Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kicsit előre mentem az időben, kicsit nagyon, de sosem árt tervezni. Vagyis nem is terv, csak túl sok a gondolat most a fejemben és ide-oda cikáznak, mindenféle furcsaságokat feldobva. Olyan ez, mint egy nagy katyvasz, semmit sem lehet vele kezdeni, csak hagyni, hogy menjen előre. Nem gondoltam volna sosem, hogy én megérem itt a végzős évemet, mert azt hittem, előbb válnak meg tőlem azon címmel, hogy nem vagyok jó semmire sem. És nem, azóta sem történt ilyesmi, semmi, amely miatt ha rezgett is a léc, a pakoláson kellett volna gondolkodnom. Ráadásul, a saját bálom úgy emlegetem, mintha jövő héten lenne és észre sem veszem, hogy hogyan és kiről nyilatkozom. Csak később esik le, saját nyelvemre harapok kicsit, mert szégyellem, hogy nem is vettem figyelembe, ő mit szeretne. Mármint, biztosan nem tudhatom, neki nem lenne-e más, más is elhívhatja, nem csak én, csak, hát igen, sosem tudni ilyet én meg, én, nem is tudom mire gondoltam. Szusszanok egy aprót.
- Persze… csak ha lesz kedved hozzá, meg ha le nem csapnak a kezemről – teszem hozzá halkan, utólag kicsit, mert egy kicsit talán zavarba is hoztam, nem csak magamat. Oké, ezt még gyakorolni kell, hogy előbb kérdezek, aztán tervezek. Végül is, nem lehetetlen, amit kérek, nekem jó, én boldogsággal gondolok erre. Aztán, lesz ami lesz?
 Egyelőre maradnék a jelenben, mert ez is van olyan jó, mint elképzelni egy jót. Sosem hittem volna, hogy velem ilyesmi történni fog, voltak, akik azt mondogatták, hogy azért, mert nem is a lányok, hanem a fiúk tetszenek, de ez az ő bajuk, én inkább csak béna vagyok, nem egy macsó. Most mégis, egy rettentően csinos lánnyal táncolok, lassan andalogva, remélem nekik meg csak a sütizabálás és az irigykedés maradt. Gonosz dolog, de.. ez van.
- Ennek nagyon örülök! – kicsit talán még hangosabban is sikerült, mint illene, de teljes mértékben zavarba jövök attól, amit mond. Már nincs is idekint meleg, sőt, elképesztő hőség van, félek, hogy annyira beleizzadok, hogy a kastélyig szalad a szagomtól. Szívem hevesen kapálózik mellkasomban és nem, el sem tudom képzelni, most mi lenne jobb. De azt hiszem, sosem kaptam ennél szebbet, hogy nem kell más, csak én, minden gondommal.
Táncolunk még, fogalmam sincs meddig. Talán órákig, talán csak percekig, ahogy közelebb érünk egymáshoz, csak mosolygok és mosolygok, pedig nem ittam, de részegnek érzem magam. Aztán, lassan kapcsolva lassítom le lépteinket.
- Meg fogsz fázni – mert már hűvös van, annak érzem az ujjait a sajátjaim között. Megállok végül, de nem lépek hátra, hanem, ahogy az előbbi halk szavak, úgy jön ki belőlem az, ami.
- Köszönöm a táncot – azzal sután, gyorsan, és nem is tudom hogyan, de pár pillanatra az arcára tapasztom az ajkaimat, egy apró puszira csupán, semmi több. Még ebben sem vagyok bátor. Aztán kapcsolva lépek el tőle és nem is tudom, hogy magyarázzam ezt ki.
- Bocsi… - ha még nem akart eddig felképelni, akkor a vállára terítem a zakómat, majd lassan de biztosan kísérni kezdem a kastély felé. Nem, inkább lebegek mellette. Mit csináltam? És nem, nem bánom. Többször is szeretném. Ez az este csodálatos volt, és nem tudom, mikor ébredek fel belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem tervezem, hogy amint elvégzem az alapszakot és sikerül is maradni, én kiköltözöm az Eridon tornyából. Egy az, hogy felesleges, mert fizetni kellene lakbért, azt kérni nincs pofám, dolgozni kellene mellette, de azzal se lenne gond, csak akkor még kevesebb időm lenne gyakorolni – meg olvasni, szórakozni, kalandozni – a mágiát, és annyira se menne, mint most. Az meg, igencsak kellemetlen lenne, hiszen, akkor tényleg minden robbanna. Jó lehetőség lenne kicsit szabadabban mozogni, de nem, nekem jó ott. Plusz, Petya sem örülne, őt pedig nem akarom ott hagyni.
- Tehát tényleg mindent. Akkor legjobb lesz, ha szerzel egy Földgömböt, megpörgeted és ráböksz az ujjaddal véletlenszerűen. És akkor így egyszer majd a végén, mindent is látsz – próbálok ilyen okos ötletekkel inspirációt adni neki, hátha könnyebb lesz választani akkor. Jó program ez, időigényes, de megéri. Olyan, mint azok, akik hajón dolgoznak és mindig máshol, szép helyen kötnek ki. Dolgoznak is, közben bejárnak olyan vidékeket, amelyekről néhányan hallani sem hallottak. Ez a tipikus példája a kellemest a hasznossal elvnek.  – Aaaa, értelek. Ilyen technika meg minden mentes helyre, ismerem azokat. Mármint, láttam ilyenekről filmet, akik fent élnek a hidegben őserdőkben, sivatag, épp hol. Ez tényleg érdekesnek hangzik, már csak ha azt nézed, mi mennyire máshogy élünk – mert tény, tipikus kérdés, hogyan képzeli el az ember csapvíz, áram meg ilyen megszokott dolgok nélkül az életet. Nekem lehetetlen volt, mert mindig is ebben éltem, ismeretterjesztésnek azonban tökéletes.
- Vajon vannak mágus-nomád népek? – jó kérdésem van, inkább magamnak tettem fel, hangosan. A válaszra koncentrálok inkább. – Nem tudom, szeretem a városokat, a nagyokat. Amerikába tuti, meg valami napos helyre lesülni. De nem tudom, nem szeretek múzeumokat nézni, én inkább pörgök – vagyis hát, mikor hogy jön ki, mert van az a kiállítás, amit megnéz az ember szívesen. Sok éve, nem tudom már mikor, volt egy az emberi testről Pesten, azt megnéztük csapatosan, bár még most is ráz a hideg, mióta tudom, hogy azok nem bábúk voltak, hanem valaha tényleg élő emberek.
- De elég kemény életforma, mint minden sport. Annyira nem hiszem, hogy el vagyok kötelezve érte – itt jó, itt igen, meg sikerélmény, de amúgy meg, meh. Nem tudom, nem nekem való a hivatásos, sok lenne. Mindent megkötnek, gondolom én, mint a focistáknál.
- Igen, sokat voltam a levegőben, bár nem úgy. Az egyensúly itt rajtam múlik, szóval teljesen más volt. De jobban sikerült, mint átbűvölni a poharat valamivé. Még mindig fura – mármint a mágia, de aztán csak vonok egyet a vállamon. Nem én leszek a következő nagy varázsló és ennyi az egész történet, elfogadtam. – De itt nemigen lehetek pilóta, szóval, majd akad valami. Hátha épp egy olyan, amiben több az elmélet. Vagy muglikkal foglalkozik. Nem tudom, közel van, hogy eldöntsem, csak nem tudom – megint vállat vonok, de nem húzom tovább a dolgot, mert nem annak van most az ideje, hogy szakirányt találjak.
- És amúgy, minden rendben aaaa… Thomas, ugye? Vele vagy, ha jól tudom.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nagyon vártam már, hogy kimenjünk a játszótérre Catherine nénivel, akit nagyon csíptem, mert mindig kedves volt hozzám. Valamiféle példakép volt számomra, hogy hogyan kéne kinéznem, ha elérem a felnőtt kort, meg hogy miként kéne viselkednem. Persze ezt nem mondtam meg neki, de legbelül örültem volna, ha úgy néznék ki, mint ő. Meg ő értett a divathoz is, még anyánál is menőbb cuccokat hordott, ráadásul sokkal jobb fodrásza lehetett, mert mindig szép volt a haja, és klassz frizurái voltak. Anya is járt fodrászhoz, aztán, mikor hazajött, mindig jó kedve volt, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy apának fel sem tűnt, hogy a hajasnál járt. Anyu mindig azt mondta, hogy egy nő megújul, ha fodrászhoz megy, és azt is mondta, hogy a férfiak nem dicsérik őket eléggé. Hát, nem tudom, engem, ha anya elvitt fodrászhoz, akkor utána apa mindig mondta, hogy szépike vagyok, szóval nem értem, hogy anyát miért nem vette észre. Mikor eljött a nagy nap, hogy végre kimehettünk játszani a játszótérre, rettentő izgatott lettem, és már nagyon vártam, hogy odaérjünk. Magamban elhatároztam, hogy ki fogok próbálni minden hintát, és nagyon jól fogom magam érezni. Igaz, elég cudar idő volt odakinn, de mit foglalkoztam én vele... felvettem a ruházatomra a meleg kabátom meg csizmát húztam, és már kész is voltam. Mikor eljött az idő, akkor Catherine nénit követve a többiekkel megindultuk a játszótér irányába. Mikor odaértünk, rögtön birtokba vettem a csúszdát, és vagy hat alkalommal lecsúsztam rajta. Mikor megláttam a hintát, ami épp szabad volt, gyorsan belehuppantam, majd jeleztem az illetékesnek, hogy legyen szíves meglökni.
- Catherine néni! Tessék meglökni! - kiáltottam oda vigyorogva a nőnek, majd a hinta láncaiba kapaszkodva epekedve vártam, hogy nagyokat hintázhassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehetetlennek érzi igazából ezt a jelenetet is, bármit is, ami ez után jöhet, ami történhet. Mert noha, mióta itt él, mióta megismerte, akadt sok minden, amiben közösen kalandoztak, legyen az a futós nap, vagy maga egy hétvégi kocogás, bármi, valahogy sosem mentek bele azon témákba, amely hasonlóak, mint a mostani történések. Persze, nem tagadta és leplezte, hogy mi történt vele, amikor frissen talált rá a szerelem érzése és találkoztak, hiszen a változás szemléletes volt, így beszélni is beszélt. Talán meglepte a férfit, hogy nem a lányok soraiból sikerült választani, de mivel tudta, előtte ezt főleg nem kell szégyellni, mindig örömmel mesélt, amikor volt mit, vagy épp hallgatta, hogy a kiscsalád életében mi van. Ezzel szemben, iszonyatosan mély árok került a két jelenet közé, a „két Belián” közé, mintha az, a boldog, lelkes, csillogó szemű valaki lassan eltűnne, mert valami emészteni kezdi. De beszélni fognak, kell és meg fogja hallgatni, csak most önző és a saját sikolyait hallgatja.
Mikor elapadnak a könnyek, talán még kicsit üresnek is érzi magát. Lehet ez vagy kiadós ordítás hiányzott eddig, hogy aztán minden menjen tovább. De az érzés akkor is benne van, hogy valami nem teljes, nem jó és nem lesz jó. Nem tudja megmagyarázni, mintha jósolna, vagy csak követné a történetszálat és az új fejezet tartalmát. Szipog párat, reméli, hogy csak könnyei és nem taknyanyála került még a másik vállára, amely most olyan puha, megnyugtató, mint a legtökéletesebb párna a lelki válságban lebegőknek.
- Nem tört össze, csak hiányos, hiányzik – mert semmi olyat nem írt, amely töri, csak kevés és szűk szó, de minden rendben volt, ezt érezte is belőle. Csak a bizonytalanság.
- Nem tudta megmondani, mikor jön. Szótlan. Nem lenne baj a távval, biztos elfoglalt, de nem akarok öt percenként pittyegni valamit, hogy na, na, hahó – mert valahogy erre a szintre nem süllyedt le. Történt valami, mielőtt elment, hallott ezt és azt, nem a legjobb dolgok, de elfogadta, hogy kell neki idő arra, hogy feldolgozza, aztán biztos van más feladata is, és a család. Csak jobb lenne, ha többet hallana felőle, nem lenne a fura érzés.
- Tudom, nem egészséges ennyire ragaszkodni, szeretni. Ez lesz belőle, de én ilyen selejtes vagyok – apró mosollyal nyúl a kávéért, már kevésbé remegő ujjal és nagyokat kortyol, szinte egy húzásra üríti ki, mint a vizet. – Mesélj valami szépet, kérlek – kéri, majd egyszeriben, a bögrét tartó kezét saját ölébe helyezve, visszahajtja a vállára a fejét. Már nem sír, csak még egy kicsit összeszedi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az elmúlt napokban megihletődtem, és szinte egy teljes gyerekkollekciót megterveztem. Sosem voltak még gyerekruhák a repertoáromban, szóval ez egy merőben más helyzet, egy merőben más piaci szegmens, de nagyon élveztem minden pillanatot, amit munka utána a ruhák kiötlésével műveltem. Az elmúlt két hétben amúgy is egyedül voltam, ugyanis Jason megint valami sárkánykajtatáson, vagy hol volt, és gondolom erről a mostani útról sem egyhamar tér majd vissza. Nem is baj, a ház szalad, úgy néz ki, mintha egy varró-gyilkos járt volna ott, maga után káoszt hagyva. Rendet kell raknom, és feltett szándékom, hogy ha ma nem is, de legkésőbb holnap nekilátok.
A másik nap szenvedélyem, vagyis a gyerekek viszont előrébb valók, így szívesen vállaltam be jó pár plusz órát, hogy velük legyek. Most is, mikor a játszótér felé tartunk, úgy érzem, hogy élek. Szeretem a munkám, és szeretem, hogy végül megtaláltam az utam. Ez sokkal jobb számomra, mint a szociális munka, holott az sem állt messze attól, aki én vagyok. A harsány Catherine, aki olyan harsány makacssággal védi mások érdekeit, főleg, ha azok a mások még nem képesek megvédeni magukat. Viszont nem találtam a helyem annyira, mint itt, amikor velük vagyok.
A tél vége - talán - lassanként megmutatkozik, de mivel szükség van még rá, először alaposan ellenőriztem, hogy mindenki rendesen fel van-e öltözve, és csak utána indultunk neki a kinti játszótérnek. Van az előkészítőn belül is, de ma szerettem volna, ha csak egymással játszanak a harmadikosok. Odafelé szépen, a kettes sort tartva haladtunk, elől én, hátul a kísérőtanár, mert tudom, hogy amúgy a csordaszellem erősebb lenne, meg aztán jobb is, ha ketten figyelünk ennyi kölyökre.
- Máris megyek!
Szólok mosolyogva Anabellának, akivel ma egészen megegyező vörös hajat választottam. Megigazítottam Eszter sálát, amibe valahogy teljesen belegabalyodott, és amikor a kislány elszaladt, én is elindultam a vörös kislány felé.
- Magasra, mint a múltkor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Annak ellenére, hogy a szerelmi életeinkről nem szoktunk beszélni, nem lepett meg anno sem az új kapcsolat híre, sem az, hogy most felkeresett - bár maga a helyzet, amibe került, az meglepett nyilván, merthát mit tudtam én, mi folyik egy idegen ember fejében; de az, hogy itt van, az annyira nem, örülök, hogy megkeresett. Ami pedig a párválasztását illeti - soha nincsenek előre berögződött elgondolásaim. Nálam a heteroszexualitás nem a default. Nincs default. Mindenki tabula rasa, aztán amit tesznek, éreznek, mondanak, azzal töltik meg önmagukat.
Vállamat próbálom mozdulatlan tartani, kinyúlok az egyik karommal s megragadom a tekercs törlőpapírt, amit a gyerekek szoktak használni, hogy takarítsanak fel maguk után. Odateszem Belián keze ügyébe, aztán visszatérek a párnaságomhoz. Mivel nem tudok bólogatni ilyen formámban, csak hümmögök néha egyet, hogy értem, hallgatom, hallom. Szóval nincs összetörve; ez reményt kelt bennem, aminek nem adok hangot, megtartom magamnak. Elég ha kettőnk közül csak az egyik olyan buggyant, hogy mindenben reményt lát, s mindig azt a fránya silver liningot keresi. Ég a ház, de én boldog vagyok, mert lepisili egy kutya a kerítést.
- Ne, nem is jó ötlet folyton zaklatni. Nem felejt el az ember ilyenkor írni. Ha nem ír, az csak szándékos lehet. - Valószínűleg ezt pont nem akarja hallani, de ez a helyzet.
- Lehet, hogy nem egészséges, de szerintem csak így éri meg. - A selejtes jelzőre szeretném kicsit leborítani a székéről, ám mégsem teszem, kedvesaranyos vagyok s csak bordán pöckölöm a könyökömmel. A kiürült bögréjét - meg a sajátomat is - újratöltöm, aztán visszahelyezkedek kispárnának.

Valami szépet? Szusszanósan nevetek egy aprót; merthát a szépről nekem mindig egy ember jut eszembe, róla meg nem lenne tisztességes pont most mesélnem, mikor a másik szíve töredezik, ha nincs is még összetörve teljesen.
- Tegnap apának szólítottak az ikrek - mondom aztán hirtelen, s nagyon szélesen kezdek mosolyogni. Már hallhatta sokszor, ahogy a gyerekek Dimidimidimidiminek neveznek, mindig, soha máshogy, hisz örökké az életükben voltam, csak nem ilyen kapacitásban, mint az elmúlt másfél évben. Nem is erőltettem soha, hogy változtassanak ezen, nagyon boldog vagyok csak annyival is, hogy elfogadnak a családjuk részeként, Ármin párjaként, s nem kell titokban tartsuk előttük a kapcsolatunkat. De az ikrek még kicsik, totyogók, számukra minden nap új, könnyen elfogadják a változást, s úgy látszik, mára már természetes, hogy nem csak egy apukájuk van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Igen, jó magasra! - feleltem kacagva Catherine néni szemébe nézve, miközben megindult felém, hogy meglökjön. Közben a lábaimmal dobogtam a hintán ülve, a láncba kapaszkodva, majd körbeforogtam gyorsban, hogy aztán minél sebesebben foroghassak visszafele. Szerettem szórakoztatni magam az üres pillanatokban, nehezen tudtam megülni a fenekemen, legalábbis anya mindig azt mondta...
- Később felállhatok majd a hintára és úgy is meg tetszik lökni? - kérdeztem a nőt, majd miután jól körbefontam magam a láncokkal, vettem egy nagy lendületet, és nagy ujjongások közepette tértem vissza a kezdő pozíciómba. Volt egy lány, aki nálam jóval nagyobb erőfölénnyel bírt, vele nem igazán jöttem ki, mindig a nyomomban volt, és azt várta, mikor tolhat ki velem. Persze most is engem nézett gunyoros mosollyal az arcán, miközben felült az egyik mászóka tetejére. Nem tudom, miért pont engem spécizett ki magának, mert én aztán nem tettem ellene semmit, legalábbis pont ellene biztosan nem. Vajon ma mit talált ki számomra? Homokot fog etetni velem? Nem hagytam ám magam ellene, de mivel jóval erősebb alkat volt nálam, így általában elérte a tervét velem, nem sok beleszólásom volt a dolgokba. Mondjuk eleve nehéz esetnek számított szerintem, az ilyenekre mondták mindig a szüleim, hogy ennek bizony nem volt gyerekszobája.
- Tetszik majd figyelni Helgára is? Úgy látom, csúnyán néz engem, nem akarok vele játszani - próbáltam felhívni Catherine néni figyelmét arra, hogy a lányka bizony valami rosszban sántikál. Akikkel idáig összebarátkoztam, jó fejek voltak, de nálam félénkebbek. Bezzeg, ha Panna épp itt lenne, vagy egy csoportban lennénk, akkor nagy dolgokat hajthatnánk végre, és Helga se merne nekem beszólni. Azt hintázás közben elhatároztam, hogy én bizony még mászókázni is szeretnék még, reméltem, hogy addig az emlegetett szamár talál magának valami más elfoglaltságot. Mondjuk mindig talált valami áldozatot magának, de nyugodtabb időszakokban lefoglalta magát más érdekesnek nem mondható tevékenységekkel. Közben arra gondoltam, hogy még mindig nagyon hiányoznak a szüleim, anya sokszor kivitt a játszótérre és játszott velem, apával meg főleg sétálni mentünk, vagy állatkertbe, moziba, vurstliba meg egyéb hasonló helyekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az állomástól nem messze áll meg és nyomja el a cigarettáját a kuka szélén, majd bele is pöcköli. Ráérősen nyújtózik egyet, mint aki éppen most kelt volna ki az ágyból egy kiadós alvás után, nem pedig pár perce hoppanált vissza a városkába egy kiadós megbeszélés után. Úgy az egész nap elment, délelőtt Alfreddel ivott egy kávét, mutogatta meg a mindjárt nyitásra álló bár utolsó simításait, az ebédet egyedül fogyasztotta el egy pesti étteremben, majd ment tovább, hogy egy másik élek más ügyes intézze. Mintha majdnem elhinné, hogy ő csak egy sikerre törő, arra vágyó üzletember lenne, akinek sosem kell a sötétben a szörnynek lennie. Nem lehet mindig mulatni, bár érzi, hogy mostanság kicsit többet tette, mint illik tőle és bár nem a fáradtság, jobban inkább az alkoholtolerancia hiánya sikít fel benne olykor-olykor. Mindenkinek kell gyengepont, ez az egyik, óvatosan bánik vele, de egy idő után nem érzi, csak amint mozdul, indulna haza, máshova, hogy lábai már nem engedelmesek. De most nem, a kávé utóíze ül meg ízlelőbimbóin csupán, amelyet indulás előtt kortyolt, és most hazatért lazítani. Már ha a „családi fészek” azt jelenti. Szerencsére, mostanság nem húzza ki a gyufát, bár Nairobit minden nap nyúzni tudná, egy jó éles késsel, ha beindul, ez azonban, akárhogy is nézve, a normális. Éppen elindul, amikor ismerős alakra esik kutató tekintete. Széles vigyorral indul meg utána, mert bár az arcot nem látja, ismerős maga a látvány, mintha mi se lenne természetesebb, hosszú, elnyújtott lépéseivel éri be őt, és kapja el a derekánál, hogy egy pillanat alatt pördítse maga felé, mellé.
- Hát már azt hittem so… - akad meg a szó, amint végül az arcot is meglátja. – Te nem Timi vagy – jelenti ki, de még mindig derekánál tartja a nőt. Ha jobban megnézi, nem is baj, hogy nem az, egy elismerő hümmögéssel figyeli őt, mert hát, ha Timi lenne, akkor könnyebb lenne tovább folytatnia. – Hellóka – elengedi a derekát, amit már így is kínosan hosszú ideig tartott. Hát na. Nem is ő lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Kezd egyre jobb idő lenni, aminek igazán örülök, így egyre többet tudunk mi is haladni a házzal, valamint az udvarral. Hetek teltek el azóta, hogy Erika az életem része lett, és bár nem hittem volna, hogy ilyet mondok valaha is, de már nem tudom elképzelni, hogy ne legyen az életem része. Már majdnem, hogy teljesnek mondható a történet.
Azonban a munka, az munka, és nem csak a szórakozáson szabad, hogy az eszem járjon - nem mintha bármikor is ezt előfordulhatott volna -, így ennek megfelelően haladok előre, hogy az új vasúti menetrendet leegyeztessem, illetve, hogy vegyek jegyet jövőhétre. Két napig muszáj leszek Budanekeresden lenni, egy hivatali továbbképzésen, ahol ha újat nem is tanulok, de végre szemtől szemben láthatom a miniszter úr karót nyelt titkárnőjét. Elképesztő és idegbeteg nő, aki párnaponta rivallókat küld random. A múltkor Karin, a talárosi titkárnő hívott fel sírva, hogy rekordhosszú, másfél órás rivallót kapott, a végén már attól félt, hogy bevérzik a füle a hangzavartól. Miért is történt mindez? Mert egy oldalt véletlenül kétszer másolt bele a csatolmányba. Jobb a több, mint a kevesebb. Szóval nagyon várom ezt az alkalmat, hogy meglássam, ki is ez a borzalmas boszorkány.
Ezen elmélkedésem teljesen kizárja a külvilágot, így esélyem sincs védekezni a "támadás" ellen. Sikítva, hatalmas szemekkel nézek szembe a másikkal, aki nyilván nem akar bántani, csak összetévesztett valakivel. Csak ennyi. Mégis, a szívem hirtelen hevesen ver, a bőröm riadalmamban átforrósodik, és még jó, hogy ösztönösen nem ölelem vissza, mert az eltartott kezeimben, a felfelé álló tenyereimben felcsaptak a lángok. Képtelen vagyok ezen úrrá lenni. Ahogy azon is, hogy mennyire utálom, ha hozzám érnek, ha akaratom ellenére érintenek meg. Ezért is tudom, hogy ki és miért különleges, mert aki az, annak vágyom az érintését.
- Kiváló észrevétel.
Riadtan lépek egyet hátra, ahogy szabadulok, ujjaimat összezárva oltom el a lángokat, és a két karom magam előtt összefonva, zavartan pillantok félre, majd vissza rá.
- Timi... az óvónő?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ő sem tévedhetetlen, akármennyire szereti magát annak nevezni, vagy éppen gondolni, nem mindig a tökéletes lépéseket teszi meg. Most az lett volna ugyan, hiszen a nő, akinek gondolja, ha ugyan nem is szoros, de egészen közös hangot találtak meg néha, nem kell senkinek sem kifejteni, hogy mifélét, bár már azóta a nőnek talán lett is valakije, azért az apró játékok beleférnek, mint ez, aminek szánta. De hát, nem úgy sült el, ahogy akarta, mert ugyan meglepetés volt ez, azonban nem az a fajta, amit az ember olyannyira szeret. Sőt. A sikolya pontosan azt mondja, hogy mindenre számított talán, csak erre nem, bár ez nem zavarja, nem riadt meg, csak kissé nagyobbra nyílnak a szemei és a füle cseng, hiszen egészen közel volt, amikor elkapta. Páran feléjük néznek, hogy mi a franc történik, kell-e közbelépni vagy csak jó emberek módjára, bámulni valamit és semmit sem tenni, azonban nem látnak sok mindent – vért nem, további sikolyok nincsenek, így mehet az élet tovább. Más azonban akad…
- Woah, woah – mert arcáról azonnal esik tekintete a tenyerei felé, mert ha a bőre forróságát az azt takaró rétegek miatt nem érzi, a szemei túl jók ahhoz, hogy ne lássa a lényeget. Kicsit hátrébb kapja a fejét, hosszú karjaival tartja ki, így is szinte meglegyinti a röpke, pillanatnyi forróság, vagy csak úgy érzi és elméje csapja be csupán. Elengedi, ujjai csusszannak le a derekáról és mégis, tekintete tapad az összezáródó ujjakra.
- Asszem, nem tudom mit művel civilként, nem is fontos – mert már nem. Amennyire nagy hévvel akarta köszönteni, úgy legyinti el és ennyi, dobja is félre az egészet, mert valami olyasmit látott, amely sokkalta érdekesebb. Minden képességért némán adózik, főleg annak, azért, amelyek születés óta, még ha rejtve is, de az emberben pihennek. Lehet tanulni bármit, az elemek mégis azon kategóriába tartoznak, amelytől lúdbőrzik tetőtől talpig, egyelőre a jó fajtából, látott már olyat, aki elől jobb volt menekülni. És ez a nő… Nem kér engedélyt, kinyúl, szétbontja a nagyon tiltakozó karokat, finoman veszi kezeit ujjai közé és emeli fel, hogy mutatóujjával noszogatva a finom, törékeny ujjakat, arra bírja, hogy nyissa ki tenyerét, hogy mintha ott, a marokban őrizné a lángot.
- Ez még kiválóbb – pillant fel és tekintetét fúrja a másikéba, valami izgatott villanással a sajátjaiban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

El kellene szaladnom, vagy legalábbis nagyon gyorsan elsietni, de tudom, hogy abból nagyon kellemetlen közjáték lenne. Már ez is egy nagyon kellemetlen közjáték, de az még kellemetlenebb lenne. Így hát csak állok, magam sem tudom, hogy mégis miért, és bármennyire is tiltakozom, túl gyengének érzem magam ahhoz, hogy ténylegesen ellen tudjak állni.
Az ilyen heves érzelmekre pedig maga a tűz is reagál. A szívem még mindig nagyon dobog, ezért is szorítom olyan szorosan ökölbe az ujjaimat, hogy azok már szinte elfehéredtek. A nagyon szoros fogás eredményeként a tűz nem tud előbukkanni, de érzem bőröm forróságából, hogy képes lenne máshol megjelenni.
- Még nem tudom uralni.
Suttogom kettőnk közé, mintha ez érdekelné a másikat, az ismeretlent, aki minden illem nélkül nyitja szét ujjaimat, hogy újra megpillantsa a lángokat. Hiába próbálom összezárni, én is csak nézem őket, és abban reménykedek. hogy valahogy mégis kialszik. Meg abban is, hogy nem akar a férfira támadni, hogy engem védjen. Sosem tudhatja az ember, hogy valami, ami mindig vele volt, valami, amit eleve lekorlátoztak egy rúnával, hogyan viselkedik, ha a hozzá tartozó, ha lénye többi része retteg. Más kérdés, hogy én leginkább magamtól és az esetleges következményektől rettegek.
Nem kívánom elveszíteni az állasom, sem börtönbe kerülni, sem azt, hogy Erikának vissza kelljen mennie az árvaházba, és a fenébe is, értem, beszélnem kell Hegével erről. Annyira próbáltam nem így tenni, annyira próbáltam ezt elodázni, de nem lehet. Tudom, hogy az egész miatta is van, hogy azért is nem tudok kontrollt szabni, mert nem tudom, hogy hogyan mondjam el úgy, hogy ne mondjak el mindent. Vagy, ha elmondok mindent, hogyan tudok úgy tovább élni, hogy mondjuk elveszítem. Megkeményítve magam, próbálok vele szemben szemtelen hangot megütni.
- Kiélvezkedte magát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Kinek micsoda, ő hamar túltette magát azon, míg a másik némán hordja ki a riadalmat. Talán ezt látja a tekintetében, talán azt, hogy mégiscsak fel akarná képelni, de nem akar valami szappanopera-jelenetet rendezni, mintha muszáj lenne. A lépés így jött ki, azonban az, hogy közben találkozik valamivel, olyasmivel, amely még az ő, igencsak vad és sötét világát is lenyűgözi, vér sem kell hozzá. Nem, mert még szinte ki is követeli, ugyan kellemes és cseppet sem akaratos – csak kissé, csak kicsit – mozdulatokkal, hogy láthassa, hogy engedje csak. Igen, veszélyes. A tűzzel eleve játszani, no de, ha egy irányíthatatlan erő az, még jobban. Sosem volt egészséges veszélyérzete, sosem félt, hogy megégeti magát, hogy lángok marnak jelet a bőrébe. Megtörténhet, ha nem vele, mással, most azonban csendesen adózik  a látványnak, ami, és most jön a feketeleves, nem egy nő és annak minden formája, tartozéka, hanem a lángoknak. A nő kezeit tartja, mintha csak egy lámpás lenne és ujjával közelebb húzódik a lángokhoz, éppen addig, hogy érezze, bőrét karistolja a forróság.
- Eljön majd annak is az ideje. Akkor, jól sejtem, friss? – tudja, hogy a hogyan téma általában tabu és nem éppen kellemes dolog, nem kell firtatni. Tudna mit kezdeni a tűzzel, hazudna, ha azt mondaná, most nem irigy, pedig az, mélységesen, amennyire csak lehet. De nem, ezt nem tudja elvenni, nem lehet az övé. És valóban, ha jobban megnézi, több jele nem is lehetne annak a tűznek, ami benne tombol – a tincsei lángolnak, szinte izzik az egész alak, nem csoda, hisz éppen nem olyan rég rántotta ki a békés burkából.
- Míg valami valódi, valami nem, a lényeg egy és ugyan az. Az irányítás, az pedig a kezedben van – a nő keze mellé emeli saját tenyerét, fókuszál kettejükre és mégis, pontosan arra az energiára és porcelánfehér bőrre, amin táncolnak. Saját ujjait kitárva az övéihez hasonló lángokat képzel, majd jelenít meg, mintha egyek lennének, és mégsem, mert míg a nő nem irányít, ő nagyon is. Mégis, egymás mellett, szinte egyszerre táncolnak az apró lángnyelvek.
- Mindig is irigyeltem, az öcsém az. Az övé a levegő – zárja össze ujjait, a lángok eltűnnek, ő pedig sikeresen elárult valami olyat, ami se nem Ruben, se nem Arion, hanem valaki, valaki a mélyről, talán az eredeti. De nem engedheti meg magának, hogy most ennek bármi jelét adja.
- Ki, köszönöm. És elnézést, az előbbiért. Nem akartam előcsalni – pillant ismét végül arcára, ahogy elengedi és leereszti saját kezeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Igen, valahogy úgy – nevetek fel az ötletre. Klassz is lenne, ha tényleg bármikor oda tudnék jutni hoppanálva, ahova szeretnék csak úgy. De sajnos annak is megvannak a korlátai, szóval a rendes utazás sem maradhat ki egy ilyen túráról. Igazából eléggé valószínűsítem ám, hogy nem fogok én eljutni mindenhova is. Megelégszem pár hellyel. Az eddigiek is elegek, ha hirtelen történne valami és kész ennyi volt a nagy utazgatás vagy hoppanálás.
- Sivatagban azért nem töltenék el túl hosszú időt. Ott iszonyat meleg van és azt egy hydromágusnak jobb ha messziről kerüli – akár az életembe is kerülhetne egy szaharai környezet, szóval olyan helyre tuti nem mennék el. Vagy maximum burokban, ami meg egyrészt röhejes, másrészt meg kivitelezhetetlen. – De amúgy igen, izgalmas. Mint amikor ebbe a világba kerülsz mugli származásúként. Minden annyira fura, annyira más. Izgalmas, és ijesztő egyszerre.
Féloldalra billentem a fejem, elgondolkodva a költői kérdésen. Nem hallottam róluk, de hát pont azért nomádok, nem? Hogy kerüljék a tömeget, a feltűnést, a mindent is.
- Tuti. És nem feltétlenül csak a csodabogarak, hanem biztos vannak olyanok, akik nem akarnak társaságot maguk köré. Vagy legalábbis sokat. Szerintem ilyen kisebb kolóniák is vannak elszórtan, jól elrejtve meg minden – felelem végül, talán feleslegesen, hisz tényleg költői kérdés volt. De én már csak ilyen vagyok, mindenre magyarázatot, választ keresek és adok. Még arra is, ami totál egyértelmű. Mint például, hogy azért mennek gyorsan a felhők az égen, mert fúj a szél. Bizony, ez aztán a meglepő tény, mi? Nem gondoltátok volna, ugye?
- Akkor csak hobbi – bólintok és nem térek ki arra, hogy nekem minden sport kemény. A futás is, vagyis inkább az, hogy figyeljek a környezetemre. – A pohárbűvölés kevésbé veszélyes – jegyzem meg, majd rögtön szalad is fel a szám sarka és elnevetem magam. – Vagyis, az is az. Bármikor félresikerülhet, és idézhetsz egy krokodilt a helyére, ami majd jól kiharap belőled egy darabot, vagy akár  fel is robb… - magyarázom, majd hirtelen lekonyul a mosoly és elkomorodom. Igen, akár az életedbe is kerülhet egy félresikerült varázslat. – Itt minden veszélyes.
Ha nem lomboztam volna le magam, akkor most tökre deja vu-m lenne, amikor idekerültem, akkor is volt egy ilyen időszak. Amikor rájöttem, hogy mibe keveredtem és féltem a saját erőmtől meg mindentől is. Elemi mágia tanulásnál is volt egy hasonló, de szerencsére ott van Beni, meg ott van Sutra, akik kordában tartanak. Na meg a szuper kis karkötőm, az aztán pláne.
- Lehet, hogy a mugli dolgokra kéne specializálódnod. Esetleg tanítanod mugliismeretet? Ha ennyire abban a világban is mozogsz úgymond. Bár nem tudom, hogy a tanításhoz hogy állsz – felelem kicsit lassan,majd csak belelendülök, ahogy teljesen visszazökkenek a beszélgetésbe.
- Aaa? A! Igen, igen. Thomas. Igen, igen – bólogatok teljesen felvidulva. – Igen, minden rendben van vele. Hm, vagy … miért … mármint … minden rendben van vele, nem? – ráncolom össze a szemöldököm. Hallott valamit, vagy látott valamit az eridonos? Történt valami, amiről én még nem tudok? – Nincs semmi baja, nem? – tápászkodom fel a hintáról, körbe-körbe nézelődve, mintha a választ várnám, vagy azt, hogy megjelenjen, vagy hogy elrohanjak, amint megtudom, hogy valami nem oké a barátommal. Közbe persze próbálom megnyugtatni magam, hogy biztos csak érdeklődik Thomas hogyléte felől. Tuti én reagálom túl az egészet, tuti. Tuti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tartotta magát, csak kellett egy szusszanásnyi, vagyis most inkább sírásnyi idő, hogy ismét képes legyen rá. Könnyebb, nem olyan nehéz már, kimondta amit akart, amit nem, azt másnak kell. Fogalma sincs, hogy ezek után hogyan és miként lesz, de most jót érez, szeretne optimista maradni és ezzel, amikor eljön a kellemes pillanat, csak feltöltődni. Nem szégyell előtte nagyon semmit, nyilván az első élményét férfivel nem tárgyalta ki vele, a sokadikat sem, inkább az érzést, hogy nem csinos lányka párja, azt nem, de olyan ösztönösen mondta ki, mintha előtte mindig ebben élt volna. Nem tudja beskatulyázni magát, hogy merre, meddig nézeget, nincs rá szüksége, mert felesleges. Mindenki azt szeret, akiben megtalálja azt, amit mindig keresett. Neki ez más, ő elzárta magát, nem akarta, megkapta és nem engedni, nem szeretné, mert a nyár végén benne történt valami, ami miatt azt hiszi, mindvégig emiatt tagadta, mert várt. Aztán, hogy mit hoz a sors, mennyire lett igaza, inkább sose tudja meg. érezze. De sokáig, az elején kételyei voltak, helyes-e, mert a társadalom ezt nyomta belé, hogy nem éppen, aztán mégis, mikor először mondta ki, másnak, elmúlt. Többé nem érzett semmi olyasmit, amely kérdőjel lehetne és bárhogy hozza a jövő, sosem fog már. Változott, sokat és talán, mindvégig vele volt, csak nem figyel rá.
Aprókat és óvatosan mozdul a másik, mintha feje porcelán lenne, keze ügyébe pedig törlőpapír kerül. Vesz is, meg is törli arcát, egy apró orrfújással megelőzi, hogy még azt is belé kenje, majd visszaejti kezeit, miközben beszél. Csendben, nyugodt hangnemmel, de tele reménnyel és egyben újabb, újfajta kételyekkel.
- Szándékos… nem akarom ismerni a szándékot – rezdül össze, szorít a mellkasa. Az előbb érzett rossz mellé párosul ez, de köti egyelőre a jó miatt oda, hogy elfoglalt, vagy nem érzi jól magát a mással történtek miatt. Nem akar most ezen gondolkodni.
- Viszont, ha másnak sok, akkor meg csak elzavarom – nem tudja, sok-e, nem tud semmit. Aprót nevet és rezdül össze, amint oldalba bökik és kér, hogy ne kelljen erről most többet szólnia, egyelőre. Biztos fog, akar majd, legalább valami szépet ő is. De most csak a hiány, szeretné átölelni, szeretné, ha átölelné, messze van hozzá viszont. Fejét emeli el végül a válláról, hogy kissé kisírt, de csodálkozó szemeit vezesse rá a másikra és most, ma először látni, hogy igazán felvidul. Mosolya tűnik elő, az az igazi, boldog és ha eddig nem lett elege, most aztán tényleg jól megöleli.
- Ez annyira szép! Jaj – osztozik az örömben, még így is, amint elengedi és visszadőlve sóhajt egyet. – Akkor, most már megkaphatod a „Legjobb apuka” bögrét, gratulálok. Cserébe, bizonyára elevenebbek, mint valaha – töltött már időt velük, türelme határtalan, de neki ennyi ereje sosem lenne. Tény, van is tényező, ami hátráltatja, de simán letelepedett homokpogácsázni ő is, mert amennyire elengedte, hogy neki sajátja lesz, másét épp annyira pesztrálja szívesen, amikor tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Annyi érzés és emlék vív fékevesztett csatát, oly rövid idő alatt. Túl sok idő telt el, mégis valahol túl kevés ahhoz, hogy magabiztos nyugalommal legyen képes megállnia múltja egy meghatározó szereplője előtt. Ó, ha tudná, hogy mi állt a folytonos piszkálások mögött! Ha tudná, hogy milyen félelmet és undort érzett saját maga iránt Sebi és hogy pontosan ezeket a csúf érzéseket élte ki rajta, mindennek forrásán! Ó, ha tudná, hogy még milyen sok évig képtelen volt elfogadni mindezt ő maga is! Ó, ha tudná, biztosan nem beszélgetne vele látszólagos nyugalommal…
Még ha nem is láthatja újra ugyanabban a pompás színben Reece szembogarait, az emlékeiből nem képes kitörölni semmi. Ennyi idő elteltével is fel tud idézni tucatnyi hasonlatot, ami körül írhatja az aranybarna íriszeket. Hisz… mindenkinek az első a legmaradandóbb, nem igaz?
Lassan nyúl fel orrnyergéhez, hogy szemeit lehunyva dörzsölhesse meg azt egy hosszú sóhaj kíséretében. Vállát mázsás súllyal húzza az amúgy könnyű táska, tagjaiba beleeszi magát a fáradtság érzete. Bántja a szemét a vakító ragyogással ébredező nap és annyi kiesett perc után ismét elér hozzá az utcán elhaladók zsibongása. Mégis örömmel fogadja a zajokat, hátha segítenek elnyomni benne a kétes érzések és gondolatok szédítő áramlatát. Hisz próbál hite és szavai nyomán megélni a pillanatot, mégis kétségek gyötrik. Félelemmel vegyes vágyódással nézi Reecet, azt, aki az elmúlt évtizedben egy napra se hagyta magára, akinek gondolata vált mumusává és legnagyobb motiválójává, hogy a helyes úton maradjon. Mégis most, hogy nem csak rémálmaiban látja újra a sármos arcot, kiforgatja önnön magából. Csak a fáradtság teszi...
Kékjeivel fürkészi a markáns arcot, keresve rajta bármi jelet, egy aprócska, árulkodó jelet, hogy hitelt adhasson mindannak, amit tud. Mégsem érkezik a várt vagy épp nem várt válasz. Sebi arcán eluralkodik a döbbenet, ahogy hallgatja a bizonytalan, majd annál biztosabb választ, ami benne is a helyére illeszt egy kirakós darabot, a még mindig félkész képhez. Nem emlékszik. Odin nevére, nem emlékszik rá.
- Igen - erőtlenül hagyja el ajkait ez az egyetlen szó. Végül fejét lehajtva mosolyodik el szomorkásan. Az igazság az, hogy egyáltalán nem bánja, mégis… fájdalmas a tudat, hogy immár tényleg egyes egyedül kell cipelnie a tudás terhét. Ha így kell lennie, hát így kell lennie, alázattal fogadja sorsának ezen állomását is.
- Ügyvéd? - ismétli meg döbbenten, majd nevetése összefonódik Reecével. Tenyerét a szemeire fekteti, csak széles mosolya látszik arcából, miközben magában felteszi az i-re a pontot. Talán ez a leggyönyörűbb befejezés, amit csak el lehet képzelni. - Ne haragudj… csodálatos szakmát választottál - mondja, immár a legőszintébb mosolyával. Kékjeit ismét visszavezeti a jól ismert, mégis mostanra idegen arcra és a hosszú és fájdalmas percek óta, amikben most részük volt, most először képes szívében is derűvel pillantani rá. Talán tényleg így kell lennie.
- Azóta pedig rengeteget fejlődtem és még bőven van hova - mosolyogva pillant le a kezében lévő könyvre és adózik némán a lapjai között lapuló rúnák rengetegének. Minden egyes munkája képes újat mutatni és tanítani neki, ahogy ez az életében megforduló emberekre is igaz. Reece erre a tökéletes példa.
Minden gondolat egyszerre némul el benne, ahogy elveszik Reece pillantásában. Újra megszünnek az utca neszei, a világ ismét összezsugorodik és nem fér el benne más, csak a két férfi és a türelmesen ücsörgő kutya. Érzi kezének melegét a sajátján, a férfias szorítást, amiben szinte elveszik a sajátja.
- Tessék? - bukik ki belőle a kérdés, de tekintete szinte azonnal a kezeikre siklik. Akaratlan fogja, talán a kelleténél tovább, lassan csusszan ki ujjai közül Reece tenyere. Szusszanva húzza vissza és emeli ismét az orrnyergéhez, hogy elrejthesse, leginkább maga elől a zavart pillanatot.
- Igazad van, legyen - mondja lágy hangon végül, majd a táskájába nyúlva vesz elő egy névjegykártyát, hogy átnyújthassa Reece-nek. - Keress bármikor és megbeszéljük. Viszont ne haragudj, most már mennem kell. És úgy látom már ő is türelmetlen kicsit - mosolyogva pillat le Hádészra, majd vissza gazdájára. Elnyújtja a pillanatot, ahogy ismét szemrevételezi a férfias vonásokat, majd szemeit lesütve indul el lassan.
- Szia, Reece - ejti ki halkan a szavakat. Csupán tizenöt évet késett vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Figyelmesen hallgatja a lányt a helyszínekről, amiket sorol, közben persze ő már mondaná, hogy eddig miképpen oldotta meg a dolgot, de nem akar bunkó lenni és csak úgy félbeszakítani Boska mondandóját. - Én a kívánságok termére gondoltam, de a tóról például nem is tudtam - mosolyog tovább a másikra. A helyszín csak annyiban fontos, hogy frankón minden edzésterv is attól függ, de egyelőre a borozás a lényeg.
- Jó, neked nem kell annyira odafigyelni, mint nekem, csak a szerint fogunk találkozni az edzőteremben - vonja meg vállat egy apró, könnyed mozdulattal. Jól indulnak, a csaj már most kenyérre kenheti. Hm, ha belekezdenek valahogy be kell keményíteni télleg. - Kitaláljuk Boska. Nem venném el tőled az imádott kajákat… mint mondjuk a palacsinta? - kérdezi, tekintete ugrik is a bódéra. Mosolya szélesedik, ahogy a levitás beleegyezik a felvázolt terv kijátszásába. Mindketten mennek is a saját sorukhoz. Kende kikéri a kolbászokat, jó meleg kenyérrel, mustárt is kapnak hozzá és gyorsan fizetve egyensúlyozik az asztalhoz, ami még mindig üresen áll. Helyes. Szürkéskék pillantása ugrik Boskára, a palacsintára, majd Boskára mielőtt elvigyorodna. - Palacsintából? Mindegyiket - bólogat, közben már mozdulna is enni a kolbászból, csak nyilván megvárja, amíg a lány is elhelyezkedik.
Nevetve ingatja a fejét. - Esküszöm. Elszövegelünk, jókat röhögünk, tökre jóba lettem velük - magyarázza két falat között. Tekintete zizeg a másik arcán. - Más a benyomásod? - nevet könnyedén.
Aprókat bólint, amíg a másik beszél, aztán hirtelen megáll ugyanis: hogyan lehet így élni? Elmerülni a gondolatokban… lehet, egyszer majd kipróbálja ő is, de az nem most lesz. Viszont, - A kvízestek tökre jól hangzanak - jegyzi meg nyammogva. - Tarolsz? - sandít fel rá, ahogy előre hajol a kaja fölé.
Mivel teli a szája, így csak hevesen bólogat a kérdésre. Totál aloneba van, így aztán jókedve jelei szöknek szeme sarkába, amint a lány bevállalja, hogy majd átnéz hozzá, meg még rá is kacsint Kendére! Adja, hogy Boska itt van. Jaja, még mindig, és valószínűleg ezt nem is fog hamar elmúlni. Főleg, ha belegondol mekkora random chillelős bulit szervezhetnek a zenékkel. Állat!
- A nutellás brutál édes, de ha kevered a kókuszossal, akkor baromi jó - válaszol kissé pihegve, mert néhány téma után ő már kipukkad, annyit burkolt. Vérszegény mosolyra futja most, ahogy Boska arcára pillant a már félig üres kajás tálcákról. - Ha ezt az edzőm megtudja, víz helyett a hóba fog belefújtani... - ha most még tud tovább lélegezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Történnie kell valaminek. Valaminek, ami kiszakít ebből. Valaminek, ami a múltból feltörekvő ragacsos ujjaknak nem ad kapaszkodót. Valaminek, ami segít a kavargó érzelmeken túllépni. Olyan sok kavarog bennem, olyan felfoghatatlan az összes, hogy nem tudok velük számot vetni, felfogni sincs időm szinte egyiket, mert a másik már betör a helyére, véletlen sem nyugtot hagyva hevesen dobogó szívemnek, vagy az agyamban hadakozó gondolatoknak. Kell valami, ami kizökkent ebből. Mintha csak imáim hallgattattak volna meg, elhangzik a kérdés. Bizonytalanul hangzik el válaszom. A kezdeti lendület úgy foszlik szerte, mint a gondolatok, amik eddig ostromolták agyamat megállás nélkül. Balesete volt. Kérdőjelek tömkelege bukkan fel végül, valami vörösség kapargatja agyam hátsó zugát, a kellemetlen érzés szorítja össze mellkasomat, ám mielőtt valóban megtörténhetne emberelem meg magam, és ismétlem el válaszom, immár sokkal határozottabban. Reakciója mégis bosszantó érzést kelt mellkasomba, ahogy lehajtja fejét. Miért tesz ilyet? Megválaszolom egy kérdését, hogy utána ezer másik keletkezzen bennem, amikre választ talán soha nem kapok. Nem bánom. Maradjanak megválaszolatlanok, csak valami történjen, ami valóban…
Lényegében kéretlen történik. Nevetésünk tölti meg a tér ezen csücskét, talán a munkába igyekvők nem értik mire fel ez a kirobbanó jókedv. Részemről elmondható, hogy a legbüszkébb vagyok ügyvéd mivoltomra. Hogy Lafayette min virul? Nem tudhatom, azonban szemeire fektetett tenyere igencsak sok mindent elárul. Szusszanva fejezem be a nevetést, barnáimat le nem veszem rég nem látottamról. - Ugyan - villan fel az a mosoly ajkaimon. - Sokan reagáltak így, bár ők már az egyetem elkezdése előtt - szinte már szégyellősen sütöm le tekintetem. Senki nem hitte el, hogy képes lehetek rá, és akik akkor nem hittek bennem, most szinte már-már napi szinten kopogtatnak az ajtómon segítséget kérve. Ironikus.
- Mindig van hova fejlődni - pillantok vele egy időben a kezében tartott könyvre. - Ez adja meg a motivációt - halvány mosoly kerül ajkaimra, végül barnáimat hirtelen szakítom el a könyvről, hogy Hádészra nézzek. Bocsánatkérő tekintettel fürkészem ebem arcát, aki csak néz fel rám, és mintha tudná, ez mennyire fontos. Fontos?
Kezeink érintése az utolsó döfés arra, hogy tudjam, ennek itt kell véget vetni, de mielőtt megszólalhatnék, Lafayette száját hitetlen kérdés hagyja el. Halkan nevetek fel, csak és kizárólag a másik arcát fürkészem, még akkor is, amikor ő elszakítja tekintetét barnáimról, hogy kezeinkre nézhessen. Elnéző mosoly kerül ajkaimra. - Keresni foglak - tizenöt év hosszú idő. Mégis adhat egy olyan löketet két embernek, ahol tiszta lapot kezdhetnek. A kezemben tartott névjegykártya Lafayette és az én tisztalapom. Percekig állok még a tér szegletében, Lafayette távolodó alakját figyelem, míg igyekszem helyrerakni szívem dobogását. Szusszanva pillantok le Hádészra, miközben a pórázt kutyám hátára ejtve állok neki nyújtózkodni. - Ez váratlan volt - bukik ki belőlem egy halk nevetés, ahogy barnáim utolsó pillantást vetnek hátára, majd vissza kutyámra. - Menjünk inkább - tarkómat dörzsölve hajolok le a pórázért, majd indulunk el hazafelé.
Egyszer sem nézek hátra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nagyon sok mindenről nem tudsz még Kende, de lesz időd feltérképezni ezt a várost, meg a sulit - mondtam nevetve, hisz újoncként biztos nem tudott minden titkos kis helyről, pedig a suli is tartogatott izgalmas dolgokat. - Egyébként jó ötlet a Kívánságok terme, mert ez nekem nem is jutott volna az eszembe - sokszor megfordult már a fejemben nyár óta a gondolat, hogy talán Kendének kellene levitásnak lennie, nekem meg valamiféle mixnek, mert sok esetben nem gondoltam egyszerű megoldásokra, míg a háztársaim igen. - Óóó igen, a palacsinta! - miután az edzés, s azzal együtt a nem létező diétám is szóba jött, nem ártott tisztázni azt, hogy bizony engem nem fog rászedni holmi salátalevelek fogyasztására. Mondhat bárki bármit, de egy jó kis töltött káposztát, vagy palacsintát nem múlhat felül semmilyen turmix vagy natúr csirke.
S ha már itt tartottunk, kapva az alkalmon nem maradhattunk éhen, így éhes szemekkel faltam a frissen sült kolbászokat, na meg a palacsintát, miközben teli szájjal, kevésbé úri hölgy módjára érdeklődtem a kedvenc ízei kapcsán. - Ez nagyon jó válasz Kende, szerintem is jó mindennel- bólogattam helyeslően, s a kolbász után jöhetett az ínycsiklandozó, mogyorókrémmel töltött palacsinta, melyet azt hiszem, egy kis banánnal is megbolondítottak. - Wuhh, ezért imádom a karácsonyi vásárokat - mondtam egy elégedett mosollyal, nem törődve azzal, hogy esetleg csokis lett a fogam. - Ezt örömmel hallom, majd bemutathatnál nekik, mert eddig nem találkoztam jófej rellonossal - igen, tényleg volt bennem előítélet, de nem zárkóztam el az elől, hogy megismerjek olyanokat, akik megcáfolnák az eddigi tapasztalataimat. - Igen, szuperjók azok az esték, szerintem még Ti is jöhetnétek - ebben mondjuk nem voltam biztos, Izát kellett volna meginterjúvolni, vagy Matyi bá-t. Ó, Matyi bá, hogy milyen helyes...na igen. - Kókuszosat még nem is ettem, de már nem fér belém több, én is tele vagyok - még kézmozdulatokkal is mutogattam, hogy mennyire, tényleg jól sikerült ez a kis kiruccanás, hisz az éhség gondot máris megoldottuk. Kende megjegyzésén pedig azonnal felnevettem, s elképzeltem, hogy az edzője mennyire kiakadna, ha látta volna az előbbi burkolást. - Még szerencse, hogy nincs itt, én meg nem fogom elárulni neki - mosolyogva halásztam elő egy zsepit, hogy megtöröljem a számat, aztán még megvártam, hogy Kende is tutira végezzen az étkezéssel. - Na jól van barátom, lassan ideje visszatérnünk, és nem ártana egy jó kis sétával ledolgozni ezt a sok palacsintát. Közben meg elmesélhetnéd, hogy mi lett abból a nyári kalandból - jó, nem tudom, hogy mennyire volt kaland, de úgy emlékszem, az a kiscsaj nagyon hajtott rá, szóval szívesen meghallgattam a sztorit, miközben visszatértünk a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Igen, de csak ha megígéred, hogy erősen fogsz kapaszkodni. Nem szeretném, hogy leess, mert akkor aztán nem jöhetünk ki sokáig, és még meg is fog szidni az igazgató bácsi.
Azt pedig ugye senki sem szeretné, főleg én nem, aki olyan nagyon készülök arra, hogy a bagolykőbe is tanárrá váljak. Persze szigorúan csak gyakorló és csak óraadó tanárrá, mert teljesen elköteleztem magam az előkészítőnek. Én ide tartozom, velük értetem meg magam. De szeretek több lábon állni, és képtelen lennék nem pörögni kétszázzal. Kiszámoltam és beosztottam mindent jó előre, ezért tudom, hogy ha váratlanul másképp is alakulnak a dolgok, akkor is menni fog. Teljesen rendben vagy minden.
- Persze, de mi a baj? Veszekedtetek?
Lopva - hiszen mindannyian tudjuk, hogy nem szabad arra nézni látványosan, akiről éppen szó van - hátrapillantok, és nem is kell nagyon néznem, hogy szinte égessen a kislány tekintete. Olyan furcsán méreget, és ilyenkor az ember persze mit csinál? Gyorsan számot vet az életéről, hogy mégis mit követett el, és ki ellen.
- Lehet, hogy nem is rád mérges, hanem rám? Vagy mindkettőnkre.
Biztos, hogy nem mosolyogtam rá az apukájára félreérthetően, és nem korholtam meg mostanában semmiért, ráadásul mivel én voltam az okos felnőtt, ezért bosszúból még csak a babája haját se vágtam le. Pedig, ahogy most ránk néz, csak zárójelesen jegyzem meg, hogy megérdemelné.
- Azt hallottam, hogy tegnap összeveszett Florinával. Tudod, hogy miért?
Kérdezem bizalmasan, mégis csevegő hangon. Beszéltünk erről tegnap Sarahval, de ő sem tudta, hogy mi üthetett Helgába, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy megpróbáljuk majd máshonnan megközelíteni a dolgokat. Például úgy, hogy beépülünk a korosztályba, és tessék, itt a tökéletes pillanat. Szeretem a hintákat, amikor valami bajunk volt egymással, mindig oda vonultunk el, és oda jöttek az éppen békítőképes testvéreink. Nekem a leginkább Jason az a testvérem, akivel meg tudtam beszélni a problémáimat, és Will volt az, akivel a legjobban veszekedtünk mindig. Megsúgom, ez felnőttként se változott semmit.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Érzem, hogy a szívem olyan hevesen ver, hogy már képtelen a helyén maradni, helyette feljebb kúszik, a torkomban dobog, egyre erősebben. Nagyon nem szeretem, ha nem én irányítok, ha olyan érint meg, akit nem ismerek, vagy ismerek, de nem fogadok el. A munkám során megtanultam, hogy lehetnek akaratlan bőrfelület-súrlódások, de ez most nem az, akkor sem, ha én most éppen dolgozom. Egy valamit nem bírok az érintésnél is jobban, az olyan kérdéseket, amiknek egyértelmű a válasza, így, amikor felteszi a kérdést, nem is tudom honnan érkező gúnnyal vegyülő választ adok rá.
- Nem, évek óta megvan, felégettem már a fél világot, de senkit sem zavart.
Avagy, persze, hogy friss, hát csak nem így néznék ki, ha ne lenne friss. Rendben, tény, hogy nem teljesen friss, mert ez már a második körös esemény, először túl fiatal és túl heves voltam, és az évtizedek során elnyomott tűz most állandóan feltűnést akar okozni, és nem is csak akar, hiszen, akkor nem lennénk most itt. Nem lennénk most így. Nézem, ahogy közeledik hozzá, majd elhúzódik, aztán megint, mintha valami sosem látott csoda lenne. Tűz, az Isten szerelmére, ez csak tűz! Vajon, az ősember is ilyen arcot vágott, miközben ismerkedett vele. Az ember tényleg visszafejlődik, én meg tényleg egyre bunkóbb leszek, de szigorúan csak magamban.
- Pont úgy nézek ki, mint akinek az irányítás a kezében van.
Ajkaim vérszegény mosolyra húzódnak, mert, ha valahogy nem nézek ki, akkor az az, amit az előbb mondott. Bárcsak. Nekem szükségem van arra, hogy érezzem, én irányítok, hogy tudjam, minden egyes kis rezdülés úgy történik, ahogy azt én akarom. Mi van ehelyett? Ülök egy nagy kupacs hamuban, ami egykor a tökéletesen rendezett életem volt. Körülöttem minden káoszos, felborultak a hormonjaim, az érzelmeim, az egész életem, és vigyorgok, mint egy elmeháborodott. Valószínűleg azért, mert az elmém megbomlott eddigre már. Kiváló.
- Illúziómágia?
Kérdezem halkan, figyelve a lángokat, melyek már nem csak az én, de az ő tenyerén is jelen vannak. Tudom, hogy nem hazudik, hogy nem elemista, mert ha az volna, éreztem volna. Ez is egy olyan furcsa, új képesség, amit ezzel az egésszel kaptam. Megérzem az elemi mágusokat. Nem valami vadító különlegesség, mert ők is éreznek engem, meg egymást. Igen, mind érezzük egymást, így a helyes a kifejezés.
- Én meg bunkó lenni, csak nehezen viselem.
Ezt nem tagadhatom, visszahúzva a kezem, elrejtem, ahogy csak lehetőségem van rá. Képtelen vagyok még arra, hogy olyan büszkén viseljem, mint kellene.  Most még nem, majd egy nap, ha már tudom irányítani, és ha véget ért az őrületsorozat bennem.
- Szóval... illúziómágia?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Azzal, hogy Polli sosem járt óvodába meg általánosba, hanem végig jelen volt Panna életében, egészen addig, amíg a szőkeség nem került oviba és később az elemibe, nagyon szoros kötelék alakult ki közöttük. Persze úgy is alakulhatott volna, hogy Panna már unja a nővérét, aki folyamatosan az órát figyelve várta, hogy érjen haza a húga. Ezért tanulta meg leolvasni az órát, hogy ne mindig az anyukáját meg a nagymamát kérdezze, hogy mikor jön már haza a húgicája, hanem nézze meg magának, hogy hány óra van.
De szerencsére nem történt ilyen, és egy olyan kapocs van a nővérek között, amit semmi, de semmi nem szakíthat szét. Legalábbis Pollinak nehezére esik elképzelni, hogy újból ilyen messzire éljenek egymástól – még akkor is, ha felnőttek lesznek majd és dolgozni fognak. Persze ezen még nem kell komolyan gondolkoznia, de álmatlan éjszakákon, amikor eleve zakatolt az agya, bizony többször gondolt erre.
- Az borzasztó lenne. – Szisszen fel helyeselve. Jobb, hogy nem jön ide semmilyen repülő mugli dolog, csak a bajt hozná a fejükre. Meg a futóművet. – Én azt sem szeretném, ha egy kviddicsező a fejemre pottyanna. – Azt már nem is teszi hozzá, hogy ha egy labdát a fejére pottyantana. A cikeszt még el is viselné, na de a gurkót, azt nem… - Szerintem nem fáznak, biztos van mugli melegítő bűbáj benne. Vagy teknológia. – Többször hallotta már a technológia kifejezést, amikor a muglikról beszéltek neki, de nem mindig képes eldönteni, hogy a hangos zenéről vagy valamiféle tudományról van-e szó éppen. Nadia néni biztos tudna neki segíteni, hogy jobban megértse a varázstalan embereket meg a dolgaikat. – Köszi. – Hálálkodik a tisztításért vigyorogva. Reméli, hogy nem sokan látták ezt a kis mutatványt. Most már nyoma sincs, maximum csak a szétszállt hó a jégnél, ami bárki is lehetett, nem Polka. – Borzalmas! – Feleli nagyot nyelve, fejével sűrűn bólogatva, hogy lássa Panna, az igazat szólja. – Olyan íze van… mint… mint… nem tudom. De így… - Áll meg a magyarázatban egy pillanatra. Nem is nagyon tudja mihez hasonlítani, hiszen nagyon sok ételt meg italt elutasít mielőtt megkósolhatná, sokszor csak feltételezi, hogy egyes dolgok milyenek lehetnek. – Mint amikor meleg füvet iszol, amibe csúszós dolog van, de közben finomnak akar tűnni, de tudod, hogy hazudik. – Fejezi be arcán egy fintorral. Nem biztos, hogy érthető volt, de talán sikerült átadni némi tudást Pannának a bájitallal kapcsolatban. – És! – Emeli fel a mutatóujját komolyan. – Még a füled is füstöl tőle. – Zárja le egy nagy sóhajjal. Hát igen, zsebkendő galacsinokkal próbálta betömni a fülét, azonban kilőtt. Azóta nem iszik meg semmilyen bájitalt, még ha azt is ígérik, hogy finom lesz meg semmi nem jön ki semelyik testnyílásából, akkor sem. Amióta tanulja is, hogy miből vannak, azóta főleg nem kíván semmilyen módon a közelükbe menni – valószínűleg ezért nem bírta Felagund. Rudolf megértőbb, ha megmondja neki, hogy ezt a varangy szemölcsöt akkor most ő úgy nem érintené meg, mert sírni fog. – Én is szeretlek! – Mosolyodik el szemeivel Pannát figyelve. Hát igen, ez jobb téma, mint a varangy váladék. – A brokkolit még nem, mert az zöld. De a karfiolt. – Meséli büszkén kihúzva magát. Tök logikus, hogy a legzöldebb dolog, amit megeszik az az alma, de a karfiolt ki lehet próbálni, főleg rántva. Fontos az egészség, nem ehet mindig pirítóst.
- Cicakunyhóóó! Biztos imádni fogják a kóbor cicák. – Lelkendezik, s megy Panna után összelapátolni a havat a téglának. Ez sokkal jobb, mint egy hóember, abból olyan sokat csináltak már. – Srácok? Mármint… fiúk? – Kérdi jobban lefagyva, mint a keze attól, hogy havat lapátol vele. – Ááá… ráér az még. – Rázza meg a fejét, ahogy pirosodó ujjaival elkezd téglát formázni, az alakja kicsit fura, de a szándék megvan. – A suliban a nagyok mindig beszélnek róluk, eléggé furi dolgokat mondanak. – Fogalma sincs, hogy mikor fogja magát már ő is nagynak érezni, valószínűleg még jó sok fej karfiol van előtte addig. – Olyan sok dráma van vele…. – Sóhatja a fejét megrázva, ahogy rápakolja az előző kész téglácskájára az újabbat. – Ugye az előkészítőben nincsenek ilyenek? Mármint ott még nem járnak az emberek, nem? – Neki kimaradt ez az időszak az életéből, fogalma sem volt róla, hogy a többi korabeli miket csinál, itt pedig egyből a tőle pár évvel idősebbeket hallgatta, ahogy a másik fenekét tárgyalják ki. Nem érti őket. – Matekból? Jaj… - Sóhajtja újból. Neki talán nagyobb szerencséje volt, hiszen külön foglalkoztak vele, így volt ideje megérteni. – Megnézzük? De én sem vagyok egy nagy rajzmester. Ilyen háromszögeket csináltok a körökbe meg köröket a háromszögekbe? – Valami ilyesmi rémlik neki, hogy ezzel küszködött sokat. – Tudok 180, 90 meg 45 fokot csinálni…. – Mereng el a karjával kanalazva magához egy újabb adag havat. – Már körzővel, nem üstben. De több fokot nem tudok. – Vonja meg a vállát. Biztosan születni kell arra, hogy az emberek. Picit összerezzen, ahogy meghallja maga mögött a trombitálást, nagyon elmélyedt a hólapátolásban meg az érintőkben. Ő maga is feltápászkodik, jól meghuhúkolva az elfagyott kezét. – Nézd, ott! – Mutat a kerítés mellett egy hórakásra, ami rárakódott a kuka fedelére. – Szerinted simán megáll majd egymáson? – Bök a fejével a kis építkezésük irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ígérem, jó erősen fogok kapaszkodni! Jujjj, de szupi! - örömködtem ezerrel, mikor meghallottam, hogy Catherine néni is benne van a mókában, és felállva a hintára is szórakozhatok majd. Azt semmiféleképp nem akartam, hogy leszidjon az igazgató bácsi, az meg pláne nem hiányzott, hogy ez anyuék fülébe jusson. Amúgy szimpi volt a bácsi, de azért nem akartam megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor paprikás hangulatba kerül.
- Szerintem gyerekszoba nélkül nőtt fel - idéztem jóanyám szavait, majd folytattam a mondandómat:
- Nem veszekedtem vele, hozzá se szóltam. Valamiért az a kedvenc elfoglaltsága, hogy kinéz magának bizonyos embereket, akiket folyton szívat. A fiúkkal nem mer gonoszkodni, csak a lányokkal csinálja. Volt, hogy egyszer megpörgetett, aztán diszkoszvetőset játszott velem. Meg építettem várat a homokozóban, ami amúgy nem hasonlított semmire sem, de jó móka volt, aztán belerondított az egészbe. Próbáltam kiállni magamért, de kevés vagyok vele szemben, és amúgy is mindenki parázik tőle.
Csak úgy kapkodtam a levegőt, miközben magyaráztam nagy hévvel a nőnek, hát reméltem, hogy egyszer megszabadulok ettől a némbertől és áthelyezik máshova vagy valami büntetőintézetbe kerül. Anya szerint az ilyen emberek oda valók, ebben pedig apa is egyetértett vele.
- Úgy látom, most is figyel, tuti tervez valamit - osztottam meg a kételyeimet Catherine nénivel.
- Nem hiszem, hogy magára is mérges lenne, hacsak nem tetszett valamit tenni ellene. Ugye nem tetszik félni tőle? Anya azt mondta, hogy az ilyenek kerülnek később börtönbe meg ezekből lesznek felnőtt korukra rossz emberek - ecseteltem az otthon hallottakat, hogy Catherine néni is tisztában legyen a dolgokkal. Anya nagyon bölcs volt, ebben a témában teljesen egyetértettem vele.
- Hallottam, hogy összevesztek. Ráadásul Florina az egyik legjobb barátnője... állítólag nem adta kölcsön Helgának az új tigrises plüssét, amit az anyukájától kapott. Annyira szereti, hogy folyton magával cipeli mindenhova. Helga meg szemet vetett rá, állítólag egy óvatlan pillanatban elcsente tőle az állatkát, aztán eldugta valahova, és nem akarja neki visszaadni. Az egyik barátnőm mesélte ezt, én nem voltam ott, de ő pont a szemtanúja volt ennek, és elmondta nekem is - feleltem a nőnek bizalmasan, közel hajolva hozzá, hogy más ne hallja, amit mondok neki. Közben az emlegetett szamár a közelünkbe vonult, miután feltápászkodott a mászókáról, majd fel-alá sétált szúrós tekintettel. Olyan érzésem volt, mintha megérezte volna, hogy róla beszéltünk, pedig nagyon diszkrétek voltunk... vagy már beképzelek magamnak dolgokat.
- Remélem, hogy nem jön ide - emeltem a tekintetem a zabos lány irányába, nekem ugyanis egyáltalán nem hiányzott a társasága, illetve a gonoszkodása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem épp megszokott ez tőle, és ezt nagyon jól tudja, érzi, csak éppen nem érdekli. Mindig kell valami új, szokatlan vagy csak éppen bármi, amely nem a megszokott, hétköznapi rutin. Teljesen kivan tőle, neki hiába van, mindig fel kell borítani alkalmanként, hogy minden békés maradjon benne. Mikor mi, ma nem számolt vele, nem számított rá, épp ezért kap annyira utána szinte. Pedig nem éhes, nincs éhsége a változásra, csak vannak esetek, amik talán a benne pihenő, de sokkalta csendesebb tűzre kapcsolnak nagyobb lángot.
- Nagyon mókás. Egy évek óta birtokló is lehet bizonytalan használója, de már értem. Friss, és vár még arra a világ, hogy égjen – sosem lehet tudni, minden lehetséges, látott mindenki karón varjút, vagy épp kirívó eseteket, tehát a kérdés sem teljesen értelmetlen, ha azt nézzük. Talán neki igen, mert abba sorolja magát, ami a nyilvánvaló kezdő, de indulatai mindenkinek vannak. Lehet, hogy neki meglepő az érdeklődés, magának azonban nem, hiszen valahogy eszébe jut valaki, akit rég eltemetett magában, most mégis eszébe tud, mert miért ne lökne fel az agya ilyen emlékeket. Fura hely az, többnyire állandó mindennel, néha azonban meglepi, mert, ha nem is tudná elismerné, de nem ő irányítja néha a gondolatait. Nagyon nem. Most leginkább a tűz, melyet csendben figyel, csendben adózik neki, majd eléri a nő hangja is, majd aprót rázza a fejét csak rá. Kezdetben semmi sem irányítható, ő sem volt különb, bár az illúziók kevésbé veszélyeztetik mások vagy épp a saját életét, mint a tűz, amely valóban; világokat égethet fel.
- Még nem, de idővel, ott lesz. Ez még csak a kezdet, ingyen meg nem adnak semmit sem – vigyorodik el, hogy itt nem fizet, csak tanul, de azt sokat. Az már nem rajta múlik, hogy ítélik meg, veszélyes vagy sem, ez már mások dolga, sokszor húznak rá olyanokra is bélyeget, akiknek csak több idő kellene, nem teljes és abszolút tiltás. Nem tudja, nem ismeri a nőt, ez tény, nem tudná megmondani, valóban képes-e rá, valóban túlnő-e rajta, vagy csak egyszerűen, majd belejön. Inkább mutat neki, húzza elő a saját lángjait, azoknak tökéletes képét. Itt már mindent ő irányít, minden a sajátja. Bólint egyet a kérdésre, hogy az, mi más lehetne, mert akkor nem így nézne ki, akkor is érezné a hőt, amely most csak játék, semmi több. Ahogy jön, úgy tűnik el végül.
- Sehol sem volt bunkó – ráncolja a homlokát, mert ha az lenne, nos, igen. Ez számára nem az, nagyon is ismeri, eleget gyakorolja, hogy tudja, közel se járt hozzá, a saját mércéje szerint. Jobb talán. – Igen. Diákkorom óta a kedvencem, sok helyen alul is értékelt. Minden képesség csodás, ne érts félre, én értékelem. Lehetőségek tárháza, ki mire használja, kétélű fegyver. Azonban, a kellemetlenségért cserébe, elfogadsz egy kávét? Szívesen hallgatnám, eddig mit tapasztaltál a tűzzel. Ha nem vagyok tolakodó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kijelentésre, mely szerint a gyermektársa gyerekszoba nélkül nőtt fel, el kell rejtenem a tenyerembe a kitörni készülő nevetésemet, így olyan vagyok, mint aki éppen tüsszentett. Ezek a gyerekek félelmetesek, hogy milyen szövegeket tudnak lenyomni. Mindazonáltal első kézből tudom, hogy Helgának van gyerekszobája, sőt, nem csak egy, de két gyerekszobája is van. Idővel a szülei a nagyobbik szobába kívánták átköltöztetni, de ezt megtudva, már öt évesen két szobát birtokolt. Nem akarok izé lenni, de az apám vagyoni hátteréből kiindulva, én és a tizenhat testvérem mind kapattunk volna két-három szobát fejenként, de ha ezt kijelentjük, egészen biztosan nagyon kinevet minket. Gyerekként nálunk a közel azonos korú és megegyező nemű gyerekek egy szobában aludtak, legalábbis, amikor mind apánál voltunk, és csak akkor, ha valaki elkezdte iskolai tanulmányait, vagy betöltötte a tizennegyedik életévét, akkor kaphatott saját szobát. Akkor is csak egyet, azt, amelyikbe ma páran már férjeinkkel és feleségeinkkel térünk haza, a Payne birtokra. A mai gyerekek sok olyan dolgot megtehetnek, ami régen nem volt azért jellemző.
- Az ilyen viselkedés a családi háttér miatt van. Lehet, hogy otthon nem engednek neki semmit, mondjuk nagyon szigorúan nevelik, és csak itt van lehetősége a kibontakozásra. Ez nem a helyes viselkedés, de az elnyomott emberek így szoktak viselkedni.
Nem feltétlenül tapasztalat, ez iskolában tanult kijelentés, melyet több tankönyv is igazol, éppen ezért merem én magam is feltételezni, hogy Helga esetében ez a helyzet.
- Félni? Oh, nem. Olyan sok testvérem van, hogy sosem éreztem félelmet, ellenben kiválóan meg tudok küzdeni minden gyerektípussal.
Mert azért mi eléggé eltérő személyiségek vagyunk, van, aki apára hasonlít, más az anyáktól vett át mintát, és mivel az apáukámnak hat felesége is volt már, így nem csoda, hogy nem nagyon hasonlítunk egymásra. Rápillantok a lányra, akit nem szép módon éppen kibeszélünk, és duzzogó arcába mosolygok, méghozzá olyan negédesen, hogy az látszik rajta, ahogy egy pillanatra teljesen összezavarja, majd visszafordulok Anabella felé, és figyelem a további események elmesélését.
- Nem hiszem, hogy lenne annyira bátor, hogy egy felnőtt előtt piszkálódjon. Viszont ezt a tigrist meg kellene találnunk, hogy szegény Florinának visszaadhassuk, mert nagyon szomorú, de nem akarta elmondani, hogy miért. Gondolom fél attól, hogy mi történik, ha kitudódik, és abból, amit meséltél, hogy veled mit tett, arra következtetek, hogy Flori nem kockáztatna. Szerinted merre lehet a plüss?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azt mondják a magányos lelkek egymásra találnak. Hogy ez mennyire igaz az élet kegyetlen törvényszerűségei közepette, talán Zé sem tudja igazán. Hogy volt-e már tapasztalata benne? Mondhatni, lehetett is akár. Nem volt Mó is ugyanolyan magányos, mint ő? Vagy nem volt az édesanyjával is ugyanígy? Ugyanannyira biztos ebben, mint amennyire bizonytalan. Annyi magányos lélek van a világon. Miért nem találnak hát mind egymásra? Talán a magányos lelkekkel is az van, mint ahogyan a szerelmet írják körül az emberek. Majd akkor találnak egymásra, ha "megvan az igazi". Csak hát ha a szerelemben nincs ilyen, lehet hinni azt, hogy másban van?
Nem is igazán tudja miért járnak ilyen gondolatok a fejében, miközben a besötétedett utcákat rója. Ismét. Első nap. Még mindig. A jobb keze pedig ugyanúgy bekötözve, még mindig. Ez is csak jelzi, hogy nem fordult teljesen jóra ez a nap a hátralévő részében sem, mint ahogyan erre számított volna. Igencsak jól jött volna egy gyógyító, de úgy tűnik az élet úgy döntött, hogy ez holnapra marad. Mára pedig az intézkedés, és a maradék papírmunka, amiről annak rendje s módja szerint kiderülhetett, hogy még mindig nem teljesen kóser. Miért is lett volna az? Túl egyszerűen mentek volna akkor a dolgok.
Nem volt túl sok gondja egyébként a fájdalommal, a bájital kellőképpen eltompította azt is. Csak hát most jelzés értékkel bírva egyre jobban sajog és ég. Ő mégis kint sétál. Ismét egy ostoba hibát elkövetve ezzel? Talán. Ez még egyelőre nem derül ki, viszont a nyugalmas, sötétbe burkolózó falusi utcák annyira békések, csöndesen, ember nélküliek... Ilyenkor hamis biztonságérzet lengi körül, pedig ez még csak a második éjszakája itt. De jól döntött. Alighanem jól döntött.
Szokásos ruhadarabjai vannak rajta. Egyszerű, sötét, talán még kissé kopottasnak is mondható farmer, nem a szándékosan így megművel fajtából. A cipője... akár még azt is mondhatnánk rá, hogy tornacipő, de nem egészen, és teljesen fekete is. Viszont ennyi van csupán a kamaszos lázadásból az öltözködésében. Fekete szövetkabátszerű, majdnem a bokájáig leérő galléros talár fedi mustársárga hosszú ujjúját, a pálcája, kulcsai, s a mai napon újonnan szerzett iratok pedig egy kék színű bájital társaságában lapulnak a zsebeiben. Az iratok összecsavarva, félig kilógva.
Komótos léptekben sétál az utcán, elrévedezve útközben ezen-azon, amikor kiért a Boglyas térre. Járt már erre az elmúlt napban, de nem volt alkalma még jobban megszemlélni. Részint, meg leginkább másfelé ment, részint, mert napközben pedig roppantul sietett, már csak a sok ember miatt is. De most már van. Ideje, mint a tenger. Úgy sem tud aludni, gyógyító meg ilyenkor már sehol sincs épeszű, aki dolgozna. Akkor hát? Hova siessen?
Elsétál egy vörös hajú, csinos nő mellett, de igyekszik nem vetni felé pillantást, nehogy valami rosszat gondoljon, majd megáll a baglyos szökőkútnál. Zsebre dugja kezeit, s hallgatva a víz csobogását, mélyeket lélegezve hunyja le szemeit, megpróbálván kizárni minden érzelmet, ami csak megjelenhet. Ki tudja még milyen sikerrel. Szeme sarkából érzékeli a nőt, de ha az épp enne is, nem látja. Aztán a következő pillanatban, mielőtt még bármit is tehetne ellene, valami ismeretlen erő az univerzumban arra készteti, hogy megszólaljon. De mégis miért?
- Baglyok - jelenti ki az általános tényt, amit még a vak is láthat. Majd halvány mosoly kezd el játszadozni a szája sarkában. - Értem én, hogy bogoly-bagoly... de akkor is. Vizet köpő baglyok?
Igazából a hányó találóbb lett volna... De kihez is beszélek tulajdonképpen?
Megzavarodik egy pillanatra. Furcsa. Sosem szokott ilyet csinálni, hogy csak úgy hozzászól egy idegenhez. Aki lehet azóta már itt sincs, vagy nem is hallja. Még csak felé sem nézett. Lehet, hogy tényleg nem ártana meginnia egy újabb bájitalt, mielőtt még zavartabbnak érzi magát, és a következő pillanatban elkezd arról beszélni, hogy milyen bagolyfajnak tudná beazonosítani az itt látott műmadarakat, mint egy eszelős.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Későn végeztem ma az étteremben. Rengetegen voltak és csak úgy záporoztak a rendelések. Ki tudja, talán miattam jöttek ennyien. Beképzeltségnek érzem ezt, de néha tényleg az az érzésem, hogy mióta megneszelték, hogy a férjgyilkos a konyhán ténykedik többen térnek be hozzánk. Mit számít, miért érkeztek, ha jóllakottan és kellemes élményekkel gazdagabban távoznak! A séf kezd megbízni bennem és már pár komolyabb feladatot is rám szokott bízni. Az alapanyag beszerzéstől, ami igazából hajnali piacjárást jelent, az esti zárásig mindenből kiveszem mostanság a részemet. Így volt ez ma is, hiszen azért végeztem ilyem sokára, mert nekem kellett zárnom a konyhát. Előtte még összeütöttem magamnak egy kis éjszakai vacsorát, mert egész este egy falatot sem tudtam enni. Viszont nem volt kedvem a szobámban megenni, sem az étteremben, így kijöttem ide a térre. A séta rám fért, A hűvös koratavaszi levegő pedig jót tesz, mert igazság szerint zsong a fejem. A pörgés, a sok ember, hang, illat és ízkavalkád miatt sokszor megesik, hogy besokallok. Olyankor mindig sétálok egyet mielőtt aludni mennék.
Kezemben egy dobozzal ülök le az egyik padra és kezdek el falatozni. Vasi pecsenye és hozzá hasábkrumpli. Semmi ördöngösség. Holnap ez lesz az egyik menüben választható fő fogás. Egy szeletet készítettem el és dobtam mellé néhány szál burgonyát. Nekem jutott a feladat, hogy a sóval megtört fokhagymakrémet elkészítsem és bedörzsöljem vele a kiklopfolt tarja szeletek mindkét oldalát, amik előtte egy éjszakát fokhagymás tejben áztak. Ez ám a wellness. Holnap jöhet a paprikás lisztbe mártózás és a sülés. Újabb darabot szelek le a puha és kellemes ízű húsból majd villámra tűzöm a rósejbni néhány szálával, amikor megjelenik egy idegen. Ösztönösen rándulok össze és engedem le evőeszközeimet, hogy ugrásra készen várjam ki mi a szándéka. Azt hittem már nem félek az emberektől, de úgy látszik tévedtem. A gyomrom tótágast áll és végigfut tagjaimon a rettegés. Aztán az idegen tovább sétál és megáll a kútnál. Nézegeti, én pedig próbálom folytatni az evést, még ha az étvágyam hirtelen el is ment. Alig ér a számhoz a sült, a férfi megszólal. Nem tudom eldönteni, hogy hozzám beszél-e, vagy csak magának tesz megállapításokat. A kérdését viszont már valamiért úgy érzem illik megválaszolnom. - Jobb mint ha savat köpnének, vagy bagoly köpetet - jelentem ki egyszerűen. Nem vagyok finnyás. Míg bujkáltam egy ispotályban is takarítottam. Ott sokat láthat az ember és ebből a szempontból megedződik a gyomra. Felfekvéses betegek, az elmúlás édeskés illata, amit a szervek bomlása idéz elő...Ehhez hasonló dolgok között kellett rájönnöm, hogy nem az a legrosszabb, ha üldözik az embert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha Zé tudná miféle gondolatot járhatnak a közelében ücsörgő nő fejében a főzéssel kapcsolatban, biztosan lenne egy s más hozzászólni valója. Pont ez az egyik téma, amiről indokolatlanul sokat tudna beszélni, ha úgy adódik a helyzet. Meg persze alkotni ezt-azt a konyhában. Volt rá ideje, hogy kitanulja a dolgot és lefoglalja magát vele, és állítólag nem is rossz benne. Már amennyire megtudhatta azon kevés ismerősétől, aki evett valaha bármit is, amit csinált. Igazából nem sok van ilyenből. Sőt... semmilyen olyan ismerőse nincs jelenleg, akivel ennyire közeli kapcsolatot ápolna. Sokakkal még távolit sem. De mindegy is, hiszen nem gondolatolvasó, még ha vannak is különleges képességei, amelyeket nem igazán fogad el. Inkább betegség. És ez a betegség most is jelen van.
Nem tudja miért szólalt meg és miért kezdett el beszélni a nőhöz. Mert hát valakihez elkezdett, annyira még csak nem kattant, hogy magával társalogjon hangosan, nyilvánosan, a nő pedig itt volt a közelében, érzékelte, félig látta is. De miért csinált ilyet? Maga sem tudja. És talán még illetlenség is. Már mindegy.
Hirtelen tör rá az érzés. Mintha pánikba esne a dologtól. Ez azért igazán nem normális. Minden tagja megfeszül egy pillanatra, talán ezért kezdett el ostobaságokat művelni a fecsegést illetően. Hirtelen futni támad kedve, mégis földbe gyökerezik a lába. Ezt akarta talán oldani a baglyos megjegyzéssel? Semmi értelme, hogy így érezze magát. Hirtelen nyomasztani kezdi a sötétség is. És tényleg egyedül érzi magát, feszélyezve. Még a torka is kiszárad, meg kell köszörülnie hozzá, hogy megszólalhasson. Mert meg kell. Valami válasz érkezik a nőtől, pedig nem hitte volna. Savat? Miért pont ez jutott eszébe?
De ahogy rápillant, erre az éjszakai félhomályban törékenynek ható teremtésre, hiába nyílnak el ajkai, nem tud megszólalni. Rosszul érzi magát. Talán még hányingere is van. Csak elmosolyodik, de a szemei furcsán szomorúak maradnak. Ennyi telt csak tőle? Mégis miért?
Vagy csak... csak nem?
Be kellene vennie a bájitalát. De ehelyett csak visszapillant a szökőkútra, és lázasan pörögni kezd az agya. Ez az érzés egyre rosszabb. Egy pillanatra ökölbe szorítja kezeit a zsebében, de így beleváj jobb kezének ujjaival a sajgó, égett-vágott tenyerébe, és majdnem fel is szisszent. Ráncolja egy sort a homlokát, mintha csak művész szemmel kritizálná némán a baglyokat... aztán lassan, nagyon lassan és óvatosan fordul vissza a nő felé, teljes testével. De nem mozdul egy tapodtat sem onnan, ahol eddig megállt. Amikor pedig megszólal, már csöndes, és próbál nyugodt is maradni.
- Bocsásson meg... - kezdi óvatosan, minden szót láthatóan alaposan megfontolva. - Nem akartam... megrémiszteni.
Néhány pillanatig némán fürkészi a nő arcát, majd ismét megköszörüli a torkát.
Be kellene vennem a bájitalt.
- Ne haragudjon, hogy ezt kérdezem... de... minden rendben?
Egészen biztosan nincs, de meg kell adnia az embereknek a tagadás lehetőségét. Joguk van ahhoz, hogy hazudjanak az érzéseikről, főleg egy idegennek. De egy biztos. Ez, ami most hirtelen hatalmába kerítette, nem egy szokványos érzés. És bár kezd elillanni a bájitala hatása, azért még van benne valamennyi, mégis elég intenzív ahhoz, hogy átélje.
Igazából egyébként csak el kellett volna sétálnia. Úgy érzi nem szívesen beszélne vele a nő, habár ez nem is csoda, tekintve, hogy egy idegen pasas szólította le az utcán, éjnek évadján. De ez is olyan, mint a baglyok. Egyszerűen csak jön magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem félhetek örökké, egy életen át valakitől, aki már meghalt. Valakitől, akinek én vettem el az életét és a karjaimban tartottam amikor a létezés tüzének szikrája kihunyt a szeméből. Károly már nem bánthat. Pribékjei, ha akartak volna, már bosszút álltak volna rajtam, de mindeddig nem tették. Ki tudja miként talált rám. Lehet senki sem keresi, mert mindvégig magánakció volt a keresésem. Mégis, ahogy most megjelent ez az idegen újra rám tört az a csontig hatoló félelem, hogy értem jött, hogy elégtételt vegyen főnökéért. Nem merek moccanni néhány pillanatig, ám mivel nem támad rám mégis tovább igyekszem falatozni. Ekkor szólal meg először és belőlem kikívánkozik valamiféle válasz a feltett kérdésére, melyet újabb adag csend követ. - Semmi baj - rázom meg a fejemet lassú szavú szabadkozására, de ennél többet nem tudok mondani. Lehet ez csel is részéről, hogy elhitesse nincs benne ártó szándék. Talán jobb lett volna kis sem jönnöm ide ma este. De annyira zsongott a fejem, hogy ki kellett szellőztetnem egy kicsit. Mióta kijöttem a szanatóriumból annyi minden történt. Nagyot fordult velem a világ. - Nem igazán - felelek  reflexből őszintén váratlan kérdésére - Nehéz napom volt, ennyi az egész - teszem hozzá és kékjeimet le sem veszem az idegenről, aki akár egy kíváncsi újságíró is lehet. Ma kifaggat és holnap már viszont is láthatom a szalagcímet: "A férjgyilkos éjjeli portyán". Még belegondolnom is szörnyű, hogy akár ez is megtörténhet. Lehet jobb lenne megelőznöm a dolgot. Az ételes dobozt, benne az evőeszközökkel félreteszem és felállok. Hosszú lángvörös fürtjeim fekete kabátomon terülnek szét. Bokacsizmámra rálóg a fekete, élére vasalt szövetnadrág, mely egyenruhám része. - Maga újságíró? - lépek olyan közel a férfihoz, hogy ahhoz elég messze legyek, hogy ne érjen el, de minden szavát értsem és arcát is lássam az utcai lámpák gyér fényében. Nem retteghetek mindig. Már nem kell menekülnöm és nem is fogok. Megfizetem a bűnöm árát nap mint nap, sőt szinte minden éjjel. Így lehetek elég bátor, hogy szembenézzek bármivel és bárkivel, ami vagy aki rám vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valamiért az apja jut eszébe. Miért jut eszébe az apja, egy ilyen békésnek mondható, csöndes, nyugalmas tavaszi éjjelen, olyan messze a szülőháztól, amilyen messze csak el mert menni? "Szánalmas vagy! Egy nyomorékot szült az anyád, nem vagy jó semmire! Semmire!"
Aztán a pillanat, ahogyan látta kihunyni a fényt a szemeiben, és ő csak ott állt. Állt és nézte. Túl hosszú ideig nézte. Kiszárad a torka is, nem csoda hát, ha nem tud válaszolni. De egy mosolyt mégis kicsikar magából. Mintha csak a sok éves gyakorlás olyan ösztönösen jönne elő, mint a vadból a menekülés. Apropó menekülés. Szívesen megtenné most ő is, valahogy, valamiért. Mégis itt marad. Mert szép lassan ráébred mindarra, ami vele történik. Ennyi év után gyorsabban is rájöhetne már.
Ezért fordul végül lassan a nő felé, és nagyon óvatosan. Ezért pillant rá, és ezért nem mozdul arról a helyről, ahol megtorpant. Kezeit óvatosan húzza ki zsebeiből, és ereszti maga mellé, hogy látható legyen, nincs az ujjai között sem pálca, sem bármilyen fegyver. Bár így a fehér kötés is nyilvánosságra kerül jobbján, átfáslizva tenyerét, de mégis elernyeszti ujjait, hogy lazának, nyugodtan tűnjön, bármennyire is lüktet valami a mellkasában, ami nem ver egyformán a szíve ütemével. Lassan elhangzik a kérdés. Majd egy újabb is, és rájuk végül a válasz. Őszintének hatóan. És kendőzetlenül. Ez valamelyest oldja az eddigi érzelmeket. Vagy a félelmet felváltó gyanakvás teszi? Végül azonban, ahogyan a nőtől is elhangzik egy kérdés, miután hirtelenjében feláll, - talán védekezően, hogy gyorsabban elsiethessen, ha úgy adódik - közelebb lép. Zé viszont még mindig érzi, hogy jobb, ha ott marad ahol van. Mégis valami furcsa megkönnyebbülés is úrrá lesz rajta. Sokkal őszintébb lesz a mosolya egy pillanatra, és egy halk, rövid kis nevetést is kiprésel magából.
- Úgy nézek ki? - néz kedvesen, de még a mosolya ellenére is ugyanúgy szomorkás tekintettel a nőre. Majd lassan megrázza a fejét.
- Nem vagyok - mondja végül. Bár igazából szeret írogatni, de csak magának, és nem is kifejezetten cikkeket. Meghatározhatatlan erő önti el a testét, de azért eszénél marad. Nem moccan. Hagyja, hogy a nő jöjjön még közelebb, ha akarna. Nem hátrál, de előre sem lép.
- Csak... - sóhajt fel, és emeli a különösen tiszta tavaszi, éjszakai égbolt, és a néhány felvillanó csillag felé a tekintetét, és nézz kissé körül, ha valamelyest zavartan is. - Szeretem az esti sétákat - pillant végül vissza a nőre.
- És ritkán botlok ilyenkor bárkibe is. Tényleg nem akartam zavarni.
Igazából általánosságban is ritkán botlok, vagy mondjuk úgy, nem beszélek igazán senkivel sem. De ez most lényegtelen - teszi még hozzá gondolatban.
- Elnézést, néha furcsán viselkedem - von szerényen vállat, halvány mosollyal, majd úgy kezdi el szemlélgetni a cipője orrát, mintha az most roppantul érdekes lenne, és lassan összefonja maga előtt karjai. - Rá se rántson, nem tartom fel. Csak egy baglyos bolond vagyok a szökőkútnál.
Megint egy tökéletes pillanat, amikor idiótának érezheti magát, saját maga miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Annyira örülök, hogy itt van nekem Ő! Olyan volt nélküle, mintha leszakították volna a karomat, és fantomfájásaim lettek volna – igen, olvastam ilyet valamelyik újságban és majdnem hánytam is, ahogy elképzeltem – nélküle. Nagyon hiányzott az én kis Polkám, akit lassan beérek, vagy le is növök, de ez engem nála sosem érdekelt. Persze, ha majd egyszer pasizok, biztos nem lehet töpszli fiúm, de annyira nem érdekelnek a srácok még, mert rohadt idióták és semmi értelem nincs bennük. Szóval ezen még nem gondolkodom, viszont a ránk zuhanó mugli repcsik már érdekelnek. Mármint, hogy nem zuhannak ránk, ihihihi.
- Azt hiszem, hogy védve vannak az arénák az ilyenektől – látszik rajtam, hogy ebben nem vagyok biztos. Még sosem voltam kviddics meccsen, irigylem is érte Polkát, ő már tuti látott valamilyet a suliban. – Te voltál kint meccsen? Az Eridon nyert, mi? Ha már oda jársz, meg kéne, hogy tiszteljenek ezzel – vigyorodom el, miközben valami fira szót mond a tesókám.
- Teknológia? Azzal fűtenek a muglik? – húzogatom a számat jobbra-balra, ahogy elgondolkodom a szón. Gőzöm sincs, hogy miről beszél a nővérkém, de ha azzal tudnak fűteni a muglik, akkor az biztos menő lehet. Én nem vagyok mugliellenes, de azért kiráz a hideg, hogy egy olyan izére felüljek, ami elvisz olyan nagyon magasra. Közben leporolom róla a havat és ő pedig arról mesél, hogy milyen gyógybájitalt itattak vele. Nézem az újabb mutatványát, egyre szörnyűségesebb képet vágva hozzá.
- Fujj, hogy bírtad meginni? - még az orrom is befogom, annyira elképzelem, amit mondott. Biztosan rémesen szörnyű volt, de gyorsan bekukkantok a fülébe. – Már nem füstöl a füled, ha ez megnyugtat – nevetem el magam gyorsan, mert azt szeretném, ha a kellemetlen emléke egyikünkre se hasson, főleg rá, tudom mennyire érzékeny. Mint például a magasságára is, de szerintem tényleg nőtt picit. Biztos fog még, vagy én magam növesztem meg, ha lesz pálcám. ÓriásPolli, óriás szeretet!
- A zöld nem jó. Hát végül is nem vagy Trelionos, vagy milyen az egyik ház, ami zöld, persze, hogy még nem szereted. Mert már megnéztem ám hova jársz! – bólogatok, és megint átkarolom őt. Úgy szeretem nyunyurgatni, meg mindegy, csak érjek hozzá, mert ő Polka. Az én egyetlen és legszuperebb tesóóóóm! De hát muszáj őt elengedni és mindenféle őrültségen gondolkodni, mint a cicakunyhó. Még bólogatok is, hogy jó ötlet lenne kóbor macsekoknak.
- Aha, fiúk. Vagy lányok? – állok meg egy pillanatra ránézve Polkára, hiszen nem tudok arról, hogy nem a fiúk érdekelnék, már ha érdeklik. Gyorsan kiderül, hogy nem. – Nálunk is mind buta és okoskodó, meg nyápic. Egyik sem merne megcsókolni – mondom nagylányosan és hencegve, mintha Polka nem ismerne eléggé. Oké, hogy bátor vagyok, de tuti nem csókolnék meg senkit, mert az fúj! Meg láttam ám az utcán, hogy bekapják egymást, az mire jó? Tök undi!
- Dráma? Tök izgi a te sulid. Mondj valami pletyit – nézek rá, miközben újabb hótéglát gyártok a szuper kis kunyhónknak. – Hát… állítólag Viktor meg Bea járnak, de nem tudom. Én nem láttam még őket smárolni se – vonok vállat, meg amúgy Viktor pont nem a szívem csücske. Teszi a szépet minden csajnak, mert jól néz ki. Mondjuk ez igaz, tényleg jó pasi, de pfejjj, nyálas, mint a csiga.
- Jajj ne Polka, neeee, nem akarom – ugrok oda hozzá, és lefogom a kezeit, miközben ő a matekkal traktál. Mit tudom én, hogy miket nem tudom, azért nem tudom.
- Úúúúú! Simán megáll szerintem, gyere, vigyük oda. Vagy tudsz varázsolni valamit? Megnézném, a tudományod! – csillannak fel a szemeim, majd megint nem tudok megállni és körbeugrálom a tesómat. Milyen menő nővérem van már? Mindenkit szétmágiáz, vagy mi!
- De ha nincs rá mágiád, akkor segítek – mutatok úgy, mint a body builderek, befeszítek neki, biztps érdekes látványt nyújthatok, de nem akarom megrémiszteni őt. Simán benne vagyok bármiben, amit szeretne, akár kétszer is. Hiszen ő Polka, a legszupibb tesó a világon!