36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Benjamin Lawrence Krise összes RPG hozzászólása (31 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. április 6. 00:11 Ugrás a poszthoz

Ophelia

 Hatalmas szívvel áldhatta meg a jó Isten, vagy, legalább is benne van a mókázásban. Nem hitte volna, hogy visszatérte után bárki megleli újdonsült szobája ablakában lógva, miközben levegőzik. Viszont nem is akárki találta meg. Prédikátor vagy bármi más helyett egy leányzó állt elé, elég furcsa kéréssel. Betörni a tanáriba. Nem elsőre tesz ilyet, annak idején már bemerészkedett az oroszlánok barlangjába, és, mivel még mindig él, sikeresen ki is jutott. Nem nagy kunszt, a betörés szó sem illik rá, inkább csak annyi, hogy illetéktelen behatolás. Úgy bizony.
Beleegyezve váltak el, ment a maga dolgára, hiszen volt még pár neki, amit el kellett intéznie, de ezek után már csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnia. Csak pálcáját dugta zsebre, mikor elindul a körletből kifelé, egy gyufaszálat rágcsálva jobb híján. Lassan haladt, nem sietett, a késés sem érdekelte, ő nemigen tart fejbe semmiféle időpontot sem, nem az ő műfaja. Csak halad előre, a jól ismert utat követve igyekszik a tanári felé, vagyis inkább a folyosóra, ahol a megbeszélt találkozó helyszíne volt. Ásított egyet, kihúzva a szájából a gyufát, melyet csak a művelet végeztével tette csak vissza és körbetekintett. Kihalt volt minden, csendes, de hát mit várt, a pizsi fel van lőve, nem mernek kibújni a vackukból a kisegerek. Pedig, csak most kezdődik az élet. Odaérve lassan, már keresi tekintetével a lányt, de nemigen leli. Felvont szemöldökkel tekint végig a folyosón, hogy talán el sem jött, mert berezelt, amikor is érezte a fogást a karján. Hagyta magát, hogy elrántsák, nagy lendülettel érkezett a lány elé, és a falnak támasztva a kezeit, valahol a lány feje mellett, leparkol, széles vigyorral az arcán.
- Bu. - köszönt vissza, ha már ilyen sajátosan tette maga a lány is, és a kérdésre csak gondolkodó arcot vágott. Megingatta végül a fejét, hogy azért mindent nem tesz meg, csak olyat, ami kedvére való.
- Meg nem fixáltuk az árakat.. - kezd bele végül, mintha valóban kért is volna fizetséget, majd ismét vigyorogva tekint rá. - Amúgy nem, csak ma jó napom van. Meg, elég jó volt az ötlet. - bökte ki végül, majd ismét körbetekintett, hogy nem-e tévedt erre valaki, no meg, mire várnak még.
- Most akarod? - nézett le rá végül, várva, hogy mikor léphet az ajtó felé.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. április 6. 15:01 Ugrás a poszthoz

Ophelia

 Nem kérdezte amúgy, miért is akar betörni, mit akar a tanáriból ennyire, hogy ilyenre vetemedik. Ő annak idején csak szórakozásból tette, nem keresett amúgy semmi különöset. Ki tudja, talán a lány is csak ennyit akar. Nem az ő dolga, nem törődik mások dolgaival még mindig, ez nem változott, ahogy a dolgok nagy részei sem. Maradt olyan, amilyen eddig volt, szemernyivel sem lett lágyabb szívű, kedves. A pozitívum itt is az volt, hogy háztársa kérte ilyesmire, nem valaki mezei valaki. Annak talán valóban úgy mondott volna nemet, hogy meg sem hallgatja, vagy rosszabb. Tényleg jó pillanatban lett eltalálva az, hogy megkeresték őt. Elég jó pillanatban.
Továbbra is a falnak támaszkodva ácsorgott a lány előtt, mozdulatlanul, lefele tekintve rá. Csak figyelte, mit művelt a lány, elszórakozott rajta, főleg akkor szélesedett ki jobban vigyora, mikor az elégedetlen arc nézett vissza rá. Szavain csak halkan nevetett fel, hiszen még így is elég mókásan hangzott, hogy őt elkapná bárki is. Eddig sem sikerült, most még a vicc kedvéért is érdekes lenne.
- Nem épp fogoly szeretek lenni. Hát, nem tudom, ki hinné el, hogy megtörtént-e valóban, de azért aranyos próbálkozás volt, elismerem. – paskolta meg a vállát, hiszen jelen helyzetben azt volt a legkönnyebb elérnie. Visszatámaszkodva végül, gondolkodó arccal meredt a falra, hogy mit is akar valójában. Sok dolog megfordult a fejében, de inkább elvetette őket, mivel.. hagyjuk is, mik voltak azok. Nem egy tiszta erkölcsű ember, az már ismert, ilyet feltételezni rég nem is lehetett róla.
- Hmm, mit ajánlasz? – tekintett vissza rá, csibész vigyorral a képén. Valójában a saját válaszát még megfontolja, legvésőbb esetben pedig majd, ha valami nyűgje van, lesz ok, hogy őt cipelje majd magával. Mindennek eljön majd az ideje, ez tény, maga sem vetette még számba, miket fog vagy miket akar elkövetni. Mostanság tervei nem épp a legjobbak, hiszen ahonnan visszajött, nem épp kiscicákat simogattak. Nem tervez előre, már nem és nem is akar. Rájött, hogy totál felesleges, a legnagyobb bulik abból lesznek, amiket öt perc alatt, vagy annál hamarabb születnek meg. Tapasztalat. A lány egoizmusára csak vigyorog, hiszen saját magában is van elég belőle, tudja jól, milyen érzés, milyen. Tetszik neki ez a stílus, legalább már ismer olyan arcot, aki hasonló hozzá. Csak letekintett, mikor a lány keze a derekán pihent és hozzá hasonlóan, hátrafelé nézett, hogy mit szemlélhet a lány. A kapaszkodás nem zavarta, nem mozdult semmit sem, egy biztos támaszkodásnak tökéletesen megfelelt jelenleg. Nem látott viszont semmit, így, Ophelia arcára tekintett, hogy mit kereshet igazán vagy mitől tart.
- Ó, Lyrát már ismerem, amúgy is rég láttam. Prefektus lett? Ez új. Kár volt egy évet kihagyni. De van trükköm a prefik ellen. – terült szét arcán a vigyor, hiszen képességével igencsak szeret játszadozni, a Navine házába is egészen más arcával lógott be. Most is képes lesz majd rá, amint eljön az alkalom, de addig még bőven van idő.
- Már miért ne büntetnének? Nem vagyok képben a dolgokkal. – vonta fel a szemöldökét, jeléül, hogy nemigen tudja, mire céloz. Képben lenne, ha akart volna, de, mint már az kiderült, még mindig nem törődik másokkal. Megörült, amikor végre indulhatott volna, ellökte magát a faltól, már lépett volna, amikor ismét elrántotta. Volt benne erő, az tény, meg hát engedte is magát, lépett volna a tettek mezejére. A szobor mögé kerülve húzódott közel a lányhoz, dőlt úgymond neki, és csak meglepett képpel tekintett elsőre rá, majd, apró vigyorrá formálta a meglepetést.
- Ahogy gondolod. Egész kényelmes így.. – suttogott maga is, miközben végigtekintett magukon, a helyzeten. Fülelt azért, hogy az a valaki erre jár-e vagy sem, de különösebben nem érdekelte a dolog. Jöjjön, ha jönni akar.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. április 7. 21:33 Ugrás a poszthoz

Ophelia

 Mókás helyzet lett abból, ahogyan bujkáltak a senki elől, de hát nem hatja őket a tatár, ráértek. Legalább is Benjamin igen, sosem sietett el semmit, és ő maga sem arról volt híres, hogy a legpontosabb figura lenne, szorgalommal. Akkor már más a helyzet, ha neki tetsző dologról van szó, olyankor igencsak megszorgalmazza magát, mintha kivetkőzne addigi mivoltából. A kérdésre ismét vigyorog, mintha csak vigyorogni tudna, holott sok más arccal is felruházhatja magár, mimikával pedig úgyszintén, most mégis, a helyzet ez illett.
- Hmm.. Inkább cinkostárs. Ennek jobban beillek, mint fogolynak. Hidd el. – fejtette ki a valóságot, mert fogoly nemigen válik belőle ebben az életben. Majd, egyszer, ha nagyon nem figyel. Viszont, eddig nagyon is résen volt.
- Hohóóó, ezt nem kell mondani. Nagyon jól tudom a kamu, nem kamu dolgot alkalmazni. Ez a törvény már jó régóta barátom. De hidd el, ezt nem fogják elhinni, hogy elkaptál. – nyomta meg a lány orra hegyét, mintha valami gomb lett volna, vagy azt akarná ellenőrizni, hogy mennyire puha. Kezét elhúzva vihogott fel halkan, amikor a lány kifejezte a nemtetszését a kifejezés ellen, és valóban, ő sem gondolta komolyan a szó valódi jelentését. De nem tudta kihagyni, ő már csak ilyen.
- Meggondolom. Lehet a végén, egész cuki lesz. – játszadozott kicsit a szavakkal, ha már így megtette nemrég, játékosan cukkolva ezzel a lányt. Amint keze is lekerül róla, a kérdő pillantásra maga is hasonlóképp reagál, hiszen nem tudja, mit akar kérdőre vonni rajta, de nem is gondolkodik a dolgon. Ha fontos, úgy is kiderül, ha nem, akkor nem. Addig is várt, hiszen kíváncsi volt a lány ajánlatára, arra, hogy mit kap a segítségéért cserébe. Kis híján ismét felröhög a dologra, de mókásnak tartja, így, elszedve a nyalókát, bontogatni kezdi azt, és egyhamar a szájában landol. Nyammogva ízlelgeti a nyalókát, mint valami gyerek, és letekintve rá, hümmög párat.
- Ez finom. Ha nem vagy finnyás, adhatok neked belőle. – húzta ki a szájából az édességet, odatartva felé, bár, valahogy sejti, hogy így már nem is kér belőle. A lányok már csak ilyenek, nem értette sosem. Nyál, nyál de nem savas, hogy mérgezést kapjanak tőle. Ő felajánlotta, még hogy nem tud kedves lenni.. ch.
- Hmm, ez túl kecsegtető. Mi lenne ha a rabszolgám is lennél, és megehetném a nyalókát. Ha? Nem dolgoztatlak halálra, de tök jó tudni, hogy van egy rabszolgám. – vigyorog ismét, bekapva a nyalókát, kicsit megrágcsálja a pálcáját. Túl maga labda volt ez tőle, hogy csak úgy veszni hagyja, muszáj volt feltennie tétnek, holott, különösebben szolgára nincs szüksége, a saját dolgait amúgy is egyedül szereti intézni. De tényleg mókás gondolat volt. Tetszett neki. Az olyan, ami tényleg pozitív számára, meg igen ritka. Válogatós, ha már megteheti.
A leskelődése nem járt sikerrel, mivel nem volt kit keresni, meglesni, a terep tiszta volt. Igazából őt már csak a pletykák egy része érdekelte, az, hogy akit még ismer is, merre tengődnek. Annáról hallana még szívesen, tekintve, hogy volt pár, igencsak izgalmas kalandjuk, de amióta visszatért, még nem hallott felőle. Majd informálódik. Lyra viszont még itt van és a tényre, amit közöl, felvonja a szemöldökét. Nem levitás volt? Vagy csak öregszik.
- Óóóó ez merőben új infó és meglep. Bár, sose gond. Jó zöldnek lenni, ezt mindenki tudja, csak nem meri kimondani. – viccelődött a dolgon, hiszen általában tartanak a rellontól, mintsem szeressék azt. Aztán persze ki tudja. A lány szavaira tekintett rá ismét, még mindig a nyalóka pálcikáját fogva, kissé meglepett arccal, ezt nem gondolta volna.
- Megleptél. Bár a húgom is ott van, beszöktem párszor hozzá, csak hogy idegesítsem. – nosztalgiázik kicsit, hogy miket művelt, mielőtt lelépett. Szép idők voltak, ideje lenne újítani, és nem csak ücsörögni. Lehet találna hozzá pajtást is, nem is nehezen. Viszont jobban érdekelte az, hogy mi az oka, hogy ilyenre vetemednek. Ez számára fura volt, amit mondott, nem is tudta mi jó abban, ha az ember ott lakik. De ezt ők biztosan jobban tudják.
- Kertészkedtek? Vagy ennyire szeretitek a gyógynövénytant? Annyi gaz között aludna a fene, vannak jobb dolgok is, ahova költözni is lehet. – gondol vissza a különféle helyekre, ahol bandázni lehet, de neki az üvegház lenne az utolsó hely. Nem egy gazrajongó, ez tény. Amint  a szobor mögé kerülnek, ismét vicces szituáció alakul ki, ahogyan bujkálnak, noha, neki nincs ellenére a dolog, miért is lenne.
- Na várj akkor.. – ragadja meg finoman a lány oldalát, és már fordul is vele, hátát a falnak vetve, most ő a támaszték, a lány pedig fellélegezhet, hogy nem préselődik össze, a perverz szóra vigyorodik csak el ismét, hiszen tény, neki nem csak tiszta gondolatai vannak.
- Nem tagadom.. – húzza be a hasát, mikor a lány megüti, de különösebben meg sem érzi, ez amolyan, kedves gesztusnak is elmehetne.
- Nem tudom, kukkants ki, közben fedezlek. – húzza elő a pálcáját és amint a lány kihajol, hajol ő is mögötte, hogy szemrevételezze a terepet. Mintha valaki közeledne, legalább is az árnyékokból ezt látja. Ideje jobban elbújni?
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. április 9. 20:01 Ugrás a poszthoz

Drágasszáág Kiss

 Végignézett magán, mustrálta, mennyire illik rá az a jelző, melyet a lány biggyesztett rá. Hümmögve emelte fel kezét, nézegette csuklóját, mintha azt méregetné, mennyire illene rá a bilincs, majd fejet rázva leeresztette.
- Á, dehogy. Elbírnál ráncigálni engem? Úgy, hogy még ellenkezem is? – pillantott le vigyorogva ujjaira, ahogyan csuklójára fonódtak, ezzel megfogva őt, mintha nem szabadulhatna többé. Na, azért ahhoz több kell.
- Hmm, mi a tét? – kérdezett vissza, mivel a fogadások igencsak érdekesek szoktak lenni, na meg mókásak. Nem az a félős fajta, aki az ilyenektől berezel, így, valószínűleg igent fog mondani, ha komoly a dolog. Attól függ már csak, mi az ajánlat. A lány kijelentésére viszont elmosolyodik, nem riad meg attól, ahogy rásziszeg, mosolya töretlenül ott virít a képén, mintha le sem lehetne mosni. nem akar erőfitogtatást tartani, hiszen felesleges, így, inkább mindent meghagy a másiknak, most nem az a cél.
- Én egy percig sem kételkedtem ebben, kisasszony. De én sem a gyengék közé tartozom. – jelentette ki kissé egoistán, de valahogy így is volt a dolog. Ami érdekli, abban a tökéletesre hajt, ami nem, azt veszni hagyja. Nem olyan egyszerű legyűrni őt, sőt. Túl szívós fajta. Viszont nem feszegette tovább, hagyta, hogy a lány vehessen egy mély levegőt, és eltüntethesse agresszívabb felét, ha egyáltalán akarja. Neki amúgy mindegy, hogy hogyan viselkedik vele, tud ő nagyon is kedves lenni, ha hozzá úgy viszonyulnak. Eddig még gond nem volt vele, talán nem is lesz. Kíváncsi rá.
Ahogy tartotta a nyalókát, úgy tartott a felajánlás is, de sejtése beigazolódott. Vállát megvonva hagyta a dolgot, kapta be újra a nyalókát és ízlelgette. A kijelentésére a szemét forgatta, hiszen maximum kajálni ha volt eddig, semmi több. A mocskos dolgok most elkerülték, de majd eljön mindennek az ideje, csak nem veri nagy dobra.
- Nekem a számban volt a nyelvem, egész végig. De e tudod, több marad nekem. Tényleg finom. – élvezte tovább az édességet, rég evett ilyesmit, nem volt rá ideje, sem alkalma, hogy csak úgy bekapjon egy csokit, vagy valamit. Elfoglalt volt, de most, hogy itt van, mindenre lesz ideje. Túl sok. A lány kijelentésére ugyan megjátszott, de bús arcot vágott, mintha valóban bántaná a dolog. Gondolta, hogy amúgy nem fog bejönni, de így mégiscsak mókásabb volt lereagálnia a dolgot. No mindegy, majd egyszer lesz egy rabszolgája.
- Káááár… ha ezt tudom.. De, még lemoshatom a nyalókát, visszaadom és.. minden megoldva. – vigyorgott ő maga is, a zseniális ötletét, megoldását a dologra, persze már csak a poén kedvéért. Az élet ilyen, fura, mókás és őrült. Főleg a közelükben. Viszont, hogy a szolgaságról lemondott, új dolgokat tudott meg. Róla is, Lyráról is, így, figyelmesen hallgatott és bólintott. Valahogy megértette, hogy miről beszél, hiszen nem egyszer tévedt a közösségbe és tapasztalta meg maga is, milyenek az ottani viszonyok.
- Ja, tudom. Furák. Vissza kellett fognom magam, hogy ne legyen igazi rellonos. Bár amúgy sem ismertek volna fel, jó volt az álcám. – emlékszik vissza Thomasra, aki az ál-navinés fele volt, ha épp arra járt. De ez is a múlt. Az Üvegházra koncentrálva idézi fel annak látképét, de csak elhúzta a száját. Neki nem jött be sosem, bár lehet, hogy a rossz feléről közelíti meg. Amit a lány mond, az egy jó érv mellette, hogy együtt lehettek, de akkor is. Ott van a menedék az erdőben, vagy akármi. Ő van olyan ökör, hogy a kísértetházban is elaludna.
- Tényleg poénnak hangzik, de nem akarom, hogy egy izé növény fojtogasson a csápjaival, vagy mi az. Ahh, mindegyikőtök szeretett ott lenni, ahol addig volt. Okos ötlet, csak nekem nem nyerő. Bár most jó a szobám, előzőleg volt elég rossz. – túlzsúfolt, unalmas, csendes. A mostani is tele van, de talán nem lesz olyan lapos, mint az eddigi. Aztán ki tudja, de majd tesz róla. A helycsere után a falnak dőlve pihengetett, mintha csak szemlélődni jött volna a szobor mögé, nem pedig bujkálni. A lány megjegyzésére vihogott egy sort, fejét megrázva mutatta, hogy azért nem úgy vannak a dolgok, ahogy azt gondolja.
- Akkor lenne az, ha te tiltakoznál, kettő, mivel elmúltál 14, így már nem számít annak éééés, nincs 10 év sem közöttünk. Nincs itt semmi pedofília. – magyarázta meg a dolgokat, és maga is egy nyelvöltéssel válaszolt. A felszólításra vonta fel szemöldökét, hisz meglepte, hogy ilyet kér tőle, de vállat vont. Neki édes mindegy, ha ezt akarja, megkapja. Nyalókáját a szájába véve, pálcáját a lányra szegezve választotta a kedvesebb, és hozzá jobban illő megoldást.
- Silentio. – mormogta a varázsigét, és a némaság már meg is volt oldva. Ugyanilyen hamar meg is fogja majd szüntetni.
- Jelezz, ha már elmúlt. – vigyorgott egy sort, majd kilesett a szobor mögül, pálcával a kézben és figyelt. Talán mégsem erre tart az a valaki. Kár érte, jól szórakozott volna.
- Finite. – morogta ismét, feloldva a lány szájzárát, hiszen, úgy nézi, elmúlt a vész. De ha mégsem, akkor így jártak. - Elment, elvileg. – jelentette le végül, mintha a haditerv része lenne.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. június 1. 20:33 Ugrás a poszthoz

Mágustusa nyitóbál
Egyedül, egyelőre


 Mióta megszerezte a jelentkezési lapot, és Amira kezébe adta, kíváncsian várta, hogy a Tusa elkezdődjön. Tudta jól, hogy a nyitóesten még nem kell megmérettetniük magukat semmiben sem – kivéve, ha piteevő versenyt nem rendeznek a desszert alatt -, arra viszont nagyon is kíváncsi volt, kik azok a személyek, akik hozzá hasonlóan, megkaparintották a lapot. Nem tetszett neki ez a titokzatosság, a susmus, túl türelmetlen, és ez esetben túl kíváncsi is volt a nevekre. Viszont azt is tudta, hogy ha még fejre is áll, akkor sem ismeri meg idő előtt a tagokat. Na de majd minden elválik egykettőre, hisz a nyitóest is pillanatok alatt eljött.
Nem szereti, sőt, kifejezetten utálja, ha ünnepélyesen, alkalmi öltözékben kell megjelennie valahol. Sosem tartozott viselkedéséhez az ilyen, az iskolai ünnepségekből pedig javarészt kimaradt, vagy csak a vacsora miatt tisztelte meg. Mégis, most megemberelve magát, zakót húzott fel, egy fehér inggel, de már a nyakkendőt lehagyta. Nem akarta megfojtani magát. Sötét nadrágjához tornacipőt húzott, elegánsabb híján, haját szokásosan laza, kócos copfba rendezte tarkóján, arcán pedig kaján vigyorral indult meg a nagyterem felé. Se kísérő, se senki, akitől elbúcsúzhatna. Amolyan magányos farkasként vonul a terem felé, és körülbelül így is fog távozni a lakrész felé, ahol a tusa ideje alatt fog élni. Nem érzelgős típus, rideg, mint mindig, jelenleg is csak magához kötődik. Ő már csak ilyen. Odaérve lép be, szinte elsőként, időben, hiszen nemigen szeret késni, csak épp, ha megesik, az is azt bizonyítja, mennyire szabad lelkületűnek érzi magát. A díszletet fapofával nézi végig, semmi „hű” meg „ha”, majd zsebre dugott kezekkel lépked az asztala felé. Nem ül le azonnal, a bejára felé fordul,ácsorogva bámészkodik kicsit, nézi, kik jönnek be az ajtón, kik tűnnek ismerősnek neki, de ezen látvány híján leül, úgy szemlélődik tovább. Unott képpel fordul végül a másik vég felé, szegezi tekintetét a tanárok a vendégek felé, nem figyelve már azokra, akik épp most közelednek felé. Elbambulva, majd fojtottan ásítva dől hátrébb végül, órájára tekintve, majd ismét a bejárat felé. Túl korai volt, de ezt már csak egy sóhajjal és a kezében forgatott pálcával ellensúlyozza.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. június 1. 22:32 Ugrás a poszthoz

Bál ~ Ophelia

 Újabb ásítás. Lassan gyűlik a tömeg, de túl lassan ahhoz, hogy az idő normál ütemben teljen. Ezek szerint csak ő jött egyedül, és ő fordított a készülődésre kemény öt percet. Jellemző rá, hogy nem törődik sokat az ilyen dolgokkal. Minek? Majd a lányok aggódnak a ruhájuk miatt helyette is. Így, zakóját kigombolva könyököl az asztalra, unott arca még mindig nem változik, annak ellenére sem, hogy emberek száma gyűlik lassan köré. Igen, fejben már a vacsoránál jár.
Elnyom ismét egy ásítást, azért még sem akar szamárbőgést produkálni, mikor véletlen kiszúrja a felé igyekvő alakot. Felvont szemöldökkel fordul az igencsak felé siető Ophelia felé. Meglepetten tekint az alkalmi ruhába bújt lányra, hiszen ezen ruha látványa rajta neki furcsa momentum - de nem feltétlenül rossz, sőt -, majd arra a tényre, ahogy viselkedik. A szavai hallatán kikerekednek szemeit, körbetekint, mintha azt keresné, van-e még valaki, aki Benji névre hallgathat-e, vagy, hogy tényleg neki szánja-e a mondandóját, és mikor ez véglegesen tudatosul benne, lengyel anyanyelvén ad hangot a látványnak.
- Ehh..? - tekint le végül a lányra, aki hozzáfutva öleli át a derekát, és tovább folytatja, a tőle szokatlan megnyilvánulást. hogy mit mondott?
- Fejbe vertek, szivi? Vagy valamit bekaptál? - szólal meg végül, hihetetlen udvariassággal és érzelmességgel, majd, mikor a lány a mellkasába fúrja a fejét, leesnek neki a dolgok. Elvigyorodik, de csak haloványan, majd, hihetetlen komoly arcot vágva nyúl be finoman a lány álla alá, emeli meg fejét, hogy tekintetük összeérjen, mintha valami hihetetlenül romantikus jelenetbe csöppentek volna.
- Muszáj mennem.. már nem léphetek vissza. Itt kell hagyjalak, a nevem a cél. Ha visszalépek, megszégyenülök, és örökké rám ragad, hogy gyáva vagyok. Így is tudnál szeretni? Egy gyáva nyulat? - kérdez vissza, de már nagyon ott tart, hogy kirobban belőle a röhögőgörcs. Idegen szavak ezek a szájából, de ha már a lány jelenetet rendez, beszáll maga is. Nem röhögés tárgya akar ő lenni. Finoman öleli át a lány derekát maga is, és vonja magához közelebb ezzel, mintha magához készülne szorítani őt, és csak ez után folytatja ál-romantikus monológját.
- Elmegyek, muszáj. De visszajövök, meg kell értened.. nem maradhatok itt, veled.. - néz mélyen a lány szemeibe, közelít arcával övéhez, mintha pillanatokon belül forró csókban akarná részesíteni, de még mielőtt ez megtörténne, ajkai vigyorra húzódnak, komiszra, olyanra, amely jellemzi őt, amely nem olyan idegen, mint az eddigi, szenvedélyes pillantása.
- ...másrészt meg, szét kell rúgnom pár hátsót, hogy nyerhessek. Rég szórakoztam, és a végén ünnepelni fogunk, kegyetlenül. - nyom egy csókot végül a lány homlokára, és jót röhögve huppan vissza a székére, megveregetve a maga melletti széket.
- Csüccs. - lép túl a ki színjátékon ennyivel, azzal meg végképp nem törődve, hányan nézhették végig. Show-time.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. június 23. 19:04 Ugrás a poszthoz

Cica Kiss
még a tusa előtt


 Szabadlábon védekezhet még egy ideig, és ezt kiélvezi. A tusa némileg megköti majd ebben, nemigen mehet majd messzire, de hát, a győzelemnek ára van és ezzel nagyon is tisztában van. Nem búcsúzkodásképp, csak lazításképp indult meg egy kis sétára, egy apróbb kirándulásra. Egyedül volt, sosem kér senkit, hogy kísérje bárhová, neki így is tökéletes megfelel. Kellő füstfelhővel övezi magát, miközben káros szenvedélyének élve sétálgat, figyeli, ki merre jár, mit csinál. Sehol senki alapon unott arckifejezéssel szemléli a tájat, viseli el az amúgy igencsak fullasztó hőséget és felhagyva a füstölgéssel, egyhamar szabadul meg felsőjétől. A földre dobja hanyagul, miközben leül, egybe olvad csendesen a környezetével, és vár a valamire, akármire, ami feljebb viszi a kedvét és nem untatja halálra.
Napfürdőzve, szinte megrendelésre figyel fel egy igencsak ismerős szőkeségre, ahogyan közeledik a hely felé, és úgy dönt, háttérbe húzódik, csendesen elbújik, megvárva, hogy közelebb érjen. Reméli, hogy nem szúrja ki, terve ezen része sikerül is, hiszen a lány nem szúrja ki, sőt, még énekelni is kezd. Szélesen elvigyorodik a nóta hallatán, hallgatja csendben, vár a megfelelő pillanatra, amikor előléphet. Egyhamar következik be, lép a lány a tó közelébe, ami már tökéletes meghívó a számára. Lassan, halkan, feltűnésmentesen bújik elő, közeledik felé, settenkedve, hogy ne keltse fel a figyelmét.
- Bú! - ijeszt rá végül, amint mögé ér, majd, finomat lökve rajta, a vízbe küldi őt, ahova amúgy is igyekezni készült. Sikeres tervét letudva neveti el magát, ül le a fűbe, pólóját az árnyékban hagyva, és a kacajt elfojtva vigyorog rá Opheliára.
- Szerbusz, kellemes a víz? - kérdezi nagy ártatlan képpel, mintha nem tett volna semmit sem az elmúlt pár másodpercben. Ahogy ismeri a lányt, előbb úgy is robban, amire teljességgel fel van készülve. Már amennyire.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. június 23. 20:59 Ugrás a poszthoz

Cica Kiss
még a tusa előtt


- Ne hízelegj, mert belepirulok. - szélesíti ki a vigyorát olyannyira, hogy már lassan Joker is megirigyelné azt, miközben a vízben pihenőt nézi. jól esett neki, hogy sikeresen megtudta viccelni őt. Elvégre, ilyenek a barátok nem? Mindig csalnak valahogy mosolyt a másik arcára, vagy legalább a magukéra. Főleg ő. Amint felé pillant, épp kényelembe helyezi magát, lábát a vízbe lógatja, kezével támaszkodik a fűben, arcán meg még mindig ott ül a vigyor.
- Nem kell mondani, nagyon jól tudom. De ezért szeretsz, ugye? - kérdezi a tényt, ami már kettőjüket nézve is irreális, hiszen mind a ketten eléggé furcsa és sajátos felfogással, és életstílussal rendelkeznek. Talán pont ezért jönnek ki jól egymással, hasonló ügyeik és érdekeik miatt. A kérdésre az ijedtség csak színészi felindulásból ül ki arcára, hiszen nem tart ő attól, hogy ténylegesen tudna fájdalmat okozni neki a másik, vagy akarná azt. Megcsóválja a fejét, ciccegve, mint aki rosszallná, hogy a másik így beszél vele, közben feltápászkodik.
- Minden vágyam, hogy becibálj, tudod te azt. Szeretem ha kicsit fáj. - vált mazoista szerepre, miközben lép egyet a víztükör felé. - A tusán.. - kezdett bele a merre jártál témába, de félúton megakad minden, hiszen igencsak furcsa, igencsak szúró érzésben részesül. Méhcsípés? Nem épp annak érzi, sem azt a furcsa, meleg-szerű érzést odabent. Tekintetét visszaemeli előre, és úgy pillant Ophelia-ra, mint most lenne az első. Arca ellágyul, vagyis sokkalta lágyabb, kedvesebb vonásúvá válik, mint átlagosan, szemei csillognak, vigyor helyett ajkaira mosoly húzódik.
- Ophelia. - indul meg felé a vízben, egyenesen felé, a furcsa, újszerű érzéstől vezérelve. A szerelem megfertőzte, és teljesen hatalmába kerítette őt, nem tud mit tenni ellene, jelenleg nem. Így, a frissen született lovag a kezét nyújtja a lány felé, finoman kulcsolja ujjait a csuklója köré, miközben felhúzva vonja magához, arcát csodálva, közelebb kerülve hozzá.
- Már én is vártam, hogy lássalak, talán jobban is, mint ahogy azt lehetne. - súgja neki, csendesen, nem olyan harsányan, mint ahogy nemrég kacagott. A régi, a saját normális énje egy ilyen monológot komolyan nem mondana, valószínűleg már rég röhögőgörcsben tört volna ki, de most jelenleg minden szava teljesen komoly, érzelemdús.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. június 24. 00:44 Ugrás a poszthoz

Angelina & Amanda
a szabad hétvége utolsó napján


 Meleg, meleg, forró, hőség, sivatag. Csak ezek járnak a fejében. A kis nyaralásnak köszönhetően bőre most kissé vöröses, már barnuló szakaszba lépett, nem néz ki úgy, mint egy sötétben tartott hipó reklám arca. Nem mintha neki ez fontos lenne, majd mikor vedleni kezd, mint a kígyó, lesz miért morogni, csak erre jó a nappal való találkozás. Így, egy saját maga térdnadrággá alakított farmerben és fehér trikóban csoszog a birtokon, miközben jéghideg tonikot szürcsöl. Jólesően sóhajt, ahogy némileg hűt ezzel magán, és megállva körbeles. Nemrég ért vissza, de nem tudott a fenekén nyugton ülni, a lepakolás után kimerészkedett egyből. Terve ugyan nincs, még annyi sem, amennyivel máskor beérné, de az improvizálás hasznos dolog, él vele.
Megindulva végül, követi az orrát, menetel előre, mintha tudná, hova is megy, egyre közelebb érve az erdőhöz. Elgondolkodva játszik el a ténnyel, hogy mennyivel lehet hűsebb a fák sötét árnyékai alatt, nem figyelve a tényt, hogy mik lakoznak benne, így útját folytatja az ígérkező hűs felé. Eljutni viszont már nem jut el, csak az erdőt övező helyig, a vadőrlakig, ahol belebotlik egy barna hajzuhatagba. Még csak messzebbről látja őt, mögötte ácsorog, megállva, és próbálja kitotózni, kivel is áll szemben. Hunyorogva méregeti a hajzuhatagot, amely ismerős számára, kicsit jobban megnézve ismeri fel az egyik háztársa arcképét, a prefektuslányét. Elvigyorodik, hiszen ő mindig a kellő formában köszönti az útjába kerülőket, ismerősöket, majd felötlik agyában a tény, hogy legjobb tudomása szerint, a lányból kettő is van. Ikerhúg, ikernővér, eleve maga az iker dolog számára ijesztő kissé, hiszen ha belőle lenne kettő, akkor nemigen járna jól az emberiség. De most, nem is magát akarja megkettőzni, de tökéletes tipp arra, mihez is kezdjen. Így, visszahúzódva az árnyékba, a mágiát felhasználva faragja magát a tökéletes klónná, az ikerré, arcán pedig kaján vigyorral szemléli végig magát a művelet végén. A papucsából, mely eddig lábán pihent, kilép, hiszen feltűnően nagy lenne lábára, ruháit pedig megigazgatja magán, hogy álljon is valahogy, nőiesebb legyen egy fokkal. Csak ezek után lép ki a tettek mezejére, indul meg a lány felé, haját félresöpörve arcából, és egy mozdulattal melléteremve huppan le a földre.
- Szerbusz. – köszön rá, próbálva tartani a szerepét, mocsok, feltörő vigyorát és nevetését pedig mélyre eltemetve, hogy ne bukkanjon elő. Addig is a firkálmányokat szemléli kölcsönzött íriszeivel.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. június 27. 01:02 Ugrás a poszthoz

Cica Kiss
még a tusa előtt


- A lila sem zavar, elfér rajtam, nem? – vigyorgott egy sort a kijelentésen, mutatva, hogy nem fél tőle, és hogy hallja, amit mond a lány. De persze tudja azt is, hogy ilyesmiért nem esne neki, mármint, normálesetben. Aztán Isten tudja, mikor lesz olyan helyzetben, amikor megtenné. Mivel nem jós, nem tudhat ilyen helyzetekről, majd első kézből tapasztalhatja meg, amikor eljön. Ha eljön. Először meg kell érni.
- Mindig szerencsém van, erre már rájöttem. – fényezi magát, de csak a hecc kedvéért, bár az egoizmusa megvan hozzá, ilyen feltűnően azonban nem szokása fényezni magát ezen téren, nem olyan stílusa.  A nagyképű, sunyi kis senkiket amúgy sem kedveli, ezt már megmutatta akkor, amikor még a régi iskolája falai közt vandálkodott. Egyik ilyen eredménye, hogy most itt van, ezen iskola falai közt. Még mindig nem tudja mérlegelni teljességben, hogy melyik lett volna jobb folytatás. Ott vagy itt? Itt megért pár dolgot, sőt, nagy dolgokat, de ott lehet, hogy nem alakult volna így a történet. Az érem két oldala mást és mást sugall. Ő pedig kíváncsi lett volna, milyen történetet szán a másik fele.
- Viszont kifejezetten jól áll neked az ázott mókus szerepe. – heccelte egy kicsit tovább, csipkelődött, de a válasz elmaradt. El, hiszen olyasmi történt, amire egyikük sem számított. Gondolatban, a maradék józan eszének – ha józan volt egyáltalán – egy kis szeglete azt súgta, talán nem kéne közelítenie, talán ő nem érez úgy, mint ahogyan ő maga. Tévedett. Tévedett, hiszen amint közel került hozzá, látta az arcán mindazt, amit látni is akart. Idegen érzés volt legbelül, de hatalmas öröm, meleg boldogság, amely átjárta porcikáit, miközben magához ölelte a lányt. Hirtelenjében minden addigi gondolata elpárolgott, nem tudott mit mondani, nem találja a szavakat arra, amit ki szeretne fejezni. Amint a lány karjai körülfonják nyakát, elmosolyodik, de nem abba a szokványos, őrült mosolyra húzódnak ajkai, sokkal inkább békés, boldogsággal telibe.
- Nem tudom, lehet. De azt igen, hogy az enyémek a te szemed szépségével fel sem érnek. – idegen szavak szájából, nem is tudja megmagyarázni, honnan jönnek ezek, mi készteti arra, hogy ezeket mondja neki. Arcát csodálja, figyeli minden apró részletét, mintha most látná először. De amint a lány arca a mellkasába fúródik, arcára kissé kiül a meglepettség. Finoman öleli jobban magához, hallgatja szavait, és megcsóválja finoman a fejét.
- Egyhamar vége, hidd el. De.. te bejöhetsz hozzám, amikor szeretnél. Tény, ez nem teljesen olyan, mintha nem lennék a tusán, de jobb, mintha nem láthatnál. – próbálja nyugtatni őt, és kezével finoman cirógatja a másik hátát. Elvarázsolva, teljesen más lélekkel cselekszik, öntudatlanul, nem gondolva semmire. Hirtelen ötlettől vezérelve nyom apró csókot a lány feje búbjára, ezzel is növelve azt, hogy meg szeretné nyugtatni őt. Annyi biztos, hogy most elaltatott, elnyomott valódi énje zokogva nevetne valahol, ha látná mit művel.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 4. 01:48 Ugrás a poszthoz

1. próba - második felvonás
Homecoming
2/2.


 Valahogy elkeveredni az erdőben lényegesen könnyebb, mint kitalálni onnan. Beletelt egy időbe, amíg ismét rálelt az útra, amelyen taposva belépett a rengeteg közepébe. De nem aggódott, a kulcs nála volt, senki nem követte, senki nem támadt rá. Tompán hallott ugyan némi érdekes, fura hangot, de nem törődött vele. Ameddig nem a háta mögött oson, rohan valami, addig nincs gond. És a többiek? Önző módon csak magára gondolt, ahogy azt mindig is tette, versenyen kívül. Boldogulnak, elvégre bajnokok. Aki meg nem, az így járt.
Nem sokáig kóválygott céltalanul, a fák ritkulni kezdtek egy idő után, innen tudta, hogy nyert ügye vagy. Nagyot sóhajtva, fellélegezve közeledett a tisztás felé, a kulcs már a zsebében pihent, pálcája pedig füle mögé tűzve pihent. Megégett, válláról pedig teljesen eltűnt felsője koszosán, kissé még vizesen lógott rajta. Nemigen érdekelte, hogy ilyen állapotban igyekszik visszafelé, igazándiból már a lakrészbe akart menni, hogy kezelje az égést, hiszen a bőr kellemetlenül húzódott, fáj, égett, mindent tett, ami miatt igen harapós kedvét lelte. Öngyógyításra jelenleg ereje, kedve nincs, örül, ha leülhet végre, és hátradőlve várhatja a végkimenetelt. Hunyorogva látta az előtte haladó alakját, amint a kastély felé tartott, megbizonyosodva arról, hogy nem ő az első. Hát és aztán benézett a ló az ablakon. Most fikarcnyit sem érdekelte, a kulcs volt a cél. Nem?
Közeledve a kastélyhoz, az ajtót belökve lépte át a küszöböt, majd egyenesen a nagyterem felé igyekezett. Kissé sietős léptekkel haladt a cél felé, nem akarta tovább nyúzni a dolgokat, le akarta tudni. Ahogy az ajtóhoz lépett, megállt egy pillanatra, megpörkölődött hajtincsét hátratűrve fújta ki a gőzt. Csak ez után, halál nyugodt, mégis azért nyúzott képpel lépett be a Nagyterembe, kiszúrva a magát ünnepeltető srácot, aki előtte haladt. Szemét forgatva lépdelt közelebb, ő maga semmiféle hasonló mozdulatot nem végezve. Na azért bazári majom nem lesz.
- Ne emeljek neked egyből szobrot? - lökte oda a másiknak, miközben az egyik asztalhoz lépett, ahol a nézőközönség egy tagja ücsörgött, és teli töltött poharát felkapva itta ki annak tartalmát, nem nézve, hogy talán még szüksége lett volna rá. Lecsapva végül azt, körbetekintve keresgélte mentorát, hátha valahol a nézők sorai közt ücsörög, de inkább az ő jelére várva lépkedett Amira közelébe. A kulcsot kihúzva a zsebéből, saját ujjára akasztva állt meg végül, várva arra, hogy a lány mondjon valamit, válla pedig a nem mozduló tagjainak hálásan jelezve csillapított a fájdalmon.
Újabb siker.
Utoljára módosította:Benjamin Lawrence Krise, 2013. július 4. 01:49
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 6. 00:35 Ugrás a poszthoz

Cica Kiss
még a tusa előtt


Hümmögött csak a kijelentésére, hiszen helyzetfüggő volt számára a dolog.
- Hát, attól függ. Lehet, hogy iszonyat jól állna, mint egyeseknek a heg. De a szeretet az más kérdés. - tette hozzá utalva, és kiemelve azt, amit a lány mondott. Szeretet. Furcsa szó mindkettejük ajkából, úgy hiszi. A kis nyelvnyújtogatós sztorira nem mond semmit, hiszen teljesen egyetért - kivételesen - a régi mondással, hiszen valóban az. Egyszer melléáll, egyszer pedig fényévnyire elkerüli. Csak bizonyos réteget kísér mindig, a jó élet tudja, milyen oknál fogva kiválasztva őket, ő pedig csak reménykedik, hogy amikor majd kilép a nagybetűs életbe, őt is kísérni fogja, egy bizonyos mértékben. a témát viszont jelenleg lezárva rándítja meg a vállát reagálásképp, hogy neki ebben a pillanatban ennyire fontos, hogy mellette áll-e vagy sem.
- Forogjon. Megoldom én magam is, nagyfiú vagyok már. - vigyorgott egy sort, hiszen azért tényleg voltak magasságbeli és korbeli fölényei a lánnyal szemben, amire most csak a hecc kedvééért mutatott rá. A kis hajbemutatót felemelt hüvelykujjal dicsérte, pozitívan, hogy Oph nyugodtan élvezhesse a kis műsorát, amelyet jelenleg is rendezett, és folytatta is volna, ha..
..ha hőseink épp nem kapják el a szerelem rózsaszín szalagját.
A békés mosoly továbbra is arcán telepedett, miközben a lány arcát tekintette. Pirulásán, most eredeti énje hangos röhögése helyett, egészen másképp válaszolt. Finoman fogta meg az arcát, simított végig rajta finoman ujjával, ott, ahol a bőre pírt kapott.
- Aranyos vagy, amikor elpirulsz.- hangzanak újfent idegen szavak tőle, miközben tekintetét le sem emeli róla, nem is akarja többé, megmagyarázhatatlan ok miatt nem képes másra gondolni, csak rá. Nem engedi el, miközben a lány lazít a szorításán, nem mintha neki az előző felállás kényelmetlen lett volna, vagy kellemetlen. Örült, hogy ebben a szorításban érezhette azt, mennyire vele akar lenni a másik.
- Így van, igyekszem nyerni. De ha kiesek.. akkor előbb kijövök. - hozta fel az alternatívákat, hogy hogyan alakulhatnak majd a dolgok, és közben elengedte őt. Hagyva, hogy a lány húzza, követni kezdte, mögötte haladva lépett ki a fűre, és letelepedett közvetlen mellé, szorosan. Szavaira ismét csak mosolygott, közben magában is kereste a választ, hogy ő miért nem lépett, mondott hasonlókat ezelőtt neki, de nem lelte meg, amit keresett.
- Hasonló cipőben evezünk, de már mindegy nem? - karolta át közben, ezzel is még közelebb húzva magához, szerelemittas tekintettel.


Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 7. 00:47 Ugrás a poszthoz

Viktor
és valahol mélyen biztos Máté is..
Tusa előtt, szigorúan


 A Nap már rég alábukott, utolsó sugarai nyaldosták csak a horizont vonalát, de hivatalosan elborította a tájat a sötétség. Nem volt ez akadály számára, sőt, sokkal jobban kedvelte, mint a nappali, fényes világot. Előző életében talán egy nedves barlang mélyén élt denevérként a sötétben, bár nem mintha valaha is hitt volna a lélekvándorlásban.
Ahogy elhagyta a kastélyt, a falu felé vette az irányt, majdhogynem céltalanul, hiszen csak tippje volt arra, merre meneteljen. Hűen magához, beszerzett egy kellemes hűsítőt, hogy a még kissé meleg levegőt bírja, majd távozva a pub-ból, a fal határa felé vette az irányt. Menet közben kortyolgatta italát, gyújtotta meg cigarettáját, hogy kellőképp kiélvezhesse a szabad levegőt, és körbetekintett. Sehol semmi, és senki, persze csak ott, ahol némi fény mutatta a környéket. Attól ugyan nem tartott, hogy valamiféle bandita járkálna a sötétben, rá várva, hogy támadásba lendülhessen, habitusát tekintve pedig inkább annak a tolvajnak kellene tartania, ha a közelben ólálkodna. Persze ahogy sötétebb részhez ért, nem ugrott senki, nem mozdult egy bokor sem, csak az időközben kiürült üvege és leégett csikkje került a szemetesbe. Kezeit zsebre dugva haladt tovább, az időről megfeledkezve távolodott el a kastélytól, amennyire a falu határa engedte, szemeivel pedig a környezetét pásztázva elmélkedett csendben, kereste azt, ahol megállhat egy kis időre. A fiatal estére nézve nem szándékozott egyhamar, vagy sietősen visszaindulni, a prefektusok pedig, akik majd a későbbiekben indulnak járőrözni, kicsit sem izgatták. A házak erre megritkultak, csak pár, apróbb állt a környéken, sötéten pedig azok álltak, amelyekben már nem lakott senki sem. Egy ilyen környékre érdemes költözni, ahol a szomszédok hiánycikkek, de még nem esett eléggé fejre ahhoz, hogy költözködésen és házvásárláson törje a fejét. Majd.
Megállva végül, nagyot nyújtózva tekintett a temető felé, ahova érkezett, ahol megállt. Nem irtózik a hely látványától, de  betegesen sem vonzza a dolog, neki ez csak egy placc, egy temető, semmi több. Besétálva, mintha kísértetkalandra várna, megindul a sírok közt, tesz egy apróbb kört, csak puszta unalom és időűzés gyanánt, majd visszatérve az elejéhez, a vastag törzsű fa lábánál lévő padra csüccsen. Azt már nem érti, minek ide pad, nem is keresi az értelmét, csak elfogadja a jelenlétét és egy szál újabb cigarettával foglalja le magát, amíg úgy nem dönt, hogy visszaindul a birtokra.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 16. 22:49 Ugrás a poszthoz

Próba vol 3.
Címlapra vele..


 Kicsit meglepte, hogy ilyen hamar elérkezett a következő próba, és nagyobb kivitelű gyakorlás nem előzte meg. Sőt, egyáltalán nem. Kiheverte a sárkánnyal való találkát, és azt is, hogy tovább is jutott, nem háborodott fel a gyorsaságon sem, csak meglepődött. Ezek után már nem tudja elképzelni, mit hoz a harmadik próba. Pedig meg volt róla győződve, hogy most még keményebb lesz, de akkor talán mégis tévedett? Majd kiderül.
Így, mivel nem tudta mi vár rá, utolsó reggeli címen tömte tele a hasát, intett búcsút a Nagyteremnek, hiszen a mókus tudja, milyen verembe lökik be őket, majd várt, hogy visszainduljanak, vagy épp, el. De a lakrész most kimaradt, kikerülték, helyette egy igencsak fura terepre érkeztek. Körbetekintgetett, próbálta kitalálni, hogy mégis hova cipelték őket, de a terep túl emberi volt ahhoz, hogy ettől komolyabban tartani lehessen. Vagy csak illúzió, és most jön a neheze?
- Éljen, kirándulunk. - bökte oda egyik mellette állónak, miközben sorba álltak, mint az ovisok, és megindultak előre. Magában jót mulatott azon, ahogy most kinézhetnek, ahogy a kívülálló láthatja a kis csapatot, akik hűen követik a vezért, akár a halálba is. De minden túl nyugodt volt ahhoz, hogy ilyesminek tűnjön, a kapu pedig, ahova beálltak, már csak a hab volt a tortán. Nem ért a mugli dolgokhoz, sosem értett, és a kaputelefon neki egy komoly rejtély. De csak kétes pillantással illette, és mire bármit szólhatott volna, zuhantak egy sort. Egyensúlyát elveszítve kalimpált párat, mikor megérkezett a földre, nem sok kellett ahhoz, hogy fenékre huppanjon, de végül csak visszaküzdötte magát egyenesbe. Miután szusszant egyet, és a többiek is rendbe szedték magukat, a többiekre tekintett, majd végül a férfire, aki már részletezte is, hogy mi vár itt rájuk.  
- He? - csúszott ki a száján, amikor is megértette a feladat lényegét, de közben azért örült, hogy lesz, akit majd jól szemközt átkozhat. Bár kérdés, mire, kire utalt épp. Amint kiadta az útját Maurice, már fordult is sarkon, kezébe véve a pálcáját és előretörtetve indult meg, hogy belépjen a szerkesztőségbe.
- Ehh.. szép kör lesz.. - morogta magában, miközben körbetekintett, és sietős léptekkel megindult, hogy birtokba vehessen egy emeletet minél hamarabb és elkezdhesse a próbát. De addig be is kell jutni, no meg el is. A bejáratot egyszerűen, minden bűbáj nélkül nyitotta ki, elsőnek könnyedén átlépve egy akadályt, az ajtót, a többi pedig még csak most jön, ahogy megindul egyre beljebb kitartóan haladva az harmadik emelet felé.
Utoljára módosította:Benjamin Lawrence Krise, 2013. július 16. 23:38
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 19. 03:08 Ugrás a poszthoz

Próba vol 3.
Címlapra vele..


 Ahogyan menetelt felfelé, nemigen ütközött semmibe. Meglepő, hiszen remélte, hogy azért jut némi izgalom neki, vagy valami olyasmi, ami hátráltatja, de míg a harmadik emelet felé csörtetett, nem történt ilyen esemény. Így, menet közben volt elég ideje arra, hogy végiggondolja, miféle pletykát fog írni, kit kéne előhúznia, no meg, mivel. Sosem írt ilyet, ő és az újságírás két külön fogalom, cikket meg eddig csak olvasni olvasott, most meg bevágják a mély vízbe, hogy ússzon, ahogy tud. Valahogy inkább kéri vissza a sárkányt, az előző próbáról, vagy a vélát ez erdőből - na jó, őt talán kevésbé, csak ne ezt. De elfogadja, nem nyavalyog némán, a feladás szócska pedig ismét sikertelen számára. Na majd pont egy cikk miatt fogja, mi?
Felért az emeletre, aminek bevétele előtt tekintett körbe. Nem tetszett neki a csend, és persze azt sem szerette volna, ha valaki más lebzselne itt, leelőzve őt. Bár az lehetetlen, hiszen ő indult meg elsőnek, meglepően nem az első emelet felé igyekezve. Ugyan, abban hol van a kihívás? No meg persze más is a lehető legkönnyebb utat választaná, ő pedig irigy, irigyebb, mint bárki más. De a csend továbbra is körülötte lebeg, körbeöleli, megmutatja, hogy senki sem tartózkodik az emeleten - elméletileg. Ennek örömére lép a cél felé, sétál kitartóan egy iroda felé, ahova betelepedhet és megírhatja a cikket, amelyet jó lenne, ha minél előbb megtenne és le is adna. De, hogy miről ír, még mindig egy hatalmas kérdőjel számára. Na, majd improvizál. Elbambulva kicsit, nm figyel arra, merre ért, csak arra eszmél fel, hogy valami épp a talpa alatt reccsen. Ha egy erdőben lenne, ágacskára tippelne, de egy épületben igencsak furcsa lenne ilyesmivel szembefutni. Ahogy azt kell, lábát nem emeli fel a dologról, ott tartja, ahol roppant, és fülel, pálcáját szorongatva. Nem kell sokáig várnia, hogy feléledjen a sereg, amelyet felzavart, és amikből szépen ki is irtott egy közlegényt, a bogarak felreppenve lendülnek támadásba, amit a legvégső gondolatában sem remélt. De ezek csak bogarak..
- Ó, hogy az a.. - morogta el magát, majd a raj egyik felére célzott, bal keze felé, ahonnan közelebbinek vélte a támadás becsapódását.
- Immobilus! - kiáltotta, és remélte, hogy ezzel kiiktatta a csapat nagy, vagy teljes részét, de a biztonság kedvéért, megismételte a varázslatot. Nem volt ennyivel megelégedve, ahogyan a sötétben szúnyogot vadászó férfi sem, így emelte ismét a pálcáját, hogy pontot tegyen az ügy végére.
- Arania Exhumia! - szólt az ízeltlábúak ellenséges bűbája, és ismét csak remélte, hogy feldobták a pacskert ennyi után, vagy legalább kiütve fekszenek. Ahogy tisztult a levegő és el is tudott indulni, úgy nyitott be egy első irodába, csapta be maga után az ajtót, ha netán még lett volna túlélője támadásának, majd papírt és tollat kutatott elő magának, leülve pedig, birtokba vette az itt dolgozó asztalát. Hátradől, előredől, ujjat ropogtat, teljesen azt érzi, mintha egy nehéz vizsgán ülne, és nem tudná, mit kéne válaszolnia. Ja, de hát improvizálni próbál, csak itt most a puska nem segít.
- Pfúú.. - morog, mivel összetintázta csak a pergament, amit már össze is gyűrt és elhajított. Nem lány ő, vagy vénasszony, hogy pletykálkodjon.. Végül csak összeszedi magát, és ha nem szakad rá útközben a mennyezet, nekiesik a feladatnak - elsőként csak valami piszkozat-szerűt írva.

Kit lepne már meg, hogy a tusa közelebb sodor embereket egymáshoz, illetve kifordítja egyesek személyiségét? Kit lepne az meg, ha pár apró, de mégis kellemetlen titok lepleződne le a közönség előtt? Talán senkit, talán mindenkit. Viszont a tény az, hogy oly' sokra tartott, és sokak által félelmetes ellenségként kezelt Várffy-Zoller Róbert a valóságban nem is olyan nagyszájú, kezelhetetlen egyén. Épphogy ellenkezőleg, egy vajszívű, némi kisebbségi komplexussal küzdő, ártatlan bárány, a farkas jelmezében. Ahogyan az eddig is megfigyelhető volt, hogy közte és Yarista Palarn közt mindig forrt a levegő, fortyogott az ellenszenv, a Tusa összezárt ideje alatt világi barátokká nőtték ki magukat, melyet félnek a nyilvánosság elé tárni. Az ok egyszerű, a kevesebb figyelmet egyikük sem viselné el, hiszen vitájukkal legalább felkeltik az érdeklődést, illetve Róbert veszítene rellonos becsületéből, ijesztő mivoltjából. Pedig tény, hogy a két "ellenfél" barátságukat egy egyen-tetoválással ünnepelték meg, amely két keresztbe tett pálcát takart, benne pedig egy apró sárkánnyal. Talán többet is jelent a dolog, mint barátság? Yarista szíve Amanda felé húz ugyan, de Robié vajon merre? Vagy talán Yarista az ő hőse? Nemsokára lehet, hogy ez is kiderül.
De hogy ennyivel ne legyen a kedves Olvasók szeme kiszúrva, akad még némi érdekesség a fináléhoz közeledő bajnokok háza táján. Bianca C. Shanes hódolói leveleinek száma is megnövekedett, mellyel a leányzó igencsak eltelve érzi magát, úgy gondolva, megpróbálkozik az iskola első számú szépségévé válni. Tervei közt szerepel talán maga Várffy fejének elcsavarása, vagy kósza kaland egy érettebb, vagy épp fiatalabb rajongóval való kaland? Mindenesetre a titkos hódoló örülhet, hiszen kiléte kiderítésével valóra válik az álma, de jobb ha vigyáz, hiszen a bájos arc nem épp bájos jellemet takar. Fiús jellemével inkább az emberbe veri érzelmeit, mintsem kinyilvánítsa azt.
Utolsó áldozatunk mára pedig, ismét egy hölgy, Sofia, aki a rellon egy vadmacskájaként, vagyis vadsárkányaként ismerhető. Hírforrásunk szerint egy bizonyos Zs. P. monogramú illetővel szövögeti rózsaszín, plüssmedvés pizsamájában álmait, ami nem más, mint egy közös utazás, amint a lány felszabadul. Vajon ez egy randevú, vagy már komolyabb gondolatok?
Mindenesetre, a válaszokat talán még maguk a bajnokok sem lelkik, de ami késik, nem múlik, és a titok sem marad örökké az. Legközelebb talán már mindenre fény derül.


 Helyezett pontot a végére, majd megszemlélte művét. Nem egy nagy cucc, nem profi benne, de arra, amit bizonyítania kell jelenleg, elegendő. Kinyújtóztatva tagjait, biztos ami biztos alapon készít másolatokat irományáról, majd felkelve kerekedik a nyomda felé. Ha sikeresen célba ér, lehelyez két példányt a megfelelő helyre, persze nem feltűnően de nem is eldugva, hogy biztosan célba érjen. Innen már csak visszafele vezet az út, a harmadikról lefele menet sebtében talált nyomdaszerű helyekre is szór párat, és ha még mindig sikeres az akciója, visszafele veszi az irányt. Amennyiben nem ütközik akadályokba, lefele igyekszik teljes sebességgel, majd, a találkozási pontig meg sem áll, reménykedve, hogy sikeresen célba ért munkája.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 25. 11:05 Ugrás a poszthoz

Anglia;
Hugica & Mesélő


Előzmény: McKenzie R. Krise - 2013.07.01. 22:56


- Mi van a szempilláimmal? Nem szokásom festegetni, el se kezd. Majd ha bohócnak készülök, megkérlek téged, amint látom, kiválóan megy. - na mert mintha bármit is tervezett volna a jövőjét illetően. Abban viszont biztos volt, hogy vásári hülyét nem csinál magából, még akkor sem, ha éhen pusztul. Ezt a kis képzelgést szakította meg, hallgatta tovább a másikat, és végigtekintett rajta, csakhogy leellenőrizze az elhangzottakat.
- Nem, te törpe vagy. - rendezte le ennyivel a dolgot, miközben nyújtózott egyet, és hátradőlve érte el a kényelem legmagasabb fokát. Szemeit lehunyva első pillantásra úgy tűnt, még be is aludt, de túlságosan is éber volt. Húga szavaira elsőnek csak horkantott egyet, hiszen tény, egyikük sem egy szent, és nem is arról híresek, hogy idős néniket kísérgetnek, vagy az iskola pedáns magatartású diákjai közé tartoznak. Személy szerint nem is vágyik oda, és nem csak azért olyan, amilyen, hogy ezzel mutassa meg, mennyire menő, vagy bátor, hogy ellent mer mondani a családjának. Egyszerűen ő ilyen, és ez nem is fog változni. Valaki a fény, valakit pedig a sötétség vonz.
- Pedig esküszöm nem arra játszom. Csak nem felelek meg az idióta elvárásainak, ez a hatalmas bűnöm. Máglyára velem. - mulatott a dolgon, ami az apja dolgait is érinti, majd a légkör egykettőre megváltozott, amint társaságul megérkezett az apjuk. Valahogy gondolta már akkor, hogy nem nevelés tárgya a lesz a beszélgetés, hanem valami mást tervez. Arra ugyan rá nem jön, de az öreg sem olyan, hogy nagyon húzni akarná az időt, szép komótosan, de a közepébe csap, ahogyan azt tőle már megszokta. Előredőlve szedi le lábait az asztalról, arcára meglepettség ül ki, ahogyan a férfi szépen terelgeti a szavakat. Erre nem számított, sőt, talán most először, olyan arcot vág, amin teljes mértékben a meglepettségé a szerep. Elképzelni nem tudta eddig, hogy eljön majd ez a nap, amikor erről esik szó. Tudja, hogy miféle szokások, "hagyományok" érvényesülnek azokban a körökben, amiben él, amelyben inkább a családja mozog, de sosem értett egyikkel sem egyet, gyűlölte, gyűlöli és a halála napjáig gyűlölni fogja a szabályokat.
- Velünk, a családról? Már rég rossz.. - akadt fent az első dolgon, amit közöltek velük. A következő hallatán szemei egészen kikerekedtek, arcára költözött az a csökönyösség, amellyel mindig is az ilyesmik elébe nézett, és fog is, az elkövetkezendőkben. Ő az örökös, tudja, mivel jár ez, mit fog majd elvárni tőle a társadalom. Pontosan annak az ellentétét, amit ő akar magának. Szabályok. Kötöttség. Egy sajátos börtön.
- Jaj ne gyere megint azzal, mennyi medencét tölthetünk meg annyi pénzzel, mert már unalmas téma. Tudom, hogy hogyan működnek a dolgok, amióta tudunk beszélni, járni, felfogni, amit mondasz, ezt szajkózod. - dőlt vissza, miközben visszagondolt néhány, ehhez kapcsolódó emlékre, beszélgetésre, bár akkor csak ő egyedül volt, de sejti, hogy McK is hallotta már ezt párszor, sőt. Amint kicsit elmélyült, apja a tárgy pontos részére tért, fejét felkapva tekintett az öregre, meglepett képpel. Ugyan, mégis ki akar megrendezett életet? Mert ő nem.
- Szóval téged nem hat meg? Engem meg nem érdekel, hogy te milyen rútságot találtál nekem feleségnek. Akkor temesd magad mellé a vagyonod, mert én ebben nem veszek részt. Nem állok le veszekedni, nem fogok üvölteni, nem kapod meg az örömet. Lehet, hogy McKenzie szerint nem kap ő nagy szerepet, sőt, nem is vagyunk puszipajtások, de most egyet fogok vele érteni. - áll fel ő is, felrúgva azt, amit az öreg kitalált, elképzelt. Akkor inkább eléri, hogy kitagadják, újfent meglép, a világ végére megy, de nem fog ilyesmiben részt venni. Megrendezett házasság mi? Vagyon védelme? Nem izgatja. Csak a saját szabadsága.
- Nos, akkor távozunk. Nem megyünk bele ilyesmibe, ugye? - tekintett húgára, talán életében először olyan pillantással, amivel egy testvérnek élnie kell. Arra viszont még kíváncsi, tartogat-e valamit az öreg búcsúzóul, vagy egyáltalán hogyan áll hozzá, hogy a bábnak hitt gyerekei elfordulnak "nagyszerű" tervétől.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2013. július 28. 19:29 Ugrás a poszthoz

Utolsó próba
Végállomás


 Pár centire volt csak a végétől, de még mindig nem fogta fel, hogy mennyire közel jár a dolgokhoz. És azt sem tudta, hogy mi lesz, ha kilép, ő lesz-e az, aki elsőként teszi, vagy lassúbbnak minősül. Ez az egy piszkálja csak teljes mértékben belülről, nem tudja megjósolni a végkimenetelt, mert olyanokon múlik a dolog, amiket ellenfele is tökéletesen, vagy majdnem úgy tud teljesíteni. Ahogyan sietősen lépkedett a kilincs felé, úgy kerítette hatalmába az izgalom, kezei remegtek, ajkába harapott, ahogyan ujjai a kilincsre simultak. Lenyomta. Nem volt visszaút, ez volt a vége, nem léphet vissza, nem is akar, ezzel nem fog időt vesztegetni. Nincs értelme, lesz, ami lesz alapon dől el.
Az ajtó nyikordulva engedett utat neki a Nagyterembe, a hangok pedig szinte azonnal megütötték a fülét. Ujjonganak, és hallhatóan nem most kezdték. Lecsúszott volna, második lenne? Kilépve teljesen, körbetekint, majd végül a másik ajtó felé, a mellette álló fiúra. Döbbenet ül ki arcára, és kérdések hada, hogy most vagy itt ácsorog már egy jó ideje, vagy pedig együtt érkeztek.Pislog csak a fiúra, majd a szervezők felé, és egyhamar megvilágosodik, hogy mi is történt. Együtt, egy időben léptek ki, mintha csak megbeszélték volna, hogy itt és ebben a percben találkoznak. Nem tudja a szabályzat ezen részét, hogy lehet-e két győztes, avagy vár még rájuk egy utolsó, nem tervezett próba. De a többiek viselkedéséből nem ezt szűrte le, főképp nem ellenfelééből, vagyis.. most már győztestársa reakciójából nem. Meglepődve fogadta, hogy a fiú átölelte őt, de mivel még mindig azon volt, hogy feldolgozza az eredményt, nem kezdett bele az undok stílusába, sőt, talán nem is akart. Ölelés helyett, megveregette a fiú hátát, hiszen az nem az ő művészete, hogy agyonölelget másokat, de ez is több volt, mint a semmi. Amint ellépett tőle Domi, kinyújtott jobbját elfogadva rázott vele kezet, elfogadva a tényt, hogy mind a ketten győztek. Talán tényleg ez a legjobb lehetőség mind közül.
- Neked is, bajnok. - vigyorgott a másikra, majd az ujjongó tömeg felé fordult, köszöntött egy intéssel az ismerős arcokra, majd hagyta, hogy eltereljék őt az asztal felé. Fáradt volt, ez tény és való, és nagyon is jól esett neki, hogy leülhet végre, kifújhatja magát, és gondolkozhat, hogy mikor kezdődjön az ünnepség hatalmas része.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. január 2. 22:41 Ugrás a poszthoz

Szilveszter éjjelén
Angelina, kedves Kiss


Már délután is sikerült ünnepelnie, arcára van írva az a jókedv, ami annak a maradéka, de azóta már leülepedtek benne a dolgok. Persze, ez nem ok arra, hogy az estét ne úgy töltse el, ahogy neki tetszik. Elvégre egy ilyen nap van az évben - mármint szilveszter, átmulatott napja több is akad. Viszont nem tervezett - ahogy sosem. Biztosra vélte, hogy a faluban bizonyára lesz olyan hangulat, amelybe bele tudja vetni magát, és még szórakoztatja is, így nem csüggedt el. Persze haza is mehetett volna, az ismerős arcok közé, de semmi kedve nem volt üzengetni másoknak, merre leli majd meg őket az éjszakában, így, inkább a spontán hozott döntéseire hagyatkozott.
Ahogy besötétedett, úgy vetette bele magát az ottani életbe, alapozott kissé, kiélvezte a lehetőségeket. Levegőre vágyva viszont, úgy döntött, kilép a pub-ból, amelyben tartózkodott, és egy cigarettát meggyújtva indult bele a sötétségbe. Nem az iskola felé vette az irányt - esze ágába nem volt a mai nap visszamenni oda, majd meghúzza magát egy bérelt szobában, ha képes lesz eljutni odáig. Csendesen haladt előre, nem figyelve az irányt, valamerre a falu határa felé igyekezhetett. Zsebei a kezében pihentek, miközben füstfelhő vette körül, bakancsa alatt pedig meg-megcsikordultak az apróbb kavicsok. Még innen is jól hallotta a zenét, az ünneplő, víg kedélyű emberek mulatozását, így a csend szó erős lett volna arra, amely körülvette őt.
A stéghez érve pöccintette a csikket a vízbe, majd a deszkákra lépve lassított le még jobban. Nem sietett, sem loholt semerre, és azt sem remélte, ami ott várta - puszta véletlenből. Nem sok idő telt bele, egy ismerős hang csapta meg a fülét, majd a hozzá járó alak is kibontakozott előtte. Megállva figyelte a lányt, ahogy megindult felé, és arcára széles mosoly költözött. Ennél jobb helyre nem is csavaroghatott volna.
- Hát, látod. Idevonzott a szépséged, vakon követtem. - pillantott le rá, majd ahogy kezei a nyaka köré fonódtak, úgy karolta át a derekát, emelte meg kissé a lányt, hogy egy szintben legyenek.
- No de te mit keresel itt, egyedül? Nem valamelyik észveszejtő buliban lenne a helyed? - kérdezte végül, hisz tény, ami tény, meglepő volt számára, hogy itt talált rá, de cseppet sem negatívum. Sőt, sokkal kényelmesebb.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 14. 22:31 Ugrás a poszthoz

A - Nr.1
Amsterdam, késő este


Szünet van. Vagy mi a szösz. Nem, mintha eddig olyan sokat leledzett volna megszokott helyén. Ez már csak ilyen annak, aki bármikor képes hátat fordítani mindennek. No de most csak pár hétig nézett rá, korábban megismert, ámbár cseppet sem jó hírnevű barátaira. Mivel senki nem kereste, küldtek utána bagolyhadat, így ráérősen csempészte vissza magát, szerencsétlenségére, a vizsgaidőszak kellős közepére. Végül is, nem halt bele. Összefirkálta a lapokat, vélhetően a helyes válaszokkal, és már intett is, hogy induljon tovább.
Úti célja nemigen akadt, elsőre, így csak összepakolva, menetre készen állt, a térkép fölött, várva az isteni sugallatot, szikrát, vagy bármi egyebet, ami előrébb vihetné. Homokos tengerpart, hűs szelek, vagy valami más. Akármi. Végül, vakon bökve a térképre, találta meg a szünet állomását, nem is olyan távol, de nem is a szomszédban. Menetfelszerelésével együtt lépte meg a kötelező lépéseket, utazott a messzi földre, hogy kulturálódjon a helyi szokásokból, lábat lógasson és végighenyélje a nappalokat. Igen, ezt otthon is tehetné, de sokkal barátságosabb a légkör, ha nincs körülötte családtag, rokon, akárki. A társaság hiánya miatt nem aggódott, sem az miatt, hogy nem hívott senkit sem magával. Tudja, hogy ha akar, úgy is összeakad alkalmi haverokkal, egyebekkel, és nagyszerűen elszórakozgat. Ismerkedni bárhol és bármikor tud, egyszerű a képlet.
Amszterdam utcáit járva gondol vissza kicsit, mint akinek szokása  a nosztalgiázás, de hamar elillannak a képek, és az előtte álló estével foglalkozik. Teletömött hassal, zsebbel, és fülig élő jókedvvel lépdel az időponthoz kicsit szokatlanul népes utcán. Nem zavarja, körülötte vele egy korabeli emberek, vagy fiatalabbak, akik ugyanúgy arra készülnek, amire ők, vagy hasonlók. Szokványos menetfelszerelése egy bőrkabátból, kissé megszaggatott farmerből, és az elmaradhatatlan, porlepte bakancsából áll. Tincsei kuszán meredeznek, mit sem törődik azokkal jelenleg. Jobbnál jobb helyek előtt haladt el, egy-kettőbe be is tért, hogy kicsit jobban körülnézzen, de igazán még egy hely sem ragadta meg, marasztalta egy helyben. Fiatal volt még számára az este, tele lehetőségekkel. Az egyik pubból kilépve, még épphogy megúszta az ottani balhét, amit két, nagyon nem szomjas alak robbantott ki, de az, hogy miért történt, talán még azoknak is rejtély. Füstfelhőbe burkolózva kezdett pöfékelni immáron a szabad levegőn, és indult az este következő állomása felé. Nem tartott sok időbe, mintha itt egymást érnék a helyek, olyannyira közel tűnik neki egyik hely a másikhoz. Cigarettája maradékát a földre dobja taposta el, és lépett be az ajtón. Látszólag nagyobb, sötétebb, más hangulatú hely volt ez, mint az előzőek. Beljebb merészkedve furakodott a bárpulthoz, szomjoltót kérve, majd miután pohara ujjai közt pihent már, a tömeg felé fordult. Íriszeit lassan járatta végig, mintha áldozatot kereső vadorzó lenne, aki lakomára készül. De még milyen jól tette, hogy nem csak futva tekintett körbe, így sikerült is kiszúrna az elsőre csak látványilag szimpatikus, majd egyre ismerősebb vonásokat. Elindulva az asztal felé, amelyet nem csak ő figyelt, egyhamar húzta ki a széket, ült le, szótlanul, mint aki csak a látványt élvezné egy ital mellett. Csupán csak arra várt, hogy a tökéletes pillanatban szúrja ki a másik, feltéve, ha még képes felismerni az arcát, addig pedig, ő maga, az italba kortyolva pihenteti magát, és szemeit a táncolókon.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 15. 21:21 Ugrás a poszthoz

A - Nr.1
Amsterdam, késő este


Annak ellenére, hogy már egy jó ideje egy helyben ücsörgött, eltűrve, hogy néha-néha valakinek útban volt a széke, igencsak jól szórakozott. Egy-két, kissé keményebb szavacskát morgott oda a vele értetlenkedőnek, és a nemtetszésüket kifejezőknek, de magához képes, nagyon is csendesen viselkedett. Még. Nem sokáig képes viszont visszafogni magát, de a látvány, és a finom itala megbékítette. De még mindig csak egyelőre.
A figyelt személy nemigen szúrta ki, de nem aggódott ez miatt, mindennek eljön majd a maga ideje, ő ráér, az idő meg még gyerekcipőben járt. Kényelmesebb pózba vágta magát a széken, és el sem mozdult, csak addig, míg új kört töltetett poharába, majd visszatelepedve várt, mint egy türelmes vadász a vadra, hagyva, hogy az üldözött odataláljon hozzá. A külvilággal már nemigen foglalkozott, valahogy őket sem érdekelte az ücsörgő alakja, és a várakozás lassan beérett, mintha csak ő maga tervezte el az ütemet. Ahogy a lány leült, úgy fordult szembe vele, hajol előrébb, és arcára széles vigyor terült. Még mindig nem volt teljesen biztos benne, hogy felismeri, vagy legalább is elsőre sikerül neki, de tévedett, amikor a lány felé iramodott. Poharát kitartva fogadta a másikat, hagyva, hogy belehuppanjon az ölébe, átkarolja őt. Maga sem cselekedett másképp, szabad kezét átfonva dereka körül, üdvözölte a másikat, és amint a füléhez hajolt, megpróbálta a hangos zene mellett megérteni, hogy mit is akar mondani. Nem lepte meg a kérdés, szinte érezte, hogy ez el az első, és ez lesz az, ami legjobban érdekli a másikat. Maga sem tudja igazán, mit keres, de majd csak talál valamit. Így, most ő hajolt a másik füléhez, hogy a választ ne kelljen teljes tüdőből ordítania.
- Jöttem pihenni. Csak ennyi. - hangzott az egyszerű, de lényegre törő válasza, amely után sokat nem is kell magyarázkodni, kiegészíteni azt. Te tényleg ez az, amiért jött, most kivételesen. Elcsendesedve hallgatta ismét a másikat, aki immáron saját ittlétének okát ecsetelte, megelőzve a viszonzott kérdését, amelyet fel akart tenni, így megvilágosult tekintettel bólintott párat, hogy vette és hallotta az adást.
- Jól teszed. Nem is kell aggódni ez miatt, szabad vagy. - hajolt immáron közelebb hozzá, amint az ölén kívül foglalt helyet, így hangosabban kellett közölnie mondanivalóját. Az asztal így megürült ugyan, de máris ráhelyezte a megüresedett poharat, amelyet nemrég ürített ki, majd figyelmét ismét a másik felé szentelte, bár ez nem az a hely, ahol beszélgetni tudnának bármiről is.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 15. 22:50 Ugrás a poszthoz

Alegria
ismét hazai utakon


Amszterdam óta nemigen aludt, de nem nehezményezi. Tökéletes állapotban volt, amikor újra hűs szellő cirógatta az arcát, az álom csak pár percig kísértette, hamar el is illant. Csupán a megszokás kedvéért mégis szerzett magának egy XXL pohárméretű kávét, és málhazsákját a vállára kanyarodva indult meg. Épphogy szállást szerzett magának, egy váratlan tollas szerzemény máris utolérte, amit nem is ért, hogy hogyan, mivel sosem jelenti le senkinek, épp hol jár, de már nem lepődik meg azon, hogy ezek bárhol utol tudják érni, ha nagyon akarnak valamit. A levél tömör volt, és egyszerű. Az ismerős, még az egy évig tartó távolléte alatt megismert alak egyike érdeklődött holléte, és hogyléte felől, de lényegében inkább találkozni akart, mintsem levelezgetni. Neki nem volt akadály, az iskola még tudott várni, így bagoly-fordultával bólintott rá a dologra, és pihent rá is kicsit, majd útnak indult.
Nemigen szereti a mugli közlekedési eszközöket, túl zajosak, lassúak és sokan használják, de most, a legfeltűnésmentesebb, és a gyaloglásnál mégis csak módszernek tűnt az, hogy igénybe veszi. Külleme tökéletesen beillett a képbe, bőrkabátja, farmere, tornacipője teljesen átlagosnak tűnt még a muglik közt is. Nemigen akadt beszélgetőpartnere utazása során, de nem is volt gondja ezzel, tökéletesen elvolt azzal, hogy kifelé bámulva az ablakon, a tájat bambulta. Ahogy berobogott a megállóhelyre, amely jelenlegi célja volt, úgy szállt le, nyújtóztatta ki elgémberedett tagjait, és tüdejét megtöltve friss levegővel, némi tájékozódás után indult meg további úti célja felé. Még bőven volt ideje nézelődni, eltévedni, bármit csinálni, így nem sietett. Beülni nem volt kedve sehová sem, így az utcákon lófrálva figyelte a tömeget, mintha ez lett volna a kiszabott feladata, holott csak cél nélkül ment előre, míg nem akad dolga. Néhány, igencsak érdekes kinézetű alakot szúrt ki magának, kissé kétes dolgokkal vegyítve, amely felkeltette az érdeklődését, így hát velük foglalta le magát a távolból. A hely, ahova végül keveredett, már nem volt olyan barátságos, mint a belváros, de nem riadt meg, számtalan ilyen helyre tette már be a lábát, amikor valamiféle dolga akadt, vagy üzlet, amelyben részt kellett vennie annak idején.
A sikátorok egyikén átkelve vágta le az utat. A csapatot rég elhagyta már, megunta őket, de a terepet unaloműzésképp fel akarta deríteni, no meg, a célállomás is útba esett. A szűk járatban visszhangoztak léptei, betöltve ezzel az amúgy csendes, üres teret, és sötétséget. A szemközti utcát jelző fények felé közeledve nyújtotta lépteit meg, hisz lassan ideje volt ténylegesen a dolgára indulnia, majd, azzal az ütemmel vágódott ki az utcán, nem figyelve, hogy ott mások is közlekedhetnek. Így sikerül vállával nekicsapódnia az elhaladó lánynak, akaratlanul lökve rajta egyet. Kissé megtántorodva húzta ki magát végfül egyenesbe, pillantott a másik felé, és morcos, kicsit sem illemhez illő szavait kiigazítva igyekezett normális hangon megszólalni.
- Bocs. - lökte oda, magából kiköhögve a hatalmas terjedelmű mondandóját, ás várakozóan tekintett a másikra, hogy okozott-e valamiféle kárt benne, vagy mehet tovább mindenféle jópofizás nélkül.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 16. 12:16 Ugrás a poszthoz

Alegria
ismét hazai utakon


Nemigen tűnik nagy dolognak az, ami imént történt, csupán csak annyiban tetézik, hogy a lány kezében pihenő doboz repült egyet. Tekintetével követte az ívet, amelyet bejárt, majd puffanva érkezett a földre. Nem kellett sok ész, hogy meglássa a tartalmának egy szegletét, és ha nem is biztosra, de nagyjából sejti, hogy mi is lehet az, amelyet sikerült a földre löknie.
- Hoppá. Törékeny árú. - váltott gúnyosabb vigyorra, a megjegyzést meg sem hallva, nem is reagálva rá, figyelve azt, ahogyan a másik ellenőrzi, hogy épségben maradt-e a szállítmány, majd már tovább is indult. Érdekes momentum volt ez, nem hitte volna, hogy ilyenek is járkálnak erre. De hát, manapság már nem kell ilyesmin nagyot néznie, találkozott ilyesmivel, tudja, hogy már igen sokan másznak bele ebbe az életbe.
Ahogy távozik, nemigen reagál rá semmit, csak kissé távolabb menve, dől neki a falnak. Sietős tempója már nincs, a célt elérte, itt már, akivel dolga van, megtalálja. Érzi, és néha látja is, hogy a nemrég "elgázolt" még figyeli, mintha bármi különösebbet tenne annál, mintsem a falnak dőlve várakozik. Csak jót mulat magában a dolgon, nem stresszelve ilyenen magát, mert azt mindig is feleslegesnek vélte. Egy ideig egyedül, a kissé elnéptelenedett utcán ácsorgott, unott arckifejezéssel vizslatva a képet, amely elé tárult. Nem is olyan érdekes a hely, mint amilyennek gondolta, érdekesebb volt az a kis csoport, akin nemrég szórakozott egy jót.
Egy idő után, a várt fél helyett azonban ismét csak a lány ismerős sziluettje tűnt fel távolabb, majd haladt el előtte. A doboz, amelyet nemrég lökött le, még mindig nála volt, és úgy tűnt neki, mintha nagyon keresne valamit, vagy valakit, de nemigen találja, vagy nem is létezik az. Unalmának véget vetve pillantott utána, mintha különösebb dolga lenne vele.
- Azzal a dobozzal nem rohangálnék ilyen feltűnően. - bökte oda a másiknak kissé gunyorosan, de hát, ez is volt a célja. Tovább nem húzta a szót, ennyi is épp elég volt - egyelőre. Majd kialakul, hogy a másik hogy veszi fel a szavait, bár, van egyfajta sejtése róla.
Utoljára módosította:Benjamin Lawrence Krise, 2014. március 16. 12:16
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 16. 14:21 Ugrás a poszthoz

Alegria
ismét hazai utakon


Kusza tincseit tűrte hátra, ezzel még inkább összeborzolva hajkoronáját, de ez már nála mondhatni természetes. Kezét leeresztve végül, épp kinézett magának egy csendesebb helyet, ahova beülve jobban lefoglalhatta volna magát a bámészkodásnál. A lánnyal, kinek nemrégiben bökte oda szavait, egyelőre nem törődött, hiszen rajta múlt, hogy mit reagál, mit tesz. Ő csak "B" tervvel készül, ha úgy adódik a helyzet, és jobb szórakozást kell találnia, mint mások figyelése, és piszkálása. Nem egy elveszett alak ő, annyi szent.
Elsőre nem is látta, hogy a másik felé fordult, hiszen a szemközti pub bejáratát, annak is villódzó, a nyitva tartást hirdető táblácskáját szemlélte. Lépteinek zajára lett figyelmes, ahogy elé került a másik, úgy fordult vissza, és tekintett le a leányzóra. A pub ötletét elvetve vigyorodott el, hogy a másik idejött hozzá, és láthatóan nagyon keményen próbálja magát beállítani, bemutatni. Hát hajrá. Szavaira csak felhorkant, hátra döntve a fejét, hiszen szinte érezte, hogy valami ilyesmit fog mondani. Miután kimulatta odabent magát, íriszei visszavándoroltak a másik arcára, ajkai szokványosan görbültek vigyorba, mintsem egyenesbe, megrántotta a vállát. A beképzeltség és önteltség, no meg az "én mindent" megtehetek" létforma számára se idegen, így nem akad fenn az ilyenen. Sokan csak megjátsszák magukat, ami számára igencsak megvetendő dolog.
- Az utolsó utcai futár is megteheti. Semmivel sincs több joguk ehhez, mint neked. - jegyezte meg csendesen, hisz azért nézőközönséget se magának, se a másiknak nem akart, muglikat meg főleg, hogy aztán gyakorolhassa az emléktörés fortélyait. Azoknak elég a maguk szennye, nem kíván foglalkozni velük. A mondat második felére pillantott le ismét a dobozkára, kissé jobban megszemlélve azt, igaz, többet nem láthatott, hisz immár lezárt állapotban pihent a másik karjaiban. Elég volt az, amit nemrég láthatott.
- Ohh, drágább ez annál, mintsem holmi jöttmentre elpazarold, gyanítom én. - lökte el magát kissé a faltól, teljesen kiegyenesedve, ezzel mutatva a valós szintkülönbséget kettőjük közt. Kissé előrébb görnyedve hajolt lejjebb, hogy a másiknak se kelljen üvöltöznie, ha akar valamit, majd ismét a dobozra nézett. Más már nyilván nem itt lenne, hanem kürtölné szét, hogy mit látott, egyesek mikkel nem tudnak járkálni. A világ mocskos fele számára elfogadott.
- Ne pattogj, nem én foglak beköpni egy auro.. akarom mondani zsarunak sem. Kivéve ha nagyot kaszálnék érted. De azt se érem meg szőrös fejjel. - egyenesedett ismét ki, kissé kinyújtóztatva tagjait. Korrigálása inkább csak óvatosság, nem ismeri a másikat, nem tudja ki fia borja, így inkább, a helyi, mugli közeg hatóságait becsmérli. Nem akar semmit sem megmagyarázni, első látásból meg nemigen tud kiolvasni semmit sem a másik fejéből, de már tervezi, hogy ezen pályán is kamatoztatja tudását.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 16. 15:36 Ugrás a poszthoz

Alegria
ismét hazai utakon


Nemigen fogta vissza magát a szavai terén, hiszen nem számít, hogy idegen, vagy sem. Az ismeretlenség kölcsönös, jelen esetben kétvégű, de ki tudja mikor, és hol fognak legközelebb összefutni, na meg, minek kapcsán. A dobozka számításba nem jöhet, de annál több dolog igen.
A lány szavaira csak biccent, nem fűzi tovább a jogok kérdését, hisz nem kioktatni akarta, csupán csak rávilágítani arra, nemigen az atyaúristen ő ezzel a melóval, tárggyal, viselkedéssel. Még ő maga se lenne, de az más tészta. A doboz tartalmának említésére viszont ismét szélesebb vigyorral kúsztak ajkai, hiszen, fordított esetben ő sem pazarolná senkire sem feleslegesen az értékes holmit, legyen az akármi. Nem pénz kérdése a dolog, hiszen abból kijutott neki, hanem inkább a felesleges körök lefutásának elkerülése végett nem kívánkozik ilyesmire. De ki tudja, lehet a lány pont ezt kedveli.
- Na ugye. Cél ide vagy oda, fene se pazarolná. - csóválja meg kissé a fejét, miközben vállait kissé kiropogtatva helyezi kényelmesebb pozícióba, kezei pedig, zsebében landolnak. Ennek csupán annyi a haszna, hogy esetleges alkalom esetén, pálcája, melyre ujjai egykönnyen simultak rá a zsebében, pillanatok alatt kerül elő. Szavai után kap némi felvilágosítást arról, kiféle a lány, mely csoportba tartozik, és, hogy melyik szavait használhatja előtte. Némileg megnyugtató a tény, hogy nem holmi tudatlan muglival kell társalognia, de a helyzeten ezt mit sem változtat, a mézes-mázos viselkedés ennyitől nem bújik elő belőle.
- Az tény, sose kell semmiről tudniuk. Csak néha baromi rossz helyen vannak, és mindent hallanak. De ha hátba átkozom, még én vagyok a rossz. - vázolja fel a hatóságok egyféle szemléletét, ami másoknak nem épp ilyesmi vonalat képvisel, de ő már csak így gondolja. Jelenlen nem hagyott maga mögött senkit sem, akit átokkal ajándékozott meg, vagy bármi más módon károsított volna meg, meg lehetnek vele odafent elégedve, egyelőre.
A lány kérdése kissé meglepte, és ennek feljebb szökkenő szemöldöke, és kérdő tekintete is biztosítékot ad. Nemigen hitte volna, hogy spiclinek néz ki, aki rohan, ha csúnyát lát, no de az is igaz, a vádalkura megjegyzett szavai kétesek. De na, ki ne akarna jó üzletet kötni, jó áron?
- Heh, mi kellene? Esküdözzek vagy mégis hogy? Mi hasznom van abból, ha beköpöm, hogy csúnya dolgot láttam nálad.. ennyit nem ér ez a cucc. Még azok is csak a hátsó felüket vakarnák tovább. - vázolta a biztosítékot, melyre ő gondolt, de hogy a másik mit akar. Erről majd felvilágosítja, ha akarja, addig nem rágja ezen magát különösebben.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 22. 21:13 Ugrás a poszthoz

Alegria
ismét hazai utakon


Nem akart szentbeszédet tartani, távol állt tőle a dolog, szerencsére, és ahogy elnézte, a másik sem épp arra vágyott, hogy ezt tegye. Így, szavai elhallgattak, ő pedig csak figyelte a másikat, hogy hogyan reagál a szavaira, arra, amiket mondott. Nemigen látta, hogy nagy hatást sikerült keltenie, vagy egyéb mást, amit a „lenyűgözés” címke alá tudna sorolni, gyengébb akaratúaknál szokott ez működni, de ő nem olyanba ütközött. Nem is baj, legalább van esze, és nem kell mindent a szájába rágva elmagyaráznia. Arra ugyan még nem jött rá teljesen, miféle dolog miatt cipelheti azt a bizonyos dobozkát, amelyet jelenleg is a kezében tart, de kíváncsisága elenyésző, elmúlik majd, mint ahogy mindig. Igazándiból csak érdekli, mert a lány nem olyannak tűnik, mint azok, akik ilyesmit szoktak művelni, és már találkozott is velük.
- Na nem mondod? – vágta rá a szavaira, kissé gúnyosan, hiszen arra, amire célzott, bizony ő is sok módszert, praktikát ismer, csak nem reklámozza. Az ilyet nem szokás, csak bizonyos körökben, ott pedig, már-már teljesen természetes. Nem is folytatja tovább ezen gondolatmentét, hiszen nyilván a másik is tisztában van a dolgokkal, nem hiába célzott rá, ha pedig nem, akkor így járt, nem válik ilyesmiben a tanárává csak csupa jó szándékból. Ahhoz több kell. A dobozkáról elfeledkezve kissé, más vizekre eveztek lassan, és a kérdés elhangoztával, arcára ismét az a tipikus, félig meddig titokzatos, fölényes vigyora ült ki. A haszon mindig fontos, ezt már megtanulta.
- Attól függ. – kezdte elsőre csak ennyivel, hagyva egy kis „hatásszünetet”, egy kis szusszanásnyi időt. -  Az már megint más kérdés, hogy nem a hasznot nézem, hanem azt, akivel épp összefutok. Ha olyan, akkor érdekel, ha nem, akkor nem. Ez egyszerű. – vázolta fel röviden, hogyan is néz ki az ő érdeklődési köre, illetve, hogy miként működik, bizonyos esetekben. Részletesebben már nem ment bele, nem látta értelmét, no meg, minek is magyarázza, amikor nem hiszi, hogy olyan részletesen kérte a választ. A doboz említésére ismét visszasiklott a tekintete oda, de már azzal a hatalmas kíváncsisággal, mint nemrégen, már csak megszokásképp. Ahogy visszapillantott az arcára, bólintott egyet, hiszen tudta jól, hogy nem ér annyit, ő ne tudná. De szereti hallani is az igazát, mert az ki nem szereti.
- Tudom, nem csak úgy mondtam. Ohh, mégis mennyi? – vonta fel a szemöldökét a dolog említésére, miközben érdeklődve figyelte a másikat. Több. Manapság kinek nincs több. Mindenesetre, erre kíváncsi volt.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 22. 22:42 Ugrás a poszthoz

A - Nr.1
Amsterdam, késő este


A szívélyes üdvözlés, és ezekhez kapcsolható foglalatosságok után, helyezkedve a széken, féloldalason fordult a másik felé. Kissé beljebb csúsztatta a székét, mert már a harmadik emberre morgott rá, aki elbotlani, vagy épp esni készült, a szerintük útban lévő ülőalkalmatosságon. De több időt nemigen szánt ezekre, közelebb helyezkedve figyelt a másikra, már csak azért is, hogy közelebb hajolhasson, ha szóra kerül a sor, hiszen a hangerő még mindig a maximumon dübörgött. Elsőre nemigen hangzott el semmi, csupán az arra botorkáló kiszolgáló fele intett, hogy hozhat még nem egy kört, hisz a pohara túlságosan üres, és nem lenne helyes, ha úgy is maradna. Már csak azért sem, mert egyhamar megszomjazhat. Miután megkapta, mit kért, elégedetten fordult vissza a másik felé, majd közelebb hozzá, hisz látta, hogy most felszólalni készül. A szavak hallatán vigyorodott el, hisz való igaz, miben kellett volna elfáradnia, de hát, hivatalosan azért utazott ilyen messzire az iskolától, mindentől, hogy azt tegye. Igen, neki jelenleg ez a pihenés, nem pedig az, hogy csendes helyen ücsörög.
- Tudod, a vizsgák meg ilyenek. Szegény agyamnak sok volt belőle. – remélte, hogy a lényeg odaér hozzá a szavaiból, ha mind nem is, és megérti, miért is épp itt ücsörög. Igazándiból ez csak a véletlen műve, a jókor jó helyen levés művészete. Már máshol lenne, ha nem szúrja ki őt a tömegben. Követve a lány példáját, ő is megdönti poharát, kortyol párat a hűs italból, annak kellemesen kesernyés ízét megérezve. De a pohár egyhamar kerül vissza az eddigi helyére, ő pedig fülel tovább, hallgatva azt, hogy a másik miért is ezen a helyen leledzik éppen, egy barátságosabb helyett. A kijelentésre felvonta a szemöldökét, de valahogy ismerősnek is véli a történetet, így, csak felhorkant elsőre, szemeit megforgatva a kijelentésre. Aki nem eminens azt általában annak veszik, ez sokszor, sok helyen így van.
- Az kedves dolog.. – csóválta meg a fejét, a mondat második fele számára viszont egyértelmű volt, hiszen akkor nem itt lenne, ha izgatná őt, hogy miként vélekednek róla az otthoniak. Ő sem szokott ilyesmikkel törődni, felesleges. Annál jobban mondják csak. Újabb korty, újabb füstköd, mely a gyújtás után árad körülötte, és amelyen át a lányt figyeli. A kérdésére felfigyelve, azt meghallva kezdte el rázni a fejét, miközben odahajolva nyitotta ajkait szavakra.
- Dehogy vagy az. Csak olyan, aki úgy él, ahogy ő akar, nem pedig úgy, ahogy azt megmondják neki. Ezzel van a bajuk. – igyekezte tömörre zárni a mondandóját, hogy eljusson felé, majd visszadőlve várta, hogy feleméssze a másik mondandóját, no meg, remélte, hogy fel is fogta. Eléggé vidám hangulatban van már, ahogy látja, de nem zavarja.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 30. 11:42 Ugrás a poszthoz

Alegria
ismét hazai utakon


Így utólag belegondolva, vicces lenne számára az, ha a másik elkezdené sorolni, miféle rossz, vagy csak számára annak tűnő tetteket kezdene el sorolni. Nem így kellett volna megfogalmaznia a kérdést, de nem fél attól sem, hogy ez bekövetkezik. Nem nézi ki a másikból, hogy ilyen hamar bízna benne – főleg azok után, amit a haszonról mondott neki -, így nem kezd el magyarázkodni végül, csak figyeli a lányt, illetve, fél szemmel azért az utcát is, a helyet, ahol állnak, keresve azokat, akiknek kíváncsisága veszélyes is lehetne, vagy azokat, akiknek nem kellene a közelükben lennie. Egyelőre nem lát ilyen alakot, így nyugodtan tér vissza a „csevegéshez”, már ha ezt lehet annak nevezni.
Halkan horkan fel végül, mikor a másik kinyögi a szavait. Sejtenie kellett volna netán? Ez olyan tipikus, mintha sémaszerűen ment volna, igaz, csak számára vannak így a dolgok. Ritkán fut össze olyannak, aki ártatlan, mint a ma született bárány, akinek semmi sincs a rovásán. Azon lepődne meg inkább, mint ezen, így, arca változatlan marad, meglepetés, ámulat jele nem mutatkozik rajta, inkább csak amolyan „sejtettem” kifejezés, mintha olvasna a lány múltjában, gondolataiban, azoknak egy-egy, apróbb szeletiben.
-  Áhh.. értem. – fűzött hozzá csak ennyit, majd bólintott hozzá egy aprót, de, mint a fölös információt, úgy söpörte félre, ennyi volt, nem több. Gondolta, hogy maga az egész nem fog sokáig tartani, no meg, esze ágában nem volt, hogy feltartsa a másikat, noha, társaságban sokkal jobban szórakozik, mint amúgy. De ha a másik menni akar, akkor engedi, nehogy azt képzelje róla, hogy ennyire ragaszkodik bármelyik, alkalmi társulásához.  Csak ráérősen nyújtózott, a csendes csupán izületei roppanásával megtörve, majd, ahogy leeresztette a kezeit, úgy tekintett le, úgy hallotta ismét a szavait.
- Ugyan, csak nyugodtan. – adta az udvariasabb felét, biccentve a lánynak, hogy menjen csak, ő nem tiltakozik, könyörög az ellenkezője iránt. Ahogy bemérte, merre tart, csak halovány vigyorral figyelte, hiszen nemrég ő maga is oda akart tartani, amíg meg nem jelent, és keltette fel kicsinyke érdeklődését, és marasztalta egy időre itt. Nem mozdult viszont, egyelőre, ráérősen bámulta az utca túloldalát addig, míg ismét hozzá intézte a lány a szavait.
- Ha abba a pub-ba tartasz, akkor valóban nem. – mutatott az emlegetett hely felé. – Nemrég akartam beugrani oda szomjat oltani, szóval, a paranoiád bejött. – cukkolta kicsit, hisz ez a kijelentés tényleg annak hangzott kissé, majd, hogy betartsa saját magának tett szavait, el is indult a hely felé, kényelmesen, komótosan lépegetve. Fiatal volt még az este, nagyon is.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. április 8. 22:38 Ugrás a poszthoz



Vége. Vagyis számára vége az iskolai éveknek. Magát is meglepte kissé, hogy sikerült minden vizsgája, főleg az, amely a legtöbbet nyomta a végzős idegeit. De hamar túltette magát, megünnepelte, ahogy azt illet, és... és megint itt van. Ismét. No nem, nem azért, hogy visszakönyörögje magát az iskolapadba. Nem ment meg el az esze. Egyszerűen jelenleg nincs dolga sehol, semerre a világban, nem utazik, túl sok a szabadideje. A pubban egész nap nem ülhet, még a végén ráakasztják, hogy jobb dolgában nem tud mit kezdeni, csak piál, de nem, nem teszi. Annyiszor.
Szóval, így, unalmas perceit, óráit azzal tölti, hogy becipelve magát az iskola falai közé, szétnéz, körbepislog, szórakozik egy jót. Azt itt mindig meg tudta tenni, mindig is élvezetét lelte benne. Zsebre tette kezekkel ál a csarnokban, gondolkodik, hogy merre vigye az útja. A látvány nem változott, hova is változhatott volna, a diákok serege frissült csak, hisz több, idegen arcot lát maga körül, de nem törődik velük, nem kötik le most a figyelmét. Beljebb sétálva szusszan egyet, kezével hátratűrve kusza tincseit. Talán meg kéne néznie, osztanak-e még a nagyteremben valami finom kaját, majd benézni régi házába, hisz ha új is a jelszó, nem tart sokáig, míg megszerzi azt, bent találja magát. Vagy esetleg más házba lopakodhatna be, nézhetne körül. Hirtelen nem is tud dönteni, mit, hogyan lépjen, így egy helyben marad. Nemigen üzent egy ismerős arcnak sem, hogy ide készül, hogy összefuthatnának, belátja, úgy még mókásabb lett volna a dolog, de hát na, az is hirtelen ötlet volt, hogy erre viszi az útja.
Kezét leeresztve végül, a nagyterem felé fordul, tagjait kiropogtatva, gyanútlanul ácsorog, hiszen nem olyan feltűnő jelenség bőrkabátjában, kissé szakadt farmerében, és a bakancsában. Vagy talán mégis, de aki már látta, nem ütközik meg ilyesmin. Íriszei a tömeget vizslatják, agya pedig azon kattog, mi is lenne jelenleg a legkényelmesebb, majd pedig a legrövidebb út a cél felé. Ráér, senki nem hajtja, senki nem szabta meg, meddig, és hol lehet. Ez a szabadság nagyon is tetszik neki, mindig is így szeretett élni, nem véletlen, hogy az otthona helyett a faluban maradt inkább, saját vackot szerzett. De az sem mókás mindig, az unalmas délutánokat el kell ütnie valahogy, és most pont arra készül, ahogy lassan halad előre.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. június 8. 22:35 Ugrás a poszthoz

Michelle Mihael cica


A faluba költözése óta nem sokat volt erre, ahogy tehette, járta a világot, ahogy egyszer rég egy évig, de most már legálisan lophatja a napot. Persze, nem lehet mindig csak menni, valamikor fel is kell tankolni, vagy épp a hazai ízeket kedvelni, de nagyon. Ez pedig mostanság esett meg, pár napja, hogy második otthona földjére lépett. A falucska számára, a nagyvilág helyei után kissé unalmas, no de valamikor aludnia is kell, ez a hely pedig tökéletesen nyugodt, és tökéletes erre a feladatra, hiszen van, hogy napokig nem sikerül lehunynia a szemét, több-kevesebb ok miatt. Az iskola felé már rég szagolt, pedig néha igencsak jó beszökni, és röhögni, vagy épp valami mocsok dolgot tenni, de egyelőre ez még váratott magára, hisz még csak kipakolt, és henyélt.
Persze azért most is hiányolta a szórakozás részt, így nem kellett sokat győzködnie magát, hogy lenézzen a Csárdába, hogy elfogyasszon valami ehetőt, no meg ihatót. Magára kapta a szokásos szakadt farmer, laza felső, és bakancs kombóját – mert hát az sosem rohad le róla, és már indult is, hogy felfedezze, ilyenkor ki jár még odakint. Hosszan nyújtózkodás után jutott be a helyiségbe, ahol kezdésnek egy korsó habos italt rendelt magának, jó hidegen, majd amint kézhez kapta, hely után nézett. A pulthoz közel telepedett le elsőre, ott iszogatva nézelődött, bámulta az ismeretlen, vagy félig ismerős arcokat, kényelmesen ücsörögve. Nemigen figyelte az időt, hisz ráért, nem hajtotta senki, így nem tudja mióta ücsörgött ott, mikor megjelent egy nagyon is ismerős alak a placcon. Csak figyelte elsőre a szőkeséget, bujkáló vigyorral a szája szegletében, majd miután a lány helyet foglalt, felállt maga is. Mivel pohara üres volt, így elsőre azt töltette fel, majd már indult is a magányosan ücsörgő felé. Mivel nem járt a kastélyban, neki semmi infója nincs arról, mik történtek most ott, mi a helyzet, így teljes nyugodt lelkivilággal vizualizálta Mich alakját, bármi gyanú apró jele nélkül. Így, bártan dobta le magát mellé korsóját letéve az asztalra, és vigyort villantott a szőkeség felé.
- Hello, hello. Kit látnak szemeim. Hogy-hogy ilyen egyedül kuporogsz itt? – kezdte teljesen átlagosan, már ahogy a lánnyal kezdeni szokta, és hátradőlt a széken, ismét kényelmesen, félig a lány fele fordulva.
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. június 9. 00:36 Ugrás a poszthoz

Michelle Mihael cica


A csárda vendégei merőben más arcok, mint távolléte alatti puboknak. Ott aztán voltak olyan arcok, akiket ő is jobban megnézett magának, cseppet sem a szimpátia miatt. De itt viszont már túl békések az arcok, noha nem mintha bánná, most valahogy nincs kedve ahhoz, hogy vigyázzon a zsebe tartalmára, vagy az életére, mert ki tudja, mikor támad balhéhoz egy-egy nagyon nem szomjas vendégnek. Azt se kalkulálta bele, hogy nem marad egyedül – legalább is sokáig nem, de kellemes meglepetésként érte viszont így is. Mert miért ne, a barátságos arcok mindig jól jönnek, mert hát igaz a mondás, hogy csak az ökör iszik magában. Így, a kedve, ami eddig sem volt rossz, most csak jobb, és talán még jobb lesz, ahogy telik az idő, és a korsók száma. A pofi, amely már mellőle néz vissza rá, meg a hab a tortán, vagy mit szoktak erre mondani. Pár korty, mialatt a másik kissé feltűnőbb csendben van, de nem zavartatja magát. Lehet, hogy túl meglepte az, hogy itt van, hiszen nem szokása levelezgetni, hogy épp merre jár, csak fordul, és gondol egyet, ha épp kattan valami nála. Na meg nem is érzi azt, hogy bárkinek szüksége lenne jelentgetni, mivel tudják, hogy olyan, mint a bumeráng. Majd egyszer visszajön, nem? De a csend lassan eloszlik, mármint ami közöttük, és nem körülöttük van, hiszen amúgy a hely eléggé zajos. Újabb kortyok után végre megszólal ő is, amelyre vigyora még szélesebb lesz, és leteszi korsóját, hogy válaszoljon.
- Látni hát, sőőt. Már pár napja itt vagyok, csak bepótoltam az alvást. – tárta fel neki is, hogy eddig miért nem mutatkozott. - Dehogy nyel az el. Korábban kell felkelnie, hogy sikerüljön neki. – bumeráng. Ezzel pontosan azt mutatja. Az üveget, melyet a másik szeretget, csak most szúrta ki, ahogyan poharat rendelt neki, és már töltötte is. Nem volt ellenére, ez sosem, így biccentve köszöni meg, hogy megkínálta és megossza épp vele a nedűt. A szavaira csak rosszallóan rázza a fejét, miközben ujjaival az újdonsült pohara körül játszadozik.
- Ilyet.. rossz hallani. Mi lett ezekkel, hogy eljöttem? Zokog s szívem. – csóválta meg ismét a fejét, majd követve őt, lehúzta a pohár tartalmát egyhamar. Jólesően nyammogva kóstolta az ízt, miközben érezte belül azt a kellemesen maró érzést, ami ilyenkor átjárja, és letette a pohárkát.
- Melegebb vidékeken. Pontosabban egy kis tengerpart, napsütés. Most már itt is tök jó az idő, de amikor elmentem, még befagyott a hátsóm, így úgy döntöttem, hogy az kell most nekem. – ecsetelte, hogy mely vidékeken járt, s pihent meg, csak úgy, kedvtelésből, de cseppet sem dicsekedő hangnemben.
- Na és, erre mi a helyzet? – érdeklődött most ő, hiszen sok dologról tuti lemaradt, de most majd a jobbakat pótolhatja
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Benjamin Lawrence Krise összes RPG hozzászólása (31 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel