28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Park Min Woo összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 10. 18:31 Ugrás a poszthoz

Molly Jefkins


*Új iskola új élet kezdete. Mindig ezt mondják, bár ennek meg van az oka. Akinek eddig rossz volt az élete, az jót akar, akinek jó az pedig jobbat. Kár, hogy ezt csak szeretnék. Én nem hiszek ebben a hülyeségben. Ugyanaz az az ember maradok, így nem lehet annyira más. Lehet, hogy megismerek pár új embert, de azok sem térhetnek el annyira,  hogy a mostani életemből egy jót csináljanak.
Ezért ültem unottan végig a vonat utat. Becsuktam a szemem és csak aludtam. Így legalább nem érzékelek semmit a külvilágból. Hogy miért nem? Mert egy óriási butaság miatt elszúrtam az egész életem. Én tettem ezt magammal és sosem fogom megbocsátani. Megsüketültem egy baleset folytán. Ritkán tudok örülni, hogy nem hallok semmit. Ha kérnek tőlem valamit, akkor hivatkozhatok arra, hogy nem hallottam és nem várnak el annyit tőlem. A legrosszabb az egészben, hogy nem hallom a zenét, ami sokat jelentett nekem. A sportot is abba kellett hagynom emiatt.
A vonat lelassulása és megállása alatt, leveszem a bőröndömet és a fejemre húzom a kapucnit. Egy kék farmer van rajtam, egy fekete pólóval és egy szürke vastag pulcsival.
A vonatról leszállva érzem, hogy mindenki engem bámul, tudják, hogy valami nem stimmel velem. A szemebe húzom a kapucnit és így indulok el az egyik utcán. Nem a kastély felé, mert oda még nem szeretnék bemenni. El kellene intéznem rengeteg dolgot, hogy minden rendben legyen a beiratkozásommal, de ehhez semmi kedvem sincsen.
Most kezdem csak el érezni a hideget. Nem gondoltam, hogy ennyire rossz lenne az idő, így  a kabátomat a táskában hagytam. Hogy azt előhalásszam ki kéne nyitnom és mindent felforgatnom. Nem.*
~Egy melegebb helyet kell keresnem~
*Gondolom, majd hirtelen megállok. Valaki mögülem belém jön. Egy káromkodást olvasok le a szájáról, amit örülök, hogy nem hallottam. Nem kérek bocsánatot, mert ő nem figyelt jobban.  Bal oldalamon van a Posta jobb oldalamon meg, valamilyen Hangszerbolt. Jó illatokat kezdek el érezni és ahonnan az jön ott biztosan meleg van. Elindulok a megfelelő irányba. Egy cukrászda előtt találom magamat, halványan elmosolyodok és benyitok az ajtón. Tényleg meleg van, csak egy kicsit sokan vannak. Leveszem a kapucnimat és megszemlélem a helyet. Jobb oldalon van a pult, ahol most is elég sokan állnak sorba, a többi helyen pedig asztalok. Nincs túl nagy asztal, csak párszemélyesek. Fontolóra veszem a helyzetet. Vagy csak leülök az egyik sarokba és üldögélek egy kicsit, de akkor valaki biztos oda fog jönni és megkérdezi, hogy miért vagyok itt, ha nem is eszek semmit. A második pedig a gyors vásárlás és utána azt csinálom, amit akarok. A korgó gyomrom megmondja a választ. Beállok a sorba. Hét perc múlva már csak egy ember van előttem. Kinézem az egyik legrövidebb nevű süteményt. Kiáll az előttem lévő a sorból így én következek. A pultos szájáról egy köszönést olvasok le.*
- Napot! Egy krémest kérnék!*Ezzel be is fejeztem. Mivel nem hallom a hangomat nem nagyon szeretek idegenekkel beszélni. Csak azok előtt nyílok meg, akiket ismerek és biztos vagyok benne, hogy nem csúfolnak ki. Azt mondják, hogy majd kihozzák, emiatt én gyorsan kifizetem, majd elindulok egy távolabbi asztal felé. A legtöbb ember nem szeret sokat sétálni, így a közelebbiket foglalják el.
A bőröndömet a falnak támasztom és megfigyelem az embereket. A szájról olvasásnak az az előnye, hogy tudom mit mondanak a másik végén ülő emberek is, amit normálisan nem hallanék. Egy rossz mégis van, ha háttal ül az egyik fél csak a felét értem. Pár iskolás lány valamilyen Yaristáról beszél, a fiúk meg valamilyen Amiráról. Népszerű téma, hogy egy lány elájult a folyosón és szakított valamilyen elválaszthatatlan sztárpár.*
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2012. november 10. 18:32
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 10. 19:57 Ugrás a poszthoz

Molly Jefkins


*Soha nem volt sok barátom. Talán még mielőtt a baleset történt pér számjeggyel több lehetett, de akkor sem túl sok. Akkor azért nem szerettek velem lenni, mert ázsiai vagyok. Mikor kicsi voltam, emlékszem, hogy egyszer sírva mentem haza iskolából, mert annyira kicsúfoltak. Erre édesanyám azt mondta, hogy ők meg vakok, ha nem olyannak látnak amilyen belül vagy. Talán ez a rosszul bánás pecsételte meg a mostani életemet is. Ha akkor azért csúfoltak, mert másképp néztem ki, akkor hogyan viszonyulnak egy süket ázsiai sráchoz. Emiatt lettem zárkózott és agy kicsit paranoiás. Kevés embert engedek közel magamhoz.Ahhoz a kevés emberhez tartozik az egyetlen igaz barátom, Norbi. Ő ismert engem már kisiskolás koromban és a történteknél is ott volt. Azt sajnálom, hogy utána ellöktem magamtól két évre. Ő sem tehetett semmit ez ellen én meg magányos lettem és teljesen magamba zuhantam. Azt a két évet legszívesebben kivágnám az életemből, de ezt nem tehetem meg. A másik ilyen ember a bátyám. Nagyon közel állok hozzá. Nem csak a bátyám, hanem egy kicsit olyanom is, mint egy lelki társ. Nem, nem vagyok meleg és vérfertőzést sem szeretnék, csak ő az az ember akinek tényleg mindent elmondok. Vagy inkább elmutogatok. Otthon inkább jelbeszéddel kommunikálok, mert azt biztos nem rontom el. A jelbeszéddel egy probléma van, hogy máshol nem nagyon tudom használni, mert nem értik meg az emberek, így marad a szájról olvasás.
A pincér megérkezik és kihozza rendelt Krémest. Mugli étel, de nagyon finom és egyszerű. Belekezdek az evésbe, így nem nagyon figyelem a körülöttem lévőket. Elvagyok a Krémessel és a tányér mintázatával. Akkor valaki megáll az asztal előtt. Felnézek rá. Szép lány és ápolt. Aranyos mosoly ül az arcán. Sportruhában van és agy kicsit piros az arca a kinti hidegtől. Leolvasom a szájáról a mondatot és egy kicsit elcsodálkozok.
~Miért akar mellém ülni? És egyáltalán miért mutatkozott be? Molly. Én biztos nem tenném. Ha megtudja mi a bajom, biztos sajnálkozva fog rám nézni.~
Ezek a gondolatok járnak a fejembe. Nem tűnik gonosznak, de a bájos gyerekek is tudnak azok lenni. Hezitálok. Körbenézek, hogy találjak neki egy szabad asztalt, de nem járok sikerrel. Akkor ezért akart mellém ülni. Kezd kínossá válni a csend. Bár ez tőlem furcsán hangzik.
- Hogyha egy perverz alak lennék azzal, hogy elárultad a neved, kiadnád magad. Először bizonyosodj meg róla, hogy nem egy ilyennel találkoztál. Ülj! *Megpróbálom rövidre fogni, de valami szúrós magjegyzést muszáj volt bedobni. A társalgás helyett belemélyedek a krémesbe, vagyis csak akkor veszem észre, hogy beszél, ha kéri, hogy nézzek fel.*
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2012. november 10. 19:59
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 11. 14:44 Ugrás a poszthoz

Molly Jefkins

*Ahhoz képest, hogy csak a krémest alibinek használtam eléggé jól elvoltam vele. A tetejéről lesöpörtem a porcukrot, amiből ábrákat készítettem. Megpróbáltam minél kisebb darabokat levágni és a krémet szétolvasztani a számban. Egy kicsit gyerekes, de hát még csak 14 éves vagyok, akkor még javában kicsi vagyok. Anyám alig akart elengedni. Mindig féltett, de a baleset óta a kapuig is el akar kísérni. Nagyon szeretem őt, de ez egy kicsit már túlzás tőle. Apa néha mellém áll, hogy nem lesznek mindig ott nekem, ezért engedjék el a kezemet. Na ebből kezdődnek a veszekedések, hogy az egész az apám hibája volt. Ilyenkor megyek be a szobába és bezárom az ajtót. Ha kopognak én azt nem hallom így ellehetek egy kis ideig egyedül, majd mikor megunom csak akkor hagyom el a szobát. Bocsánatot kérek tőlük és újra szent a béke, általában. Csak Norbival meg a testvéreimmel szoktak elengedni valahova, bár nagyon mással nem is tudnak. Norbival tudok normálisan elleni, mintha semmi sem történt volna. Az ő egyik szülője is varázsló családból származik, de már az sem örökölte a varázsló géneket, így Norbert sem tud varázsolni. Pedig milyen jó lett volna közösen jönni ebbe a suliba. Testvéreim sem jártak ebbe az iskolába. Legidősebb a Roxfortba járt, mert már befejezte. A nővérem a Koreaiba, ahonnan alig jön haza. A kisebbik bátyám pedig nem akart járni egyikbe sem. Ő jobban szereti a muglikat. Szerinte a varázslók elvannak szállva maguktól. Tud pár alap varázslatot, de azt még úgy sem használhatja. Egy mugli középiskolába jár biológia szakra. Orvos szeretne lenni, aminek minden esélye megvan.
Tudtam, hogy a lány beszél hozzám, mert láttam a kezén a mocorgást, hogy nem érti miért nem szólok hozzá. Nem volt sok kedvem jó pofizni. Úgy sem értene meg, akkor meg minek ismerjem meg. Csak csalódnék benne. Egy pincér áll meg előttünk és egy tortát rak le Molly elé. Az ételeknél jó szeme van, a torta nagyon jól néz ki. Ránézek egy kicsit, hogy lássam az arcát. Egy kicsit kétségbeesett arcot vág. *
~Pontosan ezt akartam elérni, őrültnek hisz!~
*Ekkor eszembe jut még valami, amitől még hülyébbnek hinne. Lerakom a villát, hogy szabad legyen mind a két kezem. Nem nézek fel, hanem a kezemet figyelem. Elkezdek jeleket formálni vele. Aki nem érti ezeket, azt hiszi megbolondultam, aki meg érti ezt olvashatja ki: Nem értem miért ültél le, nem látod, hogy egyedül szeretnék lenni? *
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2012. november 11. 14:44
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 11. 16:44 Ugrás a poszthoz

Molly Jefkins


*A sütemény lassan elfogyott. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy soha nem fog elfogyni és egyszer majd elmegy a lány ha nem rá figyelek. Sajnos, nem lett igazam. Még mindig ott ült a tortájával és a vizével velem szemeben, kétségbeesett arccal. Nem értem miért próbálkozik még mindig beszédbe elegyedni velem, ha látja, hogy nem akarok. Egyik kérdését sem olvastam le a szájáról. Kezd kínos lenni számomra, hogy még mindig itt van. Emiatt vetem be az utolsó fegyveremet, ami elriaszthatja.
A jelbeszéd egy remek tudomány, mert nem kell hozzá hang, hogy értsük egymást. Ráadásul a jeleket annyira nem nehéz elsajátítani, mert sok a kötődésük a szó jelentéséhez. Ezt tanultam meg először és csak utána a szájról olvasást. Azt is csak azért mert az emberek kilencven százaléka nem érti a jeleket.
Ezért döbbentem meg teljesen mikor Molly elkezdte mozgatni a kezét, amiből egy mondatot lehetett kiolvasni. Nem néztem ki belőle, hogy tudná csinálni, kellemesen csalódtam benne. Látszott, hogy már rég csinálta, a végét el is rontotta, de jelelt. Felnézek rá és elmosolyodok.*
- Te tudsz jelelni? *Kérdezem, mert nem akarom, hogy ne értse. Eztán belegondolok, hogy mit jelzett az előbb. Segítséget akar nekem nyújtani, mert látta, hogy baj van. Az örömöt csalódás váltja fel, ő is csak egy szerencsétlennek hisz, akinek segítség kell. Sok ilyen emberrel találkoztam már, bár azok nem tudtak jelelni. Azokat az embereket teljesen elítélem, mert nem tudják milyen az én helyzetem. Segítség. Elboldogulok én magam is.*
- Nem kell segítség! *Mondom undokan. Túlságosan kedveskedőnek tűnik. Most jön az a helyzet, hogy maradjak és próbáljam megismerni, vagy menjek el. Lehet, hogy csak kicsúszott a száján az az egy mondat, de jobb lett volna, ha nem mondta volna oda. Végül az előbbit választom.*
- MinWoo vagyok!
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 11. 21:51 Ugrás a poszthoz

Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 19:30
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 11. 23:39 Ugrás a poszthoz

Lil


*A kislány nagyon aranyos és nyitott. Valahogy mikor megszólította tudtam, hogy ő nem olyan, mint a többi ember. Nagyon hasonlít a kishúgomra, aki körülbelül egy idős lehet vele. Seah egy évvel azután én megszületett jött világra. Szüleim nem vártak sokat a következő gyerekkel, ráadásul akkor kisebbik bátyjám is csak három éves volt. Húgom jövőre lesz annyi idős, hogy jöjjön ebbe az iskolába, ezért is csodálkozom azon, hogy az a leányzó mit keres ilyen fiatalon itt. A gondolkozását a lány válasza zavarja meg, amire koncentrálnom kell. Bármennyire is figyelek, úgy érzem valamit rosszul értettem.*
- Bátyád pasija? * Miután kimondom, leesik nekem, hogy nem én értettem rosszul. Semmi bajom a homoszexuálisokkal, csak még nem nagyon találkoztam velük.*
- Bocsi, értem, csak egy kicsit meglepődtem. Nekem is van testvérem, szám szerint öt. Népes kis család. A húgocskám annyi idő lehet, mint te. Biztos jóban lennétek. Neked van a bátyádon kívül másik testvéred? *Tényleg így gondolom. Seah is olyan örökmozgó és szókimondó, mint ő. Figyelem, ahogy a kígyóval bánik. Én nem tartanék ilyen állatot, bár elijesztené a gonosz embereket. Bár a kígyótól félést le kéne küzdenem. A következő mondatára elmosolyodok.*
- Cuki *Mondom egy kis gúnnyal a hangomban, mert ezt az állatot nem éppen ezzel a szóval kéne jellemezni. A kígyó körbefonja a lány térdeit, de Ő nem szól semmit, így én is hallgatok. A következő mondatára megint csak egy mosollyal felelek. Az az egy év, ami köztünk lehet, olyan nagynak tűnik, de ez biztos az élet hozta így. A cica neve nagyon emlékeztet valamire, de nem jut eszembe, hogy mire. Megcirógatom a nyakát, de szememet még mindig nem veszem le a lányról. Nagyon sokat beszél, ennek csak az az egy hátránya, hogy csak rá tudok figyelni. Bemutatja a macskát, majd a kígyót is megismerteti velem. Végül pedig a saját nevét is elmondja. Hallom magamban, ahogy kiejti a szót, illik hozzá.*
- De, szívesen, úgy is enni szeretnék valamit. Te mit kértél?* Kérdezem kedvesen. Egyre szimpatikusabb a lány, és biztos vagyok benne, hogy jóban leszünk. Meg akarom ismertetni a húgommal, annyira összeillenek. Sahti addigra már az asztalon fekszik. Nagyon szerethető cica. Odanyúlok és megsimogatom. Érzem, hogy a bundája remeg, vagyis nagy valószínűséggel dorombol, vagy fázik, de inkább az előbbi, mert eléggé meleg van.*
- Megsimogathatom Sydet, persze csak ha nem eszik meg, csak megkóstol.* Mondom mosolyogva. Megvárom a választ, mert mi van, ha hozzá nyúlok és akkor hirtelen a hosszú teste ember alakú lesz, mert én leszek benne. Igen, meg várom a választ. Sajnos számítok a következő kérdésre. Gondoltam, hogy meg fogja kérdezni, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Ügyes, nagyon ügyes. Két választásom lenne, hogy elmondom neki, vagy nem. Eddig egyszerű, csak melyiket válasszam. Hazudhatnék neki, de olyan aranyosan néz.*
- Egy kicsit paradicsomos a szájad széle. Különben pedig szájról olvasok. Még kisebb voltam, mikor egy baleset miatt elveszítettem a hallásom. * Mondom végül el az igazat. Megbízok benne, és tudom, hogy ő nem fog kicsúfolni.*
- Különben Min Woo vagyok!  
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 18:34
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 12. 18:02 Ugrás a poszthoz

Molly


Az árvaházat biztos azért mondta, hogy tudja mit érzek. Csak sajnos nem értheti. Míg nem éli át azt a csöndet, amibe én vagyok, nem értheti. Egész nap úgy menni, hogy nem hallom az állatokat, nem hallom ahogy esik az eső, vagy fúj a szél. Nem hallhatom a testvéreim mostani hangját, mert biztos vagyok benne, hogy már megváltozott mindegyiküknek. Nem veszem észre, ha valaki mögém lopakodik, mert nem hallom a lépteit. Nagyon rossz így élni, de ezt kaptam, legyek így teljes. Én meg azt nem tudom elképzelni, milyen lehet család nélkül élni. Nehéz lehet az biztos, de neki biztosan vannak barátai. Az a néma lány is a barátja lehet.
- Most már nem tartod vele a kapcsolatot? Biztos sok szeretettre lenne szüksége, ne vedd el tőle. * Mondom még mindig egy kicsit mogorván, de most már kezdem megkedvelni. A segítség nyújtást azonnal visszautasítom, mert nincsen nekem szükségem rá. Azonnal mentegetőzni kezd. Visszatartok még egy gonosz megjegyzést, mert eléggé megbántottam az előbb is. Hogy lehet másképp érteni azt a mondatot, amit mondott. Ez most nem egy plusz pont tőle, de hát csak jót akar nekem. Elfogy a tortája így már csak beszélgetni tudunk. A kérdése meglep, mert ahogy az előbb leoltottam, mert segíteni akart a sérülésem miatt, most mégis azzal kapcsolatban hoz fel témát. Én biztos másra tereltem volna a szót a helyében, még is díjazom egy kicsit a kérdést.*
- Jelelni, de most beszélgessünk, mert a Kastélyba csak azt fogom nagyobb időben csinálni. *Válaszolom. Most megkérdezhetném, hogy ő melyiket, de ez egy eléggé hülye kérdés lenne tőlem, amire azonnal tudom is választ. Gondolkozom, hogy rendeljek e még egy édességet, de végül a nemnél maradok. Nem hiszem, hogy nagyon sokáig maradok még itt, mert még be kell iratkoznom. Nem nagyon nézhetek máshova, mert a következő kérdés már érkezik is. A válasz egyszerű, de nem tudom, hogy beengedjem e ennyire magamhoz, mert még nem nagyon ismerem, de ő nagyon szeretne közelíteni hozzám. Akkor próbáljunk meg barátok lenni.*
- Budapesten lakok a családommal. Te merről jöttél?
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 12. 19:48 Ugrás a poszthoz

Lil


 Igen, elég sokan! Biztosan kedvesek lehetnek a bátyáid. A faluban laktok? Én még nem nagyon ismerem a helyet, mert csak ma érkeztem. * Ezt is elmondtam neki, pedig nem gondoltam, hogy bárkivel beszélgetni fogok a kastélyban, de úgy néz ki, nagyot tévedtem. Neki tényleg úgy érzem, hogy mindent elmondhatok, olyan szeretni való. Leülök a kínált helyre, majd megnézem a tartalmát a tányérjának. Paradicsomleves. Úgy döntök, hogy én is rendelek valami. Az egyik házi manó éppen a mellettünk lévő egyik szekrénybe pakol pár - számomra ismeretlen - dolgot. Megszólítom, majd kérek tőle egy rántott sajtot, rizzsel. A kislány elmeséli, hogy nem szereti az ételt annyira, mint a bátyja főztjét.*
- Hát, amilyen kosztot én ismerek, annál csak jobb lehet. Ha pedig tévedek, szívesen venném, ha hoznál a bátyádtól dugi kaját. *Rámosolygok. A mugli iskolában, tényleg nagyon rossz volt az étel. Néha fel sem lehetett ismerni. A következő kérdésemre igenleges választ kaptam. A kígyó felkúszik az asztalra, én pedig megsimogatom. Nem mondhatnám selymesnek a pikkelyes hátát, de keménynek se. Elég jó a tapintása, még is elveszem róla a kezemet, nehogy meggondolja magát, és akkor már egy kézzel kevesebb legyen belőlem. Otthon nincsen háziállatunk, mert elég a hat gyerek eltartása is. Nem élünk rosszul, de a nemesek közé sem tartozunk. Azt hittem, hogy az én válaszomra egy kicsit meg fog döbbenni, de nem tette. Inkább én voltam az, aki nem számított a válaszára. A bátyja vak? Akkor ezért nem nézett rám sajnálkozva, hanem, mint egy teljesen normális emberre. Hisz az is vagyok, csak egy kicsit más.*
- Nehéz volt és elhiszem!* Válaszom rövid, de egyértelmű. Tudom, hogy milyen rossz lehetett Arvidnak, mégsem sajnálom, inkább együtt érzek vele. Biztos vagyok benne, hogy még nem dolgozta fel, de neki ott van a testvére és a pasija, Kon. Ők segítenek neki.*
- Kon is süket?* Meglepődök, de nem hiszem, hogy az lenne, csak nem értem miért tud szájról olvasni, ha hall. A jelbeszédet még érteném, mert azzal tudna a halláskárosultakkal kommunikálni, de ezt most nem értem. Aztán eszembe jut valami, itt az alkalom, hogy végre valakinek elmondhassak mindent. Lil az, aki megérthet engem, mert tudja milyen volt a testvérének. Lehajtom a fejem és mindent kiadok magamból.*
- Szörnyű volt. Az egyik nap még egy normális kilencéves, aztán már azt se tudtam, hogy mit mondanak nekem. Ráadásul az én hibám volt. Ez a csend. Annyira rossz. Nem hallom, amit mondasz és azt sem, ahogy dorombol a cicád, ha egyáltalán dorombol. Nem tudom, hogy végig tudom e csinálni
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 18:44
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 13. 19:34 Ugrás a poszthoz

Lil



- Félnek a házatoktól? *Felnevetek. Hogy lehet egy háztól félni? Valamilyen állattól vagy legendától, még okés, de egy háztól, ez teljesen értelmetlen. Még nem hallottam arról, hogy egy ház megevett volna valakit.*
- Rellon! Hallottam róla olyan dolgokat, hogy oda a rossz emberek járnak, de ezt nem értem. Én sem vagyok rossz, maximum egy kicsit utálatos, néha. Te biztos nem ott vagy, melyikbe választottak be? *Tényleg érdekel, mert ha már meg szeretném ismerni, akkor ez a legelső kérdés. Feltűnt, hogy nagyon szeret példázni a bátyjával és annak a barátjával. Olyanok neki, mint példaképek. Nekem is egy kicsit olyan az egyik testvérem, de én biztos nem azt fogom azt csinálni amit ő. Még nincs meg, hogy én mihez kezdek, mert mit tudna csinálni egy süket srác. Már megint itt vagyunk, Min Woo hagyd abba! Arvid főzőtudománya biztos nagyon jó lehet, mert az én kihozott ételem is elég finom, sokkal jobb, mint a mugli szakácsnők munkája. Sohasem tudtam főzni. Nagyon nem is próbáltam, mert anya mindig elénk rakta az ételt.
Elmeséli, hogy Kon egyszer süket volt. Első gondolatom, hogy meg szeretném meg ismerni, de aztán rájövök, hogy ez egy kicsit sem lenne jó, mert akkor emlékeztetném a múltjára. Ha nem ismerte azelőtt mielőtt süket volt, akkor biztos, hogy már régóta hall. Aztán jöttem én. Elmondtam neki mindent, csak apró részleteket hagytam ki, mint mondjuk, hogy hogyan történt. Tudom, hogy most erősítő szavakat mond, de nem tudok rá figyelni. Nem olvasok le semmit a szájáról, hanem csak lehajtott fejjel ülök ott. Aztán érezem az ölelést, Nem tart sokáig, csak pármásodpercig, de ez többet jelent nekem a legtöbb  szónál. Segített, hogy lenyugodjak, és újra rá figyeljek. Nem ér váratlanul a kérdés, mert tudtam, hogy feltűnő lesz, ha azt a részletet kihagyom. Talán az ölelés biztosít meg abban, hogy elmondhatom.*
- Kicsi voltam, pontosan kilencéves. Egyik barátommal felosontunk Apám szobájába, és elvettük a pálcáját. Csak szórakozni szerettünk volna, de rosszá váltak a dolgok. Nem tudtam még varázsolni, így csak ide-oda suhintottam a pálcával és közben halandzsáztam. Az egyik mégis igazi lett és onnantól többre nem emlékszek, csak mesélték. Norbi  megkerestem Édesapámat, aki egy bonyolult varázslattal mentette meg az életemet, aminek következménye az lett, hogy megsüketültem. *Megfogom a füleimet. Teljes mértékben az én hibám volt, de Anyukám az Apámat hibáztatja, mert szerinte jobban el kellett volna raknia a pálcáját, mikor nem használja, de honnan tudhatta volna, hogy a kedves kisfia ellopja. Rámosolygok egyet, hogy tudja, hogy semmi bajom sincsen, majd egy újabb kérdést teszek fel.*
- Már mindent tudok a bátyádról meg a pasijáról, de most mesélj magadról is egy kicsit. Te már majdnem mindent tudsz rólam, de én még alig ismerlek..
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 18:52
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 16. 14:03 Ugrás a poszthoz

Lil


-Hát igen, elég félelmetesen nézel ki!* Elmosolyodok. Megkapom a rántott sajtot és elkezdem enni. Gyorsan haladok, mert eléggé éhes vagyok. Eridonos a lány. Ha tippelni kellett volna, először a Levitára gondoltam volna, bár még nem annyira tudom, hogy mik a különbségek a házaknál.
- Reménykedem, hogy jó lesz. * Egyre kevésbé félek a kígyótól. Nem lehet olyan nagy ragadozó, ha ennyire közel engedi magához a lány. De az is lehet, hogy csak ismeri, és akit nem szeret, csak arra támad. Még nincs mínusz pontom, legalábbis annyi, hogy rám támadjon. Elmesélem neki a rövid történetem, ő meg a sajnálatát fejezi ki. Nem szeretem, amikor ezt mondják, mert nem tudják mi volt akkor. Ezért inkább nem is beszélek erről, mert akkor nem érzem megint hibásnak magamat. Közben befejezem az ételt. Azonnal jön egy manó, aki elviszi. Megköszönöm, majd újra a lányra nézek. Teljesen igaza van abban, amit mond, örülnöm kéne, de nem megy, mert az én hibám volt.*
-Igen, a legnagyobb kincs.* Legtöbbször. Teszem még hozzá magamban. Nem mindig hiszek ebben, de erről miért kéne mindenkinek tudnia. Voltak rossz napjaim, de azért olyanban még nem gondolkodtam. Élni azért jó. Aztán elmeséli ő is a történetét. Neki sem volt unalmas. Egészen szomorú. Nem tudom elképzelni a szüleim nélkül az életet. Ők elég sok mindent tettek értem. Egyik ok, hogy itt vagyok és mindent normálisan meg tudok csinálni.*
- Megint csak azt tudom mondani, hogy gratulálok a testvérednek.* Megsimogatom a haját, ennyit még megcsinálhatok. Ránézek az órámra és már eléggé elment az idő, lassan indulni kéne.*
- Még nem nagyon ismerem ezt a helyet, egyszer körbevezethetnél, persze csak ha szeretnéd. * Elmosolyodok. Tényleg szeretnék még vele találkozni, megbízok benne, és ahogy látom; ő is bennem. Jól el lehet vele beszélgetni, ami már régen ment nekem.
- Köszönöm!* A kezemet az ajkamhoz emelem, és lassan felé irányítom. Ez a jelnyelven a köszönöm, ugyan úgy más nyelveken is. Utoljára még ránézek, majd elhagyom a Konyhát. *  
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. december 16. 20:37
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 16. 21:11 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde

*A legjobb időszak a kastélyban. Alig vannak itt, mert tanítási szünet van. Vagy lemennek a faluba, vagy hazalátogatnak. Én is nemsokára ezt fogom tenni, de még van pár napom itt. Eléggé messzinek tűnik az az idő, mikor láttam a családomat. inden évben egy nagy rokoni karácsonyt csinálunk a szentestén és utána való napokban pedig járjuk a közelben élő családtagok házát. Testvéreim is hazajönnek aznap és így mindenkit láthatok. Ők az egyik legbiztosabb pont az életemben.
Az Iskolát is megszerettem. Az a néhány ember, akit ismerek kedvesek és a többi diákkal sincsen még bajom. A kis Lilt láttam már régen, pedig egyszer össze kéne futni vele. Majd megkeresem.*
~A házukhoz még sem megyek, mert lehet, hogy megesznek.~*A gondolatra elmosolyodok, mert felrémlik bennem a találkozásunk. Aranyos és ő volt itt az első és az egyetlen, akinek meséltem az életemről.
A folyosókat járom, amik panganak az ürességtől. Egy farmerkabátot viselek, amire egy sálat veszek fel, mert tervezem, hogy majd kiegyek. Még nem arra veszem az irányt, hanem a kastély annak a felébe, ahol ég annyira nem jártam. Elég furcsa, hogy nem ismerem még a Kastélyt, de a legtöbb napom azzal telt, hogy elmegyek egy órára, utána pedig vissza a szobába és ott valamivel elszórakoztatom magam.
Otthon sem voltam nagy közösségi ember. Ott volt Norbi és a tesók. Volt egy zenekarunk. Ez elég furcsán hangzik, mert hogy tudnák zenélni, ha nem hallom, de ez nem így van. A zene egy rezgés és a dobolásnál érezni lehet. A gitározás és az éneklés nem nagyon menne, de a dob az fontos számomra.
A Déli részen lehetek nagy eséllyel és az első szinten. Benyitok az egyik ajtón. Elcsodálkozok, mikor megcsap a hideg levegő. Szorosabbra húzom magamon a kabátot és kilépek. Aztán fordulok is vissza, mikor észreveszek egy lányt odakint, de aztán megállok. Gúnyos mosoly tapad az arcomra. Már rég szórakoztam. Odaállok mellé és megszólítom.*
- Szia...Úristen valami nem stimmel. Nem hallom a hangomat. Mi lehet vele? Te hallod?* Kétségbeesett fejet vágok és a fülem felé nyúlkálok. Elég hangosan próbáltam mondani, de majd kiderül mi lett belőle.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 17. 18:40 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde
Dec. 19



*Az Erkélyből lehet látni a korcsolyapályát. Már egy ideje tervezem, hogy meglátogatom, de még nem szántam magam rá. Öt éves korom óta tudok korcsolyázni. Nem profi szinten, de most már ritkán esek el. Többi téli sporthoz nem értek. Sohasem voltunk síelni így azt nem tudok, több meg annyira nem is jut eszembe. Valami varázslat lehet a jégpálya felett, mert nem nagyon akadályozza a korcsolyázókat hó, vagy csak a manók reggel már eltakarították.
A legtöbb ember nem így reagál az ilyen dolgokra. Már többször csináltam ilyet, mikor kicsi voltam csak utálatból, vagy tényleg olyan rosszul éreztem magamat, mikor nagyobb lettem akkor már csak szórakozásból, ha mérges lettem inkább mást csináltam. A kicsi gyerekek elszaladtak a nagyobbak meg kétségbeestek és mentegetőzni kezdtek. A lány mondatán ledöbbenek. Elhagytam? Megállom, hogy ne mosolyodjak el, mert akkor itt vége lenne a színdarabnak. Ugyan olyan kétségbeesett arcot vágok, mint eddig, míg leolvasom a szájáról a következő mondatot. Elég hangosra sikerült, aminek örülök. Színészkedni nagyon jó dolog. Sok mindent el lehet vele érni és a hazugságot is lehet nevezni színészkedésnek.*
-Tessék? Nem hallom amit mondasz.*Nem csökkentem a hangerőt. Kedvelem a lányt, mert más. Nem lehetett neki sem tökéletes a gyerekkora, mer akkor nem vált volna ilyenné. Kár, hogy belé futottam és nem másba, mert másból más reakciót váltott volna ki és könnyebb dolgom lett volna. Hirtelen gondolatból elé lépek és megfogom a vállát. Elég gyorsan csinálom és hirtelen, így nem nagyon tudna ellenkezni, bár lehet, hogy egy szuper nő. Megpróbálom lejjebb venni a hangerőt, vagyis amennyire tudom érzékelni.*
- Te voltál az, aki tette ezt velem. Megátkoztál.* Erősebben fogom a vállát, úgy hogy ne fájjon neki, de ne is tudjon szabadulni. Nekinyomom a terasz rácsának és egy kicsit kidöntöm. Vigyázok rá, hogy ki ne essen. Látom a szemem sarkából, hogy valami megjelenik a sarokban. Óvatosan visszaengedem a lányt és felmutatom a mutató ujjamat.*
- Ájj!* Elengedem, és odamegyek a dobozhoz, ami megjelent. Számítok rá, hogy valamit csinálni fog a lány, de most nem rá figyelek. Nem érdekel, hogy mi fog csinálni, testtel nem nagyon tud bántani engem, varázslattal meg nyugodtan, ami nagy problémát okozna azt még úgy se ismerheti annyira.
Az egyik dobozon az én neve áll a másikon pedig Ophelia LaFonde, amit nagy nehezen kilogikázok, hogy a lányé lehet. Hátrafordulok és felé nyújtom.*
- Tied!* Kibontom a saját csomagomat, ahogy kinyitom a tetejét egy gömböt fedezek fel benn, aminek változik a színe. Kiveszem és jobban szemügyre veszem. Benne egy fenyőfa található, ami úgy néz ki, mintha mozogna és meg sem kell rázni, hogy essen a hó. Elmosolyodok.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 17. 21:37 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde

~Épp azt csinálom, figyelhetnél és meglátod!~
*Annyi mindent vágnék most a fejéhez. Utálom, ha sértegetnek, mert inkább én sértegessek, mint valaki engemet. Még sem teszem, mert akkor kiesnék a szerepemből. A szavakat, amit mond nem fájdalmat okoz inkább csak sértődést. Meg fogom fogadni egyszer a tanácsát.*
-Hö?*Kiabálom ezt még. A lökésem hirtelen éri, de nem félelmet, hanem utálatot látok a szemében. Számon mosoly húzódik el. Jó dolog utálatot kelteni embereknek, már bántam meg, de elég sok mindent elvesztettem, így nem kell foglalkozni a következményekkel. Ahogy kitaszítom a korláton pár pillanatig megfordul a fejemben, hogy nem sok embernek hiányozna ez a lány, ha ennyire utálatos ismeretlenekkel. Meg van mindene boldognak kéne lennie. A következő mondatán elmosolyodok de csak pár pillanatra.*
~Ha mást vettél volna el már rég nem itt lennél!~
*Gondolom, hogy mire gondolt. Semmi kép sem járna jól a csaj. Tönkre menne az élete, ha egyáltalán maradna. Ezt se mondom ki hangosan, amihez nagy akaraterő kell. Vágok egy értetlen fejet, aztán kimondom a végszót. Azt hittem, hogy azzal az egy szóval már is tudni fogja, hogy csak hülyültek vele, de nem így lett. Most először látszik az arcomon a csodálkozás. Az eddigi mondatai miatt okosabbnak hittem. Valahogy még is érzek valami hasonlóságot kettőnk között, de ezt nem ismerném be.
A hógömb tényleg tetszik, még nem volt sohasem ilyenem. Mugli boltokban láttam már hasonlót, csak azt meg kellett rázni és nem váltogatta a színét. Elkapom még a mondatát, amin már tényleg csak mosolyogni tudok.*
- Szerintem is Ophelia!- A nevét elhúzzom és gúnyosan mondom ki. Különben semmi bajom a névvel, de könnyen lehet csúnyán mondani. Most jön az, amit már rég tervezek. Visszarakom a dobozba a hógömböt és a lány felé fordulok. Kezemet magam elé veszem. Elkezdek mutogatni a kezemmel, tudom, hogy a lány nem érti, mert akkor már rég rájött volna, hogy már rég óta hallássérült vagyok. Mindent hozzávágok, minden utálatot de a lány ezt ne érti és nem tud védekezni ellene. Nem fog megszólalni, csak jelel, de közben figyeli a lány reakcióját.*  
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 17. 22:44 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde

*Ne szép dolog felhasználni más kikészítésére a süketséget, de ha már megkaptam, miért ne tegyem. Ha valaki vak azt is kihasználja, bár azt azok is sokkal rosszabbul megteszik, akik nem azok. Felvesznek egy fekete szemüveget és egy fehér botot, aztán segítséget kérnek valakitől mondjuk a buszon, aztán a kedves ember szegényebb lesz egy pénztárcával. Ennek szemtanúja voltam, csak egy dolgot rontott el a pasas, elrakta a botot mielőtt elment volna a busz. Nem segítettem annak, akinek a pénztárcáját elvitték, de meg kellett volna tennem. Azt hittem, hogy a rabló okos és akkor dicsértem volna a teljesítményét, de így csak szánalmas volt. Nem kapták el, de attól még lelepleződött.Látszik a lányon, hogy gondolkozik. Érzem, hogy valamiben nem volt igazam.*
~Lehet, hogy mégsem olyan tökéletes az élete?~
*Jobban belegondolva, nem csak kívül látható gondok lehetnek. Barátokkal, családdal vagy akár az aggyal is gond lehet. Először az agyra gondolok, de ezt gyorsan el veti, mert annyira nem hülye a lány. Barátokkal nem lehet akkora gond, hogy ilyen ember legyen belőle. Marad a család. Elváltak a szülei? Nem akkor már rég nem lenne itt hanem valahol sírna, mert biztos kimondta volna a rossz szót, a Sajnálomot. Egy kicsit igaz, hogy direkt erőszakolom ki belőlük ezt a szót, de így tudom meg, hogy bármi barátság lehet köztünk vagy menjen innen, amilyen gyorsan csak tud. Térjünk vissza lányhoz. Ha nem váltak el, akkor csak két dolog lehet, vagy meghaltak, vagy elhagyták őt. Nem érzek együttérzést, mert nekem ott van a családom, talán csak az, ami biztos az életemben.
A nevére való megjegyzésén csak mosolygok, mert én nem fogom tudni máshogy kiejteni, mert nem hallom, hogyan kell kimondani, így ha egyáltalán találkozok még vele, biztos nem tudom máshogy mondani. Activity? Elneveti magát. Már nem tudok csak mosolyogni a lányon, de aztán elkomolyodok. Ezt a lányt észhez kéne téríteni, hogy van folytatás ilyen helyzet után, csak egy baj van, hogy én is pont ebben a cipőben járok. Még is ki mondom.
- Te nem ilyen vagy. Nem mondtál nekem semmit még is megismertelek. Miért mutatod magadat ilyennek miközben teljesen ás vagy. Te...* Elhallgatok nem akarom kimondani, mert azzal elismerném az igazat, ami ebben a helyzetben a legrosszabb. *
-...Olyan vagy én. Tagadhatod nekem teljesen mindegy, de tudod hogy igazam van.* Az 'én' szót undorral mondom ki, de legbelül érzem, hogy igazam van.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 19. 18:26 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde


*Mosolygok és megrázom a fejemet. Akinek bármi rossz történt az életében észreveszi, hogy nem ilyen igazából. Nem kell hozzá sokat gondolkozni, csak a szemébe kell nézni. Igaz, hogy akinek tökéletes az élete inkább elmenekül előle és így nem fedezi ezt fel, vagy csak le akarja beszélni, hogy ilyen tapló legyen, ami teljesen lehetetlen. Én ezt nem akarom csinálni, mert semmi hasznom nem lenne belőle. Azért nem hagytam eddig ott, mert valakinek meg kell mondania neki és azt egy olyannak, akinél be kell ismernie, hogy igaza van. Ha nem teszi meg veszít. Nem fog dicsőséget érezni, semmit nem fog érezni. Nem találkoztam még hozzá hasonló emberrel, de még is mintha már ezer éve tudnám, hogy mit akar. Biztos nem fog semmi történni kívülről semmi, de belülről legalább egy kicsit megváltozik, vagy elindul arra felé. Nem tudom, hogy szeretnék e Opheliával még találkozni, de ezt el kell mondanom neki.*
- Nem kell ahhoz agyturkászi diploma, hogy kimondjam a nyilván valót. Ne hidd, hogy mások ezt nem látják csak inkább elkerülnek. Tőlem tegyék meg. * Felállok és közel lépek hozzá, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. A következő mondata közben sem veszem le róla szemem. Minden világossá válik. Nem rossz ember, csak az Isten megnehezítette az életét és így ő is megnehezíti mások életét. Ahogy elmondja a történetét, tagadja, hogy bármi közös lenne bennük, de még is megosztja velem és ezzel igazat ad. Bár neki is igaza van. Nem tudom milyen érzés szülők nélkül felnőni és azt sem, hogy az apuka mi képen lehet ilyen embertelen. Soha nem is fogom ezeket megtudni, de azt tudom milyen egyedül lenni. Mikor mindenki segíteni akar, de közben csak ártanak. Mindenki ugyan úgy akar vele viselkedni, de közben a szemük mást tükröz. Igaz az a mondás, hogy a szem a lélek tükre. Bármit teszel a szemed az igazat tükrözi. *
- Tényleg nem láttam meghalni anyámat és apám se te szított el. De te hallod a zenét és hallod, amit mondok. Nem a te szüleid azok akik azon veszekednek, hogy kinek a hibája volt az egész, miközben teljes az én hibám volt. Nem veled beszélnek úgy mintha teljesen más lennél, de közben én nem érzem, hogy változtam. * Nyugodtan mondom, egyhangúan. Sehol nem viszem fel a hangomat, mert nem azért mondtam, hogy sajnáljon, csak legyen egy kis viszonyítási alapja. Még nem fejeztem be.*
- Most hülyének nézel, mert azt gondolod, hogy mellé beszélek és nincs bennünk közös, de van. Egyedül vagyunk mindketten. Azt hisszük, hogy az élet elárult minket és senki sem szeret. Tényleg nincs sok közös bennünk, de ez az. Azt akarod mondani, hogy nem vagy egyedül? Előbb gondolkozz egy kicsit.* Befejezem, nem mozdulok és a szemem is a szemén van úgy, hogy lássam, ha elkezd beszélni.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 19. 19:20 Ugrás a poszthoz

Amira


Holnap után már indulok is haza. Nem azért mert olyan katasztrofális lenne itt az élet, csak hát karácson az karácsony. Olyankor ha akarunk ha nem haza kell menni, mert az a család ünnepe. Nem mintha nem akarnék otthon megjelenni, csak akkor jönnek a rokonok is, akik eléggé kibírhatatlanok tudnak lenni. Apám felől a két nagyszülő, akik mindenkit kritizálnak és próbálják tökéletességre nevelni az embereket. Amikor a baleset történt nem akarták elfogadni, hogy süket, így néha hátat fordítottak neki, azóta egy kicsit azért jobb. Ők hozzák magukkal az apámnál három évvel fiatalabb lányukat Ivát. A nővel nem lenne semmi gond, ha nem lenne álló nap részeg és egy kicsit felnőne. Azokon a napokon, mikor néha kijózanodik elég rendes tud lenni. A másik oldalról is érkeznek a nagyszülők. Ők nem akarják, hogy tökéletesek legyen, talán túlságosan nem is foglalkoznak velük. Mindig hoznak valamilyen ajándékot, de mintha le lennének maradva öt évvel. Néha meg el is felejtenek egy két gyereket közülünk. Évenként kétszer találkozunk és akkor is csak egy napra jönnek, vagy még előbb elmennek egy 'fontos ügy' miatt. Anyának is van két testvére. Három volt, de az egyik meghalt húsz éve, így még nem is ismerhettem. Az egyik egy fiú Lee, aki egy nagy cég főnöke, fogalmam sincs mi a neve, mert nem nagyon érdekel. Neki van egy felesége és két gyereke Bálint és Tibor. Már magyar neveket kaptak, mert az anyjuk magyar teljesen. A két srác iker és teljesen el vannak kényeztetve, nagyon beképzeltek így kiakasztó a közelükben lenni. Anya másik tetvére Lit, aki körbe körbe utazza a világot. Nem mindig szokott ott lenni a családi összejöveteleken, de most azt mondták eljön. Ő a legrosszabb.
Az utolsó előtti napomra elterveztem, hogy lemegyek a Nagyterembe megnézem a Karácsonyi ünnepélyt. Eszek egy keveset az ételből és utána feljövök. Na ez nem így sikerült, mert miután a DÖK képviselője beszélt teljesen elcsodálkoztam. Ismerem ezt a lányt. Egyszer mikor voltunk az apám munkatársánál, valamilyen 'vágódjunk be a felettesemnél' vacsorán, Ő is ott volt. A munkatárs gyerekének volt, vagy barátnője vagy csak simán barátja. Beszélgettem vele egy kicsit meg is ismertem, de nem tudtam, hogy varázsló. Ez döbbentett le teljesen.
Nem is gondolkozok, hanem felállok az eddigi helyemről és elindulok Amira felé. Ahogy odaérek megfogom a vállát, hogy észrevegye, hogy ott vagyok.*
-Te varázsló vagy?* Elég hülye kérdés, de még mindig teljesen le vagyok döbbenve.*
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2012. december 22. 11:25
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 19. 20:18 Ugrás a poszthoz

Ophelia

*Egy kicsit elgondolkozok a válaszon. Miért vágtam mindent a fejéhez, hirtelen én sem tudom. Aztán eszembe jut, mert nyerni akartam és bebizonyítani az igazamat. Az a versenyszellem késztetett a kérdésre. Már rég elmehettem volna és akkor nem kellett volna megtudnom róla semmit. Nem ismerném és csak egy ember lenne a kastélyban akiről hallok dolgokat. Csak út közben jöttem rá arra, hogy a lány meg tudna tenni valamit, legalább is a segítségemre lenne.*
- Mert nem vagyok egy olyan, aki valamit félbe hagy és bevallom, nem akartam, hogy nyerj. Most már tudom hogy ki vagy és értelek, de az életed tényleg elcseszett.> Mondom neki az igaz. Még nem hozom fel neki azt a tervet, amit kigondoltam, mert eléggé ki van rám akadva és ez nagy eséllyel úgy is marad, de az idő még nem jött el.
Ahogy megfordul ökölbe szorul a kezem. Késztetést érzek, hogy beverjek neki egy hatalmasat. Felé nyúlok, de aztán lerakom a kezem. Emlékszem, hogy hogyan viselkedett mikor ezelőtt megfogtam. Elmondtam neki, hogy mi a bajom, még is simán hátat fordít nekem. Tudom, hogy éppen beszél, de így nem látom, hogy mit. Ekkor tudom jobban megfigyelni. Szép hosszú szőke haja van és az alakja is szép. Minden srácot megkaphatna, de ő inkább megutáltatja magát velük. Teljesen logikátlan, amit művel. Nem hiszem, hogy volt már pasija, de ez a téma most hanyagolható. Dühöt érzek belül, mert nem szeretem, ha valamiről lemaradok, de most még is megállt kell parancsolnom magamnak. Nem mutathatom ki a gyengeségemet.
Lassan megfordul és felém néz, még elkapom a nem szót, de ebből nem tudom kitalálni az előző mondatait. Sértve érzem magam.*
- Bocsáss meg, hogy erre nem válaszolok, de nem láttam mit mondtál, de azért köszi.* Mondom gúnyosan. Egy lépést hátrál közben. Biztosra veszem, hogy nem szereti, ha valaki közeledik hozzá. A következő kérdését már le tudom olvasni a szájáról. Elmosolyodok. Itt az idő, hogy elmondjam neki, amit akarok.*
- Neked max annyi, hogy elgondolkodsz az egészen, nekem annál több. Azt akarom, hogy gyere el hozzánk karácsonykor és üldözd el az egész rokonságot. Hülyén hangzik és a válaszodat máris látom, de hallgass meg. Én is meg tudnám tenni, de akkor elveszteném az egészet és tudod milyen rossz család nélkül lenni. Csak annyit kérnék, hogy takarodjanak el a házunkból, mert tudok egy olyan dolgot, amit nem akarom, hogy megismétlődjön, mert különben megölök valakit és ez nem vicces.* Nem akarom elmondani neki a teljes igazságot, majd ha igent mond akkor sem most. Ha nem akkor meg nem kell neki tudni róla. Ő az egyetlen ember, aki meg tudná ezt tenni semmi lelkifurdalás nélkül és meg nem akarom, hogy tönkremenjen a családom, ha elszúrok bármit is.*
-Nem ismersz én se téged és az benne a jó. Miért kéne igent mondanod? Mert szórakoztatva szenveszthetnél embereket.
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 20. 12:41 Ugrás a poszthoz

Ophelia


*Szó nélkül hagyom a következő kijelentését. Én lennék a hibás, hogy elkezdtem? Ha ő kedvesen válaszolt volna erre nem került volna sor. Nem csak én vagyok a hibás, hogy mindketten teljesen ki vagyunk akadva egymásra. Ebből nem lett volna veszekedés, ha mások lennénk.*
- Tévedsz, a semminél többet tudok. Todom a nevedet, hogy mi történt veled kiskorodban és tudom, hogy nagyon hamar robbansz.* Nyugodtan mondom ki a szavakat, mert csak az igazat mondom és ebben nem lehet semmi sértő, bár lehet, hogy felfújja. Amikor megfordul szétvet a méreg. Bunkó dolog tőle, de most nem tehetek semmit. Lehet, hogy csak vissza akar vágni ezzel. Türelmetlenül várom, hogy forduljon vissza. Egy megjegyzést nem hagyhatok ki, amit látszik rajta, hogy elfelejtette. Nem mondja el mit érez igazából, így én sem teszem szóhoz, hogy tudom mi járhat a fejében.*
-Nem is hittem, mert különben a beszélgetés máshogy alakult volna.* Ezzel biztosítom, hogy én sem sajnálom és nem is fogom. Majd ha én teszek valami olyat, amit sajnálnom kéne, akkor lehet használni ezt a szót, de ha semmi közöm az egészhez, akkor semmi értelme. Az emberek mikor ezt a szót használják, hazudnak, mert nem tudhatják milyen lehetett akkor.
A terv, amit kieszeltem akkor jött ég létre mikor megtudtam, hogy a Lit nevű pasas is jön karácsonykor hozzánk. Már öt éve nem volt nálunk, de amikor volt az maradandó élmény volt. Minden nap mikor az Anyja a szemére veti az Apjának, hogy az ő hibája szívesen elmondanám, amit tudok, de nem teszem, mert akkor tönkre menne a család és a testvéreim is megtudnák és ők azok, akik semmiről nem tehetnek. Először úgy gondoltam, hogy én megoldom és elkergetek onnan mindenkit, de Ophelia megkönnyítheti a dolgomat. A következő kérdésén nem tudok meglepődni, mert én is gondoltam érre és ki is találtam valamit, de nem hiszem, hogy tetszene neki.*
- Igen azok lesznek és van rá ötletem. Nem fog tetszeni, de hallgass meg. A barátnőként jönnél, mert arra nem mondhatnak nemet. Miért is tennék, ha a süket fiúk egy lányt hoz a házba. Nem kell csinálnod semmit, olyan lenne, mintha csak te is eljöttél volna valamilyen rendezvényre és néha rám kell mosolyognod, ennyi.* Mondom a választ és nagy eséllyel nemet mond, de tényleg ez lenne a legjobb megoldás.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 10. 13:02 Ugrás a poszthoz

Damian

*Bűbájtan könyvemet szorongatom, de nem nagyon tudok belőle semmit felfogni. Nem a tantárggyal van a gond, csak éppen nincs sok kedvem a tanuláshoz. Pedig direkt ezért hagytam ott a szobámat, hogy találjak egy nyugodt helyet, ahol tanulhatok. Lehet, hogy rosszat választottam.  Az iskola kaputól nem messze ültem le az egyik oszlop mellé. A hátamat nekitámasztottam és úgy próbáltam a fejembe erőszakolni az anyagot.  Egy dologra nem gondoltam, hogy a kaput használhatják is. Így minden ajtónyitásnál oda tévedt a szemem.
Eltűnődtem azon, hogy akik csak úgy járkáltak ki be, azok megbuktak azért nem kell tanulniuk, vagy csak simán zsenik.  Volt olyan is, aki kiment egy szál pólóban, de aztán fél perc múlva már jött is vissza kéken. Na, ők lehettek azok, akik bukásra állnak. Nem nagyon lehetett észrevenni engem, de én ennek örültem.
Már csak az ajtóra figyelek, mikor megjelenik egy srác jó sok bőrönddel. Egy kicsit el kell gondolkoznom, hogy milyen hónap van, hogy csak most érkezett meg. Furcsa az év végén betoppanni, de az ő dolga.*
-    Sanyi!* Mondom halkan, hogy ne hallja meg, mert ez nem rá tartozna.  Ezt a nevet még apukám találta ki, mikor Angliába mentünk. Csak nyolc éves voltam és sokat beszéltem.  A rabszolgaság miatt sok néger ember élt ott kint. Apa azt akarta, hogy ne a nigga meg a néger szókat használjam, mert azok nem túl szép kifejezések, így lett a Sanyi.  Semmi bajom az afrikaiakkal, hogy is lehetne, hiszen én meg sárga vagyok. Csak nyolc éves voltam és akkor nagyon megtetszett az a név és az óta így hívom őket.
Szegény elveszettnek tűnt, de nem volt erő segíteni neki, hanem inkább egy jó üdvözlést találtam ki. Nem vagyok én rossz szándékú, de jó szórakozni.  Becsukom a könyvemet és lassan felállok. Magamra erőltetek egy mosolyt és elindulok felé. Megállok előtte és megfogom a vállát.*
-    Szia szívem, már vártalak. Hmm nyami, frissss hús!* Elhúzom az s betűt a frissben, majd rákacsintok egyet. Van homosexuális barátom, az nem viselkedik így, de jó nézni a döbbent arcokat.*  
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 13. 19:33 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Még a földszinten vettem észre a fiút.  Egy zacskót és még valamit szorongatott, de azt nem tudtam azonosítani. Ezzel semmi gond nem lett volna, egy átlagos tanuló, aki megy a dolgára, de még is feltűnt nekem. Az oka az arcán levő álarc volt.  Ne tudtam miért hordja, de abban a pillanatban ne is az érdekelt. Minél előbb le akartam szakítani róla. Én így láttam az embereket, így ismertem meg őket, hogy látom az arcukat, de különös képen inkább a szájukat. Ha azokat ne látom, akkor az olyan mintha vak is lennék és akkor teljesen elvesztem az életemet. Néma csend és sötétség, a legrosszabb dolog. Talán, ha ne lett volna rossz napom, hagyom elenni, de így elindulok utána.
Nem volt sokkal alacsonyabb nálam, de pár centi volt köztünk.  A ruhái lógtak rajta, de még sem állt rosszul neki. Olyan elvontnak tűnt, aki elvan magában. Még sosem láttam ezelőtt, ami furcsa, mert már egy ideje ide járok.
Próbáltam lábujjhegyen menni, de nem nagyon tudom, hogy mennyire sikerült halkan.  Azért sikeresnek tűnt, mert nem vett észre. A fecsegő Dámák folyosójánál megállt és az ablakhoz fordult.  Féltem, hogy lebukok mikor körbenézett, de nem vett észre. Kinyitja az ablakot és elővesz valamit a zacskóból. Magok. Nagy valószínűséggel madaraknak adhatja, bár nem látom, hogy mit csinál. Ez rá tett még egy lapáttal, mivel én szeretnék mindent tudni. Vártam még párpercet, mire megindultam felé. Észrevett és ezért behúzta a kezét az ablakból és elrakta magokat is. Felém fordult, csak a szeme látszott ki rajta.  Megálltam előtte és pár percig csak néztem. Ne tudtam miért hordja. Vajon sebhely van az arcán, vagy égési sérülés. Talán csak valami új divat? Még az első kettőt meg tudtam volna érteni, de úgy éreztem nem ezzel állok szemben. *
-    Minek neked ez az álarc?* Muszáj volt megkérdeznem tőle, de választ nem vártam. Biztos látta szememben a gyűlöletet, de nem érdekelt. Csak megragadtam az álarcot.
Még csak kilenc éves voltam mikor apukám levitt a játszótérre. Három hónap telt el a baleset óta én meg rá szántam magamat, hogy elegyek, mert muszáj volt kimozdulnom a házból. Nem tudtam sem szájról olvasni, sem a jelbeszédet nem ismertem és beszélni sem szerettem, mert nem hallom. A játszótér nem változott sokat mióta ott voltam, ahhoz képest én rengeteget. Sok gyerek volt én meg odamentem a hintához és elkezdtem hintázni. Elég régóta azt csináltam, mikor hátulról egy nagyobb lökést éreztem és kiestem a hintából. Hátam mögött egy tőlem talán egy évvel idősebb fiú állt és mondott valamit, de nem értettem. Apukám azonnal odament és Ő is mondott valamit a fiúnak, de azt sem értettem. Közben felálltam és elindultam hazafelé. Apám félúton ért utol. Megragadta kezemet, de én kirántottam és felé fordultam. „Hagyjál békén!” Csak ennyit mondtam . Akkor beszéltem először és fél évig utoljára.
Azóta ezeket a dolgokat már meg tudom oldani, de még mindig félek a tehetetlenségtől, talán ezért tett ilyené. *
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 14. 17:12 Ugrás a poszthoz

Gilbert


*Nem volt erős a gumi, ami a maszkot tartotta. Kezei gyorsak voltak és határozottak. Nem gondolkoztam, hogy mi akadályozzon meg a tettemben. Csak megfogta és egy halk szakadással, már az én kezemben volt. Elém tárult az az arc, amit eddig egy álarc takart. Döbbenet volt kiírva rá, de semmi vágás vagy ilyesmi nem volt rajta. Gyermek arc volt egy teljesen szép és egészséges arc. Néhány másodperc alatt változott meg.  A fiú maga elé emelte a kezeit, mintha a szemével csináltam volna valamit. A szeme kíváncsiságot, majd gyűlöletet sugárzott. Láttam mit érez, nem ért engem.  Az az egy szó, amit először mondott egy kicsit fájt, mert nem tudtam miért ragaszkodik annyira ahhoz a papírdarabhoz. Kezemben szorítottam, amíg ő el nem vette tőlem és a következő kérdést szegezte hozzám. Ezzel az egy szóval rengeteget kérdezett. Tudtam az okát, de miért kéne elmondanom neki?  Az se tudom ki ez és a düh még mindig ott velem. Egy kicsit boldog voltam, hogy látom az elkeseredettségét, mégis sajnáltam. Hát igen, furcsa vagyok.  Ne akartam elmondani az igazat, de hazudni se akartam, most amikor semmi olyan szándékom nem volt, hogy itt maradjak és szekáljam, csak le akartam venni tőle és utána tovább állni, majd mikor újra összefutunk, megint ezt tenni.  
A hirtelen lökés megijesztett, így nem védekeztem, a kemény betonra puffant le a hátam. Elfintorodtam, majd megfogtam a hátam. Ez kicsit fájt, de mit tehetnék. Bele néztem a szemébe egy kicsit értetlenül. Nem mozdultam csak válaszoltam a kérdésére.*
-    Látni akartalak!* Részben ez az igazság, de nem árultam el túl sokat, maximum egy őrültnek néz, vagy egy gyilkosnak. Egy kicsi lelki sérült szihopatának . Majdnem elmosolyodtam, de az már ijesztő lett volna.  A földön feküdtem, Ő rajtam és közben újabbat kérdezett. Megint rajtam volt a döbbenet, mert a kérdésére nem volt oka. Ne bántottam, legalább is testileg nem. Megráztam a fejemet egy kis megvetéssel. Felemelem a kezemet és meglegyintem, de nem ütöm meg.*
-    Hozzád értem egy újjal is? Nem verek embert, nem az én műfajom.* Ledöntöm magamról és feltápászkodok.*
-    Ne hord az álarcot.* Csak ennyi, pár szó, amit mondok neki.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 14. 21:04 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Tudtam, hogy a fiúnak van igaza, tudtam, hogy, amit tettem nem így kellett volna intéznem, de azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, azt akartam, hogy ne érezzem úgy, hogy megváltozott az életem. Mikor megláttam a srácot ő akaratlanul arra emlékeztetett, ami velem van.  Ha nem megy arra a folyosón, akkor ez most nem lett volna és normálisan sétálgathatott volna a maszkjában. Nem tudom elrejteni a hiányomat, mégis keresem azt, de lassan be kell ismernem, nekem már nem lehet ilyenem.
A diák ott volt teljesen egészségesen, mégis egy álarc takarta az arcát. Ráadásul teljesen kiakadt a reakcióm miatt. Ő nem értett engem én nem értettem Őt. Szép párosítás mégis okoskodtunk egymásnak.*
-    Kértem már sokszor, de mindhiába.* Keserűen elmosolyodtam. Tényleg így van, kértem, hogy jóban legyenek a szülei, kértem, hogy megint halljak. Sok mindent kértem, de nem kaptam meg, akkor most miért kérjek? Leszedtem magamról és felálltam. Kinéztem az ablakon, hogy egy kicsit ne kelljen a szemébe néznem. Kit szép idő volt, de biztos hideg. Kint láttam egy mozgássérült fiút, majd egy piros hajú lányt. Rengeteg olyan ember van, akivel még ne találkoztam és az a srác is eddig az volt. Visszafordultam felé, hogy ne maradjak le semmiről. A fiú arcán az utálat nem csillapodott, csak úgy égetett a szemével. Én ne tudtam utálni még, mert nem adott nagy okot rá. *
-    Szeretem a kutyákat, és te nem vagy az!* Csak az igazat mondtam, de lehet, hogy egy kicsit sértő volt, talán annak is szántam. Nincs túl sok barátom az iskolában és ezt most se szaporítottam. Maximum ketten Mira és Lil. Lil megért Mirának pedig van egy kisugárzása. Csak ez a két ember. Róla semmit nem tudtam és nem akartam, főleg azután, amiket mondott nekem. Fájt, amit mondott, de ezt nem mutattam ki senkinek. Mindenki higgye azt, hogy egy szobor vagyok egy törhetetlen szobor.  Ő sem ismert még is ítélkezett és ez csak egy hülye maszk miatt, ami nem is volt olyan szép, az arca sokkal szebb volt. Remegett. Látszott rajta, hogy nem nagyon csinált még ilyet. Ebben előnyben voltam, még sem akartam semmit sem csinálni. Felsorolta a legrosszabb tulajdonságaimat, úgy, hogy másik oldalról nem is ismert. Csak a gonoszat látta bennem, azt, aki mindjárt megveri és elüldözi az iskolából. *
-    Az élet nem fair. Te pedig előre ítélsz, hirtelen haragszol és úgy utálni akarsz, hogy nem is ismersz. * Nem gondoltam, hogy valamikor én mondom majd ezeket a szavakat. Nekem kéne a másik oldalon lenni, de itt voltam. *
-    Gondolkodj, csak egy kicsit. Ha ne vagyok egy olyan ember, aki mindenkit meg akar verni, akkor csak okom lehetett, de tudod mi, úgy sem értenéd meg. * El akartam menni, mert ennek a beszélgetésnek rossz vége lehet, de azért a válaszra kíváncsi voltam.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 18. 18:33 Ugrás a poszthoz

Gilbert


*Rideg vagyok. Félek az élettől és a fájdalomtól, így másoknak okozok olyat, amit én el akarok kerülni. Sebezek másokat és Őket is szoborrá teszem. Elég egy szó, egy jól eltervezett szó, vagy egy mondat, amitől az emberek összeomlanak. Gyenge ez az ember, csak erősnek mutatja magát és közben szenved. Mindenki valamilyen szinten álarcot hord, ami takarja az igazi lényét és kimutatja a tökéleteset, a túl tökéleteset, egy bábut.
A fiú átlátott rajta, először a düh elsötétített engem előle, de most kitisztult és megértett.  Látott engem és nem a szobrot figyelte.  Én is megértettem, hogy minek neki a maszk. Ő az ellenpélda, akire ki van írva, hogy mit gondol. Minden ott volt az arcán, egy nyitott könyv volt, amit csak úgy tudtam megérteni, hogy Ő is megértett engem. Nem indult jól az ismerkedés, de megbíztam benne teljesen.*
-    Én is értelek.* Lassan megfordulok és lépéseket teszek, itt akarom hagyni, mert túl okos és átlát rajtam, ami nem ment eddig embereknek, még a szüleimnek sem.  Egy szorítást érzek a csuklómon, amihez azonnal odakapok. Csak egy ösztön, ami az évek során rögzült az agyamba. Nem szedem le, de készen állok a védekezésre, ha meg szeretne verni. Ahogy az arcára nézek már nem tartok tőle, nem gyűlölet van az arcán, valami más, valami jó. Leolvasom a szájáról a mondatot.
Görcsbe rándul a szívem, mert megint igaza van, túlságosan is. Az emlékek sorba tőrnek elő, amiket már jó messzire száműztem magamban, még is megtelepedek bennem, legalul. Azok az érzések, amiket átéltem ilyen fiatalom. Fájdalom, bánat, keserűség, gyűlölet és mindegyikhez egy vagy több történet fűződött. Látom magam előtt az emberek arcát, akik bántottak. Mindegyiken egy gúnyos vigyor. Aztán látom az enyémet és ugyan olyan mosoly van rajta. Azokról semmit nem tudott, még is jól beletrafált, már megint. Most kéne neki mindent elmondanom, jó pillanat lenne, de nem teszem. Csak ökörbe szorítom a kezemet, legalábbis azt amelyik szabad és vágok egy grimaszt. Egy szót sem szólok.
Még máshol járok, mikor elkezd beszélni, így csak a húzásra eszmélek.  Az ablaknál áll meg és az álarc gumijára egy csomót köt. Aztán  kezem be nyomja, és a vedd fel  szavakat mondja. Csodálkozva nézek rá, de megteszem, mert abból nem lehet sok károm, főleg, ha eltakar. Kitárja az ablakot, a kezembe pedig magokat szór. Az ablakon kívülre is rak pár szemet a kezemmel együtt. Ahogy ott állok, még egy utolsó utasítást mond, aztán arrébb megy.  Ott állok mozdulatlanul és egyedül abban a maszkban, amit ezelőtt én ráncigáltam le a fiúról.  
Megérkezik az első madár. Nem száll le csak gyorsan felkap egy magot és elrepül, de nemsokára újra visszajön egy társával és már boldogan eszegetik, végül megérkeznek a többiek is. Öt kis madárka szedegeti fel a magokat, de nem mernek a kezembe mászni. Aztán megtörik a jég. Az, aki elsőnek érkezett először felém néz, majd a tenyeremre és a friss élelemre. Hirtelen odakap és megeszik egyet, aztán még egyet és még egyet. Egyre bátrabb lesz, váratlanul felmászik a kezemre.
Megkövülten nézem azt az apró élőlényt, aki nem fél tőlem. Nem fél a százszor akkora embertől, aki lehet, hogy éppen a nagyanyja vagy az apja gyilkosa, megbízik bennem. Ő bátrabb, mint én.  Elered a könnyem, sírok magam miatt, sírok, mert olyan ember lettem, amilyen nem akarta lenni. Kihasználom azt az időt, amit a maszk takarásában töltök.  Minden fájdalmamat kiadom magamból, addig, amíg a magvak el nem fognyak és a madarak el nem repülnek. Rá nézek még egyszer a kismadárra, majd megmozdítom a kezemet, hogy ő is menjen a többiek után. Felreppen, de még megáll egy kicsit a levegőben, aztán eltűnik.  Addigra megszáradtak a könnyeim, de a szemem lehet, hogy még piros.  Leveszem az álarcot és leülök a srác mellé. Egy mosolyt rakok az arcomra és felé fordulok. A kezében lévő füzetbe ír valamit. Megérintem a vállát, hogy tudja akarok valamit, bár Ő tudná. *
-    Min Woo vagyok!
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 21. 20:44 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Valamilyen művészlélek lehet, mivel mikor leülök mellé, akkor is írogat a kis könyvecskéjébe. Nem merek belenézni, mert mi van, ha az sem tetszene neki és újra kezdődne az egész, amit egyszer már lebonyolítottunk. Csak ülök mellette és várok. Volt egyszer egy naplóm, a baleset után, két hétig, azt mondták írjam oda a gondolataimat. Megtettem, de egy oldal is alig telt meg, soha nem tudtam jól írni. Nővérem szeret rajzolni, még sem azzal fog foglalkozni, mert a szüleink nem éppen barátja az ilyen elvont dolgoknak. Próbáltam meggyőzni egyszer őt, hogy az Ő élete, de neki a család a legfontosabb. Túlságosan maga elé helyezi az embereket, nem tudtam megérteni.
Megérintem és elmondom a nevemet. Próbálok barátságos lenni, mert most Ő megérdemli. Nehéz úgy, hogy már régen próbálkoztam vele. Könnyebb volt az embereket eltaszítani aztán békén hagyni őket. Tovább menni és eljátszani, mintha nem csináltál volna semmi rosszat. Lassan kiiktattam a lelkiismeretemet és úgy tettem, mint aki semmit nem érez, pedig nem így volt. Éreztem a külvilágot, csak tagadtam és eltaszítottam. Két ember, ennyi volt és van, aki tényleg közel áll hozzám, ami szomorú, hogy a szülők eltávolodtak. Túl sokáig magukkal voltak elfoglalva és a veszekedések sem tettek jót. Helyettük ott lett Wolee, aki megpróbált újra teljes embert faragni. Nem mondhatom, hogy sikertelen volt, mert akkor nem lennék itt egy emberektől zsúfolt iskolában.
Koncentrálok, ahogy kimondja a nevét. Ha névről nem hallottam még nehezebb leolvasni, mivel új mássalhangzók kerülnek egymás mögé, de meg kell az ilyeneket oldani. Azonnal rájövök, hogy nem magyar név, de azt nem tudom milyen. Nagyjából megértem, de kell egy kis biztonság, hogy nehogy rosszul jegyezzem meg.*
-    Gilbert* Megismétlem, mert, ha rosszul mondanám, kijavít, de ha nem akkor nem kérdez semmit, maximum egy kicsit furcsán fog nézni. Akkor tolja elém a naplóját, amire azonnal lecsapok. Nem hagyhatom, hogy ne használjam ki az ilyen adódó alkalmakat. Azonnal rájövök, hogy a benne levő dolgok hozzám szólnak. Könnyű a kérdés, de el kell gondolkoznom. A Min Woo-t mondtam, ami nem a teljes nevem, azt szántam megszólításnak, bár vannak, akik csak Min-nek szólítanak.*
-    Legyen Min, de a Min Woo sem a teljes nevem.* Ennyivel elintézem, majd egy apró mozdulattal rá mutatok, amivel azt akarom kifejezni, hogy az én hogyan szólíthatom. Az álarcot nem szeretném megtartani, szép, de még sem az enyém. Nem érzem azt a kötődést hozzá, ami Gilbertnek meg van. Átnyújtom neki, aztán tovább olvasok, olvasok és olvasok. Kifejezéstelen arccal teszem ezt. Olvasom az én életemet és az Ő életét. Nem olyan hosszú szöveg, még is kemény jelentéssel bírnak, fájdalmas, de igaz jelentéssel. Még jobban megismerem Gilbertet, aki sérülékenyen itt ül mellettem. Ő döntött jól én meg elrontottam, nekem is volt választási lehetőségem és választottam, azt, ami akkor bennem volt, a rosszat, a gonoszat. Kiveszem a kezéből a pennát és írni kezdek.
Ijesztő vagy. Félelmetes, ahogy átlátsz az embereken. Ennyire átlátszó lennék?
Talán csak pár hónap van köztünk még is azt érzem okosabb vagy, mint pár felnőtt. Amikor téged bántottak jól döntöttél, nem ütöttél vissza. Én viszont megtettem és olyanná lettem, mint ők. Sok rossz dolgon keresztül mentem és nehéz feledni.
Két oldal van a könnyű és a nehéz. Én a könnyebbet választottam. Hosszú utat tettem meg már és eltávolodtam a kereszteződésüktől.
Megpróbálhatom. Visszafordulok.
Nem tudok megváltozni hamar, kell idő. Olyan leszek talán, mint egy bomba, ami akkor robban, mikor bántják. Lehet, hogy te leszel megint, vagy a barátod.
Mikor elkezdtem ezt írni, nem értettem miért írom mindezt le neked, de most tudom.
Segítség kell!
Újra ember akarok lenni, aki megvédi a többit és nem bántja.

A végére már elfogy a tinta, az utolsó mondatok fakók lettek, mert így is éreztem magam. Nem voltam magamban biztos, féltem a választól, hiszen nem is ismer. Könnyebb lenne nekem is, ha nemet mondana és engedne elmenni, visszatérni a mostani életembe.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. február 24. 00:16 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Bólintok egyet a nevére, majd gondolkozóba esek. Emlékszek, hogy régen anyukám mondta még a nevem jelentését és jól ki is nevettem. Talán azért, mert akkor még túl nyálas volt. Most visszagondolva a jelentésükre, röhejesen nem illik a mostani énemre. Ez eléggé hátul áll a listában, amit magamra használnék. Megfogom a pennát és írni kezdek.*
Min = Fény
Woo= Segítség
Anyám úgy fordítja fényadó, de szerintem iszonyúan nem illik rám ez a név, valahogy a Rellon is igazolhatja. Neked?

*Inkább most az udvariasság szólt belőlem, mint, hogy muszáj lett volna nekem tudnom, bár egy kicsit érdekelt, hogy hátha Ő is egy olyan nevet kapott, ami a vezetőegyéniséget vagy a nyíltat jelenti. A többi családtag nevéről nem tudok semmit, mert nem nagyon volt vacsoratéma. A sajátomat is csak azért tudom, mert édesanyám szokása volt fényhozónak szólítani. Nem volt túl kellemes, mikor az óvodában így hívott el a többiektől. Elolvasom a lefirkantott idézetet. Bár mondhatnám, hogy nem értettem, de olyan egyszerű volt, még is sok bonyodalom volt benne. Ez az egy mondat rengeteg mindent feltételez. Megtudom, hogy hasonlóak vagyunk, hogy tudja a titkomat, és hogy neki is van egy. Ezzel az a probléma, hogy én nem tudom az övét. Sok mindent tudok róla, de azt nem, hogy melyik a sötét titka, talán még nem is mondta el. Minek is kellene elmondania? Igaz, én sok mindent elárultam neki, de Gilbert is nekem, ha meg lenne még több titka, kell egy bizalom, amitől megosztaná. Nem tudok mit írni az idézetre. Egy csöppnyi művészet sem szorult belém, az irodalom irányából. Akárhogyan töröm a fejem, semennyi idézet sem jut az eszembe, inkább megvárom, míg folytatja az írást.
Két felől lehet Gil személyiségét megközelíteni, ahogy Ő tette, és ahogy Én, nézőpont kérdése. Talán a visszahúzódottsága miatt páran piszkálják majd és kiközösítik, de még mindig jobb, mintha félnének az embertől. Őt nem veszik észre engem néha a hír is megelőz, közben pedig látom a pillantásokat. Ezért volt jó ebbe az iskolába jönni. Senki sem tudta, hogy ki vagyok, legalább is egy ideig azt gondoltam. Mira az egyetlen, rá se számítottam. Próbálok beleolvadni a tömegbe, de lehet, hogy néha nem sikerül. A véleményem még mindig nem változott a srácról. Érettebb egyes felnőtteknél is. Az írásnak az első felével nem értek egyet, de ezt nem teszem szóvá. Aztán megint jön az az okosság, ami magamban nincs meg. Ő így is tud tanácsokat adni, hogy nem bízik meg magában én, ha még tökéletes lennék, úgy sem tudnék.  Félnék ekkora terhet a vállamra venni, elég a sajátom.
Lehet, hogy nem tőle kellett volna segítséget kérnem? Gondolkodok, hogy miért mondja azt, hogy meg kell gondolni, hogy kitől kéred a segítséget. Vagy csak nem akarja megtenni. Én próbáltam egyedül megváltozni, de könnyebb volt a visszavágással védekezni, mint, hogy csak simán elsétálsz. Ezt hívják forrófejűségnek? Nem is értem, hogy most miért tárulkoztam ki ennek a fiúnak, akiről még azt sem tudom, hogy milyen házba jár. Levitásnak tippelném. Van valami olyan jelenléte, ami kihozza az emberből minden titkát. Most kéne elrohanni, de most már kíváncsi vagyok a teljes válaszára. *
~Futás!* Ez a szó hasítja végig a tudatomat, de még sem mozdulok. Túl késő. Akkor kellett volna még megtennem, mikor letéptem az álarcát. Örök harag, de annyival vége is lett volna a kapcsolatunknak, de most már nem tudok úgy elmenni mellette, mintha semmi sem történt volna. Sok dolog lejátszódik a fejemben a kérését illetően. Lehet, hogy azt akarja takarítsak ki a szobájában, vagy, hogy legyek kedves, akár azt is, hogy készítsek ki valakit akit nem szeret, de valahogy bízok benne, így elveszem a pennát.*
Ha sikerül.
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2013. február 25. 13:49
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. április 28. 16:18 Ugrás a poszthoz

Gil

*Rosszul aludtam az éjjel. Kezdődött azzal, hogy az elalvás része is nehezen indult be. Éjfélkor sikerült valami álmosságot erőltetnem a szememre, halk birkaszámlálással, de ezzel még nem ért véget a megpróbáltatásom. Két óránként felébredtem, mert úgy éreztem valaki figyel, ami eléggé lehetetlen volt. Betudtam annak, hogy a megszámolt állatok jelentek meg a szobában és kísértettek. Mikor sikerült, úgy ahogy mély álomba kerülnöm, a nap sugarai köszöntek be az ablakon újabb vidámságot okozva nekem. Nyűgösen ébredtem fel végül.
A reggeli készülődésem öt percig sem tartott. Nem mentem el fürdeni, fogat mosni sem, csak gyorsan átvettem a pizsamát egy szürke pólóra és egy melegítő nadrágba. A kócos hajamat a frufru részénél felcsatolom, hogy ne lógjon a szemembe. Ideje lenne valamit kezdeni vele, de az én ügyességemmel rosszabb lenne, mint most.  Az ablakban nézem meg a csattolás eredményét, mivel nincsen kedvem a mosdóig elvánszorogni. Mikor megfeleltnek nyilvánítom, elindulok a nagyterem felé. Vasárnaphoz képest már elég sok diák szállingózik a folyosón. Látszik rajtuk, hogy élvezik a tanításmentes napokat, mert sajnos igen, elkezdődött a következő év. Másodikos évemnek teljesen másnak kéne lennie, de eddig semmilyen változást nem érzek. Ugyan olyan távolságtartó maradtam és az emberek sem változtak meg körülöttem. Néhányan nőttek a szünet alatt, vagy a frizurájuk lett más, de nagyjából ugyan azok maradtak.
A Nagyteremben meg vannak terítve a különböző ház asztalai. Gyorsan helyet foglalok a Rellonnál és magam elé veszek egy adag zabkását. Közben körbetekintek a teremben és megakad a szemem egy fiún. Éppen jóízűen fogyasztja az igen bőséges lakkomáját. Szemén a kihagyhatatlan álarc, amit annyira utálok. Gil az. Most nem boldogság fog el ahogy meglátom, hanem egy csepp gyűlölet.*
~Direkt nem néz rám. Végig hazudott nekem és ezért nem akar velem összefutni. Becsapott és különben utál engem. Én meg hittem neki.~*Az előzmény csak annyi, hogy az előző találkozásunknál elég sok mindent elmondtunk egymásnak, Ő meg megígérte hogy segít megszeretni az embereket és nem csak ellenséget látni bennük. Megbeszéltük, hogy találkozunk majd, de azóta nem is láttam.
Feláll és egy nagy adag étellel indul ki a Nagyteremből. Megvárom a megfelelő alkalmat, majd utána indulok. Ki megy a kastélyból és a rét felé indul. Lassan megyek utána, hogy ne vegyen észre. Leül az egyik padra és a füzetébe rajzolgat. Ebben a füzetben beszélgettünk. Egy kis idő után a fű jobban tetszik neki így oda telepedig és egy könyvből olvas. Ezt az alkalmat használom ki és elé sietek, pont elállva a nap fényét.*
- Gilbert, miért hazudtál nekem, én elhittem amit mondtál.* Nem várom meg a válaszát, hanem rávetem magam. Szitokszavakkal illetem, közben pedig nem túl erősen ütögetem. Hát igen, ilyen, ha az ember nem tud este aludni.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. április 28. 20:14 Ugrás a poszthoz

Gil

*Nem volt valami hosszú a szünet, mégis éveknek hittem a sok szobában töltött nap miatt. Megpróbáltam a szabadidőmet a kastélyon kívül tölteni, hogy egy kicsit azt higgyem, tényleg szüneten vagyok, és azt csinálhatom, amit akarok, pedig nem így volt. Legszívesebben hazamentem volna és a családommal töltöttem volna ezt a röpke időt. Csak hogy kaptam egy levelet, miszerint elvileg kaptak egy remek ajánlatot egy útra így elutaztak. Az a baj, hogy ismerem őket és apám nem hagyná ott az állását egy ilyen, idézem „csak a pénz fogy miatta”
dolog miatt. Az sem lebecsülendő, hogy testvéreim közül háromnak iskola van, a nagyobbak pedig nem hiszem, hogy hazajönnek. Még is hinni szeretnék nekik, és bízni abban, hogy tényleg valami jó utat találtak nélkülem.
A napsütés nem hagyott alább. Egy lágy szellő lengedezik, pont emiatt tökéletes az időjárás. Felnézek az égre, de egy felhőt sem látok. Olyan jó lenne, ha megérkezne a nyár. Azt jelentené, hogy ritkán fordulnának elő a rossz esőzések és a kedélyállapotom is javulna. Ami ebben a pillanatban nem volt éppen fényes.
Ahogy rávetődök, azonnal az álarcot támadom. Az az aprócska tárgy még mindig eléggé irritál, pedig azért azt tudom, hogy levenné. Most mégis a düh kerekedik fölém. Engem becsapott, Ő csapott be és nekem csak rosszat akar. Minden a fiú hibája. A tanulás, a rossz alvás és az otthoni dolgok. Csak ő tehet az egészről. Igazából csak kell egy személy, akin kitöltöm a bennem lévő feszültséget.  Olyan könnyen el tudom magammal hitetni a dolgokat, hogy már tényleg elhiszem, amit gondolok. A sok hazugságot, amit magamba tuszkolok.
Lassan érzem, hogy mozgolódni kezd, de nem nagyon foglalkozok vele. Elvileg arra tanítottak, hogy beszéddel oldjam meg a dolgokat, mivel azt nem szeretek így csinálom. Nem vagyok erős és magas sem, talán nőttem egy keveset a szünetben, de az nem hoz sok előnyt. Érzem, hogy két kéz tapad a kezeimre. Kinyitom a szemem és Gil-re nézek. Elernyednek az izmaim, mikor megkér, hogy álljak le. Végre a józan eszemre hallgatok egy kicsit. Elkezdem olvasni a szájáról, amit mond, és lassan lekecmergek róla. Igaza van, hogy nem beszéltünk az nem teljesen az Ő hibája. Nem tudom hogyan gondolhattam azt, hogy majd Gilbert keres engemet, miközben Ő tesz nekem szívességet. Pedig teljesen ebben a hittben voltam. Vártam, hogy segítsen, miközben én nem tettem neki semmit. Különben is mi az, hogy muszáj? Akkor tanul az ember, csak ha akar, lehet, hogy megbukik, de akkor rájön, hogy az Ő hibája és majd jövőre tanul. Nincs olyan, hogy muszáj.*
-    Muszáj, milyen szó már ez?* Ekkor jut eszembe, hogy ez a leglényegtelenebb része az egésznek, amit mondott. Most vertem jól meg és én ezen akadok fent. Még a szeme felett is vérzik. Ilyen erősen ütöttem volna? Most már nem vagyok rá mérges, inkább magamra. Hogy lehettem ilyen? Néha gondolkodnom is kéne. Egy kicsit még is jól esett, amit ezzel a püföléssel kiadtam magamból. A zsebemből előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom.*
-    Kösz…* Elég furcsa egy ilyen szó ezek után. Egy bocsánat, vagy egy véletlen volt jobban megfelelt volna, de én még is ezt választottam. Lehet nem fogja érteni, nem is ez a lényeg. A következő kérdésekor leveszem róla a szemem és az arcomra erőltetek egy mosolyt, majd szépen hazudok.*
-    Semmi!* Nem ebben állapodtunk meg, de makacs vagyok és rossz barát.*
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 1. 16:40 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Lelkiismeret furdalásom van. Bár az is igaz, hogy előző találkozásunknál Ő ugrott rám, de neki meg volt az oka. Lehet, hogy ez lesz a köszönésmódunk? Mégis Gil az, akivel mindent megosztok. Ő benne bízok meg a legjobban, de csakis Őt vertem meg eddig. Mindketten egy kicsit forrófejűek vagyunk, de Gilbert állít le és utána még logikusan is gondolkozik. Okos és valahogy biztonságban érzem magamat, ha a közelében vagyok. Ez furcsán hangzik, de ha belegondolunk igaz, először gondolkozik, utána támad. Legtöbbször.
Annyira még sem lehetek ostoba, hogy ne lássam az arcán a szomorúságot. Én mikor a családomról beszélek, boldogság tölt el és nem boldogtalanság. Nekem az jelenti a békét és a tökéletességet. Legalább is sokáig így volt. Most, hogy Gilbert arcán ezt látom érdekelni kezd a családja.  Azt hittem, hogy mindenki tökéletes családdal rendelkezik és hozzájuk térhet haza, de ez a gondolat megdőlni készül.*
-    Baj van otthon?* Kérdezem halkan és félénken. Nem vagyok benne biztos, hogy megkérdezhetem e. Én sem mondom el neki a bajaimat, csak tagadok, akkor Ő miért tenné. A sebes megjegyzésen egy kicsit elcsodálkozok. Akkor jól gondoltam, hogy mégsem vagyok nagyon erős, nem tudom megsebezni szabad kézzel. Ehhez már nem teszek fel kérdést, túl komoly téma és ezt nem nekem kell elmondania. Én csak egy emberke leszek, aki ott lesz mellette, ha kellek, legalább is megpróbálok. Azt hittem Gil tökéletes, akinek semmi baja nem lehet, nagyon úgy néz ki, hogy elég nagyot tévedek. Segít nekem, miközben nekem csak magammal van gondom, neki meg a családjával. Az is lehet, hogy csak egy aprócska összezörrenés volt, de rosszabbra gondolok. Erre én csak egy „semmit” mondok. Nem vagyok jó barátnak. Kedves hozzám és mintha az előbb nem is én ugrottam volna rá. Hirtelen szorítást érzek magamon, a szokáshoz híven egy kicsit megremegek, de nem húzódok el. Nem akarok, jó ez így nekem. Elenged és látszik rajta, hogy ideges, én is az vagyok így nem csinálok semmit, csak nézem Őt.
A zsebkendőt a sebéhez szorítja, úgy nyúl a másik kezével a fűbe. Egy aprócska könyvet emel fel és lapozgatni kezdi. Csöndesen figyelem, ahogy megáll az egyik oldalon és felém nyújtja. Egy fiú van a képen, akinek ugyan olyan az álarca, mint amilyen ma Gilen volt, amíg le nem téptem. Nem jó akkor maszkot viselni, amikor én ott vagyok. A mondata végét sikerül csak elkapnom. Ő készítette. Hát én még egy átlagosat sem tudnék, nem hogy egy teljesen olyat, mint az igazi. A képre nézek, majd rá, aztán megint és elmosolyodok, csak úgy halványan.*
- Mint te!* Remélem nem egy gonosz karakterre mondom azt, hogy olyan mint Ő. A kérdése meglep. Nem az előbb mondtam rá nem túl szép szavakat? Nem értem. A helyében biztos jó messzire szaladnék, nem pedig felkínálnám, hogy üljek mellette, de szerencsére nem vagyok a helyében. Visszaadom a könyvet, majd egy aprót bólintok.*
- Ühümm!* Újabb dolgon kezdek el gondolkozni. Nem akarom, hogy ez a mai még egyszer megismétlődjön. Így kell valami, ami megakadályozza. Kellene egy tárgy, ami jelez, de van egyáltalán ilyen? Varázsvilágban vagyunk, muszáj lennie.*
- Bocsánat, hogy múltkor csak úgy eltűntem. Nem fogom megismételni. Ez meg elég rosszul jött ki. Talán…valami, amitől tudjuk, hogy kellünk egymásnak. Ne, felejtsd el. Ez hülyeség. *Össze-vissza habogok. Lehajtom a fejemet, mert egy kicsit elpirosodok. Hogy tudtam ilyen hülyeséget mondani?*
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2013. május 1. 16:53
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 8. 20:39 Ugrás a poszthoz

Gil

*Meglepődök mikor Gil a válaszában nem elutasítóan csak egy „semmit” mond, hanem igazából elmondja a problémáját. Az arcán lévő halvány mosoly csak úgy fénylik a szomorúságtól, amitől én sem érzem valami jól magam. Ahogy leolvasom a szájáról mondatait, egy kicsit görcsbe rándul a szívem. Ilyen lehet, ha elvállnak a szülők? Minden tönkre megy és többet nem lehet boldogan gondolni a családra? Ekkor jut először eszembe a gondolat és eljátszok vele fejben, hogy lehet otthon is nagyobb gondok vannak, mint eddig hittem. Talán nem is hazudtam akkorát, mikor azt mondtam semmi, mert a fejemben még tényleg semmi volt, nem hittem el, hogy bármi baj lehet otthon. Ahogy most Gilbert elmesélte a saját családját kétségbeesek. Kívülről maximum az arcomon látszik egy kicsit, de belülről annál jobban. Félek az egészet magamnak beismerni, mert addig tettethetem azt, hogy minden rendben van. Mi van, ha az egészet én idéztem elő? Azzal, amit csináltam a pincében akaratlanul is a családot szabdaltam szét, nem csak magamat? Emiatt lesz rossz a többi testvéremnek? Rossz és szomorú gondolatok, amiket megpróbálok elhessegetni, de nem sok sikerrel. Ránézek a mellettem lévő fiúra, akinél már csak beletörődést látok és beszélni kezdek.*
- Van egy apukám és egy anyukám. Mióta megsüketültem minden más lett, de próbáltam nem észrevenni, talán nem is vettem. Csak nem rég tűnt fel, hogy valami nem jó.* Nem gondolkozok sokat azon mit is mondjak, csak jön az a pár mondat, de jobban érzem ettől is magamat. Nem tudhat meg sokat ebből az egészből, hiszen nem voltam bőbeszédű, de érezheti azt, hogy megbízok benne. Hiszen ezt nem mondanám el akárkinek, nagyjából senkinek, aki itt van a kastélyban. Gillel mégis megosztom. Talán azért, hogy érezze nincs egyedül, vagy, ami a nagyobb lehetőség, mert  Ő megért, nem fog hülyeségeket összebeszélni és nem mondja azt, hogy sajnálom, mert azzal semmit nem érne el.
Az ölelés jól jön, lenyugtat és talán Őt is. Nem is ellenkezek, miért tenném: Nem vagyok én azért egy ennyire hideg gyerek. Talán még a mosolygással gondjaim vannak, de majd belejövök. Ahogy a képregény rajzot felém tartja, tényleg azonnal Ő jut az eszembe. Ahogyan pedig a mondatot kimondja meglepődök. Az én szememben igen is erős, nagyon erős, Ő mosolyog és olyanokat mond, amikre én nem lennék képes.*
-    Nem!* Halkan mondom, lehet, hogy nem is hallja, de legalább kimondom. Aztán következik a dadogásom. Próbálom eltakarni a piros arcomat és nem megtörténtnek nyilvánítani. Amikor feláll a helyéről, szomorúan nézek utána, mert félek, hogy elüldöztem, de csak az asztalig megy. Ahogy megáll megnyugodok és az aggodalmat átveszi a kíváncsiság. Talált valami megoldást? Egy könyvecskével tér vissza és lapozgatni kezdi, majd egyszer csak megáll és kitép egy lapot. Aztán becsukja, megfordítja és elkezd hozzá beszélni. Érdeklődve és reménykedve hajolok arra, hátha nem meghülyült a beszélgetőtársam, majd megnyugodva konstatálom, hogy a könyvön lévő Hölgyhöz beszél. Annak is mozog a szája, de nem nagyon tudom leolvasni mit mond. Nem lesz valami nagy barátság köztünk. Aztán hirtelen átvándorol a kitépett lapra, amitől Gil arca felvillanyozódik. Aztán beszélni kezd. Ahogy mondja az én arcom is vidámabb kezd lenni, és már nem látszik rajta az ezelőtti komoly téma. Elveszi a lapot és óvatosan összehajtja. Egy mondat kicsúszik a számon, amivel nem pecsételem meg a Szőke hölgy barátságát.*
-    Mi történik, ha eltépem?
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. május 14. 18:49 Ugrás a poszthoz

Maid Café


Ezen a héten a legtöbb dolog a Maid Café körül zajlott. Igaz, hogy a rendezvény csak egy napig tart, de a kitett hirdetményeken keresztül azonnal elterjedt, mint a futótűz. Sokan beleélték magukat és biztosak voltak benne, hogy elmennek, de akadtak olyanok is, akik nem értették. Mire jó a kiszolgáló diákoknak, hogy bármit megtesznek a vendégnek? Ez volt a fő kérdésük. Én sem értettem, és nem tagadom, most sem értem, még is úgy döntök, hogy elmegyek rá, mert egy kis szórakozás nem árt. Egy aprócska terven gondolkozok, amivel nem hívom fel magamra a figyelmet annyira, de a kiszolgálóm arcán jókat lehet majd nevetni. Az meg, hogy Gazdámnak fog szólítani, csak egy ráadás.
Mégis csak egy ünnepélyes valami, így a fekete farmeromhoz, egy kék farmeringet veszek fel. Miután elkészülök, a Rét felé veszem az irányt. Ahogy megérkezek, azonnal a sok ember tűnik fel. Páran már kifelé igyekeznek, de még elég sokan üldögélnek bent is.  A kapuban néhány kiszolgáló-egyenruhát viselő emberke vár és a leendő Gazdájukat vagy Úrnőjüket figyelik. Pár percre megtorpanok, mert elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha valamit még is csinálok és felhívom magamra az összes ember figyelmét? Mi lesz, ha kinevetnek és megutálnak, majd megalázóan bánnak velem? A legtöbbször ilyenkor visszafordulnék és a szobám menedékét választanám, de ez a mai nap más. Nem tudom miben, de az biztosan megvan, hogy tovább indulok a célállomásom felé. Egy nagy sátorban vannak az asztalok és a székek. Az egész eléggé világos hatást kelt, ami elég furcsa nekem, sohasem voltam ilyen. A legtöbb dolog sárga és fehér. Az emberek boldognak látszanak, a legtöbben egyedül vannak, de mindegyik körül legyeskedik egy pincér vagy pincérnő. A kapuhoz érve megállok, és mivel mindent megcsinálnak nekem, nem szólok semmit, csak várom, hogy észrevegyenek.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Park Min Woo összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel