28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (176 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 3. 20:38 Ugrás a poszthoz

Maximilian

Szokásom szerint, ma is idegesítően korán keltem. Amíg a többiek horpasztanak, jobban megy az alkotás. Napok óta nyűgös vagyok, mert nem találom azt amit keresek. Pedig érzem, hogy közel van. Egyszer ha már meglátok valamit akkor könnyen le tudom rajzolni persze, csak ha kellően megihlet. De most...lassan kezdem úgy érezni, hogy ez egy válság. Az ujjaim alatt szinte égnek az eszközök de semmit nem tudok lerajzolni. Mégis mi a fene bajom van? Emiatt egész nap feszült és ideges voltam, kiabáltam egy sort Zoraval, aki sértődötten elvonult. Nem egyszerű művészléleknek lenni, illetve, csak akkor ha válságban vagyok és ez határozottan az volt. Estére már majd megőrültem a szoba ürességétől a tárgyak szinte ordibáltak velem, így megfogtam a rajzfüzetemet és a cezuratartomat és világgá mentem. Na jó, annyira azért nem messzire, csak kimozdultam. A folyosókat róttam, nyitott szemmel jártam hátha látok valamit ami majd feloldja a csomót a gyomromban, de semmi. Legnagyobb elkeseredésemben valamilyen csoda folytán a erkélyre vetődtem, de ha már itt vagyok, körülnézek. Ledobom az egyik puffra a rajzcuccomat és a sötétséget kémlelem. Hát ez nem épp a megfelelő időszak, ugyanis nem látok semmit. Próbálom kifűrkészni a csillagokat, azok is sikertelenül, hát igen, ez az én szerencsém. Mérgesen visszavonulok és büntetésképp a földre ülök, az ölembe veszem a füzetemet és a hátamat nekidöntöm a fotelnek. Előveszek egy grafitot és ütögetni kezdem vele az üres lapot, közben pedig halkan énekelek. Bárcsak itt lenne a hárfám...akkor legalább játszanék egy sort rajta és az egy kicsit könnyítene a lelkem, legalábbis ebbe a ringatom magamat. Mire észbekapok a kezem már tiszta grafit, nem akarom beletörölni a nadrágomba, ugyanis a világosbarna nadrágon elég durván meglátszódna. Kétségbeesésemben lenézet a felsőmre, de ha meg halványkék, hát ez kellemetlen, de legalább nem látja senki a szenvedésemet, az még kellemetlenebb lenne.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 3. 21:19 Ugrás a poszthoz

Maximilian

Észre sem vettem, hogy a haláltusámat más is látja. Hiába a nyomor vakká tesz, de még mennyire. Tovább nézelődöm, alkalmas helyet keresve arra, hogy eltűntessem a grafit nyomait. Egy hirtelen ötlettől vezérelve szemezni kezdek a fotellel, nem fogja meglátni senki, ha esetleg egy icipicit beletörlöm a kezemet, végülis a manók annyira ügyesek a takarításban az én kezem pedig tiszta lenne. Mintha lassított felvétel lenne a kezem lassan elindul a fotel felé, elképzelem ahogy sikít és tiltakozik. Még el is mosolyodok amikor valaki megzavarja a műveletet. Zavartan felnézek és egy zsepit látok az orrom alá nyomva. Mondanom sem kell, hogy az egész arcom piros lesz mint a kedvenc festékem. Hát ez nagy koppanás. De azért kedvesen elveszem tőle a zsepit, közben alaposabban megnézem az arcát és érdeklőve oldalra billentem a fejemet. Miközben a zsepibe ölöm a drága grafitot még mindig őt bámulom, olyan cuki kisfiús képe van és ettől a gondolattól hirtelen ötletem támad. Mindig spontán ember voltam, a hülye dolgaimmal gyakran hoztam zavarba az embereket és valószínűleg most is ez fog történni.
- Lerajzolhatlak?
Bukik ki belőlem az egy szavas kérdés, ami valószínűleg magyarázatra szorul, de védje meg valaki szegény fiút ha rázúdítom a magyarázatomat. De ez az egy kérdés elég tolakodó és ezt én is észreveszem.
- Mármint izé..ne érts félre nem akarok semmi olyat, nem vagyok már kislány. Csak válságba vagyok, nem kelti fel semmi az érdeklődésemet..mármint a rajz terén de nekem rajzolnom kell és te meg itt vagy és portrét már úgyis régen csináltam.
Oké Zoé, ügyes vagy, a gyerek fejvesztve fog menekülni előled, vagy spontán hülyének néz és kiröhögök. Lövésem sincs vajon melyik lenne a kellemetlenebb de máris érzem, hogy ebből hatalmas félreértések lesznek. Megadóan sóhajtok és várom mikor jön a reakció, ami csöppet sem fog meglepni. Leteszem magam mellé a zsepit és közben átkozom magamat. Hát persze, az én szám állandóan jár, általában feleslegesen és csak úgy jön belőle a meggondolatlan baromság.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 3. 21:56 Ugrás a poszthoz

Maximilian


Hát persze, kinevet...ráadásul egy alsóbb éves. Gondolhattam volna, hogy ennek nem lesz valami szép vége. Már éppen felkeltem volna amikor meghallottam a választ ami kicsit meglepett. Ha tőlem kérne ilyen valaki, laikusként fogva minden cuccomat menekülnék előle. Gyakran látok dolgokat ott ahol nincsenek, legalábbis én az ő helyébe tuti valami gyilkosnak vagy futóbolondnak néztem volna magamat, de hát, ez én vagyok. Igyekszem túltenni magamat azon, hogy kinevetett és inkább arra koncentrálni, hogy beadta a derekát és végre valami feladatom van, nem kell összetörnöm a grafitot, hanem valamit alkotni fogok, napok óta először talán valami értelmeset.
- Semmi gond, inkább köszönöm, előre is.
Küldök felé egy futó mosolyt, majd kinyitom a rajzfüzetet egy üres lapnál és megint bámulni kezdem, de ezúttal szakértelem és művészi érdeklődés csillog a szememben, vagy legalábbis valami olyasmi. Figyelem ahogy kihúzza magát és akaratlanul is belemosolygok a tenyerembe. Portrét akarok, de nem olyasfélét amit ő elképzel, nem olyat ahol órákig kell ülnie mozdulatlanul és feszegnie, nem ez a tervem.
- Inkább, szeretném ha természetesen viselkednél, nem kell kihúznod magadat nem kell beállnod. Nem szeretek viaszbábúkat rajzolni, persze, azért ne ugrálj meg szaladgálj körbe körbe, ahogy neked kényelmes. Gondolj arra, te teszel nekem szívességet.
Amíg lazít egy kicsit a testhelyzetén én kiveszek a ceruzatartómból egy hajgumit és felkontyolom a hajamat. Mindezek után elhelyezkedek. Felhúzom a lábaimat a bal kezembe veszem a grafitot, készen arra, hogy végre bevessem.
- Igazából mesélhetnél is közben valamit, hogy ne unatkozz, borzalmas dolog modellnek lenni már próbáltam.
Egy ideig még figyelem, de ezúttal olyan dolgokat szeretnék látni, amit egy hétköznapi ember nem vesz észre rajta, bármit ami megragadja az élesebb látámosat. Remélem, egy idő után nem lesz zavarban és én lerajzolhatom az igazi névtelen srácot, az én szemszögemből.
- Kezdheted az unalmassabb dolgokkal, hogy mi a neved, melyik házba jársz. Vagy mondhatsz nekem valami izgalmasabbat is, nem árullak be senkinek.
Egy pillanatra fölnézek és a lap mögül rákacsintok majd visszatemetkezem.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2012. november 3. 21:56
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 3. 22:31 Ugrás a poszthoz

Maximilian

- Ne aggódj, amint végeztem, megcsillogtathatod a tudásodat.
Jót nevetek a poénon, ami egy kicsit könnyít a lelkemen. Elkezdem rajzolni a körvonalakat, megpróbálom valahogy elkapni azt az idegent, akit én látok és nem azt amit a többiek látnak. Bár fogalmam sincs róla, hogy valójában ő kicsoda, de talán a rajzomon keresztül, vagy amíg rajzolom jobban megismerem, általában ez be szokott jönni.
- Rendben van, akkor maradhatok én is a névtelen művészed?
Felvonom a szemöldökömet és egy pillanatra elkapom a tekintetét, de után rögtön visszafordulok a lap felé, jelenleg az az idegen aki a kezem alatt van jobban lefoglal, pedig ahogy jobban megnézem a szemei egész megkapóak, sokatmondóak. Már most elkönyvelem magamban, hogy ezt a részt ki kell hangsúlyoznom, persze nem szabad átesnem a ló tulsó oldalára, de akkor is.
- Amúgy, Zoé. És a tiéd?
Teszem hozzá mintegy mellékesen. Nem fogok titkolózni, illetve a nevemet szívesen elárulom neki, gondolom ennyit azért megérdemel szegény. Miután megvannak a nagyobb körvonalak, belekezdhetek az apróbb munkába, hogy milyen az alakja. A szemem ide-oda cikázik közte és a papír között, igyekszem a gyorsan dolgozni, de nem akarom elkapkodni. Viszont nem tudhatom mikor durran el az agya, áll fel és hagy itt. Ha pedig én valamit elkezdek akkor azt be is fejezem még akkor is ha ennek érdekében el kell kapnom és le kell láncolnom. De kétlem, hogy erre sor kerülne, amint elengedte magát rögtön nem érezte magát annyira kellemetlenül. Aztán megragadja a tekintetemet ahogy a padlót bámulja, majd felpillant rám a tekintetemet keresve, mázlija van mert éppen őt nézem és ez a másodperc megragadja a figyelmemet.
- Tudnád ezt mégegyszer? Már úgy értem a stírölést de nem csak úgy félúton, köztem és a padló között.
Talán megtaláltam a tökéletes pozíciót, annyira tetszett ez a mozdulat, lehet, hogy neki semmit nem jelenetett, de nekem annyira őszinte volt, bár soha nem tudnám megmagyarázni miért. Figyeltem a kezeit, de sehogy sem tetszettek. Megkeresem a radíromat és a kezébe adom.
- Remélem szeretsz dolgokkal babrálni.
Újabb mosoly, ami nevetésbe megy át. Kezdem egészen megkedvelni a srácot, mert bár alig fél órája ismerem mégis többet adott nekem mint ez a mai nap. Végre enyhül a szorongásom és a feszültségem, végre rajzolhatok és ez nekem mindennél többet jelent.
- Ez csak véletlen, nem szeretem a hideg helyeket. De lelki válságban voltam, mert nem jött az ihlet és olyankor iszonyat idegesítő vagyok. Összevesztem az ikertesómmal aztán nem bírtam tovább a toronyba üldögélést szóval elindultam és itt kötöttem ki, aztán jöttél te és akkor bumm..minden jó lett.
Én, ellentétben vele, szeretek beszélni. Komoly dolgokat ugyan nem biztos, hogy megosztanék vele de ez igazán bele fér egy fél órás ismeretségbe, szerintem.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2012. november 3. 22:37
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 3. 23:13 Ugrás a poszthoz

Maximilian

Lassan meglátom, mi fog kisülni a dologból, de egyenlőre még nem vagyok elégedett, koránt sem. Hogy ne üljön csöndben, halkan énkeleni kezdek a dal néha abba marad, elcsöndesedik majd felerősödik, attól függően éppen mit művelek a grafittal. Ha nem tudom hirtelen hol hagytam abba, elhallgatok, ha erősebb kontúrt húzok akkor felerősödik. Tudom tudom, nem vagyok százas, soha nem voltam az, és büszke vagyok rá.
- Remélem egyszer tényleg az leszek.
Futólag rámosolygok, aztán folytatom a munkát és az éneklést. Nem vagyok benne valami nagy szám, de azért nem ijeszt el senkit a hangom és madarak le pottyannak le miatta az égből, hétköznapi, amilyen én is vagyok, ez a megfelelő szó rá.
Az ismeretlen közben bemutatkozik, szóval a modellemnek neve is van. Egy ideig emésztgetem az új információt majd egy percre megáll a kezemben a grafit.
- Szóval Maximilian...az jobban tetszik mint a Max, de maradhatsz modell srác is, ha nagyon akarsz.
Még akkor is mosolygok amikor visszafordulok a lap felé. Határozottan jobb kedvem lett, ezt most már az ujjaimban is érzem. A munka felgyorsul, nem lesz erőltetett, hiszen mostanra már érdekel az amit rajzolok és nem csak kényszerből teszem, hogy enyhítsem a mérgemet. Nem szívesen rajzolok embert, mert általában az embereknek véleménye van én pedig tartok a kritikától, jobban izgulok miatta mint az esetleges vizsgák miatt.
- Mert nem szereti ha ideges vagyok, csak azért mert nem jön az ihlet. Általában olyankor ő is feszült és nem tud a saját dolgára koncenrtálni, tudod ez olyan ikres dolog.
Legyintek egyet, mintha mindenki számára egyértelmű lenne ez az iker dolog. Pedig a legtöbb ember elég bambán bámul rám, amikor szóbahozzuk, hogy az ikrek között igenis van misztikus kapcsolat, akár tetszik ez a nagy közönségnek, akár nem.
- Semmi baj, ez a képen nem fog látszódni, amúgy is, tetszik azoknak az embereknek a hangja akik megvannak fázva.
A grafit ismét megáll, beharapom az alsó ajkamat és mosolyogva felnézek rá.
- Ne haragudj, túl sokat fecseg feleslegesen, lényegtelen dolgokról.
Egy kicsivel közelebb ülök hozzá, hogy megnézhessem a szemeit, nem felejtettem el, hogy ezt akartam igazán megragadni a rajzban.
- Mondták már neked, hogy nagyon sokatmondó a pillantásod?
Oldalra billentett fejjel nézem még egy daradig aztán nagyon aprólékosan kezdem el húzni a vonalakat, a szemre nagy hangsúlyt fektetek, bármi lesz is.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 4. 00:05 Ugrás a poszthoz

Maximilian

- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled.
Őszinte vagyok, tényleg nagyra értekelem, hogy ezt mondja. De nem hagyhatom ki, hogy ne sandítsak fel rá és ne vonjam fel az egyik szömdölömet. Én soha nem tartottam magamat művésznek és valószínű, hogy magamnak soha nem leszek elég jó, legyek bármennyire jó valójában. Hiszek benne, hogy mindig lehet tovább fejlődni.
- Rendben, akkor marad a Maximilian, különleges..illik hozzád.
Kezdek elmélyülni a munkában, már nem sok van hátra. Néhány apró húzás és már kezdhetem az árnyékolás, ilyenkor úgy érzem életre keltem a rajzot. Eddig csak egy papírra vetett semmi volt, most lesz belőle az, amit az emberek annyira szeretnek viszont látni. Még énekelni is elfelejtek annyira koncenrtálok, a mosoly lehervad az arcomról. A kezem tiszta grafit, de ez már egy csöppet sem izgat, most rajzolok. Kisöprök a kezemmel egy kósza tincset a látóteremből és ezután már az arcom is olyan lesz a homlokomtól egészen az államig.
- Hű, akkor te tényleg megérted a dolgot. Szóval van egy nővéred, vagy húgod. Az tök jó. Akkor nem is hasonlítotok annyira egymásra? Mármint, tudom, hogy te fiű vagy ő meg lány, de azért csak van valami...érted.
Egy ideig mutogatok a grafittal, aztán feladom és a figyelmemet megint a lapnak szentelem. Én meg a húgom bezzeg olyanok vagyunk mint két tojás, a szüleinken kívül senki nem tud minket megkülönböztetni.
- Ohh, mellettem nehéz hallgatni, illetve, nehéz szóhoz jutni. Szóval úgy értettem, hogy nincs csönd.
Már nem nagyon figyelek oda arra amit mondok. Az utolsó simításokat végzem a rajzon, ennyire közel még nem jártam a célhoz. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak és olyat alkotni, ami remélhetőleg tetszeni fog neki, még ha egy kicsit is.
- Az arcom? És mégis mit olvasol le az arcomról?
Na ezzel megfogott, kizökkentett annyira, hogy felnézzek és ne a rajzzal foglalkozzak. Kíváncsi vagyok vajon mennyire beszédes az én arcom. Összehúzom a szemöldökömet és kíváncsian várom a választ. A rajzot persze takarom, nem akarom, hogy még meglássa.
- Meg fogom mutatni ne aggódj.
Egy ideig még figyelem, kicsit zavar az előbbi kijelentése. Türelmesen várom a választ, legalábbis türelmesnek látszom. Lassan visszatérek a rajzhoz és néhány perc után lerakom magam mellé a grafitot.
- Készen van..remélem tetszeni fog.
Kifújom a levegőt és lassan megfordítom a füzetet. Úgy ábrázolja őt, ahogy én látom. A radírral babrál és félig fölnéz, az arcán mosoly ül a haja kissé kócos, de az összkép tökéletes. Nem kellett semmit hozzárajzolnom, vagy kitalálnom, pontosan így ült előtte. És a szemei...na hát azok még mindig megfognak.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. november 4. 16:32 Ugrás a poszthoz

Maximilian

- Szóval Amira, és nem hasonlítotok. Világos.
Fura elképzelni olyan ikreket akik egy kicsit sem hasonlítanak. Mármint, nem vagyok hülye, láttam már kétpetéjű ikreket de ez a gondolat azért elszórakoztatott egy darabig. Bár fogalmam sincs, mi olyan vicces benne, vagy szórakoztatok, ilyen a természet, vannak akik hasonlítanak egymásra, mások pedig nem.
- A szemöldököm. Értem. Akkor legközelebb majd valami olyan sapkát húzok ami alól nem látszódik ki a szemöldököm és akkor könnyebben elrejthetem az érzéseimet.
Zora szokta nekem mondani, hogy idegesíti, hogy állandóan húzgálom a szemöldököme, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire szembetűnő. Márpedig, annak kell lennie a  modell srác is felfigyelt rá. Már nyúlnék is a szemöldökömhöz, hogy eligazgassam amikor észbe kapok. Megnézem a kezeimet majd az alig használt grafitos papírzsepibe meg is törlöm. Nem is merek arra gondolni, hányszor fogtam már meg az arcomat, biztosan tiszta kosz vagyok.
- Köszönöm.
Igyekszem szerénynek lenni és nem elszállni a dícsérettől. De boldog vagyok, hogy tetszik neki. Ezért érdemes volt lerajzolnom. Magam felé fordítom, egy ideig nézegetem. Majd hirtelen elhatározásból kitépem a rajzot a füzetből és aláfirkantom.
- Tessék, neked adom, de csak egy feltétellel.
Most egy másfajta mosoly telepszik az arcomra. Alkudozni készülök, felemelem a papírlapot és meglengetem az orra előtt, mint a csalit. Fogalmam sincs, vajon kelleni fog-e neki, vagy nem de azért egy próbát megér.
- A feltételem pedig az, hogy megengeded legközelebb, hogy magamnak is készítsek egyet.
Szerintem ez fair ajánlat, nem csak amiatt, mert sok ember ellentétben őt jó lerajzolni, hanem mert tetszik a társasága, felszabadult leszek az aurájától és nem teher számomra a jelenléte, jól érzem magamat.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. december 10. 21:26 Ugrás a poszthoz

Maia


Miért pont ide? Talán azért mert itt ki tudom kapcsolni az agyamat. Mostanában túl sokat gondolkodom, úgy érzem mentem felrobbanok, szabadulni akarok. Erre tökéletes ez a folyosó. Az portrék buliznak, isznak az egész folyosón bor szag terjeng és gyakran hangoskodnak is. Talán ez majd segít. Lassan ráérősen sétálok a tervezett cél felé, közben egy kisebb vasgolyót dobálok. Azzal szórakozom, hogy egyre-egyre magasabbra dobom és egyre lentebb engedem, majd az utolsó pillanatban elkapom. Muszáj valamin levezetnem a felgyülemlett feszültséget, mert az igazság az, hogy nincs valami jó kedvem...úgy érzem, fel tudnék robbani. Még akkor is folytatom a kis golyó dobálását, amikor beérek a folyosóra így először észre sem veszem a kislányt, aki a plafont bámulja, a ladba teljesen leköt, na meg, koncenrtálnom is kell, nem csak egyszerű dobálásról van szó. Nagy lépésekben haladok, aztán hirtelen nekiütközök a lányak. Gyorsan hátrébb lépek mielőtt bármi atrocitás történne, majd hirtelen az utolsó pillanatban a feje fölött kapom el a golyót. Egyenlőre még bocsánatot kérni sincs időm, annyira meglepődtem, csak nézek rá ijedt szemekkel, figyelem, történt-e valami baja. De mivel nem esett össze és társai úgy látom a meglepetés erején kívül más hatás nem érte. Oké, akkor most jöhet a mentegetőzés.
-  Ne haragudj, nem vettelek észre, annyira sajnálom...
Végülis, majdnem agyonütöttem szegény a nem épp hétköznapi játékszeremmel, ráadásul még neki is mentem, szerencsére megúszta, hogy kapjon ő is egy kis agadot abból amit a vasgolyóba továbbítottam.
-  Remélem..jól...na jó most már eleget nevettetek.
Fordulok a portrékhoz, akik az alkohol hatása alatt állva még viccesebbnek látták a baklövésemet. Már hozzászoktam, hogy szerencsétlen vagyok de nem tűzhet táblát magamra "Közveszélyes" felírattal. Bár...lehet, hogy hatásos lenne.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. december 10. 22:03 Ugrás a poszthoz

Maia


Még mindig teljesen meg vagyok lepődve magamon, tudom, szerencsétlen vagyok és ez nem kellene, hogy annyira meglepjen, de a szerencsétlenségem általában nincs nagy hatással másokra. Nem akarok feleslegesen bajba sodorni senkit, de Zoé megmegentette a napot, vagy legalábbis a lányka testi épségét biztosan. Egy kis ideig még morgok a portrék miatt, majd megvonom a vállamat és úgy döntök, nem foglalkozom velük tovább, ha látják rajtam, hogy érdekel, akkor csak tovább csinálják, azt meg nem igazán szeretném.
-  Hagyd csak, már megszoktam.
Sóhajtok, és még legyintek is egyet hozzá. Nem vagyok itt új vendég, ami azt illeti. Nagyon sokszor jártam már erre, és okoztam pár felemelő pillanatot a freskók lakóinak, ez csak egy újabb példája volt a dolognak.
-  Szia, én meg Zoé.
Soha nem tudom, hogy mutatkozzak be, mondjam a teljes nevemet? Minek? Úgysem jegyzik meg, a középső nevemet meg nem használom. A Zoé viszont egyszerű és könnyen megjegyezhető, szóval maradok inkább ennél. A tekintetem a vasgolyóra téved, majd vissza a lányra. Most mit mondhatnék? Ha az igazságot mondom valószínűleg nem hiszi el, vagy kinevet. Az emberek az ilyesmit nem könnyen dolgozzák fel.
-  Ez egy vasgolyó, akkor használom...ha...el akarom terelni a gondolataimat.
Most mondjam neki azt, hogy túlcsorduló negatív érzelmeim hatására a testem megtelik elektromossággal amit ebbe a kis golyóba vezet le? Na persze...több mint valószínű, hogy világgá szaladna. Szóval inkább leguggolok leteszem elé a golyót, nem akarom a kezébe adni, az nem biztos, hogy kellemes lenne.
-  Tessék, nyugodtan nézd csak meg, nem lett volna kellemes, ha a fejedre esik.
Meg kell vallani, nem egy könnyű darab...de nem is nehéz, tökéletesen el lehet vele szórakozni és anyaga is megfelel arra a célra amire használom. De a legtöbb ember számára ez csak csak egy nehéz kis ezüstszínű kopott golyó.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. december 11. 20:55 Ugrás a poszthoz

Maia


-  Elég régóta járok már ide, szóval volt alkalmam meglátogatni a freskókat.
Hát igen, tény, hogy régóta ide járok, de ez még nem magyarázza azt, hogy miért is töltöm itt az időmet. A legtöbb ember számára ez a hely egyszerűen idegesítő, de engem mégis jó érzéssel tölt el, mert ebben a teremben, habár nincs sok élő ember, mégis mindenki jókedvű és a nevetés sokszor megoldás a problémáidra.
-  Az apám csinálta nekem..elég régen volt már..
Oldalra billentett fejjel mosolyogva pillantok le a golyóra, a szemem előtt pedig lejátszódik a jelent amikor megkaptam, bár néhány jelenet már nem egészen tiszta, mégis még mindig emlékszem arra amit akkor éreztem, törődtek velem és megpróbáltak segíteni rajtam, ami valljuk be, azért sikerült is. Ráadásul tényleg eléggé bele tud merülni az ember abba, hogy zsonglőrködik vele, ezt pedig én az évek alatt tökéletesre fejlesztettem. Az agyam teljesen ki tud kapcsolni, pont azért mentem neki szegény Maianak is.
-  Hát, igazából, ami azt illeti, mondhatjuk így is, igen.
Nem akarok senkit traktálni a baromságaimmal, na meg, ha rákérdezne se mondhatnék semmit a hazudozáshoz pedig nem vagyok jó állapotban. Szóval így maradtam a terelésnél. Az végülis nem hazugság, hogy ideges vagyok, mert tényleg az vagyok, illetve sikerült egy kicsit eltéríteni a gondolataimat de amint szóba hozza megint elfut a méreg. A szemöldököm összeszalad, de nem akarom felkapni a golyót, amíg nem vagyok biztos benne, hogy a lányka kicsodálkozta magát benne. Biztos azt hiszi, hogy ez valami varázslatos tárgy, vagy, hogy különleges képessége van. El kell, hogy keserítsem, az apám fikarcnyit sem ért az ilyenekhez, egyszerű mugli zenész, szóval nem fog a labda átalakulni, a színét sem fogja megváltoztatni, olyan mint én...egyszerű.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. december 12. 17:55 Ugrás a poszthoz

Maia


-  Olyan másodikos lehettem...vagy fiatalabb. Felfedeztünk a barátaimmal és akkor találtam meg.
Nem vagyok egészen biztos ebben, de várt valamilyen sztorit, hát megkapta. Lehet, hogy Zorával voltam itt először, de az is lehet, hogy egyedül, nem igazán emlékszem rá, régen történt. Ráadásul nincs is nagy erőm arra, hogy pontosan visszaemlékezzek. Végülis, nem emlékezhetek rá, hogy melyik helyet mikor fedeztem fel.
-  Ouh, az nem lehet kellemes...bár én is régen láttam a szüleimet.
Fiatalon valahogy teljesen máshogy éli meg az ember a búcsúzást, nekem, ennyi év után már nem újdonság, hogy csak ritkán látom őket, bár hiányoznak. Az elvált szülők meg megint egy másik téma. El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha a szüleid külön élnek. Az enyémek még mindig imádják egymást, húsz év után is. Félbe kell szakítanom a gondolatmenetet...mert Maia mentegetőzni kezd. Tényleg ennyire árulkodó az arcom?
-  Jajj ne aggódj, nem idegesítettél fel, csak nincs jó kedvem.
Felkapom a vasgolyót, dobálom egy kicsit majd a két tenyerem közé szorítom. Szegény Maia, szeretném neki elmondani, hogy ő csak ártatlan áldozata a helyzetnek. Én vagyok az, aki felidegesítette saját magát a felesleges túlgondolásaival. Na meg, nem csak én vagyok az oka. A gondolataim annyi helyen járnak - na jó, csak egy helyen -, hogy csodálkozom, hogy ide tudok figyelni, és normális társalgát tudok folytatni vele. Most biztos megveregetném a vállamat, de nem akarom, hogy hülyének nézzen.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. december 13. 14:43 Ugrás a poszthoz

Maia


-  Szerintem fedezz fel mindent, nagyon szép helyek vann erre, nem csak a kastélyban.
Gondolok itt a Kalickára, vagy a Vízesésre, nekem személy szerint az a kedvencem. Ott mindig talál valami érdekeset az ember. Bár már estem bele párszor az évek alatt és köztük volt olyan is, ami nem volt épp kellemes, de akkor sem veszített semmit a kitüntető helyéből a kedvenceim között.
-  Régen nem voltam otthon. A nyarat lent töltöttem a faluba a húgommal, a szüleim csak néhány napra jöttek le az öcsémmel.
Hát igen, az én drága öcsikém, akinek már nem jutott a varázslatból. Persze, ő ezt egy cseppett sem bánja, nagyon jól megvan a haverjaival és a zenéléssel, de én azért örülötem volna neki, ha ide járhatott volna, többet láttuk volna egymást.
-  Ne haragudj meg, de kevés vagy te ahhoz, hogy felbosszants, ahhoz nagyon különleges tehetség kell.
Még kacsintok is hozzá, mivel egyáltalán nem lenézésből mondtam, ez csak egy szimpla kijelentés volt. Ő túl aranyos ahhoz, hogy felidegesítsen és bár szeszélyes vagyok, de nehezen tudok elképzelni egy olyan szituációt ahol a pöttöm vörös lány olyat tesz ami nekem nem tetszik.
-  Biztos nagyon szeretheted a szüleidet.
Megszorítom a vasgolyót és elindulok az egyik nagyobb puff irányába, mivel nem szeretnék örökké álldogálni, közben intek Maianak, hogy jöjjön ide ő is. Kerestzbe teszem a lábaimat a hátamat a falnak vetem és amíg várok a válaszra, az egyik kezemből a másikba dobálom a játékszeremet.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2012. december 25. 16:18 Ugrás a poszthoz

Maia


-  Jól teszed, sok érdekes dolgot lehet találni, bár akkor sokkal hatásosabb, hogyha nem keresel..
A legjobb dolgok általában mindig váratlanul érnek. Személy szerint, ha én kitervelek valamit, az nem mindig jön össze. Az évek megtanítottak arra, hogy soha ne tervezzek előre. Hátradőlök, és tovább dobálom a labdát. Nem mintha még mindig mérges lennék, csak úgy megszokásból.
-  Ugyan, ne sajnáld. Ha nagyon hiányzik, akkor majd hazamegyek. De elvan ő a kis életében, ahogy én is az enyémben.
Már amennyire én elvagyok a sajátomban. Mostanában minden annyira bonyolult, nem mindig tudom követni a eseményeket, szóval nem elvagyok, hanem inkább sodródok.
-  Tényleg ne aggódj.
Halkan nevetek, majd a zsebembe csúsztatom a vasgolyót, az órámra pillantok és hirtelen felpattanok. Észre sem vettem, hogy ennyi az idő. Gyorsan kinézek az ablakon, majd a lány felé fordulok.
-  Szerintem írd meg ezt apukádnak, biztosan örülni fog neki, hogy így érzel. De ne haragudj most mennem kell. De jót beszélgettünk, komolyan.
Mikor az utolsó mondatot is elmondom, már a terem ajtajában vagyok. Integetek, majd gyorsan lelépek. Nem akartam csak így hoppon hagyni szegényt, de kénytelen voltam rohanni. Már időm sem lesz enni sőt, semmire sem. De azért, örülök, hogy maradtam.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2012. december 25. 16:19
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 25. 15:59 Ugrás a poszthoz

Shark


Hosszú nap volt ez a mai, amit a könyvek fölött görnyedve töltöttem, de őszintém el sem tudom mondani, hogy az elmúlt egy órában miről olvastam. Nem volt semmi komoly, csupán eredménytelenül próbáltam a bepótolni a hiányosságaimat. De az unalom végül elhatalmasodott rajtam, társaságra vágytam.
Először a konyhába mentem, hogy valami ebédszerű után nézzek. A manók elhalmoztak mindenféle földi jóval így egy órán keresztül alig tudtam megmozdulni. Bár jól laktam, de az eredeti célt nem értem el...emberekkel akartam csevegni, nem pedig házimanókkal. Így könnyes búcsút vettem tőlük és elindultam vándorútra. Fogalmam sem volt merre menjek. Néhányszor eljött mellettem pár kósza diák, akik vagy későn  ebédeltek, vagy valami más dolguk van de sehol egy olyan ember aki csak úgy lézeng. Nem mintha én olyan könnyen barátkozós lennék, soha nem mernék odamenni, talán ha jó hangulatban vagyok...vagy majd kicsattanok az örömtől. De most ez nem így van, sok a baj, sok a probléma.
Észre sem veszem, hogy már a nyugati szárnyban vagyok...automatikusan fordulok be az első ajtón és mikor becsapódik mögöttem az ajtó, mintha éber álomból térnék magamhoz. Körbepillantok és összevonom a szemöldökömet. Úgy látszik a lábam mindig a legjobb helyre visz. Bár itt nem tolongnak az emberek, azért mégiscsak ez a társalgó. Beljebb sétálok és nagy nehezen tudatosul bennem, hogy nem vagyok egyedül.
-  Szia
Intek tétován, majd elindulok a kandalló felé és leülök elé. A lány mindazonáltal nagyon ismerős, de nem tudnám megmondani, hogy honnan. Mindenesetre meghagyom neki a választás lehetőségét. Ha akar beszélgetni, akkor természetesen nem fogom elzavarni, de az sem fog zavarni, ha ez esetleg nem történik meg. Egyenlőre elvagyok azzal, hogy bámulom a lángokat.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. január 25. 15:59
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 25. 17:45 Ugrás a poszthoz

Shark


Egészen belemerülök a gondolataimban, miközben bámulom a fel-fel csapó lángokat. Minden eszembe jut, az utóbbi hónapok, a rajzolás, a családom, a zene és Benji. Pár perc alatt minden terítékre kerül, amiről mostanában az életem szól. A múlton nem szoktam töprengeni. Azt nem tudom megváltoztatni, az soha nem lesz másképp, minek hát visszagondolni rá? Jövő pedig...nos az én meglátásom szerint jövő sosincs, mindig csak jelen van. Így jelen pillanatban most észre kellene vennem, hogy itt van egy lány és vele foglalkozni, nem pedig más dolgokkal foglalkozni, mondjuk például a tűz bámulásával. De rá kellene jönnöm, hogy ezt nem tudom kontrollálni. Soha nem voltam százas...miért lenne ez most másként?
Azonban a lányka bátor (csak még nem tud róla) és megszólít. Illetve, először csak visszaköszön, amire hümmögök egy sort, de amikor megszólít, nos el kell telni egy fél percnek, hogy újrainduljon a rendszer. Alig láthatóan megrázom a fejemet, mint aki épp most jött fel alfából és felé fordítom a fejemet.
-  Zoé vagyok. És te?
Lassan felé fordulok, de csak a felső testemmel, a lábaimat továbbra is melegítem és magam mögött támaszkodva veszem fel vele a szemkontaktust. Szeretek annak a szemében nézni, akivel beszélgetek. Na meg, most indokot kaptam arra, hogy jobban megnézhessem, hogy kihez van szerencsém. Sok diákot ismerek látásból de tudatalattim egyfolytában azt az infót küldi, hogy egynél már biztosan többször találkoztam vele. Megköszörülöm a torkomat és ismét kérdezek.
-  Navines vagy esetleg? Tudod, elég ismerősnek tűnsz.
Már csak a miheztartás végett is. Nem akarom kikérdezni, nem én vagyok titkos ügynök, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, azért tettem a hozzá a második mondatot. Aztán meg, lehet, hogy bakot lőttem az egésszel és akkor már indokolt lesz az, hogy ez idiótának nézzen és gyorsan felhúzza a nyúlcipőt.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 25. 21:30 Ugrás a poszthoz

Shark



Hát ez besült. Egy ideig úgy nézek rá, mintha ő lenne az, aki lemaradt egy körrel és nem én. Tényleg bemutatkozott volna? Nem emlékszem...ez mondjuk nem meglepő. Vállat vonok és megpróbálok úgy tenni, mintha semmi nem történt. Nem tudom miért vagyok zavarban, az ilyen dolgok gyakran megtörténnek velem, de azok az emberek akikkel általában ilyenkor beszélek már meg sem lepődnek volna.
-  Bocsáss meg, általában odafigyelek.
Az pedig már nem az én hibám, hogy a gondolataim nincsenek összefüggésben a külvilággal történtekkel. De most már elhatározom, hogy azért is oda fogok figyelni. A tekintetemet rá függesztem és most már teljes egészében odafigyelek, mivel nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki ő.
-  Hát, ahogy vesszük.
Még egy mosolyt is megeresztek. Navinesnek vallom magamat, ez igaz, de mestertanonc vagyok, ami azért nem ugyanaz. De még mindig a ház diákjának vallom magamat. Egy ideig csöndben figyelem, majd kissé meglepődök, amikor a teával és a süteményekkel elindul felém. Persze, a mi házunkba járnak a legtündéribb tündérek akik csak élnek ezen a kerek világon. De ez azért mégis csak több mint amit egy félig idegentől vártam volna. Nyújtom a kezemet a tányérért és a bögréért. A tányért leteszem magam mellé a földre és belekortyolok a teába.
-  Nagyon finom lett, köszi.
A legtöbb embert a csönd feszélyez. Állítólag négy másodperc kell ahhoz, hogy a beállt csönd kezdjen kínos lenni, de engem valamiért nem zavar, soha nem zavart. Végül mégis úgy döntök, elég volt a hallgatásból, felkelek a földről, megfogom a tányért és a bögrémet és odasétálva hozzá, mellé ülök. Ennyit azért megérdemel, ha már hozott nekem sütit.
-  Miért pont a társalgó Shar?
Nem tudom, hogy becézik, viszont ez megtetszett, ha nem tetszik neki, akkor majd szól, de ha nem mond semmit, akkor marad.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 26. 16:05 Ugrás a poszthoz

Shark


Előbb vagy utóbb ki fog bontakozni a párbeszéd. Véleményem szerint minden kezdet nehéz, de csak rajtunk múlik, hogy a folytatást is az lesz-e. Én viszont nem szoktam kellemetlenül érezni magamat, egyik szituációban sem. Ha valakinek nincs hozzám kedve, akkor majd tovább áll. Jelen helyzetben még túlságosan kezdeti stádiumban vagyunk ahhoz, hogy meg tudjam határozni, hogy az előbb felsorolt kettő közül melyik áll fent. Viszont én megcselekedtem amit a képzeletbeli megkövetelt tőlem, ideültem, kedves és előzékeny vagyok és próbálok emberien társalogni, már amennyire tőlem telik.
-  Szóval, a dolgok csak úgy megszoktak veled történni?
Nem mintha mással nem ez szokott volna történni, de ha valaki szándékosan, mesterségesen akarja előidézni a dolgokat, akkor soha nem sül ki belőle olyan jó, mint amikor a véletlen hozza össze a randit, ez tapasztalat. De lehet, hogy csak én gondolom megint túl a dolgokat mint ahogy az általában történni szokott. Szerencsére a lány annyira még nem ismer, hogy az arcomon felismerje a jeleket.
-  Igazából szerettem volna valakivel beszélgetni, mert a gondolataim már megőrjítettek.
Vállat vonok, belekortyolok a teába, majd bekapok egy szelet sütit. Nem szeretném tovább részletezni a dolgot, mert feleslegesnek éreztem. Nincs az ideje annak, hogy egymás bánatos, koszos lelkét mossuk. Ő sem mondott nekem semmi személyeset én pedig pláne nem fogok ilyen dolgokról beszélni, mert akkor oda lesz az a kis jókedv is, amit a sütemények és az új keletű ismeretség szolgáltatnak.
-  De igazából, igazad van. Ha adsz neki esélyt, a dolgok...csak úgy megtörténnek.
Rámosolyogok, és egy picit magam elé bámulok...hát igen, a legtöbb dolog...csak úgy megtörténik, nincs felette befolyásunk.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 26. 21:14 Ugrás a poszthoz

Shark



Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy felfogjam amit a kedves háztárs beszél és meg kell mondjam, egyetértek vele. Bár nevezhetjük sorsnak vagy véletlennek, a végeredmény ugyan az. A dolgok megtörténnek...ha akarjuk, ha nem. Meggyőződésem, hogy a sorsunkat nem irányíthatjuk, valahol meg van írva a történetünk és minden el van döntve.
-  Talán igazad van, a megtervezett dolgok soha nem úgy sülnek el, ahogy te akarod. Legalábbis nálam így van.
Most mondjuk erre rácáfolok, mert társaságot szerettem volna, lehetőség szerint valami értelmesebbet és láss csodát megkaptam, egy háztárs személyében. Bár itt egy kis hang a fejemben megszólal, miszerint nem terveztem, pont ide jönni...a pontos terv az volt, hogy lássak a nap folyamán embereket. Ez most akkor egy felsőbb hatalom, vagy csak az elszántságom jele? Azt hiszem, kezdek belezavarodni.
-  Nem lenne baj a gondolatiddal, ha..úgy mint a legtöbb ember, tudnád őket valamilyen szinten befolyásolni. De én szánt szándékkal soha nem tudtam őket a helyes irányba terelni és ráerőszakolni bizonyos dolgokat.
Például, hogy ne gondoljak valamire, vagy, hogy a könyvre koncentráljak, ahelyett, hogy összefirkálnám a lapok széleit. Mindig is csak a baj volt velem. Akkor volt minden tökéletes, ha nem erőszakoltam rá magamat a dolgokra, hanem szépen megjött a kedvem hozzá.
-  Ebben egyet kell értenem veled.
Újabb korty, újabb süti. Lassan elfogy minden, de valamiért el is megy a kedvem a édességtől. Bár egy lány az ilyen dolgokat soha nem veti meg, nekem most mégis sok volt egyszerre...túl fullasztó, annak dacára is, hogy ittam rá teát. Sóhajtva leteszem magam elé a bögrét, és az ujjamat végighúzom a peremén, újra és újra. Valamit mindig muszáj csinálom.
-  Köszönöm, mára azt hiszem, elég volt. De te...te mindig ennyi édességet eszel?
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. január 26. 21:14
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 27. 00:52 Ugrás a poszthoz

Beus, Emci

Ma este

Meg kell mondjam az igazat, én nem vagyok rossz lány. Igaz, nem vagyok épp makulátlan kislány sem, csinálok olyan dolgokat, amiket később megbánok, vagy épp a belső kis hang a fejemben arra utasít, hogy ne tegyem, mert baj lesz, de én nem foglalkozom vele. A mai este viszont más, egyenlőre még nem tudom, hogy megfogom-e bánni a dolgot, vagy elkönyvelem úgy, mint egy jó estét. Talán van olyan -például a húgom- aki nem nem helyeselné ezt a dolgot, de én egyenlőre még nem döntöttem el, hogy ez jó vagy nem. Bea meggyőzött. Amikor a segítségét kértem, akkor megkaptam, most pedig, amikor ő kért meg valamire..nos, nem mondhattam nemet. Maximum beszélgetünk egyet, iszunk egy kicsit...de semmi olyasmi amivel esetleg áthágnám a magam alkotta szabályokat.
Elviekben.
Nem sietem el a készülődést és nem verem nagy dobra a dolgot. Senkinek nem akarok tetszeni. A hajamat féloldalra tűzőm, felveszek egy kék színű felsőt, meg egy fekete csőszárú farmert, bokacsizmát húzok, sálat tereket a nyakam köré, felveszem a kedvenc fehér szövegkabátomat is és már indulhat is a menet. Lassan sétálok, minden lépést kétszer meggondolva. Nem szeretnék elesni, a kabátom és talán a testi épségem bánná. Ha elkések, akkor bizony el leszek késve, engem ugyan nem fog zavarni. A csárdában meleg van, le tudnak ülni, kétlem, hogy belehalnának abba a néhány percbe. Biztonságban leérek a faluba és lassan kezd kibontakozni előttem a csárda sziluettje. Jobb lesz ha kapkodom egy kicsit magamat, már ha nem akarok megfagyni. Viszont amint közelebb érek, egy kissé érdekes látvány tárul a szemem elé. Egy lányka áll az ajtóban, tétovázva, mintha félne bemenni.
-  Hát ebbe meg mi ütött?
Suttogom magam elé, majd mikor odaérek felfékezek mellette. Biztosra veszem, hogy ő a mi emberünk. Bea mesélt nekem róla egy kicsit, megemlítette, hogy nem lesz könnyű dolgunk vele. Ám már láttam olyan lányt aki az első ereszd el a hajam után kissé elszállt. Nos, a mellettem állóról jelen pillanatban ezt nem tudnám elképzelni.
-  Csak nem félsz bemenni?
Bátorítólag rámosolyogok. Majd a jobb kezemmel lenyomom a csárda kilincsét a másikkal pedig megfogom a lány kabátját és behúzom magam mögött. Rögtön megcsap a kellemes meleg, emellett az alkohol ismerős szaga is, de nem zavar túlságosan.
-  Ne aggódj, ha bármi bajod lesz, megvédelek.
Továbbra is mosollyal próbálom bátorítani, na meg, a tetejébe még rá is kacsintok, hogy szerencsétlen érezze a törődést. Nem biztos, hogy tudja, hogy én a védelemmel nem csak a levegőbe beszélek, hanem halál komolyan gondolom, de mindegy is, ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen. Mikor megpillantok Beust odaintegetek neki, majd továbbra is fogva tartva a lányt odahúzom az asztalhoz, lekapom kabátomat és a pulthoz megyek, hogy rendeljek még két vajsört.
-  Remélem jó lány hoztam Bea...különben most nagyon nagy bajban vagyok.
Lerakom Emma elé az egyik korsó vajsört, az üres szék elé a másikat amire én magam telepszem, majd jóízűt kortyolok az italból.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. január 27. 00:55
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 27. 20:37 Ugrás a poszthoz

Beus, Emci

Január 26.



Nem zavartatom magamat. Bár be kell vallanom, még én sem voltam itt soha, mert nem akartam rossz hírbe keveredni, nem akartam, hogy kipletykáljanak. De Beának kellően erős érvei voltak arra vonatkozóan, hogy ide el kell jönni és beszélgetni kell és jól kell érezni magunkat...meg mindent kell, kell és kell. Nekem ugyan semmi bajom ezzel a hellyel, bár nem értem miért nem választhattunk egy kissé koedukáltabbat, ha már az ismeretlen lánynak ennyi problémája van, ugyanis, a figyelmemet nem kerülte el, hogy félénken körbepislog..ez azért igencsak szórakoztató.
-  Ne aggódj, velem tényleg biztonságban vagy. Meg amúgy is, Beának igaza van, jól fogunk szórakozni, engedd el magadat. A kastély sem olyan biztonságos, mint amilyennek te azt gondolod, hidd el.
A mondandóm végén egy nagyot bólintok, majd egy újabb korty vajsört döntök le a torkomon. Csak szép lassan...semmit nem kell elsietni, hosszú még az este. Persze, eszem ágában sem volt megijeszteni szegény, félős Emmát, csak az igazságot mondtam és a tapasztalat beszélt belőlem, de talán ezt nem kellett volna...most már mindegy.
-  Hűha, ez aztán a nagy feladat, nem semmi. Szóval te olyan kis szende Emma vagy igaz? Zoé vagyok, és szintúgy örülök.
Egy kicsit tétovázik, majd végül kezet nyújtok neki, akkor baj nem lehet belőle, most egészen jól érzem magamat, semmi bajom. Nem vagyok letargikus hangulatban de nem csattanok szét az örömtől se, szóval Emmának nem kell tartania egy esetleg kis sokkolástól.
-  Szeretnél esetleg cserélni?
Jót mulatok rajta, de tényleg. A legtöbb vele egykorú lánnyal már régen elszaladt a ló, de itt az élő példa, hogy vannak még csodák. Ettől pedig nevethetnékem támad, Bea igazán nagy feladatot akasztott a nyakunkba...szinte lehetetlen lesz, bár már az is haladás, hogy bejött, elismerésem. Amikor a pincér visszajön az italokkal, összecsapom a kezemet és felnevetek. Ha nem ízlett a vajsör Emma, akkor ez biztosan nem fog.
-  Lángnyelv whisky, remek ízlésre vall...
Válaszolok egyszerre kettőjüknek, majd félretolom a vajsörömet, valamivel mégiscsak le kell majd öblíteni, annyira azért nem állok nagy ivó hírében és őszintén annyira nem is szeretek, de néha azért kell.
-  Bevallom neked, még soha nem voltam itt, de nem olyan rossz, mint képzeltem. Bea, szerintem innunk kellene valamire...
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. február 2. 00:13 Ugrás a poszthoz

Sharki


-  Főleg akkor ha valamilyen felsőbb erő elrendeli...akkor te hiába hadakozol a sorsoddal.
Ez tapasztalat. Az ellenkezőjéről engem úgysem lehetne meggyőzni, még ha akarna sem. Hiszen, ha nem így lenne, akkor nem lenne képességem, nem szerettem volna bele Benjibe, ne lennék most itt...és még sorolhatnám. A végzetnek, vagy sorsnak, vagy nevezhetjük bárminek olyan ereje van, ami fölött ember nem dönthet és nem befolyásolhatja. Örülök, hogy találkoztam valakivel, akivel hasonlóan vélekedünk a világban végbemenő érdekességekről. Ez a dolog kellemesen hat rám, úgy érzem nem vagyok egyedül és nem vagyok csodabogár sem. Hiszen ritka találni bárki hasonszőrűt.
Figyelem ahogy mozgolódik, úgy látom egy percig sem tud nyugton ülni. Hol a teáját rakosgatja ide-oda, hol pedig süteménnyel tömi magát, ami számomra roppant szórakoztató. Én is ilyen vagyok, egy percig sem tudok megálljt parancsolni magamnak, de jelen esetben nekem csak az ujjaim járnak az asztal lapján, mintha a zongora billentyűi lennének, ha elég erősen koncentrálnék, még magam elé is tudnám őket képzelni, de nem akarok ennyire elkalandozni, mert akkor nem tudnék figyelni a beszélgetőpartneremre ami pedig nem vetne rám jó fényt.
-  Nem vagyok annyira édesszájú, illetve, szeretem az édességet, meg a csokit, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tudnék nélküle élni.
Miközben beszélek, összevonom a szemöldökömet, mivel ez egy jogos kérdés. A legtöbb lány isteníti az édességet, főleg a csokoládét. De én nem szeretek annyira majszolni. Ha valakivel le akarom kötni magamat, inkább a labdámat dobálom, vagy rajzolok valamit, vagy olvasok. A csokievés és a sütizés csak nagyon ritkán kerül be a repertoáromba.
-  Ohh köszönöm, mindenképp tudatni fogom, ha valamire szükségem van, de remélem megtudsz nekem szerezni bármit, néha elég extra kívánságaim vannak.
Felnevetek és megálljt parancsolok az ujjaimnak, bár, úgysem fogom sokáig kibírni.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. február 5. 13:01 Ugrás a poszthoz

Sharki



Érdekes, ma mindenre számítottam, csak egy ilyen beszélgetésre nem. Ráadásul a lány elég fiatal ahhoz, hogy ilyen életfelfogással rendelkezzen, de lám, csalódhatok én még pozitívan a fiatalságban. Az tuti, hogy én ennyi idősen nem voltam ilyen tág látókörű, sokkal inkább elvarázsolt, aki hitt még a csodákban...csodák ma is vannak, de inkább hívjuk őket a meglepetés erejének, az igazi csodák elég ritkák, még a varázslók között is.
-  Ohh olyankor elég nehéz megállni, de amióta itt vagyok, már kifejlesztettem magamban ezt a képességet. Itt mindig rengeteg finom étel van. Ha nem figyelünk oda a végén majd csak gurulni tudunk a folyosókon.
Ahogy elképzelem a jelenetet, rögtön felnevetek. A jónak mindig nagyon nehéz ellenállni, ez tény. Főleg, hogyha ennyi csokiról meg sütiről meg mindenféléről van szó. De azt hiszem én már túl tapasztalt vagyok, egyszer mindenki eléri ezt a szintet, kivéve Zora...ő rengeteg édességet eszik.
-  Akkor mindenképp hozzád fordulok majd, ha szükségem van valamire, de vigyázz mert szavadon foglak.
Előkerül a dorgálós anyucis hangnem. Még az ujjammal is figyelemre intem, a színjáték végén pedig, úgy ahogy szoktam felnevetek, egész jó hangulatom kerekedett így a végjátékra.
-  A legtöbb gyümölcsöt nagyon szeretem, De a kedvencem az dinnye és az eper. És neked?
Összevonom a szemöldökömet. Tényleg ezek lennének a kedvenceim? Mindig más kedvencem van, attól függ melyiknek van épp szezonja. Miközben várom a választ, kipillantok az ablakon és megmerevedek, sötét van. Tényleg ilyen késő lenne? O alakot formáznak az ajkaim miközben felkelek a székről, el fogok késni.
-  Ne haragudj, de mennem kell. Azért remélem még találkozunk, biztos megtalállak a Navineben igaz?
Miközben beszélek már indulok is az ajtó felé. Le fogják harapni a fejemet és ezt nem csak képtelesen értem. Már épp kinyitom a társalgó ajtaját, amikor visszafutok a lánykához és nyomok egy cuppanósat az arcára.
-  Nagyon örültem, Sharlotte.
Bólintok és már szaladok is kifelé, végig a folyosókon.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. február 12. 19:28 Ugrás a poszthoz

Beus, Emci

Január 26.


Jókat derülök a csajokon. Úgy látszik Emma a ma született bárány, bár én ki nem nézném belőle. Olyan lánynak látszik aki élvezi az életet még ha nem is viszi túlzásba a dolgot. Így hát kicsit meglepődök a reakción. Narancslé? Ez most valami vicc? Szegény lány valószínűleg nem lát ha szemétől, ha azt hiszi, hogy ilyesmit lehet kapni. Az egyetlen alkoholmentes ital amivel itt szolgálni tudnak a csapvíz, bár akkor már inkább innék egész este alkoholt, mint egy pohár vizet. De ha később követelni fog másfajta italt megpróbálhatja, legalább megbizonyosodik arról, hogy igazunk van.
-  Lehet, hogy van vizük...talán, de szerintem azt ne kérj mert azt hiszik majd, hogy mosakodni akarsz.
Az asztalra csapok, majd előhalászok egy papírzsepit a táskámból és megtörlöm a poharat, majd megiszom az utolsó korty vajsört és magam elé húzom a következő italt és összedörzsölöm a kezeimet, ez vicces lesz.
-  Ha esetleg szeretnél elmenekülni, akkor vannak eszközeim ahhoz, hogy visszatartsalak.
Rákacsintok, lehet, hogy már mondtam de az oldott hangulatnak hála, most már nem gondolom annyira komolyan. De ha nagyon nagy szükség van rá, akkor esetleg előtudom magamból halászni a visszatartó erőt, de most örülök, hogy olyan lehetek mint mindenki más.
-  Tökéletes ízlésed van ez pedig egy remek ötlet. Igyunk az estére.
Felemelem a poharamat, majd koccintok mindkettőjükkel, szigorúan a szemükbe nézve, mivel ismerem a mondást, majd egyetlenegy gyors mozdulattal leküldöm a torkomon. Érzem ahogy végigperzseli a nyelőcsövemet. Nekem ez kevés ahhoz, hogy bármit is megérezzek, de ahogy ránézek Emmára újabb széles mosoly terül szét az arcomon.
-  Szeretnél egy olyan koktélt Emma? Ezt a kört én fizetem. Van itt egy nagyon jó ital, a muglik nagyon szeretik...
Már fel is pattanok elindulok a pult felé rendeletek hármat abból a koktélból amit Emma kinézett magának, majd a titkos kis felest is kikérem, majd nagy nyugodtan visszasétálok, leülök és előveszem a táskámból az öngyújtómat.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. március 22. 23:21 Ugrás a poszthoz

Riri
kora délután


Ma reggel nem kellett ébresztgetni, nem kellett könyörögni, hogy keljek fel. Pedig az utóbbi időben eleget hallgattam az ilyesfajta megnyilvánulásokat. De ez a nap más. Már két napja teljes extázisban vagyok, mert ma én fogok vigyázni Véda néni kislányára. Nem mondanám, hogy tökéletes bébicsősz vagyok, de nem először csinálom, így hát nem okoz különös problémát a dolog. Időben érkezem átvenni Ririt. A táskám már teli van tömve almalével meg csokival meg ropival, ahogy annak lennie kell. Majd miután gyors búcsút veszünk anyucitól, kézen fogom és lassan sétálunk le a faluba, nem sietünk sehová.
-  Merre szeretnél menni?
Lenézek rá és rávigyorgok. Tudja, hogy ő az, aki mindenre rá tud venni, de tényleg mindenre. Ritka az ilyen ember és ezt igazán meg kell becsülni. Az első gondolatom az, hogy elviszem a cukorboltba, hagy legyen egy kicsit a mennyországban, de mivel a múltkor is ott voltunk, ezt az ötletet hamar elvetem. Helyette inkább a játszótér felé húzom, mivel itt még közösen soha nem jártunk. Miközben sétálunk lóbálom a kezét és ami igencsak ritka számba megy, és dúdolok is neki. Igen, Riri mellett egészen más lánnyá változom, vagy csak ő az, aki képes lopni a koromból, na meg a képességemből. Ilyenkor mindig odafigyelek, összepontosítok és ez könnyebben megy, mint általában. Azt hiszem Véda legkisebb kislánya maga a csoda.
-  Hoztam neked csokit...tele van vele a táskám.
Megemelem a táskámat, rákacsintok majd elengedem a kezét, kinyitom neki a játszótér kapuját és engedem, hogy ő menjen be először, majd utána belépek én is. Rögtön lerakom a táskámat a padra majd leguggolok vele szemben.
-  Szóval, mihez lenne először kedved? Minden játékot kipróbálhatunk.
Igen, én is. Nem akarok kimaradni a buliból.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. március 22. 23:46
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. március 25. 20:35 Ugrás a poszthoz

Riri
kora délután


  - Igen, van egy csomó csokim, még karamellás is, tudom, hogy az a kedvenced.
Lehetséges, hogy nem kellene teli tömnöm csokival, de egyszerűen nem tudok ellenállni annak a hatalmas, cuki szemeknek. Legszívesebben az összes szabadidőmet Ririvel tölteném, mivel imádom a gyerekeket, s bár erre a képességemre csak nemrég jöttem rá, azért még hasznos lehet a jövőben. Pontosan ezért vállalom el a bébicsőszködést, mert máshogy nem jutok gyerek közelébe, na persze, nem csak ez az oka, de bizonyosan ez is közrejátszik.
  - Olyan is van, sőt...olyat is hoztam, ami változtatja az ízét.
Rákacsintok, miközben az ujjaim köré csavarok egy tincset a sapka alól kilógó szőke tincséből, majd megigazítom rajta a sapkáját. Nem szeretném ha megfázna, de azt sem, hogy kimelegedjen, mert annak a végkimenetele az első verzió lenne. Nem telik bele néhány perc, ő máris kitalálja mit kezdjünk a kettőnknek megadatott idővel. Gondolhattam volna, hogy valami felelőtlenség lesz, olyasmi, amit az anyukája nem enged meg neki, azzal viszont tisztában vagy, hogy nálam ilyen dolgokat is könnyen el lehet érni.
  - Rendben, de csak akkor, ha nem hajtod meg annyira magadat.
Tény, hogy nagyon féltem. A másik viszont az, hogy minél jobban tiltom, annál jobban fogja csinálni. Nem vagyok valami szigorú, csak nagyjából otthon vagyok a gyerekek viselkedésével kapcsolatos kis csavarokban. Engedem, hogy magával húzzon, de nem ülök fel rögtön mellé a hintába. Hanem egy ideig figyelem, mit csinál.
  - Riri légyszíves óvatosan, szeretnélek egyben visszaadni anyukádnak.
Kezdem úgy érezni, hogy ezt nem kellene neki megengednem, de látva, mennyire élvezi inkább felugrok mellé a másik hintára, de nem lököm magamat, hanem csak kapaszkodom és a kislányt figyelem, árgus szemekkel.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. április 4. 22:53 Ugrás a poszthoz

Riri
kora délután


Tény, hogy Ririhez soha nem tudtam szigorú lenni. Minden alkalommal féltettem a kislányt amikor valamikor vakmerő dolgot követett el, de soha nem tudtam rákiabálni, vagy megtiltani neki. Lehet, hogy rosszul csinálom, de annyira aranyosan néz rám, hogy soha nincs szívem ráripakodni, vagy játszani a szőrös szívű bébicsőszt. Na meg, az sem utolsó, hogy még én sem nőttem föl egészen, szeretek néha gyerekes dolgokat csinálni, ezért szeretek annyira Véda kislányával lenni.
  - Hoztam neked egy csomó finom dolgot a boltból. Majd meglátod.
Tudom tudom, elkényeztetem. De hát láttatok már ennél aranyosabban? Mert én biztosan nem. Igaz, nem sok közöm van a gyerekekhez, de ha van, akkor kenyérre lehet kenni, szó szerint.
 - Ne aggódj semmi olyan, ami nem ízlene. Azt hiszem epres, csokis, puncsos, van valami savanyú ízű is benne. De van olyan is, aminek rágógumi és vattacukor íze lesz.
Bizony, nagyon képben vagyok az ízeket illetően, mivel mindent letesztelünk Emmával, amint a boltba érkezik. Nem szeretnék csalódást okozni a betérőknek, ők csak a legjobbat kapják, kerül amibe kerül. Lehet, hogy pár év múlva gurulni fogunk a rengeteg édességtől, de legalább nemes ügy érdekében. A tekintetemet továbbra a is kislányon nyugtatom, aki egyre magasabbra löki magát. Összevonom a szemöldökömet, majd egy halk sikoly hagyja el a számat amint kiugrik. Rögtön utána ugrok és mellette landolva lehajolok hozzá.
  - Jól vagy? Nem szabad megijeszteni Zoét ilyenekkel, már öreg hozzá.
A kezemet a mellkasomra teszem és hosszan fújom ki a levegőt. Kisit félelmetes volta a mutatvány. Talán nem kellene neki hagyni, hogy állva hintázzon, azt hiszem, ezt megjegyzem.
  - Gyere, inkább üljünk le, adok neked csokit.
Felkapom, hogy ne tudjon elszaladni, majd leültetem a padra, előhalászom a doboz csokit és a kezébe adom. Majd előkapom a pálcámat és megpörgetem az ujjaim között. Végül vigyorogva leülök mellé és magam felé fordítom a csöppséget.
  - Mutatok valamit, de ehhez neked is ügyesnek kell lenned.
Kacsintok rá, majd ráteszem a kezemet az övére. Próbálok cseles lenni, de nem vagyok biztos benne, hogy újat mutatok neki. Mindenesetre a pálcámat a kezemre teszem és halkan suttogok.
  - Avis
Elmosolyodom, majd rápillantok Ririre, most következik az ő része. Remélem, hogy legalább annyira izgatott mint én, szeretném ha összejönne a dolog.
  - Fújj rá.
Mondom neki biztatóan, még bólogatok is hozzá, ha megteszi, elkapom a kezemet az övéről, mire a tenyerén ott lesz egy kék pillangó.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. április 8. 12:49
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 1. 21:33 Ugrás a poszthoz

Mágustusa Nyitóbál
Reynolds



Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltam erre. Kedvem támad emberek közé menni, és mivel ez egy évezredben csak egyszer fordul elő, úgy döntöttem nem fojtom el a társasági életben való részvétel után a vágyamat.
A tusára persze nem volt merszem jelentkezni, az apró termetemmel és vékony alkatommal hamar kiütöttek volna, hacsak nem én csinálok ki valakit a képességemmel. Na ettől még jobban rettegtem, mint attól, hogy engem fognak bántani. Inkább néző leszek, mint versenyző, de ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen.
Viszont több dolog is visszatartott a bálozósditól. Egyrészt, nem ismeretem nagyon a kastély diákjait és nem vagyok az ismerkedős fajta. Másrészt pedig semmi kedvem nem volt egy esetleges üres fecsegéshez. Amikor megkérdeztem Zorát, hogy lenne-e esetleg kedve eljönni, csak a száját húzogatta és a vállát vonogatta. Egyenesen soha nem mondott volna nekem nemet, de megkíméltem attól, hogy igen kelljen mondani, különben egész este bámulhattam volna a fancsali képét. Abban pedig biztos voltam, hogy ha megkérném Benjit, hogy kísérjen el, nemet mond, mert ő még annyira sem szereti az embereket mint Zora. Jobb ötlet híján eszembe jutott egy vésztartalék, Thomas. Tudtam, hogy a faluban lakik, mindig is értékeltem a társaságát, így hát, amikor lent voltam cukorboltban egy gyengébb pillanatomban elmentem hozzá és megkérdeztem, nincs-e kedve esetleg elkísérni. Mivel igen mondott, így nem volt más hátra, míg megvárni, amíg elérkezik az este, elkészülni és...várni rá.
Na jó, ez nem volt tervben, direkt késve jöttem le, azt gondoltam így sokkal stílusosabb lesz, de nem jött össze a dolog. Ugyanis nem várt lent senki. Mivel nem vagyok egy türelmetlen ember, így ráérősen sétálgattam fel s alá a bejártai csarnok előtt és a táskámat dobáltam. Nem foglalkozva a bámész tekintettel, soha nem érdekelt mások véleménye, nem most fogom elkezdni azt latolgatni, hogy miért néznek rám sandán az emberek.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. június 2. 00:32
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 1. 23:33 Ugrás a poszthoz

Mágustusa Nyitóbál
Reynolds


Nem kell sokat várnom, szerencsémre. Thomas a szokásos módon érkezik és hívja fel magára a figyelmet. A vállkopogtatásra megfordulok, széles mosoly jelenik meg arcomon és még megölelni sem felejtem el. Általában nem vagyok híve az ilyesfajta testi kontaktusnak, több okból sem, de jelen esetben kivételt teszek. Örülök, hogy nem ejtette át a fejemet, hanem itt van, eljött. Ezt ugyan a világért sem mondanám el neki, hogy voltak kételyeim vele kapcsolatban.
 -  Szia, nem dehogy. Örülök, hogy eljöttél.
Lassan elengedem, de nem távolodok el tőle, inkább belekarolok, a szabad kezemmel pedig a táskámat markolom és lassú léptekkel indulok el mellette, felvéve az ő tempóját, hiszen mégiscsak ő a férfiember, nekem kell hozzá igazodnom. Kisebb koromban, amikor odavoltam a mugli filmekért gyakran láttam ilyen jeleneteket, amikor a nő besétál egy férfi oldalán, tündököl és tűzijáték és a többi, de ez azért mégsem olyan. Ugyanakkor lehet még ez az este roppant szórakoztató és vicces, mivel Reynolds remek társaság, ezt kár lenne vitatni.
 -  Téged jobban érdekel ez a Tusa, mint engem, jól gondolom igaz?
Vigyorogva pillantok fel rá és próbálok rájönni, hogy mi jár a fejében. Nem ismerem annyira jól, mint ismerhetném, de tudom, hogy Roxfortos volt és ott gyakoribbak voltak az ilyen események, mint itt. Viszont tény, hogy az egész iskolát megmozgatta a dolog, egész szép kis tömeg gyűlt össze. Amint beérünk, és találunk egy alkalmas helyet, helyet foglalok és körbenézek. Csodálatos lett a nagyterem, a szervezők igazán kitettek magukért.
 -  De azért remélem, nem csak ezért jöttél el. Bizonyára sokat nyomott a latba az elbűvölő személyiségem is.
Remegtetem a pilláimat, majd felnevetek. Egyáltalán nem jellemző rám ez a viselkedés, de a változatosság gyönyörködtet, szokták mondani. Néha annyira könnyű klisés szerepet játszani és bár nem szeretném ha a dolog tartóssá válna, mégis egy ugratás erejéig azért belefért. Komoly feleletet ugyan nem várok rá, csupán költői kérdés volt, de ki tudja.
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 2. 15:02 Ugrás a poszthoz

Mágustusa Nyitóbál
Reynolds



 -  Örülök, hogy örülsz.
Bólintok, majd a kezembe véve az előttem kést, az élével fölfelé pörgetni kezdem az ujjaimmal, miközben lassan megkezdődik az ünnepség. Mindenki helyet foglal a tömeg pedig csöndesedni kezd, ami azt jelenti, hogy nemsokára valaki beszélni fog. Sokkal jobban tudok figyelni, ha közben valami van a kezemben, el sem tudom képzelni magamat, ahogy egy helyben ülök és kihúzott háttal figyelek. Helyette inkább könyökölök az asztalon és a kést pörgetem, egészen addig, ameddig Reynolds le nem ül mellém. Akkor felé fordulok és nem felejtek egy vigyorogni.
 -  Látok, de nekem az is elég hacsak hallgatom. Nekem soha nem lenne bátorságom egy ilyenre jelentkezni. Ráadásul úgy hallottam, hogy be lesznek zárva az északi toronyba és csak a mentoruk mehet fel hozzájuk.
Fintorgok egy sort. El sem tudom képzelni, hogy én kit választanék. Kevés barátom van, de azokhoz nagyon kötődöm és nem szívesen válnék meg tőlük. Na meg persze ott van Zora, aki nélkül egy napot sem bírnék ki. Amikor az igazgató elkezd beszélni felé fordítom a fejemet, figyelmesen hallgatom, majd tapsolok. De az infó egyik fülemen be, a másikon pedig ki. Nem rám vonatkoznak, ez az egy szerencsém van. Inkább folytatom tovább a hülyéskedést Thomassal. Tudtam, hogy belemegy a játékba. Legalább nem kell megerőltetnem magamat és olyan dolgokról beszélgetni, amiről egyáltalán nincs kedvem. Vele határozottan jól érzem magamat, megértjük egymást. Talán azért, mert csak egy évvel idősebb mint én és a temperamentumunk is hasonlít.
  - Ohh még a végén zavarba hozol. Természetesen így van, különben nem téged hívtalak volna. Mindig felvidítasz.
Vigyorogva nézek rá, majd lehajtom a fejemet és a fülem mögé tűrök egy kósza tincset. Nem mindenkinek vallanék be ilyesmit, még akkor sem, ha poénnak van álcázva, hiszen nagyon jól tudja, hogy nem kenyerem a hazugság. A következő bók viszont tényleg kibillent a hülyéskedésből, elpirulok és egy kissé összehúzom magamat. Nem szoktam hozzá, hogy bárki ilyet mondjon nekem, de azért jólesik a dicséret, hogy mégse legyen olyan kellemetlen, elvigyorodom és a könyökömmel finomat meglököm az oldalát.
  - Tudod, igyekszik az ember.
Utána már csak a vállamat vonogatom, és annyiban is hagyom a dolgot. Nem tudom, mit lehetne még ehhez hozzáfűzni, semmi értelmes nem jut az eszembe, nem vagyok biztos benne, hogy meg kell-e köszönni így inkább nem szólok semmit.
  - Gergő? Csak látásból ismerem, ő is Navines.
Nem igazán vagyok képbe a többieket illetően, végigvezetve a tekintetemet a tusa résztvevőin nem ütközök egyetlen ismerős arcba sem a tekintetem, nem meglepő módon. De tudom, hogy a drága Reynoldsnak vannak rokonai, a kastélyban is, és a faluban is.
  - Miért sajnálod a szüleit? Hiszen most mondta az igazgató, hogy nem eshet bajuk.
Nem igazán értem, hogy mit ért ezalatt, miközben várok a válaszra belekortyolok a poharamba és ahelyett, hogy válaszolnék felpattanok, megragadom a kezeit és felhúzom.
  - Inkább táncoljunk, szeretnék táncolni.
Ritkán teszek ilyesmit, a napját sem tudom már, hogy mikor táncoltam utoljára. Ki kell használni, hogy a parteremet rátudom venni szinte bármire, ha kell még nyafogok is, de csak ha nagyon muszáj.
  - Nos, nemrég visszajött az iskolába, de...most más dolga van, meg amúgy sem szereti a tömeget meg az embereket se nagyon.
Mit mondhatnék? Hogy a pasimnak gondjai vannak a holddal és néha szőrös vadállattá változik ami miatt utálja magát és hanyagol, mert azt hiszi, hogy nélküle nekem jobb lesz? Érdekes kis beszélgetés lenne, nem tudom, hogy kinevetne vagy hülyének nézne.

Czettner L. Zoé
KARANTÉN



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 17. 18:29 Ugrás a poszthoz

Jeremy


Hosszú idő után végre újra kedvem támadt rajzolni. Elő is kaptam a füzetemet és a grafitomat, de hiába ültem a lap fölött, a lelki szemeimet semmi nem ragadta meg. Szórakozottan firkálgattam a lap sarkára, de ennek az lett az eredménye, hogy az egész karom grafitos lesz, amit aztán az arcomra kentem. Végül a szoba kezdett összemenni, egyre kisebb és kisebb lett...vagy csak én lettem egyre nagyobb, a lényeg, hogy szabadulni akartam. Gyorsan összekaptam magamat, megfésülködtem, felkaptam egy szoknyát és már indultam is. Jó ideig ténferegtem, mert még mindig szándékomban állt valami értelmes is rajzolni, amikor eszembe jutott, hogy felfelé kell mennem. Akár hányszor erre jöttem, mindig történt valami, legyen az jó vagy rossz. Szerettem volna egyedül lenni, gondolkodni. Így akarva-akaratlanul is elindultam az erkély felé. Ám amikor megérkeztem furcsa látvány tárult a szemem elé. Egy szőke üstökkel megáldott fiúcska mászott át a korláton. Normál esetben ez természetesen megijesztene, de tudom, hogy innen  nem lehet leugrani, még akkor sem, ha az ember nagyon akar. Így nekidőlök az erkélyajtónak és a kezemben a füzettel figyelem a jelenetet. Mikor ismét a talpán áll, aprót köhintek és odaszólok neki.
-  Jó kis trükk, igaz?
Világéletemben odavoltam az ilyen apróságokért, ami fölött a legtöbben elsiklanak. Milyen okos volt, aki még erre is gondolt, innen bizony senki nem tud leesni, jó lenne, ha a varázstalan emberek között is alkalmazni lehetne.
-  Remélem, csak tesztelted és nem akartál leugrani, vagy ilyesmi...
Eddig bele sem gondoltam abba, mi van, ha tényleg leszeretett volna ugrani és nem csak tesztelni akarta a dolgot. Összevonom a szemöldökömet, majd lassan az egyik fotelhez sétálok és helyet foglalva benne, ismét kinyitom a füzetemet, de a tekintetemet az idegenen pihentetem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (176 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel