Valentin
Emma öltözék

Eljött a Karácsony. Gyönyörű és magával ragadó ünnep, ami mindenki egy kicsit békésebbé és szeretetteljesebbé tesz. Emma igazán odavan ezért az ünnepért. A maga sajátságos módján éli meg minden évben, mondjuk eddig mindig a családjával töltötte az ünnep egészét, most mégis, ha már sikeresen felvették ide, és még idén beköltözhetett, akkor ki akarja az itteni mókákból venni a részét. Nagyon szereti az ünnepi forgatagot. el sem tudná képzelni az év végét e nélkül a csodás esemény nélkül, olyan neki ilyenkor mintha a második születésnapját tartaná, főleg, hogy az első Mikulás napján van. Talán ebből adódik az is, hogy annyira imád minden jellegű ünnepet. Az iskolában bált rendeztek, ami biztosan egy tökéletes köntösbe öltöztetett esemény lesz. Édesanyjával együtt vették a ruháját, ami csodálatosan tükrözi néha hercegnős, néha komolyabb énjét. Minden kiegészítője is ahhoz passzol, na meg a cipője. Nincs olyan lány, aki ne szívesen öltözne ki és jönne el szórakozni. Ha más megoldás nem lett volna, valószínűleg egyedül is benézett volna, de nem így történt. Még délelőtt összefutott egy kedves fiúval, aki kísérőjeként vele tart ma este. A kezdés előtt érkezett egy kicsivel, így volt ideje körülnézni. Nagyon szépen díszített terem és az illata is fenséges. Az egyik kisebb fa mellett áll meg, annak díszeit csodálva mindaddig, míg a kvíz győztesét díjazzák és elkezdenek befelé szállingózni az emberek. Saját asztalukhoz ballag és egy finomnak tűnő csokis süteményt vesz magához, azt kezdi el majszolgatni. Végignéz a társaságon, nagyon jó, hogy ilyen sokan eljöttek. Bár még alig kezdődött el és bárki beeshet. Partnere a bál megnyitója körülire ígérte az érkezését, így egy pohár italt tölt magának, amit szép lassan elfogyaszt, majd megkostól még egy fajta süteményt, ami nagyon ízlik neki, ennek egy erőteljes hümmögéssel hangot is ad, majd háztársaira mosolyog és iszik még egy pohár üdítőt. Következik a vacsora amit minden ház saját asztalánál fogyasztanak. Ez után elhagyja a Navine asztalát és visszatér a már említett karácsonyfához, hogy ott megvárja őt. Arcán az öröm tükröződik, megjelenik a kis gödröcske is mikor mosolyogva áll, szemeiben pedig ott csillog a kíváncsiság, hogy mit hoz ez az este. Nem volt eddig az a nagy bálozós, ez lesz az második ilyen alkalom az életében. Izgatottan ácsorog, még egyedül, és hallgatja a kellemes dallamokat a vacsorát követően.

Valentin

Endruci

Valentin

Valentin

Mindig is híres volt bájolgásáról és kedvességéről Emma. Mindig mindenkihez túlságosan is jóhiszeműen áll, ez is csak abból adódik, hogy nem szereti a haragot és a haragtartást. Sokszor inkább enged ő, mint sem valami megromoljon az általa elképzelt idillben. Jelenleg azonban erre semmi szükség, a műveltségét némi kedvességgel vegyítve mutatja ki, szintén igen műveltnek tűnő partnere felé. Mikor a fiú fejtegetni kezdi a Véletlent és a sikeres egymásra találásukat, szépen mosolyog végig, bár e mögött a mosoly mögött azért már rejtőzködik némi mögöttes tartalom, de azt most leplezi.
- Igen, sikerült. – erősíti meg az iménti mondatrészét, kellemes lágy hangján. Boldog a tudattól, hogy még „új” még sem kell azt látnia, hogy mindenki ismer valakit ő az egyetlen, aki még senkit. Ez már az imént megváltozott. Legalább egy ismerős, ez is feldobja.
- Értelek. De már megvan az utad és ez a lényeg. – zárja le tömören, nagyon is érdeklődik Valentin iránt, de nagyon nem a szakokról szeretne most csevegni, ezt csak amolyan indító témának szántan. Ami meg a jövőjét illeti, az elég ködös, nem is az a baj, hogy nem tudja, mert voltak mindig is tervei erről-arról, de a családja nagyban próbálja befolyásolni őt, és amilyen kis szerencsétlenke szegény, legtöbbször ez sikerül is nekik. Bár edződött az eddig elmúlt évei alatt, de magántanulóként nehéz lett volna társaságoktól tanulnia, vagy azokkal alakulnia. Így még ha furcsán is hangzik, de 18 éves koráig megmaradt „Apa tündérkéjének” és a naivitása, pozitív világnézete továbbra is ott suhog a jelleme körül.
Már oldottabb hangulatban, bár még egy kicsit zavarban mosolyog vissza a felajánlásra. Egy bólintást követően belé is karol, majd az italok felé veszik az irányt, míg hallgatja kérdésére a választ. Érdekli is meg nem is, ez olyan kétes dolog nála, sosem volt az, akit csak a társasági élet vonzott, na de olyan se, aki ott gubbaszt naphosszat a könyvek között.
Elveszi a puncsot, majd ő is megemeli és koccintanak. Iszik egy keveset, közben látja, a fiú pásztázza a termet, majd az óráját nézi. Mikor ismét felé fordult a táncpartnere a szemeibe tekintve hallgatta.
- Őszinte leszek, nagyon örülnék neki. Szeretem a bálokat, de csak mértékkel… - mondja mosolyogva, majd leteszi a puncsos pohárkát. Ezután a szemébe nézve folytatja.
- Még nem igen tudom, mi merre van, rád bízom magam. – mondja kissé szelíden, majd elindulnak a fiú irányításával.

Endruci

  

Beu és Zoé

Emma igazán boldogságosan ébredt fel ma reggel, hétvége van, nincsenek órák, pihenhet. Ennek ellenére, mikor körbenéz, egy órára pillantva tapasztalja, hogy reggel 7 óra van. Visszahuppan az ágyba és körbenéz. Látja, hogy nem csak ő van még benn, nyilván senki nem kel 5 órakor és teper le a pályára edzeni, egyik lány se ilyen elvetemült, pedig mindegyik kviddicses. Na igen, ez az ami annyira nem áll hozzá közel. Valószínűleg egyszer próbálná, annak is kék zöld foltok és valami komolyabb sérülés lenne a vége. Mára viszont nem ez a terv. Úgy gondolta sétál egyet aztán este meg lemegy bogolyfalvára császkálni egyet. Ezt meg is osztotta szobatársnőjével, aki nem véletlenül volt neki olyan ismerős. Mint a bálon kiderült, volt már egy kisebb afférjuk, egy kis leves kíséretében. De Emma nem haragtartó, így ezen mosolyogva túllépet. Viszont ami ezután következett, na arra nem számított. Órákig kellett győzködni, még egy talánt mondva végre lógva hagyták. Bea és egy barátnője lehívták őt a Csárdába. Ő nem az a fajta lány, aki oda jár, sőt, soha nem is járt kocsmában. Arról nem beszélve, hogy alkoholt is csak jó mélyen elzárva egy üvegben látott. Kicsit rémülten és félve állt a dologhoz, de nem akarta őket megbántani. Maximum elmegy, és mikor odaért megmondja nekik, hogy nem érzi jól magát, inkább visszamegy és lepihen egy kicsit. Felöltözik, egy farmert kap fel barackszínű felsővel, aztán pulcsi és kabát kerül rá. Felkapja a cipőjét majd sálat és sapkát húz. Kilép a szobájukból és a Navine szárny felől, elindul kifelé. A kastélyt elhagyva, a kapuban már egyszer megtorpan, de innét még tovább viszi a lendület. Mosolyog, de az ijedtség ott van az arcán. Végigballag a kissé latyakos úton majd a fő utczán keresztül sikeresen eléri a megbeszélt célt. Megáll a kocsma ajtajában és habozva nyúl a kilincs felé. Aztán vissza is húzza kezét. Egy rossz külsejű illető lép oda hozzá, aki elöl félreáll, és beengedi. ~ Na tessék, pont az ilyen emberek miatt nem járok ilyen helyekre. Sokkal jobb lenne nekem ott fenn a szobámban, elolvasok egy könyvet, vagy valamit kitalálok, inkább, mint, hogy ilyen emberek társaságát élvezzem… Komolyan, mit gondoltam? Mire ideérek, beleszeretek? Vagy esetleg, jobban fog kinézni, mint elképzeltem?~ Tovább gondolkodik az ajtóban, elég sok grimaszt vágva a gondolatmenet közben, mikor már hangokat hall maga mögött, elsőre csak léptek, aztán egy lány hangja. Megrémül, hogy itt aztán elvágták a dolgot, ha ez az, akire gondol, nem menekülhet. Pedig most aztán rohanna haza.  

Beu és Zoé

Egy lánynak nagyon nem a Csárdában van a helye. Ennek a lánynak meg pláne nem. Arról nem beszélve, hogy két lánynak sem igazán, ők meg ráadásul hárman lesznek. Morcosan gondolkodik, ám arcát inkább az ijedség tölti be. Hezitál. Mikor már éppen arra jutna, hogy na jó, felejtsük el, visszatér a kastélyba, akkor valaki megszólítja. Amire még egy kicsit fel is szökken. Mini szívroham mára is megvolt, remek. A kérdésre már éppen készül egy határozott igennel válaszolni, és mondaná, hogy távozik is, mikor se szó, se beszéd, szó szerint magával viszi őt befelé, vélhetően Zoé. Na tessék, már jó társaságnak néz elébe. Értékeli ő a bátorító hangnemet és arckifejezést mégsem tudja magát odabent, azaz most már ide bent, elképzelni. Ez a hely, enyhén szólva sem üti meg a színvonalát és még taszítja is. Kosz van, szaglik a hely. Magától biztos, hogy soha az életben meg nem közelítette volna, még csak távolról sem. Tágra nyílt szemekkel néz körbe, közben a védelmező szavakra, kissé megtorpanva azért reagál.
- Mért, itt bajom lehetne? – Elkerekednek a szemei és kérdően néz a lányra. Igen képzeli, mit hisznek róla, de ő akkor is elsőre jár itt, és ahogy jelen pillanatban kinéz utoljára is. - Szerintem ebben az esetben sokkal biztonságosabb nekem ott, a kastélyban.
Fordul kissé hátra és mutat kifelé az ajtón. A kacsintásra valami mosolyféleséget mutat, aztán kiszúrják Beát, így láthatóan a megfelelő ember és nem valami még idegenebb ráncigálta idáig. Mondjuk úgy kisebb noszogatás után helyet foglalnak és levetik a kabátokat, sálat meg sapkát. Közben fel sem eszmél még és egy korsó sör? vagy olyasmi kerül elé. Bátortalanul inkább némi vicsorítás, mint mosolygás kíséretében nézegeti eléggé furcsán az italt. nézi jobbról aztán meg balról, majd a két jóízűen kortyoló lányra tekint.
- Itt nem lehet mondjuk narancslevet kapni? Persze az se gond, ha nincs, ha visszamegyek a szobába, ott van.
Kérdezi egy mosollyal, amivel próbálja kifejezni, hogy ő ugyan ilyet még nem ivott, de nem is úgy tűnik, hogy szeretne. Mondjuk itt lenni se nagyon. De ez eléggé tiszta sor a belépésük óta. Ám a két lány igencsak rosszalló tekintetére csak lesüti a szemeit és az italhoz közeledni kezd. Már a korsó a kezébe van, és az arcához is emelte.
- Szia Zoé, örülök, hogy megismertelek.
Legalábbis most még biztosan örül, aztán meglátjuk pár óra múlva. Úr isten! Most mi lesz, vajon mit hoz ki belőle? Milyen íze lesz? Ízleni fog neki egyáltalán? Mi van, ha valami borzalmas és beteg lesz tőle? Vagy mi van akkor, ha ízlik neki? Na jó, az utolsót kellően ironikusan mondta magában ahhoz, hogy tisztában legyen ez a lehetőség egyelőre nem áll fent. Belekortyol, majd elég érdekes grimaszok kíséretében még egyszer. Leteszi maga elé, és akkor látja, hogy a két lánynak már csak kortyai vannak vissza. Megint tágra nyílt szemekkel.
- Ennek ilyen furcsa ízének kell lennie, vagy csak az enyém rossz?
Érdeklődik kellően naiv énje, nem mintha lenne neki olyan, amiben ez nem nyilvánul meg. Kedvesen mosolyog a lányokra és látva rajtuk, hogy márpedig, ha kell neki, ha nem ezt most meg kell igya megpróbál küzdeni az itallal. Még iszik egy vagy két kortyot. Hamarosan egy kis pír jelenik meg az arcán, körülbelül a korsó felénél járhat. Lehúzza a pulóvere cipzárját, majd a két lányra tekint. Tovább nem megy, eltolja magától, és úgy gondolja neki ez mára elég volt.
- Ti sokat jártok amúgy ide?
Érdeklődik, közben Bea valamit intézkedik, és újabb poharak érkeznek, a régi korsók meg eltűnnek. Nem nagyon tudja hová tenni most mi is a helyzet ezért csak pásztázik a tekintete Zoé és Bea szemei között.
- És ez micsoda?

Beu és Zoé

Szende Emma? Az meg milyen? Kérdések cikáznak a fejecskéjében, számtalan. Mióta ideért többet gondolkodik, mint tanórákon. Ilyet se mondott még biztos senki, de ezt a lányt a Csárda sarkallta erre a kis észtornáztatásra. Ez gyönyörű, más lazítani jár ide, ő meg ide se járna, ha tehetné, most meg itt kombinál már fejben. Ez a környezet, ezek a szagok… az alakokról nem is beszélve, akik a helyen tanyáznak, most és általában. A cserére csak elhúzza egy picit a száját. Igazándiból annak örülne a leginkább, ha valami alkoholmentesre cserélhetné ezt a dolgot itt maga előtt. Ők vajsörnek hívják, Emmus inkább valami agyzsibbasztó löttynek nevezné el és jó messze kerülne tőle. Legalább annyira, mint amennyire messze van egymástól Budapest és New York, ha az elég messze van. Mosolyra derül elsőre, mikor meglátja a pincért közeledni és érdeklődve kérdezi mi is jön. Megint előjött a naiva belőle, hiszen Zoé válasza előtt, meg mert volna esküdni rá, hogy legalább egy kicsit meghatotta őket, és kikértek neki valami üdítőt. Mikor megtudja mi az, még inkább meghátrál, mint eddig.
- Erről már hallottam, aputól, ilyet csak a férfiak isznak, nem?
Kérdezi félve, és ez az arcára is kiült. Zoé vallomása most nem nagyon nyugtatta meg, és a koccintásig se nagyon akar eljutni. A szék támlájába kapaszkodik és már pár centivel hátrébb is csusszant. Rajtra készen van, ha kell, rohan is kifelé. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy ő abból az általa félelmetesnek titulált italból akár csak egy kortyot is legurítson a torkán. Bea ízlése ide vagy oda. Elhangzok a jelige, majd a másik két lány megemeli a poharat. Itt az idő, most vagy soha! Tehát nézzük a lehetőségeit, vagy lejjebb ad az igényeiből, vagy szépen és gyorsan felpattan és elhúzza a csíkot. Zoé illetőleg Bea szeméből nem azt mondatja az elszántság, hogy ő innen szabadon távozhat. Így a megszoksz vagy megszöksz páros közül előbbi maradt számára. Felemeli a poharát, előveszi legszebb mosolyát, majd ugyan azzal a lendülettel, visszateszi az asztalra. Azon gondolkodik melyik jobb kifogás, a „nem is vagyok olyan szomjas” vagy az „allergiás vagyok az összetevőire”… Nem drága lányom, te a szórakozásra vagy allergiás. Mondja a belső hangja, aminek túl nagy lett a szája hirtelen. Nem igazán tudja elfojtani, így úgy negyed óra itallap böngészést követően arra jut miért ne.
- Az estére.
A lányok szemébe néz, előbb Bea aztán Zoé tekintetét kapva el, majd kóstolgatás nélkül húzza meg a poharat, nem törődve ízzel, erővel és hatással. Lecsapja az asztalra a poharat, majd mosolyogva tekint a lányokra. Nem, szó az nem jön ki a száján, de az első sokk után a whisky ereje már ki kellett, hogy mutatkozzon a pofiján. Az első élménye itt, most az agya még küzd, hogy erre büszkének kell-e lennie majd, avagy sem, de ez a jövő titka, ő meg most kihasználja a pillanatot. Legalábbis küzd még a belső énjével, de már nyerésre áll a szólongatott Emma. Magához húzza ismét az itallapot, majd a lányok elé tolva rámutat egy számára ismeretlen valami koktélszerű italra.
- Az olyan szépnek néz ki, meg olyan ártatlannak. Nem lehetne valami ilyesmi?      

Leváltotta a napocskát a holdacska, mialatt Emmus a szokásos mosolyát éppen mellőzve sétálgatott Bogolyfalván. Egy sötét csőnadrágot visel bőrdzsekivel és csizmával. Alatta rejlik egy Supermanes felső, így aztán akár Wonder Womannek is érezheti magát. Na, nem mintha szuperhős szeretne a leányzó lenni, de az utóbbi időszakban felettébb különös dolgokat művel. Ráadásul, nem csak, hogy érdeklődik, még cselekszik is. Ez az igazán aggasztó a dologban. Mondjuk, mindezt betudja a kíváncsiságának, így nincs akkora probléma sem.  Jó, ez nem igaz, hatalmas bajok vannak nála, ez már biztos, hiszen az első lehetőségnél megközelítette a Temetőt. Sötétedik, nincs késő, de akkor is, régen már naplementekor se mozdult ki otthonról és már egy reccsenés is a frászt hozta rá. Na, nem mintha most nem így lenne. De próbálkozik, úgyis a bátraké a szerencse. Ahol éppen nem bokáig ér a sár a kövezeten, ott hallatszik, ahogy ütemeseket koppan lépteire a csizmája. Jobban fel sem hívhatná valami szatír figyelmét magára ilyenkor. Komolyan, most is ezeken jár a fejecskéje. Magától jött ide! Mit várt? Színes lufikat, virágokat, fényt meg barátságos cirkuszolást? Persze, majd jön egy szellem és lesz olyan barátságos, hogy jól megkergeti itt. Az ilyen nagyon kis „szellemes” eszmefuttatásait félbehagyja és vonul tovább a csendbe. Csend van, de valójában nincs. Hiszen nincsenek zavaró emberi hangok, nincsenek megszokott durva zajongások. Csak az apró neszei a természetnek. Hallani a szél suhanását. Pár percig ballag csak, mikor egy alak kezd kirajzolódni számára az egyik fa aljában. Nem tudja elképzelni, hogy játszik vele az elméje, valaki tréfálkozik vele, vagy összefutott egy majdnem olyan elmés emberrel, mint ő maga, aki szintén itt talált kedvet magának. Abban mondjuk biztos, hogyha nem lenne szívesen látott, úgy is elküldik. Szóval odalépdel hozzá. Sokáig csak messziről méregeti a fiút, közben erre is rájött, mármint a nemére, aztán már egész közelről, igencsak feltűnően megnézi magának. Nem ismeri, de már most felnéz rá, na, persze nem úgy, csak magas, Emma kedves meg egy törpe, de ez megint más történet. Közelebb lép aztán mit tudjon tenni mást, köszön neki.  
- Szia.
Egy szia? Mit ne mondjak kreatív vagy ma is! Mielőtt még nyelvtanórát tartana magának a köszönési formákról és szokásokról inkább körbetekint és kíváncsi tekintete mellé felkúszik arcára a huncut mosoly is. Igen, elindult benne valami, valami tettvágy. Most annyira, de tényleg annyira vágyik arra, hogy valami olyat tegyen, amit eddig nem, mint még soha. Mostanában igazán előbújt belőle a kisördög, de egyelőre ezzel nem hozakodna még elő. Bár az is lehet, hogy ezt kellene tennie. Ezzel a felcsigázott kíváncsi tekintetével mered az idegenre, csillapodott mosollyal, amiből ennyi is elég volt a gondolatmenet alatt.  

Veres Dániel

  

Mesélő és Boti

Öltözék.
Végre, végre, végre. Izgatottan, hatalmas vigyorral az arcán ébredt fel. Felült és kinyújtózott, majd szombat lévén nem siette el a készülődést. Gyorsan ruhákat kapott elő, amiben mehetne, de még mielőtt öltözködni kezdene, kipillantott az ablakon is. Kezd igazán tavaszias lenni az idő, már olyan hideg sincs és pár napja a szél sem süvít. Felkapja a nadrágját, a felsőjét, majd a pulcsik között kezd keresgélni. Addig nézelődik, míg vissza nem néz rá egyikről egy cuki panda, tökéletes lesz. Magára kapja, majd cipőt húz, kabátba bújik, amit nem cipzároz fel, így a maci bátran villogtatja állatimádatát. Táskájába pedig belepakolja a szükséges iratokat, mivel nem akármire készül. Bár a vizsgaidőszak kellős közepében vagyunk, remekül áll eddig, ahol kellett ott már teljesített, és már tulajdonképpen csak egy nagy roham van vissza, így bátorkodott megengedni magának egy kis kiruccanást. Nem árthat meg neki, ha mókázik egy kicsit, hódol az egyik szenvedélyének, ráadásul még elintézi az egyik előre kitervelt és megbeszélt dolgát. Micsoda ötletei vannak. Biztos sokan gondolják félnótásnak, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak a fanatizmus nála kicsit másként nyilvánul meg. Ha már a megnyilvánulásoknál tartunk, kifelé menet a bent lévő Beától még elköszön egy sejtelmes mosollyal, ugyanis még neki se árulta el hová igyekszik. Kilép, majd a kastélyon keresztülvonul, hogy elérjen a vasútállomásra, ahonnan Budapestre vezet az útja.
De hová is? Természetesen az állatkertbe! A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, területe 1986 óta természetvédelmi terület. De ezt a kis információt leszámítva két dolog miatt húz oda a szíve. Az egyik, hogy még pár évvel ezelőtt a magántanulói státusza által sok ideje volt, így önkénteskedésbe fogott. Az itteni állatkertbe segített ilyen alapvető munkákban. Nagyon megszerette ezt a helyet, az állatokat meg pláne imádja. A másik, hogy ebben az időszakában alakult ki a zsiráfok iránti csodálata. Egyszerűen nem tudja szavakba önteni, mennyire aranyosnak tartja ezeket az állatokat. Nem olyan régen kapott egy levelet, az egyik ismerősétől, hogy született egy kiszsiráf. Egyből szorgosan elkezdett utánanézni az örökbefogadási programnak, hiszen a kastélyba nem viheti be, nem az a háziállat típus szegény állat, méreteit tekintve, nem is nagyon tud neki szállást - bár lennének elképzelései a tartásáról- sajnos. De nem kesereg, hiszen így is látogathatja Őt, találkozhat vele, segíthet a felnevelésében. Olyan tíz óra tájékán ér be és útja minden bolt vagy egyéb hely helyett rögtön a megbeszélt irány felé vezet - még a vonatra szállás előtt megevett egy szendvicset reggeli gyanánt, ebédet meg majd megoldja valahogy-. Út közben figyeli a nézelődőket, rengeteg kisgyerek van itt a szüleivel, meg sok fiatalt is lát, aminek őszintén örül. Tudja, hogy jobb érzés az állatkáknak szabadon, és a szomorú képüket is rossz látni sokszor, de már nem az van, mint régen, hogy hatalmas ketrecek meg ilyenek, már gyönyörűen karbantartott kis elkerített parkjai vannak egy-egy fajnak. Így a zsiráfoknak is. Az ő kis birodalmuknál találkoznak majd az ügyintéző emberkével.
Nagy nézelődése és izgalma közepette egy egyedül nézelődő srácot pillant meg nem olyan messze. Esetleg nézelődik vele addig, míg kénytelen várakozni, úgy is szeret ismerkedni, akárhol, mondjuk, minden bátorságát össze kell szednie, de kívülről annyira nem látszik ez. Ha ráköszön, abból baj nem lehet, ezért mosolygósan odasétál hozzá, és megkopogtatja a vállát. Megint jön a szokásos problémája, hogy felnézhet az emberekre, de már alig feltűnő.
- Szia! Zavarlak? - Kezd bele a fiúra nézve, de közben a zsiráfok felé pillant és szemei megcsillannak. Vigyorra húzódik a szája. – Odanézz, ott a kis zsiráf. De édes. – Lelkesül bele a dologba, ami miatt akár jót is mulathatnak rajta.

Nehézkesen induló reggel, ez általában hiányzik Emmus szótárából, ám a mai nem indult valami könnyen. Első körben, ami nem volt a megszokott, arra ébredt, hogy barátnője, aki egyben szobatársa is, az íróasztalon fekve tért magához és mormogott. Valószínűleg tudatosult benne, hogy pár óra és vizsga. A körmeit szinte lerágta az éjjel, míg tanult, szerencsétlen. Ami Emmát illeti számára vége ezen időszaknak, az utolsó vizsgáját is ami szükséges volt sikeresen teljesítette. Nagyon büszke volt magára, hogy ezen a csatán már túl van. Viszont ez a büszkeség nem terjedt ki egy mosolynál tovább, ugyanis a pocakja morgásba kezdett, éhes. Mivel nem siet sehová, teljesen kényelmes tempóban kimászik az ágyikóból és a szekrényhez siet. Felöltözik, méghozzá egy kényelmes cicanadrágot vesz fel, hosszú kékes felsővel, meg egy fehér kardigánt. Fésülködés közben táncikál kicsit, teljesen rá vall, hogy mást ne mondjunk, örüljünk, hogy énekelni nem kezd el. Ennek az utolsó gubancos tincs kifésülése és gyomra újabb mordulás vet véget. Integet, és egy mosollyal elköszön a még szobában lévőktől, majd a Navine szárny irányából a Nagyterem felé vezet útja. Jól fog esni most valami finom reggeli.
Belépve csak néhány diákot lát szállingózni, valószínűleg a hozzá hasonlóan ma éppen ráérők azok. Háza asztala illetve az étel iránya felé indul.
Rántotta? Komolyan? Utálom a rántottát. Olyan, úh, jó szót sem találok rá. Egyszer ettem, de a borzalmas ízét még a só is tetőzte. Érdekesebbnél érdekesebb mimikákkal tudatja a környezetével is nemtetszését. Majd egy szendvics mellett dönt egy kis tejjel. Viccel, kicsit olyan mint a kiscicák, imádja a tejet, sőt apukája gyakran mondta neki, hogy mikor a fejét simogatják, gyakran olyan mint mikor a macska dorombol. Micsoda képességek, nem? Ezt azért nem kell reklámozni. Sokszor eszébe jut, hogy a nemrégiben örökbefogadott kis csöppsége hogy is van, de nemsokára minden bizonnyal meglátogatja.
Az asztalok között bandukolva, mélyen merengve tekintete egyszer csak egy kerekes székes fiút szúr ki. Kissé morcosnak tűnik. A kíváncsisága pedig nagy úr, tehát Emma egy félelmetes fordulattal, ami talán azért lehet ijesztő, mert sosem tudod, éppen kihez indul, célba veszi a Levitások asztalát. Úgyis olyan kihalt, csak nem lesz baj.
- De morcos itt ma valaki. Vizsgák vagy rántottás kaland? – Mosolyogva néz, miközben energiabombaként a srác életébe robbanva megszólítja. – Utóbbit inkább megérteném, az valami borzalmasnak tűnt.
Nem szokta észrevenni, ha zavar, de ilyenkor, mikor szükségét érzi a pozitív energiák áramoltatásának, ha lőnének rá se hagyná magára a célszemélyt. Új ismerőse mellett leteszi a tányérját, majd folytatja a csacsogást.
- Remélem nem baj, ha csatlakozom. Mondjuk, nem szívesen kerülnék bajba amiatt, hogy ideültem. Bár nem tűnsz elvetemültnek. – Mosolyogja telibe szegényt, aki valószínűleg a falra is mászik, ha rosszabb napja van.

Mesélő és Boti

- Igen, az olyan puha és olyan rózsaszín, ahogyan el bírod képzelni. – Kacarászni kezd, majd egyből részletezi is tovább. – Az annyit jelent, hogy mókás és jó hatással van a kedvedre, nem úgy, mint ez… - Mutat a rántottára, amire utalgat.
A cuki levitás igazság szerint teljes joggal nézheti elmebetegnek Emmust. Az a sziruposság, ami a hanglejtéséből származik, kergetett már embereket fel a falra. Közben kedvesen felé nyújtja az egyik szendvicsét, aminek bátran neki is lát az időközben névvel is ellátott kerekes székes fiú. A dicséretre pedig csak nagyokat mosolyog. Valóban igazi kis szakácsnő, képes összerakni egy szendvicset! Ha még azt is tudná, hogy sütikét is tud készíteni meg kész 3 fogásos vacsorát még a végén megkérné a kezét, azt meg ugye nem kellene, mert hát még is csak egy ismeretlen fiú, meg juj, ugyan, ő hozzámenni valakihez, úgyhogy maradjon csak titokban ez egyelőre.  
A kérésre szó nélkül, de mosolyogva tovább pattan fel és száguld vissza oda, ahol készítette, gyorsan összeszedi a hozzávalókat és készít neki még egyet. Jókat mosolyog magában is Alex szavain, meg azon a vigyoron, amivel a szendvicset kérleli, úgymond. Hamarosan, bár nem egy ferrarie, de jó tempóban visszabaktat és leül ismét a már egyszer elfoglalt helyére.
- Tessék, de csak, mert ilyen aranyos vagy. – Kiemelten kedvesen mondja az aranyos szót, valahogy úgy, mint, ahogyan az anyuka szokta azt az újszülöttnek mondani, mikor először találkoznak. Igen, ez megint egy bizonyíték rá hogy nem százas a lány, maximum kilencvenkilences.
- Én sem hiszem, hogy Aurorok fognak elhurcolni innét, csak sosem lehet tudni, azért 1 tanév alatt még nem ismertem ki magam teljesen. – Mondja mosolyogva, és közben befejezi a saját szendvicsét, amivel jól is lakik. Közben már zúdul is az új téma amire reagálnia kell, kicsit sem leplezve a kíváncsiságát.
- Tér-idő szoba? Hű, ez nagyon jól hangzik, mitől olyan különleges? – Kezd bele, de gyorsan válaszol is. – Jajj, igen van fürdőnk meg Játéktermünk is, de a tetőtér az egyik kedvenc helyem.
Közben a formás kis kerekeit figyeli, jobbról is meg balról is. Adja az ötleteket, Alex pedig vevő is rá, ennek őszintén örül, hiszen általában kinevetik és egy „Jól van Emmu” mondattal ráhagyják, de ő más.  
- Nem vagyok egy Picasso, azt tudnod kell. – Kacarászik, majd folytatja. – De ha lehet, szeretném.
Nagy csillogó szemekkel néz, mint a cukorkaboltban a kisgyerek. Majd a járgányt figyeli ismét, amit már mind a két oldaláról megcsodálhat. Aztán egy békuska is előkerül. A kis szépség nagyon jól mutat, amit nem hagyhat szó nélkül.
- Jól áll a kerekeiden. – Mosolyog rá. – Megoldjuk, hogy jó páros legyenek a lángocskákkal.

Mesélő és Boti

  
 

Domcsiii

A kedvessége határtalanságát bizonyítva ma már számos jót megcselekedett. Jó, ez kicsit túlzás, csak két alacsonyabb évfolyamú diáknak segített eligazodni, bár nem épp ő lenne erre a legmegfelelőbb. A szertelensége, időérzékének hiánya és az, hogy feledékeny kellően elég ahhoz, hogy félrevezesse az embert tudatán kívül. De már csiszolódik és folyamatosan a törekszik arra, hogy ezen tulajdonságai megváltozzanak.
Viszont vissza kellett mennie a szobájába valami melegebb ruhát magára venni. A folyosókon való bolyongás közepette ugyanis olyat látott, ami nagyon meglepte. Hatalmasakat pislogott, majd a párás ablakot egy részen megtörölgetve megbizonyosodik róla, hogy nem csak káprázik a két szép szeme, hanem valóban havazik. Könyörgöm, március van, elkezdődött a naptári tavasz, erre mit adjon az ég, havazik rendesen. A széllöketek, amik a hókupacukat hordják meg csak ráadások, de Emmusnak így is valami olyanhoz lenne kedve, ahol friss levegőn lehet, nem csak a kastély falai között. Amúgy sem az a nyugodt, fenekén megülős típus. Folyton mehetnékje van, kirándulni akar.
Ezúttal felöltözve érkezik el egy helyszínhez, ami tökéletes a célkitűzésének. Még csak egyszer látta futólag, egy kis része még a kastélyba beletartozik, ám a többi a szabadba nyúlik. Ezt tükrözi a hó mennyisége is, amit az időjárás kedvesen ideprodukált. Ahogy lépdel azon a latyakossá váló valamin a talpa alatt, egyre inkább közeledik a szökőkúthoz.  Sikerül közben nekiütköznie valami növénynek, ami kicsit felette helyezkedik el, természetesen az addig magán hordozott havat, most ezer örömmel Emma nyakába ömleszti, legyen vele boldog. a hideg miatt kapálózik egy sort, ami remekül festhet, majd a szökőkutat megkerülve a padon egy diákra les figyelmes, aki valami könyvféleséget olvas vagy néz, ezt innen még nem tudja eldönteni. Nagy mosolyával felszerelkezve közelít, majd köszön rá, remélve, hogy a frászt, azt nem hozza rá.
- Szia. Te is kijöttél ebben a remek tavaszi időjárásban? – Érdeklődik kedvesen, nem kevés iróniával megnyomva a tavaszi időjárás szekciót mondandójában. Kellemetlen az időjárás szeszélyessége, a következő az lesz, hogy nyári tábor helyett sí táborba megyünk? Elmélkedés helyett inkább a fiút veszi szemügyre, és bár illetlen kicsit, a kíváncsiságának nem tud parancsolni és belelesett egy pillanatra abba amit nézeget. Valami fotóféléket látott, egy nagy mosollyal, ha ő is megengedi, csatlakozik mellé a padon, egy rövid időt akar csak kint tölteni, megfázást azért nem szeretne összeszedni.

Pillanatok alatt összeügyeskedi Emmus a szendvicset újdonsült barátjának. Visszaigyekezett a levitások asztalához, ahová így másodszorra már bátran, mint aki haza megy, közeledett. Nem telt bele sok idő, hogy elvegye és már le is ellenőrizze a kész művet az ihletője. Vicces, de a szendvicsnek múzsája is van, jelen esetben Alex lenne ez a fantasztikusan inspiráló személy.
Pörgeti két falat között a szavakat neki a cuki fiú, de inkább arra figyel, amit a kezeivel csinál. Egy poharat kerít, és már tölti is fel neki, mint egy viszonzásként a szendvicsért. Hatalmas mosollyal elveszi tőle a poharat, még mielőtt belekortyol, reagál.
- Örülök, hogy ízlik. Nincs mit hálálkodni, szívesen készítettem. – Vigyorog, közben belekortyol az italba. – Érdekes olyan ez kicsit, mintha ilyen multivitaminos valami lenne. – Komolyan, tiszta értelmes magyarázás Emmus részéről, már csak a kezeivel való hadonászás hiányzott az összképhez. Kortyolgat továbbra is, úgy figyeli, az asztalnál még elő-elő bukkannak diákokat. Valóban nincs ma valami tömeges idevándorlás. De nem is baj, szereti ezt a barátságos embermennyiséget ma. Nincs szüksége a tömegre.
- Elsős? – Felkacag, majd komoly, szomorú bambiszemes képét villantja fel. – Tudom, hogy akkora vagyok, mint egy elsős, de ár Ötödikes vagyok, sőt ha a vizsgáim kijavítják, már Mestertanonc. – Kicsit morcin tekint rá, persze mókásan, nem sértődne meg, ezt a szája sarkában bujkáló mosoly árulja el, amit észre is vehet a mellette ülő.
Közben az évfolyamok utáni másik fontos témát vesézik ki, méghozzá azt, hogy kinél milyen érdekességek vannak házon belül. Csillogó szemekkel hallgatja a beszámolót arról a tér-idő szobáról, érdekesnek hangzik, egyszer szívesen megnézné. Aztán ő is mesél és kérdést is kap természetesen.
- Hű, van darts, billiárd meg az ehhez hasonló dolgok, kikapcsolódásra nagyon alkalmas, meg jókat lehet mulatni együtt. – Aztán még megissza a maradék gyümölcslevet, és rátér a tetőtérre. – Mert nyugodt rész, szeretek felmenni oda elmélkedni, néha a pörgés mellett kell egy kis nyugalom. – Igen, valóban fura ezt hallani egy két lábon járó energialabdától, de ha egyszer így van, akkor nem igazán lehet szépíteni. Mielőtt felállna az asztaltól, hiszen mind a ketten végeztek, még gyorsan visszatér a festésre.
- Képzeld, tudok ám ilyen ragadósat, hogy is hívják azt… – megvakarja a fejét, majd folytatja. – Matrica! igen, olyat, és azt leveheted, ha nem illik valamelyik csinos kiegészítődhöz. – Mondja bíztatólag, még kacsint is egyet a békára pillantva a járgányon. Felemelkedve ellép az asztaltól, barátságosan, igazából eléggé támadólag, megöleli a fiút, aztán egy „pápá”-val visszaindul a klubhelyisége felé. Ez is egy eseménydús étkezésnek sikeredett.  

Domcsiii

Ahhoz már egész jól hozzászokott, hogy amibe lehet, belerúg, amit lehet, fellök, aminek lehet, nekimegy, amiben, és akiben lehet, kárt tud tenni egy mozdulattal, jó belefér, néha, de ő folyamatos bénázást is elő tud vezetni, viszont most az övé minimális. Szegény fiúra akkora sokkot és meglepetést hoz, hogy még a padról is leborul, semmi szándéka nem volt erre, részéről inkább úszta volna meg mindenki szárazon, azt tudta volna értékelni. Viszont ha már így sikerült, akkor egy segítő kezet is nyújt a diáktárs felé, de addigra összekapja magát.  
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Csúfoljanak? Kik? Miért tennék? – Csodálkozva tekint rá, igaz, ami igaz, hallotta, hogy a rellonosok gonoszak tudnak lenni, de nem igazán találkozott még itt olyan emberrel, aki bárkit kigúnyolna. Most majd okosabb lesz a válasz által, valószínűleg. Pillanatnyi furcsállását egy kedélyes mosoly váltja fel, azt nem tudja, hogy a barátságossága miatt vagy más, de mintha a fiú ijedsége is kezdene elillanni, legalábbis oldódik fel.  
- Milyen buta vagyok, a nevem, Emma McNeilly vagyok. Nagyon tetszik a neved, Domcsi. – Kezet ráztak, aztán hallgatta a megismert Bátor ifjút. A szavaira széles mosolyra húzódik a szája, csatlakozik mellé a padon, majd egy sóhaj után barátságosan folytatja.  
- Akkor még előtted vannak a legjobb évek, jól fogod magad itt érezni. Melyik házba kerültél? – Érdeklődik kedvesen, majd rátér, az érezhetően kényesebb részre a másik fél életében. – Ezzel nem vagy itt egyedül, vannak itt olyanok is, akiknek bár a szülei varázslók, neki nincs ereje. Ami pedig engem illet, anyukám, és családja, varázstalan.  
Nagyon aranyos a félelme, de Emma az a még légynek sem ártó lélek, aki még a legutolsó, legborzasztóbb ember felé is tud szeretetet kimutatni. Bár mikor rosszabb napja van, kicsit morcos, de ez nem egy olyan nap.
Közben folytatja az eddigi cselekvéseit Dominik, amihez Emmus szívesen csatlakozik, amire ki is tér egy kérdéssel.
- De érdekes képek! Ezeken te vagy? Hol készültek? – Kezd a szokásos szóáradatába, de igyekszik visszafogni magát, még sem lehet tudni, mennyire vevő rá a másik.

Domcsiii

Hamarjában helyreállt a világ rendje, azzal, hogy visszakerült a padra új ismerőse. Kedvesen egy mosollyal hálálta meg, ami Emma számára csak még szimpatikusabbá tette őt. Látszik rajta, hogy még egy kicsit eltévedt lélek itt az iskolában, de mindnek így kezdi új helyen, legyen az 14 éves, vagy 20.
- Ennek örülök, de nem kell ám ennyire tartani mindenkitől. Vannak itt biztos olyanok, akiktől kell, mert nagy az iskola, de a legtöbben segítőkészek és jószándékúak. Vannak még hozzád hasonlóak biztos vagyok benne. A képeid pedig, amennyit látok, szépek. Az enyémek se mozognak, lehet, nekem sincs egyáltalán olyan képem. – Érződik a félelem Domcsi hangján, de próbál minél barátságosabb és kedvesebb lenni, hátha ez segít neki, mert tényleg megérti őt.
- Köszönöm - Egy szép mosollyal hálálkodik közben. – Örülök neki, általában szeretem az ilyen kedves beceneveket használni. – Egyelőre elképzelése sincs a fiú honnan keveredett ide, na meg melyik házba tartozhat, ha ennyire zárkózott, bár látott már ilyen tulajdonsággal rendelkezőt a saját házában is, de ő nem ismerős neki.
- Szóval a kékeket erősíted, akiket ismerek ott nagyon cukikák, biztosíthatlak, hogy tőlük aztán nem kell tartanod. Elsős leszel? Az nagyon jó! – Őszinte lelkesedéssel fogadja, van miért, nagyon szereti pesztrálni a nála kisebbeket, meg örül is neki, hogy valakinek már ilyen korán van lehetősége eljutni, egy ilyen iskolába. – Én is most fogok kezdeni, csak éppen a Mestertanoncoknál. Egyébként a Navine büszke tagja vagyok. – Közben kicsit mesélt Dominak arról, hogy hasonló van az ő családjában is, pontosan ezért teljesen nyíltan mer vele erről beszélni.
- Én sem értek még mindent, de így van, ő nem örökli valamiért. Te pedig így is örökölted… érdekes. – Ránéz és mosolyog közben. – Igen, az vagyok, de büszke is vagyok rá. Szerettem a varázstalanok között is élni, de itt is nagyon jól érzem magam. – Reméli, hogy a kíváncsiságát kielégítette, bár szívesen mesél neki bármiről, ha kérdezi. – Hogyan fogadták a szüleid? Tudod, nálam, anyukámék varázstalanok, és nem örültek neki, hogy én tudok hadonászni azzal a bottal. – Mutat oldalra, ahol a pálcája helye van.
Innentől már egészen máshogy kezd hozzá viszonyulni, Emma nagy örömére. Együtt követik az albumot és még mesél is neki, arról mikoriak a képek, és mi látható rajtuk.
- A sport vagy maga a kézilabda? Mert tudod, ha sportolni szeretnél, van kviddics, érdemes kipróbálni, bár én távol állok tőle. – Nevet fel, aztán mikor lapozott a fiú random rámutatott az egyik képre, amin valami díjazást lát. – Sokszor nyertetek már? Biztos jó érzés. Ők meg itt a csapatod vagy kik? – Kérdezi mutatva egy csoportos képre felül.  

Domcsiii

- Nem is kell, látod, te is ismersz ezek szerint cuki lányokat. Kik ők? - Őszinte érdeklődéssel tekint felé, ugyanis tényleg szeretné megismerni őt, kedvesen mosolyog rá. – Labdával a kezedben? Hű, ami a labdákat illeti. Valami halálfélelem szerű dolgom van tőlük. Borzalmas. – Mondja nevetve, de azért kicsit ijedt képet is vág mellé.  
Ez a nap sem zajlik rosszul ezzel az eseménnyel, szeret új embereket megismerni, és most is pont ez történik. Sok minden járkál a buksijában igazából, nagyon kedvesnek és aranyosnak tűnik Domi. Ahogy hallgatja, és egyre inkább a személyes dolgairól beszél neki, kezdi úgy érezni, hogy sikeres volt a hozzáállása, hiszen a cukiság viszonzásra kerül, boldogan hallgatja a dolgokat és reagál is rá.
- Mindenki a semmiből kezdi, én is onnan kezdtem, de aztán nekem is sikerült eljutni idáig, hogy már akár egy zárat is ki bírok nyitni egyedül. – Felnevet, persze próbál viccelni, azért ennél megy egy kicsit több is neki, mondjuk egy Invito. Jó, jó, nem kell lenézni Mucit, de tény, ami tény, akad olyan varázslat, amit ötödikes fejjel is csak félve próbálgat, akkor is, ha tudja, hogy képes lenne rá némi határozottsággal. De most nem ő a lényeg, legalábbis most nem a saját nosztalgiáját kéne megélnie, hanem inkább a jelent és mostani helyzetét.  
- Igen, ezt szokták ránk mondani. De szerintem békések is vagyunk, nem csak jószívűek. Bár azért abban biztos vagyok, hogy az unikornis erő velünk van, és mi is tudnánk háborúzni a békéért. – Igazság szerint nem azt mondja ezzel, hogy agresszívak, meg azt sem, hogy ez a közhely igaz, viszont harcos természet minden emberben ott van, küzdeni pedig az ő háza is szeret, a következő tanévben is ez lesz a céljuk, nyerni! Remélhetőleg teljesíteni is tudják ezt a kitűzött célt.
- A háztársad is Mestertanonc esetleg? Egyébként én, ha majd nagyon nagylány leszek, Sárkánykutató leszek. Nagyon szeretnék velük foglalkozni. Kiskorom óta szeretem az állatokat, épp úgy a mindenki számára ismerteket, mint a varázslényeket, gondolkodtam még sok szakon, de úgy igazából ez vonzott leginkább. – Meséli el neki, mi a helyzet vele, de hallgatja is tovább, amit még ezek után mesél neki.
- Ezt annyira megértem, anyu még mindig nem igazán fogadta el, hogy én itt vagyok, apu támogat, ő egy másik iskolában Bűbájtant tanít, tőle tanultam az alapokat is. Anyának, még így, 18 évesen is kislány vagyok, az ő pici gyereke, akit mindentől óvna, így a varázsvilágtól is. – Vidáman beszélgetnek, bár a téma nem feltétlenül ad okot rá, de sorstársra lelt, aminek igazán örül, na meg láthatólag a másik fél is.
Kicsit túllépve az iskolán, és ezeknek a családi dolgoknak a megtárgyalásán a sport vetődik fel, amiben bár nem jártas, mégis tud róla ezt-azt Emmus, és örömmel hallgatja a történeteket, meséket, mindig szeret újat tanulni. Nagyokat mosolyog a kifejtésen, miért is kerülné a kviddicset Domcsi. Teljesen megérti, bár neki csak a labdaiszonya a visszatartó erő, a repülés már egészen megszokta, de lehet nem ártana pár órát venni.
- Nagyon ügyesek vagytok, gratulálok, igazán szép teljesítmények! – Mondja kedvesen és még meg is veregeti a fiú vállát, éreztetve megbecsülését. Aztán a fényképeket nézi és hallgatja még, ahogy mesél róluk, van még egy két érdekes kép abban az albumban, de a vége felé már csak kérdésekkel fordul felé.
- Nagyon jó lehetett apukáddal együtt átélni ezeket a dolgokat, biztos nagyon szeretitek egymást. Neki köszönhető ez a nagy sportszereteted is? – Érdeklődve várja a választ, közben kicsit jobban rákezd a havazás, lassan majd vissza kell menni, nehogy tüdőgyulladás legyen a vége.

Domcsiii

Terroristám

Terroristám