36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
A falu határa - összes hozzászólása (4272 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 142 143 » Le
Bácskay Hella
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 27. 21:56 Ugrás a poszthoz

Gergő

 ~ Hol a kesztyűm? Jesszusom! Meg kell találnom! ~ Sikítozok magamban, poroszkálva arra, amerre emlékeim szerint jártam, így megyek neki a fiúnak is, akinek a köszönését meg sem hallom.
 - Hupsz, bocsika. Nem láttál egy ilyen kesztyűt? Valahol elhagytam ennek a párját, és meg kell találnom. Ja, egyébként szia! Hella vagyok. Bácskay. Te ki vagy? Segítesz nekem keresgélni? Olyan szomorúnak tűnsz. Mesélj közben, mi a gond. Jó hallgatóság vagyok és tudok titkot tartani. - Egy mosollyal rákacsintok, aztán megint kétségbeesetten a földet kezdem el pásztázni, a fiúnak pedig megfogom a kezét és magam után húzom. Nem igazán érdekel, hogy esetleg ő ezt nem akarja. Most meg-kell-találnom-a-kesztyűmet. Különben egészen bizonyos, hogy meghalok. Világvége után pár nappal. De meghalok. Hajaj. Pedig én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy távozzak az örök csoki és gumimaci földre, mert nekem a Mennyország ebből áll. Sok gumimaciból és még több csokiból. Nyami. Ettől egészen megéheztem. Jaj. Most nincs nálam semmi vésztartalék, és már ilyenkor minden zárva van. A suliba pedig még nem akarok vissza menni.
 - Nincs nálad valami nasi? Megéheztem, de nem akarok visszamenni még a suliba. Tudom, szemtelen dolog ez, de hát ha az ember éhes, akkor nincs mit tenni, enni kell. - Fordítom felé a fejemet, aztán hirtelen felsikítok, elengedem a fiút és elkezdek szaladni. Csak a kesztyűmet láttam meg, nem kell aggódni. Szóval oda is szaladok, felkapom és ráhúzom a kezemre, aztán integetek a fiúnak nagy boldogan.
 - Megvan! Megvan! - Nagy vidáman szökdelve párat megyek vissza a fiúhoz és kedvesen rávigyorgok.
 - Na, hol is tartottunk? Ja igen! Megvan! Ott, hogy te mesélsz nekem és kerítünk valami nasit, mert éhen halok. Remek! - Kitörlöm az arcomban lévő tincseket és vidáman mosolyogva a fiúba karolok és elkezdek vele elindulni valamerre, de magam sem tudom, hogy hova, talán csak megkerüljük a tavat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. december 28. 16:52 Ugrás a poszthoz

Hella, aki olyan sokat beszél mint én *-*

Odakinn még a leheletem is meglátszik, annyira hideg van. Mikor kisebb voltam mindig azt játszottam, hogy a számból füst jön, ezért mindig jó sokat leheltem. Olyan jó volt még nyolc évesen. Csak anyáékkal lenni. Nem kellett sokat gondolkodni, nem történt velem semmi baj. De most itt sétálok 13 évesen Bogolyfalva utcáin. Ám hamarosan a Bagolykő Mágustanodába fogok járni, ahol jó sokat kell majd gondolkodnom. Végülis nekem könnyebb lesz, mint a többi diáknak, mert nekem itt lesz a pótanyukám, aki bármiben tud segíteni. De más diákoknak nincsenek itt a szülei. Ők magukra vannak hagyva, egyedül kell megoldaniuk a problémájukat. Azért én szerencsésnek mondhatom magam. Bár… azért néha jó lenne, ha nem lenne Janey és azt csinálni, amit akarok. Igaz, most is csinálhatnám, de nem akarom kivívni Janey haragját, aki tényleg szeret engem. Amúgy a mérges oldalát még nem is ismerem. De nem is szeretném megismerni.
Ezekkel a gondolatokkal érek oda a tavacskához. A kastély felé pillantok és egy repülő állatot vélek felfedezni, Biztos a bagoly az. Akkor lehet, hogy Endre meg is kapta a levelem. Remélem azért válaszolni fog nekem. Ám ekkor megpillantok egy lányt. Elég csinos és még szőke haja is van. Bár ezen még nem járhatna az agyam… Tehát ráköszönök a leányzóra, aki észre sem vesz engem, hanem nekem jön. Furcsán ránézek, aztán bocsánatot kér. Köszönöm nekem, aztán feltesz pár kérdést. Nagyon oda kell figyelnem, hogy mit mond, mert elég gyorsan beszél. Végülis megértem, hogy mit mond. De mire válaszolnék, magával húz, hogy megkeressük a kesztyűjét. Miközben magával vonszol, válaszolok a kérdéseire.
 - Nem, nem láttam, de persze, segítek megkeresni. – mosolygok. Nem árt, ha az embernek lány barátai is vannak, nem igaz? Akkor is, ha az a lány egy kicsit… khm…. gyors. – Gergő vagyok, Lasch Gergely, itt lakom Bogolyfalván, de a következő tanévtől már a Bagolykőbe fogok járni, remélhetőleg a Navine-be. – újabb mosoly. Tök jó, hogy rajtam kívül is vannak olyan emberek, akik sokat beszélnek és néha hülyeséget. De a koripályán találkoztam Leonie-vel, aki szintén sokat és hülyeséget beszélt, akárcsak én. – Nincs semmi baj. Vagyis egy kicsi… Képzeld, van egy srác, Endre, akivel söröztem a kocsmában, de aztán jött anyukám és az óta nem találkoztam Endrével, pedig ő normális. – mondom szomorúan. Már megint olyan dolgot kötök egy ismeretlen orrára, amihez semmi köze. De nem zavar. Azt mondta tud titkot tartani és meghallgat.
Ekkor jut eszébe Hellának, hogy ő éhes, de nem akar visszamenni a suliba, ezért tőlem kér kaját.
 - Nem tudom, hogy van-e, de mindjárt megnézem a zsebeimet.
Miközben én keresek valami kis nasit, a lány felsikít. Rögtön felkapom a fejem, de aztán meglátom, hogy csak a kesztyűjét találta meg. Hú, pedig már azt hittem, hogy valami baj történt. Szó szerint visszaszökdel hozzám és megkérdezi, hogy hol is tartottunk.
 - Szóval az a bajom, hogy találkoztam egy nálam sokkal, idősebb sráccal, akivel sörözni kezdtem és tök jól elbeszélgettem. De aztán jött anyukám és mindent elrontott. Tehát Endrét az óta nem is láttam itt a faluban, pedig beszélgetnék még vele. – mondom újra szomorúan. – Mellesleg míg elmentél a kesztyűdért, találtam a zsebemben egy csokit, tessék. – azzal beleteszem a kezébe az édességet. – Hány éves is vagy?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bácskay Hella
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 28. 18:00 Ugrás a poszthoz

Gergő

Szerencsére nem olyan fiúval van dolgom, aki mogorva, mint mondjuk egy Rellonos, hanem egy aranyos gyerek ez a Gergő, aki segít is nekem kesztyűt keresni. Közben meg mesél arról, hogy mi is a baj. Jaj, szegénykém. Még jó, hogy az én bátyuskám nem korlátoz be engem. Mondjuk nem is tudja, tudja jól, hogy megenném őt érte vacsira. Szeretem, hogy ő az én bátyuskám, de én kérem szépen már nagy lány vagyok. Bár ezt anyuci sose foga szerintem feldolgozni. Még most is olyan vagyok neki, mintha 5 éves lennék. Nem is értem. Jó, néha tényleg úgy viselkedek, mint egy ötéves. Vagyis elég gyakran, de azért na. Én már nem vagyok kicsi. Koszorúslány is leszek a nyáron. Az pedig egy nagyon komoly feladat, azt nem csinálhatja ám bárki. Úgy bizony!
 - Jaj, az anyuk már csak ilyenek. Az enyém szerintem egy életre bebörtönözne, még talán egy sárkány is vigyázna rám, mint a királylányokra, akit le kell győznie a bátor, erős hercegnek. Jaj, azt hiszem, túl sok tündérmesét olvastak nekem kiskoromba. - Nevetek egy kicsit, mert ez így is van. Nálam a csúnya, gonosz boszorkány mindig megkapja a méltó büntetését a királylány pedig boldogan él, amíg meg nem hal. Milyen szép is ez. Az anyukám is biztos hercegnő volt, mert ő is boldogan én az ő hercegével, aki történetesen az apukám. Erős is, bátor is. ~ Megvilágosodtam! ~ De nekem nem lesz tündérmesém, ha nem lesz meg a kesztyűm, amit már fel is lelek. Ó, igen, meg van mentve az életem és még csokit is kapok Gergőtől. Az élet szép!
 - Jaj, neked biztos nem kell? Nem akarom előled megenni. De ha nem kell, akkor köszönöm szépen! - És ezzel egy nagy cuppanós puszit nyomok a fiú arcára köszönetképpen és fel sem tűnik, hogy az, akinek most puszit adtam nagyon nem Olika, hanem bizony egy fiú, akit én nem is ismerek és el is felejtettem neki a kérdésére is válaszolni.
 - Én, 14 éves szeptember óta és te? Egyébként én is a Navinébe járok. Nagyon jó kis ház, ha oda jössz, akkor már legalább biztos lesz két barátod ott, mert mi barátok vagyunk, igaz? Egyébként te most hol laksz? Megmutatod? Szeretem a házakat. Meg a kastélyokat. Bár nem értem, hogyan képesek fennmaradni. Tudod én nem értek az ilyen fizikus vagy miféle dolgokhoz. De hallgatni szeretem őket. Meg a csillagokat is szeretem. Nézd csak, ott van az esthajnalcsillag. Már sötétedik is. Na, nem baj. Te itt vagy velem, szóval nem kell félnem, majd te megvédesz, bizti tök jól ismered már a falut, én még néha mindig eltévedek. - Nevetek és a lakósor felé veszem az irányt Gergővel, akibe belekaroltam már régen. Egyik kezem az ő keze és oldala között van átfűzve, míg a másikkal a csokit majszolom, de csak lassan, mert enni és beszélni egyszerre nem lehet. Kiesik a csoki akkor a számból a végén.
 - Mesélj valamit! Én annyit csivitelek itt neked, hogy már lyuk lesz a pocakodon. Ottan ni! - Bököm meg a hasa közepét vigyorogva.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. december 29. 13:11 Ugrás a poszthoz

Hella ^^

Örülök neki, hogy ez nem egy átlagos séta lett. Szeretek új emberekkel ismerkedni, főleg, ha az illető lány. Valójában eddig egy lánnyal sem találkoztam, kivéve Bogárral, Janey-vel és Lolával. Jó, persze az utcán látok lányokat, de rajtuk kívül még senkivel sem beszéltem. És nem árt, ha az embernek vannak lány barátai. Mert annak a lánynak biztos van több barátnője és így lehet ismerkedni. Vagy valami ilyesmi.
Gyorsan megtörténik a bemutatkozás, de ahogy látom, ezzel a Hella nem nagyon törődik, hiszen a kesztyűjét keresi. Én még sosem vesztettem el semmimet. Na jó… egyszer eltüntettem apa szemüvegét, de azon kívül nem hagytam el semmit. Mindig vigyáztam a dolgaimra, úgy tettem mintha csak az az egy lenne belőle, így sosem veszítettem el. Végül válaszolok a lány kérdéseire, aki érdekes módon figyelt a mondanivalómra, pedig azt hittem, hogy a kesztyűjével van elfoglalva. Meg kell tanulnom. A lányok egyszerre több dologra is tudnak koncentrálni.
 - Amúgy nekem ő a nevelőanyám, mert a vérszerinti sajnos meghalt. Aztán a nagymamámnál laktam, de ő is sajnos meghalt rákban. Eztán itt a faluban találtam rá az első nevelőanyukámra, akit Lolának hívtak. A teljes neve Loveday O. L. Alvar. Nem tudom, hogy ismerted-e. Ő is a suliba járt, csak ő rellonban volt mestertanonc. Szóval ő öngyilkos lett, nem bírta az életet. Volt egy alkoholista pasija, voltam neki én, meg a kisfia, Daniel. És ő ezt nem bírta. Csak 21 éves volt. Most meg Janey-nél lakom, tudod az ajándékboltosnál, ő vigyáz rám. Ne érts félre, nagyon szeretem őt, csak szerintem igazságtalanul viselkedett a kocsmában. Csak egy vajsört ittam. Az nem olyan vészes, ugye?
Már megint olyat mondtam, ami nem tartozik egy idegenre. De sajnos ilyen vagyok. Be sem áll a szám. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy nem volt kíváncsi az élettörténetemre, de én elmeséltem.
 - Bocsi, hogy ezt elmondtam, de a szavak csak úgy jöttek. –
Miután bocsánatot kérek, Hella megkérdezi, hogy van-e valami kajám. Én rögtön keresgélni kezdek a zsebeimben. Ha már végig hallgatta a történetem, akkor adjak már én is neki valamit. Bár nem valószínű, hogy találni fogok bármilyen édességet a nadrágomban, vagy a kabátomban. Hiszen mikor Janey kimossa a ruháimat, mindent kivesz belőle. Ám nagy szerencsémre találok egy kis csokit. Már éppen mondanám neki, hogy van kajám, ám Hella felsikít. Rögtön felkapom a fejem és körbenézek. Azt hiszem, hogy van itt valaki, pedig a lány csak annak örül, hogy megtalálta a kesztyűjét. Hála a jó égnek! Már azt hittem, hogy egy gonosz, sötét mágus ólálkodik itt. Akkor nem tudom, hogy mit csináltam volna. Verekedni nem annyira tudok, de azért tanultam pár fogást. A pálcámat meg nem tudom még használni, meg amúgy sincs itt.
A lány visszajön – a kesztyűjével együtt – és átadom neki a csokit. Először szabadkozik, aztán elfogadja az édességet és még egy puszit is nyom az arcomra. Azt hiszem egy kicsit elpirultam… Aztán Hella válaszol a kérdésemre, amit illetlenség volt feltenni. Azt mondták nekem, hogy sosem szabad rákérdezni senkinek sem a korára, de én megtettem. Bocsi anyu.
 - Én csak 13 vagyok. És már mondtam az előbb, hogy a következő tanévben már a Bagolykőbe fogok járni. Már nagyon várom. – mondom. Ám ekkor hagyom, hogy Hella beszéljen tovább. Arról kezd dumálni, hogy nem ért ezekhez a fizikus dolgokhoz, meg a kastélyról és arról is beszél, hogy melyik az én házam.
 - Persze, hogy megmutatom. Szerintem senki sincs otthon, mert anyukám dolgozik, Vincent pedig nem tudom, merre van ilyenkor. – mosolygok. Meg fogja a kezem és a lakósor felé kezd húzni. De nem kell már engem húzni, magamtól is megyek. De azért a kezét nem engedem el. Mikor megböki a hasamat én is nevetek. Elég vicces ez a Hella.
 - Hmm… nem tudom miről meséljek.
Útközben beszélgetünk egy kicsit és pár perc alatt meg is érkezünk.
 - Itt a házam, tessék, menj be. - és kinyitom az ajtót.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 30. 13:27 Ugrás a poszthoz

Alexander

Hosszú ideje nem sétált már egy kiadósat. Azaz olyan két napja, de az nála már tragédia. Éppen mintha nem enne, olyan ez számára, tehát már korán reggel pótlásba kezdett. Kipattant ágyából és szokatlanul gyorsan fel is öltözött. Nem volt akkor már kedve órákat állni a szekrény előtt, meg már nagyon túráztatni akarta lábait, ezért köszönés nélkül távozott otthonról. Eleinte céltalanul bolyongott, oda-vissza is járkált, felfedezett olyan házakat, melyek addig elkerülték figyelmét, és boltok, üzletek kirakatait is vizsgálta. Útja végül a tavacskánál ért véget. Nem számított arra, hogy pont ott fog kikötni, nem fűződnek hozzá olyan nagyon csodálatos élmények. Lassan közelítve jutott eszébe minden, de annyival jobb helyzetben volt, hogy tudta mit csinál. Akkor a padon ülve eszmélt fel, így sok emléke nincs róla, csak azután. Leült hát ugyanoda, ahol pár nappal azelőtt, és bámulta a tavat. Beleképzelte magát, ahogy süllyed, és ahogy már szinte világít benne fehér kabátja. Hát igen, nem egy mindennapi dolog majdnem belefulladni egy dísztóba. De hála az Égnek, meg csapattársának, ezt nem kellett átélnie. Így egészen nyugodtan ülhetett abban a pillanatban a kiválasztott helyén, és merenghetett. Hülyeségeken és fontos dolgokon egyaránt, mert ideje teljében volt, de sosem unatkozott. Valami kósza gondolattal mindig leköthette magát. Az lehetett éppen a növényekről, a vízről, vagy a hidegről, éppenséggel az év végének közeledtéről. Merthogy az utolsó előtti nap volt az esztendőből. De nem igazán zavarta az idő múlása sem. Kifejezettem örült neki. Kábulatából akkor eszmélt fel, mikor már nem érezte az ujjait. Otthon felejtette a kesztyűjét a nagy rohanásban, ezért zsebre tétellel próbálta orvosolni hibáját. Nemigazán sikerült neki, sőt. Már érezte minden porcikájában a hideget, aminek cseppet sem örült.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Alexander N. Thornwald
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 30. 13:42 Ugrás a poszthoz

Sharlotte


Új környezet. Nehéz lesz hozzászokni, de már nagyon vártam, hogy eljöhessek ide. Otthon olyan egyedül voltam. Oké, persze, ott volt nekem a családom, akik mindenben mellettem álltak, de azért jól jött volna egy olyan társaság aki korban is hozzám passzol, és lehet velük hülyülni. Azért ezt szülőkkel nehezen lehetett volna kivitelezni. Mikor tegnap este megérkeztem ide, beosztottak egy házba, rellon. Nem gondoltam volna, hogy pont ide fogok kerülni, de biztosan a sors akarta ezt, kész, nem fordítottam rá nagyobb figyelmet. Elvezettek a Klubbhelyiségünkbe, majd bekerültem az újoncak szobájába. Ledobáltam a cuccaimat, és azonnal lefeküdtem pihenni, amiből kiadós alvás lett. Korán kelő vagyok, ezért is mikor reggel tettem egy kis sétát odakint, nem sok emberrel futottam össze, de persze még nem ismerek itt senkit, de nagyon remélem, hogy ez hamar meg fog változni. Azóta már túl vagyok egy ebéden is, de semmi kedvem nem volt délutáni pihit tartani. Mehetnékem volt, ezért is indultam el, lefelé a falu felé. Hallottam már róla, kíváncsi voltam rá, hogy milyen is lehet. Nem tartott sokáig míg leértem, igen közel van a kastélyhoz. A főútra tévedtem, és csak sétálgattam csendben, nézegettem a kirakatokat, és minden mást amit találtam. Már majdnem kiértem a faluból, mikor egy kisebb tavat pillantottam meg. Gyönyörű szép környezetben volt, fák sokasága vette körbe. Vállat vontam, majd közelebb sétáltam, és csak akkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Egy lányka üldögélt a padon, szemmel láthatóan idősebb volt nálam egy kicsit. Nem tudtam mit mondanék neki, ha odamennék hozzá, ezért is inkább elvetettem a dolgot, és a tó felé indultam. Nem messze tőle leültem a földre, nem érdekelt, hogy milyen hideg is van. Utálom a telet, a nyár sokkal jobban vonz. Mikor szabadnak érezheted magad, süttetheted magadat a napon, madarak csipognak. Jobb, mint ha mindenhol csak fagy van. Pár percig még üldögéltem, nézelődtem, szívtam magamba a friss levegőt, majd sóhajtottam egyet. Megadtam magamat. Feltápászkodtam a földről, majd a pad felé baktattam ahol az előbb említett lányka ült. Óvatosan és lassan közelítettem meg, majd mikor odaértem, kihúztam magamat, köhécseltem egyet, és megszólaltam.
- Zavarok? Nem tudom miért pont ezt mondtam, hiszen szemmel láthatóan egyedül van, és mellette teljesen üres a pad. Válaszát ugyan nem vártam meg, és úgy ültem le, de ha zavarok, akkor úgy is elküld majd melegebb éghajlatra. Addig is, meg folytatom a friss oxigén belélegzését és a táj csodálását. Ismerem magamat, el tudnék így lenni akár órákon át is..
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2012. december 30. 14:07 Ugrás a poszthoz

Alexander

Az nap reggel korán keltem, és indultam útnak, Bogolyfalva felé véve az irányt. Körülbelül feléig érhettem a felfedező körutamnak, a faluban. Már a cukrászdát is megjártam, így frissen, jókedvűen, jóllakottan folytattam utamat. Az eszem kivételesen a közelben járt.
~ Milyen szép kis falu! ~ gondoltam magamban. ~ Nem is értem, miért nem jöttem le korábban. Olyan szép... A házak tök jól néznek ki, és az elrendezésük is jó. Vidám kis hely. ~ Ennél a mondatnál épp egy másik utcába néztem. A temetőbe. ~ Ennyit a vidámságról. Már annyi mindent láttam. Be kéne menni a temetőbe is... Olyan Halloween hangulat van bent. Szeretem a Halloween-t! ~ itt irányt változtattam, és egyenesen a temetőbe mentem. Valamiért szerettem. No nem azért, mert élvezek halottak között sétálni, hanem azért, mert tetszenek a sírok, és a temetőknek is van egy külön hangulata. Habár nem éppen pozitív, de rám valamilyen szinten, még is pozitívan ható, negatív hangulat. Na igen... A magyarázó készségem sosem volt jó. Rémesen tudok magyarázni. De ez más tál tészta.
Járkáltam a sírok között. Jobbra, balra nézve, a sírköveket kémlelve. Bár nem jártam sok temetőben, sőt, de ez volt a legnagyobb, és leginkább olyan hangulatot kölcsönző temető, amilyent én egy temetőtől elvárok. Rossz szokásom, hogy néha sétálás, nézelődés közben háttal sétálok, azaz curikkolok. Anyu mindig mondja hogy ne csináljam. Apum is mindig ezt csinálja. Nem tehetek róla na, a génjeimben van, akár csak az, hogy könnyen felhúzom magam, és hamar a plafonon vagyok. Az ilyeneket a szüleimtől örököltem. Mindent tőlük. Anyukámtól a hirtelen haragomat, a könnyen káromkodást, apukámtól a vaksiságot, néha való bambaságot, és a szépen rajzolást. Kettőjüktől pedig a nagy észt, és az emellett lévő nagy hülyeséget. Igen. Ellentmondásos ember vagyok e téren.
Szóval épp a sírokat bámultam, szokás szerint nem néztem a lábam elé, amikor az árnyékomnál, és a cipőm orránál, na meg az útnál van érdekesebb néznivalóm, így véletlen majdnem nekimentem, sőt, egy kicsit neki is mentem egy, kb. velem egy idős srácnak.
- Bocs! - mondtam, majd köszöntem is. - Szia! A nevem Mary Glotter. - nyújtottam kézfogásra a kezem, ahogy illik.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 30. 14:14 Ugrás a poszthoz

Alexander

A kimaradásainak pótolásra kell kerülniük még ez évben. Leginkább a sétálásra vonatkozott, más nem nagyon volt. A tanulás az más, azt nem ezen elvek szerint nézi. Most a legfontosabb a séta. Aminek vége a tavacskánál érkezett el, ahol is megszakításképpen leült az egyik padra. Gondolataiba mélyedve nézett ki magából, lassan már forgatókönyv szerint megy ez neki. Sőt, anélkül, mert már tudja kívülről, annyiszor csinálta. Csak bambán meredtek szemei a tóra, a ritkán mozduló hullámokra, a környék növényeire és az égre. Tekintete ide-oda vándorolt a tudta nélkül is, de ez egyáltalán nem zavarta. Ennek köszönhetően vette észre azt a földön üldögélő fiút is, aminek láttára kigubbadtak a szemei rendesen.
~ Földön ülni... ilyenkor?!?! ~ meglepődését egy apró grimasszal konstatálta, aztán nézte tovább az ismeretlent. Furcsa látványnak annyira nem bizonyult, mint amit ő nyújtott a tóban, de elég érdekes, hogy valaki hogyan képes leülni a földre a hideg ellenére is. Nem töprengett rajta sokat, mert érdeklődésének tárgya megmozdult, aztán fel is állt. Valamerre el is indult, de nem figyelte azt már, hanem tovább úszkált a gondolatok között. Ideje nem volt rá, maximum fél perc, mert egy hang megzavarta. Nem is bánta annyira, nem szeret egyedül lenni. Általában.
- Nem zavarsz - fordult felé, és mosolygott rá. Ezt is sokszor csinálja, már-már profi szinten tud vele bármit sugallni. - Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - kezdte rögtön az ismerkedést, kezét a fiú felé nyújtva. Szinte biztos volt benne, hogy újonc, mivel még egyszer sem látta. Sem a kastélyban, sem lenn a faluban, vagy bárhol. Persze problémája nem volt senkivel, főleg nem ilyenekért, például, hogy még új itt. Szívesen ismerkedik bárkivel, akivel jónak látja, és abban az esetben semmi rossz, vagy kivetni való dolgot nem talált. Ezért felettébb barátságos hangon szólt hozzá, beszélgetést is kezdeményezve. Akkorra elfelejtette, hogy nem sokkal előtte még el volt képedve az időjáráshoz való hozzáállásán, de nem is fontos. Ha akarja, ő is bírja a hideget, csupán meglepő volt számára ezen momentum.



Erdős Julianna tanárnő

A hideget mindig is jobban bírta, mint az átlag. Valamiért annyira nem érzékelte az időjárás ezen egyáltalán nem kedves megnyilvánulását, mint a többi ember. Ez sokszor vált előnyére, de hátrány is tud lenni. Olyan helyzetbe még nem került ugyan, de tudja, hogy lehetséges. Nem szereti nézni a vacogó emberkéket, akik viszont furcsa szemmel nézik, hogy ő nem fázik, de gondolataiban mindig eljátszik ilyenkor, és ez akkor is mosolyt csalt arcára. Eszébe jut azonban, hogy van nála kávé. Nos, ez lehet, hogy furcsa, de inkább az a csodálatos keserű lé, mint a tea. Az iránt annyira nem rajong, inkább a kávé, amit kora ellenére is bármikor szívesen fogyaszt. Megkínálta vele a mellette ülőt, leszögezve, hogy fogadja el, ami szerencsére így is lett. A dicséretre is csak mosolygott, majd pár pillanattal később szólalt meg.
- Köszönöm - néz fel ismét a nőre - A receptjét nem tudom, csak azt, hogy Londonból hozta a bátyám - teszi nyilvánvalóvá, hogy ez sajnos teljesíthetetlen kérés volt, majd eszébe jut valami.
- Ha gondolja, viszek majd magának belőle - mosolyodik el. Kedvessége határtalan tud lenni ilyenkor. Nem azért, mert egy tanárral ül szemben, akinek ráadásul még a tárgyát is szereti, hanem csak úgy, olyan kedvességgel, ami mindenki iránt megvan benne. Gondolatai ismét visszatértek az egyre rosszabbodó időjáráshoz fűződő viszonyához, de választ nem kapott semmire. Hogy miért ilyen, azt véletlenből sem tudta volna megmondani.
- Fogalmam sincs, egyszerűen csak nem érzem annyira, mint mások - néz ismét a padon ülőre, és a termosz felé nyúl. Nem kérdez semmit, csak egy 'Kér még?' fajta kérdő tekintetet vet a másik felé. Ebből nagyon nagy valószínűséggel meg fogja érteni a dolgot, de ha nem, akkor majd szóban egyértelműsíti. A következő nyitva hagyott, befejezetlen mondaton agya elkezdett kattogni rendesen. Csak pár másodperccel később sikerült pár ötletet összeszednie, hogy mire is érthette a dolgot, aztán leesett neki. Viszont nem igazán értett vele egyet. Családjából mindenki ilyen, vagy ehhez hasonló, a háziállatok azok meg a birtokon maradtak, így aztán. A nyitva hagyott rész pedig... azzal még nem foglalkozik, jó neki úgy, ahogy most van.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 19. 12:42
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 10. 13:02 Ugrás a poszthoz

Leon O. Langley

alias Superman



 Ma rengeteg dolgom volt. Összepakoltam a szobámba, hisz hamarosan költözünk, majd le kellett rohanjak a faluba. Először benéztem a Boltba, hogy kell-e valakinek segítség, majd mivel Janey volt bent és biztosított arról, hogy elmehetek rohantam a házhoz. Kiadtam néhány parancsot a tervvel kapcsolatban, majd körbenéztem. Tökéletes lesz. Sajnos Kath nem nagyon tud ezzel foglalkozni..khm.. technikai problémák miatt, és este nem dolgoztathatjuk a népet. Így rám hárul ez a feladat, de szívesen csinálom.
Aztán kellett néhány dolgot még vásárolnom, magamnak meg Nokedlinek. De nem tértem vissza egyből a kastélyba, inkább sétálni indultam.
  Olyan fura lesz leköltözni ide. Elszakadni a kastélytól, mindennap feljárni oda órákra, esetleg másokkal találkozni. Fura, de jó lesz, én bízom benne.
Szinte vakon közlekedtem a gondolataimba merülve, és észre se vettem, hogy beértem a temetőbe. Itt még sose jártam.. Libabőrös lettem, ahogy egy szélfuvallat megérintett és mikor jobban körbenéztem, kezdtem észrevenni, hogy sötétedik.
  A sírfeliratokat kezdtem el böngészni de egyre közelebb kellett hajoljak mert egyre csak sötétedett. Hirtelen valami zörgésre lettem figyelmes, felkaptam a fejem, hogy honnan jön a zaj, de nem láttam semmit és senkit. Tudtam, hogy nem biztonságos, hisz van itt minden.. vámpír, vérfarkas, rellonos..
  Nem jutottam tovább a gondolkodásban mert valami hangos csaholással ledöntött és rám mászott.  Mire kettőt pislogtam már a földön csücsültem és egy hatalmas, de gyönyörű kutya terpeszkedett rajtam.
  -Te meg, hogy kerülsz ide?-nevetek- Nem szeretnél leszállni rólam?-kérdem, de ő tovább ül rajtam diadalittasan.
Remek.

Ruha.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leon O. Langley
INAKTÍV


Just Don't Panic! ~*~ Góliát,Maci ~*~
RPG hsz: 39
Összes hsz: 151
Írta: 2013. január 10. 22:26 Ugrás a poszthoz

Beth (bocs, de ha kiírom a teljes neved, nem marad hely a reagnak... Tongue)

Itt vagyok egy pár napja, és a nyelvtudásom jelentős növekedésnek indult. Nem azt mondom, hogy már perfekt beszélek magyarul, de legalább a legcikibb helyzetekből meg tudom magam menteni, félreértések elkerülésével. A legtöbb, amit tettem az az volt, hogy megemeltem a szemöldököm. Ugye, mennyi karizma (vagy Kar Izma) és szó tudás kell ehhez? Szinte alig hiszem el. És nem kell bocsánatot kérnem. Vajon ezért kerültem a ,,gonosz" Rellonba? Megmosolygom az emléket a kis szeleburdi papagájjal kapcsolatban, és folytatom az utamat.
Kivételesen, az estére való tekintettel, hosszú ujjú, ám vékony felső van rajtam, valami harakiri betűkkel, amit nem tudtam kiolvasni. Zsebre vágott kézzel bandukolok Nanuq után, aki a szabadságtól mámorosan futkároz fel-alá, elvére egy diákokkal teli kastélyban nem engedhetem csak úgy szabadjára, még úgy sem, hogy első hívásra a lábamnál kushad, mert mindenki szívszélhűdéssel kerülne gyengélkedőre. Csak időnként látom felvillanni a nagy szőrmókot, és arra felé indulok, így teljesen csak a tájra tudok összpontosítani, és nem gondolni semmire. Nagy meglepetés? Ugyan, az emberek 99%-a azt hiszi, hogy sosem gondolkozok. Nem csodálom.
Ilyen későn már nem jár kint senki, legalábbis gondoltam én, amíg Nanuq üdvözült csaholással nem adta tudtomra, hogy zsákmányt talált. Ráérős léptekkel mászok hát a temető felé, elvégre ki is lenne oly bátor, hogy ilyen helyen mászkáljon késő éjjel, nemde? A fene gondolta, hogy egy diák lesz az. Ezért pislogok párat meglepetten. Azt hiszem a megszeppent lány a nagy dögöm alatt túl hamar könnyebbült meg. Rellonos, több mint két méter, és nem feltétlenül könnyebb megkerülni mint átugorni... Na meg a kutya. Jobb kezemmel a combomra csapok, mire a nagy malamut felpattan és a lábam körül körözve várja a jutalomként szolgáló paskolást. Ami nem marad el.
-Hello. - szólalok meg halkan. - Bocsi a Nanuq. Öhm... Nanuq a kutya.
Akcentusom nem kopott még le, szóval hallani még, hogy külföldi vagyok, szóhasználatom kezdetleges és primitív, bár kommunikációra tökéletes. Azt hiszem megteszi. Egyelőre. Kezem nyújtom a kis alak felé a földön, hogy felsegítsem, ha már ,,miattam" tanyolt el.
Utoljára módosította:Leon O. Langley, 2013. január 10. 22:27
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2013. január 25. 17:05 Ugrás a poszthoz

P.CSka

Azt beszélik, vannak rejtélyes helyek a faluban. Azt is beszélik, hogy vannak rejtélyes helyek a faluban, ahol hógolyózni lehet. Meg azt is beszélik, hogy vannak rejtélyes helyek a faluban, ahol hógolyózni lehet és cigarettázni egyszerre, mindenkinek háttal. Gondoltam utánajárok ezeknek a híreszteléseknek, de igazából ezek nélkül is útra keltem volna. Egyik lábamat teszem a másik után, és arra gondolok, hogy amire gondolok miért éppen arra gondolok én. Ilyen dalszöveges napom van, elveszve a mennyország kapujában valahol, miközben Luficer csokoládés-nyalókát osztogat. Elveszem, elkapom, elfogom, felnevetek. A kastély szent légköre már-már túl csendes volt, és kiborító: a mestertanonc-torony még mindig nem a zűrzavarról, és a tömegnyomorról híres. Bár ha arról lenne, akkor újabb házat vennék magamnak... Vennék? Ezt se adtam még el, csak kiadtam, vagy kiadnám, vagy esetleg lehet, hogy kiveszik, de még semmi sem biztos. A biztos dolgok el vannak ásva, és most egy tűzoltói létrán csúszunk lefele. Elkapnak? Leérünk? Mindig leérünk. Mint ahogy minden út Rómába vezet, jelen esetben minden út a temetőbe.

Hatalmas telek. Fehérség. Ropogás. Láthatatlan lépések. Alacsonyság. Kerítés. Messziség. Szürkület. Havas. Temető.

Úgy rémlik, még soha nem voltam itt. A hátam mögé lesek, ott a hatalmas, havas nagy rét, amin szerencsésen átgázoltam. Mikor és hogyan? Ilyen kérdésekre csak a tesztekben tudok felelni, a való életből mindez kimarad. Dr. Nádori Pál szerint alapjáratban elmegyógykezelt, de hősiesen feltámadó jelenség lennék. Néha voltak bókjai. Néha nekem is.

Előre megy. Fehér kövek lerakva, így beleillik a havas látképbe, amit az időjárás rendelt éppen ide. Mindenhol sír. Mindent látsz, téged mégsem látnak. Előresétál. Felvesz egy havat, a tenyerébe fogja, labdává alakítja és eldobja: hógolyózás a temetőben? Mégis kiállna ki, ki lenne itt?

Harsányan felnevetek hirtelen, és továbbsétálok. Igen kedveseim, újból ráálltam a vicodinra. Ma reggeltől.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2013. január 25. 17:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 27. 16:25 Ugrás a poszthoz

K.Bka Cheesy

Úgy érzem, kicsit jóra sikeredett az éttermes teadélután. Akarom mondani: "teadélután", így idézőjelek között. Minden volt ott, csak tea nem. Alapból nem vagyok az a nagy ivó, néha-néha koccintunk egy-egy sörrel a Pubban a munkatársakkal, vagy baráti estéken... de nagy ritkán jutok el a részegség fázisáig. Mivel ma estére nem voltam beosztva, így a munkatársak úgy gondolták, nem utasíthatom vissza a "na még egy pohárral" kérésüket. S bár tényleg nem ittam sokat, mert idejében eljöttem onnan arra hivatkozva, hogy Rózsa néninek még el kell intéznem valamit... kissé nehézkes volt a hazatalálás.
Kezdjük ott, hogy az első kereszteződésnél kapásból rossz irányba fordultam, de ez igazából fel sem tűnt nekem. Jókedvűen fütyörészve lépkedtem. A macskaköves út aztán egyik-pillanatról a másikra (legalábbis az én érzékelésem szerint) átváltott fehérségbe és ropogásba. Megálltam, és pár percnyi gondolkozás után úgy döntöttem, követem a hóba vájt lábnyomokat. A józan énem megkérdezné tőlem: mi a fenének? Lehet, bennem is van valami családi zizzent-vonás, ami Abigélben is felfedezhető, és amit annyira imádok. Ő még józanon is simán követné idegenek lábnyomait. Remélem, csak józanon teszi. És nem iszik. De nem, Abi nem olyan mint a többi lány. Ő jó.
Én pedig próbálok úgy lépkedni a hóban, mintha józan lennék. Egy kicsit megy, de mindig van egy lépés, amit eltévesztek, és ami félrecsúszik.
Lassan sötét lesz, de azért remélem, van a temetőben közvilágítás. És tényleg, a temetőben vagyok. Átfut az agyamon a felismerés: én még nem jártam itt. Szerencsére. Aztán egy újabb felismerés: egy hógolyó repült el mellettem, súrolva vállamat. Nevetés.
Hunyorítva nézek magam elé, hogy kiderítsem, ki volt az. Az alak távolodóban, amit én nem hagyhatok, így hirtelen ötlettől vezérelve lehajolok, kezembe fogok egy kisebb kupac havat, gyorsan összetapasztgatom kissé a kezemmel, miközben lefagynak az ujjaim, mert a kesztyűm (remélhetőleg) a kabátzsebemben figyel.
- Héééj - hó! - Kiáltok fel, majd nevetve a saját jó kis havas poénomon, eldobom a hógolyót. Vagy célba talál, vagy nem. Vagy megver érte az illető, vagy nem. Egyelőre nem érzem veszélyben magamat. Nem tudom, ez most jó jel vagy sem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pataki Margaréta
INAKTÍV


anyuka, másodállású pálcagyáros
RPG hsz: 15
Összes hsz: 31
Írta: 2013. február 1. 13:02 Ugrás a poszthoz

László Dalma

Sóhajtottam egyet, miközben belélegeztem a friss levegőt. Nagyon szép idő volt az évszakhoz képest, aminek hihetetlenül örültem. A napocska - bár bágyadtan - az arcomat simogatta, ahogy kiléptem a házból. Mosolyogtam kissé, sőt, szinte vigyorogtam. Teljesen boldog voltam, megint, és még jobban, mint eddig. A gyűrűt nézegettem az ujjamon, ami így, ennyi idő után már nem is hatott furcsán. Sokat játszottam vele, pár nappal azután, miután Ármin - az én Árminom... - az ujjamra húzta, de már kezdtem megszokni. Haladnunk kell a tervezéssel, hiszen már egy minimális nagyságú pocakom is van... apró mosollyal érintettem meg, aki bennem rejtőzött. Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam neveken. Bár nem tudom, hogy kislány lesz-e, vagy kisfiú, igazából mindegy is. Bár úgy érzem, hogy talán fiú lehet. A népi hiedelmek szerint is úgy van, hogyha sok húst kíván az anyuka (anyuka...), akkor fiú, ha sok édeset, akkor lányka. Én rengeteg pörköltet ettem az utóbbi időben, nagyon sokat. Ármin egészen meg is lepődött a mennyiségen. Visszatérve a nevekre, arra gondoltam... hogy esetleg... Bence...
Leültem a kis tavacska elé, és ábrándoztam. Milyen lesz, mikor itt lesz velünk a kis csöppség? Mikor majd egy-két év múlva hallani fogjuk a kis léptei kopogását a padlón? Hüvelykujjamat mozgatva simogatni kezdtem a hasam, abban a reményben, hogy érzi. Biztosan érzi, hogy az anyukája már most nagyon-nagyon szereti. Én fiúnak képzeltem őt, de az is lehet, hogy lány. Arra gondoltam hogy akkor talán lehetne Flóra. Az olyan szép. Sokáig játszottam a nevekkel... Damjanovits Flóra, Damjanovits Bence. Mindkettő szépen hangzik, olyan fenségesen. A fodrozódó víztükröt nézve teljes béke szállt meg. Gondolataim folyamatosan a csöppség körül forogtak, minduntalan visszatérve arra a karácsony estére, mikor elmondtam Árminnak a hírt. Az arcán látható érzelmeket még most is nehezen tudom értelmezni. Remélem, hogy nem nyomasztja egy kicsit sem a dolog...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 13:20 Ugrás a poszthoz

Margaréta

Furcsa egy idő van. Hozzászoktam már, hogy ilyenkor nagyon hideg van. De talán mégsem? Közeledik a tavasz, vagy mi? Imádnám, de tényleg.
A nap magasan jár, hiszen dél múlt nem sokkal. Az ebédnek vége van, így máris igyekszem le a faluba, remélem, nem szegek mindezzel szabályt.
Bár nagyon jónak néz ki az idő, én mégis bebugyolálva sétálok le az ösvényen, át a falun, a fő utcán, végig a lakóövezeten, egészen a kis tavacskáig. Még nem voltam itt, de a híreszteléseknek utána akartam járni.
Mikor odaértem, csak egy valakit pillantottam meg, akinek az arca éppen akkor húzódott mosolyra. Ettől nekem is viszonylag jó kedvem lett, így valahogy megpróbáltam megkörnyékezni, de zavarni sem szerettem volna.
A könyveim most valahol fent maradtak a szobámban, egyelőre még a gólyalakban, de reméltem azt is, hogy már nem maradok ott sokat.
Közben odaléptem a lányhoz, és valahogy nagyon vonzott, hogy le is üljek, persze, ha nem zavarom.
- Nem gond, ha leülök?
Arcom lehajtva, a pocim kitolva, a kezem a hátam mögött, és a pofim pirospozsgás. Mint egy ovis, aki nem akar zavarni. Mintha nem is tizenx éves lennék, hanem úgy öt.
A lány sem tűnik sokkal idősebbnek, mint amilyen én vagyok, és ahogy elnézem, valamitől nagyon boldog, és folyamatosan vigyorog, a szemén is látszik a boldogság, meg mindenén, az egész lényén.
És ez, mivel nem a legszokásosabb, így még jobban érdekel a dolog. Tényleg nagyon remélem, hogy lecsüccsenhetek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. február 5. 20:10 Ugrás a poszthoz

T. A. Reynolds


Bagolyfordultával olyan levelet kaptam, hogy leesett az állam. Nem sűrűn szoktam meglepődni, főleg nem ennyire, de ami a levélben állt, egyszerre bosszantott fel, és juttatott eszembe érdekes kérdéseket. Miért pont én? Miért pont itt? Szeretem a nővérem, sőt, mondhatni az egyetlen ember a világon, akit elviselek, épp ezért ő az, aki a legjobban tudja, hogy nem szeretek más emberekkel kommunikálni, na de ilyet? Ráadásul azt sem mondja el mi baja, csak, hogy küldjem el. A papíron álló név ismerős volt, és azt is sejtem, hol hallhattam, ettől függetlenül cseppet sem füllött ahhoz a fogam, hogy idegenek után futkorásszam. Mindenesetre felmérve a levél tartalmát, és elképzelve, milyen hangsúllyal mondja a nővérem, szájhúzva felkaptam a kabátomat, és elindultam morcosan lefelé. Nem számítottam ennyire "vidám" időre, de így legalább nem öltöztem alul azzal az egy szál kabáttal, pólóval, és nadrággal. Az iskola épületét elhagyva, nem siettem el a lépéseket, miközben kezemben a levelet szorongatva arrébb löktem mindenkit az útból, azon gondolkoztam, miért nekem kell ezen a nyomorult helyen lennem. Na nem mintha nem akarnék segíteni nővéremnek, de akkor is, a Roxfort ezerszer jobb hely ennél a portanyánál. Még mindig elkap a rosszullét, pedig már egy jó ideje itt vagyok. Szááánalmas.
A falu határába megtorpantam egy kicsit, és körbenéztem. Ugyanis, bár ilyet soha nem mondok ki hangosan, dunsztom sem volt abban a pillanatban, merre keressem az említett személyt.
Reynolds..Reynolds...Reynolds.
Folyamatosan a nevet ismételgettem magamban, és azt a pillanatot játszottam le magamban, amikor is tovább indultam, céltalanul. Nem gondolkoztam azon, hogy talán otthon van ezen a délutánon, a kis tavacska felé indultam, és átvágtam rajta, vagyis átvágtam volna... megláttam, egy valamennyire ismerős, korban nagyjából passzoló embert, majd elővettem a levél mellé csatolt kis képet, és egy félmosollyal nyugtáztam sikerem. Megvan.
- Reynolds? - léptem elé, kifejezéstelen arccal, kíváncsisággal megtöltve hangomat. Kissé felfelé kellett néznem, de már megszoktam, így nem törődtem vele, csak folytattam. - Sam vagyok, McSouthernwood-éktól, esetleg dereng valami ez utóbbi alapján? - tettem fel azt a kérdést, ami segíthet egyértelművé tenni a dolgokat. A vezetéknevünk, khhm, hogy is mondjam, meglehetősen egyedi. És eprsze hosszú, amit már számtalanszor megkaptam. Nem baj, én elvagyok vele. Az angol akcentusom elég erős volt, de ha ő az, akit keresek, már most eldöntöttem, hogy nem fogok a magyarral bíbelődni, hanem beszélek inkább világnyelven, szerintem neki is könnyebben menne, mint ez. Legalább is nagyon remélem.
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2013. február 5. 20:10
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 7. 18:12 Ugrás a poszthoz

Samantha


Szívnom kellett némi friss levegőt. Néha úgy érzem, talán hajlamos vagyok túlzásokba esni. Mindig is mondták, hogy nagyravágyó vagyok, de én mit sem törődtem ezzel. És a körülöttem élők is elfelejtették megemlíteni, hozzászoktak a gondolathoz, elfogadtak. Hiszen ez nem is olyan rossz tulajdonság! Egyetlen hátránya van, ellensége pedig az idő. Úgy érzem, sok teher szakadt rám egyszerre. Tudom magamról, hogy néha megingok, elbátortalanodok, majd újra török előre. Most elkeseredtem, de érzem, hogy ismét talpra állok és megyek tovább, mert mindig ez van. A kettő közötti periódusok pedig elég rövidek. Lehet meggondolatlanság volt ennyi mindenbe belevágni, egyedül. Talán túlságosan is elszálltam, bíztam önmagamban, s nem vettem észre a valóságot. Kimerültem.
Félre a negatív gondolatokkal! Dobjuk fel a napunkat és szórakozzunk egy kicsit! Ezek az indulatos, erőt és bátorságot sugalló kiáltások előresegítenek. Kilöktem magam a lakásból, hogy egy kis sétát tegyek. Nem is vagyok én annyira elkeseredett. Hagyjuk is ezt a témát.
Miközben mélyen zsebeimbe süllyesztett kezeim a hideg elől rejtegettem - hiszen kesztyűt nem szívesen hordok - azon gondolkodtam, talán kirándulnom kellene, Magyarországon belül. Ahhoz azonban szükségem lenne egy útitársra, alapos helyismerettel. Sok szépet hallottam erről az országról, kíváncsi vagyok.
A tavacskánál állva beletúrtam a hajamba, miközben mélyeket szippantottam a friss levegőből. Szemeim behunyva próbáltam a víz sajátos hangjára koncentrálni. Imádom a téli tavakat... A nagy állóvíz nem fagyott be teljesen, a jobb idő, valamit azok a diákok és falulakók, akik alkalomadtán feltörik a jégtükröt a tó felszínén, mind-mind gondoskodtak arról, hogy ez ne következzen be. Korcsolyázni már régóta nem ez a legideálisabb helyszín, arra ott van a külön erre a célra kialakított korcsolyapálya is, amit ugyan még nem próbáltam ki, de mindenképp szeretnék. Nagy híre van, hozzám is eljutott.
A széljárásnak köszönhetően a víz fodrozódott, akár egy lányka szoknyája, s a jégtükörhöz ütközve néha-néha jellegzetes hangot adott ki. Eme sötét és élettelen víz... Óvatosan a víztükörre szegeztem tekintetem, farkasszemet nézve önmagammal. Egy jóképű, derék fiatalember mosolygott vissza rám. Néhány lépést eltávolodva a parttól már éppen indultam volna tova, ám belebotlottam egy nőnemű alakba. Furcsán felvontam a szemöldököm, mint ahogy a legtöbbször teszem, s kérdően pillantottam felé. Mi ez az egész? Mit akarhat?
-Thomas Reynolds, személyesen. - bólogattam - Miben segíthetek?
A lányt egyáltalán nem sikerült megértenem. Nem először van, hogy nem tudom, mit akarhat tőlem egy illető. Még ha magyar jellegzetesség is lenne, megérteném, de mivel a lánynak akcentusa van, így szerintem én vagyok a hülye. Neve elhangzása után nyelvem hegyén sokáig ízlelgettem a kimondott vezetéknevet, s mivel eredetéről nem kellett aggódnom, inkább a lány és a saját anyanyelvemen válaszoltam, mindkettőnk életét megkönnyítve.
-McSouthernwood... Furcsa. Ismerős, de hirtelen nem, nem dereng semmi. De mégis miért? És honnan tudod a nevem?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. február 9. 22:06 Ugrás a poszthoz

Emma

random tali, random este;


 Közeleg a tavasz. Ezt nem csak annyiból derítettem ki Sherlock-i eszemmel, hogy csiripelnek a szárnyasok olykor-olykor, hanem, hogy nagy örömömre már nem kopogtat a mínusz negyven fokos csoda hideg, és hogy többet fordul az eső, mint a hó. Na meg, szuper naptárat sikerült beszereznem. Mindenesetre, az épp divatját élő térdig-sárban nemigen van kedve mászkálni, az utána való cipőtakarítás pedig igaz könnyű, de kikerülhető munka. Az én hobbi-mazochista lelkemnek ugyan ez nem jelentett gondot, megtettem a napi kilométert, hogy hiányát meg ne érezzem. Nem volt sok dolog felfirkálva a listámra, már lassan unalmasnak véltem magam, de siránkozás, búslakodás helyett inkább megkoronáztam a napot egy kiadós pub-ban való ücsörgéssel, amíg bele nem untam.
 Sikeresen kipipálva semmittevéssel a délutánt, a visszaindulás gondolatát mélyen elásva észleltem, hogy sötétbe burkolta magát a táj. Persze, ez még nem jelentett estét, ilyenkor még mindig hamar lebukik a Nap a horizont alá, így órám segítségével tudakoltam meg a tényleges időt. Se nem késő, se nem korán. A legjobb időpont, amit kedveltem. Így, fizetve, cuccaimmal felpakolva indultam kifelé, sálamat kissé arcomba húzva védtem magam a hideg levegőtől, és irányt nem nézve vetettem bele magam a sétába. Mentem előre, balra, jobbra, nem figyeltem, csak a házakat, kirakatokat magam mellett, az embereket, akik elsiettem mellettem. Valahogy mostanság jobban ment a megfigyelés, mint a szociális élet, kicsit kikapcsoltam, kicsit elvonultam, és tökéletesnek éreztem az egészet, persze, nem váltam mogorva, harapós vénemberré sem, mindezek mellett. Idő kell mindig a gondolkodáshoz, és csend, amiből zsáknyival jutott nekem, idő is, így, a tiszta lapom gyűrött sarkát kiegyengetve ugrottam fejest az életbe. Körbetekintve viszont, már ritkásabb, csendesebb, és békésebb tájra bukkantam, egy helyre, ami lehangoló sokaknak, vagy épp egy kisebb kaland másoknak. Vegyes érzelmeket hordoz magában egy temető gondolata, talán félelmet is, hiszen a horror egyik motívuma, de engem most semmivel nem töltött fel. Csak álltam, majd besétáltam és csendben nézelődtem. Semmi több nem zajlott bennem, akkor sem, amikor megálltam megy kisebb fánál, amikor a törzsnek dőltem, és feltekintettem. Az ég hol felhős, hol tiszta volt, nem mutatta semminek előjelét, csak felhők úsztak rajta végig, előre, mintha sietnének valahová. Elbambulva figyeltem őket, követtem némelyiket tekintetemmel, már amennyit ki tudtam venni belőle a csendben. Csend. Engem is az ölelt körbe, sehol nem hallatszott semmi, csak saját szuszogásom ütötte meg füleimet. A felhőkkel ketten maradva telepedtem le kissé, vertem egy kisebb megállót ezen a helyen, és kúsztam gondolatban előre, hogy merre, és mit kéne lépni. Igen, fura gondolatok egy temetőben, merőben azok. De most ez jutott.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. február 10. 01:02 Ugrás a poszthoz

Nyuszi
-Randomság-


Leváltotta a napocskát a holdacska, mialatt Emmus a szokásos mosolyát éppen mellőzve sétálgatott Bogolyfalván. Egy sötét csőnadrágot visel bőrdzsekivel és csizmával. Alatta rejlik egy Supermanes felső, így aztán akár Wonder Womannek is érezheti magát. Na, nem mintha szuperhős szeretne a leányzó lenni, de az utóbbi időszakban felettébb különös dolgokat művel. Ráadásul, nem csak, hogy érdeklődik, még cselekszik is. Ez az igazán aggasztó a dologban. Mondjuk, mindezt betudja a kíváncsiságának, így nincs akkora probléma sem.  Jó, ez nem igaz, hatalmas bajok vannak nála, ez már biztos, hiszen az első lehetőségnél megközelítette a Temetőt. Sötétedik, nincs késő, de akkor is, régen már naplementekor se mozdult ki otthonról és már egy reccsenés is a frászt hozta rá. Na, nem mintha most nem így lenne. De próbálkozik, úgyis a bátraké a szerencse. Ahol éppen nem bokáig ér a sár a kövezeten, ott hallatszik, ahogy ütemeseket koppan lépteire a csizmája. Jobban fel sem hívhatná valami szatír figyelmét magára ilyenkor. Komolyan, most is ezeken jár a fejecskéje. Magától jött ide! Mit várt? Színes lufikat, virágokat, fényt meg barátságos cirkuszolást? Persze, majd jön egy szellem és lesz olyan barátságos, hogy jól megkergeti itt. Az ilyen nagyon kis „szellemes” eszmefuttatásait félbehagyja és vonul tovább a csendbe. Csend van, de valójában nincs. Hiszen nincsenek zavaró emberi hangok, nincsenek megszokott durva zajongások. Csak az apró neszei a természetnek. Hallani a szél suhanását. Pár percig ballag csak, mikor egy alak kezd kirajzolódni számára az egyik fa aljában. Nem tudja elképzelni, hogy játszik vele az elméje, valaki tréfálkozik vele, vagy összefutott egy majdnem olyan elmés emberrel, mint ő maga, aki szintén itt talált kedvet magának. Abban mondjuk biztos, hogyha nem lenne szívesen látott, úgy is elküldik. Szóval odalépdel hozzá. Sokáig csak messziről méregeti a fiút, közben erre is rájött, mármint a nemére, aztán már egész közelről, igencsak feltűnően megnézi magának. Nem ismeri, de már most felnéz rá, na, persze nem úgy, csak magas, Emma kedves meg egy törpe, de ez megint más történet. Közelebb lép aztán mit tudjon tenni mást, köszön neki.  
- Szia.
Egy szia? Mit ne mondjak kreatív vagy ma is! Mielőtt még nyelvtanórát tartana magának a köszönési formákról és szokásokról inkább körbetekint és kíváncsi tekintete mellé felkúszik arcára a huncut mosoly is. Igen, elindult benne valami, valami tettvágy. Most annyira, de tényleg annyira vágyik arra, hogy valami olyat tegyen, amit eddig nem, mint még soha. Mostanában igazán előbújt belőle a kisördög, de egyelőre ezzel nem hozakodna még elő. Bár az is lehet, hogy ezt kellene tennie. Ezzel a felcsigázott kíváncsi tekintetével mered az idegenre, csillapodott mosollyal, amiből ennyi is elég volt a gondolatmenet alatt.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. február 10. 09:17 Ugrás a poszthoz

Eljött a február nevezetesen annak is a 14. napja, Valentin nap. Ez a Szerelmesek dátuma. Ennek apropójából szembesül az ember az apró, ám annál kedvesebb és szívhez szólóbb meglepetésekkel.
Ahogy bárki elindul a kastélytól, ezekből a kis dolgokból a falu felé menet egyre többet és többet kap. Rózsaszín, fehér és vörös virágok övezik az utat. Ez már megadja az egész alaphangulatát. A kaputól szív alakú lufik lebegnek, egy bűbájnak köszönhetően nem szállnak el, hosszasan a Fő utczáig, ami szintén a szerelem színeibe öltözött. A tér egészen a lakósorig szintén ilyen pompás látványt nyújt. A kirakatok, a lámpák mind magukon viselik a jelképeket. Szerelmes gerlék képe van felragasztva egyik helyen, másikon a kis nyilas mosolyog vissza a járókelőkre. Na, igen ez az ő ünnepe. Most igazán tevékenyen telik majd biztosan neki ez a kis idő.
Az ekkor idelátogatókra akciók is várnak, amiket már az iskolában is plakátok hirdetnek. Az Ajándékboltban minden kis csecsebecse, amik igazán aranyos ajándékok egy barátnak, a párunknak vagy esetleg kedvenc tanárunknak, ára kedvező. De a többi helyen sem tétlenkednek ilyenkor.
Valentin napi menü vár minden kedves odalátogatót. A falu étterme egy egész menüsort állított össze a szerelmesek kedvéért, a ház ajánlata: előételként tejszínes eperkrémleves, főételnek narancsos lazac, desszertnek pedig szív alakú, pehely könnyű málnakrémmel töltött macaron. A cukrászda is kedveskedik különféle szív alakú édességekkel, amik csokiból, vagy marcipánból készültek.
Ám van egy kedves kis hely, amit külön ki kell, hogy emeljünk. A kis tavacska. Ez most igazán a gerlepároknak szól. Tökéletes hely egy kis romantikázáshoz és a kellemes időtöltéshez. Díszítését nézve rózsaszirmok hevernek mindenhol. Az úriemberek segítését szolgálja, hogy néhány nem szúró tüskéjű rózsabokor is helyet kapott, amiről büntetlenül szakítható egy szál a Kedvesüknek. Ha közelebb érnek, láthatják, hogy több kis hattyú alakú, hófehér színű és rózsaszín szalaggal díszített csónak várakozik arra, hogy egy kis közös lazításra elcsónakáztassa a fiatalokat. Mindig akad egy szabad az újonnan érkező párok számára.
A leírást Amanda Meggie Philips készítette
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. február 10. 18:12 Ugrás a poszthoz

Thomas


Még mindig nem voltam nyugodt, sőt még rosszabb is lett. Nem tudom, valahogy nem tudott megnyugtatni az a tény, hogy a nővérem segítséget akar kérni valami számomra tök idegentől. De úgy tűnik, nagyon nagy bajban van, és mivel egy közös ismerősről van szó, talán ő könnyebben megérti, mint én. Nem is igazán tudom, mi zaklatott fel ennyire, talán az, hogy a nővérem is zaklatott volt, vagy az, hogy ő is a részese volt? Egyáltalán hogy csinálhatott ekkora hülyeséget?! Nem is tudom néha, hova teszi az eszét, azt hinném még én vagyok a felelőtlen, a szüleim engem küldenek porfalvára, bezzeg ő! Őt soha nem kapják rajta semmin, engem is csak egyszer, annak meg ez a vége. Szép kis család.
- Szerintem elsőként olvasd el ezt, utána a többit megbeszéljük. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd előhúztam az össze-vissza gyűrődött levelet a zsebemből, és az orra alá dugtam. Hátha neki többet mond. A levélben egyébként ez áll;

Kedves Samantha!

Lenne egy hatalmas kérdésem feléd, amiért azt hiszem következő találkozásunk alkalmával megfizetek, de nem tudok mást tenni. Hatalmas bajba keveredtem, és már nincs jobb ötletem, mint segítséget kérni. Stephen Wood-dal mondhatni néma bajba keveredtem, és ebből nem fogok tudni kimászni. A részleteket nem árulhatom el, a lényeg legyen annyi, hogyha ez kiderül, nagyon könnyen börtönbe kerülhetek. Fel kéne keresned Thomas Reynolds-ot. Lent lakik az iskolád melletti faluban, és tudom, hogy tőle kérhetek segítséget. A problémáról részletesebben bagolyfordultával írok, de szeretném, ha addigra megkeresnéd őt.
Üdvözlettel,
   Sarah

Miközben a levelet fürkészte, arcvonásait figyeltem. Nekem nem mondott olyan sokat a levél, mint mondhatott volna, de kíváncsi voltam, hogy tudatlan, újdonsült ismerősöm esetleg tájékozottabb e a témában. Egyáltalán ki az a Stephen? És mit tudna ez a bizonyos Thomas segíteni innen, a világ másik végéből? Nem értem a nővérem gondolkodását, főleg azt nem, hogy a problémát nem egyből, csak bagolyfordultával írja. Ki bír addig várni? És miért kerülhetne börtönbe? Nem vagyok egy hülye ember, de ez még az én határaimat is feszegeti.
- A neved innen tudom, és csak emiatt kerestelek meg, különben hidd el, észre sem vettem volna, hogy itt vagy, nagy valószínűséggel. - jelentettem ki közömbösen, ismét zsebre vágva kezeimet, védve őket a hidegtől. Dunsztom se volt, ki mit akarhat, vagy egyáltalán mi a szitu, pedig elég komoly részese voltam a helyzetnek. - De inkább azt mondd el, értesz e abból a katyvaszból akármit is.. - léptem mellé, és hajoltam a levél fölé kíváncsian. Azért én is emberből vagyok, ilyen alapvető tulajdonságaim nekem is vannak, mint a kíváncsiság. Persze itt már angolul beszéltem én is, hiszen megkönnyítve dolgomat, átváltott ő is erre a gyönyörű nyelvre. Hálából kapott tőlem egy gyönyörű és egyben kedves pillantást, így nevezhetjük kivételesnek, ilyet nem sokan látnak tőlem, azonban van egy olyan érzésem, hogy ezzel a bizonyos Reynolds-al még sok dolgom lesz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. február 17. 03:24 Ugrás a poszthoz

Veronika

Halk puffanással ér földet, ahogy macskát idéző ügyességgel mászik le a vaskos faágról, ahol eddig töltötte idejét. Megmozgatja kissé elgémberedett végtagjait, göndör bozontjából pedig kirázza a beleragadt apróbb gallyakat, melyek kétségkívül megtalálták útjukat a fiú ruházata alá is. Tekintete ismét végigsiklik a körülötte elhelyezkedő sírköveken, de a látvány nincs rá nagy hatással, nem is érti, miért félnek az emberek ennyire a temetőktől. Nem más, mint föld, kövek, némi rothadó virágzat, meg persze egy-két csont, de már zavartalan mélységben.
Ennek ellenére önszántából nem jött volna ide, semmi érdekeset nem talál a sírhantokban, de gyanútlanul lépte át az apró kerítést, hiszen a varázslat miatt nem látott mást, mint a felfagyott földet. Nyáron valószínűleg gyep borítja a térséget, ez idő tájt viszont ronda, fekete göröngyök csikorogtak tornacipője talpa alatt, ahogy szemét meresztegetve haladt előre, elvégre a sötétben igen keveset látni. Már megtanult ugyan fényt gyújtani varázslattal is, de biztos volt benne, hogy tilosban jár - nem kell sok kreativitás ahhoz, hogy kitalálja, a kastélyon kívül nem szabad éjfél tájékán egészségügyi sétákat rendezni, hát még a faluban, figyelmen kívül hagyva, hogy elkerített területre teszi lábát.
Igaz, ha valakit tényleg a határon kívül akarnának tartani, nem ötven centi bevetett erővel védelmeznék, úgyhogy Noel feljogosította magát. Szerinte mindenképpen az ő hibájuk - az "ők" kiléte ugyan nem világosodott meg előtte, de akárkik is, felelőssé tehetőek -, amiért valószínűleg birtokháborítást követett el: miért nem emelnek magasabb kerítést? Akkor nem érezte a késztetést, hogy átmásszon - pardon, kicsit magasabbra emelje a lábát, és átlépjen - rajta.
Képzelhető hát a csalódottsága, amikor meglátta, hogy csak egy temetőbe került, de hamarosan kiengesztelődött, ugyanis valamit csillanni látott - és beindult a szarkareflex.
Most érdeklődve forgatja ujjai között a megszerzett eszközt, amiért hajlandó volt megmászni egy nem túl apró fát, noha a kezdetek kezdeténél még azt sem tudta, mi lesz az.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. február 22. 01:08
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas A. Reynolds
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 18. 15:26 Ugrás a poszthoz

Samanta


A lány odanyújtotta nekem a kezében szorongatott papírost. Nézésem elárulta, hogy még mindig furcsálltam a szituációt. Elmerengtem gondolataimban. Ritkán esik meg valakivel, hogy sétája közben megállítja őt egy diáklány. Legalábbis ahonnan én jöttem, ott ez nem módi, aztán hogy a magyaroknál mi a szokás... De ha a lány is angol származású, egy McSouthernwood, akkor végképp nem értettem.
De milyen kicsi is a világ! Árgus tekintettel fürkésztem végig a levélke minden egyes sorait. Államat vakargatva hümmögtem párat, egy mély sóhajtás után pedig megráztam a fejem. Lehet, hogy álomnak gondoltam az egészet. Bizarr egy jelenés, hogy mellbevágó sorokat olvas az ember, mindezt persze tökéletesen váratlanul. De mindegy is, már megszoktam azt a sok hirtelen jelenést. Ilyen a felnőttek világa, Thomas...
Samantha felé bólintottam egyet, hogy az olvasás végét tudtára adjam. Ezek után indulatosan visszatoltam neki a levelet, bár arcomról hangulatom nem tükröződött. Az olyan kifejezéstelenül pompázott, mint egy sivár fal. A lány mintájára zsebem mélyére süllyesztettem mindkét kezem, nekidőltem a híd korlátjának.
- Megtaláltál. - dörmögtem - Szóval Sarah a vér szerinti testvéred? Ismertem őt, együtt jártunk a Roxfortba. Mi újság vele ... a levélben leírtakat leszámítva? Te sem tudod, hogy mi ez az egész? - fintorodtam el utolsó kérdésemkor, hiszen ebből nem sok derül ki. Miféle problémáról van szó? Börtön? Mibe keveredett az egykori ismerősöm? És miért pont engem keresett fel?
Néhány pillanatra mindkét szemem behunytam, próbálva a múltra koncentrálni. Bármennyire is igyekeztem azonban, nem tudtam felidézni semmi olyan eseményt, ami magyarázatot adna a jelenre. Nem volt semmi komoly kalandunk, nem voltunk szerelmesek, nincs semmi reális ok arra, hogy ennyi év után váratlanul felkeressen. Persze sok minden nyugtalanít még. Honnan tudja, hogy Bogolyfalvára jöttem? Talán a szüleimnek írt először, s onnan irányították át Magyarországra. De ha ez valami sötét és piszkos ügy lesz, akkor Reynoldslét ide vagy oda, nem segítek neki!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. február 21. 20:32 Ugrás a poszthoz

Mivel új vagyok, elindultam felfedező útra és megtaláltam ezt a gyönyörű helyet, elsőre meg tetszett. El is döntöttem; ide sokat fogok járni, de most csak körbe sétálnom, utána visszamegyek a szobámba, piheni.
Jó volt a séta, szép ez a hely gondolom, még sok hely van, ahol el lehet rejtőzni,  pont nekem való, már imádom.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. március 2. 20:19
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2013. február 21. 22:27 Ugrás a poszthoz

Noel

Az utóbbi napokban semmire se volt ideje, folyton rohangált, így nem csoda, hogy ilyen későn jutott el a temetőbe. Ma is tiszta őrültek háza volt a cukrászdába, mindenki csak kapkodott, több csésze tört össze, mint az elmúlt fél évben. Még jó, hogy varázslók, ha nem így lenne, akkor ma tutira csődbe vitték volna az egész helyet, aminek lehet a főnök annyira nem örült volna.
A nagyszülei apai ágon itt nyugszanak, mivel az ideköltözésük után néhány évvel haltak meg. Szerettek idejárni, így aztán valahogy ez tűnt a legjobb megoldásnak. Két nagy csokor virágot hozva a sírokra. Ilyenkor az ember nem hiszi, hogy bárki is járna itt, így aztán minden körültekintés nélkül lép oda, hogy letegye őket. Kabátot nem hozott, mivel biciklivel jött, így alig két percet vett igénybe az út, és úgy véli, hogy fél óránál nem is lesz hosszabb a téma.
Ekkor valami gyanúsra lesz figyelmes. Semmi lényeges, csak éppen mozdul valami, valami, ami számára gyanús. Összevonva a tekintetét emelkedik fel a guggolásból, és mivel nem tetszik neki a helyzet, ezért pálcáját előhúzva, lassan elindul a valami felé.
Végül is, mi a legrosszabb, ami vele történhet? A múltkor random ki akarta nyírni egy tavacskába telepített inferus, de Áron időben jött, ma Áron elméletileg az apjánál van, szóval, ha akarná, se tudná megmenteni. Hát ez igazán keményen hangzik. Valahogy mindig sikerül belekeverednie furcsa dolgokba, amiknek nem éppen van racionális magyarázata, ahogy annak sem, hogy miért indul sötétben, egy temetőben furcsa zajok után.
- Tudod, eléggé egészségtelen éjjel egy temetőben csatangolni.
Már ha egyedül van az illető egyáltalán és a ha már itt tartunk, ő sincs éppen sokkal jobb helyzetben, hiszen kábé ugyanazt csinálja, mint a kedves kollégája. Mindenesetre a hangjában nem hallatszik a félelem, és ami azt illeti, már nem is fázik. A kellemetlen, hogy a biciklit nem viszi magával, pedig lehet, jobban járna, mert ha menekülni kell, nem kell a sötétben keresgélnie. Elsuttog egy lumos-t, amire megjelenik az aprócska fény a pálcája végén és egyenesen a fiúra irányítja.
- Eltévedtél?
Nos, nem biztos, hogy eltévedt, de Vera olyan naiv, hogy ez az első dolog, ami az eszébe jutott. Ha pedig így van, szeretne segíteni neki visszatalálni a kastélyba.


Ruha
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. február 22. 16:19 Ugrás a poszthoz

Vera

Elmerül a kezében tartott tárgy nézegetésében, próbálva kitalálni, hogy pontosan mi az  - még soha nem látott ilyet, nem is tudta, mire való. Feltételezi, hogy valamelyik sír tartozéka lehet, esetleg egy látogató hagyta el, de semmi pontosat nem tud megfogalmazni.
Meglepve észleli, hogy nincs egyedül: olyan nagy elánnal tanulmányozta a furcsaságot, hogy teljesen megfeledkezett róla, hogy valaki más is lehet itt rajta kívül, igaz, nem feltételezte, hogy mások is a temetői sétát választják az éjszaka megkoronázására.
Zsebébe rejti a talált tárgyat, mikor egy hosszú, barna hajú lányt vesz észre, aki feltehetően idősebb nála, és magasabb is - előbbi nem érdekli, de utóbbit nehezményezi, igazán ideje lett volna rendesen kinőnie az avarszintből. Főleg, mert a gyíkos házban a házvezetőnőn kívül mindenki valahogy óriásra nőtt - igaz, ez egy pillanatig sem akadályozta meg őt abban, hogy agyvérzésig idegesítse őket. Elképesztően viccesnek találta, hogy a kolerikus jellem milyen alacsony tűrőképességgel rendelkezik.
 - Nem egészségtelenebb, mint akárhol csatangolni éjjel - mutat rá a tényre. Egyébként sem hisz a gonosz, ördögi szellemek létében, bár úgy általában a szellemek létében kételkedik, elvégre még eggyel sem találkozott.
A kérdést hallva ördögi terv fogalmazódik meg benne; nehezen állja meg, hogy ne vigyorogjon ezer wattal, ahogy előre elképzeli a lány reakcióját. A famászástól ruhája koszos és szakadtas, a haja valószínűleg még a porolás után is tele gallyakkal, arca felét ocsmány hegek borítják - ami a gyér pálcavilágnál akár oszladozásnak is tűnhet -, tekintetét pedig bármikor eszelőssé tudja avanzsáltatni: hülye lenne nem kihasználni a helyzetet.
 - Eltévedni? Hát, nem lakok itt túl régóta, de elég kicsi a temető ahhoz, hogy jól kiismerjem magam egy-két hónap alatt - jegyzi meg cseverésző hangon, miközben kezét farmerzsebébe rejti a hideg ellen. Eredetileg futni volt, ami végül sétává nőtte ki magát, így nincs rajta kabát, csak egy nagyobb pulóver, de ez még jól is jön: senkit nem temetnek téli szerelésben.
 - És te? Nem láttalak még errefelé. Kihez jöttél? Gondolom nem vagy új lakos, mostanában nem láttam senkit sírgödröt ásni - mondja, miközben rá teljesen nem jellemző csendes rezignáltsággal áll, mint aki a világban innen és túl már minden lényegi dologgal megismerkedett, és ez egy mélyebb rálátást ad számára a létezésre.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. február 22. 16:21
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2013. március 14. 23:43 Ugrás a poszthoz

Noel

- Ez mondjuk igaz, főleg, ha a tanárok itt kint is diákokat hajkurásznak. Mondjuk az, aki itt keresi a diákokat, alvás helyett, az tuti zizis egy kicsit.
Ezt még a tanárairól sem feltételezi, mármint, ki az az őrült, aki éjszaka egy temetőben kutatja a diákokat? Még Weaver professzorról sem feltételezne ilyesmit, bár be kell vallania, valahol mélyen tetszik neki a gondolat, hogy egy holdfényes éjszakán, egy eldugott helyen összefut a férfivel, de ezt még a naplójába se merte leírni, legalábbis így nem, mert ha valaki elolvassa, pontosabban, habárki elolvassa, az nagyon kellemetlen helyzeteket eredményezne.
- Olyan sokat jársz ide?
Egy kis vészcsengő megszólal a naiv fejecskéjében, hogy jobb lenne, ha jobban megnézné a beszélgetőpartnerét és valóban, ahogy végignéz a fiú koszos ruháin, gallyakkal és porral teli haján, amit, ha fényben, nappal látna, simogatni valónak találna, most azonban, a gyér fényben, igazán aggodalomra okot adó. Furcsa, szokatlanul érdesnek ható arcán végigpillantva nyel egyet.
~ Remek, már megint ki akarnak nyírni.~
Csak magában bosszankodik, hihetetlen, hogy félévente sikerül belekeverednie valami halálosba. Nem mondhatja unalmasnak az életét, csak valahogy rosszul oszlik el a dolog. Sok-sok túl átlagos nap, aztán néhány ijesztő. Nem tud rendesen hozzászokni, meg feldolgozni, és így az sem jön ki, hogy rendesen kezelje a helyzetet.
- Itt születtem, a nagyszüleimhez jöttem, ők nem laktak itt sokat, de itt haltak meg, és a szüleim itt temettették el őket.
Nem látott senkit sírgödröt ásni, hát marha jófej, ő már csak tudja. A fenébe is, lehet, hogy nem is csak két hónapja van itt, hanem hetek óta figyeli, ismeri, hogy miként szokott itt eljárni és már régóta kiszemelte őt, hogy elfogyassza, vagy tudja is ő, hogy mit szoktak csinálni az ilyen kétes egyénű zombik, mint amilyen a fiú.
~Vajon miért ilyen pulcsiban temették el?~
Gratulálhatunk neki, megint megragadta a lényeget. Vajon tud-e akkorát sikítani, hogy bárki is meghallja? Este van már, a falu határa kicsit messze van, a határban olyan házak állnak, melyek hangszigetelése vagy négyszer olyan jó, mint a kastélyé, pedig ott se hallatszik az Eridonosok sikolya, amikor Felagund szadizza őket.
- Na és rólad mit érdemes tudni?

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2013. március 19. 14:34 Ugrás a poszthoz

Barbi
Egy napsütéses márciusi délután

A Turulokat villámgyors meccsen intéztük el a legutóbbi bajnoki fordulóban, így kaptunk egy kis szünetet. Legalább lehetőségem nyílt, hogy behozzam az iskolai elmaradásaimat. Viszont sokáig a tespedést se bírtam, máris hiányzott a mozgás. Ki is használtam az egyik napsütéses délutánt, hogy kocogjak kicsit. Volt egy bejáratott útvonalam, a kastélytól a bogolyfalvi kis tavacskáig és vissza szoktam futni, most is ez terveztem be. Az idő csalós volt, ugyan sütött a nap, de még nem volt nagy ereje, hűvös volt a levegő. Szerencsére a melegítőm alatt jól felöltöztem, sapkát is húztam.
A kocogás mindig segített, hogy rendezzem a gondolataimat. Rendkívül feldobott, hogy visszatérhettem a kviddicspályára. Végigpörgettem az eddigi meccseim kulcsmomentumait, próbáltam visszaemlékezni a hibáimra, mi lett volna a jó megoldás. Az önelemzés sokat segít, de persze ehhez kellő önkritikára is szükség van. Nem mindenki akarja észrevenni a saját hibáit, kijavítani meg még kevesebben próbálják meg, pedig az igazi profi mentalitás ebben rejlik. Persze sok olyan kviddicsjátékos is van, akiknek egyszerűen a szellemi képességeik nem teszik lehetővé, hogy átlássák a saját játékukat, ők alávetik magukat a külső utasításoknak, vagy ösztönből cselekszenek. Én gondolkodó játékosoknak tartottam magam, nem csak fizikailag, de elméletben is felkészült voltam. Tehetséggel is megáldott a sors, de inkább a szorgalmamnak köszönhettem, hogy magasra jutottam. Későn kezdtem el a kviddicset, még később kerültem profi csapathoz. A mai fiatalok ezt már el sem tudnák képzelni, ők már tizenévesen a csúcsra akarnak jutni, kicsit talán türelmetlenek is. A kiégés veszélyével nem számolnak. Egy tizenöt-húsz éves pályafutás csak keveseknek adatik meg, részint a játék sajátos jellegéből fakadóan, részint az emberi teljesítőképesség korlátai miatt. Úgy tartják, hogy huszonnégy és huszonnyolc éves kor között lehet kihozni magunkból a maximumot. Nekem pont ez az időszak maradt ki, de mindent elkövettem, hogy túl a harmincon is magas szintű játékkal rukkoljak elő.      
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2013. március 23. 20:23 Ugrás a poszthoz

Markovits.

Szinte észrevétlenül telt el a tanév azon része, amit már én is itt töltöttem. A tanulás mellett sok időm maradt magamra és minden másra, ez pedig eléggé szokatlan volt nekem. Kicsit nehézkes volt visszaszokni szülőfalumba, leginkább a nyugodtsága miatt. Megszoktam a nagyvárosbeli életet, de mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Bogolyfalva olyan nyugodt, hogy néha már muszáj elugranom egy zajosabb, élettel telibb helyre. Ez általában Párizs, azon belül pedig a kedvenc kávézóm.
Egyébként a múltkor találtam egy nagyon tetszetős kis kertfélét az iskolában. Szökőkút meg nyugalom, a padon kellemesen el lehet ücsörögni leginkább jó időben. Kissé késve, de jön a tavasz, amit már szeretek kihasználni, és több időt töltök a levegőn.
Semmi kedvem nem volt felcaplatni az előbb említett helyre, úgyhogy új célom a kis tavacska volt. Ráérősen ittam indulás előtt egy cappuccinot, és még rejtvényt is fejtettem közben. Félbehagytam, helyette nekiestem az öltözködésnek és egyebeknek, majd türkizkék cicanadrágban és fekete hosszított felsőben írtam be a helyes szócskát, ami fogmosás közben jutott eszembe. Indulás előtt cipőt húztam, meg egy denevérujjas pulcsiba is beleugrottam. Sajnálatos módon az az idő várat még magára, amikor már elég egy ujjatlant felkapni.
Jókedvűen sétáltam át a tavacskához. A madarak már be nem fogták volna semmi pénzért a csőrüket, és az emberek is megsokasodtak ahhoz képest, hogy februárban milyen kihaltak volt minden a korcsolyapályán kívül.
Az első körnél tartottam a kis úton, amikor is megpillantottam az egyetlen tanáromat, aki képes volt vizsgát kiírni. Pedig simán átugorhattam volna az első évet, ha nincs Markovits meg az ő reptanvizsgája.
Azért mérget nem vettem volna rá, hogy tisztán látom, ráfogtam volna a Napra, hogy a szemebe sütött és ezért tévesztettem el. Ahogy viszont közelebb került, megbizonyosodtam róla, hogy őt aztán már nem tudnám eltéveszteni még ha akarnám se. Mosolyogva intettem oda neki, hátha észrevesz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2013. március 26. 17:19 Ugrás a poszthoz

Barbi

Szerencsésnek mondhattam magam, könnyen beilleszkedtem a Bikákhoz, olyan érzésem volt, mintha már évek óta együtt játszanánk. A Warriorsnál sajnos jellemző volt a klikkesedés, így az igazi csapategységet tulajdonképpen most tapasztalhattam meg először.
A tavacskához közeledve rögtön felismertem az ott sétáló alakot: Barbi volt. Még nem találkoztunk a vizsgája óta. Akkor nekem úgy tűnt, eléggé zokon vette, hogy képes voltam vizsgáztatni. A hatodik évfolyamon ő volt az egyetlen diákom, és én ragaszkodtam hozzá, hogy számot adjon a tudásáról. Meg egy kicsit talán azt is élveztem, hogy össze voltunk zárva a vizsga időtartamára. Amúgy meg kiválót írt, szóval nem értettem, miért kell durcásnak lennie. Reméltem, hogy azóta már megbékélt vele, de ha mégsem, akkor most tenni fogok az ügy érdekében.
Intett, de egyelőre szándékosan úgy tettem, mintha nem venném észre. Felgyorsítottam, még csak rá se néztem, miközben elhúztam mellette. Néhány méter után azonban hirtelen megfordultam.
- Azt hitted, hogy nem veszlek észre, mi? - nevettem, pedig nagyon gyenge poén volt. Barbival tudtam felszabadultan viselkedni, nem érdekelt, ha olyat teszek, amit máskor cikinek éreznék. Üdvözlésképpen egy puszit nyomtam az arcára.
- Így utólag hogyan értékeled a reptan vizsgát? - tértem rá rögvest a kritikus témára, gyorsan le akartam rendezni. Nem szerettem volna, ha emiatt hosszú távon tüske maradna benne.    
- Na és azt tudod-e, hogy ki dobott tizennégy gólt a Viperáknak? - próbáltam dicsekedni a múltkori teljesítményemmel. A nőknél sose lehet tudni, de azért számítottam rá, hogy Barbi követi a magyar bajnoki eredményeket, hiszen szereti a kviddicset. Titkon abban reménykedtem, hogy már csak miattam is így tesz. A következő meccsemre mindenképpen szerettem volna elhívni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2013. március 28. 18:13 Ugrás a poszthoz

Markovits.

Pulcsim zsebe elég volt ahhoz, hogy az ujjaim ne fázzanak. Azért azt hittem mikor elindultam otthonról, hogy valamivel jobb idő lesz. Eléggé kiszámíthatatlan, szeszélyes az időjárás mostanság.
Istvánnak integettem, de az a gyogyós elment mellettem. Mintha nem vettem volna észre, hogy csak szórakozik. De nem tudtam rá haragudni, olyan aranyosan nevetett. Odafordultam hozzá, szemeimet megforgatva mosolyodtam el. Viszonoztam a már jól megszokott puszit, bár így a vizsga után kissé furcsa volt a tanáromat puszilgatni nyilvános helyen.
- Barom - éppen hogy valamennyi erővel beleütöttem a mellkasába. Sosem tudok vele úgy viselkedni, ahogy másokkal, az idegenekkel. Valamiért mindig egy picit előbújik a kislány, aki nem hogy visszavágna, hagyja annyiban amit ez a nagyra nőtt majom magyaráz.
- Én tökéletes voltam, te meg egy szemétláda - minden illemet félredobva öltöttem ki a nyelvem rá, annak ellenére, hogy már nem haragudtam a vizsgája miatt. Persze eleve nem volt miért, mindössze reménykedtem benne, hogy megúszom. - Egyébként jó kis vizsgát állítottál össze, nem mondom, gondolkoznom kellett.
Logikus, hogy vizsgaírás közben az ember gondolkodik... Azt hiszem ilyenkor tűnik fel, hogy a magyart hanyagoltam hosszú ideig, amikor visszagondolva rá, amit egy-két másodperccel korábban mondtam, eléggé furcsán hangzik, és rájövök, nem pont így akartam mondani.
A vizsgatémát elhagyva olyan kérdést tett fel, amire csak felvont szemöldökkel, mosolyogva tudtam reagálni.
- Na ne, nem semmi! Még nem is hallottam, gratulálok - elismerően bólintottam. Marki mindig is ügyes kviddicsező volt, és még ennyi idő után is milyen jól megy neki. Biztos odáig vannak érte az elsős gólyák az iskolában.
- Megünnepeltétek? - sejtettem, hogy nem vásott ki belőle a bulizós énje, de ki tudja, lehet, hogy eddig még nem volt alkalma rá, hogy koccintson a góljaira.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
A falu határa - összes hozzászólása (4272 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 142 143 » Fel