Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Fogalmam sincs, mi a szart csináltam volna, ha nincs meg a kütyüm. Mármint, persze, vettem volna egy újat, de egész pontosan miből is? Megint mehettem volna  haza, anyámékhoz, szégyenszemre bevallani, hogy a második karperecemnek is kampec. Mentségemre szóljon, az elsőt azért offoltam ki, mert ráfröccsent az robbanó üst tartalma, én abban semmilyen kárt nem tettem.
Ellenben a bácsi a kedvünket asszem nem igazán fényezte, vagy emelte, a enyémet legalábbis semmiképpen. Folyamatosan mormog, meg morog, hiába öleltem meg a lányt, még akkor is csak dörmögött maga elé.
- Tényleg köszönöm. Drága, nem kell elhagynom - nézek a táskámba, biztos vagyok benne, hogy nem úgy fogalmazok, ahogy kéne, de kis szerencsével a lányka azért még megérti, hogy mit akarok kihozni belőle.
A lány fel is nevet, nem egészen értem miért, de egy széles, bátorító mosollyal nézek rá, felőlem annyit nevetgél, amennyit szeretne, mert ki sikerült húznia ma egy nagyon pocsék helyzetből.
- Amennyit jól esik - vonok egyet a vállamon, amúgy is rengeteget vettem, szinte már indokolatlanul sokat, de nem zavar, nagyon szeretem ezt a gyümölcsöt, szóval úgy érzem, majd csak el fog fogyni.
- Nincsen mit. Frances vagyok - mosolyogok rá, de nem nyújtok kezet, a barackok mellé nem hiszem, hogy még van erre kapacitása. - Merre mész?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Azzal, ahogy végigpillant rajtam tökéletesen jól kifejezésre juttatja a véleményét, szóval valóban nem szükséges mindig szavakba öntenie azt. Ó tudom én, hogy vannak olyan lányok, akik elvárják, hogy állandóan agyba-főbe dicsérgessék őket, de én nem tartozom közéjük. És ezt Thomas is nagyon jól tudja, mint ahogy azt is, hogy világosan ki tudom olvasni a tekintetéből azokat a kedves szavakat. Vagy a mosolyából, a testtartásából, az egész lényéből. Persze jól esik hallani is, de ha nem teszi, hát az sem gond. Értem én anélkül is. Az udvarias gesztusra elmosolyodom, már nem ér olyan váratlanul, mint eleinte. Kellett kis idő, amíg megszoktam, de már pontosan olyan természetes nekem, mint hogy evés előtt imádkozik. Bár tény, hogy nem mindig figyelek arra, hogy felálljon és együtt üljünk le, van, hogy gyorsabb vagyok.
- Hm és kaptatok ilyen kis lényt, aki jelzi ha kész a rendelés? – érdeklődöm tovább. Az biztos, hogy a barátom többször volt itt, mint én, egyszer szaladtam be egy szelet pizzáért, és már loholtam is tovább. De majd most leszek itt bőven eleget. A neveket hallva egy picit elgondolkozom, egészen pontosan Márton nevét hallva. De elhessegetem ezt inkább most és foglalkozom a jelennel, és a barátommal.
- Igen-igen, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar megszokom azt, hogy itt dolgozom. Picit fura a vendég szerep – mosolygok rá egy picit szégyenlősen. Beleiszom én is az italomba, majd bólintva veszem tudomásul, hogy milyen pizzát választ Thomas. Nem szólok oda a felszolgálólánynak – ő talán egy hónappal előttem jött, csak beugróként, emiatt picit nehézkesen megy még neki a dolog – hanem egy gyors bocsánatkérés után a pulthoz sietek és hadarva előadom az óhajunkat. Majd hevesen megrázom a fejemet, megint mondok pár szót, aztán bólogatok párat és már jövök is visszafelé, a kis kukoricalényünkkel együtt. Ahogy elhaladok a két leányzó mellett feltűnik, hogy nem túl szépen néznek rám, sőt. Felvonom a szemöldökömet, ugyanis nem tudom mire vélni a dolgot.
- Rájöttem, hogy túl messze voltál az előbb – magyarázom a barátomnak, mialatt lerakom az asztalra a kis figurát és leülök mellé. Igazából ez az egyik oka annak, hogy eleve felkeltem, mert mennyivel jobb már itt ülni, mint az asztal másik felén. Tök messze tőle. Nem is értem, hogy miért oda ültem le először. Most viszont, hogy ilyen közel ülök hozzá rögtön meg is csap az illata, így egy mély lélegzetet véve boldogan elmosolyodva figyelem a vonásait.
- Mond csak, mennyire szereted a meglepetéseket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Vigyorogva bólogatok. Kaptunk kukoricát, bizony. Márton sokat elhülyéskedett vele. Igen, Márton. Vele voltam itt. Mostmár tudom, hogy az is Zsombi volt, de ugyebár egyúttal mégsem. Egyúttal tényleg Márton. Viszont látni rajtam, nem akadok fenn azon, hogy eszembe jutottak barátaim. Ugyanolyan természetesen beszélek róluk, mint régebben, amikor még sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Bár nem tisztázódtak még le bennem a dolgok és még soká nem fognak, most simán hagyom magam sodródni épp. Mint ahogy most is teszem,  barátnőm gondjaira bízva magam. Mosolygok, hogy mennyire beleszokott már a pincérnősködésbe. Nem is igazán bír hosszabban megülni.
Nagy örömmel veszem, hogy most mellém húzódik. Arrébb csúszom picit, csak hogy kényelmesen elférjen. Helyezkedem még egy darabig, aztán elnézek a lányok felé, és bökök egyet irányukba fejemmel, visszatekintve Laurára.
- Te ismered őket? Mert szerintem én nem - vonom össze szemöldököm - De aranyosak voltak, ide akartak ülni, mert azt hitték, hogy egyedül vagyok - mesélem derűsen. - Vagyis... igazából csak a másikuk. Mármint az egyikük azt mondta, hogy a másikuk ideülne - ráncolom homlokom, belebonyolódva, de ezt már akkor se teljesen értettem. Mindegy. Megvonom vállam és biggyesztek egyet számon, hogy nem is érdekes. A lényeg, hogy kedves volt tőlük.
- A meglepe... ? - kezdeném kérdezni felcsillanó szemmel, de ekkor beugrik valami. - Jaj, tényleg, elfelejtettem... - állok neki matatni zsebemben. Dehát sügér vagyok, a dszekimben van. Pálcát ragadok, azzal a szándékkal, hogy ideinvitozzam, amit szeretnék, de rájövök, akkor ahhoz ki kéne mondani, mi az. Mosolyogva, mintha mi sem történt volna, visszarakom varázspálcám, ami pont elég arra, hogy rájöjjek, tökre szegény Lau mondandójába vágtam ezzel.
- Szeretem - bólogatok és eldöntöm, amit én hoztam, megvár. Csak egy szokásos kis apróság. Mindig kap valamit. Más kérdés, hogy sokszor csak a találkánk végén kerül elő. Folyton kimegy a fejemből, pedig annyira szoktam várni, hogy odaadjam neki ezeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Nem szoktam felhozni Mártonékat, kérdezgetek esetleg amikor Thomas róluk mesél, hogy vannak meg ilyesmi, de mélyebben nem megyek bele a témába. Így csak olyan apróság marad ki nekem, hogy az rendben van, hogy jobban vannak, meg hogy kiengedik őket onnan, csak éppen, hogy mégis melyik néven kell majd őt, őket szólítani. De nyilván majd kiderül, előbb-utóbb. Remélhetőleg előbb.
Tényleg nem is értem, hogy miért nem kapásból ide ültem le. Talán az étterem miatt, hiszen ott nincsenek is padok, furcsa is lenne ha lennének, vagy fogalmam sincs. De most nem ott vagyunk, itt nincsenek olyan íratlan szabályszerűségek. Még jó, hogy eszembe jutott.
- Nem? Ó, én azt hittem! Sose láttam még őket – csóválom meg a fejemet csodálkozva. Nem sokáig töprengek azon, hogy akkor mégis mi volt ez az egész, mert kisvártatva azt is meg tudom, hogy mi volt az a beszélgetés korábban. Felszalad a szemöldököm, ahogy hallgatom a sztorit. Világosan megértem belőle, hogy miről volt szó, és azt is, hogy Thomas ebből semmit sem ért. Rámosolygok, miközben azon gondolkodom, hogy vajon felvilágosítsam-e vagy inkább hagyjam.
– Hát ez nem jött össze neki, nem vagy egyedül – válaszolom végül egyszerűen. Annyira tipikus, hány filmbe van benne ez a mozzanat, hogy a csaj odaküldi a helyes fiúhoz a barátnőjét, akinek több bátorsága van, hogy hát igazából bármiért. Telefonszámért, randira hívni, akármi. Na meg az is az, hogy falkákba járnak direkt a lányok, hogy megnehezítsék a srác dolgát, aki el akarja hívni egyiküket. Hány ilyet láttam én odahaza a mugli suliban. De igazából ez most mindegy.
Hűha, oké, ahogy látom eléggé felcsigázta a kérdésem, sőt még valami eszébe is jut, és gőzerővel keresgélni kezd. Érdeklődve figyelem, ahogy pálcát ránt, majd visszább vesz a lendületből, a pálca visszakerül a helyére és újra rám figyel. Hát ez meg mi volt? A válasza után egy ideig még kérdő tekintettel nézem őt, majd beleharapok a szám sarkába mielőtt megszólalok.
- Oké, szóval … az van … vagyis hát arra gondoltam … hogy … mi lenne … - kezdek bele hebegve, nem is értem, hogy miért. Egyáltalán nem nagy dologról van szó, szóval akkor most miért is makogok? Veszek egy nagy levegőt és újra nekifutok.
– Annyira szép az idő, hogy úgy gondoltam, hogy ha neked nem gond, akkor … elmehetnénk utána valahova? Ha belefér az idődbe. De ... de akár megehetjük ott is a pizzát, sőt ... – teszem fel végül a kérdést hozzáfűzve egy alternatívát reménykedve. Igazából az lenne a legjobb, ha eleve ott ennénk, de nyilván persze ha nem szeretné, akkor maradhatunk itt is, nem baj az sem. Meg az sem ha nem megyünk el arra a helyre sem. Picit változtatni kell ugyan akkor a dolgokon, de elég egy intés és már el is van intézve. Meglepetés így is, úgy is lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Mosolyogva rázom csak a fejem. Semmi, semmi, nem sürgős. Folytassa csak.
Nagyon várom, hogy megtudjam, miről van szó. Felé fordulva ülök, egyik könyököm fönn a támlán, a másik az asztallapon, ujjaim pedig összecsúsztatva mellkasom előtt. Kezd körvonalazódni, hogy el szeretne menni valahova. Csak nézek rá kerek szemekkel, még akkor is, amikor elvileg már befejezte. Ja, hogy nem mondja tovább? Ó, az a meglepetés, ahova megyünk?
- De mégis hol? Hol eszik meg a pizzát, ha nem itt? - motyorog magában az egyik kukoricalény, hangosan morfondírozva, mégis mi folyik itt körülötte. Lemosolygok rá, aztán visszapillantok barátnőmre.
- Hát, ha ott szeretnél enni inkább a... valahol... - húzom fel vállaimat, félmosollyal, hogy részemről oké. Nem igazán értem, mit kell ezen eldöntenem, vagy el kell-e bármit, hiszen nem tudom, hol akarja elfogyasztani a kajánkat, mivel talán pont ez a meglepi ugye. Viszont az tényleg fontos, ráérek-e.
- Olyan hat körül elég hazaindulnom - adok hát egy kis támpontot neki. Általában hét óra magasságában vacsorázunk meg Liam bácsival. A mai, vasárnapi pedig ugyebár különösen fontos. Arról semmiképp sem szeretnék elmaradni, viszont amíg ez nem történik meg, tőlem mehetünk, amerre látunk. Persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szemöldököm lassan megemelkedik, valahogy nem ezt a választ vártam. Oroszország és a matrijoska baba óta nem közel sem voltunk ennyire távolságtartóak. Nem is nagyon tudom hova tenni ezt a félénk köszönést.
A kezén már látok kötést, a bájitaloknak köszönhetően biztos nem is fáj már neki. Mégis azt mondja, hogy lassan halad.
Valami itt nagyon nem stimmel.
- Még vannak ilyen fantomfájdalmaid? - kérdezek vissza bizonytalanul. - Nem vagyok kimondottan jártas a biológiában, de hallottam már ilyesmiről. Mindenesetre nem akarom csak úgy hagyni azt az ügyet, viszont akiről kérdeztél bagolyban... - lehalkítom a hangomat, körül is nézek. Egész sokan járkálnak itt, ami kicsit sem meglepő, viszont legalább nem néznek minket. Nem mintha nem lennék én is kiképezve arra, hogy szemkontaktus nélkül tudjak kihallgatni beszélgetéseket, de valamiért ebben az Isten háta mögötti kis falucskában nem gyanakszom. Nem vagyok korrupt, így nincs is miért félnem. Azt hiszem legalábbis.
- A férfi esete elég nehéz ügy. Hogy is hívták, milyen Herold? - nyilvánvalóan emlékszek a nevére, de Ophelia határozottan gyanús. Talán valaki száfűlé főzetet készített, hogy felvegye az alakját? Ez esetben eléggé rosszul imitálja a mentorom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit

Egy bólintással nyugtázom, hogy minden más megvan a suliban. Igazából nagyon jó tudni, hogy ilyen helyen fogok tanítani és lakni is; ha bármi elfogy, akkor azt a piacon szerzik be. Persze itt sem tökéletes minden, de szeretném azt hinni, hogy a manók eléggé tapasztaltak már ahhoz, hogy a legjobb alapanyagokat szedjék össze.
- Ha van esetleg szabadnapod, vagy szabad tíz perced, majd nyugodtan ugorj le hozzám a csárdába. A hatos szobában vagyok, és ha tortát készítek, mindig túl sok marad - forgattam meg a szemeim. - Néha nem túl jó ennyire egyedül lenni - teszem hozzá egy fokkal csendesebben. A terapeutámnak fél évig kellett küzdenie, hogy ehhez hasonlóakat kicsaljon belőlem, ennek a kis manónak pedig percek alatt sikerült. Talán az őszinteség kölcsönös megnyilvánulást eredményez, nem tudom. De tény, hogy kicsit rosszul érzem magam, amiért csak így elszóltam.
- Pont a szendvicseket nem lehet? - kérdeztem vissza, szinte kapva-kaptam az új téma miatt. - Na majd ezen változtatunk. A levita házvezetője leszek, és nagyon szívesen vendégül látunk bármikor. Egyébként róluk tudsz már valamit? Ismered őket? - kérdezgettem tovább. Egy manó szerintem nagyon sok mindent lát és hall, valamennyire biztos ismeri a kék ház tagjait. Nekem pedig minden kis információmorzsa jól jön.
Mosolyogva tekintek le Lilyre, én is legalább olyan jól érzem magam, mint ő.
- Idővel biztos engednek majd - erősítettem meg. Talán ott is van ilyen hierarchia, vagy nem is tudom. - És igen, nagyon szeretek főzni. Korábban annyira nem, de mióta vegán lettem, különösen imádom elkészíteni az ételeimet. Te szoktál húst enni? - érdeklődöm tovább, ahogy a kastély felé haladunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

El tudom képzelni, hogy most mennyire zavarodott lehet. Hiszen ide hívtam, most meg közlöm vele, hogy talán inkább menjünk el. Bármilyen hihetetlen, amikor elhívtam ide randira, akkor még nem fordult meg a fejemben ez a helyszín változásosdi. Az, hogy esetleg kaja után lófrálhatnánk valamerre az viszont igen. Így is indultam neki a mai nap dolgainak, szép idő is van, meg hát, szóval, igen. Na de az, hogy eleve ne itt együnk, hát az csak úgy most jött. Picit idegesen várom a válaszát, ám nem ő szólal meg, hanem KukoricaJancsi. Mi legalábbis így hívjuk csak egymás között a kollegákkal.
- Te csak maradj csendben – intem csendre a méltatlankodó figurát. Nem lennék meglepődve ha egészen pontosan tudná, hogy miről is van szó. De komolyan, ezek hihetetlen, hogy mi mindent képesek meghallani.
- Hát … jobb lenne – adok választ szégyenlősen. Meglehetősen zavar ám, hogy így titkolózom, de jó okom van rá. Nagyon is jó okom.  Így valóban nehéz döntenie, de a lényeg az tényleg inkább az, hogy meddig ér rá. Ezt tudva már tudok tervezni. Hamarosan megkapom az időpontot is, egy rövid ideig töprengek, majd végül mosolyogva nézek a barátomra.
- Rendben, akkor együnk a másik helyszínen – adom a tudtára a döntésemet egy apró bólintás kíséretében. Igen, így jó lesz. Később úgyis elkezd lehűlni a levegő, akkor már nem biztos, hogy annyira jó lenne. - Még biztos eltart egy darabig mire elkészülnek a pizzák, addig esetleg valami ropogtatnivalót kérjünk? Vagy nem vagy még annyira nagyon éhes?
Érdeklődöm, hiszen azért nem kellene éhen halnia Thomasnak, amíg elkészül a speciális rendelésem. Vannak előnyei és hátrányai annak, ha az ember ilyen dolgozik. És bár végig a fiút nézem, mégsem kerüli el a figyelmemet a két csajszi. Hát így meg aztán pláne határozottan jó lesz, ha mielőbb távozunk innen. Határozottan zavar a viselkedésük, nem csupán azért, mert tulajdonképpen megpróbálták becserkészni maguknak a barátomat – oké, emiatt felemás érzéseim vannak igazából -, hanem főleg azért, mert ahogy néha rám néznek. Eleve nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, de ha még negatív is ez a figyelem, akkor meg aztán pláne nem.
Közelebb hajolok Thomashoz, amíg a vállammal neki nem dőlök. Úgy alapból szeretem a közelségét bármilyen helyzetben, de van amikor pláne szükségem van valamiféle apró érintésre. Megnyugtat az illata, a teste melege. Most már nem érzem magamban zavarban a lányok miatt, igazából már észre sem veszem őket. Hangomat lehalkítva kezdek el mesélni egy történetet neki a mai szülinapos gyerekzsúrról, amiben a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy mindegyik gyerkőc megkapja a maga kis jégkockafiguráját. Ők legalább mosolyogtak rám. A sztori után rákérdezek, hogy telt eddig a hétvégéje, néztek-e valami szuper filmet mostanában az apukájával, vagy ilyesmi. A sütőtökleves poharam már üresen álldogál az asztalon, amikor megmozdul a bábu, és nem közbekotyog mindenféléket, hanem mintha nagy levegőt akarna venni.
- Ne! Tudom, kész a rendelés! Ne, kérlek, ne ordíts! – szólok rá, de persze hogy nem hallgat rám és elkezd rikácsolni. A kis elviteles csomagocskánk a pultra kerül, ráragasztva egy cetli miszerint a számla rendezve van, és csak arra vár, hogy elvigyük. Azt is, meg a hátizsákomat, amit csak úgy beraktam a pult mögé, hogy ne legyen útban.
- Akkor mehetünk? – kérdezem meg Thomast, mielőtt megszokásból felpattannék. Kezdek izgulni, hogy vajon mit fog szólni. Jaj, nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Aj, szegény kis kukorica. Tovább sutyorog, hogy de miért kéne csendben maradnia és egyáltalán. Reflexszerűen nyúlok oda hozzá és megsimogatom ujjbegyemmel, hogy megnyugodjon. Na ez viszont tetszik neki. Motyog valamit arról, hogy ez kellemes.
- Jó - bólogatok hát, ha barátnőm szerint inkább ott kéne ennünk a valahol. Nem túl nehéz velem, lássuk be. Akárhogy okés nekem.
- Nem, én elvagyok a sütőtöklevemmel, köszönöm. Edzések után nem tudok túl hamar enni még úgyse - árulom el, hogyan megy ez. Ilyenkor annyira kellemes fáradtság ül rajtam, ami energiával tölt fel. Van ennek értelme? Mindegy, ezt érzem. Meg az izmaimat. Nem izomlázat, azt szerencsére egyre kevésbé, hanem azt, hogy megdolgoztattam őket. Az aikiodó gyakorlás utóhatásai pedig itt vibrálnak most is körülöttem, a pár hónapja belém ivódott magabiztosság ilyenkor főleg kiütközik. Valahogy... erősnek érzem magam.
Összesimult karral ücsörgünk és derűsen hallgatom a lány mesélését. Én persze nem veszem észre, hogyan néznek rá a csajok. Eleve kevésszer pillantok feléjük, ha meg teszem, változik az arcuk. Nincs esélyem elkapni a csúnyán nézést. De ha lenne se tudnám hová tenni. Nem filmeztünk Liam bácsival különben, főleg szombat reggel meg ma délelőtt voltunk együtt a Dojoban meg a templomban, tegnap este otthon csak vacsoráztunk, elég sok munkája volt most.
Odanézek a kukoricára, mikor Lau is így tesz és megsejtem én is, mi készül. Izgatottan várom, hogy elkiabálja magát, ám barátnőm rászól. Vajon mi baja ezekkel a kis lényekkel? Nem adok hangot csalódottságomnak, amiért valószínűleg mégsem fog ordibálni a kis rikkancs, kiváltképp, mert végül mégis megtörténik. Szélesen elvigyorodom, aztán mérséklem kicsit, mikor a lány rám néz. Remélem, nem baj, hogy én ennek így örülök. De olyan klassz!
- Ó. Mehetünk, persze, csak... ezt hadd adjam oda - nyúlok az imént visszavett dzsekim zsebébe, miután készülődni kezdtünk és egy lapos, meleg színekben fürdő kis papírdobozt nyújtok neki, amin aranyszín, cirkalmas betűkkel áll: Levél falás. Értitek, a levélhullás helyett.
- Finom kis falevél alakú cukrok, mindenféle őszies ízzel. Narancsos, fahéjas, almás, sütőtökös, ilyenek. Ha feldobod őket, szép lassan hullanak le és el tudod kapni őket a száddal - mesélem vidáman, miféle édesség ez. Közben átveszem a pizzát a barátnőmtől. Nekem minden kezem szabad, tök lazán vagyok.
- Hozhatom a táskádat? - nyújtom felé kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Azt hiszem a múltkori kiborulásom az oka annak, hogy ma ilyen későn még benn vagyok. Az irodában már csend honol, de én még lázasan kutatok. Keresem a mentsvárakat, a bizonyítékokat, a nyomokat. Mindent, ami esetleg arról szólna, hogy Károly itt is rám talált. Nem hagy nyugodni annak a madárnak a megjelenése. Az az okos, szinte emberien intelligens tekintete, ahogy nézett rám ott a sikátorban. Azóta vagy százszor visszanéztem gondolatban a jelenetet. Akár egy film pörgött le előttem a szituáció és az abban tanúsított paranoid viselkedésem. Talán ideje volna mégis beavatnom valakit? Talán nem kellene tovább egyedül viselnem ennek az egésznek a terhét mert legközelebb tényleg összeroppanok? Talán itt tudna valaki segíteni nekem, ha bevallom az igazat? Ezeken gondolkozom, miközben egy vaskos irathalmot nézek át éppen, mely az eltűnt személyek fotóval ellátott körözvényeiből áll. Ahogy sorban lapozgatom át a papírokat egyszerre saját valódi nevemmel és arcommal nézek farkasszemet. - Istenem, ez nem lehet igaz...- szakad fel belőlem a megdöbbenés. Hosszú pillanatokig fürkészem igazi, a jelenlegitől nem sokban különböző arcomat és érzem, ahogy könnyek gyűlnek szemem sarkában, hogy útjukat fakó arcomon azonnal meg is kezdjék. A nevem, mind a leánykori, mind az asszony szerepel a lapon. A dátummal együtt, amikor kimásztam férjem lakásának ablakán. Az éjszakáé, amikor magam mögött hagytam őt és mindent, ami egykor az életemet jelentette. Olyan életekért cserébe, mint a mostani, Szkilláé. Észre sem veszem, hogy remegek. Egész testem rázkódik és nem csak a valósággal való letaglózó szembesüléstől. Vegyül ebbe mindenféle érzelem. Harag, düh, félelem. Vágy, hogy ismét az lehessek, akinek születtem. Valódi arcomra nézhessek a tükörben. Újra azt a nevet viselhessem, amit megtaláló orvosaim adtak nekem. Mélységes kétségbeesés, hogy talán ezeket soha sem tehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Meg se lepődök, hogy ez a csupaszív fiú rögtön együtt érez szegény kis hányatatott sorsú kis lénnyel. Vagy micsodával. Még el is mosolyodom a kedveskedésen, amit kap.
- Elkényezteted, aztán legközelebb ha erre jársz akkor tömegverekedés tör majd ki köztük, mert mind a te asztalodra akar kerülni – adok elő egy jóslatot a jövőre nézve derűsen figyelve a vidámabban ficergő kis bábut. Persze hangomban nyoma sincs nehéztelésnek vagy hasonlónak. A vendégek murisnak szokták tartani ezeket, de azért napi több órán át hallgatni őket, azért az kicsit sok tud lenni. Ha nincs dolguk is be nem áll a szájuk ám, és hogy milyen pletykásak! Komolyan, a kastély festményei is elbújhatnának ezekhez képest.
- Érdekes, én tuti, hogy éhen halnék annyi testmozgás után. Futás után is folyton éhes vagyok – nézek picit csodálkozva Thomasra, arcomról pedig minden további nélkül le lehet olvasni a nahát, vagy azta kifejezést is. Majd lassan rájövök, hogy a kérdésemre kaptam ám választ, így bólintok, hogy rendben, akkor nem pattogok tovább. Ahhoz képest, hogy végigdolgoztam a délelőttöt, sőt tegnap is benn voltam, hát eléggé nyughatatlan vagyok. Aminek persze mind tudjuk, hogy mi … pontosabban ki az oka.
Picit szomorkássá válik az arcom, hogy keveset tudtak együtt lenni a bácsikájával a hétvégén, leszámítva ugyebár az edzést, meg a hitgyakorlást. Pontosan emlékszem arra a vidám, önfeledten boldog mosolyra, ami megjelent az arcán, amikor végigszáguldott a lakáson, amikor én is ott voltam. Meg a családias hangulatra a közös étkezésnél, a kártyajátékra. Persze tudom, hogy mennyire elfoglalt a férfi, és nem is sajnálkozom, hiszen minden egyes együtt töltött pillanatuk úgyis fantasztikus; csak szeretem hallgatni és látni, ahogy mesél ezekről.
Igazából nem is rászólok a kukoricácskára, megkérni próbálom, hátha az hat. De á, beszélhetek én ezeknek, mint a falra hányt borsó. Megadóan hajtom le a fejemet, ahogy elkiabálja magát a drága, majd rápillantok a barátomra és elnevetem magam.
- Mókás kis figurák, de nap végére már eléggé fárasztóak. Ó, és nem árt vigyázni, hogy mit mond az ember, szerintem simán meg tudnák telíteni a pletykarovatot hónapokra, ha kérdezgetni kezdenéd őket – érkezik a magyarázatom egy apró kézsimítás mellett. Dehogy baj, hogy a barátomnak így tetszenek ezek a kis bolondok. Hát hogy lehetne ez baj?
Picit felszalad a szemöldököm a dobozka láttán, persze miután alaposan meglepődtem azon, hogy egyáltalán kapok valamit. Mármint, én kapok valamit? Hiszen én hívtam el, ó, hogy ez nem így működik, hogy ki hív el kit, ugye? Hát persze, hogy nem. Szóval hirtelen nem értem, hogy mi az, hogy levél falás, vagyis elképzelni sem tudom, hogy mégis mi lehet a dobozban. De hamar megtudom ám, így a kérdő-csodálkozó pillantásom át is megy elragadtatottba, majd nyomok egy puszit a fiú arcára köszönetképpen.
- Ez igazán édes tőled – ha már egyszer cukorkákról van szó … édesség ... édes ...  – és ha ügyetlen vagyok és nem sikerül, akkor lepotyog, vagy valami csoda folytán beletalálnak maguktól is a számba? – kérdezek vissza, hiszen vannak ám bizonyos problémáim ám az ilyen célzásos dolgokkal. Tudjátok vannak azok az emberek, akik az utca másik végéről is beletalálnak a konzervdobozzal a kukába. Na én nem vagyok olyan, nagyon de nagyon nem. Persze nyilván megpróbálkozom elkapkodni ezeket a cukrokat, igencsak mókásnak hangzik, de valószínűleg először meg fogom nézni, hogy csinálja Thomas.
- Öhm, nehéz – mondom neki figyelmeztetésképpen, mialatt nyújtom felé. Tényleg az. Így viszont most az a helyzet áll elő, hogy ő cipel mindent, nálam meg semmi sincs. Ami picit fura lenne nekem. Elég ritka, ha nincs nálam semmi, szóval tétován nyújtom ki a kezemet a pizza felé, hogy akkor viszont cseréljünk. – Viszont, így ne hozzam én a könnyebb csomagot? – kérdezem meg, hiszen nem tudom, hogy ez mennyire fér bele neki. Ha mindent ő szeretne hozni, akkor viszont nem fogok ellenkezni. Legyen.  Miután ezt eldöntjük, hangosan beköszönök a konyhába, ahonnan csak egy mélyhangú dünnyögést hallani ki. Őszintén szólva én sem értem, de biztos elköszönés akar lenni. Odaintek még a beugrós pincérlánynak is, és a két csajszira ügyet sem vetve kisétálunk az őszi napsütésbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délutáni séta a pizzériából jövet | x



Igazi szakértővel van dolga Levélfalás témakörben, úgyhogy jó embertől kérdezett.
- Nagyon-nagyon lassan hullanak. Még ha a száddal nem is kapod el, utána tudsz nyúlni vagy ilyesmi. Viszont, ha az se sikerül, sajnos lepotyognak a levelek, igen. Úgyhogy érdemes lehet először asztal fölött csinálni talán - morfondírozom a jó módszeren. - Mondjuk én egyből élesben, az utcán állva próbáltam. Az egyik arra járó levitás srác meg elharapott előlem egy cukorkát röptében. Nagyon nevettem rajta - mesélem el vidáman ezt is.
Hátamon barátnőm kockás, kékes hátizsákjával ballagok vele a meglepis valahol felé, miközben ő hozza a pizzánkat a kis zacskóban. Így osztottuk el végül a terheket, nekem így tökéletes. Menőn festhetek ezzel az összeállításommal. Biztosan divatot teremtek. Ahogy haladunk, persze mindenféle emberekkel találkozunk, az ismerősökre ráköszönünk. Szembejön aztán egy férfi, aki talán alkatánál fogva, eszembe juttat valakit. Arcom teljesen megváltozik, még a szokásosnál is jobban ellágyul, gyermekien mosolyodom el, az utat figyelve magam előtt.
- Képzeld, Rileynak van egy új alakja, ami nagyon tetszik... amit... nagyon kedvelek - helyesbítek gyorsan, szinte végig se gondolva a javítást. Egyszerűen csak belémvillan, hogy nem akarok félreérthető lenni. Aztán lassan tudatosul csak, miért is nem akarok. Mert a múltkori az rossz volt. Igazán rossz. - Mármint nem tudom, új-e. Nekem az - teszem hozzá. - Floridában láttam először. Beszólt nekünk két ipse és ő így ijesztette el őket - mosolygok szinte rajongva. Ott és akkor meglehetősen kellemetlen volt az a pillanat, így utólag viszont mindent elhalványít az, amit okozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délutáni séta a valahol felé |o
  | oo

Bólogatva hallgatom a magyarázatot a cukorkaevés mikéntjéről. Nem hangzik annyira nagyon bonyolultnak igazából, szóval kellemes izgatottság jár át, ahogy arra gondolok, hogy fogok én ugrabugrálni a finomságok után Legszívesebben már most ki is próbálnám, ár a csomagokkal talán mégsem lenne túl jó ötlet.
- Á, az utcán szerintem jobb, ott van tered mozogni. Biztos fellökném az asztalt, vagy lefejelném, vagy hasonlók. Majd kipróbáljuk – mondom mosolyogva, ahogy megelevenedik lelki szemeim előtt az az ominózus eset. A levitás srác felugrik, szinte repül a levegőben és elorozza a cukorkát. Legalábbis én valahogy így képzelem el, persze nyilván nem így történt, de milyen mókás lenne már, nem?
Hát, mivel helyettem cipeli a nehéz táskát, naná hogy menőn fest. De tényleg, nincs ezzel semmi gond, a divatot azt inkább hagyjuk, vannak ennél sokkal furább ruhaköltemények meg hasonlók, amik divatosnak vannak mondva. Szerintem meg rém rondák. Mindenesetre Thomasnak szerencséje van, hogy nem rajongok a rózsaszínért, fodrosért, plüssösért és hasonló nagyon lányos ruhadarabokért, kiegészítőkért. Az tényleg picit furcsán mutatna rajta, bár kétlem, hogy bárki rossz szemmel nézne rá, ha egyszer itt sétálok mellette. Mindenkinek egyértelmű lenne, hogy mi a helyzet.
- Tényleg? – kérdezek vissza rögtön mosolyogva. A tetszik kifejezés semmiféle érzést nem vált ki belőlem, már letisztáztam az erre vonatkozó információt. Van valami tök szuper abban a kinézetében, körülbelül ennyi, amit jelenleg én értelmezek. A helyesbítést hallva viszont egy pici szomorú villanás jelenik meg a tekintetemben, túl rövid időre ahhoz, hogy észrevehető legyen. Tudom, miért javítja ki magát, ő viszont ezek szerint nem tudja, hogy nem szükséges ezt tennie.
– Emberi alak? – kérdezek vissza rögtön, ahogy az elijesztésről mesél. Nekem természetesen először valami cuki állat alak ugrott be, hiszen eddig csak helyes nyuszi fülekkel láttam őt. De az tényleg cuki volt, legszívesebben meg is simogattam volna őket, kíváncsiságból. De valahogy kétlem, hogy ott állattá változott volna. – Nagyon félelmetes volt? Nem látták átváltozni? Vagy pont az ijesztette meg őket?
Kérdések tömkelegét zúdítom szegény barátomra, és még vissza is fogom magam. Közben kényelmesen baktatunk a kis tavacska felé, mert hát na nyilván hova máshova mennénk, ha nem vízközelbe, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délutáni séta a pizzériából jövet | x



Tudni talán tudom, hogy nem szükséges kijavítanom magam és hogy minden rendben, minden tisztázott már, csak érezni nem érzem még. Túl eleven még az az emlék. De halványul majd, ez biztos.
- Emberi alak, igen - bólogatok. Jé, arra nem is gondoltam, hogy esetleg azt lehet hinni, valamilyen állat képében tűnt fel. Pedig az ábrázatom biztos erre engedhetett következtetni. - Nem látták átváltozni, mert háttal volt nekik, egy törölközővel a vállán - mutogatom kezemmel, hogyan volt ráterítve. - Magától attól ijedtek meg, hogy... hát elég... tiszteletet kölcsőnző. Egy magas, erős férfialak - részletezem kicsit, hogyan fest. Láthatta Riley általános formáját velem, ami egy sudár langaléta. Akár törékenynek is tűnhet néha. Na ez az új külső viszont nem. Nagyon nem. - Igazán... különleges arccal - próbálom valahogy leírni a vonásait. Nincs a kifejezéskészletemben a "karakteres", pedig az illene a legjobban hozzá. Noha igaz, szavaimnál többet mond az, ahogyan beszélek róla. Ahogy csillog a szemem, ahogy él a lényem. Most aztán végképp ezer szerencse, hogy átbeszéltük már ezt az ügyet. El se akarom képzelni, ha anélkül álltam volna elő ezzel, hogy mennyire odáig vagyok az új, izmos, daliás Rileyért.
Annyira elmerültem a témában, hogy fel sem fogom, merre tartunk, csak már mikor a tóparton sétálunk. Vajon ide jöttünk? Vagy megyünk még tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megérkezvén a valahova, kora délután |o
  | oo

- Állatként már láttad? Nyuszifülekkel nagyon cuki a női alakjában! – kotyogok közbe izgatottan, majd rögtön a szám elé is kapom a szabad kezemet és megrázom a fejemet, hümmögve, miszerint 'bocsi, közbevágtam, folytasd csak'. Pont ez az a dolog egyébként, amivel anno Riley felkeltette az érdeklődésemet, feloldotta a hangulatot, hogy képes legyek egyáltalán megszólalni nála. Szóval az átváltozásainak témája mindig is izgalmas volt számomra. De most inkább tényleg csöndben maradok és hallgatom azt, amit mesél a barátom. Az is éppen elég izgalmas. Sőt.
A tiszteltet kölcsönző kifejezésen elgondolkozom, majd ahogy jobban lefesti már kezdem érteni, hogy milyen lehet. Riley általános formájáról meg, amit láttam, csak annyit, hogy nem sokat fogtam ám fel belőle akkor. A hosszú ujjaira, na azokra emlékszem. De tény, hogy nem tűnt olyannak, mint amit most leír.
- Tehát valami kigyúrt, ijesztő alak lett, akiről rögtön lerí, hogy egy apró legyintéssel kiüt bárkit, aki kekeckedik vele – összegzem nagyjából az elképzelésemet. Nagyon félelmetes lehetett, mármint azoknak a beszólogatós ürgéknek biztos, de nyilván ez is volt a cél. Thomas meg teljesen el van ájulva ettől az új Rileytól, nyilván az is eléggé hozzátesz, hogy milyen körülmények között mutatta meg így magát Riley. Bár amúgy is eléggé imponáló tud lenni egy ember, nem muszáj még meg is védenie a másikat. Töprengve nézek magam elé, ahogy ezek járnak a fejemben. Mint ahogy akkor sem a folyosón, úgy most sem érzem azt, amit nagyon nagyon régen azokat az Annies fotókat nézegetve éreztem. Most leginkább kíváncsiságot érzek, meg némi elismerést, örömöt amiatt, hogy ennyire fel van dobva tőle, és némi kis aggodalmat. Igen, ez az, megvan mi az a gondolatfoszlány, amit keresgélek a sztori eleje óta.
- Elég durva dolgokat mondhattak, ha Riley szükségét érezte annak, hogy ilyen alakra váltson – jegyzem meg halkan. Ó nem, nem kérdezem meg, hogy mégis mit szóltak be. Biztos, hogy nem volt semmiség. Igazából ezzel csupán azt próbálom kifejezni, hogy erre gondolok, ez a meglátásom, ami vagy igaz, vagy nem. – És ezt az alakot fogja amúgy gyakrabban is használni, vagy csak ilyen végszükség esetére?
Visszább veszek egy picit a tempóból, bár eddig sem siettünk túlzottan, így viszont sejthető lesz, hogy hamarosan megérkezünk. Már látszik a stég, ami szerencsére teljesen kihalt. Jelenleg oda tartunk. Bár többféle elképzelésem volt, de végül emellett döntöttem. Arrafelé vesszük hát az irányt, hamarosan pedig már a kissé recsegő deszkákon sétálunk. A legszélén megállok, gyorsan szétnézek a vízfelszínen, majd észreveszem egy csónak sziluettjét a távolban. Tökéletes. Visszafordulok és rámosolygok Thomasra.
- Nos, az a bizonyos valahol egész pontosan itt van. De, lehet akár ott is – mutatok először a stégre, majd be a tó közepére. Amíg ezt elmondom a kis ladikocska már közelebb is ér hozzánk, felismerhetővé válik az idősebb úr, aki a csónakokat szokta bérbe adni. A bácsi a stég szélére kormányozza a csónakot, egy pálcaintéssel kiköti majd kecsesen „partra” lép, kissé megemeli a kalapját felém, majd biccent Thomas felé és fütyörészve elsétál a falu felé.
- Van kedved csónakázni egyet, vagy csak a benne lévő pokrócokat használjuk fel egy vízparti piknikhez? – ismét megkapja a választás lehetőségét tőlem a barátom, miközben finoman előre-hátra hintázok a lábamon. Mosolyom az állandósulni látszik, mialatt a mozdulatlan víztükrön álló csónak előrébb siklik, amíg a kötél engedi. Majd vissza az eredeti helyére. Gond egy szál se, nem kell evezni, a hydromágia ismét milyen jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délutáni séta a pizzériából jövet | x



Láttam állatként, bár a nyuszifüleket, azt hiszem, nem adta még elő nekem. Viszont most annyira le se kötnek, még az sem, hogy milyen cuki lényként volt már hozzá szerencsém. Az meg azért nem semmi. Most az foglalkoztat, amit mesélek.
- Nem kigyúrt - rázom a fejem szemöldökösszevonva. Egy viking sem kigyúrt, hanem simán izmos. A kigyúrtról valahogy nekem nem igazi erő jut eszembe. Márpedig, amit ő sugárzott, az volt. Nyers erő. - De igen. Így - bólogatok aztán, mert a lényeg átmegy a lánynak és az a fontos.
- Éppen elég komoly dolgokról beszélgettünk. Ültünk a homokban egy máglya mellett, én megöleltem őt vagy ilyesmi, és ekkor mondtak valamit, aminek a felét se értettem, csak azt, hogy azon gúnyolódtak, hogy... hát hogy nem itt kéne romantikáznunk - fogalmazom át saját nyelvemre az elhangzottakat. Tudom, hogy nem várta el barátnőm, hogy részletezzem, viszont a felvetése valahogy erre sarkallt. És tessék, már meg is érkezett neki egy példa arra, amit mondtam: mindig ezzel jönnek nekem. Nyilván, a jelenlétében nem. Ő ezeknek nem tanúja. Nem is baj.
- Nem tudom - felelem nagyon csöndesen a kérdésére, miközben egy picikét megszakad a szívem. Erre még nem is gondoltam. Mármint arra, hogy talán nem látom többé. Az iszonyatos lenne. Nyelek egyet és próbálom ezeket kiűzni a fejemből. Inkább igazítok egyet Lau táskáján a vállamon és rámosolyogok magam mellé.
Követem őt a stégre. Ide jöttünk volna? Érdeklődve figyelek. Itt vagyunk? Megérkeztünk? Barátnőmről a csónakra nézek, mikor oda mutat. Üdvözlöm az idős urat, mélyet biccentve neki és kicsit utána pillantok, aztán megint visszafordulok a szőkeséghez. Csónakázás vagy vízparti piknik? Túl jól hangzik mindkettő. Végül előrébb sétálok a fadeszkákon, ezzel adva meg válaszom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Pillantásomat lesütöm, míg dzsekim belsőzsebéből komótosan előveszem aranyozott szegélyű csikkgyűjtőmet. Nem sietek, sőt, mondhatni, imigyen húzom az időt. Az előttem egy percig sem kérdéses, hogy ha az ablakban álló Wittner nem figyelné minden mozdulatom, akkor az imént a nevemet az öklöm követte volna, már csak betyárbecsületből is - akkor is, ha cserébe Denis porrá éget, ha megfosztja tőlem az életbenmaradásomhoz elengedhetetlen oxigént, akkor is, ha ezért térdre kényszerülök előtte, ott a kavicsos járda kövén, és kiguvadt, véreres szemekkel kell felnézzek rá. Mert a szemébe néznék.
Aztán a gyűjtő fémesen kattan, és miután visszacsúsztatom a helyére, oldalasan pillantok át a mellémtelepedőre. Elmosolyodom; könnyedén összesimuló ajkaim kiszélesednek, és bár belül majd' belepusztulok a ténybe, hogy érintette, hogy hozzáért az énhozzám tartozó nőhöz, feszültségnek nyoma sincs rajtam.
- Kérlek - nevetek fel hangosan, a gesztus azonban inkább cseng udvariasan, mintsem őszintén. Leszarom, mit gondol a külsőmről. Tőlem gondolhat akár a világ legrondább alakjának is vagy nézhet rám áhítattal, egyik sem érdekel. Egyik sem tesz hozzá az életemhez. Az igazság egyébként is az, hogy bár éppenséggel tudok ezt-azt Lili korábbi kapcsolatairól, ergó van fogalmam az ízléséről, engem az sem zavarna, ha csupán a pénzem kellene neki, és tényleg fikarcnyit sem számítana az, hogy valójában én ki vagyok.
- Szóval sejted, mi? - kérdezek vissza, miután halkan, az előzőnél jóval élesebben hallatok valami gúnyos nevetésfélét. - Ez vicces... mert hát ne is haragudj, öregem, de nem kell gigászi IQ-fighternek lenned ahhoz, hogy sejtsd, miért ismerem a neved.
Teljes testemmel szembe fordulok vele, és míg bal alkaromat a pad kopott támláján támasztom meg, addig fél lábamat is feljebb húzva dőlök kissé előrébb. A szemem sarkából épp látom az ablakpárkányon könyöklő polgármestert, és még ha Liliről is van szó, nem szeretném azt a benyomást kelteni benne, hogy bármelyik pillanatban a másik torkának tudnék ugrani. Egészen közelről, alulról pillantok fel Denisre.
- Ott voltam a kibaszott esküvődön, ember! - habár suttogok, úgy érzem, mintha fröcsögve ordítanék vele; a szemeim vérben forognak -  Lili az oldalamon ült, mikor te örök hűséget fogadtál Catherine-nek, aztán meg belemászol a szájába?!
A szívem hevesen ver, míg kék tekintetem egyre mélyül Brightmore-éban. Talán megbánást, indokot vagy egyszerűen csak mentséget keresek bennük, mentséget neki és Lilinek, valamit, ami megváltoztatja a mostani helyzetet, valamit, ami miatt végre lezárhatom magamban ezt az egészet.
Soha többé nem fogok bízni a lányban, ezen sajnos eldöntetett, de a hozzáállásomon még talán van esély formálni egy keveset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután |o
  | oo

Buta közbeszólásom mintha meg sem történt volna, legalábbis semmi reakciót nem váltanak ki Thomasból az elhangzottak. Egyáltalán, abszolút semmit. Furcsa. A rossz szóhasználat viszont persze, hogy válaszra készteti. Biccentek csupán rá, nem kezdek el magyarázkodni arról, hogy nem ilyen testépítős kigyúrtságra gondoltam, vagy az olyasmire, amire rámondjuk, hogy izomagyú. A többiből leszűrhető, hogy értem, miről beszél, csak néha olyan ügyesen tudok fogalmazni magyarul, mintha külföldi lennék.
Felszisszenek az átváltozás kiváltó okát hallva, és már nem is csodálkozom azon, hogy Riley olyan formát választott. Összeszorul a torkom, hiszen tudom, hogy ez mennyire mély sebeket ejt rajta. Fájdalmas téma. Az meg csak súlyosbítja a hirtelen rám törő érzést, hogy bár nem úgy, mint azok az emberek, de én is ezzel jöttem neki. Attól, hogy most ott volt vele a férfi, és megvédte, valószínűleg utána meg is nyugtatta, egy icipici öröm szivárog bele az amúgy pocsék érzések közé. Biztos jól végződött az a kis kiruccanás végül.
- Biztosan bármikor szívesen átvált neked abba, ha kéred, ha szeretnéd – osztom meg vele a véleményemet kedvesen. Nem hiszem, hogy Riley megtagadná ezt a kívánságot, valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyet tenne. Főleg, hogy ezzel mennyi örömet tudna okozni Thomasnak.
Megérkezünk a helyszínre, így egy időre magamba fojtom a további gondolataimat a témával kapcsolatban. Tudom, hogy hamarosan meg leszünk zavarva úgy is. Még jó, hogy tudom, én szerveztem az egészet. Izgatottan figyelem, hogy a barátom mit szól a fejleményekhez, ám ezt az érzést rövid időn belül felváltja a zavarodottság. Nem tetszik neki? Vagy azt se tudja, hogy mit mondjon, de tetszik neki? Vagy még túlzottan a felidézett események hatása alatt áll? Oké ez utóbbi eléggé valószínű mondjuk. Fejemet egy picit lejjebb hajtom, vállaim feljebb húzódnak, ahogy egy görnyedtebb pózt veszek fel. Feszélyez most ez a némaság, magyarázkodni támad kedvem tőle, vagy mentegetőzni; de inkább csöndben maradok, tudván, hogy csak értelmetlen dadogás lenne belőle. Egy szót sem szól, csak áll ott némán, majd rettenetesen hosszú idő múlva – nekem legalábbis annak tűnik – a csónak felé indul. Ez most akkor mi? Akkor vízre szállunk?
Kérdőn pillantok rá, majd sóhajtok egy aprót. Biztos azt akarja ezzel mondani. Különben hátrálna. Óvatosan lerakom a csomagot az egyik ülőrészre a gondosan összehajtott pokrócok mellé, majd visszamegyek Thomashoz a táskámért. Automatikusan nyúlok a vállához, és elkezdem levenni róla a pántokat, de szerencsére a mozdulat közben észbe kapok, hogy ez nem a legjobb ötlet. Ehhez tényleg túl nehéz a táska, megütné ha lejjebb csúsztatnám a szíjakat. Így hát még éppen időben fejezem be a műveletet, hogy még ne folytassa magától az útját a pánt lefelé, visszahúzom a kezemet és csak tartom felé. Egyértelmű, hogy mit szeretnék, talán az indoka is: lényegesen könnyebb lesz beülnie a csónakba, plusz súly nélkül.
- Szállj be kérlek – mondom csendesen és amíg ő ezt megteszi addig én feszülten figyelek a vízre, hogy meg se rezdüljön semmi sem. Így a ladikunk teljesen nyugodtan áll, semmi imbolygás, semmi mélyebbre süllyedés. Mintha nem is történt volna semmi. Majd a kötél eloldása után beszállok én is, óvatosan elhelyezkedem a fiúval szemben, a táskát a csónak aljába rakom le. Az majd később fog kelleni. Térdem finoman a barátoméhoz ér, mivel annyira messze nincsen egymástól a két ülőhely. Igaz ezt a érintkezést megszüntethetjük azzal, ha valamelyikünk picit oldalra csúszik, de nekem így tökéletesen megfelel. Kivárok még egy kicsit, majd elemi mágiával mozgásba hozom a csónakot, pontosabban a vizet körülötte, hogy arrafelé haladjon, amerre szeretném. Lassan haladunk csak, hiszen szokatlan ekkora tárgyat mozgatni, de legalább egyenletesen, billegés nélkül tesszük. A kis tavacska közepe táján megállunk, körbenézve csodálom a gyönyörű őszi színekbe borult fákat, a tó felszínén itt-ott úszkáló leveleket. Hát, nekem nagyon tetszik.
- Beszéltetek Rileyval a dologról, tudod a parton történtekről, meg a korábbiakról? – most már kettesben vagyunk, nem hallgathat ki minket még véletlenül sem senki, így visszatérek ehhez a témához, megkérdezve végre, ami már akkor a felmerült bennem, amikor mesélte, hogy már megint azzal jöttek neki. Közben az ölembe veszem a pizzás csomagot, készen arra, hogy kinyissam, amikor Thomas is úgy gondolja. Feleslegesen nem hűtöm ki a kaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délután a tavon | x



Nem ejt olyan mély sebeket. Rajtam a bántás ejt mély sebeket. Az, hogy ezek a tévhitek érkeznek hozzám mindenfelől, azelőtt csak értetlenül állok és összezavar. Hevességem is csak ennek szólt, mikor kifakadtam barátnőmnek emiatt. Naív vagyok és gyakran befolyásolható. Azért, mert ennyien utalgattak rá nekem, egy időben komolyan elgondolkodtam rajta. Elgondolkodtam azon, tetszenek-e srácok. De nem bírtam másra jutni, mint hogy nem. Semmi gondom nem lenne vele, hogy melegnek néznek, ahogy azzal se lenne bajom, ha muglinak vagy mondjuk magyarnak. Mert nem tudom, mi bajom lehetne vele. Amitől ez más, az a fajta gúny és ellenségesség, ami ehhez a mássághoz társul sokakban. Úgyhogy nem elég, hogy olyannak hisznek, amilyen nem vagyok, még szemétkednek is vele. De barátnőm ezt nyilván nem tette. Szóval nekem eszembe se jut őt idekeverni.
Elgondolkozva bólogatok, bár fogalmam sincs, mégis hogyan lehetne erre megkérni Rileyt. Nem érzem túl helyénvalónak. De mindegy, remélem, kérés nélkül is láthatom ismét, ha meg nem, majd kitalálom, miként adjam elő neki, amit szeretnék.
Nem veszem észre, milyen vagyok most. Lehetséges, hogy az iméntiek hatása alatt vagyok még, igen. Pedig tetszik, ami történik. Hogy ne tetszene? Csak talán fel sem fogom igazán. Nem tudom. Picit, mintha kívülről szemlélődnék. Mintha egy mozifilmet néznék. Aztán észreveszem, ahogy Lau, mintha összehúzná magát. Homlokomat ráncolom. Figyelem csónakba rendezkedését és várom, én mit tegyek. Elkezd megszabadítani a táskától.
- Ó... vegyem le? - kapcsolok és zavart mosollyal lekapom magamról.
- Oké - bólintok és közelebb húzódom a stég széléhez. Megkapaszkodom az egyik tartóoszlopban, miközben lelépek a csónakra. Nem imbolyog. Ez biztos a lánynak köszönhető. Felmosolygok rá, miközben leülök. Ő is csatlakozik hozzám. Kezd visszatérni eddigi, kissé merengő vonásaimba a szokásos élet. Ide-oda nézelődöm. És elindulunk. Csodálkozva mosolygok, pedig már tudhatnám, mire képes barátnőm. Tekintetem kérdezi is: ezt te csinálod? Viszont azt hiszem, inkább csak költőien. Szeretem, ahogy összesimul térdünk. Visszanézek a távolodó stég felé és körbe a fákon, a vidéken. Innen soha nem láttam még.
- Hm? - fordulok oda hozzá, amikor megszólít. Hogy miről beszéltünk Rileyval? Ja, hogy arról, hogy... jó, értem.  - N-nem. Még nem. De... de majd akarok. Jó lenne - vonok vállat és látszik rajtam, már nem vagyok ennél a témánál lélekben egyáltalán. Most ezt elraktam. Nem tudok ennyi mindenre figyelni. Tudom, eddig meg pont attól nem tudtam elszakadni. De csak mert idő kellett. Mostmár elszakadtam, már nem akarok visszatérni. Nem, köszönöm. Csak, ha Lau mindenképp szeretne. Viszont attól, amiről érdeklődött, nekiáll kicsit visszakúszni az egész és ezért elkezdem rázni a lábam, ám az nekikoccan a lányénak.
- Jaj, bocsánat - állok le feszült mozdulataimmal egy csapásra és nyúlok a térdéhez, megfogom, elnézést kérően mosolyogva rá. Ettől pedig szépen kiszáll belőlem minden idegesség. Feloldódom ismét. Mivel alig vettem észre, hogy ismé nyomasztani kezdett valami, így az sem tűnik fel, ahogy ez köddéfoszlik. Picit közelebb csúszom ültömben, hogy combunk jobban összesimuljon.
- Mostmár tudnék enni - bólogatok kedélyesen, ahogy készíti elő a pizzát. Miközben bíbelődik vele, újra nézelődni kezdek, egyre jobban csillogó szemekkel.
Itt vagyunk a tó közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon |o
  | oo

Véleményem szerint nincsen abban semmi sem, ha megkéri a dokit, hogy váltson alakot. Bár lehetséges, hogy csak amiatt nem, mert én ezt majd meg fogom tenni. Úgy érzem, hogy hamarosan nem fogok szívinfarktust kapni attól, ha a mellettem ülő nő helyén egy férfit fogok látni. De persze, ha Thomas szerint nem ildomos ezt felhoznia neki, majd csak talál más módot erre.
- Ühüm – „mondom” bólogatva a táska kapcsán. Fantasztikus, hogy néha micsoda zseniális módon tudom én kifejezni magamat. De most aztán tényleg millió dolog van a fejemben a randival kapcsolatban is, és én még soha életemben nem szerveztem ilyet. Oké, ezzel nem mondtam semmi újat. Szóval eléggé a hatása alatt vagyok annak, hogy én szerveztem, meglepetéssel, póttervvel. Ahhoz is külön B tervet, ha valami miatt az mégsem lenne megvalósítható, vagy nem működne, plusz figyelek az időre, szóval mindenre. És persze izgulok, hogy mennyire fog tetszést aratni úgy az egész. És még mennyi minden van hátra. Na, még jobban izgulok. Remek.
- Ha tudsz, vagy szeretnél evezhetsz is ám, nem akadályozlak meg benne. Így olyan … egyszerűbb … varázslatosabb – alig láthatóan megvonom a vállamat miközben szavakat keresgélve próbálom kifejezni, igen, ezt én csinálom. Nem hiszem, hogy tudnék evezni, és nem szeretném most kipróbálni, mert azért nem olyan meleg a … ó … egek. Hydromágus vagyok az ég szerelmére! Mégis mi történne, ha vízbe esnénk? Gyorsan visszamásznánk a csónakba, megszárítanám magunkat, és iszonyat nagyot nevetnénk az egészen. Mindegy, így kicsit olyan, mintha mi csak utasok lennénk, és lenne egy kis láthatatlan figura a csónak orrában vagy valahol, aki evezne helyettünk. Mi ez ha nem romantikus?
- Meseszép, igaz? – kérdezem meg tőle mosolyogva, amint ő is körbekémlel. Még én sem láttam innen lombhulláskor a tájat, nyáron úsztam már a tóban, de hát az ugye más. Felteszem kérdésem, ám hamar rájövök, hogy nem szeretne már erről diskurálni. A lábamnak koccanáson csupán elmosolyodom, feltett szándékom finoman visszalökni az övét, ám hamar leteszek erről, amikor hozzámér. Csupán egy picikét rázom csak meg a fejemet, jelezve hogy semmi gond, igazán mókás volt, még ha a mozdulat oka nem is az. Közelebb csúszik hozzám, és egy pillanatra minden gondolat kiszáll a fejemből. Mit is akartam? Valami volt, valami fontos, valami ami miatt idejöttünk a tó közepére, távol mindenkitől. Jaj megvan!
- Oké – mondom, majd előrébb csúszok én is, nehogy lebillenjen a pizzásdoboz a lábamról. Térdem nekiütközik a másik ülőhelynek, de ez most nem annyira jut el a tudatomig. – Szóval, most már akkor elmondom, hogy miért is álltam elő azzal, hogy máshol együnk – kezdek bele, miközben vetek egy elégedett pillantást a legfelső pizzás dobozon szereplő S betűre. – Azért tartott annyi ideig a mieink elkészítése mert speciálisat kértem. Megcsinálták nekem, mert ott dolgozom, és mert besegítettem tegnap. Az étlapon nem szerepel, nem is fog soha, és kizárt dolog, hogy a közeljövőben ilyen készüljön. Egyetlen kitétel volt, amit be kell tartanunk: ne olyan helyen fogyasszuk el, ahol egy rakás ember látja. Ja és ne reklámozzuk. Ezért vagyunk most itt. Szóval tessék, íme a meglepi-speciál-pizza-Lau-módra – vigyorodok el, ahogy kinyitom a doboz tetejét, láthatóvá téve a sok kis minipizzácskát, amik különféle formájúak. Főként állat alakúak, cicák, kutyák, nyuszik, sárkányok, unikornisok – utóbbi kettőt mekkora szenvedés volt megcsinálni, te jó ég – de akad sima kör alakú is, amin minipók szövi a hálóját, sőt pár szívecske alakú is. Meg tényleg, mindenféle. Egy élmény volt előkészíteni a tésztát hozzájuk. Az ízük pedig egyrészt a fiú által választott pásztorpite, de van húsimádó, vega, sonka-gomba-kukorica, szóval hagyományosak.
– A másikba van a sima pásztorpitéd. Jaj, és van forrócsokink meg narancslevünk is. A táskámba van két termosz - teszem még hozzá vigyorogva. Készültem, senki nem mondhatja, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az első pillanatban nem gondolta volna, hogy becsatlakozik, amikor pedig Theon könnyedén átlépte intim szférájának határát, már azt hitte, sarkon fordul és mindent maga mögött hagy. Mégis, most itt áll háztársa mellett és érces hangján énekli a Green Day számot, amit a fiú puszta kedvességből csak neki címzett. Gerdától várt pénzt, s ha a lány személyesen ezt nem is adhatta meg, kihasználva a showbusiness dübörgő motorját meghozza a sikert Theon magánszámnak induló előadásához. Az emberek megállnak és jó kedvűen, mosolyogva hallgatják, ahogy, bár néha kiesve a ritmusból, mégis szinte teljes összhangban játsszák a dalt - ki a hegedűn, ki a hangszálain. Aztán a szám véget ér és gyér taps mellett hallani lehet a koppanó pénzérméket, amelyekkel megjutalmazzák a rögtönzött fellépést. Így azért már lényegesen jobb a helyzet, mint volt, ezt le sem tagadhatják.
Theon nagyzoló szavaira hitetlenül húzódik görbe arcára, majd megcsóválja fejét. Végül, mikor rá terelődik a szó, enyhe pír jelenik meg arcán és egy aprócskát hajol előre. A maga könnyed, kislányos szerénységével, zavarba jőve a "tömeg" figyelmétől. Boldizsár sohasem engedte volna, hogy ilyesmit csináljon, állatias féltékenységében ki tudja, mit művelt volna vele. Ettől a gondolattól hideg fut végig a hátán, azonban mindebből semmi sem látszik a külvilág számára.
- Örülök, hogy tetszik - a burkolt bókra felnevet, mert azért egy "nem rossz"-nál jobb volt ez, mindketten tudják. Bár hála Merlinnek Gerda sohasem volt egomán, teljesen jól viseli, ha nem ő van a középpontban és nem dicsérik halálba. Amúgy is képes felmérni a teljesítményét, így az is világos számára, ha minősíthetetlen dolgot produkál. Éljen az egészséges önkritika! Kár, hogy ettől az önbizalma nem tér vissza. - Ne fogd vissza magad. Viszont mehetne most egy klasszikus. Ismered az I say a little prayer for you című számot? - felvonja fél szemöldökét, bár számára nem kérdés a válasz, nincs ember, aki valamilyen formában vagy feldolgozásban ne hallotta volna már. Neki az egyik kedvenc filmje volt annak idején az Álljon meg a nászmenet, aminek egyik ikonikus dala ez volt a színészek előadásában. Még akkoriban tanulta meg és ez mindig jobb kedvre deríti. Persze azért, mert neki ez alap, még simán elképzelhető, hogy a rellonos azt se tudja majd, miről beszél. De azért hátha. Mondjuk ő nem zavartatja magát, mert ennek a számnak a dallama igen könnyen megtanulható, így, ha eddig Theon nem ismerte volna, itt a lehetőség. - The moment I wake up, before I put on my make-up, I say a little prayer for you - szinte már angyali hangon zendít rá, szemeit lehunyja és hagyja, hogy megrohamozzák az emlékek. Van belőlük sokféle és egyiket sem szégyelli. Csak dalol és hagyja a hangokat szállni a szél könnyed szárnyain.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délután a tavon | x



Megrázom a fejem, sokatmondó, derűs kifejezéssel. Dehogy szeretnék evezni. Pompás ez így. Ahogyan a vidék is, igen. Egy sóhajjal pásztázom a környéket.
- Igen - értek egyet a lánnyal. Meseszép. Viszont figyelmem a tájról visszaterelődik barátnőm meg az ebédünk felé. Abbahagyom a mocorgást, nyugton maradva hallgatom. Ja hogy van még meglepetés? Azt hittem, a csónakázás volt az. Szemem egyre jobban elkerekedik és hol Laut nézem, hol lesandítok a pizzára. Jó ég, hát mi lehet ezzel a kajával, ami miatt ilyen titkos? Felnyílik a doboz fedele és...
- Azta - véleményezem, belenevetve ámuló szavamba. Lehajolok oda, hogy jobban szemügyre vegyem őket a lány ölében. Ez aztán a vegyes társaság! - Nagyon klasszak - pillantok fel a szőkeségre, aztán szemlélem tovább a kínálatot.
- Egy kis narancslevet kérhetek szépen? - egyenesedem fel. Még mindig irtó szomjas vagyok. Mikor megkapom az innim egy pohárba töltve, emelem azt Lau felé, majd kortyolok. Kinyitjuk a másik dobozt is és jöhet a pizzaevészet. Jólesően hümmögve burkolok, egy-egy mini pizzát alaposabban megnézve magamnak, mielőtt a számban landolna. Gyakran nézelődöm körbe is a tóparton, miközben falatozunk, szabad kezemmel combomon támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon|o
  | oo

Hol van az megírva, hogy csak egy meglepetés lehet? Ugye, hogy sehol. És miután már kellően felcsigáztam a barátom érdeklődését és kíváncsiságát fel is fedem a különleges ételt. Amiben semmi különleges nincs ugyebár valójában. Csak a forma. És hogy miért ilyen titkos? Hát mert naná, hogy az összes kis lurkó ilyen pizzát szeretne, ha megneszelnék, hogy mi bizony ilyet is tudunk. Persze amíg oda nem kerültem, addig senkinek eszébe sem jutott ennyi plusz munkát bevállalni, pár mókás mini falatért.
- Köszönik szépen – vigyorgok vissza a véleményt hallva. Bizony, klassz kis figurák. Az én kedvencem a minipolip, de abból csak két darab van. Sok helyet foglalnak a csápok ugyebár. De az a legcukibb.
- Máris – jelentem ki, és már nyúlok is a táskám felé, hogy előszedjem mindkét termoszt. Először az övét töltöm ki és nyújtom át neki - egy narancslét az úrnak -, majd kiszolgálom magamat is forró csokival. Vagyis, meleg csokival, mert hűtök a hőmérsékletén. Ha hirtelen feltámadna a szél, vagy hasonló, akkor majd jól fog jönni a meleg ital. Meg a pokrócok is itt vannak végszükség esetére.
- Hm, ezt kóstold meg – nyújtok oda egy nyusziformát Thomas felé, játékosan még imitálom is, ahogy ugrál. Engem határozottan a bolognaira emlékeztet az íze, de sokkal finomabb, mint amit otthon szoktunk csinálni. A helyzet viszont azt, hogy én elég hamar eltelítődöm a pizzától, végül is fél nap ez az illat van az orromban, szóval pár minipizza után inkább csak figyelem a barátomat, a tájat. Majd megindítom a csónakot, persze figyelmeztetés után. Na nem mintha nagyon himbálóznánk, a poharakban lévő ital is csak alig rezdül meg. Lassan, komótosan haladunk a tó másik partja felé. Egy szomorúfűzfát céloztam be, ami sárgás leveleit a víztükör fölé lógatja. Muszáj végigsimítanom rajtuk, annyira szépek.
- Jut eszembe, ma kaptam választ a biológiai anyámtól. Azt írta, hogy jó neki a kedd, úgyhogy eljön a faluba este. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani – osztom meg a legújabb fejleményeket a barátommal. Arról beszámoltam neki, hogy milyen döntésre jutottam, meg arról is, hogy küldtem neki baglyot. Ezt még nem volt alkalmam elújságolni. – Ó, és mondhatod ám nyugodtan, hogy merrefelé csónakázzunk, ha valamelyik fa, vagy levél szimpatikus, odamegyünk. Az ugrálva elkapkodást azonban nem annyira ajánlom – utalok a tatyómban lapuló doboznyi cukorkára. Tényleg, még azt is meg kell majd kóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Angelica

Lara sikeresen tüdőgyulladást kapott, mert megint kint volt mindene, miközben bulizott, ezért az egész szerkesztőség a nyakamba hullott, többek között az is, hogy találkozzunk Angelicával, akivel anno Lara nagyon meg volt elégedve, és mivel a lány Bagolyköves, nem kellett becitálnom a szerkesztőségbe.
Ma szerencsére nincs olyan rossz idő, mondhatni a legcsodálatosabb őszi nap van az egész szezonban, ami azért nem rossz, hiszen a padon üldögélve az ember, aki az esküvőjére készül, meg arra, hogy hamarosan azt mondhassa, pocaklakója van, elkezd odafigyelni, hogy minden jó legyen odabent. Mert bizony, ebben a fázisban vagyunk, hogy hamarosan Everleigh leszek, és belecsapunk a bébigyártásba. Igazából, most is lehetnék már terhes, de nem vagyok, ezt onnan tudom, hogy séta helyett repülve jöttem ide, hogy még legyen időm venni egy finom málnás-mentás teát is a cukrászdába, mielőtt még megérkezne a lány.
Teljes chill. Így tudnám jellemezni jelenleg az állapotomat, amiben már azóta benne vagyok, hogy menyasszonnyá váltam. Jack mellett lehiggadtam, olyan lettem, mint amilyen mindig is voltam, mint akit elnyomtam magamban egy évtizeddel ezelőtt. A kiegyensúlyozott, békés, megfontolt nő, aki tényleg a családi tűzhely őrzője, aki a férjének, gyermekeinek mindent megad, aki kész felkelni hajnalban, hogy tökéletesen kerek tükörtojást süssön. Furcsa dolgok ezek, a változások. Ahogy az éjből nappal lesz, nyárból ősz, vadból szelíd. Nem, ez a változás nem a teljes átalakulásom, pusztán egy maszk levétele. Újra az vagyok, aki voltam, a nő, aki méltó egy olyan férfi szerelmére, mint Jack.
- Szia.
Köszönök vidáman, gondolataimból kiszakadva a lánynak, és megpaskolom a mellettem lévő helyet, miután átveszem tőle a kezében tartott papírokat, emlékeztetve őt az első és legfontosabb szabályra.
- Tegeződjünk.
Nem vagyok öreg, nem érzem magam annyinak, ahány éves vagyok, nem vagyok a tanára, sem semmi ilyesmi. Szeretném, ha nem feszengne a társaságomban, ha élvezné az itt töltött perceket, a közös munkát, én pedig átfutom az első lapot.
- Lara teljesen beleszeretett az írásodba, és jogosan. Nem gondoltál még rá, hogy saját kötetet adass ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kényelmesen lógatom bele a csupasz lábfejemet a vízbe, elégedetten dúdolgatva. Cipőm és zoknim természetesen mellettem hevernek. Nem érzem hidegnek a vizet, bár a legtöbb embernek annak tartaná. Nekem inkább kellemesen langyos. Persze bármikor tudnék változtatni rajta, de nem szükséges most.
Nem zavarom meg a mellettem üldögélőt, hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne. Ha szeretne tovább csacsogni akkor beszélgetünk. Ha csak üldögélni, akkor azt tesszük. Néha lopva rápillantok, hogy mennyire gondterhelt, próbálkozik-e esetleg valamivel, vagy csak élvezi a látványt, az érzést, a helyet. Ó, engem természetesen vonzott magához a víz, ahogyan mindig is tette. Azonban jelenleg szándékosság is van a helyválasztásban. Sokkal könnyebb úgy gyakorolni, ha nem neki kell a semmiből előidéznie a vizet. Kevésbé fárad ki a képességhasználatban. Márpedig az veszélyes tud lenni ha kimerítjük magunkat.
- Attól függ. Alap esetben valamiféle békét, nyugalmat, vonzást, örömöt az elemed közelében. Ha irányítani is szeretnéd, akkor viszont magára a vízre kellene koncentrálnod. Próbáld érezni, figyeld, ahogy mozog, ahogy reagál bizonyos dolgokra. Ahogy téged vonz a víz, úgy ő is érzékel téged, szívesen működik együtt veled, csak mondhatni kérned kell – megpróbálom szavakba önteni neki mindazt, amit én szoktam érezni. Nem veszem észre, hogy úgy beszélek a folyadékról, mintha személy lenne. Nehéz megmagyarázni igazából a dolgot, idővel rá fog érezni arra a kapocsra, meg fogja találni, hogy neki mi a kiindulópont.
Figyelem, ahogy kedvesen hozzáér a vízhez, és én azonnal meg is érzem a vonzódást, amit ez kivált. Már a Balatonban is éreztem, csak ott nem ennyire erősen. Jelenleg picit olyan, mintha mindketten mágnesek lennénk, és a vízmolekuláknak el kellene dönteniük, hogy kihez akarnak csatlakozni. Kiemelem a lábamat inkább, és törökülésbe rendezem magam. Ne bonyolítsuk a dolgot neki.
- A részed, hozzád tartozik. Döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni, és próbáld meg elképzelni, ahogy ez megtörténik. Az sem baj, ha nem sikerül elérned, hogy azt tegye a víz, amit szeretnél. Akkor megpróbálod még egyszer, vagy máshogy. Senki sem tudja azonnal tökéletesen uralni az elemét. Baj pedig nem történhet, itt vagyok, segítek ha szükséges – mondom neki halkan, kedvesen. Nincs mitől tartania. Meséltem már neki, hogy én miket szerencsétlenkedtem össze, amíg sikerült az alap dolgokat elsajátítanom. Támogatni jöttem, nem pedig kinevetni. Amit amúgy sem tennék. Nyugalom, próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ha valamit nem fogadtam meg, akkor az az volt, hogy ezentúl minden másként lesz. Mert tudom, hogy nem lesz az, hiszen, ha másként volna, akkor most nem itt lennék, hanem otthon, a terhes nejem mellett, és nem mondtam volna azt neki, hogy politikusfeleségként talán jobb lenne, ha több időt töltene Richárd barátnőjével. Nem leszek mintaférj, ahogy minta apa sem, de tudva ezt vállalta az egészet. Tudom, hogy ez nem illendő. Ilyet kijelenteni. De legalább nem ígérek felelőtlenül. Ott akarok lenni, tévedés ne essék, hiszen szeretem őt, az életet, amit megteremtünk magunknak, hogy együtt teremtjük meg, csak előtte haladni akarok annyit, hogy tényleg együtt legyünk, hogy ott tudjak lenni neki, és ehhez az kell, hogy most kétszer olyan gőzerővel csináljam a dolgokat, mint előtte.
Ezért is vagyok hát most itt, mert még el kell küldenem néhány baglyot, és elvinném a jelenleg eladó ingatlanok listáját, hogy elkezdjük megnézni őket, melyik ideális a számunkra. Gyorsan igyekszem dolgozni, azért, hogy még ébren találjam őt, de nem ígértem semmit, tudom, tudom. Borzalmas ez a mondat. Le kell szoknom róla.
- Szkilla?
Szólítom meg finoman a nőt, mert meglep, hogy még itt van, azt hittem, én vagyok az egyetlen mazochista, aki nem tud időben hazamenni. Megállva az ajtóban, az ajtófélfát támasztom, kezeimet zsebre dugva nézem őt, ahogy ott ül és láthatóan nem boldog. Néz valamit, de nem akarok belekontárkodni, nem szokásom vájkálni, de ha elmondaná, szívesen meghallgatom, persze, lehet, hogy nem, és nem akarok bizalmat veszteni, hiszen jó munkaerő, olyan, akire vártunk. Pontosan, szépen és precízen dolgozik, idő előtt teljesít mindent, egy kincs.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Nem zavar meg a kérdéssel, egyáltalán nem. A kis intés után gyorsan megrázom a fejemet, majd felemelem az ujjamat egy apró bólintás kíséretében, jelezve ezzel, hogy nincs semmi gond, majd mindjárt válaszolok erre. Csak félő, hogy elfelejtem, amit épp elkezdtem, így nem kanyarodok ki a gondolataimból azonnal.
- Eddig nem tettem, de most már igen. Remélem, hogy sokáig tudok majd egy helyen dolgozni, és nem kell majd másik után néznem – bólintok végül amikor eljutok odáig, hogy feleljek.  Egyelőre nem részletezem, hogy miért pont most, és miért fontos az, hogy rendszeres legyen a munkahely. Nem azért, mert nem szeretném megosztani az információt, csupán nem szeretném untatni, vagy letámadni a tanáromat.
- Igen, egészségesebb, de nekem igazából az mindegy. A faluban sok az ember, zajos. A zöldben azért nyugodtabb sokkal, békésebb – osztom meg a véleményemet. Na igen, a koccanásveszély is nagyobb sok ember között, de nem emiatt nem futok ilyen helyeken. Nem szoktam zenét hallgatni közben, így tényleg fontos a csendesebb környezet. Kora reggel, meg késő délután kevesebben szoktak kinn lenni a kedvenc helyeimen. Az összeütközésen felett meg már egész jól napirendre tértem. Főleg a tea megérkezése után. Nem teketóriázok sokat, már iszom is, azonban a figyelmemet nem kerülik el Jang mozdulatai.
- Hűtsek rajta egy kicsit, hogy ne égessen? – kérdezek rá kedvesen, miközben vékony jégréteg lepi be a mézes üvegcsét, példával támasztva alá, hogyan képzelem el azt a tea ihatóvá tételt. Nyilván nem fogok jégkockát rakni a teába, felhígítaná az isteni nedűt.
- Tényleg? – kérdezek vissza kapásból egy kicsit meghökkenve, ahogy választ kapok a kérdésemre. Eléggé olyannak tűnt, mint aki világ életében erre a szerepre készült. Elmosolyodom a kis kiegészítésen, nem is feltételeztem azt, hogy ne szeretné csinálni. Látszik rajta, hogy tetszik neki ez a munka. Legalábbis nagyon úgy érzem, abból, ahogy tanít. Egy kicsit oldalra döntöm a fejemet, mielőtt egy újabbat kérdezek. – Több opció is volt, és végül inkább efelé billent a mérleg nyelve?
Vajon már kezdi sejteni, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy mi alapján lehet eldönteni például, hogy merrefelé induljon az ember, ha nincs konkrét elképzelése? Mostanában elkezdett foglalkoztatni ez a dolog. Zavaró, hogy pontosan tudtam, hogy mi felé szeretnék majd tovább tanulni, de már egy ideje úgy érzem, hogy az még sem érdekel úgy igazán. A gond csupán az, hogy fogalmam sincs, hogy mégis mi az, ami érdekel. Tudom, fordulhatnék valamiféle pályaválasztási tanácsadás felé, meg bőven ráérek még ezzel foglalkozni, de egyrészt nem szeretek csak úgy akárkivel beszélgetni ilyenekről, másrészt meg mostanában túl sokat kellett töprengenem a jövőn ahhoz, hogy ne kezdjek el ezzel is foglalkozni.
- A Félszeműben. Vagyis ott fogok, holnap kezdek – felelem egy vállvonás kíséretében, mintha nem izgulnám magam halálra attól, hogy fog telni az első munkanapom. – Felszolgálok majd. Odahaza a szüleim boltjába is kisegítettem, bár ott nem kaját árultunk. Remélem ezzel se lesz gond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Nekem ez a bolt sokkal inkább hobbi, mint munka. Nem az anyagiak miatt csinálom. Nem vagyok rászorulva erre egyáltalán. Egyszerűen szeretem a vagyonom olyasmikbe fektetni, amik nyomot hagynak. Amik érnek valamit. Amik a közt szolgálják. Elvileg jó kereskedő lennék ezen elgondolásommal, hogy mindent a vevőért, azonban nem gondolok magamra kereskedőként. Csak annyira, mint akármi másként, amiket kipróbáltam, amikbe beletanultam a számtalan év alatt. Nem igen érint hát meg, hogy nem csak betért, de vásárolni is szeretne és hogy erről én győztem meg. Ez valahogy így van rendjén. Ahogy az is, ha nem így történik.
Játsszon csak nyugodtan! Kellemes látni, mikor valaki így nyúl egy hangszerhez. Ilyen alázattal. Sokszor egy tökéletes hangsor sem ér túl sokat, ha ez nem társul hozzá. Oldalra biccentem fejem, így hallgatom a bagolykövest, figyelem mozdulatait. Nem feszült, mert jelenlétem a térbe olvad. Csak egy forma vagyok a térben, amin picit fennakad a hang, ám egyebet nem tesz. Fájdalma tapintható, mikor ott kell hagyja a zongorát. Ő nem köszöni meg a lehetőséget, én meg nem tapsolom meg játékát. Nincs szükség egyikre se. Minden magáért beszél.
- A tied lehet - közlöm vele monoton baritonomon, odapillantva az ultramodern pianora. Kijelentésembe nem vegyül feltételekhez kötés, tartozás elkönyvelés, sem bármi, ami arra utalna, hogy cserébe kérnék valamit most vagy majd a jövőben, vagy bármilyen hátsó szándékom volna ezzel. Nyilván, merész húzás ez a részemről. Pontosan tudom, hogy nem hétköznapi, amit művelek. Csakhogy nekem az.
- Elhozom majd a tartozékait is - folytatom a tervezgetést, mintha csak megegyeztünk volna róla, hogy természetesen minden további nélkül átveszi tőlem, ettől a számára vadidegen árnytól ezt a méredrága hangszert.
- De gondolom, itt hagyod még felrúnáztatni - sétálok el mellette, be a pult mögé, hogy megint fellapozzam a vaskos jegyzetünket. Pennát fogok és elkezdem körmölni a Yamaha adatait Ilosvai úréknak, meg a kedves vevő igényeit. Közben azért számítok rá, hogy a lányka feleszmél és nem fogja érteni, hogy most akkor tényleg neki akarom adni csak úgy, vagy mi van, meg talán azzal jön majd, hogy ezt nem fogadhatja el. Készen állok ennek a meccsnek a megvívására. Nem először csinálom. Ám addig is békésen jegyzetelek, arcomba lógó hajjal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem mondom, hogy kilőlek majd - vonom meg vállaimat kicsit, mielőtt folytatnám. - De mindenképpen ott leszek - mintha csak a következő randit beszéltük volna meg, biccentek kissé előre fejemet, mert végre a nevetésem is lecsillapodott talán. A srác társasága nem feltétlen felemelő - khm -, de majdnem van annyira jó, mint Payne-é. Nem kérdez rá dolgokra, csak meghallgatja, konstatálja, hogy rendben, és továbblép. Nincsenek felesleges kérdések, amik felidegesítenek, sőt, kérdések nincsenek, csak amit az alapvető kíváncsiság megenged, és ezért, bár nyilvánvalóan nem fogom kimondani az előttem ülőnek, de rettenetesen hálás vagyok. Mintha világi spanok lennénk beszélgetünk csak minden szarságról, ami őt érte, ami engem, és együtt szidjuk a világot, mert úgy érezzük minden ellenünk van. Ez egy gyönyörű barátság kezdete is lehetne, ha nem takarodnék el hamarosan Walesbe. Pillantásom Beliánra emelem.
- Belőlem mindig az beszél - nevetek fel halkan. Már csak azért is, mert a legilimencia eléggé megkönnyíti a dolgomat. A pizza tiszta, és nem mernék megszívatni a srácot, és nem azért, mert éppen bimbóba hajlik a barátságunk - pf -, hanem, mert tudják; a tulaj a legjobb barátom. Ha megszívatják, repülnek a helyről, mert én kérem ezt Arie-tól, és tudom, hogy kérdés nélkül teljesítené is a kérést. Elmondanám neki, bólintana, bebasznánk, másnap nincs munkahelyük a srácoknak, Belián meg boldogan éldegélhet a vérfarkas kórral, ameddig csak szeretne.
- Nagyon helyes. Ennél többet úgysem tehetsz - vonom meg vállaimat kissé. Tekintetemmel követem végig az elporladt cigaretta útját, majd pillantásom vissza esik a srácra. Borzalmasan zavarja az, ami, és meg is értem. Nem lehet könnyű ennyi idősen belecsöppenni ebbe a világba, amikor eddig semmit nem tudtál róla, most meg a kellős közepén vagy egy nem éppen szép kórral, amiről eddig csak mesekönyvekben olvastál. Mondjuk ki; szar. De azzal, hogy hisztizik és durcás gyerekként viselkedik, még nem lesz könnyebb, nem lesz nem megtörtént, és nem lesz kevésbé szar. Ilyen ez az élet nevű baromság. Üljünk bele, na!
- El - bólintok egy aprót. - Fogják, és amiért eddig küzdöttem, hogy teljesen irányítani tudjam elaltatják, mint amikor először kiderült, hogy elemi mágus vagyok, és majdnem megöltem a szüleimet - csak pár másodpercre hunyom le a szemeimet, mert ismét a nyolc éves énem vagyok, aki körül a lángok martaléka lesz minden. - Van ilyen - hirtelen pattannak ki szemeim, mert egyszerűen nem akarom újra látni. Elég majdnem minden éjszaka, mert igen; azóta is kísért. Amikor Payne, majd Lorin bejött az életembe, elmúltak, de egy ideje ugyanúgy visszajár az álom, mint egy rég nem látott vendég, kopogás nélkül rúgja be az ajtót. Nem kellemes.
- A tiedet nem hiszem, de kordában tudod tartani - mosolyodom el haloványan, olyan; minden rendben lesz - gondolom - mosollyal a srác felé. - Nem tudok sokat a vérfarkas kórról, dude, ezért kaptalak el - nyújtom ki lábaimat az asztal alatt. Érzem és sajnos hallom is, ahogy a porcok térdeimben helyükre kattannak, ahogy az inak húzódnak.
- Ne is maradj, kurva unalmas, én is eltakarodok Walesbe - a gondolatra rögtön boldogabb leszek, mosolyom is kiszélesedik. - Bár én visszajövök - nem mondom, hogy azonnal, de azért lelankad a jókedvem. Mennyire eltudja már cseszni ez az ember kedvét. Sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek, ha ott maradnék, valami mégsem engedi, hogy egyáltalán a gondolat megszülessen a fejemben rendesen. Mintha egy hullám folyamatosan elmosná, pedig még csak nemrég ért partot. Szívás.
- Igen, mint az Avataros mese - nevetek fel őszintén. Végül is igaza van, innen is meg lehet közelíteni a dolgot, és nem is olyan rosszul. Jaj, baszki, mennyire igaza van. Lehetnék én a kopasz kis srác nyíllal a fejemen, csak ugye két bökkenő van; nem vagyok kopasz, és nyilak sincsenek rám tetoválva. Pedig nem lett volna rossz.
- Elment az étvágyam - mély levegőt veszek, amit hosszan engedek ki, végül cigarettámat zsebre téve pillantok Balázsra. Másik zsebembe nyúlva szedem ki az összeget, amit az asztalra csapok. Féloldalas mosollyal fordítom fejemet az ablak felé. - Ha visszajöttem Walesből megkereslek, mert az biztos, hogy nem úszod meg ennyivel - hirtelen távozás? Lehet, de ha megismer, hozzá fog szokni úgyis ahhoz, hogy sajnos ilyen ez. Nincsenek megbeszélt időpontok, mert felesleges, legalábbis velem ilyeneket megbeszélni biztos az.
- Szevasz - csúsztatom zsebeimbe kezeimet, majd fejem felett a felhővel hagyom el az éttermet. Kilépve a helységből a felhő rögtön eloszlik, a füst pedig, akár télen a kéményekből, az ég felé száll, pont olyan sűrűen is. Gyönyörű látványt nyújt, én meg nem komótos léptekkel indulok el a Payne-lak felé. Szundikára vágyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délután a tavon | x



Részemről ellakmározgatok még egy ideig. Mondjuk elég komótosan csinálom, úgyhogy nem termelek be rémesen sokat. Tetszik, hogy megindulunk picit. Meg úgy egyáltalán, minden tetszik. Állandó, néha maszatos mosolyom ezt remekül mutatja.
- Ó - ér váratlanul a nem akármilyen fejlemény barátnőm biológiai anyukájáról. Viszont rajta úgy látom, nem spilázza fel túlzottan ez. Csak tájékoztat engem. - Én is - értek tehát csak szolidan egyet a kiváncsisággal, elgondolkozva rágódva az utolsó falatok egyikén. Nem igazán tudom eldönteni, Lau tényleg nem izgul a dolog miatt, vagy csak magának se vallja be, hogy teszi. Teljesen rendben van az is, ha nem igazán foglalkoztatja ez. Csak nem akarom magára hagyni az idegességével, ha mégis.
- Menjünk arrafelé - mutatok pár másik, benyúló fa irányába, miközben megtörölgetem a számat és iszom kicsit zárásul. Kellemesen elteltem. Vigyorgok kicsit azon, hogy ezek után a levelek után nem kéne vetődni. Hát jó.
- Köszönöm, nagyon finom volt minden - mosolygok a lányra, miközben haladunk arra, amerre szerettem volna. Beszélgetünk még közben tovább arról, hol fognak találkozni a hölggyel, meg visszakanyarodunk kissé a munkahelyéhez is. Mármint nem berontunk a csónakkal oda, hanem arról eszmecserélünk. Meg megnyugtatom afelől, hogy már tök elmúlt minden sérülésem, mintha nem is lettek volna.
- Ringatózhatunk kicsit? - kérdezem, mert akármilyen békés ilyen simán siklani, hiányzik az ingás élménye. Meg ahhoz főleg kell, amit hirtelen ötlettől vezérelve tenni készülök. Cinkosan elmosolyodom, majd megtámaszkodom a mögöttem lévő, a csónak hátában lévő ülésen, fenekem hátrébb csúsztatom, és ajkaimat összeszorítón koncentrálva elkezdek besüppedni a két hely közti részbe. Leülök így az aljára, miközben lábam marad a padon átvetve, fejemet pedig a másik deszka támasztja. Igen. Tökéletes. Oké, fejnél kemény picit, de ez most nem számít. Jóleső sóhajjal veszem fel végső helyzetem, pislogva a fölöttem úszó felhőkre, az őszi fák susogó lombjára, és élvezem, ahogy ringat a víz.
- Jössz? - paskolgatom meg a helyet magam mellett.