David
Már lassan egy hónap telt el az évkezdet óta, és Leila még mindig nehezen fogta fel, hogy átment a vizsgákon. Az első napon meglepődve vette tudomásul, hogy immár ő is végzős, és hogy mégsem bukott meg ezúttal. Viszonylag meg volt elégedve az órarendjével és a lyukasóráinak számával, de a tanulnivaló mennyiségével kevésbé. Az eddigi években sokszor megúszta a tanulást a kviddicsre hivatkozva, de idén erről is le kellett mondania, hogy kellőképpen fel tudjon készülni a VAV-ra.
Kivételesen a lyukasóráit sem a kviddicspályán töltötte, hanem egy szinte teljesen üres pergamen társaságában a könyvtárban. Látszott rajta, hogy tekintetével folyamatosan figyelemelterelő tényezők után kutakodik, és bármit megtenne, csak hogy ne kelljen további melodimágiai bűbájokat jegyzetelnie.
Mielőtt leült volna a tanulósarokba, útban a szakirodalom felé, levett egy kisebb kötetet a "Mágikus vicckönyvek" polcról. Írás közben többször is lopva belepillantott, és bár ő kisebb erőfeszítésekkel vissza tudta fojtani a nevetését, a kismalac a 32. oldalon többször is elégedetten felröfögött. Ilyenkor a könyvtárosnő megvető pillantásokat lövellt a levitás felé, akinek alkalma sem volt megvédenie magát, és felháborodni azon, hogy az ő csilingelő nevetését összekeverik egy disznóéval.
- A melodimágia ugyanúgy rendelkezik különböző varázsigékkel, mint - kezdte körmölni Leila, aztán kedvetlenül áthúzta a "rendelkezik" szót, és megfelelőbb ige után kutatott. Ennél sokkal jobban élvezné, hogyha kipróbálhatná az új seprűjét az aréna fölött, és fölszállhatna felhők fölé, ahol kacskaringózva különböző formákat írhatna le a levegőben, miközben a szurkolók hangja távoli zümmögésként hatolna a fülébe...
Ekkor a szőkeség feje lassan előrebukott, és a szfinx halkan szuszogva elaludt.