Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egyértelműen kijelenthető, hogy nem vagyok már teljes mértékben magamnál, még akkor is, ha szinte alig ittam az ujjaim között szorongatott üvegből, de tekintve, hogy egyrészt nem szoktam, na meg nagyon hosszú ideje nem is ittam, ez a hatás várható volt. Alapból nem bírja a szervezetem az alkoholt és nem szeretem, ezért is a táskám mélyén lapuló főzet, amit remélhetőleg nem felejtek majd el meginni az este végén. Zéténynek is említettem, hogy azért emlékeztessen majd rá, ha módjában áll, de elsősorban ez az én felelősségem és nem várom el tőle sem, hogy fejben tartsa.
- Persze, hogy mérges voltam. Csak élveztem az estémet egyedül, erre megjelentél és elrontottál mindent, ráadásul vizes is lettem – rosszallóan csóválom a fejem, pedig biztos akkor is épp valami roppant fontos problémámon gondolkoztam, ami akkor olyan hatalmas dolog volt számomra, ő pedig épp csak elterelte róla a figyelmem. Viszont én tényleg nem emlékszem, hogy neki lett volna valami különösebb baja, amiben tudhattam volna segíteni, leszámítva azt az egy esetet, amiben ki se kérte a véleményem, és itt is hagyott több évre, na de ezen meg próbálunk ugye túllendülni. - Aham – biccentek az ajánlatára, aztán közelebb helyezkedem hozzá, hogy rendesen belelássak a fotóalbumába. Őszintén szólva soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd fotósnak áll, bennem nagyon sok ideig úgy élt, mint a Farkas örökös, aki megkap mindent az apjától, ha akarja, ha nem. Tudtam, hogy nem akarja a házasságot, és csak így örökölhetne, mégis ez az információ nálam mindig valahogy eltűnt. Most pedig itt ül mellettem, az albumot lapozgatva, amiben az ő saját készítésű képei vannak és csak arra tudok gondolni, ahogy tekintetem a képekről arcára siklik, hogy mennyire büszke vagyok rá. Mielőtt a meghatottság könnyeket csalna arcomba, feltesz egy újabb kérdését, mire hatalmas mosollyal dőlök vissza. - Imádom minden percét. Persze, fárasztó, de… Az is velejár és… Norbi olyan jó apa, azonnal megtanult mindent, olyan jól bánik Kristóffal, és annyira jó együtt látni őket. Merlinre, bármit megtennék értük. Nagyon szeretem őket – a plafont bámulva suttogom magam elé az utolsó pár szót, kezem a mellkasomra szorítva, aztán mosolyogva pillantok vissza a férfira. Az alkohol teljesen eltompít, meg sem fordul most a fejemben, hogy ez neki hogyan eshet. - El kell jönnöd. Muszáj, kérlek. Annyira jó lenne, ha meg tudnál vele ismerkedni és több időt együtt tölteni – Kristóf is biztosan örülne neki, ha egy új emberrel találkozhatna, én meg aztán pláne. Mindenképp szeretném, ha valamikor össze tudnám őket hozni, de azért ha nem muszáj, nem hoznám a gyerekem egy csárdába.
- Tudod, milyen ez? – hirtelen állok fel a kanapéról, egyensúlyomat vesztve kissé megingok, majd megindulva lassan fel s alá kezdek járkálni a szobában, kezeimmel hevesen gesztikulálok szavaim mellé. - Gondoltad volna, hogy egyszer majd itt fogunk tartani? Gondoltad volna, amikor idejöttél? Még nem is ismertél, csak Lyra volt belekényszerítve az életedbe, én pedig minden egyes porcikámmal utáltalak, mert elloptad az első csókom. Ráadásul azt sem hagytad, hogy kerüljük egymást… Vagy az lehet én voltam. Mindegy, sok mindenre nem emlékszem, amit már csináltam. Olyan zavarodott, naiv, gondtalan gyerekek voltunk, sokszor gondolok azokra az évekre, mikor még az volt az egyetlen gondom, hogy hazamenjek-e a szüleimhez a szünetre, erre most itt vagyunk, mindketten gyerekkel, és úgy iszogatunk, mintha ismételten nem lenne semmi gondunk. Annyira szeretnék egy tökéletes életet. Talán beleunnék, talán megutálnám, de gondolj bele, egy élet zéró problémával? Ahh, ne mondd, hogy te nem érzel így néha. Vagy ne ismételnél meg pár emléket, vagy ne csinálnál valamit másképp. Biztos minden rosszat ki akarnál venni a múltadból, a múltunkból, de akkor talán nem is lennénk ma azok, akik. Vagy nem tudom. Talán… Nem tudom. De ha belegondolsz… - és itt belekezdek egy nagyon értelmetlen, érthetetlen és főképp unalmas monológba arról, hogy a rossz döntéseink is meghatároznak minket, és ezt addig fogom folytatni, míg egyszer engem megunva félbe nem szakít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Jó érzésekkel tölt el, amikor felemlegetem a múltat, legalábbis a nyaralás részét. Iza továbbra is a régi állásponton van, hogy milyen gonosz voltam. Szerintem jó móka volt így utólag is, jó, talán kicsit pofátlan, de azért nagy baja nem lett és legalább valaki foglalkozott vele, nem? Ez nagyon fontos a nőknek, hogy ne legyen unalmas az élet, hanem dobják fel a pasik valamivel a szürke hétköznapokat.
- Még vizes is, te szegény – vigyorgok, és ezt folytatom azután is, hogy játékosan, de mégsem komolytalanul megfenyeget, hogy ne merjem még egyszer elhagyni ilyen csúful. Nos, ezt mindenkinek meg merem ígérni, ahogy neki meg is teszem, hogy nem lesz ilyen még egyszer, nem kell aggódni. Ha pedig tévedek, akkor majd szólni fogok neki… jó, hát van olyan opció, hogy nem, de akkor nagyjából az életéről lehet szó, vagy a szerettei életéről. Akkor megint csak nem szólnék, de ezt most azért nem kötöm a csinos kis orrára. Még gyerek után is nagyon szexi anyuka, szóval nem hiába volt az anno, hogy szerettem, és nem hiába tudtam végre elengedni azt a tényt, hogy nem leszek az övé. Attól még jó csaj, nem igaz?
Csak hallgatom az évődést, és bevallom, kicsit el is szégyellem magam azon, hogy mennyi ideig voltam önző vele szemben. Szerencsére ellent mert mondani akkor nekem, mondjuk valószínűleg az, hogy nem volt szerelmes belém, ezt eléggé megkönnyítette. Szóval kissé szégyellem, hogy nem figyeltem rá és csak a magam boldogságát kerestem, holott ez is fura, mert végül is azért is mentem el, hogy ne legyen baja. Mindegy, azért meg kell mondjam irigylem is, hogy ilyen jó neki, mert látszik, hogy boldog az neki, ami jutott, ahová jutott.
- Persze, hogy elmegyek Iza, ez nem kérdés. Még az is lehet, hogy Norbival is normális leszek egyszer… mármint, na. Mások vagyunk ő és én, és tudod, hogy nem tudok beállni olyan könnyen bizonyos dolgok irányába. De, majd sikerülni fog biztos… főleg, ha Kristófka is segít benne – ilyet tőlem, hogy „Kristófka”, nem hiszem, hogy valaki hallott-e. De tény, mégiscsak a legjobb barátom és hiába is tagadnám, sok mindenben megváltoztam és ezek egy része tőle jön. Nem a becézés, de régebben nem bírtam volna elviselni egy kisgyereket, még ha az övé is. Megnéztem volna, aztán jött volna a „mennem kell” szöveg és lelépek. Aztán hirtelen felpattan, én pedig csak követem azzal a Zétényes félmosollyal, ami azt is jelenti, hogy érdekel, meg azt is, hogy hülyének nézem, vagy csak kíváncsi vagyok. Nem hiszem, hogy fenn fog akadni ezen, de vicces, ahogy megindul, hirtelen mozdulok utána, hogy elkapjam, de szinte azonnal visszaülök a helyemre, mert nem dől el. Pedig még alig ivott. Aztán ahogy rákezd… beharapom az ajkam, ahogy az első csókról beszél. Hát igen, legalább valamiben én voltam az első, még ha egy igen nagy szemétség is volt az egész. Megmondom őszintén, nem bánom… ebből lett az, ami most van. Márpedig ez nem semmi. Ő pedig csak mondja, mondja, filozofál az élet nehézség nélküli problémáiról. De azt hiszem kiszárad, ha nem hagyja abba, kénytelen vagyok közbelépni.
- Inkább igyál, ne filozofálj – nevetek fel. – Nem tudom Iza, hogy akarnék-e gond nélküli életet. Lyra előtt ez nekem megvolt, minden, amit csak akartam. Most jobban érzem magam és örülök, hogy ilyen utat jártam be. Van azért néhány mérföldkő, amit kihagytam volna, de összességében élek, és vannak céljaim, te is itt vagy, meg akadnak olyanok, aki felé jobban nyithatok – gondolom végig az életem, meg amiket mondott. – De miért mondtad azt, hogy gyerekem van? Túl könnyedén jött, hogy ne vegyem figyelembe – gondolkodom hangosan, és a mosoly kezd eltűnni az arcomról, a kíváncsiság annál inkább megjelenik rajta. Iza nem szokott ilyenekkel viccelődni és egy komolynak szánt monológjában hintette el. Lenne gyerekem, amiről nem tudok, ő meg igen? – Komolyan eltitkoltál előttem egy ilyen információt? A legjobb barátodtól? És amúgy sem lehet, csak jelentkezett volna az anyja, ha én lennék valaki apja. Legalább pénzért… Most hülyéskedtél ezzel, vagy tényleg tudsz valamit? Hmm? De nekem igazat mondj, én is mindig azt mondok neked – fordulok felé, most már nagyon komolyan, és érzem, hogy a gyomrom kezd egyre kisebb lenni. Úgy érzem, hogy nem hazudott, nem talált ki semmit sem azért, hogy úgy jobban hangozzon. Tud valamit… nekem gyerekem lenne, öcsém? Kitől? Jó, hát nem vagyok egy szűzkislány, szóval akadt néhány partnerem mostanában és korábban is, na de… és mi az, hogy nem mondta el?! Beszarok!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Hősnőnk komótosan eszi ebédjét. Szeret kiélvezni minden falatot. Most megteheti. Nincs rohanás a sztorik után. Nincs hajsza a legjobb riportért. Pedig ha jobban belegondol azért ez hiányzik neki. Szereti a rádiót, mert segíthet általa sok embernek. De valahol a lelke mélyén visszasírja a komoly cikkeket. A mélyen szántó tudósításokat a fontos hírekről és eseményekről. Bár azokban sem a szenzációt hajhászta. Veleje volt minden írásának. Értékes tartalmat adni az olvasóknak és hallgatóknak. Erre törekedett mindig. Nyíló ajtó zaja bontja meg a halk duruzsoló neszek monotonságát. Elektra csak futva kapja fel pillantását az épp pálcikájára csavart tésztakötegről, ám azon nyomban meg is áll a mozdulatban. Leteszi az evőeszközt és odasétál az érkező mellé, majd fojtott hangon megszólítja, miközben alig bírja fékezni arcizmait, nehogy elnevesse magát.
- Merlin szent szakállára! Mit vakaródzik azokkal a fotókkal Wright? - kérdezi tehát Elektra és tudja a másik fél biztosan fel fogja ismerni kettejük egykori közös főnökének szavajárását. Hogy honnan ismerik egymást? Munkatársak voltak. Hogy meglepi e a tény Elektrát, hogy itt látja viszont kedvenc fotósát? Egyáltalán nem. Hiszen kicsi a világ, főleg, ha az ember egy kamera lencséjén át tekint rá, vagy szavakba önti azt, ami rajta zajlik. Az újságírók és a fotósok egymásra vannak utalva. Egy jó fotó többet mond ezer szónál és rengeteget tehet a legjobb cikkhez is egy sikeresen elkapott pillanat. Ezt mindenki tudja. Nos Elektrának alkalma volt ezt saját bőrén meg is tapasztalni Nathanielnek hála. Örül, hogy újra láthatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nahát, hogy a kis Ombozi már megint viccesnek képzeli magát! A szemtelen visszavágásra úgy döntök, szavak helyett inkább csak egy rendkívül előnytelen grimasszal felelek, viszont amint szóbakerül Nelli meg azok a jó kis tragikus évek, mikor családilag tervezett elmerülni a gót szubkultúra letisztult világában, nem bírok a lelkiszemeim előtt tolongó borzalmas emlékképekkel, muszáj elnevetnem magam. Meg-megrázkódó vállakkal bontogatom a 'chewy candy'-t, aztán jelentőségteljes pillantással nézek át az asztal túloldalán viruló tökfejre.
- Na de csókolom! - vonom fel a szemöldökeimet, majd az orromat ál-sértetten felhúzva, szavaimat már a sószórónak címezve folytatom. - Ha olvasnál újságot, tudnád, hogy a szakáll manapság nagyon is divatos. A 2020-as trend szerint tehát nem hajléktalan, hanem geci stílusos vagyok. Csak mondom. Hogy tudd. Meg hogy felzárkózz.
A mondadóm végére azért csak rápillantok, méghozzá egy igen kaján vigyor kíséretében, hiszen, ha jól tudom, neki sincs épp ellenére az arcszőrzet, már ha az nem rajtam, hanem valaki máson van. Eredetileg nem akartam felhozni a témát, mert igyekszem olyan testvér lenni, aki megadja a húgainak azt az egészséges teret, amit azok amúgy is kiharcolnának maguknak, és ahelyett, hogy minden szarért, amit a világban járva róluk hallok, rivallót meg sóbálványátkot küldenék a nyakukba, inkább türelmesen kivárom, hogy akkor keressenek meg, mikor azt ők érzik jónak, és maguk hozzák fel a dolgot, legyen szó akármilyen, számomra esetleg kínos témáról is. Most viszont, így, hogy beszólt, nem bírom ki, engednem kell a jobb vállamon pöffeszkedő kisördögnek, és...
- Amúgy meg fogalmam sincs, mi bajod a szőrömmel - pislogok át ártatlanul az asztal fölött Boróra, de a számszegletében bujkáló kacér kis vigyor tudom, hogy elárul. Tudom, hogy tudja, hogy tudom. A tekintetét keresem, szuggerálom az Ombozi család nőtagjaira oly jellemző világos szempárt, és várok. Még egy pillanat, és még egy, és még egy. Aztán egyszerre elnyílnak ajkaim, és kimondom:  - Jasoné se szebb.
Úgy dobban meg a szívem, mintha egy fontos, ám mindeddig csupán egy néma, kettőnk között lappangó titokról rántottam volna le a leplet azzal, hogy kimondtam a férfi nevét. Nem tudom, hogy mi van velük, hogy egyáltalán van-e bármi is, de azt, hogy felmondott a mágustanodában, maga Jason árulta el a minap. Nem kérdezek, nem beszél - egyikük sem, így pedig nem könnyű mélyebben belelátni az életükbe.
- Mina tud Fanniról és Nádjáról - válaszolok automatikusan, mindennemű gondolkodás nélkül, és a magát éppen megadó cukorkapapíron felvidulva, széles vigyorral nézek fel Borira. Sikerült!, lelkendezik csillogva a tekintetem, pont mint egy meglett ötévesé hasonló helyzetben, egy pillanattal később azonban, mikor realizálódik bennem, mit is mondtam az előbb, ajkaimról eltűnik a vidám görbület, és homlokomat ezer helyen keresztező ráncokkal kezdem javítani magam. - Úgy értem... hogy izé, Mina, mint... mint egy nagyon jó barát tud róluk. Írország óta nem történt semmi közöttünk. Eskü. Az, hogy Fanni tud-e bárkiről is, egy nagyon jó kérdés, én azt gondolom, hogy nem. Nádja meg... - kelletlen sóhajjal vakarom meg a fejem - ...nem igazán említettem neki, hogy nős vagyok. A gyűrűmet azóta nem viselem, hogy összefutottunk a karácsonyi vásárban. Az mindent megváltoztatott. Úgyhogy ja - sóhajtok egy újabbat, már egy sokkal rövidebbet, mintha az életemben amúgy semmi sem számítana, és ezt erősítve széles mosolyra húzom a számat. - ...hamarosan valszeg tényleg megőrülök ennyi nő között.
Csak adja Merlin, hogy ne lányom szülessen, ha egyszer odajutok, mert akkor biz' isten visszakapok mindent, amit életem során elkövettem - és az koránt sem biztos, hogy tetszeni fog.
- Mit efünk? - az olvadós cukorkától majd megfulladva váltok témát aztán hirtelen, és az összegyűrt papírt az asztal közepére dobva húzok magam elé én is egy étlapot, hogy ha csak egyetlen percre is, de mögé bújhassak. Legalább addig ne kelljen találkoznom Bori megmondtam pillantásával. Pedig megmondta. Mindig megmondja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Azonnal fel sem tűnik, hogy kicsúszott a számon egy ilyen fontos információ, amit más körülmények között nem osztottam volna meg vele, valószínűleg csak a Nadiának tett ígéretem miatt, de végtére is ez tényleg már nem az én dolgom, nekik kell megoldaniuk, beszélni róla, elfogadni, megpróbálni vagy sem, bár mindenkinek könnyebb lenne, ha erről nem tudnék, így most nem lenne mit kikotyognom. Tulajdonképpen egyáltalán nem veszem észre, hogy nem csak saját magamra utaltam, mikor a gyerekről beszéltem, de ahogy folytatom gondolatmenetem, majd áttérek egy másik témára, teljesen ki is megy a fejemből a gyerek téma és mintha nem is lenne, elfelejtem. Ahogy magyarázok a kettőnk kapcsolatáról és minden rosszról és jóról, amin keresztülmentünk, nem nézek rá. A kanapé előtt sétálgatva mondom magamét, kezemben az üveggel, és csak néha pillantok rá, mikor valami nagyon fontosat akarok kiemelni. Egy idő után aztán abbahagyom végül, kifogyok a szavakból, a szám is kezd kiszáradni, az italom meg itt a kezemben, így logikusan abba kortyolok bele. Aztán félrenyelek. Gyereke van? Ezt mondtam volna? Amíg elfordulva tőle hangos köhögés közepette próbálok túlélni, az agyam az alkohol ellenére is működésbe lendül, és pillanatok alatt pörgetem végig az elmúlt fél-egy órában –mióta vagyok is itt?- elhangzottakat. Azonnal pánikba esek, egyrészt a megfulladástól, másrészt meg ahogy rájövök, hogy valóban elárultam a gyerekét, Nadia is beugrik, ezzel mindent sokkal rosszabbá téve. Elárultam. Megígértem neki, és elárultam.
- Mikor mondtam én ilyet? – Vörösödő arcom és a pánikom próbálom a köhögésemmel álcázni, szabad kezem a mellkasomra szorítva igyekszem csillapítani hevesen dobogó szívem. Ez most nem történhet meg. Az üvegtől megszabadulva túrok bele hajamba, majd krákogok még egy sort, hogy minden rendben legyen, közben már a következő hazugságon gondolkozom. - Már hogy lenne gyereked? Vagy tényleg van, csak nem akarod elmondani és így akarod leplezni előttem, hogy mégis van, de ha tetteted, hogy nincs, akkor úgy nem kell tudnom róla? – útközben belekavarodok ugyan a szavakba, de a gondolatmenetem azért még úgy-ahogy érthető talán. Muszáj elfeledtetnem vele ezt az aprócska tényt, hogy valahol, valamelyik házban, talán épp most mesél Nadia esti mesét az öt éves kislányának, aki ki tudja mit hisz az apja épp mit csinál és miért nem vele van. - Hé – kezdek bele hirtelen, hátha majd ettől a szótól mágikusan elfelejt mindent. - Ne haragudj, hogy így kezdtem az estét, mi lenne, ha ennénk? – Egyáltalán nem vagyok éhes. Konkrétan érzem, ahogy a gyomrom egyre jobban szűkül össze az idegtől, és ha most le kellene ülnöm elfogyasztani egy vacsorát, Merlinre a fürdőszobában kötök ki az este végén. Mellkasomon pihenő kezem lassan ejtem magam mellé, másikkal rögtön ráfogok a csuklómra és azt kezdem el szorongatni, és ahogy sok minden az este folyamán, most az sem tűnik fel, hogy fogaim ajkamba mélyednek, és talán ez az egyetlen jel, ami elárulhatja, hogy mennyire ideges vagyok. Előtte leszoktam erről. Legalábbis azt hittem, leszoktam. Nagyon hosszú ideig nem harapdáltam az ajkam, és egyre jobb lettem az érzéseim leplezésében, de ahogy visszatért az életembe, mintha az összes rossz szokásom visszatért volna vele, köztük ez is, amelyet talán ő ismer legjobban. Most pedig itt állok előtte, tudatlanul is elárulva magam és a titkot, amit őrizhettem pár napig. Nadia, én megpróbáltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Meglepett a gyerektéma. Én, mint apa és összejárnánk velük egy kis esti sütögetésre, vagy az oviba egy csoportba raknánk a kölyköket? Á, nem hiszem, hogy ebbe most bele tudnék-e gondolni, vagy sem. Főleg, hogy nincs is mibe, de mégis valami hátulról piszkálgatja, kaparássza az agyamat, mintha rájönnék valamire. De nem vagyok apa, és amúgy is csak tudnék róla, nem? Iza nem hiszem, hogy bármi ilyesmiről tudhatna anélkül, hogy én elmondtam volna neki. Amúgy is általában védekezek, hiszen nem akarok én másnak sem a problémája lenni, de persze nem minden esetben. Olyan sok lány nem került a hálómba, vagy csak a kellemes együttlét eltöltése végett, szóval nem is tudom, hogy mire gondolhatott. Tényleg csak elszólás, vagy valamilyen fura Izás vágyálom lehetett. A visszakérdezés utáni vörösödés már rosszat sejtes, de annyira tagad, hogy egyelőre elhiszem neki, hogy csak kitaláció az egész. Ő simán elvörösödik, ha nem akar megbántani és most pia is van benne, meg még tölt is mellé egy keveset, a biztonság érdekében. Azért megdolgozom egy kicsit, mert zavaró ez az egész helyzet, és a kisördög nem tűnt el a tarkómról, ott sutyorog, hogy nem stimmel valami.
- Én nem tudok, hogy lenne gyerekem, és biztos nem titkolnám előled. Minek? Szerintem oda lennél tőle, meg vissza, hiszen mégiscsak hasonlítana rám és hát valljuk be, nagyszerű egy kisfiú lenne, vagy kislány – vonok vállat, nem egészen értem a visszatámadást. Főleg annak tükrében, hogy ő hozta fel az egészet, én meg csak pislogok, mint fehér egér a lisztben.
- Hé? – pillantok fel rá, és csak vizslatom őt, hogy mit akar ezzel mondani. – Hogy kezdted? Nem haragszom – ingatom meg a fejem úgy, hogy „ismerlek már Iza, haladjunk tovább” fejet vágok, majd felpattanok, és újra rápillantok. Egyből feltűnik, hogy rágja az ajkát, ami viszont nem jó ómen. Így tart vissza előlem információt, egészen addig, amíg ki nem böki magából, vagy ki nem szedem belőle. Komolyan kezdek félni valamitől, amitől az sem tudom, hogy mi az. De valóban lenne egy gyerekem, amiről Iza tud? Elég nevetségesen hangzik, talán más van az egész mögött, de valami tényleg van. Fújok egy nagyot, miközben átmegyünk az étkezőasztalhoz, de nem szólalok meg. Nem, még nem. Nagyon vékony mosollyal leültetem az étkezőasztalhoz a helyére, amit ugye már előre kikészítettem, majd elénk húzom a sajttálat, ami ugye az előételünk. Kíváncsi vagyok, hogy meddig fogja bírni.
- Tudod, Eszter, az egyik bárpultos kedves ismerősöm és sikerült egy csomó sajtfélét beszereznie. Még én sem kóstoltam, remélem ízleni fog. Hol is tartottunk? – veszek magam elé a kis szedőcsipesszel pár darab sajtot, majd veszek is egy kis darabot a számba. Beszívom a sajt illatát, elrepülök arra a vidékre, ahol készülhetett és élvezem a harmóniáját az ízeknek. Csendben eszegetek és figyelem őt, kitöltök közben egy kis vörösbort mindkettőnknek… jó ízeket ad a sajtnak. Kortyolok és lassan eszek. Ha eddig nem szólalt meg, kénytelen leszek egy kicsit segíteni az ügyemben, pedig végig figyeltem őt, a mozdulatit, a szemeit, hátha elárul még valamit.
- Szóval. Elmondod? – emelem fel a szemöldökeim, mert így még jobban bele tudok furakodni a lelkébe, tudom. Ha úgy nézek, egy idő után elárulja magát, plusz talán az alkohol is ma az én oldalamra áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Csak enni szerettem volna, és nem rögtön frászt kapni, mégis, ahogy meghallom a hátam mögött felcsendülő mondatot, automatikusan összerezzenek, és azt már, hogy nem is a mondat eredeti tulajdonosa szólal meg, fel se fogom agyilag. Én csak parába vagyok állítva, és még az a szerencse, hogy a kamerám biztos fogásban van, különben bizisten, eldobnám.
Érzem, ahogy a szívem hevesebben ver, mint egy bűnbe esett gyereké, és ha valaki, én pontosan tudom, hogy milyen is az, amikor bűnbe ejtenek egy gyereket. Hogy bűnös vagyok-e, mert játszottam a játékot? Korábban azt mondtam volna, hogy nem, hiszen nem tudtam nem játszani, kényszerítettek. Ám, ahogy elmémben Cara és Nyuszi lassan eggyé olvadnak, ahogy az érzések átalakulnak, ahogy a játékszabályok módosulnak, és ahogy Nyuszi a játék része lesz, persze csak gondolatban, és én válok Cara-vá, és hogy ezt mennyire is vágyott helyességnek gondolom… azt kell, hogy mondjam, igen, én ugyanolyan bűnös vagyok. Egy rossz gyerek.
- Kicsi a világ.
Nem hittem volna, hogy a városhatár átlépésével a múltam egy szelete itt köszön majd vissza, és én azon gondolkoztam, hogy Nyuszi mennyire meglepődik majd, hogy itt vagyok, helyette őt még el sem értem, hiszen én esek egyik ámulatból a másikba. Előbb Alíz, most Elektra köszön rám, én pedig szóhoz sem jutok hirtelen. A múltunk bizonyos szakasza közös, a jelenünkben pedig számos lehetőség rejlik, ami őszinte izgalommal tölt el. Mindemellett hallottam a szerencsétlen esetről, a veszteséget ismerem, tudom, hogy mennyire megnehezíti az ember lelkét. A gyász azonban nem olyan dolog, amire évek múltán is emlékeztetni kell valakit. A gyász valami olyan, ami mindig elkísér minket, és ami mellett megtanulunk élni, elfogadjuk, nem hánytorgatjuk.
- Egyedül vagy a kislányoddal jöttél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kedvenc fotósa, mint várta összerezzen, ahogy egykori főszerkesztőjüket utánozva mögé lépett. Nem akarta a frászt hozni rá, de a helyzet annyira adta magát, hogy hősnőnk nem tudott ellenállni a kísértésnek. Kedvelte a fotós fiút. Mondhatni jóban voltak. A legkiválóbb képeket készítette, mert be tudott olvadni a tömegbe és az eseményekbe. A közös munkáik rendre címoldalon szerepeltek. Ezért most nem csak mint régi ismerősnek, hanem mint egykori kollégájának is egyaránt örül a Nathanielnek.
- Kicsi bizony! - bólint mosolyogva - De jól tájékozott valaki - jegyzi meg hamiskásan, de tréfásan és fejével az asztal felé biccent ami mellett ült mielőtt fotós barátja megjelent. A kínai egy része még mindig ott várakozik és közben megérkezett az a kis tál mézes dió is amit desszert gyanánt kért a hosszú kávéval együtt.
- Magam vagyok, a lányomra a szüleim vigyáznak. Gyere, ülj le hozzám - hívja tehát Nathanielt és némi számítással, de persze csak egészséges riporteri mennyiségűvel, arra bazíroz, hogy talán nem csak látogatóba jött a városba a nagy tudású kolléga és lesz alkalma ismét együtt dolgozni vele. De ennek a vágynak az elővezetése maradjon a beszélgetés végére.
- Mi újság veled? Hallom szép sikereket érsz el mostanában - kezdi el ha mindketten elhelyezkedtek az asztal mellett. Nem követte naprakészen nyomon a fiú sorsát miután elváltak útjaik, de néha rákeresett a nevére és nagyjából képben van a karrierjének felfelé ívelésével kapcsolatban. Úgy sejti, hogy ez viszont is így lehetett, hiszen lányáról is tud a másik valahonnan. Nem titkolta sorsát. Családjának tragédiáját ugyan nem címoldalon hozták le a lapok, de bekerült a borító alá igen előkelő helyre. Így nem meglepő, ha sokan tudnak arról, hogy megözvegyült ilyen fiatalon. Azóta azonban eltelt több mint három év, és Imola léte sem hírértékű már senki számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem tudhatja meg. Nem tudhatja meg. Nem. Nem. Nem. Bármit kell hazudnom neki, bármit kell mondanom, hogy mentsem Nadiát, egyszerűen nem szerezhet tudomást a lányáról. Kizárólag a nőnek tett ígéretem miatt védem még mindig őket, még ha én azon a véleményen is vagyok, hogy a férfinak ugyanúgy tudnia kellene róla. Ráadásul most így ebben a helyzetben nem tudom kinek az oldalára álljak teljesen, egyelőre Nadiát védem, de hogy ez mikor fog megszűnni… Abban a pillanatban, ahogy véletlenül kiejtem a számon. Tudtam, hogy nem kellett volna innom. Tudtam, éreztem, hallgatnom kellett volna az utolsó működő agysejtemre, és most nem lennék ilyen helyzetben.
- Persze, nagyon szép gyereked lenne… egyszer – biztos nagyon jó apa lehetne, ha ott lett volna a gyerekével az első pillanattól kezdve és nem évekkel később kellene vele megismerkednie, már ha erre egyszer sor kerül. Őszintén remélem, hogy nem kell még hosszú ideig őriznem Nadia titkát, mert már most sem megy. - Hol tartottunk? A képeidnél. Meg hogy mennyire élvezed a fotózást – mosollyal az arcomon terelem ismét a témát, mielőtt rákérdezne a gyerekre. Tekintetem elkapva veszek a felkínált sajtból, hogy ezzel is megkíméljem magam a beszédtől, de egyáltalán nem esik jól. Halványuló mosollyal bámulok a tányéromra, de nem tudom élvezni a sajt ízét, egyszerűen olyan, mintha fűrészpor lenne a számban. Idegesen rágcsálok, biccentve megköszönöm a bort, de egyelőre nem kortyolok bele. Mutatóujjammal körözök a pohár peremén, tekintetem a benne meglöttyenő folyadékra siklik. Érzem magamon a tekintetét, egyre feszültebb leszek tőle, szóval veszek még a sajtból, a közénk beálló csendet pótcselekvéssel töltöm ki. - Mit? – felpillantok rá, ujjam megáll a pohár szélén, másik kezem ökölbe szorul az asztal alatt, a terítő jótékony takarásában. - Nincs semmi, tényleg. Fárasztó ingázni három hely között, ennyi az egész – legyintve rendezem le a témát, de szinte látom, ahogy felteszi a következő kérdését és tovább nyomja az egész beszélgetést a gyerek felé, így jobb ötlet híján a borospoharat megragadva aprókat kezdek kortyolni. - Jársz még a Rellonba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Sok mindent hall az ember.
De ha valakinek, hát neki nem kell bemutatnom a média világát. Nyilván az első számú pletykák között mindig az ismertebb alakok szerepelnek, az olyanok, akiknek nevét ismeri a világ, mint Volkov vagy Ambrózy, akik érdekes módon mind a ketten itt kötöttek ki. Vajon valóban ártatlan a tékozló fiú? Vajon változtatott a viszonyon, melyet az Angyal lánnyal folytatott az elmúlt években bármit is, hogy tanárrá lett az egykori kviddics csillag? De aztán, ha az éppen aktuális érdekességek lecsengnek, vagy nincsenek is, akkor jönnek a kollégák. Klári lánya terhes, pedig úgy hírlik a saját neméhez vonzódik, Gábor meg a főnök lányának udvarol a jobb pozícióért. Szóval amikor éppen nem volt hír senkiről, akkor egy-egy helyen a kollégákat emlegették, és rákérdeztek, hogy együtt dolgoztunk-e, én pedig amikor visszakérdeztem, hogy miért, megtudtam sok szomorú hírt. Ilyen ez a világ. De irodai pletyka mindenhol van.
- Köszönöm.
Pillantok rá zavart hálával, és élek is a lehetőséggel, elvégre még nem ismerem ezt a várost, alig pár órát töltöttem a tanulmányozásával, így jó érzés kicsit belecsempészni az ismerőst az ismeretlen közegbe. Ha már ott a pincér, kérek magamnak pirított tésztát és fafülegombás csirkét, desszertnek pedig szintén mézes diót. Az egyik legkedvesebb édességem, de egyszerre nem tudom megenni, így jelzem is, hogy olyan edényben kérem, amiben szállítható. Mértékkel bűnözök.
- Olyasmi. Szabadúszó vagyok, és én döntöm el, hogy mikor mit szeretnék fotózni.
Van, hogy hívnak, de mondhatok nemet, van, hogy én kopogtatok az ajtón, hogy ezzel vagy azzal eladjam magam. Van, hogy jön valami független, mint ez a mostani, egy új kihívás, és olyan mértékben érdekel, hogy csak erre tudok fókuszálni. Nem azt mondom, hogy na most azt mondanák, le kell fotóznom Nyuszit, ne lennék kész megtenni, de mondhatnék rá nemet is, és ugyanúgy hívnának, mert én vagyok Nathaniel Wright.
- Sosem voltam igazán a magam ura, most én döntöm el, hogy mit akarok egy-egy naptól. Ez egy érdekes, új felfedezés. Mi vonzott ebben a helyben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kedvesen pislogva nézi a kisfiút, látható rajta, hogy szíve mélyéből fakad az a fajta rajongás, ami arcára ül. Mégis, nem akar tiszteletlen lenni, meg hát amúgy is egy édesanyával beszél, csak nem tegezheti le engedély nélkül! Így hát magázódik kapásból, amit meg is bán, mikor meglátja Laura könyörgő tekintetét.
- Oh, bocsánat, akkor tegezni foglak - nagyon furcsán érzi így magát, megszokta, hogy a tanárokkal, legyen az pár évvel idősebb mint ő, vagy dupla annyi idős, mindig magázódik, mert így adja meg a kellő tiszteletet. Szokni kell az itteni szokásokat, Franciaországban nem dívik, hogy ilyen könnyed stílust engedjenek meg maguknak. - Mmm, egy dobos tortát szeretnék kérni - felcsillannak szemei, hiszen ez a magyarok egyik igen finom különlegessége. Nem csoda, hogy odavan érte, eleve az ország gasztronómiája is igen figyelemre méltó erős fűszerhasználatáról és változatos összeállításairól. Már épp megnyugodna, hogy akkor minden apróságot megtárgyaltak, mikor a nő saját magához kéri a sütit. Lesüti a szemét egy pillanatra, de ő is érzi, hogy ilyenkor viszont már illetlenség tiltakozni. - Köszönöm - biccent egyet és szerényen elmosolyodik, hogy aztán rögtön a tárgyra térjenek és elmondja kilométeres hosszúságú tapasztalatát, ami... nincs.
- Hát ez így valóban elég rosszul hangzik... - beharapja alsó ajkát, majd kihúzza magát és lélekben felvértezi csöpp kis önbizalmát, hogy igenis kiálljon magáért. - Talán nem sokat tudok a picikről, de élsportoló vagyok. Tanultam fegyelmet, én magam is otthon voltam pár évvel ezelőttig. Sok mindent taníthatok neki én magam is. Felelősségteljes vagyok és nagyon szeretem a gyerekeket, gyorsan tanulok. Talán találhatna... Találhatnál nálam szakavatottabb és tapasztaltabb embert is, de szerintem fontos, hogy a gyerekek olyasvalakivel töltsék az idejüket, akikkel jól érzik magukat, akik értenek a nyelvükön és minden figyelmüket rájuk fordítják - monológja után ugyanolyan egyenes háttal ül, készen arra, hogy további kampánybeszédet tartson. Lehet, hogy riasztó a tudatlansága, de ha valaki azt mondja, hogy ekkor és ekkor etesse meg, mikor alszik és mit hol talál, meglepő módon roppant talpraesett, képes kivitelezni minden feladatot. Plusz biztosan vannak babakönyvek, maximum kigyúrja magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Volt kollégája elfogadja a meghívását és így együtt ülnek vissza ahhoz az asztalhoz, aminél az előbb még Elektra egymaga ebédelt. Jobban fog így már esni az étel. Társaságban mindig kellemesebb magunkhoz venni a napi  betevőt, még akkor is ha csak egy fánk és kávé az és nem egy ilyen bőséges lakoma. Erre az alatt az idő alatt már volt szerencséje rájönni, amit zöldfülű újságíróként eltöltött a lapnál, ahol később a vele szemben ülővel találkozott. - Na igen, a mi szakmánkban ez már csak így van - reflektál egyetértően, miközben villájára tűz egy falatka shiitake gombát - A jó fül és az éles szem alapkövetelmény - mosolyog a fiúra és a falat már el is tűnik a szájában. Odavan a kínai ételekért. Néha meg is főzi őket, bár azok sosem lesznek tökéletesen ugyanolyanok, mint éttermi társaik. Hősnőnk teljesen biztos benne, hogy van valamiféle titkos hozzávaló, amit nem árul el egyetlen szakács sem a kívülállóknak. Érthető is valahol ez a hozzáállás. Eközben Nathaniel megrendelt étele megérkezik így már valóban közösen falatozhatnak. - Szabadúszó mi? - nevet fel, és ettől ajka körül kedves ránc rajzolódik - Mondjuk inkább azt, hogy híres fotóművész, kis kitérővel egy lapnál - piszkálódik, ám valójában büszke, hogy neki volt szerencséje együtt dolgozni ezzel a művész úrral az alatt a pár vargabetűs év alatt. Mindig is kedvelte a fiúban a szakma iránti alázatot és a szerénységét, de amire lehet arra büszkének is kell lennie az embernek! Elektra legalábbis így gondolja. Tányérjáról lassan elfogy az étel, így áttér a desszertre. Nagy műgonddal választja ki az első szem diót, és pár pillanatig csak forgatja ujjai közt, míg végül megenné. - Az önállóság tényleg nagyon jó dolog - helyesel két szem között, melyektől már most ragadnak az ujjai így szenvtelenül, de minden hátsó szándék nélkül nyalja le őket mielőtt megtörölné a szalvétával, ami ennek a műveletnek a híján jól beleragadna a mézes mázgába - Ismerem, itt jártam iskolába, a közelben élnek a szüleim és...- kicsit elgondolkozik és ezalatt szemei elsötétülnek - Újra akartam kezdeni mindent - vallja be az igazat. Valóban tiszta lappal akart indulni. Imolával egy olyan életet felépíteni, ami ugyan hasonlít a régire, de mégis egészen más. Annak tudatában költözött Bogolyfalvára, hogy semmi sem lesz ugyanaz, hiszen nincs vele a férje és a kisfia, de ettől még lehet jó és normális mederben zajló életük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Még mindig szokatlan.
Jegyzem meg csendesen, de őszintén. Más volt, amikor láthatatlan voltam, és más most, hogy már látnak. Más úgy élni, hogy senki vagy, és sokkal kellemesebb is. Én sosem akartam igazán híres lenni, tizenhét éves koromig azt se tudtam, hogy mi akarok lenni. Addig nem ismertem mást, csak a játékot és az elhagyást, az űrt, a magányt, nem tudtam, hogy ki vagyok, bár ez utóbbira azt hiszem, még most sem sikerült teljesen rájönnöm. Talán sosem fogom megismerni magam, leginkább azért, mert nem akarom megismerni magam. A szörnyeteg csak egy kis szelete ismert előttem, annyi, hogy tudjam, egy nap, egy keserű nap, lehetőleg még mielőtt bántanám Nyuszit, véget kell vetnem az életemnek. Keserédes, de legalább felismert probléma. Én egy hiba vagyok. Bizonyosság arra, hogy Platón anno igazat mondott, és ez a világ csak egy másolata a tökéletesnek, és mivel a másolat sosem teljesen az igazi, így esnek benne hibák. születnek torz alakok, születnek gyilkosok, erőszaktevők… születnek olyan emberek, mint én. Hibák. A félszeg, kisfiús, már-már zavart mosoly, ami az arcomra ül ennek szól, a keserédes ténynek, de a velem szemben ülő inkább a kijelentésemhez társíthatja. Szokatlan a hírnév, szokatlan, hogy ismernek. Én csak egy srác voltam, mindig. Játszótárs Caranak, játszótárs Mrs. Bournaby-nak. Egy átmenet az előző után és a következő előtt. Ki tudja hány gyerekkel játszották még azt a játékot, amit velem.
- Jól áll. Az újrakezdés. Jól nézel ki.
Ez nem udvarlás, azon egyszerű oknál fogva, hogy sosem udvaroltam rendesen, nem tudom, hogyan kell csinálni. Ha megtenném, azt hiszem, Nyuszinak udvarolnék, de nem szeretném, hogy megijedjen tőlem, így inkább nem teszem. Őszinte vagyok, őszintén úgy gondolom, hogy az ismert tragédiák fényében, egy újrakezdést követően Elektra igazán jól néz ki, erős, bátor, kiegyensúlyozott, s noha még meg-megcsillan szemében a bánat, mégis boldog. Ismerem a szem szomorúságát, a magam szemében állandóan láttam. Amikor anyám nem ölelt át többé, amikor az apám hazugnak nevezett, amikor nem akartam játszani, de kellett, amikor már nem játszottak velem többet. Ismerem a szomorúságot, a rosszak is tudnak szomorúak lenni. Én a társadalom számára egy kivetett vagyok. Nem én akartam, hogy így legyen, én csak hallottam, hogy a hozzám hasonlókról amikor beszélnek, megvetően nyilatkoznak. Ha elmondanám mindazt, ami bennem van, Nyuszi undorodna tőlem. Pedig… talán… segítene beszélni róla. Talán megmenekülhetnék. De azt mondták, hogy az olyanoknak, mint én, nincs segítség. Ki kell irtani. Szusszanva pillantok fel rá, kedves, nyugodt mosolyát viszonozva.
- Csak a rádiózást csinálod, vagy belefogtál valami újba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ugye? Majd egyszer biztos lesz is, ha lesz olyan valaki, aki szeretne tőlem – nevetem el magam. Nem hiszem, hogy olyan nagy lenne a sor, hogy választani sem tudnék a potenciális „Zétény felsége és gyermekének anyja” hölgyek közül. Talán, ha egy sem van éppen, meg amúgy sem tudom, hogy fel vagyok-e készülve ilyenre. Valószínűleg nem, ha nem tudom, de fogalmam sincs, hogy akarnék-e most vállalni gyereket. Persze, ha lenne valaki, akivel már régóta együtt vagyok, biztos. Annyira nem foglalkoztatott a kérdés sohasem, mert az én kapcsolataim más természetűek voltak, hogy úgy mondjam, vagy pedig éppen lehetetlenek, gondoljunk csak a kissé becsípett drágára itt velem szemben.
- Igen, van egy pár és egészen kezdek belejönni. Bár tény, hogy sokat foglalkozom vele, emiatt is lehet, hogy egész jók. Legalábbis szerintem. A professzornak a véleménye viszont nem mindig egyezik az enyémmel – vonok vállat, de le nem veszem a szemeim róla. Valami nagyon zavar Iza viselkedésében, és ez azóta van, hogy rákérdeztem a gyerektémára. Na, mindegy, figyelem és élvezem a vacsorát, annyira nincs elájulva a drága tőle. Pedig nekem nagyon ízlik, Esztinek majd külön megköszönöm, tényleg szuper lett.
- Ühm - ingatom meg a fejemet, mert terel, folyamatosan és ez már kezd bosszantó lenni. Úgyhogy be kell váltanom kicsit aggresszívba. De előbb kérdezz, csak, hogy ne tehessem meg. - Így prefektusként? Áh,alig… - mosolyodom el, felvonva a szemöldököm,kérdő tekintettel. - ...vagy nem értem mire gondolsz “Rellon” címszóval - harapok egy újabbat,és előveszem a következő fogást. Izus választhat, jóféle ételek vannak. - Kérsz még? - ha nemet moda sajttálnak, akkor elveszem előle és hozok tisztát mindkettőnknek. Bort is töltök, ha kifogyott közben, majd mutatom neki, hogy szedjen, amit szeretne. Megteszem én is, majd leülök.
- Van valamit, amit nem mondhatsz el? Inkább mondd azt, hogy nem mondhatod el, minthogy a kaja helyett a szád szélét rágcsáld, és akkor békén hagylak. Biztos nem fontos, csak megígértél valakinek egy butaságot, vagy megint az elveid. Mit tettem megint? Beszóltam valami kis hülyének és elment hozzád sírni? Na, mindegy, ha nem fontos, csak ígéret, akkor hagyjuk, nem kérdezek. Majd te kérdezgetsz, én megválaszolgatok - kacsintok rá, felmentem őt a magam módján. vagy éppen hatok a fene nagy lelkiismeretére, hogy a legjobb barátjától titkol valami… biztosan hű, de rohadt nagy dolgot,öcsém. Aztán bolhából csinál elefántot, mint anno, számtalanszor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az idő múlása nem mindenen fogott akkorát. Ilyen többek közt a fiatal fotós mosolya. Kisfiús és félszeg. Pont mint amilyen akkoriban volt, amikor együtt dolgoztak. Elektra ajka is felfelé ível ennek láttán. - Majd megszokod. A jót amúgy is mindig könnyebb - jegyzi meg és belekortyol a kikért kávéjába, majd elfintorodik. Nem épp ilyenhez van szokva, de megteszi. Az ízlése ezen a téren nagyon kifinomult. Nem mintha másban hanyag volna, de a kávé számára szentség és ez a barna lötty, ami a poharában van konkrétan szentségtörés. Magában megjegyzi, hogy többet itt kávét, vagyis annak látszó folyékony borzalmat biztosan nem fog kérni soha. Pláne, hogy majdnem belefullad, amikor meghallja a kedves szavakat. - Ugyan, hagyd már... - mondja nevetéssel vegyes tiltakozással. Nem ad ő már effélékre. A küllemét tekintve régebben sokkal hiúbb volt. Kosztüm és blúz. Ballonkabát és kalap. Manapság megteszi a farmer és a pulóver vagy épp a nyári ruha, kardigán kombináció. Díjakat sem igazán kap hogy estélyibe bugyolálja magát és rég volt már, hogy utoljára egy nyomozás ürügyén valamilyen álruhát öltsön fel. Közben asztaltársa tereli a szót, aminek hősnőnk módfelett örül. A munkáról mindig könnyebben beszél, mint az érzéseiről, vagy a magánéletéről. - Nem csak azt. Állandó írója vagyok a helyi lapnak az Edictumnak - mondja szerényen, de a mosolya azért elégedettséget sugároz - Oké, nem egy Reggeli Próféta vagy Napi Planéta, de egyelőre tökéletes - vonja meg mosolyogva vállát - A komolyabb sztorikat, ha lesznek talán máshol adom le később - teszi hozzá amolyan kiegészítés gyanánt. Nathaniel kihallhatja szavaiból, hogy már dolgozik is pár ilyesmin, de jobb firkász annál, minthogy előre felfedje azt, hogy valójában min is ügyködik. A zsurnaliszták három alapszabályát mindenek felett igyekszik betartani. 1. Nem keveredik bele érzelmileg a sztoriba. 2. Nem hagyja, hogy elhalásszák előle a jó sztorikat és 3. Sosem bonyolódik intim kapcsolatba kollégával. Az előtt sem tette, hogy férjhez ment volna és most özvegyként sem áll szándékában. Valójában nem is gondolt férje halála óta ilyen tekintetben senkire. Imola nevelése és a gyász elvonta és lekötötte minden figyelmét. - És téged mi szél hozott éppen ide? Valami művészi dolog vagy csak újra kattintgatnál párat egy jóféle Rothstein cikkhez? - kérdezi és elbűvölő mosolyt mellékel szavaihoz. Nagyon szeretett együtt dolgozni vele és ha alkalma adódna rá szívesen megtenné újra. Természetesen akkor beavatná pár érdekes dologba és elmesélné milyen füleseket kapott mostanában. Mert bár nem volt aktív az elmúlt években, a kapcsolati hálója ilyen téren megmaradt. Szálait egy pók ügyességével vette fel újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bólogatok egy kicsit, mint aki egyetért, bár én nem tudom, hogy milyen az a jót, ő pedig nem tudja, hogy milyen az, hogy bennem mindig van rossz, mintha van olyan, amivel viaskodom, ami ellenáll. Én sosem vagyok igazán boldog, mert az érzéseim a vágyaim, olyan szinten letaglóznak és tesznek bűnössé, hogy számomra már nincs menekvés, már nincs mentsvár. Én már tudom, hogy az út végén a mostani kínjaimnál nagyobb, pusztítóbb és végtelenített fájdalom vár rám. De elhiszem, hogy a jót könnyebben megszokja az ember, és talán ha egyszerű lennék, akkor könnyen megszoknám a jót. Sosem leszek egoista. Nem mintha ez a tény annyival egyenlőbbé tenné a mérleget, mert elég csak rápakolni mindazt, amit Nyuszi jelent nekem, és olyan súlyként telepedne, hogy a mérleg serpenyője döngve érne földet, és soha többet nem lennék képes egyenesbe hozni.
- Mindenhez idő kell.
A megszokáshoz főleg, ezt tudja ő is, tudom én is. Sok mindent kellett megszoknom az életemben már, így tudom, hogy idővel minden beleolvad a hétköznapokba. Nem akartam játszani, de mást nem érdekelt, megszoktam, hogy a játék az életem része. Nem akartam olyan gyerek lenni, akit nem érint az édesanyja, de megszoktam, hogy nem teszi. Elmosolyodom a fintoron, nem nehéz észrevenni, akkor sem, ha nem vagy szakavatott.
- A Patronum kávé kínálata az egyik legjobb a kontinensen.
Bátran merem ezt mondani, mert már számos országban kóstoltam kávét, és ittam jó kávét is, mégis, valahogy az ottaninak felülmúlnak számomra minden várakozást. Igazán olyanok, melyeket az ember őszinte örömmel fogyaszt, és melyekhez szívesen tér vissza. Nem vagyok egy nagyon nagy kávézó, de ha már egy lelket megmenthetek a barna löttyös borzadalmaktól, már nyugodtabban térek nyugovóra.
- Nem mindig a legnívósabb cím rejti a legjobb sorokat.
Bölcs gondolat egy bölcstől, aki nem én vagyok. Nekem is úgy adták ez a tanácsot, és lássuk be, van benne igazság, nem is kevés. Mert valóban, néha jobb egy kevésbé ismert lapnál jelen lenni, de ott boldogan és szabadon alkotni, mint egy nagyobbnál, ahol rákötelezhetnek olyanra is, melynek a közelébe se szeretnél menni. Lehet, hogy az Edictum nem nagy lap, de nagyon sokat jelent az itt élőknek, és ez az igazán fontos.  
- Igazából egy új terület kipróbálása.
Vakarom meg kicsit az orrom vonalát, mert nem terveztem újság vagy ember mögé beállni, de érdekesen hangzik a felvetése. Akár össze is állhatnánk egy rövid időre, szigorúan szakmai alapon.
- Mivel a település várossá vált, szüksége van egy új települési arculati kézikönyvre, ennek az összeállítására kértem engedélyt a polgármester úrtól, aki nyitott volt a dologra, így most ennek köszönhetően lehetek itt.
Mert, hogy az egész fizetség nélküli, de mégsem, mert a szállásomat ők állják, noha az mégsem annyi, mint amennyi normál áron egy kézikönyv összeállítása lenne, de nekem tökéletes, mert pont erre a szabadságra van most szükségem. Az a bizonyos hab a tortán pedig, hogy egészen véletlenül Nyuszi is itt van.