Ha az élet olyan lenne, mint egy regény, akarnál élni? S ha egy regény olyan lenne, mint az élet, olvasnál?
Teljesen véletlen kezdődött az egész. S amilyen könnyedén igyekeztem neki egy csepp jelentőséget sem tulajdonítani, éppúgy vált a mindennapjaim részévé ez a kis titok. Valahol… valahol azt hiszem fontos lett, megleltem a saját Narniámat, a hidamat Terabithia földjére és ez piszkosul kellett. Ahogy beléptem a könyvtárba, már mosolyra húzódott a szám, a könyvtáros rám pillantva azonnal megforgatta a szemeit, én pedig ezzel a sunggal meg is vontam a vállaimat. Nem tartoztam neki elszámolással, nem tartoztam az égvilágon semmivel sem, ami miatt úgy érezném, be kell vonnom őt az életembe.
Nem sokat teketóriáztam, jóformán azonnal a takarásban lévő polchoz sétáltam, halvány izgalommal kutatva azután, a bizonyos kötet után, aminek belsejében leltem az első cetlire, majd már számtalan hasonlóra.
Miért bánnám? Ha nem próbálom, nem tudhatom. Boldogan csalódom, semmint őrlődjek, vajon mit szalasztottam el?
Lehuppantam a földre, az ölembe ejtettem a könyvet, ami azonnal a megfelelő helyen nyílt is ki, feltárva elém minden kincsét. Az ismerős-remélt pergamen esett ki belőle, finom illatú tea, ahogy azt Cheshire ígérte, miután bevallottam, fogalmam sincs az ilyen „flancosnak”hangzó dolgokról. Végig vigyorogtam a levelet, miközben betűről betűre faltam azt, elképzeltem a könyvtáros arcát, ahogy levelező partneremre mered, miközben ő újra és újra kikölcsönzi a könyvet, pár órára talán?
Legyenek? A kérdésed szinte már bosszantó, ugyanis elébe helyezni egy-kettőt az összes többinek, olyan, mintha azt kérnéd, melyik kezemet vágnám le szívesebben. Magyar írók… magyar írókat fogsz kapni. : ) Szilvási Lajos és Berkesi András. Berkesi Andrástól pedig olvasd el nyugodt szívvel a Szerelem három tételben című művét és ne rémisszen meg a „romantikus” mivolt. Nem fog elcsöppeni a cukormáz.
A minap megkaptam jó ember vagyok. Mit szólsz ehhez? Jónak lenni… Nem érdekelt, nem kértem, hogy lássanak el jelzővel, és e nélkül is, egyszerűen csak a képembe „vágták”. Lesz min pörögve megteáznom.
„Mondjam azt, hogy jó vagyok? Esetleg azt, hogy gonosz? Céltalan kísérlet volna. Nem mondok magamról semmit. Mit érnek a szavak fedezet nélkül? Semmit. Azt kell elmondanom, mit tettem, az ítélet pedig már nem tartozik rám.”
Ezt pedig tegnap fűztem. Nem neked, de valamiért eszembe jutottál, így gazdát is lelt a dolog, mint annyi minden… Kötetcsere, kötetcsere. Vajon mit szólna a könyvtáros, ha a Kishercegről Tündér Lalára kapnál át? : )
Pandora
Kicseréltem az én becsem, az ő kecsére. Aztán mellőzve ezt a nagyon rémes humorizálás, óvatosan elpakoltam a kötetet, biztos helyre, és mélyen remélve, hogy még nem most jön el a „lebukás” pillanata.