28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves Diákok! Tárgyaitok csereberéjére, azaz leadására október 14-én 22:00-ig van lehetőségetek!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lévai P. Benjámin összes RPG hozzászólása (8 darab)

Oldalak: [1] Le
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 9. 12:23 Ugrás a poszthoz

Woodarn Collenwen;


Új tanév, új feladatok, méghozzá nem is kevés. Épp, hogy csak vége lett a vizsgaidőszaknak, máris újra a kastély falai között találtam magam. A szünidő Bogolyfalván nem volt valami tartalmas, így én nem is bántam, hogy vissza kell térnünk az ódon kastélyba. Szerettem ott lenni, már az volt az otthonom.
Az első iskolai hétvégére semmi különöset nem terveztem, mivel egyébként is volt bőven teendőm, de aztán rájöttem, hogy le kéne néznem a faluba is, mert néhány dolgot sikeresen elfelejtettem megvenni. Mivel egyedül nem szerettem volna leballagni, gondoltam írok Vivinek, hogy kísérjen el, és már épp nyúltam volna a pennám után, mikor észrevettem az asztalon egy fehéres borítékot, rajta a saját, tulajdon nevemet hirdető gyöngybetűkkel.
Ejha, elmehetne jósnőnek...
Eszembe se jutott először, hogy a levelet nem Vivi küldte, de mikor közelebbről is szemügyre vettem a kis boríték tartalmát, rá kellet döbbennem, hogy azok a betűk még véletlenül se hasonlítanak unokahúgom macskakaparásához. Villámgyorsan átfutottam a rövid ám rendkívül határozott meghívást, majd újra és újra elolvastam, de leginkább az aláírás volt az, amin sokat elidőzött a tekintetem. Először nem is rémlett a név: Woodarn Collenwen, aztán mint a villám, úgy csapott belém a felismerés. Ja, hogy az a Wood, a Levitás prefektustársam. Váltottunk már pár szót futólag, és az is rémlett, hogy egy évfolyamba járunk, de a meghívását mégse tudtam igazán hova tenni, hisz nem is vagyunk valami jóba, barátok meg pláne nem, de miért is ne, gondoltam, hisz ez egy jó ötlet! Ráadásul a Pillangóban remek a kaja, na meg igazából választási lehetőséget se hagyott a Levitás.
Tehát összekaptam magam, felvettem egy egyszerű, sötétkék nadrágot, egy szürke pólót, felkaptam a tornacipőim, majd belebújtam a fekete dzsekimbe, és már indultam is.
Egy volt csak a gond: a megadott időpont fél 2 volt, a levelet viszont kb. 1-kor sikerült elolvasnom. Persze azt, hogy elkéstem, már csak akkor vettem észre, mikor leértem a Pillangóhoz. Ha ezt tudtam volna, valószínűleg nem sétálok olyan ráérősen lefelé...
Mikor beléptem az ajtón, egyből a recepciós feje fölött lévő órára terelődött a tekintetem, ami kárörvendve hirdette, hogy 5 perc múlva háromnegyed 2 lesz.
 - Remek... - Morogtam magam elé, majd körbepillantottam, remélvén, hogy Wood azért még nem lépett le. Bár érthető lett volna, mégse tett így. A recepciós már épp sietett volna a segítségemre, mikor észrevettem a fiút, aki az egyik kétszemélyes asztalnál ült. Halványan rámosolyogtam a recepciós hölgyre, jelezvén, hogy nincs szükségem segítségre, majd lassú, némileg bizonytalan léptekkel közelítettem meg a várakozó Levitást.
 - Wood? Bocs, hogy késtem... - Nem akartam mentegetőzni, az nem vallana rám, így aztán csak megrándítottam a vállaim, magamban arra gondolva, hogy még szerencse, hogy ilyen hamar ideértem, mert totál véletlenül sikerült csak elolvasnom azt a levelet.
Odanyújtottam neki a jobbomat, hogy üdvözlésképp kezet rázhassunk, - valami udvariasság szorult azért belém, na - aztán ha a formaságokon átestünk, le is ülök.
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 26. 11:40 Ugrás a poszthoz

Miss LaFonde



15:00
Mivel általában én vagyok az, akire várakozni kell, nem kis erőfeszítésembe került, hogy a megbeszélt időpontra odaérjek a pályára.
Sok dolgom volt napközben, ha pedig épp nem órán voltam, akkor általában olyan helyen, ahol kevesen járnak. Így volt ez az utóbbi időben, vagyis pontosabban az év kezdete óta. Mindenkit kerültem, sehol se lehetett megtalálni, árnyékként éltem napközben, s inkább csak éjszaka másztam elő a rejtekemről, amikor járőrözni indultam. Tulajdonképpen élveztem a prefektusságot, pedig először nem igazán gondoltam volna, hogy lesz jó oldala is.
Amikor az óráimnak vége lett, sietős léptekkel vonultam fel a szobámba, hogy összekapjam magam és a cuccaim a délutáni edzésre - amin kivételesen nem egyedül leszek.
Teljes harci-készültségben, fél vállamon egy fekete táskával, egyik kezemben a seprűmmel, a másikban pedig egy nagyobb, ütött-kopott, barna dobozzal bukkantam fel a kviddicspálya szélén.
Zöld tekintetemmel villámgyorsan végigpásztáztam a terepet, de egy lelket se láttam. Az időjárás nem volt túl kellemes, az égen gomolyfelhők gyülekeztek, így a korai időpont ellenére se lehetett túl sokat látni a szürke, ködös időben.
Léptem még néhányat előre, majd ledobtam a felszerelésem a földre, megigazítottam a nyakam köré tekert fekete sálat és ráhuppantam a barna dobozra.
Lehelyeztem magam mellé a seprűm is, s még vártam néhány percet türelmesen, de mivel senki se volt a láthatáron, úgy gondoltam futok pár kört bemelegítésképp. Levettem a kviddicstalárom és belegyűrtem a táskámba, felhúztam a bézs színű pulóverem kapucniját a fejemre, majd nyugodt, ráérős tempóban megindultam a karikák felé, körkörös mozdulatokat leírva hol az egyik, hol a másik karommal.
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 3. 19:28 Ugrás a poszthoz

Holly


Szokás szerint megint sikerült lemaradnom a reggeliről, így aztán kénytelen voltam a konyhában keresni magamnak valami kaját. A hétvégéim általában így indultak: kései ébredés, laza kocogás, dübörgő gyomorral beesés a konyhába, aztán vissza a körletbe zuhanyozni, mert a manók se bírják a szagom... De azt hiszem, az utóbbi pár napban valami megváltozott, mert valami - vagy pontosabban inkább valaki -, összekuszálta a szálakat.
A szokottabbnál szétesettebb voltam, az agyamban megannyi kusza gondolat kavargott, amiket már meg se próbáltam a helyükre rakni.
Sietős léptekkel végighaladtam nyugati szárny folyosóján, majd bekanyarodtam a konyha irányába. Bevágódtam az ajtón, de mikor megláttam a bent ülő lányt, hirtelen megtorpantam. Megemberelve magam lehajoltam a földön fekvő könyvért, majd az asztalra pillantottam.
Próbáltam legyűrni a macskagyűlöletem, így csak elfintorodtam, de nem szóltam semmit se a rajta randalírozó foltos szőrcsomóról.
- A tied? - Letettem a könyvet az asztalra, és meg se várva a választ, már hátat is fordítottam a lánynak, hogy valami ehető után nézzek.
Hol vannak a manók ilyenkor?
Kinyitottam az egyik konyhaszekrényt, majd a következőt, s az az után következőt is, mire végre megtaláltam amit kerestem.
Utoljára módosította:Lévai P. Benjámin, 2012. december 3. 19:28
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 5. 19:59 Ugrás a poszthoz

Lorelai



Bár én a meccs során egy karcolást se szereztem, mégis követtem a többieket, a gyengélkedő felé, de csak miután megszabadultam a kviddics felszerelésemtől. Az öltözőben lecseréltem a nedves, sáros cuccaim, bedobáltam őket a táskámba az ütőm mellé, aztán indultam is.
A gyengélkedő bejáratától néhány lépésnyire, egy pillanatra megálltam, tekintetemmel végigpásztáztam a diáksereget, amikor pedig végre sikerült kiszúrnom Ikimonot, majd Lorelai-t is, egy kicsit elgondolkoztam. Ahogy láttam a lányok arcán a messziről is jól észrevehető csalódottságot, egy kicsit én is elfintorodtam. Nagyon is bosszantott, hogy hiába tettünk meg mindent, ami csak tőlünk telhető volt, mégis vesztettünk. Én is dühös voltam, csalódott és tanácstalan.
Lori ott ült egy széken, várva a nem is kicsit elfoglalt javasasszonyra, aki láthatólag nem igazán készült fel a sebesült tömegre.
Megpróbáltam rendezni az arckifejezésem, s a lehető legkevesebb érzelem kimutatását produkálni, majd odalépkedtem Lorihoz.
- Egyben vagy? - Kérdeztem a hangomban kevés aggodalommal, közben elkaptam egy széket, és odahúztam a lány mellé, hogy én is letelepedhessek.
- Húzós meccs volt. - Tekintetem Iki irányába fordítottam, akit az ápoló épp akkor látott el.
Elhúztam a szám.
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 19. 16:08 Ugrás a poszthoz

Hugi

A vizsgaidőszaknak gyorsan vége lett, ahogy ez általában lenni szokott, de arra még csak nem is számítottam, hogy jó jegyeket is fogok kapni. Persze, a SVK kifogott rajtam, mondjuk elméletből úgy általában nem is szoktam brillírozni, de most a szokásosnál is rosszabb lett a jegyem. Mondhatni, még épp átmentem.
Mondjuk annyira nem izgattak a jegyeim, sose foglalkoztam velük túl sokat; ami érdekelt, abból észrevehetően jobb is voltam, de az edzés mellett már szinte semmire se maradt időm.
Viszont kivételesen nem azért hagytam el a kastélyt, hogy eddzek, hanem mert élvezni szerettem volna egy kicsit az egyre tavasziasabb időjárást. Sétálni akartam, de persze nem egyedül. Vivit az utóbbi időben nem sokat láttam, mielőtt elutaztam, akkor is csak futólag, amióta pedig visszatértem, talán még annyit se. Egy roppant tömör, rövid üzenettel tudattam vele, mi is a helyzet:

"16:00-kor a szokásos helyen. Most nem kések!"
B.

Tényleg nem késtem. Sőt, már jóval a megbeszélt időpont előtt kint voltam a vadőrlaktól nem messze, zsebre dugott kezekkel, háttal egy vastag törzsű fának támaszkodva. Nem bírtam bent maradni, szinte egész nap kint voltam, még ebédelni is elfelejtettem, amire a gyomrom egyre gyakrabban figyelmeztetett ugyan, de mivel megígértem Vivinek, hogy időben kint leszek, nem mehettem be.
Éhen halok...
Az idő kellemesen hűvös volt, a napsugaraknak már nem volt erejük, rajtam pedig felül egy fekete pólón és bőrkabáton kívül nem volt más. A kezeim hiába voltak a farmerom zsebébe süllyesztve, már le szinte le is fagytak, pedig nem éreztem, hogy fáznék.
A világoskék égen lassan kúszó tejfehér felhőkre szegeztem a tekintetem, csak hébe-hóba néztem a kastély irányába, de Vivi alakját még távolról se láttam.
Hol van már?


zene;
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 21. 16:05 Ugrás a poszthoz

Alig telt el néhány perc, mikor Vivi felbukkant a vadőrlak felé vezető úton. Jó volt végre látni. Őszintén szólva már hiányzott az az elnergia, ami csak úgy sugárzik belőle, és valahogy egyből képes engem is feltölteni már a puszta jelenléte, még akkor is, ha ritka ***r napom van. Bár erre a napra ez egyáltalán nem volt jellemző, mégis sikerült rajta javítania.
- Nem hitted, hogy tényleg itt leszek még előtted? - Kérdeztem, inkább kijelentve; egyáltalán nem állt szándékomban felróni neki azt a pár percet, tekintve, hogy nem egyszer várattam már meg. Szerencsére mindig is megértő volt; sose volt valami jó időérzékem, a memóriámról meg ne is beszéljünk...
Viszonzásképp én is kivillantottam a fogsorom.
- Bocs. - Egy pillanatra elfordítottam a tekintetem  - Bár az utóbbi időben te se erőltetted meg magad. -  Tettem aztán hozzá egy enyhe fintorral.
Ellöktem magam a fától, odaléptem Vivi mellé és enyhén meglöktem a vállammal az övét, majd elindultam előre. Muszáj volt mozognom, már kezdtem fázni, de ahogy elnéztem ő se viselte valami jól az időjárást.
- Hogy vagy?
Utoljára módosította:Lévai P. Benjámin, 2013. március 21. 16:07
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 23. 19:58 Ugrás a poszthoz


Az első válasz nem lepett meg. Így ment ez általában nálunk, de én nem sűrűn folytam bele a kettejük "csetepatéiba". Engem ugyan nem zavart, hogy napokat tölt lent a pincében, de mivel Vivi csőrét igen csak piszkálta, többnyire nem voltam rest becsatlakozni a mentőakcióba. Mivel az utóbbi időben a nagybátyám volt az, akit elsősorban el akartam kerülni, így nem tudtam mit is kéne mondanom.
Hümmögtem és bólogattam, viszont mikor az anyjára terelődött a téma, zavaros de kíváncsi tekintettel pillantottam fel a lányra.
- Képzelem. Mégis mit vár? - Megforgattam a szemeim, a hangom pedig érezhetően gúnyossá vált.
"Egyébként pedig tökéletesen jól vagyok."
Egy pillanatra megálltam és hitetlenkedve bámultam bele a szemeibe.
Nehezemre esett elhinni, hogy valóban így lenne, a mosolya se volt épp a legőszintébb, de nem firtattam. Egyelőre. Csak egy aprót sóhajtottam, majd elfordítottam a tekintetem.
- Semmi. Semmi különös. Csak kellett egy kis tér, meg hát a tanulás... - Motyogtam lesütött szemekkel, kissé megvonogatva a vállaimat. Régóta titkoltam már előtte, de nem tudtam, hogy meddig húzhatom még ezt így tovább, de persze azt se tudtam, hogyan mondhatnám el neki az igazat.
Eltűnni mindenki szeme elől. Az nem volt olyan nehéz, de szembenézni a dolgokkal, már más tészta. Azzal a tudattal pedig, hogy a dolgok szemernyit sem javultak a próbálkozásaim ellenére se, végképp nem tudott volna mit kezdeni.
Meg egyébként is volt elég baja, nem akartam rátenni még egy lapáttal.
- A vizsgák is sikerültek, úgy ahogy. - Tettem hozzá néhány lépés megtétele közben, s egy enyhe mosolyt is villantottam felé. Nem volt őszinte, de hosszú évek alatt megtanultam, hogyan kell elfeni a valódi érzéseket.
- Nem fagysz te meg? - Láttam rajta, hogy ő sincs épp túlöltözve és határozottan fázik, de mivel nekem se volt felesleges pulcsim, nem volt jobb ötletem, mint tovább mozogni.
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 25. 11:01 Ugrás a poszthoz

- Na persze... - Morogtam magam elé savanyúan. Persze, hogy bosszantott a dolog, a helyében én valószínűleg dühösen elhordtam volna mindennek, amiért volt egyáltalán képe levelet írni, de Vivi nem ilyen volt.
- Remélem is, de ha gondolod, kereshetünk valami melegebb helyet. - Nem szándékoztam ugyan túlságosan elhúzni a sétafikálásunk, de ha már egyszer végre találkoztunk, ki akartam használni az időt, mert ki tudja, mikor jut eszembe megint lelécelni...
- Ne aggódj. - Halványan elmosolyodtam, de látva az aggodalmat a tekintetében, képtelen voltam elárulni az igazat. Meg egyébként se tudna segíteni, így aztán meg végképp felesleges lenne tudnia bármiről is. Eddig is megoldottam valahogy, továbbra is menni fog és ehhez egyre makacsabbul ragaszkodtam.
- Semmi se történt, csak a szokásos. - Hazudtam szemrebbenés nélkül. Neki. Annak az embernek, akiben mindig is megbíztam, aki mindig ott volt mellettem, ha szükségem volt rá. Sose hagyott cserben.
Úgy éreztem, én vagyok a legrosszabb ember a világon.
Azzal próbáltam nyugtatgatni magam, hogy mégis csak volt igazság a dologban. Csak néhány nap telt el az utolsó telihold óta, ez pedig még észrevehető volt rajtam. Vivi azon kevesek egyike, aki pontosan tudja, hogy a sápadt arcom és beesett, fáradt szemeim nem a kialvatlanságot vagy a D-vitamin hiányt jelzik.
A fejem majd széthasadt, fáradt és gyenge voltam, de próbáltam nem kimutatni. Nehéz volt, s kezdtem kételkedni benne, hogy hozzá fogok még valaha szokni.
 A főzet, mintha minden egyes átalakulásom alkalmával veszített volna hatóerejéből. Talán csak beképzeltem, ez is meglehet, túlságosan paranoiás voltam, egyre bizonytalanabb. Lassacskán kezdtem elveszíteni minden reményemet.
Megrándítottam a vállaim, lassan elfordítottam a tekintetem, hogy körbenézzek, nincs-e rajtunk kívül más is a közelben, de szerencsére magunk voltunk. Mivel a kastély mindig okoz meglepetéseket, s néhol még a fának is füle van, többet nem mertem mondani Vivinek. Tudtam, hogy anélkül is megérti, hogy most nem vagyok épp a legjobb passzban.
- És mit fogsz csinálni? Az oké, hogy nem akarsz válaszolni, de... - Tereltem aztán vissza a témát Vivi anyjára, mivel azt nem szerettem volna, hogy leragadjunk az én problémáim kivesézgetésénél. - Bár ha jobban belegondolok, minek is válaszolnál egyáltalán. - Összevontam a szemöldököm és megráztam kissé a fejem. Nehezen tudtam magam igazán a lány helyébe képzelni, de azért próbáltam megérteni. Ezen a téren mondjuk ő mindig is jobb volt, én inkább az a "csendes társ" fajta vagyok. Mondjuk ki őszintén: a tanácsaim többnyire ***rt se érnek.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lévai P. Benjámin összes RPG hozzászólása (8 darab)

Oldalak: [1] Fel