Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A szfinx elismerését egy mélyebb fejbólintással, amolyan jelképes meghajlással köszöni meg, aztán kissé félreáll az útból, és int társának, hogy nyugodtan menjen előre. A kérdések hallatán azonban felnevet. Nem akarja megbántani az elsőst, de... olyan cukinak találja, ahogy ezen aggódik, pedig egy éve még őt is hasonló problémák emésztették.
 - Igen, bele lehet jönni, és nem, nincs ilyen óra - foglalja össze gyorsan a lényegesebb válaszokat. - Ha elég sok ilyen találóst meghallgatsz, rá fog állni az agyad, meg kiismered a szfinx észjárását is. Többnyire - vonja meg a vállát, mert hát még a mai napig is előfordul olykor, hogy ő sem tudja kapásból, vagy egyáltalán, a választ egy-egy talányra.
 - Senki nem szokott mindig kint éjszakázni. Ha más nem, a prefektusok megszánják a kint rekedteket. Amíg pedig te is ebben a cipőben jársz, azt ajánlom, csapódj egy csapathoz, mert minél többen vagytok, annál nagyobb az esélye, hogy valakinek beugrik a megfejtés! De egyébként is be tudsz surranni olyanokkal, akik éppen kinyitják a bejáratot. Csak ne maradj kint olyan sokáig, hogy egyedül maradj, mint ma!
A tanácsokkal próbál segítséget nyújtani háztársának, és enyhíteni némileg a korábbi nemtörődöm, rideg viselkedésének hatásait.
 - Ritka név - jegyzi meg a bejelentkezésre reagálva. - Az én nevem Csenge, és igazán nincs mit - ereszt meg egy mosolyt Hunor irányába, majd ha még nem történt meg a belépés, beljebb tereli a gólyát a levitások birodalmába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Látom rajta, hogy kínban van és szinte hallom, ahogy hangosan kattognak agyában azok a bizonyos fogaskerekek. Ennek ellenére nem szólalok meg, hanem inkább csendben, lágy, elfogadó arckifejezéssel nézem. Nyugtatgatásnak, mentegetőzésnek, kioktatásnak vagy akármi másnak helye most nincs. Legalábbis szavak formájában semmiképp, legalábbis így érzem. Amikor majd megismerkedünk hivatalosan is egymással, akkor én kedves leszek hozzá, hogy Bálint boldog legyen. Nem én leszek az, akin állni vagy bukni fog a családi béke szentsége köztük. Ugyan nem tudom milyen lehet az, ha valakinek van testvére, mégis azt hiszem ez olyan kötelék, ami közel azonos a szerelmi viszony érzelmi szintjével. Így adott esetben a választás is opció lehet, ha a felelek párjai a másiknak nem szimpatikusak. Áskálódás, civódás, vita, harag és pártszakadás lehet a vége. Hiába helytelen mindez, mégis megeshet. De Bálintnak, ha rajtam múlik sosem kell majd köztem és a testvére közt választania. Lám mos én is ugyanúgy elgondolkoztam. Boglárka szavai húznak vissza a jelenbe és indítanak ösztönös reakcióra. - A legtutibb lelőhely a szobámban van. Este, vacsora után jöjjön fel hozzám és az ölébe pottyantom - mosolygok rá természetes kedvességgel, amik a szemeimből is sugároznak felé. Ha egy kicsit is figyel azt is tudhatja, hogy szavaim minden gúnytól mentesek. A kövek mindig ezt hozzák ki belőlem. Ha beszélek róluk, vagy ha csak rájuk gondolok örömöt érzek. Ha a kezembe foghatom és érezhetem erejüket akkor pedig úgy érzem nincs számomra lehetetlen. - Most viszont, ha megbocsát mennem kell! Minden jót és este várom! -intek a lány felé búcsúzóul, majd folytatom utamat a folyosón át egészen a piacig. A bevásárlással elbíbelődöm. Nézelődök, megszagolok minden virágot s gyümölcsöt. Megkóstolok lekvárokat és mézeket, míg végül őszen megpakolt táskával térek vissza lakrészembe, hogy azután elkészítsem azt a bizonyos karkötőt, amit Boglárkának szánok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Már majdnem minden vizsgámmal végeztem, még három nap múlva lesz egy Sárkánytan, de holnap semmi, ráadásul szombat, így kicsit önkényesen kiszabadítottam magam levegőzni. Nap helyett ugyan a hold süt ilyenkor már, szokás szerint nem lenne szabad itt lennem, de kivételesen nem sántikálok semmi rosszban - tényleg csak valami mást akarok hallgatni, mint a szobatársaimat, akik még álmukban is a sok bemagolt mágiatöri évszámot nyöszörgik maguk elé. Semmi falra festés, semmi lépcsőn csúszdázás, de még csak szobrokon sem kísérletezek mozgatóbűbájokkal, csak én és az este csendje. A Vigadófreskók folyosója estére már nyugodt, ezt használom ki én is, ahogy puha léptekkel császkálok fel-alá. Fülelek azért, nehogy meglepetésvendéget kapjak, de nem parázok rá nagyon, ilyenkor a prefektusok is jegyzeteikkel járják a folyosókat, és a tanárok is elnézőbbek talán egy kicsit.
Egy árny dörgölődzik neki hirtelen a bokámnak, mire számat a kezemre csapva, akarom mondani kezemet a számra csapva ugrom meg ijedtemben, pláne, amikor realizálom, hogy lenézve... Konkrétan semmit nem látok. Aztán az a semmi, ami nagyon is valami végre megmozdul, fekete massza a fekete háttér előtt, megvillanó zöldjeiben hasított éjszaka. Leguggolva igyekszem nyugtatni zaklatottan dobogó szívemet, s halkan surrogok a kis lénynek, aki társaságomul szegődött. Nem mondom, hogy nem jelent kisebb szívinfarktust egy koromfekete macska a bokám közvetlen körén az éjszaka közepén, de állítólag csak azok ijedősek akik éppen rosszban sántikálnak, úgyhogy nem mondhatom, hogy megijedtem, mert az rontana az imidzsemen.
- Hát szia te kis démonka, szereted ráhozni a frászt másokra, igen? - gügyögöm neki, és óvatosan fel is veszem a karjaimba. Igen, akkor is, ha kicsit tiltakozik na, hát szisza. Jobbomban tartom, míg balommal cirógatni kezdem az álla alatt, füle tövét, aminél úgy érzem, hogy jobban élvezi, és nekidőlök egy ablakpárkánynak. Végül is, ez is meditatív, bár Lysander lehet féltékeny lesz, és kelhetek reggel szőrcsomóval az arcomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Komolyan! Megfogom azt a szörnyeteget és… semmit sem fogok vele csinálni, tudom én, mert engedékeny vagyok vele. Ő egy macska, oda megy, ahova akar, de éjjelente mindig a szobában van, mert én akkor sem bízom Darwinban, ha elénekli nekem, hogy nem lesz semmi baj. Egy macska nem tudja megérteni, amit az a makacs növény akar, így a fene sem akar belegondolni, hogy mi lehetne abból, ha felbosszantja. Nem. Jobb ez így, itt a helye, mégis az én macskám, legyen nálam, ne a kastély minden pontján, csak néha úgy dönt, neki nem elég az, amit bejárhat, még több kell. Lehet, valaki más macskája miatt, lehet egeret látott, lehet valaki kikergette a klubhelyiségből, ahol szeret lebzselni. Utóbbi esetében majd jól elbeszélgetek vele, előbb vissza kell szereznem és a lelkem akkor nyugodt. Szeretem azt a kis mocskot. Így, pizsomámat lecserélve, felkontyolt hajjal indulok meg. Egyszerű melegítőfelső és nadrág van rajtam, papucs a lábaimon. Nem kell itt divatozni, elvégre csak keresek. Keresnék, ha lenne arról fogalmam, hova indult egyáltalán. De semmi, még az sem, hogy a konyha, mert oda csak úgy nem tud bemenni, így, ha nem tervezem, hogy egész éjjel megyek és megyek, az egész kastélyt feldúlva, akkor nagyon gyorsan ki kell találnom valamit. Néha belesuttogom a kastély csendjébe a nevét, csak ezzel semmit se érek. És ennyi. Kell rá nyakörv, olyan bűvölt, amit bármikor meg tudok találni. Bahh!
Fordulok egyet a sarkon és hangokat hallok. Szerencsére nem a fejemben, így lassítok. Egyszerre ismerős és hirtelen furcsa, nem értem pontosan mit mond, csak hogy furán teszi. Vagy smároló, egymást babusgató párba futok, vagy valaki hangosan tanul. Amit megértenék, mert még tart az iszonyat. Nagy sóhaj, tovább megyek, hogy aztán…
- Te? – nem rivallok rá, de meglep, annyira, hogy megállva mered rá. És nem csak, hogy ő, de még a fekete szőrpamacs is. Hogy micsoda? Fényt irányítok feléjük. – Ezt most nem mondod komolyan? – kedves vagyok, vagy mégsem, ahogy közelebb lépkedem hozzájuk. Jó, tényleg kedvesebb, mint mikor utolsónak találkoztunk, de… Hát, öröm az ürömben, hogy legalább a macskát nem kell kergetnem. Ellenben őt kerülgetni. Nagy sóhajt veszek, kettőt.
- Bocs – kezdek bele, mert hát, leteremtettem. – Hogy sikerült? – bökök a macska felé végül. Azért haragszom a szőrösre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ha azon a délutánon nem érezte volna úgy, hogy szüksége van magányra és arra, hogy elbújjon az emberek elől, amikor Lilivel felfedezték a táncoló virágok csodáját meg a Virágkeringőt játszó szobrot, akkor ma sokkal kevesebb lenne. Kevesebb lenne egy varázslatos délutánnal, egy mesés élménnyel, egy vizeslufi csatával, és ami a legfontosabb: egy nagyszerű baráttal. Maga sem érti, hogy hogyan lehetséges ilyen könnyen egy hullámhosszra kerülni, talán a virágok varázsa tette, talán csak ilyenek ők ketten, mindenesetre egy szoros kötelék jött létre köztük. Azóta sok időt töltöttek együtt olyankor is, amikor nem zenél a szellő és nem tornáznak a növények, de barátságuk szélvészként fejlődik, pont úgy, mint amikor a családi nyaraláskor két kisgyerek találkozik és egy pillanat alatt örök legjobb barátok lesznek, szavak nélkül dől el ez a kapcsolat. Aztán persze elfelejtik egymást, amikor hazamennek, de a felejthetetlen közös hét emléke mindig ott lesz.
Lilivel ez nem ilyen. Polli tudja hol lakik és megtalálja, ha lelép. Innen már nincs menekvés. A tatai törpe nem fogja elengedni a talárosi tökmagot. Úgy döntöttek, hogy a barátságuknak ideje egy újabb szintre lépnie, és Polli megismerheti Lili kastélybéli lakhelyét is, főleg hogy Emily megbeszélte a Likőrös bácsival, hogy megpróbálhatja a Levitában. Polka kisujj esküvel ígérte meg, hogy nem fog feltűnősködni – bár, ha megtalálják a zongorát és egész nap játszani fog rajta, akkor ez lehet fel fog tűnni pár embernek, kivéve, ha van hangszigetelő függönyük, mint abban a csillámvámpíros filmben.
Mindenesetre Polli az alkalomhoz illően levetette az eridonos talárját, nehogy feltűnjön az embereknek, hogy ő igazából cseresznye és nem kékáfonya. Gondolt rá, hogy bűbájjal átfesti a ruháján a színt, de rájött, hogy fogalma nincs hogyan kell, így inkább felvette a kék süsüs pulcsiját, hogy ha valaki meglátja, akkor otthonos színre tudjon asszociálni és még csak ne is feltételezze, hogy ő piros és egyből elfogadja minden magyarázkodás nélkül. Nadrágból a farmerje volt a legkékebb, tornacipőből pedig felvette azt, amin legkevésbé nyikorog a gumi, hogy ne idegesítse a kékeket a nagy tanulásban a járkálásával. Lilivel a Nagyteremnél találkoztak, mert egészen biztosan eltévesztette volna magától az utat erre.
- És akkor nektek most komolyan mindig gondolkodni kell, ha be akartok menni aludni? – Kérdi lemondóan. Persze izgatott, hogy megismerheti a Levitát, meg hallott róla, hogy ott sok az okos ember, de ez a sok fejtörés egészen abszurd neki. – Ha nem találod ki, akkor a folyosón alszol meg minden? – Ez afféle büntetésnek tűnik a számára, ezért erősen gondolkodik, hogy tényleg váltson-e házat, ha úgy adódik. Végül is így is lehet rávenni az embereket a tanulásra, hogy ágy meg fürdés nélkül kényszerülnek este lefeküdni. Kemények ezek a levitások. Reméli a prefektusoknak is szóltak, hogy majd kukkantani hozzájuk és nem akarják majd elkapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Polliban azt imádta a legjobban Lili, hogy mellette teljesen zavartalanul lehetett gyerek. Nem mintha egyébként olyan felnőttesen viselkedett volna máskor, kerülte ő a felelősséget, mint a leprát (amiről azt gondolta, hogy valami gombafajta lehet), de azért csak utolérték olyan nagylányos gondok, amikről pár éve még szó sem volt. És nővérkéje sem készítette fel ezekre, valószínűleg éppen azért, mert azt gondolta Liliről, hogy még túl kicsi.
De aztán az a csodálatos véletlen összesodorta az eridonos lánnyal, és nem is jöhetett volna jobbkor a társasága, hiszen Lilkó épp szerelmi bánattól sújtottan vergődött egyik napról a másikra. Különösen jól jött a vidám, gondtalan szórakozás, és ehhez jobb partnert nem is találhatott volna Pollinál.
És mivel nem érte be egyszeri dózissal, megismerkedésüktől fogva gyakran összefutottak, és most már odáig is eljutottak, sőt valamiért igen nagy jelentőséget tulajdonítottak a dolognak, és Lili úgy izgult, mintha az utolsó szám hiányzott volna csak neki a bingón (erről csak azt tudta, hogy kiabálni kell, hogy bingó, és ez nagyon tetszett neki), hogy a főnixlányt vendégül lássa a szfinxek otthonában.
A nagyterem előtt sétált körbe-körbe, míg barátnője meg nem érkezett, aztán, bár szívesen belécsimpszkodott volna, és úgy kísérte volna fel az első emeletre, tudta, hogy Polli személyes terére kicsit jobban tekintettel kell lennie, mint az amúgy általában az emberekkel szemben meg szokott magának engedni, így csak körülötte szökellve, ugrálva, diákok közt átcsusszanva menetelt mellette. Közben csacsogtak, amiről épp eszükbe jutott, és minél közelebb kerültek a Levitához, annál inkább a házra terelődött a szó.
Polli kissé csalódottnak hangzó kérdését hallva a szőke elnevette magát.
- Azért elég nagy a jövés-menés, legtöbbször épp olyankor szoktam az ajtóhoz érni, mikor kinyitják valamelyik oldalról. Olyankor ugye nem nagyon kell gondolkodnom, csak sietnem.
Jót kuncog leleményességén, és külön vállon is veregeti magát ezért, mert mikor először jutott be így, úgy okoskodott, hogy azért kell némi gógyi ahhoz, hogy ne álljon meg, és várja ki, míg az átjáró újra lezárul, amikor ha van egy kis esze - UGYE -, simán be is mehet, míg tud.
- De ha netán egyszer kint rekedek.. - elmerengett egy kicsit, majd megrántotta a vállát - ..akkor sincs baj. Majd bekéreckedek máshová.
Sejtelmes kis mosoly suhant át orcáján. Tényleg, már elég rég járt a sárgáknál, Layla biztos szívesen pizsipartizna újra. Bár a legutóbb eléggé zavarba sikerült hoznia, azért talán nem annyira, hogy többé ne engedje be a szobájába.
A szöszke egyszercsak megtorpant, és Polli felé fordult, majd színpadias mozdulattal (illetve többel is; nagyon túlspilázta) egy nagyobb festményre terelte a lány figyelmét, melyen egy szfinx ült magasztos nyugalomban. Ha létezik ilyen egyáltalán, ez a lény bizonyára képes rá.
- Íme! És szerencsére csukva van, szóval ki is próbálhatod magad, elég levitás vagy-e, hogy bejuss - vigyorgott. Örült, hogy Pollira háríthatta a feladatot ily módon, mert tartott tőle, hogy ő felsülne, az meg milyen ciki már!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Még nem tudja, hogy tényleg olyan rossz-e az Eridon, mint ahogy először érezte azt. Mindenesetre nagyon jól esett neki Emilytől, hogy megkérte neki Keserű bácsit, hogy megnézhesse milyen a Levita. Nem is gondolta volna, hogy magától ilyen ajánlatot tesz neki a házvezetője, ezt az egész beosztás dolgot öröknek és véglegesnek képzelte.
- Még jó, hogy a házvezetőd nemolyan Keserű, mint a neve. – Csipogja izgatottan. – Szeretem az óráit. Te is tanulod? – Kérdezi, de közben még mindig Matyi bácsi nevén jár az esze. Sosem próbálta még kielemezni a tanárok neveit, annyira eddig sosem ért rá. Este szokott alvás előtt ilyeneken gondolkozni, de amióta a suliba jár, estére olyan fáradt lesz, hogy általában elnyomja az álom – nagyon kellett küzdenie azon a bizonyos szökős éjjelen, hogy pattanóképessé váljon hajnalban. Cserébe már délután az órák után úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. – TeLilii! – Torpan meg kimeredt tekintettel. – Flórián. Táncoló virágok. A flóra az olyan virág. Tudod?  Nem Matyi bácsi volt a múltkor? Ilyen neves izés… tudod, hogy… mint Zorro? Érted?! – Magyarázza megragadva Lili alkarját, mélyen belebámulva a homlokába. Az is lehet, hogy megfejtette a több hetes rejtélyt. Reméli, hogy érthetően fejtette ki az elméletét, de kíváncsi rá, hogy Lili mit gondol a kérdésről, ő mégis csak jobban ismeri a bácsit, hiszen a nagyfőnöke. – És nem szigorú házvezetőnek sem? – Tudakolja tovább, amikor már ismét haladnak. Emily nagyon lazán kezelte az egész szökés témát, Polli meg volt győződve róla, hogy ki lesz vágva a suliból, erre lényegében még engedélyt is kapott rá, hogy Olcsival elkapják azt a csajt, aki miatt el akart menekülni a suliból. Kedves ez a Flóri bácsi, de azt nem nézi ki belőle, hogy ennyire laza.
- Ááááá…. cseles. Cseles. – Nevet Lilivel. Ez mindjárt egy Lilisebb megoldásnak tűnik, hogy megspórolja a gondolkodást. Valószínűleg Polli is ezt tenné, ha a Levita lenne a háza. Igaz, jelenleg el sem tudja képzelni, hogy mégis milyen kérdésekre kell számítania. Direkt olyan, amit tudhat? Olyan, amit nem? A tananyagot kérdezik? Általános műveltség? – Majd gyorsan beugrunk, ha éppen kijön valaki! – Darálja, hogy érzékeltesse a beszédtempójával mennyire gyors lesz a lába. – Csak úgy be lehet kéredzkedni? Ilyen könnyű? Hozzánk bármikor jöhetsz! – Fogalma nincs egyébként, hogy lehet-e, de biztosan be tudja valahogy csempészni. Majd húznak rá egy piros pulcsit, csak beveszik a prefik.
Pollerka esze már éppen azon járt, hogy vajon elhozta-e a piros pulcsiját vagy otthon van-e, amikor Lili megtorpan. – Megérkeztünk? – Kérdi a szfinx festményre meredve, bár van egy olyan érzése, hogy most nem ő fog kérdezni.
A szfinx alakja lassan megmozdul, s Pollihoz fordulva szólásra nyitja a száját.
„Reggel négy lábon mászik, délben két lábon jár, este meg hármon botorkál… „
A kis eridonos bizonytalanul pislog a szfinxre, aki még el is fordul tőle. – De mit csinál éjjel? Alszik? Ööö… hát… ez jobban elhagyja a lábait, mint kezdő zongorista a ritmust…  ööö… Lili, volt már ez a kérdés? Nincs valami… - Hangját itt suttogósra fogja – Tudod… volt már és tudjuk a választ papírod? – Tudakolja reménykedve. Ez ciki, de nem tudja így hirtelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már épp azon volt Lilkó, hogy megválaszolja barátnéja kérdését, mikor hirtelen félbeszakította gondolatainak folyamát az eridonos teóriája. Nem mintha olyan nehéz lett volna a szőkét kizökkenteni bármely elmélkedéséből, de itt különösen könnyen sikerült, elvégre még csak nem is tudta, mit tanít a házvezetője - és egyúttal sikerült nem felírnia képzeletben, hogy emiatt később szégyellje el magát -, ráadásul amivel Polli előállt, az különösen izgalmas ötlet volt.
- Hűűűű! Tényleg, van olyan, hogy flóra. De az nem vaj? Vagy margarin?
Nem volt teljesen biztos semmiben, csak abban, hogy nem biztos semmiben sem. Mindenesetre hallott már ilyesmit, és ha beugrik neki a fauna is, akkor bizony napszemüveget is ölthet, és hátradőlhet, ő már mindent tud, ami tudható.
Azt viszont értette, hogy Zorró, bizonyára arra célozgatott Polli, hogy a táncoló virágok lehetnek Flóribá' végyjegyei. És akkor amerre jár, és igazságot oszt, ott hátrahagyja a zenére rokizó kis növénykéit.
- Tud szigorúskodni is, de általában rém cuki. És helyes is.. legalábbis a felsőéves lányok azt mondták - tette hozzá kicsit pironkodva, miközben ösztönösen megvakarta a homlokát, attól tartva, hogy van ott valami. Pedig már kapisgálta, hogy Polli nem azért bámul mindenhova, csak a szemébe nem, mert esetleg attól tart, hogy ő lenne a mitologikus medúza, aki kővé dermeszti azt, akivel szemezni támadna kedve.
- Feltéve, hogy jön, vagy megy valaki - bólintott Lili, ahogy továbbálltak. - Ha épp nyitott állapotban van, úgy szerintem nem tudja megakadályozni, hogy bárki illetéktelenül besétáljon, de nem szokott sokáig úgy maradni, szóval sietni kell.
Avagy, ahogy az végül be is igazolódott, miután a helyszínre értek, ki kell találjanak egy fejtörőt, találos kérdést, vagy valami más módon tudásukat bizonyítaniuk. Polleszka mindenesetre nagyon be volt zsongva, már készült lélekben meg testben is a gyors beugrásra a portrélyokon.
Valószínűleg csak véletlen volt, hogy a szfinx épp Pollira nézett, de az is lehet, hogy Lilit már felismerte. Mindenestre feltette kérdését, látszólag egyenesen a kis eridonosnak címezve azt. Emiatt Lili néhány pillanatig olyan fejet vághatott, mint aki okos, és tudja a választ, de persze lövése se volt róla. Pedig...
- Ismerősen hangzik. Mintha már kérdezte volna ezt - morfondírozott el, és elkezdte ujjaival számolgatni a lábakat, és alig hallgatóan, csak az artikulációja melléktermékeként ki is mondta a feladványban szereplő napszakokat.
- A logikát követve éjszaka szerintem másfél lábon ugrál.. vaaagy.. izé - elővette mindkét pracliját a matekhoz - Négyből kettő az kettő, meg egy az három.. háromból kettő az egy, meg egy az kettő... szóval lehet egy is, meg kettő is a válasz.
A szfinxre nézett, aki mintha direkt még jobban elfordult volna tőlük erre, és olyan arcot vágott, mint aki nagyon próbál egy érzelmet leplezni.
- Szerintem túlgondoltam - állapította meg Lili, miután megrángatva kicsit a keretet az ajtó még mindig zárva volt előttük.
- Lehet, hogy valami személyre kell gondolni, nem is a számok a fontosak. Ki szokott reggel mászni? Aki aztán feláll, de estére növeszt egy újabb lábat? Óóó, vagy.. fúj. De nem hiszem, hogy a szfinx arra utalna, hogy a harmadik lába az.. tudod, olyan "fiú-láb".
Nem volt biztos benne, hogy Polli érti, miről beszél neki, de abban már inkább, hogy a bölgy szfinx nem adna fel nekik ilyen feladványt. Biztosan csak túlgondolja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Lili felvetése komolyan gondolkodóba ejti Pollit. No, nem azért, tudja, hogy mi az a Flóra meg Ráma, de még Liga margarint is látott már, hanem sokkal komolyabb, tudományos jelentőséggel bíró kérdésen kattog a kis feje. – De miért más a margarin meg a vaj? – A kedvenc ételét ő vajas pirítósnak hívja, de az anyukája mindig csak rámásnak mondja, csak vajas ízű, de nem igazi vaj van benne. Igazán még sosem gondolkodott el ezen, csak megette, mert finom volt. – De amúgy igen, az is. – Azt azért nem gondolja, hogy margarinról van elnevezve Flóri bácsi, hacsak nem a margarin van róla és a likőrgyára mellett margarinokat is gyárt. Legalábbis azt mondják róla a nagyok, hogy likőrt gyárt. – Szerinted lehet? – Kérdez vissza ismét, mert mégis csak Lili volt a nagyobb kettőjük közül, meg mégis ő ismerte jobban. Emily igazságosztásait meg neki illene felismernie 100 közül. De legalábbis 2-3-ból már igen. – Rém cuki? – Kérdi száját félrehúzva, szemöldökét felvonva. Polli még sosem gondolt Matyi bácsira úgy, mintha férfi lenne. – Hjaa… végül is. Cuki bácsi. – Csak öreg, de azt már nem teszi hozzá, nem akar ő gonosz lenni. Náluk is sokszor beszélnek a lányok a tanárokról így a lányok. Nagyon fura. - Nincs elég fiú a suliban? – Polka egyszerűen nem érti, hogy miért kell a tanárok után vágyakozni, az ő szemében még így is túl sok a srác, büdösek, hangosak, zavaróak. Jó, néhány mosakszik rendesen meg egész vicces, meg persze ott van Marci is, de a többség. Főleg a nagyobbak, őket nagyon nem szereti. Lehet a lányok is ezért nézik inkább a tanár bácsikat? Matyi bácsi sosem volt még büdös órán.
- Kár, hogy most épp nem jön senki, sokkal egyszerűbb futni, mint gondolkodni. Remélem egyszerű kérdést fog feltenni. – Sóhajtja lassítva lépteit, mert látja, hogy hiába is sprintelné át magát a legkisebb résen, nincs hol. Kár, hogy nem tudnak bekopogni, mire valamelyik levitás kinézne, hogy ki az és így bejuthatnának. – Ugye ahhoz nincs feladvány, hogy kiengedjen? – Hasít bele a felismerés. Mi van, ha túszul fogja őket ejteni, se ki- se be, ha nem gondolkodnak. Ez egy nagyon jó taktika arra, hogy a legokosabb ház legyenek az egész iskolában. Nem kérdés, hogy az eridonos lét hangosabb, de kevesebb fejtöréssel jár. Próbálja követni Lili matekozását, de elvesz a számok között, úgyhogy úgy dönt, hogy ő maga is beindítja az agytekervényeit. Négy megvolt, kettő is, három is… - Egy láb még nem volt. Szerintem egy… de… mi a kérdés? – Harap az ajkába oldalra sandítva a szfinx portréjára, aki nem úgy tűnik, hogy megismételni készül a feladványt. Hajaj, nehezebb ez a levitásság, mint gondolta. Végül is, ha eleget gyúr lábra, akkor nem olyan kibírhatatlan, nem? – Én reggel szinte négy lábra esem ki az ágyból. – Vág közbe bólogatva Lili elméletére. Ketten kitalálják ők, elvégre két okos lányról van itt szó, nem véletlenül vették fel őket. A levitás szőkeség újabb elméletén rendesen elkerekedik a szemecskéje, melegítőjét felhúzza olyan magasra, hogy csak a szeme legyen ki. Közben viháncol, de azért fújolj is. – Ugye neeem? – Fordul a portréhoz ismét, aki továbbra is levegőnek nézi. – Szerintem amúgy engem nem kedvel. – Pislog ismét Lili irányába, immár lehúzott felsővel. – Nekem is kilenne ezzel esére amúgy, ha ilyen feladványokat kéne megoldanom… - Tér vissza az előző pontjára a beszélgetésüknek. Pollika ártatlan, de azért elég időt töltött egy csapat kamaszodó eridonossal mostanában ahhoz, hogy tisztában legyen dolgokkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Lili, bár nagyon leleményes volt, mégsem rendelkezett az összes válasszal. Sőt, igazából melyekkel rendelkezett, azok sem feltétlenül voltak jók. A vaj és margarin kérdését viszont pont nem tudta volna megtippelni.
- Az egyik keményebb, mint a másik, amelyik meg lágyabb.
Még a vállát is megrántotta, ezen apró, de lényeges különbségen kívül nem tudott többet hozzáfűzni. Persze, az ízük is különbözött, ha nagyon odafigyelt rá az ember, de Lili mindig csak annak az ízével törődött, amelyiket épp fogyasztotta, és még nem jutott eszébe közben elmerengeni, hogy milyen a másik, amelyik épp nincs a szájában.
Végülis sikerült megegyezniük abban, hogy Flóri bá' cuki, de Polli kérdését Lili már inkább költőinek tekintette, mert hát természetesen volt elég fiú a suliban, korban a diáklányokhoz jobban passzoló, de hát a többségnek az kell inkább mindig, amit, illetve jelen esetben, akit nem kaphatott meg. A tanár bácsiknál és néniknél pedig kevésbé elérhető célpontot vágyaiknak keresve se találhattak volna.
A két lánynak azonban jelenleg sokkal egyszerűbb vágyaik voltak, szerettek volna bejutni a Levita házba. És bár ez könnyű feladatnak tűnhetett, a nem túl barátkozós kedvű szfinx megnehezítette a dolgukat. Polli hiába próbált belőle bármit kisajtolni, még csak annyi reakciót sem sikerült kicsikarni belőle, amiből azt leszűrhették volna, hogy teljesen rossz nyomon járnak.
- A kérdés az lehet, hogy ki az, aki reggel négy lábon mászkál, délben kettőn, este hármon - felelte Lili.
Eddig világos volt, csak furcsa volt a megfogalmazás. Elvégre ha egyszer reggel még négy lába van, azokkal miért mászik? Talán részeg? De az lehet a nap bármelyik részében, legalábbis úgy tudta. Ő még nem próbált az lenni, de úgy sejtette, bármikor lehet.
- Hát ha nem perverz a szfinx, akkor a harmadik láb lehet egy bot is. Az öreg bácsik szoktak bottal járkálni, bár nem csak este. Vaagy a vakok! Ők is bottal járnak. Bár ők végképp nem csak este, mert nekik mindig az van. Nem is ismerek vak embert. Mondjuk öreget se, olyat, aki csak este öreg.
Lilinek csak úgy pattogtak ki a fejéből a gondolatok, épp csak bele nem skerült gondolnia abba, hogy mit is beszél. Ellenben a szfinxnek feltűnt, és bár pókerarcot próbált nyilván vágni, rámeredt Lilire, mintha az rátapintott volna a lényegre, de utána újra elkezdett valamit tanulmányozni a festett hátterében.
Lili felnevetett Polli megjegyzésére.
- Lehet, hogy te vagy a megoldás!
Ránézett a szfinxre, de az nem reagált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A Lilivel való közös lógás leginkább a Pannával való közös élményekre emlékezteti őt. Persze a húga alacsonyabb meg hosszabb a haja, meg egészen máshogyan néz ki meg minden, de a levitás barátnője mellett sokkal jobban meri önmagát adni, olyan kérdéseket is feltenni, amiket más előtt egyébként nem merne. Ennek persze az az ára, hogy nem mindig kap rájuk választ – hiszen Lilivel sok mindenben nagyon hasonló az ismeretük is, nem csak az érzelemviláguk. Ajkával csücsörítve, fejét ingatva bólogat Lili válaszára. Ez teljesen igaz, nem tud vitatkozni vele. Polli általában azt eszi, amit elé tesznek, nem tudatosan választja ki, hogy mit akar.
Abban viszont biztos, hogy ő sosem fog ácsingózni egyik tanár bácsi meg néni után sem, elvégre mindegyikük olyan öreg hozzájuk képest. Meg hát amúgy is, hogy jön az ki? Amikor a klubhelyiségben feljön és a többiek erről beszélnek, sőt már a tanár bácsik popsijára terelődik a szó, akkor ő inkább felviharzik a klubhelyiségbe vízbe fojtani magát a fürdőszobában, mert ettől még az is jobb. De legalábbis a füle kitisztul ettől, ha elég sokáig bebújik egy kád vízbe.
Reméli, hogy a szfinx nem fojtja magát vízbe a hallottaktól, mert akkor eléggé problémássá válik a levitások ki-be mászkálása a portrén keresztül. Biztonságból odapillant ismét a képre, amin szerencsére nincs fürdőkád, így nyugodtabban fordul vissza Lilihez ötletelni.
- Ez egy nagyon fura lény. – Csóválja a fejét a kérdésre. – Frankenstein szörnye? – Kérdi bizonytalanul, ám a szfinx csak megrázza magát a portrén, jelezvén, hogy hülyeséget beszél. Pedig hát ő szokott itt levágni meg felvarrni dolgokat, meg megvárja az esti vihart. Simán lehet, hogy ha sok likőrt ivott, akkor már elfelejtett egy lábat visszavarrni szegényre este. De ha nem, hát nem.
- De ők mindig bottal járnak, nem? Vagy csak este kell az ülőhely a buszon? – Kérdi Lili fülcimpájának szegezve a kérdést. Hallotta már panaszkodni a szomszédot a kerítés fölött, hogy sprintelni látott egy öreget bottal, aztán amikor felért a járatra hirtelen járni sem tudott, egyből szükség volt a görbebotra. Szerencsére Polli kimarad ezekből, nem bírná elviselni a tömegközlekedést – már a neve is félelemmel tölti el.
- Reagált? – Ujjong a kezeivel szárnyalva. Csak nem sikerült valami okos, levitás gondolatot mondania? Juhéj! – Én? De hát szerintem nem csak nekem van ki estére ezzel a sok kérdéssel, most gondold el, ha nyolcszor szeretnél egy nap bejönni. Minden embernek kilenne. – Magyarázza ismét Lili felé fordulva, ám a portré nesszel jelezte, hogy hallott valami egészen értelmes gondolatot. Már látszik rajta, hogy türelmetlen, így a kis eridonos visszafordul. – Minden ember? Ember? – Mire a szfinx végre megnyitja előttük a klubhelyiséget. – LILIIIIIIIIII!!!! – Visítja tapsolva. – Bent vagyunk! – Ujjong tovább a kezeivel repkedve, majd megragadja barátnőjét, hogy együtt lépjenek be. Ez izgi lesz.
Ahogy bezáródik mögöttük a portré, egy nagy sóhajt hallani a szfinx szájából. Azt beszélik, egy hétig ezt mesélte a többi festménynek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Olyannyira belemerülök a kismacska kényeztetésébe, hogy nyelvem egészen kidugva marad, füleim pedig mintha süket lennék klapp, bezárulnak a külvilág számára. Se hall, se lát Dömötööör, buta volt mint hat ökör kezdenék el énekelni ha észrevenném mennyire elbambultam itt. A közeledő lépteket elnyomja az éjszaka csendje, no meg a figyelmem eltereltsége, így aztán nem csoda, hogy a magasba szökkenek, mikor hirtelen megszólítanak. Ügyetlenkedve nyerem vissza egyensúlyomat - rátapostam a saját lábamra na -, mindeközben biztos kezekkel tartva a kisállatot fordulok immár teljesen az ablak fénykörébe lépő lány felé. - Ema - harapom el egészen a nevét, meglepetten, csodálkozva. A bocsánatkérésre enyhén félredöntöm a fejem, ugyanis nem nagyon tudom azt hová tenni, ám úgy döntök inkább rá se kérdezek, mert csak vitaalapot szolgáltathatnék vele. Az meg van így is bőven, minek tetézni?
- Nos, inkább ő talált meg engem, mintsem én őt - kezdek bele a válaszba, arcom pedig érezhetően ellágyul, ahogy lepillantok a kis feketére. - Aztán amíg a szagolgatásommal volt elfoglalva, cselesen felvettem. A tiéd? - kérdezek rá végül arra, amit sejtek a hitetlenkedés óta, bár azt egyelőre nem tudom mit fogok csinálni, ha igennel felel. Odaadjam és meneküljek? Neem, nem, ez gyerekes hozzáállás, mégis mit tehetne velem Emma a folyosó kellős közepén? Éjszaka...? Amikor senki sem jár erre...? Ah, nem, Emma is csak Emma, üldözöm el a rémképeket, amiket fantáziám erősít fel igazán, nem is az emlékek. Picit közelebb lépek, mellkasom kidüllesztve tartom közelebb a kis bundást, hogy könnyű legyen elvennie, ha szeretné. Azután nem tudom mi lesz, hogy lesz, felkóricálok a csillagvizsgálóba, esetleg visszamegyek a körletbe, és ott fekszem ki a kilátóban a pokrócok közé... Az ágyam még mindig nem vonz, de mindenki szerencséjére a rosszalkodás sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Kiráz a hideg, az, hogy most a kastély mély csendje, vagy a hűvös falak közötti levegő az oka, nem tudom. Azt igen, hogy van valami megfoghatatlan is ilyenkor, azt hiszem, értem már, miért szeretnek az arra hajlamosak ilyenkor lófrálni idekint, tenni, amit csak akarnak, ami meg változó. Ki rossz, ki csak a kalandot keresi, ki a titkos másikat, ki a macskáját, akit lehet meg kellene inkább nyúzni, mintsem keresni. Eszembe ötlik, hogy hagyom a francba és megyek vissza, de valami, jó kérdés mi, azt súgja folyamat, csak előre és előre. Még egy kicsit, mintha mutatná az utat is a fejemben, merre érdemes keresni, mert a kastély hatalmas, mehetnék jobbra is, egy emelettel lejjebb, feljebb és akkor sosem érek a végére, csak reggelre, hogy aztán kialvatlan inkább kihagyjak mindent és forduljak a másik oldalamra, de attól még, az a nap már nem lenne ugyanolyan. Mégis, szerencse hallgattam arra, amire kell, a benső késztetésre és végül, jutalmam a macska és, nos, valaki más is.
- Masa – nem harapok semmit el, de nem is csilingel a hangom, inkább olyan, semleges. Már sok idő telt el azóta, mióta testvéremtől különvált, hogy a rellonos körleten belül találkoztunk. Ostoba dolog lett volna, ha örökké és azóta is rajta járattam volna a gondolataimat, de nem is hiszem, hogy bármi könnyedebbé vált volna bennem. Mindenkiben van szinte egy kis mértékű, vagy nagyobb hajlam a harag tartására, így aztán, bennem is akadt némi, amely miatt, nem fogom azt mondani, hogy mi valaha rendben leszünk. Ha vége az itteni létnek, majd elkopik minden, lehet, ha majd ráncos öregasszonyokként találkozunk újra, már nem is fogok, fogunk erre emlékezni, de az, még nagyon messze.
- Áhh – hogy úgy. Tehát, a macska botlott belé, nem lep meg. Nem fúj mindenkire ez a kis dög, az, hogy a szobában sem egyedül élek és sokszor mászkál magában a körletben is, így megszokta az „idegeneket”, hogy valaki mindig van a közelében és nem fél bárkitől kikunyerálni a simogatást. – Szokása ismerkedni, igen. Aztán, csak élvezi, ha valaki foglalkozik is vele, annak főleg örül – csóválom meg a fejem, mintha ez olyan nagy dolog lenne. Nem az, macska és ennyi elég is. – Igen, ez enyém. Vélhetően valamelyik idióta kihozta vagy kiszökött és én meg jöttem keresni – húzom el a szám, hogy nem lenne meglepő, ha valamelyik alsós simán felkapta volna, hogy jaj de aranyos és ezzel a felkiáltással cipelte volna magával végig, majd a macska megunta, leugrott és ott sem volt. Nem nyúlok ki érte, nem azért, mert nem akarok egyikükhöz sem érni, hanem mert még ráérek, így már nem kell a fél kastélyt bejárnom.
- És, hogy vagy? – próbálok normális hangnemet megütni, érdeklődni. Megy ez. – Ha akarod, még nyúzhatod. Én most haragszom még rá öt percig – tovább nem is lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt szokták mondani, azt lehet megijeszteni, akinek bűntudata is van - nos ha az nem is, de még mindig kellemetlen visszagondolni a történtekre. Mégsem panaszkodhatok, az elég durva álszentség lenne, de ami igaz, az igaz. Nem tudom benne hogyan csapódtak le az elmúlt hónapok. Nem akar azonban megenni, macskáját sem ragadja vissza úgy, mintha leprás lennék, így hát valamivel kényelmesebben, nyugodtabban nyúlok ismét a feketeség álla alá, hogy azt cirógatva még hangosabb dorombolásra késztethessem. - Mint minden macska - szúrom közbe elmosolyodva az igaznak érzett gondolatot. Lysander is ezt csinálja állandóan, bóklászik a toronyban, és mint valami szellem egyszer csak felbukkan az ember háta mögött. Domca macskájával folyton összeveszekszik, az egyik hangosabban fúj mint a másik, és bár szerencsére még egymásnak nem ugrottak, azért álltunk már fölöttük tanécstalan fejjel. Azaz álltam én tanácstalan fejjel, és Domca mellettem két fejjel magasabban szintén tanácstalanul. Mikor is fog elérkezni az a beígért növekedés? Siethetne.
- Még szerencse, hogy megtaláltad - pislogok fel egy pillanatra, majd már hajtom is vissza a fejem a bundáshoz. - Még a hálóból oké, hogy kiszökik, de azért az már para, ha a körletből is kicsászkál. - Lys legalább ebben a tekintetben jó fiú. Legalábbis amennyire tudom...
- Jó lesz az négynek iiis - nevetek magamban, és mintha velem egy véleményen lenne, a kis éjfekete hercegnő elégedetten ásít egy hatalmasat. Megmosolygom, és csak azután válaszolok a feltett kérdésre, visszadőlve a hűvös kőfalnak. - Minden a legjobban van, hamarosan itt a szünet is, a torony még tele van káoszban magolókkal, de hát ez ilyenkor még... érthető. Hogy mennek a vizsgáid? Rendben lesz minden? - érdeklődök, s hangom mögé érthető az is, hogy ha valamihez kellene, szívesen ajánlom segítségem. Nem ismeretlen már tőlem a korrepetálás, bár nem én vagyok benne a legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már egy ideje sétálgatok a kastélyban, ma kihagyom az órákat, amúgy sem kell bent lennem mindenkin. Nálam a felszerelésem, egy állvány, egy váz és két objektív is, néhány optikával, ha rá akarom még húzni. Persze meg is lehetne ezeket bűvölni, de sokkal jobb a hagyományos mugli módszer – nem gondoltam volna, hogy ezt valaha így gondolom -, mert tényleg rajtam múlik minden. Esetleg, ha túl jó lesz valami, akkor varázslattal még lehet, hogy tökéletesíteni fogok rajta, de még ez sem biztos. Inkább csak magamat adom, és úgy próbálok valami érdekeset kihozni a kastélyból. Van, hogy megállok az egyik saroknál, és a diákokra fókuszálok, vagy egy szoborra, vagy éppen néhány kompozícióra, mint például egy sétáló pár, ahol megjelenik a szerelem, vagy éppen féltékeny szempillantás, amit sikerül elkapnom. De ezen kívül még számtalan dolgot megpróbálok elkapni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Végül megint megállok az egyik folyosón és módszeresen fotózni kezdek, szinte méterről méterre. Egészen addig, amíg megpillantok egy az ablak mellett álló, a falnak nekidőlő lányt, akinek a haján éppen játszik a napfény, amit a festett ólomüveg ezernyi színnel tarkít. Hát ez tökéletes lesz a mai nap lezárásának, ha nem vesz észre a kiszemeltem. Belenézek és ráfókuszálok, amikor felismerem a múltkori csajszit, elég ironikus lesz azonnal a mosolyra húzódó szám. Mindegy, most ő a modell, ő érezheti szerencsének magát, főleg, ha majd látja a végeredményt. Állítgatom a gépet, fényerő, szaturáció, rekesz, zárídő stb., próbálok majd több módban is fényképezni. Az első kép sikeres lesz, nem rám figyel a csaj, valamin nagyon elgondolkodhatott, de most nem néz olyan mérgesen, vagy gyilkosan. Még azt is mondanám, hogy lágy, elgondolkodó arcot vág, ami meglepő, ismerve a habitusát. Tényleg eléggé elvarázsolja a helyet és az egész kompozíciót a fények játéka, ahogy a kviddicses ólomüvegen fényárba vonja őt hátulról a nap, ami szép elkülöníthető színekre bomlik a haján, a fején, a felső testén hátul, és a padlón is. Egy srác megy el az exponálás utáni pillanatban, nagyon remélem, hogy nem lépett bele, mert egyrészt kitekerem a nyakát, ha benne lesz, másrészt még kell pár képet készítenem, amíg a csaj szoborként marad. Sziszegek egyet, a srác összerándul és eliszkol, miközben bőszem próbálom minél többféleképpen megörökíteni a mufurcot. Az tuti, hogy elrontotta az ihletem, öcsém!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Mindössze egy kis levegőre volt szüksége. Összeszedi magát, és ha már nem remeg a lába, felmegy a szobájába, fogat mos, és főz egy bájitalt, ami majd megnyugtatja a gyomrát. Már tudta fejből, meglesz hamar, utána pedig bebújhat az ágyba egy könyvvel, és olvashat, míg el nem nyomja az álom. Csak.. egy kis levegőre van előbb szüksége.
Így, az ablakpárkánynak támaszkodva erőt tudott gyűjteni, össze tudta szedni magát, és a gondolatait, és nem is tűnt fel senkinek. Nem mintha egyébként olyan feltűnő jelenség lett volna, vagy bárkit érdekelt volna, épp mit művel. De nem hiányzott, hogy valaki épp most találjon jó szamaritánust játszani a kárára, ezért kinyitotta az ablakot, hogy beengedjen a folyosóra egy kevés hűs levegőt, majd háttal a falnak dőlt, és mély levegőt vett.
Gyűlölte ezt az egészet. Szégyellte, és legszívesebben üvöltött volna, de annál több esze volt. Nem volt itt komoly megoldhatatlan probléma, nem kellett segítség. Csak meg kell tanuljon uralkodni magán. Mi sem lehetne egyszerűbb. Hiszen mindent saját erőből ért el. Az ő érdeme volt minden sikere.
És azt is csak magának köszönhette, hogy a húga ki nem állhatja. Azt is egyedül érte el. És hogy nincsenek igazán barátai. Mind az ő érdeme.
Megpróbálta kiüríteni a fejét, de csak az ellenkezőjét sikerült vele elérnie, ezért inkább megpróbálta elterelni gondolatait. A ma reggel olvasott minisztréiumi intézkedésekhez tért vissza, melyek a kentaur vándorlást igyekeztek feltűnésmentessé tenni. Elő akarta venni az újságot a táskájából, hogy megnézzen egy bekezdést, ami különösen felbőszítette, és ekkor észrevette, hogy nincs nála. Nemhogy az újság, a táska sem.
Riadtam körbekémlelt, mintha a közvetlen közelében kellene keresnie, pedig azonnal tudta, hogy valószínűleg a mosdóban felejtette, mikor az előbb bent járt. Letette a pultra, mielőtt... ekkor tekintete megadat valamin. Egy fényképezőgépen, ami rá szegeződött. Majd valakin, aki mögötte állt.
Több izom is megrándult az arcán, és érezte, hogy megszédül. Hirtelen vér tódult az agyába, és majdnem elesett, ahogy a sajnos nagyon is ismerős rellonos felé fordult. Elkapta a párkányt, szabad kezével pedig Zétényre mutatott.
- Te meg mit művelsz? - kérdezte döbbenettől elfúló hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem gondoltam volna, hogy pont egy egyszerű folyosón fogok olyan témát találni, ami tökéletes. De tényleg, még akkor is, ha az a lány van benne. Valahogy látszik benne minden, az arcára valamiféle szomorúság, vagy nem is tudom mi van írva, és a váltakozó színek körbeölelik, mintha kivetülnének a gondolatai és olyanra festenék a napfényt, amilyen a hangulata. Érzem, hogy ez a mai nap legjobb képe, amíg a srác be nem lép a képbe, és a leányzó fel nem fedezi, hogy vele foglalkozok. Összeakad a tekintetünk, és már előre sajnálom, hogy azt fogja kérni, hogy töröljem le. Márpedig biztosan állíthatom, hogy ez nem fog megtörténni, maximum nem lesz benne a portfólióba, de ezek a képek nem lehetnek az enyészeté. Valahogy ki fogom dumálni magam, és nagyon remélem, hogy ezt normális körülmények között meg tudjuk majd oldani. Az ő érdekében.
- A beadandómat – felelem kurtán, majd felállok az állvány mögül, és komótosan elkezdem összepakolni a felszerelést. Előbb szépen letekerem az objektívet, majd jönni fog a váz, és az összecsukható állvány. Bár azt mondtam, minden mugli dolog, de azért kicsit csaltam és varázslattal megcsináltattam, hogy az állvány alkalmazkodjon a terepviszonyokhoz és összecsukható legyen. Máshoz nem használtam varázslatot, szóval mondani unplugged, ahogy csinálom az egészet. Iza milyen büszke lenne rám, ha tudná, Nati pedig oda lesz érte, ebben is biztos vagyok. Még lehet, hogy elviszem mutogatni Kimoriahnak, amúgy is rég látogattam meg.
- Amúgy van valami gáz? Nem nézel ki valami túl jól – egykedvűen pakolgatok, szépen el fogok rendezni mindent a kis táskába, ami nem is olyan kicsi. Valójában a terv az, hogy még csak véletlenül se akarjon belenézni a képekbe, mert már a fejemben kezdenek összeállni az utómunka részletei. Egy kis fény itt, egy kis szaturáció ott, némi élesítés, vagy épp homályosítás, a nem fontos részleteknél. Eskü, még csinos is volt a csaj abban a megvilágításban, meg ugye nem szólt semmit. Az volt benne a legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Na nem, ezt nem! Mégis mit képzel magáról ez a beképzelt barom? Ki engedte ezt meg neki? Ha biztos lett volna az egyensúlyában, már rég nekirontott volna Zéténynek, de így Lilla egyelőre maradt a szemmel verésnél, ami viszont hatástalan volt, ha az így büntetett illető nem is figyelt. Zétény márpedig nekiállt elpakolni a gépet.
A válasza pedig csak méginkább feldühítette a lányt.
- Miféle beadandót? Ne szórakozz már, mégis kinek az órájára lehet az a feladatod, hogy utánam kémkedj? - Az fel sem merült benne, hogy bármi szépet, vagy megörökítendőt láthatott benne a srác. A legutóbbi, és eddig egyetlen találkozásuk alkalmával nem igazán sikerült örök barátságot kötniük, finoman szólva.
Előbb a táska miatt riadt meg, most azonban arról teljesen megfeledkezve amiatt kezdett aggódni, hogy mégis mi látszódhat azon a képen. Vagy képeken. Ki tudja, mióta állt már ott? Vajon látni rajta, hogy az előbb hányt?
Zétény nem kapkodott nagyon, ráérősen pakolászott, amitől Lilla csak még bosszúsabb lett, úgy érezte, a rellonos ezzel is fel akarja húzni. Hogy minél tovább az orra előtt lebzsel azzal a fényképezővel. A kérdését hallva pedig egyenesen megszédült.
- Miről beszélsz? Semmi gáz! - vágta rá gondolkodás nélkül, sietve, és végre összeszedte magát annyira, hogy odalépjen kéretlen fotósához.
Muszáj rávennie, hogy törölje róla a képeket, de nem tudta, hogyan érhetné el. A társalgós összezördülésükből azt a következtetést vonta le, hogy Zétény rendíthetetlenül hisz a maga igazában, és nem enged fenyegetés ellenében sem.
Sóhajtott, az elkerülhetetlenre készülve.
- Mit kell tennem, hogy töröld?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Látom, ahogy eltorzul az arca, pedig az előbb, az ábrándos, sokkal jobban fogyasztható volt mindenkinek. Bár lehet, hogy csak én álltam át fotós üzemmódra és ezt néztem ki belőle, de talán csak nem így van, hogy odaképzeltem, és akkor is morcos volt, mint, ahogy most is, mert lebuktam.
- Művészet órára, ahová járok. Fényképész szak. Ennek az az egyik szemmel is érzékelhető pédlája, hogy fényképezni kell hozzá, ilyesmi géppel - persze ez egy drága gép, nem minden lúzer kezébe való, csak az olyan kiemelekedően tehetséges varázslóknak, mint, amilyen én vagyok. De hát, ha ez a lány ismerne, akkor tudná, és nem kéne ezen ironizálnom. Amúgy sem kéne, mert tutira nem használ annak az ügynek, hogy ne kérjen meg, hogy töröljem le. Legalább egyet tarthassak meg, öcsém!
- Oké, oké - teszem fel a kezeimet egy pillanatra, nem akarok én mindent megtudni. Lehet, hogy szerelmi bánata van, vagy rossz jegyet kapott, vagy a szülei válnak, nem az én dolgom. De gondoltam, most az egyszer rendes leszek így pakolás közben, és enyhítek valaki rosszkedvén. Hát, nem annyira meglepő módon - főleg az első találkozásunk után - ez nem jött be. Ő viszont idejött, mikor már majdnem mindent elpakoltam. Lesz ebből még baj, érzem a csontjaimban.
- Hát előbb bemutatkozhatnál. Én Zétény vagyok, Farkas Zétény - húzom egy kicsit az időt, mert tényleg jó lenne kikerülni ezt a lehetőséget. Amúgy is, csak nem olyan, hogy ki kelljen törölni az összeset.
- Oké, kitörlöm... nem nem akarom kitörölni. Mi lenne, ha előbb megnéznéd a képeket? És ha azt mondod, hogy nem tehetem a beadandómba, egyet megtartanék, magamnak, mert... túl jó lett - mondom egészen komolyan, már-már kérlelve őt. Csak nem lesz olyan kegyetlen, hogy nem hagy nekem egyet sem. Szerintem látszik, hogy igazat mondok, és egyébként is mindig igazat mondok. Persze ezt ő nem tudhatja, ezért muszáj rávezetnem erre az egyetemes tényre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nagyon úgy festett, hogy a rellonos ezúttal is teljes erőbedobással azon volt, hogy kihozza a sordából Lillát. Ironizált, sőt, gúnyt űzött belőle válaszával, a lányból egy grimaszt csalva elő. Szája egy "hahára" formálódott, de persze nem találta viccesnek a másikat.
- Tényleg? És te mi vagy, canonista vagy nikonista? - valójában cseppet sem érdekelte, nem is várt valódi választ a kérdésére.
Az viszont már annál inkább foglalkoztatta, hogy mit is sikerült megörökítenie, és miért. Talán zsarolni akarja, bántani? Gúnyt űz belőle, mint annyian őelőtte? Ez a gyökér is erre gerjed? De nem, neki ebből már elég volt, és nem fogja hagyni magát.
Csak, mikor már odalépett elé, jött rá, hogy a távolságot még magához képest is óvatosan kell kezelje, mert ha látni nem is látszik, talán érezhetőek nem sokkal ezelőtti hányattatásai. Szája elé emelte a kezét, mintha valami rosszat mondott volna, és félig elfordult, az ablak felé. Megcsóválta a fejét, nem akarta elhinni, hogy a srác most akar bemutatkozni. Az időt húzza? Rajta kell tartsa a szemét, el ne dugja mondjuk az adattárolót vagy másolatot készítsen belőle.
- Tudom - vágta rá kurtán. Persze, hogy tudta, ki ez, még ha múltkor el is maradt egymás nevének megismerése.
Ha viszont meg akarja szerezni a képeket, nem ártott viszonylag kedvesnek maradni, itt most nem egy döntetlen állásból kellett a maga előnyére formálni a dolgokat, hanem azt kellett elérje, hogy ne veszítsen.
- Lilla vagyok. Most már törölnéd az összes képet, amit rólam csináltál? És ne gyere ezzel a marhasággal, hogy a beadandódba kell, azt pedig végképp ne várd, hogy beveszem, hogy... túl jó lett. Nem vagyok ostoba.
Persze furcsán kedvesnek tűnt, sőt, kérlelőnek, de Lilla nem hagyta, hogy megtévessze. Az első találkozásuk után biztosan nem fogja akár csak egy pillanatig is azt hitti, hogy megbízhat a szavában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem egészen értem, hogy mi baja lett hirtelen, persze nyilván provokáltam egy kicsit, de nem ennyire. Sajnos nem ismer annyira, hogy el is higgye nekem, hogy mire kellenek a képek, amiket csináltam egész nap. Bár tény, hogy a korona az ő képeire került fel szimbólikusan, de az mindegy.
- Mi vagyok? - nézek rá, gőzöm sincs, hogy miről beszél, nem vagyok annyira járatos a mugli világba. Kanonista, vagy Nikonista? Jahogy! - Egyik sem, nem tudom, hogy van-e komolyabb különbség a két gyártó között - morfondírozok hangosan neki. Nem tudom, hogy ez miért fontos, de majd ezek után meg fogom nézni, hogy jobb-e a Nikon. Nekem Canonom van, de csak azért, emrt ezt javasolta a tanárnő az órán. Lehet, hogy ő a canonista. Azért csak bemutatkozom neki, hogy ha már nem ismert eddig, ne legyünk ismeretlenek egymásnak, nem? Vicces, mert mégis ismer. Akkor viszontnem tudom, hogy miért akar ennyire idejönni és tönkretenni a munkámat. Ha nevemet tudja, tudhatja, hogy nem könnyű elérni nálam dolgokat. FŐleg a legjobb képek kitörlését.
- Ezek szerint mégis. Ha ennyire ismersz, tudhatnád, hogy én nem hazudok. Előbb nézdd már meg, mennyibe telik, hmm? - kezd kihozni a sodromból, miközben már csak a váz van nálam. Ott bekapcsolom a lejátszó módot és kikeresem a róla készült képeket. Majd amint megvan, megfordítom, hogy lássa, bár így piciben nem annyira látszik, de azért, ha nem teljesen vak látni fogja, hogy jó képeket lőttem róla. Nagyon remélem, hogy ezek után valamilyen komprumisszumra jutunk, mert ha nem, én nem tudom mit fogok csinálni. A képek kitörlése után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egyáltalán nem volt kedve egy újabb adok-kapokhoz Zéténnyel, pedig kiváló táptalajt nyújtott az élcelődéshez az, hogy elvileg hozzáértőként nem tudja, mi a különbség a két legnagyobb gyártó között. Persze Lilla se tudta, de őt nem is érdekelte, nem is foglalkozott vele. Legyintett, és közelebb lépett, minden ellenérzése ellenére.
Nem azért tudta a rellonos nevét, mert annyira érdekelte, csupán megelőzte a hírneve. Avagy utolérte Lillát, ahogy vesszük. A lényeg, hogy ismerte, és amit a gazdájáról megtudott, másoktól, illetve a társalgóban történt kis nézeteltérésük után következtetésként levonva, az bőven elegendő volt, hogy korábbi zaklatóinak idősebb verzióját lássa benne. Az pedig nem volt szimpatikus kép.
Visszavágására aztán horkantott egyet.
- Ja, képzelem, te aztán sose - forgatta meg a szemeit is, de azért óvatosan közelebb merészkedett.
Biztos volt benne, meg volt róla győződve, hogy csak szórakozik vele Zétény. Meg akarja alázni, esetleg kiröhögni. Vagy mindkettőt. De ha igen, akkor legalább már kartávolságon belül lesz, és esélye se lesz megúszni, hogy Lilla megfojtsa. Persze nem folyamodott volna ilyen drasztikus megoldásokhoz. Talán. Majd meglátjuk.
Közelebb hajolt, ügyelve rá, hogy levegőt ne vegyen, vagy fújjon ki, és a felé fordított gépre fordította tekintetét.
- Hm - vetett egy közelebbi pillantást is a róla készült képre, és kénytelen-kelletlen be kellett lássa, hogy valóban nem borzasztó. Sőt. Nem igazán szerette, ha fotózzák, ezért elég kevés képen szerepelt valaha is, de azokon rendre borzalmasan is festett. Zéténynek viszont úgy látszik sikerült elkapnia valami igen ritka pillanatot. Persze, ekkora egó mellé azért csak kell némi tehetség is, nem elég jól kinézni.
- Elmegy - hagyta annyiban a dolgot nemtörődöm hangon, és tett egy lépést hátra, hogy felpillantson a rellonosra. - Megtarthatod, de nem járulok hozzá, hogy megjelenjen beadandóban, vagy bárhol máshol.
Ugyan nem tudta, magának eltenni meg mi értelme lenne olyasvalaki képét, akit nem is kedvel, de remélte, semmi undorító célja nincs vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Általában nem szokott zavarni, ha valaki nem hiszi el, hogy nem hazudok, de most egészen picit felmegy bennem a pumpa. És nem azért, mert melléültem volna a vécékagylónak, hanem mert egyébként sem ápoltam túl jó viszonyt Lillával. Meg aztán, ha ennyire körbeérdeklődött utánam, vagy csak hallott rólam, pont ez kerülte volna el a figyelmét? Szelektívek lehetnek rólam a hírek.
- Majd meglátod - vonok végül elegánsan vállat, ezt úgysem lehetne megmagyarázni, majd ha lesz rá alkalom bebizonyítom. Talán még ez is egy ilyen, hiszen eddig sem hazudtam neki semmiről, és tényleg letörlöm, ha arra kér. Persze a jelenlegi viszonyunkon ez elég jelentőset rontana, pedig most sem túl kellemes.
- Elmeeegy? - hitetlenkedem teljes joggal, és félig-meddig zavartam fordítom magam felé a fényképezőgép kijezőjét, hogy jobban megnézhessem. Továbbra is ugyanazt a képet látom, amit eddig és szerintem tényleg az egyik legjobb képem, amit valaha csináltam. Márpedig akkor a szakértő asszony azt mondja, hogy pocsék fotós vagyok. Elmegy. Elmész te, tudod hova? És akkor még tetézi a hidegzuhannyal.
- Ne csináld már. Talán... - húú, hogy hangozzon ez jól, hogy nem akarok neki könyörögni? - ...ez a legjobb kép, amit valaha készítettem. És bár nem csak te tehetsz róla, de vétek lenne kihagyni a beadandóból, vagy akár később valahol megjelentetni. Abból úgyis részesedhetnél, de mindegy, az máskorra tartozik. De ez komolyan kellene, kérhetsz cserébe valamit - ajánlom fel, bár nem tudom, hjogy mit tudnék neki adni, amivel elégedett lenne, nagyon visszautasító ez a csaj. Nem vagyok a nagy felajánlások mintapéldánya, de gondolom ez is kimaradt az általa birtokolt, hiányos önéletrajzomból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kezdett ez a Zétény egyre zavarbaejtőbb lenni. Amíg csak hozta a tipikus bunkó barom stílust, addig nem okozott meglepetést egyetlen megalomán kijelentése sem, most viszont úgy küzdött azokért a képekért, mintha valóban fontosak lennének számára, és bántaná, ha meg kéne válnia tőlük, vagy ha nem használhatná őket. Ez pedig nem igazán passzolt a képbe, amit Lilla eddig alkotott a rellonos prefektusról. Ha valóban nem hazudik, akkor talán nem is akkora vadparaszt, mint amilyennek mutatja magát.
Ettől függetlenül a levitás nem volt elragadtatva attól, hogy fotók készültek róla, pláne a jelen állapotában. Ami amúgy talán nem is volt annyira szokatlan énje, ha jobban belegondolt. És a képen nem is látszott semmi igazán árulkodó. Szomorúnak látta magát, és fáradtnak. De volt valami szép is a képben, bár alighanem azt inkább a környezetnek, a fényeknek, és - meglepő módon - Zétény ügyességének lehetett betudni, semmint annak, hogy ő, Lilla olyan rendkívül fotógén lenne.
Megcsóválta a fejét és sóhajtott.
- Ha komolyan így gondolod, egyet, de csak egyet, amit a legjobbnak tartasz, használhatsz. De tüntesd fel, hogy a tiéd, és engedély nélkül máshol nem felhasználható. A beadandóban is, igen.
Természetesen nem feledkezett meg róla, hogy kivel áll szemben, és hogy az illető hogy viselkedett vele a legutóbb, és teszi azt vélhetően másokkal is, szóval természetesen élnie kellett a srác felajánlásával is. Egy kis könyörgéssel nem ússza meg.
- Ami pedig a kérést illeti. - Megengedett magának egy halvány mosolyt. Bár tudta, hogy jelentéktelen dologról van szó, mégis elégtételnek érezte, ahogy egy pillanatnyi kivárás után szavakhoz formálta ajkait: - A társalgóban, az a szék. Amiből  múltkor kiűztél, mondván, hogy a tiéd.. nos, az most már az enyém, igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Sosem szoktam elmenni dolgok mellett, legyen szóp egy sima beszólásról, vagy a világbékéről, ha ehhez nekem közöm van. Ami annyit jelent, hogy az akaratomat is megpróbálom rákényszeríteni másokra, hogy érthetőbb legyen az, hogy én csak jót akarok mindenkinek, de főleg nekem. Most ez egy ugyanilyen helyzet, de mégis én vagyok vert helyzetben, mert attól függetlenül, hogy astílusomat nyersnek, vagy bunkónak  hiszik, azért én az igazságot képviselem és éppen nem akarom megsérteni valakinek a jogait. Márpedig egy okoskodó mestertanonc, hüyleségeket képzelő mestertanoncnak is vannak jogai, így kénytelen kellettlen muszáj meggyőznöm normálisan, hogy mivel a képen ő is szerepel, bele kell egyeznie, különben lőttek neki. Márpedig ez a kép sok mindent megér nekem, amit természetesen nem fogk elárulni neki, csak finoman puhítom, hátha valami egyszerű követeléssel áll elő. Ez már siker lenne, mert simán ragaszkodhatna hozzá, hogy töröljem ki a képet róla, és én megtenném. Szerencsére nem hiszi el, hogy mindig igazat mondok, valószínűleg emiatt kezd mégis alkudozni. Nagyon helyes, öcsém!
- Oké, ez természetes. Köszönöm. Küldök neked belőle egy olyat, amit csak neked készítek el, tetszeni fog - próbálgatom a varázsdolgokat, és úgy gondolom, hogy némi mozgás, és 3D mélyítés és el fog akadni a szava. Azt hittem el is felejti a felajánlást, de nem olyan fából faragták. Amennyire ismer, jó választást tesz, de nem a legjobb.
- Oké, a tiéd - megyek bele túl gyorsan ahhoz, hogy kiélvezhesse a sikerét. Mivel idén végzem és már lassan vége az évnek, nem hiszem, hogy olyan sokat üldögélnék még ott. Meg úgy amúgy sem fogok, akkor is csak véletlenül jártam arra, mert ideges voltam, ő meg benne ült. Hát, jó vásárt csináltam, de el kell ismernem, hogy két találkozásból egész ravasz húzást vetett be. Azért mosolygok, mert örülök, hogy nem utasított el, és végre mehetek és a mai napot feldolgozhatom.
- Akkor... helló - mondom, és gondosan elcsomagolom a gépemet, majd elindulok vissza a csárdába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Talán tényleg nagyon nagy feszültség és nyomás alatt akartam tartani őt, olyan miatt, amit már az, aki szenvedett, kihevert, nekem sosem volt sok közöm hozzá és ő is túllépett. Nem mondom, hogy mától ő lesz a legjobb, akivel úgy akarok lenni, mint sokakkal, hanem talán értelmetlen minden és kicsit visszább veszek. A személyisége nem lesz a kedvencem sem, de legalább emberien kommunikálni lehet, nem? Valami ilyesmi. Megpróbálom most is és egész jó, elvégre nem szitkokat zúdítok felé, hanem csak őszintén meglepett, hogy pontosan bele botlok. De ez már csak ilyen.
- Ó, ő felér néha hattal – mintha anyukák lennénk, és azon vagyunk, hogy a csemetéket beszéljük ki, nem egy házi kedvencet. Kicsit ki is ráz a hideg ettől a hasonlattól, de tény ami tény, hogy nehéz néha velük, máskor meg egyszerűbb sincs. Van elég embernek erre macskája, kutyát nemigen látok, de ők nagyobbak és máshogy kell bánni velük, nem olyan könnyed, de nem is lehetetlen. Majdnem az lett nekem is, végül, erre a pimaszra esett a választás.
- Mindig ezt csinálja. Rám hozza a frászt, majd felnyervog, mintha mi sem történt volna – szusszanok egyet, hagyom, hogy dédelgesse, ha már ő a megtaláló. Ez olyan, mint a plakátok alján a jutalom, kb. Nem, nem az, de vicces így gondolni rá. – Alapvetően nem tenné, imádja az egyik fotelt, csak ugye, mint mondtam, vannak ott mások is, akik vagy nem nézik, vagy direkt. Majd lehet veszek rá megbűvölt nyakörvet és akkor tudni fogom egyenesen, hova kell mennem. Hmmm. Ez jó ötlet – mintha beszélgetés közben jött volna meg az ihlet és valóban, mert kimondva, tényleg nem hülyeség és akkor megspórolom magamnak ezeket az utakat. Csak ránézek, hogy oké, itt és itt van, és ennyi. Ha nem veszélyes, még ott is hagyhatom picit, ha igen, mehetek azonnal.
- Minden hát, bár én a hisztis megfogokbukniúristen alakoktól leszek az, de, jobbára kerülöm őket és a szobában tanulok. Jól, de lesz majd jobb is, nálam ez mindig jó kérdés. Elfogadtam – vonok vállat, hogy van, amiben nem én döntök. – Rendben hát. És neked? – kérdezet vissza, majd apró szünet után, kérdezek arról is, amit hallottam, de csak fél füllel. – Úgy hallottam, van valakid… ez igaz? És ha igen, jól megvagytok? – talán  ezzel töröm meg igazán azt, ami volt eddig és ha nem is lesz minden a legszebb, legalább mutatom, hogy hajlamos vagyok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

-...na hát szóval így lettem szőke - fejezte be vidáman a néhány órával ezelőtt történt események taglalását. Egyértelmű volt, hogy Zsombor lesz az első, akinek eldicsekedik az átváltoztatástan óra csúfos kudarcával, elvégre hát mégiscsak az ő véleménye számított akkor a leginkább. Így tehát írt neki egy levelet, hogy vacsora után számít a társaságára, és földöntúli boldogság öntötte el, mikor a göndör tényleg megjelent. Számolt azzal, hogy lehet, hogy el lesz hajtva majd, hogy neki most tanulnia kell, mert hát mindjárt vizsgaidőszak, meg hát mestertanoncnak lenni már nem olyan egyszerű, mint az alapképzésen, ugyanakkor tudta azt is, hogy Zsombor ilyen indokokkal nem mondana le a társaságáról.
Kudarcként kellett volna megélnie, hogy ilyen csúfos véget ért a nem pont így tervezett transzformációja, ő azonban igyekezett a lehető legjobbat látni bele. Volt akiknek azt füllentette, hogy direkt festette ilyenre, bár ő is tudta, hogy évfolyamtársai nem lesznek olyan kegyesek hozzá, hogy ne kezdjék el terjeszteni a valódi történetet. Már látta is, hogy végül úgy fog visszajutni hozzá, hogy a termet is felrobbantotta, és az egész csoportot úgy kellett kimenteni. Vagy éppen hogy magával együtt egy másik leányzót is sikerült átváltoztatnia, csak ő nem úszta meg ilyen szerencsésen. Mindegy is volt, a lényeg valójában mindösszesen annyi volt, hogy a lehető legrosszabb színben tüntessék fel a lehető legnagyobb tragédiának beállítva. De Sára eldöntötte, hogy akkor sem hagyja magát.
- Itt leülünk? - biccentett az egyik széles ablakbeugró felé. Nem akarta az egész estét andalgással tölteni, bár máskor az is kifejezetten csábító ajánlat lett volna. Fogalma sem volt, hogy épp merre járnak. A sztorizás és a göndör társasága elvette az eszét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Különösen kellemetlen érzés, amikor nem is a családod miatt érzed magad szarul - az elvárásaik ellenére sem -, hanem mindenki más miatt. Szeretek hazajárni, nem véletlen Finnország volt az úticél, miután szó nélkül hagytam mindenkit magam mögött, akik fontosak nekem. Ha kaptam is a burkolt célzásokat a jövőmre nézve, anyám mégis kedves mosollyal ajkain mesélte el, hogy ő is sokszor érezte így magát, amikor annyi idős volt mint én, és tudja milyen érzés. Mindezek után hazudjam azt, hogy mekkora nyomás nehezedik a vállamra, ha hazatérek? Lényegében igaz, csak nem a közvetlen közelemből kapom. Mint most. Vállamat érintő nyomásra szeppenek meg, oldalra fordítom fejemet, és a srác kedves mosolyát meglátva nevetek fel halkan, mégis érezhetően hitetlenül. Tincseim közé fúrom ujjaimat, amíg igyekszem úrrá lenni a nevetésen, ahogy követem a másikat. - Micsoda bölcseletek, Reiner - vigyorodom el szélesen. - De igazad van - bólintok egy aprót, ahogy egy nagyobb lépéssel kerülök mellé ismét a kanyar után.
Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, ahogy fejemet kicsit előre hajtva sandítok rá oldalra. Versenyen? Amíg szünetet hagy magának, hogy összeszedje a gondolatait, én gyorsan mérem végig tetőtől talpig a fiút, aki korához képest igencsak… széles. Nem jut más szó eszembe, végül magam elé nézve ismét, elkapom Kende felkarját, hogy óvatosan a folyosóra vezessem, amin szánt szándékomban áll tovább haladni, nehogy véletlen elváljanak útjaink. Közben hegyezem fülem minden szavára, de nem vágok közbe, megvárom, amíg befejezi. Halkan nevetek, mégis ki gondolta volna, hogy nem a sötét miatt? Pedig én tényleg kezdtem azt hinni, majd kékjeim kissé kikerekednek, ahogy kiejti a kaja nevét, és még ő is meglepődik. Ennyi év távlatából mégis hogy emlékszik ilyenre az ember? - Különös, hogy te mennyire tudod ezt értékelni, ahogy fel-felvillannak az emlékek, míg én, aki ott élek, ezeket észre sem veszi már, nem? - mosolyodom el, mielőtt folytatnám. - Tudom, a fekete cucc - ingatom fejemet kicsit töretlen mosollyal. - Szeretem az ízét - akaratlan nyammogok kicsit, mielőtt szusszanva fordítanám fejemet Kende felé.
- Kitalálom mit sportolsz, mert nem akarom szarrá unni magam, amíg végzünk, így legalább telik az idő, és a portrét sem kell nézned - mégis megállok a folyosó közepén, kezeim zsebeim mélyére süllyesztve fordulok teljesen Kende felé, ahogy ismét végig mérem, lassan, féloldalas mosollyal ajkaimon cselekszem meg, kissé megrebbenő jobb szemöldökkel állok irányba, hogy tovább induljak. Halkan hümmentek egyet. - Széles vállak és hát, erősebb fogás az átlagnál… - összegzem inkább magamnak mintsem neki, az eddig tapasztaltakat, azonban szándékosan nem folytatom hangosan, csak magam elé meredve játszom tökéletesen azt, aki elmerül a gondolataiban, hogy tényleg kitalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A legutóbbi alkalom után inkább egy kicsit felhagyott a gyógyszerekkel való játékkal. Épp eléggé megrémítette az esemény ahhoz, hogy helyette valami olyat keressen, ami előre lendíti ahelyett, hogy hátrafele lépkedne. Az üzenet Big Jimnek már az asztalán volt, melyben a segítségét kéri, ám még nem volt ereje elküldeni. Mintha még mindig azt várta volna, hogy valami csoda történik, és mégsem kell megtennie.
- Mindig tudtam, hogy az átváltoztatástan a gyengéd, de nem hittem, hogy az elsős anyagon is megbuksz – nevetett Zsombor, amikor végre túl volt az első sokkon. Persze nem az az ember volt, aki majd hátráltatja bármilyen döntésében is Rarát, csak éppen a barnát jobban kedvelte. Egész nagy kő gördült le a szívéről, amikor kiderült, hogy ez nem szándékos cselekedet volt.
- Viszont nekem is van egy nagy hírem, szőke ciklon – pattant fel a párkányra, és bal lábát végig nyújtotta az ablak mentén, hogy Sára kényelmesen a mellkasára dőlhessen. Olyan reflexszerűen jött már számára a mozdulat. El se tudta volna képzelni már a napjait a lány nélkül, és nem is akarta.
- Jelentkeztem animágusnak – jelentette ki kertelés nélkül. – Tudom, ez elég nagy falat lesz a bájitaltan mellett, de tudod milyen vagyok. Szeretem a kihívásokat – mosolygott ismerős féloldalas mosolyával barátnőjére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Túl sok klórt nyeltem. Ez mostanra teljes mértékben tagadhatatlan tényként lebeg Kende elméjében. Hogy miért? A válasz, először is, a hátulról füléhez érkező hangban van, és abban az egy szóban. Reiner Kende amióta fel tudja fogni ésszel mi zajlik családja otthoni környezetében, minden vele járó előnye ellenére szemben találja magát a saját vezetéknevével. A Bagolykőbe kerülése óta, hogy bebizonyosodott, frankón, így is élhet, érzi a lehetőségek tárházát, amiket el akartak venni tőle, az aranyifjú már egyenesen flegma pillantással értékeli, ha valaki a családnevén hívja. Erre itt ez a már nem teljesen, de ismeretlen srác, aki megteszi, és Kendéből épp ellenkező érzelmeket csalogat elő. Elvigyorodik.
Másodszor, dumál. Olyasmiről kezdi lökni a rizsát, amit nehezére esik bebootolni, de amikor megtörténik a szavak jönnek az emlékek hatására és már-már hangosan kezd el gondolkodni. Magába is ritkán teszi, nem hogy szavakkal. Ahogy haladnak, lassan dönti félre a fejét. - Ja, hogy te ott is élsz? - csettint nyelvével halkan. Jó, mondjuk a neve se túl hazai, de akkor miért tanul itt? - Nem tudom. Lehet keveset jársz a városon túl, a kajákat meg megszoktad. - Kiveszi kezeit zsebéből és maga előtt karba fonva halad tovább. Közben persze hirtelen megkívánja azt a hülye édességet, amit egy időben még Károly egyik haverja is hozott a skandiktól, sőt legutóbb a szösztalicska is hozzávágott egy csomaggal. - Mondom, Sztra... öhm... Sztravinszkij. Finom. Legközelebb hozhatnál magaddal. Elintézzük fű alatt… - nevet, ahogy kicsi felé dől, mintha sántikálna valamiben, ezért suttognia kell. Pedig egy lélek sincs kettejükön kívül a folyosón.
Tökéletesen elvan, amikor egészen halkan, ajkait egymásnak préselve újra dudorászni kezdi a Mr.Bridghtsideot. Észre se veszi, ahogy duruzsol, csak amikor abbamarad. Homlokát ráncolva sandít fel Mihailra. - Izgalmas játék lesz - motyogja inkább magának. Miután a másik megáll Kende még lassan lépdel egy-kettőt, hogy aztán oldalasan forduljon vissza. Nem zavartatja magát, csak pimasz félmosolyra ívelt ajkakkal áll, és vár. Csak a portrék ne néznének... A szőke tekintete mindenfele is jár közben, talán unalmában, majd az a féloldalas mosolyra esik. Alig láthatóan ajkába harap és kezei süllyednek újra a hoodie zsebébe, azért… abbahagyhatná már a fehérke. - Folytasd csak… - mosolyog fel Mihailra, ahogy újra mellé lép. - Hátha mondasz valami újat - szemöldöke felett az ideg aprót zizzen.