagát kezdi nyugtatni és biztatni. Remélte azért, hogy egy esés után vagy az első kudarcot követően nem fogja feladni. Így is történt. Bátrabban, remélhetőleg kicsit lazítva áll neki. Elsőre ez még azért nem tökéletes, de mindent elkövet ő is, hogy segítse a srácot. Emma olyan ember, aki nagyon kedélyesen fogad mindenkit, imádja, ha van társasága és ha segíthet. Na persze a sok csicsergés elsőre nem túl csalogató, de hozzá lehet szokni. Arról megint nem beszélve, hogy néha nincs sok összefüggés, ha hosszabb szöveget mond a mondatai között, de túl lehet élni. Kezét nyújtja ezzel is próbálja biztosabbá tenni a másik pozícióját. Így talán ő sem feszeng annyira. Azon csak mosolyog, hogy ma még fog borulni. Ha Dávid tudná, mennyit is borult ő már mikor tanult korcsolyázni, meg az első időszakban. Sokkal bénább volt, mint most ő.
- Ó, nem tartok én ettől ügyes vagy te..én pedig megtanultam már esni. – kacsint rá,a nyelvnyújtásra felkacag, majd folytatja. – Vigyázz a nyelvedre, mert egyszer még leharapja valaki.
Jó kisdiák lévén figyeli Emma szavait, mikor a lány befejezte akkor láthatóan minden gondolatát és koncentrációját összeszedi és próbálkozni kezd a megvalósítással. Lassan de biztosan még kézen fogva egyre bátrabban és hosszabb csúszásokkal tesznek meg egy félkört, aminek a teljesítése közben már ott az öröm meg a sokkal nagyobb felszabadultság Dávid arcán. Közben elkezd érdeklődni felőle, bár sejtette, hogy azért ennyire nem kellene a figyelmét felosztatnia vele. Szépen végighallgatja, majd ő is mesélni kezd.
- Ami engem illet a Navine ház tagja vagyok, jelenleg pedig ötödikes, még ha ez külsőleg nem is tűnik fel. –mosolyodik el közben. Mit ne mondjunk nem nőtt túl nagyra, az arca is elég kislányos még. – Én nem sokkal karácsony előtt érkeztem meg. Eddig magántanuló voltam. Különös is ez, hogy most ennyi ember vesz körül…
Itt be is fejezi a mesélést egy időre, látja a másikon, hogy most már egészen jól halad. Szépen lassan elengedi a kezét, már ha a srác s biztosabban siklik, hogy meglássa, hogy is megy ez neki egyedül. Ügyes volt már az előbb is, bízik benne, hogy sikerült valamit tanítania. Azért ott marad elég közel hozzá, mielőtt nagyobb kárt tenne magában Dávid, közbe tudjon lépni. Egy darabig nagyon szépen haladnak így.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 27. 00:25 Ugrás a poszthoz

Beu és Z

Ma este


Emma igazán boldogságosan ébredt fel ma reggel, hétvége van, nincsenek órák, pihenhet. Ennek ellenére, mikor körbenéz, egy órára pillantva tapasztalja, hogy reggel 7 óra van. Visszahuppan az ágyba és körbenéz. Látja, hogy nem csak ő van még benn, nyilván senki nem kel 5 órakor és teper le a pályára edzeni, egyik lány se ilyen elvetemült, pedig mindegyik kviddicses. Na igen, ez az ami annyira nem áll hozzá közel. Valószínűleg egyszer próbálná, annak is kék zöld foltok és valami komolyabb sérülés lenne a vége. Mára viszont nem ez a terv. Úgy gondolta sétál egyet aztán este meg lemegy bogolyfalvára császkálni egyet. Ezt meg is osztotta szobatársnőjével, aki nem véletlenül volt neki olyan ismerős. Mint a bálon kiderült, volt már egy kisebb afférjuk, egy kis leves kíséretében. De Emma nem haragtartó, így ezen mosolyogva túllépet. Viszont ami ezután következett, na arra nem számított. Órákig kellett győzködni, még egy talánt mondva végre lógva hagyták. Bea és egy barátnője lehívták őt a Csárdába. Ő nem az a fajta lány, aki oda jár, sőt, soha nem is járt kocsmában. Arról nem beszélve, hogy alkoholt is csak jó mélyen elzárva egy üvegben látott. Kicsit rémülten és félve állt a dologhoz, de nem akarta őket megbántani. Maximum elmegy, és mikor odaért megmondja nekik, hogy nem érzi jól magát, inkább visszamegy és lepihen egy kicsit. Felöltözik, egy farmert kap fel barackszínű felsővel, aztán pulcsi és kabát kerül rá. Felkapja a cipőjét majd sálat és sapkát húz. Kilép a szobájukból és a Navine szárny felől, elindul kifelé. A kastélyt elhagyva, a kapuban már egyszer megtorpan, de innét még tovább viszi a lendület. Mosolyog, de az ijedtség ott van az arcán. Végigballag a kissé latyakos úton majd a fő utczán keresztül sikeresen eléri a megbeszélt célt. Megáll a kocsma ajtajában és habozva nyúl a kilincs felé. Aztán vissza is húzza kezét. Egy rossz külsejű illető lép oda hozzá, aki elöl félreáll, és beengedi. ~ Na tessék, pont az ilyen emberek miatt nem járok ilyen helyekre. Sokkal jobb lenne nekem ott fenn a szobámban, elolvasok egy könyvet, vagy valamit kitalálok, inkább, mint, hogy ilyen emberek társaságát élvezzem… Komolyan, mit gondoltam? Mire ideérek, beleszeretek? Vagy esetleg, jobban fog kinézni, mint elképzeltem?~ Tovább gondolkodik az ajtóban, elég sok grimaszt vágva a gondolatmenet közben, mikor már hangokat hall maga mögött, elsőre csak léptek, aztán egy lány hangja. Megrémül, hogy itt aztán elvágták a dolgot, ha ez az, akire gondol, nem menekülhet. Pedig most aztán rohanna haza.  
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2013. január 27. 01:20
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. január 27. 20:05 Ugrás a poszthoz

Beu és Z

Január 26


Egy lánynak nagyon nem a Csárdában van a helye. Ennek a lánynak meg pláne nem. Arról nem beszélve, hogy két lánynak sem igazán, ők meg ráadásul hárman lesznek. Morcosan gondolkodik, ám arcát inkább az ijedség tölti be. Hezitál. Mikor már éppen arra jutna, hogy na jó, felejtsük el, visszatér a kastélyba, akkor valaki megszólítja. Amire még egy kicsit fel is szökken. Mini szívroham mára is megvolt, remek. A kérdésre már éppen készül egy határozott igennel válaszolni, és mondaná, hogy távozik is, mikor se szó, se beszéd, szó szerint magával viszi őt befelé, vélhetően Zoé. Na tessék, már jó társaságnak néz elébe. Értékeli ő a bátorító hangnemet és arckifejezést mégsem tudja magát odabent, azaz most már ide bent, elképzelni. Ez a hely, enyhén szólva sem üti meg a színvonalát és még taszítja is. Kosz van, szaglik a hely. Magától biztos, hogy soha az életben meg nem közelítette volna, még csak távolról sem. Tágra nyílt szemekkel néz körbe, közben a védelmező szavakra, kissé megtorpanva azért reagál.
- Mért, itt bajom lehetne? – Elkerekednek a szemei és kérdően néz a lányra. Igen képzeli, mit hisznek róla, de ő akkor is elsőre jár itt, és ahogy jelen pillanatban kinéz utoljára is. - Szerintem ebben az esetben sokkal biztonságosabb nekem ott, a kastélyban.
Fordul kissé hátra és mutat kifelé az ajtón. A kacsintásra valami mosolyféleséget mutat, aztán kiszúrják Beát, így láthatóan a megfelelő ember és nem valami még idegenebb ráncigálta idáig. Mondjuk úgy kisebb noszogatás után helyet foglalnak és levetik a kabátokat, sálat meg sapkát. Közben fel sem eszmél még és egy korsó sör? vagy olyasmi kerül elé. Bátortalanul inkább némi vicsorítás, mint mosolygás kíséretében nézegeti eléggé furcsán az italt. nézi jobbról aztán meg balról, majd a két jóízűen kortyoló lányra tekint.
- Itt nem lehet mondjuk narancslevet kapni? Persze az se gond, ha nincs, ha visszamegyek a szobába, ott van.
Kérdezi egy mosollyal, amivel próbálja kifejezni, hogy ő ugyan ilyet még nem ivott, de nem is úgy tűnik, hogy szeretne. Mondjuk itt lenni se nagyon. De ez eléggé tiszta sor a belépésük óta. Ám a két lány igencsak rosszalló tekintetére csak lesüti a szemeit és az italhoz közeledni kezd. Már a korsó a kezébe van, és az arcához is emelte.
- Szia Zoé, örülök, hogy megismertelek.
Legalábbis most még biztosan örül, aztán meglátjuk pár óra múlva. Úr isten! Most mi lesz, vajon mit hoz ki belőle? Milyen íze lesz? Ízleni fog neki egyáltalán? Mi van, ha valami borzalmas és beteg lesz tőle? Vagy mi van akkor, ha ízlik neki? Na jó, az utolsót kellően ironikusan mondta magában ahhoz, hogy tisztában legyen ez a lehetőség egyelőre nem áll fent. Belekortyol, majd elég érdekes grimaszok kíséretében még egyszer. Leteszi maga elé, és akkor látja, hogy a két lánynak már csak kortyai vannak vissza. Megint tágra nyílt szemekkel.
- Ennek ilyen furcsa ízének kell lennie, vagy csak az enyém rossz?
Érdeklődik kellően naiv énje, nem mintha lenne neki olyan, amiben ez nem nyilvánul meg. Kedvesen mosolyog a lányokra és látva rajtuk, hogy márpedig, ha kell neki, ha nem ezt most meg kell igya megpróbál küzdeni az itallal. Még iszik egy vagy két kortyot. Hamarosan egy kis pír jelenik meg az arcán, körülbelül a korsó felénél járhat. Lehúzza a pulóvere cipzárját, majd a két lányra tekint. Tovább nem megy, eltolja magától, és úgy gondolja neki ez mára elég volt.
- Ti sokat jártok amúgy ide?
Érdeklődik, közben Bea valamit intézkedik, és újabb poharak érkeznek, a régi korsók meg eltűnnek. Nem nagyon tudja hová tenni most mi is a helyzet ezért csak pásztázik a tekintete Zoé és Bea szemei között.
- És ez micsoda?
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. február 8. 23:50 Ugrás a poszthoz

Beu és Z

Január 26


Szende Emma? Az meg milyen? Kérdések cikáznak a fejecskéjében, számtalan. Mióta ideért többet gondolkodik, mint tanórákon. Ilyet se mondott még biztos senki, de ezt a lányt a Csárda sarkallta erre a kis észtornáztatásra. Ez gyönyörű, más lazítani jár ide, ő meg ide se járna, ha tehetné, most meg itt kombinál már fejben. Ez a környezet, ezek a szagok… az alakokról nem is beszélve, akik a helyen tanyáznak, most és általában. A cserére csak elhúzza egy picit a száját. Igazándiból annak örülne a leginkább, ha valami alkoholmentesre cserélhetné ezt a dolgot itt maga előtt. Ők vajsörnek hívják, Emmus inkább valami agyzsibbasztó löttynek nevezné el és jó messze kerülne tőle. Legalább annyira, mint amennyire messze van egymástól Budapest és New York, ha az elég messze van. Mosolyra derül elsőre, mikor meglátja a pincért közeledni és érdeklődve kérdezi mi is jön. Megint előjött a naiva belőle, hiszen Zoé válasza előtt, meg mert volna esküdni rá, hogy legalább egy kicsit meghatotta őket, és kikértek neki valami üdítőt. Mikor megtudja mi az, még inkább meghátrál, mint eddig.
- Erről már hallottam, aputól, ilyet csak a férfiak isznak, nem?
Kérdezi félve, és ez az arcára is kiült. Zoé vallomása most nem nagyon nyugtatta meg, és a koccintásig se nagyon akar eljutni. A szék támlájába kapaszkodik és már pár centivel hátrébb is csusszant. Rajtra készen van, ha kell, rohan is kifelé. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy ő abból az általa félelmetesnek titulált italból akár csak egy kortyot is legurítson a torkán. Bea ízlése ide vagy oda. Elhangzok a jelige, majd a másik két lány megemeli a poharat. Itt az idő, most vagy soha! Tehát nézzük a lehetőségeit, vagy lejjebb ad az igényeiből, vagy szépen és gyorsan felpattan és elhúzza a csíkot. Zoé illetőleg Bea szeméből nem azt mondatja az elszántság, hogy ő innen szabadon távozhat. Így a megszoksz vagy megszöksz páros közül előbbi maradt számára. Felemeli a poharát, előveszi legszebb mosolyát, majd ugyan azzal a lendülettel, visszateszi az asztalra. Azon gondolkodik melyik jobb kifogás, a „nem is vagyok olyan szomjas” vagy az „allergiás vagyok az összetevőire”… Nem drága lányom, te a szórakozásra vagy allergiás. Mondja a belső hangja, aminek túl nagy lett a szája hirtelen. Nem igazán tudja elfojtani, így úgy negyed óra itallap böngészést követően arra jut miért ne.
- Az estére.
A lányok szemébe néz, előbb Bea aztán Zoé tekintetét kapva el, majd kóstolgatás nélkül húzza meg a poharat, nem törődve ízzel, erővel és hatással. Lecsapja az asztalra a poharat, majd mosolyogva tekint a lányokra. Nem, szó az nem jön ki a száján, de az első sokk után a whisky ereje már ki kellett, hogy mutatkozzon a pofiján. Az első élménye itt, most az agya még küzd, hogy erre büszkének kell-e lennie majd, avagy sem, de ez a jövő titka, ő meg most kihasználja a pillanatot. Legalábbis küzd még a belső énjével, de már nyerésre áll a szólongatott Emma. Magához húzza ismét az itallapot, majd a lányok elé tolva rámutat egy számára ismeretlen valami koktélszerű italra.
- Az olyan szépnek néz ki, meg olyan ártatlannak. Nem lehetne valami ilyesmi?      
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. február 10. 01:02 Ugrás a poszthoz

Nyuszi
-Randomság-


Leváltotta a napocskát a holdacska, mialatt Emmus a szokásos mosolyát éppen mellőzve sétálgatott Bogolyfalván. Egy sötét csőnadrágot visel bőrdzsekivel és csizmával. Alatta rejlik egy Supermanes felső, így aztán akár Wonder Womannek is érezheti magát. Na, nem mintha szuperhős szeretne a leányzó lenni, de az utóbbi időszakban felettébb különös dolgokat művel. Ráadásul, nem csak, hogy érdeklődik, még cselekszik is. Ez az igazán aggasztó a dologban. Mondjuk, mindezt betudja a kíváncsiságának, így nincs akkora probléma sem.  Jó, ez nem igaz, hatalmas bajok vannak nála, ez már biztos, hiszen az első lehetőségnél megközelítette a Temetőt. Sötétedik, nincs késő, de akkor is, régen már naplementekor se mozdult ki otthonról és már egy reccsenés is a frászt hozta rá. Na, nem mintha most nem így lenne. De próbálkozik, úgyis a bátraké a szerencse. Ahol éppen nem bokáig ér a sár a kövezeten, ott hallatszik, ahogy ütemeseket koppan lépteire a csizmája. Jobban fel sem hívhatná valami szatír figyelmét magára ilyenkor. Komolyan, most is ezeken jár a fejecskéje. Magától jött ide! Mit várt? Színes lufikat, virágokat, fényt meg barátságos cirkuszolást? Persze, majd jön egy szellem és lesz olyan barátságos, hogy jól megkergeti itt. Az ilyen nagyon kis „szellemes” eszmefuttatásait félbehagyja és vonul tovább a csendbe. Csend van, de valójában nincs. Hiszen nincsenek zavaró emberi hangok, nincsenek megszokott durva zajongások. Csak az apró neszei a természetnek. Hallani a szél suhanását. Pár percig ballag csak, mikor egy alak kezd kirajzolódni számára az egyik fa aljában. Nem tudja elképzelni, hogy játszik vele az elméje, valaki tréfálkozik vele, vagy összefutott egy majdnem olyan elmés emberrel, mint ő maga, aki szintén itt talált kedvet magának. Abban mondjuk biztos, hogyha nem lenne szívesen látott, úgy is elküldik. Szóval odalépdel hozzá. Sokáig csak messziről méregeti a fiút, közben erre is rájött, mármint a nemére, aztán már egész közelről, igencsak feltűnően megnézi magának. Nem ismeri, de már most felnéz rá, na, persze nem úgy, csak magas, Emma kedves meg egy törpe, de ez megint más történet. Közelebb lép aztán mit tudjon tenni mást, köszön neki.  
- Szia.
Egy szia? Mit ne mondjak kreatív vagy ma is! Mielőtt még nyelvtanórát tartana magának a köszönési formákról és szokásokról inkább körbetekint és kíváncsi tekintete mellé felkúszik arcára a huncut mosoly is. Igen, elindult benne valami, valami tettvágy. Most annyira, de tényleg annyira vágyik arra, hogy valami olyat tegyen, amit eddig nem, mint még soha. Mostanában igazán előbújt belőle a kisördög, de egyelőre ezzel nem hozakodna még elő. Bár az is lehet, hogy ezt kellene tennie. Ezzel a felcsigázott kíváncsi tekintetével mered az idegenre, csillapodott mosollyal, amiből ennyi is elég volt a gondolatmenet alatt.  
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. február 12. 23:24 Ugrás a poszthoz

Veres Dániel



5, 4, 3… Igen pontosan három nap még a vizsgákig. Hatalmas izgalommal várja már Emma. Na, nem azért, mert olyan ismeretlen ez számára, hanem mert fogalma sincs mi vár rá. még teljesen ismeretlen neki ez a rendszer, de egyszer ezt is el kell kezdenie. Sokat készül rá, a szobája ma is terítve van jegyzetekkel és könyvekkel, meg pár segítő jellegű megjegyzéssel kis cetlikre írva az asztalán. Ma viszont lazítani fog, elég volt az odabent gubbasztásból, meg a könyvek felett görnyedésből. Jól fog esni egy kis séta bizonyára.
Arról nem beszélve napokon belül egyéb fontos, vagy nem annyira fontos, dátum is van még. Jön a szerelmesek napja. Nem igazán van olyan, ami lázba hozná a leányzót ezzel kapcsolatban, de tele van szeretettel, azt meg kedvességével azon a napon is, mint minden másikon, úgy is a köz javára fogja felajánlani. Ez az alaptermészete, mindenki felé ki is mutatja, hogy ő ilyen.
De ha már Valentin nap, és a rózsaszín meg a piros, akkor meg kell említeni, hogy ma is van rajta rózsaszín, legalábbis a felsője biztosan az. Mondjuk, ha sokat sétálgat előbb utóbb az arcát is megcsípi majd a hideg. Fel is öltözik kabát, sál, sapka aztán elindul a nagyvilágnak, jó, rendben, nem annak, csak a Falunak. ez sem tudja igazából honnan jutott eszébe, csak valamikor a második óráján jött az isteni sugallat, hogy igen, neki ma sétafikálnia kell odakint. Persze tényleg ráfér már a lazítás.
Még nincs konkrét célállomása, úgyhogy először csak a Fő utczán sétálgat, majd a tér felé veszi az irányt. Lassú, lomha léptekkel nézelődik. Nincs valami meleg, de legalább derékig érő hó sincs már. Sétához kellemes az idő, egy alapos tüdőgyulladástól sem kell félnie.
Boldogan és mosolyogva sétálgat, még elér a baglyokból álló szökőkúthoz, ami egyelőre a célállomásául is bizonyul. Nem akar csak úgy céltalanul bolyongani, szóval kinéz magának egy kellemes helyet az ácsorgáshoz, ahonnan nézelődni is tud, és figyeli, kik járkálnak még. Lassan sötétedik, de még egész jók a fényviszonyok ahhoz, hogy jobban megfigyelhesse a szökőkutat. Mosolya nem szűnik, kezeit összefonja maga körül és így álldogál. Szerencséjére most se eső, se orkán erejű szél nem fenyeget éppen, így tökéletesen megfelel neki minden.
  
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. február 23. 17:53 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-

Öltözék.
Végre, végre, végre. Izgatottan, hatalmas vigyorral az arcán ébredt fel. Felült és kinyújtózott, majd szombat lévén nem siette el a készülődést. Gyorsan ruhákat kapott elő, amiben mehetne, de még mielőtt öltözködni kezdene, kipillantott az ablakon is. Kezd igazán tavaszias lenni az idő, már olyan hideg sincs és pár napja a szél sem süvít. Felkapja a nadrágját, a felsőjét, majd a pulcsik között kezd keresgélni. Addig nézelődik, míg vissza nem néz rá egyikről egy cuki panda, tökéletes lesz. Magára kapja, majd cipőt húz, kabátba bújik, amit nem cipzároz fel, így a maci bátran villogtatja állatimádatát. Táskájába pedig belepakolja a szükséges iratokat, mivel nem akármire készül. Bár a vizsgaidőszak kellős közepében vagyunk, remekül áll eddig, ahol kellett ott már teljesített, és már tulajdonképpen csak egy nagy roham van vissza, így bátorkodott megengedni magának egy kis kiruccanást. Nem árthat meg neki, ha mókázik egy kicsit, hódol az egyik szenvedélyének, ráadásul még elintézi az egyik előre kitervelt és megbeszélt dolgát. Micsoda ötletei vannak. Biztos sokan gondolják félnótásnak, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak a fanatizmus nála kicsit másként nyilvánul meg. Ha már a megnyilvánulásoknál tartunk, kifelé menet a bent lévő Beától még elköszön egy sejtelmes mosollyal, ugyanis még neki se árulta el hová igyekszik. Kilép, majd a kastélyon keresztülvonul, hogy elérjen a vasútállomásra, ahonnan Budapestre vezet az útja.
De hová is? Természetesen az állatkertbe! A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, területe 1986 óta természetvédelmi terület. De ezt a kis információt leszámítva két dolog miatt húz oda a szíve. Az egyik, hogy még pár évvel ezelőtt a magántanulói státusza által sok ideje volt, így önkénteskedésbe fogott. Az itteni állatkertbe segített ilyen alapvető munkákban. Nagyon megszerette ezt a helyet, az állatokat meg pláne imádja. A másik, hogy ebben az időszakában alakult ki a zsiráfok iránti csodálata. Egyszerűen nem tudja szavakba önteni, mennyire aranyosnak tartja ezeket az állatokat. Nem olyan régen kapott egy levelet, az egyik ismerősétől, hogy született egy kiszsiráf. Egyből szorgosan elkezdett utánanézni az örökbefogadási programnak, hiszen a kastélyba nem viheti be, nem az a háziállat típus szegény állat, méreteit tekintve, nem is nagyon tud neki szállást - bár lennének elképzelései a tartásáról- sajnos. De nem kesereg, hiszen így is látogathatja Őt, találkozhat vele, segíthet a felnevelésében. Olyan tíz óra tájékán ér be és útja minden bolt vagy egyéb hely helyett rögtön a megbeszélt irány felé vezet - még a vonatra szállás előtt megevett egy szendvicset reggeli gyanánt, ebédet meg majd megoldja valahogy-. Út közben figyeli a nézelődőket, rengeteg kisgyerek van itt a szüleivel, meg sok fiatalt is lát, aminek őszintén örül. Tudja, hogy jobb érzés az állatkáknak szabadon, és a szomorú képüket is rossz látni sokszor, de már nem az van, mint régen, hogy hatalmas ketrecek meg ilyenek, már gyönyörűen karbantartott kis elkerített parkjai vannak egy-egy fajnak. Így a zsiráfoknak is. Az ő kis birodalmuknál találkoznak majd az ügyintéző emberkével.
Nagy nézelődése és izgalma közepette egy egyedül nézelődő srácot pillant meg nem olyan messze. Esetleg nézelődik vele addig, míg kénytelen várakozni, úgy is szeret ismerkedni, akárhol, mondjuk, minden bátorságát össze kell szednie, de kívülről annyira nem látszik ez. Ha ráköszön, abból baj nem lehet, ezért mosolygósan odasétál hozzá, és megkopogtatja a vállát. Megint jön a szokásos problémája, hogy felnézhet az emberekre, de már alig feltűnő.
- Szia! Zavarlak? - Kezd bele a fiúra nézve, de közben a zsiráfok felé pillant és szemei megcsillannak. Vigyorra húzódik a szája. – Odanézz, ott a kis zsiráf. De édes. – Lelkesül bele a dologba, ami miatt akár jót is mulathatnak rajta.

Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 3. 14:15 Ugrás a poszthoz

Alex a morci


Nehézkesen induló reggel, ez általában hiányzik Emmus szótárából, ám a mai nem indult valami könnyen. Első körben, ami nem volt a megszokott, arra ébredt, hogy barátnője, aki egyben szobatársa is, az íróasztalon fekve tért magához és mormogott. Valószínűleg tudatosult benne, hogy pár óra és vizsga. A körmeit szinte lerágta az éjjel, míg tanult, szerencsétlen. Ami Emmát illeti számára vége ezen időszaknak, az utolsó vizsgáját is ami szükséges volt sikeresen teljesítette. Nagyon büszke volt magára, hogy ezen a csatán már túl van. Viszont ez a büszkeség nem terjedt ki egy mosolynál tovább, ugyanis a pocakja morgásba kezdett, éhes. Mivel nem siet sehová, teljesen kényelmes tempóban kimászik az ágyikóból és a szekrényhez siet. Felöltözik, méghozzá egy kényelmes cicanadrágot vesz fel, hosszú kékes felsővel, meg egy fehér kardigánt. Fésülködés közben táncikál kicsit, teljesen rá vall, hogy mást ne mondjunk, örüljünk, hogy énekelni nem kezd el. Ennek az utolsó gubancos tincs kifésülése és gyomra újabb mordulás vet véget. Integet, és egy mosollyal elköszön a még szobában lévőktől, majd a Navine szárny irányából a Nagyterem felé vezet útja. Jól fog esni most valami finom reggeli.
Belépve csak néhány diákot lát szállingózni, valószínűleg a hozzá hasonlóan ma éppen ráérők azok. Háza asztala illetve az étel iránya felé indul.
Rántotta? Komolyan? Utálom a rántottát. Olyan, úh, jó szót sem találok rá. Egyszer ettem, de a borzalmas ízét még a só is tetőzte. Érdekesebbnél érdekesebb mimikákkal tudatja a környezetével is nemtetszését. Majd egy szendvics mellett dönt egy kis tejjel. Viccel, kicsit olyan mint a kiscicák, imádja a tejet, sőt apukája gyakran mondta neki, hogy mikor a fejét simogatják, gyakran olyan mint mikor a macska dorombol. Micsoda képességek, nem? Ezt azért nem kell reklámozni. Sokszor eszébe jut, hogy a nemrégiben örökbefogadott kis csöppsége hogy is van, de nemsokára minden bizonnyal meglátogatja.
Az asztalok között bandukolva, mélyen merengve tekintete egyszer csak egy kerekes székes fiút szúr ki. Kissé morcosnak tűnik. A kíváncsisága pedig nagy úr, tehát Emma egy félelmetes fordulattal, ami talán azért lehet ijesztő, mert sosem tudod, éppen kihez indul, célba veszi a Levitások asztalát. Úgyis olyan kihalt, csak nem lesz baj.
- De morcos itt ma valaki. Vizsgák vagy rántottás kaland? – Mosolyogva néz, miközben energiabombaként a srác életébe robbanva megszólítja. – Utóbbit inkább megérteném, az valami borzalmasnak tűnt.
Nem szokta észrevenni, ha zavar, de ilyenkor, mikor szükségét érzi a pozitív energiák áramoltatásának, ha lőnének rá se hagyná magára a célszemélyt. Új ismerőse mellett leteszi a tányérját, majd folytatja a csacsogást.
- Remélem nem baj, ha csatlakozom. Mondjuk, nem szívesen kerülnék bajba amiatt, hogy ideültem. Bár nem tűnsz elvetemültnek. – Mosolyogja telibe szegényt, aki valószínűleg a falra is mászik, ha rosszabb napja van.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 7. 21:05 Ugrás a poszthoz

Alex a szendvicses társ


Pillanatig zavart vél felfedezni a fiúcskán, de hamar tisztázódik, hogy csak gondolataiba merült, ezért történt mindez. Az asztalba való vésésre csak elmosolyodik, fogalma sincs, ez mi lehet, lehet valami új hobbi amiről neki nem meséltek, vagy ebben a házban szokás a nevüket is a helyükre vésni? Ki tudja…Vállrándítással letudja gondolatait majd a visszakérdés egyúttal a földre taszítja az elkóborolt merengésből. Nem látta még őt, bár ez nem meglepő, a maga klubhelyiségében több időt tölt, mint az iskola más részein. Ez a nap is egy igen kivételes alkalom, hogy lemerészkedett, de itt az ideje igazán, hogy végre sok ismerőst találjon, aztán meg barátokat. Már előre belegondol, sokszor milyen lenne sok cuki kis baráttal együtt mászkálni. Ez egy picit le is hangolja, de ő az örökös mosolygásával, ezen is átlendül, most a kis morcihoz fordul.
- Nincs az a varázslat, ami rávenne, hogy megegyem. Jobban kedvelem a cuki kalandokat.
Vigyorogja telibe ismét őt. Aztán a maga melletti ülőalkalmatosságot még ki is húzza a fiú, micsoda illedelmes viselkedés ez. Még Emmuska kényelembe helyezi magát, addig biztosítja róla a Levitás, hogy igenis van mitől tartania, bármikor előbújhat belőle a pszichopata. Mondjuk már csak az kéne neki, lennének még izgalmak itt ma akkor.
- Azt nem tudom mi fog történni a következő pillanatban, de az biztos, hogy túl aranyosnak tűnsz ahhoz, hogy kárt tégy bennem.
Komolyra próbálja fordítani a szót, de kevésbé sikerül, hiszen ott bujkál a mosoly végig a szája sarkában. Nem megy neki ez a komolykodás dolog, sosem volt igazán olyan, aki el bírta hitetni azt, amit akart mindig túl szeleburdi és aranyos, még gonosz se volt az életében eddig, senkivel.
- Hmmm, igazából gyorsan összedobtam két nagy szendvicset, de kétlem, hogy ennyit megennék egyszerre. Szóval, fogadd el az egyiket, ez már majdnem olyan, mintha főztem volna rád, az meg elég szuper, mert olyat még csak a családnak sikerült eddig, meg egy elsős Navinésnek.
Mondja vidáman, majd nekikezd az evés előkészületeinek. Majd figyeli tovább a fiút, aki közben bemutatkozik, meg érdeklődik mért nem látták eddig egymást, majd homlokon csapja magát.
- Tudtam én, hogy eltévedek! Még itt is… – vakarja meg a homlokát. – Akarom mondani, Emma vagyok, Navinés. Ebből következik még miért nem láttál, oda még nem szöktem be soha. Hű, pedig biztos vannak nálatok is jó és vicces folyosók meg termek. De azért remélem, azért, mert veled eszem nem büntetnek meg.
Kezd el a kezeivel hadonászva magyarázni, arcának mimikájával pedig alátámasztja szavait. Néha túlságosan él benne a gyermeki kíváncsiság, talán ideje lenne kinőni, de még így - már nagykorúan - se az erőssége. Közben végigméri Alexet, nem ez az első alkalom, de most látja csak micsoda járgánya van.
- Ez a járgány eszméletlen, nem gondoltál még rá, hogy lángnyelveket fess ide oldalra – mutogat a kerekekre – és akkor gyorsabbnak tűnhetnél.  
Teljesen beleéli magát a saját ötletelésébe, szegény fiúnak időt sem hagyva az esetleges menekülésre.

Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2013. március 8. 07:51
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 8. 22:01 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-


Eddig nem igazán állt szándékában a zsiráfokon kívül mást is szemügyre venni itt, most mégis változtatott az elhatározásán. Nem ritka ez, de most csináljunk úgy, mintha az lenne. Folyton változtat az elhatározásain, van hogy percek alatt új terv van előtte, a régi meg a kukában, de most az eredeti cél ennyire nem fog meghiúsulni, egyszerűen csak az ismerkedés mezejére is rálépdel a lábacskáival. Miután megszólította megkönnyebbült mosolyra görbült a szája, hiszen kedves szavakat kapott. A válasz utána a fiúéval együtt az ő tekintete is a leendő kisfia felé irányult. Gyönyörű jószág. Imádja a mozgásukat, a külsejüket…mindent.
- Még nincs, de ez változni fog. – mosolyog rá továbbra is, immár a szemébe nézve. – Örülök, Boti, én Emma vagyok. Mi járatban vagy itt? – mutatkozik be ő is. A kéznyújtásra rögtön reagál is, majd a tömeget kémleli, izgatottsága kiült az arcára, míg várakozott. Párszor sikerül egy kósza kört tennie haja lobogtatásával maga körül, ami igen különös, de ez csak a helyzetfelmérés miatt van. Nem tudja kit vár pontosan, de azt igen, hogy már csak idő kérdése. Tekintetét a bébi zsiráfra emeli és egy hatalmas vigyorral szinte kiesik a szemein, annyira bámulja.
- Már most imádom Őt.
Kis idő mélázása után egy idősebb, barna hajú hölgy szapora léptekkel közelít feléjük. Kellemes hangja és tekintete nem szűnik, mikor a megszólításra hozzá fordul, kezét is nyújtja.
- Jó napot, igen, Emma vagyok. Mi…izé…őőő – rápillant Botira, na, de most ilyenkor mi van? Kicsit zavarban van, egy kisebb nevetéssel elhessegeti, és folytatja. – Igen én érdeklődtem az örökbefogadás miatt.
Válasza után a hölgy folytatja is, majd a fejét vakarva rásandít néha Botira, mosolyog meg ehhez hasonlók, nem igazán tudja mi ez, de jól elvan vele. Majd figyelmét ismét a hölgyre szegezi. Majd mindenki a kifutóra tekint, és a bukdácsoló Zsombort nézi. Igen, Zsombi, ezt a nevet már megálmodta a kicsinek, tökéletesnek találja, és most ahogy ránéz, szerinte még hihetetlenül cukin passzol is hozzá.
- Köszönjük. – Teszi hozzá nemes egyszerűséggel, majd hallgatja a szabályokat, jogokat és kötelességeket. A nő végigmond minden fontosat, majd érdeklődik, hogy lenne-e még kérdésük. Nemes egyszerűséggel rázza meg Emma a fejét, utalva rá, hogy neki aztán semmi kérdése, mindent megértett, csak hadd mehessen már ahhoz a cukisághoz. Botondra pillant, hátha neki akad, de amint ezen is túlesnek, rátérnek arra, amire már úgy várt, a névadásra.
- Igazából én már kigondoltam, hogy nagyon szeretném Zsombornak elnevezni. – Mosolyogva néz a mellette álló fiúra. – Vagy neked lenne valami más… ötleted?
Gyorsan ránéz, amint megvan a végső döntés, amire Boti is rábólint, ha már bele lett vonva az ügybe, és ilyen hamar apukát csináltak belőle. Vicces is, most ismerték meg egymást, de apukaként és anyukaként hagyják el a helyszínt. Ez a gondolat egy kisebb nevetést hoz elő belőle, de hamar visszavált a szokásos énjéhez.
- Esetleg már ma is lenne rá lehetőség, hogy találkozzunk vele, közelebbről is? – érdeklődik a hölgynél, remélve, hogy már egy lépéssel megint előrébb kerülhet a kicsike gondozásában.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 18. 17:25 Ugrás a poszthoz

Alex a Simbám  Cheesy


- Igen, az olyan puha és olyan rózsaszín, ahogyan el bírod képzelni. – Kacarászni kezd, majd egyből részletezi is tovább. – Az annyit jelent, hogy mókás és jó hatással van a kedvedre, nem úgy, mint ez… - Mutat a rántottára, amire utalgat.
A cuki levitás igazság szerint teljes joggal nézheti elmebetegnek Emmust. Az a sziruposság, ami a hanglejtéséből származik, kergetett már embereket fel a falra. Közben kedvesen felé nyújtja az egyik szendvicsét, aminek bátran neki is lát az időközben névvel is ellátott kerekes székes fiú. A dicséretre pedig csak nagyokat mosolyog. Valóban igazi kis szakácsnő, képes összerakni egy szendvicset! Ha még azt is tudná, hogy sütikét is tud készíteni meg kész 3 fogásos vacsorát még a végén megkérné a kezét, azt meg ugye nem kellene, mert hát még is csak egy ismeretlen fiú, meg juj, ugyan, ő hozzámenni valakihez, úgyhogy maradjon csak titokban ez egyelőre.  
A kérésre szó nélkül, de mosolyogva tovább pattan fel és száguld vissza oda, ahol készítette, gyorsan összeszedi a hozzávalókat és készít neki még egyet. Jókat mosolyog magában is Alex szavain, meg azon a vigyoron, amivel a szendvicset kérleli, úgymond. Hamarosan, bár nem egy ferrarie, de jó tempóban visszabaktat és leül ismét a már egyszer elfoglalt helyére.
- Tessék, de csak, mert ilyen aranyos vagy. – Kiemelten kedvesen mondja az aranyos szót, valahogy úgy, mint, ahogyan az anyuka szokta azt az újszülöttnek mondani, mikor először találkoznak. Igen, ez megint egy bizonyíték rá hogy nem százas a lány, maximum kilencvenkilences.
- Én sem hiszem, hogy Aurorok fognak elhurcolni innét, csak sosem lehet tudni, azért 1 tanév alatt még nem ismertem ki magam teljesen. – Mondja mosolyogva, és közben befejezi a saját szendvicsét, amivel jól is lakik. Közben már zúdul is az új téma amire reagálnia kell, kicsit sem leplezve a kíváncsiságát.
- Tér-idő szoba? Hű, ez nagyon jól hangzik, mitől olyan különleges? – Kezd bele, de gyorsan válaszol is. – Jajj, igen van fürdőnk meg Játéktermünk is, de a tetőtér az egyik kedvenc helyem.
Közben a formás kis kerekeit figyeli, jobbról is meg balról is. Adja az ötleteket, Alex pedig vevő is rá, ennek őszintén örül, hiszen általában kinevetik és egy „Jól van Emmu” mondattal ráhagyják, de ő más.  
- Nem vagyok egy Picasso, azt tudnod kell. – Kacarászik, majd folytatja. – De ha lehet, szeretném.
Nagy csillogó szemekkel néz, mint a cukorkaboltban a kisgyerek. Majd a járgányt figyeli ismét, amit már mind a két oldaláról megcsodálhat. Aztán egy békuska is előkerül. A kis szépség nagyon jól mutat, amit nem hagyhat szó nélkül.
- Jól áll a kerekeiden. – Mosolyog rá. – Megoldjuk, hogy jó páros legyenek a lángocskákkal.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 23. 16:41 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-


Lesz egy kisfiam, lesz egy kisfiam, te jó ég, lesz egy kicsi fiam! Ez, és ilyesféle gondolatok futkároznak a fejecskéjében. Megérkezése óta több kedves dolog is felkeltette az érdeklődését Zsomnbin kívül, ilyen volt még érkezésekor az első köre a pingvinek környékén, aztán még a zsiráfokat szemlélte és várt a hölgyre, akinél az infó volt kiszúrt egy fiút is, aki egyedül volt, szintén ott. Kapva kapott az alkalmon, hiszen szeret ismerkedni, a megszólítás és bemutatkozás után pedig butaság lenne azt mondani, hogy nem egy pozitívuma szintén a kiruccanásnak a cuki fiú, akit most megismert.
- Kirándulás, hm, igen, olyasmi. Szeretem ezt a helyet. – Széles mosollyal tekint a fiúra egy pillanatra, majd a zsiráfcsaládot kezdi szemügyre venni. Könnyed, egyszerű és tömör, bár sokat sejtető mindaz, amit mondd, főleg ahogy elkezdenek felpörögni az események. Pár szót ejtenek még általánosságban a zsiráfokról, ami nagyon szimpatikussá teszi számára a fiatalembert. A zsiráfokat aki szereti, az rossz ember nem lehet, igaz? Megérkezik a hölgy, és első körben hárítani sincs esélye, inkább próbál a helyesbítés minden jele nélkül átlendülni a sokkon. Mikor látszólag Botond elkezd sodródni az árral, egy köszönöm félét motyog felé, még beszél Katalin. Egy kicsit bele is pirul, zavarban van, elég különös a helyzet, de egyben mókás is. Bár azt tudja, hogy inkább nevetnie kéne, mint sírni, de most Zsombi az első, közben tisztán és érthetően megbeszélnek mindent, és a nevet is kinyögi, és ha már társra lelt, vagy másként szólván apukára a kisfiúnak, nincs vissza út senki számára. Érzi, hogy némi magyarázatra szorul, és várja is rá az alkalmat, ami a kérdése után bekövetkezik, perceken belül kiderül, hogy fogadja az új anyukáját és apukáját a kicsike, de előtte még vár egy menet rá. Elcsípi Boti tekintetét, majd kicsit megszeppent és zavarban lévő hangon kezd el beszélni.
- Jajj, kérlek, ne haragudj, én nem mondtam semmit, egyedül jelentkeztem, fogalmam sem volt róla, hogy ez fog történni, hogy mi itt találkozunk… – Kezdi el motyogni a dolgokat, bár néha elcsuklik a hang, ettől függetlenül teljesen érthetően mondja. – Bocsánat, bocsánat, bocsánat…
Kedvesen, bűnbánóan fúrja kékjeit a másik tekintetébe, próbál még a reakció előtt felkészülni rá, mi lesz. Mondjuk, ahogy a dolgok állnak, és amilyen bátorsággal viselve ment bele a dolgokba Boti, nem igazán van félnivalója, de természetéből fakad, hogy még így is képes félni. Bármit is lépjen vagy cselekedjen a fiú, az események zajlanak tovább, megérkezik a gondozó, aki majd bekíséri őket. Nem is akárki, már messziről kiszúrta Emma, mennyire ismerős a lány neki, de elsőre nem tudta hová tenni, mikor viszont megszólította, minden világossá vált.
- Heléna! Szia! De örülök, hogy látlak. Olyan régen találkoztunk már.
Gyorsan megöleli a lányt, aztán már figyeli is tovább mi lesz most. Bemutatkoznak egymásnak Botival, és akkor Emmus pillanatok alatt előbb elfehéredik, aztán meg vörösbe vált át, mint valami emberi kaméleon. Izeg-mozog álltó helyében zavarában. Nem akar közbevágni addig, még beszél, de azért gyorsan reagál rá.  
- Jajj, nagyon aranyos vagy, de nem, mi tudod, nem… - Gratulálhat magának az értelmes szövegelésért, közben a lány már indul is maguk előtt mutatva az utat. Elkapja Boti kezét és maga felé fordítja még mindig vörös, de összeszedte a bátorságát már.
- Tényleg ne haragudj, fogalmam sincs mi ez, lehet, hogy valami rám van írva, nem tudom. – Próbálja elviccelni, közben mutat a homlokára, utalva arra, hogy hacsak ott nincs valami, nem tudja mi volt ez. Ezek után indulnak el egy ismeretlen úton Zsombi felé.
- Igen, Zsombi a neve. – jelenti ki, úgy, hogy ezt már a lány is hallja.
Oda felé úton többször kisandít a mellette ballagó Botondra, de nem nagyon jut szóhoz. Hamarosan már a sok zsiráf között találják magukat, meg is pillantják a zsiráfkát, aki már kiszúrta őket. A gondozó sétál először felé, és mikor int nekik, hogy szabad közeledni, odalépdel hozzá, vélhetően a fiú is követi.
- Istenem, de édes vagy. – Tiszta szívből mosolyog a kis drágára, és közelít felé simogatás céljából.
  
 
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 27. 13:33 Ugrás a poszthoz

Domcsiii


A kedvessége határtalanságát bizonyítva ma már számos jót megcselekedett. Jó, ez kicsit túlzás, csak két alacsonyabb évfolyamú diáknak segített eligazodni, bár nem épp ő lenne erre a legmegfelelőbb. A szertelensége, időérzékének hiánya és az, hogy feledékeny kellően elég ahhoz, hogy félrevezesse az embert tudatán kívül. De már csiszolódik és folyamatosan a törekszik arra, hogy ezen tulajdonságai megváltozzanak.
Viszont vissza kellett mennie a szobájába valami melegebb ruhát magára venni. A folyosókon való bolyongás közepette ugyanis olyat látott, ami nagyon meglepte. Hatalmasakat pislogott, majd a párás ablakot egy részen megtörölgetve megbizonyosodik róla, hogy nem csak káprázik a két szép szeme, hanem valóban havazik. Könyörgöm, március van, elkezdődött a naptári tavasz, erre mit adjon az ég, havazik rendesen. A széllöketek, amik a hókupacukat hordják meg csak ráadások, de Emmusnak így is valami olyanhoz lenne kedve, ahol friss levegőn lehet, nem csak a kastély falai között. Amúgy sem az a nyugodt, fenekén megülős típus. Folyton mehetnékje van, kirándulni akar.
Ezúttal felöltözve érkezik el egy helyszínhez, ami tökéletes a célkitűzésének. Még csak egyszer látta futólag, egy kis része még a kastélyba beletartozik, ám a többi a szabadba nyúlik. Ezt tükrözi a hó mennyisége is, amit az időjárás kedvesen ideprodukált. Ahogy lépdel azon a latyakossá váló valamin a talpa alatt, egyre inkább közeledik a szökőkúthoz.  Sikerül közben nekiütköznie valami növénynek, ami kicsit felette helyezkedik el, természetesen az addig magán hordozott havat, most ezer örömmel Emma nyakába ömleszti, legyen vele boldog. a hideg miatt kapálózik egy sort, ami remekül festhet, majd a szökőkutat megkerülve a padon egy diákra les figyelmes, aki valami könyvféleséget olvas vagy néz, ezt innen még nem tudja eldönteni. Nagy mosolyával felszerelkezve közelít, majd köszön rá, remélve, hogy a frászt, azt nem hozza rá.
- Szia. Te is kijöttél ebben a remek tavaszi időjárásban? – Érdeklődik kedvesen, nem kevés iróniával megnyomva a tavaszi időjárás szekciót mondandójában. Kellemetlen az időjárás szeszélyessége, a következő az lesz, hogy nyári tábor helyett sí táborba megyünk? Elmélkedés helyett inkább a fiút veszi szemügyre, és bár illetlen kicsit, a kíváncsiságának nem tud parancsolni és belelesett egy pillanatra abba amit nézeget. Valami fotóféléket látott, egy nagy mosollyal, ha ő is megengedi, csatlakozik mellé a padon, egy rövid időt akar csak kint tölteni, megfázást azért nem szeretne összeszedni.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 28. 17:05 Ugrás a poszthoz

Simba - Záró Kiss


Pillanatok alatt összeügyeskedi Emmus a szendvicset újdonsült barátjának. Visszaigyekezett a levitások asztalához, ahová így másodszorra már bátran, mint aki haza megy, közeledett. Nem telt bele sok idő, hogy elvegye és már le is ellenőrizze a kész művet az ihletője. Vicces, de a szendvicsnek múzsája is van, jelen esetben Alex lenne ez a fantasztikusan inspiráló személy.
Pörgeti két falat között a szavakat neki a cuki fiú, de inkább arra figyel, amit a kezeivel csinál. Egy poharat kerít, és már tölti is fel neki, mint egy viszonzásként a szendvicsért. Hatalmas mosollyal elveszi tőle a poharat, még mielőtt belekortyol, reagál.
- Örülök, hogy ízlik. Nincs mit hálálkodni, szívesen készítettem. – Vigyorog, közben belekortyol az italba. – Érdekes olyan ez kicsit, mintha ilyen multivitaminos valami lenne. – Komolyan, tiszta értelmes magyarázás Emmus részéről, már csak a kezeivel való hadonászás hiányzott az összképhez. Kortyolgat továbbra is, úgy figyeli, az asztalnál még elő-elő bukkannak diákokat. Valóban nincs ma valami tömeges idevándorlás. De nem is baj, szereti ezt a barátságos embermennyiséget ma. Nincs szüksége a tömegre.
- Elsős? – Felkacag, majd komoly, szomorú bambiszemes képét villantja fel. – Tudom, hogy akkora vagyok, mint egy elsős, de ár Ötödikes vagyok, sőt ha a vizsgáim kijavítják, már Mestertanonc. – Kicsit morcin tekint rá, persze mókásan, nem sértődne meg, ezt a szája sarkában bujkáló mosoly árulja el, amit észre is vehet a mellette ülő.
Közben az évfolyamok utáni másik fontos témát vesézik ki, méghozzá azt, hogy kinél milyen érdekességek vannak házon belül. Csillogó szemekkel hallgatja a beszámolót arról a tér-idő szobáról, érdekesnek hangzik, egyszer szívesen megnézné. Aztán ő is mesél és kérdést is kap természetesen.
- Hű, van darts, billiárd meg az ehhez hasonló dolgok, kikapcsolódásra nagyon alkalmas, meg jókat lehet mulatni együtt. – Aztán még megissza a maradék gyümölcslevet, és rátér a tetőtérre. – Mert nyugodt rész, szeretek felmenni oda elmélkedni, néha a pörgés mellett kell egy kis nyugalom. – Igen, valóban fura ezt hallani egy két lábon járó energialabdától, de ha egyszer így van, akkor nem igazán lehet szépíteni. Mielőtt felállna az asztaltól, hiszen mind a ketten végeztek, még gyorsan visszatér a festésre.
- Képzeld, tudok ám ilyen ragadósat, hogy is hívják azt… – megvakarja a fejét, majd folytatja. – Matrica! igen, olyat, és azt leveheted, ha nem illik valamelyik csinos kiegészítődhöz. – Mondja bíztatólag, még kacsint is egyet a békára pillantva a járgányon. Felemelkedve ellép az asztaltól, barátságosan, igazából eléggé támadólag, megöleli a fiút, aztán egy „pápá”-val visszaindul a klubhelyisége felé. Ez is egy eseménydús étkezésnek sikeredett.  
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 28. 17:06 Ugrás a poszthoz

Domcsiii


Ahhoz már egész jól hozzászokott, hogy amibe lehet, belerúg, amit lehet, fellök, aminek lehet, nekimegy, amiben, és akiben lehet, kárt tud tenni egy mozdulattal, jó belefér, néha, de ő folyamatos bénázást is elő tud vezetni, viszont most az övé minimális. Szegény fiúra akkora sokkot és meglepetést hoz, hogy még a padról is leborul, semmi szándéka nem volt erre, részéről inkább úszta volna meg mindenki szárazon, azt tudta volna értékelni. Viszont ha már így sikerült, akkor egy segítő kezet is nyújt a diáktárs felé, de addigra összekapja magát.  
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Csúfoljanak? Kik? Miért tennék? – Csodálkozva tekint rá, igaz, ami igaz, hallotta, hogy a rellonosok gonoszak tudnak lenni, de nem igazán találkozott még itt olyan emberrel, aki bárkit kigúnyolna. Most majd okosabb lesz a válasz által, valószínűleg. Pillanatnyi furcsállását egy kedélyes mosoly váltja fel, azt nem tudja, hogy a barátságossága miatt vagy más, de mintha a fiú ijedsége is kezdene elillanni, legalábbis oldódik fel.  
- Milyen buta vagyok, a nevem, Emma McNeilly vagyok. Nagyon tetszik a neved, Domcsi. – Kezet ráztak, aztán hallgatta a megismert Bátor ifjút. A szavaira széles mosolyra húzódik a szája, csatlakozik mellé a padon, majd egy sóhaj után barátságosan folytatja.  
- Akkor még előtted vannak a legjobb évek, jól fogod magad itt érezni. Melyik házba kerültél? – Érdeklődik kedvesen, majd rátér, az érezhetően kényesebb részre a másik fél életében. – Ezzel nem vagy itt egyedül, vannak itt olyanok is, akiknek bár a szülei varázslók, neki nincs ereje. Ami pedig engem illet, anyukám, és családja, varázstalan.  
Nagyon aranyos a félelme, de Emma az a még légynek sem ártó lélek, aki még a legutolsó, legborzasztóbb ember felé is tud szeretetet kimutatni. Bár mikor rosszabb napja van, kicsit morcos, de ez nem egy olyan nap.
Közben folytatja az eddigi cselekvéseit Dominik, amihez Emmus szívesen csatlakozik, amire ki is tér egy kérdéssel.
- De érdekes képek! Ezeken te vagy? Hol készültek? – Kezd a szokásos szóáradatába, de igyekszik visszafogni magát, még sem lehet tudni, mennyire vevő rá a másik.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 28. 17:41 Ugrás a poszthoz

Viktor


Reggel 7 óra van, a kastély nagyobb része még az egyikről a másik oldalára fordul, Emma pedig már felöltözve kék-rózsaszín szerelésben virít, éppen a kabátját keresi, és a cipőjét húzza. Ma reggel szükséges korán lemennie a faluba, mióta kipakoltak és megnyitottak, folyamatosan tele van a hely, aminek nagyon örülnek, de a minden napi munka után, idejük a raktár rendezésére nem igazán volt. Most viszont összeszedte minden erejét és lelkesedését, szólt Zoénak is, ma nekiáll, és egy részét elpakolja.
Mikor elkészült, jól felöltözve, mert az időjárás nem barátkozna egy percig sem a tavasszal, miért tenné, hiszen nem március vége van, á dehogy is, elindul a falu felé. Vicces, miket képzel magáról, ő fújhat a szélcsendben, havazhat tavasszal. Legközelebb az iskola behirdethet júliusra egy jó kis hócsatát. Minden esetre ma inkább a pakoláson van a hangsúly mint azon, mennyire nem kedveli ezt az időjárást. Átszelte a fél kastélyt, majd elhagyva azt ütemesen, nem lassú tempóban közelíti meg előbb a Fő utczát, majd a teret, ahol a boltjuk van. Ma ő nyit, úgymond, bár egyelőre még az a bizonyos zárva felirat virít az ajtón, ámbár nem zárja be maga mögött, úgy is elől fog mozgolódni egyelőre. Kabátját és pulóverét egy félreeső fogasra aggatja, majd a pulthoz sétál, mögé lép és egy mozdulattal kiemeli a bolt adatait tartalmazó papírköteget. Valahol ezek között van valami olyasmi, ami a raktáron lévő készletet tartalmazza, mikor megvan, kiteszi maga elé és körbenéz. Van egy két elől maradt kehely, amiket el kell vinni elmosnia, illetve a székeket megigazítja, aztán mehet a menet.
A nagy elmosogatásnak, szó szerint ez lett a vége, az egyik kelyhet sikeresen össze is töri, már meg sem lepődik rajta, nem megy ez neki mostanság. kicsit megvágta magát, szájához kapja az ujját, addig a seprűért indul, valahogy, még ha varázsló is, sem szeret minden aprósághoz pálcát használni, bár őszintét megmondva, valahol van a pálcája, de sosem kéznél.
Összesöpri a szilánkokat, majd a kukába önti, ezután ragtapasz félét keresget a pultban, hátha szerencséje lesz, hiszen azok a dobozok nem selejtezik ki magukat, és cipelődnek ki a raktárból egyedül.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. március 29. 15:11 Ugrás a poszthoz

Domcsiii


Hamarjában helyreállt a világ rendje, azzal, hogy visszakerült a padra új ismerőse. Kedvesen egy mosollyal hálálta meg, ami Emma számára csak még szimpatikusabbá tette őt. Látszik rajta, hogy még egy kicsit eltévedt lélek itt az iskolában, de mindnek így kezdi új helyen, legyen az 14 éves, vagy 20.
- Ennek örülök, de nem kell ám ennyire tartani mindenkitől. Vannak itt biztos olyanok, akiktől kell, mert nagy az iskola, de a legtöbben segítőkészek és jószándékúak. Vannak még hozzád hasonlóak biztos vagyok benne. A képeid pedig, amennyit látok, szépek. Az enyémek se mozognak, lehet, nekem sincs egyáltalán olyan képem. – Érződik a félelem Domcsi hangján, de próbál minél barátságosabb és kedvesebb lenni, hátha ez segít neki, mert tényleg megérti őt.
- Köszönöm - Egy szép mosollyal hálálkodik közben. – Örülök neki, általában szeretem az ilyen kedves beceneveket használni. – Egyelőre elképzelése sincs a fiú honnan keveredett ide, na meg melyik házba tartozhat, ha ennyire zárkózott, bár látott már ilyen tulajdonsággal rendelkezőt a saját házában is, de ő nem ismerős neki.
- Szóval a kékeket erősíted, akiket ismerek ott nagyon cukikák, biztosíthatlak, hogy tőlük aztán nem kell tartanod. Elsős leszel? Az nagyon jó! – Őszinte lelkesedéssel fogadja, van miért, nagyon szereti pesztrálni a nála kisebbeket, meg örül is neki, hogy valakinek már ilyen korán van lehetősége eljutni, egy ilyen iskolába. – Én is most fogok kezdeni, csak éppen a Mestertanoncoknál. Egyébként a Navine büszke tagja vagyok. – Közben kicsit mesélt Dominak arról, hogy hasonló van az ő családjában is, pontosan ezért teljesen nyíltan mer vele erről beszélni.
- Én sem értek még mindent, de így van, ő nem örökli valamiért. Te pedig így is örökölted… érdekes. – Ránéz és mosolyog közben. – Igen, az vagyok, de büszke is vagyok rá. Szerettem a varázstalanok között is élni, de itt is nagyon jól érzem magam. – Reméli, hogy a kíváncsiságát kielégítette, bár szívesen mesél neki bármiről, ha kérdezi. – Hogyan fogadták a szüleid? Tudod, nálam, anyukámék varázstalanok, és nem örültek neki, hogy én tudok hadonászni azzal a bottal. – Mutat oldalra, ahol a pálcája helye van.
Innentől már egészen máshogy kezd hozzá viszonyulni, Emma nagy örömére. Együtt követik az albumot és még mesél is neki, arról mikoriak a képek, és mi látható rajtuk.
- A sport vagy maga a kézilabda? Mert tudod, ha sportolni szeretnél, van kviddics, érdemes kipróbálni, bár én távol állok tőle. – Nevet fel, aztán mikor lapozott a fiú random rámutatott az egyik képre, amin valami díjazást lát. – Sokszor nyertetek már? Biztos jó érzés. Ők meg itt a csapatod vagy kik? – Kérdezi mutatva egy csoportos képre felül.  
Rédey-Szendrei Diana
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. április 1. 15:37 Ugrás a poszthoz

Unokabátyó *-*


A napi illetve reggeli szerencsétlenkedésen is túlesik, magában már kárt tett, ideje a dobozokban is. Legalábbis ez van tervben, mikor végre előhalássza azt a ragtapaszt, amit keresett. Gyorsan körbetekeri az ujján, aztán már voltgond, nincs gond. Vicces azért, hogy ilyen kis aranyos mesefigurás a ragtapasz, néha tényleg azt hiszi az ember, hogy ő ugyan fel nem fog nőni, de egyszer neki is muszáj lesz. Ezzel egyetlen egy probléma van, méghozzá az, hogy túlságosan szeret gyerek lenni, még akkor is, ha ezzel jár az óvatlansága és a naivsága. De ő így kerek egész, szeretni kell.
Igen, a szeretet, a mai nap a leltáron kívül is tartogat eseményt, ami pillanatok alatt el is indul. Nyílik az ajtó, amire mosolyogva kapja fel a fejét, Viktor lép be rajta. Mióta egy iskolába járnak, azóta tud egyet s mást arról mivel lehetne lekenyerezni a fiút, ha szükséges, de meglepően jóban vannak, szóval nincs rá szüksége.
Láthatóan kissé kómás fejjel érkezik a pulthoz és foglal helyet vele szemben, elhúzza előle a pultra halmozott papírokat, majd viszont köszönti a kis monológ után, aztán el is indul egy tállal, közben rá-rá pillant.
- Szépséges reggelt drága. Mindjárt szedek neked össze pár finomságot, tegnap kaptunk egy új kávésat, elég ütős anyag. – Vigyorogja telibe az éppen most tőle jobbra helyezkedő fiút, majd odamegy és elé teszi hadd válogasson. Igazából 4-5 fajtából szedett össze neki, abból egyelőre bátran tud válogatni. Meg ha már ott jár, akkor lehajol és a pultot is letörölgeti, addig, hogy informáló jellegű is megragadjon az unokatestvérében várja, hogy hatással legyen rá a cukorka, van ugyanis, hogy a cukortól pörög az ember, mint a búgócsiga.  
- Jól vagyok, bár anya elég morcos rám most, nem egészen egyeznek az elképzeléseink. – Elhúzza a száját, majd mellé ül és egy karamellás cukrot kezd el bontogatni. – Mestertanonc leszek, végre, én már nagyon vártam. Miután nagy nehezen belement, hogy idejöjjek, ő abban reménykedett valami kis nyugis szakon, mint restaurátor, vagy újságíró megülök a fenekemen, de valahogy mégsem ez történt. – Mosolyogni kezd újra, majd bekapja a cukorkát, de még egy-két kérdés elhagyja az ajkait előbb.  
- Feléd mi a helyzet, Lazaság? Hogy megy sorod, mesélj, mi érdekes van veled! – Érdeklődik, aztán a cukorkával kezd el foglalkozni, sosem volt szívbajos erre, nem eszik azért sok édességet, de nem árt egy kis kényeztetés. Ha meg körbenézünk a boltban, nem az szűrődik le, hogy hiány van az ilyen cukros dolgokból az életében. Majd mikor ismét visszakanyarodik rá a téma, csúnyán néz, aztán elneveti magát, nem megy neki ez a mérgeskedés.
- Na, nem rossz ember ő. Nagyon cuki, meg kedves is velem. Szereti, amiket én is és vigyázni akar rám. – Mondja kicsit pirulgatva és levakarhatatlan mosolyra húzódott szájjal. – Gál Botondnak hívják, ő is itt mestertanonc.  
Mondja el, aztán ránéz a fiúra, tudja, ő, hogy ezt miért mondja, és szereti is a rokonaiban, főleg az unokatestvérében, hogy ilyen óvók vele és vigyáznak rá, minden helyzetben.
– Nagyon aranyos vagy! De veled mi van? Még mindig nem talált Cupido? Ideje lenne már, nem gondolod? – Viccelődik vele nevetgélve, közben elindul hátra, azért a három dobozért, ami az ajtóban vár rá, hogy kipakoljon belőle.

Hamarosan a nagy pakolászásnak és a beszélgetésnek is vége, megöleli Viktorcicát, aztán útjára engedi. Vendég sehol, így nyugodtan fejezi be a leltározást és merül el a takarítás rejtelmeiben, még Zoé is megérkezik, hogy egyeztessenek, majd bezárjanak a mai napra. Hosszú volt ez.    
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2013. május 22. 20:35
Rellonzöld Plüsszsiráf
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. április 1. 19:46 Ugrás a poszthoz

Domcsiii


- Nem is kell, látod, te is ismersz ezek szerint cuki lányokat. Kik ők? - Őszinte érdeklődéssel tekint felé, ugyanis tényleg szeretné megismerni őt, kedvesen mosolyog rá. – Labdával a kezedben? Hű, ami a labdákat illeti. Valami halálfélelem szerű dolgom van tőlük. Borzalmas. – Mondja nevetve, de azért kicsit ijedt képet is vág mellé.  
Ez a nap sem zajlik rosszul ezzel az eseménnyel, szeret új embereket megismerni, és most is pont ez történik. Sok minden járkál a buksijában igazából, nagyon kedvesnek és aranyosnak tűnik Domi. Ahogy hallgatja, és egyre inkább a személyes dolgairól beszél neki, kezdi úgy érezni, hogy sikeres volt a hozzáállása, hiszen a cukiság viszonzásra kerül, boldogan hallgatja a dolgokat és reagál is rá.
- Mindenki a semmiből kezdi, én is onnan kezdtem, de aztán nekem is sikerült eljutni idáig, hogy már akár egy zárat is ki bírok nyitni egyedül. – Felnevet, persze próbál viccelni, azért ennél megy egy kicsit több is neki, mondjuk egy Invito. Jó, jó, nem kell lenézni Mucit, de tény, ami tény, akad olyan varázslat, amit ötödikes fejjel is csak félve próbálgat, akkor is, ha tudja, hogy képes lenne rá némi határozottsággal. De most nem ő a lényeg, legalábbis most nem a saját nosztalgiáját kéne megélnie, hanem inkább a jelent és mostani helyzetét.  
- Igen, ezt szokták ránk mondani. De szerintem békések is vagyunk, nem csak jószívűek. Bár azért abban biztos vagyok, hogy az unikornis erő velünk van, és mi is tudnánk háborúzni a békéért. – Igazság szerint nem azt mondja ezzel, hogy agresszívak, meg azt sem, hogy ez a közhely igaz, viszont harcos természet minden emberben ott van, küzdeni pedig az ő háza is szeret, a következő tanévben is ez lesz a céljuk, nyerni! Remélhetőleg teljesíteni is tudják ezt a kitűzött célt.
- A háztársad is Mestertanonc esetleg? Egyébként én, ha majd nagyon nagylány leszek, Sárkánykutató leszek. Nagyon szeretnék velük foglalkozni. Kiskorom óta szeretem az állatokat, épp úgy a mindenki számára ismerteket, mint a varázslényeket, gondolkodtam még sok szakon, de úgy igazából ez vonzott leginkább. – Meséli el neki, mi a helyzet vele, de hallgatja is tovább, amit még ezek után mesél neki.
- Ezt annyira megértem, anyu még mindig nem igazán fogadta el, hogy én itt vagyok, apu támogat, ő egy másik iskolában Bűbájtant tanít, tőle tanultam az alapokat is. Anyának, még így, 18 évesen is kislány vagyok, az ő pici gyereke, akit mindentől óvna, így a varázsvilágtól is. – Vidáman beszélgetnek, bár a téma nem feltétlenül ad okot rá, de sorstársra lelt, aminek igazán örül, na meg láthatólag a másik fél is.
Kicsit túllépve az iskolán, és ezeknek a családi dolgoknak a megtárgyalásán a sport vetődik fel, amiben bár nem jártas, mégis tud róla ezt-azt Emmus, és örömmel hallgatja a történeteket, meséket, mindig szeret újat tanulni. Nagyokat mosolyog a kifejtésen, miért is kerülné a kviddicset Domcsi. Teljesen megérti, bár neki csak a labdaiszonya a visszatartó erő, a repülés már egészen megszokta, de lehet nem ártana pár órát venni.
- Nagyon ügyesek vagytok, gratulálok, igazán szép teljesítmények! – Mondja kedvesen és még meg is veregeti a fiú vállát, éreztetve megbecsülését. Aztán a fényképeket nézi és hallgatja még, ahogy mesél róluk, van még egy két érdekes kép abban az albumban, de a vége felé már csak kérdésekkel fordul felé.
- Nagyon jó lehetett apukáddal együtt átélni ezeket a dolgokat, biztos nagyon szeretitek egymást. Neki köszönhető ez a nagy sportszereteted is? – Érdeklődve várja a választ, közben kicsit jobban rákezd a havazás, lassan majd vissza kell menni, nehogy tüdőgyulladás legyen a vége.
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2013. április 6. 23:23 Ugrás a poszthoz

Domcsiii


Hallgatja szépen és figyelmesen mindazt, amit válaszol. tényleg érdekelte kiktől vannak az információi, biztosan kedvesek a háztársai, hátha ismeri is esetleg, akikről szó van éppen. Mondjuk, hamar kiderül, hogy sajnos még nem, de ami késik, az nem múlik, ezért a későbbiekben még az is lehet, hogy összefut ezzel a két lánnyal is.
- Sajnos nem ismerem még őket, de ha tényleg ennyire segítőkészek voltak, biztosan nagyon jó emberek. – A továbbiakon meg már csak mosolyog, van, akinek a pálca a fegyvere, de akad olyan is, aki minden magához közel álló dolgot képes hozzávágni az aktuális ellenfélhez. Ez a labdás dolog is fegyvertény, biztosan jól tud összpontosítani, meg határozott is olyankor, jó hogy van mibe kapaszkodnia, legalábbis Emmus így látja ezt. Neki valahogy nem igazán van ilyen fegyvertény a kezei között. Aztán érkezik a kérdés a félelmére.
- Igazából történt valami, de már előtte se nagyon barátkoztam az ilyen dolgokkal. Apukám családjánál nyaraltunk, lehettem olyan 5 vagy 6 éves, mikor pár gyerek, aranyvérűek, piszkálni kezdtek és megdobáltak, azóta félek az ilyen felém repülő dolgoktól, ilyen a labda. Kicsit gyerekes lehet, hogy még mindig, de ez a helyzet, egyszer csak kinövöm majd, nem? – Mondja mosolyogva, de azért egy pár pillanatra, még mesélt lankadt az eddigi vigyor, de már csak vállrándítással emlékszik vissza. Régen volt, meg azóta más a fekvése a dolgoknak már. Ez is olyan eset, ami miatt megérti a félelmét Dominiknak. Emmus mindig is nyitott volt az emberek felé, és ha kérdezték bátran mesélt magáról, most pedig úgy látszik ennek, vagy a kedvességének, vagy isten tudja minek, de meg van az eredménye, mert kölcsönös a dolog, aminek nagyon örül. A házára terelődnek a szavak, és a jellemzőire, a levont következtetéseken, és amiket hozzátesz, mosolyog kedvesen.
- Hát, nagyon igazad van. Milyen kis bölcs vagy! Csak, tudod, az a baj, hogy nagyon sokan ezt nem látják, náluk, aki ellenfél, az már ellenség is. Sokan elragadtatják magukat, és se embert, se mást nem kímélve cselekszenek. Viszont amennyire tudom, a te házad diákjai, meg az enyémé is van annyira tisztelettel, hogy ezt megérti. Nem vagyunk azok a lobbanékony emberek, mint mondjuk egy-egy rellonos. De annak is biztos meg van az előnye, ezt nem tudom, nem ismerem őket annyira. – Mesél még kicsit kiegészítőleg, nagyon szeret cseverészni, azzal soha nem volt gondja, inkább azzal szokott, hogy egyszer abba is hagyja. Azzal lesznek még problémái.
Ezután még a szakokról is szó esik, arról is szívesen mesél, bár ő maga sem tudja még, hogy mi minden vár rá. Csak elképzelései vannak, de abból kismillió.
- Igen, Sárkánykutató. Nagyon-nagyon szeretem az állatokat meg a varázslényeket, kérdés sem félt milyen irányba menjek tovább, mondjuk kicsit vacilláltam még a másik kutatói szak miatt, de végül ez lett az igazi. – Kedvesen regéli el, hogy mi a helyzet, de a „bénás” megjegyzést nem hagyhatja szó nélkül. – Ugyan már! Senki sem egy zseni, mikor elkezdi, mindenki kevés tudással indul, az már csak a saját szorgalmad és akaraterőd kérdése, hogy mivé válsz. Szerintem az eszed megvan hozzá, és a sportolói vénádból ítélve akaraterőd is van bőven. Szerintem hamar felveszed a tempót és minden rendben lesz.
Biztatja Domit, aki láthatóan nem igazán tudja elhinni, hogy ő igen is értékes és okos ember, nagy baj ez, hiszen az önbizalom is egy kis pluszt adhat neki. Na, nem mintha Muci az a nagy önimádó lenne, de azért tud ezt meg azt, és érzi a másik félen, ha valami nem stimmel. Jól olvassa a testbeszédet.
- Az túlzás, hogy nagyon ügyes vagyok, de sok mindent tanított nekem, és tényleg nagy segítség volt. A szülők meg már csak ilyenek, de csak szeretetből teszik. Én is nagyon szeretem őket. – Mosolyra húzódik a szája, aztán az albumba bámul, és innentől a fiúé a terep, míg végigérnek. Nagyon érdekes és izgalmas történeteket hallgat, meg sok embert ismer meg a az elmondásai alapján. Mindebből már leszűrte, hogy ilyenkor mer önmaga lenni, és mikor beszélhet a múltjának erről a darabjáról, nagyon boldog is, még a vak is látná.  
- Nagyon jó döntés volt, hogy apukád abba az irányba vezetett téged. Büszke lehetsz rá, ahogy ő is rád. – Mondja, majd a záródó albumra tekint. – Örülök, hogy megmutattad, nagyon érdekes volt és igazán tetszett. – Aztán a felé szegezett kérdésre is reagál.
- Hű, nem tudom, de mindenképpen menjünk be, mert én már kezdek átfagyni, nem normális, hogy ilyen időjárás legyen tavasszal. – Mondja, majd nevetve feláll, mielőtt odafagyna a padhoz, és elindul befelé, ha Domcsi is követi, akkor vele együtt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emma McNeilly összes RPG hozzászólása (101 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel