28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Samantha H. McSouthernwood összes RPG hozzászólása (22 darab)

Oldalak: [1] Le
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 10. 22:42 Ugrás a poszthoz

Alexa

Hát megérkeztem. Egyáltalán nem volt kedvem idejönni, így nem csoda, hogy a kallernek kellett lerángatnia a vonatról. Elterveztem, hogy rajta maradok, és megyek még néhány kört nem törődve azzal, hogy mikorra is kéne ideérnem. Jó kis terv lett volna, ha nem avatkoznak közbe. Lesújtóan mértem végig a kétajtós szekrény méretű fickót, morcosan dobva le magam elé csomagjaimat. Tekintetemmel végigpásztáztam az egész állomást, ami körülbelül negyed akkora volt, mint a londoni King's Cross. Valljuk be, ez a miniatűr Anglia hasonmás nem nekem való. Sőt. Már épp visszaszállnék a vonatra, hogy menekülhessek, de amint meglátom a kaller idétlen tekintetét inkább csak sóhajtok egyet, megemelem cuccaimat, és kijjebb sétálok, hátha ott lesz az én kedves kis nagynéném. Nem az ő hibája, így nem vele kéne bunkónak lennem. De várjunk csak.. én mindenkivel bunkó vagyok. Innentől kezdve nem kell ezen rágnom magam. Fapofa, kedvtelenség, ez általában jellemez. A legnagyobb probléma az, hogy csakis és kizárólag apámnak köszönhetem, hogy itt vagyok. Az RBF előtt senki sem veszi ki a gyerekét, általában, de van olyan megszállott ember, hogy ő mégis megtegye. Mindettől eltekintve tisztelem, csak haragszom rá. Viszont azt nagy mértékben.
Már vagy öt perce ácsorogtam egy helyben, mikor azon kezdtem morfondírozni, vajon merre lehet nagynéném, és belegondolva abba, hogy mekkora az állomás, nem lehet nagyobb a falu se. Mindezt végigjátszva pontról pontra emelem fel csomagjaimat, és indulok el kifelé a faluba. Kint aztán megállok, és elképedve nézek végig a kicsi utcákon. Hol a francba vagyok mégis ?! Senkifalva mellett 5 kilométerrel Seholfalvában. Remek. Egyrészt, olyan érzés fogott el, mintha egy huszadik század eleji filmben lennék, gazdag úri hölgyként, egy lepusztult faluban. Persze, az átlag embernek, meg annak, aki itt lakik ez megszokott, és cseppet sem porfészek, főleg nem senki és sehol falu. Nekem mégis az. A nagy városban mindig magabiztosan jártam, még az Abszol út is elment, szerettem azokat a kis görbe utcákat, de ez a hely most kiverte a biztosítékot. Egy dolgot biztos tudok; én nem akarok idejárni, nem akarok itt tanulni, és főként nem akarok itt élni!
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 27. 23:08 Ugrás a poszthoz

Valentina


A karácsonyi szünet gyorsan telt. Már most tudtam, hogy cseppet sem olyan hosszú, mint hittem, vagy mint amire készültem. Elrepült felettem az idő, akárhogy is nézem a helyzetet. Haza akartam menni, elvégre ilyenkor mégiscsak a család mellett van a helyem, de még mindig olyannyira haragszik rám apám, hogy nem volt hajlandó megengedni. Akármennyire kemény és nemtörődöm tudok lenni, ez azért engem is rosszul érintett. Egyetlen vágyam volt, hogy ne kelljen ebben a magyar kis porfészekben töltenem az ünnepeket, dehát érdekel bárkit is, hogy én mit akarok? Nem igazán hiszem.
Harisnyába, pólóba és pulcsiba bújtam, majd elindultam a kastélyban. Nem kaptam semmit itt az iskolában, otthonról jött egy csomag, amiben pénz volt, a nővéremtől néhány új ruha, egy képeslap, na meg könyvek. Örültem neki a magam módján, például most is az egyik új pulóveremben indultam el, hogy kitaláljam, mit szeretnék. Célba vettem először is a konyhát, ahonnan szereztem egy bögre forró kávét és egy szelet tiramisut. Minden rossz ellenére legalább a manók finom ételeket készítenek, és ha lemegyek hagyják, hogy én készítsem el magamnak az italaimat. Bár lehet, hogy ebben szerepe van annak is, hogy első alkalommal leszúrtam az egyiket, azt hiszem valami Philly-t, hogy kevés cukrot tett bele. Azóta van egy olyan érzésem, hogy félnek tőlem. Persze ez hol zavarna? Miután magaménak tudtam mindkettőt, elfogyasztottam még lent a sütit, és a kávé egy harmadát. Ezután indultam csak el a déli szárny felé, vissza a rellonba. Félúton azonban megtorpantam, és körbenéztem. Valaki állt a korlátnál, meglehetősen kihajolva rajta, nekem pedig gonosz mosoly kúszott arcomra. Halk léptekkel, észrevehetetlenül indultam el az erkélyajtó felé, amit olyan lassan és óvatosan nyitottam ki, hogy nem lehetett hallani. Mikor kiléptem, figyeltem arra, nehogy a cipőm kopogni kezdjen, bár ennek nem sok esélye volt a vastag és puha talpával. Léptem kettőt, majd bal kezemmel meglöktem kicsit az ismeretlent. Mindezt úgy tettem, hogy abban a másodpercben, ahogy löktem, ujjaim összekulcsolódtak a pólóján, és vissza is rántottam. Nem vagyok gyilkos. Csak szadista. Mikor láttam, hogy már stabil lábon áll, mosolyogva léptem el mellette, és vetettem neki hátamat a korlátnak.
- Remélem nem ijedtél meg nagyon. - hangomból csak úgy sütött a szarkazmus, miközben ittam egy kortyot a kezemben szorongatott bögréből. Szómiszó, nagyon élveztem ezt a kis hülyeséget, habár nem nagy dolog, engem szórakoztat. Így legalább megtanulják azt az emberek, hogy miért ne hajoljanak ki ennyire óvatlanul, még egy ilyen magas korláton se.


Ruha, amit visel
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2012. december 27. 23:16
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 28. 00:33 Ugrás a poszthoz

Valentina


Imádok gonoszkodni, imádok kellemetlen meglepetést okozni. És imádom, amikor ez kettő az egyben módon sikerül. Mint most. Mosolyogva kortyoltam a kávémba. Már leeresztettem a bögrét, mikor elkapta a csuklómat és az előbb említett tárgy nagy csörömpöléssel tört össze a padlón. Úgy tűnik, nem kezdő emberbe futottam, ugyanis meglehetősen bátran tologatott ide-oda. Nem lettem feszült a fenyegetéstől, sőt, mosolyogtam.
- Úúú, és mi volt benne? Franc, kár az alkoholért.. - jelentettem ki, mintha nem is lenne ott, sokkal inkább saját magamnak szólt a második mondat, mint a velem szemben álló személynek. Halványan mosolyogva, fejemet enyhén rázva néztem fel az ismeretlen fiúra. Nem tudott meghatni, hogy ennyire felhúzta magát. Ő baja, én nem leszek miatta ideges. Sosem voltam kifejezettem befolyásolható, vagy félénk. Kivéve, ha pókokról van szó. Azoktól irtózom.
Nem mutattam ki, de meglepődtem, mikor nekitaszított a korlátnak. Attól egy pillanatig sem féltem, hogy esetleg ő  is megpróbálna kilökni, sokkal inkább az, hogy ennyire nem bír az idegeivel. Ha tudtam volna, hogy ennyire jó lesz a műsor, esküszöm még popcornt is hozok magammal a konyháról, hogy jobban élvezhessem. Ingyen mozi, amiben még szerepelhetek is, juhééj.
- Maga a Sátán megtestesítője. Probléma? - továbbra is mosolyogtam, kissé oldalra döntve fejemet, érdeklődést mutatva. Nem zavart meg a közelség egy kicsit sem. Ami egy kicsit kényelmetlen volt az maga a kiszolgáltatottság, hogy egy olyan pici helyen voltam nekitolva egy korlátnak, ami mögött egy egész emeletnyi mélység volt Nem tudom, ha kiugranék vajon túlélném e, bár  akár még esélyes is lehet. Elvégre, volt már rá több példa is, hogy valaki kiugrott a második, harmadik emeletről - rendes házról van szó -, ez pedig nem lehet magasabb, mint egy alacsonyabb panel második emeletének teteje. Körülbelül. - És te, Mr. Agresszív? - a franc szót úgy gondoltam elhagyom, legyen neki gyereknap. Nem vagyok sokkal kedvesebb magamhoz képest, csak most az egyszer ezzel a szóval. De mivel úgy érzem, még egy darabig itt kell majd dekkolnom, tartalékolnom kell pozitív energiáimból későbbre, még a végén kifogyok a gonoszságból, mint Télapó az ajándékból, akkor aztán kedves leszek és még a végén elterjed az a hír, hogy milyen aranyos vagyok. Én? Aranyos? Üldöz a hányinger. Már csak az kéne, hogy én osztogassam a cukorkát a mugli, illetve sárvérű gyerekeknek. Na jó, a fantáziálást azt hiszem jobb lesz abbahagyni, mert tényleg visszajön a vacsorám, és nem hiszem, hogy díjazná a velem szemben álló fiatalember, ha tiramisus lenne a cipője. Visszatérve a témához, elálldogálok én még a korlátnál, de ha sokáig ide leszek szorítva, biztos, hogy ellököm magamtól, idegesség ide, vagy oda. Nem fogok megijedni egy kis mufurctól, aki nem is tudom, rájátszik e, vagy valóban ilyen. Ahogy észrevettem elég sok ebben az iskolában a fellengzős diák, akik előadják magukat, hogy ilyenek, meg olyanok, aztán kiderül milyen kis tündibündi cukorbogarak. Hát persze. Na ez az, amit még nem bírok elviselni az emberekben. Általuk elnevezett "maszkot" húznak, és előadják, hogy milyenek, aztán amikor leteszik azt a bizonyos álarcot elvárják, hogy elfogadd olyannak őket, amilyenek valójában. Ezt nem. Ennyi erővel én is lehetnék vidáman mosolygós, kedves, barátságos, szerény és a többi, de kérdem én, mi a francnak? Ha elfogadnak így, ez van, ha nem, az ő bajuk. Még jó, hogy sosem érdekelt kifejezetten mások véleménye.
- Mondd csak, nem akarsz "véletlenül" hátrálni egy lépést? - ugyanúgy néztem rá, ahogy eddig is, nem is az zavart, hogy közel van, még mindig a hátamnál támogató korlát volt a hibás. - Vagy rángass magaddal, csapj a falhoz, pont nem érdekel, csak cseréljünk helyet. Vagy esetleg a flaskád után mennél, mert azon is segíthetek ám.. - közben persze az is megfordult a fejemben, miként csavarom majd ki a kezeimet az övéi közül, szerencsére több ötlet is megfogott, így egy fokkal egyszerűbben álltam a dolgok elé. Nem szokásom a könyörgés, most sem fogok, már az is nagy szó, hogy ilyet kértem. De zavar, és ezt nem fogom elnézni. A második mondatnál már fapofával beszéltem, színtelen, talán kissé lenéző hangnemmel. Így talán meggyőzőbb voltam, és segített. Vagy nem.
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2012. december 28. 12:56
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 28. 19:34 Ugrás a poszthoz

Valentina


- Üres? Ahh. Most aztán beoltottál. Tudod, szokták mondani, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. - vontam vállat egyszerűen. Nem tudom, hogy van vele egy-két ember, biztos vagyok benne, hogy ő itt velem szemben a maga módján ért hozzá, így csak lecsaptam egy túl magasra dobott labdát. Lehet, hogy nem viccelt, de olyan sokszor hallja az ember ezt a sértést, hogy már nem nevet, nem sértődik meg rajta. Talán nem meglepő, hogy engem sem érintett meg túlzottan.
- Ki mondta? - kérdeztem egyszerűen, hiszen egyértelmű, hogy magáról beszél. Na és honnan tudni, hogy ő valóban rosszabb lenne e, mint én? Még nem mértük össze az erőnket, hogy úgy mondjam, így nem lehet tudni, melyikünk nagyobb bunkó. Vagy nagyobb Sátán, vagy hogy a francba mondják.
- Ha befogják. Másként - jelen pillanatban - erre nem sok esély van. Élvezem és élvezném. - mosolyodtam el újra, azzal a kis Sam-es mosollyal, amit mindig is irigyeltek tőlem. Mármint a testvéreim többek között. A nővérem sosem értette, hogyan tudok így mosolyogni. Ez olyan, mint, hogy úgy szemügyre tudok venni egy-egy embert, mintha a veséjéig látnék, pedig ez nincs így, mivel többek között nem nagyon érdekelnek más emberek. Visszatérve a szituációhoz, nem tetszett, hogy konkrétan semmibe vesz. Oké, lehet, hogy a szemében kicsi vagyok, de ettől függetlenül nem kell lekezelni. Nem tudom, ki volt az, aki kijött ide, és meglökte. Gyerekes csínyek ide, vagy oda, akkor még olyan mérges volt. Hihetetlen.
- Visszaszerzem, ha kapok belőle. - billentettem oldalra fejemet. Nem vagyok az a nagy ivós-alkoholizálós, mert az olyan menő, de mivel árat kell a segítségemért kérnem, így egyszerűbb ebben üzletelni. Nem akarok belebonyolódni a többi dologba, ami szóba jöhet, plusz amúgy is, ha már "kicsi" vagyok, így is épp eléggé le fog nézni. Na nem mintha most nem ezt tenné. De kit zavar? Miért adnék más emberek használhatatlan véleményére, ha egyszer van sajátom is? Ráadásul az sokkal jobb, mint holmi ismeretlen jöttmenté.
- A bibi csak az, hogyha ez így alakulna, te is jössz velem. - jelentettem ki félmosollyal arcomon. Közben mindkét kezemet a nyaka köré fontam, úgymond "kapaszkodtam", így bebiztosítva a zuhanást. Ha dobna, esik velem. Amúgy nem mocorogtam, nem is maga a felszólítás miatt, de mit ne mondjak, kényelmes volt. Szerencsére nincs tériszonyom, disznó sem vagyok, így tökéletesen elvoltam a Nevenincs gyerek kezében. Nem tudom, mit hisz, de nem vagyok valami betoji, így nem fog tudni egykönnyen rám ijeszteni. Az eddigi próbálkozásai meglehetősen gyengék voltak, még az sem segített, hogy sötét van. Ennél azért több kell. Lenéz engem, s én is őt. Ez egy igaz barátság kezdete.
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2012. december 28. 20:47
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 28. 21:06 Ugrás a poszthoz

Valentina


Nem tetszett, hogy nem reagál semmire. Mármint oké, én is kihagyom általában a reakcióra nem érdemes dolgokat, de a ki mondta kérdésre elvártam volna egy választ. Ez a minimum. Ezért nem jó, ha két hasonló kaliberű ember botlik egymásba, mert csak idegesítik a másikat. Megszoktam, hogy én vagyok fölényben, és furcsa, hogy most majdnem azonos szinten vagyunk. OMFG.
- Engem leszámítva, így az ötlet elvetendő. - egyszerű voltam, lényegre törő. Lehet, sok idiótát megkímélne a szenvedéstől, sírástól, és megszeppenéstől, ha nem lenne hangom, vagy ha nem tudnék beszélni, de nem kell ettől félni. Szerencse, hogy a Roxfortban megtanítják a nonverbális varázslást korábban, így nagy előnyöm van a többiekkel szemben, bár azt meg nem mondanám, hogy ő itt éppen mennyi idős, de akkor se vinne rá a lélek, hogy megkérdezzem, ha csak ő lenne a világon. Elég hülye és értelmetlen példa, főleg tőlem, de nem jutott most jobb az eszembe.
- Mit kell ezen megbeszélni? Csacsoghatok még, elvégre téged ez zavar. Ha szeretnél ellene tenni - a nyelvem kitépése nélkül -, rajta. - mosolyogtam továbbra is. Röviden mondtam el, amit akartam, de most fog csak kiderülni, valóban zavarja e, és ha igen, akkor biztos, hogy nem fogok röviden fogalmazni. Mindent körbe lehet írni, még azt is, hogy fapapucs, így nem lesz vele nehéz dolgom. Az idegeire menni, látni, ahogy ketyeg a bomba, majd végül felrobban.. imádom azt az érzést.
Hagytam, hogy a korlátra tegyen, és az sem kerülhetett túl nagy erőfeszítésébe, hogy leszedje magáról a kezeimet, mivel magamtól is elengedtem. Megkapaszkodtam magam mellett, keresztbe fontam lábaimat, és ott ülve néztem rá vissza. Nincsenek egyensúly problémáim, így elücsörögtem a vékony kis fémrúdon gond nélkül, plusz, ha dőltem volna, akkor befele dőlök, mert úgy helyeztem el a súlypontomat.
- Enyém? Remek. - bólintottam, majd leugrottam onnan, ahol eddig ültem, lehajoltam, és elővettem a cipőmből a pálcámat. Szerencse, hogy nem ejtettek a fejemre, és nem vagyok komplett idióta. Hacsak nem járt lenn valaki, pillanatokon belül a kezemben foghatom azt, ami leesett.
- Invito flaska! - pár másodpercen belül már a kezemben tartottam, ugyanolyan egyszerűen lehajoltam, és visszadugtam az ogreláb cipőbe pálcámat. Ezután felegyenesedtem, és olyan közel léptem a fiúhoz, hogy csak néhány centi választott el minket egymástól.
- Ó, nézd csak.. mit hozott a Jézuska! - megrebegtettem a szeme előtt a flaskát, majd egy gyors mozdulattal beleittam. Persze nem úgy, hogy félrenyeljek, vagy fulladozni kezdjek, csak úgy, hogy ne kaphassa ki a kezemből. Két korty után el is emeltem ajkaimtól, és csábos mosollyal pillantottam fel a colosra. Most ha kell neki, már elveheti, nem fogom ellenezni. Elvégre az árát, annak, hogy megszereztem, megfizette. Ittam belőle.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 30. 14:39 Ugrás a poszthoz

Alexander


Minden nap ugyanúgy kezdődik. Nem tudom, miért jó az ilyen hosszú téli szünet, amivel úgy egyébként semmi bajom, de néha jó lenne tudni, hogy mégis minek? Oké, holnap szilveszter, azután meg új év. Na és? Ha az ember nem lehet otthon, ismerős közegben, nem sok értelme van ezeknek az ünnepeknek. Sőt, annál is kevesebb. Órák óta talpon vagyok már, és most, hogy két óra is elmúlt, úgy döntöttem épp ideje meginnom a napi második adag kávémat. Így jön ki mindig a három, amiért nevezhettek függőnek, nem nagyon érdekel. Ezt szoktam meg, és bár tizenhat évesen nem éppen egészséges ennyi kávét meginni, teszek rá. Jól esik, finom, hol a probléma?
Nem vagyok itt olyan régóta, de mivel nem vagyok teljesen idióta, és vizuális beállítottságom van, könnyen megjegyeztem mi merre található, így célirányosan, a legrövidebb úton siettem le a konyhához. Akivel szembetalálkoztam és esetleg köszönt, bólintottam egy felet, mosoly nélkül, és mentem tovább. Egyeseknek lehet, hogy csak egy rossz katona film jut eszükbe a viselkedésemből, de ez egyáltalán nem így van. Nem vagyok stréber, mert tanulok, és nem vagyok katona, mert csendes vagyok, na meg távolságtartó. Nem is hasonlítok rájuk, bár aki ismer, ezt tudja. Itt sem sok a barátom, sőt mi több, nincs is barátom, csak néhány ismerős, akikkel vagy pozitív a kapcsolatom, vagy sokkal inkább negatív. Ilyennek születtem, ilyen is maradok. A Roxfortos események hibája az egész. Ráadásul nem sokára itt az a komolya vizsgaidőszak, amihez egyáltalán nem füllik a fogam. Az RBF-et kéne letennem, nem holmi negyedik évfolyamba mennem. Esküszöm, rosszul leszek. Mire a végére értem ennek a gondolatnak, a konyha ajtó előtt találtam magam, és nem is gondolkoztam rajta, benyitottam. A manók már nagyon jól ismernek, így amint meglátott az egyikük, máris rohant, hogy elkészítsék a kávémat. Tetszik ez a hely, hamar megjegyzik, mit szeret az ember, és utána pontosan azt készítik el neki, mindig ugyanúgy. Ugyanis -, esetemben - nagyon jól tudják, hogy ha nem úgy kapom, leszidom őkat, az pedig az ő pici lelküknek igazi megtorlás. Már megjelent a bögrével az előbb említett manó, de mikor nem nekem hozta oda, hanem letette egy ismeretlen fiú elé, meglepődtem. Nem is vettem észre, hogy van itt valaki más is rajtam kívül. Nem szóltam hozzá először, nem vagyok az az ismerkedős fajta, így csak álltam. Mikor megkaptam a kávémat, megállítottam a manót, és a fülébe suttogtam. Ezután odafáradtam az asztalhoz, és leültem vele szemben.
- Helló. - tipikus Sam-es mosolyom már az arcomon villogott, megint csak önmagamat adtam. Mikor a manó visszajött, két tál volt a kezében, mindkettőn egy-egy tiramisu. Mit mondjak, ez a kedvenc sütim. Letette elénk, középre egymás mellé, majd mikor mutattam neki, hogy elmehet, így is tett. Én ismét az idegen fiúra néztem.
- Van kedved egy kis játékhoz? - nem tudhatta, mit tervezek, de meg kell hagyni, tőlem mást nem is nagyon lehet várni. Lehet, hogy ezután megutál, de kit érdekel? Végül is, nem mások véleménye a meghatározó, hanem a sajátunk. És emellett, meg kell hagyni, ha belemegy én is jól fogok szórakozni.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. január 5. 13:13 Ugrás a poszthoz

Bazsika


Most mondjátok, mire jó a szilveszter? Emberek közé menni, megünnepelni, hogy egy új év elkezdődik... igazán jó. Már akinek. Számomra fennkölt, és semmiképp sem ünnepelni való napról beszélünk. Ez volt az első olyan évem, hogy alkohollal kompenzáltam kedvtelenségem, és talán meg ez volt az eddigi legtűrhetőbb a 16 éve alatt. Összeakadtam valami negyedikessel, elvoltam vele, még kedvesebb is voltam. Na ezért nem iszok én alkoholt. A nevét ugyan nem tudom, de nagyon finom koktélt sikerült kreálnunk a réten, ami meg is tette a hatását. Kiszöktünk a faluba, és rendkívül jól szórakoztunk, miközben nem hagytunk nyugtot a lenti lakóknak. Az a sétány tetszett a legjobban, ahol padok, és furcsa árusok voltak. Sötét volt, és volt egy olyan gonosz a levegőben, főleg így éjszaka, de megbűvölt. Már akkor eldöntöttem, hogy oda még visszamegyek. Az este végére nem emlékszem, csak arra, hogy reggel a klubhelyiségben ébredtem, az egyik kényelmes fotelban. Kócosan, csapzottan másztam be a szobába, hogy lezuhanyozhassak, fogat, illetve hajat mossak, és rendbe szedjem magam. Nagyjából egy másfél órát vett igénybe, mire mindennel végeztem. A fogmosás, majd sminkelés befejeztével felöltöztem, és lassan, de annál biztosabban elhagytam szobámat. Próbáltam stabilan állni a lábaimon, és nem kimutatni, mennyire nem akarok most sehova menni. És ment! Olyan voltam, mint mindig, akik féltek tőlem most is féltek, és így tovább. Szeretek én lenni. Na nem mintha egoista lennék, vagy ilyesmi. Útközben beugrottam a konyhába, és kértem a szokásos kávémat, majd a bögrével a kezemben indultam el felfelé. A társalgónál megálltam, és elmorfondíroztam, vajon bemenjek e, vagy inkább haladjak tovább, mintha itt sem jártam volna. Végül úgy döntöttem, bemegyek, és ha nagyon sokan vannak, mindenkit kiküldök. Szerencsére azonban, mire felértem a diákok legnagyobb része már elvonult, hogy aludjon egy jót, letusoljon, vagy tegye a dolgát, esetleg tanuljon. Tanulás, apropó, nekem is kéne, de ezen majd később rágódjunk. Bent elindultam egy szimpatikus fotel felé, azonban arra nem számítottam, hogy útközben találkozni fog a lábam valaki máséval, megbotlottam, és a kávém fele az illető fején kötött ki. Mikor oldalra pillantottam gyilkos tekintettel, és megláttam, hol landolt a meleg ital, elmosolyodtam. Nem úgy, mint amikor kevesen kiröhögsz valakit, inkább olyan lenézően.
- Jó lenne, ha nem az út közepére ülnél. - rezzenéstelen arccal, még mindig mosolyogva jelentettem ki, majd bögrém aljára néztem, hogy pontosan mennyi ital is maradt benne. Azt a körülbelül három kortyot megittam, majd kezemben lóbálva a bögrét fordultam oda a nemrég még bambuló, kávéillatú sráchoz. Nem vagyok egy ilyen nagy kapcsolatteremtő, de élveztem, hogy sikerült pont fejbe önteni. Ez sokkal jobb, mintha ölbe, mellkason, esetleg más helyeken találkozik a kávémmal. Majd később lemegyek még egyért, hogy kompenzáljam ennek az egynek a hiányát, így ma egyel több lesz terítéken, mint amúgy. Csak csinálják meg a manók, igaz félnek tőlem egy bizonyos szinten, így mindenképp megkapom, amit akarok.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. január 18. 22:23 Ugrás a poszthoz

Várffy-Zoller Róóóbííí


Hosszú nap állt mögöttem, és ami talán a legrosszabb, hogy még közel sem jártam a végénél. Ugyan azt hittem, könnyű dolgom lesz ma, hogy minden úgy fog menni, mint a karikacsapás, de mégsem így történt. Lehetséges, hogy ennek köszönhető a sötétben kúszás az igazgatói iroda felé. Mindenkit elkerülök, vagy mielőtt észrevennének, bebújok egy páncél mögé, esetleg kerülőúton megyek, hogy azt higgyék máshova tartok. Na, de visszatérve a sztori elejéhez, hogy mi is történt pontosan. Elhatároztam reggel, hogy megcsinálom az év első nagy csínyét. Komoly tervezgetések, számítások, és hasonlók után persze. Arra fordítottam unalmasabb óráimban az időm, hogy alkossak, és délutánra el is készült a mestermű. Már csak egy ember kellett volna, aki segít kivitelezni, ugyanis akármennyire is a magam ura vagyok, vannak feladatok, amik rajtam is túlnőnek, és jobb, ha belátom, nekem is szükségem lehet néha (!) segítségre.A hiba itt csúszott be, ugyanis amikor a megfelelő személy után kutakodtam a folyosón, belebotlottam az egyik tanárba, aki nagy valószínűséggel nem tanít, ugyanis ezelőtt még nem láttam, de az biztos,hogy sosem lesz a kedvencem, ugyanis elvette a tervemet. Nem azért, mert oka lett volna rá, csak megkérdezte, hogy az mi, én meg nem mondtam meg. Azért idióta még nem vagyok, elnézést kérek. Ekkor tépte ki szó nélkül a kezemből, elolvasta az első sort, majd összehajtotta, és ciccegve elindult, hogy odaadja az igazgató úrnak, mondván, miféle neveletlen ötlet ez. Esküszöm, ha nem az iskola közepén állunk, rengeteg diákkal körülvéve, leköpöm, de mivel erre nem volt lehetőségem, így szimplán elindultam a szobámba, és elhatároztam, hogy este visszaszerzem, kicsit átdolgozom, és meg is valósítom még a napokban. Így kerültem az irodához egy kávé után. Leggingsben, pulcsiban, és színben hozzáillő ogrelábban mentem, hogy beteljesítsem tervemet. Mikor végre elértem az ajtóhoz, körbenéztem, s mikor láttam, hogy nincs ott senki, egy alohomora elsuttogással kinyitottam a zárat, és bementem az irodába. Az asztalhoz léptem, majd egy félmosollyal nyugtáztam, hogy a tervem egy része sikerült. Lassan hajoltam az asztalhoz, és kezdtem keresni, nem is ügyelve arra, hogy az ajtó előtt járhat valaki. Elvégre, hacsak nem akar betörni valaki, szerencsém lesz.


Ruccancs xD
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. január 20. 21:15 Ugrás a poszthoz

Várffy-Zoller Róóóbííí


A terv tökéletesen alakult, legalább is teljesen ebben a hitben voltam. Azn irodáig nem ütköztem akadályba semmilyen módon, innentől pedig gyerekjátéknak minősült, amit meg kellett csinálnom. Az asztalban kutatva, gondolataimba merülve talált rám a látogatóm. Az amatőr szó kiejtésénél egy másodpercre összerezzentem, és a hirtelen ijedtségtől előrántottam pálcámat, és gondolkozás nélkül küldtem rá az első varázslatot, ami eszembe jutott.
- Incarcerandus! - és már villant is a fény, na meg a kötél, egyenesen az érkező irányába. Idegesen csaptam kezemmel az asztalra, majd fontam össze magam előtt, és indultam el lassú léptekkel, felvont szemöldökkel, az előbb célzott személy felé.
- Semmi közöd hozzá. - sziszegtem félmosollyal arcomon, miközben megálltam mellette. Kezemben szorítottam továbbra is pálcámat, miközben a csak részben ismerős rellonost tekintetét próbáltam összekapcsolni sajátommal. - És te? Nem hinném, hogy csak az igazgató miatt jönnél ide, ilyen késői órán.. - néztem le rá kételkedve, de tekintve, hogy bezárta az ajtót, és nem kezdett el titkos jeleket adni senkinek, nem gondoltam, hogy egyelőre le akarna buktatni, így egy egyszerű finite elharsogásával kiengedtem a kötelek közül, és pálcámat visszadugtam a cipőm szárába. Továbbra is mellette, illetve felette álltam, onnan pislogtam le háztársamra.
- Lassacskán érvénybe lép a kijárási tilalom. Rellonos vagy, akár csak én. A kérdés már csak az, mennyire vagy kompromisszum képes. - fordultam ezzel a mondattal sarkon, és visszamentem az asztalhoz, hogy folytassam a kutatást. Felülről a második fiók következett bal oldalon. A fene se hitte, hogy itt ennyi papír van, azt hittem az öreg mikulás hasonmás magával hordja a papírjai nagy részét, de ha más nem a szobájában tartja. Ennek ellenére - amennyire eddig láttam -, szinte mindent itt tart, így is megnehezítve dolgomat. Elkezdtem átnézni a papírokat, majd felpillantottam, hogy megnézhessem hogy áll újonnan szerzett ismerősöm. - Mi lesz már, segítesz, vagy csak nézel ki a fejedből? - vágtam oda, miközben visszahajoltam a fiókhoz,és lejjebb ástam benne. Ha így haladok, nagyon sokáig itt leszek, bár ki tudja... meglátjuk, mennyire lesz segítségem.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. február 5. 20:10 Ugrás a poszthoz

T. A. Reynolds


Bagolyfordultával olyan levelet kaptam, hogy leesett az állam. Nem sűrűn szoktam meglepődni, főleg nem ennyire, de ami a levélben állt, egyszerre bosszantott fel, és juttatott eszembe érdekes kérdéseket. Miért pont én? Miért pont itt? Szeretem a nővérem, sőt, mondhatni az egyetlen ember a világon, akit elviselek, épp ezért ő az, aki a legjobban tudja, hogy nem szeretek más emberekkel kommunikálni, na de ilyet? Ráadásul azt sem mondja el mi baja, csak, hogy küldjem el. A papíron álló név ismerős volt, és azt is sejtem, hol hallhattam, ettől függetlenül cseppet sem füllött ahhoz a fogam, hogy idegenek után futkorásszam. Mindenesetre felmérve a levél tartalmát, és elképzelve, milyen hangsúllyal mondja a nővérem, szájhúzva felkaptam a kabátomat, és elindultam morcosan lefelé. Nem számítottam ennyire "vidám" időre, de így legalább nem öltöztem alul azzal az egy szál kabáttal, pólóval, és nadrággal. Az iskola épületét elhagyva, nem siettem el a lépéseket, miközben kezemben a levelet szorongatva arrébb löktem mindenkit az útból, azon gondolkoztam, miért nekem kell ezen a nyomorult helyen lennem. Na nem mintha nem akarnék segíteni nővéremnek, de akkor is, a Roxfort ezerszer jobb hely ennél a portanyánál. Még mindig elkap a rosszullét, pedig már egy jó ideje itt vagyok. Szááánalmas.
A falu határába megtorpantam egy kicsit, és körbenéztem. Ugyanis, bár ilyet soha nem mondok ki hangosan, dunsztom sem volt abban a pillanatban, merre keressem az említett személyt.
Reynolds..Reynolds...Reynolds.
Folyamatosan a nevet ismételgettem magamban, és azt a pillanatot játszottam le magamban, amikor is tovább indultam, céltalanul. Nem gondolkoztam azon, hogy talán otthon van ezen a délutánon, a kis tavacska felé indultam, és átvágtam rajta, vagyis átvágtam volna... megláttam, egy valamennyire ismerős, korban nagyjából passzoló embert, majd elővettem a levél mellé csatolt kis képet, és egy félmosollyal nyugtáztam sikerem. Megvan.
- Reynolds? - léptem elé, kifejezéstelen arccal, kíváncsisággal megtöltve hangomat. Kissé felfelé kellett néznem, de már megszoktam, így nem törődtem vele, csak folytattam. - Sam vagyok, McSouthernwood-éktól, esetleg dereng valami ez utóbbi alapján? - tettem fel azt a kérdést, ami segíthet egyértelművé tenni a dolgokat. A vezetéknevünk, khhm, hogy is mondjam, meglehetősen egyedi. És eprsze hosszú, amit már számtalanszor megkaptam. Nem baj, én elvagyok vele. Az angol akcentusom elég erős volt, de ha ő az, akit keresek, már most eldöntöttem, hogy nem fogok a magyarral bíbelődni, hanem beszélek inkább világnyelven, szerintem neki is könnyebben menne, mint ez. Legalább is nagyon remélem.
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2013. február 5. 20:10
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. február 5. 22:57 Ugrás a poszthoz

Várffy-Zoller Róóóbííí


A dicséretre bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy igaza van, köszönöm. Persze mondaná ki a köszönömöt a franc leginkább, de a bólintás tökéletes alternatív megoldás. A kérdések, amiket feltettem neki, egyenesek voltak, és egyszerűek. Na meg számomra fontosak, és célravezetőek. Egyrészt, tudni akartam, mennyire könnyűvérű az itteniekhez mérten az úr. Az már plusz pont, hogy nem kezdett el visítozni, illetve könyörögni, hogy engedjem el, meg mit csinálok, hanem nyugodtan tűrte a kötelek általi szorítást. Kezdett szimpatikus lenni, már amennyire az nálam lehetséges, de úgy tűnik valamennyire mégis csak az. A válasza végképp elnyerte tetszésem, persze enélkül is elengedtem volna, de ez kifejezetten rátett arra az egyszerű tettre, hogy kimondjam azt az áldott finite-t.Sajnos azonban diktátor énem elől nem menekülhetett, ugyanis megszállottan kerestem, amit elvettek tőlem. Velem, illetve a tulajdonommal senki se szórakozzon, még egy tanár se. Nem is az igazgatóra vagyok dühös, ő csak egy ártatlan résztvevő, akinek be kellett törnöm az irodájába.
- Megvan! - kiáltottam fel diadalittasan, és talán kicsit hangosabban, mint kellett volna, ennek következtében az a reakcióm volt, hogy mindkét kezem a számra tapasztottam, és csendben füleltem, hátha meghallotta valaki az "örömujjongásom". De hála az égnek két perc hallgatás után szerencsére megállapíthattam, hogy nem kell tartanom senkitől, egy árva lélek sem jár erre, a gondnok lejjebb rója a folyosókat, a tanárok nagy valószínűséggel alszanak, vagy egy-egy sarokban lesnek, hogy büntethessenek, bár ez ritkább, esetleg szorgalmikat, házi dolgozatokat javítanak, a diákok pedig már nem mernek kikéredzkedni a folyosóra, mert a takarodó idő elmúlt, és jajjszegények, nehogy megbüntessék őket.
- Nos, Mr. Mennyire is bízhatok benned? - tettem fel gyanúsan méregetve a srácot, átgondolva a lehetőségeket, illetve az eddigieket, majd eldöntve, hogy igen, van vér a pucájában, és úgy vélem egy bizonyos szinten megbízhatok benne, de ha nem is, segíteni biztosan fog, letettem az asztalra a lapot, megragadtam bal csuklóját, és magam mellett odahúztam a lap felé. Közvetlen közel hajoltam hozzá, félmosolyra húzva ajkam, majd lenéztem a remekművemre. - Nos, tanulmányozd, mert ilyet ritkán látni. És mily' megtiszteltetés, megengedem, hogy segíts nekem... hát nem nagyszerű? - fordítottam kicsit oldalra fejemet, így felé nézve. - Apropó, ha már együtt dolgozunk, mi a neved? - tettem fel azt a kérdést, amire még nem tudtam a választ, és nem ártott volna tudni. Oké, hogy heves vagyok, de azért nem szeretek tudatlan lenni, ráadásul tényleg elég normálisnak tűnt, abban biztos vagyok, hogy háztárssal van dolgom, de még milyennel! Szerintem még a mardekárban is megállná a helyét, ha oda kerülne, sőt, élvezné, hogy ott lehet, jobban, mint itt az eltunyult diákok között. Milyen ez a rellon, köze nincs a mardekárhoz.. csak névlegesen.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. február 10. 18:12 Ugrás a poszthoz

Thomas


Még mindig nem voltam nyugodt, sőt még rosszabb is lett. Nem tudom, valahogy nem tudott megnyugtatni az a tény, hogy a nővérem segítséget akar kérni valami számomra tök idegentől. De úgy tűnik, nagyon nagy bajban van, és mivel egy közös ismerősről van szó, talán ő könnyebben megérti, mint én. Nem is igazán tudom, mi zaklatott fel ennyire, talán az, hogy a nővérem is zaklatott volt, vagy az, hogy ő is a részese volt? Egyáltalán hogy csinálhatott ekkora hülyeséget?! Nem is tudom néha, hova teszi az eszét, azt hinném még én vagyok a felelőtlen, a szüleim engem küldenek porfalvára, bezzeg ő! Őt soha nem kapják rajta semmin, engem is csak egyszer, annak meg ez a vége. Szép kis család.
- Szerintem elsőként olvasd el ezt, utána a többit megbeszéljük. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd előhúztam az össze-vissza gyűrődött levelet a zsebemből, és az orra alá dugtam. Hátha neki többet mond. A levélben egyébként ez áll;

Kedves Samantha!

Lenne egy hatalmas kérdésem feléd, amiért azt hiszem következő találkozásunk alkalmával megfizetek, de nem tudok mást tenni. Hatalmas bajba keveredtem, és már nincs jobb ötletem, mint segítséget kérni. Stephen Wood-dal mondhatni néma bajba keveredtem, és ebből nem fogok tudni kimászni. A részleteket nem árulhatom el, a lényeg legyen annyi, hogyha ez kiderül, nagyon könnyen börtönbe kerülhetek. Fel kéne keresned Thomas Reynolds-ot. Lent lakik az iskolád melletti faluban, és tudom, hogy tőle kérhetek segítséget. A problémáról részletesebben bagolyfordultával írok, de szeretném, ha addigra megkeresnéd őt.
Üdvözlettel,
   Sarah

Miközben a levelet fürkészte, arcvonásait figyeltem. Nekem nem mondott olyan sokat a levél, mint mondhatott volna, de kíváncsi voltam, hogy tudatlan, újdonsült ismerősöm esetleg tájékozottabb e a témában. Egyáltalán ki az a Stephen? És mit tudna ez a bizonyos Thomas segíteni innen, a világ másik végéből? Nem értem a nővérem gondolkodását, főleg azt nem, hogy a problémát nem egyből, csak bagolyfordultával írja. Ki bír addig várni? És miért kerülhetne börtönbe? Nem vagyok egy hülye ember, de ez még az én határaimat is feszegeti.
- A neved innen tudom, és csak emiatt kerestelek meg, különben hidd el, észre sem vettem volna, hogy itt vagy, nagy valószínűséggel. - jelentettem ki közömbösen, ismét zsebre vágva kezeimet, védve őket a hidegtől. Dunsztom se volt, ki mit akarhat, vagy egyáltalán mi a szitu, pedig elég komoly részese voltam a helyzetnek. - De inkább azt mondd el, értesz e abból a katyvaszból akármit is.. - léptem mellé, és hajoltam a levél fölé kíváncsian. Azért én is emberből vagyok, ilyen alapvető tulajdonságaim nekem is vannak, mint a kíváncsiság. Persze itt már angolul beszéltem én is, hiszen megkönnyítve dolgomat, átváltott ő is erre a gyönyörű nyelvre. Hálából kapott tőlem egy gyönyörű és egyben kedves pillantást, így nevezhetjük kivételesnek, ilyet nem sokan látnak tőlem, azonban van egy olyan érzésem, hogy ezzel a bizonyos Reynolds-al még sok dolgom lesz.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. április 2. 21:55 Ugrás a poszthoz

Valcsi <3


- Már rég nem az a célom, hogy felbosszantsalak.. - mondtam játszadozva, és a lehető legegyszerűbben. Azon a szinten egész hamar túllendültem, néhány másodpercembe telt, vagy legfeljebb két percbe, annál nem fájt többe. Minek is szánjak rá időt teljesen feleslegesen, ha ennyire már kiismertem ellenfelemet. A flaskás balhén túllépve esküszöm azt hittem ott hagy, de nem így tett. Csak megfordult, és rágyújtott. Mivel nem vagyok egy dohányzós típus, de nem is különösebben zavar a füst, így rezzenéstelenül álldogáltam tovább. Amikor feltette a kérdést, átlestem a vállam fölött, a kinti sötét terepre, majd vissza beszélgetőpartneremre.
- Amíg úgy nem döntök, hogy unom az itt létet. De hiszen még csak most kezd érdekes lenni.. - jelentettem ki egyszerűen, majd ellöktem magam a korláttól, odasétáltam elé, kivettem a kezéből a háromnegyedéig elszívott szálat, elnyomtam, és elpöcköltem. - Na szóval. Unatkozol. Én is kezdek. Mivel is lehetne feldobni a hangulatot? - tettem fel egy költői kérdést, ujjaimmal játszadozva mellkasán. Mosolyogva pillantottam fel rá, majd fordultam meg, és sétáltam az elhelyezett ülőalkalmatosságokhoz, ahol helyet is foglaltam. Nem tudom megítélni az eddigiekből, vajon mennyire lesz vevő a "kis játékomra". Mindenesetre egy próbát megér, ha már itt vagyok, tegyük érdekesebbé az ittlétem. Hiszen azt nem szeretném, ha meghalna a hangulat. Még véletlenül sem.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. augusztus 11. 21:11 Ugrás a poszthoz

Rufus


Évvége. Nyár. És minden, ami megadja ezt a feelinget. Az emberek éreznek, és változnak, az utóbbi időben nem is keveset, hogy finoman szóljak. Mostanság, a kezdeti nehézségek ellenére nem nagyon hallani felőlem, meghúztam magam egy csendes kis sarokban. Ez talán azt jelenti, hogy kezdek felnőni? Kötve hiszem. Talán ez egy kisebb fajta jelzés, egy elfogadás kezdete az iskolával szemben. Még Alexával is eljutottunk a köszönés szintjéig. Nem csak veszekedni tudunk, illetve én otthagyni, bár a beszélgessünk elmélyülten szinttől még nagyon messze vagyok. Hogy is mondjam, nem éppen az én terepem, de ki lepődne meg ezen annyi testvér mellett, amennyi nekem is van? A nővérem az egyedüli bizalmasom, és nagyjából ekkora a lista.
Ha már nosztalgiázás. Mostanában sokat agyalok a régi dolgaimon, tetteimen, az embereken, akiket ismerek, akikkel volt valamiféle múltam, bármilyen. Talán ennek köszönhető, hogy a konyha felé vettem az irányt, és egy kisebb tál süteménnyel, meg egy hatalmas bögre kávéval indultam el a déli szárny felé. Van ott egy hely, amit nagyon, sőt annál is jobban kedvelek, nem egy emlék köt ide, és mondanom sem kell, hogy az összes örömmel tölt el. Itt kezdtem el pályafutásom a Bagolykőben, a flaskás esettel, meg Császár urasággal, így hát épp ideje kilesnem, mi újság is van a fedélzeten. Nem esik nehezemre felérni, csukott szemmel is odatalálnék. Levágódtam az egyik székbe, és csendes, nyugodt étkezésbe kezdtem, miközben mélázva iszogattam tovább a kávémat. Elővettem a pálcámat, és időűzés szempontjából, forgatni kezdtem ujjaim között. Így koncentráltam egyszerre több felé is, miközben a meleg ital csak úgy fogyott a bögréből, én pedig élveztem a magányt. Csend és nyugalom. Időhúzás. Erre volt most szükségem.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. augusztus 11. 22:06 Ugrás a poszthoz

Rufus


Mindig megzavarnak. Még ilyenkor is, mikor közel a takarodó, kint pedig sötétedik, az ember pedig azt hinné, végre egy kis nyugta van, és lám mégsem. Nem különösebben zavar ugyan a társaság jelenlegi kedvemnek köszönhetően, de elgondolkoztató. Miért jó az embereknek ha odamennek egy idegenhez? Ezt még mindig nem értem, pedig már olyan sokszor próbáltam rájönni. És csodálkoznak, ha valaki visszautasítja őket. Minő rossz dolog. Pedig ez lenne a normális. Ez olyan, mintha az utcán szembejönne egy korombeli, és odamennék, hogy "ááá, hello, te is 15 éves vagy? téééényleg? dejóóó, énis!". De csak körülbelül.
-Rufus. Milyen különös csengésű név. - jegyeztem meg magamhoz képest kedvesen. Magyarul semlegesen, ó igen, ez tőlem már igazi kegy. Nem baj, majd csak belejövök, vagy ha mégsem, szerencséje lesz a kissrácnak. Csak ne fusson össze velem még egyszer. Annyira azonban nem talált jó kedvemben, hogy az igazi nevemmel szolgáljak, így néhány másodperc gondolkodás után kezet nyújtottam, ahogy azt illik.
- Charlotte vagyok. - mosolyogtam rá, mintha mi sem lenne egyértelműbb. Hiszen ez a nevem! Legalább is ezt kell elhitetnem vele, és a siker érdekében saját magammal is. Mivel meglehetősen franciásan hangzik a név, így nem csoda, hogy ezt választottam. Lehetett volna Vivienne, vagy például Susanne, de egyik sem illik igazán hozzám. Nem valószínű, hogy elhinni. Viszont ez a név, a hangzása, olyan selymes, lágy és nem utolsósorban simán ellehet hinni, hogy valóban így hívnak. Egy null nekem.
- Mi járatban erre? - egyszerűen kérdeztem, félig érdeklődve pillantottam fel, miközben ettem egy falatot a mellettem levő sütiből, és ittam egy újabb kortyot. Szerencse, hogy nem kötelező a talárt viselni ilyenkor, ugyanis az ember könnyen elhitethet magáról bármit. Valóban nem sokára járőrözni kezdenek a prefektusok, sőt, de addig még van egy kis elütni való időm, ami úgy tűnik társaságban fog eltelni. Azonban nálam az előny, hisz így, egyenruha és minden nélkül simán beadhatom a srácnak, hogy nem az vagyok, aki. Egy kis szerepjáték, élesben. Kíváncsi vagyok, mennyi időbe telne, hogy rájöjjön, csak szórakozok. Esetleg lebukjak. De a legjobb az lenne, ha simán átvészelhetném az egészet lebukás nélkül, én jönnék ki nyertesen a helyzetből, és innentől lenne egy Charlotte a kastélyban. Mosolygok. Mert én ilyen kis agyafúrt vagyok.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. november 27. 20:46 Ugrás a poszthoz

Noel


Look at me. Az utóbbi időben kissé megváltoztam. Nem mondom, hogy feltétlenül pozitív irányba, és az ellenkezőjét sem, de az egyszer biztos, hogy más lettem. Érettebb? Ugyan. Felelősségteljesebb? Nem egy párhuzamos univerzumban vagyunk. Normálisabb? Talán. Nem tudom megállapítani. Sok minden történt az utóbbi időben, ennek köszönhetően már nem is igazán tudom megmondani, ki is az a Samantha McSouthernwood. Alexával nagyjából tisztázódtak a dolgaink, bár még mindig nem vagyunk egymás szívének csücskei, elvagyunk mindketten a saját kis világunkban, és hacsak nem keresztbe teszek valakinek, vagy lógatom ki a harmadikról, nincs közöttünk nézeteltérés.
Azonban valami történt. Ma, amikor visszatértem a szobámba, éreztem, hogy valami meglehetősen fontos hiányzik, és mikor nekiláttam áttúrni a cuccaimat egytől egyig, hirtelen koppant, mit nem találok. Igazából, ha végiggondolom két dolog nincs meg. Az egyik, a kabátom, amit halvány lila gőzöm sincs ki nyúlt le, mert a szobatársaim tudják, hogy allergiás vagyok arra, ha valaki piszkálja a cuccaimat. A másik tárgy, ami már sokkalta fontosabb pedig a lopott kabát zsebében van. Nem tudom milyen kis nyomorult űzi velem ezt a játékot, de nem találom se viccesnek, se szórakoztatónak, de még csak unaloműzőnek sem ezt a módszert választanám.
- Hogy az a... - mormogva írtam egy papírfecnire gondolataimat, majd hirtelen ötlettől vezérelve két apró üzenetet. Az egyiken ez állt; " Negyed óra múlva a temető kapujánál. S.", a másik pedig hasonló kijelentést tartalmazott, azzal a különbséggel, hogy fél órát írtam rá, és nem írtam alá. Ideges léptekkel indultam el, és csaptam be magam mögött az ajtót, az első üzenetet Noel szobájának ajtaja alatt csúsztattam be, remélve, hogy észreveszi, a másikat pedig a folyosó túlvégén levő fiúszobánál hagytam, majd elindultam a konyha felé. Kabát híján két pulóvert vettem magamra, illetve egy ilyen időben vékonynak mondható leggings-t. Amikor beléptem a manók meghajoltak, és a megszokott bögre kávémat hozták frissen, és meglehetősen forrón. Se szó, se beszéd csaptam be az ajtót és indultam meg a temető irányába. Kifelé kifejezetten figyeltem arra, hogy elkerüljem az ismerősöket, azokat is akiket szeretek -, már ha van olyan - és azokat is, akiket nem. Öt perc alatt kiértem a találkahelyhez, így még volt pontosan ugyanennyi időm a megbeszélt találkáig. Leültem hát a kapu tövébe, és a gőzölgő italt kezdtem el fogyasztani míg vártam, számolgatva azt a néhány csillagot az égen, amit látni lehet.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. december 3. 22:06 Ugrás a poszthoz

Noel


A hidegben ücsörögve elvándoroltak gondolataim, és mire észbe kaptam már le is telt az adott idő. A kávé már nem gőzölgött a bögrében, csak egy-egy hullámzó páracsík jött ki belőle, magyarán az utolsókat lehelte, és kezdett kihűlni, így jobbnak láttam egyszerűen meginni a maradékot az aljáról, még mielőtt teljesen kihűl, és pocsékba megy. Na mert igen, a hideg kávé nem kávé, hacsak nem nyáron fogyasztjuk, de jelen pillanatban nem is lehetnék messzebb az év legmelegebb évszakjától.
- 'Estét. - köszöntem Noelnek szinte már félvállról, mert szerettem volna, ha az utolsó gondolatmenet amibe belekezdtem lezajlik a fejemben, hiszen ha megszakad lehet elfelejtem, miről is volt szó odabent, vagy csak nem tudom ott folytatni ahol abbahagytam. Így elégérdekes nézhettem ki, hogy a köszönés után is csak bámultam egy percig magam elé, szinte teljesen megmerevedve, de talán van akkora szerencsém, hogy látott már így Noel, és nem lepi meg... annyira.
- Nos... - megragadtam a karját és egy meglehetősen határozott mozdulattal magam mellé rántottam a földre, arrébb csúsztam két centit, így mindketten a kapualjban voltunk, tökéletes takarásban az esetleges érkezőktől. Merthogy ugye vártunk valakit. - Azért vagyunk itt, mert valaki lenyúlta a kabátomat.. mint látod - mutattam végig magamon, miközben pálcám hegyén fényt varázsoltam, hogy láthassa a dupla pulóvert, amiben kint tartózkodtam. Hát, azt hiszem nem kell mondanom, hogy nem volt melegem. - Nekem pedig szükségem lenne rá, mert nincs valami melegem. -úgy döntöttem egyszerűbb,ha nem avatom be abba az apró részletbe, hogy a kabát zsebében van valami, ami igen ritka, és számomra meglehetősen fontos, ugyanis ezzel csak a szokásos lavinát indítanám el; mi az, miért fontos, mondjam el.Ha elmondom pedig két héten belül vagy visszahallom, vagy jönnek könyörögni, hogy adjam oda nekik. Na persze meg még mit nem, így is baromi nehezen jutottam hozzá ehhez a kis mennyiséghez is. Nem az a probléma, hogy nem bízok Noelben... én senkiben sem bízok. Hanem az, hogy ezt semmiképp sem tudnám egyedül elintézni.
- Valószínű, de most egy kicsit csend! - hurrogtam le talán kissé élesen háztársam, majd eloltottam egy egyszerű Nox-al a kis fénycsóvát a pálcavégén, erősen megmarkoltam, és feszült figyelemmel bámultam a temető felé vezető út irányába, hátha kiszúrok rajta valamiféle mozgást, vagy motozást. Nem is kellett sokat várni, nagyjából öt perc fagyoskodás után megjelent egy árnyék, jobbra-balra tekintgetett, gondolom azt kereste aki idehívta... hát megtalálta.
- Háromra pálcát elő, én lefegyverzem, hátha van nála valami támadásra alkalmas eszköz, te pedig sóbálvány átkot szórsz rá. Mehet? - pillantottamrá, amjd meg sem várva a választ számolni kezdtem. - Egy... kettő.... három!
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2013. december 3. 22:07
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. december 14. 22:14 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás -, Wien


Egy ruhakupac, néhány csomag cukor, és a cipőhegyek között ücsörögve, idegesen csaptam egyet a földre. Hihetetlen, hogy ennyire képtelen vagyok elboldogulni, hogy még mindig nem sikerült összepakolnom, és nagyjából fél óra múlva el kell indulnom úgy, hogy a dolgok tetejében egy szál pizsamában vagyok. A régebbi precizitásom úgy tűnik most cserben hagyott, így kénytelen vagyok meglehetősen gyors válogatásba kezdeni. Végigrohanok a szobán, mindent bedobálok, amit úgy ítélek meg, szükséges lehet, majd néhány invito használatával odaintézem a többi cuccot is a szobába, hogy csak rá kelljen dobni a kupac tetejére. Volt már takarosabban összepakolva, de nem tehetek róla, ha egyszer sietni kell, nincs apelláta. Gyorsan felugrottam, és pillanatok alatt átöltöztem egy kissé melegebb, kényelmesebb utcai viseletbe, a szokásos téli leggingsembe, a hosszú szürke pulcsimba, és a mamuszomba, majd rávettem egy kabátot, és már startolhattam is. Hét órára kellett kiérni, az utolsó másodpercben futottam be, de legalább odaértem. Az utazás a lehető legegyszerűbben lett megoldva, egy egyszerű hop-por, és máris a Tündérszálláson teremtünk. A szabályokra nem figyeltem túlzottan, sosem érdekelt mit szabad, és mit nem, ráadásul ha nem kapnak el, nem tök mindegy mit csinálok?! Ez a mentalitás eddig is bejött, és ezután is befog, habár Mirával nem szívesen szúrnék ki, így még egyszer végiggondolom, hogy egészen pontosan, hogyan is oldjam meg, amit esetleg akarok. Hála a jó égnek kávéfüggőségemről nem kell letennem, forralt bort pedig megint csak szabad inni, de az, hogy a töményebb alkohol kerülendő, számomra nem éppen jó hír. Mindegy, úgyis tudom, ha akarjuk, ki tudjuk kerülni. Nagy sóhajjal nézek körbe a jelenlevőkön, ami a legrosszabb az egészben, hogy csupán néhányukat ismerem személyesen, még töredék annyit látásból, a legtöbben azonban ismeretlenek. A szobabeosztásra már jobban fülelek, amikor azonban megkapom a végleges szobát... hát nem vagyok túl boldog. Mihaellel? Most komolyan?? Ninának örülök, na de csak ez hiányzott. Ismét egy sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben szemforgatva elindulok, hogy felpakolhassak a szobába. Beérve nem is köszönök senkinek, csak a lehető legszimpatikusabb ágyhoz megyek, és lepakolok. A probléma csak az, hogy ezután szúrom ki, hogy sikerült Nináék mellé költöznöm. Mindegy, antiszociális énemnek úgysem számít, ki van mellette. Csendben figyeltem, amint kimennek bagzani a népek, én pedig Robert Merle könyvével a kezemben feküdtem el az ágyon, hogy igencsak mély, és világkizáró olvasásba kezdjek abban a tíz percben, ami még volt. Éljen a szabadság, és a kirándulás!
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. december 23. 20:55 Ugrás a poszthoz

Noel


Unottan várok arra, hogy kicsodálkozza magát. Hát persze, hogy nem a kabátom miatt rángattam ide, de miért olyan kíváncsi mindenki? Persze Noel nem egy idióta, nagyon hamar rájön, hogy többről va itt szó, mint egy egyszerű téli ruhadarabról, és arról, hogy netán fázok. Nem, igazából egyáltalán nincs hideg, legalább is szerintem, ez lehet azért van, mert november van éppen.Kissé összeszűkített szemekkel nézek szembe közelhajoló ismerősömmel, cseppet sem zavartatva magam. Tőlem megszokott dolog, sosem zavar ha valaki túl közel merészkedik, az se ha túl messze, azt csinálnak, amit csak akarnak, feltéve ha én is. Így mindenki jól jár, azt hiszem.
- Jó, akkor a kabátom kell, amiben van valami, mi fontos számomra. A lényegen nem változtat, te meg épp eleget tudsz ahhoz, hogy segíts. Most pedig, tedd magad hasznossá. - adom ki az utasításokat ellentmondást nem tűrve. Nem akarom, hogy megtudja mim van, mert onnantól pletyka tárgyává válhat, ahhoz pedig nincs kedvem, hogy mindenki megpróbálja ellopni, számomra ez túl macerás. A kabátjára mutogat, én pedig bólintok, és felé nyújtom a kezem, jelezve, elfogadom. Ugyan nem így gondoltam, hogy tegye magát hasznossá, de kezdésnek ez sem rossz. Így már legalább nem fogok oda fagyni, ahol vagyok.
A számolás után egy capitulatus-t vetettem be a kis srác ellen, és örömmel konstatáltam, hogy számíthatok szövetségesemre, aki szinte azonnal megátkozta újonnan érkezett ismerősömet.
- Na, mire vársz még? Fel, és be a temetőbe! - nézek Noelre, majd elindulok befelé, egy szimpatikus sírkövet keresve. Nem foglalkozom az utánam jövőkkel, tudom, hogy nem fognak lelépni, az egyik azért mert képtelen mozogni a másik meg kíváncsi. De ha esetleg mégis úgy döntene, hogy elhúz, tudja, hogy ki fogom belezni. Ó igen, pontosan, és nem éppen a fájdalommentes, vagy kevésbé fájdalmas módszerekkel. Mikor végre megtalálom a legszimpatikusabb követ nekitámaszkodom, és próbálom kivenni a sötétben a mocorgó alakokat. Remélem nem kell évekig itt ácsorognom és arra várnom, hogy ideérjenek. - Mi lesz már, Noel?! - kicsit hangosabban szólok oda, nem kiabálok teli torokból, nem akarom felkelteni a holtakat, de nem kérdezhetek csak úgy a levegőbe, mert akkor én fogom hülyén érezni magam. C verzió, piszkáljunk másokat.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. december 27. 22:15 Ugrás a poszthoz

Noel


Attól függetlenül, hogy eddig sem fagytam meg a hidegben, kellemes borzongás fut végig bennem, amint a meleg ruhadarab rám simul. Nem mondanám, hogy az én méretem, kicsit lóg rajtam, de nem lehet minden tökéletes, ezt sajnos muszáj volt már belátnom. Azonban a lefegyverzésem még mindig tökéletes, mint eddig is, ahogy én is. Najó, hazudtam, még bennem is van hiba, de kit érdekel? Amíg nem kapok érte, nincs nagy gáz.
Szóval vissza a helyszínre. Nem csodálkozok, amikor összeesik, önelégült mosollyal, egy paranccsal és amúgy hatalmas kedvtelenséggel hagyom el a helyszínt, hogy egy sokkal szimpatikusabb helyet keressek. Azért még félig hallom Noel hozzászólását, de nem szólok róla, csak egy szemforgatással reagálok út közben. Mikor végre utolérnek, unottan mérem őket végig, a beszólásra pedig igen egyszerűen reagálok.
- Egyrészt... nem ordítottam. Másrészt, neked semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. - hordom le Noelt, és igazándiból nem is tudatosul bennem, hogy miért teszem, de megteszem. Ideges vagyok, zavar a környezet, zavar a társaság, az itt levő emberek, az, hogy eltulajdonították a cuccom, hogy segítséget kellett kérnem... tulajdonképpen baromira idegesít ez az egész helyzet. De próbálom nem láthatóan kimutatni. Erre használom ezt a bunkóbb stílust, ami kicsit az alapjárat része. - És ne jópofizz vele, nem azért hívtuk ide. - zárom rövidre a téma ezen részén is, próbálom tudtára hozni ezzel, hogy igenis hallottam az előző megjegyzést is, és az egy dolog, hogy Noel jófej, de épp kiakarom csinálni a kiscsákót, ne legyen már vele ilyen közvetlen. Vagy ha már annyira beszélgethetnéke van a gyerekkel, akkor beszéljen vele arról, miként fogjuk megkeseríteni az elkövetkező fél óráját.
- Nő vagyok, én megtehetem, ellentétben veled. Kell egy kötél... - kezde el kutatni idegesen, ugyanis csak most esik le, hogy ezt az apróságot elfelejtettem. Ügyes vagyok, tapsot nekem, táncot is járok mindjárt örömömben. Caplatni kezdek, de szerencsére nem kell messzire mennem, és találok egy kötözésre alkalmas huzal darabot. Azt meg szinte csak remélem, hogy nem fogja szétvágni a fiú ütőerét idő előtt. Felállok, fél másodpercre kinyújtóztatom lábaimat, majd visszasétálok a két sráchoz, és leguggolva a megátkozotthoz csomót kötök kezeire, úgy, hogy ne tudja azt kibogozni, majd lábaira is.
- Na, leveheted róla az átkot, ha nem tud beszélni, nem veszem sok hasznát. - intek egyszerűen háztársamnak, figyelmen kívül hagyva a megnevezést, mintha nem is nekem mondaná. Úrnő. Amúgy viccen kívül jól hangzik, de ezt nem vallanám be neki, így inkább csak összefont karokkal állok, és nézek rá. - Na, mi lesz már? - siettetem, mintha mi sem lenne egyszerűbb, közben pedig jobb kezembe veszem a pálcámat. Fő az óvatosság.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2014. május 12. 18:48 Ugrás a poszthoz

Noel



Bár nem értettem az üzenet mibenlétét, nem tettem fel egy kérdést sem. Ahogy a papíron állt, felöltöztem, igen rövid koktélruha, magassarkú, és egy vékonyabb kabát volt rajtam, a hajam kibontva, minimális smink. Indulásra készen vártam a kitűzött időpontot. Dicséretet kaptam, és egy olyan csókot, amire nem számítottam. Mégis, viszonoztam, hiszen a múltkor épp én törtem így rá, és tudom, hogy a kapcsolatunkba mindez belefér. Habár a madarak azt csicseregték, Michell-el van dolga az ifjúnak, most mégis bennem keres vigaszt. Ez valahogy puzzle szerű.A kézfogás már sokkal inkább meglepett, de nem szóltam, csak mentem utána, bár nem mondom a sebesség igencsak megtette a hatását, és tartok tőle, ha nem fogja olyan határozottan a kezem, hamar kibillenek az egyensúlyomból. A türelmetlenségét nem tudom hova tenni, de annak ellenére, hogy fiatalabb, már most nagyon hasonlít rám. És nem lesz jó vége, ha a mentalitása nem fog változni ezek után sem. Nem tudom, mit mondhatnék erre. Muszáj lesz békénhagynom, vagy távolságot tartanom, ha nem akarom, hogy ilyen lelkicsorbalegyen, bár amennyire feltűnt, már késő.
-Jól van, nyugodj már meg! - csitítom, majd a megadott irányba indulok. Herótom van attól, ha utasítgatnak, de most nem merek ellentmondani, félek azt én bánnám meg nagyonnagyon, szóval jobb, ha csak megyek, és meg sem szólalok...
Ismét egy csók, és egy pohár pia, de a jelen pillanatban lévő álláshoz, hogy sokkal inkább úgy nézünk ki, mint egy szerelmes gerlepár, mint barátok, azthizsem ez nem is lesz elég. Amint lehúzom a pohár tartalmát, a szó szoros értelemben, kérek egy nagyon erős koktélt, és csak reménykedem benne, hogy hamar kihozzák.
- Noel, mi a pokol van veled, mit keresünk itt, és mi ez a sietség? - szegezem neki a kérdéseket, és habár nem vagyok benne biztos, hogy válaszolni fog, őszintén szólva megnyugtató lenne. Nem különbözünk sokba, nem vagyunk másfélék, de azért vannak határok, és ezt most vagy átléptük, vagy nem tudom hova tenni. A zavar épp elég, ami bennem keletkezett, hiszen elég nagy probléma, ha már az is felmerül bennem, vajon épelméjű e még háztársam. Mert komolyan, mi van, ha nem? Vagy megátkozták? Beverte a fejét? Beszedett valami kapszulát, amit úgy hívnak, szerelem? Jó lenne tudni.
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2014. június 15. 00:11 Ugrás a poszthoz

Noel


- Amint elnézem, téged. - jegyeztem meg sokkal inkább magamnak, mint neki. Nem gondolnám, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy kötekedjek vele, vagy kioktassam arról, mi érdekli, meg mit nem, ennek ellenére nem bírom visszafogni ezt a mondatot. Noel full szerelmes, és ez lejön róla, nem is értem most mit keresünk itt, ebben a közegben.
Figyeltem a mondanivalójára, hallgattam, amit mond, nagyon bókol, ennyire talán még sosem jött elő ez az oldala. Aztán úgy elkerekedett a szemem, mint egy újonc bocinak, aki bámul, és egyszerűen elakadt a szavam, de még a lélegzetem is. Noel nem láthatott mást, mint teljes döbbenetet a fejemen. Egy, nem így képzeltem el. Kettő, Noelből EZT nem néztem volna ki. Három... hahó! Én még fiatal vagyok, és szép, és sok hímnemű vár rám odakint, ugyan hogy tudnék elköteleződni egy mellett? Ez egy nehéz, és nagy döntés, amihez én még kicsit vagyok, hogy meghozzam, amúgy is, Michellet szereti nem engem, akkor én hogy kerülök ebbe a képbe? Szép keretet kapott, mondhatom, mégsem vélem magam ideillőnek. Amíg egyedül maradok továbbra is csak bambulok,mire visszaér végre valamennyire magamhoz térek, és egy nagy levegő után szólalok meg.
- Hát ez... meglepő volt. - csak ennyit bírok kinyögni, mondani, s el is akad a szavam, pont úgy, mintha nem lett volna. Most kéne átgondolni,mitévő legyek,de hiába is hinném, hogy ez csak egy vicc, túl komoly, túl igaz a pillanat, cseppet sem erőltetett, ami ilyenkor megszokott lenne, vagy lehetne. Egyáltalán nem. - Nem gondolom, hogy egyáltalán a semmiből rögtön házasodni kéne, Nono. Viszont! Mi lenne, ha csak.. érted.. én is kedvellek. - felállok az asztaltól, odalépek elé, az ölébe ülök, és megcsókolom, ha már itt tartunk. Aztán a füléhez hajolok, s halkan suttogom bele a szavakat. - Nem szeretnél elmenni... valahova? - mosolyogtam, majd megerősítésként kapott még egy puszit, utána pedig megittam a maradék pohár pezsgőmet egy húzásra, és rákacsintottam. Így jobb, így csendesebb, és épp elég egyelőre.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Samantha H. McSouthernwood összes RPG hozzászólása (22 darab)

Oldalak: [1] Fel