36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bogolyfalva - összes RPG hozzászólása (11963 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 388 ... 396 397 [398] 399 » Le
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. szeptember 30. 18:45 Ugrás a poszthoz

Vali

 Nevet és szemével figyeli, ahogyan táncol be a pult mögé. Nem, lehet nem kellene engedni, de hát ki állítaná meg ezt az őrült figurát? Ha Samu beállna a pult mellé,ő még képes, és átmászik hozzá. Anna simán elhitte volna.
 Egészen furcsa volt hallani a nevét. A leánykori nevét. Talán Boritól hallotta utoljára, mikor megjelent az ajtajában.Az is lassan már egy éve volt.
 - Nekem is kell abból a gombából, amit szedsz - állította talpra a meglehetősen romantikusra vett férfit. Vicc ide vagy oda, azért a határokat meg kellene tartania még neki is.
 - Na kifelé a pult mögül, ez itt az én helyem - tessékelte ki a diákot, de a virágot még a kezébe vette, mielőtt nyúlt volna a söröskorsóért. Ha már lúd, akkor legyen kövér. Ha tényleg ilyen sületlenségeket hord össze, akkor legyen is indoka a lovagnak.
 - Egyébként is, már régen nem használom azt a nevet. - Csapolta az arany levet, miközben rásandított a pultra leejtett virágra. Elmosolyodott és már nyújtotta is a sört a váratlan vendégnek.
 - A virágért cserébe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 30. 18:55 Ugrás a poszthoz

JG


új tanév első hétvégéjén |o


Egy pillanatra összeszűkül a szemem a váratlan érintéstől, ám gyorsan elsimulnak a vonásaim. Valószínűleg csak azért reagáltam most így, mert mélységesen elborzaszt a tény, hogy fellöktem egy olyan embert, aki iránt tisztelettel kell viselkedni. A tanároknak kijár a tisztelet, meg az időseknek is. Így neveltek. Erre tessék. Na mindegy, nem tudom meg nem történté tenni, és látszólag már elege is van a tanárnőnek a mentegetőzésemből.
Egyébként én is egész jól megúsztam ám a dolgot, a fenekem fáj egy csöppet, ahogy ráérkeztem, de majd helyrejön. Ennyi belefér. A kosz meg, hát lényegtelen jelenleg. Igazából nem csupán a baleset miatt hívom meg teázni, bár ezt még én sem tudatosítom magamban. Csak annyit tudok, hogy jó ötlet a részemről, és szívesen töltök el egy kis időt a teázóban vele.
Jártam már itt párszor és őszintén örülök, hogy szabad az egyik legjobb hely a teremben. Annak meg még jobban, hogy pont arra is esik a választása a tanárnőnek. Fülig érő szájjal bólogatok hát, elhadarva egy hát persze-t, és hamarosan már kényelmesen üldögélünk az asztalunknál. Kinézek az utcára, majd a felszolgálót kezdem el figyelni, ahogy közelít hozzánk. Nem szükséges a lista nekem sem, tudom, hogy áfonyás rooibost szeretnék.
Aztán érdeklődve figyelem a tanáromat, nem azért, mert a kastélyon kívül még nem igazán futottam vele össze, hanem a zöld tea miatt. Őszintén szólva valahogy az nekem olyan furcsa. Biztosan amiatt, mert ugye egy rakás dolog éretlen ha zöld. Szóval valamiféle kesernyés, savanykás, nem kellemes ízt társítok ehhez a névhez. És nem sok kedvem volt még megkóstolni, hátha tévednék. Majd egyszer biztos megteszem, végül is ha céklás levest is képes voltam enni, akkor mit nekem egy éretlen tea?!
- Viszonylag igen. Igyekszem kétnaponta kijárni, de nem tudom, hogy lesz-e időm vagy energiám majd a munka mellett. Mert ugye ott a suli is, és nem szeretném ha romlana a teljesítményem – bólintok egyet válaszadás közben, ezzel is alátámasztva a szavaim. Szeretek futni, kitisztítja a fejemet, jó testmozgásnak is, állóképességet is növel, szóval tök hasznos. Mondjuk most, hogy végiggondolom rájövök, hogy igazából a munkába is jöhetek úgy, hogy lefutok ide a kastélyból. Hazafelé már nem biztos, hogy menni fog, de majd meglátjuk. – Általában nem a faluban szoktam amúgy, a kastély körül szoktam maradni.
Teszem még hozzá elmosolyodva. Nem kell attól tartani, hogy gyakran fogok fellökni gyanútlan járókelőket az utcán. Mire befejezem a kis történetem ismét megjelenik a pincér, leteszi elénk a két bögrét, meg a teázáshoz szükséges kellékeket, cukor, kanál, méz. Oké, még tejszínt is. Hm. Oké. Majd magunkra hagy minket ismét. Egy kevés cukrot szórok a sajátomba, ám mielőtt belekortyolnék egy icipicit hűtök a folyadékon. Csak ez után emelem a számhoz a bögrémet.
- A tanárnő mindig tudta, hogy tanítani szeretne? – érkezik a kérdésem a pohár pereme felett rápillantva a velem szemben ülőre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkov Szkilla
INAKTÍV


Phoenix
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2019. szeptember 30. 18:57 Ugrás a poszthoz

Dr. Wittner Erik Benjamin


El sem hiszem! Megkaptam a munkát! Természetesen igent mondtam az ajánlatra. És ahogy kimondtam ezt a bizonyos sorsdöntő igent - ami arra emlékeztetett, amit sok éve egy teljesen más szituáció végén mondtam ki - és ő rá is bólintott a gyomrom, ami eddig az aggodalomtól bukfencezett, most a boldogságtól hányt cigánykereket. Nagyon elégedett és büszke vagyok, de ez az arcomon csak egy, az eddigieknél jobban látható mosoly formájában jelenik csak meg. Nem volna jó azzal elrontanom az interjú végét, hogy átmegyek infantilis kurjongató tinibe, bár most legszívesebben tényleg felkiáltanék, hogy: Ez az! Megcsináltam! Wittner úr még mond néhány dolgot, amiket figyelmesen végighallgatok, majd elbúcsúzunk. Főnökömmel újra kezet fogunk, amit én ismét olyan röviden teszek meg, ahogyan csak a helyzet engedi. - Viszont látásra hétfőn! - búcsúzom el tőle, majd kilépek irodája ajtaján. Ahogy a nehéz fa nyílászáró becsukódik mögöttem akkorát sóhajtok, hogy talán még ő is hallja odabentről. Lassú, szinte hitetlen pillantásokkal nézek körül új munkahelyemen, hogy ezután komótos léptekkel de annál szorgosabban járó aggyal induljak el lakásom felé. Rengeteg a dolgom. El kell mennem egy orvosi szűrővizsgálatra. Ez a rutin ahogy a férfi nem sokkal ezelőtt fogalmazott. Emiatt kicsit aggódom, de remélem minden rendben lesz. Eddig a sorsom alakulása nem lehet panaszom. Bízom benne, hogy ez így is marad. Minden esetre a betevő megszerzése miatt már nem kell idegeskednem és ezért hálás vagyok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. szeptember 30. 19:06 Ugrás a poszthoz

Random kisasszony


- Ne haragudj, nem azért mondtam, csak… szóval ezen a helyen a normális lányokat olyan gyorsan elkapkodják, hogy időd sincs kimondani, hogy “helló”.
Ezzel pedig szerintem senki se vitatkozhat, mert valóban így van. Egyrészt, nagyon kevés lány van, akinek nincs valami szembetűnő defektje, az ilyen példányokat azonnal el is viszik, ami teljesen érthető. Én is, ha kikapnék egy ilyen példányt, lehet, hogy a pincében tartanám, nehogy valaki lecsapjon rá. És tarthat bárki morbidnak, mondjuk ki, a gondolatnak van alapja. Ráadásul, aki ismeri az elmúlt hónapok eseményeit, vagy akár az elmúlt évekét, csak bólogatna, hogy teljesen jogos a gondolat tőlem, hogy így cselekszem.
- Én is, mert komolyan mondom, hogy ilyen őszinte örömet se láttam mostanában senki arcán.
Sokminden megjelenik a fejemben, hogy mennyire bájos, mennyire gyermeki, mennyire ártatlan, mennyire szép és mennyire kívánatos. Szívem szerint a karjaimba zárnám, és óvnám őt a világtól, hogy mindig ilyen maradjon. Mindenféle szexualitástól mentesen, színtisztán azért, mert csodálatos. Igen, mint minden nő, ő is tetszik, de tudom, hogy nem kellene a magamfajtával kezdenie, mert én régen pont arra vágytam, ami ő, de jelenleg annyira nem vagyok egyben lelkileg, hogy nem tudnám elképzelni, hogy kezdjünk egymással. Mert ő sérülne. Én egy sérült ember vagyok, akivel ha most bárki kezd, csak sebeket ejt, karcolásokat. Nem szeretném bántani, érzem, hogy őt semmiképpen sem, és csak remélni merem, hogy bárkit is zár majd a szívébe, az is annyira fogja látni az értékeit, mint most én, és nem akarja majd őt bántani. Csak ne, simán csak ne bántsa meg, ne formálja át, ne akarja, hogy más legyen, mint aki. Mert most igazán csodálatos.
- Frank Arie Martin.
Fogom meg a kezét gyorsan és finoman, hogy ne sérüljön, ne érezze kényelmetlenül magát. Viszont az, hogy ide járt meglep, reméltem, hogy nem, és akkor tovább gondolkozunk, hogy hol találkozhattunk.
- Levita. A tizennégyesekkel. Leonie Rohr, Andretzky Kori, Keith Coltrane. És te?
Szeretem az évfolyamtársaimat, igazán jó évfolyam volt a miénk, összetartó, tele szerelmekkel, kalandokkal. Kiváló diákéveket tudhatunk mind magunk mögött. A neve is ismerős valahonnan, de nem tudom, hogy honnan. Talán tényleg az iskolából.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Varga Nóra
INAKTÍV


Főnixprefi
RPG hsz: 137
Összes hsz: 714
Írta: 2019. szeptember 30. 22:04 Ugrás a poszthoz

Dina
Egy szombat délelőtt

Dinát hallgatom, közben bólintok egyet. Ő és a rombadöntés összefonódott, de ezt szoktuk meg tőle. Aztán rámkacsint, én pedig egy halovány mosolyt engedek meg magamnak.
- Hát ha tudnád, hogy mennyire rámfért már ez.. - Sóhajtok, majd úszok kicsit és jön a versenyes ötletem. Elhelyezkedem kényelmesen, majd újra bólintok, és számolok.
- Egy... Kettő... Három! - mondom hangosan, majd elrúgom magam a faltól. Elég jól úszok, így gyorsúszásban közelítem meg a szemben lévő falat. Időm sincs nézni, hogy hol járok, csak suhanok a vízben. Mikor a kezemmel megérzem a falat, felbukkanok a víz alól és az arcom megtörölve nézem Dinát.
- Hú, ez jó kör volt. Figyelj... kérdezhetek valamit? - Rápillantok, majd veszek egy nagy levegőt és elmondom.
- Tudod nemcsak a rengeteg különfeladatom miatt van ilyen szörnyű kedvem mostanában. Szakítottunk Bencével és eléggé kész vagyok. Ezért jött jól a kérdésed, hogy ráérek-e. Mostanában nem tudom, hogy kinek mondhatnám el ezeket a dolgokat. De fogalmam sincs, miért vagy kedves velem, hisz prefiként párszor agybajt kaptam tőled és simán rádhívtam kedvenc apunkat. Szóval induljunk tiszta lappal?
Utoljára módosította:Varga Nóra, 2019. szeptember 30. 22:04
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lily
INAKTÍV


Lilyke, a vándor
RPG hsz: 40
Összes hsz: 58
Írta: 2019. október 2. 12:49 Ugrás a poszthoz

Vanessza

Türelmesen várom, amíg megveszi amit szeretne, és közben nézelődök. Egyelőre ráérek, a többiek úgyis csinálnak mást is a répás dolgokon kívül.
 Megjegyzésére kicsit elszégyellem magamat. Nem vagyok hibás, egyik manó sem hibás ebben, csak már megint azok az ösztönök még régebbről. Mikor nevet, azért én is elmosolyodok, és kérdésére már így bólintok.
 - Ennyire van szükségünk csak. Minden másból van még bőven.
 Szerencsére. Vajon mennyit tud ellebegtetni egy boszorkány? Nem vagyok annyira jártas a pálcamágiában, viszon megkérdezni inkább nem kérdezem meg.
- Kóstoltam, igen. Szerintem nagyon finom, kár, hogy nem jutok hozzá többször. - Nem panaszkodni szeretnék, a világért sem! Csak megjegyeztem valamit. Remélem nem veszi annak.
 Lassan elindulunk, én pedig késve, de felelek.
 - Persze, megkóstolhatjuk, de csak nagyon keveset. És például a szendvicseket nem lehet. - Ez így nekem megfelel. Eszem ágában sincsen panaszkodni az iskolára. Vagy ezt már mondtam?
 Miközben haladunk, valamiért nqgyon jó kedvem lesz, és füleimet kicsit elkezdem lengetni a lépéseim ritmusára.
 Egy könnyű, vidám napnak nézek elébe szerintem.
- Valójában engem csak ritkán engednek a tűzhely közelébe. Általában ide-oda viszek dolgokat. - Picit megvonom a vállamat, és megyek tovább.
- Maga szeret főzni? - Hogyha ez nem túl személyes, akkor nagyon boldog leszek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. október 2. 17:50 Ugrás a poszthoz

Team yellow 💛 Nara

Lelkesedés szalad végig rajtam neve hallatán, de megállom, hogy bármiféle megjegyzést tegyek rá, nem szeretnék tapintatlannak tűnni. Felcsillanó szemeim azonban vígan jelezhetik mennyire el vagyok ragadtatva vezetéknevétől, hiszen aawh, egyszerű és nagyszerű. Boldog. Boldogan elfogadnám én is, ha ha. Az izgatottságát kifejezetten aranyosnak találom, a jó hangulat pedig rám is átragad, az idegesség helyére fokozatosan izgatottság költözik.
Látom ahogy neki is meg kell küzdenie önuralmával a habos-babos süticsoda láttán, pedig ketten együtt már lenne esélyünk rá, hogy elraboljuk az édességet. Mondjuk én elterelném a figyelmet, Nara pedig a kavarodást kihasználva kikapná a nő kezéből a tányért, én hirtelen meggyógyulnék, és egy előre megbeszélt helyen találkoznánk. Mondjuk a kísértetkastélyban. Igen-igen, ott tuti senki nem keresne minket, szuper tervnek hangzik.

- Okés, menjünk - bólogatok serényen az ötletre, majd a lány mögött jobbra balra dülöngélve rugózok amíg szabad utat nem kapunk. Alig férek a bőrömbe, lábujjaimon tipegek próbálva türelmesnek látszani (nem sikerül) míg megkapjuk a belépési engedélyt. - Király - szakad ki belőlem egy félhangos kiáltás, mikor beengednek minket a cukrászda szentélyébe. Körbeforgok a világos helyiségben, miután Narát követve bemerészkedek. Hűhák és hók egymást követik, nagy izgalmamban egy lábast majdnem le is verek a pultról. Egy gyors körbepillantással megállapítom, hogy talán senki sem látta az itt dolgozók közül, így karjaimat szorosan hátam mögé fonom, vigyázzállásba merevedek, úgy bámulok a lányra. Ha engem figyel, cinkosan rákacsintok egyet, mintegy kérlelve, had legyen ez a mi kis titkunk. Nem igazán szeretnék azelőtt kipenderedni innen, hogy igazán belekezdenénk... Hattie közeledik felénk, és igyekszem nem túl feltűnően fújni ki a levegőt, amikor nem megdorgál (vagy rosszabb), csak egy receptet nyújt át nekünk. Átveszem, de úgy tartom, hogy Nara is láthassa, sőt igazából a felé eső sarokra rá is tud fogni, hogy ne remegjen a lap annyira, ő is el tudja olvasni.
- Hűhűhű, ez érdekesen hangzik - kezdek bele, picit belepirulva a lámpaláz és teljesítési kényszer furcsa elegyébe. - Boci szelet... Menni fog ez nekünk?
Persze a válasz igen, hogy is lehetne más, de egy kis egészséges önbizalomhiány sose árt (főleg nem nekem, még a végén elbízom magam).
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. október 2. 22:45
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 2. 20:17 Ugrás a poszthoz



Élvezettel nézem, ahogy a kérdés tovább őrlődik a fiúban. Nincs tapasztalatom a legilimenciában - még - de abban szinte biztos vagyok, hogy a "hogyan csinálhatta" kérdés minimum háromszor már átfutott a fejében. Egyszer biztos elárulom Andrej, esküszöm. Nem. Hirtelen meglepettségemet zabolázhatatlan nevetés váltja át mikor Andrej tippelés helyett fenyegetésbe kezd.
- Nem áll neked jól a fenyegető stílus drága barátom - reagálom le, a nevetéstől könnyes szemeimet törölgetve. - Abszolút nem. De majd belejössz. Bízom benned - veregetem meg a vállát. Fontos dolog ám, hogy megfélemlíthetetlennek és szigorúnak találjanak az emberek ha prefektus vagy. Szerintem. Mindenesetre ráfér egy kis gyakorlás a srácra.
Ha már felmerült a legilimencia, megpillantok egy kötetet aminek gerincén többek között ez a szó is szerepel. Kihúzom, hogy jobban szemügyre vegyem figyelmem új középpontját. Elméletileg csupa elméleti cucc van benne az alapoktól így hát nincs ellenemre letenni érte két-három galleont az asztalra. Hasznos olvasmány lehet a tanévvégi szünet alatt, különösen, ha jövőre gyakorlati szinten is tanulni fogom a dolgot.
- Hát ami azt illeti - nézek rá pimaszul, a szememet rebesgetve, mint valami elsős lány, akit éppen randira hívnak. Abszolút nincs ellenemre a saját kézzel kifacsart narancslé ötlete, a Houdini megnevezés végképp.
- Nem amúgy, csak ugratlak - kacsintok vissza. - Megteszi a cukrászda is, legalább megeszünk mellé valamit. Ami azt illeti szabad vagyok szinte minden nap a szünetig.
- Már egész gyerekkorom óta érdekel a bűvészet, meg a szerencsejátékok. Szám szerint körülbelül olyan négy, vagy öt éves koromban kezdődött minden - felelem miközben lassan a pulthoz érünk, hogy fizethessünk az újonnan akasztott könyveinkért, már ha Andrej is talált magának valamit ami leköti.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. október 2. 20:27 Ugrás a poszthoz

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤


Legalább nevet, ez már egy jó jel? Beszélni tud, ennyi. Az, hogy mi tódul kifele, már más dolog. Ezek szerint vicces, ez megmaradt. Valami olyasmi volt annak idején, a vicces figura. Laza.
- Ja. Teszek hát, meg mert belém beszélték, hogy ezt akkor is innom kell, ha a világnak épp vége. Lehetne tenni, de olyan mélyre sosem mentem. Ha megveszek, majd kilőnek – von vállat, nem tudja befolyásolni, hogy ha a szar el akarja tényleg érni, ő biztos kiússzon. Nem tud többet, ebben igaza van, talán kicsit egyet is ért és lehet ez volt a mai nap célja, semmi több. Aztán talán több is, de még szűken lát és közelre, egyszer talán, amikor a hűs hajnalon a fűben ücsörög, lehet akkor jön majd meg az esze és rágja át idegenek szavait, ha elméjéről lemászik a köd. Mókás lesz. Ahogy az is, ahogy tekintetével követi ő is a füstöt és most már ketten bámulják azt a gömböt odafent. Ez még mókásabb, csak hangot nem ad neki. Egy pillanatra érez kényszert, hogy belenyomja az ujját, de aztán elveti. Ki tudja, mennyire árasztaná el a helyet a füsttel meg na, már nincs abban a korban.
- Beszéljen belőled a próféta – szakad el a látványosságtól kicsit késve, így csak állát nézheti egy ideig, majd végül arcát is, amelyen nem ütközik ki semmi harag, annyira nem szállt el. Jó, aztán nem is a legjobb, kicsit élces és recsegős a hangulat csak, emberi. Aztán szemeit forgatja, persze, hogy nem kér belőle, miért is kérne, senki csak csupán, egy vonás az életben, amelyből vagy kikopik vagy nem, senkinek nem kötelezi, hogy egy hét múlva akár felismerje és ez mindig is így volt. Aki menni akar, annak ott a kabát, mégis, csak vállát vonja meg apró mozdulattal, nem ezen fog most aztán vitatkozni.
- Azt csinálom, tanulom – bár kissé szárazabban sikerült közölnie, mint akarta. Tanulja már egy ideje és mégis újra és újra keserű, nem lesz attól jobb, hogy már olyan, mint a levegővétel. Aztán ő is elmosolyodik végül – Az már szar ezzel együtt egy ideje, oda se neki – már nem akarja megfojtani, ez határozott fejlődés is lehet akár, még ha nehezebben is megy, mint illene. Igazából talán az az egészben a fura, hogy valaki végre kimond egy véleményt, amely nem a lelke megnyugtatására való, hanem inkább egy olyan hideg zuhany, amely felrázza a rémálomvilágból. Ezért nem tudja hova tenni és kezelni, vagy épp köszönömöt rebegni és felnyílt szemmel távozni, leülni meditálni és minden egyéb. Nincs vattacukor lelke, hogy ne történhessen meg ilyen, nem fog sírni vagy épp őrjöngeni, de hazudna, ha valaha nem volt így. A kellemetlen időszak emléke rázza ki, hideglelés, majd el is röppen, mint a csikk maradéka. Koncentrál inkább arra, amit mond, szemöldöke lágyan emelkedik meg.
- Elaltatják? - érdekesen hangzik, meg persze az is, hogy küzdött érte. - De miért? Veszélyes vagy vagy mi a fenét látnak? - nem érti, vagyis csak sejtése halovány erről, bár aztán nem is köteles belemennie. Nem lesz ő lelki tanácsadó, de tény, ha dolgozott érte, rossz lenne elengedni.
- Az én kínom gondolom nem lehet altatni – mormog inkább magának, ismeri a tényállást, amelyet az ital mellett a fejébe vertek. Ehh. Talán majd egyszer.
- Na erre már rájöttem – ezt már könnyebben mondja persze, nem lecseszés, a mese már rég nem itt kezdődik és tart. Mégis olyan. Neki mindig is az lesz. - Nem tudok? Ha mondjuk otthon a kis kotyogósban is le tudom már főzni a bájitalt se engednek el? - ez mondjuk most jobban zavarja, mint bármi, mert hát ő ezért gürizik, munkálkodik. És akkor most ez is az igazság pofonja lesz? Ó komolyan... ma vett volna ki inkább szabadságot.
- Nem maradok ebben a gedvás faluban életem végéig – tiltakozik is, nem neki való ez, túl nyugodt, rosszabb, mint a kis világvége helyei. Nem, onnan el kellett jönni, szép volt, de ha már mennie kellett... Aztán rájön, hogy fogalma sincs igazából, mit akart. De ezt már nem mondja ki hangosan, örül is annak, hogy másra terelődik a szó.
- Lehet tudom, olvastam elég vacakot, de egy nagy massza az egész, hadd ne kelljen itt órákig agyalnom a válaszon – amúgy is, a varázslás részével még annyira sem, úgyse érinti. Így mint a kisdiák, úgy figyel a jelekre, a dolgokra és világosodik meg.
- Áhh! Vágom, mint az az Avataros mese – bólogat. Kulturált ő, csak másképp. - Van, amire nem akarok emlékezni. A többi lényegtelen, szóval marad ez... - a jelen. Kelletlen nyúl a pizzaszelet után és harap bele, mint a durcás gyerek, aki nem ezt akarta enni, de amúgy éhes, tehát, eszik. Egy intéssel köszöni meg a pincérnek, mivel tele szájjal nem illik és a fele hamar el is tűnik a szeletnek.
- Egyél te is – nem utasítás, inkább gesztus.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. október 2. 21:46 Ugrás a poszthoz

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Nincs semmi gond a véletlenekkel és azért most így egy kisdiákot látva nem annyira tűnik ufónak az sem, hogy nekik minden természetes, amely e helyet jellemzi. Talán rosszabbra számított, talán neki is feltűnnek majd, hogy mennyi olyan dolog lesz majd itt, ami neki is ismerős és majd úgy beszélhet róla, hogy minden szava értelmes és biztos. Nem tudhatja, sejti csupán, minél tovább lesz az iskola falai között, annál jobban kiderül majd: menni vagy maradni. Ez lesz a nagy lépés, nem a falu, ott elbújhat a lakásba, de a sok egy helyre pakolt ember között majd megismerheti ismét a pezsgést. Rázza a hideg is emiatt, annyira idegen és be kell vallania, félelmetes is ez az egész, hogy nem tudja eldönteni jó vagy rossz alkalom, hogy kompatibilis-e. Mély levegőt kell majd vennie, az idő fogy és fogy a dátum közeleg. Akaratlan kúszik agyába más szavai, ez már az élete része. És valahol mélyen szomorú, amit érdeklődő arca nem mutat. Ez nem ő, mintha meghasadt volna és lenne egy fiatal felnőtt, akinek mágiáról kell tanulnia, miközben bestia lakik benne és van önmaga, aki szorong ettől és aki ember, varázstalan és a Csodák Palotájában akarja elhinni a lebegés és más mágia mögötti optikai csalódást. Ennek kell találkoznia, ezeknek a feleknek és majd ha egy lesz, győzött. Addig viszont...
- Tizennégy... - ismétli, mintha ő maga sosem lett volna annyi, vagy csak olyan régen, hogy arra már csak poros könyvek emlékeznek. - Én huszonhat. Jól hallod – kicsit meg is vakarja a tarkóját. Ez már több infó és több kérdés alapja, mint kellene. Lehet le kéne tagadnia legalább hatot és akkor hihető, hogy ő most itt mi a francot akar itt pontosan. Így meg sokkal szánalmasabb, mint aki annyit bukott, hogy már kegyelemből rúgták be valamelyik helyre és boldoguljon. Ehh. Vagy csak realizálja, hogy repül az idő.
- Valami olyasmi, igen. Mint a goth-ok, mármint olyan puccparádé, de volt ott minden, sokszor baj a fejben inkább. Inkább volt divat, mint mondjuk tényleges stílus – és akkor az egyéb hülyeségeket kihagyja, nem azért, mert kicsi, hanem mert annyira abszurd, hogy mindig is viszolygott tőle. Akár a kacsaszájas képektől, meg ilyenektől.
Egy ideig csak néz rá, amint kimondja, baromi tehetséges, mintha tényleg csoda lenne. Kedve lenne nevetni, aztán sírni, aztán mindkettőt hisztérikusan művelni. De csak megrázza a fejét.
- Nem, nem, nem – és akkor megint a valóság. - Más miatt vagyok itt, nem vagyok tehetséges. Én... most tettem le az alapvizsgát úgymond, ha klappol, akkor megyek az iskolába. De nem, nem tehetség... - kelletlen kimondani, aztán majd kapcsol egyszer, elvégre karján ül pár árulkodó jel, de jó hülye is, nem mindenki véli a karcolásokat egyből átokhegnek. Mindegy is. Azért mégis enged egy szomorú mosolyt.
- A szüleim vasutasok. Apa vonatokat vezet, anya a pénztári részt vezeti, ilyen irodai munka. A húgom pedig irányít. Igazából csak én lógok ki a sorból, mert nem mentem ilyen iskolába. Mérnök akartam lenni, de aztán az nem sikerült és elkezdtem a tanári képzést helyette. Ezek pesti iskolák voltak, csak ki kellett iratkoznom onnan és egy ideig sehol sem. Magánképzésben és magamtól kezdtem el azt, amit ti tanultok alapnak és ja, elértünk a jelenhez – magyarázza kicsit lólépésben, de nem is várja el, hogy tudja, mit takar a gépészmérnök, vagy épp bármi mást. De ha kérdez, szívesen magyaráz. Tessék, ragadt rá valami a tanáriból.
- Mug... ööö várj. Muglik, ugye? Így hívjátok? - szúrja közbe, itt ez úgy néz ki általános szó. Meg kell szoknia, hogy nem ember és ember. Apró nevetés szakad ki belőle közben, mert baromi aranyos, ahogy bakiz. Még neki is. - Nem nevetés óra, testnevelés. Lényegében mozgást takar, tehát egy olyan óra, ahol hát... változó. Van ahol úszni vittek, vagy valamilyen sportot erőltettek, vagy csak tornagyakorlatokat, és a többi. A futás is benne volt, kislabdadobás, távolugrás, minden olyan vacak, amit nagyon kevesen szeretnek, de elvileg jó nekünk mégis. Mármint vicces felmászni egy kötélre, de nem akkor ha közben ott a tériszony, meg ilyenek. Sok dolgot kellett, lehetett ott csinálni, a lényeg a mozgás. Itt nincs ilyen egyáltalán?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. október 3. 10:54 Ugrás a poszthoz


| |       


Kicsit ejti egyelőre ezt a Bonnie-s témát. Nem mintha kevésbé érdekelné, csupán nem tud itt ragadni örök időkre, limitált az ideje. És úgy érzi, ezt már sikerült kivesézni.
- Ms. Africa? - most rajta volt a sor, hogy visszakérdezzen, majd kuncogjon. Idejét sem tudta, mikor kuncogott utoljára. - Bár a diákoktól is hallottam hasonló becenevet, csak nem tudtam, hogy rá gondolnak. Remélem nem veszi sértésnek - nézett oldalra egy pillanatra. Nem így ismerte meg Winnie-t, de hát ki tudja. Mostanában amúgy is érzékeny, igyekszik mindenre odafigyelni. Azt pedig minden vendéglátós tudja, hogy a jó dolgozó majdnem egyenlő a jó bevétellel.
- Ühüm - bólogatott, és nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. - Eleinte furcsa érzés volt, most meg imádom. Bár amikor este neki boxolni van kedve, én pedig aludnék, szeretek elbeszélgetni vele. Vannak azért határok - ismerte be. Sok helyen olvasta, hogy nem szabad lekicsinylően kezelni a babákat, mert akkor nem lesznek olyan értelmesek. Ellie így is, úgy is szeretni fogja, de ha már lehet, szeretné kihozni a legjobb oldalát a picinek.
- Tanfolyam? - azonnal felcsillant a szeme. - Lehet akkor majd elküldöm hozzád a bátyámat. Chris amúgy is szokott otthon néha főzni, de ha még sütne is... - nem fejezte be, helyette csak sejtelmesen mosolygott. Isteni lenne, ha lenne egy külön bejáratú cukrásza otthon.
Az órára pillantott, mire kicsit elszomorodott. Ideje volt indulni, megígérte a kaszinósoknak, hogy a most induló krupié képzésre be fog nézni.
- Hát, köszönöm a sütit, tényleg isteni volt - még a kezeivel is imitálta, hogy mennyire volt finom. - De most mennem kell a kaszinóba, az élet sosem áll meg. Majd jövök még azért.
Az utóbbi időben ez volt a legkönnyebben betartható ígéret, amit szívesen meg is fogad.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. október 3. 14:48 Ugrás a poszthoz

Szexi olasz kujon - komolyanitt? - stiló - amúgymeg

- Örülnék én, de csalj meg egy szebb nevű nővel légy szíves - forgatom meg szemeimet elég látványosan. Hogyha már megcsal, akkor ne egy Esmeraldával, mert falnak megyek. Ki váltana le egy Opheliát, egy Esmeraldára, főleg, hogy egyik Esmi sem lehet szebb nálam. Ez köztudott tény, nem kell túlzásba esni, tudom én, de akkor is értékelném a gesztust. - Mondjuk egy Lorával - ráncolom össze szemöldökömet pár pillanatra, szemeimet is összehúzom, hogy a hatalmas koncentrálásokba mondogassam magamban a Nico és a Lora nevet folyamatosan. Igen, tetszik, Lorával megcsalhat, bárki is legyen az, de majd kitaláljuk, mert ugye a szakítás rész rajtam múlik leginkább. Annyi a szerencsém, hogy Jason még nem tűnt fel a színen, így talán megúszom azt, hogy el legyen terelve a figyelmem.
- Rendben - bólintok egy aprót felé, lábaimat keresztbe vetem, mielőtt folytatnám. - Szerintem ez elég ok lesz arra, hogy leszálljanak a témáról - mutatom végig magamon nem diszkréten, majd a mozdulat végén halkan felnevetek, kezeimet ölembe ejtem. Tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki, és szoktam is vele poénkodni, na de ezen is van a hangsúly; poén. Soha nem voltam egoista, és nem mondanám, hogy nagyra vagyok magammal, lenéző meg végképp nem voltam, hiszen nem is volt mire annak lennem. Ezek nagyon jó poénok, ha olyannak mondod, aki érti a viccet, és nem hiszi el rólad, hogy egy egomán picsa vagy, aki csak magával foglalkozik. És Nico pontosan ezen emberek közé tartozik.
Mutatóujjam álla alá kerül, és a csók végére legalább ő is észhez tér, viszonozza azt és nem is rosszul. Hát ha így állunk, akkor nem is lesz olyan nehéz elhitetni az emberekkel, hogy együtt vagyunk, és mégis milyen hiperszupermega boldogok is vagyunk mellé. Legboldogabb párkapcsolat evör. Gondolataimba merülve érzem meg az újabb csókot Nicotól, reagálni sincs időm előbbi mondatára, mert ajkaink ismét eggyé válnak, nyelveink rögtön táncot járnak, miközben ujjai tincseim között szánkáznak. Jobb kezem automatikusan mozdul, hogy tarkójára csúsztathassam tenyeremet, annak érdekében, hogy közelebb vonhassam magamhoz. Kipirultan válok el tőle csak egyetlen egy pillanat erejéig.
- Jól megy a diszkréció - motyogom ajkaiba, még egy mosolyra is van időm, mielőtt ismét magamhoz húznám és úgy folytatnám, mintha abba sem hagytuk volna. Ha ez egy álbarátnő dolga, akkor eddig nagyon jó vagyok benne, és nem is olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 115
Összes hsz: 173
Írta: 2019. október 3. 17:01 Ugrás a poszthoz

Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls


- Neked volt - vonom meg vállaimat mosolyogva. Csak felsandítani merek rá, azért mert ügyesen reagáltam, még nem lettem bátrabb a kérdéssel kapcsolatban, főleg, hogy elég kényes témát érintettünk. Egy faluban nem kellene meglepődnöm azon, hogy ennyire hamar "elkapkodják" a normálisabb lányokat, mégis meg vagyok. Egy azért, mert ezt ilyen nyíltan közli, és kettő, mert ezek szerint én is normálisnak minősülök, ami igen jól esik a lelkemnek, valamint három az előttem álló férfi nőtlen. A harmadikat azért ilyen nehéz elhinnem, mert, aki ilyen kedves az mégis hogy lehet egyedül? Virágot osztogat egy tér közepén, mindenféle ok nélkül, és ha van is oka, akkor sem kell tudnom róla.
- Ezt örömmel hallom - szorongatom a csokrot kezemben. - És azt is, hogy feldobtalak - mosolyodom el halványan. A rózsa illata tölti meg tüdőmet minden lélegzetvételnél. Nem is volt olyan rossz döntés kijönni sétálni egyet, bármennyire is ijesztő és zavarba ejtő volt a helyzet az elején, mostanra kellemes csevejjé alakult az egész, amit nem is bánok. Erre van most szükségem, társaságra. Talán nem is kívánhatnék magamnak jobbat, mint az előttem álló, aki nem erőltet semmit, bocsánatot kér, ha úgy van, udvarias, és mérhetetlenül aranyos. Komolyan. Borzasztóan cuki. Nem is értem, hogy az itteni nők esetleg vakok? Első benyomásra ebben a férfiban minden meg van, ami egy nőnek kellhet az életében.
A névre, mintha megmozdulna valami agyamban, de rögtön tovább is illan, esélyem sincs megfogni és tovább csűrni-csavarni, hogy vajon miért olyan ismerős. Egészen addig tart ez az állapot, amíg nem folytatja, és a nevek, amiket felsorol, nekem is éppoly ismerősek, mint ahogy ezek szerint neki.
- Navine, tizennégy - engedem el melegséget áraszót kezét a kézfogás után, majd orr ráncolva emelem rá pillantásomat és egy halvány mosollyal tekintek fel rá. - Nincs kedved átjönni egy kávéra, esetleg teára? Szeretném ezeket vízbe tenni, mielőtt a kezeim között halnak meg, amíg el tudom őket ültetni - emelem meg kissé a csokrot felé, hogy egyértelmű legyen. Nem szívesen szakítanám meg a beszélgetést, és jobb nem jutott eszembe, minthogy átugorjon pár órácskára, így legalább a beszélgetést sem kell megszakítanunk, de lehet... - Nem muszáj, csak gondoltam... - ahogy bele kezdek a magyarázkodásba, úgy hagyom abba rögtön is azt, alsó ajkamra ráharapva. Ennél kellemetlenebb úgysem lehet, csak csendben lesütöm tekintetemet, hogy ismét a macskaköveket számolgassam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. október 4. 21:15 Ugrás a poszthoz

Rémi


Időről időre meg kell szöknöm.
Ez azt hiszem egy betegség, olyan, mint a kleptománia, csak én nem elcsenek dolgokat, hanem magamat rabolom el másoktól. Egy adott pillanatban kilépek életem addigi szakaszából, és új útra indulok. Muszáj máshol, máshogy folytatnom.
Első komolyabb távozásom tizenkét évesen volt, mikor egy rövid időre feladtam a küzdelmet, mikor nem hajtott tovább semmi, mikor visszarúgtam a pöttyös labdát. Erre vágytam, hogy legyen egy kapcsolat a testvéremmel, hogy összekössön minket valami. Egy pöttyös labda, ennyi jutott, mégis, emlékszem, boldogan haltam meg.
Tizenhat évesen újra megtettem, egy éjjel kiszöktem a házból, a védelemből, és mentem, nem kímélve magam, amíg csak rá nem leltem Denisre. Beszéltem vele, és azon az éjjelen a halál újra átlépte a küszöböt. Nem bántam meg, hogy elszöktem, nem bántam, hogy tudva, anya végigzokogja a nappalokat és az éjjeleket, míg csak halálom hírét nem tudja meg, mentem. Látnom, érintenem, hallanom kellett őt. A fiút, akiért éveket éltem még.
Tizenhét évesen, kipirult arccal másztam le az emeletről, hogy elszökjek, hogy megismerjem, milyen az, amikor valaki randevúzik. Nem gondoltam arra, hogy egy haldokló fejében lévő kívánságot teljesíti egy legilimentor, pusztán csak éreztem, hogy boldog vagyok, hogy erre vágyom.
Újra megtettem, elszöktem. Nem messze, csak ide, a csónakházhoz, ahol megannyi történetem kezdetét vette. Emlékszem mindenre, ami itt indult, és tudom, hogy a Bogolyfalva feletti csillagos ég itt a legcsodálatosabb. Egy kockás pokrócon fekszem, némán, egy másik pokrócba csavarva, alaposan felöltözve, kapucniban, mint egy óriási kupac krumpli, és hallgatom az engem körülölelő csendet. Ahogy csak két csónak ring a békés vízen, ahogy a nád lassan sustorog. Elszöktem otthonról, el a melegből, el a biztonságból ide. A csillagokért, a csendért, az elmémben keletkezett káosz rendezéséért. Sokszor nem kell beszélnünk, hogy mindent megéljünk, mindent elmondjunk.
A kedvenc versemet Keats írta, többen fordították magyarra, nekem mind Szabó Lőrinc, mind Baranyi Ferenc megközelítése tetszik. Mind a kettőben közel érzem magamhoz a sorokat. Az én versem. Melyet magam elé suttogok egyre csak a csillagokat nézve.
- Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok, s nem gyűjti majd be termését agyam, s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot - feltornyozott könyvhalmokban magam; s mikor eszembe villan, hogy a sors varázskeze már nem soká segít lefesteni nekem a csillagos mennybolt regényes, nagy jelképeit; s mikor felrémlik, hogy többé talán nem látlak már, te illanó csoda, s bűverejét nem sugározza rám egy mondhatatlan érzés - akkor a világ partján megállok s figyelem, mint süllyed el a hírnév, szerelem.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2019. október 4. 21:18
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Moon Jang Geum
INAKTÍV



RPG hsz: 41
Összes hsz: 349
Írta: 2019. október 4. 21:42 Ugrás a poszthoz

Laura
Én

Jó látni, hogy komolyan veszi a tanulmányait, bár tudom, hogy én diákként ugyanezt mondtam volna ha egy tanárom kérdezi, attól függetlenül hogy így volt-e vagy sem.
- Óh, te is diákmunkát vállalsz? - nézek fel rá, miközben székemmel igyekszem kicsit közelebb ficeregni az asztalhoz, hogy kényelmesen le tudjam támasztani rá a könyökömet. A manővert akadályozza az asztal lába, de mikor rájövök ki a ludas már könnyedén módosítok. Mikor végre kényelmesen elhelyezkedek, abbahagyom a mocorgást. Közbeszólásom után intek neki, hogy bocsánat érte, és nyugodtan folytassa csak, nem akartam megzavarni. Meg is teszi, talán nem bántja nagyon a kis kérdésem. Nem megy nekem ma ez a multitasking, egyszerre leülni rendesen, és odafigyelni mikor szóljak bele a beszélgetésbe? Talán majd legközelebb.
- A puha talajon egyébként is kellemesebb futni gondolom, mint itt a kemény macskaköveken - biccentek megértően. Persze a kellemes erdei környezet is sokkal barátságosabb mint egy embertömeg, de ezt nem teszem hozzá, nehogy felidézze a kis koccanást, amit valószínűleg mindketten szeretnénk elfelejteni. Kicsit hátrébb dőlök ahogy megkapjuk amit kértünk, helyet adva a pincérnek. Megkönnyebbülten szívom be az előttem gőzölgő csészéből felcsapó illatot, majd Laura kezét kikerülve a mézért nyúlok. Lassan kezdem elkeverni a teámban, a halk, ritmusos kis csilingelés zene füleimnek. A fémkanál lassan kezd felmelegedni ahogy egyre tovább marad az italban, így picit ki-kiemelem, a teámra pedig néha fújok egyet-egyet. Nem szólok semmit amikor a lány szájához emeli a saját bögréjét, bár magamban meglepetten nyugtázom, hogy jól bírhatja a meleget.
Kérdésére először csak egy kis csenddel tudok válaszolni, nagyon lassan kezd el elbillenni fejem előbb az egyik, majd a másik irányba.
- Nem, azt hiszem még most sem tudom pontosan miért lettem az - mondom ki az őszintét bátortalanul. Gyerekként... Igen, gyerekként még volt hogy erről álmodoztam, hogy majd én is tanítónéni leszek és segítek a többieknek, hogy sokat tanulhassanak. Foglalkoztam Junnal is, amikor... Nem, ebbe most nem kellene belegondolni. - De nem bánom - teszem végül hozzá nyomatékosan, hiszen ez az egy biztos, egyelőre élvezem amit csinálok.
- Hol dolgozol? - térek vissza arra a kérdésre amit végül nem tettem fel neki korábban, inkább engedtem hogy befejezze amit mondani szeretne. Persze ahol egy kérdés van ott több is, de nem szeretném lerohanni a miértekkel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2019. október 4. 22:10 Ugrás a poszthoz

Andretzky Korinna

Még másodévben kért meg Lovászi Lara, hogy vigyek verset a naptárjukhoz. Igen, azóta két év eltelt, de a versek csak szaporodtak, és úgy gondolták a szerkesztőségnél, hogy tesznek mégegy próbát, vagyis kérnek még pár verset.

Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok, mint az első ilyennél. Ez nem jelenti azt, hogy nem töltöttem órákat a vers kikeresésével, és azt sem, hogy nem aggódok amiatt, hogy megsértem valahogy a munkatársat, akit Lovászi Lara küldött a versekért. Egyszerűen azt jelenti, hogy nem félek annyira a beszédtől, hiszen akkor talán még kevésbé voltam oda az emberi társaságért. Vagy fordítva? Nemtudom most eldönteni.
 Közben lassan lépkedek, kezemben a versekkel, és oda is érek ahhoz a padhoz, amin pár éve nyújtottam át remegő kézzel költeményeimet.
- Szép napot! - köszönök udvariasan a padon ülőre, és kezet nyújtok.
- Angelica vagyok a versekkel. - mondom, és elmosolyodok.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2019. október 17. 19:48
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. október 4. 22:32 Ugrás a poszthoz

Cameron
&

Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Velem nem ez volt a helyzet, már évek óta jobb szerettem, ha ilyenkor egy kicsit magamba szállhatok, elgondolkodhatok az életemen, a tényen, hogy egyszer majd kezdenem kell magammal valamit. A lényeg az, a szájtépésen túl, hogy én igenis szeretek egyedül lenni, jobb mint olyanokkal, akiknek csalódás vagy.
Szóval most is az órák után szépen lesétáltam a faluba, a Pillangó-varászba, mert itt anno nagyon finom volt az étel és a tea is. Leültem az egyik kétszemélyes asztalhoz, majd az étlap átható böngészése után arra jutottam, hogy grillezett csirkemellet szeretnék párolt zöldségekkel és fűszervajjal.
El is kényelmesedtem az asztalomnál, az ásványvizemet kortyolgatva csendesen, kb olyan harminc perc volt, mire meghozták az ételemet, addig mélyen a jegyzeteimbe bújva foglaltam el magam. Aztán letették elém a tányérat, csak azzal az volt a gond, hogy nem zöldség volt, csirkét meg szerintem életében nem is látott! Kissé tanácstalanul pillantottam körbe. Ilyenkor mi van? Mi a protokoll a nem jól kihozott ételre?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Edith Ixchel Payne
INAKTÍV


Bohóchalacska
RPG hsz: 99
Összes hsz: 277
Írta: 2019. október 4. 22:44 Ugrás a poszthoz

Laura
Én

Törökülésbe húzott lábaim lassan kezdenek hangyásodni, ahogy a víz mellé terített pokrócon ücsörgünk már ki tudja mióta. Nem ott vagyunk, ahol azon az éjjelen társamul szegődött az elemi mágia, a stégtől pont ellentétes irányba indultunk el mikor leértünk a tópartra. Az, hogy ez szándékos volt bármelyikünk akár én akár Laura részéről, nem tudnám megmondani, lábaim automatikusan vezettek erre. Próbálom megfigyelni a különbségeket régen és most között, ám ez korántsem megy olyan egyszerűen mint gondoltam volna. Nem látom élesen, hogy most mi vonz, mi hajt előre, nem tudom hogy akkor is így vágynék-e be a vízbe ha nem vált volna máshogyan is az életem részévé. Ha a tankönyvi választ keressük, persze, jobban vonz, biztosan. De igazából nem értem még hogyan működik, nem ismertem ki se magam, se azt, hogy mire vagyok képes, így csak zavartan húzom fel lábaimat, és cserélem meg őket egymáson.
- Mit kéne éreznem? - kérdezem bizonytalanul a mellettem ülőt, hátha van valamilyen tippje számomra. Eredetileg csak beszélgetni indultunk el, aztán hogy-hogy nem kikötöttünk a tónál, bár ezen csodálkoznom kéne? Ezt sem tudom megítélni, az elemeink miatt lenne? Elcsevegtünk mindenféléről, ki mit csinált a szünetben, hogy vagyunk, ezeken már túlestünk. Pár pillanattal ezelőtt még épp a kedvenc zenéinket sorolgattuk egymás után vidáman, de aztán tekintetem a vízre siklott, sokadjára, és egy cettintés alatt ragadott magával a helyzetben addig csak rejtve meglapuló komolyság. Talán nem olyan nagy titok, hogy a napok legnagyobb részében elég elveszett vagyok, engedem hogy sodorjon előre az élet, mint holmi uszadékfát a hegyi patak. Nincs ez másképp ezzel az egész új elemi mágia dologgal sem, azonban most fennakadtam valamin, és kéne egy bátor hullám, ami továbbsodor, kibillent a pillanatból.
Enyhén előredőlök, ujjaim lazán végigsimítanak a vízfelszínen, de hiába tudom elméletben mit kéne tapasztalnom, valahogy félek komolyan megpróbálni bármit is. Mi van ha mégsem sikerül? Vagy ha valamit rosszul csinálok?
Élvezem ahogy a víz anyagtalanul átszűrődik kinyújtott ujjaim között, halkan elmotyogott kérdésem pedig csupán félig költői - reménykedek benne, hátha történik valami ami segíthet, hogy ne legyek ennyire... Ennyire bizonytalan.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 5. 02:45 Ugrás a poszthoz



Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Én mindig is tudtam, hogy nem vagyok különleges, persze, hogy kerestem a társaságot még az asztalnál is. Amúgy is pont az a személy vagyok, akit pár óra magány is úgy le tud hozni az életről, hogy képes lesz saját magát okozni az életében valaha felmerült összes problémáiért. Még ha soha nem is voltak. Tudjátok hogy megy ez. Tinik.
Ironikus, hogy ma pont egyedül császkálok a faluban tanítás után. Engedéllyel, esküszöm. Egy könyvesboltba látogattam le, mert most érkezett meg egy kötet amit hetekkel ezelőtt rendeltem meg, és ideje volt, hogy átvegyem. Nehéz volt hozzájutni, limitált kiadás. Nem várhattam hétvégéig. Még mielőtt visszatértem volna a kastélyba beültem egy vendéglőbe bedobni valamit. Túl éhes voltam, hogy kibírjam a nagyteremig, szóval meg kellett, hogy barátkozzak a magányos étkezés gondolatával. Valamit valamiért ugyebár.
Egy nagy adag bolognai spagettit rendeltem extra paradicsomos öntettel. Míg vártam, az ablakon kifelé bámulva játszottam egy pakli francia kártyával. Csak a szokásos Cameron. Körülbelül fél órával később jelenik meg az asztalomnál a felszolgálóm, szemem sarkából látom, hogy elhelyez valamit az asztalomon, jó étvágyat kíván, én pedig elmotyogok egy köszönömöt. Túlságosan el vagyok foglalva egy az utcán egymással üvöltöző párral, hogy odafigyeljek a pincérlányra. Bunkóság, tudom. Mire feleszmélek, őt már sehol nem látom, magam elé nézve pedig a spagettimet sem. Valaki más tányérját viszont igen. Túl sok zöldség szerepel rajta, hogy húsos kajának lehessen akár csak csúfolni is, nem hiszem, hogy ennyire el lehetne rontani egy egyszerű bolognait. Tanácstalanul nézek körbe, s meg is látok egy viszonylag fiatal lányt, ki legalább annyira néz ki elveszettnek, mint én.
- Teljesen véletlen nem kívánnál meg egy fél-vega fogást? - Kérdem barátságosan, széles mosollyal tőle, mikor az asztala elé érek a tányérral a kezemben, és csak úgy kérdés nélkül lehuppanok a vele szembelevő székre. - Teljesen ingyen adnám ám. Esetleg cserélném - utalok az előtte lévő spagettire, ami haljak meg pont úgy néz ki, mint amit a fél órával ezelőtti énem rendelne. Igen, elég valószínű, hogy összekeverték a rendelésünket.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. október 5. 20:03 Ugrás a poszthoz

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo



Gyorsan és hatékonyan törlöm le az asztalt, amitől épp az imént távozott pár minisztériumi boszorkány. Közben persze folyamatosan szemmel tartom a helyiséget, figyelek, hátha a bent falatozóknak szükségük lenne valamire. Most már eléggé nagy a pangás, csupán két asztalnál ülnek. Szinte hallom, ahogy a konyhában fellélegeznek a kollegák, eléggé húzós volt eddig a nap, főleg amikor egy rakás gyerek szabadult be, születésnapot ünnepelni. Persze tudtunk róla előre, de úgy tűnik, hogy teljesen még sem lehet erre felkészülni. Picit el is fáradtam, jól esne már leülni, de hamarosan végzek a műszakommal, addig meg már kibírom.
Még mindig furcsa, amikor munkába indulok, amikor átöltözöm a felszolgálós uniformisomba és hajamat kontyba csavarom. A pörgést, az illatokat, a hangulatot, a mindenhol domináló szemkápráztatóan sárga színt már megszoktam, a kollegákkal nagyon jól kijövök szerencsére, és bármilyen tömeg is legyen mégsem volt még egyetlen egy érintkezéses baleset sem.
Időnként lopva az ajtó felé pillantok, na nem a szabadulási lehetőséget keresve, és nem is azt nézve, hogy vajon esik-e kinn vagy sem – mellesleg vagy sem, gyönyörű őszi napsütéses napunk van - , sőt még azt sem, hogy esetleg az utcán járkálók közül vajon kik térnek be hozzánk. Néha játszunk ilyet, találgatunk, amikor végképp üres a hely. Azért nézegetek ki, hátha meglátom Thomast. Randit beszéltünk meg mára, és most már bármelyik percben itt lehet. Jaj, már nagyon várom! És picit izgulok is, hogy vajon tetszeni fog-e neki minden. Annyi minden van a fejemben, rengeteg elképzelés, mesélnivaló. Mondtam már, hogy nagyon várom?
Befejezem az asztal letakarítását, visszaviszem a kis takarítószeres kocsira a fertőtlenítőt és a rongyot, majd észreveszem az egyik vendég fejének apró mozdulatát. Rögtön megjelenik az arcomon egy mosoly, és már megyek is oda, hogy felvegyem a rendelést. Szerencsém van, mert pont rálátok így is a szemem sarkából az ajtóra. Már jó ideje gondolkoznak azon, hogy mit is egyenek, így picit megkönnyebbülök, hogy végre sikerült választaniuk. Kis köténykém zsebéből elő is veszem rögtön a kis papírt, meg a tollat, - egyelőre még inkább használom ezeket, kínos lenne elfelejteni, hogy mit is kér a kedves vendég – és elkezdem lekörmölni az elhangzottakat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. október 5. 21:00 Ugrás a poszthoz

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x

Sűrű ez a vasárnap, de nem bánom. Reggel szokás szerint templomban voltunk bácsikámmal, utána edzettünk, most pedig megérkezem a bogolyfalvi hivatalba a kandallón át és indulok a pizzériába barátnőmhöz, aki randevúra hívott oda. Szokásommá vált, hogy ha jó előre megbeszélünk valami ilyen kiruccanást, akkor kiteszek magamért kicsit. Hiszen azokat mind randiknak könyvelem el. Nyilván, ha hirtelen ötlettől vezérelve beugrunk valahova, erre amúgy se lenne alkalom. Ilyenkor viszont van. Szeretem a különleges alkalmakat és megadni a módjukat. Márpedig minden attól különleges, hogy mi annak tartjuk.
Frissen, illatosan, üdén szétálló hajjal toppanok be az étterembe. Mivel ilyen kellemes, enyhe, napsütéses őszi idő van, úgy gondoltam, kihasználom a lehetőséget, hogy még a cidri előtt bemutassam a valamikor a nyár végén beújított, rövid ujjú, sötét ingemet, ami tele van kis fehér mintával, mintha a világűrben sunannánk. Nagyon szeretem. Azért rádobtam egy vékony, barna dszekit, hogy ne fagyjak meg, amíg a helyszínre nem érek, ezen kívül sötét farmert és legklasszabb, sárga csíkkal feldobott, fekete csukámat viselem. Körbepillantok, lecsúsztatva közben vállamról kabátomat és a karomra terítem. Először túlsiklik tekintetem a lányon. Túlságosan terepszínű. Pedig sejthetném, hogy mivel itt dolgozik, viseli az egyenruhát. Másodjára csak megakad rajta a szemem végre, mikor éppen hajamat túrom hátra. Szélesen elmosolyodom, de nem köszöntgetek oda neki meg rontok rá. Látom, vendégekkel van elfoglalva. Nem akarok zavarni. Kivárom a sorom. Addig toporgok itt kicsit a vendégtér közepén.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. október 5. 21:45 Ugrás a poszthoz

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


Úgy tűnik hiába reménykedtem abban, hogy pontosan tudják a vendégek mit is szeretnének. Szóval továbbra is kedvesen mosolyogva hallgatom végig a kérdéseiket, és mondom el azt, amit egyébként az étlapról is le tudtak volna olvasni. Végtelenül hosszúnak tűnő percek után végre túljutunk ezen is, így részemről nem marad más hátra, mint biztosítani őket arról, hogy hamarosan elkészül a rendelésük, és már lépek is tovább.
Azonnal szélesebbé válik a mosolyom, ahogy Thomas felé fordulok. Észrevettem ám amikor bejött, csak igencsak udvariatlan lett volna ha az éppen engem kérdezgető vevőt figyelmen kívül hagyom. Gyorsan felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök. A pultot megkerülve beadom a cetlimet, és már jövök is ki újra.
- Szia! – köszönök rá a barátomra boldogan mialatt végigpillantok rajta. Ezek a sötét színek kifejezetten jól állnak neki. Oké, igazából neki minden jól áll. - Nagyon szuper az inged - közlöm vele, majd enyhén bocsánatkérőek lesznek a vonásaim, ahogy eszembe jut, hogy én azért még dolgozom ám. Vagy legalábbis kéne. Csak még egy picit.
- Nemsokára végzek, de ülj csak le nyugodtan – invitálom beljebb az egyik asztalhoz, ami messzebb van a bejárati ajtótól. Ez az egyik kedvenc asztalom, éppen eléggé kívül esik a ki-be mászkáló emberek útjából, huzat sincs sose, és ráadásul még az ablak mellett is van. – Kérsz esetleg addig valamit inni? – mivel mutogatni nem annyira illik, így csupán a fejemmel biccentek az asztalon álló étel meg itallap felé. Ismét rámosolygok, majd gyorsan elpillantok a vendégek felé. Ahogy nézem a másik társaság lassan végez. Remek, még őket lerendezem, kiviszem a pizzát az egyes bagázshoz és meg is vagyok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. október 5. 22:14 Ugrás a poszthoz

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x

Odalibben hozzám a piros-sárga tünemény.
- Ú, köszi - vigyorgok vadalmamód, végig is simítva mellkasomon. Egyből észrevette. Persze, hogy egyből észrevette. - Neked meg csini a pincérlány ruhád - pillantok végig rajta én is. Tök helyes benne. Megyünk aztán az egyik asztalhoz.
- Nem, köszönöm, megvárlak. Menj csak - bólogatok neki. Szomjas vagyok igazság szerint nagyon, viszont nem akarom feltartani. A vendégek az elsők és a munkája. Nem akarom elvonni ezektől. - Itt leszek - biztosítom róla jókedvűen, aztán felteszem a közeli akasztóra dzsekim, majd helyet foglalok. Kellemesen elnézelődöm. Figyelem, ahogy Lau dolgozik, tüsténkedik, ahogy az emberekkel bánik. Számon apró mosollyal gyönyörködöm benne. Na nem bámulom, azonban mindenképp gyakran tekintek felé. Máskor meg ki az utcára, a sétálgató emberekre, vagy az éppen betérőkre.
Odalép aztán hozzám egy lány. Pár perce sétáltak be ketten. Nem bagolykövesek. A másikuk ott üldögél távolabb, felénk pislogva. Aki idejött hozzám, könnyedén ledobja magát velem szembe, előre hajol az asztalra és beszélni kezd hozzám. A háttérben a barátnője csöndesen kuncog kicsit, amikor váratlan társaságom visszasandít közben felé. Elnézek én is arra, aztán arcomon kedves mosollyal mondok neki valamit. Váltunk még pár szót, majd elköszön és visszasétál a másik lányhoz, hogy sutyorogni kezdjenek, oda-odasandítva felém. Csak mosolygok egyet még rájuk, aztán megkeresem tekintetemmel Laut, merre ténykedik épp. Úgy látom, talán most fogja leadni a munkát. Pompás!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. október 5. 23:08 Ugrás a poszthoz

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


- Köszi – felelem kicsit pironkodva, egy aprót pukedlizve. Örülök neki, hogy egész normális az egyenruha, lehetett volna sokkal, de sokkal rosszabb is. Az meg, hogy Thomas szerint is jó, hát attól meg pláne boldog vagyok.
- Rendben, sietek – igazából mivel se a munkatársaim, sem pedig a főnököm nem tudja, hogy Thomas a barátom, így jelenleg teljesen beleillik a vendég kategóriába az ő szemszögükből. Felcsillan a szemem majd miután helyet foglal, megyek tovább a dolgomra. Kedves mosollyal az arcomon bocsájtom újtukra a jóllakott vendégeket, majd szervírozni kezdem az elkészült rendelést is. Figyelmesen hallgatom a kisfiút, aki aggódva kérdezi, hogy ugye tényleg nincsen gomba az övén. Picit ellágyul az arcom, mialatt megnyugtatom, hogy ezer százalék, hogy nincs rajta. Felvidul hát, és nekiesik a szeletnek. Megérkezik közben a váltótársam is, váltunk egy sokatmondó pillantást. Ő intézi az újonnan érkezetteket, nekem már csak a megüresedett asztalt kell leszednem és ennyi. Elpillantok Thomas felé, aki éppen az egyik lánnyal cseveg. De nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, elég sok embert ismer, akiket én nem. Befejezem hát a dolgomat, majd a pulthoz sétálok, hogy eltűnjek a személyzeti részen. Az átöltözést rekord sebességgel ejtem meg, és már vissza is térek a normális utcai szerelésemben. A hosszított bordó felsőm ujját feltűröm, hiszen most már nincs olyan hideg, mint reggel volt, és élvezem, hogy újra a szürke nadrágom van rajtam és a mi a legjobb: kényelmes cipő! Felmarkolok két teli poharat, átöltözés előtt még beszóltam, hogy kérek szépen egy kis sütőtöklét, majd azokkal a kezemben sétálok oda a barátomhoz.
- Tessék – teszem le elé az innivalót mosolyogva egy picit kérdő tekintettel, hogy ez jó lesz-e neki. Szeretni szereti azt tudom, de lehet, hogy most inkább valami mást inna. Akkor sincs nagy probléma, mert akkor megiszom én mindkettőt. Leülök végre vele szemben egy jóleső hangos sóhajtással. Vége, mára vége. – Hogy tetszik, vagy voltál már itt? – teszek fel egy kérdést mielőtt belekortyolok az italomba. Aztán felvetem az ételrendelés ötletét is, mivel idő amíg elkészül a pizza.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. október 6. 01:48 Ugrás a poszthoz


&

Összességében nagyon szimpatikus volt a hely hangulata, a kiszolgálás is. Gyorsak voltak, precízek és kedvesek, az árak sem voltak ijesztőek, azt hiszem, jól döntöttem, hogy itt terveztem enni. Ezzel az a kizárólagos probléma lépett fel, hogy hiába kértem nagyon szépen, még határozott is voltam, nem motyogtam, akkor mi lehetett a gond?
Már éppen szóltam volna a pincérnek, hogy itt valami nagyon elcsúszott, de ő olyan hipersebességgel volt a világ másik felén, hogy még pislogni sem volt időm, már ott sem volt. Mit nekem reklamálás! A nyakam nyújtogatva kerestem a tekintetemmel utána, de se híre, se hamva nem volt.
Helyette viszont megjelent a srác az asztalomnál, mindenféle előjel nélkül, kezében tányérral, meg egy nagyon széles mosollyal az arcán. Szinte akaratlanul kúszott az arcomra a vigyor válaszként.
- Csak ha cserébe adhatok egy szénhidrátbombát - feleltem, majdnem el is nevetve magamat, az asztal jobb oldalán felé csúsztatva a tányérat. Nem zavartatom magamat azért, mert ledobta magát, igazából nem vagyok oda az egyedüllétért. - Hányas asztalnál ültél?
A kérdés elég hamar kint volt, meg is kocogtattam a kis hatost az asztalon lévő vázán, ha esetleg olyan asztalnál ült, akár még be is nézhették a számokat.
- Jártál már itt, ez gyakori? Én évek óta nem voltam már itt. Nem mintha sokat változott volna.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. október 6. 15:33 Ugrás a poszthoz

.hivatal, reggel 10.
𝕊𝕙𝕒𝕪𝕝𝕖𝕖𝕟


Rövid és velős, ennyi volt az egész, mégis, miután kinyitotta a száját, majdnem fel is szisszen az egészre, hogy talán kicsit túl velős és őszinte is volt ezzel az egésszel. Noha nem a haragját akarja itt bárkire vetíteni, mégis, kicsikét sikerült. Remek bemutatkozás már csak a másik félre nézve is, még a végén azt hiszi, mindenért így fog vele pörölni – van az a hangulat – pedig aztán ő alapvetően általában fejet hajt. Nem is volt mindig így, a legtöbb alkalommal csak némán ült egy-egy szerv asztala előtt és csak bólogatott, vagy épp első körökben rettegett is, mintha csak a rendőrség termében kellett volna megjelennie, az sem kellemesebb, akármennyire jampi valaki, ott már csak kevesek mernek bármit is. Mindegy. Hosszas sóhajjak zárja le az egészet, vissza sem néz, nincs több kérdése, még ha kicsit akadna is. Majd, egyszer, nem fontos. Amúgy is úgy látta, hogy inkább látnák az ajtón kívül, mintsem még kérdezősködjön. Nem, ezek itt nem a kellemes arcok, ebben már biztos.
És akkor kettesben maradnak, amint az ajtó bezárul mögöttük. Már nem szájal, már nem morog és tekintete sem olyan, mint odabent, mintha vádlóan méregette volna azokat, akik eldöntötték a dolgokat, mert ebben nem volt sok minden megbeszélnivaló, csak azért kellett bejönnie, hogy ne mondhassa azt, vele ezt senki nem beszélte meg. Mosom kezeimet szituáció.
- Igen? - pillant felé, neve hallatán, hiszen úgy hiszi, lesz is tovább. Tessék, amennyire bent tudta a forgatókönyvet, idekint elveszíti és várja a csodát talán. Fogalma sincs, mennyire bújt bele az aktákba, meddig ment el és a többi, lesz rá ideje. Nem vidám mese, nem is a legrosszabb. Majd meglátja, talán nem menekül el előle hisztérikusan. Mindegy is. Az a fontos, ami a valóság meg a jelen.
- Nem azért mondom, mert gondoltad. Csak tudod... így előre... - még mutogat is. Oké, egyelőre nem kell ezt tovább fokozni. Igazából meg akarta kicsit nyugtatni, hogy nem lesz ez olyan nehéz – hahaha – mint gondolta odabent, vagy mikor behívták és közölték vele, nem azért kell figyelni, mert már holnap kész lesz felforgatni a falu életét. Kiérve sem rúg fel egy kukát sem, pedig tekintetéből az irodában még ezt lehetett kiolvasni, inkább csak ő is az oxigént és a kellemetlen tekintetek megszűnését élvezi újra. Nem volt bent sokat, mégis úgy érzi, hosszú órák teltek el azóta.
- Ezt inkább én mondhatnám. Bizonyára megvannak a magad dolgai is ugye, aztán most jövök én, akire pluszban figyelni kell. Ne haragudj így utólag, hogy akaratlanul bele lettél keverve – bizalom, szép dolog, akkor is dolog van és ha nem is látják egymást minden nap, valamikor kérnek tőle jelentést és szavakat, mit sikerült kihoznia. Arra meg nem is akar gondolni, hogy ha a szerv nem látja azt, amit akar, elő is vehetik. És akkor az a kellemetlenség is miatta. Ehh..
- Lakni? Öhm... gondolkodtam valami motelen vagy min, ha van erre, addig, míg nem találok valamit. Nem hagytak nekem sok pénzt, így míg nincs munka, azt hiszem meghúzom a gatyamadzagot lesz az én bevásárlásom. De szívesen beszélgetek – mosolyt is mutat, mert miért ne, de tényleg nem akarja szórni azt, amije van, mihamarabb kell megoldást találnia, vagy jöhet megint ide kalapolni azért, hogy adjanak már neki szállást is, ne csak felügyelőt. Akkor hogy fogják utálni! Bár tény, akárhova megy, a mágiamentesítést mindenképp kérni fogja, ahogy azt tanácsolták neki. Annyit csak megérdemel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lily
INAKTÍV


Lilyke, a vándor
RPG hsz: 40
Összes hsz: 58
Írta: 2019. október 6. 15:37 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint úrfi
Köszönöm!  Pirul

Nem untatna, a világért sem. Egyszerűen nem hinném, hogy tudnék segíteni rajta.
 Mikor elpanaszolja, hogy szerelmi gondjai vannak, megingatom a fejemet, mire a füleim ide-oda ingadozik. Ebben a témában pont nem vagyok jártas. Gazdámat és engem is elkerült nagy ívben mindenféle szerelem.
 Azért kellene segítenem neki. Nem esne jól, hogyha csak így, megoldatlan dologgal a hátam mögött távoznék. Ezért ismét ránézek a fiúra, és megpróbálok értelmes dolgot mondani.
- Én igazán nem értek ehhez. De talán hogyha annyira jóban vagytok, szerintem megértené a barátnőd. - Nyelek egyet, és körbenézek. Szép az idő, és ma már több embernek is segítettem. Jólesik, szükség van rám a kastélyon kívül is.
 Véletlen, hogy ahogyan eszembe jutott az iskola, meghallottam a gazdám hangját? Igen, valószínűleg.
- Nagyon sajnálom, de Gazdám szólított. Mennem kell, viszlát! - ahogy befejezem, intek egyet, és elhoppanálok Angelicához.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. október 6. 20:30 Ugrás a poszthoz

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x

Az a helyzet, hogy ezeket a lányokat nem ismerem ám. Egyszerűen odajött az egyikük és azt mondta, hogy ha nem szeretnék egyedül enni, a barátnője szívesen lenne az asztaltársaságom. Igazán kedvesnek találtam ezt, de tudtára adtam, hogy valójában nemsokára nem leszek már egyedül. Minden esetre megköszöntem a felajánlást. Megesnek ilyen fura, aranyos dolgok néha velem. Jól esnek, komolyan.
Végre csatlakozik hozzám Lau. Megint kétszer kell ránéznem, hogy egyszer rájöjjek, hogy ő az, pedig fel lehettem volna készülve, hogy már nem a kis pincérnő szerkójában fog idelejteni. Legszívesebben megint elárasztanám a dicséreteimmel az öltözéke, kinézete miatt, viszont félek, sok lennék velük, hiszen az előbb megtettem már a másik rucija kapcsán, így hagyom, hogy az bókoljon neki, ahogy mosolyogva végigjáratom rajta tekintetem, miközben felállok. Mindig felállok, ha nem huppan le túl gyorsan mellém és van időm, alkalmam rá. Együtt ereszkedünk le helyünkre.
- Köszönöm - sötőtöklé. Tökéletes!
- Egészségedre - emelem is poharam és iszom. Hú, ez nagyon kellett.
- Egyszer-kétszer már igen - bólogatok neki, nézelődve körbe.
- Mártonnal meg... talán Annievel? - morfondírozom. Azt hiszem, vele.
- De tök jó kis hely - véleményezem, majd kortyolok egyet ismét, hogy aztán számat nyalogatva vegyem magamhoz a menüt és válasszunk. Részemről egy pásztorpite pizzát fogok szerintem. Nem pattogok azt illetően, hogy én intézzem a rendelést meg ilyenek. Kicsit most barátnőmre bízom magam. Ez az ő terepe és végülis ő is hívott el.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. október 6. 21:35 Ugrás a poszthoz

Nők az életemben


Késő délután volt, de még ne annyira késő, hogy ne ugorjanak el sütizni egyet Bogolyfalván. Vagy legalábbis Zalán ezt mondta, sőt egyenesen ő az ötlet gazdája is. Valljuk be, ez nem egy szokványos délután volt. Ezért, és azért, mert Roxy csatlakozni fog hozzájuk. Hihetetlenül fontos volt ez a találkozó a férfinek, és pontosan ezért nagyon izgult. Nem Ariana miatt, Léda volt a vészesebb eset kettejük közül.
Betértek a vendéglőbe, és rögtön helyet is foglaltak az egyik boxban. Zalán direkt úgy ült le, hogy rálátása legyen az ajtóra is. Lába folyamatosan fel-alá járt ütemesen, és kezével is kopácsolt az asztalon. Az ilyen viselkedés miatt a tanodában már rég kitették volna. Mindig arra tanítják, hogy vissza kell fognia az érzelmeit, és mivel tudja az alapvető nonverbális jeleket, így azokkal is vigyáznia kell, nehogy túl sok mindent áruljon el magáról. Amiket most produkál, azok meg valahol az első oldal környékén helyezkednek el.
- Még egy kicsit várj a rendeléssel, jó? Valaki csatlakozik ma hozzánk
- jelentette be a férfi, és tovább fixírozta az ajtót. Léda minden további tiltakozására csak legyintett, vagy megkérdezte tőle, hogy akkor szeretné-e a sütit vagy nem.
Amikor megjelent Roxy, felállt, és egy puszit adott a lány arcára.
- Szia! - mondta előbb a nőnek, aztán a kislány felé fordult. - Léda, szeretném bemutatni neked Arianat. - egyenlőre nem akarta lesokkolni azzal a lánykát, hogy közli vele, hogy a barátnője, előbb hagyja őket megismerkedni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 7. 00:38 Ugrás a poszthoz



Helyzet valóban komikus, nem is nagyon tudom türtőztetni magamat; amint találkoznak szemeink elnevetem magamat. Nem hinném, hogy valaha történt volna velem akár csak hasonló ehhez. Olyan már volt, hogy nem teljesen azt kaptam amit kértem, vagy egy elem lemaradt a tányérról, de hogy az étel elkészüljön, minden baki nélkül aztán végül egy másik asztalon kössön ki... Nos, ez egyedülálló.
- Legyen, na. Mit tudok tenni - teszem szét a kezemet viccelődve, játszva az áldozat szerepét, ki sosem szerette volna elfogyasztani azt a szénhidrát dús fogást. Közben zavartan tekintek magam mögé, keresve az asztalt és a rajta lévő számjelzést. Őszintén, ki szokta azt figyelni? Nem szoktam csak úgy megjegyezni ilyen jelentéktelen - ámbár ebben az esetben igen jelenték teljes - apróságokat.
- Ömm, kilences. Úgy hiszem - felelem miközben még mindig a kérdéses asztalt vizslatom. - Igen, a kilences lesz az - erősítem meg, mikor rekognizálom az ablakot melyen fél órán keresztül csak bámultam kifelé még az imént. A gondolat felettébb logikus, meglehet, hogy ezt a két számot keverték össze. Sok féle oka lehet ennek az apró félreértésnek, bár nem hinném, hogy csak ezért képes lennék lehúzni a hely értékelését. Túl megértő vagyok én ahhoz.
- Nem igazán. Ez az első alkalom. Tesznek a jó első benyomásért - felelem még mindig viccelődve. - Mit takar az évek óta? Mit csináltál eddig? - Teszem fel az ő kérdésből felmerült kérdéseimet.
- Ja igen! - kapok észbe, hogy még mindig két tányér van előttem, majd a kevésbé szimpatikusabbat - amely nyilván az övé - felé tolom. - Cameron lennék nem mellesleg. Cameron Blanc - nyújtok kezet, legmegnyerőbb mosolyommal az arcomon, melyet ismerkedéskor rendszerint használni szoktam. Jó hely amúgy ez a Pillangó-varázs. Össze hozza az embereket.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bogolyfalva - összes RPG hozzászólása (11963 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 388 ... 396 397 [398] 399 » Fel