Bubim

Egy kicsit észrevehető az utóbbi egy-két napban, hogy Amira viselkedése kissé zavaros. Nem véletlenül van kiakadva. Próbálja titkolni, hogy valami nincs rendben, de nem tudja igazán. Egyszerre ideges és szomorú, semmire nem tud odafigyelni, mert csak egy dolog jár az agyában. Kivételesen nem egy személy, hanem valami olyan dolog, amivel múlt hónapban nem foglalkozott, és az egész akaratán kívül volt.
Vasárnap mindenképpen leakart menni a faluba, hogy kiszellőztesse a fejét, és józanul tudjon gondolkodni. Az nem lehet, hogy ez pont vele, pont most történjen...
Ezen a hűvös, kicsit sem nyárias napon korán felkelt. A barátnői még aludtak, könnyen kitudott osonni. Még a készülődéssel sem foglalatoskodott túl sokat. Szempillaspirálon és egy kis szájfényen kívül mást nem kent a pofijára, a haját is kócosan hagyta. Csak fogat mosott, és felöltözött. Cicanadrágban, vastag kötött pulcsiban, és bokacsizmában hagyta el a körletét olyan halkan, mint még soha. Szinte lábujjhegyen járt, hogy ne tűnjön fel senkinek a jelenléte, még köszönni sem volt kedve senkinek.
Lassan baktatott át a kastélyon, majd a hosszabbik úton elindult a falu felé. Talpa alatt ropogtak a lehullott falevelek. Olyan volt a természet, mint az ő hangulata. Szomorkás, keserű, és a szél olyan idegesen süvített a fák között, mint amilyen Mira belül volt.
Leo csendben sétált a gazdija mellett, viszont Ecset a szobában maradt. Aludt tovább a kisasszony, nem tartott a feketeséggel és az oroszlánjával.
Nem siettek sehova, lassan mentek, és végül a kis tónál kötöttek ki. Nem egyszer sétáltak körbe, aztán a lány hirtelen egy pad felé vette az irányt, és lehuppant. Kezeit az ölébe helyezte, és csak bámult a víztükörre.

Amira

 Néha igencsak fura dolgok történnek, nem a világban, hanem velem. Fura, és megmagyarázhatatlan. Ködös, kérdésekkel teli emlékek, amik.. nekem igencsak ismeretlenek, és idegenek. Egy ideje kattog rajta az agyam, ha épp ott kötök ki, hogy ezeket elemezgessem, de szerencsére, eddig nagyon jól sikerült lefoglalni a gondolataimat mással, nem sokszor törtek rám a képek, így, nem is idegeskedtem halálra magam. Lehet, hogy kicsivel komolyabban kellene vennem a dolgot, de nem ment, és nem is akarom. Egy ideje odabent nem működnek jól a dolgok, katyvasz és káosz uralkodik, amin változtatni nem akarok. Marad ez a felállás, az óvatosság, és a gondolatmenetek kuszasága, egyszer biztos elmúlik mind, és arra ébredek, hogy minden olyan, mint régen.
Ennek örömére egy nagy bögre kávé, és egy hasonlóan nagy adag reggeli mellett kiagyaltam, hogy ma séta nap van, hogy amíg még nem havazik, és nem táncolnak odakint a pingvinek a jegesmedvékkel, ki kell merészkedni. A rövidnadrág persze már tabu, ahogy a trikó is, előkerült a szekrényből a kopott, térdénél szakadt farmer, egy egyszerű zöld póló, és egy szürke pulóver. Ezeket húztam magamra evés után, pakoltam a zsebembe a pálcám, és némi cukrot, ha nagyon unnám a babérokat, és megindultam kifelé. A tömeg még nem jelentkezett, nyilván még csak most törlik ki a csipát a szemükből, amivel semmi gond, hisz én sem szeretek korán felkelve kukorékolni. Egy kisebb ásítással léptem ki a bejárati ajtón, tekintettem körbe az őszies tájon, és megindultam egyenest a birtok vége felé, a faluba vezető út felé. Nem volt konkrét tervem, csak pár, kósza ötletféleségem, amik, úgy-ahogy, de megfelelő volt ahhoz, hogy elmenjenek valaminek. Lassan elértem a Tisztásig, ami pont nem volt tervben, de pont megfelelt az amúgy nem válogatós fejemnek. Újabb ásítással léptem a tisztás gyepére,elmélázva tekintettem körbe, amikor ismerős hajkorona villant meg az egyik, tőlem nem messzire eső padon. Szusszanva egy aprót, mindenféle elfutással, bujdosással mentes gondolattal indultam meg felé, miután kellően hezitáltam, és csendben, minden szó nélkül leültem mellé, mintha csak engem várt volna.
- Most egész kellemes az idő - nyögtem be pár pillanat múlva az amúgy teljesen ide nem illő kezdésemet, megtörve a csendet, jelezve, hogy nem vitte el a cica a nyelvem, és hajlandó vagyok vele szóba elegyedni. Mert hát, mi okom is lehetne a nemre? Arra sosincs.

Bubi

Nem férnek ezek a dolgok a lány fejébe. Mindig azt hitte, hogy oké amit csinál, semmi baj nem lehet belőle. Aztán egyszer csak egy váratlan pillanatban valami közbeszól. És a vicc az egészben, hogy még csak nem is önszántából követte el. Senki nem tehet róla. Csak az a hülye fiola, amire nem volt ráírva, hogy te hülye, ne idd meg, mert durva szerelmi bájital. Úgy kell neked Amira, kell neked mindig hülyeséget csinálni.
Csak ült ott egymagában, teljesen elfeledkezett mindenről. Képzeletében olyan képek jelentek meg, amire egyébként sosem gondolt. Csak egy-két napig tapasztalta, amikor Benji a nyakába varrta a gyerekét. Na jó, igazából ő vállalta be, hogy segít a srácnak. Életében nem nyúlt még korábban kisbabához, arra sem volt túlságosan felkészülve. Daniel járt a fejében, és hogy szereti nagyon, de azért nem szeretne magának is egy olyat. Még csak tizenhat éves...
Furcsa módon nem vette észre, hogy valaki leült mellé. Bámult egy pontot, és valószínűleg ha valaki más l le mellé, észre sem veszi. De az ő hangja észhez térítette. Lefagyott. Felkapta a fejét, és zavartan pillantott felé. Mint egy őrülté, úgy járt a szeme a srác, és a környezet között. Száját szólásra nyitotta, de egy hang sem jött ki a torkán. Könnybe lábadtak a szemei, a másik irányba kezdett pillantgatni.
Száját összeszorította, majd megmakacsolta magát, és halkan kifújta a levegőt, amit egészen idáig visszatartott. Nem nézett rá, csak válaszolt.
-Igen -hangja bizalmatlan volt, olyan, mintha félne. Nem volt önmaga, sehol nem látszott benne a magabiztosság, ami mindig jellemző rá. Egyszerűen nem tudott többet hozzáfűzni. Csak csendben ült, és behunyta a szemét. Érezte, ahogy pár könnycsepp végiggördül az arcán. Haragudott magára, és félt.
-Hogy vagy? -kérdezte megtörve a csendet, még mindig az ellenkező irányba bámulva.

Averay kisasszony

Estefelé kedve támadt levezetni felesleges energiáit. A lányait vissza vitte anyjukhoz. Neki köszöni szépen elég volt ez a hét, ki akarja élvezni a vasárnapot a szíve aktuális elrablójával. Házából kilépve csapta meg az hűs levegő, amire egész nap vágyott. Emiatt lépteit a kis tavacska felé vette, ahol biztosan találni fog valami érdekeset, hogy elszórakozzon egy ideig.
Nem a megszokott ruhája van rajta, sokkal lazábbra vette a stílust a ma estére. Egyszerű és sima farmert vett fel, fehér inggel, sötét zakóval. Cipőjére rá pillantva pedig az ismeretlen egy újabb darabot fedezhet fel a francia gyűjteményéből. Kabát zsebébe gyűrte be az étkező asztalán talált rajzot, bár fogalma nincs miért. Lehet egyszerűen rontotta a ház összképét azzal, hogy valamelyik lánya a kettő közül ott felejtette. Talán egy bagoly lábára kellett volna kötnie és elengednie Isten hírével.
Kétszer járta körbe eddig a tavacskát. Megfigyelt két szerelmespárt akik annyira bele voltak merülve a nyálcserébe, hogy észre se vették. Nem mintha őt érdekelte volna akár egyikük is. Nincsen még takarodó, addig felőle csinálhatják és utána is, mert nem fogja beköpni őket. Semmi köze nincs a tanári karhoz, így nem fogja beárulni ezeket az egymást nagyon szerető egyéneket. Maximum csak párszor rámosolyog a lányokra hadd lássák mitől döglik a légy.
A tóhoz közelebbi padon foglal helyet. Most jönne az a rész, hogy cigarettát vesz elő, rágyújt és ehhez hasonló. De a francia báró nem rendelkezik ezzel a káros szenvedéllyel. Helyette csak leül, kezeit összekulcsolja és figyel. Arra vár, hogy valaki megszólítja, beszélgetésbe elegyednek vagy esetleg valami többe. Bár ki tudja. Ő csak sodródna az árral ha végre megérkezne az ár. Rendezetlen hajába túrva várja a ma esti társaságát és nagyon reméli nem fog csalódást okozni az ismeretlen személy.

Vincent F. Leroy

Döntöttem. Nincs kifogás, nincs hisztéria, nincs visszakozás. Elhatároztam magam, márpedig ha én valamit eldöntök az rendszerint úgy is lesz. Ezúttal valamivel bonyolultabb volt a helyzet, mivel én magam voltam az, akinek meg kellett változnia, nem pedig a környezetem akartam átformálni, ahogyan az az előző életemben történt volna. Az iskola előtti életemben, mielőtt rájöttem volna, mennyi mindent veszíthetek el egyetlen óra leforgása alatt.
Régóta tudtam, milyen az, ha magunkra maradunk, mikor senkit sem érdekel, hogy mi van velünk, amikor nincsen senki a közelben, aki megvédjen egy meredek helyzetben. Borzalmas érzés elfeledettnek lenni. Ez az egyik oka annak, hogy nem járok vissza New Yorkba. Tudom, hogy mi fogadna ott; hamis mosoly, megkopott csillogás. Szeretnék úgy emlékezni minderre, ahogyan elmentem. Minden tökéletes, vannak barátaim és szeretnek.
Megváltoztam. Ők is megváltoztak. Mindenki változik.
Felnőttem. Már nem az a butus kislány voltam, aki pár évvel ezelőtt betette a lábát a kapun és hagyta elúszni a vizsgáit –többször is. Azt hiszem, kimondhatom, hogy pozitív irányba fejlődtem. Valószínűleg a nevelőapám el sem hinné, hogy milyen más lettem –ha még élne. Felsóhajtottam és mit sem foglalkozva az időjárással és az óramutatókkal kivetettem magam a kastély ajtaján. Szükségem volt rá, hogy éljek egy kicsit. Szabad akartam lenni végre. Annyian hagytak már egyedül, hogy teljesen megszoktam, jó barátomként köszöntöttem a magányt.
Lágyan megérintettem oldalra húzott vörös tincseimet, majd összefogtam magamon a pulóvert, mikor egy lágy szellő meglebbentette a szoknyám alját. Nem fáztam, csupán szerettem volna úgy tenni, mint minden normális ember körülöttem, akik nadrágban és meleg pulóverben ténferegnek a sétányon. A lábam eközben automatikusan a tavacska felé vitt. Sok emlék kötött ide, többek között Yar és a kis vöröske, akivel azóta sem találkoztam.
Azonnal kiszúrok valakit az egyik padon, bár túl sötét van ahhoz, hogy pontosan kivehessem az illető arcát, azt minden esetre sikerül megállapítanom, hogy még sohasem találkoztunk. Pár halk lépéssel mellé érek és egészen halkan szólítom meg, nehogy frászt hozzak rá.
-Leülhetek? –futtatom végig kékeszöld tekintetem az arcán.

Öltözék

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.

Bogolyfalva temetője már a megszokott, egyszerű kinézetével is elég félelmetes, hát még ezen a napon.
A temető kapuja felett egy tábla lebeg, vörös, cifra betűk sorakoznak egymás mellett. Egy figyelmeztetés ez, miszerint „Készülj a rettegésre!”. A bátrak, akik belépnek a kapun, egyből egy rémisztő sikoltást hallhatnak, és ki tudja, honnan jön.
A sírok mellett világító töklámpások, rengeteg pókháló, sétálgató csontvázak is vannak, egy kis sarok sincs kihagyva. Szellemek riogatják a népet hirtelen felbukkanásukkal, és mindenáron elakarják csábítani a diákokat a kaputól nem messze elhelyezett kivégző asztalhoz. Ez az asztal magától odaszíjazza az önként -vagy kevésbé önként- vállalkozót, hogy ne tudjon szabadulni. Egy eszköztartó is található itt, késekkel, bárdokkal, és egyebekkel.
A díszítés mellett a legfőbb dolog, ami odacsalogatja az érkezőket, az a játékokhoz kihelyezett sok-sok kellék. Mert a csokiért folytatott harc elkezdődött!

A leírást írta: Amira Loveguard

Halloween-i játék

Amira DÖK-tagként elvállalta, hogy levezeti a temetőben lezajló játékokat, mert inkább ezt csinálja, mint degeszre tömi magát csokival. A nagyteremben az igazgató úr elmondta a diákseregnek tartogatott nagy meglepetést, ő azonban ezen nem volt jelen, hiszen korábban kellett odaérnie a temetőbe, mint a többieknek.
Véres menyasszonyi ruha volt a jelmeze, haja pedig erre a napra vérvörösre lett változtatva. Leo, a kis oroszlán tökéletesen passzolt gazdája ruhájához, de kapott pár vörös foltot a bundájára. Ketten sétáltak le a faluba a rövidítőn, majd a temetőbe érve elsődlegesen feltérképezték, hogy minden a helyén van-e.
Amira beállt a kapuhoz legközelebb eső asztal mögé, és rendezgetni kezdte a papírokat, amik az est levezetéséhez kellettek neki. Itt az asztal mellett volt egy nagy vödörszerűség, amiben ásók hada sorakozott. Az első feladat kellékei.
Pár perccel később megjött az első csapatnyi diák, akiket a jelenleg vörös lány gonosz mosollyal fogadott.
-Üdvözöllek titeket, bátor csokifalók! Gondolom már sejtitek, hogy a jutalomért tenni is kell valamit, méghozzá pár feladaton kell átesni. Itt a temetőben öt kis feladat lesz. Lehettek párosan is, vagy egyedül, teljesen mindegy. Figyeljetek a saját és mások épségére, de legyetek ügyesek -bevezetőként ennyit mondott csak, aztán jöhetett a java. Az ásókra mutatott. -Mindenki, vagy minden csapat vegyen magához egy ásót -itt szünetet tartott, hogy a diákok kivegyenek maguknak egy kelléket, majd folytatta. -Körbe kell mennetek a temetőben, és meg kell találnotok egy olyan sírkövet, amin csak egy szám áll. Ebben a sötétben nem túl könnyű, de a pálcátokkal megtudjátok világítani a feliratokat. Közepes méretű betű, semmi több. Mindenki csak egyet keressen. Ha megvan, már áshatok is. Lesz egy láda a földben, amit ha kinyittok, egy kis meglepetés vár rátok. Vigyázz, kész, rajt! -a végén összecsapta a tenyerét, és mosolyogva nézte ahogy elindultak a kincskeresésre.

//Mindenki írjon egy számot 1-10-ig nekem bagolyban, és megkapjátok a „jutalmat”. Ha végeztetek az elsővel, menjetek vissza az asztalhoz, Amira már vár a második feladattal.//

Halloween *____*

Halloween. Erről a szóról szerinted mindenkinek az ijesztő dolgok jutnak az eszébe, ahogy nekem is. Mikor megláttam a faliújságon, hogy a Diákönkormányzat tagjai szerveznek egy ilyen bulit, rögtön tudtam, hogy nekem menni kell. Így hát neki is láttam jelmezem elkészítésének. A ruha anyagát anyám küldte el, amivel én dolgoztam. Egy hét alatt el is készült a remekmű. Próbáltam minél félelmetesebbre varázsolni a jelmezem, bár szerintem nem nagyon lett az. De nekem pont tökéletes. Egy hosszú fekete köpenyt készítettem, ami belülről aranyszínű volt. Ám ez nem minden. Ennek a ruhának még volt egy csuklyája, vagy minek nevezzük. Ehhez pedig egy fehér maszk társult.
Miután ezt mind magamra öltöm, felhúzom a kezeimre a fehér kesztyűket, a lábaimra pedig a fekete színű cipőket. Azt hiszem jobb lesz, mint a karácsony. Elvigyorodom s kilépek a Monsters-ből. Gyorsan vágok át a rellon klubhelyiségén, hogy még véletlenül se késsek el. Először a nagyterembe kell menni, hogy az igazgató úr elmondja, hogy s mint lesz az egész. Aztán azt hiszem el kell menni a faluba. Mikor megérkezek a nagyterembe, helyet foglalok az egyik széken s végig hallgatom a beszédet. Miután az igazgató abbahagyja beszélést, mindenki kimegy a nagyteremből. Szépen lassan megyek a többiek után s mikor kiérek, megérzem, hogy milyen hideg is van így, október vége felé. Tovább haladok Bogolyfalva macskaköves utcáin, egészen addig, míg a temetőig meg nem érkezek. Ott megpillantom a kiírást s vigyorogva lépek be a kapun. Amint ezt megteszem, valaki, vagy valami sikítani kezd. Tetszik. Tényleg egész félelmetesnek tűnik ez a hely. Bár az itteni temető már önmagában is ijesztő. Ekkor megjelenik egy szellem, amitől egy kicsit meg is ijedek. Utána még egy és még egy, míg egy kivégző asztalhoz nem érkezek. Ott mindenféle gyilkos eszközt pillantok meg. Az asztal mögött pedig a Amirát látom, fehér, véres menyasszonyi ruhában. Egy pillanatra leveszem a maszkom s Miára mosolygok. A lány elmagyarázza, hogy pontosan mi is lesz a dolgunk. Tehát: meg kell fognom egy ásót, s egy olyan sírkövet kell keresnem, amin csak egy szám áll. Sima ügy. Miután elveszek egy ásót, elindulok, hogy találjak egy olyan sírkövet, amelyen csak egyetlen egy szám van. Elsuttogok egy Lumost,
 - Név, név, név, furcsa név, név, név, név, név... - mondom félhangosan. Már épp ott tartok, hogy feladom az egészet, mikor meglátok egy számot. A 9-est. Rögtön ásni kezdek, amilyen gyorsan csak tudok. Ekkor az ásóm végével megérintem a ládát. Eldobom a tárgyat a kezemből s a két kezemmel próbálom kiszedni a földből a ládát. Ééééés... megvan! Amit kiemelem a földből a ládikát, kinyitom azt. Mit látnak szemeim? Csokiii, méghozzá 2 darabot! Visszateszem a ládába az édességet, aztán visszamegyek Amirához, hogy elvégezhessem a következő feladatot.

Jelmez

Halloween *-*



Sokan beszéltek már arról az iskolai rendezvényről, amelynek egy része a faluban lesz megtartva. Ez pedig nem más mint a: Halloween. Bizony. Itt Magyarországon nem nagyon terjedt el ez az ünnep, mert itt halottak napjának hívják. Ha jól tudom, Amerikában szokták ezt az ünnepet tartani. Mivel én magyar vagyok, még sosem volt részem ilyenben. Ezért is gondoltam arra, hogy megnézem ezt az egészet. Igaz, Janey nem nagyon örül az ötletemnek, de végül megengedte. Bár nem egyedül, hanem Abonyi Szelina Bogárkával megyek. Egy ideje ismerem a lányt és nagyon megkedveltem. Gondolom Janey-nek úgy nyugodtabb a lelke, ha más is mellettem van. Aztán valamelyik nap  vettünk is - szerintem - egy nagyon vagány Snoopy jelmezt.
Már alig vártam, hogy végre eljöjjön ez a nap. Biztos nagyon jól fogom érezni magam Szelinával. Meg amúgyis nagyon jónak ígérkezik ez az egész. Felveszem a jelmezem s lemegyek az emeltről. Lenn a jelmezem cipő részét is felveszem, majd megvárom, hogy Janey elköszönjön tőlem. Még mond pár jó tanácsot, aztán mikor végez a mondandójával, kimegyek a házból. Még sehol sem látok egy diákot sem. Biztos még az iskolában vannak, mert úgy emlékszem, mintha azt mondták volna, hogy az igazgató még mond egy-két dolgot a Halloween-ről. Én türelmes vagyok, szóval megvárom, míg ideérnek. Nem kell sok időt a ház előtt töltenem, ugyanis pár percen belül megjön pár diák. Én közéjük csapódok, hogy tudjam merre is kell menni. Egész gyorsan haladunk az utcán. Szemeimmel Szelinát keresem, de sehol sem találom. Majd meglesz... Ekkor a temetőhöz érünk. Nyelek egy nagyot, ugyanis ez a hely már önmagában félelmetes. Ám ilyen díszítéssel még félelmetesebb. Amint áthaladok a kapun, sikolyt hallok. Úristen! Mi történt? Körbenézek, hogy ugyan ki sikoltott, de nem látok senkit. Oké, biztos valaki csak szórakozott. Követem a többi gyereket, nehogy rossz irányba menjek. Ekkor megjelenik mellettem egy szellem. Megijedek s véletlenül neki megyek az egyik diáknak.
 - Hupsz, bocsi - mondom furcsa mosollyal. Ekkor megérkezek egy nagy asztalhoz, amely mögött az a lány áll, aki ott volt Loveday halálának napján. Menyasszonyi ruha van rajta, amelyen vérvörös foltok vannak. Körbenézek, hogy kin milyen jelmez van. Sajnos meg kell hogy állapítsam, rajtam van a legbénább jelmez. Ugyanis mindenki valami ijesztő ruhába bújt, én pedig egy aranyos kutya cuccban állok. Ha lesz jelmezverseny, biztosan nem én fogom megnyerni... Ekkor a lány elmagyarázza az első feladatot. Miután mindent elmond, rögtön odamegyek az ásókhoz, hogy elvegyek egyet. Mikor megszerzem a tárgyat, rögtön a sírokhoz megyek. Sajnos nekem nincs varázspálcám, így csak a holdfény és a töklápások világítása segít nekem abban, hogy egy számos sírt találjak. Miközben járkálok, meg kell hogy állapítsam, nagyon sokan haltak meg. Ez olyan szomorú.
Szóval egy ideig csak olyat látok, amin név van, de aztán megpillantok egy sírt, melyen a 2-es szám áll. Ez az! Jó erősen megfogom az ásót, s próbálok ásni, kisebb sikerrel. Ugyanis ez az ásó csak egy kicsivel kisebb mint én, meg aztán nincs is bennem annyi erő, hogy felássam ezt a helyet. De nekem szükségem van arra a meglepetésre! Így hát újra megpróbálkozok a földtúrásával. Minden erőmet beleadom. Lassan ugyan, de sikerül annyit ásnom, hogy meglássam a ládát. Leveszem a fejemről a Snoopy jelmez fejét, s letörlöm a homlokomról a verítékeket. Ez igazán fárasztó munka! Most már a kezeimmel kezdem kaparni a földet. Igaz, hogy a körmöm alá is kerül pár darab föld, de nem érdekel. A lényeg az, hogy megszerezzem a ládát. Végül nagy nehezen sikerül kiszednem a föld alá temetett ládikót. Rögtön ki is nyitom a tárgyat. Meglátom, hogy a ládában 6 szelet csoki lapul. Juhéé! Visszateszem a csokikat, aztán visszafutok a nagy asztalhoz. Várom a következő feladatot.

Jelmez

Halloweenkedés

Érdekes élményben volt része ma reggel. Felkelt, és egy kis kosár volt az ágya mellett. De a nagyobb meglepetést az okozta, amit az ablakon kinézve tapasztalt – teljes sötétség. Sejtette, hogy lesz valami Halloween napján, de azért ilyesmire nem számított. Eddig nem nagyon foglalkozott ezzel az ünneppel, de a biztonság kedvéért küldetett magának egy jelmezt, hogy mégis valahogy kinézzen. Magára húzta a fekete, csuklyás köpenyét, kosarát és koponyát ábrázoló maszkját kezében tartva a nagyterembe ment. Az igazgató beszéde után ha akart, se tudott volna nem a falu felé menni, mert a tömeg magával sodorta. Na meg talán még érdekes is lehet a nap. Amikor már kissé szétszakadt a diáksereg, és ki tudott menekülni a tömegből, felvette az álarcát és magára húzta a csuklyáját. Elindult, hogy körbenézzen a faluban. Meglátott egy csapat diákot, és követni kezdte őket. Bár a többségük a lakósor házaiba csöngetett be, a fiú egyelőre nem akart ezzel foglalkozni, és továbbment az utcán, egészen egy üres telekig, ahova nemrég lépett be egy másik tanuló is, majd hírtelen el is tűnt. A kapu fölött egy tábla lebegett, rajta figyelmeztető felirattal, mely úgy nézett ki, mint ha vérrel írták volna.
~ Halloween van, természetesek az ilyen díszítőelemek ~ gondolta, s bátran átlépett a kapun. Aztán egy kisebb szívbaj jött rá, mind a rémisztőnek tűnő temető, mind pedig a hirtelen jött sikoly miatt. Gyorsan elővette pálcáját, s a Lumos szó kimondásával zseblámpát varázsolt pálcájából. Nem mint ha ez a kis fény sokat segített volna, de jobbnak érezte mindenre felkészülni. Körbenézett, és meglátott egy asztalt, mellette néhány diákkal. Így már sokkal kevésbé volt ijesztő a hely. Odasétált az asztalhoz, ahol egy, a Rellonból ismerős arcot látott, bár szokatlan megjelenéssel. Találó volt a véres menyasszonyi ruha a kínzóasztal mellett. Megkapta a feladatot, és egy ásót. Keresnie kellett a sírok közt egyet, ami név helyett számot viselt, és kiásni egy ládikát.
Pálcája már be volt izzítva, így csak el kellett indulnia felkutatni egy számmal jelölt sírt. Hosszú sorokat ment beljebb keresés nélkül, gondolta, majd valahol a közepén vág neki a keresésnek, hátha arra még nem járt senki, és könnyebb lesz. Persze, nem lett. Mindenhol csak nevek, és nevek, és nevek, és nevek... már majdnem feladta, mire rábukkant az 5-ös számúra. Nekikezdett az ásásnak, és csakhamar elő is bukkant a ládika. ~ Ez legalább nem átverés ~ gondolta, s talán kicsit vissza is tért belé a kincskereső kedv. Kíváncsian nyitotta ki a ládát, de ragyogó aranypénzek, vagy finom édességek helyett egy nagy adag töklé repült az arcába.
- Ó baz... - fojtotta magába a hirtelen ingerült szavakat. - Gondolhattam volna, hogy ez is egy szívatás. Legalább az álarc megvédett...
Dühösen indult vissza az asztalhoz a kis ládikával. Lecsapta az asztalra a „kincset” és ráförmedt a lányra.
- Köszönöm, nagyon jó meglepetés volt! Van még valami hasonló „jóság” is?

Jelmez (a bot nélkül)

Averay kisasszony

Gondolataiba réved. Eddig eltöltött idő jut eszébe. Az, hogy ha karácsonyig kihúzza itt akkor még csupán egy ünnepet, egy újabb karácsonyt kell itt töltenie. Utána elmondhatja, hogy jöhet akármilyen barát akármivel ő képes végig csinálni. Ez az egész Magyarország dolog is csakis egy valaki miatt jött létre. Volt felesége, Gwendolyn sokkal többre tartotta a nem tudja hány szám alatt lakó szomszéd érzelmeit, mint a saját férjéért. Emiatt is kellett eljönni, de az sokkal jobban hangzik, hogy a barátai döntöttek el merre fújja a szél. Amúgy is az idők során annyi mindent bízott rá már arra a társaságra, hogy lassan az életét nem sorolta még oda.
Lányainak képe ugrik be. A kis szőke göndör fürtök ahogy táncolnak mikor fejüket rázzák. Vagy az a vigyor nyalókával a kezükbe, igazán megnyugtató látvány számára egy hosszú minisztériumi nap után. Jó lenne többször maga mellett tudni őket, de nem lehet csak úgy felborítani a napirendet. Az anyjuk úgy is minden rossz dologgal tömi a fejüket Ameliáról, akit még nem is ismernek. Hamarosan be akarja mutatni a francia nekik, mert eléggé nagy döntésre szánta el magát amit titokban akar tartani addig amíg minden részlet nem körvonalazódik rendesen. Arra pedig idő kell. A francia pedig aztán semmit se akar elsietni ebben a fontos döntésben és úgy sem tervez ahogy első alkalommal.
Lépések. Pontosan hallja ahogy a lány minden egyes lépéssel közelebb kerül hozzá. Fejét még meg se próbálja irányába fordítani, anélkül is tudja, hogy ide készül. Eddig csakis 'mindjárt megeszlek' párokkal találkozott, egyedül a francia nem művel ilyesmit. Kinőtt már ebből, nem mintha megvetette volna ezeket az élvezeteket mikor ott volt az idő. Meg sem lepődik azon, hogy helyet akar foglalni itt a lány, ám csak akkor néz bele szemeibe mikor már oda ért és feltette azt a bizonyos kérdést.
- Szép estét kisasszony, csak nyugodtan. -
Veszi fel a megszokott formális stílust miközben észrevétlenül végig méri a lányt. Több, mint valószínű, hogy elment melegebb éghajlatra az ép esze, hogy ilyen időben elindul egy vékony szoknyában ami elég sokat sejtet. Felébred benne az az ösztön, hogy odanyújtsa zakóját, de egyenlőre még vár ezzel. Előbb látnia kell ahogy a lány fázni kezd és valami melegebbet szeretne. Nevezetesen a francia báró zakóját, amit aztán nem mindenkinek ad csak úgy oda.

Vincent F. Leroy

Ahogy elnézem a mellettem elsuhanó embereket halványan elmosolyodom. Minden túlságosan normális. Az embernek az az érzése támad, hogy történni fog valami, ami miatt megváltozik az egész összkép. Esetleg romba dől, talán még élesebb lesz, de valaminek egyszerűen muszáj megváltoznia. Így egyszerűen hétköznapi. Azt hiszem, én lennék a változás. Magamon érzem a pillantásokat, mikor elhaladok egy-egy csoport mellett. Nos, igen, nem sokan vállalkoznának arra, hogy ebben az időben kimozduljanak a kastélyból, ha pedig mégis megteszik, kinek jutna eszébe mindezt nyári ruhában véghez vinni? Valami azt súgja, senkinek.
Miközben haladok előre az agyam a múltban jár. Mikor legutóbb itt jártam, a faluban, a tónál, akkor még semmi sem volt köztem és a szőke celeb között. Illetve volt, csupán nem vettünk tudomást róla. Áltattuk magunkat és Gwen hamarabb kiszúrta, hogy valami nagyon nincsen rendben közöttünk, mint mi magunk. Azt hiszem, vak akartam maradni. Talán jobb is lett volna, elvégre, mikor engedtünk az érzelmeinknek a dolgok hihetetlenül rossz irányba kanyarodtak el. Egyik napról a másikra megváltoztam és ez volt az oka annak is, hogy eltávolodtunk egymástól. Cseppet sem hasonlítottam a valódi önmagamra. Hazudtam. Becsaptam mindenkit, de legfőképpen saját magamat.
A parton üldögélő szerelmespárok hidegen hagynak. Mégis ki akarna felesleges harmadik lenni? Nem bírom ezt a rengeteg romantikát! Az egyetlen padon, amivel valamit is kezdhetnék már ülnek, ezért óvatosan futok neki a dolognak.
-Köszönöm! –küldtem felé egy amolyan nagymamámtól elcsent édes mosolyt.
Ő volt a bárónő kettőnk közül, én csak azt tanultam meg, amit mondott. Sohasem kérdeztem, mikor lesz szükségem bizonyos leckékre, egyszerűen csak fejet hajtottam az akarata előtt.
Óvatosan lecsüccsentem és átfontam magam a karommal. Nem tagadtam tovább, hogy hamarosan oda fogok fagyni a padhoz, de egyáltalán nem érdekelt. Jó érzés volt kiszabadulni a kastély falai között.  
-Valahogy nem vonzottak a… többiek. –fejeztem be kissé újragondolva a mondatot, miközben gyorsan felmértem az öltözékét.
Elmosolyodtam. Akár a franciaországi kastélyunkba is betáncolhatott volna ebben az öltözékben, ellentétben velem, akinek éppen az fordult meg a fejében, hogy mit sem törődve az illemmel belecsüccsen a mellette helyet foglaló ölébe… Nem, egyáltalán nem fáztam.

[Adorján]

Két napja tartózkodom a faluba és jelenleg azon tevékenykedek, hogy minden kicsi porcikáját megismerjem. Már eltalálok a főtérre, az élelmiszer boltba valamint a kocsmába. Tervezem, hogy majd ellátogatok fel a közeli iskolához is, bár nem tudom, hogy idegeneket be e engednek. Remélem igen. Elvileg nagyon mutatós az épület, én pedig imádom az ilyen misztikus, ódon kastélyokat. Szóval már csak annyi van hátra, hogy találjak valakit, aki bevisz és esetleg meg is mutatja az épület minden zegzugát.
A mai napom is felfedezéssel, sétálással telt. Szerencsére jobb idő volt, mint az érkezésem napján. Kabát és sál még kellett, de legalább nem esett az a fránya eső. Hamarosan halloween, szóval úgy döntöttem ellátogatok a temetőbe. Ha valahol akkor ott tuti találkozok szellemekkel, ami pedig nagyon vonz. „Munkahelyi ártalom.” Kis segítséggel ugyan, de megtaláltam a temetőt, ahol azonban semmi nem volt, csak pár idős néni tisztítgatta a sírokat. Gondolom készülnek a halottak napjára, ami a héten lesz. Egyik idő hölgyike megállított, hogy nem e tudnék neki segíteni, mert ő nem ér el valamit, meg a lába is fáj, és a háta is, meg ami csak van rajta minden. Mivel anyáék mindig arra tanítottak, hogy segítőkész és tisztelettudó legyek az idősebbekkel, így természetesen segítettem neki. Nagyjából az egész sírt én takarítottam le, ő pedig csak ott ücsörgött mellettem és beszélgetett a férjével, aki a sírban fekszik. Nem értettem először, hogy mi is van a nénivel. Első gondolatom az volt, hogy csak magában beszél, de mikor bemutatott a férfinek – akinek még csak a szelleme sem volt ott – nos akkor csak rámosolyogtam és nem szóltam semmit. Öreg néninél már nem volt minden kerék a helyén, de az öregség ezzel jár. Megköszönte a segítséget mikor végeztem, én pedig távoztam, el a sírtól, el a temetőből. Tovább bandukoltam mígnem elértem egy nagyon mutatós kis helyre. A lakósor végén egy apró tavacska várta a pihenni vágyókat. Nagyon tetszett. Annyira nyugodt volt, és meghitt. A távolban egy párocska sétált kéz a kézben, nem messze tőlem egy idős bácsi horgászott, egy alacsonyabb fán pedig  gyerek mászkált. Olyan filmbe illő jelent volt. Elmosolyodtam, majd kabátom zsebeibe süllyesztettem a kezeimet és a külvilágot kizárva sétálgattam.
Mígnem...
Egyszer csak egy nagy loccsanás, én pedig térdig süllyedek a vízben.
- A fene vinné el! -
Egy nagy sóhaj után megpróbálom kihúzni a lábam de nem akar sikerülni. Ezek szerint mégsem csak sima víz volt, hanem sokkal inkább valami mocsaras, sáros terület. Nem próbálkozok tovább, mert abból biztosan seggre ülés lenne, helyette inkább elkiabálom magam.
- Valaki tudna segíteni?! -

Halloween-i játék

Halloween-i játék, második feladat

Amint mindenki visszaérkezett Amirához, ő vigyorogva végignézett rajtuk. Hát nem minden fenékig tejfel, az már biztos. Derik felmordulására nem mondott semmit, tudhatta volna, hogy nem csak egy egyszerű keresgélésről lesz szó. Szerencse kérdése volt az első feladat, ám a másodikhoz már az eszükre is szükségük lesz a diákoknak.
-Ügyesek voltatok mindannyian. Most viszont jöjjön a második feladat. Ez egy rejtvény, a halloween-el kapcsolatban. Pár kérdés, csak oda kell rá írni a választ. Nincs kockázat, annyi csokit kaptok, ahányat tudtok belőle -a második feladat felvázolása után mindenkinek a kezébe adott egy papírt, amin kérdések szerepeltek. A kérdések után annyi hely van kihagyva, ahány betűs a válasz.
1.A halloween ***** hagyományokból kialakult ünnep. _ _ _ _ _
2.A töklámpás angol területeken. _ _ _ _    _ _ _ _ _ _ _ _ _
3.Mit kapnak a gyerekek a házaknál? _ _ _ _ _ _ _
4.Kötelező a ****** viselete. _ _ _ _ _ _
5.Mi halloweenkor a jellegzetes étel, aminek több formáját is fogyasztjuk?
_ _ _ _ _ _ _

//A válaszokat szintén bagolyban kérem!//

Halloween-i móka  

Amanda mit ad isten már megint egyedül kóricál, ilyen sötétben odakint. Cica jelmeze sem az a hű de félelmetes, mindenkit elriasztó, kicsit mit ne mondjak prédának érzi magát inkább mint vadásznak. Viszont, ez sem veszi el a kedvét a halloweeni kincsvadászattól, nem régiben hallotta, hogy a temetőben érdekes játékok zajlanak, úgy gondolta ebben részt is kell vennie. Végig szánkázva a folyosókon, kiérve a kastélyból elindul a falu felé. Nem sok idő múlva hangokat is hall, hiszen mások már bele is vetették magukat a mókázásba. Nagy kedvel és vidámsággal, mosolyogva megy keresendő ládikája számáért, majd keresésre indul. Egy homokozó lapátka, és a kicsi kacsói kíséretében, nem volt igazán tudatában valószínűleg, mire is vállalkozott. Amolyan női megérzés szerint elindul egyik irányba, és no lám, el is találta a helyet, neki is kezd a kiásásnak. Mire a ládikát eléri már minden tiszta föld körülötte, ő még annyira azért nem, de ne kiabáljuk el. Ezután jön még csak a java, alig várja, hogy kiderüljön, mit rejt a ládika, de előbb ki kell onnan szedni, leguggol, majd elkezdi kifelé húzni. Amekkora szerencsétlenség, fenékre huppan és egy jó ízűt nevet magán. Feltápászkodik és letérdel a ládához, amit nagy nehézségek árán kaparintott meg.
~Na, végre, ez is megvan, lássuk, mit rejtesz…~
Miközben magában sok mindent végigfuttat, kinyílik a láda. Kisegerek futnak ki belőle, és kezdenek el menekülni a lány elől. Lássuk be, elég vicces történet, hogy a Macskánk dobozában, csoki helyett egerek vannak.
~Jó a sors humora, tudom értékelni.~ Nevet magában, majd az egérre nézve megszólal.
- Te se így képzelted a halloweent, igaz kis pajti?
Ezután, mint egy macska – egér játékként próbálja összeszedni őket. Nagy nehézségek árán, de sikerrel, visszateszi őket, a csoki papírok közé a dobozba, és elindul a következő feladat felé.
A következő feladat, már egy szellemi torna. Kap egy pergament, mellyen halloween ünnepével kapcsolatos feladatokat talál, félrevonulva kezd el elmélkedni rajta, és kitölteni. Körbenézve látja a megjelent emberek lelkesedését, ami igazán jól néz ki. A feladatot mondatról, mondatra pontosan igyekszik megoldani, majd leadni. Kétszer- háromszor is visszaellenőrzi. Majd megindul Amira felé, akinek átnyújtja a megoldott feladatot. Ezzel már úgy érzi bemelegített az igazi nehéz feladatokra.

H A L L O W E E N  ~   j e l m e z
Ez a szöveg csak kattintásra jön elő.
http://www.fancydressball.co.uk/prod_images/little-dead-riding-hood-888031.jpg

Az utóbbi időben nagyon nem vettem részt az iskolai életben, sőt, az igazat megvalva sehol sem. Hazautaztam egy kicsit, aztán erre-arra jártam, és persze a vizsgákat megint kihagytam. Megint rámjött ez az idézőjeles züllött korszakom, amikor semmi nem érdekelt, de ezt persze szokásosan már bánom így utólag. Éppen egy pár napja, vagy talán már van egy hete is, hogy visszajöttem az iskolába a kis nyaralásomból, és próbáltam visszazökkenni a megszokott hétköznapokba, amikor már olvastam is a hírt, hogy na tessék újabb rendezvény a kis kastélyunkban, na meg az ünnepség... De próbáltam kicsit lelkes lenni, és mivel láttam, hogy a drága kis szobatársam az egyik szervező, na meg az sem utolsó indok, hogy kijelentette, hogy kötelező mennem, kitaláltam egy jelmezt már jóval előtte, és vártam a napot, hogy elindulhassak.
Aznap este mikor magamra öltöttem a kis Piroska jelmezem, kicsit átigazítottam, halloween-i stílusra, szakadt harisnya, kicsit ijesztő smink, és persze néhol-néhol vérfoltok, a kosárkában sem sütik meg élelem voltak... Mikor elkészültem, indultam is Bagolyfalva felé, a temetőbe, hogy kezdetét vehesse az igazi móka. Egyedül mentem, mivel egy az, hogy nem tudtam kit is hívhatnék, kettő, jó volt ez így egymagamban. Mikor odaértem már voltak páran, egész vicces jelmezek voltak, aztán megpillantottam Mirát. Hát az állam leesett, elég jó kis jelmeze volt, meglepő volt a haja színe is, de tetszett. Rögtön odamentem hozzá, adtam neki két puszit.
- Váó, ezt jól összehoztad. Na eddig mi a helyzet te kis főnök?-vigyorogtam rá, majd pár szó után el is kezdte mondani a feladatot, és félig figyelve, félig nem nyugtáztam a feladatot, és el is indultam a kis ásómmal, kosarammal a temető mélye felé a sírokhoz. Nem is tudom meddig bóklászhattam, meg hány szellemmel találkozhattam, mire eljutottam egy sírhoz, amin találtam egy számot, méghozzá az 5-öst. El is kezdtem ásni, ami elég sokáig tartott, tekintve, hogy nem akartam összekoszolni a jelmezem, és óvatosan dobáltam a homokot. De végre valahára, olyan fél óra után meglett a kis doboz, és talán még egy kis izgalom is volt bennem, amikor kinyitottam, de ez el is múlt, amikor egy  jó adag sütőtöklé landolt az arcomba. Mérgemben csak bevágtam a doboz tetejét, és visszaindultam Mirához, s addigra már nagyjából megigazítottam a sminkem. Még alighogy értem oda, már el is kezdte mondani a második feladatot, ami csak egy egyszerű kis kérdéssor volt, de én már ebben sem bíztam. Meghallgattam a kérdéseket, és már nem törődve semmivel leírtam a válaszokat, és odavittem neki a papírt.
- Remélem, hogy ebben nincs szivatás. Bár, ahogy ismerlek, ebből is kihozol valamit.. -vigyorogtam rá, majd átnyújtottam neki a kis cetlit a válaszokkal együtt.

Vanda

Békésén sétáltam ki a kastély kapuján. Egy fekete bőrdzsekit viseltem, amely mellé a régi Levitás kék-szürke kötött sálamat vettem fel. Ezen mindig jót mosolyogtam, a sál az egyetlen ruhadarab, amit elég nehézkes kinőni. Bár a Navine vezetőségéhez tartoztam, így minimum illett volna beszereznem egyet a sárga-fekete példányok közül is, de egyelőre nem vitt rá a lélek, hogy a jó öreg Levitásat lecseréljem. Ez volt az egyetlen Bagolyköves ruhadarab, amit mindenhova magammal vittem az utazásaim során, és még nem voltam kész megválni tőle, vagy úgy egyáltalán csak bele is gondolni a dologba.
Mindenesetre úgy gondoltam, hogy kihasználom az alkalmat, ugyanis a mai napon egyelőre még nem volt gyilkos hideg. Én nem voltam túl nagy tél-rajongó soha, ennél fogva a hidegben nem is mentem soha sétálni. Éppen ezért, az ilyen utolsó ősziesebb napokat mindig szeretettel használtam ki.
Békésen vettem egyesével a lépcsőfokokat lefelé, miközben beszívtam a friss levegőt, ami ugyan már picit hűvös volt, de a légutakat még pont nem bántotta. A kezeimet belebújtattam a zsebembe, az ujjaimat kicsit megropogtattam.
Olyan negyed óra múlva értem el a falu határába, és egy kicsit megálltam. Tétováztam, hogy melyik irányba menjek, de a legkézenfekvőbb a tavacska környéke volt, így ezt választottam.
Határozott léptekkel indultam el a kifelé vezető ösvényen, miközben halovány mosoly ült ki az arcomra. Szép emlékek tartoztak számomra ehhez a helyhez, amivel valószínűleg egyébként nem voltam egyedül. De úgy tűnik, hogy akibe éppen most futottam bele, ő nem fogja így gondolni.
Először a hangot hallottam meg, valaki elég kétségbeesetten szólongatta az üres környéket, aztán már az ijedt gondolathullámokat is érzékeltem. Hamar megtaláltam a hang és a gondolatok forrását, ez igazán nem volt gond - a gond inkább az volt, hogyan segítsek. Automatikusan előkaptam a pálcámat, pár pillanatig kutattam a fejemben a megfelelő varázsige után, amelyet szerencsére hamar megtaláltam.
- Mobilicorpus! - szegeztem a pálcámat a lányra, és a pálcamozdulatot elvégezve elkezdtem kifelé irányítani őt a csávából. A lány hamar megemelkedett, én pedig reméltem, hogy nem fog túlságosan kapálódzni, ugyanis az megnehezítette volna a bűbájom dolgát, akár vissza is eshetett volna.
Szerencsésen kiemeltem a sáros területről ahova beszorult, és letettem egy valamivel biztonságosabb talajfelületre. Ráérősen odasétáltam hozzá, majd aggodalmasan ránéztem.
- Minden rendben van? -

[Adorján]

Szerencsémre nem süllyedtem tovább, de bármennyire is erőlködtem csak nem bírtam szabadulni. Farmerem térdig sáros volt, és mivel néhány helyen "lyukak" is megtalálhatóak voltak rajta, így még nadrág és a lábam közé is beszivárgott. A cipőt is kicsit sajnáltam, ugyanis körülbelül 2 hete vettem. De majd csak meg tudom pucolni valahogy. Mennyivel könnyebb azoknak akik tudnak varázsolni. Nekem ilyen képességem nincs. Anya félvéla, apa mugli. Szóval ha úgy belegondolok akkor 3/4 részt ember vagyok, 1/4 részt pedig mágikus lény... Akárhányszor ebbe belegondolok még a mai napig is kiráz a hideg. Azért elég furcsa még mindig számomra, így 22 év után is, hogy varázslény vagyok. Ha teljes véla lennék, akkor lehet még egy rezervátumba is bekerülhettem volna, ahol nem találnak rám a férfiak. Bár így, hogy csak negyedrészt vagyok ilyen "szörny", így van 1-2 kivétel, aki nincs oda értem. De az általában nagyon ritka. Szinte minden férfi meg van veszve értem, de ezt manapság már nem használom ki. Évente akad kb. 1, aki nem érez semmi késztetés irányomba. Az egyik legjobb barátom is így áll hozzám. Talán pont ezért is szeretem őt annyira.
A kiabálásomat hamar meg is hallja valaki. Egy férfi közelít hozzám, gondolom pálcával a kezében. Hozzá kell még szoknom ehhez is, hogy azokkal a kis fa botocskákkal varázsolni tudnak. De ha egyszer majd ilyen nebulókat szeretnék oktatni, akkor ideje hozzászoknom.
Nem telik el sok idő, és én hamarosan a magasba emelkedem. Szemeim eléggé kikerekednek, és egy kicsit el is kezdek kapálózni. Azonban pár perc eltelte után a sárból kiszabadulva állok a szilárd talajon. Először a lábamat vizsgálom meg. Igaz tiszta sár vagyok, de ez legyen a legkevesebb bajom. Majd ki-, és lemosom amit kell. Ezután a fiatal férfire emelem a tekintetem, és belenézek jó mélyen a szemeibe, s így köszönöm meg a segítséget.
- Igen... Köszönöm szépen! Amúgy Dobrai Vanda vagyok. -
Jobb kezemet a férfi felé nyújtom, és így teszek meg pár lépést, míg elég közel nem érek hozzá. Gondoltam ha már segít akkor talán illene tudnia, hogy kinek, és én is örülnék, ha tudnám ki "mentett meg". Kíváncsi vagyok, hogy vajon rá milyen hatással leszek.

Harmadik feladat

Miután mindenki végzett, Amira visszaszedte a papírokat, és lefordítva az asztalra tette őket. Lesz ideje megnézni a válaszokat, hiszen a harmadik feladattal a többiek elfognak vacakolni egy kis ideig.
-Már ezen is túl vagyunk, szuper. Akkor jöhet a harmadik feladat. A temetőben szét vannak szórva a tökök, mint látjátok. De. Van kilenc olyan, aminek nem csak arca van, hanem van rajta egy betű is. Az a feladat, hogy csoportosan, tehát mindannyian együtt összeszeditek ezeket a betűvel ellátott tököket, és oda kell vinnetek az oszlopokhoz -a tőlük tíz méterre levő, egymás mellett sorban felállított oszlopok felé mutatott. Kilenc darab 1,5 méter magas kőoszlop állt ki a földből, előtte nagy füves területtel. -Működjetek együtt, és akár meg is beszélhetitek, hogy ki hol keressen, vagy valami stratégia alapján hozzátok össze. Aztán ha megvan mind a kilenc összegyűjtött betűs tök, már csak rá kell jönnötök, hogy ott mit kell tenni. Sok sikert -mosolyogva intett a kezével, hogy a csapat menjen a dolgára, neki pedig legyen ideje a rejtvény megnézésre.

//Használnotok kell a pálcátokat, és tényleg dolgozzatok együtt. A hszekben írjátok le, hogy ki melyik betűt találta meg, hogy ne legyen kavarodás! Kilenc betű, egy szó. Logikus. //

Egyelőre csak a második forduló és Zach

Alex

Lassan én is visszaérek a Véres menyasszonyhoz, aki egyben ennek a játéknak a vezetője. Mikor visszaérek, leveszem a maszkomat, hogy letudjam törölni az izzadságcseppeket a homlokomról. Ám mielőtt még visszatehetném az álarcom, egy régi barátom szólít meg, mégpedig Alex, Dolánszky Alex. Kedvesen rámosolygok, majd megszólalok:
 - Mióta elmentél megváltozott egy-két dolog. Átkerültem a rellonba - egyelőre csak ennyit mondok, mert most nem nagyon tudnám a többi dolgot is elmondani neki. - Veled mi történt? - a tolókocsija felé bökök. Ekkor megérkezik Amira és egy lapot nyom a kezünkbe. Miután mindenkinek jut lap, elmondja, hogy mi a teendőnk. Mivel angol vagyok, jártas vagyok a halloween-i cuccokban, meg amúgyis szeretem ezt az ünnepet, így még régebben utána néztem a történelmének. Hó gyorsan irkálom a megoldásomat, ám ekkor a mellettem ülő srác, Alex, megböki a vállam és megkérdezi, hogy mi a kettes. Kicsit felé billentem a papíromat, de csak úgy, hogy ő lássa a megoldásokat. Miután látom, hogy leírta, folytatom a körmölést. Ám az ötösnél megakadok. Mi az a jellegzetes étel? Tök? Áh, nem az kevés... gyorsan átpillantok Alex papírjára, hátha ő tudta. Szerencsémre, ő rájött, hogy mi az az étel. Gyorsan én is odaírom az ötöshöz. Még egyszer átfutom a lapomat, hogy minden helyre írtam-e és mikor kész vagyok, beadom Amirának a lapocskámat.
Mikor Amira kiveszi a kezemből a papírt, visszamegyek Alexhez, majd megszólalok.
 - Neked hogy ment? - kérdezem. Biztosan tudta az összes megoldást, elvégre levitás. Nem?

Zach

Ijesztegetős hóka-móka

Már hetekkel ezelőtt a jelmezen gondolkodott. Zombi, vagy ijesztő bohócszellem?
Rengeteget törte a fejét az életbevágó kérdésen, végül a debilség és az egyediség győzött. Ki másnak lehetne ilyen bohócos, fátylas, szellemes, akármi öltözete? Így kicsit átalakította az egyik koktélruháját, indokolatlanul sok fehér alapozót és egyebeket pakolt az arcára, és felvett egy vörös parókát. Meghallgatta az igazgató beszédét, majd megindult a tömeggel egy irányba. Most ment először ki a faluba. Félt, hogy eltéved, de aztán rájött, hogy olyan sokan mennek a Halloween-i játékra, hogy ha akarna, se tudna eltévedni. Tulajdonképpen nem is tudta, hova akar menni, arra kószált amerre a lába vitte. Elment rengeteg füzérrel és denevérekkel díszített fa mellett, kivilágított boltok előtt. Aztán megpillantotta a temető falait. Lábujjhegyre állt, hátha meglátja, mi van odabent. Csalódottan huppant vissza. Nem igaz, hogy nem lát semmit, pedig ő aztán nem alacsony!
Ez a temető felkeltette az érdeklődését. Odasétált a kapuhoz, melyen riogató tábla  lógott. "Biztos a Halloween miatt rakták ki" - gondolta. Lenyomta a vaskilincset, és benyomta az ajtót a teljes testsúlyával. Amint nyílt az ajtó, hátborzongató sikoly tört fel a sírok közül.
- ÁÁÁÁ!!! - hangzott fel a viszhang a szellembohóc szájából. Szellemek alakja bontakozott ki előtte a sötétben. Lelkileg gyorsan felkészítette magát a további borzalmakra. Észrevette Mirát egy kínzópad mögött, véres menyasszonynak öltözve. "Jé, milyen cuki, még az oroszlánja is véres!" Odarohant Amirához, és a körülötte gyülekező csoporthoz.
- Jaj, de édes az oroszlánod! - közli álmodozó hangnemben a menyasszonnyal.
Az első feladat: keresni egy sírt, amin csak egy szám van. A Véres mátka a kezébe nyom egy ásót. Kalandra fel!
Elindult a sírok egyenletes sorai között. Jobban megszemlélte a díszletet: mennyi szép töklámpás! Honvágy fogta el. Odahaza apjával mindig faragtak Halloweenkor lámpást. Óvatosan megdörzsölte a szemét, nehogy elkenődjön a sminkje. Kirázta a hideg, ahányszor csak a sírokra pillantott. Már egy jó tíz perce csak keresgélt a számos sírok után. Hirtelen megfordult. A szeme sarkából látott egy hatost. Átvágott két sírkő között, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Igen, ez a hatos! Megragadt a gyalásót, és belevetette magát az ásásba. Nem esett nehezére, ugyanis a lovardában megtanult trágyázni. Újabb tíz perc múlva már a kezében szorongatta a ládikáját.
Felcsapta a láda fedelét, és fölé hajolt, hogy megnézze mit rejt. Azonnal el is húzta a fejét, mivel egy nagy adag konfettit kapott a képébe. Elnevette magát. Erre számíthatott volna... Visszatette a ládikát a helyére. Elindult visszafelé, miközben kiszedegette a parókájából a konfettiket.
Újabb feladat. Pergament és pennát kapnak. Silana gyorsan felírja a válaszokat, de az ötödiknél elakad. Mégis micsoda? Na sebaj, beírta egy randomra jött ötletét. Odaadja Amirának a lapot, és türelmesen várja, amíg mindenki készen lesz.
Ő kiadja az utasítást: Keressetek betűvel ellátott töklámpásokat!
" Na ez milyen abszurd! Először számos sírok, most meg betűs tökök? " - nevethetnékje támadt, de egy szimpla mosolyba fojtotta jókedvét.

Halloween, 4. feladat

Hát a harmadik feladat teljesítése nagyon nem jött össze az első csapatnak. De Amira nem akarta lelőni a poént, ezért csak figyelte őket, nem szólt semmit, majd mikor magához hívta a kis csapatot, akkor sem mondott semmi konkrétat, hogy mit is kellett volna csinálni. Majd a következő csapat ügyesebb lesz.
-Hát ez nem úgy jött össze, ahogy kellett volna, na de térjünk át a negyedik feladatra. Ismét egy olyan feladat, amihez az eszetek fog kelleni. Adok mindenkinek két lapot. Az egyiken képek vannak, a másikon pedig számok. A képeken az iskola szellemei vannak, nektek pedig az a dolgotok, hogy leírjátok a számokhoz, hogy ki kicsoda -Amira a feladat elmondása után az asztalról felvette a papírokat, és mindenkinek osztott mindkettőből. Amíg ők a képeket nézték, a rellonos játékvezető az oroszlánját simogatta, mert segány kis Leo eléggé rosszkedvű volt már.

//Bagolyban várom ismét a válaszokat, a kép ITT található.//

Vanda

Kicsit leporoltam a kezeimet miután eltettem a pálcámat, majd eljutottam végre odáig is a nagy tevés-vevés közepette, hogy meg is nézzem, kivel van dolgom. Érdekes érzés futott rajtam végig ahogyan - mint kiderült - a Vanda nevű leányzón végignéztem, ám az érzés szerencsémre korántsem volt ismeretlen. Egyszer volt szerencsétlenségem egy véla hölgyet megismerni. Akkor persze a dolog még teljesen váratlanul ért, és magam is tanúja lehettem annak, hogy milyen szinten meg tudna bolondítani az embert egy-egy nő kisugárzása, és itt most nem az önbizalomra gondolok. Persze miután "kijózanodtam" első dolgom volt kitanulni, hogy ezt a dolgot miképpen zárjam ki a fejemből, ami az akkori Okklumencia tudásommal már nem igazán volt egy bonyolult történet. Szakmai ártalom.
Ám esetünkben a ködfelhő, amely az agyamra készült telepedni, még ennél is valamivel gyengébb volt, így nem hogy meghabarodni nem készültem, ám szinte játszi könnyedséggel kezdtem el elmém köré a szükséges falat építgetni. Egy rövidebb pillanatra be is csuktam a szememet, ám ez szinte két másodpercig sem tartott, és már az arcomra is kúszott egy sejtelmes mosoly.
- Nincs mit. Széles Adorján. Melyik felmenője volt véla? - kérdeztem, miközben én is felé nyújtottam a jobbomat, hogy egy finomabb kézrázásban részesítsem a hölgyet. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve - vagy inkább mondjuk úgy, hogy pillantásom a lábaira tévedt - belenyúltam a farzsebembe.
- Suvickus! - böktem felé a pálcámmal, majd egy szép mozdulattal elkezdtem körülötte húzni a magyalfa-pálcát. A varázspálca mentén a lány ruhái és ő maga is megtisztultak. Ezek után elégedetten tettem vissza a pálcát a helyére, és vártam feszült figyelemmel, hogy Vanda válaszoljon.

Miután kidühöngte magát a legutóbbi feladat miatt, megkapta a következőt. Itt a tudására kellett hagyatkoznia, egy egyszerűnek tűnő feladatlap. Leült egy sírkőhöz, maga mellé tette pálcáját, mely továbbra is a lumos hatása alatt állt – világított. Nem volt egyszerű, főleg a másodikkal és az utolsóval volt gondja, de a másodikra is sikerült rájönnie.
~ Az utolsó… mi lehet az? Fogalmam sincs, mint eszünk sokat, én mindig úgy eszek ilyenkor is, mint máskor. Halloween. Akkor tök. De az kevés betű. Tökök… Sok tök. Áhh, sehogy nem jó. ~ Nagyon sokat gondolkozott rajta, majd ránézett a második feladat megoldására. ~ Ez az, megvan! Legyen Sok O’Tök! ~ Ezen csodálatos szóalkotása után be is adta a lapot.
A következő feladat tökkeresés volt. Először számos sírok, most meg betűs tökök. Az előbbi tökös élmény miatt félve indult meg egyedül a tökök keresésére. Tele volt a temető velük, néhányat megforgatott, körbenézett, de hamar elege lett belőle, meg tartott is egy újabb tök lé támadástól. Arra meg sehogy nem bírt rájönni, hogy miként használhatná fel a pálcáját a feladathoz a lumoson kívül, így inkább visszafordult. A többiek sem járhattak nagy sikerrel, mert nem látott betűs tököt az asztalon.
Bár látszott, senki nem ért el sikert, nem kaptak semmi segítséget, a véres menyasszony rátért az újabb feladatra. Megint egy feladatlap, most az iskola szellemeit kellett felismerni. Mivel még nem él olyan régóta az iskolában, meg szerencséjére túl sok szellemmel nem is találkozott, ezért csak egy-kettő nevét tudta. Próbált minél kisebb feltűnéssel a többi diák mögül, mellől, - vagy ahogy éppen sikerült – lelesni a helyes megfejtéseket, majd mikor úgy érezte, hogy végzett, leadta a megfejtéseket.

[Adorján]

A férfi fogadta a bemutatkozásomat és hamarosan megtudom, hogy ki is az én hős megmentőm. Úgy érzem ma van a különleges nevek találkozója. Adorján, Vanda. Talán nem minden második ismerősét hívják így az embernek. Vagy ha tévedek, akkor Isten bocsáss meg, hogy egyik volt tanárom szavaival éljek. Előszeretettel használta ezt, szinte minden órán el tudta sütni valahol. Az ő védjegyévé vált, de mi is átvettük tőle. Na de ez igazából lényegtelen.
Érdekes mosoly ül ki az arcomra, amikor a bemutatkozás után különös kérdést kapok. Hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Nem érzem magam kínosan, de nem szeretem ha azonnal rájönnek, hogy van benne varázslatos lényi mivolt is.
- Nagymamám véla, édesanyám félvéla, én pedig értelemszerűen negyed. -
Válaszolom továbbra is mosolyogva, de rengeteg kérdés fogalmazódik meg a fejembe eközben, melyek kikívánkoznak.  
- Esetleg szabad tudni, hogy honnan jöttél rá így pár pillanat alatt? Ahogy látom nincs "zavaró" hatással rád. Ez minek köszönhető?! Ne haragudj, de ez annyira ritka, hogy muszáj kifaggatnom téged. Jaj, amúgy remélem nem gond, hogy tegezőre fogtam a dolgot. Nem tűnsz egy öregembernek. -
Szemeimben kíváncsiság csillog, és még kíváncsibban személem, amikor Adorján lepucolja a lábamat. Egy kis hókuszpók, és már semmi kosz sincs rajtam. Ez valami eszméletlen, kár, hogy én nem tudok ilyeneket művelni. Szerintem nagyon jól ellenék vele.
- Köszönöm szépen! Amúgy nem zavar, hogy egy "lénnyel" beszélgetsz? Van aki nem díjazta, hogy van bennem varázslény vér is. -
Rengeteg kérdés, és egyik butább, mint a másik. De ettől függetlenül izgatottan várva a választ teszem fel neki.