36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bogolyfalva - Kiva Faraday összes RPG hozzászólása (19 darab)

Oldalak: [1] Le
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2012. október 11. 17:08 Ugrás a poszthoz

Lizzie, valamikor augusztus vége felé

Újabb szép nap, újabb remények az életben. Vagyis gondolom én. Bár nem tudom mi lehet szép abban, hogy az ember cél nélkül mászkál lent a faluban, mikor még ráadásul nem is nagyon lehetne. De gondolom akkor pont ez benne a szép. De hagyjuk a filozofálgatást, az nem nekem való, ezt már bizonyítottam párszor.
Most hogy megszabadultam a mélyen szántó, világmegváltó gondolataimtól, inkább előre nézek a lábam elé, mert majdnem orra estem egy nagyobb kőben. Ó igen, az élet szép. Meg a kő is, de inkább kikerülöm, nincs kedvem közelebbi ismeretségbe kerülni az anyafölddel, akármennyire is szeretem.
Nem is tűnt fel, hogy közben leértem a játszótérre. Nem voltam még itt, szóval kicsit körülnézek hogy mégis mi van itt. Bár mondjuk ez egy hülye kérdés, mert mégis mi lehet egy játszótéren... Igen, hinta, mászóka, alagutak meg egyéb nyalánkságok amiket a gyerekek szeretnek. Én most egy hinta mellett döntök, olyan kis szimpatikusan néz rám. Lecsüccsenek és elkezdem magam lassan hajtani. Jó régóta nem volt már ilyen élményben részem, szóval most előbújik a gyerek belőlem picit és egyre magasabbra és magasabbra hajtom magam, persze azért vigyázok, nehogy komolyabb kárt tegyek a játékban.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2012. október 11. 17:36 Ugrás a poszthoz

Lizzie

~Fel, fel, még magasabbra! ~ Kiabálja bennem a gyerek, aki csak azzal törődik most már, hogy minél feljebb jusson, egészen fel az égig. Szegény én, lassan le kell törjem saját magam, mert nem kellene kiakasztani a hintát vagy átfordulni, mert most nagyon közel kerültem ehhez. Lecsitítom magamban szegény gyereket, aki még nagyon szeretne tovább tombolni, mert régóta nem jöhetett már a felszínre. Na igen, otthon én léptem elő fő gyereknevelővé, mert anyu nem nagyon volt hajlandó foglalkozni az öcsémmel úgy nevelési szinten. Néha nagyon sajnálom a kis krapekot, de akkor is, én nem az anyja vagyok, hanem a nővére, az istenért! Remélem nem fog torzulni szegénykének a lelke, bár valahogy én is felnőttem, igaz akkor még más volt a harci helyzet.
Egy régen hallott ismerős hang töri meg a bőszen vágtató gondolataimat. Először csak nézem, nézem, de nem látom, nem ismerem fel, hogy ki az, egyrészt azért mert kb 1 másodpercre látom és akkor is elmosódva, másrészt meg mert 2 éve nem láttam senkit innen. Majd mikor leesik a tantusz, annyira meglepődök, hogy elengedem a hinta láncát, ami azért nem volt bölcs döntés, mert kb 2 méter magasan vagyok, de mire eljut a tudatomig mindez, már a kavicson landolok, seggel.
-Ííííí, ez nem volt jó...
Dörzsölgetem a fájó pontot, de nem csak egy van belőle, én meg nem vagyok Shíva istennő, csak két kezem van. Egyelőre nem próbálok meg felállni, csak nézek kérlelőn Lizzie-re, hogy csináljon valamit, mert én perpillanat tanácstalan vagyok.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. június 19. 02:46 Ugrás a poszthoz

Főnökasszony. remélhetőleg. Cheesy

Úgy érzem, hogy mostanra ment el teljesen az eszem. Mármint nem szó szerint, sehová nem szökött, még mindig a kis buksimban van, csak éppen kikapcsolt állapotában vagy nem is tudom hogy mondjam. Tudom, most jön a kérdés, hogy de hát már mióta nem működik rendesen, miért pont most jöttem rá erre? Azért kedves mindenki, mert én marha, állást vállaltam! Na nem olyan igazi kétkezi munkát fogok végezni, remélhetőleg nem is kell majd nehéz cuccokkal cipekednem, de akkor is. Lehet egy cseppnyit túl sok dolgot vállalok magamra ezzel együtt. Elsősorban ugyebár prefektus volnék vagy mi a szösz, ez is kötelezettségekkel jár, mint például a járőrözés és a büntetés végrehajtatása. Másodsorban csapatkapitány vagyok, egy egész hordányi kölökért tartozom felelősséggel és még slussz poénként edzéseket is kell tartanom nekik, ha jól akarunk szerepelni a bajnokságon. Ami kisebb probléma, de azért jelentős, hogy diák vagyok, azért ezt nem szabad elfelejteni, tanulnom kell, ha végezni akarok végre-valahára, ráadásul az elemi mágiát is gyakorolnom kell, hogy jobban menjen. Ami kisebb dolog és nem is nevezném problémának, hogy elvállaltam, hogy mentorkodok Robi mellett a tusán, szóval mondhatjuk, hogy felelek a lelki biztonságáért és harmóniájáért. (Azért azt jegyezzük meg, hogy nem egy elveszett gyerek, nem hiszem, hogy túl sok szüksége lesz rám.)
Szóval szerintem érthető, ha az előbb felsoroltak miatt azt mondom, hogy biztosan nem vagyok észnél, hogy még munkát is akarok vállalni, még ha csak részmunkaidőset is. Mindegy, az elhatározás már megvan, egyszer így is - úgy is dolgoznom kell majd, nem baj, ha szerzek némi előtapasztalatot. Ötre beszéltük meg a találkozót a tulajjal (akinél idősebb vagyok, Holy Jesus) és nem áll szándékomban már a megbeszélésről elkésni. Időben elindulok a toronyból, nem akarok kapkodni, nem vagyok az a sietős fajta gyerek. Ráérősen sétálok a falu felé, közben élvezem, hogy süt rám a nap és nem akar zuhogni az eső, mint néhány napja. Azt nem szeretem annyira, egyébként is olyan helyről származom, ahol a csapadék nem igazán jellemző dolog.
Útközben kipanaszkodtam magamat magamnak - éljen az enyhe mértékű skizofrénia! - szóval viszonylag nyugton vagyok, mikor végre elérek a leendő munkahelyemre. A cukrászda, már voltam itt többször is,de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd úgy jövök ide, mint állásvállaló. Benyitok az ajtón és belépek a helyiségbe, ahol már - vagy még - nincs olyan sok vendég. Körbetekintek, szememmel valami személyzetfélét keresnék, hogy mondják meg, merre van a főnök. Végül 2 embert látok rendeléseket kivinni, így odacsattogok a barna hajú lányhoz - Verához.
- Helló, a főnököt keresném, jöttem megbeszélésre. Nem tudod, merre van?
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. szeptember 11. 22:13 Ugrás a poszthoz

Maximilian Úrfi
augusztus vége

Nos, végre megszabadultam a saját magam vizsgáitól - úgy néz ki legalábbis, hogy újra évfolyamot léphetek és még egy kicsivel közelebb kerülhetek ahhoz, hogy elvégezzem az iskola alap szakaszát. Ja, mert vagyok olyan barom, hogy mesterszakra vágyom, kéne valamit kezdeni a továbbiakban is a nyomorult kis életemmel és nem éhen halni valamelyik nagyváros hídja alatt. Valahogy nem ez az életcélom, még ha otthon eléggé érdekes példákat is láttam anyámtól. Na Olyan biztosan soha nem akarok lenni, élősködni mások nyakán és szívni a vérüket. Őszintén sajnálom szegény öcsémet, hogy így kell felnőnie, egy lestrapált nővel, aki ki tudja honnan szerzi a pénzt...
A megszokott sóhajtás követi az eszmefuttatást, mint általában. Néha annyira elszomorodok, mikor ezekre a dolgokra gondolok. Mert biztos lehetett volna másképp is, meg lehetett volna máshogy alakítani, bla-bla-bla, ja, csak életben nincsen "ha", és ha egyszer elcseszted, akkor nehéz visszahozni a rendes helyzetbe a dolgokat.
Miután eleget forgattam az agyamat ezeken a felesleges hülyeségeken, szépen kikerülöm az éppen elütni kívánt páncélt, majd udvariasan elnézést is kérek tőle. Megértő egy páncél, nem zsörtölődik sokat a dolgon, inkább csak tovább ácsorog ott egymagában a folyosó szélén. Még szerencse, hogy már késő délután van és alig mászkál valaki a folyosókon, így nem sokan láthatták az előbb végrehajtott tökéletes manővert. Valahogy nem fáj a szívem érte, rossz egy prefektust ilyen megzuhant állapotban látni. És én most kifejezetten megzuhant állapotban vagyok. De a vizsgaidőszak már csak ilyen, a napjaim nagy részét a szobámban begubózva töltöm egy rakás pergamen forró társaságában, nincs benne túl sok izgalom, ráadásul egy idő után marhára lehangoló tud lenni a szobában kuksolni. Szóval most megyek szépen és kiszellőztetem a fejemet, biztos ami biztos.
Eleinte némi tanácstalanság gyötör, hogy hova is kellene mennem, aztán egy számomra kissé meglepő hely felé kezdem venni az irányt. Az utam végállomásának a falu szélét kalibrálom be, méghozzá a tó környékét. Olyan tekintetben is furcsa, hogy pont oda megyek, mivel elvileg pyromágustanonc volnék, vagyis a víz nekem annyira nem barátom. Bár én szeretek hosszan ázni a vízben.
Nem sok idő leérni a faluba, ugyan egyáltalán nem is sietek sehova. Bár jó lenne minél hamarabb ott lenni, pacsálni akarok kicsit. Megérkezésemet végül boldog mosollyal nyugtázom és leguggolok a vízparton. Már majdnem teljesen lebukott a nap a horizonton, kellemes vöröses árnyalatot adva ezzel az égnek, öröm nézni. Felállok a partról és leveszem a táskámat a vállamról. Van benne egy kis elemózsia meg innivaló, ha szükség lenne rá, de előre láthatóan nem lesz, se éhes, se szomjas nem vagyok. Egy kicsit arrébb lehajítom a táskámat, majd repül rólam a farmersort is. Igen, fürdeni fogok, és ezt komolyan is gondolom. A pólót magamon hagyom, azért nem akarom, hogy bárki is itt közszeméremsértőnek tituláljon, mert nem vagyok az, csak szimplán fürdeni szeretnék. Ügyesen beljebb sétálok a vízben, míg már nagyjából derékig ér, kiengedem a copfban lévő hajamat és lemerülök a víz alá. Végre sellősködhetek egy kicsit.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. szeptember 17. 17:11 Ugrás a poszthoz

Maximilian Úrfi

Olyan kellemes érzés itt elúszkálni a vízben, egészen felszabadító. Régen tudtam már lazítani egy kicsit, a vizsgaidőszakra annyira jellemző állandó hajtás és nyomás az én fejemen is rajta volt. Hableányoskodni meg nincs mindig esélyem, szóval most kiélvezem a lehetőséget. Felbukkanok, lemerülök, majd ismét fel és megint le.Jó játék, ráadásul tágítja a tüdőt is, még a hasznomra válik a végén, hogy ennyire hülye dolgokat csinálok.
A bolondozás után lazításképp a víz tetejére fekszek és lebegek egy kicsit. Ezt nagyon szeretem csinálni, régen mikor még apu élt, sokat jártunk le a partra, akkor is mindig ezt csináltam. Szerencsés helyen laktunk, ugyanis Buenos Aires a Río de Plata, vagyis az Ezüst folyó torkolatánál fekszik, így eléggé egyértelmű, hogy a strandolás világéletemben közel állt hozzám. És az elemi erőm ennek ellenére a tűz, szóval eléggé érdekes a dolog számomra.
Egy idő után minden unalmassá válik, természetesen ez a nemes tevékenység is, így szépen felkelek a víz tetejéről, kicsavarom a hajamból a vizet és elindulok a part felé. Kifelé menet mozgásra leszek figyelmes, egy srác áll odakint, méghozzá a nadrágommal a kezében. Elég hozzá néhány másodperc, hogy dühbe guruljak és szédítő sebességgel kezdjek a part és a zaklatóm felé száguldozni. Ma nincs túl jó kedvem, rossz napot választott arra, hogy szórakozzon velem.
- Bocs, de nem hiszem, hogy a nadrágom szeretné, ha felvennéd - pirítok rá az ismeretlenre és ahogy melléérek, ki is kapom a kezéből az említett ruhadarabot. Ma a kelleténél egy kicsit érzékenyebb és humortalanabb vagyok, nem igazán vagyok vevő ezekre a dolgokra.
Cseppet sem zavartatva magamat kissé oldalra fordulok és elkezdem kicsavarni a pólómból a vizet. Szép nagy adag plottyan a földre, talán le is fröcsköltem a srácot. Mondjuk meg is érdemelné.
- És... mi járatban erre? Csak nadrágokra hajtasz vagy esetleg zoknira is szükséged van? - nézek rá a szemem sarkából a látogatómra. Igyekszem nem felnyársalni a pillantásommal, de ez jelen helyzetben kicsit nehéz.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. szeptember 22. 20:46 Ugrás a poszthoz

Maximilian Úrfi Kiss (és Hurka)

Hát emberek, ahogy most itt körbepillantok, úgy tűnik hogy sikeresen elcsesztem egy kapcsolat kezdetét. És még csak nem is volt szándékos. Tényleg nem akartam szerencsétlen srác torkának esni, de a jelek szerint ma valahogy meghasalok a szociális kapcsolatok létesítésében. Hülye vizsgák, ez is csak miattuk van,
különben nem lennék annyira magam alatt, hogy ki sem látsszak onnét. Na mindegy, most már fújhatom, próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni ebből az elcseszett helyzetből.
- De, igazad van, mégsem dönthetek helyette - mondom neki, már valamennyivel lazább hangon. Így visszatekintve az elmúlt néhány perc eseményeire, nem tudom mi a franc történhetett velem, biztos elkapott a havi agybajom. Megesik...
Kedves zaklatóm úgy tűnik megunta a nem túl bájos társaságomat, mert kellemesebbnek találta azt, hogy egy fa alá költözködjön. Mondjuk meg tudom érteni, néha én sem vagyok képes elviselni saját magamat. A srác leül a fa alá én pedig egy nagy sóhaj keretében úgy döntök, hogy én is odamegyek hozzá. Már csak pár lépés választ el attól, hogy odaérjek én is, de hirtelen mintha egy darázs csípne bele a lapockámba. Az érzés gyorsan jön és némileg kellemetlen, így elbotolva önnön lábamban szépen előrezuhanok, egyenesen szegény srácra. Kellemetlen helyzet, ráadásul mintha az agyamat is mintha beborítaná valami, amitől nem tudok normálisan gondolkodni. Fogadjunk hogy valaki megint kiengedte Cupidot a magánzárkájából és szabad lábom mászkál errefelé. Mert hasonló érzésem van, mint az ominózus kviddicsmeccsen, mikor "megtámadtam" az egyik Rellonos fószert. De ezeknek a dolgoknak csak néhány másodpercük van átszaladni az agyamon, mert mintha elveszíteném a kontrollt a testem felett.
- Bocsi - mondom halványan mosolyogva szerencsétlen áldozatomnak, miközben a vizes fejemet hozzápréselem a mellkasához és megölelem. Érdekes késő délutánnak nézünk elébe.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. szeptember 22. 20:46
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. október 30. 01:22 Ugrás a poszthoz

Maxie. Kissezer bocsánat, amiért ilen sokáig tartott... :<

Úgy érzem hogy ez a mai nap nem teljesen úgy fog végződni, ahogy én azt elképzeltem. Terveim szerint egy bögre kakaóval meg egy könnyed olvasmánnyal az ágyamban landoltam volna valamikor késő este és a könyvet a fejemre borítva aludtam volna el kb. 20 perccel később. Nem, ehelyett itt vergődök kint Bogolyfalván a tónál, mint egy partra dobott sellő egy teljesen vadidegen srác karjaiban. Na erre varrjon gombot valaki! Csak ne legyek Edictum hír...
Szegény áldozatom meglehetősen elképed a reakciómra, amit őszintén szólva meg tudok érteni. Én a helyében már rég elküldtem volna magamat valamerre messzire, melegebb éghajlatokra, de a jelek szerint nagyon úriember a srác. Egész egyszerűen csak eltol messzebbre, ami érthető, gondolom nem akarja, hogy minden ruhája tiszta víz legyen miattam. A kérdésre, miszerint rendben vagyok-e csak haloványan megrázom a fejemet. Most komolyan, úgy nézek én ki, mint akivel minden rendben van? Nagyjából minden női méltóságomat levetkőzve itt állok négykézláb szemben egy emberrel, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda (ha majd kitisztul az agyam a rózsaszín ködből, azt hiszem csak megkérdezem tőle...), miközben körülbelül az összes kontrollt elveszítem a testem felett. Szerintem - ez egy szubjektív, ködön áthatoló gondolat - nem vagyok teljesen rendben.
Emberem menekülőre fogja a dolgot, mert ott hagy engem a búsba a kis érzelmi kavalkádommal és inkább úszni megy. Szép egy madár vagy, mondhatom. Én se vagyok rest, öntudatomon kívül én is felállok néhány másodperc múlva és komótos léptekkel indulok el a víz felé. Ennyire lassan még életemben nem sétáltam, nem tudom mi a frászkarika bajom van, arról nem volt szó, hogy Cupido még le is szedál. Lényegtelen, előbb-utóbb én is vízbe érek és beúszok a skachoz. Az elején veszek egy nagy levegőt, utána már a víz alatt közlekedek és nagyon erősen remélem hogy nem fog meglátni. Mikor elég közel érek hozzá, kirántom alóla a lábait, hogy a vízbe essen, majd gyors levegővételt követően utána merülök és a víz alatt egész egyszerűen egy puszit nyomok az ajkaira. Ilyenkor teljesen biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egészen normális...
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. május 12. 23:52 Ugrás a poszthoz

Ármin. Cheesy

Újra munkában! Bizony, pár hetes kihagyás után ma ismét bedugtam a pofámat melózni. Közeledik a hó vége, szorul a hurok a nyakamon, éhezik a népem, muszáj néha dolgozni járni, hogy el tudjam tartani magam. Vagyis most már nem csak magamat, mert ott van a flúgos kishúgom is, akinek enni kell adni. Szép dolog az apai örökség, csak van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy elfogy egy idő után. Főleg ha az ember lánya még arra is vetemedik, hogy házat vegyen, noha nem ő fizeti ki az egészet. Azért ezzel az akcióval rendesen megcsappant a keretem, és ha tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen örökös, nem tettem volna meg valószínűleg. De a sors azt akarta, hogy egy fedél alatt éljek a kedvenc Rellonos nőmmel és fél lábbal Adrival is, szóval ez már így marad. Szeretem mindkét csajt, a világért se akarnék elköltözni tőlük.
Délelőtt bent ücsörögtem néhány órán, aztán a délutániakról megpattantam "Bocsánat professzor, sürgős dolgom van" jeligével, hogy minél hamarabb kezdhessek. Bár Vera mondta, hogy nem sürgős a becsapódásom, mégis, ha minél korábban csatasorba állok, annál több lesz a kereset és az most fontos szerepet játszik a képben. Így, amint megérkeztem a cukrászdába, villámtempóval öltöttem magamra az egyenruhámat és már le is jelentkeztem a főnökasszonynál, hogy munkaképes vagyok. Van egy átka annak, ha az ember nyitás után nem sokkal áll melóba. Mégpedig az, hogy ilyenkor a vendégek még nem tapossák le egymást, hogy jönni akarnak sütizni, éppen ellenkezőleg, elég nagy pangás van. Egyelőre a pultnak támaszkodva várom, hogy történjen valami csoda, közben előreveszem a copfomat és a hajam végével játszok. Kellemes elfoglaltság, ha éppen nincs semmi más dolga az embernek. Eltelik 10 perc, 20, majd fél óra, mire végre benyit valaki, aztán utána már jön a nép. Hihetetlen, csak egyetlen ember kell, hogy beinduljon a biznisz. A többiek biztosan szagra jönnek. Pár rendelés kifuvarozása után feltűnik egy kedves, ismerős arc a láthatáron, habár mintha kissé el lenne tévelyedve. Szemmel kísérem, míg helyet nem foglal az egyik boxban, majd rövid várakozás után ellököm magam a pulttól, és határozott lépésekkel elindulok felé.
- Szia! - köszöntöm nagy mosollyal a fejemen, majd invitálást sem várva lehuppanok vele szemben. Oké, ez egy kicsit tolakodónak tűnhet a részemről, de őszintén szólva régóta nem láttam már Ármint és örülök a találkozásnak. Rég volt már az a meccs, mikor még a kispadról szemléltem, hogy hogyan hasítják az újoncaink az eget.
- Mi járatban? Nem igazán láttalak még errefelé - tudakolom meg a játékmestertől a helyzete állását. Remélem nincs rossz hangulatban, a világért sem akarnék zavarni.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. május 14. 03:22 Ugrás a poszthoz

Ármin. Cheesy

Úgy tűnik, mintha támasztottam volna egy kisebb kavart Ármin fejében a felbukkanásommal, már csak azt nem értem, miért. Lehet, hogy nincs olyan jó napja és nem veszi annyira szívesen a társaságomat. Ettől a gondolattól egy kissé lejjebb lohad a fülig érő mosoly az arcomról, de igyekszem úgy tenni, mintha nem kavartam volna össze saját magamat. Próbálom minél feltűnésmentesebben fürkészni a velem szemben ülő férfi arcát, de valahogy én meg a rejtőzködés nem férünk össze, túl harsány személyiség vagyok hozzá.
- Aha, értem. Pedig már másfél éve itt dolgozok, tényleg nem sokat jársz errefelé, találkoztunk már volna - csicsergem jókedvűen Árminnak a dolgokat. Mindig öröm ismerősökkel találkozni akár itt, a munkahelyen is, főleg ha egynehány hónapja látottakról van szó. Korábban már csak a kapitányságom miatt is viszonylag sűrűn láttuk egymást, de mióta átadtam a stafétabotot Ginnie-nek, értelemszerűen kevesebbet találkoztunk. A csapatból való kilépést meg már had ne vegyem hozzá. Pedig bírom a férfit, jó társaság, el lehet vele beszélgetni.
- Ó, ne is mondd! Három év alatt hozzászokik az ember, hogy pesztrálnia kell az újakat és irányítani mindent. De úgy érzem, hogy túlnőttem azon, hogy itt, az iskolai bajnokságban játsszak. Más terveim vannak - a mondandóm elején egy kissé elkámpicsorodok, mert tényleg hiányzik valamilyen szinten a felelősség a vállamról, ami az elmúlt 3 évben ott volt. De ahogy magam elé tekintek, és látom körvonalazódni az életem további alakulását, ismét visszatér az életkedvem. Viszont jóérzéssel tölt el, hogy megdicséri Ginnie-t, ezek szerint van szemem hozzá, hogy ki alkalmas csapatkapitánynak és ki nem.
- Apropó legutóbbi meccs... Hozok neked valamit - miután végighallgattam, amit mondott, rugóláb nyuszi módjára pattanok fel az asztaltól, olyan gyerekes lelkesedéssel, amilyen már régóta nem vett erőt rajtam. Végül is, szép lassan vándorlok a 21. életévem felé, kinőttem már bizonyos tulajdonságaimat, de alapjában véve a régi vagyok. Önmagamhoz képest nagy lépésekkel viharzok el a hátsó rész felé, ahol az öltöző van (a küszöbben kis híján orra esek, de lényegtelen), megkeresem a táskámban, amiért jöttem, majd a zsebembe süllyesztem az apró tárgyat, és visszasietek az üzletbe. A pult mögé megyek rendezkedni, kiválasztok 4 sütit, hármat Árminnak, egyet magamnak, tálcára teszem őket egy üveg víz és egy pohár kíséretében, és elindulok vissza oda, ahol a férfi ül. Az asztalra helyezem a fémtálcát és visszaülök a helyemre, vele szembe.
- Azt hiszem, ezt elhagytad - mondom, miközben a zsebembe nyúlok a kis aranyosért. Átnyújtom a kezemet az asztalon, hogy Ármin kezébe rakhassam a csillogó kis golyót. Igen, egy cikesz az, méghozzá a tragédiába fulladt Rellon-Levita meccs cikesze.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Ádá... Éva - 2. óra
Írta: 2014. június 12. 13:11
Ugrás a poszthoz

Lassan 3 napja nem vagyok önmagam, de kezdek egészen beleszokni az újdonsült helyzetembe. Kiköltöztem otthonról egy kis időre, Mandának egyetlen levelet hagytam csak a konyhapulton, remélem megtalálta. Úgy éreztem, hogy szerencsésebb lenne, ha nem futnék össze a kismama lakótársammal ebbe a testbe szorulva, mert lazán leveri a fejemet a helyéről, megkötöz, és lezár a pincébe, hogy miért kóvályog egy ismeretlen pasas a házunkban. Úgyse hagyott volna időt a magyarázkodásra, inkább elé mentem a bajnak, és jelenleg a csárdában csövezek. Remélem hamarosan találnak megoldást a problémára, mert nincs kedvem túl sokáig férfi testben élni a mindennapjaimat.
Ami ennél is nagyobb problémát okozott az életemben: Ádámmal mára van megbeszélve gyakorlati óránk. Sűrű fejfogások és elmélkedések közepette feküdtem a csárdában levő szobámban, hogy most akkor mi legyen, mert így nem állíthatok oda, fel se ismerne. De nincs mit tenni, most már nem mondhatom vissza, kénytelen vagyok elmenni rá. Viszket már az arcom ennyi idő után, de nem merek megborotválkozni, tuti teljes körű plasztikai sebészet lenne a dologból és nem tudom, hogy amit ezzel a testtel teszek, vajon mennyire van kihatással a sajátomra. Nem akarok vele kísérletezni.
Lassan sétálok le a tóhoz, nem akaródzik nagyon sietnem, minél később lát meg így, annál több időm van lelkileg felkészülni. De csak odaérek, vigye el a fene. Szemem automatikusan a férfi alakját keresi, vagyis keresné, de nem találja. Helyette egy fürdőző nőt talál. Kissé kétségbeesetten pillantok körbe, de nem látok mást a közelben.
- Ádám? - kérdezem, ahogy közelebb érek a parthoz. Szóval akkor mással is történtek ilyen furcsa dolgok, nem csak velem?
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Ádá... Éva - 2. óra
Írta: 2014. június 13. 13:33
Ugrás a poszthoz

Ez az egész helyzet kezdi egyre bizarrabbá kinőni magát. Enyhén sokkoló élmény így látni egy férfi ismerősömet, gondolom neki sem lehet kellemes élmény egy ellenkező nemű testében élni. Nem tudom melyik fél járt rosszabbul, a fiú testbe szorult lányok, mint én, avagy a női korpuszba zárt férfiak, mint Ádám.
- Szervusz Éva, Kevin vagyok - vigyorgok a jó néhány centit vesztett tanáromra. Ni, de fura, hogy ilyen kis pöttöm lett. - De pici vagy! - állapítom meg, ahogy közelebb lépek hozzá. Én nőttem valamennyit, egyébként sem tartozok az alacsonyak táborába, most meg sacc 185-190 centi közé tippelném magamat. Az előttem álló őő... Éva ér vagy a mellkasomig, rohadt mókás a szitu, csak elröhögöm magam rajta.
- Egyébként fogalmam sincs mi történt velünk, valahogy nem az volt minden vágyam, hogy pasi lehessek napokra - pillantok le Ádámra, és tudom, hogy át tudja érezni a helyzetet, valószínűleg megszenved a női testtel, benne idegenként. Én már megszoktam a szeszélyességét és a kiszámíthatatlanságát, durva cucc az ösztrogén, higgyük csak el...
- Ácsi, működik az erőm? - kérdezem némileg ledöbbenve. Valahogy szent meggyőződésem volt, hogy mivel nem a saját testemet birtokolom, így a pyromágiám sem működik. Lepislantok magam elé, és kettőnk közé képzelek egy kis tűzgolyót, ami meg is jelenik közöttünk. Fura, nem hittem volna, hogy a különleges képességem megmarad annak ellenére, hogy egy másik testbe szorultam. Gyorsan eltüntetem a tüzet magunk közül és hallgatom, amit Ádám mond. A víz alatti lángképzés művészete valahogy mindig is érdekelt, talán pont azért, mert elképesztően lehetetlenül hangzott, hogy vizes közegben tűz keletkezhessen. Szememben megcsillan az izgatottság, egy nagyra nőtt 5 éves lelkesedése tükrözik rólam, ami lássuk be, ehhez a testhez nem igazán illik. De hát ki a fene foglalkozik ilyesmivel?
- Gyerünk! - kihasználva a fizikai előnyöket, ölbe kapom az Évává előlépett Ádámot és berohanok vele a vízbe térdig, hogy aztán belehajítsam a tóba, és én is utána ugorhassak. Tesztoszteron... Dolgozik a drága.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. június 21. 03:49 Ugrás a poszthoz

Leo(na)

Reggel egy igencsak testes sikítással ébredtem... volna, ha a tulajdon hangom nem mutál el egyetlen éjszaka alatt egy megfázott baritonná. Jócskán rám jött a frász, mikor magamhoz tértem, Zephyr és Lina is csak pislogtak rám, hogy ugyan mi lett velem, de úgy tűnik, ők még felismertek. Biztos a szagom, vagy valami hasonló. A saját szobámban ültem, önmagam voltam, csak mégsem. Nem éreztem, hogy mellkas tájon bármi is próbálna lefelé húzni, viszont délen cserébe keletkezett némi többlet. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kéne, vagy sem. Igen, jók a tippek, valahogy az alvás alatt sikerült férfivé transzmutálódnom. A hogyanra és a miértre egyelőre nem sikerült még ráeszmélnem, de erősen dolgozok az ügyön. Annyi szent, hogy valamikor hajnal 4 táján estem haza, addig rendfenntartottam a folyosókon, de hogy utána mi történt, miután elaludtam... A jó ég nem tudja.
Valamikor délután fél három környékén eszméltem rá ezekre a fantasztikus változásokra, és azonnal arra a következtetésre jutottam, hogy nem maradhatok így itthon. Manda legyilkol. Minden kérdezés nélkül. Végül is teljesen jogos, egy pasi sétál ki a lakótársa szobájából, de a lakótárs nincs sehol. Messzemenő következtetéseket ugyan nem lehet levonni ebből, de simán azt hiheti, hogy elraboltak, vagy akármi. Egy terhes nő viselkedését nem lehet kiszámítani előre. Összedobáltam egy nagyobb táskába néhány bővebb, fiúsabb cuccomat, és elbúcsúzva a kis állataimtól, kiosontam a házból. A konyhapultra dobtam egy levelet a lányoknak, hogy néhány napra elutazok (adja az ég, hogy ez csak néhány napig tartson), majd jövök vissza. Ahogy a ház előtt álltam, elgondolkodtam, hogy hova is mehetnék. Felmehetnék a toronyba, még mindig üresen áll a volt ágyam - elvetve, szerintem a kastély tette ezt velem. Ott a Bérczes - nem, nincs szükségem arra, hogy ott verjek tábort. Csárda? Tökéletes! Úgyse ismernek fel így az emberek, ott meghúzom magam addig, míg ki nem találok valamit erre a problémára. Megnövekedett lábaimmal és a táskámmal indulok el a csárda felé, és nagyon imádkozom, hogy útközben ne találkozzak senki ismerőssel. Bár tök mindegy, valószínűleg senki nem ismer fel, mondjuk eléggé hasonlítok önmagamra, csak kinőtt az arcszőröm. Nem merek megborotválkozni majd, annyi hétszentség.
Már az ötöt is elüti az óra, mire felbukkanok a csárda ajtajában. Nincsenek még olyan sokan, kihasználom az alkalmat és a pulthoz lépek, hogy kérjek egy szobát. Kissé gondban vagyok, hogy mennyi ideig is szándékozok maradni, így hirtelen 4 napot mondok, aztán majd meglátjuk, de remélem, nem kell több időt lehúznom itt. Fellépcsőzök az ideiglenes lakhelyemre, lehajítom a táskát a földre és végignyúlok az ágyon. Ha most elalszok, hátha normális testben fogok ébredni megint. Hiú ábránd, mert pár óra múlva még mindig nincs semmi, ami lefelé húzna mellkas tájon. Csalódottan sóhajtok egyet, majd felállok és úgy ítélem, ideje lenne megpróbálkozni a zuhanyzással. Nem akarom körbeírni, hogy mit éltem át abban a kettő percben, amit a tus alatt sikerült eltöltenem az imént, de elégedjünk meg annyival, hogy kellőképpen sokkoló volt. Kikerekedett szemekkel állok neki felöltözni a kicsit leharcolt, eredetileg alvós pólómba és egy bővebb farmerba. Szedd össze magad Kiva, és viselkedj férfiként! Ezúttal szó szerint! Tesztoszteront termelsz ösztrogén helyett anyám, ilyen alkalom úgyse lesz több az életedben (reméljük), próbálj meg belőle valami jót kihozni, hátha sikerül. Így aztán egy testes nyújtózkodást követően úgy határozok, hogy nem érdemes itt fent kuksolni, inkább lemegyek a kocsmába szétnézni, hátha történik valami érdekes. Ahogy leérek, pofán vág a masszív embertömeg látványa, rengetegen tolonganak a pultnál és az asztaloknál is. Sorba állok, hogy italt vegyek magamnak, közben végigjáratom a szememet a helyiségen, mint egy terepszemle gyanánt. Gyanús alakok mindenfelé, illetve az egyik sarokban egy szép hölgy. Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy felé pillantok, és tudom, hogy oda akarok ülni hozzá. Annak ellenére, hogy már látok előtte egy poharat, két whiskyt kérek a pultnál egy helyett, és határozott lépésekkel indulok el az asztala felé.
- Szép estét! Leülhetek? Bérleti díj is van nálam - emelem kicsit feljebb a kezemben levő két poharat, mintegy jelként, hogy békével jöttem, nem fogom elfogyasztani vacsorára.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Ádá... Éva. - 2. óra
Írta: 2014. július 22. 18:57
Ugrás a poszthoz

Úgy tűnik Ádámot némileg sikerült kibillentenem a viszonylag nyugodt lelkiállapotából azzal, hogy vízbe hajítottam. Szánom-bánom pofával nézek rá, miközben orr alatt elmormolok egy "bocsit" a rend kedvéért, majd rendes gyerek módjára utánacammogok. Elhiszem, hogy nem egyszerű egy totálisan idegen testbe szorulva élni az amúgy mit sem változott hétköznapokat, és ugyanúgy helytállni minden fronton, mint eddig. Gondolom egy kicsit magasabban levő könyv elérése a könyvespolcon már problémát jelenthet számára, ami felettébb dühítő lehet. Eddig simán elérte, most meg Invitoval kell leszedni onnét. Én az elmúlt pár napban fóbiásan elkezdtem félni az ajtófélfáktól, mert a felső lécet az alacsonyabb helyeken mindig megkoccolom fejbúbbal, és ez úgy a negyedik-ötödik alkalom után már nem olyan mulatságos, mint a legelső alkalommal.
- Egy kis bosszú, mi? De nem ér ám csalni aeromágiával! - kérdezem szintén felderült képpel, majd röhögve hozzáteszem még, hogy egyenlő esélyekkel induljunk. Nem hat degradálóan az, hogy egy kicsit vízbe akar fojtani, az előző kis fürdetés után ezen nem is csodálkozok.
Szépen, jó gyerek módjára követem ÁdámÉva példáját, és jómagam is alámerülök a tó vizében. Egész kellemes, nem jéghideg, olyan pont jó, hűsítő közeg. Nem mozdulok semerre, csak hagyom, hogy lebegjek a víz alatt, majd egy kis idő múlva felbukkanok a felszínen, hogy oxigénhez juthassak. Egy kicsit elidőzök a felszínen, aztán megint nagy levegő és huss, alámerülés! Ezt még párszor elismétlem, mire végre úgy érzem, hogy nagyjából egy percet ki fogok majd bírni a víz alatt.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Csapassuk nekije!
Írta: 2014. október 12. 14:07
Ugrás a poszthoz

EM vizsga, Borbála néni

Eljött végre ez a nap is. Meglehetősen vegyes érzelmekkel vártam, hogy bekövetkezzen végre, aminek be kell, hiszen lényegében már csak emiatt vagyok itt. Ha a mai napon sikerrel járok, akkor jövőhéten ilyenkor már vonaton fogok ülni és döcögni Pest felé. Igen, ezért az egy napért maradtam még itt, hogy végre bejegyzett elemi mágussá érjek, és ne tanonc legyek.
Határozott izgatottság fog el, mikor kilépek a házunk ajtaján át az utcára, majd átjár valami kicsit nosztalgikus érzés. Talán a tudat, hogy nem sokat fogok már itt sétálgatni. Végigballagok a Macskabagoly utczán, hogy végre beérjek a hivatalba. Így jobban belegondolva, sosem jártam még itt korábban, pedig már elég régóta itt élek. A téren futok bele Lottéba, határozottan nyugodtabbnak tűnik nálam, vagy csak nagyon jól leplezi az idegességét. Együtt lépünk be az épületbe és keressük meg azt a szobát, ami a mai napunk fő helyszíne lesz. Bent az irodában egy idős hölgy fogad minket, első nézésre nem lehet róla megmondani, de ahogy kicsit jobban figyelek az energiáira, érzem benne ugyanazt, mint magamban - tűzmágus. Kezet rázok vele, bemutatkozok, majd az elővarázsolt székek egyikén helyet foglalok. Érdeklődve kukkantok bele az asztalon levő kosárba, amiben egy tűzróka eléggé kényelmetlenül érzi magát a jelek szerint. Nyűgösnek tűnik a kicsike, biztos nincs teljesen jól. Figyelmesen végighallgatom, ahogy Borbála kiadja az instrukciókat előbb nekem, majd Lotténak, és megkapjuk a gondolkodási időnket. Inkább nyűg ez a 10 perc, mint segítség, pontosan tudom, hogy mi ez a lény, hogy mit eszik, és még a szórakoztatásáról is van némi elképzelésem. Kissé fészkelődve várom ki, hogy leteljen az időnk, majd határozottan a kosárért nyúlok, hogy az ölembe tegyem az egészet
- Ez itt egy tűzróka, besorolása szerint ártalmatlan, szelídíthető - mondom, miközben végigsimítok a vacogó kisállaton, és meglepődve tapasztalom, hogy eléggé hideg, egy tűz elemű lényhez képest. Nincs minden rendben vele, az biztos. Meg eléggé morcosan nézett rám, mikor hozzáértem, nem hiszem, hogy szeretne.
Tekintetemet elveszem a kosárról, és a tégelyeket kezdem vizsgálgatni. Vannak itt különböző dögök, csúszómászók, de nekem valami melegvérű kéne. Ott az egyik kicsit nagyobb tégelyben csücsül egy madárfióka. Nem igazán tudom eldönteni, hogy vajon él-e még, vagy már az igazak álmát alussza, de az üvegért nyúlok, hogy kinyissam. A madár nem mozdul, szóval valószínűleg már odaát lakozik, óvatosan kezembe veszem a kis testet és lerakom a kosárba a róka elé. Nem nagy érdeklődést mutat iránta, valószínűleg kihűlt már a tetem, azért nem foglalkozik vele. Szemeimet a madárra szegezem, és ahogy anno a tojással csináltam, szépen beleképzelem a hőt, és nagyon-nagyon óvatosan szétterjesztem benne. Nem sokáig csinálom, mert félek, hogy felrobbantom, és akkor tiszta trutyi leszek, meg az nem olyan jó pont Borbála szemében. Nyüszike nyújtogatni kezdi a nyakát a test felé, körbeszaglássza, felkel, majd ügyesen szétbontja és eltünteti az egész madarat. Komótosan félrenézek, míg végzi a műveletet, nem igazán szeretem a boncolt állatok látványát, addig inkább keresek még valamit, amit megehet. Egy másik üvegcsében egy apró mezei egér figyel kifelé, most érte nyújtom ki a kezemet. A kezembe veszem, majd a farkánál fogva odalógatom a tűzrókának, aki elveszi tőlem, megfojtja és elfogyasztja. Ismét türelmesen félrepillantok, a folydogáló vér nem a barátom, akár belőlem folyik, akár másból, utálom. A róka nem fekszik már vissza, helyette leül és engem néz. Valószínűleg már jobban érzi magát valamivel, hogy megpakolhatta a gyomrát.
Ahogy látom, még mindig vacog egy kicsit, és a lángjai sem égnek. Ez alapvetően azért nem jelent túl jót számára. Fel kellene melegíteni egy kicsit, de a melegítésemben még mindig nem vagyok túl biztos, tegnap majdnem felforraltam a véremet egy szakaszon a testemben, csak idejében megálltam. Mindegy, most jól kell sikerülnie, nem gondolhatok erre, most jól fog menni! Valahogy máshogy kéne a dologhoz állni, mint eddig. Úgy érzem könnyebb lesz úgy felmelegíteni, ha az erőmet egy simogató kézként képzelem el. Először a róka nyakánál hozok létre egy kis hőt, azzal simítok végig a hátán, majd a hasán, az állán, a lábain. Közben csak a szemem mozog, ahogy ide-oda szállítom a meleget. Láthatóan nem esett neki rosszul a dolog, a lángjai is haloványan megjelennek a hátán. Elmosolyodok, már sokkal jobban néz ki, mint az elején.
Úgy gondolom, hogy ennyi azért még édeskevés lesz egy vizsgára, bár már sokkal jobban néz ki a róka, ideje parádézni egy kicsit, és megmutatni, hogy miket tudok még. Egyetlen pislantás alatt megidézek egy kisujjnál nem nagyobb lángot az állat elé, aki erre előre hegyezi a füleit és játékba kezdek vele. Először jobbra-balra mozgatom az egészet, majd leírok vele egy kört a róka körül. Kínosan ügyelek rá, hogy csak a szemem mozduljon, semmi más, elvileg nem használhatok semmiféle segítséget. Mikor körbeértem, megállítom vele szemben a tüzet, és először megnövelem körülbelül öklömnyi méretűre, majd egy kis idő után szépen összehúzom akkorára, mint amekkora az ember kisujjának a körme. Ezután visszaállítom az eredeti méretére, és hozzálátok színezni. Először lentről felfelé citromsárgára festem, majd fentről lefelé zöldre, vissza kékre, majd lilára, végül pedig vörösre, akár a főnix színe. A művelet közben finom méretváltoztatásokat eszközölök, nem olyan drasztikusakat, mint az előbb, de azért látni lehet, hogy a láng hol kisebb, hol nagyobb. Most pedig jöjjön a rész, amit a hátam közepére sem kívánnék, de akkor mutassunk meg mindent, amit tudunk: formáljunk. Tegnap este még gyakoroltam bizonyos formákat lefekvés előtt, biztos ami biztos, hátha szükség lesz rájuk. Kezdjük valami egyszerűvel, amibe biztosan nem bukok bele, csináljunk gömböt. Finoman összehúzom a láng lobogó széleit, hogy egy egységes formává váljon az egész. A forma nem nagyobb egy cikesznél, és ahogy ez keresztül vágtázik az agyamon, jön a villanás. Aranyszínűre színezem a golyómat, és eléggé alien-feelingbe hajlóan az egyik feléből elkezdek kifelé húzni egy darabot. Nem nyújtom meg túl nagyra, a végén még leégetek valamit. Óvatosan egy szárny alakja kezd kibontakozni a kihúzott csökevényből, egy cikesz szárnya. Az átellenes oldalon megcsinálom ugyanezt a dolgot, és most már tényleg van egy lángoló cikeszem. Elkezdem vele mozgattatni a szárnyait, hogy egy valódihoz hasonlóan villámgyorsan tudjon ide-oda repkedni, de persze, azért jóval lassabb, mint egy igazi. Jó néhányszor körbekerülöm vele a rókát, aki erre már felkel és finoman elkezd a repülő ojjektum után kapdosni. Mosolyogva nézem, ahogy az állat játszik, de közben próbálok vigyázni arra, hogy nehogy egyikünk is megégessen valamit. Fel-le, fel-le, körbe-körbe, majd mintha a láng egy centrifugába kerülne, elkezd gyorsan pörögni egy helyben, majd huss, eltűnik.
Lényegében már el is felejtettem, hogy hol vagyok, csak mikor felpillantok Borbálára, akkor veszem észre magamat. Hopp, azt hiszem készen vagyok a feladatommal. A róka leül a kosárban, és egy furcsa hangot ad ki, amit Linától szoktam hallani, ha éppen meg van elégedve a sorsával. Remélem sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesíteni a feladatomat.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 00:26 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúzok.

Nem vártam ezt a napot. Hiába tudom már lassan egy éve, hogy most el kell majd hagyjam a kastélyt és a falut, attól még rosszul esik a dolog. Itt hagyom az életemet konkrétan. Ezen a helyen nőtt be a fejem lágya, itt kezdődött el minden. Itt indult el az, ami miatt most távoznom kell innét. Ha nincs a kviddics, valószínűleg soha nem fordul meg a fejemben, hogy ne maradjak itt mestertanoncnak, tanuljak valami szépet és jót, hogy aztán majd kezdjek valamit az életemmel. De az első szerelmem most messzire szólít innen, több száz kilométerrel arrébb. Itt maradnak a családtagokká vált barátok, az Eridon, ami a szó legszorosabb értelmében az otthonom volt 6 évig, a húgom, akinek nagy szüksége lenne rám a kamaszkora küszöbén, Benji... Felsóhajtok, keserűen, szomorúan, és megszorítom Manda kezét. Az állomáson állunk, várjuk, hogy befusson a vonat, ami elvisz Pestre, hogy onnan továbbutazzak Spanyolországba. Hazától kapaszkodok a Rellonos kezébe, és amíg nincs rá jelentősebb okom, nem is fogom elereszteni. A másik karján ott csücsül a kislánya, Lili, aki szintén nagyon fog hiányozni. Őt is megszerettem ezalatt a pár hónap alatt, mióta megszületett. Adritól még múlthéten elköszöntem, eszemben nem volt magammal terhelni a Navinést, tudom milyen. Mindenki mástól is még az előző héten búcsút vettem, akivel jóban vagyok, minél hamarabb meg akartam ejteni ezeket a dolgokat, hogy emésztgetni tudjam őket az indulásig. Benjitől tegnap sikerült csak elköszönni, tőle nem voltam képes hamarabb elbúcsúzni. Ott is majdnem sírtam. Most nem különben a határán állok.
Ismét megszorítom Manda kezét, és oldalra tekintek rá. Nem tudom mit lehetne mondani, abban, ahogy összenézünk, benne van minden, amit nem tudok kiejteni a számon.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. október 18. 02:19
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 02:49 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúzok.

Addig halogattam a pakolást, ameddig csak tudtam, valahogy nem akaródzott nagyon fent ülni a szobában, ahol minden el van téve, amit magammal akarok vinni (magyarul nagyjából becsomagolhattam volna az egész helyiséget), és bámulni a majdnem üres teret. Belebolondultam volna ebbe. Ezért is csak reggel szedtem össze véglegesen mindent. A délelőtt 11 óra nem olyan korai időpont a vonatinduláshoz. Normális, prefektusi időszámításban az lett volna, egy kellemesebb éjszakai járőrözés után ilyenkor még javában húzza az ember a lóbőrt. Olyan távolinak tűnik már az a nap, mikor végleg leadtam a jelvényemet még Kahlilnak. Rossz érzés volt, egy részemet adtam oda. 3 év alatt nagyon az emberhez tud nőni egy poszt. A kapitányságról is rossz volt lemondani, de ott már nem tehettem többet.
Már az ágy szélén ültem, mindenemet az utazóládámba tömörítve, .rar formátumban, mikor Lilcsi elkezdett lent szirénásat játszani az anyukájával, és tudtam, hogy menni kell. Azt hiszem, ez lesz az utolsó jó cselekedetem Mandával egy időre. A probléma forrása egy eltűnt cumi, amiről a kicsi az istenért se akart lemondani, szóval muszáj volt megkeresni. Kicsit alaposabb nézelődés után egy kóbor ruhadarab alól került elő a vágyott tárgy, a kislány megnyugodott, happy, vissza készülni.
Egy dolgom volt még: elköszönni a húgomtól. Némi daccal vette tudomásul, hogy lelépek, amit teljesen meg tudok érteni. Végre úgy érezhette, hogy hazaért, van egy nőkből álló családja, aztán az egyetlen vér szerinti rokona azt mondja, hogy bocs, de most itt hagylak 1-2 évre. Biztos, hogy nem volt kellemes ezt hallania, de mikor ő jött, ezt már tudtam. Nem tehettem mást. Udvaron semmi, padlástérben semmi, tető pipa. Néha ide ül ki, láttam már párszor itt ücsörögni. Szótlanul mellékúsztam, óvatosan lépkedve a cserepeken, és átöleltem. Őt is nehéz itt hagynom, mint a többieket, de a vér cinkos kötődése miatt, talán ő az egyik legnehezebb eset. Végül minden szó nélkül felálltam mellőle, és otthagytam, ahol van, ilyenkor nem szabad bolygatni. Faraday. Ismerem a vérét.
A szívem nehéz, a mellkasomat nyomja valami láthatatlan erő össze, a torkom elszorul, de minden erőmmel azon vagyok, hogy tartani tudjam a lebegtető bűbájt, amivel a ládámat cipelem magammal. Ahogyan az ominózus szüléses napon, most én is végtelenül hálás vagyok Mandának, hogy nem szól semmit, egyszerűen csak van, fogja a kezemet. Nekem ez bőven elég. Ahogy megérkezünk az állomásra, leteszem a ládát, és csak állok, és próbálok arra koncentrálni, hogy ne felejtsem el, hogyan kell levegőt venni. Lehet most még az is kimaradna.
Beharapom az alsó ajkam a lakótársam mondatára, és most már tagadhatatlanul elfátyolozott szemmel nézek rá, és bólogatok neki. Nem vagyok képes szavakat kipréselni magamból, egyszerűen képtelenség lenne. Helyette beszél a szem és a gesztusok. Pálcámat a hátsó zsebembe csúsztatom, és átölelem a két lányt. Szeretném megmondani, hogy hiányozni fognak, és hogy sietek vissza, de nem vagyok rá képes.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. október 18. 02:49
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 03:26 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúzok.

Nehéz ez az egész, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg el kell menjek innen. Rendben, volt már úgy, hogy teszem azt elutaztam 1-2 hétre, meg ugye ott volt az a 2 évnyi kényszerpihenő is, de ez most teljesen más. Ebben van valami véglegesség, ami nagyon piszkál. Mert nem akarom, hogy vége legyen, most szívem szerint még eltöltenék némi időt az iskolapadban, amiből annyira kikívánkoztam még a vizsgaidőszak kezdetén. Tudom, hogy javulni fog majd idővel, hogy hozzászokok ahhoz a helyhez, ahova megyek, azokhoz az emberekhez, akikkel majd ott kötök barátságot, de ez egyelőre sajnos nem nyújt vigaszt. Még ebben az életemben állok itt a bogolyfalvi állomáson, és nem akarom, hogy jöjjön a vonat. Teljesen összetörne.
Némileg pofátlanságnak érzem itt hagyni Renée-t Manda nyakán, hiszen neki ott van Lili, ő is épp elég nagy felelősség számára, hát még egy kamaszodó kis hurrikán, akit alig lehet féken tartani. Bár azért megjegyezném, hogy Tökiben munkál ám a túlélőösztön, igyekszik hangtalan és láthatatlan lenni a rangidős Rellonos előtt, csak akkor feltűnni, ha ő szólítja. Nem hülye, csak szeleburdi. Korral jár, majd kinövi, lehetőleg minél hamarabb, hogy ne okozzon kellemetlenséget Mandának. Legalább a késeivel nem tud komolyan ártani senkinek, arról gondoskodtam.
Tudom, hogy mennyire nem erős oldala az érzelgés, normális esetben nem is terhelném magammal, csak szépen elvonulnék a szobámba, őt meg békén hagynám. De ez most mindkettőnkre ugyanannyira tartozik, mert habár nem mutatja, mélyen érzem, hogy neki is van olyan nehéz ez az egész hajcihő, mint nekem. Orbitális tehetséggel sikerül még Lilit is megríkatni. Kicsit megijedek, és el is engedem a lakótársamat, hagy tegye azt, amit ilyenkor szokott, hogy megnyugtassa a kislányt. Füttyszó hangzik fel mögöttünk, amitől még inkább elszorul a nyelőcsövem és a hangszálaim és némaságba szeretnének burkolózni, de ezúttal összeszedem magamat annyira, hogy legalább egy mondatot ki tudjak préselni magamból.
- Mennem kéne, igaz? - kérdezem keserűen mosolyogva, patakzó könnyekkel az arcomon, ahogy ráfogok a hátsó zsebemben pihenő pálcámra, hogy ismét használjam.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2014. október 18. 04:10 Ugrás a poszthoz

Egyetlen sárkánynőm ~ elbúcsúztam.

Ha lehetne, nagyon szívesen átugranám ezt a búcsúzkodós részt, mert borzalmasan utálom, és ráadásul ezzel a másik terhére is vagyok, amit meg igazán nem akarok. Ilyenkor néha képes vagyok Manda-módra gondolkodni, hogy jobb egyedül vinni magunkban ezeket a dolgokat, de mindig meghallom a saját, sírós hangomat a fejemben, ami azt kiabálja a lánynak, hogy nem kell minden súlyt egyedül cipelnie, és feladom, inkább segítséget kérek.
Nehezen akarok bármerre is indulni, most kibillentenek az eddigi, megszokott, kényelmes életemből, és mozdulnom kell. Nem akarnám itt hagyni Mandát, annyira hozzám nőtt, annyira megszoktam már a jelenlétét, hogyha lemegyek a konyhába, akkor ott sertepertél a kicsivel, vagy ott ücsörögnek ketten a nappaliban, esetleg hogy összetalálkozunk a folyosón, és borzalmas lesz úgy közlekedni akárhol a világban, egy másik házban, hogy nem vele akadok össze menet közben. Kár tagadni, vér nélkül is van testvérem, és nem is egy.
Érzem, hogy kezdem megütni a sárkánylány tűréshatárát a magam sírásával, és nagyon igyekszem magamat  annyira összeszedni, hogy legalább ebben a maradék néhány percben ne könnyezzek tovább.
- Igen - préselem ki magamból elhalóan a szót, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy visszanyeljem az összes kitörni készülő könnyet egyelőre. Előkerül egy kicsi doboz Manda zsebéből, amin először meglepődök, ennek hála pár pillanat erejéig elfelejtem azt, hogy sírni akartam még az előbb. Bólogatva elveszem tőle az apró tárgyat és a zsebembe süllyesztem.
- Vigyázzatok magatokra - mondom még, és nyomok egy apró puszit a kislány arcára, Mandával pedig a világ legjelentőségteljesebb pillantását váltom, mielőtt még utoljára átölelném. Ebbe az egy ölelésbe sűrítek bele minden érzelmet, ami bennem van, majd elengedem a lányt, és a pálcám segítségével felemelem az utazóládát, hogy azzal együtt felkapaszkodjak a vonatra.
Odafent helyet keresek magamnak, levágom a ládát a lábam mellé, és az ablaknak préselődök. Még utoljára látni akarom őket. A láda fedele közben kivágódik, és a tűzróka kiugrik belőle, hogy az ölembe telepedjen. Valószínűleg érzi, hogy most szükségem van rá. Az állatoknak elképesztően nagy az érzelmi intelligenciájuk. Enyhe lökést érzek, és tudom, hogy elindultunk. Előveszem a zsebemből a kis ajándékomat és óvatosan kicsomagolom. Nem jutok el addig, hogy rendesen meg tudjam nézni a tartalmát, mert kitör belőlem a sírás, az az igazi, megállíthatatlan, szívet tépő zokogás. Nem érdekel hányan néznek, annyira mindegy. Próbálok csendben lenni, amennyire tőlem telik, közben ölelem a rókát és rázkódok. Még egyszer kinézek az ablakon, de már nagyon kicsik és messziek az állomáson álló alakok. De ha a szemem nem is látja, a szívem érzi...
Manda is könnyezik.
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2016. május 12. 23:49 Ugrás a poszthoz

Sheela.

Kések egy találkozómról. Akármennyire is hihetetlenül hangzik, de ez mostanában már ritkaság számba megy. Mióta elkezdődött a tanév és ezek a nyomorultak is a nyakunkban lihegnek, valahogy minden kedvemet elveszítettem arra, hogy bárhova is késve érjek oda. A végén még valamelyik unatkozó majom kitesz az állásomból, mert 13 másodperccel később értem be az órámra a kelleténél. Na neeem, nem játszunk ilyet. Ha csak a saját megélhetésemről lenne szó, még vállat vonnék, hogy jóvan, ha ez teszi őket boldoggá, akkor csináljanak amit akarnak. De felelek a kislányomért meg a nem annyira kicsi, nem annyira kislányomért is. Meg Benjiért. Imádom meg minden, de annyira kis suta tud lenni néha...
Szóval most egy kicsit tovább tartott elaltatni Legrát, mint általában. Ma nagyon kis nyűgös szegény, lehet rossz idő jön, vagy valami, de eléggé bezavar nála. Renée személyében áll/ül/fekszik mellette most az őrség, lévén az apja házon kívül van. Én meg sietek át a falun, ahogy tudok, mert ég a pofámról a bőr, még ha csak 5 percről is van szó. Sikerül szolidan feltépni csak a cukrászda ajtaját és csak kicsit néznek rám furán az itt dolgozók. Azért a pult felé intek, hogy nincs gáz, meghagyom ám a berendezést eredeti állapotában. Mióta nem dolgozok itt, teljesen kicserélődött a személyzet, meg már nem is Vera a tulaj, kicsit furcsa azért, de az emberek jönnek-mennek, természetesnek hat. Igen hatásos belépőm után keresni kezdem a tekintetemmel a kis kívánómat és egész gyorsan meg is találom. Elnézést kérő félmosollyal ülök le az asztalához.
- Ne haragudj, a kislányom kicsit nehezen aludt el... - igyekszem röviden megmagyarázni, hogy miért késtem el a megbeszélt időpontunkról egy kissé. Össze tudnám foglalni 3 oldalban is, de nem hiszem hogy érdekelné.
- Kiva Faraday. Még nem volt alkalmunk négyszemközt beszélgetni, ha jól emlékszem - kezet nyújtok neki az asztal felett és közben bátorítóan mosolygok rá. Kicsit idegesnek tűnik, majd igyekszünk változtatni ezen a dolgon.
Bogolyfalva - Kiva Faraday összes RPG hozzászólása (19 darab)

Oldalak: [1] Fel