36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda - összes hozzászólása (995 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 33 34 » Le
Jimnie Meccoy
INAKTÍV


a Bagolykő metsző szele
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1891
Írta: 2016. június 2. 17:02 Ugrás a poszthoz

A tanári szoba rögtön az első ajtó jobb kéz felől, amit az ember ér. Mögötte a falakon végig szekrények sorakoznak, az asztalok pedig középen összetolva alkotnak egy kört. Mivel a legtöbb tanár csak óraadó, valószínűleg kevesen tartózkodnak csak egyszerre itt, ám ennek ellenére mindenkinek biztosított, névre szóló asztala van, ahol a személyes anyagait tudja tárolni. A terem világos, nyitott barátságos. Az ajtóval szemben egy másik ajtó található, mely
mögött az igazgatói szoba van. A szoba bútoraiban keveredik a múlt és a jelen, ugyanis az igazgatóváltás utáni káosz most látszik rendeződni.



A bölcsisek számára két szoba van kialakítva. Az egyikben alszanak, míg a másikban játszanak. A helyiségekben rengeteg szín van, és sokféle játék, mely ebben a picike korban segíti a fejlődést. Ők közvetlenül a tanári szoba után következnek. A folyosó végén pedig az ovisok két szobája található. A felosztás hasonló, az egyik arra szolgál, hogy pihenjenek a lurkók, míg a másik arra, hogy a rengeteg játékkal játszani tudjanak. Ebben a korban
elkezdődik már az iskolára való nevelés is, így hetente négy alkalommal különféle foglalkoztatók vannak számukra.



Az épület jobb szárnyának első emeletén találhatóak a tantermek, melyekből négy van, a négy osztálynak. A diákok mindig a saját osztálytermükben vannak órán, azonban nyáron az is gyakran elő szokott fordulni, hogy a tanárok az árnyékos udvarra viszik őket. A tantermeket minden évben a diákok és osztályfőnökük maguk díszítik, sőt az ünnepek közeledtével a
díszítés is megváltozik. Minden osztályban a korosztályi sajátosságnak megfelelő méretűek és elrendezésűek az asztalok és a székek. Az első két osztályban még a körbeülés, míg a második két osztályban már a padtárs megoldást alkalmazzák, így szoktatva a kicsiket a magasabb tanulmányoknál elvártakhoz.




A leírás Thomas Alexander Everett munkája.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2016. június 2. 21:29
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2016. június 2. 17:08 Ugrás a poszthoz

A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.


udvar


Thomas Alexander Everett munkája
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2022. január 5. 23:05
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jimnie Meccoy
INAKTÍV


a Bagolykő metsző szele
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1891
Írta: 2016. június 2. 17:08 Ugrás a poszthoz

Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.




Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.




Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.




Thomas Alexander Everett munkája
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2016. június 2. 17:10
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jimnie Meccoy
INAKTÍV


a Bagolykő metsző szele
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1891
Írta: 2016. június 2. 17:12 Ugrás a poszthoz

Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda


Egy napon Elisabeth Shanes otthon ült és gondolkozott. Rengeteg kisgyerekre vigyáz, akiknek szüleik nem érnek rá, azonban a gyerekek fejlesztése nem mehet úgy, ha több különböző korú gyerek van egyszerre egy helyen, így elkezdett utána olvasni a lehetőségeknek és hosszas tervezgetés után megtalálta a tökéletes helyet, ahol leendő iskolája állhat, méghozzá a Boglyas tér egy régi épületében.


size


Az előkészítő célja növendékei korának megfelelő oktatás, foglalkoztatás, a kisebb gyermekek felkészítése a Bagolykő Mágustanoda diákjává válásra. Az alapfokú varázstani ismeretek mellett megtanulnak írni, számolni, tantárgyaik közé tartozik a környezetismeret, társadalomismeret, történelem, ének-zene, rajz és technika, van testnevelés és táncoktatás, de igény szerint különböző szakkörök indíthatók. Az iskola mellett barátságos közösséggel óvoda is működik.


Tanévek az előkészítőben:
tavaszi-nyári tanév: április 1-től augusztus 14-ig
vizsgaidőszak: augusztus 15-től szeptember 15-ig
tanítási szünet: szeptember 16-30.
őszi-téli tanév: október 1-től február 14-ig
vizsgaidőszak: február 15-től március 15-ig
tanítási szünet: március 16-31.

Az óvoda az iskolai vizsgaidőszakban zavartalanul működik, a tanítási szünetben pedig egy összevont csoport üzemel.


Az óvoda csoportjai:

•  Minicsoport (mugliknál bölcsi): 2 éves gyermekek
•  Kiscsoport (mugliknál kis- és középsőcsoport): 3-4 éves gyermekek
•  Nagycsoport (mugliknál nagycsoport): 5-6 éves gyermekek

Az elemi iskola osztályai:

•  1. osztály - 6-8 éves gyermekek
    • A csoport      (mugliknál 1. osztály)
    • B csoport      (mugliknál 2. osztály)

•  2. osztály - 8-10 éves gyermekek
    • A csoport      (mugliknál 3. osztály)
    • B csoport      (mugliknál 4. osztály)

•  3. osztály - 10-12 éves gyermekek
    • A csoport      (mugliknál 5. osztály)
    • B csoport      (mugliknál 6. osztály)

•  4. osztály - 12-14 éves gyermekek
    • A csoport      (mugliknál 7. osztály)
    • B csoport      (mugliknál 8. osztály)
Utoljára módosította:Keserű Mátyás Flórián, 2020. október 23. 14:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2016. június 2. 17:15 Ugrás a poszthoz

Értelemszerűen Smiley
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 2. 20:20 Ugrás a poszthoz

Csacsogjunk és legyünk sokan, akik csacsognak. *-*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. június 2. 20:59 Ugrás a poszthoz

Lili te olyan vagy, mint egy kis angyalka *-*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 2. 22:26 Ugrás a poszthoz

De aranyos vagy!  Pirul
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 2. 22:31 Ugrás a poszthoz

*ő most ide szépen beköltözik* :3
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 2. 22:38 Ugrás a poszthoz

Kirill bácsi *.*  Love
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 2. 22:39 Ugrás a poszthoz

Miért nem alszol Tökmag? Smiley
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 2. 22:55 Ugrás a poszthoz

Mert nem csak füles, de éjjeli bagoly is vagyok.  Pirul Persze lassan csicsizni kéne-
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 2. 23:07 Ugrás a poszthoz

Gyorsan ágyba, mert megharaplak Cheesy
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 2. 23:20 Ugrás a poszthoz

A bácsi is olyan?  Shocked Harapós?  Shocked
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 2. 23:26 Ugrás a poszthoz

Én csak finoman megrágom a füled Tongue
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 3. 22:24 Ugrás a poszthoz

Azt nyugodtan, ugyanis hatalmas. Cheesy
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 3. 23:32 Ugrás a poszthoz

Tündéri Love
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 4. 15:46 Ugrás a poszthoz

Szépen gyülekeznek tanáraink. *-*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. június 4. 15:49 Ugrás a poszthoz

Én is itt vagyok! Bár egyenlőre csak óvónéniként Smiley)
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 4. 15:51 Ugrás a poszthoz

És óvónénijeink  Love
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2016. június 4. 16:49 Ugrás a poszthoz

Meg szakköröseink. Smiley Aki zenélni akar tudni szóljon!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Márky Sebestyén
INAKTÍV


Bors.
RPG hsz: 63
Összes hsz: 753
Írta: 2016. június 6. 18:35 Ugrás a poszthoz

bejövök ide csevegni, előkészítősnek néztek Sad
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolnay Camil
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 270
Írta: 2016. június 6. 19:59 Ugrás a poszthoz

Legyél a haverom, Sebi! Smiley
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Márky Sebestyén
INAKTÍV


Bors.
RPG hsz: 63
Összes hsz: 753
Írta: 2016. június 6. 20:31 Ugrás a poszthoz

ezt megbeszéltük *-*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 11. 22:59 Ugrás a poszthoz

Szívesen viszek törpikéket a color runra, vágjatok hozzám egy tubus festéket ha kellek, kicsik Grin
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. június 12. 11:41 Ugrás a poszthoz

Sziasztok!  Smiley

*Kirill bácsihoz vág egy tubus festéket*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. június 12. 13:38 Ugrás a poszthoz

Gyertek csak, gyertek Cheesy
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2016. június 12. 15:24 Ugrás a poszthoz

Önkéntes vagyok ott, jöhetek majd hozzátok?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 14. 22:13 Ugrás a poszthoz

Lett végül is csipet csapat, akik elmentek színesedni?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. június 15. 11:50 Ugrás a poszthoz

Hát, ha minden igaz Kirill ma ír egy kezdőt, amihez majd irkálhatnak az ifjoncok Cheesy
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda - összes hozzászólása (995 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 33 34 » Fel