28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Vendéglátó negyed - Karsa B. Bálint összes hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Le
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 8. 12:43 Ugrás a poszthoz

Széles Veronika;

Átmentem a vizsgán! Na persze, nem erőltettem meg magam olyan nagyon, de hát végül is mestertanoncként mit veszíthettem volna? Elsős vagy másodikos, a lényegen úgy sem változtat semmi. Másodikos lettem, de fura: ha jobban belegondolunk, akkor duplán vagyok az, tehát negyedikesként simán bemutatkozhatok. Haha.
Inni kéne egy kávét. Meg akkor már egy sütemény? A könyvet is el kéne már olvasni. Ilyen és hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, úgyhogy nem állítom meg őket, inkább eléjük megyek. A gondolataim azért vannak, hogy megmutassák a jó irányt, ezek után miért ne engedelmeskednék nekik? Tényleg innom kell egy kis koffeint. Magamra veszek egy farmert, pólót, rá egy pulóvert, sapka ami alól csak pár szem göndör hajfürt kunkorodik ki és amiben olyan vagyok, mint egy frissen mosott elsős gimnazista aki éppen az első napját tölti az iskolában. A kakukktojás? Egyértelműen a szakáll. Nem is tudom, hogy miért növesztem: talán így akarok nagyfiúnak tűnni, vagy talán azért mert ennyire elhanyagoltam magam az utóbbi időben, hogy egyszer csak már az arcomon volt és integetett felém. Ki tudja, soha senki sem tudja, csak én. Én meg nem árulom el, helyette a farmerzsebembe dobom a pénztárcám, a kezembe meg felveszem a könyvet, amit már illene elolvasnom. Aldous Huxley: Szép új világ. Nem tűnik olyan rossznak, csak ide-oda repkedtem a vizsgák között és amit olvastam belőle egy-egy lopott percben, az is összekuszálódott a fejemben a festészet, a reformkor, és az önismereti jegyzettel együtt. Szétszedegethettem volna őket, hiszen már lenne rá mód, de hát eléggé hosszadalmas lenne, meg amúgy is. Úgyhogy inkább újra kezdem olvasni, és ehhez melyik hely is lenne a legalkalmasabb, mint a Czukorvarázs Cukrászda a faluban? Na ugye, hogy ez egy tökéletes helyszín! Ha a régi reneszánsz korban éltem volna (mert ugye hol máshol?!), akkor ugyanilyen cukrászda helyiség lenne a törzshelyem. Mindenkinek a kávézók azok, nekem a cukrászdák. Vannak különféle sütemények, még nagyobb választékban kávék, halvány barna falak ami mellesleg a kedvencem, egyedi képek és ábrák a falakon, a modern kereszteződése a régivel (még ha nem is eléggé feltűnő, akkor is ott van). Imádom.

Így lépek be az emlegetett helyre. Alig vannak még, de hát hétfő, háromnegyed egy van, így igen csak megengedett a kevés "nézősereg". Köszönök, mert megtanítottak rá kiskoromban, hogy ha bemegyek valahová, akkor hangosan és érthetően kell köszönni: ezt még nem vedlettem le, jó gyerek vagyok. Beülök a sarokba, az ablak menti asztalhoz. A könyvem az asztalra. Már tudom is, hogy mit fogok rendelni, így a pulóver levétele után el is kezdem szépen olvasni Aldoust. Most már jöhet is a kiszolgáló!
Utoljára módosította:Inedra Pote, 2012. november 12. 12:47
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 8. 13:33 Ugrás a poszthoz

Nem ülök sokáig egyedül, hiszen éppen hogy a kezembe veszem a könyvet, hogy akkor most elkezdek olvasni, felbukkan egy leányzó, hogy felvegye a rendelést. Ezt szeretem a cukrászdákban! Itt mindenki gyors, körültekintő, míg a kávézókban minden olyan lassan folyik, hogy az ember néha már beleőrül. Talán tudat alatt megvan írva egy szabály, hogy a kávézókban társasággal jó és érdemes menni, a cukrászdába pedig egy könyvvel. Tényleg így van. Pesten például alig ültem be kimondottan ilyen helyre, Szegeden viszont imádtam, itt meg ismét a törzshelyemmé vált. A Képző sok mindenben különbözik a Bagolykőtől: rengeteg mindenben másabb, és persze ez akár logikusnak is lehetne mondani, de egyáltalán nem az. Nem az emberek különböznek egymástól, hiszen ők túlságosan is egyformák is, hiába tagadnák: minden ember ódzkodik attól, hogy hasonló embert találjon, mint ő maga, pedig az utcán sétáló személyek közül minden második ugyanolyan. Beismerni nehezebb, mint észrevenni. Ha valamit észreveszünk, attól még nem is biztos, hogy beengedjük a tudatunkba és el is fogadjuk. Mint például most azt, hogy mit is rendeljek: észrevettem már, amit szeretnék inni, de nem vagyok benne biztos, hogy az elég jó lesz-e.
- Döntésképtelen lettem. Mi a napi ajánlat? - kérdezem meg, majd hirtelen eszembe jut, hogy a sapka még a fejemen van, így egy gyors mozdulattal lekapom a fejemről, és a mellettem levő ablakpárkányra vagy patkára dobom, vagy mi is a szokványos magyar neve. Nem vagyok jóba az ilyen egyszerű szavakkal, haha. Mogyorós macchiato, vagy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchino, vagy egy sima mezei cappuchino? Érzem, hogy melyiket kellene, csak nehéz beismerni, hogy tényleg azt szeretném-e egyáltalán. Lehet, hogy csak egy képzelet, amit gondolok, egy rossz mágikus képzelet, és amikor kikapom a rendelést, akkor rájövök, hogy tulajdonképpen nem is azt akartam. Smucig vagyok én ehhez, hogy csak úgy szórjam a pénzt; meg milliárdos sem vagyok. Ez csak egy kávé, na de két kávé amiből az egyiket nem ittam meg, de azért ki kell fizetnem?! Inkább agyalok előtte, mintsem így járjak!
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 15. 20:03 Ugrás a poszthoz

Veronka;
http://www.youtube.com/watch?v=gH476CxJxfg

A sapka levevése után, nem csak a hajam kuszálódott össze, hanem az agyam is: hogy miért? Ahogy meghallom a mai ajánlatot, rögvest arra gondolok, hogy összekeverni! Összekeverni mindent mindennel, nehogy már kicsit is unalmas vagy szokványos legyen. Manapság a nem normális a normális. Egy művész ne is legyen szokványos, hiszen ha az, akkor a hitelességével játszik - tudat alatt legyen más, mint a többiek, és akkor sínen van.
- És egy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchinohoz meg mellé egy nagy adag somlóihoz mit szól a kedves Czukrászda? - mély hang, azt hiszem ez jellemezz engem. Bárki, akivel életem folyamán beszéltem már, mind-mind a hangomról jegyzet meg: és azzal, hogy nem vagyok normális. Ezt nem én mondom, ők mondták, kedves hölgyeim és uraim, ők mondták mind saját önszántukból, bizony! Már megint jöjjek Dr. Nádori Pállal? Nem. Nincs is itt... vagyis persze, hogy nincs itt, de nem is érzem a jelenlétét, nem érzem hogy mit tenne és mondana ha itt lenne, és amúgy is, kit érdekel?! Enni akarok és olvasni. Közben figyelem a lányt, aki beszél és beszél, és közben ügyesen arra is van ideje hogy felvegye a rendelést. Mintha a sors is erre szánta volna: jó dolog ilyen helyen dolgozni, mert rengeteg embert ismersz meg, rengeteg történetet és sosem unatkozol. Remek munka, kivétel nekem - én nem lennék jó felszolgáló-pszichológus. Isten mentse azt a helyet, ahol én felszolgáló lennék! De ez a lány passzol. Mármint a helyhez. Mestertanonc? Mesélni? Te jó ég.
- Mestertanonc, igen. A kapkodós vizsga eredménye, hogy már másodikos mestertanonc - mintha büszkeség töltené el a szívemet, de a hangomat biztos, ahogy kimondom. Pedig mire is vagyok büszke? A másodikosságomra? Vagy arra, hogy itt vagyok? Vagy hogy egyáltalán sikerült, pedig össze-visszakapkodtam halál nyugodtan? Nem érzem, hogy büszke lennék. Akkor sem éreztem, hogy büszke vagyok, amikor felálltam otthon, és idejöttem, és akkor sem voltam büszke amikor megvolt az első divattervezői munkám és abból megtudtam venni a bogolyfalvi házat. A sajátomat, az első házamat, az enyémet. Amondó vagyok, hogy belőlem a büszkeség mint jelző és mint tulajdonság meglehetősen hiányzik. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy csak nem ismerem be. Szerintem meg marhaság, hiszen azért nem ismerem be mert nem létezik; én mindent beismerek, ami valós és van. Ez nincs. Nem vagyok büszke, hiányzik belőlem az érzés. - Szívesen mesélek róla. De mit is? Kérdezz, és válaszolok a tanoncságról - "szívesen?", és "szívesen mesélek róla"?, meg "kérdezz és válaszolok?". Tudjátok mi nem tetszik, hogy már második éve vagyok itt? Az, hogy kezdek emberi lenni...
A lány közben elmegy, és meg kell vallanom, hogy nekem nem ismerős. De tanulónak kell lennie, hiszen ebben a nyavalyás faluban minden fiatal Bagolykőre jár. Hova is járna?! A vonatozás túl luxus... Visszajön, leteszi a rendelésemet, és kérdezz. A Ház. Arcom fapofa, egy érzelem sem látszik rajta, és még a hangom is nyugodt. Nyugodt és mély, c'est Balint.
- Örülök, hogy tetszetős a ház. Nekem is nagyon...király - azt akartam volna mondani, hogy szerettem, de nem jött a számra. Még szeretem, csak már... csak már mi? Kinőttem. - Éppen eladom vagy kiadom, még nem tudom. Nem érdekel?
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2012. október 15. 20:04
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. augusztus 20. 00:21 Ugrás a poszthoz

ECV<3

Az egész olyan, hogy megszöksz a megszokásból, hogy a még megszokottabba essél bele, de ezt akkor még nem is érzékeled, csak menni akarsz onnan, ahol a mindennapjaidat töltötted. Ez is valami hasonló. Kiszakadni az egyik otthonból a másik kedvéért, bár egyik sem szeret igazán. Fura dolog ez a többlakiság, és azt hiszem, igen minden bizonnyal, ezt már tizenéveskorom óta tapasztalom. Szeged, majd az elmegyógyintézet, aztán Pest, újból Szeged, ismét Pest, Mátra, Pest, Mátra, Pest, Mátra. Váltakoznak a helyszínek, csupán az emberek maradnak mindig ugyanazok - néha helyszínt cserélnek, beutazzák a világot, áttérnek egyik térből a másikba, de megmaradnak. Mindig megmaradnak, mintha követnének minket, vagy mi követjük őket tudat alatt? Képtelen vagy kötődni, mert amikor kötődtél, elszakadtál, elszakítottad a láncot, hogy jó messzire mehess, s ezzel csalódást okozva mindenkinek, akihez kötődtél. Vándormadár vagy. Vándorolsz, amíg bele nem döglesz, vagy amíg le nem nyugszol, esetleg meg nem öregszel hogy csak bottal tudsz majd járni, de az is benne van a pakliban, hogy elfogy a vicodin. Bár utóbbi eléggé lehetetlen, hál isten. Tudja, az a legnagyobb baja, hogy folyamatosan csak magával törődik. Ha kicsit is képes lenne kimutatni amit mások iránt érezz, és most csak a pozitív érzelmekre gondolok, egy új világ nyílna meg az ön számára, kedves Botond. Meglepődne. Dr. Nádori Pál szerint elviselhetetlenül énközpontú vagyok, vagy voltam, nem is tudom biztosan, hogy hogyan magyarázzam ezt a mostani viszonyunkat - ő néha mondd valamit a fejemben, néha elég szépen el is társalgunk, aztán elillan, mintha sosem bukkant volna fel a képzeletemben. Az anyám szerint bolond vagyok. De hál isten, az ő véleménye érdekel a legkevésbé.
- Jó estét, szép lányok! Egy szokásos, 'Pokol Tüze' pizzát szeretnék, köszöntem! - libbenek be a Gyorsétterembe, ami hetek óta, oké lassan egy hete, a törzshelyemmé vált. Szeretem, hogy a pesti hangulatot idézi fel bennem, bár nem is tudom miért, talán a pizza teszi, mert hogy itt végre élvezni lehet ezt a bizonyos tésztát. A kiszolgálók igazán jófejek, s ez az én számból de még a gondolataimban is nagy szó, bár amióta visszajöttem ide legutóbb, eléggé sokat fejlődtem kedvesség terén. Ki tudja mi ennek az oka; azért nem kell megijedni, nem viszem túlzásba.
- Igen? Jaa... állítólag valami lazacképű nézte ki magának a kérót, én még nem láttam, de ha nem is lesz százhúszszázalékos, akkor nem is fogom. Nem érek én rá a 'lehet' kategóriásokra - a most lévő kiszolgáló, ki a pult mögött áll, s éppen a rendelésemet várjuk, hogy kész legyen, az eladó vagy kiadó házamról kérdezz. Vannak olyan különleges kiválasztottak, akik tisztában vannak azzal, hogy már nem kell s meg szeretnék szabadulni tőle, bár ez nem éppen a megfelelő szó rá. Még mindig fontos nekem, csak már nem úgy, ahogy akkor, amikor beköltöztem. Talán soha nem kellett volna megvennem, tutifix, hogy el van átkozva azaz épület.
- Ja, nekem mondod!? Rengeteg hibbant járkál itt, pedig azt hittem, hogy Pest után már nem érhet meglepetés. Hát tévedtem - grimaszt is vágok, meg vigyorgok is egyet, a pizza időközben elkészült, tálcára fel, fizetek, tálca el, köszönés, s hely keresés. Hétvége van, vasárnap este, s mivel a holnapi hétfő még a hosszú hétvégébe beletartozik, így vannak vendégek szép számmal. Ó!
- Na mi van, Vane, veled is össze lehet futni a faluban? Mondd, hogy hiányoztunk! - a sok párnás helyen ül, s a mellette levő szintén párnás hely szabad, így gyorsan becsusszanok oda. A legjobb hely a Gyorsétteremben! Fenék a párnára, tálca az asztalra, baloldalon az eridonos, Bálint szeme a pizzán. Végre! - Imádlak! - érzelemmentes mély hangszín, ami éppen szerelmet vall a pizzának, igen, that's me. Bevalljam? Van bennem egy kis vicodin, na, nem tehetek róla, beleszállt a számba csak úgy magától, hihetetlen, mi? Én is így néztem, de hát makacs jószágok ezek a bogyók, bizony!
Na együnk, Botond.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. augusztus 28. 23:52
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. november 3. 11:00 Ugrás a poszthoz

HALLOWEEN, 3. csapat;

Valami őrületes nagy homály veszi körbe a jelentkezésemet meg az ittlétemet, de itt vagyok, mi vagyunk a harmadik csapat. Érdekes, név szerint nem is tudtam behatárolni senkit, aztán arccal hirtelen minden összeállt. Szocializálom magamat. A gyülekező pontnál már mindenki a helyén, csak én késtem el, szokásosan volt egy kis gyors elintézni valóm, de már be is mutatkozom, egyszerre mindenkinek; az ikrekkel kézfogás, a szintén mestertanonc pedig kap egy kis hátraveregetéses üdvözlést, az egyetlen nő köztünk meg egy kézcsókot. Udvarias lettem és szociális, mit tartogat még a nap, kezdek félni.

Séta, séta, Gyorsétterem. Kezdek éhes lenni egy jó nagy, hatalmas hamburgerre és sült krumplira. Na de Bálint! Nem rendelünk, én sem, hanem az asztalunkhoz leülünk, feladat, körbemenő papír és penna, és írni kéne. Három sor és zene. Gitározik.
- Én meg szavalok - jelentem ki a gitárjára, a szokásos Bálint-módon, aztán belevigyorodom mint valami tökfaragó aki éppen az eredményhirdetést várja, és írni kezdem a három sort. Zene a témakör.
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. november 21. 15:00 Ugrás a poszthoz

Blaskovits.

Ha szombat, akkor együnk hamburgert. Mert a szombat hamburger nélkül olyan, mint a péntek két pizza nélkül, a napok vicodin nélkül, az ünnepek alkohol nélkül, a születésnap hamburger és két pizza és vicodin és alkohol nélkül. Tehát szombat van, méghozzá este, egy rakat kreatív feladat után a kandalló melletti szobában, ideje lenne újból a faluba költözni, de a lényeg, hogy szombat este van, nem ettem még hamburgert, rám is fér, muszáj is, öltözzünk és menjünk! Az egész talán Pesten kezdődött, mint ahogy minden, ott a lakástól két percre lévő pizzéria volt a főhely, ahová a csóró művészdiákok összegyűltek. Most pedig minden szombaton a falatozó gyorsétterem, igazán nyerő páros: én meg a kaja, vagy az étel meg jómagam, hogy ilyen előkelően fogalmazzak. Meglehetősen más a helyszín, és mégis ugyanaz; a hangulat, a vicceskedő kiszolgálók, az emberek akik csupán enni szeretnének s magukban a kérdőjeleket felkiáltójelé tenni, igen, az étel minden problémára megoldás. Egy ruhakollekció megtervezése úgy jött létre, hogy éppen az egyik pesti étteremben ettem, néztem az arra betévedő és az ablak előtt elmenő embereket, a színeket, a hangulatokat fogadtam be a fejembe, s hirtelen a semmiből, mint derült égből polly, megszületett a terv. Siker lett. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy ne szerénykedjen Karsa, úgyse áll magának jól. Én meg erre vállat vonnék, hiszen ki szerénykedik? A képmutató, a hazug, a mindent mástól elváró emberi lény, én nem. Amit tudok, tudok, amit pedig nem, nos igen, azt is meg fogom tudni.

Ing, sál, farmer, zakó, cipő. Egyszerűség mintapéldánya vagyok szombat este, a szokásos és még tipikusabb hamburgerhez sietve. A falu egyik része kihalt, másik részén megtelt zsúfolásig embertömeggel. Ki érti ezt, s kinek számít az értelme. A falatozó gyorsétteremben nincs tömegnyomor, alig-alig vannak, többnyire egyedül ülnek egy asztalnak kávét iszogatva és valamit eszegetve hozzá, miközben az életen, az itt látható személyeken morfondíroznak, vagy a munkájukon, esetleg az óráikon. Nekem kéne az előadás kapcsán is agyalnom, ja tényleg, nem elég napközben, még most is, mert hajjaj. A pulthoz megyek, már mint régi ismerős köszönnek nekem, nem is kell mondanom mit kérek, már kapom is pár perc múlva. Addig kérdezgetnek, egy kis hülyéskedés is belefér, egy kis komolyság, újfent felmerül a ház, A Ház, meg minden egyéb. Jó ez a környék, jó ez a hely. Kész a hamburger, mindennel együtt, még szívjuk egymás vérét a kiszolgálókkal, aztán megfordulok, hogy helyet keressek magamnak, és rögvest kiszúrom hátul a kandalló melletti kis üres helyet. Falnak dőlve, édes asztal, kandalló oldalt, minden tökéletes. Odasétálok, érzelemmentességnek köszönhetően pont nem érdekel ki és mi van a helyiségben, lecsücsülök, előtte tálcát le, zakót le, kényelembe helyezem magam, előhúzom a könyvemet, Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz című könyvet, ami éppen három nappal ezelőtt érkezett egy borítékban egy levél mellett, a pesti Lilitől. Szokásunk könyveket ajánlani a másiknak, meglehetősen én jelenleg csak mágikus könyveket tudnék küldeni, de azért szerencsésen feltalálom magam. Ez a könyv pedig...ez a Grecsó...hát mit ne mondjak... bár inkább még nem mondok semmit, majd az elolvasása után, úgyis megírom a kis Lilikének az összegző véleményt, ez a szabályunk, olvasunk és kritizálunk.

A világ kiszakadt, a hamburger ízes.
Vendéglátó negyed - Karsa B. Bálint összes hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Fel