36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bogolyfalva - összes hozzászólása (21380 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 712 713 » Le
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2012. október 11. 17:10 Ugrás a poszthoz

' Kiva;;      
augusztus végén         



Muszáj volt kicsit kitörnöm a házból. Nem tudom mi volt furcsább: hogy együtt élek valakivel vagy hogy most azzal költöztem össze, akibe akár bele is szerethetnék. Őszintén szólva elég vegyesek voltak az érzéseim. Egyszerre voltam boldog, mert Ifenssel élhettem egy fedél alatt, de közben iszonyatosan hiányzott a kastély légköre, a régi szobám a mestertanoncok részlegében. Viszont közben be kellett ismernem, hogy igenis felnőttem, és kezdenem kell valamit az életemmel, különben sehová sem fogok jutni. Ellenben ott lebeg az is, éppen a fejem felett, hogy mennyire nem akartam még felnőni. Kicsit visszakívántam a gyerekkoromat, azt az időszakot, amikor még minden sokkal egyszerűbb volt, amikor az volt és létezett, amit láttam a két szememmel, érintettem a kezemmel. Ez a puritánság hiányzott. S miközben tudtam, hogy sosem fogom már visszakapni ezt, elértem a játszótérhez.
Igen, azt hiszem, éppen erre volt most szükségem. A hintákra, libikókára, csúszdára, egy nagy kupac nyalókára, meg csokira. El akartam engedni mindenféle kellemetlen gondolatomat, érzésemet és keserűségemet. Könnyeden, felszabadultan szerettem volna nevetni, ahogy évekkel ezelőtt. Azóta túl sok minden ragadt rám. Túl sok mocsok. Igen, éppen ideje lenne már szabadulni ettől.
Ahogy a hinták felé indultam el, megpillantottam egy ismerős alakot, aki már bőszen hajtja a játékszert, amit én is megközelítettem. El sem hiszem, hogy a régóta nem látott leányzóval most  itt találkoztam össze. Elmosolyodtam, amikor már biztos voltam benne, hogy Kivával fogok - hát ha nem is szembe kerülni, de oldalt mindenképpen.
- Nem hiszek a szememnek! - szólaltam meg végül hangosan, nekitámaszkodtam a hinta melletti fémkorlátnak, és úgy néztem Kivát, aki éppen egyre magasabbra és magasabbra repült.
Az ilyen régi ismerősök is hiányoztak. Már nem ismerem a többségét, aki az iskolába járt, kevesebbet mozogtam a diákság sűrűjében, és a kortársaim lassanként eltűntek. Hogy őszinte legyek, ez kissé furcsa is volt először számomra, de kénytelen voltam elfogadni: felnőttünk...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2012. október 11. 17:36 Ugrás a poszthoz

Lizzie

~Fel, fel, még magasabbra! ~ Kiabálja bennem a gyerek, aki csak azzal törődik most már, hogy minél feljebb jusson, egészen fel az égig. Szegény én, lassan le kell törjem saját magam, mert nem kellene kiakasztani a hintát vagy átfordulni, mert most nagyon közel kerültem ehhez. Lecsitítom magamban szegény gyereket, aki még nagyon szeretne tovább tombolni, mert régóta nem jöhetett már a felszínre. Na igen, otthon én léptem elő fő gyereknevelővé, mert anyu nem nagyon volt hajlandó foglalkozni az öcsémmel úgy nevelési szinten. Néha nagyon sajnálom a kis krapekot, de akkor is, én nem az anyja vagyok, hanem a nővére, az istenért! Remélem nem fog torzulni szegénykének a lelke, bár valahogy én is felnőttem, igaz akkor még más volt a harci helyzet.
Egy régen hallott ismerős hang töri meg a bőszen vágtató gondolataimat. Először csak nézem, nézem, de nem látom, nem ismerem fel, hogy ki az, egyrészt azért mert kb 1 másodpercre látom és akkor is elmosódva, másrészt meg mert 2 éve nem láttam senkit innen. Majd mikor leesik a tantusz, annyira meglepődök, hogy elengedem a hinta láncát, ami azért nem volt bölcs döntés, mert kb 2 méter magasan vagyok, de mire eljut a tudatomig mindez, már a kavicson landolok, seggel.
-Ííííí, ez nem volt jó...
Dörzsölgetem a fájó pontot, de nem csak egy van belőle, én meg nem vagyok Shíva istennő, csak két kezem van. Egyelőre nem próbálok meg felállni, csak nézek kérlelőn Lizzie-re, hogy csináljon valamit, mert én perpillanat tanácstalan vagyok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. október 11. 21:45 Ugrás a poszthoz

Árcsu prof. - Sajnálom <3

Próbálja kitalálni, hogy mi éppen a rossz, de nagyon nem akar neki sikerülni. Csak ne most toppanjon be valaki, aki felette van és szúrja le nagyon, amiért nem olyan szép a dolog. Nagyon kétségbe van esve és naná, hogy ilyenkor szólal meg egy hang a háta mögül, akit majdnem fel is pofoz, pedig nem szándékosan tette. Nyílván nem hitte, hogy a lány ennyire el van merülve.
- Jó.
Szólal meg csendesen, nem kell, hogy a férfi meghallja, hogy kis híján kifutott a szíve az üzletből. Hülye szokás az ember háta mögé lopózni, akkor is, ha történetesen onnan nyílik az ajtó. Gépiesen elindul, hogy a rendelést legyártsa és csak amikor a süteményekhez fordul, akkor gondol bele abba, hogy mit is mondott a férfi.
~ Egy kávét kérnék, és téged, ha lehet.~
Milyen édes,őt akarja, ez olyan szép. Ilyet se mondott még neki senki. Felpillant rá és elmosolyodik, majd vissza a kávé szép díszítéséhez. Ha már egyedül oldja meg az üzletet, akkor lehet egy kis plusz benne. Egy szépen formázott feliratot kap ugyanis a tetejére, semmi extra, csak annyi, hogy "Vercsutól" és ha már ilyen "romantikus" a hangulata, akkor még egy nagyobb süteményt is tesz mellé, ami szivárványszínű krémmel van töltve, a tetején pedig egy kiskutya fekszik. Ezeket, két villával - mert a forgalom ilyenkor már semmi - tálcára teszi és a férfi asztalához viszi. Ahogy lehúzza maga mellé, a beszélnünk kell kijelentés, és, hogy őt akarja egy nagyon furcsa és nagyon téves folyamatot kezd elindítani a lány fejében, melyre a pontot a csoki teszi fel. Szegény lány egy pillanat alatt válik rákvörössé, ahogy a csoki és a férfi között jár a tekintete, kikerekedett szemekkel újra és újra lejátszva magában az elmúlt két percet.
- Ez nagyon kedves tőled.
Nem tudja, hogy elvegye-e a csokit, vagy sem, de a férfi a kezébe nyomja egyből, amire zavartan lehajtja a fejét. Ez egy elég kínos pillanat, a csomagolással játszik egy picit, összeszedi a gondolatait. Nem hitte volna, hogy ma még ilyen nos ajánlatot kap. Ez ma nagyon nem az ő napja.
- De… én nem…vagyok…olyan lány.
Esdeklőn néz fel végül a férfire, azon agyalva, hogy vajon mit ronthatott el ennyire, hogy a férfi totálisan félreérti őt. Pedig nem csinált semmit, legalábbis szerinte nem, sőt azt se tudja, hogy az ilyet hogyan kell csinálni.
- Sajnálom, ha más jött le. Én nem akartam, hogy mást gondolj, de én ilyet nem szoktam csinálni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2012. október 12. 17:26 Ugrás a poszthoz

Black kisasszony

Alaposan meglepődtem, mikor Black kisasszony ebédre hívott. Több ezer szurkoló álmodhat egy ilyen lehetőségről, de én nem tudtam mire számítsak, és azt se tudtam, hogyan viszonyuljak a helyzethez. Végtére is egy diákomról beszélünk, ettől pedig nagyon nehezen tudnék elvonatkoztatni. Nem is igazán sikerült közös hangot találnunk az eddigi egyetlen igazi találkozásunkkor, így felettébb meglepett, hogy a társaságomba kívánt eltölteni egy ebédet. Lehet, hogy a múltkor mindketten pont rossz passzban voltunk, és ez okozta a feszült hangulatot. Most mindenesetre próbálok majd türelmesebb lenni, biztos menni fog … egy darabig.
Időben szerettem volna odaérni az étterembe, kellemetlen lett volna, ha rám kell várni. Különösebben nem készültem. Talán illett volna valami kis ajándékkal viszonoznom a gesztust, de akkor meg máris randi jellegű lett volna az egész. Erről pedig szó nem lehetett. Eszünk, beszélgetünk egy jót, mint két kviddicset szerető ember, és kész.    
Az étteremben készségesen odavezettek a lefoglalt asztalhoz. Még volt egy fél óra a megbeszélt időpontig, rendeltem hát egy kávét, és elkezdtem böngészni az Edictum különkiadását. A repüléstan vizsgáról szélsőséges vélemények alakultak ki, valaki egyszerűnek találta, valaki meg egyenesen a „leggenyóbb” vizsgának. Szerintem könnyebb volt, mint a tavalyi, a sok károgó miatt némileg alacsonyabbra tettem a mércét. Persze a diákok azért diákok, mert nekik sose jó a vizsga, mindig találnak rajta kifogásolnivalót. De így is van ez rendjén.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2012. október 12. 17:50 Ugrás a poszthoz

' Kiva;;      



Mosolyogva pislogtam a lányra, aki még mindig sebesen emelkedik, majd zuhan a hintán. Nem igazán voltam meglepve, ő valahogy mindig is gyerekes volt, de nem éppen negatív formájában ennek a szónak. Ez pozitív. Mindig tudott lazítani. Persze nagyjából két éve nem is láttam, megváltozhatott, bár ahogy most láttam, nem így volt. Láttam a folyton elmosódó arcán, hogy nem tudja belőni ki is lehetek. Nem különösebben lepett meg, hiszen én is csak véletlenül szúrtam ki. Annak idején, mikor megismerkedtünk kifejezetten arrogáns voltam és igencsak magas elvárásaim az ismerőseimmel kapcsolatban. Ezt leginkább a házakra kell érteni, nem nagyon szerettem vegyülni, tökéletesen megfelelt nekem a rellonos közeg. Ez azóta megváltozott, már csak a kviddicset nézve is. Most már az is vegyes gyümölcs módjára működik.
Végül Kiva nagy lelkesedésében elengedte a hinta láncait és átrepülve a korlát felett, aminek én támaszkodtam, landolt a kavicsos részén a játszótérnek. Én csak kerek szemekkel tudtam bámulni rá hosszú percekig, aztán látva, hogy nagyon baja nincs, mint hogy fáj a hátsója, kicsit megnyugodtam.
- Ugye jól vagy? - kérdeztem meg. Biztos, ami biztos. Sosem lehet tudni. Azután a kezemet nyújtottam felé, és miután felhúztam, szemöldök ráncolva mosolyogtam rá.
- Tudod, lehetnél óvatosabb is! - jegyeztem meg, a hangomban némi aggodalom csengett. Elég nagyot sikerült zúgnia, ráadásul elég magasról. Mondjuk ritkán találkoztam olyannal, aki így repült volna ki egy hintából. Na most ez is meg volt.
- Egyébként örülök, hogy látlak! - rámosolyodtam Kivára, majd nekitámaszkodtam egy kisebb mászókának, ami mellett nem sokkal landolt az előbb.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Allegra Black
INAKTÍV


Őrangyallegra
RPG hsz: 9
Összes hsz: 13
Írta: 2012. október 13. 14:45 Ugrás a poszthoz

[ Markovits professzor ]

~Te nem vagy normális, de komolyan!  Nem vagy normális! De ő meg igent mondott. De lehet csak udvariasságból. Hahh… kac-kac. Markovits nem ad az ilyesmire… de akkor is őrült vagy! De hát olyan szontyi volt! Tennem kellett valamit! Mert neked folyton tenned kell valamit… miért nem tudsz te is úgy elmenni az ilyen dolgok mellett, mint mindenki más? Vagy egyszerűen csak nem elhívni ebédre. Most talán azt hiszi, akarsz valamit… van már híred. De ő meg igent mondott… talán ő akar valamit… ~
- HAHH! – szakad ki a feketéből végül. Megdermed egy pillanatra s gyors körbekémlel, hallotta-e bárki, figyeli-e bárki, hogy ő itt egy magában sétálva egyszer csak felröhög. De nem, a folyosó kihalt, ő pedig folytatja útját a megbeszélt hely felé. Szíve zakatol a torkában, fogalma sincs miért. Na jó, ez így nem igaz. Nagyon is jól tudja miért. De abban a pillanatban, amikor kiszaladt a száján a meghívás a professzor felé, nem gondolkodott semmin, sem azon, hogy Markovits mit fog hozzá szólni két másodperccel később, sem azon, ha ez bármelyik pennavitéz fülébe jut, milyen hír kerekedik ebből a színvonalas Edictum elkövetkező számában. Persze ez fölösleges aggodalom a részéről. Hanem azért mégis…
Kölcsönösen meglepték egymást a professzorral, Legra a meghívással, a férfi pedig azzal, hogy elfogadta azt. A fekete nem igazán érzi, hogy a tanerő szimpatizálna vele, számára érthetetlen okokból. Azt nem lehet mondani, hogy nincs hozzászokva az utálókhoz, hiszen ellendrukkerek is mindig vannak, de ez most mégis más. Elvégre nem játszik a professzor elleni csapatban, sőt, a múltban még egy mérkőzésre csapattársa is volt. Így érthető talán a viaskodása önmagával, hogy izgul és kissé össze is van zavarodva. De ha már nyerte azt az ingyenes ebédet két főre, és nem akar senki számára kedves embert megbántani egy másik számára kedves ember meghívásával, pont kapóra jött az a pillanatnyi elmezavar, mely arra sarkallta, hogy egy számára nem túl kedves embert hívjon meg. Ez így most persze elég értelmetlennek tűnik, de ha már így alakult, ad egy esélyt ennek az egésznek. Talán kiderül, a reptan tanár nem is az a vészes eset, és ha nem iskolai környezetben van, talán nem is lesz olyan karót nyelt és ellenséges.
~ Jó, talán tényleg nem volt a legjobb ötlet… ~ adja fel végül saját maga ellen a harcot egy sóhajjal. Bogolyfalva már szépen körvonalazódik előtte, s így közelebb érve már a gyomra is kezd összébb húzódni.  Kezeit ismét zsebeibe mélyeszti, ahogyan az utcán ballag végig. Az időről fogalma sincs, az valahogy sosem foglalkoztatja különösebben.
Az étterembe lépve, mosolyogva köszönti az ültető pincért, de amikor közlik vele, hogy a partnere már megérkezett, kénytelen nyelni egyet. Némi vöröses árnyalat színezi be az arcát, ajkát beharapva tétován pillant el a mutatott irányba.
~ Hát eljött… ~ az utolsó halovány reménysugár is szertefoszlik, amikor megpillantja Markovtis professzort, kávéját szürcsölve. Azzal már eddig is tisztában volt, hogy bizony nem kicsit jóképű és vonzó, de így lezser viseletben és mit sem sejtve arról, nézik egészen szexisnek is mondható.
~ Ezt most fejezd be!!!~ ismét beharapja az ajkát, s ködösülő gondolatait igyekszik minél előbb valami kis rejtekbe zárni. Semmi szüksége ilyesmire, pláne nem most, amikor ki tudja, milyen események elé néz. Lehet megint véleménykülönböznek egy jót, aztán majd valamelyikük felpattan valami béna ürüggyel és rövidre zárja ezt az egész őrültséget. Követi a jó kedélyi pincért, ám már kevesebb mosoly ül az arcán, megint ideges…
- Köszönöm! – motyogja a férfinak, amikor az asztalhoz érnek, kabátját átadja, s végre a professzorra tévednek a csillogó kék szemek.
- Jó napot! – köszönti végre a férfit, majd még egy hálás pillantást vet a pincérre, aki kihúzza a székét, majd alá segíti. – Hogy van? – érdeklődik, nem kevéssé utalva arra, hogy jobban van-e a prof, mint legutóbb, amikor beszélt vele. – Sokat várt? – normál esetben nem zavarná az ilyesmi, de most nem egy randin van.. ezt talán mindketten határozottan tudják.

[Set]
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2012. október 14. 15:29 Ugrás a poszthoz

Black kisasszony

Mondjuk a nem tetszést is ki lehet finomabban fejezni. Egyszerűen nem ment ki a fejemből a genyó szó. Túlzónak találtam a jelzőt. Mintha szándékosan a szívatásra mennék rá, pedig egyáltalán nem állt szándékomban. Ráadásul Palarn mondta ezt, márpedig az ő véleménye sokakat befolyásol. Valószínűleg önmagát akarta még jobban fényezni, különben nem értem, hogy miért lenne szükség egy ilyen stílusú megnyilvánulásra a kiváló minősítés megszerzése után. Csak remélni tudom, hogy a többség nem veszi komolyan a szavait, és ezáltal nem romlik a repüléstan megítélése. Hegyi kisasszony negatív felhang nélkül is tudott nyilatkozni, azzal együtt, hogy nehéznek találta a vizsgát. De hát ennek a Palarn gyereknek úgy tűnik soha nem nő be a feje lágya. Az évnyitón is megbotránkoztatóan viselkedett, az igazgató helyében helyből lekevertem volna neki egyet.
Rövidesen befutott Allegra, nagyon nem mélyülhettem el az újságolvasásban. Kedvesnek, szelídnek mutatkozott, de már megtanultam, hogy nála ez nem jelent semmit, pillanatok alatt képes váltani. Szerintem nincs olyan ember, aki képes lenne kiismerni, sosem tudhatod, éppen milyen arcát mutatja feléd.
- Szép jó napot! - viszonoztam a köszönést, és közben volt lehetőségem végigmérni a kisasszonyt. Elegánsan és visszafogottan öltözködött, semmi feltűnősködés. Pedig biztos lett volna mit villantania, de hát úgy tűnik nem szokta megörvendezteti ilyennel a férfi rajongóit.
- Köszönöm, remekül vagyok. - gyorsan lehörpintettem a kávémat és félredobtam az újságot, hogy immáron teljesen a partneremre koncentrálhassak.
- Nem vártam sokat, különben is, kellemes környezetben gyorsan repül az idő. - válaszoltam a kérdésére.
- De árulja el, minek köszönhetem a meghívást? - izgatott a dolog, úgyhogy rögtön rá is kérdeztem, csak hogy tudjam, hányadán állunk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Allegra Black
INAKTÍV


Őrangyallegra
RPG hsz: 9
Összes hsz: 13
Írta: 2012. október 15. 00:49 Ugrás a poszthoz

[ Markovits professzor ]


Ha a csábítás lenne a feketeség elsődleges célja, bizony mindenféle rendelkezésére álló eszközzel tenne a sikerért. Ezek jócskán vannak neki, elég csak csodálatos metamorf képességeire gondolni, akár a professzor vágyai netovábbjává is változhatna. Ha lenne ilyen célja. De minthogy Markovits személyében még csak egy rajongót sem köszönhet, de talán még szimpatizánst sem, így vajmi keveset érne mélyen dekoltált felsőkkel és egyéb apróságokkal. Az öltözékével is inkább azt igyekszik hangsúlyozni, hogy ő is tudja, miféle találkozó ez. Vagyis inkább azt, miféle nem.
Mert igazság szerint, ő maga sem érti, miért épp a különös Reptan professzor esett áldozatul a meghívásnak. Jó, persze, épp nem volt a legvirágosabb jókedvében, amikor a balsors még Legrát is a nyakába sózta néhány percre. De ez talán még nem elég indok egy ilyen lépésre. Reméli, nagyon reméli, a férfi nem fogja feszegetni a témát. Zavartan mosolyog, s hümment a válaszokat hallva. Mosolya elhúzódik, amikor Markovits közli, remekül van, ezt mindenképpen örömére szolgál hallani. A megkönnyebbülés akkor tetőzik, amikor a férfi közli, nem is várt rá sokat. Pedig a késések nagymestere ül most az asztalánál, aki akkor is képes elkésni valahonnan, ha már egy órája a bejáratnál ül.
~ Talán nem lesz vészes... ~ épp csak felsejlik fejében a gondolat, amikor a kíváncsiság erőt vesz a tanerőn -merthát férfiból van-, s mindenféle kecmec nélkül kérdez rá a meghívás apropójára. Egy pillanatra megdermed, tétován pillant a kékekbe, s mielőtt még megfontolná a választ, már szólásra is nyílnak ajkai.
- Azt hiszem, mindketten bal lábbal indítottunk legutóbb. Az oka számomra nem világos, ezért úgy gondoltam, adok egy esélyt a helyzet tisztázására. S talán, ha nem iskolai dolgokról van szó, kiderül, nem is látjuk olyan ellentétesen a dolgokat, mint tanár és diák. Szóval mondhatni kíváncsiság vezérelt... leginkább... ~ óh, ügyes!! ~ Ez egy csodásan rögtönzött beszéd volt, és tulajdonképpen teljesen hihető is. De az igazság nem egészen ez. Ez már inkább a "ha másra nem, erre jó lesz" belemagyarázás. Néhány ártatlan pillantást küld Markovits felé, szinte tányérnyira tágulnak szemei. Fel sem fogja, hogy egy picit remeg, s el is pirult. Egyértelműen látszik, hogy hazudik. Pedig a megtévesztés nagymestere, most mégis olyan sután csinálja. Ujjait tördelve végül is szusszan egyet.
- Miért egyezett bele? - úgy dönt, inkább nem adja elő a valódi okot, hogy tulajdonképpen a professzor csak jókor volt rossz helyen, és ő épp olyan pillanatát élte, hogy segíteni akart. Rejtély, miért gondolta, a professzor olyan szomorú, az meg már egyenesen érthetetlen, miért gondolta, ez a legjobb módja a vigasztalásnak. Ez még mindig nem megy neki. Az igazság helyett inkább fordít egyet a libikókán, s most ő kérdez. Pillantása mély, kíváncsi, kékjei gyémántként ragyognak, ahogy próbál a másik íriszek legmélyére látni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 15. 20:03 Ugrás a poszthoz

Veronka;
http://www.youtube.com/watch?v=gH476CxJxfg

A sapka levevése után, nem csak a hajam kuszálódott össze, hanem az agyam is: hogy miért? Ahogy meghallom a mai ajánlatot, rögvest arra gondolok, hogy összekeverni! Összekeverni mindent mindennel, nehogy már kicsit is unalmas vagy szokványos legyen. Manapság a nem normális a normális. Egy művész ne is legyen szokványos, hiszen ha az, akkor a hitelességével játszik - tudat alatt legyen más, mint a többiek, és akkor sínen van.
- És egy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchinohoz meg mellé egy nagy adag somlóihoz mit szól a kedves Czukrászda? - mély hang, azt hiszem ez jellemezz engem. Bárki, akivel életem folyamán beszéltem már, mind-mind a hangomról jegyzet meg: és azzal, hogy nem vagyok normális. Ezt nem én mondom, ők mondták, kedves hölgyeim és uraim, ők mondták mind saját önszántukból, bizony! Már megint jöjjek Dr. Nádori Pállal? Nem. Nincs is itt... vagyis persze, hogy nincs itt, de nem is érzem a jelenlétét, nem érzem hogy mit tenne és mondana ha itt lenne, és amúgy is, kit érdekel?! Enni akarok és olvasni. Közben figyelem a lányt, aki beszél és beszél, és közben ügyesen arra is van ideje hogy felvegye a rendelést. Mintha a sors is erre szánta volna: jó dolog ilyen helyen dolgozni, mert rengeteg embert ismersz meg, rengeteg történetet és sosem unatkozol. Remek munka, kivétel nekem - én nem lennék jó felszolgáló-pszichológus. Isten mentse azt a helyet, ahol én felszolgáló lennék! De ez a lány passzol. Mármint a helyhez. Mestertanonc? Mesélni? Te jó ég.
- Mestertanonc, igen. A kapkodós vizsga eredménye, hogy már másodikos mestertanonc - mintha büszkeség töltené el a szívemet, de a hangomat biztos, ahogy kimondom. Pedig mire is vagyok büszke? A másodikosságomra? Vagy arra, hogy itt vagyok? Vagy hogy egyáltalán sikerült, pedig össze-visszakapkodtam halál nyugodtan? Nem érzem, hogy büszke lennék. Akkor sem éreztem, hogy büszke vagyok, amikor felálltam otthon, és idejöttem, és akkor sem voltam büszke amikor megvolt az első divattervezői munkám és abból megtudtam venni a bogolyfalvi házat. A sajátomat, az első házamat, az enyémet. Amondó vagyok, hogy belőlem a büszkeség mint jelző és mint tulajdonság meglehetősen hiányzik. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy csak nem ismerem be. Szerintem meg marhaság, hiszen azért nem ismerem be mert nem létezik; én mindent beismerek, ami valós és van. Ez nincs. Nem vagyok büszke, hiányzik belőlem az érzés. - Szívesen mesélek róla. De mit is? Kérdezz, és válaszolok a tanoncságról - "szívesen?", és "szívesen mesélek róla"?, meg "kérdezz és válaszolok?". Tudjátok mi nem tetszik, hogy már második éve vagyok itt? Az, hogy kezdek emberi lenni...
A lány közben elmegy, és meg kell vallanom, hogy nekem nem ismerős. De tanulónak kell lennie, hiszen ebben a nyavalyás faluban minden fiatal Bagolykőre jár. Hova is járna?! A vonatozás túl luxus... Visszajön, leteszi a rendelésemet, és kérdezz. A Ház. Arcom fapofa, egy érzelem sem látszik rajta, és még a hangom is nyugodt. Nyugodt és mély, c'est Balint.
- Örülök, hogy tetszetős a ház. Nekem is nagyon...király - azt akartam volna mondani, hogy szerettem, de nem jött a számra. Még szeretem, csak már... csak már mi? Kinőttem. - Éppen eladom vagy kiadom, még nem tudom. Nem érdekel?
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2012. október 15. 20:04
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2012. október 17. 16:03 Ugrás a poszthoz

Black kisasszony

A sejtésemnek megfelelő választ kaptam a meghívás okára. Bár valami azt súgta, hogy az igazság nem feltétlenül ez. Mindenesetre én ezt szerettem volna hallani, így nem is kívántam tovább firtatni a dolgot.  Különben is rögtön kaptam egy viszont kérdést, így esélyem se volt jobban elgondolkodni az elhangzottakon. A kérdés nagyon célratörően lett feltéve, kicsit nyersnek is véltem a stílust. Hm, talán gyorsan el kell terelni a szót, mert érzékeny pontra tapintottam?  
- Egy ennyire elismert kviddicsjátékosnak, mint Ön, nem szabad nemet mondani. - eddig közhelyszerű volt a válaszom, éreztem, hogy ennyi nem is lenne elég, ezért egy pillanatnyi hatásszünet után folytattam is.
- No meg bennem is nyomott hagyott a kisebb szócsatánk, pláne, hogy a gálameccsen egész jól megtaláltuk az összhangot. Reméltem, hogy most semmisé tehetjük a kellemetlen emléket. - adtam meg végül a teljes magyarázatot.
- Mit szólnál, ha tegeződnénk? A tantermen kívül úgy gondolom megengedhetjük. – részemről ezzel meg is tettem az első látványos lépést a teljes kibékülés felé. Diákjaimnak ritkán engedtem meg, hogy tegezzenek, de Allegra nem hétköznapi értelemben vett diák volt, így esetében érthetőnek véltem, hogy kivételt tegyek.  
Ideje lett volna rendelni is, de mivel most én voltam a meghívott, még nem mertem előhozni a témát. Meg amúgy se tudtam mit ebédeljek, pedig nem voltam válogatós. Szerettem a hasam, de szinte bármit el tudtam jóízűen fogyasztani.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Allegra Black
INAKTÍV


Őrangyallegra
RPG hsz: 9
Összes hsz: 13
Írta: 2012. október 17. 18:24 Ugrás a poszthoz

[ Markovits professzor ]


Valamelyest megnyugtatja, hogy Markovits nem szőrözik tovább a kérdésen, bár tény, a fekete nem is hagyja nagyon elmélkedni rajta. Őt is mozgatja a kíváncsiság, mert hát többször visszapörgette fejében a szituációt, de akkor sem látta, mi vezette rá a férfit, hogy beleegyezzen. Az udvariasságot többszörösen is elvetette már, mert bár el lehet mondani a tanerőről, igyekszik megtartani a modort és a távolságot, meg minden ilyesmit, azt már kevéssé, hogy merő tiszteletből olyat cselekszik, amihez nem fűlik a foga. Főleg nem egy diákkal szemben, ahogyan volt oly bájos többször minősíteni Legrát. Sikerült azonban elérnie, hogy a mestertanonc ne is gondoljon magára másképpen, mint egy diákra.
A válasz azonban legalább olyan nyers, hanem még kicsit talán szemtelen is. A fekete fel is vonja szemöldökét, megvillantja szúrós kékjeit, de nem mordul fel. Sajnos képtelen belátni, ha a prof nemet mond, kicsit erőltette is volna a dolgot, na de akkor is, ezt így az arcába mondani? A hatásszünet szerencsére rövidebb, minthogy a lány megtalálja a hangját, s apró sértettségének hangot adjon, Markovits folytatja, s immáron a lány fülének kedvesebb dolgokat mond. Azt senki sem vitathatja el, jó kis duót rögtönöztek oda a pályára, noha a meccs maga nem hagyott benne mély nyomokat, ezt ő is megjegyezte. Ajkai mosolyra is húzódnak.
A tegeződés felajánlása váratlanul éri, noha ő az, aki az iskolai formalitástól szeretne megszabadulni, ez épp egy olyan dolog, amire nehéz átállnia. Nincs túl nagy korkülönbség köztük, legalábbis Legrának van olyan csapattársa is, aki jócskán idősebb a profnál.
- Öhm… rendben – bólint rá egy szemérmes mosollyal a kezdeményezésre. Ujjai időközben megtalálták az egyik odakészített evőeszközt. Nem mintha egyébként sokat lógnának együtt, akár az iskolában, rajta kívül meg aztán… Képtelen nem elvigyorodni zavarában. De mi legyen az első kérdés, amit így tegeződve feltesz?  Elvégre egy új fázisba léptek, ilyenkor mit lehet mondani?
- Éhes vagy? - nem, ez határozottan nem az, amit ebben az új helyzetben mondani kellene. Ebben a pillanatban a pincér is feltűnik, sietve bemutatkozik, majd az étlapokat is átnyújtja.  
- Nem tudom, a nyereményem csak bizonyos ételekre vonatkozik-e.. - tűnődik fél hangosan - vagy bármit lehet választani.. - felpillant a pincérre, aki láthatóan nem nagyon van képben a dologgal kapcsolatban, így a fekete megvonja a vállát. - Válassz bátran! - ő is az ételeket kezdi el mustrálni, de nem tud megállni néhány pillantást a professzorra.
- Valószínűleg nagyon ciki, de neked jóval nagyobb előnyöd van velem szemben. Mármint... - leengedi a menüt. - Én nem tudok rólad túl sokat... a kviddicsen kívül nem nagyon tudom elképzelni mi érdekelhet... - persze, az Edictumot, ha felcsapja az ember... Szemöldökét kérdőn felvonja, ha már összetegeződtek az iskolán kívül, szívesen megismerné az iskolán kívüli Professzort. Már ha van ilyen...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 17. 18:47 Ugrás a poszthoz

Mira:)

Miközben sétálok Bogolyfalva utcáján kezeimet a zsebembe süllyesztem, a fejemet pedig lehajtom, mintha szomorú lennék. Pedig tök vidám vagyok, vagyis... nem egészen. Most nincs túl nagy kedvem Mirával találkozni, de már megígértem, hogy elé megyek. Épp megfelelő tempóban lépkedek a vasút felé. Most nem fog túlságosan zavarni, hogy nem érek épp időben oda, ahova kell.
Ekkor megérkezek az állomáshoz, épp időben, ugyanis most érkezik meg a vonat. Kinyitódik az ajtó, én pedig barnászöld szemeimmel Amira fekete haja után kutatok. Jó sokan szállnak le a vonatról. Gondolom ők az elsősök, akik már alig várják, hogy belépjenek a kastély falai közé. Emlékszem, mikor még én is ilyen "kicsi" voltam. Nagyon kíváncsi voltam az egész varázslóvilágra, és legfőképp arra, hogy a süveg melyik házba fog beosztani. Nem gondoltam volna, hogy a levitába kerülök, hiszen nem éreztem magam olyannak, amilyenek ők. Bár igaz, hogy jó volt ott, de a rellonban mégis jobban érzem magam.
Ekkor egy lány, méghozzá Amira áll meg előttem. Megpuszil, én pedig elmosolyodom. Már épp szóra nyitnám a szám, de ő megelőz. Egy  nagyon aranyos kis bagolyfiókát nyom a kezembe. Én csak nagyokat pillogok, és hol a lányra, hol pedig a kis bagolyra nézek.
 - Hát ez csuda aranyos. Nagy-nagyon szépen köszönöööm - mosolygok, és átölelem a lányt. A kis fióka felé fordulok, s ránézek.
 - Szia te kis pöttöm bagolyka. Mostantól az enyém vagy.
Nagyon örülök ennek az ajándéknak, hiszen már régóta vágyok egy kis állatkára. És ez a bagoly pont tökéletes. Bár azt nem tudom, hogy Roli mit fog hozzászólni, de majd csak megbékélnek egymással.
 - Mira, szerintem menjünk be a kastélyba, és ott beszélgethetnénk. Vagy akár beülhetünk a pillangó-varázsba is. Vagy a pub-ba. - mondom a lánynak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. október 21. 10:35 Ugrás a poszthoz

Kumagoro ^^


Mostanában olyan elveszettnek, és magányosnak érzem magam. Eddig csak a szobámban kuksoltam, és nézegettem azt a fotóalbumot, amit én készítettem. Sok kép volt benne a szüleimről, a nagymamámról, és akadt még egy-kettő Loláról is. Szinte minden este elejtettem pár könnycseppet a szeretteimért. Olyan elfuserált sorsom van, hogy ilyen szerintem senkinek sincs. Amint egy kicsit is megszabadulok egy rossz dologtól, jön a következő. Hosszútávon ezt nem nagyon fogom bírni, hiszen még olyan kicsi vagyok. Csupa jó dolognak kéne történnie velem. Mellesleg mostanában ki sem mozdultam Janey házából. Néha-néha lementem a boltba, de amúgy bezárkóztam a szobámba, és inkább olvastam, feküdtem, játszottam. Vagy épp Stark-kal, Janey kutyusával foglalkoztam. Ezért nincs is barátom. Hogy is lenne? Mindenki idősebb nálam, és gondolom senki sem szeretne egy 12 évessel barátkozni. Ezért alig várom, hogy bekerüljek a Bagolykőbe. Akkor biztos lesznek haverjaim, akikkel jól ellehetek.
Most éppen a konyhában ülök, és a kakaós-csigámat eszem. Az előttem lévő bögrében pedig kakaó található. A csigának már csak a külseje maradt, amit nem annyira szeretek, ezért otthagyom a tányéromon. Viszont a kakaót megiszom. A mai nap folyamán ki akarok menni a faluba, ugyanis elég régóta nem dugtam ki az orrom, és itt az ideje, hogy végre járjak egyet. Felmegyek a szobámba, s a szekrényemből előhúzok egy sima kék színű pólót, egy kockás inget, és egy sötét farmert. Ezeket mind magamra öltöm, s lemegyek az emeletről. Megkeresem a tornacipőm, s miután azt is felveszem, kimegyek az ajtón. Szívok egy nagyot a friss levegőből, s elindulok a Boglyas tér felé. Csak pár embert látok az utcákon, akik sietve igyekeznek valahová. Én pedig lazán lépkedek a járdán. Pár perc alatt meg is érkezem a kijelölt helyre. Helyet foglalok az egyik padon, s a szökőkutat bámulom.
Utoljára módosította:Lasch Gergely, 2012. október 21. 10:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kumagoro
KARANTÉN


NYÚLvány
RPG hsz: 52
Összes hsz: 883
Írta: 2012. október 21. 13:53 Ugrás a poszthoz

Gergő

Volt egy falat sütim. Volt. Egy falat. Sütim. Ami most már nem az én sütim, mert az a koszos fenevad ellopta!
- Hess! Ne! A sütimet hagyd itt! - kiabál Kumagoro egy madár után nem messze a tértől, ugyan még nem látszik, mert egy facsoport eltakarja.
Akkor is visszaszerzem - fogadkozik a plüssnyúl, és bosszúsan trappol a tolvaj galamb után. A madár, mintha direkt szívatná a szerencsétlen gyerekjátékot, mindig éppp csak annyira távolodik el Kumagorotól, hogy az ne érje el őt. A nyuszi fülét-karját lóbálva szalad a csőrös után.
Valójában nem lenne akkora szüksége arra az utolsó falat muffinra, hiszen úgy bespannolt már a kastély házi manóival, hogy szabad bejárása van a konyhába, és ha éjnek évadján kíván meg egy kis citromtortát, a barátai éjnek évadján állnak neki sütni.
Most is csak az elv az, amiért harcba száll a gonosz galambbal. Mégsem illik csak úgy eltiedülni más kajáját. Kumagoro rendes gyerek, bárkinek szívesen ad a süteményéből, ha az szépen megkéri. Vagy ha az illető - esetünkben madár - nem tud beszélni, elég, ha ráutaló magatartást tesz, vagy elég látványosan kopog a szeme, és a jó szívű nyúl egyből megosztja vele étkét. De ez a galamb egyszer csak odarepült a fűben ücsörgő plüssnyuszihoz, és amikor az épp beszédbe elegyedett volna vele, sunyin odatipegett, és csőrével kikapta a muffin végét a mancsookból. Nem fogyasztotta el rögtön, hanem hagyta, hogy Kumagoro egész utcán át kergesse.
Most felrepült a parkban álló szökőkút közepén álló szoborra, és kíváncsian fordul vissza várva, mit lép erre a rózsaszín szőrmók.
Nekem kell az a falat - tökéli el Kumagoro, és felmászik a kút párkányára. Megsaccolja a távolságot a padka és a szobor között. Nem tűnik olyan szélesnek az átugrandó víz. Nekirugaszkodik... tappancsai elhagyják a követ, és ekkor tudatosul a nyusziban, hogy mégiscsak széles az a folyó.
Loccs.
- Segítség, segítség! - jajjveszékeli a plüssnyúl, pedig igazából nem is merült a víz alá, mert ahhoz túl sekély a szökőkút. Mindenesetre nagyon vizes lett a bundája, a teste vattatömése pedig borzasztó gyorsan átázott. Kumagoro még sosem érezte ilyen pocsékul magát.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2012. október 22. 09:40 Ugrás a poszthoz

Vizes plüssnyuszi ^.^



Lassan, nyugodtan lépkedek a macskaköves úton, hiszen teljesen ráérek. Minek sietni? Olyan furcsa, hogy a legtöbb ember annyit mond, hogy: Heló, és aztán megy tovább. Nem áll le beszélgetni senkivel sem. Biztos nincs olyan fontos dolga, hogy otthagyja az ismerősét, és ne kérdezze meg tőle, hogy: Mi újság? vagy: Hogy vagy? Nem. Az emberek mindig sietnek, és a legtöbbjük türelmetlen. Legalábbis én az évek során ezt tapasztaltam. Ekkor meg is érkezek a Bogylas térre. Körbe nézek, hogy történt-e itt valami változást, s miután látom, hogy minden maradt a régi, leülök az egyik padra.
A nap ugyan látható a horizonton, de a sugarai már nem sütnek annyira, mint nyáron, így nincs is olyan jó idő. Sőt. Hamarosan itt a november, ami ugyebár azt jelenti, hogy jönnek a hidegebb napok. Mellesleg már nagyon várom azt a hónapot, mert 22-én lesz a születésnapom. Mindig is imádtam azt a napot, hiszen akkor tényleg minden rólam szólt. Ezen kívül még a karácsonyt, és a Mikulást szeretem. Bár inkább a karácsonyt. Mert emlékszem, hogy olyankor mindig összegyűlt a család. Bontogattuk az ajándékainkat, és mindenki nagyon jól érezte magát. Itt még nem karácsonyoztam, ezért kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Biztos Janey is fog venni a boltjába csupa karácsony hangulatú dolgokat.
Ám mielőtt tovább elmélkedhetnék ezekről a dolgokról, kiabálást hallok a szökőkútból. Felkelek a padról, s kíváncsian odasétálok a furcsa alakzatú kúthoz. Belenézek, s egy plüssnyuszit pillantok meg. Rögtön kiveszem a hideg vízből, s magamhoz szorítom.
 - Hát mi történt veled? - kérdezem a kis játéktól. Akik erre sétálnak biztos hülyének néznek, hogy egy rózsaszín plüssnyulacskához beszélek, hiszen egy ennyi idős gyereknek már nem kéne játékokkal beszélgetnie.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kumagoro
KARANTÉN


NYÚLvány
RPG hsz: 52
Összes hsz: 883
Írta: 2012. október 22. 15:14 Ugrás a poszthoz

Kicsit vizes kissrác:)

Brrr - valaki kiemelte a nyuszit a vízből. Kumagoro minden tagja súlyosan csüng lefelé. Próbálná megmozdítani a karjait, de olyan, olyan nehezek.
- Köhöszöhönöm - hebegi a nyúl -, életmentő úr!
Arcát belefúrja az őt magához szorító valaki kabátjába.
A segítségére siető fiú csurom víz lesz az átázott plüsstől. Kumagoro olyannyira el van foglalva a maga nyomorával, hogy udvariasan elhárítani sem jut eszébe, sőt nem is akarná az ölelő testet. Remélhetőleg az illető kabátja vízálló, így nem ázik át ő is teljesen.
A rózsaszín nyuszi felnéz az emberre. Ez könnyen megy, mert hátralapuló fülek súlya segít a dolgon. Egy kisfiú az. Vajon van varázspálcája? Olyan kicsinek tűnik, biztos nem ismeri a melegítő bűbájt.
- Tüssz! - prüszköl a nyuszi, valószínűleg meg is fázott. Az ilyesmik a legrosszabbak abban, hogy az ember nyula élővé változott. Ugyanúgy korog a gyomra, fáj a feje, lesz náthás, mint akárki más.
- Nem mehetnénk haza? - kérdezi a nyuszi. - Megfagyok. És csöpögök.
Pitty-potty.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 22. 17:21 Ugrás a poszthoz

Amira


Kedves naplóm!
Ma volt eddigi életem legjobb napja, azt hiszem. Ugyanis prefektus lettem, ami szerintem tök jó, másfelől viszont nem. Hiszen nem szeghetek szabályt, stb. A jó dolog pedig az, hogy büntethetek és hogy 10 óra után legálisan járhatom a kastélyt. Mellesleg a jelvényem olyan szépen csillog, hogy csak na. Pedig ez a kis tárgy eddig Leonard Harris talárján volt látható, most pedig az enyémen. Lehet, hogy mérges lesz rám? Hiszen én kerültem a helyére. Majd kiderül.
Mellesleg más dolog nem nagyon történt velem, kivéve az, hogy írtam pár szorgalmit. Ja, és még egy dolgot kihagytam! Délelőtt küldtem egy levelet Amirának, amelyben meghívtam őt sütizni. Ugyanis szeretnék vele újrakezdeni mindent. Vagyis elfelejteni azt, ami régen történt, és úgy csinálni, mintha most ismerkednénk meg.
Amúgy Mirától kaptam egy kis baglyot. Szegénykémnek még nincs neve, így ki kéne találni neki valami jó kis nevecskét.

Leteszem a pennát, rácsavarom a tintára a kupakját, s becsukom a naplóm. Sietősen húzok a lábamra zoknit, s veszem fel magamra a taláromat. Ugyanis pár-perc múlva már a Pillangó-varázsban kéne ülnöm, és mire leérek a faluba az  legalább 5 percbe telik, és most nem nagyon akarok elkésni erről a találkozóról. Miután cipőt is húzok a lábamra, kinyitom a Monsters ajtaját, s kiviharzok a hálóból. Gyors léptekkel haladok végig a klubhelyiségen, majd azután a folyosókon. A folyosókon csak pár diákot látok, s azok is elvannak foglalva. Nem kell sok idő ahhoz, hogy kiérjek a kastélyból. Bogolyfalva utcáin szinte már futok, hiszen nem akarom, hogy Mira érjen előbb a kijelölt helyszínre.
Hopp! Már itt is vagyok. Kinyitom az ajtót, s belépek a hely éttermi részébe. Leülök az egyik szabad asztalhoz, s várom, hogy Amira is megjöjjön.
Utoljára módosította:Zachary Alex Williams Circle, 2012. október 22. 17:26
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2012. október 22. 18:04 Ugrás a poszthoz

Odett

Füttyülős jó napot a népnek! Jelentem Viktor karja ismét egyben. Mondjuk eddig se volt szanaszét, vagy darabokban, csak a csontjára volt jellemző a megszakítottság. De a bájitalok csodákra képesek. Így hát most, ha még egy kicsit fáj is és fásli szükséges még a karjára akkor is már egészségesnek mondható. Persze a kontrollra még vissza kell néznie. Hogy miért is, az már más kérdés.
Szóval kedves kisasszonyok, büszkén jelenthetem be, hogy a nagy nőcsábász teljes gőzzel bevetésen van. Szóval férfiak reszkessetek! Na, azért mondjuk nincs nagy félni való, most ez a bozontos bohóc kicsit megjavult. Vagy csak a látszat mindez? Na, majd hamarosan kiderül. Most fütyörészve póló-pulcsi-farmer együttesben téved be a teaházba, ahol egy kacsintást dob az egyik pult mögött álló lánynak, aztán az egyik asztalhoz lehuppanva már a kezében az itallappal választ ki egy teát. Még pedig az ízek varázsa az, ami leírásával kedvét elnyeri. Cseppnyi rumaroma és egy kis titkos eszencia a nyált is összefuttatja szájában. Már emeli is a kezét, hogy jelezzen, ő rendelne. Én meg addig, amíg ő rendel bedobok egy kávét, mert úgy érzem teljesen meghülyültem. Pedig az este jól kialudtam magam.
Na egy nescafét ide nekem is! Hééé, kisasszony, engem észre sem vesz! Na, még ilyet. Látjátok mesélőnek sose menjetek, olyanokká váltok, mint egy szellem. Szörnyű élet ez, higgyetek nekem!
Na, rendelés leadva, kávé belém tankolva, uccu neki. Nézzük az ide betévedőket. Talán Viktor is talál magának valami szemrevaló teremtést, ha már Merci elment az orosz sztyeppékre Amira meg... Amira.
Egy dalt halkan fütyörészve dől hátra a széken, az ablakon kitekint, lábait összekulcsolja, kezét a tarkóján összegubózza és így várja a teát, vagy éppen éppen a társaságát.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 22. 18:18 Ugrás a poszthoz

Zawi

Egy újabb levél Zach-től. Amira már külön gyűjteményt nyithatna, annyi levelet kap a kedves barátjától. Nem mintha ez baj lenne neki, sőt. Nagyon örül, hogyha eszébe jut. Ő is sokat gondol rá, mivel az egyik legjobb barátja, és éppen ezért nem tetszett neki ami a szünetben történt.
A találkozó előtt fél órával kezdett el készülődni a feketeség. Csak kiegyenesítette a haját, aztán egy pánt nélküli fekete ruhába bújt. Fekete magassarkú cipőt, és bőrkabátot viselt ezen kívül, na meg egy kis táskát is vitt, amibe a pénztárcáját, és egyéb kis dolgokat pakolt. Indulás előtt befújta magát a nemrég vett új parfümmel, majd Leot pórázra rakta, és ketten indultak a faluba. Ecset lustálkodott, és a gazdija takarója alatt aludt.
Még ki sem léptek a bejáraton, már tudatosult Mirában, hogy nem volt jó ötlet ilyen lengén felöltözni. Egy sálat és harisnyát még bőven elbírt volna...de már mindegy volt.
Nem is nézte az időt, úgy gondolta, hogy Zach már eléggé hozzászokott, hogy késik pár percet. Nőből van, megteheti. Meg simán rávághatja, hogy "közbejött valaki", és már nem is kell magyarázkodnia.
Ahogy elértek a kis oroszlánjával az étteremhez, egy halvány mosoly ült ki az arcára. Magabiztosan lépett be az ajtón, és először körbepásztázta a helyet, hogy aztán Zachary felé induljon el.
-Szép napot -mosolygott rá aranyosan, és helyet foglalt a vele szemben levő széken.
-Mi volt az oka, hogy itt akartál találkozni? -egyik szemöldökét felvonva nézte a srác szemeit.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bánfai Odett Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 43
Összes hsz: 548
Írta: 2012. október 22. 18:26 Ugrás a poszthoz

Viktor




Úgy döntöttem, hogy kiélvezem az utolsó meleg, nyárias napokat. Szinte minden nap lenn voltam a faluban. A minap az ajándékboltba tévedtem be, hátha találok valamit amivel gyengíthetem a pirosságot és a fájdalmat a csuklómon, ahol immár egy tetoválás díszeleg.
Ma pedig azért keveredtem le, mert megkívántam egy teaházas teát, mert ez más, mint amit a suliba gyártanak a manók. Na meg egy kis séta is kell néha az embernek. A testmozgás fontos!
Egy nagy séta után megfáradva térek be a teaházba. Azonnal egy ablak melletti asztalt szúrok ki. Odatipegek, majd leülök. Gyorsan átlapozom az itallapot és hamarosan a kezem a magasba lendül, ezzel jelezve, hogy rendelni szeretnék. Szinte velem egyszerre egy másik kéz is megjelenik a magasban. A fiatal lány természetesen a fiatal sráchoz megy oda... pedig én előbb jeleztem, hogy rendelni akarok. Dühös tekintettel méregetem a csajt, majd a pasit is. A kezem még mindig a magasban, de a lány úgy tesz, mintha ott se lennék. Felveszi a fiú rendelését, majd elsiet legyártani a rendelést.
- Persze így könnyű... Egy kacsintás, két bók és máris a te óhajaidat lesik. Fúúú de utálom ezt... -
Ezt a pár mondatocskát a szemben lévő asztalnál ülő sráchoz intézem és még mindig csúnyán méregetem. Az utolsó mondatot már szinte suttogva a "bajszom" alatt motyogva mondom el, szóval ezt csak akkor hallhatta, ha van valami ilyen természetfeletti képessége. Kezemet leengedem és duzzogva fonom össze karjaimat mellkasom előtt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 22. 20:00 Ugrás a poszthoz

Amira

Miután elrakom a naplóm, és az íráshoz való kellékeket, sietve húzom a lábamra az ágyon lévő zoknikat. A nagy kapkodásban észre sem veszem, hogy felemás zokni van a lábamon. Ezután még gyorsan magamra öltöm a talárom, s rábiggyesztem a jelvényem. Szeretném mindenkivel tudatni, hogy én lettem a rellonosoknál a legújabb prefektus. Ezek után még gyorsan a lábamra veszem a tornacipőm, s elhagyom a Monsters. Gyors léptekkel vágtatok végig a klubhelyiségen, és a folyosókon. Most nem foglalkozok senkivel, nem állok le beszélgetni az ismerőseimmel. Céltudatosan haladok, hogy ne késsek el a megbeszélt helyről. Nem kell sok idő ahhoz, hogy kiérjek a friss levegőre. A nap halványan rásüt az arcomra, de a melegét nem érzem. Sajnos. Sokkal jobb volt nyáron, amikor rövidnadrágban és pólóban sétálgattam. Valamiért mindig is jobban  kedveltem azt az évszakot.
Na mindegy. Már Bogolyfalva fő utcáját taposom, ahol alig találkozok pár emberrel, s ők is ismeretlenek. Úgy tűnik, hogy nekik is van dolguk. Ám ekkor meg is érkezek a helyszínre. Gyorsan kinyitom az ajtót, és a hely éttermi részébe pillantok be. Húh. Szerencsére még nincs itt Amira. Odasétálok az egyik üres asztalhoz - ami mellesleg közvetlen az ablak mellett van - és leülök. Hátradőlök, s nézelődni kezdek. Nos itt már vannak jó páran. A pincérek ide-oda szaladoznak, hogy felvegyék a rendeléseket. Épp most jön ide hozzám az egyikük. Miután köszönünk egymásnak, megkérem a a pincérlányt, hogy hozzon nekem egy csokis muffint és narancslevet. Ezt a két dolgot felírja a papírjára, s mosolyogva odébbáll. Hallom, hogy nyitódik az ajtó, és nem más, mint Amira lép be rajta. Mosolyogva integetek neki, mire ő idejön hozzám. Helyet foglal a velem előtti székben, s megszólal.
 - Szia! - üdvözlöm. - Nos... tudod én arra gondoltam, hogy újra kezdhetnénk ezt az egészet. Mármint tegyünk úgy, mintha most találkoznánk először, és felejtsük el a múltat.
Ekkor meg is érkezik a sütim meg a narancs levem. A pincér leteszi elém az sütit és az italt. Rámosolygok, s miután elmegy, Mirára nézek.
 - Szóval? Mit gondolsz?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 22. 20:31 Ugrás a poszthoz

Zawi

Séta közben Mira rájött, hogy a hidegebb időjárás nem csak neki nem szimpatikus. Fele annyian voltak csak az utcán, mint nyáron, és a tavasszal, és ez nem igazán tetszett a lánynak. Nem volt mit néznie, és nem volt kire kacsintgatnia. Esetleg azt az öreg, ráncos varázslót nézegethette út közben, aki a téren botorkált. Hát nem éppen az esete...
Leo-val be is tértek a Pillangó-varázsba, majd a szokásos tömegfelmérés után Zachary asztalát célozták meg. Ahogy Mira leült, Ecset is helyet foglalt az asztal alatt. Okos nagy cica, tudja, hol a helye.
A feketeség egyből a tárgyra tért, hiszen tudta, hogy barátja nem ok nélkül hívta az étterembe. Kíváncsi volt ugyan, de nem izgult amiatt, hogy bármi rossz hírrel szolgál majd a srác, vagy hasonló nyalánkság.
Lassan meg is kapta a választ, amin összeráncolta a szemöldökét. Már szólásra nyitotta a száját amikor is megjelent a rövidszoknyás pincérlány, és kelletve magát letette Zach elé amit korábban rendelt. Amira szemforgatva nézte a jelenetet végig, és a gyomra felfordult tőle.
-Szóval felejtsük el a múltat, mi? Ekkora hülyeséget hogy tudtál kitalálni? -fejét csóválta, és keserű arckifejezéssel nézett a srác szemébe.
-Barátok vagyunk, és attól, mert újra bemutatkozunk, még nem fog megváltozni semmi. Ami történt megtörtént, és semmin nem lehet változtatni. Ezzel vagy együtt élünk, vagy jobb lesz hanyagolni egymást -az utolsó mondatot úgy mondta ki, hogy még a szemei is könnybe lábadtak. Sajgott a szíve attól, hogy arra gondolt, most akár el is veszítheti a barátját. Betegsége alatt érzelmileg is legyengült, amit még sajnos nem tudott teljesen, száz százalékig visszanyerni. Pedig eléggé edzett ilyen téren, fizikailag viszont pont az ellentéte. Valamit valamiért, nemde?
-Tiéd a választás, én nem akarok elrontani már semmit. Elég volt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 22. 21:30 Ugrás a poszthoz

Viszlát Amira!

Miután kinyitom az ajtót, s belépek az étterembe, látom, hogy Amira még nincs itt. Hú. Na, pont jó vagyok. Helyet foglalok az ablak melletti üres asztalnál, és nézem a többi embert. Kicsit nagy a nyüzsgés, hiszen mindenki mondja a magáét. Valakik csak szimplán beszélgetnek, mások pedig a pincéreknek adják le rendelésüket. Én is egy pincérre várok, hogy elmondhassam neki mire van szükségem. Pár perc alatt meg is jelenik előttem egy rövid szoknyás, csinos pincérlány. Kedvesen rámosolygok, s mondom neki, hogy muffint meg narancslevet kérek. Ő ezt leírja a kis papírjára, s halad tovább. Hátradőlök a széken, várom hogy Amira, vagy a sütim megjöjjön. Nos az egyik meg is érkezik. Méghozzá: Amira! Elég lengén van felöltözve ami azt illeti. Ha jól látom nem egyedül jött. Magával hozta második kedvencét, Leo-t a kis havas oroszlánt. Nagyon aranyos egy jószág. Miután Mira meglát, odajön hozzám, s helyet foglal az előttem lévő széken. Rögtön a lényeget kérdezi, amire én egyből válaszolok, s elárulom a lánynak, hogy mit is szeretnék. Mielőtt még bármit is mondhatna, megjelenik a pincérlány, s lerakja elém a kívánt ételt, italt. Látom, hogy Ami szemforgatva nézi végig a jelenetet. Miután elmegy a hölgy, Amira elmondja azt, amit az előbb is szeretett volna.
 - Miért lenne hülyeség? Újra kezdhetnénk az egészet - mondom értetlenkedve. Még a szemöldökömet is összeráncolom, mert tényleg nem értem, hogy Mirának mi baja van azzal, hogy felejtsünk el mindent. Szerintem sokkal jobb lenne úgy tenni, mintha eddig nem is ismertük egymást, és csak most találkozunk először.
 - Az lehet, de megpróbálhatnánk elfelejteni azokat, amik régen történtek. Miért nem szeretnéd elfelejteni a múltat? Sokkal jobb lenne... - mondom kicsit sem kedves hangon. Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy a lány miért nem szeretné elfelejteni a régen történt dolgokat, s újra kezdeni mindent előröl. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne. Amira azt kérdezi, hogy végülis mit akarok. De mikor kimondja, hogy elég volt, ökölbe szorul a kezem, s a szemeimet az övéibe fúrom.
 - Szerintem ezt most hagyjuk abba. Tudod mit? Kerüljük el egymást. Sőt, ne is álljunk szóba egymással. Csak menj el. Még elszeretném fogyasztani a sütimet.
Ezt mind nyugodtan, fapofával mondtam.
 - Szia! - mondom, mielőtt még Amira elmenne. A szememből egy könnycsepp folyik ki. Végig az arcomon, s végül a fekete taláromon landol.
Utoljára módosította:Zachary Alex Williams Circle, 2012. október 22. 21:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 22. 21:58 Ugrás a poszthoz

Utolsó felvonás - Zachary

Minden rossz érzés nélkül ment oda a találkozóra a rellonos kisasszonyka, azonban ez az érzés hamar elmúlt. Amint Zach elmondta, hogy mit akar, a lány már tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. És nem a srác miatt, hanem Amira makacssága miatt. Mert tudta, ő jól tudta, hogy semmi értelme elölről kezdeni valamit, hacsak előtte nem törlik az emlékezetüket.
Csak a fejét rázta, nem mondott semmit. Mert nem akart, és mert nem is jutott volna szóhoz. Zawi egyfolytában mondta a dumáját, aztán Mira kicsit bepipult.
-Na figyelj -mutatóujját feltartotta, hogy a srác fogja be a száját egy kis időre. -Egy; ne beszélj velem ilyen hangon, semmi jogod nincsen hozzá. Vagy prefektus lettél, és hirtelen ekkora arcod lett? Mire? Ugyan már... -száját elhúzva flegmán nézett rá, miközben a jelvényére tekintett. Megállapította magában, hogy Leohoz sokkal jobban passzolt a jelvény, és jelen helyzetben legszívesebben letépte volna a nagyarcúról. Tudta, hogy kicsit vissza kellett volna fognia magát, ugyanis eme hangosabb megszólalásokra egy-két szempár már rájuk is siklott.
-Kettő; mert a múltunkra épül a jövőnk. És fogd fel, attól, mert újra bemutatkozunk, még semmit nem fogunk elfelejteni. Az érzések meg nem múlnak így el. Csettints is, kérlek, hátha beválik -hangja ingerülten csengett, de csak a szemében duzzadó könnycsepp jelezte, hogy nem csak a hangjával játszik. Rosszul esett a lánynak az egész helyzet.
-Rendben. Felőlem befejezhetjük -vállat vonva felállt az asztaltól, majd halvány mosollyal az arcán az ajtó felé indult. Azonban ahogy Zachary hozzáfűzte, hogy szeretné megenni a süteményét, hátrafordult.
-Jó étvágyat hozzá -kifejezéstelen arccal megfogta a tányéron pihenő muffint, és egy az egyben a srác arcába nyomta. Mivel belül krémmel töltött volt, tökéletesen szétterült az arcán. -Szia.
Mira elégedetten fordított hátat, és Leoval együtt kivonultak az étteremből.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 22. 22:34 Ugrás a poszthoz

Mira:(

Ennyire még sosem aláztak meg engem. Volt olyan napom a mugli sulimban amikor piszkáltak, vagy esetleg valami más megalázó dolgot csináltak. De az előbb helyben elástam volna magam. Az emberek röhögtek rajtam, Amira pedig mosolygott. Pedig azt hittem, hogy Mira fogja magát rosszul érezni, s sírni fog, de nem. Nem így történt. A másik dolog ami még fájt, hogy nagyképűnek nevezett. Még soha, senki nem mondta ezt nekem. Legtöbbször szerény voltam, s nem szaladt el velem a ló. De ha már Amira mondja azt, hogy nagy a képem, akkor elhiszem. Az még fáj is kicsit... sőt, nagyon.
Most épp lehajtott fejjel, sírva lépkedek Bogolyfalva utcáján. Fiú létemre nem szabadna sírnom, dehát nem tudom visszatartani a könnyeim. Egyszerűen nem megy. Maguktól folynak végig az arcomon, aztán leérnek a földre. Sajnos ezeket nem tudom megállítani. Leírhatatlanul szégyellem magam a történtek miatt. Ahogy bántam Amirával... nem engedhettem volna meg ezt magamnak. Igaza van. Attól még, hogy lett egy jelvényem, nem kéne így beszélnem. Beletúrok a hajamba, letörlöm az arcomról a könnyeimet, s egyszer csak megállok. Ugyanis Amira fekete haját pillantom meg. Épp igyekszik vissza a kastélyba. Talán megkéne várnom, hogy elmenjen, s csak azután menjek én? Nem tudom... Nem akarom, hogy meglásson. Így is rosszul érzem magam, és ha Mira meglátna, akkor rosszabbul. Egyszerűen nincs merszem odatolni a képem. Biztos látni se akar. Várom, hogy Amira eltávolodjon tőlem, ám ekkor eszembe jut, hogy mit mondott nekem kiskoromban anya: Ha megbántasz valakit, ne légy nyúl, s menj oda hozzá. Kérj tőle elnézést, aztán meglátod, újra jól fogod érezni magad. Igaza van anyának. Amíg nem kérek elnézést Mirától, addig rosszul fogom érezni magam.
Ezért veszek egy mély levegőt, s halk de gyors léptekkel odasétálok a lányhoz. Mikor utolérem, megfogom a kezét, s magam felé fordítom. Nem mondok semmit, csak a leányzó zöld szemeit nézem.
Utoljára módosította:Zachary Alex Williams Circle, 2012. október 22. 22:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 22. 22:51 Ugrás a poszthoz

Zawi

Borzalmasan fájt Amirának ami alig egy perccel korábban az étteremben történt. A legjobb barátját veszítette el alig öt perc alatt, és hiába mutatta kívülről, hogy nem történt semmi, belül összetört. Megtanulta hogy hogyan használja tökéletesen a színészi adottságait, és így egyik pillanatról a másikra képes arra, hogy egy teljesen más arcát mutassa. Sok meglepetést tud ezzel okozni az embereknek, viszont ő már annyira megszokta, hogy nála ez nem úgy áll fent, mint Laura barátnőjénél, aki egy álarcot húzott magára, hogy senki ne törhesse a át azt, és ne lássák a valódi énjét. Mirának ez a valódi énje. A színész énje.
Könnyeit visszatartotta, lábait pedig úgy szedte, hogy magassarkú cipellőjének kopogása úgy visszhangzott, mint amikor az esőcseppek kopogtatnak az ablaküvegen. Leo is érezte gazdája fájdalmát, nyafogott is, és lelapult fülekkel szedte a tappancsait Mira mellett.
Egyik pillanatban még a kihalt téren sétáltak, a következőben pedig már valaki megragadta a karját úgy, hogy észre sem vette jelenlétét. Megfordult, és Zacharyvel találta szemben magát. Egymás szemébe bámultak, majd a lány hunyorogva kapta ki a kezét a srácéból.
-Mi az, már jól is laktál? -bunkó stílussal kérdezte, miközben karba tette kezeit. Remegni kezdett az idegességtől, potyogni kezdtek a könnyei. Nem tudta mit mondjon, és a teste átvette az agyától az irányítást.
-Fulladtál volna bele a sütidbe -szűrte a fogai között a szavakat, majd a keze a levegőbe lendült. Nagyot csattant a srác arcán a tenyere, és a nyoma is ott maradt.
Csakhogy Amira nem állt le ennyivel. Amilyen kicsi, és erőtlen, most az agyába szállt az ideg, és méreg. Sorban lekevert neki még vagy két pofont, majd egy hirtelen mozdulattal megpróbálta ellökni a hideg macskakövön.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 22. 23:14 Ugrás a poszthoz

Amira

Olyan rosszul érzem magam mint még soha. Nagyon fáj az, amit tettem. Nem tudom elhinni, hogy én így beszéltem volna az egyik legeslegjobb barátommal, aki mellesleg többet jelentett nekem, mint bárki más. Olyan furcsa, hogy hónapokba telt mire összebarátkoztunk, s pár perc alatt ezt tönkre vágtam. Én marha! Nem tudok így a tükörbe nézni. Jézusom mekkora idióta vagyok! Utálom magamat. Pár könnycsepp végig folyik az arcomon, de én nem törlöm le azokat. Folyjanak csak, nem érdekel!
Beletúrok a hajamba, s felnézek, ugyanis lépteket hallok magam előtt. Látom, ahogy Mira siet kis állatkájával a kastély felé. Semmi kedvem sincs odamenni hozzá. Inkább megvárom, míg elmennek, aztán majd én is bemegyek. De eszembe jut, hogy anya mit mondott nekem. Ezért nagy levegőt veszek, s odasétálok a lányhoz. Megfogom hideg, puha kezét, s magam felé fordítom. Megszeretném nézni az arcát. Szemeiben látom magamat, ahogyan bűnbánóarccal nézek. Mira bunkó stílussal megszólal, amire én nagyot nyelek. A lány kiveszi a kezét az enyémből. Ezek után megint szóra nyitja a száját.
 - Bárcsak úgy lett volna - mondom lesütött szemmel. Azt várom, hogy Mira elmegy, vagy mond valamit, de nem. Egy pofont ad nekem, amire nem számítottam, így mikor nekicsattan a keze az arcomnak, összerezzenek, s ránézek a lányra. Aztán kapok még egyet, és még egyet. Miután abbahagyja a pofozkodást, megpróbál fellökni, de nem sikerül neki. Csak annyit ér el, hogy kicsit hátrébb megyek. Végigsimítok az arcomon ott, ahol az előbb még Mira keze volt. Még mindig nem fáj annyira, mint az, amit belül érzek. De megérdemeltem.
Közelebb megyek a lányhoz, s ránézek.
 - Nagyon nagyon, sajnálom, amiket mondtam. Hülye voltam, beképzelt, és nagyképű. Hogy tehetném ezt jóvá? Kérlek beszéljük meg - mondom, miközben újabb könnycsepp folyik végig az arcomon.
Utoljára módosította:Zachary Alex Williams Circle, 2012. október 22. 23:14
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 22. 23:49 Ugrás a poszthoz

Zach

Egyre jobban potyogtak a lány könnyei miután felpofozta az eddig még barátjának tartott rellonost. Nem is tudta, hogy mit csinál, egyszerűen csak hagyta, hogy lendüljön a keze. Egymás után háromszor, szép vörös foltot hagyva maga után a világos bőrén.
Valahogy mást látott Zachary szemében, és az egész emberen, mint korábban. Mintha nem is ugyanazzal a személlyel állt volna szemben, és meg sem történt volna semmi. Azt várta, hogy visszakapja a pofont, mert simán kinézte volna belőle, hogy elfeledkezik magáról, és annyira bedühödik, hogy Amira is megkapja amit "megérdemel". Mira attól, hogy nem kapott semmi bántót, elkönyvelte magában, hogy a prefektusságra való tekintettel hanyagolja ezt a fiú. Hogy is nézne ki, ha egy frissen kinevezett prefi megüt egy lányt a falu közepén...pf.
A feketeség újra megpróbálkozott azzal, hogy fellöki a srácot, de mivel ez szinte a lehetetlennel volt egy szinten, a mellkasát kezdte ütni teljes erejével. Végig is karmolta, a nyakán egy hosszú csíkot hagyott. Fájjon csak neki is... Csak akkor állt le, amikor megütötte a fülét az, amit mondott neki.
-Mi van?! -megütközve nézett rá a könnyfátylon keresztül. Megrázta a fejét, és csodálkozva lépett hátrébb. Egyszerűen nem bírta felfogni, hogy ezt mégis hogy tudta összehozni a volt barátja.
-Te normális vagy? Mégis hogy van bőr a képeden...? Merlinre... -szinte hallani lehetett ahogy koppant a lány álla a macskakövön. Egyfolytában a fejét ingatta, szemöldöke a magasba emelkedett. Mindenfelé pislogott, de nem tudta felfogni, hogy mi történt.
-Egy nagyképű gyík vagy, semmi több. Nekem nem kell, hogy te a közelemben legyél. Utállak. Elérted, hogy sírni láss, remélem boldog vagy! -és itt tört el a mécses, ahogy kimondta a bántó mondatokat. Leguggolt, és arcát kezébe temetve sírni kezdett. Hüppögött össze-vissza, Leo próbálta vigasztalni azzal, hogy az orrával bökdöste a térdét.
Utoljára módosította:Csapó Anna, 2012. november 17. 10:58
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. október 23. 00:18 Ugrás a poszthoz

Mira - Please forgive me!

Azzal a céllal megyek oda Amira Loveguardhoz, hogy megbeszéljük a dolgokat. Szeretnék tőle elnézést kérni, ezen kívül pedig azt, hogy bocsájtson is meg. Azt hittem, hogy szépen eltudjuk simítani az ügyet. Ám úgy látszik, hogy nem. Ugyanis amint meglát a lány, felpofoz, ami várható volt, de én nem hittem volna, hogy ezt fogja tenni. Hiába ad nekem három nagy pofont, attól még az nem fog ugyanúgy fájni, mint az, ami belül van. Olyan voltam az étteremben, mint egy másik Zach. Egy beképzelt, idióta alak. Nagyon nem tetszett az a fiú. Ezt az énemet el kell tünetnem.
Végigsimítok az arcomon ott, ahol a lány adott nekem pofont. Ég az arcom, s biztos vagyok benne, hogy egyre jobban pirosodni kezd. Megérdemeltem, de tényleg. Amirát még sosem láttam így, eddig nem sikerült ennyire kihoznom a sodrából. Furcsa, hogy a mosolygós, fekete hajú, csillogó zöld szemű lány ilyen is tud lenni. De ha az embert feldühítik... Ekkor a leányzó próbál fellökni, de nincs benne annyi erő, hogy el is essek, csak hátrébb lépek két lépést. Közelebb megyek hozzá, s megint a sísár határán vagyok. De belül azt mondogatom magamban, hogy nem szabad, így egy könnycsepp sem buggyan ki a szememből. Ám úgy tűnik, hogy Mira nem szeretné azt, hogy közelebb menjek hozzá. Ugyanis tiszta erejéből a mellkasomat kezdi ütni, aztán pedig végigkarmolja a nyakamat, akár egy macska. Mivel jó mélyen karmolta meg a nyakam, a vörös vér rögtön megjelenik. Ezek után azt mondom neki, hogy beszéljük meg a dolgot, amit Amira végképp nem ért. Mikor azt mondja, hogy utál, a szememből szépen sorjában kifolynak a könnyek. Éreztem, hogy Amira ezt halál komolyan mondta. Hogy tényleg nem szeret, és ez iszonyúan fáj. Jobban mint ezer pofon, vagy több millió csikarás. Sokkal, de sokkal jobban.
 - Ne haragudj... - mondom halkan. Nos azt hiszem itt a vége a barátságunknak. Mikor a lány leguggol, én is így teszek. Látom, hogy a kis oroszlán próbálja vigasztalni Mirát. Megsimogatom a lány fejét, s elvettem az arca elől a kezét. Arcán folytak a könnyek, s én egyre csak bámultam. Aztán közelebb hajoltam és... megcsókoltam. Úgy, mint még soha. Tele volt szeretettel ez a csók. Szerintem úgy adtam ezt neki, mint még soha, senki más.
Utoljára módosította:Zachary Alex Williams Circle, 2012. október 23. 00:20
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 23. 00:35 Ugrás a poszthoz

Zawi

Borzalmas, hogy egy barátságnak milyen gyorsan véget lehet vetni. Valahol már eleve el volt rontva. Egyébként is, amióta az a kis incidens volt a Monstersben, mikor Zachary közölte a lánnyal, hogy többet érez mint barátság, már nem volt ugyanaz. Mira is tartotta a távolságot valamilyen szinten, és a srác is. Valamit kellett tenni annak érdekében, hogy ne vesszenek össze, és megmaradjon a jó kedélyű beszélgetések alapja, és együtt viccelődhessenek továbbra is.
Aztán most vége. A feketeség csapkodott, és karmolt, teljesen kikelt magából. Nem érezte magát rosszul attól, amiket Zach fejéhez vágott, inkább attól, hogy vele hogyan beszéltek. Az önérzete megsérült, és az egészben az ütötte leginkább szíven, hogy egy olyasvalakitől kapta mindezt, aki annyit jelent számára.
Aztán azt már, hogy hirtelen szinte a bocsánatáért könyörgött, tényleg nem tudta hova rakni. A hajába túrva idegeskedett, már nem tudta sokáig tartani magát. És persze sírás lett a vége. Patakként folyt végig a szeméből a sós víz, egyenesen a ruhájára.
Érezte, hogy nem csak Leo van ott vele. Hogy Zach leguggolt hozzá, ráadásul meg is simogatta. Viszont nem akart ránézni. Úgy érezte magát, mint akit kalapáccsal daraboltak szét egy másodperce.
Hosszú ideje nem tapasztalta meg ezt az érzést, és iszonyúan rossz volt újra éreznie. Ennyi átvészelt időszak után csak így hirtelen a semmiből...csodálatos.
A fiú elhúzta a kezét az arcától, mire Ami fájdalmasan a szemébe nézett. Tudta mi következeik, mégsem tudott elmozdulni. Mintha megbénították volna. Behunyta a szemét, és várta az "ítéletet".
-Menj a jó büdös francba! -nem csókolt vissza, csak elhúzódott, és egy újabb pofont kevert le neki. Talpra állt, és dühösen, az ajkát fogva elfutott Leoval együtt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bogolyfalva - összes hozzászólása (21380 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 712 713 » Fel