27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!


Kedves kavicsok,
kérünk mindenkit, hogy a gyorsabb és félreértések elkerülésére okot adó karanténból szabadulás és bekerülés, emlékezés érdekében levében vagy a témában tüntessétek fel a neveket, amennyiben több karakterről van szó. (Leírásban is szerepel.)
Navigátorok
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Woodarn Collenwen összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Le
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 8. 21:04 Ugrás a poszthoz

Lévai P. Benjámin

Egy kellemes őszi hétvégére különös programot terveztem. Olyasmit, ami nem túl mindennapos tőlem, de mégsem olyan ritka tett. Szabad hétvége volt, a tanévkezdés pedig a nyakunkon. Mivel semmi más különös teendőm nem akadt, már jóval előtte kitaláltam valamit. Valamit, amitől nem lesz olyan sablonos a hétvégém, hanem inkább tartalmas és vidám. Igen, azt hiszem egy ilyen szombatról álmodtam, így nem késlekedtem a megvalósításában sem. Az azt megelőző napokban nem kis körutat tettem. Afféle felderítő -vagy felkutató?- hadjáratként végigbarangoltam a kastély zegzugait, hogy társaság után nézzek. Fejemben sok név keringett, de végül beugrott egy velem egykorú prefektustársam neve, Benjaminé. Őt találtam a legalkalmasabbnak. Szimpatikus és megbízható volt, az iskolában már többször is láttam, ám mégsem ismertem eléggé. Egy köszönőviszony alakult ki, s csak egyetlen alkalommal váltottunk pár szót, de akkor is sietve. Egy nyugodt, fiús ismerkedős ebéd eddig még senkinek sem ártott meg, a Pillangó-varázsról pedig eddig csak jókat hallottam. Kastélyban töltött éveim alatt a jó hírek mellé egy halom tapasztalat is adagolódott, hiszen néhány baráti találkozónak, ismerkedésnek, magányos teázásnak vagy randevúknak volt már helyszíne. Úgy bizony... A ház már ismer engem, és én is ismerem őt. Ugyanúgy, ahogyan az évek során lassan ismerős arcokká váltak az itt dolgozó felszolgálók, recepciósok, pincérek és szakácsok, vagy egyéb alkalmazottak is. Nem beszélve a vendégseregről, hiszen a törzsvendégeket most is kívülről tudom.
Hiába kerestem a fiúcskát, mégsem sikerült megtalálnom. A nyomát viszont megleltem... Navinés ismerőseim révén eljuttattam hozzá egy rövidke levelet. Gyöngybetűkkel írtam, szépen, barátságos hangvételben megfogalmazva. Nem hagytam válaszadási lehetőséget, ami talán óriási baklövés volt a részemről, de talán a siker kulcsa is egyben. Ha a sikeré nem is, az izgalomé mindenképpen az volt, hiszen nem lehettem teljesen biztos Benjámin megjelenésében. Ha nem jött volna el, akkor sem szomorkodtam volna. Egyedül is ugyanolyan ínycsiklandozóan finom ott az étel, akárcsak társaságban.
A megadott időpontom a délután fél kettő volt. Azért az, mert valahogy úgy optimális nálam. Nincs túlságosan későn, de valahogy korán sem. Én már jóval előtte nekiálltam készülődni, s hamar útnak is indultam. Egy farmert vettem fel, világosbarna hosszú ujjúval, de magamra kaptam még egy fekete kardigánt is. Negyed kettő körül már a Pillangó-varázs előtt álltam és az órámat lestem. Szerencsére nem volt nagy forgalom. Az időjárás kissé borongósra sikeredett, no meg hűvösre is, de mégsem ez volt az eddigi leghidegebb idő.
-Jó napot! - köszöntem udvariasan, amint betoppantam az étterembe. A recepcióhoz lépve néhány mondatos szóváltás után az általam előre lefoglalt asztal felé invitált a hölgy, majd egy széles mosollyal búcsút intve távozott. Én helyet foglaltam az asztalnál, amely két fő fogadására lett kialakítva. Körülöttem nem voltak túl sokan, néhány asztalnál étkeztek csupán különféle korú és nemű vendégek. A bejárattal szembeni székre csüccsenve kezdtem bele a helyiség fürkészésébe, majd lassan az itallap felé kacsintgattam. Az étlapot még nem osztották ki, azt csak vendégem érkezésekor szerettem volna kikérni. Reméltem, hogy igent mond a levelemre és megtisztel jelenlétével. Elvégre nem kértem valami nagy dolgot...
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 11. 14:26 Ugrás a poszthoz

Lévai P. Benjámin

Remekül elücsörögtem az asztalomnál. Az egyetlen aprócska baj csak az volt, hogy egyedül... Nem voltam letört, kifejezéstelen arccal bámultam ki az ablakon. Vártam a fiút, de hiába pillantottam újra és újra az órámra, nem akart jönni. Az idő pedig még rá is tett egy lapáttal a maga sietségével. Én mégsem bántam... Örültem, hogy békés hétvégém lehet, mindenféle teendők nélkül. Még nagyon az elején vagyunk a tanévnek, nem kell úgy sietni. Ráadásul nincs ember, aki számon kérne, hogy miért nem tanulok. Ráérek... Majd... Így sem teljesítek túl rosszul, sőt! De majd jövőre aztán összekapom magam, s a szünidőt is a magolással fogom tölteni. Kemény lehet az az ötödik évfolyam! Főleg, ha az embernek vannak tervei. Ó, azok a szép sárkányok... De egyelőre ezek csak álmok, sok harc kell még a megvalósulásához. De menni fog, érzem. A szerencse velem van.
Gondolkodtam a sulin, de a gyomrom közbeszólt. A kaján kezdett el járni az eszem. Nagy hiba volt, hogy nem kértem még ki az étlapot. Benjit azonban még mindig vártam, s nem akartam érkezése előtt a kezemben tartani. Végül aztán felkaptam a fejem, mert hangzavar jött az előtér felől. Tudtam, hogy ő lesz az. És tényleg ő volt!
Amint meglátott, széles vigyorral integetni kezdtem felé, s rögvest magamhoz invitáltam. Felálltam a székemről, kezet fogtam vele, majd visszaültem - immár társaságommal- az asztalhoz.
-Jaj, ne butáskodj! Nem várattál meg... -mosolyogtam rá. Alig késett többet tíz percnél, egyáltalán nem volt hiba. Nekem nem kellett volna annyira korán jönnöm, de én már csak ilyen vagyok. A fiút végigmérve bele is kezdtem a mondandómba, mivel belső késztetést éreztem. Úgy véltem maradt egy tisztázatlan kérdés, hogy mit keresünk mi itt és most a Pillangó-varázsban. Furcsa és kellemetlen szituáció volt ez számomra is, mert nem tudtam mit mondani neki. Csak szimplán elhívtam őt ebédelni, így nem tudtam túl nagy magyarázatot adni. Egy kissé habozva, de kinyögtem pár mondatot, s miután elhagyták számat a szavak, máris megkönnyebbültem.
-Remélem nem rángattalak ki a kastélyból, de gondoltam a hétvégén ebédelhetünk együtt. Nem nagyon ismerjük egymást, de szinte naponta összefutunk. Ebédkor meg mindenki ráér... Remélem nem baj... -mondtam egy félénk mosoly kíséretében, majd egy kicsit más témához érve folytattam- Jöhetnek az étlapok? - s már jeleztem is a pincérnek, aki lelkesen a kezünkbe nyomott két darabot. Magam elé tettem és elkezdtem tanulmányozni, fel-fel pillantva a fiúra. Nem akartam letámadni a kérdéseimmel, de egy témát semmiképp sem akartam elkerülni.
-Kviddics hogy megy? Úgy tudom játszol valamelyik csapatban. Melyikben is? Ezekkel az új csapatokkal úgy megkevertek, hogy már elveszítettem a fonalat... Legalább a csapattagok jó fejek? -érdeklődtem tőle kíváncsian, bár sosem szerettem igazán ezt a sportot. Nyomon követem a meccseket, bajnokságokat az iskolán belül és kívül, de nagyjából ennyi.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 14. 12:26 Ugrás a poszthoz

Jade

Olvasni támadt kedvem, mivel hirtelen az unalom lett úrrá rajtam. Ezt a rossz időnek és az ősz beköszöntének könyveltem el. Nagyban sétálgattam a kastély hosszú folyosóin, valamiféle elfoglaltságot keresve. Mivel épp a Társalgó közelében jártam, úgy gondoltam tökéletes lenne leülni egy kicsit, valamint nassolni valami finomat. A manók általában kedveskednek a diákoknak valamivel, kikészítenek inni-ennivalót a beszélgetőknek. A henyélés mellett természetesen az a bizonyos könyv is ott lapulna a kezemben, aminek segítségével egy kicsit művelődhetnék. Mégsem a könyvtárba mentem, sokkal inkább kikaptam a zsebemből egy aprócska könyvet, amit még a mugli világban vásároltam, pontosabban egy pesti újságosnál. Ebben a könyv féleségben mindenféle volt. Lehetett vicceket olvasni, de voltak benne keresztrejtvények, vicces képek és sok egyéb más is. Különösen kedvelem a Tudtad-e rovatot, amelyben egy csomó érdekes és hihetetlen dolgot felsorolnak, részleteznek. A könyv felétől pedig valami rövid terjedelmű novellát vagy egy műrészletet, szép verseket olvashatnak azok, akik nem sajnálták a pénzüket és megvették. Jó vételnek tartom, egészen olcsó volt. És pont az ilyen esetekre vásároltam meg, még a nyáron.
Beléptem a Társalgóba, majd az egyik üres kanapén leheveredtem és kinyitottam a könyvet. A zsebemben egy picit elgyűrődött, no meg egy párszor már volt használva, de szerintem így jobb is ez a könyvecske. Elkezdtem olvasni a bevezetőt, aztán belekezdtem a maradék viccek elolvasásába, elemzésébe. Csend volt, nem zavart senki. Szempillantás alatt lekötött ezen tevékenység... Nem is volt másra szükségem.  
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 16. 16:02 Ugrás a poszthoz

Jade

Elmélyülten olvasgattam, amikor hirtelen egy betoppanó lány hangjára lettem figyelmes. Rendkívül magas hangja volt, legalábbis különbözött azoktól a női hangoktól, amiket az én fülem már megszokott. Biztos voltam benne, hogy elsőssel van dolgom. Meg is lepődtem, hogy felkeres valaki ilyenkor, ezen a helyen. Becsuktam a könyvet és szemügyre vettem a lányt, közben pedig elmosolyodtam. Talán tőlem akar segítséget kérni, vagy valami hasonlót gondolhattam. Aztán átfutott agyamon újból a mondat, amiből már tudtam a szándékát. Segítségkérésről itt szó sincs, nem tévedt ő el, csupán beszélgetni szeretne! Az pedig nem rossz dolog, én is szoktam csinálni. Az ember társas lény...
-Szia, én meg Woodarn. Persze, ülj nyugodtan -húzódtam kicsit arrébb a kanapén, hogy ő is kényelmesen odadobhassa magát mellém- Mi újság veled? Milyen az iskola és a tanév eddig? - érdeklődtem meg, hiszen még nagyon a tanév elején járunk. Mennyi ideje is vagyok már a kastélyban... Szörnyű, hogy milyen furcsa a sors. De hát ez van. Örültem, hogy társaságom akadt, de azt a könyvet sajnos épp egy érdekes résznél hagytam abba. A legrosszabb pedig, hogy elfelejtettem a lapszámot, így kotorászhatok egy csomót. Legközelebb... Legalább elfoglalom magam valamivel, ha legközelebb unatkozni kezdek. Lapok keresése felettébb izgalmas, vagy mégsem?
-Melyik házba jársz? Eridon?
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 21. 16:13 Ugrás a poszthoz

Hanna

Nem szeretem a magánéletem más orra alá dörgölni, így valószínűleg senkinek sem tűnt fel a viselkedésemen, hogy a megszokott rugalmasság és vidámság mögött komoly problémák lapulnak. Nem szeretem a pletykákat, sosem szerettem. Mindig rettegek, amikor hallok egyet. Legtöbbször elkerülöm őket, egyik fülemen be, másik fülemen ki. Most azonban mást is hallottam... Aki fontos volt számomra, arról. A legrosszabb az egészben, hogy én addig nem tudtam róla, nem nekem mesélték. Én csak hallottam a folyosón, járőrözés közben. Két diák... Egymásnak... A visszhangzó, nyirkos folyosón. Hát, igen. Talán igazat mondtak. A legijesztőbb az volt, hogy reálisnak véltem. Egyértelműen reálisnak, hiszen számtalanszor volt már ilyenre példa. Így tehát, pár nap gondolkodás után tiszta vizet akartam önteni a pohárba. Felkerestem Hannát, beszélnem kellett vele. Nem bírtam tovább.
Elsiettem az erkélyre, de egy kicsit sajnos késtem. Sokszor visszarohantam még a tükör elé, hogy biztos jól nézzek ki. Számomra ez még mindig ugyanolyan fontos, mint az elmúlt években. És nekem még mindig fontos a lány... De úgy néz ki -velem ellentétben- ő mások felé is kacsintgat. Majd most kiderül az igazság...
-Szervusz, Hanna... -biccentettem felé, közelebb és közelebb lépdelve, majd jól levágva magam az egyik ülőalkalmatosságra- Köszönöm, hogy eljöttél. Talán a véletlen műve, talán a sorsé, de beszélnünk kell. Van sejtésed arról, hogy miért, s miről? Szívesen meghallgatlak...
Fájt ránézni, így igyekeztem távol maradni tőle. Valahogy zavart ez az egész, ez a helyzet. Hálás voltam magamnak, hogy így intéztem el, de mégis megalázó volt számomra. Ciki... Rossz... Nem nagyon hittem volna, hogy pár évvel később egy ilyen nap is eljön. De hát ez van.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 21. 16:49 Ugrás a poszthoz

Hanna

Az esetek nagy részében csak kerülgetem a forró kását, de most szerettem volna hamar túlesni a dolgokon. Nyilván érthető, hogy miért. Néhány másodpercig viaskodtam, harcoltam magamban. Nyilván nem könnyű az én helyzetem sem. Ez az egész valahol mindkettőnk hibája, hiszen egy kapcsolat két emberről szól.
-Hát jó... -sóhajtottam, majd folytattam is- Az utóbbi időben egy kicsit elhanyagoltuk egymást. Gondolom az új tanév miatt, vagy nem tudom, de ez az igazság. Így jött ki a lépés és kész. Ezzel gondolom mindketten egyetértünk. Nos, de ilyen másokkal is előfordult már, mégsem mentek szét! Te viszont, úgy hallottam rendkívül nyitott vagy a férfiak felé. Ott van például Rud... Vele mi van mostanában? Gondolom tudod, miért ne tudnád. -hadartam el, mivel kicsikét izgultam. Nem tagadtam volna ezt előtte sem... Azt azonban leszögezném, hogy nem kiabáltam. Higgadtan szóltam, bár hangomból érződött a csalódottság és egy kicsikét a harag is. Én nem akartam ok nélkül vádaskodni. Én sosem voltam féltékeny Hannára, nem kértem számon egyik tettét sem, de minden forrás azt bizonyítja, hogy mostanság összefutott az exével. Talán nem is egy alkalommal, de jól elbeszélgettek. Erre azért már jogosan rákérdezhetek, nemde? Szerintem nekem van igazam, s nagyon reméltem, hogy velem együtt Hanna is megérti ezt a helyzetet.
-Magyarázatot kérek, nem többet... Elrontottam valamit? -kérdeztem bágyadtan, de ugyanolyan energiával. Tombolt bennem valami odabenn, de még nem tört ki. Nem is akartam, hogy kitörjön. Sajnáltam, hogy nem megoldotta a problémát, hanem máshoz ment. Nem is értettem, hogy mi hiányzott neki. Talán a kalandvágy? Mellettem nem lehetett olyan élete, amilyen alapból volt, a bunkó és vakmerő Rellonos csajszi... Talán ez nem tetszett neki, mást nem tudok elképzelni.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 21. 20:42 Ugrás a poszthoz

Hanna

Csodálkoztam, hogy még a férfiakat neveti ki. Nem értettem, mire ez a nagy gúnyolódás. Előjött az igazi arca? Vagy ez csak a problémák elől viselt álarc? Fogalmam sem volt, nem tudtam mit higgyek. Meginogtam, mint egy fáradt vándor. Túl sokat utaztam... Túl sok volt a harc és a küzdés az életem során, a napok túlélésébe elfáradtam. És ez a fáradtság a bajt is magával hozta. Pihennék, de nem tudok. Lassan már a harc végéhez érek. Idővel jobb lesz. Miért tántorodtam el, miért inogtam meg? Miért távolodtunk el egymástól? És ami a legfontosabb kérdés: Tényleg miattam történt ez, vagy Hanna hibája?
-Beszélgettem, nyilván. De Rud és te más tészta.
Feleltem neki, de már akkor kezdett elegem lenni az egészből. Csendben végighallgattam a lány mondandóját, a táj felé fordulva. Ökölbe szorított kezemnek támasztva a fejem. Közben nosztalgizátam, emlékek derengtek fel előttem. Emlékek... Szépek... Vajon lesznek-e még, ezek után? Miután mindent elmondott, fellélegeztem, s rögvest válaszoltam.
-Jó, beszélgettetek. Az még nem lenne nagy probléma. De nyilván miattad jött vissza... Nem hiszem el, hogy ott ne lenne mágustanoda. Mi a francot keres akkor itt? És persze ti egyből összetalálkoztok. Most akkor nem fogjátok újrakezdeni? Hiszen a múltkor ez miatt volt a szakítás. Mivel, amint említetted, eltávolodtunk... Most őt jobban szereted, nem? -kérdeztem, miközben szemeim már-már könnyesek kezdtek lenni. Valahogy fájt kimondani ezeket. És még jobban fájt hallani a szavakat. Eltávolodtunk.
-De mit tettem, elhanyagoltalak? Az nem lehet!
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 22. 10:06 Ugrás a poszthoz

Hanna

-Ajj, ne csináld már! Ne te akarj ebből az egészből jól kijönni! Te is tudod, hogy nem vagyok olyan, aki ezeknek hisz. Ne csinálj úgy, mintha mindig rájuk hallgatnék. Én csak tisztázni jöttem a dolgokat... -jegyeztem meg komoran, a lány felé pillantva. Hiába is, látszott rajta az idegesség, ahogy rajtam is. Szemeiből ugyanaz a fájdalom tükröződött, ami az én lelkemben fellelhető volt. Egy kicsit még várnom kellett, hogy megint mondjak valamit, hiszen féltem a sírástól. Nem akartam könnyeket, ez nem az a helyszín. Pár másodpercnyi sóhajtásos erőgyűjtés után viszont már képes voltam a feleletre.
-Hanna, hogy jut eszedbe ilyesmi? Szerinted én azért jöttem ide? Pont ellenkezőleg... A kapcsolatunkat akarom megmenteni, amíg még nem késő. Lehet ez egy probléma volt, amit még idejében, vagy éppen későn észrevettem. Nem szabad, hogy jobban eltávolodjunk.
Sikerült kimondanom, minden egyéb probléma nélkül. Boldog voltam, valahogy kezdtem felbátorodni... Olyan ez, mint egy zavaros pohár víz, amibe néhány homokszem is került. Kezd ülepedni, kezdem látni a pohár másik oldalát. Most azonban a "felkavaró vita" az, ami gyorsítja a leülepedés folyamatát. Érdekes. Tehát megoldást találtam... Egyszerre csak lenyugodtam, ellazultam a székben és fejem a széknek döntve behunytam mindkét szemem. Jó volt hallani. Jó volt érezni is... Tényleg nem hazudik, láttam a szemén. Ismerem már annyira ennyi év után. Tényleg szeret...
-Jó. -mondtam neki, majd egy apró mosollyal a kezéért nyúltam. Enyhén megszorítva szerettem volna tudtára adni, hogy most már megnyugodhat. A nehezén talán már túl vagyunk.
-Én csak megakartam menteni ezt az egészet... -ismételtem el neki
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 22. 18:31 Ugrás a poszthoz

Jade

-Áh, nem baj. Nem baj, hogy semmi újdonság nincs, hiszen nem kell mindig új dolgoknak történnie körülöttünk. Legalábbis én így látom. Jade... Nem rossz név, honnan származol? És mit keresel éppen ebben a suliban? -érdeklődtem barátságosan, hogy szimpatikusnak tűnjek a lány előtt- Ú, nem baj. Majdnem... Rellonosnak nem néztelek volna. Levita, egy kék! Én is a Levitába járok, csak mellékesen. Kicsit csalódott vagyok, de a vigasz, hogy ugyanabba a házba járunk. És ez szerintem tök jó... De azért jól gondolom, hogy az első évfolyamra jársz, hm?
Kicsit megigazítottam magam, ahogy ültem. Közben szemeimmel végigtekintettem a helyiségen.
-Jó a suli, mi? -kérdezgettem tovább, hisz mindenképpen tudni akartam az ő véleményét is. Én is voltam elsős, kíváncsi vagyok Jade gondolkodásmódjára is. Szerintem ő is hasonlóan vélekedik az őt körülvevő világról, mint ahogy én vélekedtem akkoriban, amikor még kis srácként éltem a kastélyon belül. Hiába volt kicsit  hideg felém a lány, mégis úgy gondoltam, hogy ő igazából rendes is tud lenni, csak nehezen barátkozós típus. De nem aggódtam, találkoztam már sok rosszabb emberrel is. Egy elsős pedig nem jelentene gondot.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 29. 15:26 Ugrás a poszthoz

Hanna

Kicsit haboztam, majd nyeltem egy nagyot. El kellett gondolkodnom a kérdésén... Végül aztán feleltem, mert úgy láttam jónak.
-A múlt... A múltra gondolok... És persze a jövőnkre. -jelentettem ki, elkalandozva gondolataimban. Eszembe jutottak az emlékek és a tervek, amiket nem szabad veszni hagyni. Őszinte voltam vele, mást nem tudtam volna a kérdésére válaszolni. A múltunk jut eszembe, nem pedig valami illat vagy érzés.
Elszégyelltem magam, kissé lehajtott fejjel, vörösen rogytam össze a székemben. Egyre nagyobbnak éreztem Hannát, én pedig szépen eltörpültem mellette... Ismét nyelnem kellett, a gombóc a torkomban nem akart szűnni.
-Nem tudom -mondtam halkan, majd egy kicsit megnyugodtam. Nem tudom. Tényleg nem tudom, valahogy elkapott a hév, az indulatok.
Furcsa volt ez a beszélgetésünk. Furcsa volt, mert szinte az összes emberi érzelem jelen volt benne. Egy fiú és egy lány röpke harca, amit nem tudtam és nem is akartam sokáig húzni. Ennek a találkozásnak ez volt a célja... Ez, hogy letisztázódjon ez az ügy. Jobb később, mint soha. Odatérdeltem a lány elé, majd szemeim az ő szempárjába emelve beszéltem hozzá.
-Hanna... az a múlt még most is él. Ne haragudj... Ugye nem voltam túl hülye? -kérdeztem kissé félénken, a legjobbakat remélve. Szörnyű, szörnyű magatartás ez, undorító és megalázkodó. Jobbnak láttam felállni és átölelni, beszívni az illatát. Ha akarta, ha nem. Ez csak jött belőlem. Muszáj volt megtennem...
-Ne haragudj, bocsáss meg, jó? Ezentúl nem lesz ilyen többé, remélem.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. december 20. 15:23 Ugrás a poszthoz

Alex
 ;D

Ejj, micsoda nap! Ekkora felfordulást is régen láttam magam körül. Aznapra nagyjából a szabadidőm egyetlen tevékenységre összpontosult: főzőcskézésre. Magyarán görnyednem kellett a konyhapult előtt. Ennek természetesen az lett a vége, hogy vakarászva néztem ki a fejemből. A fal is érdekesebb volt, de ha már belevágtunk ebbe, csináljuk is meg!
Alex egy kicsikét késett, de igazából a bambulásban fel se tűnt. Mikor betoppant, levágta az asztalra a halakat. Én fintorogtam, majd szemügyre vettem a zsákmányt. Még jó, hogy nem nekem kellett beszereznem ezeket. Rám csak a saláta, a káposzta és a többi ilyen apróság jutott, amit már Alex érkezése előtt leraktam az asztalra, kipakolva a szatyrokból. A konyha fűszerállományát a manók a rendelkezésünkre bocsátották a főzés erejéig, így szabadon gazdálkodhattam velük, de az okozott kárért nekem kellett felelősséget vállalni. Azaz nekünk... De egyelőre nem volt baj, így nyugodtan sóhajtottam egyet, Alexre pillantottam és elmosolyodtam.
-Áh, hello! Semmi baj, tedd csak le... -jegyeztem meg biztatásképp, majd felkészültem az előadásomra... Kezeimmel hadonászva körbemutogattam a helyiségen- Te ugye hoztad a magadét, és én is. Itt vannak a káposzták, a fűszerek is... Szakácskönyvet nem nagyon találtam, a könyvtárban nincs nagyon mugli ételekről szóló könyv. Az a kevés is más birtokában van, azaz átmenetileg kikölcsönözték. Utána feladtam a keresgélést és eljöttem. Így nem nagyon tudom az elkészítéseket, de egy manót talán megkérdezhetnénk...
Furcsa volt, hogy én is főzök, vagyis próbálok. Lelki szemeim előtt anyát láttam, ahogy jó nagyot nevet a bénázásomon. Ha itt lenne, szerintem tuti valami isteni kaját dobnánk össze percek alatt, de mivel nincs... Így csak reménykedni tudok. Ha legközelebb ilyen lesz, akkor tuti előre szólok neki és felcsempészem a kastélyba! Így ennek az egésznek kb annyi haszna lesz, hogy egy jó sztorit tudok mesélni az otthoni karácsonyi vacsoránknál... Na, de nem baj.
-Mézeskalács? Hát, ránéztem, de... Elég kemény. Biztos így kell csinálni? Dísznek jó lesz. Legfeljebb hazaviszik és fellógatják a fára. Mást nem nagyon tudunk csinálni, nincs már rá idő újak gyártására! A mázzal meg ne törődj, nem az a lényeg, más se csinálná jobban. -jelentettem ki egy gúnyosabb mosollyal, de Woodosan együtt érzően. Nem izgultam, próbáltam nem aggódni a vacsora miatt. Biztos voltam benne, hogy jól fog sikerülni, ha kiabálva, idegeskedve csapkodtam volna minden irányba, azzal semmire nem haladtunk volna előre. Így vezéri álarcomat felvéve előrébb léptem és komolyra fordítva a helyzetet, új hangnemben felszólaltam:
-No jó, ne habozzunk, az én időm is véges! Gyere, állj ide és kezdj valamit a hallal. Én összedobom a salátát a vegáknak, aztán jövök át hozzád segíteni. Nem tart sokáig, szóval "pár perc" múlva melletted termek. Hamar összedobjuk!
Akció indul!
 
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. december 31. 12:29 Ugrás a poszthoz

Jessie

Különösen fáradtan ébredtem. Az éjjel későn sikerült csak elaludnom, s még nehezebben kellett felkelnem.
Hogy a reggeli álmosságomat elűzzem, mely már napok  óta kísért, többféle módszert kipróbáltam. Nem segített szobám fürdőjének hideg vize, sem a fagyos téli levegő szele, de még más elfoglaltság sem tudta megszabadítani testem ettől a tehertől. Így aztán nem volt mese... Elő kellett kapnom fekete melegítőnadrágomat, a hozzá passzoló pulcsimat, alatta egy ujjatlannal. Töltenem kellett egy flakonba szépen vizet. Majd miután ezekkel végeztem, a vállamra dobtam a törölközőm, s az edzőcipőm felhúzása után az erőnlét terme felé vettem az irányt.
A kastélyban furcsa volt a levegő. Mindenki a maga dolgára ment, ezt a helyet pedig nagy ívben kerülték. Ebben az időben, most így délelőtt egy árva lélek sem volt körülöttem. Kissé csalódottan futni kezdtem néhány kört a futópályán, hogy bemelegítsek. Utána egy laza gimnasztikát terveztem, s gondoltam a kezembe kapok egy kosárlabdát és elkezdek vele valamit csinálni. De valahol hiányzott, hogy nem jött senki, mert egyedül azért nem az igazi. Akkor sincs gond, maximum a gépekhez ülök le súlyzózni vagy ilyesmi..
Aztán a futásba egészen jól belejöttem. Csak róttam a köröket és semmi kedvem nem volt leállni. Jólesett kiadni magamból a feszültséget és csak futni, futni és futni. Gondolataim pedig közben sokfelé cikáztak. Elkalandoztam... Mégis kellemes volt úgy futni, hogy önmagamért teszem, nem más parancsolja, nem időre megy, szabad akaratból teszem. Kicsit azért kezdtem izzadni és kimerülni. De legalább pikkpakk felébredtem!
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. január 1. 20:53 Ugrás a poszthoz

Izé, sietek

Elfáradtam...
Szerettem volna valami normális sportot is, nem csak futni. Miután jó pár kört lefutottam, lihegve odamentem a cuccaimhoz. Meglepetésemre már volt ott egy lány is, kicsivel távolabb, a futógépeknél. Szívesen köszöntem volna neki, de mindketten elfoglaltak voltunk. A kosárhoz azonban mindenképp kellene embereket találnom.
Lazábbra vetkőztem, majd a törölközőmmel megtöröltem magam. Szerencsére nem izzadtam meg olyan nagyon. Nyakamban a törölközővel odanyúltam a vizes flakonért, majd kortyolgattam párat.
Csak akkor kezdtem érezni igazán, hogy mennyire kifullasztott ez a futás, bár kétségkívül nem volt lazának mondható. Megterheltem magam, így szükségem volt egy kis pihenésre, mielőtt másba kezdtem volna.
Odasétáltam a lányhoz, aki a futógépeknél volt.
-Hello! Miért nem a futópályán futsz? -kérdeztem kíváncsian- Amúgy üdv -intettem neki egyet barátságosan. Amíg megy a gép, nem tanácsos kezet fogni vagy valami. Meg lányokkal azt illik?
-Figyelj, beállsz kosarazni? Nem vagyunk sokan, egyelőre csak én vállalkozom erre, de remélem benne vagy és a labdajátékok iránt is érdeklődsz. Attól meg, hogy béna leszel, nem kell félni. Én sem vagyok profi -vigyorodtam el, majd magamnak a mondat másik végét megtartottam. Valahogy úgy szólt, hogy: de béna sem... De erről jobb, ha nem tud egy ideig, másképpen nem egyezne bele a játékba, ami nem jó. Egyedül kéne akkor játszanom.
-Hogy döntesz?
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. január 13. 12:21 Ugrás a poszthoz

Megint sietek

A lány szerencsére ma jobb kedvében lehetett, mert ha úgy vesszük, benne volt a játékban. Na, ennek már örültem. Azért focizni mégsem hívhattam volna, azt már biztos nem szeret.
-Konyítasz egyáltalán valamennyit valamelyik sporthoz? -kérdeztem vigyorogva, miközben ő bunkón elhúzott a pályáig- Na jó, de tényleg nem tudsz?
Elvettem a labdát, majd a kezemben tartva elkezdtem neki magyarázni a szabályokat. Dióhéjban, burkoltan, mert valahogy az egy olyan dolog, amit nem lehet elmagyarázni, mindenki tudja.
-Be kell dobni szépen a labdát... oda! -mutattam fel a palánkra- Dobni gondolom tudsz... -vigyorodtam el- Na, de... Közben pattogtatsz, persze lehetőleg úgy, hogy ne a lábadra menjen. A pályán sportszerűen viselkedünk, ha lenne még más játékos, akkor passzolsz neki, elkapod a labdát, rohangászol és hasonlók. Na, szóval érted, nem? -kérdeztem, elhúzva a szám. Eléggé összecsaptam, de nem akartam erről beszélni és ezzel pocsékolni az időmet, hogy egy kezdőt tanítsak.
-Ó... Akkor mielőtt elkezdjük, még dobunk párat, de utána tényleg legyen valami, jó? Aztán ha unod, szólj. Utána megyek mondjuk enni! -mondtam mosolyogva, majd odaléptem a lány mögé és próbáltam, próbáltuk valahogy együtt bedobni. Persze nem ment túl jól, sőt, szánalmas volt, de én legalább jót röhögtem ezen az egészen. Végül aztán megvontam a vállam, s nevetve csak ennyit mondtam:
-Na jó, dobj ahogy akarsz, csak menjen majd be!
Ezzel nagyjából el is kezdődött a "meccs". Jeleztem a lánynak, én kezdtem, majd játékosan elkezdtem pattogtatni a labdát és harcra készen csalogatni áldozatom magamhoz. Remélem megpróbálja majd elvenni, aztán rádobhatok ééés... Na mindegy, ez már rajta múlik.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. február 11. 18:00 Ugrás a poszthoz

Valentin-nap; megnyitó
DÖK nevében

Elérkezett a nap, amelyre a legtöbb szerelmespár valószínűleg már régóta várt. Ugyan személy szerint nem a kedvenc ünnepem, mégis jó nézni azt a sok boldog diákot, a rózsaszín szívecskéket és az ajándékokat, amikkel egymást lepik meg ilyenkor.
Egész éjjel nyugtalankodtam, ugyanis nagyon izgultam. Belegondolni is rossz volt, hogy én nyitom meg az aznapi programsorozatot. Az iskolában ugyanis kellően nagy feneket kerekítettek a dolognak! Voltak különféle bódék, ezernyi dísz, s a neves napon a nagyteremben is szorgoskodtak a manók, hogy a termet romantikussá varázsolják. Amikor szétnéztem a teremben, meg is győződtem arról, hogy jó munkát végeztek.
Fekete farmert és egy fehér inget vettem fel, szívem fölé az ingem zsebébe egy gyönyörű rózsát csúsztattam. A beszédemhez nem írtam véglegesített szöveget, bíztam magamban annyira, hogy tudjam - élőben is menni fog. Még néhány apró simítás és önbizalomnövelő rituálé volt hátra, s miután alaposan felkészültem, elhagytam a szobám. Semmiképp sem szerettem volna beégni, a szöveget elfelejteni, vagy kifelejteni valamit a mondandómból. Nem haboztam lesietni, mielőtt még elkéstem volna. Odalenn már nagy volt a nyüzsgés, fiatalabb és idősebb diákok tömkelege igyekezett a megnyitóra, s már a teremben is javában folyt az élet. Jobbnak láttam várni egy picit, addig is elvegyültem a tömegben és megrohamoztam a süteményekkel megrakott asztalokat. Néhány apró finomság elmajszolása után ismerősök után kutattam, de mivel nem volt senki, akivel beszélgethettem volna valamiről, a tanári asztalokhoz siettem, majd ott az összegyűltekhez fordulva, ünnepélyes hangon beszélni kezdtem:
- Egy kis figyelmet kérnék! - kezdtem bele - Elérkezett a Valentin-nap, mi pedig összegyűltünk, hogy ezt megünnepeljük. Én, Woodarn Collenwen, a DÖK elnökhelyettese szeretnék mindenkit nagyon sok szeretettel köszönteni az idei partin, jómagam és a DÖK nevében is. Társaim, valamint az iskola nagyon sokat fáradoztak azért, hogy a mai program létrejöjjön, ezért szeretnék nekik köszönetet mondani - mosolyodtam el, egy pillanatra végigfürkészve az egybegyűlteken - Kívánom, hogy szinglik és foglaltak egyaránt érezzék nagyon jól magukat! Felhívnám a figyelmet azonban a rendezvény ideje alatt elérhető szavazódobozra, amelyben az idei év Valentinjára és Valentinájára adhatjátok le a voksotokat. Hamarosan eredményt hirdetek, a győzteseknek pedig jutalom jár! Egyetek, igyatok, beszélgessetek, a négy ház asztalához most háztól függetlenül ülhettek, ha kedvesetekkel szeretnétek beszélgetni. Úgy érzem, mindent elmondtam, nem is húznám tovább az időt, boldog Valentin-napot, vagy mit szokás ilyenkor mondani! - vigyorodtam el, majd egy biccentés után visszaindultam a süteményekhez, hogy mindet megkóstolhassam. Remélem nem eszem magam degeszre, de ilyen finomat nem minden nap sütnek a manók!
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. február 17. 12:45 Ugrás a poszthoz

Ágo

Mindent tudok! Jön a vizsgaidőszak, mégsem aggódom. Ez már az egy... kettő... őh. Sokadik vizsgám. Szóval már tényleg nem izgulok. Nem is nagyon érdekel. Én nem félek a vizsgáktól. Ó, még sajnálom is, hogy anno nem vizsgáztam egyszer, mert akkor most mennék mestertanoncnak. De sebaj, jó nekem így is. Lassan felnövök, a fenébe már. És alig csináltam valamit a kastélyban. Rám tört talán valami kapuzárási pánik? Nem tudom. Szomorú vagyok. Elfogott a bánat. Már megint, igen. Talán kellene nekem valami cuki kis háziállat, ami megvigasztal. Egy beszélő szőrmók kell nekem, aki ölelget agyba-főbe. Ez az! Na, majd megkérem anyától, hátha jó leszek és akkor ad nekem! De cuki lenne! Tényleg nekem még tesóm sincs, azért vagyok ilyen magányos. Akkor kérek még egy kisbabát is, egy olyan cuki turcsit, és az pont jó lesz úgy! Na mindegy... majd megírom anyáéknak, csak ne nézzenek hülyének.
Szóval felvettem a télikabátom és kifeküdtem a hóba. Tekintetem a vakítóan fehér és a szürke szín határán táncoló égbolton volt, amiből akkor nem szállt le egy hópehely sem. Miért is rázná a télapó a szakállát, ha már elrepült? A hideget meg még nem vitték el a manók. És a meleget nem hozta meg se Sanyi, se Józsi, se a Beni.
Gyakran fekszem le a fűbe, a hóba meg főleg. Akkor nem kell félnem, hogy belemászik a fülembe egy bogár vagy valami. Anya mindig azzal ijesztgetett, hogy belém bújik a fülbemászó. Ezt nem akartam. És valahányszor kimentem, belerepült a szemembe egy muslinca, rám szállt egy légy és megkergetett egy méh. És ha felkeltem, arcon talált egy pókháló. Fujj! Ennek még nincs itt az ideje, úgyhogy nyugodtan hempereghetek, mint a kutya. És tök felszabadító érzés csak ülni és feküdni. Így telt el tehát a délelőttöm, hogy odakinn voltam és pihentem. Magolni meg majd este, a gyertyafényben, az ágyamon. Feltápászkodtam a hófödte talajról és már vissza akartam sétálni a sapkámban, amikor valaki felém dobott egy hógolyót. Nocsak, belefutok egy ismerősbe? Nem... Valami kisleányka volt az. Talán összetévesztett valakivel? Biztos valami Rellonos ördögfióka tör borsot az orrom alá.
Vállat vontam és kérdően néztem rá.
- Hm? - mosolyodtam el - Hát te ki vagy? Játszani akarsz velem?
Így elnézve nem is volt ő olyan kislány, max nekem. Akkor nem is kéne ilyen kisbabásan beszélnem vele, mert azt nem szereti, igaz?
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. február 20. 20:58 Ugrás a poszthoz

Valentin-nap
Mindenkinek!

A Nagyterem Valentin-napi ünnepi forgatagát hamar megszoktam. Pillanatok alatt természetessé vált a sok szerelmeskedő, már-már nyáladzó pár, a vidám beszélgetőpárok és a sok süteményfaló, akik akkor jelen voltak. Én is megpróbáltam elvegyülni a tömeggel, ügyelve a magam szórakoztatására. Ugyan Hanna nem volt velem, neki más dolga akadt, én mégsem éreztem magam magányosnak. Sőt, nem is volt időm annak érezni magam, hiszen nekem kellett a programokat felügyelni.
A szavazóládákba gyűltek a cetlik, mindenki voksolt a maga jelöltjére, a dobozt egy idő után pedig néhány manó vitte szemem elé. Én a jelölteket egy jegyzetfüzetben kanyarítottam fel, szinte precíz statisztikai munkát végezve. Hiába is, ez a dolgom! A győztesek nevének lekörmölése után nem maradt más hátra, mint a szükséges felszerelések és személyek összekészítése, s hogy újra a tanári asztal közelébe lépve magamra vonjam a jelenlévők szíves figyelmét.
- Figyelem, figyelem! A Valentin-napi szavazás lezárult. Engedelmetekkel eredményt hirdetnék... - megvártam, amíg mindenki elcsendesül, s kis hatásszünetet tartva folytattam -  Sok-sok szavazat érkezett, köszönöm szépen a szavazóknak. Bizonyára a jelöltek is izgulnak, hiszen csomó szerelmespárra lehetett szavazni. Ez a nap az övék, így köszöntsük sok szeretettel... az idei tanév... Valentinját és Valentináját. A szoros versenyben a győztes pár, akik jogosan viselhetik magukon ezt a címet a következő évi partinkig... nem más, mint Amira Loveguard és Földesy Kristóf! Gratulálunk nekik! Megkérném, ha valamelyikük jelen van a rendezvényen, kérem fáradjon hozzám és vegye át a nyereményét! - tapsoltam lelkesen, ahogy azt a helyzet megkívánja. Tapsom mosollyal fűszerezve kezdtem el kémlelni valamelyikőjük után. Örülök, hogy ők nyertek, megérdemelték. Kapnak szalagot, koronát, mindenfélét, ahogy elnéztem.
Miután megkoronáztam a nyertest, lezajlott az eredményhirdetést és az ajándékokat is átvették, újra a tömeghez fordultam:
- A rendezvény hátralévő részében egy kedves zenekart köszönthetünk, akik a mai napra való tekintettel újra megalakultak! Fogadjátok szeretettel a Zúzmarás Zúzókat! - kiáltottam lelkesen, s már mögöttem is termett a többtagú, vén, nyugdíjas falulakókból álló rockzenekar, akik a mai alkalommal többféle stílusban fognak zenéket előadni. A parti ideje alatt a Nagyterem kialakítása varázslatos módon megváltozik, hogy a táncparketten mindenkinek jusson hely. Itt aztán lehet őrjöngeni, csápolni, vagy éppen lassúzni. Megteheted egyedül, a barátaiddal vagy a szerelmeddel, a hangerőből nincs hiány, sőt! Remélem, hogy nem jön le morcos tekintettel az igazgató! Levonultam a színpadról és magam is a táncolók közé vetettem magam.
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. március 6. 21:01 Ugrás a poszthoz

Kumagoro

Úgy elfáradtam, hogy rögvest elhatároztam, én bizony elvágódom az első kanapén, ami velem szemben jön a folyosón. Hát ahogy mentem és szedtem a lábaimat, talán a sors akarta, de egy se került a szemem elé. Jellemző... Máskor meg tömkelegével futok velük össze, jobbik esetben még a lábujjam is beleverem a sarkába. Akkor azonban hiába igyekeztem, a fenének se! Aztán kikötöttem valahol a nyugati szárnyban, s itt már teljesen elgyengültem.
- Vlah!
Egy nyögdécselős sóhaj után ráugrottam a kanapéra, hogy hanyatt fekve lehunyjam a szemeim a Társalgóban. Mindig is imádtam ezt a helyet, bár nem gyakran jártam erre. Pedig tök király, csak sokszor ülnek itt és zavar mások társasága, de amúgy nagyon jó, főleg ha nem lopkodják ki a tálakból az ingyen nasit, amit a manók töltenek mindig újra. Most is akadt néhány mogyoró az asztalon, a fene tudja, talán egy diáksereg hagyta itt, talán az aranyos manók. De ha a diákok, remélem nem tréfálnak meg valamivel.
Ropogtattam párat, bámultam a plafont és a mozgó festményeket, s egészen elkényelmesedve éreztem magam. Ásítoztam, jó hangosan, hiszen a fene se mászkált arra ilyenkor, aztán kicsit feljebb ülve egy párnának támaszkodva összekulcsoltam a kezeim és gondolkodtam. Gondolkodtam, hogy mi a fenét is csináljak a nap hátralévő részében. Senki sehol, hol vannak a barátaim? Biztos vizsgáznak, fene essen beléjük.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Woodarn Collenwen összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Fel