Szuper Alex
Uuutálom az éjszakát. Sötét van, meg hideg is, és senki nincs a folyosókon. Kinek jó ez? Nem elég, hogy folyton attól rettegek, hogy melyik folyosó végén futok bele egy unatkozó szellembe, már rég elmúlt a takarodó ideje is, így még a prefektusokra is ügyelni kell... Csodás. Na de ha Bogárka hasa korog, akkor nincs mit tenni, indulás a konyhába!
Kimásztam a sárkányokkal tarkított ágyból, hogy kilopakodjak a gólyákkal teli szobából, ami nem is ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. Répa az ágy melletti kis szőnyegen feküdt, én meg a sötétben botorkálva nem vettem észre. Tökéleteset bukfenceztem, csak ennyit mondok.
A szobatársak közül valamelyik sötét hajú lány morogni kezdett, de átfordult a másik oldalára, és aludt tovább, mint a bunda.
Szuper meleg, szőrös, bundás, szinte bohóccipőnek tűnő mamuszomban csoszogtam ki a hálókörletből, és mint aki se hall se lát, úgy vonultam végig az egész Rellonon. Valahonnan hangos horkolást hallottam, és elég nagy késztetést éreztem rá, hogy rádobjam a háztárs arcára Buksit, a madárpókomat. Éjféli nevetés...ki lehetett volna pipálni. Kár, hogy nem volt velem a pókica.
Fogalmam sem volt, hogy pontosan hol van a konyha, annyi helyiség található az iskola falai között, hogy én sosem fogom megjegyezni... Elég volt az évek során megtanulni a Roxfort alaprajzát. Ó Griffendél, hogy hiányzol!
A bóklászásom közepette vagy hatféle olyan helyre nyitottam be, ahova nem kellett volna. Még meg is kergetett egy...valami állat. A sötétben nem láttam mi volt az.
Hetedikre azonban sikerült befutnom a konyhába. Jobban mondva esnem. Fél óra alatt összehoztam, hogy már másodszorra essek pofára. És ebben az volt a ciki, hogy mint kiderült, nem egyedül voltam odabent...
-Bigyó, szia! -meglepetten pislogtam az ismeretlen fiúra, olyannyira, hogy még a padlóról is elfelejtettem összevakarni magamat. Eléggé ostobán nézhettem ki, ahogy szinte a lábai előtt hevertem, lábaim a magasban, félig az ajtón kívül.