37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Csapó Enikő összes hozzászólása (7 darab)

Oldalak: [1] Le
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. október 28. 18:24 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra (1)

Hát ez a nap is eljött... Enikő izgatottan várta már, hogy találkozhasson a tanárnővel, aki bevezeti majd az elemi mágia rejtelmeibe. Mikor megkapta a baglyot az első óra időpontjáról, kirakta azt a szobájában egy jól látható helyre, egyrészt azért, hogy ne felejtse el, másrészt hogy a szobatársai is mind izgatottan várhassák az első órát és a beszámolót róla.
Enikő pár nappal ezelőtt már kitanulmányozta, hogy hogyan kell eljutni a teremhez. Időben elindulta az órára, nehogy elkéssen. Előtte egy kényelmes farmernadrágot, egy sárga egyszerű pólót és egy piros kardigánt vett fel. Útban a terem felé karácsonyi dalokat dudorászott, ugyanis már elkezdte összeírni a listát, hogy kinek mit ad majd karácsonyra.
A terem ajtaja elé érve megállt egy pillanatra és próbálta rendezni kavargó gondolatait. Hamarosan túl lesz élete első gyakorlati elemi mágia óráján. Nem sokaknak adatik meg ez a nagyszerű lehetőség.
Miután kopogtatott az ajtón, belépett a terembe és becsukta maga mögött az ajtót. Nem volt ott senki.
- Öhm... Jó napot kívánok!- köszönt hangosan, majd érdeklődve a szoborportrék felé fordult. A szoboralakoknak kellemes arcuk volt, Enikő közelebb sétált hozzájuk, és megpróbálta kibetűzni az egyik öreg boszorkányt ábrázoló szoborra vésett betűket.
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. november 8. 21:31 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia 1. óra

Enikőnek nem volt ideje belemerülnie az olvasásba, mert a tanárnő megjelent az  ajtóban, majd intett neki, hogy kövesse. Gyors léptekkel követte a tanárnőt, aki bevezette őt egy különös helyiségbe. Miután Erdős tanárnő leült a fűbe, Enikő is hasonlóképpen tett, közben szüntelenül forgatta a fejét, és igyekezett mindent megcsodálni.
A tanárnő egy pergament nyújtott Enikő felé, amit a lány az ölébe fektetve gyorsan átfutott, majd a felé nyújtott pennával a lap aljára írta a nevét. Mosolyogva nyújtotta vissza a pergament, és izgatottan várta a folytatás.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha is elemi mágus leszek- kezdett bele a mondókájába.- De nagyon örülök, hogy a mágiának ebbe az ágába is belekóstolhatok. Nem gondolom, hogy olyan hihetetlen dolgokra leszek képes, de úgy érzem, hogy örömömet fogom lelni a tanulásban és szívesen fogok ide járni...
Enikő beszéd közben végigmérte a tanárnőt. Szimpatikus, fiatal nő volt, aki minden bizonnyal remek tanár is.
- Izgatott vagyok és lelkes- arcán széles mosollyal újra a tanárnő felé fordult.- Szeretném mihamarabb elkezdeni a tanulást.
Enikő mélyeket lélegzett. A levegő ezen a helyen tiszta és friss volt, ezért az embernek az az érzése támadhat, mintha a természetben ülnének.
- Milyen gyakran fogunk találkozni?- kérdezte.- És év végén ebből is vizsgáznom kell majd?
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 1. 10:29 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia 1.óra

~Mi, elemi mágusok mindig tanulunk. Életünk végéig.~
Ezzel nem lesz gond, gondolta magában Enikő. A folyamatos tanulás értelmet tud adni az életnek, mikor semmi más nincs. Ezek szerint az elemi mágiával mindig tud majd foglalkozni, nem lesz olyan, hogy mindent megtanult, amit csak lehetett, és hátradőlve a székben elégedetten nyúl valami máshoz. Enikő fokozódó izgalommal várta, hogy végre csinálhasson valamit.
Figyelmesen hallgatta a tanárnőt, majd egy bólintással jelezte, hogy megértette a feladatot. Lenézett a gömbre, ami az imént jelent meg, és mielőtt kinyújtotta volna felé a kezét, végiggondolta, hogy mit is akar csinálni vele.
Mozgatni kéne, de hogyan? Enikő a tanárnőre, majd a gömbre nézett. Vett egy nagy levegőt, és lassan a gömb felé emelte a jobb kezét. Elképzelte, hogy mikor megmozdítja majd az ujjait, a gömbben lévő víz meg fog mozdulni, apró hullámok keletkeznek és a végén újra sima lesz a víz felülete. Ez így gondolatban nem tűnt olyan nehéznek. Lassan elkezdte mozgatni az ujjait, de mikor érezte, hogy így nincs hatással a vízre, más mozdulatokkal próbálkozott. Lassú, egyenletes mozdulatokkal próbálta mozgásra bírni a gömbben lévő vizet.
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 16. 09:28 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia 1.óra

Nem sikerült. Enikő feszülten várta, hogy történjen valami, de nem sikerült mozgásra bírnia a vizet. Csalódottan bámulta a gömböt, majd a tanárnő kérdésére bólintott egyet.
- Az új varázslatok se sikerülhetnek mindig elsőre- vonta meg a vállát és minden figyelmét a tanárnőre összpontosította. Előtte is ugyanolyan gömb jelent meg, mint Enikő előtt, aztán Erdős gyakorlott mozdulatokkal hullámokat gerjesztett. Apró, finom mozdulatokkal dolgozott. A víz is nyugodtan, egyenletesen hullámzott.
Koncentrálni kell, Enikő úgy érezte, ez a titka mindennek, meg persze a helyes mozdulat. De néha olyan nehéz kiüríteni a fejét. Ilyenkor már csak azért is össze-vissza szaladgálnak a gondolatok a fejében.
- Furcsa érzés elképzelni, hogy én vagyok a víz- mosolyodott el.- Azt hiszem ez az elem állt mindig a legközelebb hozzám, és itt is biztonságban érzem magam mellette. De most olyan furcsa, hogy itt van előttem ebben a gömbben.
Enikő ujját belemártotta a langyos vízbe.
- Én szilárd, ő folyékony, de ebben a gömbben olyan műnek érzem az egészet. Nem természetes. Tetszik érteni mire gondolok?
Enikő az ujjával még kavargatja egy kicsit a vizet, aztán a tanárnőre néz. Felidézte, hogy az imént milyen mozdulatokkal használt a tanárnő, aztán összeszedte magát és csak a vízre koncentrált. Újra elképzelte, hogyan fog apró hullámokat kelteni, aztán felemelte a kezét és megpróbálta "terelgetni" a vizet.
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 23. 20:42 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia 1.óra

Enikő lenézett az előtte található gömbre. Olyan volt, mint valami mágikus tulajdonságokkal rendelkező dísz. Újra eszébe jutott, hogy milyen szerencsés, hogy elemi mágiát tanulhat. Egy kicsit csalódott volt, hogy még nem tudta mozgásra bírni a vizet. Talán rosszul csinál valamit? Mielőtt újra megpróbált volna kezdeni valamit a vízzel, szemügyre vette a mellettük lévő medret.
- Akkor egyelőre maradok a gömbnél- mosolygott a tanárnőre.- De lehet, hogy később megpróbálkozok a mederben lévő vízzel.
A lány újfent minden figyelmét a gömbre összpontosította. Jobb keze egyik ujját belemártotta a vízbe. Kellemes érzés volt. Behunyta a szemét, és elképzelte, hogy a víz és a benne lévő ujja nem válnak el egymástól. Megpróbált a víznek csak arra a kis részére koncentrálni, amit mozgatni akar, vagyis a felszínre. Elképzelte, hogy azt csinálhat a vízzel, amit akar, vagyis lassan elkezdhet apró hullámokat gerjeszteni. Lassan kiemelte az ujját a vízből, majd lassan a gömb felé emelte jobb kezét és ugyanazokat a mozdulatokat használta, amit nemrég a tanárnő mutatott neki.
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 30. 17:13 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia 1.óra

-Sikerült!
Enikő széles mosollyal az arcán hagyja abba a gyakorlatot. Nagyszerű érzés volt látni, hogy a víz azt teszi, amit ő akar. Nem volt könnyű, és most, hogy már rájött arra, hogyan könnyebb dolgoznia, alig várta, hogy újra megpróbálhasson hullámokat kelteni.
Jól esett a tanárnő dicsérete, de tudta, nem szabad elbíznia magát. Miközben a tanárnőt hallgatta, a vízgömböt nézte és koncentrált.
Egy kézlendítés, majd egy csettintés és Enikő fejéből az utolsó felesleges gondolat is távozott: Vajon hogy csinálta ezt? Egy bólintással jelezte, hogy megértette a feladatot, aztán behunyta a szemét és erősen koncentrált.
Először elképzelte, hogy a vízesésnél lubickol a vízben. Enikő sokszor járt ki oda a kutyájával játszani. A víz kellemes, nem zavarta őket senki és semmi. Aztán az emléket úgy formázta tovább, ahogy jónak látta. Elképzelte, hogy lassan szétesik a teste apró vízmolekulákra, és a folyamat végén ő is víz lesz. Folyékony, hűvös, kékes színű és folyton megcsillan a felszínén a napsugár. Indul, mert a vízesésnél folyamatos keringésben van a víz. Átcsusszant pár szikla között és a kavicsok alá is beférkőzött. Gyorsan haladt, néha megforgat egy vízbe hullott falevelet, aztán megy tovább, míg a vízesés tetejére nem ért, aztán csobogva belevetette magát a mederbe.
Miután mindezt elképzelte és beleélte magát, visszarántotta magát a valóságba. Már meg volt az érzés, most ezt fel kell használnia. Enikő szemét a vízre szegezve, határozott mozdulatokkal dolgozott. Végig a fejében volt az a gondolat, hogy ő is része a víznek.

//Mivel sokáig elhúzódtunk, így még egy utolsó órád lesz, az időpontot rád hagyom, amikor ráérsz. Csak jelezz majd, hogy ez lesz.
Addig a feladat: Átnézni a harmadikos, negyedikes anyagokat, az elméletet, és abból készülj fel!//
Utoljára módosította:Erdős K. I. Julianna, 2013. január 10. 10:49
Csapó Enikő
INAKTÍV



RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2013. január 21. 18:23 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia 2. óra

Az első gyakorlati elemi mágia óra tele volt Enikő számára új és izgalmas dolgokkal. Ki hinné, hogy úgy feldobódik az ember attól, hogy egy kis mozgásra bírja a vizet? Enikő az óra után lelkesen vetette bele magát a tárgy elméleti részébe; esténként az ágyán hasalva a pergamentekercseket bújta. Néha, mikor úgy érezte, hogy elég nyugodt és tud koncentrálni, megpróbálta az órán tanultakat megismételni. Általában egy pohár vízzel kísérletezett. Többször előfordult, hogy csak nézegette, vagy pálcájával kavargatta a vizet, de úgy érezte, hogy ezekben a pillanatokban is egyre közelebb kerül az eleméhez és jobban megérti azt. Mikor megpróbált apró hullámokat létrehozni a pohárban, a legtöbbször sikerrel járt, de sokszor előfordult, hogy csalódottan kelt fel a székből, és inkább elővett egy izgalmas könyvet, csakhogy elterelje a figyelmét az elemi mágiáról, és kiüríthesse a fejét.
Ezen a délutánon is izgatottan készülődött az órára. Egy félórás pihenés után elindult az elemi mágia terasza felé. Útközben a tanultakat ismételgette, és próbált ráhangolódni az órára. Rászokott arra, hogy üres óráiban a vízre gondol, vagy csak elképzeli annak nyugodt hullámzását és fényjátékát a falakon.
Fejében ezekkel a képekkel lép be a terembe, ami nem változott semmit első ittléte óta.
- Jó napot tanárnő!- köszönt hangosan, majd lassan elindult a múltkori teremrész felé, hátha ott találja tanárát.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Csapó Enikő összes hozzászólása (7 darab)

Oldalak: [1] Fel