28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dobrai Vanda összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. október 30. 21:25 Ugrás a poszthoz

[Vincent]


Nos ma délután befutott a vonatom a hőn áhított faluba. Két hatalmas csomaggal felpakolva caflattam végig a falu főutcáján. Szállásomat még nem foglalhatom el, így most nincs hol aludnom. Valami hotelt vagy motelt kell keresnem estére, ha csak nem akarok megfagyni és elázni. Bár egyelőre semmi másra nem vágyom, mint valami jó erős italra, vagy esetleg egy sörre, vagy egyéb ilyen finomságra.
 Már nagyon izgultam az elmúlt két napban. Alig vártam, hogy költözhessek. A szüleim már hozzászoktak, hogy utazgatok, költözök, és hosszabb ideig vagyok külföldön. Tehát semmi veszekedés, sírás vagy ilyesmi nem volt. A nagyobb, nehezebb dolgokat majd ha meglesz a lakásom akkor küldik utánam. Gondolok itt most ilyenre, hogy bútorok, konyhai, fürdőszobai eszközök, valamint drága, egyetlen kiskutyám, aki már annyira nem kicsi, de kutya. Ő úgymond a kabalám, akit a volt barátomtól kaptam. Tudom érdekes összeállítás, hogy ex, és tőle kapott ajándék a kabalám. De egyszerűen úgy  imádom a kis dögöt, hogy nem tudtam volna eldobni magamtól a szakítás után. Igaz elég jó viszonyba maradtunk a szakítás után. Nem az az érzés van bennem, hogy utálom őt, amikor visszagondolok rá.
Magányosan sétálok a csepegő esőben, mögöttem gurul egy bőrönd és vállamról is egy nagyobb táska lóg le. Úgy érzem magam, mint egy málhás szamár. Az eső egyre jobban esik, szóval sürgősen kell találnom egy kocsmát. Útbaigazítást kérek egy idősebb férfitől, aki hamar rá is vágja, hogy hol van a falu legjobb kocsmája. Elmeséli, hogy merre jutok el oda, majd tovább folytatom utam, immár célirányosan.  Nemsokára meg is érkezem a kocsmához, ahonnan erőteljes füst tódul ki. Úgy látszik ennek a világnak nem kell betartani a törvényt, amit nem rég hoztak meg.
Besétálok és nagyjából egy perc alatt sikerül az összes bennlévő férfi figyelmét felkeltenem. Mosollyal az arcomon sétálok oda az egyik szabad asztalhoz, majd az egyik székre ledobom az utazótáskát, a bőröndöt magam mellé állítom, leveszem a kabátom, majd leülök.  Nemsokára egy pincér jelenik meg mellettem, aki mindennek tűnik csak kedvesnek nem. Rendelek 4 cent tequilát, majd várok. Eközben pedig alaposan szemügyre veszem a körülöttem ülőket.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. október 30. 21:29 Ugrás a poszthoz

[Adorján]


Két napja tartózkodom a faluba és jelenleg azon tevékenykedek, hogy minden kicsi porcikáját megismerjem. Már eltalálok a főtérre, az élelmiszer boltba valamint a kocsmába. Tervezem, hogy majd ellátogatok fel a közeli iskolához is, bár nem tudom, hogy idegeneket be e engednek. Remélem igen. Elvileg nagyon mutatós az épület, én pedig imádom az ilyen misztikus, ódon kastélyokat. Szóval már csak annyi van hátra, hogy találjak valakit, aki bevisz és esetleg meg is mutatja az épület minden zegzugát.
A mai napom is felfedezéssel, sétálással telt. Szerencsére jobb idő volt, mint az érkezésem napján. Kabát és sál még kellett, de legalább nem esett az a fránya eső. Hamarosan halloween, szóval úgy döntöttem ellátogatok a temetőbe. Ha valahol akkor ott tuti találkozok szellemekkel, ami pedig nagyon vonz. „Munkahelyi ártalom.” Kis segítséggel ugyan, de megtaláltam a temetőt, ahol azonban semmi nem volt, csak pár idős néni tisztítgatta a sírokat. Gondolom készülnek a halottak napjára, ami a héten lesz. Egyik idő hölgyike megállított, hogy nem e tudnék neki segíteni, mert ő nem ér el valamit, meg a lába is fáj, és a háta is, meg ami csak van rajta minden. Mivel anyáék mindig arra tanítottak, hogy segítőkész és tisztelettudó legyek az idősebbekkel, így természetesen segítettem neki. Nagyjából az egész sírt én takarítottam le, ő pedig csak ott ücsörgött mellettem és beszélgetett a férjével, aki a sírban fekszik. Nem értettem először, hogy mi is van a nénivel. Első gondolatom az volt, hogy csak magában beszél, de mikor bemutatott a férfinek – akinek még csak a szelleme sem volt ott – nos akkor csak rámosolyogtam és nem szóltam semmit. Öreg néninél már nem volt minden kerék a helyén, de az öregség ezzel jár. Megköszönte a segítséget mikor végeztem, én pedig távoztam, el a sírtól, el a temetőből. Tovább bandukoltam mígnem elértem egy nagyon mutatós kis helyre. A lakósor végén egy apró tavacska várta a pihenni vágyókat. Nagyon tetszett. Annyira nyugodt volt, és meghitt. A távolban egy párocska sétált kéz a kézben, nem messze tőlem egy idős bácsi horgászott, egy alacsonyabb fán pedig  gyerek mászkált. Olyan filmbe illő jelent volt. Elmosolyodtam, majd kabátom zsebeibe süllyesztettem a kezeimet és a külvilágot kizárva sétálgattam.
Mígnem...
Egyszer csak egy nagy loccsanás, én pedig térdig süllyedek a vízben.
- A fene vinné el! -
Egy nagy sóhaj után megpróbálom kihúzni a lábam de nem akar sikerülni. Ezek szerint mégsem csak sima víz volt, hanem sokkal inkább valami mocsaras, sáros terület. Nem próbálkozok tovább, mert abból biztosan seggre ülés lenne, helyette inkább elkiabálom magam.
- Valaki tudna segíteni?! -
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2012. november 1. 18:34
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. november 2. 12:30 Ugrás a poszthoz

[Adorján]


Szerencsémre nem süllyedtem tovább, de bármennyire is erőlködtem csak nem bírtam szabadulni. Farmerem térdig sáros volt, és mivel néhány helyen "lyukak" is megtalálhatóak voltak rajta, így még nadrág és a lábam közé is beszivárgott. A cipőt is kicsit sajnáltam, ugyanis körülbelül 2 hete vettem. De majd csak meg tudom pucolni valahogy. Mennyivel könnyebb azoknak akik tudnak varázsolni. Nekem ilyen képességem nincs. Anya félvéla, apa mugli. Szóval ha úgy belegondolok akkor 3/4 részt ember vagyok, 1/4 részt pedig mágikus lény... Akárhányszor ebbe belegondolok még a mai napig is kiráz a hideg. Azért elég furcsa még mindig számomra, így 22 év után is, hogy varázslény vagyok. Ha teljes véla lennék, akkor lehet még egy rezervátumba is bekerülhettem volna, ahol nem találnak rám a férfiak. Bár így, hogy csak negyedrészt vagyok ilyen "szörny", így van 1-2 kivétel, aki nincs oda értem. De az általában nagyon ritka. Szinte minden férfi meg van veszve értem, de ezt manapság már nem használom ki. Évente akad kb. 1, aki nem érez semmi késztetés irányomba. Az egyik legjobb barátom is így áll hozzám. Talán pont ezért is szeretem őt annyira.
A kiabálásomat hamar meg is hallja valaki. Egy férfi közelít hozzám, gondolom pálcával a kezében. Hozzá kell még szoknom ehhez is, hogy azokkal a kis fa botocskákkal varázsolni tudnak. De ha egyszer majd ilyen nebulókat szeretnék oktatni, akkor ideje hozzászoknom.
Nem telik el sok idő, és én hamarosan a magasba emelkedem. Szemeim eléggé kikerekednek, és egy kicsit el is kezdek kapálózni. Azonban pár perc eltelte után a sárból kiszabadulva állok a szilárd talajon. Először a lábamat vizsgálom meg. Igaz tiszta sár vagyok, de ez legyen a legkevesebb bajom. Majd ki-, és lemosom amit kell. Ezután a fiatal férfire emelem a tekintetem, és belenézek jó mélyen a szemeibe, s így köszönöm meg a segítséget.
- Igen... Köszönöm szépen! Amúgy Dobrai Vanda vagyok. -
Jobb kezemet a férfi felé nyújtom, és így teszek meg pár lépést, míg elég közel nem érek hozzá. Gondoltam ha már segít akkor talán illene tudnia, hogy kinek, és én is örülnék, ha tudnám ki "mentett meg". Kíváncsi vagyok, hogy vajon rá milyen hatással leszek.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. november 7. 19:58 Ugrás a poszthoz

[Adorján]


A férfi fogadta a bemutatkozásomat és hamarosan megtudom, hogy ki is az én hős megmentőm. Úgy érzem ma van a különleges nevek találkozója. Adorján, Vanda. Talán nem minden második ismerősét hívják így az embernek. Vagy ha tévedek, akkor Isten bocsáss meg, hogy egyik volt tanárom szavaival éljek. Előszeretettel használta ezt, szinte minden órán el tudta sütni valahol. Az ő védjegyévé vált, de mi is átvettük tőle. Na de ez igazából lényegtelen.
Érdekes mosoly ül ki az arcomra, amikor a bemutatkozás után különös kérdést kapok. Hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Nem érzem magam kínosan, de nem szeretem ha azonnal rájönnek, hogy van benne varázslatos lényi mivolt is.
- Nagymamám véla, édesanyám félvéla, én pedig értelemszerűen negyed. -
Válaszolom továbbra is mosolyogva, de rengeteg kérdés fogalmazódik meg a fejembe eközben, melyek kikívánkoznak.  
- Esetleg szabad tudni, hogy honnan jöttél rá így pár pillanat alatt? Ahogy látom nincs "zavaró" hatással rád. Ez minek köszönhető?! Ne haragudj, de ez annyira ritka, hogy muszáj kifaggatnom téged. Jaj, amúgy remélem nem gond, hogy tegezőre fogtam a dolgot. Nem tűnsz egy öregembernek. -
Szemeimben kíváncsiság csillog, és még kíváncsibban személem, amikor Adorján lepucolja a lábamat. Egy kis hókuszpók, és már semmi kosz sincs rajtam. Ez valami eszméletlen, kár, hogy én nem tudok ilyeneket művelni. Szerintem nagyon jól ellenék vele.
- Köszönöm szépen! Amúgy nem zavar, hogy egy "lénnyel" beszélgetsz? Van aki nem díjazta, hogy van bennem varázslény vér is. -
Rengeteg kérdés, és egyik butább, mint a másik. De ettől függetlenül izgatottan várva a választ teszem fel neki.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. november 12. 16:29 Ugrás a poszthoz

[Adorján]


 Nem tudtam eldönteni, hogy Adorján tényleg ennyire figyel, és érdekli a dolog, vagy csak megjátssza. Kár, hogy nekem nincs olyan képességem, mint amilyen neki van, és amibe beavat. Félre biccentett fejjel hallgatom amit mond, és erőteljesen bólogatok, bár nem nagyon értem, hogyan képes erre. Persze láttam én filmeket ahol az emberek tudtak olvasni a másik gondolataiba. De nem gondoltam volna, hogy ez ténylegesen is létezik. Látszik, hogy nem a varázslókat tanulmányoztam eddig, hanem a szellemeket.
- Ez elég érdekesnek hangzik. Én nem tudom ezt esetleg megtanulni? –
Sejtem, hogy nem sok esély van arra, hogy egy negyedrészt varázslény tudjon olvasni az emberek gondolataiba, de azért egy próbát megér a kérdés. Sok veszteni valóm nincs, maximum totál idiótának fog nézni Adorján.
A lényes kérdésemre egy kedves választ kaptam, miszerint nem vagyok fura, és látott már nálam durvább dolgokat is. Ezen kicsit felnevetek. Aranyosan fogalmazta meg, gondolom nem akart megsérteni semmivel. A nevetgélésem után egy kérdést intéz hozzám Adorján, amire én természetesen készséggel válaszolok. Ha már ennyi mindent megtudtunk a másikról pár perc alatt, akkor ez az apróság már simán belefér.
- Hát egyelőre a hotelben béreltem ki egy szobát. De már tervben vagy, hogy kiveszek egy lakást. Bár reményeim szerint a következő tanévben már a közeli iskolában fogok tanítani. Esetleg hallottál már valamit arról a suliról? Jártál már benne? Te is itt élsz a faluban?  –
Ismét izgatottan bombázom meg Adorjánt a monológommal és a kérdéseimmel. Remélem nem kérdeztem semmi rosszat, bár ezekben semmi rossz nincs, szóval nyugodt szívvel várom a választ.

Egy ideig még elbeszélgetünk Adorjánnal mind az ő képességéről, mind az én vélaságomról, majd egy rövid távon együtt megyünk hazafelé. Én a társas lakásnál elköszönök, ő pedig folytatja tovább az útját hazafelé.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2012. november 29. 15:09
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. december 12. 19:36 Ugrás a poszthoz

[Valentin]


Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?!!? Mintha vonzanám magammal a bajt! Pedig reménykedtem benne, hogy a vélaságom miatt a baj is elkerül. Vagyis, hogy pontosabb legyek... jó lenne ha a szép embereket elkerülné a baj... bár ez most kicsit nagyképűen hangzott. Mondjuk néha lehet annak is kell lenni. Mióta ide kerültem a faluba kicsit megváltoztam. Ez a környezetváltozás úgy érzem jót tett, vagy inkább rosszat. Ismét kezd visszatérni a régi énem, ismét kezdem kihasználni a szépségemet... már amennyire lehet. Azért valljuk be, nem túl sok fiatal, szingli pasi él ebbe a kicsi faluba. Leginkább idős bácsik, és iskolás kisfiúk rohangálnak errefelé. Én pedig a 22 évemmel egyik korosztályhoz sem tartozom. Szerencsémre már sikerült összefutnom pár fiatal férfi tanárral. Már várom, hogy végre én is taníthassak, és köztük élhessek. Akkor lehet több esélyem lenne találni valakit. Igazából nem tudom, hogyan gondoltam, hogy én majd mestertanoncokat oktatok. Nagyjából ugyan annyi idősek, mint én, és ez a legrosszabb kor a fiúknál. Ilyenkor nem az eszük irányítja őket, hanem valami más, ami kicsivel lejjebb van, és most nem a hasukra gondolok. Hozzám pedig alapból vonzódni fognak.
A szerencsétlenségemhez visszatérve. Éppen Dongót sétáltattam, amikor is a kis dög meglátott egy macskát. Utálja a macskákat! Szóval kirántotta a kezemből a pórázt - amit alig fogtam - majd üldözni kezdte a cicát. Én persze amint kapcsoltam utána is iramodtam, de gyorsabb volt. A macska persze a lehető legrosszabb helyre menekült be. Az utcában lévő elhagyatott házba, melyről azt hallottam, hogy kísértetek lakják. Utóbbitól nem tartok, mivel hát őket kutatom. De a ház állapota eléggé aggasztó. Ennek ellenére nem tudok mit tenni. Belököm az ajtót, majd fütyülni kezdek, hátha... de ez nem jött be. Beljebb lépkedek és a lábam alatt szörnyen elkezdenek recsegni a padló deszkái. Egyre beljebb és beljebb haladok, miközben hallgatózok, hogy honnan is jön a lárma. Természetesen az emeletről, így a lépcső felé veszem az irányt.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 28. 16:35
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. december 15. 15:50 Ugrás a poszthoz

A lépcső igen veszélyesnek mutatkozott, recsegett, ropogott, és volt ahol hiányos is volt már. Nagyon reméltem, hogy Dongó nem esett bele valami hasonló lyukba. Ha történne velem valami... hát nem is tudom mennyire borulnék ki. Még mindig elég sok barátom idiótának tart, hogy ennyire szeretem ezt a kutyát, és, hogy a kabalámnak tartom. De nem tudom nem szeretni, még annak ellenére sem, hogy az exemtől kaptam. Ha egyszer elpusztul akkor depresszióba fogok esni egy időre, az biztos. De ebbe egyenlőre bele se akarok gondolni. Még fiatal kutyus, elég sokáig fogja még húzni mellettem... ha csak bele nem esik egy lyukba odafenn.
Minden bátorságomat összeszedem, és egyre feljebb és feljebb megyek. Minden egyes reccsenésnél becsukom a szemem, és összeráncolom a homlokomat. Megállok fél percre, nagy levegő beszív-kifúj, majd irány tovább. Mint már említettem nem a szellemektől félek. Azok hidegen hagynak, sokkal inkább a ház állapota aggaszt.
Már majdnem fenn vagyok, amikor is egy kisfiú szelleme jelenik meg előttem. A lépcső tetején áll, mereven bámul rám, miközben egy labdát pattogtat maga mellett. Semmi csúnya nincs rajta, semmi sérülés, vagy bármi, ami a halálára engedne következtetni. Ennek ellenére mégis csak nyelek egy nagyot.
- Ömm.. Szia! -
Köszönök a kisfiúnak szinte suttogva. De ő csak tovább püföli a labdát. Nem haladok tovább felé, nem akarom megijeszteni, bár ennek úgy lenne értelme, hogy ő ijeszt meg engem. De annyi szellemmel volt már dolgom, hogy egy kisfiútól nem fogok félni. Ha egy régi börtönbe is el mertem tölteni pár napot, akkor ez már meg sem kottyan. Na ott aztán voltak érdekességek. Volt, hogy a szívinfarktus közelébe kerültem.
Egyszer csak a hátam mögül reccsenés, és köhintés hallatszik, fentről ugatás és nyávogás. Én hirtelen nem tudom merre is figyeljek előbb, de azonnal hátrafordulok, a köhögés irányába. Ez a hirtelen mozdulat eléggé megrémiszti a kisfiút, aki gyorsan átreppen rajtam. Hogy én mennyire utálom ezt az érzést! De nem foglalkozok vele túlzottan, inkább a lenn ácsorgó fiatal srácra koncentrálok, aki ha nem lép arrébb, akkor szintén megtapasztalja milyen érzés, ha átszáguld rajta egy szellem.
- Vigyázz!!! -
Szólok oda az élő fiúnak, majd lépek egyet hátrafelé. De teljesen megfeledkeztem arról, hogy a lépcső romos állapotban van, így beleléptem egy lyukba, elvesztettem az egyensúlyom. Hamarosan a lépcső alján fekszek hasogató bokával, és vérző homlokkal.
- Hogy az a.... -
Dühösen nyúlok a homlokomhoz, ahonnan lassan vér bugyog kifelé.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 28. 16:36
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 6. 19:35 Ugrás a poszthoz

[Barbara]


Ez ma nem igazán az én napom volt. Reggel eltörtem a kedvenc bögrémet, ami ha boszorkány lennék, fél perc alatt helyre tudnék hozni. De nem vagyok, így mély búcsút kellett vennem tőle, miközben a kukába dobtam. A bögrét még az exemtől kaptam, mint ahogy a kutyámat is. Délelőtt folyamán nem csak a bögre, hanem sok más dolog is kipottyant a kezemből. Szerencsére ezek nem voltak törékenyek. Ebédre kutyultam magamnak egy adag wellington pulykamellet, de túlzottan sós lett. Ennek ellenére megettem, mivel nem olcsó étel, de vagy egy liter teát megittam mellé. Délután jobbnak láttam nem csinálni semmit, így egész nap csak hevertem a kanapén, olvasgattam, Dongóval játszottam, majd elszaladtam a postámért.
Teljesen kiborultam amikor megláttam az a flancos borítékot. Nem mertem kinyitni, nem akartam látni, hogy mi van benne. De kénytelen voltam. Legrosszabb rémálmom beteljesült. Egy esküvői meghívó díszelgett benne, mellette pedig egy levél. Dávid kézírása, és az ő neve állt a meghívón. Megnősül. A levél kiesett a kezemből miután elolvastam, majd szépen csendesen elsírtam magam. Most tudatosult bennem, hogy tényleg, végleg vége. Valahol legbelül még reménykedtem, hogy mi majd kibékülünk, és minden úgy lesz, mint régen. De nem! Tévedtem!
Letöröltem a könnyeim, majd még egyszer átfutottam a levelet, melyben Dávid megírta, hogy nagyon sajnálja, de ő most boldog, és nekem is ezt kívánja, és nagyon reméli, hogy nem haragszok rá, és elmegyek az esküvőre. Nos nem rosszból, de azt lesheti. Nem fogom végignézni, ahogy elveszi azt a nőt.
Úgy döntöttem, hogy erre inni kell egyet, szóval letusoltam, tettem vettem, majd kabátomat felhúzva indultam meg a csárda felé. A mai ruhaválasztásom egy bordó denevér ujjú pulcsira esett, alá egy fekete pántos topp került, ehhez egy fekete, bőrhatású cicanacit társítottam, végül egy fekete szögecses bokacsizmával zártam az öltözetemet. Szintén szögecses táskám lóg az oldalamon. Így lépkedek be a csárdába, majd azonnal a pulthoz lépek.
- 2x2 cent Bacardit kérek és egy korsó vajsört. -
A pultos biccent, majd hamarosan érkezik a két rövid, majd a sör is. Az egyik adag rumot ott helyben lehúzom, majd megfogom a másik két italt, és asztal után nézek. Az egyiknél egy fiatal lányt pillantok meg, akiben az új szomszédot vélem felfedezni. Odalépkedek hozzá, majd megállok az asztal mellett.
- Szia! Gond lenne ha csatlakoznék? Te költöztél be abba a hatalmas házba, ugye? -
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 28. 16:38
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 11. 12:57 Ugrás a poszthoz

[Barbara]


A lány belement, hogy helyet foglaljak az asztalánál.
- Köszönöm. -
Letettem a két italt az asztalra, majd levettem a kabátomat. A szék támlájára akasztom, majd a sálamat belegyűröm a kabát ujjába. Ezután foglalok csak helyet újdonsült beszélgetőpartneremmel szemben. Miután leülök egy kérdést intéz felém, ami egyben az én kérdésemre egy válasz is. Ezek szerint jól sejtettem, hogy ő költözött be abba a házba.
- Igen itt. De kissé szerényebb körülmények között. -
Hát valóban van némi különbség az ő hatalmas háza, és az én padlástéri lakásom között. Bár nem panaszkodom. Teljesen jól elvagyok ott. Na meg nem is tudom mit kezdenék egyedül egy akkora épületbe, amibe most ő lakik. Ha nagy családom lenne, akkor természetesen nagyobb házban élnék. De egyelőre se pasi, se férj, se gyerek, se semmi. Élem az egyedülállók olykor boldog, olykor pedig boldogtalan életét.
Hamarosan megtudom, hogy a lány a Barbara névre hallgat.
- Nagyon örülök Barbara. Én Dobrai Vanda vagyok. -
Elfogadom a kézfogást, kissé "megrázom" Barbi kezét, majd egy kedves mosolyt küldök felé.
- Barbarának vagy inkább Barbinak szoktak szólítani? -
Valami oknál fogva szeretem becézni az embereket. Az olyan, mintha sokkal közvetlenebb lenne a viszony közöttünk. De ha ő jobban szereti, ha a teljes nevén hívják, akkor, hogy jövök én ahhoz, hogy becézgessem. A válasza után felemelem az apró poharat és elhúzom a második adag rumot. Érzem, ahogy az alkohol okozta forróság szétterjed bennem. Lehet nem ez a legjobb módja a felejtésnek, de legalább a ma estére jobb kedvre derít. A rum után a korsóért nyúlok és iszok egy kortyot belőle. Ezután szemügyre veszem a korsót, és végre megértem miért törölgette az előbb Barbi a sajátját.
- Hát mit ne mondjak, eléggé... igénytelen?! -
Nem találtam jobb szót rá. A pohár széle koszos volt. Simán lehetett volna róla ujjlenyomatot venni. A korsó másik oldalán egy rúzsnyom díszelgett erőteljesen rászáradva. Kezem a magasba emelkedik, amit a pultos észre is vesz. Intek neki, hogy jöjjön ide. Értetlenül bámul rám, de azért kimászik a pultja mögül, és hamarosan ott áll mellettem.
- Elnézést, de nagyon koszos a korsó. Hozna nekem egy másikat, tiszta, rúzsfoltmentesbe? -
A pultos horkant egyet, de elveszi a korsót és távozik, ezután ismét Barbira pillantok.
- Amúgy mi szél hozott a faluba? -
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 11. 12:59
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 15. 13:47 Ugrás a poszthoz

[Barbara]


Barbi újabb kérdéseire először elmosolyodom, majd egy választ is kinyögök.
- A társasház, padlástéri lakásában. Annyira régóta nem. Nagyjából egy tanítási éve. Szóval még én is félig meddig új vagyok a környéken. -
A mosolyom oka nem volt más, mint a két épület közötti különbség. Nem tudom mennyire foglalkozik Barbi az ilyen külsőségekkel. Az ő házát elnézve igen pénzes. A gazdagokra pedig jellemző, hogy lenézik a kevésbé módosabbakat. Majd most kiderül, hogy ő is tucat e, avagy sem. Félreértések elkerülése végett: én nem szégyellem a lakást. Nekem tökéletesen megfelel, és ahogy be van rendezve, azt egyszerűen imádom. Valamin ami még praktikus benne az az, hogy minden a kezem alatt van. A takarításról már nem is beszélve. Kíváncsi lennék, hogy Barbi házát hányan takarítják.
Kérdésemre miszerint, melyik nevét szokta használni, hamar megkapta a választ. A Barbi valóban sokkal barátságosabb. A Barbara olyan kemény hangzású. Ő pedig így elnézve egy törékeny fiatal lánynak tűnik.
A pultos odahívása, majd új rendelés leadása után, én intézek egy kérdést Barbi felé. Érdeklődve hallgatom a választ, majd egy kedves mosoly jelenik meg az arcomon. Ez nem fagy le róla válaszadás közben sem.
- Ereklyekutató. Az nagyon érdekes lehet. Ha jól tudom akkor ezt mestertanoncok tanulhatják. Ha nem így van akkor kérlek javíts ki. Még nem vagyok tisztába vele. De reményeim szerint majd 1 év múlva tudni fogom, hogy mi hogyan működik. –
Egy kisebb hatásszünet következik ezután, mivel a pultos meghozza a sört. Lecsapja elém az asztalra, ismét horkant egyet, majd távozik.
- Köszönöm! – kiabálok utána szúrós szemekkel, majd ezután újra a világutazó lányra koncentrálok.
- Ahogy mondod! Csodálatos helyek vannak a Földön.  Kedvenc város vagy ország.. hmm.. nem igazán tudok róla. Annyira sok helyre nem jutottam még el, így nem tudok erről nyilatkozni. -
Az én és a családom anyagi helyzete nem engedte meg, hogy világutazó legyek. Eljutottam már pár helyre, de leginkább Magyarországgal sikerült rendesen megismerkednem. Ezen kívül pedig csak a környező országok jutottak számomra.
- Te minek köszönheted azt, hogy bejártad a fél világot? -
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 15. 13:50
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 22. 20:38 Ugrás a poszthoz

[Seren]


Izgulnom kellene? Az mennyire baj, ha nem izgulok? Pedig mégis csak egy elő állásinterjúra megyek. Igaz még nem a rendes tanári poszt miatt, hanem csak gyakorló tanárság miatt, de akkor is. Állásinterjú! Ilyenen sem sűrűn jártam még életem során, szóval nem vagyok túl rutinos benne. Azt azonban megjegyeztem ,hogy elegánsan ki kell öltözni, kedvesnek, bájosnak kell lenni, de mégis lássák rajtad, hogy érted a dolgod és ha kell kemény is tudsz lenni. Gimnáziumi osztályfőnököm mindig ezzel tömte a fejünket, szóval ha bizonyos matek tételek nem is, de ez rögzült.
Igyekeztem betartani a "légy csinos" dolgot, így az interjú előtt már 2 órával elkezdtem készülődni. Azonban túlzásba se akartam esni, így elég sokat szenvedtem. A hajamat lógva hagytam, egy natúr sminket kentem magamra, majd a ruhásszekrény előtt ácsorogtam minimum 30 percet, de volt az 45 is.
Első ötletem az volt, hogy fekete szoknya, fehér ing. De erről azonnal az iskolai ünnepségek jutottak az eszembe, így gyorsan elvetettem. Nem gimnazistának szeretnék kinézni, hanem egy felnőtt, érett, céltudatos, megbízható nőnek. Ezen cseppet sem segít a bájos, kislányos arcom, és a törékeny testalkat sem.
Egy nagy sóhaj hagyja el ajkaimat amikor kilépek a házból és bezárom az ajtót. Lassan indulok el a teaház felé, de nem izgulok. Tudom mit szeretnék és majd meggyőzöm a másik felet arról, hogy tökéletes leszek gyakorló tanárnak. Magas sarkúban tipegek a cél felé, amiben sajna nem lehet gyorsan közlekedni. Idegesen pillantok az órára... elkéstem. Sietősebbre fogom a lépteimet, és eléggé kifulladok mire a teaházhoz érek.
Benyitok és tekintetemmel nem keresek senkit, mivel nem tudom, hogy néz ki egy bizonyos Eric S. Weaver. A pulthoz sétálok és egy kis segítséget kérek. Megrökönyödve állok a pultnál, amikor egy nálam nem sokkal idősebb férfire mutat a felszolgáló. Igyekszem legyűrni meglepődöttségemet, és egy bájos mosolyt varázsolok arcomra. Így lépkedek oda, az idegesnek látszó férfihez.
- Eric Weaver?! - kérdem, majd ha igennek válaszol akkor folytatom - Elnézést a késésért! Dobrai Vanda vagyok! -
Jobbomat nyújtom a férfi felé, majd miután megtörtént a bemutatkozás levetem a kabátomat, sálamat, és elülök Serennel szemben.  
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 22. 23:43 Ugrás a poszthoz

[Seren]


Kabátomat a szék háttámlájára akasztom, táskám pedig a hátam mögött landol. Úgy fest rosszul éreztem, hogy Seren ideges, ugyanis teljesen nyugodtan közölte, hogy semmi gond. Végül is tényleg nem késtem annyira eget rengetően sokat, csak néhány percet. Kényelembe helyezkedem, megigazítom a szoknyámat és a fekete garbót is, eközben Seren egy kérdést intéz felém.
- Igen köszönöm, egy bögre caffe latte-t szeretnék. -
Egy mosolyt küldök Eric felé, de ahogy elnézem esélytelen, hogy viszonozza. Az arca komoly és rezzenéstelen, gondolom semmi érzelem nem tükröződik rajta. Kicsit feszültnek érzem magam az ilyen emberek társaságában, de mindig próbálom feloldani őket. Általában ez a próbálkozás nem szokott összejönni.
Figyelmesen hallgatom, amit Seren mond, szinte iszom a szavait. Nem akarok semmit sem elrontani, ugyanis nagyon szeretném ezt a gyakornoki állást. Alapból a fizetés sem jönne rosszul, mivel lassan kezdem felélni a tartalékaimat. Valamint kezdek begyöpösödni otthon, vágyom az emberek társaságára. Egy kisebb sóhaj hagyja el ajkaim, amikor közli, hogy nem rajta fog múlni, megkapom e a munkát. Talán ez volt az a pillanat amikor megnyugodtam. Legbelül még mindig motoszkált egy kis izgalom, de ez már nem ült ki arcomra.
- Rendben! - vágom rá és bólintok egyet, hogy még jobban nyomatékosítsam. Pár perc múlva a pincér jelenik meg mellettünk és leteszi a bögre kávét az asztalra. Egy bájos mosoly kíséretében megköszönöm, majd magam elé húzom. Teszek bele nem kevés cukrot, majd kavargatni kezdem. Eközben Seren kipakolja a holmijait az asztalra, amit én csendben figyelek. Kicsit türtőztetnem kellett magam a beállt csendben, ugyan is nagyon kikívánkozott belőlem egy kérdés. Azonban úgy vagyok vele, hogy nem lenne jó ezzel indítani az ismeretségünket.
Minden a helyén van és érkezik is az első kérés.
- Hmm... Gondolom nem mondok újat azzal, hogy negyed részben véla vagyok. Értelemszerűen édesanyám félvéla. 12 év körüli lehettem amikor anya beavatott a dolgokba. Ekkor mesélt nekem egy különleges világról ahol varázslatos lények, boszorkányok, varázslók élnek. Persze először kiröhögtem, de végül csak sikerül meggyőznie. Szóval 12 éves korom óta tudok a varázsvilágról, és arról, hogy egy részem varázslatos lény. -
Válasz után a két kezembe fogom a bögrét, számhoz emelem és iszok egy apró kortyot, majd még egyet, és még egyet, végül a bögrét leteszem az asztala. Egyik kezemmel elengedem a kerámiát és szőke hajamat az egyik vállamra húzom, így csak egy oldalon lóg le. Miután "gatyába ráztam" magam, és megérkezett az újabb kérdés válaszolni kezdek rá.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 22. 23:49
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 23. 12:31 Ugrás a poszthoz

[Seren]


Úgy tűnik túlzottan is meglátszott rajtam, hogy valami igen csak szúrja az oldalamat, ugyan is egy kérdést intézett felém Seren, amire nem számítottam. Meglepetten pislogok rá, majd meg is mukkanok.
- Semmi! Csak elgondolkodtam. Nem ide tartozik! -
Válaszomból nem jöhet rá, hogy füllentettem mivel igen hatásosan adtam elő magam. Még intettem is egyet az egyik kezemmel, ezzel is nyomatékosítva a dolgot.
Ezután rátérünk a kérdés-felelet dologra. Én készségesen fejtem ki a kérdésekre a választ. Azonban eléggé zavaró, hogy egy idegen férfi ennyi mindent fog tudni rólam, én pedig róla semmit. Ez így nem fer! Én is követem a férfi példáját és hátradőlök a székemben, úgy szürcsölgetem a kávét, és felelek az újabb kérdésre.
- Sosem volt rá szükségem, és sosem éreztem késztetést az iránt, hogy én varázsolni tudjak. Se édesanyám, se nagymamám nem varázsolt élete során, így én sem láttam értelmét belefogni. Na meg ha tényleg menne is, akkor sem aratnék nagy sikereket, mivel alig van bennem véla vér. -
Valóban sosem gondoltam még arra, hogy varázsoljak. Bár mióta idekerültem azóta egyre jobban vonz ez a része is a dolgoknak. Látom magam körül, hogy mennyivel könnyebben boldogulnak az emberek. Amikor beleléptem a sárba, és bokáig elsüllyedtem, akkor Adorján egy pálcasuhintással eltüntette rólam a koszt. Kissé elgondolom ezen, de Seren hangja visszaránt a valóságba. Komoly arckifejezés ül ki rám, ugyan is érdekes kérdést kapok.
- Ezen még sosem gondolkodtam el. De nem szándékozom beköltözni az iskolába. Csupán csak órát tartani járnék be. De ha ennyire bonyolultak a dolgok, akkor lehet meg kellene tanulnom legalább egy zárat kinyitni. -
Azt már nem akartam hozzátenni, hogy egy zseblámpát is be kell szereznem akkor. Úgy vettem észre Eric nem díjazza annyira a humort. Túl komoly személyiségnek tűnik, és amiket hallottam róla. Nem szeretném kihúzni nála a gyufát.
- Te mióta tanítasz az iskolában, na és milyen tárgyat? -
Voltak erről is információim, de jobb biztos embertől hallani a dolgokat. Na és ez volt az a rész, amikor én is eldöntöttem, hogy többet szeretnék megtudni a velem szemben ülőről.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 23. 18:21 Ugrás a poszthoz

[Seren]


Megnyugtató volt, hogy vannak olyan ketyerék, melyekkel szintén ki lehet például nyitni egy ajtót. Tehát így nem kell megtanulnom varázsolni, ami szerintem nem is menne. Szemem kicsit kikerekedik, amikor Seren közli, hogy "ennyi idősen". Szíven ütött a dolog. Alapból a 22 életév cseppet sem sok, pláne nem úgy, hogy ki sem nézek annyinak. Sokak szerint simán letagadhatnék minimum 2 évet. Ha még rá is teszek egy lapáttal, és mondjuk két copfot csinálok, akkor... áh, mindegy. Ezen nem idegesítem fel magam, mert teljesen felesleges, de azért "nem esett jól". A nagy "megdöbbenéstől" értelmes szó nem csúszott ki a számon, csak bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy értem.
A kérdésemre szerencsére érkezett válasz, annyira mégsem magának való. Kiderül, hogy egy igen komoly tantárgyat tanít, így már érthető, hogy miért őt küldte az igazgató. Csak a válasz után esik le, hogy ő eddig magázott, én pedig lazán letegeztem. Lehet nem kellett volna, de már mindegy. Bocsánatkérés helyett inkább próbáltam menteni a menthetőt.
- Remélem nem gond, hogy letegeztelek. Nagy korkülönbség nem lehet köztünk, így örülnék ha hagynánk a magázó formulát. -
Reményeim szerint belemegy, de ha mégsem, akkor igyekszem tartani magam a magázáshoz.
Miután ezt letudtuk egy újabb kérdést intéz felém Seren, amin kicsit megrökönyödök. Majdnem kibukott belőlem, hogy "Mivan?!", de helyette inkább csak ittam egy jó nagy korty kávét. Össze kellett szednem a gondolataimat.
- Irtószerek... Hmmm... -
Több ötlet is az eszembe jutott, de mind-mind a mugli világhoz kapcsolódik. Nem vagyok tisztába a varázsvilághoz kapcsolódó irtószerekkel. Éreztem, hogy egyre jobban kezdek pirulni, de végül nem küszködtem tovább.
- Esetleg egy kis segítséget kaphatnék? Nem igazán tudom, mire is gondol. Nem vagyok tisztába a... bájitaltannal(?)! -
Idegesen túrok bele hajamba, és söpröm hátra a szemem elé lógó szőke tincset.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 23. 22:22
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 23. 23:03 Ugrás a poszthoz

[Seren]


Kicsit megrökönyödöm, hogy a fiatal srác ennyire tartja magát a magázódáshoz. Ez a meglepődöttség amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy is. Azonban ezzel sikerült elérnie egy váltást nálam. Általában könnyen felveszem a beszélgetőpartner stílusát, így most kicsit Seren leszek, de természetesen megtartom a nőies oldalamat is.
- Ahogy gondolja! - vágom rá, majd többet nem törődöm vele.
Egy kis segítséget kérek, amit meg is kapok, azonban úgy fest Seren már elkönyvelte, hogy nem fogom tudni a választ. Reménykedem benne, hogy ezt nem a szőke hajnak tudja be. Igaz, a szőkék között több a kevésbé okos, de én a kivételek közé tartoztam, bár ő ezt még nem tudhatja. Kissé erélyesebben teszem le a bögrét, akaratom ellenére. Előre hajolok, és mindkét alkarommal megtámaszkodom az asztalon, majd Seren szemébe nézek. Igyekszem fenntartani a szemkontaktust ha a férfi is képes rá, majd belekezdek a mondandómba.
- Káros bájital... Megkülönböztetünk negyedfokú és elsőfokú mérgeket, ugyan is azokhoz tartoznak. Leginkább kártevő állatokra hatnak, de emberi szervezetre is károsak lehetnek. - itt egy hatásszünetet tartok, majd folytatom - Esetleg szeretne még tudni róluk valamit?! -
Remélem sikerült bebizonyítanom neki, hogy az alapokkal tisztában vagyok, és csak az izgalom miatt nem ugrott be először. De az az izgalom elszállt, már csak egy bizonyos bizonyítási vágy marad bennem. Nagyon minimális önelégültséggel fogom meg ismét az italt és iszok egy újabb kortyot a kávéból, majd a bögrét visszateszem az asztalra. Megragadom a kiskanalat és kavarni kezdem a barna folyadékot. És megérkezett a várva várt kérdés. Azt hittem ezzel fogja kezdeni, de nem. Egy mosoly jelenik meg arcomon, és nem tudom melyik csoportba is soroljam.
- Szellemtant. Azért mert mióta tudom, hogy negyed részt varázslény vagyok, azóta foglalkoztatnak a lények, szellemek. Egy jó időt kutatómunkával töltöttem, és sikerült összeállítanom egy tantárgynyi anyagot, ami remélem elég lesz a vezetőségnek is. -
Ezt egy levegővel mondtam el, de nem hadartam. Nyugodtan, végig gondolva mondtam el, majd befejeztem a kávé kavarását, és ismét előre dőltem.
- Úgy gondolom, hogy ha az igazgató azt nézi, kivel könnyebb dolgozni, akkor jobb is, ha nem kerülök be. Azért mert nem vagyok boszorkány, és mert nő vagyok, attól még tudok ugyan olyan jól tanítani, mint egy férfi... ha nem jobban. Nem hiszem, hogy ilyen külsőségeken múlna, hogy ki lesz jó tanár, és ki nem. Értek a meggyőzéshez és tudok hatni az emberekre, ami fontos lehet a tanításban. A jó tanár magán tartja a figyelmet és meg is követeli azt, és én teljes mértékben megkövetelem a figyelmet és az aktívságot a közönségemtől. Szóval netán, ha kérdez, akkor örülnék ha kicsit több érdeklődést mutatna irányomban, és nem látszana magán, hogy unja az egészet. Köszönöm. -
Kiegyensúlyozottan, nyugodtan, rezzenéstelen arccal közlöm mindezt. De mégis érzem, hogy Serennek sikerült felidegesítenie, azonban nem mutatom ki. Azt már nem akartam hozzátenni, hogy a vélaságom is sokat nyom. Így is kicsit elvesztettem a fejem, és elvetettem a sulykot. De ha jobban belegondolok akkor magának köszönheti.
Utoljára módosította:Csapó Anna, 2013. február 7. 18:56
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. január 24. 14:17 Ugrás a poszthoz

[Seren]


Egyre jobban sikerült felidegesítenie Serennek, ami ha átlép egy határt akkor érdekes következményei vannak. Nem tartom magam gyenge nőnek, de van egy rossz szokásom, ami akkor jön elő, ha nagyon felhúznak. Amikor még hisztisnek is nevez akkor szakad el a cérna. Megiszom a maradék kávét, leteszem a bögrét az asztalra, és a következő pillanatban szék nyikorgása hallatszik.
- Azonnal jövök, de ki kell mennem a mosdóba! -
A választ meg sem várva felállok, megfogom a táskám, és a mosdó felé veszem az irányt. Amint kiérek nem túl nőiesen vágom be az ajtót. Egy hatalmasat fújtatok, majd a mosdókagylóhoz sétálok. Leteszem a táskám a kagyló melletti szabad részre, majd megtámaszkodom. Magam elé meredek és hatalmas sóhajok hagyják el ajkaimat. Felnézek és a tükörbe saját magamat kezdem fürkészni. Egyszerűen nem értem mi baja van velem a srácnak. Vagyis tudom, hogy nincs baja, csak a munkáját végzi, de azért egy kicsit kedvesebb is lehetne. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki így beszéljen és viselkedjen velem. Ami pedig a legjobban zavar az az, hogy egy buta szőkének hisz. Legalábbis a negatív kisugárzása, és az a néhány mimikai megmozdulása erre enged következtetni.
Megengedem a csapot, kicsit bevizezem a kezem, majd megmosom hideg vízzel a tarkómat. Egy újabb mély sóhaj, elzárom a csapot, felkapom a táskám és kisétálok. Az ajtó immár rendesen csukódik be mögöttem. A pulthoz sétálok és rendelek egy pohár tonicot. Kifizetem azt is és a kávét is, majd újra az asztalunk felé veszem az irányt.
Helyt foglalok és ezután folytatjuk a beszélgetést.
- Szóval visszatérve az előző kérdéshez. Rellonos kölyök, mint amilyen maga volt? Remélem nem sok dolgom lesz ilyen antiszociális, "a világ szörnyű" arckifejezésű diákokkal. Valamint abban is reménykedem, hogy a mestertanoncoknak kicsit több esze van, mint, hogy minden butaság miatt megátkozzanak. De ha ilyen gyermeteg varázslók és boszorkányok járnak oda, akkor.... -
Nem fejezem be a mondatot, ide képzeljen amit csak akar.
- Na meg gondolom, hogy az alapokra meg leszek tanítva, ha tényleg tudok varázsolni. Talán akkor majd meg tudom védeni magam a vérengző, áldozatra váró rellonosoktól. -
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 24. 14:23
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. március 29. 18:18 Ugrás a poszthoz

[Évnyitó-záró]


Nos elérkezett ez az év is. Végre megkezdhetem a tanári pályámat, ami nem kis izgalommal tölt el. Már nagyon vártam, hogy idáig eljussak, mert ez azt jelzi számomra, hogy valamit sikerült elérnem az életben. Már régóta vonzz a tanári pálya, és most végre belecsöppenhetek ebben a mágikus, csodálatos világba. Ez kissé nyálasra sikerült, de annyi baj legyen.
A minap már sikerült meglesnem a tantermet, amiben elég sok időt fogok tölteni, és a hozzá tartozó szobarészt is. Mindez az északi szárnyban található, méghozzá a mestertanoncok területén. Végül is teljesen logikus, hogy ott kaptam helyet, mivel csak mestertanoncokat fogok oktatni, így minek tegyenek ki engem ország-világ elé. Teljesen jól elleszek én abba a csöpp kis terembe, a még csöppeb szobával. A szobát csak azért kaptam, hogy ha esetleg nincs kedvem hazamenni, akkor tudjak hol aludni. Nem áll szándékomban otthagyni a faluban lévő kis lakásomat, amit annyira megszoktam már, és teljesen Vandásra alakítottam. Na meg Dongó se nagyon élvezné szerintem a változást. Főleg, hogy nem szereti a gyerekeket és a férfiakat. Ezekből pedig itt akad azért egy pár darab.
A délutánt azzal töltöttem, hogy az új szobámban pakolásztam. Kicsit átrendeztem a bútorokat, a könyvespolcon a könyveket, feltettem pár festményt a falra, leterítettem egy-két szőnyeget a padlóra. Végül az egészet megkoronáztam egy ópium illatú füstölővel. Az a kedvencem. Egyszerűen imádom az illatát!
Egy elegáns ruha havert egész nap a kanapén, amit majd az esti megnyitóra akarok felvenni. Sajnálatos módon fogalmam sincs, hogy mit kell felhúzni egy ilyen jeles eseményre. Erről nem kaptam oktatást, én pedig sosem láttam ilyet, így nem tudom. Mivel életem eddigi szakaszában muglik között nőttem fel, mugli iskolába jártam, így nem tudom, mi szokás a varázslók és boszorkányok világában. Így arra jutottam, hogy keresek valami alkalmi öltözetet, és az biztos jó lesz.
Nem sokkal kezdés előtt neki is álltam készülődni, de természetesen nem sikerült időben összeszednem magam. Nagyon durva késéssel tipegtem be a Nagyterembe. Az igazgató már a beszédje végénél tarthatott. Szinte minden tanár valami talárfélében ült egy hosszú asztalnál. A diákok 4 asztalt foglaltak el, házak szerinti felosztásban.
"Gratulálok Vanda, jó évzárás/évkezdés!* Képzeleten vállon veregettem magam, majd megálltam az ajtóba. Nem akartam előre sietni, és megzavarni a beszédet. Bőven ráérek majd akkor is előre baktatni, ha itt a kaja ideje, és mindenki azzal lesz elfoglalva, hogy övé legyen a sajttal töltött hús legnagyobb példánya.

Öltözet
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. március 29. 18:39
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. július 25. 00:49 Ugrás a poszthoz

Szellemtan óra
Anglia

Minden nyugodtan elvégzi az elvégezni valót. Valaki nekiáll enni, valakik pedig beszélgetésbe elegyednek egymással. Én csak elszaladok gyorsan a mosdóba, és visszatértem után megeszek egy adag győri édes jóreggeltet. Várok még egy kicsit, majd kiállok a díszes társaság elé.
- Nos akkor gyorsan tartanék egy kérdezz felelek játékot. Én kérdezek, ti pedig válaszoltok rá. -
Nyilván a diákok annyira nem fognak rajongani az ötletért, mint én, mert nekik kell törniük a buksijukat, de azért csak-csak menni fog. Semmi extrát nem akarok kérdeni, csak és kizárólag az alap infókat amit a szellemekről tudni kell. Ez volt életük első szellemtan órájának az anyaga, és nagyon remélem, hogy megmaradt bennük.
- Na akkor fussunk is neki. Aki tudja a kérdésre a választ, az nyugodtan mondja. De ha lehet ne mindig ugyan az az illető válaszoljon, hanem mindig más. Köszönöm!
//Felsorolom a kérdéseket, és aki amelyiket szeretné, arra válaszolhat, de ha lehet mindegyikre érkezzen válasz.//
1. A szellem szónak milyen jelentései vannak?
2. Mi az a kísértet?
3. A kísérteteknek milyen megjelenési módjuk van?
4. Hogy néznek ki a kísértetek?
5. Miért vándorolnak a még mindig köztünk? -

Miután a kérdésekre érkezett válasz én is gyorsan elmondok még pár érdekes információt, amit lényegesnek tartok az első ilyen kis kiruccanáson.
- A szellemeket több szempont szerint tudjuk osztályozni, és így több csoportba is tudjuk őket sorolni. Van első-, második-, és harmadik rend. Az első rendnek egyetlen lakója van, a tiszta szellem, ők más néven az angyalok. A második rend a jó szellemek rendje,a hova 4 fajta szellem sorolható be. A harmadik rendbe pedig a tökéletlen szellemek kerültek, melyekből 5 db van. Mi most reményeim szerint mindhárom rendből megismerkedhetünk egy vagy több szellemmel. Nos akkor induljunk is el. Csak nem várhatjuk meg, hogy ők keressenek meg minket. Vegyétek fel a cuccaitokat, és vessük bele magunkat a Tower rejtelmeibe. -
Kissé színpadiasan közlöm velük a dolgokat, és a rejtelmek alatt a folyosókat értem, de talán nem fognak teljesen hibbantnak nézni.

//Elnézést kérek, hogy csak most válaszoltam. Nem igazán úgy alakultak a dolgaim, ahogy terveztem, és sajnos Viktor sem ért rá írni.//
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. október 25. 10:46 Ugrás a poszthoz

[Attila]


Csodálatos őszi napra ébredtem, kinn sütött a Nap, a fák levelei meg sem mozdultak. Hatalmasat nyújtózkodtam a meleg takaróm alatt, majd mint egy kisgyerek, a fejemre húztam azt, és szenvedtem egy sort. Nem akartam kimászni a meleg ágyból, pláne nem azzal a tudattal, hogy ki kell mennem a felújítás alatt álló lakásba, ahol semmit nem fogok megtalálni. Erőt vettem magamon és nagy nehezen csak kimerészkedtem a konyhába. Szerencsére az én szobám már készen van, sőt a fürdőszoba is. De a nappaliban, a konyhában és Oph szobájában még kupacokban áll a sok cucc, doboz, és a festésen kívül még semmi nincsen készen. Nyuszis mamuszomban eltotyorgok az egyik dobozig, és kiveszek belőle egy bögrét, majd azzal együtt a fürdőbe veszem az irányt. Kávét kéne főzni, de víz az csak ott van. Miután a kávét is előtúrtam a kupacból nincs más hátra, mint, hogy a földön árválkodó kávéfőzőbe töltsem mindezt.
Nem sokkal később kellemes kávé illat tölti be az egész lakást, én pedig kezdek emberi formát ölteni. A hajam már ki van egyenesítve, a szolid smink is sokat segített az amúgy reggelente fal fehér arcomon. Már csak fel kell öltöznöm, meginni a kávét, útközben bezsebelni egy péksütit, és indulhat a munka.
Miután a kávé elfogyott, és én rávettem magam, hogy a kényelmes alvós pólómat átcseréljem egy fehér, hosszú ujjú ingre, egy virágmintás csőszoknyára, valamint egy kényelmes magassarkúra, akkor már indulhattam is. Felkaptam a táskámat, és lenn felpattantam a biciklimre.
Hamarosan már az iskola falai között sétálgattam a tantermem felé, ahol a diákok már "vártak". Megtartottam egy, majd még egy órát, és ezzel le is tudtam a mai kötelezettségemet. Megvártam az ebédet, jól belakmároztam, majd egy ideig a szobámban ücsörögtem. Előző órán dolgozatot írattam a 6.-osokkal, és még javításra várnak a kész munkák. Van köztük nagyon szép, de van olyan is, amin látszik, hogy az illető semmit nem készült rá. Szerencséjükre ezeket a jegyeket nem fogom figyelembe venni, csak szintfelmérésnek szántam, hogy tudjam ki hol tart, mit tud, mit nem tud, mit kell újra átvenni. De ezt ők természetesen nem tudták, amikor írták. Annyira belefeledkezem a dolgokba, hogy mire felnézek a lapokból odakinn már sötétedik. Az órámra pillantok, és 5 órát mutat. Befejezem amelyikkel éppen munkálkodom, majd magamra kapom a szövetkabátomat, nyakamba tekerem a sálamat, vállamra dobom a táskámat és sietősre fogom a dolgot.
Szerencsére biciklivel nincs annyira messze a falu, így hamarosan már a zötyögős utakon tekerek. Hazaérve sietősen rontok be a lakásba, hátha még itt találom a szerelőt, de nem, már elment. Akiket megbíztam a lakás felújításával, azoknak tettem egy kulcsot a lábtörlő alá, hogy nyugodtan tudjanak dolgozni, mivel én csak későn érek általában haza. Szabadságot pedig ezért nem szerettem volna kivenni. Ahogy belépek azonnal feltűnik valami. Dongó nem rohan elém, mint ahogy szokott. Benyitok a szobámba, ott nincs, benyitok Ophelia szobájába, ott sincs, megnézem a fürdőt is, de ott sem találom. Eléggé megrémülök, bár már volt rá példa, hogy lelépett. Akkor a tóparton találtam meg, szóval most is azonnal bezárom az ajtót és sietősen lépkedem a tó felé. Teljesen kiment a fejemből, hogy lehet nem ártana átöltözni. Szóval most magassarkúban kereshetem a kutyát. Gratulálok Vanda, eszed annyi van, amennyi látszik. Miután a tavat félig körbejártam, besétálok a stégre is, hátha ott tanyázik. Hála Istennek nem kell tovább keresnem, mert jók voltak a női megérzéseim. Ott fekszik a végében és meredten bámul lefelé. Odalépkedem hozzá, de közben szólok neki. Nem reagál. Mellé állok és lenézek. Hamar leesik, hogy mi a gond. Rengeteg színes hal úszkál pont a stég végében, és teljesen megbabonázták a kutyát. Leguggolok és én is nézem őket egy picit, amíg rákattintom Dongó nyakörvére a pórázt.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. november 1. 14:53 Ugrás a poszthoz

[Attila]


Kellemes idő van, még a szoknyában sem fázom, így nem kezdem el azonnal hazafelé rángatni Dongót. Ott guggolok mellette és ugyan úgy, mint ő én is meredek magam elé. Ha most egy romantikus filmben lennék, akkor hirtelen megjelenne mögöttem egy elképesztően helyes férfi. Megszólítana, én megijednék, és ahogy fordulnék felé elveszteném az egyensúlyomat, végül pedig a tóban landolnék. Ő utánam ugrana, kihúzna a vízből, majd kimásznánk a stégre. Mindketten vacognánk, mert vizes ruhában azért már hűvös lenne. Ő bocsánatot kérne, és pedig csak nevetnék az egészen, majd meghívnám egy forró teára. A tea mellett fejeződne be ez a fejezet, ugyanis mindketten ráébrednénk, hogy igen csak vonzó a másik fél. Valamint az a pillanat, amikor egy új love story kezdődne el. Sajnos mostanában egyre többet morfondírozok ilyesmin. Eléggé egyedül érzem magam. Ophelia is megtalálta a potenciális exét, és akarva akaratlanul az orrom alá dörgöli. Örülök az ő boldogságának, csak hát a sajátomnak is ideje lenne lassan örülnöm.
A stégen guggolva ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben. Csak meredek magam elé, és hatalmas sóhaj tör fel belőle, amikor is hangokat hallok a hátam mögül. Egy férfi hang szólít meg, én pedig hátra fordulok. Az egyensúlyomat nem vesztem el, így nem jön össze a filmes jelenetem. Lehet le kellene szoknom a romantikus filmekről, és inkább drámákat vagy horrort kellene keresnem.
Ahogy sikerül beélesítenem a képet, azonnal leesik, hogy egyik új kollégám, Attila áll a stégen. Egy kedves mosolyt küldök felé, majd felállok és felé fordulok.
-  Hát ha az rossznak számít, hogy elszökött otthonról, akkor igen. –
Közelebb lépkedem Attilához, hogy ne kelljen hangosan beszélnem.
- Sosem árt, ha valakinek a faluban is vannak ismerősei, én már csak tudom.  Jaj, de udvariatlan vagyok. Attila ő itt Dongó, az én 3 éves amerikai pitbull terrierem. -
Először hozzá szerettem volna tenni, hogy az egyetlen férfi az életemben, de nem akartam azonnal úgy nyitni, hogy gyerekesnek nézzen, szóval kihagytam ezt a mondatrészt.
- Mi járatban vagy erre, ha szabad érdeklődni? -
Igazság szerint jobban végigmérve felesleges volt a kérdés, mivel nyilván csak lejött egyet futni, de sosem lehet tudni.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. december 16. 18:38 Ugrás a poszthoz

[Magányosan]


Nem voltak túl jó napjaim az elmúlt pár héten. Természetesen most kellett feltűnnie egy régi "kedves" ismerősnek is, akitől nem félek, hanem rettegek. Olivérrel az elmúlt napokban párszor összefutottam, átbeszéltünk egy-két dolgot, de az esetek többségében próbáltam kerülni a fiút. Nem lett volna jó ötlet együtt mutatkoznunk. A legtöbb időt az iskola falai között töltöttem, azon belül is a szobámban, ahová csak a mestertanoncok juthatnak be. Beletemetkeztem a munkába, és ez meg is látszott rajtam. Eléggé csapzottan nézek ki, nem úgy, mint ahogy egy vélának illene. Szemeim alatt karikák éktelenkednek, mivel napok óta alig bírok aludni. Ha el is alszom, akkor sem sokáig, mivel megizzadtan riadok fel egy rémálom miatt. A múlt kísért. Az a fránya sötét múlt, ami az ember legszívesebben kizárna az életéből, az emlékezetéből. Nem gondoltam volna 20 évesen, hogy egyszer ennyire a pokolba fogom kívánni magam.
Opelianak kiadtam parancsba, hogy maradjon a suliban, a jól megszokott kis szobájában. Ne menjen haza, és a legtöbb cuccát hozza el. Én is amit csak tudtam, és ami fontos, azt elhordtam onnan, és jó alaposan bezártam az ajtót. Dongó most az egyik kedves szomszédnál csövezik, mivel az iskolába nem akartam behozni. Utálja a gyerekeket, itt meg ugye szinte csak azok vannak.
Napok óta próbálom elintézni az új házat, ahova el tudunk költözni. Szeretem azt a kis lakást, de ott nem vagyunk egyelőre biztonságban. Ismerem Dávidot, elég közelről, sőt, talán túl közelről is. Ha egyszer eldöntötte, hogy megtalál, akkor nincs az a mágustanoda ami őt megállítja. Milyen jó, ha az ember egy "báróval" köt egyességet, főleg, ha egy olyannal, akinek még varázsereje is van. Gratulálok Vanda!
Az új ház messzebb van a falutól, pontosan a falu határában van, benn az erdőben. Természetesen nem annyira benn, de pont úgy, hogy ne lehessen rálátni.
Ophelia egyelőre annyit tud, hogy költözünk. Azt adtam be neki, hogy lejárt a szerződésem, és valaki más vette ki a lakást. Nem fogom elmondani neki, hogy mekkora bajban vagyok. Jelen esetben én vagyok a felnőtt, ő a gyerek, és nem traktálhatom mindenféle problémával.
De Karácsony van, amikor is el kell felejteni azokat a bizonyos problémákat. Az iskola díszbe öltözött és a bál napja is elérkezett. Utóbbin nekem is illene megjelennem, szóval kimozdultam az iskolából. Meglátogattam a faluban az egyik fodrászt, aki egy igen mutatós frizurát alkotott szőke tincseimből. Ezután egyik kedves ismerősöm egy szolid, de mégis elegáns sminket varázsolt arcomra. Meg tudtam volna én is csinálni, de azoknak a karikáknak profira volt szükségük, és sok-sok alapozóra. Sokáig nem vesztegettem lenn az időmet. Visszafelé még beugrottam a lakásba egy ruháért, majd megálltam egy kávéra, és már tekertem is vissza az iskolában. Az út alatt gyomromban végig hatalmas görcs volt, mint ahogy torkomban is.
A nap további részét pihenéssel, majd további készülődéssel töltöttem. Számomra a karácsony színe a piros, így egy ilyen színű, elől felsliccelt ruhát választottam. Amikor elérkezett a idő, magassarkúmban lesétáltam a nagyterembe, és türelmesen vártam, hogy valaki hozzám csapódjon.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. december 16. 18:51
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. december 20. 14:19 Ugrás a poszthoz

[Zalán]


Ahogy nagy magányomban ácsorgok gondolataim valahogy nagyon nem a karácsony körül forognak. Sokkal inkább a körülöttem kialakult zűrök körül. Viszont ideje lenne végre kikapcsolnom a kattogó agyamat, és az ünnepre koncentrálni.
Szerencsére a megmentő "seregem" hamarosan el is indul felém, ami csak akkor tűnik fel nekem, amikor előttem áll. A Serege egyszemélyes, és az egy fő pedig Zalán. Egy mosolyt ejtek meg felé, és amikor a virágot meglátom, az a mosoly még szélesebb lett.
- Óó, köszönöm! Nagyon szép! -
Orromhoz emelem a virágot és megszagolom. Kellemes illata van annak ellenére is, hogy már erősen december közepét tapossuk. Bár a varázsló társadalomban semmi sem lehetetlen.
A virág szaglászása nem tart sokáig, mivel Zalán a kezét nyújtja felém. Sejtve, hogy ebből mi lesz, kissé félve nyújtom felé a kezem. Sok férfi nincs tisztában a kézcsók adásával. A megszokott az, hogy a nő keze a végére tocsog a nyálban, pedig nagyon nem úgy kellene. Sajnálatos módon, én tisztában vagyok a dologgal, mivel mindig is érdekelt a viselkedéskultúra. A rendes kézcsók adásánál a férfi ajka nem ér a nő kezéhez, hanem csak a kézfej fölé tartja az ajkát, de nem érinti hozzá, valamint nem nyom egy nagy cuppanós puszit rá. Szinte még csak puszit sem ad, hangtalan az egész. Ennek ellenére nagyon nem ez a bevett szokás.
Nem reménykedve, hogy Zalán ezzel tisztában van, nyújtom felé a kezem. Nagy megkönnyebbülés lenne, ha a férfi is tudná az etikett alapvető szabályait és nem nyálazná össze a kezem. De majd most kiderül.
- Köszönöm kérdésed remekül vagyok. Végre itt a karácsony! Na és te, hogy vagy mostanság? Igen, egy ital jól esne. -
Újabb mosolyt küldök felé, közben pedig halálra szidom magam, mert nem szép dolog hazudni. Ejj-ejj Vanda, nagyon csúnya dolog! Viszont egy ital valóban jól jönne, főleg ha alkohol is van benne. Az kellene most nekem. Néhány feles, és máris nem agyalnék ennyit.
Ahogy Zalánnal beljebb sétálunk végigmérem a tömeget. Meg kell állapítanom, hogy a fiúk nagy része megfelelően van felöltözve, de nagyon sok lány nem. Mivel esti ünnepségről van szó, így nem félünnepélyes, hanem ünnepélyes öltözet van előírva, ami hosszú ruhát takar. De ezzel természetesen nem kell mindenkinek tisztában lennie.
Útközben pár diákomnak odaköszönök, vagy esetleg teszek egy-egy kedves megjegyzést.
- Amúgy van már partnered a ma estére, vagy te is csak azért vagy itt, mert muszáj? - kérdem Zalánt és legbelül reménykedem, hogy egész este itt marad velem. Semmi kedvem egyedül tengni és lengni a tömegben. Na meg amúgy is szívesen megismerkednék vele jobban.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. december 28. 13:41 Ugrás a poszthoz

[Ophelia, Blaise, Zalán]



Zalán társaságában elfogyasztok egy pohár italt, miközben beszélgetünk. Azonban sokáig nem tudunk kettesben lenni, mivel Ophelia tűnik fel a színen. Eléggé célirányosan felénk tart, és az arcát elnézve nem akarom tudni, hogy mi jár a csöpp fejében. Már ismerem annyira, hogy sejtsem mikor mit árul el az arca. Valóban odacsapódik hozzánk, amit nem igazán értek. Neki elvileg a pasijával kellene lennie, de őt sehol se látom. Furcsa, hogy külön jöttek. Én teljesen abban voltam, hogy majd együtt érkeznek. Ezért is léptem le egyedül, és nem szóltam neki, hogy jöjjön velem. Na de már mindegy. Legközelebb előbb megérdeklődöm, hogy hogyan és kivel jön a bálba.
Természetesen a tőle megszokott kedvességgel nyitja a beszélgetést. Egy szemforgatással reagálom le az "elveszett szépérzékemet", majd sóhajtok egyet, és viszonozom a puszit.
- Te is jól nézel ki. Hirtelen rád sem ismertem ebben a szerelésben. -
Opheliat nem sűrűn láttam még így kiöltözve, ilyen elegánsan és összeszedetten. Lehet csak én találkozom vele mindig rosszkor, de nekem ez az arca még új.
- Amúgy meg nem értem, mi bajod van a stílusommal... - ezt így még hozzáteszem, majd Zalánra nézek, akit Oph is kiszúrt időközben, és jól nevelt gyerekként be is mutatkozik neki. Első gondolatom az volt, amikor tudtam, mi jön, hogy csak el ne rontsa itt nekem azt a csöpp esélyem ami talán van Zalánnál. De kellemes csalódás volt, hogy nála nem valami kedveskedéssel indított, hanem normálisan bemutatkozott.
- Blaise merre van? - érdeklődöm drága rokonomtól, de a választ hamarosan meg is kapom. Pár perc múlva már a fiú is ott ácsorog mellettünk, ő is kicsípve. Nagyon aranyosak együtt, bár féltenem kéne Opheliát a sráctól. Sok jót még nem hallottam róla, de annyira rosszakat sem. Viszont azon az állásponton vagyok, hogy Oph nagylány és talán tudja mit csinál, bár ebben nem mindig vagyok biztos. Sőt, hogy teljesen pontos legyek: az esetek többségében úgy érzem, nem tudja mit csinál, és, jól dönt-e.
- Szia Blaise! - küldök egy mosolyt a fiú felé, majd Opheliára pillantok, majd vissza Blaisere. Hirtelen ötletem sincs, hogy mit kellene mondanom. Itt egy tanár kollégám, aki már egy ideje felkeltette az érdeklődésemet, és nem akarok gyerekesnek tűnni előtte. Itt van Ophelia pasija, akit alig ismerem, csak párszor futottunk össze, akkor is csak pár szót váltottunk. Na és zárásként itt van Ophelia, aki sok-sok mindent tud rólam, és aki a legtöbb oldalamat ismeri. Azt nem mondom, hogy az összeset, de a legtöbbet igen. Előtte sehogy se tudom már szerintem leégeti magam, de a másik két jelenlevő előtt lazán menne. Így csak mosolygok mindenkire, és egy újabb ital után nyúlok.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. december 29. 14:49 Ugrás a poszthoz

[Ophelia, Blaise, Zalán, Viktor]



Az események nem kicsit pörögtek fel körülöttem. Zalánra pillantok, akiről lesül, hogy nem akar belekeveredni ebbe a családi drámába, és inkább távozóra fogná a dolgot. Biccentek neki, hogy nyugodtan lépjen le ha szeretne, teljesen megértem. Úgy fest beletrafáltam a közepébe a dolognak, mivel bocsánatkérő mosolyt küld felém, majd int, hogy később még visszatér, végül pedig lelép. Egy hatalmas sóhaj tör fel belőlem. Úgy fest ezt az estét is egyedül töltöm. Összefonom karjaimat a mellkasom előtt, majd a vitatkozó párost vizsgálom. Hol Ophra, hol Blaisere pillantok, attól függ, hogy ki beszél. Oph elviharzik, de előbb egy kis dobozták vág az asztalra. Nyilván nem tart igényt rá, de az első gondolatom az, hogy majd elviszem haza, és ha megenyhült odaadom neki. Tudom, hogy holnap már bánná, hogy itt hagyta, és mondjuk legközelebb valaki máson látná viszont. Viszont erre nincs lehetőségem. Blaise közli, hogy ő ezt nem csinálja tovább. Ez annyira édesen jött ki, hogy egy mosoly szaladt át az arcomon. Egyszerűen nem bírtam elfojtani. Olyan kis aranyosak még így is, hogy Oph hisztizik, Blaise pedig kezdi feladni, mind az elveit, mind a küszködést. Megcsóválom a fejem, hogy Ophelia milyen fesztivált rendezett. Teljesen nem vagyok tisztában azzal, hogy ez miért is volt. Én csak annyit láttam, hogy a fiú egy másik lánnyal érkezett. Oké, persze, én is biztos kiakadtam volna. Na de ennyire?! Biztos más is van a háttérben. Tekintetemmel követem unokahúgom távolodó alakját, de közben Blaisere is figyelek.
A kisebb panaszkodásra - amit amúgy teljesen megértek - csak egy mondatot tudtam kinyögni.
- Kitartás! - közöltem, de ezt már leginkább csak a fiú hátának, mivel ő is távozóra fogta.
Ott maradok egyedül, és tekintetemmel Zalánt keresem, de a férfi már sehol sincs. Egy mély sóhaj tör fel belőlem. Egyedül maradtam. Újra végignézek a tömegen. Mindenki jól érzi magát, a legtöbbek valakivel vannak, csak én ácsorgok itt egyedül. Úgy döntök, hogy nem égetem magam tovább. A tanári asztalnál ott ül pár kollégám, de most nincs hangulatom csatlakozni. Már éppen indulnék amikor valaki megjelenik mögöttem. Kellemes bizsergés járja át az egész testemet, és a hideg is végigfut a hátamon. Érzem a fiú leheletét a fülemnél, amint belesúgja a cseppet sem tanár-diák viszonyra utaló mondatát. Fél pillanatra még a szemem is lehunyom, és a fiú arcát látom magam előtt. Egy mosoly is megjelenik az arcomon, de amint elém áll, arcom újra komoly. A szívem a torkomban dobog, de tartom magam, és semmi érzelmet nem mutatok ki.
- Köszönöm, és neked is Boldog Karácsonyt! - egy kissé erőltetett mosolyt küldök felé, bár ő ezt nem biztos, hogy észreveszi. Mindig is jó színésznő voltam.
- Nos nem én tűntem el egyik napról a másikra, és hagytam a tanáromat segéd nélkül. - hangomban némi megrovás hallatszik, de őszintén szólva nem tudok haragudni Viktorra. Ami kettőnk között van, az nem elfogadható. Addig nem amíg én vagyok a tanára, addig nem szabadna úgy tekintenem rá, ahogy teszem.
Pár napig ki voltam akadva, hogy lelépett, de idővel elfogadtam, és rájöttem, hogy így volt a legjobb, mivel nem tudom meddig bírtuk volna tartani magunkat. Nem reménykedtem benne, hogy visszajön, és igyekeztem tovább lépni. Félreértések elkerülése végett semmi nem volt köztünk, csak szimplán túlzottan működik az a bizonyos kémia, és ezt mindketten érezzük.
- Mit keresel itt? -
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. december 29. 15:00
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2013. december 29. 16:09 Ugrás a poszthoz

[Viktor]



A kérdéseimre Viktor készségesen válaszol, amit én rá figyelve, türelmesen hallgatok, és amikor kell, akkor hümmögök egyet, hogy értem. Hegyi levegő kellett az eridonosnak, amit teljesen megértettem. Egyrészt azért mert tudom, hogy a fiú egyik hobbija a hegymászás, másrészt ha tehettem volna, akkor én is leléptem volna innen akkor. A kapcsolatunk eleinte tényleg csak tanár-diák szintű volt: Viktor néha pár órát Vandával töltött, átbeszélték a tanársegédi dolgokat, majd a fiú távozott is. De ezek a találkozók egyre sűrűbben fordultak elő, volt, hogy naponta többször is összefutottak. Hamar megtalálták a közös hangot, jókat nevettek, beszélgettek. Nem egyszer megesett, hogy együtt ültek be kávézni a cukrászdába, vagy esetleg Vanda lakását kereste fel Viktor. Szavak nélkül is hamar rájöttek, hogy ez amit már művelnek nem maradt meg azon a szinten amin kellett volna. Vanda még fiatal, és Viktor pedig csak kicsivel fiatalabb nála. Már nem sorolható a fiú kategóriába, hanem sokkal inkább férfi, abból is a nagyon mutatós példányok egyike. Vanda azon kapta magát, hogy keresi a fiú társaságát, mint valami buta kislány. Rá kellett jönnie, hogy ez amit művel nem jó, mivel az állásával és Viktor jövőjével is játszik. Viszont úgy érezte, hogy a fiú is hasonlóan van vele szemben. Az a fránya kémia! A levegő szinte mindig forrt amikor együtt voltak, mivel muszáj volt találkozniuk, hiszen együtt dolgoztak.
De még mielőtt nagyon elfajultak volna a dolgok, Viktor lelépett. Én pedig itt maradtam. Egy pár napig rémes volt, de idővel rájöttem, hogy így a legjobb. Viktor csak jót tett velünk azzal, hogy elment a hegyekbe. Gondoltam, hogyha vissza is jön, akkor én már tudok másképp tekinteni rá, és azok a dolgok is elmúlnak, amik voltak. De nem így lett. Ahogy meghallottam a hangját, és éreztem az illatát, azonnal feltörtek az emlékek, és az, ami anno volt.
Az sem sokat segít a helyzetünkön, hogy Viktor egy kisebb ajándékot hozott nekem. Én semmivel sem készültem, mivel nem tudtam, hogy itt lesz. Kellemetlenül pillantottam a csomagra, majd Viktorra, majd ismét a csomagra. Elmerengtem rajta, hogy vegyem-e el, vagy nem kellene újra kezdenünk azt, amit akkor abbahagytunk. Az eszem azt súgta, hogy nem szabad, mert megint kezdődik minden elölről. Bár sosem lehet tudni, hogy Viktorral mi történt az idő alatt. Lehet fülig szerelmes lett, és boldogan tengeti napjait élete szerelmével. Elszorult a torkom ettől a gondolattól.
Úgy érzem magam, mint valami buta kamasz, pedig nem kellene. Ha nem lennék tanár, ha nem lenne a diákom. Utálom a mi lenne ha gondolataimat!
Végül csak elvettem tőle a csomagot.
- Köszönöm szépen! - néztem fel rá, majd odahajoltam hozzá, és egy apró puszit adtam neki. Viszont az a puszi egy kicsit rossz helyen, a szája sarkán landolt. Hirtelen elkaptam a fejem, mintha nem így terveztem volna, hogy aki esetleg látja, azt higgye. De ha Viktor a szemeimbe nézett észrevehette benne azt a némi kacérságot, ami arra enged következtetni, hogy ezt nagyon is így terveztem.
Bontogatni kezdem a csomagot, és egy notesz bukkan fel, benne pedig egy karlánc. Utóbbit kiveszem, és a noteszbe csak belelapozok. Majd otthon elolvasom.
- Ez...nagyon...szép! Köszönöm! - hirtelen nem találom a szavakat. A karkötőt Viktor felé nyújtom. - Feltennéd nekem kérlek? - kérdem és a csuklómat ott hagyva várom, hogy feltegye.
- Én semmivel nem készültem, nem tudtam, hogy visszajössz! - mentegetőztem, és bocsánatkérően pislogtam Viktorra.
Néma hatásszünet után válaszolok csak a rám vonatkozó kérdésére.
- Nos nem sok minden. Egy új tárgyon dolgozom, elköltözte egy kertes házba és Ophelia is velem lakik. Élem az életemet. - mosolygok rá. Arról nem kell tudnia, hogy hatalmas bajban vagyok Olivérrel együtt. Ez senki másra nem tartozik.
- Meddig maradsz?
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. december 29. 16:11
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2014. január 1. 16:56 Ugrás a poszthoz

[Viktor]



A karkötő felcsatolása nem megy zökkenőmentesen, mivel Viktor keze meg-megremeg közben. Elég sokáig elbíbelődik a karkötővel, majd végigsimít a kézfejemen. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, tudván, hogy már most túl messzire mentünk ezekkel. De úgy fest se ő, se én nem tudunk nemet parancsolni magunknak. Lehet az ünnep váltja ki ezt belőlünk, lehet az a nem kevés idő, amíg nem találkoztunk. Nem lehet tudni, de most mindkettőnk szemében ugyan az csillog. Meg kéne fordulnom és ott kellene hagynom őt, mert ha ez így megy tovább, akkor nem fog érdekelni, hogy az állásommal szórakozok.
Viktor nem engedi el a kezemet, így nem tudom rendesen megszemlélni a kis noteszt, amiben valamilyen irományok vannak. Az eszem nem kapcsol időben, hogy el kellene húznom a kezemet, mielőtt valaki észreveszi. Hol Viktor szemeibe nézek, hol pedig a kezeinkre és a karkötőre. Tanácstalan vagyok. Szerencsére Viktor hamarabb kapcsol, és a zsebeibe mélyeszti a kezeit, majd közömbös hangnemet megütve, egy közömbös témát dob fel. Ekkor egy hatalmas sóhaj tör fel belőlem. Mintha megkönnyebbültem volna. Nyugodtan és kimérten válaszolok neki, majd én is intézek hozzá egy kérdést, mely először megnyugtat, majd idegessé tesz. A válasz első fele, miszerint itt marad, valami kellemes bizsergést váltott ki belőlem. De amikor hozzátette, hogy megfordulta a fejébe, hogy máshol fog gyakornokoskodni, akkor szívem hirtelen hevesebben vert. Nem akartam, hogy elmenjen. Az agyam leblokkol és nem tudom mit kellene reagálnom. De Viktor időt sem ad arra, hogy válaszoljak, mivel menni akar. Megragadom a karját, és megrázom a fejem.
- Ne menj még! – kérlelem, majd Viktor újabb reakcióját látva ismét lefagyok. Közelebb jön és felém hajol. El kellene húzódnom, vagy el kellene löknöm, de én hülye, ehelyett hol az ajkát, hol a szemeit nézem. Ma nagyon nem vagyok a szavak embere, de Viktor annál inkább az.
- Nem szabadba ezt mondanod! Kirúghatnak az iskolából téged is és engem is! Nem akarom, hogy miattam bármi problémád legyen! De… - nem fejezem be a mondatot, viszont Viktor talán kitalálja, mi a folytatás: Te is hiányoztál!
Hezitálni kezdek, de végül megfogom a kezét, majd a táncparkett felé húzom, mintha csak simán táncolni akarnék.
- Gyere! - közlöm vele, majd a tömegbe érve bal kezem a vállára teszem, a jobb kezemet pedig az ő bal tenyerébe fektetem. Táncolni kezdek, és talán ős is követni kezdi a zene ritmusát. Megtartom a kötelező távolságot, mintha csak tanár és diák táncolna egymással - ami amúgy teljesen elfogadott. Viszont nem sokáig maradunk a tomboló tömegben, mert lassan kisasszézunk a nagyteremből, és a faluig meg sem állok. Hogy egész pontos legyek: a régi vadászházig meg sem állunk. Igaz még ténylegesen nem az enyém, de a kulcsokat már megkaptam. Szerencsére a vélaség meggyőzte a tulajdonost, hogy nem fogom kirabolni, hanem csak meg akarom nézni a házat. Holnap vissza kell adnom őket, ha nem veszem ki, de ma estére még nálam maradnak. Ezt ki kell használni, mivel ott senki nem fog keresni engem...minket.
Sajnos akarva-akaratlanul felszínre tört a régi énem. Az-az énem amire nem vagyok túl büszke, és amit nagyon igyekszem elnyomni magamban. Nem tudtam nemet parancsolni a vágyaimnak, még akkor sem ha ezen kettőnk sorsa múlik. Természetesen Viktor bármikor megálljt parancsolhat és leléphet, de nem érzem úgy, hogy ez akár csak egy percre is megfordult volna a fejében. Remélem nem most fog visszatáncolni.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2014. január 1. 17:21
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2014. március 19. 17:24 Ugrás a poszthoz

[Viktor]

"Ahhoz, hogy előre tudj lépni, néha nem szabad hátranézni.
Kísértésbe eshetsz, hogy ragaszkodj a biztonsághoz, a kényelemhez.
Ám a szerelem nem biztonságos.
Nem bízhatunk benne, hogy változatlan marad.
Nem tehetünk mást, mint hogy kitartunk, akkor is, ha sebezhetőek vagyunk..."

Telnek múlnak a napok, és cseppet se nevezném izgalmasnak őket. Opheliát alig látom, szinte csak este esik haza. Nem tudom merre jár és mit csinál, de nem vagyok az anyja, hogy számon kérjem rajta. Olykor teszek valami megjegyzést az új életvitelére, de mostanság már azt se. Őszintén azért kicsit bánt, hogy ennyire passzív lett velem szemben. A másik ember akiről nem tudok hetek óta semmit, az Viktor. Mióta volt az a közös éjszakánk felszívódott. Én nem értem mi ütött belé, de elkönyveltem magamban annak, hogy bepánikolt. Ennek több oka is lehet. Egyrészt a félelem, hogy a tiltott kapcsolat miatt mindkettőnket kirúgnak. Másrészt jó férfi módjára megijedt egy esetlegesen kialakuló kapcsolattól. Harmadrészt pedig rájött, hogy mégse velem szeretne együtt lenni, hanem valami csinos, fiatal, Bagolyköves leányzóval. Egyik variáció se lopta be magát a szívembe. Nincs annál rosszabb, mint amikor már valakit majdnem megkapsz, és aztán az illető úgy dönt, hogy lelép. Nem Viktor lenne az első ilyen...
Eleinte elég sokat agyaltam ezen, de mióta az Edictum főszerkesztője vagyok kevesebb időm maradt ezen agyalni. Jobban leköt a tagtoborzás, a már meglévő szerkesztők terelgetése, segítése, és bizony olykor-olykor a hátsón billentése. Megjelenés előtti napok nagyon nehezek. Előszeretettel csúszik be mindig egy-két határidő túllépés, vagy elfelejtett cikk. Akkor kénytelenek vagyunk mi magunk megcsinálni, vagy ha van egy lelkes írónk, aki bevállalja, akkor ő dob össze valamit az utolsó percbe. 12.-től 15.-ig kissé ingerültebb vagyok, mint általában, de ennek ellenére piszkosul élvezem, és nem bántam meg, hogy megpályáztam ezt a posztot. Imádom mind a szerkesztőket, mind a lektorokat, na és persze ne feledkezzek meg a társszerkesztőmről se.
Egy hátránya van a dolognak: méghozzá az, hogy kevesebb időm jut a tanári feladatok ellátására. De a következő félévben igyekszem ezen a téren is aktívabb lenni.
Egy hű társam azért maradt, aki nem lépett le, vagy passziválódott, ő pedig nem más, mint drága kiskutyám Dongó. Éppen egy kiadós séta után tartok vele hazafelé, csapzottan, fáradtan, de szörnyen nyugodtan. Az erdei séták - melyekbe egy kis futást is vegyítek - tökéletesen meg tudnak nyugtatni. Nem csak kikapcsolódás, de jó testedzés is. Nyárra szeretném visszakapni a bikinialakomat, és Dongóra is ráfért a fogyás, mert a lakásban igen csak meghízott. De most van egy tágas udvara, ahol futkározhat, és naponta vagy kétnaponta jön velem kocogni. Izmos, erős, edzett kutya lett belőle, akitől most már nagyjából mindenki megrémül. Ha valaki jön, akkor ki kell mennem elé, mert Dongó senkit nem akar beengedni csak Opheliát és engem.
Hazaérve egy nem éppen szokványos dolog fogad az ajtó előtt. Egy levél és egy szál vörös rózsa hever a bejárat előtt, a lábtörlőn. Leveszem Dongóról a pórázt és útjára engedem, majd felveszem a lent lévő dolgokat. A borítékon nagy betűkkel az virít, hogy Dobrai Vanda részére. Kibontom, és ledermedek. A rózsa is majdnem kiesett a kezemből... Azonnal berontottam a házba és a fürdőig meg se álltam.

***


Sietős léptekkel haladok a cukrászda felé, és a szívem a torkomban dobog. Az magas sarkú cipőben nem lehet annyira sietni, de én apait-anyait beleadok. Az órámra pillantok, hogy elkéstem-e már, de még nem! A sportos öltözetet most egy fekete, lábhoz simuló nadrág váltotta fel, hozzá pedig egy szürke, apró kék csíkokkal díszített inget választottam. Utóbbi be van tűrve a nadrágba.
Szövetkabátom csak úgy suhog utánam, mivel nem volt időm begombolni. Sálamat percenként elkapja a szél, és majdnem kifújja a nyakamból, de én csak haladok előre, mint egy szemellenzős ló.
A cukrászda közelébe érve lelassítok, és kicsit összeszedem magam. Megigazgatom a kabátot, sálat, nadrágot, inget, hogy azért partiképesen mehessek be az épületbe. Belépek és tekintetemmel azonnal Viktort kezdem keresni. De ő még egyelőre sehol. Kissé lesújtva állok az ajtótól pár lépésnyire és keresem a tökéletes helyet, ahova leülhetek.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2014. március 19. 18:21
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2014. március 22. 11:22 Ugrás a poszthoz

[Viktor]

"Ahhoz, hogy előre tudj lépni, néha nem szabad hátranézni.
Kísértésbe eshetsz, hogy ragaszkodj a biztonsághoz, a kényelemhez.
Ám a szerelem nem biztonságos.
Nem bízhatunk benne, hogy változatlan marad.
Nem tehetünk mást, mint hogy kitartunk, akkor is, ha sebezhetőek vagyunk..."

Nézelődés és keresgélés közben letekerem nyakamból a sálat, és inkább a kezemben tartogatom tovább. Előrébb lépek párat, hátha jobban belátom a területet, az nem jött össze, de legalább sikerült megtalálni egy tökéletes asztalt. Kissé el van dugva, vagyis az egyik sarokban van az ablaknál, így a fény csak úgy száguldozik befelé rá. Már indulnék is oda, amikor hallom, hogy nyitódik mögöttem az ajtó. Megtorpanok, de nem fordulok meg, mert szinte biztos vagyok benne, hogy Viktor az. A női megérzésem legalábbis ezt sugallja. Nem is kell sokáig várnom, hogy megbizonyosodjak róla. Valaki odalép mellém, és köszön. Ha meg se szólalt volna, akkor is tudtam volna, hogy ő az. Rémesen árulkodó jel az illata, amit annyira szeretek, de ő ezt nem tudhatja, mivel soha nem dicsértem, vagy ilyesmi. A kislányos "rajongásomat" megtartottam magamnak, és Dongónak. Általában szerencsétlen kutyának kellett végighallgatnia, ha éppen valami lelki nyomorom volt. Az évek alatt egész jól belejött, és ma már remekül tűri, hogy esetleg ölelgetem, ha olyanom van. Eleinte mindig eliszkolt, sőt volt, hogy morgott is.
Na de kanyarodjunk vissza Viktorhoz.
- Szia! - köszönök vissza, miközben rá nézek, és egy széles mosolyt küldök felé. Ő is mosolyog, mint mindig. Eddig csak nagyon kevés alkalommal láttam úgy, hogy komoly volt. Szinte mindig csak mosolygott, azzal a jól ismert mosolyával. Viktort nem tudom szomorúan elképzelni. A két "dolog" üti egymást.
Mosolyom még szélesebb lett a bók hallatán.
- Köszönöm szépen! Leülünk? - kérdem, és a kinézett asztal felé mutatok. Viktor rábiccent, majd odasétálunk. Lesegíti a kabátomat, kihúzza a székemet, én pedig helyet foglalok, miközben megköszönöm neki a segítséget. Nagyon bírom, hogy ennyire udvarias. Manapság már egyre kevesebb férfi büszkélkedhet ezzel a tulajdonsággal. Ahogy Viktorra emelem a tekintetem elfog valami kellemetlen érzés. Valami azt súgja, hogy ez a beszélgetés nem lesz kellemes, és talán csalódást is fog okozni. Megeshet, hogy attól félek, hogy Viktor lepattint? Valószínű. De még ez is megeshet. Azt csicseregték a madarak, hogy egy másik mestertanonccal nagyon megtalálták a közös hangot. Igazság szerint teljesen megérteném, ha egy fiatalabb, hozzá jobban illő lányt választana. Már megkaptam néhány embertől, hogy Viktor fiatalabb, bohóbb személyiség. Én komoly vagyok és idősebb nála, és emiatt nem illünk össze. Beültették a bogarat a fülembe... De küzdök ez ellen a "kritika" és a belső hang ellen, amit az súgja, hogy "Hagyd őt békén!!!"
- Jól eltűntél. Merre jártál? - töröm meg én a csendet, mivel úgy fest Viktornak nincsenek ilyen tervei. Kényelmetlenül érzem magam, és ideges is vagyok. Próbálom lenyugtatni magam és ezt úgy eszközölöm, hogy a sálamat gyűrögetem és piszkálgatom.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2014. március 22. 11:22
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2014. március 23. 13:49 Ugrás a poszthoz

[Viktor]

"Ahhoz, hogy előre tudj lépni, néha nem szabad hátranézni.
Kísértésbe eshetsz, hogy ragaszkodj a biztonsághoz, a kényelemhez.
Ám a szerelem nem biztonságos.
Nem bízhatunk benne, hogy változatlan marad.
Nem tehetünk mást, mint hogy kitartunk, akkor is, ha sebezhetőek vagyunk..."

Mintha nem az a Viktor ülne velem szemben, akiért annyira nagyon odavoltam. Úgy tűnik, hogy az alatt az idő alatt, amíg nem találkoztunk kicsit átformálódott. Azt nem mondom, hogy jobban néz ki, mert eléggé megviselt és fáradt feje van, de azért nem romlott a helyzet. Még mindig olyan aranyos a mosolyával és a tekintetével, mint volt. Viszont nem látom benne azt, amit ezelőtt láttam. Mintha eltűnt volna az érdeklődése az irányomban. Őszintén, ez egy kicsit bánt, de számítottam rá. Megkapta amit akart, és jó férfihez híven tovább is lépett. Gratulálok Vanda, ez a te formád! Most össze kellene törnöm lelkiekben, mert eddig valami álomképet alkottam arról, hogy mi lesz vele és velem, de ez most elreppent. De egyáltalán nem ezt érzem, hanem valami mást, de én se tudom eldönteni, hogy mit.
A kérdésemre egy szép hosszú válasz érkezik, amit mosolyogva hallgatok végig. Örülök a sikerének és annak, hogy elérte amit szeretett volna, végre tanár lesz. Az is nagyon szuper, hogy az öccse ideköltözött hozzá, és végre nincs egyedül.
- Gratulálok! Örülök neki, hogy összejött a tanárság! - Elgondolkodom rajta, hogy felé nyújtom a jobb kezemet, így gratulálva neki, de az annyira közömbös gesztus lenne, hogy inkább elvetettem az ötletet. Helyette azonban semmi mást nem tudtam kitalálni, így csak mosolyogva ültem vele szembe, és hallgattam. Kicsit megdöbbentett a kijelentése és hangnem, amit használt.
- Igen, nekem sikerült megszereznem a főszerkesztői posztot... - közlöm közömbösen, mert nem tetszik ez a kérdőre vonás. Lehet, hogy ebből még a végén veszekedés lesz?! - Ami a pletykát illeti. Úgy voltam vele, hogy jelenjen csak meg, olvassák csak el, és gondolják azt, hogy megint valakinek szárnyal a fantáziája. Mindenki tudja, hogy a pletyka, az azért pletyka, mert a fele nem igaz. - vonom meg a vállam, és nem magyarázkodom tovább. Persze minden pletykának van némi valóság alapja, de általában szépen kiszínezik őket az emberek. Bennem az futott végig amikor elolvastam, hogy ha nem engedem megjelenni, akkor az körülbelül felér egy vallomással, hogy igen, ez igazság. Ha ezt a szerkesztők megtudják, akkor órákon belül az egész iskola tudta volna, hogy nem engedtem megjelenni ezt a cikket. Butaság lett volna részemről, de ezek szerint Viktor ebbe nem gondolt bele. De miért is várnék tőle bármi ilyesféle gondolkodást, hiszen férfi...
A következő kérdésnél az én pofám szakadt le Viktoré helyett. Arcomra olyan szintű csodálkozás ült ki, mint még talán soha. Hirtelen meggondolatlanságból felállok, átnyúlok az asztalon, és egy méretes pofonnal díjazom Viktort.
- Nem tudom hol hallottál ekkora marhaságot, de megnyugtatlak, hogy te voltál az első diák, akivel félreléptem. Sajnálom, hogy ennyire könnyűvérűnek nézel. Nem képzeltem volna rólad, pont rólad nem, hogy ennyire nem ismersz, és ilyeneket elhiszel rólam. - rosszallóan megrázom a fejem, majd a kabátom után nyúlok. Nincs hangulatom tovább hallgatni az osztásait, és azt, hogy kb. mindenért engem hibáztat. Régen aláztak meg ennyire, még jó, hogy nem nagyközönség előtt tette. Negyedvélaságom kezd a felszínre törni. Egész nyugodt személyiség vagyok, de ha felidegesítenek, akkor az nagyot szól, de most türtőztetem magam, mégiscsak egy nyilvános helyen vagyunk.
Viktor most húzta le magát nálam teljesen. Rá kellett jönnöm, hogy ő még mindig csak egy kisfiú. Nekem pedig egy férfira van szükségem.
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2014. március 29. 15:06 Ugrás a poszthoz

[Viktor]

"Ahhoz, hogy előre tudj lépni, néha nem szabad hátranézni.
Kísértésbe eshetsz, hogy ragaszkodj a biztonsághoz, a kényelemhez.
Ám a szerelem nem biztonságos.
Nem bízhatunk benne, hogy változatlan marad.
Nem tehetünk mást, mint hogy kitartunk, akkor is, ha sebezhetőek vagyunk..."

Sajnos az alatt a kevés idő alatt, amíg még nem voltam tanár elég sok diák csapta nekem a szelet. Már akkoriban is hárítottam a dolgot, mivel reménykedtem benne, hogy megkapom az állást. De, azt be kell vallanom, hogy nem küldtem el őket melegebb vizekre, hanem olykor kicsit hagytam őket udvarolni. Ez még senkinek se okozott problémát, se nekik, se nekem nem fájt a fejem azok után. De egy idő után meguntam, hogy diákok próbálkoznak, és kedvesen megkértem őket, hogy hagyjanak fel ezzel a jó szokásukkal. A tanárok és a falulakók közeledését azonban olykor-olykor viszonoztam is. De ez nem azt jelenti, hogy valami könnyű nőcske vagyok. Na de ezt nem is tiltja semmilyen törvény. Bár az igaz, hogy munkatárssal nem jó dolog ilyen vagy olyan kapcsolatba bonyolódni. Valaki mindig megüti a bokáját, aztán ha szakításra vetemednek, akkor utána jön a kellemetlen hallgatás egymás társaságában. Mert hiába is akarják elkerülni egymást, nem fog menni, mivel egy helyen dolgoznak. Ami itt még jobban nehezíti a dolgot, hogy egy bentlakásos intézményről beszélünk, bár én sose laktam benn. Már az elejétől fogva lenn éltem a faluban. Először a lakásban, majd pedig Karácsony óta a régi vadászházban.
Ahogy tanár lettem megváltoztak a dolgok. Már csak minimális szinten se engedtem közeledni őket. Vagyis, hogy teljesen pontos legyek, amíg megmaradtak a normális kedveskedések szintjén, addig nem szóltam semmit. De voltak olyanok, akik nyíltan kijelentették, hogy mit szeretnének. Mondjuk várható volt, hogy az iskola kemény csávói majd bepróbálkoznak, legalább egy menet erejéig, de őket is elküldtem. Nem kell nekem a fejfájás és idegeskedés. Egészen addig így voltam a dolgokkal, amíg meg nem ismertem Viktor. Ő azonnal levett a bájos, kisfiús mosolyával a lábamról. Bele is mentem sok dologba, amivel ha kiderült volna megüthettem volna a bokám, de nem érdekelt. Annyira nagyon nem érdekelt... Most pedig ott tartunk, hogy itt gyanúsítgat, és úgy érzem, hogy ez az egész ügy halálra van ítélve. Hogy őszinte legyek, most jutottam el arra a szintre, hogy feladom. Nem várok rá tovább, hanem szépen továbblépek, és ezt a mostani viselkedésének köszönheti.
Lábammal kilököm a széket, és már lépek is ki az asztal mögül, közben pedig már bújok is bele a kabátomba. Felkapom a sálamat az asztalról, és a nyakam köré tekerem. Elindulnék a pult felé, de ekkor Viktor bocsánatot kér. Rosszallóan megrázom a fejem.
- Hagyjad Viktor...ezt már elrontottad, tök mindegy. Szerintem nincs többet miről beszélnünk. További sok sikert...- hangomból némi gúny sugárzik, és ez az arcomra is kiül. Igyekszem lenyugtatni magam, és egy hatalmasat sóhajtok. *Nyugalom Vanda, fő a nyugalom* -kántálom magamban. Még mielőtt távozok teszek egy utolsó megjegyzést.
- Én tényleg szerettem volna tőled többet. De ha már most így vélekedsz rólam, akkor nincs értelem tovább folytatni. Bizalom, Viktor....bizalom... - egy mosolyt erőltetek arcomra, melyről lerí, hogy megjátszott. Odalépek Viktorhoz, majd adok egy puszit az arcára, végül mielőtt elhúznám az arcom, suttogva közlöm, hogy: Viszlát Kolléga!
Elhúzódom, majd az ajtó felé indulok.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2014. március 29. 15:07
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dobrai Vanda összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel