Forerst kisasszony


Lassan egy órája ücsörög a pergamanek felé görnyedve, amivel nem is lenne problémája, ha nem egy olyan helyen kellene tennie, ahol mindennél jobban utál lenni. A legfelháborítóbb mégis az, hogy kötelezik rá. Mert a jelentéseket nem lehet elvinni a tanáriból, mert mindig eltűnnek. Ha valamit, akkor azt biztosra lehet venni, hogy ezek nem Révay hibájából történtek a múltban, mert ő aztán olyan gyorsan szeret túl lenni mindenféle ilyen kötelezettségen, hogy ideje sem lett volna a tekercseknek elvesznie. De most, néhány bárgyú majom miatt kénytelen ebben a nyilvános tanáriban kitölteni az íveket.
Nem szeret itt lenni, mert ezt a helyet a diákok és tanárok is átjáróháznak használják, bezzeg az ő szobáját egyik sem meri megközelíteni. Leszámítva néhány bolondot és néhányat, akik nem bánták meg. Talán ilyen is akad, ha nagyon keresgélünk a történelemben. Lassan dolga végére ér, amikor valami szükség a másik helyiségbe szólítja, valami, amit korábban ott hagyott, s most kell, hogy befejezhesse végre a papírmunkát és mehessen a lakosztályába a kísérleteihez. A kopogást, mint olyan tökéletesen hallotta, de a maga részéről nincs itt senkinek és mint ahogy szinte mindig, most is figyelmen hagyja. Semmi humorérzéke már megint egy gödörbe esett ostoba gólyánál játszani a hős, szőke herceget, sem pedig azután a haszontalan kopogószellem után romeltakarítani és halálra rémült csitriket istápolni. Ma bizony mindenki elmehet a búsba.
Pennája végével állát cirógatva futja még egyszer utoljára az iratot, hogy a keresett információhoz jusson, amikor ismét a helyiségbe érve rájön, hogy nincs egyedül. Fejét nem emeli fel, csak ingerülten felszusszan és kékjeit alig kiemelve a pergamenből készül olyan barátságtalan folytatásra, amilyenre csak telik tőle... de..
De bizony, merthogy az előtte toporgó nem egy idegesítő gólya, de még csak nem is egy szerencsétlen mestertanonc. Szemöldökét felvonja, ajkai megfeszülnek, majd lassan emeli fel végre fejét, hogy jobban szemügyre vegye a nőt. Van mit rajta nézni, Nándor pedig nem is fukarkodik sosem a pillantásokkal. Leereszti a pergamenlapot, miközben fölöslegesen kutakodik memóriájában egy név után. Fölöslegesen teszi, mert egyébként sem tudja kollegái nevét. Egyedül Felagundot és az új javasasszonyt jegyezte meg, s ez neki igazából elég is volt. De arról nem volt szó, hogy új Kollegina jön, vagy csak ő nem figyelt szokásához híven. De ha volt is, azt biztosan nem említették, hogy ennyire szemrevaló lesz.
- Jó napot! - köszönti a nőt nyájasan, s ahogyan közelít felé, úgy hordozza végig rajta éhes kék szemeit. A vörös tincsek, amelyek a leginkább megfogják, tagadhatatlanul az a zsánere. Hamar megállapítja azonban, hogy nem Kollegináról van szó, a kisugárzása, a testbeszéde gyorsan elárulja. - Segíthetek, Kisasszony? - nagyon reméli, hogy kisasszonyról van szó, vétek lenne egy ilyen gyönyörű nőért, ha anyuka lenne. És persze ha a porontya miatt jönne panaszkodni. Talán épp rám? Az kizárt... Ugyan ki merné elújságolni otthon, miket művel ő itt?

Forerst kisasszony


Fejét oldalra billenti egy pillanatra, arcán halvány, ragadozó mosoly játszik, miközben azt sugallja kifejezése, kissé hitetlen. Hitetlen, hiszen kinek ne lenne szüksége az ő segítségére... esetleg csak még nincs fogalma róla. Egyik szemöldökét felvonja, láthatóan kedvében van, amely igen ritka alkalom, főleg, ha ennyi idegesítő, ostoba kölyök között él. De már ebben a közegben is feltalálta magát, s képes kedvét lelni a környezetének. Az igazi ragadozó, aki alkalmazkodik az adott körülményekhez. És szerencséje van, egy-egy fiatal kis csitrit még csak kényszeríteni sem kell, úgy dobja oda magát, szét combjait, Nándor pedig örömmel tesz eleget. Könnyen jött... de ezzel is óvatosnak kell lenni, sokszor felpróbált áruval ő sem foglalkozik, ahhoz túlságosan is kényes.
De kénye akkor háttérbe szorul, ha épp kedvenc típusa lépked be hozzá párduc léptekkel, finom ruhában, mely épp annyit takar, ami még ösztökéli a férfi agyat egy kis fantáziálásra és épp annyit fed fel, hogy az ostobája nyálát csorgatva, a padlón kúszva keresse eme nődémon kegyeit. Vörös hajzuhatagából szinte láthatóan kúsznak elő a kicsiny szarvak, az ördögi csábító. Nándor mosolya elhúzódik, fehér, tökéletes fogsora is megvillan. Nyelvével megnedvesíti ajkát, miközben egy pillanatra sem veszi le tekintetét a nőről. Épp eléggé hiú ahhoz, hogy Janey válasza azt a gondolatot keltse benne, csak üres kifogás az, amit mondd, mert a társaságában akar lenni. És természetesen megérti őt, hisz ki ne akarná a társaságát.. Na, de épp a Bűbájtan professzor előtt olyat mondani, hogy esőben nem tud kimenni. Ennél egyértelműbb hazugságot ritkán hall. Rém jól szórakozik magában, s elégedetten elmosolyodik ismét. Noha vonzó a megjelenés, a mosolyok, érezhetően nincs mögöttük valódi jókedv. Sosem volt a szívből jövő mosolyok mestere, de kifejezetten élvezi az ilyet.
- Részemről az öröm... - ragadja meg a nő felé nyújtott kezét, s egy mozdulattal húzza közelebb. Ha már annyira vele akar lenni, ad egy apró, térd remegtető gesztust, s bár nem gyakran teszi, kézcsókkal támasztja alá szavait. - ...Forerst kisasszony! - leheli a szavakat a kézfejnek, lehelete szinte hideg, pedig ő nem vámpír vagy hasonló szörnyeteg... ó nem, ő rosszabb. Leengedi eztán a kacsót, csak mint amolyan mézesmadzag, élt a kontaktussal, s lassan, kissé húzva a pillanatot engedi szabadon végül az ujjakat.
- Révay Nándor! - viszonozza végül kurtán a bemutatkozást. Sosem dicsekszik el vele, hogy mit tanít, hogy egyáltalán tanít, valahogy nem képes elismerni a tanítást olyan munkának, amellyel hivalkodnia kellene.
- Némi papírmunka szólított le ide, de tulajdonképpen már végeztem, úgyhogy semmi fontosban nem tart fel. Egyébként sem tartana.. - biccent a nő felé, ismét megajándékozva egy Révay-féle gyomorösszehúzó mosollyal. - No, és Kegyed? - Megenged egy szemtelen pillantást.. - ha az öltözékét nézem, azt gondolnám, hogy valamiféle bálban járt... de tekintve az időt... vagy talán túl későn távozik? - él a gyanúval. Végül is, meglehet, hogy már valakivel töltötte az éjszakát a kastélyban. Az lenne már igazi blamázs.
- Kér valamit inni? - legyezi el egyelőre a kiábrándító gondolatokat, pálcáját pedig készenlétbe helyezi.

Miután befejezik a társalgást, a nő elköszön, majd kimegy a szobából.

Léna

Ki miképpen tölti el napjai végét ebben a döglesztő hőségben, az tulajdonképpen mindenki saját dolga. Noha a tanév még egy hétig tart, Nándor mit sem törődve a holnapi tanítási nappal, a közeli pub tareszán kortyolgatja hűs italát. Kimérten emeli magához a korsót újra meg újra, miközben világító kék íriszei a kint kószálókat fürkészi. Mióta lement a nap, egyre többen merészkednek elő, a fülledt jó időnek köszönhetően pedig a férfi szemét gyönyörködtetvén, több hölgy lengén öltözve, mély dekoltázsokkal, rövidre vágott farmerokkal ragadják magukra a figyelmet. Igazi svédasztal ez minden látó számára, a professzor pedig egyébként is nagy csodálója a buja, szinte felkínált idomoknak.
Nézni ezeket jó, mi több, nagyon kellemes, de azt is tudja, az ilyennek kezdeni nem feltétlenül érdemes. Hiszen, ha kitesznek mindent, nem marad mit felfedezni, igaz?
Lassanként aztán a sör elfogy, s ő is távozóra fogja a dolgot, nem feltétlen azért, hogy máris a kastélyba vegye az irányt, inkább annak reményében, ma is sikerül valakitelkapnia estére, ha már a kis levitás naíváról le kellett mondania. Kár volt beleélnie magát... Nem nézi merre, csak elindul, egyik kezét zsebébe mélyesztve, másikban egy szál szivart sodorgatva ujjai között. Nem láncdohányos, olykor mégis elpattint egy-egy szálat a fanyar, kesernyés dohányáruból. Már az első pillanatokban kiszúrja az ügyetlenkedő fiatal nőt, valahogy nem illik az utca monoton képébe bizonytalan járásával. A férfi szemöldökét felvonva méri végig, számára egyértelmű, új még a nőnek a magas sarkú. Látott ő már valódi dívákat, olcsó táncosnőket, vagy épp fiatal-koraérett csitriket suhanni hasonló lábbelikben. Nincs benne az a finom tartás, a mozgása sem olyan egységes és folyamatos, mint amazoké. Egy apró fintorral vezeti tovább tekintetét, igazából ennyivel le is rendezné a hölgyet, s keresne új látnivaló után, ha nem ütné meg fülét a macskakövekre hulló papírkötegek hangja. Mire odakapja fejét, az előbbi nőnek már semmi nyoma, legalábbis tengerszint felett. Összvonva szemöldökeit vet egy pillantást a környezetre, s a többi ember tekintetét követve lefelé, veszi észre ismét a lányt. Lemondón szusszan egyet, majd ismét körbekémlel, de senki nem óhajt lassítani, a hölgy segítségére sietni.. Újabb fintort követően aztán megteszi azt a néhány lépést, amely eddig elválasztotta tőle, hogy felsegítse.
- Jól van, Kisasszony? - kérdezi nyájas, lágy hangon. Mindigis meggyőzően adta az úriembert, ez most sincs másképpen. Kedves, figyelmes... - Segíthetek? - húzódik halovány, féloldalas mosolyra ajka, metsző kékjei mélyen fúrnak a barna íriszekbe. Kezét előrenyűjtja, kissé előre is hajol.

Léna

Így közelebbről szemügyre véve a férfi kénytelen elismerni, hogy a kevéssé kihívó ruhadarabok egy igenis formás teremtményt rejtenek. Az arca legalábbis mindenképpen az egyik leggyönyörűbb, amivel mostanában találkozott. Nem érti különösebben az elutasítás miértjét, de lehetséges, az elfogyasztott sör miatt, ma nem engedi ilyen könnyen lepattintani magát. Máskor igazából megvonná a vállát és egy jó napot nélkül tovább sétálna, ám ma, talán a hölgy szerencsétlenségére, nem hátrál meg. Egy pillanatra összeszűkülnek szemei, mosolya pedig kiszélesedik, ahogyan a szégyenkezéstől kipirult pofit figyeli. Jó szórakozásnak ígérkezik, ha nem is huzamosabb ideig, de legalább néhány kellemes percet szerez magának.
- Egészen biztos benne...? - vonja össze szemöldökeit újra és újra végigfuttatva tekintetét a nőn. Kezei koszosak, a papírjai szerteszéjjel, és amint itt ül, nyilván szoknyája is megviseltebb lett. - Elég nagyot zakózott.. - teszi hozzá egy apró fintor kíséretében, amelyet ügyel arra, hogy a nő is lásson. Miközben beszél, közelebb mesterkedi magát, a földön ücsörgő mellé guggol s továbbra is kritikus szemekkel vizsgálgatja.
- Nem fáj? - akad meg tekintete végül bokatájékon, miközben a hölgy próbálja összeszedegetni méltóságát és a papírjait egyaránt. - Úgy nézem, ez kificamodott.. - motyogja alig elnyíló ajkakkal, miközben térdén pihentetett kezét szájához emeli. Mutatóujjával megkopogtatja ajkát, majd a formás lábakról ismét visszapillant a lány arcára. Lassan már karmazsin színben játszik az orcája. Rég találkozott ilyennel, még a kastélyban is, a kis gólyák is kardosak és magabiztosak... olykor maga Nándor lepődik meg, mikor egyik-másik felajánlja magát neki. Más világ ez már, már a fiúk sem olyan szégyenlősek.. baj ez? Természetesen nem, annyira nem tud ledöbbenni, hogy ne használná ki a kínálkozó lehetőséget.
És természetesen Nándor most sem lenne Nándor, ha nem határozná el magában, bizony ez a bájos zavartság, a piros pofi az ő személyének szól.
- Ha gondolja, én rendbe teszem Kegyednek! - és ajkától kezét elindítja a sérült rész felé.

Léna

Nem új keletű Nándor számára a félénkség, vagyis inkább az, ha valaki fél tőle. Az esetek túlnyomó többségében maga a professzor is tesz azért, hogy féljenek tőle, diákok, kollégák és természetesen bűnözők. Máskor, mint ahogyan most is, jön ez magától, s az újabb elutasítások után a lány még össze is húzza magát. A férfi szemöldökét felvonja a sikkantásra, ezt a reakciót azért nem várta, hiszen most semmi durva szándék nincsen benne, egyszerűen csak szemügyre venné a bokát.. Végül aztán a hölgy feladja az ellenkezést és közli, majd ő megoldja. Nándor kétkedőn ráncolja homlokát, arcán is egyértelműen látszik a hitetlenség, de hagyja, had bontakozzon ki a kismadár, s ha valóban ura a helyzetnek, oldja csak meg egyedül.
Ez jó móka lesz...
Valóban, még gondolatban is kissé lefitymáló a fiatal teremtéssel, de erről ő aztán végképp nem tehet, hisz ha tényleg képes lenne kezelni a helyzetet, nem ücsörögne még mindig az utca közepén, még mindig sajgó, vizesedő, duzzadó bokával, mintha olyan kényelmes lenne.
- Nos, rendben, akkor talán itt lenne az ideje felkelnie, az emberek nem győzik kerülgetni és a cuccai is beszennyezik az utcát - hangnemet nem vált ugyanolyan lágy bariton, mint eddig, de az élt nem lehet nem észrevenni benne. Részéről ő továbbra is kellemesen szórakozik, pláne, amikor elhátrálásában felfedezi a vészesen feljebb kúszó szoknyát. Kissé megdönti fejét, mintha jobb belátást próbálna biztosítani, de ennyire azért nem gyerekes... noha most van benne némi alkohol, ami miatt kevésbé ad a kimértségre.
Felemelkedik, igazából jól is esik neki ismét kinyújtóztatni tagjait, innen néz le a meleg barna szemekre.
- Azért a közelben maradok, hátha kisebb méretű katasztrófát óhajt előidézni.. - ez már leplezetlen vérszívás, melyet flört gyanánt emberemlékezet óta nem vetett be. Ad teret, helyet s nem kevés szkepticizmussal, és kissé sürgető intéssel jelzi a hölgynek, hogy kezdheti. Csibészes félmosolya nem akar múlni, ezzel adva tökéletes keretet az egész helyzetnek. Pálcája közben kezébe csusszan az alkarjához erősített tartóból, melyet eddig hosszú, hófehér s makulátlan ingujja takart. A környezet biztosítására első sorban, de talán méltóztatik egyetlen lusta intéssel a papírlapokat is összegyűjteni. Noha nincs szükség a segítségére, és ez egy egyszer az életben bekövetkező alkalom, hogy ő mégis felajánlja azt. A kisasszonynak fogalma sincs, milyen óriási kegyben részesült épp az imént.

Léna

Részéről nem foglalkozik az árnyalatnyival hidegebb hangsúllyal, ő is váltott, így igazából el is várta, hogy ezt a másik is megtegye. Senki nem szeret gyengébbnek tűnni a másiknál. A lány viselkedése is tökéletesen hasonul a sémába, további somolygásra késztetve ezzel a férfit.
- Ó, hát nekem aztán van időm - szúrja oda, miközben végignézi, ahogyan a hölgy még inkább megalázza saját magát. Ügyetlenül térdre evickéli saját magát, s amikor nem figyel, Nándor megingatja kissé a fejét. Több oka is van rá, mint például afeletti értetlensége, miért egyszerűbb a másiknak magát ilyen helyzetbe hozni, mintsem elfogadni a kezet esetleg kart, amelyet olyan fene nagy lovagiassággal ajánlott fel neki a férfi. Másrészről pedig el kell hessegetnie lelki szemei elé tóduló perverz képeit, melyet a lány által felvett pozitúra idézett elő. Akár azt is gondolhatná, szándékosan próbál vele ilyen kihívóan viselkedni, és igazából, ha csak egy képtelen pillanat erejéig, de fel is vetődik benne.
- Ugyan kérem, semmiképp sem vagyok hős megmentő, mindösszesen a segítségem próbálom Kegyedre tukmálni - vonja meg vállát, de tudja ő magáról, hogy képtelen megjátszani az elesettet, de a szánni való nagylelkű úriembert is, akit most igen gonosz módon utasítottak vissza. Mellkasára helyezi pálcátlan kezét, vállát kissé lejjebb ereszti, majd továbbra is lágyan, s alig érzékelhető fricskával hangjában szólal meg ismét.
- Az udvariasság nem olyan dolog, amit az ember levetkőzhet. Van, akiben megvan, van, akiben nincs, csak a mímelését lehet tanulni... - részéről semmi lenyűgözőt nem tapasztal abban, hogy a lány felállt. Még mindig sántít, a szemete még mindig az utcán, ráadásul mezítláb van, és egy óvatlan mozdulatával az arcát is összemaszatolta. Továbbra is várakozón pillant rá, éppen ezek miatt. Szemöldökét felvonva, szívdöglesztő félmosollyal, és kissé talán idegesítő -na jó, eléggé idegesítő- csibészes fénnyel a kék íriszekben. Metsző kékjei mélyre hatolnak, talán épp próbálja megdelejezni a barna hajút, hogy végre adja meg magát, s fogadjon el egy kezet.
- Legalább a szökőkútig had kísérjem el, ott megnézem a lábát, aztán ki-ki mehet a maga útján - áll elő végül is egy utolsó javaslattal. Érdemes megfontolni, ha hagyja most, talán előbb szabadul.

[Léna]


Egy fancsali, teleszájas vigyorral, s egy csábos szemöldökvonással válaszol csak a nő, minden bizonnyal költői jellegű kérdésére. Egyértelmű, nem itt kellene lennie, hanem mondjuk a szorgalmikat kellene javítania, amit túlbuzgó diákjai egymás hegyén-hátán küldözgetnek neki a tanév végének közeledtével. Kissé idegesíti is, hogy újabban ennyi teendője akad, elvonván figyelmét a számára fontosabb kutatásoktól. De sajnos kötelessége van, s ha nem oszt pontokat, bizony hamar a fejére nőnek nem csak a diákok, de a kollégák, ügybuzgó házvezetők vagy épp az igazgató. Mi sem hiányzik neki kevésbé, minthogy az ősszakálú a nyakára járjon megint.
Azzal nem lenne gond, ha a hölgy elutasítaná a segítséget, sem pedig az, ha magától kecmeregne fel a földről, de a mód, ahogyan nem kicsit szánalomra méltóan kanalazza össze magát, igenis öndegradáló. Az ilyesmit Nándor szeme kevéssé tűri, valahogy mindig előcsalogatja a pálcát alkarjához erősített tartójából, s igencsak viszkető érzéssel tudatja, máris készen áll egy-két átokra. Csak mert jól esik levezetni az agressziót az ilyen teremtményeken. Noha a pálca most is előkerül, a viszkető érzés nem érkezik, mindösszesen pillantását fordítja el a nőről. A megjegyzésre pedig ott van már nyelve hegyén a lekezelő válasz, csak úgy foghegyről, szárazon, hidegen, de most ezt is visszanyeli. Franc se tudja, mi volt abban a fránya mézsörben, többet sem fog olyat inni, marad a töménynél... Ettől függetlenül fürkészi a barna szemeket, s elégedetten el is vigyorodik, amikor a hölgy megjegyzi, bele szorult egyedül annyi kötelességtudat, hogy a segítségére siessen. Pontosan ezt várta saját megjegyzését követően. Biccent egyet fejével, mintegy szerény elismerésül, merthát nincs mit szépíteni, ez így van.
Utolsó próbálkozása végül is győzelmet szül, végre a széparcú elfogadja a segítséget.
- Végre, már azt hittem, erőszakhoz kell folyamodnom... - jegyzi meg majdnem játékos éllel, de Nándor meg a játékosság két, ha nem egyenesen három külön fogalom. Színpadiasan sóhajt egyet, majd egy elegáns pálcaintéssel s egy néma invito-val összeszedi a szerteszét heverő irathalmot, ám esze ágában sincs cipelni ezt a lánynak.
- Elnézést, megkérhetem, hogy ezeket Maga hozza? - kérdezi majd, mielőtt még egyáltalán a másik meglepetten pislogatna egyet, közelebb lép hozzá, s könnyedén felkapja.
- ... - néhány pillanatot kivár, ha esetleg kedve támad ismét felsikkanni, vagy ellenkezése gyanánt vergődni. - ..bocsásson meg, de azt hiszem, így gyorsabb, és kevésbé fájdalmas - arca eléggé közel került így a nő arcához, könnyedén beszippanthatja kellemes illatát, és érezheti, ahogyan megfeszül karjai között, mintha nem lenne kedvére a közvetlen kontaktus. Minden igyekezete azon van, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe. Gyengéden, de határozottan tartja hátát, s igyekezett a szoknyát is beszorítani..

A szökőkúthoz érve aztán finoman ereszti le a törékeny virágszálat a peremre, amely még mindig langyos az egész nap hevesen tűző naptól. Fürkészi a nő arcát, mert észrevette ám, milyen könnyű zavarba hozni. Leül mellé. kékjeivel a nő arcának rezdüléseit kutatva...
- Khm.. akkor most vetek rá egy pillantást.. - figyelmezteti, mielőtt keze tétovázás és megtorpanás nélkül indul meg a hölgy vékonyka, ám most duzzadt bokája felé. Azért figyelmezteti, mert nem szeretne a szökőkút vizében kikötni, legalábbis nem egyedül, és nem azért, mert egy jól irányzott rúgás a vízbe borítja.
- Nem leszek a kedvence, ezt most biztosra veszem - motyogja, miközben ujjai a selymes lábszárra kulcsolódnak, s óvatosan az ölébe emeli a sérült részt. Szabad kezével a lány lábfejét érinti meg, két maximum három ujjal, majd óvatosan elkezdi tekerni, körözni. Ha a ficam súlyos volt, ez bizony igen fájdalmas művelet, de valahogyan ellenőrizni kell a szalagokat, hiszen a ficam, a szalagszakadás más és más bűbáj vagy épp bájitalkezelést igényel.

Szigor. Esély.

Mámor. Ismétlés.

Léna
Welcome to Hell...

Léna
Good girl...

Gondolat. Valóság.
Ó, Nándor is szívesen osztozna a hölggyel a fantáziájában, talán még masszázzsal is segítené, hogy ellazuljon. Mindenféle masszázzsal...
Sajnos azonban ennek most nincs itt az ideje, még hosszú ideig semmiképpen. Kényelmesen, de elegánsan terpeszkedik kényelmes ülőalkalmatosságán, s biccent a másik felé, amely az asztala elé van készítve. Azonban ma már nem egy egyszerű faszék van odaállítva, hanem sajátjának tökéletes mása, és legalább olyan kényelmes. Ugyan időpocsékolásnak véli az átváltoztatástant, ilyen esetekben kapóra jönnek az ilyen trükkök.
 - Nocsak! Ez igazán figyelmes, köszönöm - húzza elő jobbik modorát, mert természetesen ilyen is van neki, Léna bizonyára erről a Nándorról is hallott egyet, s mást, hiszen, ha akarja, bárkit levesz a lábáról, mindenféle bűbáj vagy főzet nélkül. Azonnal bele is kortyol az italba, noha nem ízlik neki túlságosan... cukor.
Csak fél füllel hallgatja a mai ajánlatot, igazából fölösleges részletezni, némelyiket csak szignóznia kell, másokat pedig röviden átfutni. Miután a hölgy befejezi a felsorolást, ajkai önkéntelen mosolyra húzódnak, nem nagyon, csak épp egy kicsit, de már ez is kifejezetten sármossá varázsolja ábrázatát.
 - Csupa-csupa ínyencség! És a desszert? - él még mindig nincs a hangjában, és talán itt az ideje elgondolkodni azon, hogy mit is tett ez a barna hajú nőszemély abba a kávéba. - Nos, remek... - ez a "remek", nem dícséret, mindösszesen csak nyugtázza a hallottakat. Ha voltak is valaha fenntartásai Lénával kapcsolatban, azok szépen lassan elmúlnak, napról-napra bizonyítja, zseniális ötlet volt rásózni ezt a munkát. Átveszi az aktákat, majd maga elé helyezi őket, hogy átlapozza, s aláírja őket.
 - Rendben, igen! - Motyogja inkább magának, mintsem a nőnek. - Bárminemű észrevétel? - kérdezi, miközben pennát vesz kézbe, hogy a megfelelő oldalakra kanyarítsa nevét. Már látni a fényt az alagút végén, még néhány óra és ő is leléphet. - Nos, amennyiben óhajt, ma nem kell végigülnie velem, amíg befejezem őket, ha gondolja, leléphet! - most már bizonyos, valami volt abban a kávéban, mert úgy dönt, mára már nem kínozza tovább...

Taubler... Menekül...

Léna

Léna

Léna


Látogatás. Elutasítás.

Léna
[A "Mekiben"]

Léna

Lárma. Idill.

Léna

  Kellemes tavaszi késő délután van a faluban, amikor Nándor megérkezik a hoppanálási zónába. Mélyet szippant a tiszta, hűvös levegőből, majd megindul a falu felé. Nem gyakran jár Bogolyfalván, hiszen, minden amire szüksége van, megtalálható Budapesten is, ő maga pedig az ország nyugati részén lakik. De amikor megpróbálta meggyőzni Lénát, hogy a Csárdában lehet a legjobb meggybort kapni, a nő majdhogynem kigúnyolta, ezt pedig nem hagyhatta annyiban. De nem csak egy ilyen ostoba kis okból keresi ám fel a helyet, de nem ám...
  Annak idején, amikor még zöldfülű auror volt, s sikerült felgöngyölítenie egy ügyet, a kollégáival mindig elmentek utána meginni egy-két vagy akár több üveg italt. Egy ilyen dorbézolás alkalmával kötött ki a Csárdában is, amikor még az igen vonzó Varró Viktória vezette a csehót, s a nem kevésbé formás Isilya is itt dolgozott. Sármja sok helyre bejuttatta már... ezt persze most nem fogom részletezni. De az egykori tulaj saját kis boros raktára is feltárult számára, s akármikor erre vetette a sors megkóstolhatta a legjobb nedűket. Azóta sok minden változott, nincs már olyan kellemetlen bűz, a kosz sem annyira visszataszító már, de Nándor abban reménykedik, hogy a régi jó szokások megmaradtak.
  Belépve, némileg elégedettséggel tölti el, a vendégkör megmaradt, s továbbra is lapos oldalpillantások kísérik el a pultig. Mára azonban végzett a munkával, csak azért van itt, hogy kedvenc kis aurorját kényeztesse. Magához inti a pultost, aki az elsuttogott szavakat követően összeszűkíti szemeit, de bólint s eltávozik néhány pillanatra a hátsó régiók felé. Szürke, félhosszú kabátját kibontja, de nem veszi le egyelőre, meglehet, csak a jeges pillantások miatt, de nincs túl meleg idebent.

Léna

Léna


  A nő kérdésére és ő is csak egy sokat mondó arckifejezéssel válaszol, melyet ha szavakba öntene úgy hangzana: "Most komolyan, Léna?" Erre a néhány pillanatra nem mosolyog, saját két szemöldöke is felszalad kissé, kékjei pedig csibészes fénnyel csillannak meg. Nándor nem féltételez, pláne nem olyanokról, akikkel együtt, vagy akik éppen alatta dolgoznak. Jobban ismeri az embereit, kollégáit, mint azok gondolnák. Az itt ücsörgő, lassanként pityókássá váló aurorral is több órát töltött már el az irodájában, s mindamellett, hogy számtalanszor végigmérte már tekintetével mondhatni talptól-skalpig, természetesen más karakteri jegyeit is megfigyelte.
  Mikor úgy véli, a nő már leolvasta, amit lehetett arckifejezéséről, elmosolyodik, s engedi továbbfolyni az eseményeket. Ugyan a férfi esetében ártatlanságról beszélni igencsak nehézkes, Léna édesanyját csak kevés hátsószándékkal említette meg. Ettől függetlenül érdeklődve hallgatja a hölgy sztoriját, s igencsak szórakoztatja a felismerés, mennyivel beszédesebb lett partnere így, hogy már több mint feléig kiürítette a poharát. Milyen kis cserfes.Ez mindenképpen újdonság a számára, de egészen kedvére való, ahogyan a barna nőszemély csacsog, mint egy tini, majd hirtelen elharapja a mondatot. Most rajta van a szemöldökfelvonás sora. Egy gondolatnyival később aztán valami olyasmi történik, ami már emberemlékezet óta nem történt vele.. Egy pillanatnyi, de tényleg csak egy pillanatnyi zavar ül ki az arcára, s ha esetleg valaki éppen jókor pillant sármos arcára, egy gondolatnyi időre halvány, nagyon halvány pír ül ki rá. De rutinos róka lévén az egész elég gyorsan zajlik le, ám így is megköszörüli a torkát, s csak aztán nevet.
  - Arra az albumra mindenképpen kíváncsi lennék... - jegyzi meg talán egy leheletnyivel kevésbé könnyeden, mint szándékozta volna. Gratuláció, Almásy Léna, zavarba hoztad az Aurorparancsnokot! Nehéz lenne megmagyarázni, mi is váltja ki ezt a reakciót belőle, s amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is múlt.
  Ahogyan az lenni szokott azonban, ha egyszer megnyitjuk azt a bizonyos csapot... Aurorjánál pedig úgy tűnik, megindult valami, lassan szemtelenbe fog átmenni, de amíg nem lépi át a vonalat, a Parancsnok úr nem bánja. Mindenesetre harmadszor is felvonja szemöldökét, majd valódi meglepetést színlelve mered a nőre:
  - Ezt meg hogy érted??