Nagyon örülök neki, hogy bekerültem a Sárkánylovasok közé, tényleg nagyon. De csöppet idegesít, hogy Yarista (mellesleg a CSK) átigazolt máshova. Ja, meg az is, hogy a Navinében nem mehetek el anélkül a folyosón, hogy ne kapnék hatvanhat mérges tekintetet. Oké, sejthettem volna hogy ez lesz, de azért mégis. Kati meg Bea szemébe már nem is merek nézni, ha meglátom őket, menekülési kényszerem támad. Egyébként meg pont ez a bajom; hogy tudom, mit éreznek, mert Yar is elment ugyebár a mi csapatunkból egy másikba. Szóval, logikusnak tűnik, hogy együtt kéne éreznem Yaristával vagy valami ilyesmi... azonban nekem sosem volt erősségem az empátia. Így viszont bűntudatom van. Szóval marha jó.
Mit lehetne ilyenkor csinálni? Idegesen és feszülten? Hát persze, hogy edzeni, ez magától értetődő. Így hát beléptem az Erőnlét termébe, hogy egy kis bemelegítéssel elkezdjem az öntréningem. Miután ezzel végeztem (futottam, és hasonlók), odamentem a boxzsákhoz, és teljes erőből püfölni kezdtem. Hát igen, nem is ámítottam magam azzal, hogy a sport szeretete miatt boxolok (bár mostanában az is közrejátszott), inkább feszültséglevezetésképp. Jobb szétverni ezt, mint valamelyik diákot, azt hiszem mindenki így gondolja. Aki nem, az Rellonos. A lehető legerősebben ütöttem, szinte már nekem is fájt (azért a bűbáj - ami védi a kezem - sem káptalan). Úgy éreztem, a végtelenségig tudtam volna ezt csinálni (tényleg jó hogy ki tudom élni az agresszív hajlamaim, azt hiszem). Igazából nem képzeltem azt, hogy valakit is ütök (sokan ezt tennék); inkább a véletleneket, amik ilyen rosszul jönnek össze mindig. Legalábbis az én életemben. Biztos valaki megkapta az én boldogság-adagom, és folyamatosan örömittasan ugrál a Kastélyban. Hát, mázlista egy ember.

Kristóf

Anna fokozatosan, feltűnésmentesen tűnik el a kastély, és azon belül a Rellon közéletéből; azt már mindenki megszokta, hogy sokszor utazik el, de a kviddics miatt eddig mégis gyakran lehetett látni. Edzett kint, edzett bent, edzést tartott, és az edzések között gyakran lenézett a csárdába is, ahol rendszerint idegenekkel találkozott. Pálca mindig volt nála, de már jóval kevesebb összetűzésbe került a többi diákkal, mint néhány évvel ezelőtt. Úgy tűnik, mostanság már konfliktuskeresés helyett szobájába húzódva gyakorolja a varázslást, már ha néha két-három hétre úgy dönt, hogy visszatér. Elméletileg még van egy szellős éve itt a Bagolykőn, mint ereklyekutató, de ideje nagy részét már így is csak a kviddics miatt töltötte itt, s mióta a kupa újbóli megszerzése után továbbállt, tényleg ritka madár lett. Igazából senki se tudja merre megy, és senki nem kérdezi; nem érdekli őket, vagy nem merik szóba hozni. Azok, akikkel állandó, viszonylag jónak nevezhető kapcsolatot ápol a kastény falain belül, talán sejtenek valamit, de a többiekkel olyan minimális a kommunikációja, hogy mindenki jogosan érezheti úgy; "hé, nekem ehhez semmi közöm". És az emberek nagyon jól járnak ezzel a felfogással.
A vizsgák azért úgy tűnik jelentenek még számára valamit, hiszen a vizsgaidőszak jelentős részét itt töltötte. Így az igazgatósággal se gyűlik meg a baja, a tanárok még évközben örülnek is a távollétének, hiszen úgy biztos nem okoz még egy olyan balhét, mint például ami a meccsen, vagy a faluban történt. Kviddics híján naponta többször edz, nappal kint, este bent, csak így tudja kielégíteni a mozgásigényét. Most is nagyon sürgős neki leérnie az edzőterembe, ami logikusan pang az ürességtől, hiszen szombat este van. Csak Kristóf van jelen, akit még azelőtt szervezett át a csapatába, hogy ő maga lelécelt onnan. Némán, semleges arccal bólint neki egyet, mikor az ránéz, azután rögtön elkezdi a nyújtást, és a hosszú bemelegítő futást. Furcsa őt nem talárban látni, holott köztudottan szereti viselni őket; most csak egy testhez simuló, kényelmes sporttoppot és rövidnadrágot visel, így meglehetősen szembetűnő már-már meghökkentően izmos testalkata is jobban kidomborodik, mint általában (mikor bejött, egy melegítőnadrág és a hozzáillő pulóver még rajta volt, azok a pálcájával együtt egy közeli széken pihennek).
 Nem tudni meddig fut; sokáig. Ő se nézi már, viszonylag gyors kocogással automatikusan futja le a szokásosat, befelé forduló, töprengős arckifejezéssel. Valahogy nyugodtabbnak tűnik, mint általában, de hogy ez annak köszönhető-e, hogy éppen sportol, vagy másnak, nem egyértelmű. Mindenesetre sokaknak az elgondolkozós hangulata se tetszik jobban, ők tudják, hogy innen viszonylag hamar át tud csapni a másik végletbe.
Futás után ismét nyújtani kezd, atlétikai háttért sejtető hajlékonysággal és alapossággal, hogy aztán a kicsinyke atlétikai részhez átköltözve elkezdje az edzése első felét a gyűrűn.

A csattanások visszhangoztak a teremben, ahogy teljesen egyedül a boxzsákhoz ért öklöm. Itt senki sem hallott vagy látott engem, és ez kissé megnyugtatott. Akár üvölthettem is volna, azt sem hallotta volna senki, azonban ez egészségesebb módja a dühkitörésnek, mint a spontán üvöltözés... Ahogy - immár kissé normálisabb idegállapotban - a zsákot fixíroztam, a velem szemben lévő ajtó hangtalan nyílását és csukódását láttam a szemem sarkából. Ahogy odapillantottam, Annát láttam meg, és ez némileg kizökkentett. Elkaptam a tekintetem egy pillanatra, aztán rájöttem, hogy hülyeség amit csinálok, úgyhogy visszanéztem rá (ezalatt pedig tudatosítottam magamban, hogy nálam van a pálcám). Láttam zavarba ejtően izmos alkatát, azt, hogy leteszi a pálcát (némileg megnyugodtam ettől a ténytől), és azt is, hogy hűvösen biccent nekem. Viszonoztam a gesztust, de megszólalni már nem akartam; fura lett volna. Valahogy Anna is olyan fura volt (talán ezen nem kéne meglepődnöm ennyi idő után...). Ez az egész hűvössége, meg minden... elintézte nekem a csapatba jutást, ebből következik, hogy a csapatkapitányságot is, tehát iszonyú hálás vagyok neki. Ez persze nyilvánvaló. De valahogy mintha nem várná el, nem akarna tudomást venni róla.
Gyakorlata a gyűrűn nagyon szép volt. Nagyon erős lány (?), mind testileg mind lelkileg (legalábbis gondolom... nehéz lehet hideg vérrel kínozni az embereket). Végül elkaptam a tekintetem róla, és igyekeztem a zsákra koncentrálni... azonban minduntalan visszakalandozott a tekintetem. Persze közben ütöttem, de sokszor Annára pillantottam. Valami piszkált belül, mégpedig az, hogy nem köszöntem meg neki. Ha neki csak feleannyira fontos a kviddics, mint nekem (kétlem, neki biztos fontosabb volt - kár hogy abbahagyta), akkor tudja hogy úgy érzem, sokkal tartozom neki. De hogyan törleszthetném ezt a tartozást anélkül, hogy komolyabb fizikai sérülést szenvedek? Nem tudom. Ezen gondolkodtam, őt figyelve a szemem sarkából, közben automatikusan ütve a zsákot.

Kristóf

Gyűrű ide vagy oda, az atlétikán belül ő igazán a talajtornához és az ugrásokhoz ért. Gyűrűzni mindig az elején szokott, ha kedvet érez hozzá. Ez rögtön az első pillanattó fogva megköveteli a nagy koncentrációt és pontosságot, így általában növeli a gimnasztikai eredményességét is, pszichikailag is ráhangolja az edzésre. Nem kell tőle profi olimpikonhoz méltó mozdulatokat várni, de amit tud, azt nyilvánvalóan tökéletesen tudja; többek között átfordul, megtartja magát ha a karja függőleges helyzetben van, kevesebb ideig úgy is, ha vízszintesen, és minden mozdulatát kellőképpen lassan hajtja végre ahhoz, hogy nagy erőt igényeljenek, és kényszeresen teljesen kizárhassa a külvilágot. Most is valami ilyesmit csinál anélkül, hogy tudná az elemek neveit, hiszen az atlétika többi területével ellentétben ezt sose tanulta mástól, és nagyon kevésszer látott gyűrűző embereket.
Gyakorlata nagyjából két percig tart, azután egy stabil ugrással lejön az eszközről. Ekkor tűnik csak fel neki Kristóf; a sportolás azon kevés alkalmak egyike, amikor nem veszi rögtön észre, ha figyelik. Ugyanakkor most se pazarol rá többet egy kérdő tekintetnél, miközben ismét ellazítja megfeszített karizmait, és megtörli arcát. Túlzás lenne azt mondani, hogy megragadta a gondolatait a srác, ő eddig se foglalkozott vele és nem tervezi, hogy az ittléte hátrelévő részében fog. Ehelyett inkább a talajtornára kijelölt területre koncentrál, amit ő mindig is arra használt, hogy sima terepen kigyakorolja a mozdulatait, mielőtt rázósabb terepre engedné magát. Itt már sokkal otthonosabban mozog; a szivacs nélkül gyakorolható parkourös trükkjei közül az aerial, a 180 frontflip, propeller, roundoff backflip és webster mellett most helyet kapnak a hagyományosabb elemek is, noha ő rendszerint kihagyja azokat a táncos lépéseket, amik a női tornászok mozdulatsorait jellemzik. Ez már sokkal látványosabb, mint a gyűrűs gyakorlata, érezhetően profibban mozog és sokkal jobban látszik a sport iránti elkötelezettsége, de itt jobban tud figyelni a külvilágra és hamarabb észre fogja venni, ha Kristóf a szemközti placcon a nézésével megpróbálja kizökkenteni a koncentrálásából. Talán egy rövid pihenő közben célszerűbb lenne megszólítani, mint megvárni, hogy ő kérdezzen rá.


Nyuszijelmezben kívánj egy játékodban boldog húsvétot az embereknek.
4 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

 Anna mutatványokba kezdett, én pedig elképedtem. Fürge és nagyon precíz mozdulatai végérvényesen kizökkentettek a boxból. Én csak verek egy nagy zsákot, Anna meg úgy ugrál, mintha minden gond nélkül repülni tudna. Persze a box is egy sport (nagyon is szép sport!) de amit Anna csinált, az egészen más tészta volt. Nem csoda, hogy ennyire jó terelő volt; egyensúlyérzéke is van, ráadásul valami fantasztikus mozgása. Már abva is hagytam a boxolást, hogy igyak pár kortyot: közben próbáltam nem Anna mutatványait lesni. Ennek az lett az eredménye hogy megint eszembe jutott a megköszönés hiánya, úgyhogy majdnem ismét Annára néztem. Ádáz csatát vívtam magammal; megszakítsam a mozgásban azzal, hogy megköszönöm, vagy hagyjam gyakorolni...? Biztos nem örülne, ha megzavarnám. De mégis... mégis... valamit mondanom kellett. Nem sétálhatok el mellette csak úgy, miközben sok  dolgot köszönhetek neki. Visszamentem a zsákhoz, de mielőtt neki kezdtem volna...
- Köszönöm. - mondtam félhangosan, már a bőr felé fordulva. Immár újult erővel és motivációval csapódott öklöm a zsákhoz viszonylag gyors egymásutánban. Ezzel próbáltam ellensúlyozi az előbbi megszólalásom... utólag pedig rájöttem, hogy ezzel mekkora előnyhöz juttattam Annát. De... addigra már késő volt.

Kristóf

Nagyjából egy perc nagyon aktív gyakorlatozás után megáll szusszanni a terület szélén, Kristóf ekkor indul vissza boxolni. A mozgást látva egy pillanat erejéig rápillant, és már nem is kezdi el a következő gyakorlatsort, ugyanis a srác megszólal. A helyzet nem egészen egyértelmű, Anna nagyvonalúan gondolhatná azt, hogy csak a zsákhoz beszél, -tudhat ő a komplexusairól?- de mégis van annyira furcsa a megjegyzés, hogy megérje meghosszabbítani a szünetet.
- Köszönöd? - Ismétli értetlen, kissé gúnyos hangsúllyal, miközben már ő maga is a holmijához sétál inni egy keveset. Ki tudja, maga a kifejezés párosul-e benne negatív érzésekkel, és ezért kérdezett pont így rá, egy büszke rellonostól azért nem lenne meglepő reakció. Néhány korty, és tűnődő méregetés után azért kezd derengeni neki, hogy mi az, amit köszönni tud neki egy navines, leginkább az erőszakos boxolás árulkodó.
- Ja, a kviddicset? - Most már kezd megjelenni az arcán az a fajta nem túl vonzó, inkább elrettentő mosoly, amivel Kristóf akkor találkozott, amikor legutóbb megkereste - ez a fajta felsőbbrendű, magabiztos mosolya általában nem szokott az emberek kedvence lenni, de mentségére szóljon, hogy csak akkor veszi elő, ha a partnere reakciója megérdemli.
- Ne okozz túl nagy csalódást Csapatkapitányként, és hallgass Lisára, ő talán még tud is valamit. - Teszi hozzá némileg komorabban, komolyabban. Ő maga, mint rellonos megmosolyogta Yarista húzását, mint volt csapattag, mélységesen elítéli. Valószínűleg a srác nem járt volna ilyen jól, ha akkor lép le, mikor még Anna a CSK.
- Most már legalább tudod milyen, ha nem te vagy az áruló. - Már az előző alkalommal is szívesen nevezte Kristófot árulónak, ebből alakult ki az, hogy olyan remekül elszórakozott a türelme próbálgatásán. Úgy látszik nem számít neki, hogy éppen most mondtak neki köszönetet. Ő egyébként se adta volna még neki a Csapatkapitányi posztot.

 - Igen... azt. - arcomon közönyösség jelent meg, holott minden voltam, csak nem közönyös. Az Annával való legutóbbi találkozásom óta háromszor jobban játszom el a közönyösséget, mint egyébként. Bár az akkori tudásom nagyjából mínusz egy volt, azért már hihető alakítást nyújtok. Ha Anna nem ismerne (az a bizonyos találka mindent elárult rólam), talán el is hinné. Így azonban esetleg kevesebb kedvet érezhetne a kóstolgatásomra. De, mint már említettem korábban, Anna szereti hidegvérrel kínozni az embereket, így kizártnak tartottam, hogy egy szemernyivel is kevesebb csípkelődést vagy rugást kapok. Nem, tudtam, hogy nem fog kímélni.
Azonban amit a csapatkapitányságomról mondott, pozitív csalódás volt. Rosszabbra készültem. Abbahagytam az öklöm csattogtatását; válaszul fanyar félmosolyt eresztettem felé.
- Értettem. - mondtam félig katonás hangsúllyal, kissé szarkasztikusan. - Mindent megteszek majd. - tettem hozzá kissé komolyabb hangnemben. Azt hiszem határozottan fejlődtem.
Illetve azt hittem, amíg a következő mondat el nem hagyta a száját. Persze, felkészültem rá valamennyire, de a rugást a páncél alatt is megérzi az ember. Szemrebbenés nélkül álltam Anna tekintetét, noha állkapcsom megfeszült: ez hiba volt. Igyekeztem észrevétlen normális helyzetbe rendezni. Hogy mennyire volt észrevétlen, azt nem tudom, de végül újra beszélni kezdtem.
- Eddig is sejtettem. Tudod, a navinések tekintete tökéletesen átadta az érzést. - És igen, ezzel gyakorlatilag beismertem azt, hogy áruló lettem. Mert így van, nincs értelme tovább tagadni. Meg kell barátkoznom ezzel a szóval, mert egy rajtam fog ragadni egy időre, és nem fogok tudni megszabadulni tőle. Ha Anna a fejemhez vágja, az sem változtat semmin, ugyanúgy igaz marad. Ő csupán szereti az orrom alá dörgölni.
- Anna, őszintén, te mit csináltál volna a helyemben? - igyekeztem a közönyösség álcája mögé rejteni a hangom, azonban belecsúszott egy árnyalatnyi érdeklődéssel kevert méreg. Nem azért voltam ideges, mert Anna felhozta; tudtam, hogy meg fog történni. Azért, mert semmit nem tehettem hogy ne legyen igaza.

Kristóf

Talán a sport, vagy talán a felkészültség az oka, de Kristóf sokkal nyugodtabban kezdte kezelni Anna hozzáállását, mint legutóbb, és ez imponált a rellonosnak. Mosolyából továbbra se tűnt el a jellegzetes gúny, hiszen egy-két megránduló izom elárulja a közöny tettetettségét, de már egy kicsit kevésbé nézte potenciálisan gyenge célpontnak a srácot. A fejlődést bizonyára a rellonos közeg okozta.
- Jót tesz neked a dolog. - Ez is egy olyan mondatnak tűnik, amilyet csak egy rellonos mondhat. Más ház diákja azt kérdezné, mégis hogy jót tenne valakinek az, ha árulóvá válik? Miféle jellemet takar az, ha valaki pozitív fejlődésként fogja fel a csapattársak cserbenhagyását? Anna itt egyértelműen arra utal, hogy Kristóf nem csak a csapatát, de a háza elveit is megszegte azzal, hogy otthagyta a társait és árulóként rellonosan viselkedett. Persze a szóhasználat szerint a nő ezt nem tartja feltétlen rossz dolognak - ugye, ami egy embernek rossz, az a másiknak jó, és ő tökéletesen érdektelen már az ügyben. Számára, ha valaki öntudatosabbá válik még nem bűn, pusztán el kell viselnie a következményeket. Az, hogy a személyes érdekeket nézve Kristóf csak profitálhat a helyzetből, talán növelheti bűntudatát, de el is tüntetheti azokat (ugye mondani se kell, hogy ez utóbbi milyen házat sejtetne). Nyilván csak rajta áll, hogy a szokatlan biztatásásszerű megnyilvánulás csak még jobban elrettenti-e saját magától, vagy se, hiszen nem biztos, hogy a navines egyáltalán szeretne-e egy kicsit is olyat tenni, amit Anna helyesnek gondol. A legtöbb ember inkább nem szeretne, valljuk be.
- Azt azért tisztázzuk, hogy én nem kerültem volna ilyen helyzetbe. - Mondja bujkáló mosollyal, miközben lerakja az üvegét, és újra a pálya felé sétál. Most sokkal értelmesebbnek kezeli Kristófot, valószínűleg amiatt, mert ma még nem játszotta el a mérges palotapincsit.
- Nézd, ha használhatatlan a csapat, otthagyom a legelején és nem rágódok rajta tovább. Olyan dologba nem fektetek munkát, ami nem éri meg. Ebben még sose tévedtem, de ha megtörténne, mielőbb lelépnék, akkor is, ha nem kapnék jobb ajánlatot. Csak engem aztán nem érdekelne az, mit gondolnak mások. -  Gyakorlatias, realisztikus és maximalista felfogása eddig mindig bejött, sose látta kárát annak, ha nem a reménykedésre bízza magát. Kristóf reménykedett abban, hogy összeáll a csapat és minden rendben lesz, Anna pedig egyszerűen felmérte a lehetőségeket és kezdett valamit a helyzettel, mert úgy látta megéri. Ezt követően a csapata kétszer nyerte el a kupát. Sokak számára furcsának tűnik az, ahogy összefonódik benne a sportra és az üzletre jellemző céltudatossága (és kegyetlensége) a bohém, felelőtlen szórakozásával. Tény, hogy benne sokkal lassabban alakul ki a társak felé érzett kötődés, mint Kristófban, és óvatosabban is kezeli a baráti viszonyokat, ugyanakkor ha más nyomós indok nincs, nem is várja meg, míg bármelyik oldalról kialakul az érzelmi kapcsolat. Ő jól érezte magát a csapattársaival, de ehhez kellett az, hogy az elején felmérje a lehetőségeiket - egy olyan embernek aki nem vágyik sikerre, nem kell spekulálni, ám sajnos Kristóf a jelek szerint nagyon is vágyik és vágyott a sikerre. Ilyenkor kerül két tűz közé az ember; nem elég rellonos ahhoz, hogy végig rellonosként viselkedjen, de nem elég navines, hogy sutba dobja a sikeréhségét. Különös, hogy hasonló helyzetben jött elő Kristófban a rellonosság, mint Yaristában, csak hát egy navines esetében senki se számít ilyesmire. A változások néha meglepő dolgokat váltanak ki az emberekből.
- Ha eldöntöttem valamit, megcsinálom. Valaki erre nem képes. - Teszi még hozzá hidegen, egyszerűen, a talajtorna területének szélén állva. Már nem Kristófot, hanem a pályát nézi, és az utolsó mondatát követően újból nekikezd egy gyakorlatnak. Ez se kevésbé rossz, mint az előző, tulajdonképpen alig vett hozzá 3-4 nehezebb elemet, a többit Kristóf az imént látta, csak más kombinációban. Persze az, hogy többet hallgat az eszére, nem jelenti azt, hogy nála soha nem kavarnak be az érzések; csak nála sokkal inkább dominál a düh, mint a szeretet. Anna szilárdan hiszi, hogy sokkal kevesebb "jó ember" lenne a világon, ha ösztönösen többen rendelkeznének a céljuk eléréséhez szükséges tulajdonságokkal.

Még hogy... jót tesz...? Mi? Az, hogy áruló lettem? Hogy elárultam azokat, akikkel négy éve élek együtt egy házban? Vagy hogy rellonosok közt vagyok? Anna vajon hogy értette?... Legszívesebben behunytam volna a szemem (így szoktam rendezni magamban az efféle kérdéseket, segít koncentrálni), de nem tettem. Valószínűleg ismét gyengének lettem volna titulálva, azt meg nem akartam. Tehát elemeltem Annáról a tekintetem, és - jobb híján - a padlóra szegeztem. Azt hiszem, Anna szerint mindkettő jót tesz nekem, mert egyik következik a másikból. Na, most kérdéses, hogy ami Anna szerint a ,,jó", az valóban jó-e, nem padig fatális baklövés, esetleg szörnyűség. Úgy vettem észre eddig, hogy Anna szemében a mások fájdalma nem negatívum, vagy akár az érzések nem pozitívak, tehát azért mérlegelendő, hogy jó-e, amit csinálok. Hiszen nekem nem az volt a célom, hogy bárkinek is rosszat okozzak. Csupán úgy láttam jónak, ha eligazolok a csapattól. De... nem határozhatja meg az életem a mások jólétére való figyelem. Nem határozhatja meg az, hogy úgy menjek keresztül a réten, hogy közben egy fűszálhoz se érjek hozzá; egyrészt lehetelten, másrészt nekem nem feltétlen előnyös, ha a két perc helyett tizenkét óra alatt kelek át a réten. Egyszerűen nem szabad hagynom, hogy bekebelezzen a társadalom. De Anna szerint ez a helyes? Az, hogy van bennem némi önállóságra való törekvés? Vagy az, hogy bántom közben az embereket? Mert hogy nem mindegy. Azt mondta, hogy jót tesz nekem. Biztosan nem úgy gondolta, hogy jót tesz nekem az, hogy másokat bántok. Ha mégis, Anna vak.
Mikor megszólalt, ismét rá néztem. Valahogy most ezerszer normálisabb volt velem, mint amikor leátkozta a vállamat, csak úgy, szórakozásból. Természetesen Anna nem került volna ilyen helyzetbe. Őt nem merik egzecírozni.
Álljunk csak meg!? Akkor engem miért?! Miért mernek engem provokálni és idegelni, folyamatosan kitaszítani? Nem vagyok az eltaposható fajta! Engem nem lehet megtörni, és kész. Ha ezt csináltam, ezt csináltam, talán nekik is bele kéne nyugodni. Nem olyan eget rengető dolog történt; átigazoltam egy másik kviddicscsapathoz, és véletlen pont én lettem a CSK! Ezért ne engem csesztessenek, inkább hagyjanak békén. Akkor csesztessenek, amikor legyőztük a csapatot, mert akkor még okuk is lesz rá. Attól még, hogy navinés létem ellenére egyedül bekerültem egy másik csapathoz, még nincs joguk kitaszítani! Inedra meg az ő csapatukba ment át a Levitáéból! Na. Tessék. Őt persze senki sem hibáztatja vagy okolja, mert Inedra megteheti. Márpedig ha egy levitás lány megteheti, egy navinés fiú, aki mondjuk idősebb is, miért ne tehetné?! Nagykorú vagyok, azt csinálok amit akarok. Ha nem tetszik, forduljanak el... vagy fel.
De az sem igaz, hogy a csapat használhatatlan. A csapat nem használhatatlan, csak nem volt ott tekintélyem. Talán itt, ha most sikerül annyira megerősödnöm, mint amennyire Anna szükségesnek tartja, akkor itt lehet tekintélyem, talán lehet olyan, vagy hasonló szerepem, mint neki volt. A legyőzhetetlen csapat kapitánya. Szinte a kép is beúszott a tudatomba... Szóval a Navine csapata nem használhatatlan. Csak nem annyira... erős. Különben is, pár csapattagom jelenlétét már nem bírtam ép idegekkel. Jobb lesz nekem a Sárkánylovasoknál. Nemde?
- Ajánlom, hogy ez ne célzás legyen. - szóltam hozzá az akaratosság témájú mondatához. - Ha az, akkor nagyot hibáztál. Természetesen végigviszem a csapatot, és idén is itt lesz a kupa, noha az összetétel kissé megváltozott. Csak azt mondom, hogy a többiek - mármint a navinések - ezt nem jó szemmel nézik, és fogják nézni. De... végül is... miért érdekel ez engem? - vontam össze a szemöldököm. - Előbb-utóbb megnyugszanak. Meg hát, ez nem halálos bűn.
Anna egy összezavaró jelenség.

KATT

Elemi Mágia óra 1.

Mi a fenéért dugják el ennyire a tantermeket ebben a hülye kastélyban? Legalábbis nekem az elemi mágia teraszára kellett volna kijutnom, de fél órát szenvedtem, amíg megtaláltam azt a nyomorult kis eldugott lépcsőt, amit eddig észre sem vettem, pedig valószínűleg többször elmentem mellette, mint gondoltam volna.
Éppen a bosszankodásom közepén jártam, amikor kiértem a teraszra és egy pillanatra elállt a szavam - és a gondolataim is elhallgattak. Egy kis ideig csak álltam és bámultam a nagy üveg kupolára. El sem hittem, hogy milyen dolgok találhatók benne, mármint egy iskolában, egy intézményen belül ilyen helyek... na jó, tudom, hogy varázsvilágban élünk és az öt év alatt már alaposan megszoktam, hogy vannak hihetetlen dolgok. De eddig úgy volt, hogy a kastélyon belül tényleg belső körülmények voltak, a kastély hatalmas, robusztus épületén kívül pedig a csodás természet meg minden. Tudjátok, bent és kint. Vagy ez csak nekem ilyen fura?
Na mindegy, gyorsan összeszedtem magam és tovább ballagtam a folyosó felé. Ott szépen előrepillantottam, hátha valami varázslatossal kell még találkoznom, ne okozzon meglepetést. Végighaladva a folyosón bejutottam a varázslatos "tanterembe", ami nem teljesen hasonlított tanteremhez, de végül is megvan a saját varázsa. Körbepillantottam, megnéztem a festményeket meg az oszlopokat, a gömböket, aztán a tanárnő után kutattam. Még nem találkoztam vele tulajdonképpen csak baglyot váltottunk párat, pedig itt dolgozik az iskolában, ahol én lakok. Kicsit furcsálltam ezt, de most végre találkozhatok vele és bele is csaphatunk a tanulásba.
- Jó napot!
Nem tudtam, hogy merre van, lehet, hogy az egyik ajtó mögött, a hangom kicsit bizonytalan volt és nem túl hangos, szóval úgy döntöttem, megpróbálom még egyszer, kicsit normálisabban. Valószínűleg azt is elvisíthattam volna, hogy Lorelai Riviera vagyok, de nem biztos, hogy nem zavartam volna meg vele valami gyakorlatozást, egy kezdő elemi mágust vagy... valami mást.
- Jó napot, a gyakorlati órámra jöttem!

Kristóf

Kristófnak bőven van ideje átgondolni a hallottakat, míg Anna a gyakorlatot végzi, és kétségtelen, hogy ezt meg is teszi. Nem valószínű, hogy Anna eredeti terve a manipulálás volt, de az se lett volna feltűnőbb, ha igen. Igazából számára érdektelen Kristóf véleménye, nem ő kereste meg először se a srácot, és most se ő szólította le. Ugyanakkor nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogyan változik minden alkalommal a navines hozzáállása, ha 5 percnél több időt tölt vele. Az érdeklődése és a nyíltsága érdekes tulajdonság, rellonosokon kívül nem sokan szokták konkrétan kikérni Anna véleményét, ők viszont kevésbé befolyásolhatóak, mint Kristóf.
- Nem, nem halálos bűn. - Ismétli a pálya másik széléről, szinte már játékosan elmosolyodva. Kristóf olyan a szemében, mint egy tanulékony, de kissé ügyetlen és naiv gyerek. Nem tartja teljesen kizártnak, hogy tényleg övék lesz a kupa, de megbízni se tud a látszólagos elszántságában. Valamiért azért bevette a csapatba.
- Hogy állsz a kosárral? - Vagy ki lett zökkentve a koncentrálásból, vagy biztos benne, hogy Kristófnak úgyis eszébe jutna még néhány kérdés. Mindenesetre unja a kviddics témát, de hajlandó az edzéstervét félretéve kihasználni a ritka alkalmat, hogy valakit játékra fogjon. Fogalma sincs, Kristóf tudja-e egyáltalán mi az a kosár, de már dobja felé a labdát. Most lennének először úgy egy pályán, hogy Annánál se ütő, se pálca, amikkel komoly sérülést tudna okozni másoknak - ráadásul nem elhanyagolható az se, hogy Kristóf a 190 centijével 20 centivel Anna fölé magasodik, így látszólag tehát komoly esélye van, hogy egyszer igazán legyőzze a rellonost. Persze annyira talán ismeri Annát, hogy tudja; nem ajánl fel semmi olyat, amiben saját magát nem tudja előnyös helyzetben. Vajon egy ilyen egyszerű játékban Kristófnak megszűnik a rellonostól való kimondott-kimondatlan tartása?
- 5 dobásig megyünk.

Lori
október 22. valamikor délután

Yarista, és Ginnie már túl vannak az első órán, most pedig Lorelai következik. Az órájára, a tanárnőnek immáron a szokásos helyen van, ennek ellenére mégsem ő az, aki egy cseppet késik. Vagy mondhatjuk, hogy Lori érkezik korán? ...
Csak annyit hall a bejáratban, hogy ő az, és órára jött. Megkönnyebbül, azonban izgalom is elfogja. Még nem találkozott vele, így azt sem tudja pontosan, hogy mit is fog birtokolni, csak annyit, hogy bizony, fog. Odasétál a terem közepére, már a folyosó végén köszön, majd előveszi pálcáját, int vele, mire megjelenik az elementalistákat felismerő kapu. Egy gyönyörű, vékony íves, üvegből készült dolgot, mellette egy asztallal. Amikor már ott van Lorelai mellett, a lapockájára teszi a kezét, és arrafelé tessékeli.
- Jelenleg nincs más dolgod, mint ezen a kapun átsétálni. Ha ez megvan, akkor az asztal előtt megvárlak. Nyugi, nem fog fájni. Kis meleg bizsergést érezhetsz, de elég, ha csupán átsétálsz alatta. Nem gyorsan, csak kényelmes sétatempóban. Utána tudunk továbbhaladni.
Mosolyog rá, és biztatóan küldi arrafelé, ő maga pedig beáll az asztalhoz, kíváncsian várva, hogy milyen elemsorrend lesz a lánynál.

---

Futva, sőt rohanva igyekeztem a tanterem felé. Már nagyon nagy késésben voltam és az lesz a csoda, hogy ha a tanárnő egyáltalán még megtartja az órát. Késésem oka egyszerű, de mivel Madcap létezése titok, így valami frappáns választ kell kitalálnom. Sajna a kis drágával túl sokáig repkedtünk a hegyek között, felett, valamint túl sokáig cöcörögtem az ápolásával.
Vörös hajszerkezetem, ami jelenleg copfba van csak úgy lobog utánam. Átöltözni azért felszaladtam, de a talár alatt a "játszós" ruháim vannak. A cipőmet is azért gyorsan leváltottam, mert a lótrágyának igen erőteljes bukéja lett volna.
Szó szerint majdnem beesek az ajtón, itt már kissé visszafogom a rohanást és csak gyorsan sétálok a tanterem felé. Végigmegyek a kis folyosón, majd megérkezem a tanteremnek hívott valamibe. Még sose voltam itt ezelőtt, szóval kissé ámuldozva bámulok körbe, miközben egy monológ is elhagyja ajkaimat.
- Elnézést a késésért, de lefeküdtem aludni tanítás után és elfelejtettem időbe felkelni. -
A monológ után tekintetemmel a tanár nőt kezdem el keresni, hogy egyáltalán itt e van már és ha igen, akkor vajon mennyire dühös a késésemért.

---

VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.

Tanárnő
Elemi mágia óra (1)
Okt. 15

Én, a megtestesült pontosság… vagy mégsem?  Hát valóban nem, ugyanis ha az lennék, akkor most nem kéne minden diákot félre löknöm az utamból, hogy megtaláljam a helyet, ahol életem első gyakorlati elemi mágia órája lesz. Igazából már belegondolni is ijesztő, hogy én elemi mágus lennék, de az vagyok… legalábbis azt hiszem.
Mindenesetre a főprobléma még ugyan az, nem tudom, hogy hol az a terem, ahol az óra lesz. Komolyan mondom életemben nem hallottam róla, pedig eltöltöttem már pár álmatlan éjszakát a kastély falain belül (és néha kívül is). Mindenesetre az, hogy nem találom a termet, gyakorlatilag nullára csökkenti annak az esélyét, hogy időben oda érjek. Igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy ez milyen egy silány bemutatkozás lesz. Mindenesetre, amikor körülbelül ezredszerre fésülöm át a sulit, találok egy elég biztató feliratú ajtót. Igazából sok veszteni valóm nincs. Amikor belépek a terembe majdnem elfelejtek levegőt venni annyira gyönyörű. Idén már harmadikos vagyok, de néha - mint például most - még mindig el kell csodálkoznom a varázsvilág csodáin. Komolyan, ha ezt nem látnám a saját szememmel, lehet, hogy el se hinném. Amikor alaposabban körül nézek, észreveszek egy kis folyosót, ami felfelé vezet. Ugyan még soha nem voltam erre, de valami azt súgja, hogy nekem arra kell mennem, így el is indulok felfelé a lépcsőkön. Miközben felfelé haladok, viszonylag rendbe szedem magam, hogy ne nézzek ki annyira szakadtnak. A lépcső végén megállok egy pillanatra, veszek egy mély levegőt, végül belépek a koránt sem szokványos tanterembe.
- Jó napot! A nevem Ginnie Marrywather - mondom a tanárnőnek, aki természetesen már bent van a teremben. - Elnézést a késésért, nem találtam meg egyből a termet - teszem hozzá bűnbánóan, bár azt nem tudom, hogy tényleg késtem-e, vagy csak a tanárnő érkezett korán.

Odett
október 24. délután

Julianna most jóval előbb megérkezett, mint legutóbb. Már 10 perccel a kezdet előtt bent volt, de az a jó pár perc is iszonyatosan hamar eltelt. A tűz tengerében veszett el, ahova Odettet is várta. Vagy Zoét, még nem tudta pontosan, hogy melyiket is használja a sok név közül. Nem is vette észre, hogy már javában folyik az óra, mikor meghallotta a lány hangját. Rögtön felkelt, és kisétált az előtérbe, ami valójában az elméleti tanterem volt.
- Hagyd csak, a serdülő szervezetnek szüksége van a pihenésre.
Legyint kezével, megáll a bejáratban, majd arra tessékeli a lányt is. Mikor mindketten bent vannak, egy hatalmas dombtetőre vezeti a lányt, ahol egyelőre csak meleg van. Se tűz, se láva, semmi ilyesmi, csak meleg. A mostani alkalomnak úgysem több a lényege, mint egy picit elbeszélgetni az idei tanévről, és kikísérletezni, hogy most mennyire képes a lány.
A kényelmes elhelyezkedés után pedig jöhetnek a kérdések, és majd válaszok.
- Először is az Odettet, vagy a Zoét szereted, mint nevet?
Fura kérdés, és nem szerves része az órának, de az egyik legfontosabb momentum.
- Második kérdés. Hogyan képzeled el magad, mint elementalista. Harmadik kérdés. Mit gondolsz, miket fogsz tudni tenni ha végzel. Negyedik kérdés. Van kérdés?
Pici szünet, de csak egy annyi, hogy levegőt tudjon venni.
- Nem kell sietned, gondold át előbb a kérdéseket, és utána válaszolj. Hossz mindegy, inkább a tartalma legyen meg. Adok egy kis időt.
Mosolyodik el, és török ülésbe helyezkedik. Ha ez is megvan, akkor innentől áttér csendes, figyelő üzemmódba, és nem töri meg a csendet. Csak, ha kérdése lesz a lánynak.

Ginnie

A kora érkezés nem teljesen igaz, de azért a haláli pontosság sem. Igen, a tanerő már egy ideje bent van a kellő helyen, azonban nem késik túl sokat az első órai diák. Ginnie, merthogy így hívják, lihegve köszön, és mutatkozik be. Nem is emlékezett rá, hogy ő lenne az, de hát ilyen az élet. Csak mosolyog rajt, és int a kezével, hogy kövesse.
- Gyere, akkor rögtön a tárgyra térünk. Nem lesz túl hosszú az óra, így nem gond a pár perc csúszás.
Elindul a víz földjére, reméli, hogy követi őt a lány is, majd ha beért, egy kicsit túl hangosnak ítéli meg a vízesés csobogását, így egy erőteljes szemkontaktus miközben sétál, és máris alábbhagy a hangzavar. A kis patak partján ül le, ahol a fű gyönyörű élénkzöld, mellettük alig egy fél méterre már víz van, de ők még szárazak. És szárazak is fognak maradni. Miután leültek, máris belekezd.
- Azt hiszem te vagy az egyik legfiatalabb a mostani tanulókon belül. De ez nem probléma. Több időd lesz a tanulásra, és alaposabb is lehetsz. De ez rajtad is múlik. Néztelek a teszt során. Szinte kérdés sem volt, melyik lesz az elemed. Mesélj, mit érzel jelenleg? Mi az, amire szerinted képes leszel, és mit vársz a tárgytól?
Ginnie az egyik diák, akivel nem kell sietnie. Bőven van idő mindenre, így előbb az alaposabb kérdések, aztán majd nekilátnak a feladatoknak. Most azonban még nem érkezett el ennek az ideje.

Elemi mágia óra 1.

Lorelai

Lori láthatóan kicsit tart a dologtól, de a merészség benne van. Amint átlép a mágikus kapun, nem rögtön, de kis idő múlva máris ott terem az asztalon a négy elem. Sorrendben: levegő - víz - tűz - föld
Nincs túl sok feladata jelenleg a lánynak, csupán annyi, hogy megpróbálkozik valamelyiket megmozdítani.
- Ha itt vagy, akkor látod a négy fa tálkát, bennük egy- egy elemmel. A feladatod roppant egyszerű. Egyenként menj oda hozzájuk, ahogy sorba jönnek, és próbálj meg vele valamit kezdeni. Nem segítek, felesleges.
Von vállat, és csak figyel, hogy mi is fog történni. Nem gyakran van olyan, hogy tévedne a kapu, de most mégis ez az érzése van. A tálakban található elemek még a szokásosnál is mágikusabbak, hiszen ha bármely halvány esély van bármelyik elemre, az az elem megmozdul, direkt eme indokok miatt.
- Ne ijedj meg, ha elsőre nem jön össze a dolog. Akkor haladj tovább, és menj sorba. Egyébként is sorba kéne menned, mindegyiken, de az eső esetleges kudarcnál általában feladják. Te ne tégy így!
Mosolyodik el, majd odaáll az asztal mellé, és érdeklődve figyeli majd az eseményeket.

Elemi mágia óra 1.

Lori

Lorelai elindult a tálak felé, jobban mondva odafordult az elsőhöz. Lehetett érezni, hogy próbálkozik, azonban semmi nem történt. Semmi gond, ahogy az várható volt, lesz olyan, akinek nem a legjobb a sorrend. A másodiknál azonban megtört a jég. A tanerő is felsóhajtott, igazából végig izgulta a dolgot, a lánnyal együtt, így most ő is fellélegezhetett. Amint végzett, az asztal, és a kapu semmivé lett, a tálakkal együtt, azonban nem mindennel együtt. A víz, egy gömbben, immáron cseppet sem nyugodva lebegett a lány előtt, addig, míg Julianna el nem tüntette. Persze csak azután, hogy mindent végigpróbált.
- Jelenleg nincs már hátra, mint aláírnod egy papírt, miszerint az iskola falai között, amit majd már használhatsz varázslatokat, csakis úgy használod, hogy abból kára senkinek ne származzon. Ha ezzel megvagyunk, akkor mehetünk is a teremrészhez.
Vesz elő egy pergament a semmiből, amin csak egy aláírás hiányzott. Ha ez is megvan, akkor elteszi a papírost, és máris vonul a vízesés felé, remélhetőleg Lori társaságában.

Elemi mágia óra
Október 15.
-- első óra --

A Non-verbális órán már megismerhette a tanárnő módszereit, és nagyjából képet kapott róla, hogy milyen. Ő a jó tanítók közé tartozik, bár Elemi Mágia tanoncnak nem ezért jelentkezett. Mondhatni, hogy a kviddics miatt, de ebben benne van a repülés, az egész közeg tisztelete. nagyon reméli, hogy az ő eleme majd a levegő lesz, de miért is lenne más? Izgatottan közeledett a teraszhoz, ami két év alatt neki fel sem tűnt, hogy van ilyen, csak amikor a tanárnő a baglyot küldte neki. Egészséges izgalommal lépett be a "terembe", majd vigyorogva nézett a tanerőre. Pontosan érkezett, mint mindig, ma nem volt hátráltató tényező ebben.
- Szép napot tanárnő. Tettre kész vagyok, mivel kezdjük? - szemei kíváncsian kutatták a környezetét, miközben kérdez. Odalép a tanerőhöz és várja, hogy elkezdődjön az óra. Normál esetben leülne, de nem tudja, hogy most is azt kéne-e tennie.

Yar

Már rég a teremben, furcsa módon túlságosan korán is. Most jelenleg csak egy helyben áll a tanárnő, ott, ahol majd, és már az elmúlt két hétben, a tanórákat tartotta. Csak körbenéz, hol a kupolát, hol magukat a termeket vizslatja. Nem sokáig, mert egy hang üti meg a fülét hamarosan, pontosan kezdéskor. Gyors fordulatot tesz a tengelye körül, és kénytelen magát elnevetni.
- Te sosem állsz le, ugye?
Csóválja meg a fejét, és máris a terem felé indulnak. Miközben a levegő részlege felé tartanak, csak mosolyog, és be kell látnia, nem csalódott Yaristában, amikor az volt az első benyomása, hogy tudásszomjas, és elég, hogy is tudná leírni, ebből a szempontból stréber. A kis ösvényen odasétál a középső kerthez, de nem ott, hanem egy picit távolabb, a füvön ül le. Egyértelmű, hogy most mi Yar dolga, valószínűleg magától is rájön.
- Biztos foglalkoztál már a kérdéssel, hogy mit fogunk ezeken az órákon csinálni, és mivel fogunk foglalkozni. Van tipped, vagy megérzésed, hogy pontosan miket fogunk tanulni, vagy valami kérésed, hogy mit szeretnél tanulni, esetleg kérdés, ami mindig jó. Elvégre nincs rossz kérdés, csak fel nem tett kérdés.
Ezt mindenkinél jó előre tisztázni, mármint, hogy ki mire számít, vagy nem számít ezzel az ággal kapcsolatban, hiszen jó előre tisztázni a tananyagot.

Elemi mágia óra 1.

Elemi mágia óra
Október 15.
-- első óra --

A beköszönése nevetést váltott ki a fiatal tanerőből - Yarista megítélése szerint csinos tanerőből -, ami őt is mosolygásra késztette. Azonnal megérkezett a viszont-kérdés is, amire csak lágyan feltette a két kezét oldalt és vállat vont.
- Miért tenném tanárnő? - kontrázott rá, majd követte kissé izgatottan a tanárnőt, és nem fejtette el röviden és diszkréten végigmérni Erdős professzor alakját. Meg is érkeztek egy újabb terembe, ami meglepően furcsa volt, de mégis magával ragadta a fiút. Az igazi meglepetés pedig akkor érte, amikor a fiatal professzor lehuppant a fűbe, valami ülőalkalmatosság helyett. ~ Ejha, de laza. Tetszik. ~ állapítja meg röviden, majd a kérdésen töpreng egy rövidet. Aztán pedig lehuppan a nő mellé a fűbe. Aztán a tanárnő felteszi a kérdést, amire igazából nem tudja a pontos választ, de sok minden érdekli.
- Hú, ritkán szoktak ilyen nehéz kérdést feltenni. Arra számítok, hogy jó diákja leszek és megtanulok a levegővel bánni, bármit is jelentsen ez. Van kérdésem persze. Ugye normális esetben pálcával varázslunk, ez így történik most is, vagy más technikája van, mint például a melodimágiának. Azt hiszem, hogy ott kell valami hangszer, vagy ilyesmi, nem tudom, csak Katkó sokat dumál róla, én meg hajlamos vagyok szelektálni a hallottakat, ha éppen nem teljesen érdekel a dolog. - finom vigyor, de itt sem árt az őszinteség.
- Nos, hát nem tudom, hogy mi lesz, de nagyon izgalmasnak találom a dolgot. Az egyik ami miatt érdekel, hogy a kviddicsben segítségemre legyen. Már nem úgy értem, hogy csalnék vele, hanem, hogy jobban megértsem... a... izé... levegőt, vagy hogy mondjam... - érzi, hogy ez nem valami jó a megfogalmazás, de jobban nem tudja. Egyelőre ennyi jut az eszébe, kíváncsian mered a nőre, már nnagyon várja a válaszokat.

Úgy fest mégsem késem el, ugyan is a tanárnő sehol sincs. Egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat, majd körbenézek a terembe. Tuti jó helyen járok, de  itt hol akarunk gyakorolni? Ekkor ajtót pillantok meg, amin hamarosan a tanárnő is kilép. Széles mosollyal fogadom, és a mentegetőzésemre is válaszol, amit ezek szerint hallott. A válaszára még egy Odettes mosolyt küldök felé, majd besétálok az ajtón amin be lettem tessékelve. Egy dombos helyre érünk, ahol minimum 40 fok van. Mondjuk számíthattam melegre ha már egyszer piromágus leszek, amihez a tűz kapcsolódik, ahhoz pedig a meleg. A dombra érve a tanárnő leül és én is követem a példáját. Lehuppanok törökülésbe a fűbe és szinte rutinszerűen tépek ki egy szálat és kezdek el vele szórakozni.
- Odett. Zoét igazából nem is nagyon használom. Csak az Edictumosok hívnak Zoénak, sajna nem sikerült leszoktatnom őket róla. Pedig a suliba több Zoé van, mint Odett.. ésszerűbb lenne a kevésbé gyakorit használni. No mindegy. –
A kérdésre, amivel egy szóval is lehetett volna válaszolni én egy több mondatos monológot modtam el. Talán ebből is már sejteni fogja a tancinéni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét velem. Mosolyogva vártam a folytatás, ami egy kérdésáradat volt. A mosoly szépen lassan lefagyott az arcomról, és helyét a csodálkozás vette át. Elég sok idő telt el a kérdések feltevése és az én reakcióm között. Utóbbi mindössze annyi volt, hogy hatalmasakat pislogtam és megvakartam a fejem búbját. Szemeimből a teljes értetlenség sugárzott, de nagy levegőt vettem és nekiálltam válaszolgatni.
- ŐŐŐ… -
Erős kezdésnek ennyit tudtam kinyögni, majd még 2x eljátszottam az őőő-zést.
- Szóval második válasz: Nagyjából így mint most… alacsonyan, vörös hajjal, pici lábakkal, nagy barna szemekkel, széles mosollyal. Húú és lehet csináltatok addig egy tetoválást is ide. –
Az ide szónál felemelem a kezem és a csuklómra mutatok.
- Harmadik válasz: Hááát gondolom a tűzzel, hővel ilyesmivel fogok tudni „bohóckodni”. Negyedik: Mikor kezdjük? –
Sajna ezeknél értelmesebb válaszokat nem tudtam megszülni. Alapból is ha valaki ilyen magas labdákat dob fel – legyen az akárki – muszáj lecsapnom őket.  Na meg ezeken a dolgokon még sosem agyaltam… most meg fél perc alatt nem fogok tudni megszülni egy épkézláb választ. Ha eddig nem, akkor most már biztos rájött a tancinéni, hogy egy idiótával van dolga. De jobb ezt előre tisztázni, mert ha nem fogja bírni akkor most még kirakhat az elementalisták sorából.

Lorelai

Csak egy vigyor, és egy mosoly, ami a cinikus megjegyzésre elhagyja az ajkát. Valahogy így érezte volna maga is a helyzetet, azonban azt tudni kell mindenkinek, hogy attól, hogy alkalmazhat néhány "fogást", attól még nem lesz teljesen a saját maga, és az elem ura is. Erre kell vigyázni.
Miután eltette a tanerő a pergament, és besétált Lorival a vízeséshez, Lehevert a fűre, ahogy korábban már ezt megtette.
- Az aláírásra azért volt szükség, mert a támadást mindig nehezebb kivitelezni, és jól végrehajtani, mint a védekezést. Természetesen azt használhatod, bár kezdetben nagyon nem lesz hasznodra az, amit tanulni fogsz. Előbb alapok, aztán meg a többi.
Rövid felvázolás, hogy semmitől nem kell majd tartania. És mivel a lány már elég idős, így nem is vesződik a kezdéssel.
- Előbb megtanulod az apróbb dolgokat, úgy mint simán kiemelni a vízből egy kis gömbnyi részét, aztán megtanuljuk, hogyan tudsz majd azzal bánni. Ha ezzel megvagyunk, akkor nagyobb mennyiséggel próbálkozunk majd, aztán fagyasztunk majd, hullámokat idézünk, mindezt természetesen kifejtve, és fejlesztve. Az év végén pedig megtanulunk majd vizet fakasztani, először víz környezetben, aztán majd valahol máshol is, hogy legyen benne kihívás. Az év végén pedig vizsga. Kérdés?
Gyorsan ledarálta, amit szeretett volna mondani, azonban muszáj gyorsan haladni. Az év végén Lori végzős vizsgákat tesz, tehát jövőre semmi garancia, hogy marad. Vagy mégis?
- Tényleg. Tervezed itt maradni mestertanoncként? Vagy továbbállsz az iskolából? Mert ez még egy fontos tényező a haladásod szempontjából.