28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Laura Emily Hudson összes RPG hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Le
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. október 31. 21:53 Ugrás a poszthoz

H A L L O W E E N  ~   j e l m e z

Az utóbbi időben nagyon nem vettem részt az iskolai életben, sőt, az igazat megvalva sehol sem. Hazautaztam egy kicsit, aztán erre-arra jártam, és persze a vizsgákat megint kihagytam. Megint rámjött ez az idézőjeles züllött korszakom, amikor semmi nem érdekelt, de ezt persze szokásosan már bánom így utólag. Éppen egy pár napja, vagy talán már van egy hete is, hogy visszajöttem az iskolába a kis nyaralásomból, és próbáltam visszazökkenni a megszokott hétköznapokba, amikor már olvastam is a hírt, hogy na tessék újabb rendezvény a kis kastélyunkban, na meg az ünnepség... De próbáltam kicsit lelkes lenni, és mivel láttam, hogy a drága kis szobatársam az egyik szervező, na meg az sem utolsó indok, hogy kijelentette, hogy kötelező mennem, kitaláltam egy jelmezt már jóval előtte, és vártam a napot, hogy elindulhassak.
Aznap este mikor magamra öltöttem a kis Piroska jelmezem, kicsit átigazítottam, halloween-i stílusra, szakadt harisnya, kicsit ijesztő smink, és persze néhol-néhol vérfoltok, a kosárkában sem sütik meg élelem voltak... Mikor elkészültem, indultam is Bagolyfalva felé, a temetőbe, hogy kezdetét vehesse az igazi móka. Egyedül mentem, mivel egy az, hogy nem tudtam kit is hívhatnék, kettő, jó volt ez így egymagamban. Mikor odaértem már voltak páran, egész vicces jelmezek voltak, aztán megpillantottam Mirát. Hát az állam leesett, elég jó kis jelmeze volt, meglepő volt a haja színe is, de tetszett. Rögtön odamentem hozzá, adtam neki két puszit.
- Váó, ezt jól összehoztad. Na eddig mi a helyzet te kis főnök?-vigyorogtam rá, majd pár szó után el is kezdte mondani a feladatot, és félig figyelve, félig nem nyugtáztam a feladatot, és el is indultam a kis ásómmal, kosarammal a temető mélye felé a sírokhoz. Nem is tudom meddig bóklászhattam, meg hány szellemmel találkozhattam, mire eljutottam egy sírhoz, amin találtam egy számot, méghozzá az 5-öst. El is kezdtem ásni, ami elég sokáig tartott, tekintve, hogy nem akartam összekoszolni a jelmezem, és óvatosan dobáltam a homokot. De végre valahára, olyan fél óra után meglett a kis doboz, és talán még egy kis izgalom is volt bennem, amikor kinyitottam, de ez el is múlt, amikor egy  jó adag sütőtöklé landolt az arcomba. Mérgemben csak bevágtam a doboz tetejét, és visszaindultam Mirához, s addigra már nagyjából megigazítottam a sminkem. Még alighogy értem oda, már el is kezdte mondani a második feladatot, ami csak egy egyszerű kis kérdéssor volt, de én már ebben sem bíztam. Meghallgattam a kérdéseket, és már nem törődve semmivel leírtam a válaszokat, és odavittem neki a papírt.
- Remélem, hogy ebben nincs szivatás. Bár, ahogy ismerlek, ebből is kihozol valamit.. -vigyorogtam rá, majd átnyújtottam neki a kis cetlit a válaszokkal együtt.
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. november 1. 18:47 Ugrás a poszthoz

Dávid

A tegnapi este után, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy éjszaka után nem sokat sikerült aludni, jobban mondva semmit. Ágyba is olyan 4 óra körül kerültem, de egyáltalán nem voltam fáradt, sokkal inkább fel voltam pörögve, pedig a kis kincskeresés, meg kvíz egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztem, elbénáztam rengeteg dolgot. De be kell valljam, annak ellenére, hogy mennyire nem volt kedvem az egészhez, annyira jól jött össze a dolog, régen nevettem ennyit. Bár volt bennem egy kis rossz érzés, hogy a tucat emberből csak Mirát ismertem, és ilyenkor jön bennem az, hogy megbánom a dolgokat, amiket tettem. Hogy elmentem több hétre az iskolából, és nem voltam sokkal szociálisabb. Elég magányos kis farkas tudok lenni, de ha egyszer ilyen a természetem?! Sajnos nincs mit tenni. Na de majd most belevetem magam az iskola életbe. A gondolaton jót kuncogtam magamba, és elindultam egy kis sétára a szobából. A hajamat ugyanúgy kiengedve hagytam, kis hullámokkal, mint ahogy tegnap este állt a jelmezemmel. De már nem ijesztő Piroskaként jártam a folyosókat, hanem egy egyszerű farmerben, és fehér pulóverben. Még gyorsan csináltam magamnak egy bögre forró kávét, amit vittem is magammal a kis utamra. Igazából nem tudtam, hogy merre menjek, csak jártam körbe-körbe. Néha láttam egy-egy ismerős arcot, néha pedig a festmények szóltak be valamit, de azokra már megszokásból nem is figyeltem. Annál rosszabb, ha felveszem a kis gonosz megjegyzéseiket. Így meg nem hatnak meg túlságosan, bár be kell valljam, azért akadnak köztük rendesek is, de a kastély másik felében. Jelenleg éppen a bejárat felé kóboróltam, és a pontversenyes homokórákat vettem szemügyre. Mire büszkén kihúztam magam, hogy eddig a Rellon vezet, az egyik gonosz banya már mondta is a magáét, hogy "hiába örülsz kedveském, úgy is a tündéri kis Navine fog nyerni". Ezt azonban már nem bírtam ki, és eléggé hangosan visszakiabáltam neki, hogy "Törődjön a saját dolgával, és ne irigykedjen a fiatalságra." , mire sétődötten elvonult, én pedig bosszankodva pillantottam vissza a homokórákra.
Utoljára módosította:Laura Emily Hudson, 2012. november 1. 20:32
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. november 1. 21:01 Ugrás a poszthoz

Dávid

Hihetetlen, hogy milyen módon fel tudnak húzni az emberek. Vagyis jelen esetben, egy öreg, idióta, vén banya. Aki már igazából nem is él, csak van, és lóg fent a falon. A jelenlegi legfőbb célom az, hogy egy kicsit változtassak ezen a tulajdonságomon, hogy könnyen felkapom a vizet. Nem egyszer vesztem már össze emiatt emberekkel, pedig semmi rossz szándék nem volt se bennem, se bennük, egyszerűen csak elborult az agyam. Jó, mondjuk olyankor mindig van valami közrejátszó tényező, mint például a fáradtság, vagy ha előtte éppen valaki mással vesztem össze, vagy egyszerűen bal lábbal keltem fel. Bár kinél nincs ez így? Mondjuk a Navines emberkéknek elképesztően nagy türelmük, és jóságuk van. Talán ezért is nem szeretem annyira az ő jellemüket, mert egyszerűen csak felidegesít, hogy őket nem idegesíti fel semmi. Érdekes egy jellem vagyok, tudom. Pontosabban temperamentumos, és modnhatni imádom, ha valaki hozzám hasonló, és pörögnek az események, na meg az élet. És nem egy unalmas, kis lötyögős emberkéhez van szerencsém. A nagy gondolatmenetemből persze rögtön ki is zökkentenek, amikor valaki nekemjön, és az értékes, finom, forró kávém kilöttyen az illető felsőjére. És már hallom is a hangját, ahogy elkezd mérgesen rámförmedni. Persze rögtön felmegy bennem is a pumpa.
- Talán nem kellene szétnézni? Egyébként szívesen, máskor is... -morgok rá, s nem is néztem először oda, de aztán csak hajtott a kíváncsiság. Először nem láttam az arcát, mivel próbálkozott, hogy nehogy megégesse magát, de amikor felnéz rám, hirtelen elönt a meglepettség, és a sokk, és talán még a szám is tátva marad egy kicsit. Nem is tudom mit mondjak először, csak bámulok rá, és ahogy látom, talán ő is hasonló helyzetben van. 2 éve ismertük meg egymást egy nyári táborban, talán 2 hetes volt, vagy lehet több is?! És végig együtt voltunk. Nagyon jól kijöttünk, olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást, és mindent megosztottunk a másikkal. Csak hát igen, megszakadt a kapcsolat, nem is tudom már miért. Annyira emlékszem, hogy ezért kicsit nehezteltem is rá... Talán ő nem írt többet?
- Te, én.. hát itt vagyok már majdnem fél éve.. de te? Atya ég, ezt nem hiszem el. Ugyanmár, semmi gond. Túlságosan is hasonlítunk, az itt a gond..- mondom neki, és eldobva a bögrét, ami darabokra törik ugrom a nyakába. Jobbkor nem is jöhetett volna Dávid, pont, amikor annyira egyedül éreztem magam...
- De egyébként meg elszámolni valód van, miért nem írtál? - változik meg a hangulatom, és számonkérően nézek rá.
Utoljára módosította:Laura Emily Hudson, 2012. november 2. 20:45
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. november 2. 18:38 Ugrás a poszthoz

Dávid

Először még talán meg is fordult a fejemben, hogy segítek letakarítani a felsőjét, vagy hogy bocsánatot kérek, amiért nekem jött, és kiömlött a kávém, de azok után, ahogy rám förmedt, rögtön elszállt ez a jótékony szikra a lelkemből. És persze nem bírtam ki szó nélkül. De a mondanóm végére már megenyhült a hangom, és csak az öröm volt jelen. Aztán persze jött a nyakbaugrás, amin még én is meglepődtem, mármint magamon, hogy ilyenre is képes vagyok. Ritkán fordul elő, hogy ennyire kimutatom az érzéseimet, de ebben az esetben valahogy máshogy volt, tényleg őszinte meglepődéssel, és öröm árasztott el. Tudtam, hogy nála is ugyanez a helyzet, ahhoz képest, hogy mindössze két hetet töltöttünk el együtt, és akkor ismertük meg egymást, annak is már több éve. Ki merem jelenteni, hogy jobban ismerem őt, mint akárki mást. Vicces helyzet alakul ki, azután, hogy a nyakába ugrok. Rögtön magához szorít, és még pörögni is elkezdünk, amire hangosan, és önfeledten felnevetek. Körbe sem nézek, bár biztos vagyok benne, hogy többen is idiótának néznek minket, sőt, néhány festménynek még a nem helyeslő ciccegő hangját is hallom, és biztos vagyok benne, hogy a banya az, akivel az imént vesztem össze. De valahogy nem tud érdekelni, igen, csak az számít, ami fontos, és nem hagyom, hogy az ilyenek befolyásolják a kedvemet. Soha nem is hagytam, az már nem én lennék. Ebben is nagyon hasonlítunk Dáviddal.
-Jóó, látom, hülye kérdés volt, csak szerintem sokkot kaptam vagy nem tudom.. De hogyhogy ide jöttél?
Még boldogan vigyorgok rá pár pillanatig, de persze aztán csak jön az elkerülhetetlen, a felelősségrevonás. A megszakadt kapcsolat gondolata még mindig ott motoszkált a fejemben egy nagy kérdőjellel. Akkor tudom, hogy nagyon sokáig magam alatt voltam emiatt, de hát mindegy. Kérdőn nézek rá továbbra is, várva a választ, ami hamarosan érkezik is, bűnbánással. Mikor meghallom az okokat, a kérdő arckifejezés rögtön aggodalommá válik át, és csak hümmögök meg bólogatok.
- Hát, rendben, megértem. De azért egy aprócska levéllel megdobhattál volna, hogy na most rossz a helyzet, nem tudok veled is foglalkozni. De egy részről viszont megértem. Esélyt? Haha, ne viccelj, nem is kell esélyt adni, én nálam nem játszottál el semmit. Így, meg hogy tudom az okokat, főleg nem. Mondjuk velem nem sok minden történt, de mindenképpen össze kéne ülnünk. Akár most, vagy nagyon fáradt vagy? -
Mosolygok rá kedvesen, tényleg nincs már bennem semmi harag. Más esetben biztos, hogy még hagytam volna, hogy szenvedjen az illető, küzdjön csak meg azért, amiért itt elhanyagolt, most meg már beszélgetne, de ez más.
- És melyik házba kerültél? Vagy még nem osztottak be? -kíváncsiskodom tovább, miközben a lábammal a szanaszét szórodott bögredarabkákat összébb rugdosom, és leülök a lépcsőre.
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. november 2. 21:37 Ugrás a poszthoz

Dávid

Komoly tekintettel, de közben mosollyal az arcomon figyeltem, hogy mit készül mondani. Tudtam, hogy elég bonyolult náluk otthon a helyzet, és kényes a téma, mindent elmondott még akkor. De ahogy levettem a hanglejtéséből, és az arckifejezéséből, a helyzet talán még rosszabb lett. Próbáltam bátorító mosolyt küldeni felé, és kicsit jobb kedvre deríteni. Bár addig sajnos nem tudok semmit tenni, amíg nem tudom miről is van szó pontosan. Az igazat megvallva, lehet, hogy utána sem, talán a legnagyobb segítséget azzal tudom nyújtani neki, ha meghallgatom, és beszélgetünk róla. Csak nem tudom milyen kedve van. Ha magamból indulok ki, néha nagyon jól esik, ha kiadom a dolgokat magamból, de néha meg az ilyen emberek, akik segíteni akarnak csak az őrületbe kergetnek. Tudom, tudom... nagyon hangulatember vagyok, az a probléma.
- Akkor látom még mindig nem javult a helyzet. De hát hogy küldhetett ide? És anyukád mit szólt erre? Hosszú sztori, na akkor egyre jobban az az érzésem, hogy nagyon gyorsan le kell ülnünk beszélgetni. -
Húztam fel a szemöldököm. Nem akartam nagyon belemenni itt a témába, inkább csak felszínesen megtudni, hogy mi a helyzet. Jobb lett volna valami csendesebb helyen, nyugodt körülmények között, ahol mindössze ketten vagyunk. Bár ebben az iskolában még a falnak is füle van, ez az egy dolog, amit nagyon utálok benne. Ha valami pletyka van, fél órával később az iskola fele tudja, a következő tíz percben meg már az egész.
- Nem ismered? Ó, ne már, miért?-nevetek fel halkan. - Na, akkor az attól függ melyik házban vagy.-
Mosolyogva nézek rá fel a lépcsőről, de ő nem ül le. Inkább csak várom, hogy válaszoljon, hogy melyik házban van. Amikor pedig meghallom, hogy Rellon, a vigyor rögtö szétterül az arcomon.
- Na neee, komolyan? Én is ott vagyok. Micsoda véletlenek. Akkor mi lenne, ha elmennénk a Rellonba, és esetleg megmutatnám, hogy hol van az újak szobája. És akkor vagy ott vagy az én szobámban megbeszélhetnénk mindent... Vagy ahogy neked jó. -
Ajánlok fel neki pár lehetőséget, csak tud már választani közülük egyet. Bár ha csak a kastélyt szeretné felderíteni, abba is benne vagyok. Csak az a lényeg, hogy vele lehessek, és megoszthassunk mindent, ami az elmúlt két évben történt velünk. Mondjuk azigazat megvallva, nekem is van mit mesélnem, mert ha azt vesszük az életem 180°-os fordulatot vett az elmúlt két évben, és nem biztos, hogy a jó irányba. Válaszként rögtön bele is egyezik, hogy akkor menjünk el a házunk klubhelységébe, és keressük meg a szobáját, így pár percen belül már csak a törött bögredarabok jelzik, hogy az imént még voltak ott valakik.
Utoljára módosította:Laura Emily Hudson, 2012. november 2. 22:07
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Laura Emily Hudson összes RPG hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Fel