Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Furcsán érzem magam, ahogy mugli ruhában cikázok végig a folyosón az emberek között. Félvállra vett hátizsákom teng-leng mögöttem, ahogy jó szokásomhoz híven gyerekes ugrándozással közlekedek a folyosón, rá se pillantva a „Ne szaladj!” táblára. Jókedvemnek az sem szabhat gátat, hogy a pocakomban elkezd kavarogni a frissen elfogyasztott árnyékfeketére sült pirítós és a körtelé.
Csak a napsütésre kiérve lassítok le, és két karomat kicsit magam elé tartva sétálok tovább csukott szemmel, miközben a hirtelen jött világosságtól pár csepp könny folyik ki szorosan lezárt szemhéjaim alól.
- Egyszer élünk egyszer nem – mondaná a belső hangom, de lelövöm számára a poént, és hangosan is elmotyogom. Két kő, egy virágágyás, és egy combnak ütköző pad után merem csak megkockáztatni a pislogást, de azért egy teljes fogsoros grimasz még mindig csücsül az arcomon.

És ekkor látom meg őket. A grimasz csodálkozó tátogássá szelídül, a szemem meg már nagyon nem csak a könnyektől csillog. Akaratlanul is megbámulom, úgy ahogy még soha senkit, és miközben felé veszem az irányt, alig figyelek oda a talajra a lábam alatt. Meg igazából úgy bármi másra. A fekete bőr szinte hívogat, hogy simítsak végig rajta, és alig bírok magammal az izgatottságtól ahogy melléérek.

- Azta – suttogom elhűlve, ahogy kinyújtom felé a kezem. A modorom azért még mindig nem hagyott el teljesen, így a megzaklatni készült motor mellett álló Dimi bácsi felé fordulok.
- Komolyan nem viccelt, és én is mehetek vele?! – majd gyorsan oda-vissza pillantva kettejük között, kibököm ami régóta kikívánkozik – megfoghatom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kellett nekem keménykedni. Legalább megtudtam, hogy nem vagyok még elég pro ahhoz, hogy ilyenekkel próbálkozzak. Pedig milyen szépen indult! Az első próbálkozásom olyan tökéletes lett, hogy el is hittem, hogy milyen egyszerű is ez. Vajon mi lehetett a hiba? Szél, vagy látási viszonyok? Nyilván az, hogy még nem vagyok tökéletesen ura a seprűnek.Szegény lányból meg palacsintát csinálok, így nem csak én kerülhetek be a gyengélkedőre, hanem más is. Mindig a vétlen áldozat szívja meg jobban, ez esetben a szerencse kivételt tett. kezd helyreállni a látásom, miközben felhúz Nóri. Mert hát persze, ki más is lehetne? Én már nem hiszek a véletlenekben, és a fülem nem sérült meg, nagyon is emlékszem a hangjára, főleg a legutóbbi beszélgetésünkre az erkélyen. Mondhatnám, hogy nem volt kínos, de nem igazán szoktam hazudni. Azóta nem is találkoztunk és nem is volt lehetőségünk sem beszélni. Igaz, valahogy nem is akartam, mert úgy jobb, ha nem zaklatjuk a másikat, ha már én voltam az, aki miatt az egész helyzet kialakult.
- Megmaradok. Örülök, hogy neked nem lett komolyabb bajod - mondom őszintén, de nem sokáig őszintézhetek, mert megsimítja az arcomat. Természetes, hogy elpirulok, ég a Bence ég, főleg, hogy még a szemeimbe is fúrja a tekintetét.
- Komolyan minden oké - talán azt nézi, hogy hazudok-e, pedig igen. Eléggé fáj sok helyen, de a szívem jobban szorít most, minthogy a fizikai részeimmel komolyabban tudjak foglalkozni. Aztán olyat kérdez, hogy megáll az a bizonyos ütő a szívemben. Ha ez nem lenne elég, még megfogja a kezeimet is, így esélyem sincs mondjuk gyorsan elrohanni. Nyilván ez lehet az oka a kézfogásnak is, gondolom.
- Márhogy izé, úgy? - őszintén megmondva az igazat, az utolsó eset óta én nem gondolkozom már kettőnkben. Elég pofátlanság lett volna mondjuk másnap odaállítani részemről, hogy "akkor minden oké, igaz?". Sóhajtok egy hangosat és lassan kihúzom a kezeim az övéi közül.
- Hát, a múltkori után én úgy voltam, hogy lezártuk és már nem akarod, amit tökre megértek, de lehet, hogy tévedtem? - harapom be most már én is az ajkaim. Ekkor eszembe jut Masa, hogy talán, ha ő itt lenne, biztos ki tudna segíteni okos dolgokkal, meg tanácsokkal. Jaja, ő még a lyukat is kibeszéli a fekete lyukból és csak egy fekete... marad. Most jó lenne, ha itt lenne, de még jobb, ha én nem lennék itt. Biztos jól el tudnának beszélgetni egymással. Karba fonom a kezeimet és szomorúan nézek Nórira.
- Szerintem nem lenne jó ötlet folytatni, vagy ilyesmi, én nem tudnék teljesen felszabadulni az előzmények miatt. De szerinted van értelme? Vagy csak miattam kérdezed? Biztos van már egy csomó pasid, olvastam az Edictumban valami ilyesmit... - vonok vállat és terelek, mint egy nagyon skilles juhász. Olyan menő juhász, aki három falu juhait egy kutyával terelgeti libasorba. Szóval nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A faluból a kastélyig vezető utat általában gyalog teszem meg, mert nem vagyok lusta dög, de ezúttal jó okom van Shadowra pattanni és felébreszteni az egész környéket a hangos burrogással. Egy 85-ös járgány nem lesz már ennél csendesebb. Illetve lehetne, mágiával, de az olyan, mintha kasztrálnám szegényt, azt meg nem tenném meg vele, hiába próbál heti rendszerességgel megölni.

Sisakomat a hónom alatt szorongatva nézelődök, seggel az ülés oldalának dőlve. Jó időnk lesz. Még akár a kertbe is kimehetünk egy csapat egészségesebb bentlakóval. Focizhatunk vagy jógázhatunk is akár. Bár a farmer nem épp a galamb-pózra lett kitalálva, de majd csinálunk egyszerűbb dolgokat, amik nem igényelnek nagy lábmozgást.
Áhh, itt is van. Úgy közeledik felém, mint egy sokkos állapotban lévő aranyhal. Zavartan nézek le magamra. Értem én, hogy vonzó vagyok, de a múltkor egészen normálisan viselkedett a csaj. Ahogy odaér hozzám, rájövök, hogy én csak útban voltam. Shadow volt rá ilyen hatással. Hát persze.
- Amíg én vezetem és hordod a sisakot, mehetsz vele, igen - bólintok a hitetlen-boldog kérdésére. - Csak semmi szoknya alá nyúlás - állok félre, hogy jobban odaférjen a járgányhoz.
Remélem, hamar túlteszi magát ezen, hogy indulni tudjunk. Az egyetemistáim zsupszkulccsal érkeznek oda tízkor, s nekünk még egy kis időbe fog telni, mire átszeljük az ország egy részét. Feltéve, hogy a motor jól viselkedik, körülbelül tízkor mi is ott kéne legyünk, csak ahhoz el is kéne indulni.
- Tessék - nyomom a kezébe a másik sisakot, aztán az enyémet felcsatolom a fejemre. Felteszem a napszemüveget is, ráküldök egy vízállósító bűbájt, s pattanhatunk is fel a szárnyas paripámra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Bármit megígérnék neki, annyira elvarázsol a motor. Apropó, lehet, hogy eddig eszembe se jutott, hogy akár én is vezethetnék, de ahogy megtiltja... Nem Masa, nem szabad.
Ha lenne bakancslistám, most felírnám rá, hogy szerezni egy motorosjogsit, de mivel nincs (és ha lenne is elhagynám) csak kiélvezem a pillanatot, és vigyorogva szalutálok.
- Kivételesen nincs rajtam szoknya - nézek Dimi bácsira, miközben körbeszaladok a motor körül, szinte folyamatosan rajta tartva a kezem.
Teljesen bezsongva állok meg végül, és veszem át a felém nyújtott bukósisakot, miközben valahogy úgy nézhetek a tanáromra mint egy a bot elhajítására váró kiskutya a gazdájára.

- Mit csináljak, hová üljek, merre megyünk, egy eldugott kis földúton sem kormányozhatok egy kicsit? - zúdítom rá a kérdésáradatomat, miközben a fejembe nyomom a kulupot, és a szíjjával babrálok. Fel sem tűnik, hogy kimondtam olyan gondolatokat amiket csak magamnak szántam, helyette lesem Dimi bácsi utasításait, mint egy... Oké, visszatértünk a kutyás hasonlathoz. Hát, akkor nagy levegő, kutyaszemek, és... - Egy iciri-picirit?

Belebújok és begombolom a farmerdzsekimet, és a táskát visszaveszem a hátamra, immár rendesen, nem csak félvállról. A mozdulatsor közben a réten ücsörgők felé pillantok, és látom, hogy bámulnak minket, mire újult erőre kap a vigyor az arcomon. Bámuljatok csak, ugye hogy nekem milyen jó?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Rendben - válaszoltam a lánynak egy mosollyal. Láttam a lénykén, hogy nagyon érdeklődő és nehéz volt megállnom, hogy ne simogassam meg, de azzal is tisztában voltam, hogy elsőre nem biztos, hogy pozitívan reagálná le a közeledésemet felé, hiszen még nem ismert, ezért is kérdeztem meg Celeastyna-t. Eszembe jutott a macskám, akit a tanulás miatt eléggé elhanyagoltam az utóbbi időben, bár ő ennek egyáltalán nem adta jelét, hiszen a nap részét még mindig alvással töltötte. Esténként azért megnyunyurgattam, de nem tudtam annyi időt szentelni neki, amennyit megérdemelt volna. Miután felocsúdtam a gondolataimból, rögtön a lányra emeltem a tekintetemet, reméltem, hogy nem vette zokon, hogy kicsit elkalandoztam. Közben a beszélgetés lényeges részre kanyarodott, ugyanis a jövőmről volt szó, így teljes energiámmal a beszélgetőtársamra összpontosítottam.
- Ez valóban nehéz kérdés... talán legszívesebben magukkal az állatokkal foglalkozni. Igaz a tanítás is érdekel... így összevetve a kettőt talán az lenne a legjobb, ha közvetlenül az állatokkal foglalkozhatnék - jutottam egy kis hezitálás után dűlőre. Közben megkaptam Celeastyna-tól az ajándékomat, amelynek nagyon örültem. Miután végighallgattam a lány tanácsát, rögtön kinyitottam a dobozkát és kivettem belőle a gyöngyvirágot.
- Ó, ez csodaszép! Nagyon köszönöm! - forgattam az ujjaim közt a virágot, amelyen bizonyos időközönként megcsillant a fény és ez még varázslatosabbá tette. Eltartott egy kis ideig, mire kiámuldoztam magam, nem csupán az ajándéknak örültem, kicsit meghatódva éreztem magam attól is, hogy Celeastyna egyáltalán hozott nekem valamit.
- Visszatérve a témára, nehéz eldöntenem, melyik állatokkal való szakmát kéne választanom... tudnál ajánlani pár lehetőséget? Kicsit belekavarodtam az egészbe - mondtam neki pironkodva, hiszen kicsit kellemetlenül éreztem magam attól, hogy ennyire felkészületlen voltam a témát illetően, de emellett tisztában voltam azzal, hogy Celeastyna sokkal tájékozottabb volt nálam, és végül is azért találkoztunk, hogy segítsen a döntésem meghozatalában.
- Az egyetemről mi a véleményed? Érdemes lenne belekezdenem? Nem vagyok ellene a tovább tanulásnak - tettem fel a kérdésemet, miközben hol a virágra, hol pedig a lányra emeltem a tekintetemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az elmúlt két nap felért a rémálommal. Egy hosszú, de titkolni kötelező rémálommal, ami egyre inkább kezdi roncsolni Merse elméjét. Két nappal ezelőtt az erdő szélén sétálgatott, amikor egy édes dorombolásszerű hangot hallott egy nagyobb kőtömb mellől. Hallotta, hogy az erdőben érdekes lények lakhatnak. Ami viszont azóta sem fér a fejébe, hogy akkor miért is kell kiskorúakat tanítani emellett a veszélyes hely mellett. Nem tudjuk. És nem is érthetjük. Legalábbis Merse nem érti. Természetesen, ez most eszébe sem jutott, csak hogy valami nagyon aranyos simogatja a fülét, így el is indult a kő felé, ahol meglátta a szőrös kis szörnyeteget, ami szirén módjára csalogatta magához bájos kis „purrogásával”. Egyelőre nem is mesélném tovább, mert most nem ezért vagyunk itt. Hanem azért, mert Merse ezzel a szörnyeteggel él egy szobában napok óta. És Thomas segítségét kérte, hogy megfejthessék mi ez, és hogyan szabaduljanak meg tőle? Nem, nem sikerült, hogy az erdő mellett elengedje…
Így talpig feketében – tőle szokatlanmód – lép be a faházba. Mivel marha „divatos”, ezért bokáját mutogatja a fekete farmernadrág alól, aminek felső részét egy fekete kapucnis pulcsi takarja. A kapucni pedig kreol arcát rejti. Kezében egy fekete lepellel letakart valamit fog, amit az egyik rozoga asztalra helyez. Egy halk „purrogásra” hátra ugrik, majd izgatottan kezdi tördelni ujjait, miközben fel-alá sétál, és várja Thomast.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE
kora délután | x


Váratlanul ért a tányéromra ejtett levél tegnap az ebédnél. Ritkán kapok baglyot és a Nagyteremben még soha nem kaptam. Eridonos barátom keresett meg egy újabb lénymentés ügyén. Még valamikor télen ugye Mr. Billy-Bobról, a kedves varangyról gondoskodtunk és most itt az ideje egy újabb kisállatos kalandnak.
Uniformisban érkezem  a faházhoz. Ezt a találkahelyet ajánlottam Mersének válaszüzenetemben. Mielőtt felmászom oda, körbenézek. Tisztára, mintha valami titkos hadművelet részese lennék. Igazából az is vagyok. Ahogy felérek és belépek az ajtón, eléggé elkerekedik a szemem a srác láttán. Nem ilyen szereléshez vagyok szokva tőle.
- Szia - köszönök rá mosolyogva, majd azon nyomban a letakart akármire nézek.
- Róla lenne szó? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, rögtön a lényegre térve. Izgatott tekintetem iskolatársam és a rozoga asztal között ingázik. Próbáltam utánajárni, mivel lehet dolgunk, annak alapján, amit a levelében írt, azonban sajnos nem sokra jutottam. Ha majd látom, talán okosabb leszek. Mármint jó, okosabb az nem leszek, az nem így megy, ez csak egy mondás. Elég az hozzá, kinyitom talárom egyik szárnyát, hogy kivegyem onnan a tartójából pálcámat. Az eridonos túl érzékletesen írta le, mennyire tart ettől az akármitől, szóval valahogy úgy érzem, jobb félni, mint megijedni. El is kezdem a fejemben végigpörgetni a varázslatokat, amiket alkalmazhatok, ha bármi gond adódna, azonban mivel még nem harapta le Merse karját, tényleg nem valószínű, hogy most hirtelen megvadulna. De na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Ha a vadőr olyan aktív munkát végezne, már biztosan kiszúrta volna Timet, amint odahordta a legalább tucatnyi, félhalott fát, de se híre, se hamva nem volt. Még egy madárcsicsergés erejű kis zaj sem adott róla jelet, hogy itt élne olyan férfiember, aki a vadakat és az élővilágot vigyázza. Így a német megrázta a fejét, jelezve, hogy ő nem hisz a létezésében.
- Olyan lehet ez, mint a Jeti. Egy mugli sem látta még, de mindenki beszél róla. De ha ezért fizetik, én is ilyen munkahelyet akarok - állapította meg a német, elgondolkozva rajta, hogy bizony, ilyenért pénzt kapni biztosan nagy dicsőség. Ő örülne neki.
Blue meglepődött a medve látványán, pedig Tim időről-időre meg szokta idézni, már pusztán a chill érzésért is, amit a maci nyújtott neki. Kicsit olyan volt, mint mikor még nem részeg, de már nem józan. Jót tett a lény közelsége, még ha mások halálra is rémültek tőle.
- Persze, mindenképpen. Nem akarok szemetet kint hagyni itt, így is elég sok a mocsok a természetben. Már gondolkoztam rajta, hogy ilyesmiben végezzek önkéntes munkát. Majd ha befejeztem a sulit. - Ugyan konkrét elképzelései még nem voltak, de gondolkozott rajta, fontolgatta. Szerette volna, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, ezt pedig szerette Dustinra fogni. Talán némi része volt is benne, de nem az övé volt a felelősség.
Inkább le is guggolt, kissé morbid látványt nyújtva, de annál ügyesebben szedve le a madzagokat az összes fáról, ami éppen az útjába akadt.
- Na ugye! Akkor nekiállunk, vagy mi lesz? Ki rak egy konzervdobozt egy fára? - Tim teljesen értetlenül meredt a dobozra, majd leemelte a fáról, Bluera nézve. - Hogy haladsz a pub tervezésével?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már tegnap este is le akartam jönni a pályára, de mire összepakoltam mindent és végeztem a tanulnivalókkal, már csak titokban lóghattam volna ki a pályára, ám amióta Laura prefektus lett, igazán nem szeretnék szabályt szegni. Ő látta volna, ahogy kiszaladok játszani és a szabály szerint meg kellett volna büntetnie, ami elég furcsa lett volna, és nem én leszek az, aki kellemetlen helyzetbe sodrom. Legalábbis nem direkt, hiszen én nagyon örülök, hogy ezt is elérte. Viszont hiába voltam boldog miatta, a Navine csapatért egészen aggódtam. A csapakapitányunk elballagott és se őrzőnk, se fogónk nincs. Én alapból hajtó poszton játszom, de ha kell megtanulok én bármit, csak meccsezni tudjunk. Lehetőségből nincs sok, vagy gyorsan toborzunk még pár lelkes háztagot, vagy más házakból szerzünk embereket. Végső esetben, én megyek át egy másik csapatba, de szerintem az már teljesen más érzés. Itt a többiekért is játszom, és bár biztos vagyok benne, hogy máshol is befogadnának, mint játékost és mint embert egyaránt, de furcsa érzés lenne. Szerencsére a terelőkkel még jól állunk, de ha én átmegyek más posztra, akkor csak két hajtónk marad, amitől úgy tűnik, sehogy sincs meg a hét ember. Mindenesetre az esetleges újoncoknak tetszetős a hajtó poszt, hiszen rájuk irányul a legtöbb figyelem, mégsem múlik annyira sok rajtuk, mint a többi emberen, én pedig kész vagyok bármire a kviddicsért, még posztváltásra is. Az utolsó órám után rohantam a táskámért, amit előző este gondosan összekészítettem, és azt megragadva meg sem álltam az öltözőkig. Nagyon igyekeztem és bár nem volt senki, akivel játszhattam volna, próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy most nem a begyakorolt metódus szerint fogok dolgozni. Felkaptam a seprűm és mély levegőt véve kiléptem a tűző napra. Valamennyire mindegyik poszt vonz, de ha hajtó nem lehetek, akkor leginkább a fogó tetszik. Az őrző feladatkörét amúgy sem tudom egyedül gyakorolni, így azt mára passzoltam. Felszálltam a seprűmmel és amíg bemelegítő köröket tettem, átgondoltam mivel is lenne érdemes kezdeni. Végül arra jutottam, hogy nem állok neki rögtön cikeszt kergetni, inkább elkezdek cseleket gyakorolni. Hajtóként nem volt sokféle ilyen trükk, de például cikkcakkban repülni imádtam és egészen jól meg is tanultam. Talán a Vronszkij-műbukással kellene először megismerkednem. Sokszor láttam már és ha meg is sérülök, a gyengélkedőre csak eljutok valahogy. Elégszer ültem már seprűn ahhoz, hogy meredeken repüljek lefelé, de olyankor nem szoktam megvárni, hogy kellően közel kerüljek a talajhoz. Magasra repültem és egy nagyon mély levegő után megindultam lefelé. Menetszél csapott az arcomba, éreztem, hogy gyors lesz nekem ez a tempó, főleg elsőre, ilyen fiatalon. Még apám is előttem volt, amint idegesen a fejét rázza, mikor értesítik, hogy a gyengélkedőn fekszem és szitkozódva meséli anyámnak, bizonygatva, hogy ő előre figyelmeztetett. Egyszerűen nem sérülhetek meg, mert ők azt sikernek könyvelnék el, valószínűleg el is tiltanának. Veszélyesen közeledtem a földhöz és már csak megszokásból felrántottam volna a seprűm nyelét, de nagyobb volt bennem a dac, hiszen az nem történhet meg, hogy nem sikerül. Most van lehetőségem elrontani, a meccseken nem szabad, ott a legjobb formámat kell nyújtani. Csak centik választottak el a földtől, mire megfordítottam a seprűm. Óriási ívben kanyarodtam, a szél pedig igazán tesztelte az egyensúlyom, és hiába  kapaszkodtam erősen a nyélbe, a legésszerűbbnek mégis az tűnt, ha lelassítom az eszközöm. A sarkamat a földre tettem és hátamat is kihúztam. Lassan megálltam, majd leszálltam a seprűről és leültem a földre, miközben próbáltam csillapítani a zihálásomat. Biztos voltam benne, hogy amint a légzésem visszatér az elfogadható ütemre, újra felülök a tárgyra és addig próbálom a műbukást, amíg nem sikerül. Meglepődve vettem észre, hogy nem messze a bejáratnál landoltam, így elszaladtam az oda elhelyezett táskámig és kivettem belőle a vizem, hogy legalább ezzel is segítsek magamon és hamarabb visszaszállhassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A hét ezen napja általában laza és gyorsan véget érő nap a nő számára. Éppen ezért is volt ideje meglátogatni férjét az otthon maradt ebédjével. Általában az ilyesmit manókkal oldják meg, de most, hogy van egy kis szabad ideje, az égért se lenne hajlandó elmulasztani, hogy újra lássa kedvesét az osztályteremben. Régen ez a környezet annyira természetes volt számára. Látni, ahogy a sötét, rövid tincsek beleolvadnak a tanári asztal mögötti barna falba, vagy hogy valami csillagtérképekhez kapcsolódó lap biztos ott lapul férje kezében, vagy a közvetlen közelében. Rengeteg időt töltöttek el együtt az üres tanteremben anno. Megbeszélték a következő lépéseket, összeállították a dolgozatkérdéseket, amiket csak néha adott ki egy-egy jó barátnak, s ott voltak azok a néhány pillanatnyi furcsa összenézések is, amik talán tudat alatt előjelei voltak szerelmüknek.
Jó is volt Lalának egy kis nosztalgia, meg néhány édes csók, azonban nem akart sokáig maradni, zavarni kedvesét a munkában, így hamar elbúcsúzott, s csak egy utolsó pillantást vetett még utoljára, kíváncsiságból, hogy vajon most is találni fog-e csillagtérképet Várkonyi keze ügyében.
A kviddicspálya felé ment ki, gondolva, hogy ha már amúgy is hangulatban van, miért ne időzne el egy kicsit odakinn, ahol régen öt teljes évig nyelte a homokot, mert bizony ő aztán híres volt arról, hogy folyton leesett a seprűjéről. Ezt mostanra már kinőtte. Legalábbis Kanadában már általában fenn maradt a seprűn. Bár ez sem jelentette azt, hogy kevésbé lett volna vakmerő, inkább csak, hogy a rutin végett már képes kihozni a legjobbat a helyzetből, hogy csontjai épek maradjanak és a lába se érje a talajt meccs közbe, mert az kizáráshoz vezetne.
Meglepetésére azonban mikor odaért a pályához, nem üresen találta a játékteret. Egy fialat lányt pillantott meg, ahogy zuhanórepülésben közeledett a föld felé.
~ Csak nem Vronszkij? ~ vigyorodott el a felismeréstől a nő, s karba font kezekkel nézte, hogyan is sikerült a manőver. Emlékezett, hogy mikor régen ő tanulta, iszonyatosan félelmetesnek tűnt, pláne, mikor tényleg nekivágódott a földnek.
- Nem is volt rossz! - kiáltotta oda a lánynak, mert hát nem Lala lenne, ha csak úgy szó nélkül el tudna menni. - De a feljövetelt még gyakorolni kellene, ha így leteszed a lábad azonnal kizárnak - teszi még hozzá, mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A fűben ülve, merengtem az előző gyakorlaton, miközben idegesen rágtam a szám. Ebben csak akkor álltam meg, amikor nagyot kortyoltam az üvegemből, amit végül egy gyors mozdulattal magam mögé hajítottam. Nagyon nem tetszett nekem, ahogy a szülei intelmek beleférkőztek a fejembe és nem tudtam tőlük rendesen koncentrálni. Már igazán el kellene mondanom nekik a terveimet, különben csak rosszabb lesz és a végén annak fogok ártani, amiért csinálom ezt az egész titkolózós dolgot; a kviddicsnek. Picit összerándultam, amint meghallottam egy hangot magam mellől, de nem a félelemtől, inkább csak a meglepetés ereje miatt. Nem számítottam társra, de ha mégis akadt, akkor egyáltalán nem sajnáltam. Kezemben a seprűmmel álltam fel a földről és a nőre mosolyogtam.
- Köszönöm szépen, de nem egészen így terveztem. Nem hiába nem akarta senki megtanítani - mondtam, miután kicsit megkönnyebbültem, hogy nem akarnak elküldeni a pályáról. Közelebb léptem a hölgyhöz és felé nyújtottam az üres kezem, mintegy bemutatkozásként.
- Én Danka vagyok. Maga is játékos? - tettem fel végül a kérdést, ami azóta foglalkoztatott, hogy észleltem a jelenlétét. Igazán jól jönne egy felnőtt, aki fel tudja sorakoztatni az érveit a kviddics mellett, mert nekem még nem sikerült meggyőzni a családomat, hogy nekem ez jó. Illetve irtózatosan örülnék valakinek, aki el tudná mondani, hogyan verjek ki mindent a fejemből játék közben, vagy csak szimplán tippeket adna nekem, mert jelenleg kicsit bepánikoltam, úgy mindentől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Nem is csodálom, fiatal vagy ez pedig egy elég veszélyes mutatvány, amikor én tanultam minimum háromszor telibe kaptam a földet. - Bár akkor iszonyatosan fájdalmas élmény volt, mára már Lala számára csak kellemes múlttá törpült, ahogy minden más is a Bagolyköves Kviddiccsel kapcsolatban. Hiába volt néha csontot ropogtató ez a sport, itt lopta be magát a nő szívébe, második szerelmeként Várkonyi után.
A lány szavaira azonban szelíd mosolygása kikerekedett szemű, rémült pofára torzult s ahelyett, hogy megfogta volna a lány kezét inkább lépett egy lépést hátra.
- Merlinre mondom te lány! Még nem múltam huszonhárom, ne magázz vagy fellógatlak valahová olyan rellonossan ahogy itt szokás - a vége nem sikerült olyan komollyá, amint tervezte, mert bizony ő is elnevette magát, s bepótolva az előbbi kihagyást megrázta a lány kezét.
- Vé..Várkonyi Lala vagyok. Nagyon sokáig játszottam. Itt öt évet, Kanadában meg nagyjából egyet vagy kettőt - darálta le élete sporthoz köthető szakaszait gyorsan, majd állával a lány felé bökött.
- Benned a jövő bajnokát tisztelhetem? Aki hobbi szinten játszik, az nem szokott maga gyakorolni. - vigyorodott el. Legalábbis ez volt az ő tapasztalata. Ugyan sokat változott a csapat az öt év alatt, az emberek jöttek és mentek, ám kevesen maradtak a szakmában iskola után is. Azonban akik utána is űzték, azok javáról már lerítt az iskolában is. Persze mindig volt kivétel. Mondjuk ő. A családja nem nézte jó szemmel, a férje féltette, s a végén csak tanári szak lett belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Azt akartam elkerülni. De muszáj lesz összeszednem magam - bizonygattam már inkább magamnak, mint a nőnek. Mostanában nagyon nem érzem magam egésznek, és ez nem csak a feledékenységemből eredő furcsaság. Már egy másfél hete legalább folyamatosan ugyanazt álmodom. Anyám szipog a fejemben, ahogy apával a fejüket fogják és nem értik, hová lett az ő udvarias kislányuk, aki minden szabályt betartott és az álomhivatásában nem töri ripittyára magát. Az álmok után már nem tudtam visszaaludni, forgólodtam, de a többieket sem akartam felkelteni. Valószínűleg az előttem álló hölgy nem értette, mire is célzok azzal, hogy igykeznem kell megtanulni több mindent, de ha megkérdezi, én szívesen elmondom. Kicsit megijedtem a nő gyors mozdulataitól, azt hittem valamivel megbántottam, de nekem azt tanították, hogy minden felnőttet magázunk, amíg meg nem engedi ennek elfelejtését. Bár hozzá kellene szoknom, hogy a varázsvilágban mindenki elfogadóbb, mint a muglik között.
- Jaj, bocsáss meg a magázódásért! Akkor hozzám hasonlóan te is imádhatod a kviddicset! Milyen poszton játszottál? - kérdezősködtem tovább. A sporttal kapcsolatban mindig volt kérdésem, de ezt otthon nem tolerálták, más viszont nem jöhetett képbe, hiszen mindegyik játékos ismerősömet apa révén ismertem meg, és simán kinézem az én nyugodt apámból, hogy pálcát ránt miattam.
- Ha nem is a bajnokot, azért játékosnak szeretnék továbbtanulni, és nagy csapatban is játszani. De ez nagyon komplikált - ráztam a fejem szomorúan. Rengeteg kényszerképzetem volt azzal kapcsolatban, hogyha meg is mondom a szüleimnek és valamiért elfogadják, akkor apa közhírré téteti, hogy az ő lányának senki nem ajánlhat szerződést. Akárhová is igazolok, nekik biztosan szembe kell nézniük apám haragjával, ezért a legjobb szeretnék lenni, hogy ne csak nekem, de nekik is megérje a helyzet. Azt sem tudom, mi a jó döntés a jelenlegi esetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Fizetnek, ahogy hallottam elég jól is, mint itt mindenkinek - tettem hozzá a meglátásaim a láthatatlanná vált vadőrünk elképzeléseihez. Tényleg furcsa volt ez az egész, hiszen ha belegondolunk övé lenne a felelősség a kisebbekért is, hogy nehogy gond legyen a kastélyt körülvevő lényekkel, meg szép legyen és vigyázzunk a környezetünkre. Ehelyett még csak azt sem tudom megmondani, férfi vagy nő lehet-e. Meg mennyi idős vagy egyáltalán él-e. Jogosak ezek a Jetis dolgok, bár nekem eddig tökre eszembe se jutott. Lehet azért, mert Keve már belénk verte órán, hogy az csak a mugliknak megy legendaszámba, nekünk átlag keddi minisztériumi intézkedés.
- És még mennyi lesz. Rettenetes amit így ünnepek után mindenki megenged. Pár napja egy halom édességpapírt, félig megevett mikulást meg rohadt gyümölcsöket láttam az utcán elszórva. A falura se vigyáz senki - vontam meg a vállam, mintha ez már meg se kéne lepjen senkit. De valahol az, hiszen nem egy akkora hely, hogy ne vedd észre magad körül a káoszt. Mégsem teremt senki rendet, meg sem közelíti, pedig ez majd előbb-utóbb visszaüt. Mint a karma meg minden, semmi béke, csak a háborúk. - A természet rendben tartásában? Vagy a környezetvédelmisekkel?
A kérdésem inkább érdeklődő volt, mint bármi furcsálló. Tim jó ember, akárki akármit is mond, és amihez ő odalépett, abba tudott még 140%-ot is teljesíteni. Bár ugye ezzel a matematikusok tudnának vitázni, ahogy Bogna mondaná. Össze is kaptam pár díszt, papírt, kis fémkampót és eltört csúcsra való csillagot, majd a vadőrlak előtti kukába hordtam. A kötözős dologhoz nem hoztam semmit, amivel elvághatnám, így igen lassan haladva bogózgattam Timhez képest. - Nem tudom, de ezt a rászórt sok gemkapcsot sem igen értem - vonogattam meg a vállam, ahogy a zsebemből kihúzva mutattam miket szedtem le.
- Lassan. Mármint.... nem igazán tudom, hog kell-e ennél gyorsabbnak lenni. Nem sietek sehova, szeretném a legjobb helyet megtalálni, ahol tudod... bármit csinálhatunk. Arra gondoltam, ha lesz kedved ha megvan segíthetnél. Valami kiskertes, olyan romkocsmás dolgot találtam ki. Vannak vázlataim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- A gyakorlás sok áldozattal jár - felel, jelezve, hogy Danka nem biztos, hogy el fogja tudni kerülni a sérüléseket ha ilyen mutatványokat akar elsajátítani. Persze aztán ki tudja, lehet úgy is sikerül, elvégre minden ember más.
Miután sikerült kiküszöbölniük a magázást, mosolyogva kezd bólogatni.
- Bizony, a második szerelmem a sport a férjem után. Hajtó voltam. Nem túl különleges poszt, de ott lehetett a legtöbb izgalmat megkapni. Na és te? Milyen poszton játszol? - bár azt sejti, hogy nem őrző akar lenni a lányka ilyen földközeli mozdulatokkal, hanem inkább hajtó vagy fogó.
Danka tervei megmelengetik a nő szívét, csak a vége az, amitől elhúzza a száját. - A komplikált szóval kezdődnek az álmok szétrombolásai - figyelmeztette a lányt.
- Én csak tudom, meddig dédelgettem azt az álmot, hogy profi kviddicses leszek... aztán máshogy hozta az élet. Viszont ha te ezt akarod mindennél jobban, akkor ne hagyd, hogy elvegyék tőled. Fájni fog az út és nagyon kemény lesz. De megéri. Ritkán hálás ez a sport, de ha épp azzá válik, akkor úgy érzed a világ most lett tényleg kerek. - mosolyodott el, majd körbenézett, keresve a kvaffot, mert olyan jó volna a kezébe venni újra, kicsit dobálgatni, egyik kezéből a másikba átpasszolni. Mikor megpillantja a földön felcsillan a szeme és rögvest fel is kapja, hogy alacsony dobásokkal szórakoztassa el magát.
- Ha van időd játszhatnánk egy kicsit, jó volna - kacsint a másikra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Néha csak az a vágyam, hogy következmények nélkül széttörhessem magam a seprűn - szaladt ki a számon az őszinte vallomás. A legtöbben őrültnek tartanának emiatt, és mivel a nő sem tudja, mire célzok, valószínűleg úgy szemléli, hogy félek a sérüléstől. Attól egyáltalán nem, a szüleim reakciójától félek. És szerintem az már elég beteg, hogy félek a saját szüleimtől. Ennek tényleg véget kellene vetni, mert így nagyon nem lesz jó vége.
- Én is hajtó vagyok. Legalábbis még. A házam csapatában kicsit kevesen lettünk hirtelen, a hajtó poszt pedig a legtetszetősebb az újak számára. Még nem tudom, hogy én megtarthatom-e a posztomat, de ha nem akkor azt hiszem fogó leszek - próbáltam elmagyarázni, de valahol út közben én is belekavarodtam. Undi ez a káosz, ami mostanában körülvesz. Majdnem mindent másokért teszek, még a kviddicsben is, pedig az igazán az én helyem. Az a hely, ahol úgy igazán kiadhatok mindent, és úgy érzem, egy kicsit legalább fontos vagyok, mégis annyian akarják ezt irányítani. Mintha a többiek nem is látnák, hogy nekem ez egyszerűen jó. Mindent jobban akarnak tudni, és ilyenkor én úgy szégyellem magam, mert mérges vagyok rájuk. Tudom, hogy csak védeni akarnak, de ez már pont az ellentéte. Annyira féltenek, hogy néha én félek tőlük, holott ők nem bántanak.
- A szüleim azóta el akarnak tiltani a sporttól, amióta elkezdtem. Akkor még elviselhető volt, hiszen csak hobbiként tekintettem rá, de már félek elmondani nekik bármit a kviddicsről. A terveimről sem tudnak, pedig olyan nehéz tartanom a szám - ráztam a fejem, kicsit kétségbeesetten. Erről csak Laura és Mei tud, miután utálok erről beszélni. A legtöbben nem is vennének komolyan, vagy apáéknak adnának igazat, arra meg nekem nincs szükségem. Lalának is csak azért mertem elmondani, mert ő is elmesélte, mi történt vele. Boldogabban fedeztem fel, hogy időközben a kvaffot vette kézbe.
- Időm, mint a tenger - mosolyodtam el halványan a felvetésére. - Elszaladok neked egy seprűért - ajánlottam fel, majd válaszát meg sem várva futottam az említett tárgyért. A seprűk egymásba gabalyodva álltak az egyik sarokban. Kicsit mérges is voltam azért, hogy ki képes így itt hagyni ezeket a csodákat, de egy gyors rendezés után elő is kerítettem egy egészen szép darabot. Visszamentem Lalához, akit expedícióm során a pályán hagytam és a kezébe nyomtam az eszközt. Minden készen állt egy jó játékra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Miért van az, hogy egy ilyen hűtlen dög ilyen népszerű? Ha ott a járgány, engem mintha meg se látnának. Pedig azt hinné az ember, hogy hűde milyen menő leszek majd ettől. Francokat. Csak arra vagyok jó, hogy az emberek elkunyerálják Shadowt egy körre, meg rímánkodjanak nekem, hogy vigyem már őket, lééégysziiiii. Egy nyavajás sofőr lettem.
Nézem, ahogy rohangál, meg jól letörli róla a port olyan helyekről is, amit én nem szoktam elérni, amikor feldobom a fenekem. Adhatok egy rongyot is.
- Mögém, kapaszkodj az oldalamba, ne ess le és nem, nem kormányozhatsz sehol. - Most hogy ilyen szépen megbeszéltük, én vissza is nyomom a sisakomat a fejembe és felülök, hogy fel tudjon ülni ő is mögém. Shadow egy chopper, ezért könnyen átteheti ő is a lábát rajta, nem kell sámli.

Mivel épp azzal vagyok elfoglalva, hogy beindítsam a masinát, nem nézek szét, s majd csak a pletyka ér el hozzám teljesen elhagyva a valóság mezejét, miszerint én csajokat szöktetek meg a motrommal.
Felemelem a támasztót, berúgom a pedált, felburrog Shadow és gurulni kezdünk.
- Tedd fel oda a lábad - bökök a lábtartójára, mielőtt még a kipufogót kezdené el rugdosni nekem. Nem vicces, amikor ráolvad a cipőd talpa. Hamarosan jó kis sebességet veszünk fel, s mint a repülők a kifutópályán, taxizunk egy picit, s csak utána kezdünk el emelkedni. Ha valaki nem bírja a repülést, ezen a ponton szokta szétnyomni az ujjaival a vesémet. Remélem a lány lelkesedése kitart végig s nem fogja a sisakjába visszapakolni a reggelijét.
Egyre nagyobb sebességet veszünk fel, csak a motor búgása és a szél süvítése hallatszik. Ha ő kiabálna valamit, azt még talán meghallanám, mert a fülemhez tud hajolni, de az én szavam elveszne ebben a szélben. A kommunikálást majd megejtjük, ha leszálltunk, addigis ott van alattunk az egész világ s olykor egy-egy kacsa meg egyéb röpködő állat húz el a közelünkben. Annyira nem emelkedek fel, hogy a repülőket megzavarjuk vagy a radaron kiszúrjanak minket, de túl alacsonyan sem repülhetünk, mert akkor minden eget bambuló mugli meglátna. Nem állítanám, hogy először fordulna elő.
Jó az idő, csak a bárányfelhők takarják az eget, illetve most épp a földet alattunk, s hamarosan aláereszkedek, hogy meglessem, közeledünk-e. Még egyszer visszamegyünk a felhők fölé - kissé vizesek leszünk tőle, de hamar megszáradunk ezzel a sebességgel -, de hirtelen alábukunk. Ezt nem én csináltam.
- Shadow… - morgom a járgánynak, amint felfele próbálom húzni a kormányt, az meg kitartóan lefele mutat. A francba. Gyerünk, gyere vissza, még egy kicsit, itt nem szállhatunk le, s még egy város fölött el kell húzzunk. Néma könyörgésemet végre mintha meghallaná, vagy csak elunja a zuhanós játékát, s újra eltűnünk a földi népek elől. Remélem senki nem látott meg.

Nemsokára szándékosan és sokkal finomabban kezdünk ereszkedni s már látható lesz alattunk az ELME meg a körülötte lévő park. Körberepüljük az épületet s nagyot zuttyanva érkezünk meg a bejárat elé, pont az egyetemistáim mellé, akik köhögve, fulladozva legyezik el a port és füstöt.
- Jóó reggelt - köszönök oda, amíg várom, hogy Masa lemásszon mögülem. Lehámozom a fejemről a sisakot meg a szemüveget, s az ujjaimmal megpróbálok életet lehelni a lelapult tincseimbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Végre egy olyan délután, amikor nem zuhog az eső, vagy nincs hideg olyan nagyon. Gondoltam kimegyek kicsit levegőzni, nem gubbaszthatok mindig a csodás prefilakban. Pedig eléldegélnék ott életem végéig. És szellemként azután is. Bár szellem nem akarok nagyon lenni, mert milyen szívás lehet az idők végezetéig félig átlátszó nem szilárd halmazállapotú izének lenni? Hát remélem nem tudom meg úgy addig ameddig... soha. Inkább megeszek egy konténer bármi undi dolgot minthogy szellem legyek. Hát még a nővéremnek sem kívánom azt!
Csak magamra vettem egy nagy, fekete pulcsit, meg fekete farmert meg sportcipőt, és nyugodtan lesétáltam a rétre. A napi sminkem már kicsit elkenődött de kit érdekel?
Közben a fülesemet beraktam a fülembe, és max hangerőn üvölt a fülembe az ami épp következik. Leülök a fűbe csak úgy valahol, és pihennék, de a szemem megakad egy táncoló lányon. Igazából semmi nagy dolog nincs ami miatt felfigyeltem rá, csak táncol. Felhúzom a térdeimet, és az államat odarakom, és csak nézem. Na jó, megvan miért akadt meg rajta a szemem. Rohadt jól táncol te jó úristen. Talán nem fogja észrevenni, hogy nézem. Vagy ha észreveszi, akkor azt mondom hogy... aludtam? Nem, az lehetetlen, alvás közben hogy nézném? Mondjuk ha nyitott szemmel... jó, inkább reménykedek hogy nem vesz észre, aztán ha észrevesz, majd akkor találok ki valami magyarázatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elérkezett a születésnapom. Biztos voltam benne, hogy Majával is megünnepeljük. Az utolsó pillanatig titokban tartotta, hogy mi lesz a program, míg végül elárulta a nagy titkot - piknikezni fogunk a réten! Ennek nagyon örülök, hiszen mindig szerencsésnek éreztem magam, hogy május végén születtem, amikor már jó az idő. Merlin közbenjárására csak pár felhő van az égen, a hőmérséklet pedig megfelelő ahhoz, hogy kiülhessünk egy pokrócra.
Hogy Maja mit hoz, azt nem tudom. Titkon remélem, hogy sütött valamit, mert éhes vagyok. A magam részéről beraktam a táskámba egy könyvet, egy elbűvölt zsebrádiót, pokrócot és egy kispárnát. A zsebemben faluban vett, felbontott rágó lapul, de a táskám másik zsebében még akadhat nassolni való és egy palack víz tegnapról.
A bejáratnál várok rá, háttal a falnak dőlve. Közben az elmúlt időszakon gondolkodom. Egészen fel vagyok dobva, de még látszik rajtam külsőre, hogy megviselt ez a legutóbbi vizsgaidőszak. Legszívesebben egész nap csak aludnék, de a mai nap ugyebár különleges. Fel vagyok dobva. Főleg, hogy ma is együtt lehetünk, és nem a szokásos tanuláson lesz a hangsúly. Mert hát kettőt pislogok és itt a VAV, brutál kemény tanévem lesz, tudom én. Aztán az egész továbbtanulás, tablófotózás. Sok program, aminek még nem látom a végét... Nagyon gyorsan elteltek az évek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Izgatottan szedem egyik lábamat a másik után, balommal egy telepakolt piknikkosárral, másikban egy vékony kardigánnal. Bár az idő kellemesebb nem is lehetne így tavasszal, azért a biztonság kedvéért felkaptam a pulcsit a székem támlájáról, mielőtt elindultam volna. Már egy hete terveztem ezt a napot, és nem lehetek elég hálás az égieknek azért, hogy az esőfelhők ma elkerültek minket.
Ösztönösen mosolyodom el, amikor megpillantom Andrej falat támasztó sziluettjét a tölgyfaajtó mellett. A kosarat és a pulcsit óvatosan a lábam mellé teszem a földre, és a maradék öt lépést futva teszem meg felé, átkarolva a nyakát, lábaimat pedig ugrásból kulcsolom a dereka köré. Nevetve apró csókot nyomok az arcára, és engedek a lábaim szorításán, hogy újra két lábon álljak a talajon.
- Boldog szülinapot - suttogom.
Visszalépek a hátrahagyott kosárért és a pulcsiért, majd ujjaimat az övéibe fonva hagyom, hogy kinyissa az ajtót, és kilépjünk a rétre. Az orromat azonnal megcsapja a friss levegő, keveredve a növények, a fák és a szellő illatával. Összetéveszthetetlenül tavasz van.
- Remélem hoztad a pokrócot, mert az már az én kezemben nem fért el - sandítok fel rá, és elégedetten irányítom magunkat a rét belseje felé, néhány méterrel később pedig meg is állok, megszabadulva a kosár súlyától.
- Itt szerintem jók leszünk - pillantok körbe. Bárányfelhők és selymes zöld fű mindenhol. Igazán idilli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem kell sokat várjak, hamarosan ismerős léptek zaja töri meg a csendet. Előbb a számomra még rejtélyes tartalmú kosárkára, majd Rá pillantok. Mindig összemosolygunk, ha meglátjuk egymást. A faltól kissé előrébb lépve felkészülök arra, hogy elkapjam Őt. Láthatóan nagyon boldog ettől a naptól, és minden kétséget kizáróan készült is a jeles napra. Hamarosan az övét is ünnepelhetjük egyébként, úgyhogy már most gondban vagyok, hogy mit találjak ki neki, hogyan is múlhatnám felül a mostani találkozót.
Szorosan magamhoz ölelem, beleszimatolva a hajába, ruhájába, miközben lehunyom a szemem és visszacsókolom, kissé hosszabban az övénél. Rögtön a lényegre térve boldog szülinapot kíván, amit azt hittem későbbre tartogat.
- Köszi! - vigyorgok. Ugyan nem ő az első, de mégiscsak az egyik legfontosabb embertől hallom. Ma már többen utánam szóltak a folyosón, megveregették a vállam, meghívtak egy vajsörre a következő hétvégére, a szobatársak pedig apróságokkal is elhalmoztak.
- Hoztam mindent, ne aggódj - kacsintok rá, miközben a tökéletes helyet keressük. Egyetértően bólintok a helyjavaslatánál, le is dobom a gondosan összehajtott pokrócot, majd kiveszem a párnát és a táskát magam mellé téve helyet foglalok. Innen szép kilátás nyílik a kastélyra és az erdőre egyaránt. Növények után kutatok, de tudom jól, hogy az izgalmasabb fajtákból csak távolabb akad. Messzebb a falu egy-egy háza is kivehető még.
- Ugye kapok tortát? - nevetek izgatottan, kezemmel Maja felé nyúlva, hogy magamhoz húzhassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

A szenvedélyek furcsa dolgok, példának okáért én sem tudtam, hogy ennyire oda tudok lenni egy kétkerekű lélekvesztőért. Mikor végül elszakítom a tekintetem a motorról, hogy könyörgő szemeimet HVH-mra vezethessem, feltűnik, hogy eléggé indulhatnéka van, így nem is problémázok tovább. Mindennek megvan a maga ideje, és bár sokan talán felnevetnének, ha ezt hangosan mondanám ki, de azért igenis ismerem én is a határokat. Jó-jó, és néha ha úgy hozza az élet oda is figyelek rájuk. Jézus, itt dobálózok ilyen szavakkal mint az "élet", mi lesz a következő, a "bezzeg az én időmben"? Fú, betegre röhögné magát rajtam minden legilimentor.

Lebiggyesztem az alsó ajkam amikor kijelenti, hogy nem vezethetek, de látszat-sértődöttségem nagyjából kimerül ebben az egy másodpercben, aztán újdonsült lelkesedéssel nyomom a fejembe a sisakot, és csatolom be a szíjját az állam alatt. Egy pillanatra félrebiccentem a fejem, ahogy előrevetítem magamnak a lehetséges felszállási módokat. Csak pár pillanatnyi habozás, majd egyik kezemmel Dimi bácsi vállán megtámaszkodva rámászok az ülésre, lábaimat komikusan széttárva oldalra, eltartva a motor testétől. Az instrukcióknak megfeleően ráfogok az előttem ülő derekára, és igyekszem odafigyelni, hogy izgatottságomban ne nyomorgassam túl az oldalát.
A lábaim a V alakot megtartva lóbálódznak előre-hátra, egész addig amíg instrukciókat nem kapok rájuk vonatkozóan. Szófogadóan teszem amire kér, és kiszélesedik a vigyor az arcomon, ahogy elindulunk. Nos, észre sem vettem hogy eddig is mosolyogtam, azt hiszem ez egyelőre hozzámnőtt.

Hangosan örömködök ahogy felszállunk, és pillanatokon belül mindenki kis pici pettyé válik a mezőn. Nézelődök jobbra-balra, de igyekszem nem nagyon kidőlni, nehogy bezavarjak a motor egyensúlyába. Az út első részében tartom magam, és csak néha kiáltok fel, ha valami különösen gyönyörűt látok, és mindenképpen fel akarom rá hívni útitársam figyelmét. Aztán amikor hullámvasút-üzemmódba kapcsolunk, egyre több juhúú és vííí sikítódik Dimi bácsi fülébe. Hupsz, bocsánat. Megesik.

Kicsit csalódottnak érzem magam amikor landolunk, egy csapat idegen mellett, hiszen olyan gyorsan elrepült ez az út. Lekászálódok, a sisakot leveszem a fejemről, amitől láthatóvá válik kipirult arcom, és a széltől és siaktól kiborzosodott hajam. Beletúrok picit hátul, hogy fellélegezhessenek a hajhagymáim, miközben enyhe bátortalansággal nézek szembe a... Nem, fogalmam sincs kik ezek, csak annyit tudok, hogy egyetemisták.
- Hahó - köszönök a korábbi kiáltozásoktól kicsit karcos hangon. Körbefordulok, szemügyre veszem a hatalmas épületet, miközben magamon érzem a többiek tekintetét. Mielőtt bármit is mondhatnék, egy alsó hangon 180 centis lány lép oda hozzám, és fellelkesült arccal kezdi el borzolgatni a hajam. Talán még gügyög is egy kicsit a bemutatkozásához. Kifejti, hogy milyen szép, befonható hajam van, és mire észbekapok, már el is kezdi a két fonatot a fejem két oldalán. Csak dermedten meredek magam elé, ahogy próbálom feldolgozni az élményt, miközben az arcom láttán többen elnevetik magukat.
- Engedd el, ő ilyen, úgyis mindjárt végez - bíztatnak, és a helyzet annyira valószerűtlen, hogy visszakúszik az arcomra a korábbi vigyor egy moderáltabb, halványabb változata.
- Masa vagyok, - kezdem meg válaszomat a hirtelen érkező bemutatkozásokra, majd érzem ahogy pattan a hajgumi a fonatok végén, és két határozott kéz fordít Dimi bácsi felé.
- Na, kész. Milyen? - hallom a hangot magam mögül, ahogy Dimi bácsinak szegezi a kérdést. Kíváncsian felemelem a kezem, hogy megtapintsam a fonatot, de a lány rácsap a kezemre, amolyan "ne tedd tönkre a mesterművem" stílusban. Dozzogós arcot vágok, amit csak a néha-néha megránduló szám sarka tör meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szűnni nem akaró mosollyal az arcomon helyezkedem el a kiterített pokrócon úgy, hogy törökülésben egymással szemben ülve a térdeink éppen összeérjenek. Már hónapok óta együtt vagyunk, mégis minden találkozásunk alkalmával izgatottság fog el, és azok a bizonyos pillangók a hasamban egy pillanatra sem állnának meg a nagy repkedésben, de apa szerint ez normális. Az utóbbi időben sokat beszélgettünk Andrejről és rólam, és úgy érzem már teljesen elfogadta a döntésemet, és azt, hogy már nem vagyok kislány. A varázsvilágban már rég szavazati joggal rendelkezem, a mugli világban pedig kevesebb, mint egy hónap múlva szintén nagykorúnak számítok majd. Eljött már az ideje, hogy először tapasztaljam meg ezt az érzést, és erre apu is rájött az első sokk és veszekedés után.
Kuncogva hagyom, hogy közelebb húzzon magához, és a mellkasának dőlve hallgatom a szívverését néhány másodpercig.
- Kíváncsi vagyok, hogy én, vagy inkább a torta a felelős a kalapáló szívedért - pillantok fel mély, kiskutya-barna szemeibe, és játékos elégedetlenséggel ülök fel, közelebb férkőzve a piknikkosárhoz - Naná, hogy kapsz tortát. Már csak az a kérdés, hogy milyen sorrendben szeretnéd megkapni a meglepijeidet. Előbb együnk, főétel, desszert, netalán fordítva, vagy esetleg jobban érdekel az ajándékod? - vigyorodom el csalafintán, és várom a válaszát, elvégre az ő szülinapja, és ha először a tortáját enné meg, utána pedig a gőzölgő, saját készítésű pizzáját, akkor csak rajta áll. Nagyapa szokta mindig mondani, hogy mindegy, milyen sorrendben eszünk, úgyis egy helyre megy. És milyen igaza van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Tudja jól, hogy ilyenkor zavarban vagyok, mert még újszerű nekem egy kapcsolat. Egyébként se hiszem, hogy megfelelően ki tudom mutatni az érzéseimet iránta, pedig igyekszem. Gyakran okoz kellemetlenséget például, hogy komor arckifejezésem van akkor, amikor nem kéne. Most azonban mosolygok, mert ünnepelünk, olyankor meg sosem tudok normálisan viselkedni.
Így hát szorosan magamhoz ölelem, miután meggyőződtem arról, hogy senki nincs körülöttünk. Ezt az ösztönösen jövő kényszercselekvést még időbe telik teljesen elhagynom. Nem szeretném az iskolaújságban viszontlátni magam. Irritál, ha a magánéletemen csámcsognak. Másrészt nehéz megszoknom, hogy a házvezető-helyettesem lányával járok, ráadásul mindketten prefektusok vagyunk. Kicsit olyan érzésem van néha, mintha egyeseknek nagy elvárásai lennének a kapcsolatunkra nézve, még ha az utóbbi hónapokban javult is a helyzet. De most végre ünnepelni akarok, nem ezen rágódni.
- Szerintem mindkettő - válaszolom meg a kérdést pimasz hangnemben. - Ejha, te aztán tényleg készültél! - döbbenek le a mondatain, mialatt elszökik szorításomból és a kosár körül matat. Aminek persze örülök, mert a szívdobogáson kívül percek múlva a korgó hasamat is hallotta volna. Rövid töprengés után meg is kapja a választ.
- Először együnk rendeset, aztán jöhet a desszert. De az ajándék is érdekel... Lehet, hogy túlságosan türelmetlen leszek? Jaj, nem bírom ki! - rázom meg a fejem egy széles vigyorral az arcomon. Tetszik, hogy ma én parancsolok, de képtelenség dönteni. Azt hiszem ez rajta áll, nagyon nem tudja elrontani, hogy mivel kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nimibogyó

- Hess na! Sicc innét, te kis cukorfalat! Te is te hé ott, nem mész el onnan? Rossz kiscica! - nem azt mondom, hogy percek óta tőlem zeng a rét, ahogy a száradó macskamentaszagra körém gyűlő cicókat próbálom elhajtani, de de. Nagyhiszeműen lecuccoltam a hengerekkel, falapokkal, köteg spárgákkal, hogy majd amíg száradnak a kis levélkék még barkácsolok is cicónak pár jópofa játékot, erre a tervem dugába dőlni látszik, mert a kastély összes cirmosa, feketéje, fehére és karamellája itt sündörög a lábam körül. Megfogom a tegnap este varrt groteszk plüssegereket, és eldobom őket, hátha utánuk mennek - meg ahogy én azt elképzeltem. Nagyot sóhajtva egyenesedek ki egy percre, arcomat a nap felé fordítom, beszívom a friss, nyarat ígérő tavaszi levegőt. Elönt a békabéke, a nyugalom, meg a világszeretet, hogy aztán újra felidegesíthessem magam, amikor visszapillantva meglátom a levelek felett két miliméternyire szuszogó cirmost.

- Héha már na! - nyúlok a karjai alá, és emelem le a magaslatról. Az eldobott plüssegereket esélyem sincs egyelőre visszaszerezni úgy néz ki, ha egy pillanatra nem figyelek, rögtön megtámadják a kincsemet. Pedig ez Lysander ajándéka lesz! A múltkor nyert ajándékutalványból is szereztem neki egy haatalmas cicatornyot, de szeretnék csinálni neki egy mini akadálypályát ahol igazán kiélheti a vadászösztöneit. Hátha akkor csak minden második hajnalban támadna orvul rá az ágyról lelógó nagylábujjaimra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elégedett mosoly húzódik az arcomra Andrej döbbent szavait hallva. Naná, hogy készültem. Az óráim után rögtön a Levitába siettem, fel a konyhánkba, ahol reggel már előkészítettem a sütnivaló torta és pizza alapanyagait, és egészen háromnegyed órával ezelőttig meg sem álltam. Lisztfoltos köténnyel, és pizzatésztával a hajamban rohangáltam fel-alá, miután az első adagot odaégettem, úgyhogy minimum egy év diákja díjat kiérdemlek azért, hogy időben érkeztem, ráadásul tiszta hajjal és ruhában.
Fejcsóválva nevetek fel Andrej túljátszott izgatottságán, és a piknikkosár tetejét levéve emelem ki a kerek fekete tálcát, rajta a még meleg pizzával.
- A meglepid első fele - fordulok arccal felé, hogy lássa, mi van a kezemben - El sem tudod képzelni, mennyit szenvedtem vele, hogy kinézzen valahogy - nevetek fel. A sütés-főzés nálam valahogy mindig a szélsőségek felé megy el, csúnya, de finom dolgokat készítek, ez a pizza viszont kivételesen gusztán néz ki.
Kést és villát veszek elő, majd vigyorogva kiemelem a jéggel hűtött gyerekpezsgőt is a kosárból.
- Bár már a mugli világban is felnőttnek számítasz, azért remélem nem bánod - nyújtom felé az üveget, hogy kinyissa, amíg a pizzát szeletelem - A Levita konyhájában nem volt pezsgőspohár, úgyhogy be kell érnünk ezekkel - teszem le közénk a két üdítőspoharat.
Teljes testemmel visszafordulok az ünnepelt felé, és a fejemet a tenyeremben megtámasztva mosolyogva figyelem, ahogy a pezsgősüveggel birkózik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Olyannak tűnhetek, mint egy kisgyerek. Az előhúzott pizza látványától azon sincs időm töprengeni, hogy hogyan férhetett el ezidáig feltűnésmentesen a kosárban, főleg ha torta és meglepetés is lapul még abban. Hiába szimatolok, eddig nem éreztem az illatát. Erről minden bizonnyal tértágító bűbáj tehet, hiszen idefele jövet többször megpróbáltam kifürkészni, hogy mit is rejthet, sikertelenül. A pizza a kedvenc kajám, persze sok más étel is szoros versenyben van a címért. Egyébként meg az olasz gyökereimre emlékeztet. Ebből a gesztusból is látszik, hogy mennyire figyelmes lányt találtam magam mellé.
- Nagyon jól néz ki! - dicsérem meg Maját. Látszik az eredményen, hogy valóban dolgozott vele, szívét-lelkét beleadta. Remélem az íze is finom lesz. Nem akarom zavarni a pakolása közben, hagyom hogy kivegye az evőeszközöket, s ahogy látom, gyerekpezsgővel is készült. Hát igen, maradjuk példamutató és szabálykövető prefektusok, mégiscsak az iskola területén belül vagyunk.
- Azt hiszem eleget fogok még inni - fut végig agyamon az esedékes falubeli italozás a haverokkal, de nem tervezem szétcsapni magam. Az üveg felbontásához jó aranyvérű varázslóhoz híven pálcát veszek elő, és egy laza pöccintéssel tüntetem el a kupakot anélkül, hogy kifolyna. A kapott poharakba pincéreket megszégyenítő határozottsággal töltöm ki a pezsgőt. Hiába, az otthoni fogadónk éttermében töltött nyaraknak nagy hasznát veszem ilyenkor.
- Kettőnkre - koccintok, majd közelebb hajolva megcsókolom. Most már csak azon kell aggódjak, hogy ne repüljön bogár a kajára. Kényelmi okokból egyik kezemben a poharat, a másikban egy szelet pizzát tartok, úgy kezdek neki a lakomának. - Szóhoz se jutok... Azt hiszem most már kifújhatod magad. Minden tökéletes. Én igazán nem számítottam erre - pirulok el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke