Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ariana Eloise- Érdekes gondolat. Szerintem olyan, mintha füvet ennék. Nem pirította meg, és fokhagymát se tett rá. Pedig idén mindent fokhagymával eszek. Távol tartja a vámpírokat, és szeretem. Főleg szeretem. Ha valakinek az én száz éves véremre van gusztusa... mit mondhatnék? Balról jöjjön, mert az a jobb profilom. Nem rossz az étel, csak Martha nehezebben veszi fel változó ízlésvilágom ritmusát, pedig ennyi idő után már igazán hozzászokhatott volna ahhoz, hogy fokhagymázunk. Elvégre már október van. - Apádnak megint elment az esze, kitalálta, hogy a még nem házas gyerekeit is kiházasítja. Jason, Helena, te, Christian, Milan és Edith. Mind a hat gyereknek ideális társat keres, képtelen felfogni, hogy nem mindig az a jó, amit ő kitalált. Talán válságban van a házassága, talán éppen a saját felesége semmizi ki - nem lennék meglepődve -, talán a félremenése, de valami biztos az agyára ment. - Ez a kis Zara egy tünemény, kár, hogy nincsen apja. Maxwell sosem tudott olyan körültekintő lenni a párválasztásban. Ha rajtam, múlik, Rose-t és anyádat veszi el, a többit nem. De hát nem hallgatott az sem a szép szóra, így hát most itt van egy rakat dédunoka, és már üknagymamának is nevezhetem magam, hiszen van szép számmal gyerek. - Vicceljük meg apádat, mit szólsz? Catherine esküvője óta tudom, hogy megálljt kell parancsolnom ennek az ámokfutónak, és ha máshogy nem megy, hát megkerülve csinálom. Csak kell egy bűntárs.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ariana - Tiszteld az apádat. Finoman, de egy kis nyomással a hangomban mondom ki a szavakat, miközben felemelem a tekintetemet és megvárom, amíg a szemembe nem néz. Azt akarom, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, hogy komolyan azt szeretném, ha odafigyelne arra, amit mondok. - Lehet, hogy haragszol rá, de miért is? Mert meg akart óvni? Ez történt, hiszen az unokám, bármennyire is faramuci módon, de azt tettem ami egy ilyen helyzetben helyes. Menti a családját. Láttam a leggyengébb pillanatában, és ha úgy tetszik, én mondtam neki a házasságot. Persze nem pont úgy, ahogy meglépte, az amolyan színpadi túlzás volt. Én azt javasoltam, hogy kérje meg a gyerekeit, hogy házasodjanak össze olyanokkal, akikben megbíznak, hiszen a családunk hagyományai évszázadok óta szentek. Az egészet Maxwell intézte rosszul, mert ő azt hitte, hogy jobban tudja, mi kell nekik. - Ha jól emlékszem csupán csak Catherine kötött tényleges házasságot, és ha ő nem haragszik emiatt az apátokra, nem hiszem, hogy neked jogod van hozzá. A bort a kezembe véve lötyögtetem kicsit, mielőtt beleszippantanék, és végül csupán csak egy apró kortyot innék. Kedvelem a tölgyfa érlelést, igazán finom zamatot ad a meggynek és a csokoládénak. - Mindazonáltal nem, egyetlen zabigyereke sem fenyegeti. Csupán csak fél, aggódik értetek. Maxwell drasztikus, de nem rosszindulatú, csak egy apa, aki félti a gyermekeit. Én nem hibáztatom, pusztán csak sajnálom, ahogy látom, hogy szépen lassan eluralkodik rajta az őrület. Nyilván nem szerencsés, ha a szüleid pusztán csak másodunokatestvérek. Talán éppen az ilyen frigyek és elmebajok azok, melyektől a saját gyerekeit próbálja óvni. Mi nem figyeltünk, és meg is lett az eredménye. - Unatkozom, Ariana. Te nem?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Az ÉN asszonyomKároly Mi a garancia arra, hogy a következő kísérleted sikeres lesz? Semmi. Ez az, amit az emberek képtelenek megtanulni. Sosem mehetsz elég messzire, mert mindenhol van valaki, aki egy olyan csoport tagja, akik ellened vannak. Elmehetsz dolgozni az ország másik felére, a híred akkor is hazaér. Mindig van egy jóakaró, és mindig összeérnek a szálak. Ha valaki igazán keres valamit, képes őrült módon tenni. Saját ítélőképességét latba vetve minden nyom után elindulni. Ők azok, akik lassan, de biztosan belebolondulnak a ténybe, hogy nem találják meg azt, amit keresnek. A sok minden között elveszik a részlet. Én sosem dőltem be ezeknek, gyerekként is mindinkább arra törekedtem, hogy apám kérésének megfelelően a lényeget lássam, hogy észrevegyem a különbséget információ és információ között. Egy kedves emlék jut eszembe, a fa takarásában megdobbanó szívem mosolyra késztet. Legyek bármilyen rohadéknak is kikiáltva, létezik szívem, és léteznek érzéseim is, éppen ezért kutattam fel oly kitartóan a nőt, aki hozzám tartozik. Hogy miért vagyunk itt? A szentimentalizmus oltárán áldozunk. Mert az emberek érzelmi alapon ostobák. Ha el akarsz rejtőzni, hát elrejtőzöl, nem visszamész egy helyre, amit szerettél. Ha elrejtőznél a tömegbe olvadsz nem kitűnsz. Ha elrejtőznél, akkor tedd azt tiszta szívvel, mintha bűnöd nem volna semmi, ne úgy, hogy egyetlen fán ülő varjú is halálba riasszon. Mert ez történt, nem igaz? Sötét sikátorokban osonó árnyékká akartál válni, mégis egy hivatalnok személyi titkáraként a rivaldafénybe kerültél. Hát nem tanultál tőlem semmit, édesem? Bárhogy kinézhetsz, de egy valami nem változik: A szemed. Az, ami a szemedben van. Amit úgy ismerek, mint senki ezen a világon. Könnyen lépek mögéd, hiszen viseleted is felelőtlen, a kapucni látó és hallószerved kiválóságát is tompítja, én pedig, mert szerető férjed vagyok, megleplek, és a pad mögött állva, finom határozottsággal érintem meg vállaidat, és szögezlek oda, mielőtt még menekülni szeretnél. Ejnye Veréna, hát ennyire ostobának gondolsz? Még azt is tudtam, hogy melyik sírt választod majd ideérkeztedkor. Nem bántlak, miért is tenném? Épp csak kirándultál kicsit, nem igaz? Hűvös ujjaim nyakadra tévednek, és némán simogatni kezdem egyre lüktető ütőered. Boldog vagyok, hogy látlak, Kedvesem.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Az ÉN asszonyom Bár pálcám nincs, nem félek, és, hogy miért is nem? Mert nem kell pálca ahhoz, hogy a mágiája ellen védd magad, csupán csak befolyásos barátok, akik a megfelelő módon segítenek, és nekem rengeteg ilyen barátom van. Elég egy apró medál, aki véd, ha úgy érzi, veszélyben vagyok, vagy pár ember, aki véd, ha védeni kell. Hogy melyik az igazság? Ráérünk még arra. A lényeg, hogy a mosolyom szélesedik, és miközben ő átkoz és kiabál, én cigarettám után nyúlok, és teljes nyugalomban gyújtom meg azt. - Úgy tűnik régen nem láttál. Vajon dohányoztam már előtte is, vagy csak akkor szoktam rá, amikor elhagyott? Örök rejtély. Az utóbbi idők eseményei összefolytak, de, ahogy nézem az édes kis próbálkozásait, szívembe egy csepp hely se marad a bánatnak, vagy a csalódottságnak, hogy tulajdonképpen képes lenne megölni. Milyen bájos, amikor így harciasan felkiált, vágyait mindjobban beleordítva a, nos, a csendbe. Hát nem kínosan csöndes a mai este? Nem kellene legalább valamilyen hangnak lennie? De, szerintem is úgy kívánná meg a helyzet, hogy legalább némiképp halljuk a természet zajait, mégis, mintha ma este mindenki illő távolba maradt volna. Így is van ez jól nem? Ciccegve fújom ki a füstöt, ahogy nézem őt, szép kedvesemet. - Válni? Milyen... modern. Ízlelgetem a szót, a válást, és csak ezzel az eggyel tudom azonosítani. Modern szemlélet, mely bár sokszor talál megértő fülekre, úgy esetünkben kivételt kell képezzen a megoldás. Válni, milyen roppant gyermeki. - Úgy vélem, elég időt hagytam a te kis szórakozásodra. Ideje volna, ha hazafelé vennéd az utat, és eleget tennél asszonyi kötelezettségeidnek.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Az ÉN asszonyom - Szerinted sikerülne? Kérdezem elmélkedve, és, hogy mondandója melyik részére is reflektálok pontosan? Talán mindegyikre. Sőt, valószínűleg mindegyikre. Hogyan is gondolhatja, hogy képes vagyok kilépni az életéből, hiszen olyan átkozottul sok munka és pénz volt, mire megtaláltam őt, és meg akartam találni, mert hozzám tartozik, az életem része, a lényem része, a lelke a lelkem része. Nem vált volna a feleségemmé, ha nem így volna. Az égiek rendezték úgy a sorsunk, hogy nekünk találkoznunk kell, szerelembe kell esnünk, és egymáshoz kell tartoznunk. Bármennyire is kívül akar tudni az életén ebben a pillanatban, a következőben már nem fog, mert szeret engem, mély szerelememmel, ahogy én szeretem és akarom őt. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem lehet megszakítani. A házasság szent, a válás a szentség megsértése, mely rossz ómen és mely csak újabb gondokat szül az életben. Mi ketten sosem leszünk egymástól külön, hiszen mi összetartozunk. Ha nem így volna, sosem bukkantam volna a nyomára, és messzebb menekült volna, mint csak egy aprócska mágusfalu. Nem vállalt volna munkát olyan helyen, ahol előtérben van. Ez az egész nem volt más a részéről, csupán csak macska-egér játék. Felkért egy keringőre, én pedig ifjonti szívvel fogtam bele a játékba, melyet kitalált. Üdítő változatossága házasságunknak a tény, hogy képes még meglepni, képes még más arcot mutatni, mint amit ismerek. De fárad, látom rajta, hogy a játék már nem kecsegteti oly örömmel, mint amilyennel a kezdetén, ezért jöttem hát, hogy szóljak, elég a játékból, most játsszunk hát mást. Ami a megátkozás részét illeti, halvány félmosoly húzódik ajkaimra, és nézem őt, nézem, ahogy azt hiszi, sikerülhet. Hogyan is sikerülhetne, ha eddig sem sikerült, és nézd, még csak varázserőm sincs. Hatalmam van, és élvezem a hatalmat, ami az enyém. Ő és a képesség arra, hogy az enyém is maradjon. Cigarettám lassan teljesen elég, így hát mielőtt ez megtörténne, még egy utolsót szívok belőle, hogy aztán a pad hátulján elnyomjam, és ahelyett, hogy csak a földre dobnám, három lépést teszek, és a kukába dobom. Nem a pad az én védelmem, a hely teljes területén védve vagyok. - Beszélgessünk, szerelmem. A házasságunk hátralévő évtizedeiben mit szeretnél? Élhetünk itt is, ha neked ez a hely kedvedre való, jó iskolák, jó éttermek, vidéki báj. Nem tudtam, hogy erre vágysz, de a születendő gyermekeink így valóban a közelünkben lehetnek. A kollégiumi nevelést amúgy sem pártolom.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Az ÉN asszonyom#Végjáték
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Gyanúsnak kellene lennie, hogy belátja, tévedett, mégsem az, hiszen ő már csak ilyen. Butuska lépésekkel próbál felbosszantani, kevesebbet néz ki belőlem, mint amennyi vagyok, s mikor már szorul a hurok, mikor már elméje kezd megbomlani az oxigén okozta hiánytól. Bár nyaka érintetlen, és az oxigén is bejuthat a fejébe, a képletesen értett hurok akkor is ott van, és szorul. Szorul, míg csak kezesbáránnyá nem válik. Eljött a pont, mikor tudja, hogy nincs tovább, mikor érzi, hogy igazam van. Mikor már nem tud mást tenni, nem tud vitatkozni, nem tud olyan érvet felhozni közös életünk ellen, mely meg nem dönthető. Ez a mi házasságunk. Engedem, had menjen, aztán mikor már úgy néz ki, túllépi a határt, visszarántom, és lábaimnál esdekelve kéri a megbocsátásom. Én pedig, mint jó férj, mint szerető, jó ura, megbocsátok neki, hisz mivégre hát az egész, ha nem éppen azért, hogy kis feleségem újra a karjaim között tudhassam? - Drágám. Mosolyodom el meghatódottan, arcomon őszinte öröm bontakozik ki, ahogy közeledik felém, ahogy hamarosan újra érinthetem, szerethetem a kis feleségemet. Összetartozunk Veréna, te és én, mi együtt vagyunk tökéletesek. Az, amit te jelentesz nekem, senki mással nem lehet teljes, és ha te nem vagy az enyém, nem lehetsz senkié sem. Ha most nemet mondtál volna, véget vetettem volna rövid kis életednek, és utána a magaménak is. Mint Rómeó és Júlia, nem élhetünk egymás nélkül, hiszen egyedül gyengék vagyunk. Szorosan magamhoz ölelem a szerelmet, illatát mélyen beszívom orromba, és érzem, ahogy szinte bizseregnek ujjaim, mert végre újra érinthetem őt. A mindent. Mint egy kisbabát, így ringatom kicsit, mikor meghallom a szipogását. A saját gyermekünkre gondolok, hogy milyen boldogság is lesz az, mikor saját gyermekünket ölelem majd át, mert éppen apró kezét felhorzsolta a beton, vagy térdébe állt egy apró kavics a homokozóban. Látom magunkat fiúval és lánnyal is, nem teszek különbséget, hiszen csak az számít, hogy Veréna legyen az édesanyja, én pedig az édesapja. Csodálatos gyermekeink már az égből figyelnek minket, és ha áldásos a békülés, ma éjjel már akár ki is választhatnak minket, és elindulhat a folyamat, melynek végén kezünk között tarthatjuk őt. Elérzékenyülten, remegő szívvel gondolok erre, és első pillanatban fel sem fogom, hogy a szívem nem csupán túlcsordult érzelmeimtől remegnek, hanem mert a mindenség, a nő, a szerelem szívembe kést döfött. Nézem őt, ellépve tőlem, miközben kezeim erőtlen hullanak testem mellé, és szótlan, de ép elmével érzem, ahogy a kés mélyebbre hatol, mintha csak biztosítani akarná, hogy ott maradjon. Mintha csak biztosítani akarná, hogy újra megteszi, és fájdalmat okoz nekem. ~ Nem akarlak megölni.~ Ez az egy visszhangzik a fejemben, és mégsem ezt érzem a szívemben. A benne lévő penge talán most tartja még a ritmust, még élek, de ki tudja, hogy meddig. Egyet tudok, a feltételek nem tetszenek, egyáltalán nem. A minden nélkül csupán a semmi létezik, és a semmi az, amit nem akarok megtapasztalni. Nem vagyok hajlandó némán tűrni, hogy elhagyna, nem pártolom, nem állok az oldalán segítőkészen. Van más? Ki? Mondd meg ki, és megölöm, megszűnik létezni, hogy csak te létezz és én létezzek, hogy ketten legyünk egyek újra. Ebben a kapcsolatban nincs helye másnak, ez így jó, ez így igaz. Lepillantok elfehéredett ujjaira, mivel alacsonyabb, mint én, tudom, hogy ez valóban végzetes, tudom, hogy olyan mértékű a fizikai roncsolódás, mint a szellemi sík. Olyanná vált, mint én, és ennél nagyobb öröm aligha érhet egy embert. Már tudom, benne élek, egyek lettünk a testében, már nem kell lélegeznem ahhoz, hogy tudjam, örökké benne élek tovább. Nem, a feltételei nevetségesek, és nem vagyok hajlandó beleegyezni abba, hogy elváljak tőle, és mással lássam boldogságát. de tudom, hogy itt és most, ebben a helyzetben vesztesekké válunk mind a ketten, és ezt nem hagyhatom. Minden erőmet összeszedve - már-már a kellő rutinnal - olyan erővel ütöm meg, hogy eltántorodjon, elengedje riadalmában a szívemből kiálló kést, de ne legyen képes kihúzni azt. Ki számít arra, hogy mikor élete igaz szerelme szívébe kést márt, még ütni van kedve? Hördülök egyet fájdalmamban, mert minden tett megerőltető, de ha emberek képesek a másikat kilométereken át cipelni, hogy megmentsék az életét, akkor én is képes leszek arra, hogy megmentsem az életét. A zsebemből textilzsebkendőt húzok elő, a kés markolatát igyekszem megtisztítani, miközben érzem, hogy hátam begörnyed, ahogy az ütés és az idő szűke miatti adrenalin zubog a testemben. Sejtettem, hogy ez lesz, de nem ilyen hamar és nem ilyen intenzíven. Térdre rogyva nézem őt, és esélyt sem akarok neki adni arra, hogy ezt visszafordítsa. Elhatároztam már. - Fuss. Csak ez az egy szó hagyja el a számít, miközben ujjaimmal rámarkolok a markolatra, és egy határozott mozdulattal kirántom azt a szívemből. Öngyilkosság. Az ünnepi időszakban megesik, így őt is védem és magamat is. Én nem válok el, én örökké benne létezem. Hát legyen így vége. Remélem, hogy fut, mert ha megment, mikor menteném, akkor megölöm. Ezt eldöntöttem. Most viszont, mikor már elfekve várom a halált, nincs bennem harag, nincs bennem semmi. Megtette. Innentől egy biztos, hogy nem jobb ember, mint én. Sőt. Rosszabb.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Nos, amikor az ember a totemállatával próbál ellenkezni, az többnyire nem végződik jól - ebben az esetben Milan szerencséjére a medve meglepően türelmes, mivel azon túl, hogy lejáratja vele a lábát (tényleg öreg, hogy vannak a combizmaid?), más baja nem esik éjjeli sétái során. A ház csendes, szinte hallani, ahogy a kora reggeli fényben szuszog, mint egy megfáradt öreg. A csengőre jóformán összerezzen, majd ásítva kitárul a kapu, nosza, kerülj beljebb, idegen. Na, engedd csak el azt a gombot, nem vagy te süket, ugyehogy. Az ajtóig helyen kis ösvény vezet, lapos kövekből kirakva, amiket fényesre koptatott a sok járás; egyik ága viszont a lugas alatt tovább vezet a hátulsó kertbe. A kövek között friss fű ágaskodik, s mindenfelé ágyások bújnak meg a nagyobb bokrok és cserjék árnyékában. A növények mintha meg akarnák nézni maguknak a vendéget, bár lehet, pusztán az érzékek játéka, hogy közelebb hajolnak Milanhoz elhaladtában. A leveleken némi pára csillog, s mindennek orgona és virágzó gyümölcsfa illata van.
Merre indulsz?
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2020. május 1. 21:15
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
MilanA szellemek nem feltétlen értenek az emberi kapcsolatok finomságaihoz, elvégre a feladatuk sokkal inkább egyéni útmutatás, semmint nyájterelés. Plusz ha már valamit eltoltál, akkor egy némi önálló elmélkedés és munka elvárható, nem? Ebben az esetben némi nyomozás hárul Milanra, aki hosszasan ácsorog a kapu előtt, mielőtt elindulna beljebb. A bokron alatt és az ágyások sarkán itt-ott szobrok állnak - nem azok az ízléstelen, fröccsöntött kerti törpék meg műanyag flamingók, amiket némely mugli kertben látni, dehogy! Ezek szépen faragott kőtömbök, no nem márvány, valami egyszerűbb, szürkés anyag - a kaputól nem messze, agár pózol vigyázzban, a kerítés mellett összekupacolt komposzt oldalában süni töpreng, míg beljebb, egy egyik öreg fa árnyékában egy bagoly pózol. A kert hátrafelé sűrűsödik, míg a kapu környékét nagyjából rendben tartják - hiába ütött-kopott és megviselt ez vagy az - addig a növények szövevénye egyre kevesebb fényt enged át, lugas helyett dzsungelre emlékeztetve. Mégis, akad benne egy-két keskeny ösvény (ámbár a csapás jobb szó lenne talán rá). A ház hátsó részén is van egy ajtó, mellette egy kis hintapaddal, ami fölött napszítta ernyő ad déltájt árnyékot. Szomszédságában asztalka és egy dézsa, ami a viharvert ereszcsatorna aljához van állítva. A felszínén fadarab úszik, a peremén pedig méhecskék sorakoznak, buzgón szürcsölve a vizet - zümmögésük a gyümölcsfák környékén még nem túl hangos, jobbára melegednek a korai napsütésben. A fű egyébként errefelé százszorszépekkel és lóherével vegyük, nem sima gyep. A hátsó ajtó résnyire nyitva, sőt, talán az egyik emeleti ablak is, nehéz megmondani ebből a szögből. Ha hallgatózol, a természet hangjain túl szinte semmit sem hallasz - azt sem, ahogy a kapu nesztelenül bezáródik mögötted. Merre tovább?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Éjféli Veréna - ELME Dr. Szakács VeronikaDr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen. Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni. A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett. Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Éjféli VerénaElmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus. Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló. - Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet. Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti. - Teát? A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre. - Hogyan telt a hétvégéje?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Éjféli Veréna Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog? - Kinek sütné meg őket? A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála. - Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót. Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét. - Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Éjféli Veréna - Milyen gyakran látogat vissza oda? Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte. Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek. - Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Éjféli Veréna - Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda? Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt. - Miért gondolja, hogy nem mehet vissza? Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni. - Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Éjféli Veréna Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük. - Tehát az útelágazódás maga az akadály? Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani. - A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt? Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként. - Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak? Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is. - Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal. Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van. - Itt tartózkodásának oka? Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül? Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja. Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell - Rossz irány, Hege. A hang egy sötétebb, sikátorszerű részről szól, arctalan, alaktalan, de érthető, sőt, mi több magyar. A férfi hangja ismerősen csenghet, de ne feltétlenül tudja az ember hova tenni. Ismeri? Igen. Nem. Talán. Bármi lehet, valóság is, álom is. Minden olyan bizonytalan, de hát min csodálkozunk, hiszen csak úgy eljött, mindenféle racionális felkészülés nélkül. A hang, talán a múltból szól, talán a múltban hallotta, de máshogy. Felrémlik a kép, ugye? Egy kínos, konyhai jelenet, ahogy ez a hang, lihegve élvezi az egykori szerelem nyújtotta bódultságot, és anélkül, hogy akár csak egy fikarcnyi bűntudata lett volna, nézett szembe veled. Te most képes vagy szembe nézni vele? Képes vagy újra találkozni azzal az emberrel, aki életed első igazi összeomlásához vezetetett? Mintha már most egy átkozott, egy soha véget nem érő, őrült álomba keveredtél volna. És hol van mér a vége, drága barátom? - Játszhatjuk szépen és csúnyán is. Megmondod hol van, megmondom hol van. Vagy van üzlet, vagy nincs. Nos? Az utolsó szó kissé türelmetlen, az alak mozdul, felfedve helyzetét, de, ahogy előre lép, úgy lép hátra is, elveszve újra a jól eső homályba. Hát nem egyszerű? Nem... nagyszerű? Csak add át, és vége. Csak add át, hiszen nálad van, nem?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell - Én. Felel a hang, benne megannyi gúny és elégtétel. Milyen megható, hogy ennyi év után is képes még ilyen érzelmeket kihozni belőle. Pedig azt hitte, hogy továbblépett. Olyan volt, mintha továbblépett volna. De talán ez a nagyra nőtt figura nagyobb játékos, mint azt az ember gondolná. - Nem tudod? Ugyanmár! Milyen kereső vagy te?! Elpuhányultál Hegedüsh, pedig én ennél sokkal jobbnak hittelek. Milyen kár. Az utolsó két szót már szinte fröcsögve közli, és ha Marcell odaér, láthatja, hogy nincs egyedül, sőt, ami azt illeti, egész sereg kedvesnek nem éppen mondható alak veszi körül, ugrásra készen, és lám, be is zárul a kör, ahogy az a bizonyos közelség elég közeli. A rég látott arc idősebb lett, nyakán, arcán, jól láthatóan friss karmolásnyomok vannak, egyik szeme bevérzett, bedagadt. Úgy fest, ideig-óráig méltó ellenfélre akadt. Egyértelmű, hogy kettesben nem olyan erős, mint amilyen szeretne lenni, és nem véletlen hozott magával még hat embert akkor, amikor tudomására jutott, hogy a férfi megkapta a levelet. Honnan tudta, hogy megkapta? Hát nem egyértelmű? Látta. Bizony, látta, hogy megkapta, látta, hogy átvette, sőt, azt is, hogy elindult ide. - Biztos vagy benne, hogy nem tudod, mit keresek? A kérdés olyan nyájasan hangzik el, mintha az ember arra kérdezne rá, milyen napja volt. Tesz egy lépést felé, szemei összeszűkülnek, ahogy kimondja a szavakat: - Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Újra és újra. Ébredéstől ájulásig, Egyre csak ismételve. Hol van?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Erika Szász-Molnár AnnaPizzaPéntek, a Martai-Hollóvölógyi páros hagyománnyá vált szokása. Az emberek szörnyen kiszámíthatóak, de nincs is ennél nagyobb öröm, hiszen minden olyan könnyen megy, elképesztően könnyen. Az embernek csak annyi a dolga, hogy vár, és ölébe hullik a csoda, ha máshogy nem, hát túl sok jegestea fogyasztása által. Ekkor, az ember lánya integetni kezd, és hát ismerik már egymást, hiszen Anna, a postáslány mindig olyan kedvesen mosolyog rá, miközben élénk türkiz és citromsárga biciklijén suhan. Sőt, most már csillog is, Erika javaslatára ugyanis beszerezte azokat a színes rojtokat, és imádja őket! - Szia! Ezek szerint péntek van. Odalép hozzá, és amíg Zsófi távol van, helyet foglal a kislánnyal szemben, és mint mindig, amikor bizalmaskodnak, rákacsint, és az asztalon, tenyerével kicsit takarva, egy zacskót csúsztat át. - A két nyalókát és a darabosan csomagolt csokikat Erzsi néni küldi, a savanyú gumicukrot én vettem neked. Rejtsd el, mert anyukádnak megígértem, hogy nem adok többet. Ne fald fel egyszerre! Még egy intő figyelmeztetés, összekacsintás, és mielőtt a kislányhoz visszatérne az anyukája, Anna is úgy oson vissza a saját asztalához, hogy megegye a vajsörös pizzáját. Csak semmi csípős, attól felfordul a gyomra.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Ha egyszer benne vagy, többé nem szállhatsz ki. Főleg nem egy ilyen fogással, ne bassz fel Hegedüsh, hogy azt hitted, ezzel, futni hagynak. Szerinted miért dugtam a kis asszonykádat? Nem azért, mert olyan nagy szám lenne. Nem, de amit tud, ha csak eszébe jut, hogy mit mondott Otília, hogy mi van nála, hogy mit birtokol, ha arra a kincsre gondol... képtelen túllépni. A nő pedig, azt mondta, már nincs nála, hogy elrejtette, hogy más ne találhassa meg. Ha így van, ha így tett... az azt jelenti, hogy Marcellnél van. Az egyetlen hely, ahol senki sem keresné. Ott kell lennie. - Idióta. Nem foglalkozik a sértéssel, csak azzal, hogy nem kapta meg, amit akart. Azonban, ha így nem lehet, akkor lehet másként. Biccent egyet. Hátralép, és még annyit szól: - Ennél ne legyen idiótább. A férfiak gyűrűje pedig szűkül, ahogy egyre közelebb lépnek Marcellhez, aki nyilván erős, jó ideig képes védeni magát, ám elég néhány jobb ütés, és az elfáradás, és idővel úgyis elveszti az eszméletét, csupán csak ki kell várni, türelemmel. Minden sérülés, melyet az ő emberi szenvednek el, csak járulékos veszteség, és talán még hallja is, hogy mikor sikerül leteríteni, úgy ujjongnak, mint amikor medvét ölnek. - Vigyük. Mordul, és már sarkon is fordul. Ha valaki azt hiszi, hogy a többi megsajnálja Marcellt, és majd kézben viszik, csalódást kell okoznom, úgy húzzák a földön, mint rongybabát. És ennek még közel sincs vége.
***
Ki tudja mennyi idő telik el, mire Hege magához tér, és valljuk be, ha azt hinni, ez nem más, csak egy rossz álom, jön a tény: Álmunkban nem érzünk szagokat. Márpedig itt kegyetlenül büdös van, rothadó hús szaga, mely valószínűleg a sötétből haványan kikandikáló, finom, fehér bőrű, apró, talán harmincötöd, maximum hatos láb tulajdonosa áraszt magából. Ő már nem szenved, de nem állítja senki, hogy könnyen talált rá a halál. Marcell azonban még él, lábai a földet érik, keze a magasbanmegkötve, egy húskampóra akasztva. Mellette ezer sebből vérző, ismerős női alak, lebeg a föld felett, lebeg élet és halál között. A helyiség hűvös, csempézett. Valaki épp vért hány valószínűleg őt találta el leginkább az ellentámadás, de Marcell örülhet, hiszen még él. Még.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 21:34
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Férfi nemiszerv. Suttogja a másik fellógatott a kimondott kérdésre a választ, a feje nehezen, de mozdul egyet, bár nem biztos, hogy örömteli a viszontlátás, hiszen az elcsigázott mozdulatokkal együtt érkezik a meggyötört, megkínzott test, melyet láthatóan hosszan kínoztak. Mélyen ülő, elfertőződött sebek, szakadt ruhája éppencsak fedi a testének azon részeit, melyek intimitása mindenki sajátja. Jobb combjából szó szerint hiányzik egy darab, a hús még éppenhogy, de rózsaszínesedik a sok feketére száradt mocsok és vér közepette. Lábujjairól hiányzik a köröm, nyakát, arcát mély vágások tarkítják. Az olykor szép, sőt, gyönyörű nő, a legyőzhetetlen, a végzet, most csak mint utolsókat lélegző, már-már élettelen anyagdarab lifeg, várva a véget, ami nem akar eljönni. - Sajnálom. Elcsesztem. Otília hangjában még így is őszinte megbánás hallatszik, és bár talán tényleg nem szeretne mást, csak kilehelni a lelkét, most valahogy megerőltet egy mosolyt, egy utolsót. - Nem vagyok valami szívderítő látvány, tudom. Próbált szólni, de Marcell nem hallgatta meg, nem ment utána, nem tudott beszélni vele. Nem tudta elmondani az aggályait, és azt, hogy mire van szüksége. Lépések, lépéseket hallanak mind a ketten, és Otília feje hirtelen hanyatlik le, magában morog, mint, aki becsavarodott. - Híg s fóka alma vési tőrzsi fened tényeb. Az érkező férfi fintorog rá, pedig egykor hiteles szerelemmel viseltetett iránta, most viszont látszik, mit is gondol valójában. Marcellhez lép közelebb, arcát pajkosan megpofozza úgy, hogy ujjaival mélyen nyúljon annak sebeibe. - Ocsmányul festesz, Csipkejózsika.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
Nem is az a lényeg, hogy hallja-e, vagy sem, hanem az, hogy vajon életben lesz-e akkor, amikor kijutnak innen, már, persze, ha egyáltalán kijutnak innen, és ha ki is jutnak, akkor azt élve teszik. Ez pedig jelenleg Marcellen kívül senkinek sem célja. Otília, egyre fáradtabban, ájulásig ismétli a szavakat, mintha lenne bármi értelme. Van, nagyon is sok, nem is annak, amit mond, ó nem, Otília okos nő, és az ördög a részletekben rejlik. Mindent kimond, de a lényeget nem írta le. Ha Marcell lenne olyan állapotban, ha nem rohant volna úgy a megmentésére, akkor talán azt is tudná, hogy mi az, ami különbözik, mi az, amit másként tett. Mi a lényeg. Pár betű, egyetlen szó, a megoldás, a titok, hogy miért is van itt Marcell, noha senki sem tudja igazán, hogy amit keresnek, közelebb van, mint az ember sejthetné. Otília mesterműve az a rejtekhely, és Isten a tanúm rá, hogy egy ilyen nővel nem ellenkeznék én magam se soha. Őrült és zseni, egyszerre. A köpés mértani pontossággal landol a férfi bal szemében, amire fájdalmasan felüvölt, és reflexből rúgja ágyékon a felakasztott férfit, kétszer is, és míg baljával a szeméhez kapott, a jobbal arcon is vágja, hogy egyáltalán ne legyen kedve köpködni. - Idióta fasz. Áruld el, hogy hol van, és akkor megszabadítalak a szenvedéseidtől. Sőt, a kurvádat is, vagy, szeretnéd, ha életben maradna? Kést kap fel, melynek pengéje már rozsdás, és közelebb lépve a motyogó nőhöz, finoman végig húzza mellkasától a köldökéig, egy újabb sebet nyitva fel, aminek hatására Otília fájdalmasan, sikítva üvölt fel, míg a szőke kéjes vigyorral pillant a férfi felé, szemében őrület csillan. - Hol van?
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2021. március 22. 22:21
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcelltovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
Kéjes élvezettel nézi, ahogy a férfi szenved, a nőnek nincs már sok hátra, nem is baj, úgyis csak idegesítette. Undorodva néz rá, és örül, hogy egy kicsit csendbe marad. Azok a szavak, az idegeire ment már velük, semmi haszna nem volt. - Valóban? Óóó Marcell, te tényleg kurvára gyenge vagy! Pedig én még játszani akartam veled. Szinte élvezettel lép a falhoz, és súlyos leplet ránt le egy tükörről, melyben egyelőre csak kavargó semmi van. Egyelőre, de mint tudjuk, ez gyorsan változik, és fel is bukkan az első jelenet, a pizzéria vidám hangulata szinte fájdalmasan hathat ebben a fakó, bűzös térben. - Nagyon bájos kislány, bár nem biztos, hogy jót tesz a fogainak az a sok cukor. Árva volt, ha jól emlékszem. Vajon árva lesz megint? Vagy, lehet akár járulékos veszteség is. Ki tudja, hogy mikor mit fogad el. Ciccegve nézi Erikát, aki éppen megígéri valakinek, hogy nem mondja el az anyjának, hogy kapott cukrot. Ez a kislány a jövőben nagy hasznára válhatna, de nem akar ő annyit foglalkozni ezzel az egésszel, hogy évekre szabadon engedi Marcellt, és majd valamikor, újra találkoznak. - Mondtam már, hogy meghaltál? Részvétem. A világnak elképesztő veszteség leszel, öngyilkosság? Ennyire rosszak a mindennapok? Rosszalló sajnálkozásként néz rá, majd fejét ingatva el a halott, aztán a haldokló nő felé, és vidáman, ujja segítségével kezdi meg a kiszámolóst, a halott, a haldokló, Marcell, Erika. - Ecc, pecc, ki-me-hetsz. Hoppá, ő már meg is halt. Szegény Anna. Tudtad, hogy a postásra gyanakodnak a legkevésbé? Neked se tűnt fel, hogy nem ugyanaz, ugye? Apropó, nem ugyanaz, ha rosszul felelsz, és megpróbálsz átverni, akkor valaki az életével fizet ezért. Nem ő, ő úgyis beledöglik hamarosan. Fejével Otília felé bök, aki olykor hörög, vonaglik, mostanra pedig már véres nyál folyik a szájából. Milyen kis kitartó. Nem hitte volna, hogy ennyit fog élni. - Nézzük a játékosokat! Megengedem, hogy te válassz. Ki hajon meg, ha te rossz választ adsz nekem. Van ugyebár a szöszi. Van a jóbarát. Itt megáll egy pillanatra a felsorolásban, hiszen a kép változik, és már Edmund látható, amint éppen megkapja a levelet, mely arról szól, hogy Hegedüsh Marcell életének negyvenedik évében, önkezével véget vetett életének. - Óóó, és a nő! El is felejtettem. Hárman vannak még versenyben. Szerinted a halálod miatt a jóbarátod majd vígaszt nyújt a kis gyújtogatódnak? Akkor a kislányt kéne jégre tenni, nem? Vagy, te melyiket választod? Muszáj mondanod egy nevet, és égek a vágytól, hogy megtudjam. Természetesen mind a három jelenetet hanggal nézheti végig, nincs benne torzítás, csak az utolsóban változik a látószög, mintha az, aki az elején ott lett volna, most a szekrény tetején bujkálna. Mintha egész apróra tudna zsugorodni. És ha már valami apró és bujkáló. Ami azt illeti, Hege ruhája alatt is bujkál valaki, egy apró kismadár, aki csodával határos módon nem sérült eddig, és aki amilyen kicsi, olyan elszánt, hogy megvédi a gazdáját.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás egyes elemei a nyugalom megzavarására alkalmasak, így elolvasása csak saját felelősségre ajánlott, Szeretnéd látni? IGEN
- Hm, akkor legyen a kislány. Ejnye no, hát nem figyel ez a férfi a játékszabályokra? Ha azt mondják, hogy válasszon valakit, akkor választania kell valakit. Mivel pedig a másik kettőre szóban nem reagált, így tulajdonképpen választott, a kislányt. A tükör képe változik, valaki, feltehetően az, aki Anna volt korábban, a Boglyas téren halad a viharban. Olyan ismerős kinézete van, és ha az embernek van egy kis ideje megfigyelni, Vasváry Richárd képe bontakozik ki. Ki más vihetné el a kislányt az iskolából, ha megkapja a megadott jelet, mint a saját nagyapja. - Ha sokáig leszünk itt, akkor premier plan láthatod, hogyan oltják ki az életét. Hangjában undorító lelkesedés cseng az események ilyen fokú változása iránt, és szinte kacarászva pillant rá Marcellre. Ez az ember beteg, a társadalom azon részéhez tartozik, akiket nem szabad szabadon hagyni. Azonban a túlzott magabiztosság, és a fölényesség sokszor okoz pontatlanságot is. Mint, ahogy most is, amikor is túlzott élvezetet nyújt a szenvedő Otília látványa neki. Kéjes gyönyörrel nézi a nő haláltusáját, és látni, érezni, sőt, ízlelni akarja azt, ahogy kileheli a lelkét. Csakhogy, ahogy talán senki, úgy ő sem számolt a hős kismadárral, aki a következő pillanatban már a szemének esik, és bár a férfi odakap, próbálja elkapni a tenyérnyi állatot, nem sikerül neki időben, mire ujjai közé zárja, addigra nyaka köré kötél kerül, és bár Marcell talán nincs ereje teljében, mégis erősen fog rá, ő pedig erősen szorítja a madarat, ami éles sivítással próbál szabadulni a gyilkos karmok közül. A vérveszteség és a kimerültség miatt lassan fogy az ereje, talán már nem is lát rendesen, talán már érzi, hogy közel a vég, hogy elbukott. De azt mondják, hogy aki szívében hős, azt mindig megsegítik. Még egy utolsó rántás, aztán a test elernyed. Nem, nem kötél általi halállal ért véget ez a fényesnek nem éppen mondható út, hanem kés által. Volt ugyanis valaki, aki az árnyékban tartózkodott, akire nem gondolt volna senki, aki épp olyan észrevétlen, mint egy postás. És ez a valaki, éles kést döfött a férfi mellkasába, pontosan célzott, elég volt egyetlen mozdulat, hogy kilehelje a lelkét. A test Marcell felé dől, a kibuggyanó vér a férfi ruházatát áztatja át. - Ne mondja el senkinek, hogy hol van. Finom női hang, amit már futólag hallott az elmúlt napokban, de most nem biztos, hogy azonosítani tudja, hiszen észrevétlen. A postás is, a beutazási ellenőr is, észrevétlenek. Azonban nagy tetteket visznek végbe. Egy biztos, a következő pillanatban teljes lesz a sötétség, melyet ki tudja mennyivel később a vakító fehérség vált fel, mely betüremkedik a csukott szemhéjak alá, ahogy a kórházi tisztaság szaga is az orrába. Él? Vagy a mennyország ennyire tiszta volna?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Marcell Eltelt egy nap, kétségek között, hogy itt marad-e vagy távozik, majd még egy, amikor várták az ébredését. Az egy négyre rúgott, és még mindig semmi. Az első napon szükségessé vált erős bájitalokat adni, de a szíve meglepően erősen bírta a kihívást, szerencsére nem kellett műteni. Ami a nőt illeti, vele teljesen más a helyzet. Öt nap után is lebeg valahol élet és halál határmezsgyéjén. - Jó reggelt. A hang az, amit Marcell nagy valószínűség szerint utoljára hallott, az ablak mellől lép el, hogy a nő alakja kibontakozzon. Most másabbul néz ki, magabiztosabbnak, feltűnőbbnek. Egyenruhát visel, a helyi aurorparancsnokság jelvényét, egyértelműen magasbeosztású személy. Könnyedén lépked közelebb, és foglal helyet az ágy melletti székben, ahova az emberek rokonait szokás ültetni. - Megannyi kérdést megelőzendő, szeretném tájékoztatni, hogy életben van. Azonban most lehetősége van úgy is dönteni, hogy nem kíván tovább életben lenni. A nemrég lejátszódott események után dönthet úgy, hogy a halálhíre nem kerül cáfolásra, és ön a világ bármely pontján új személyazonossággal, új életet kezdhet. Amennyiben mégiscsak önmaga kíván lenni, úgy értesítenünk kéne valakit, aki eljöhet önért, hiszen már egy hét is eltelt az eltűnése és, nos a sajnálatos öngyilkossága óta.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
MarcellEz nem olyan dolog, ami könnyű döntés, ő maga is tudja, így nem is várja el, hogy azonnal válaszoljon a másik, mégis, meglepi, ahogy alig egy perccel később határozott, és meglehetősen logikus döntést hoz. - Rendben, ebben az esetben önt hivatalosan is halottnak nyilvánítják a mai napon, és az aurorok felhagynak a keresésével. Ön pedig választhat egy helyet a világban, ahol élni szeretne, a többi már csak formalitás. Tudnia kell, hogy ezzel minden ingó - és ingatlan vagyona az örököseire, végrendelet hiányában pedig a legközelebbi rokonaira száll, a temetés pedig üres koporsóval történik. Kicsit talán túl száraznak hangzik az eljárás elmondása, de annak, aki hosszú évek óta benne van ebbe az egészbe, már nem nagyon jelent kihívást. Az emlékek elvétele nem opció, hiszen ez egy le nem zárt nyomozás lesz, az elkövetkezendő hónapokban, sőt, talán években ezzel foglalkozva lesz, az ilyen ügyek mindig nagyon mocskosak és elhúzódóak. De ez már, nem a férfi problémája. - Elképzelhető, hogy a jövőben lesz kérdésünk még önhöz, mivel a nyomozás folytatódik, feltételezésünk szerint egy bűnszervezet kis szegletét fedtük csak fel, a nagy része még rejtve van. Amennyiben a jövőben meg kell keresnünk, önnek kötelessége megjelenni. Felkelve, lopva lesimítja a köpenyét, és maga előtt összefont ujjaival néz a férfire. - Pihenjen, pár napig még mindenképpen itt kell maradnia, megfigyelésen, addig elkészül az új személyazonossága is. Biccentve lép ki az ajtón, hogy az illetékeseknek további utasítást adhasson. A következő hetet még kórházban kell töltenie, de hamarosan fel tud majd kelni, meglátogathatja Otíliát is, aki békésnek tűnik álmában, leszámítva az őt életben tartó mugli gépek és bűbájok egész garmadát. Sőt, a hét egy pontján rendelkeznie kell arról is, hogy életben kívánja-e tartani a nőt, akinek nagyon kevés esélye van arra, hogy magához tér még, és ha meg is történik, akkor sem biztos, hogy ép elmével teszi mindezt.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
ZenteA gravitáció egészen furcsán működik - hiába kapaszkodik Zente kétségbeesetten a fűbe, ha kicsit odafigyel, azt fogja érezni, hogy szilárdan áll a talajon. Vagyis a plafonon, mert a padlón Lili áll és a falakon lógó képeket is fejjel lefelé látja. Sőt, az ablakon kinézve is olyan, mintha az égből nőnének a fák és a talpánál lenne az ég. Ettől függetlenül a vér nem tódul a fejébe. Ha nem látszana a kastély maradéka, a helyzet nem is lenne annyira szürreális.
Lili most előnyös helyzetben van - szó szerint meg átvitt értelemben is, mert Zente ijedtségét kihasználva ügyesen eltüntetheti a könyvet. Azonban a varázslatról, ami a táblákhoz kötődik, ő maga sem sokat tud; elvégre rövid utasítást és leírást kapott csak mellé.
Mivel próbálkoztok?
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel ZójaAzóta, hogy kezeim közé vettem a papírt, többször is megnéztem, elolvastam, próbáltam a szavak mögé látni. Sorokról nem beszélhetünk, hiszen csupán pár szót vésett fel az üzenő, és én ebből a párból kellett, hogy értsek. A női praktikákat bevetve, elintéztem, hogy Dwayne és a gyerekek a hetet az anyjánál töltsék, a viszonyunk az elmúlt évtizedben sem lett jobb, így nyilvánvaló okokból én nem tarottam velük, de nem is akartam. Elküldhettem volna őket bárhova, ám mégsem tettem, mert nem akartam, hogy hazajöjjenek, nem tudom, hogy mire számítsak, de az az egy biztos volt, hogy ehhez a beszélgetéshez nem kell több fül. Nem akarok kellemetlen, feszes környezetet adni, így könnyű vacsorát készítettem, és ahelyett, hogy az erre a célra elszeparált szobába vezetném, inkább az életterünket választom. Bevallom, izgulok. Régen nem találkoztunk, ám gyakran érdeklődtünk felőle, hiszen mindketten szívén viseltük a sorsát. Ujjaimmal tenyereimet simítva, haladok a házban, melyet az eltéveszthetetlen cseresznyés pite illata leng körbe. Várok, minden perc órának tűnik, míg végül meghallom a jöttét. Lassan, lépek oda, bár szívem szerint feltépném az ajtót, és magamhoz ölelném, mégis, finom eleganciával nyitom ki az ajtót, és emelem rá kékjeimet, miközben ajkaimra mosoly ül. Szemeim csillognak az örömtől, és boldog vagyok, hogy látom. - Milyen elegáns vagy ma, még a végén okot adunk a pletykáknak. Ellépve tőle, engedem, hogy belépjen a világos előtérbe. ahol már megannyi jel utal rá, hogy két kiskamasz és egy bütykölő férj is az otthon tartozékai.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel- Azt mondják, hogy a vélavér kiváló tartósító. Csak ne húzz fel, mert akkor igen ocsmánnyá válok. Felelem nevetve, ahogy közelebb lépek hozzá, hogy megölelhessem. Régen nem járt itt, de nagyon örültem, amikor olvastam az üzenetét. Kicsit mindig, amikor elveszítem az egyik gyerekemet, hazatér a másik, mintha egymást kergetnék. - Dwayne és a gyerekek elmentek itthonról, csak később érnek haza, rengeteg időnk van. Gyere menjünk is beljebb. Inni valamit? Érdeklődöm a nappali felé indulva, de még nem ülök le, őt azonban hellyel kínálom, elvégre, ha inni kér, akkor hoznom kell még. A pálcám jelenleg nem opció, mivel Sean és Alice valahova eldugták, olyan öt, vagy talán már hat napja. Lassan annyira hozzászokok megint a nem létéhez, hogy fogalmam sincs, mit csinálok akkor, amikor visszakapom. Nem is értem, hogy a pálcám hogyan hűséges hozzám még mindig, én már nem biztos, hogy az lennék. - Nem mondom, hogy meglepett az üzeneted, hiszen olyanok vagytok, mint a bumeráng, így inkább azt kérdezem, hogy hogy vagy? Hogy van Kornél? Reméltem, hogy elhozod, megszeretgettem volna. Az én gyerekem már nagyok, ráadásul makacs Warrenek, szóval nem könnyű őket babusgatni, de a kicsi fiút nagyon el tudnám kényeztetni.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
NoelUdvarias víz, melyre csak gondolatban emelem meg a szemöldököm, majd őszinte whisky, amire szélesebbre húzódnak ajkaim, és biccentve indulok el, hogy hozzak neki. Miért is ne lenne, ugyebár. Noha érdekes kísérlet ez nálunk, régebben az italba menekültem, ha valami negatív volt, márpedig elég sok és hullámzó pillanatról tudom ezt elmondani, majd összekötöttem az életem egy férfival, aki intenzíven fogyasztja, és van egy lányom, aki rendszeresen keresi a mellékest bárokban való felszolgálással. Tény, hogy nekem nem az a masszív függőségem volt, de az egy-egy pohár utáni vágy is nagyon komoly hangulat-hullámokat generált. De gyógyult vagyok, nap, nap után újra és újra elmondhatom magamnak. Noelnek a kért itallal, míg a magam részére, nem meglepetéssel, egy nagy bögre tejeskávéval térek vissza. - A legjobb időszak, hidd el, olyan aranyosak ilyenkor még, érdeklődők, lenyűgözhetők. Aztán eljön a lázadás, nem is olyan sokára, amikor semmi sem jó, és amúgy is te vagy a hülye. Az nehéz lesz, de olyan huszonhárom éves kora körül, állítólag normalizálódik. Persze, vannak kivételek, én néha úgy érzem magam, mintha három kiskamasszal élnék együtt, pedig azt hittem könnyebb lesz. Minával mindig ketten voltunk, csendes, eléggé zárkózott gyerek volt, könnyen mentek vele a dolgok. Azt hittem, hogy Sean és Alice is olyanok lesznek, de nem, a szöges ellentétei. Mégsem bánom, egy pillanatig sem, mert imádom őket, és soha, semmiért sem cserélném el a kölykeimet, egyiket sem. Lassan iskolaéretté válnak, és jaj a Bagolykőnek, ha ellepik a Warren-ek. Ajkaimon túl a hangom is mosolyog, és büszkén pillantok Noelre. - Keveset látod? Sokat dolgozol? Arra, hogy fejjel megy a falnak, csak kuncogok, mert hát igen, kire ütött ez a gyerek, ugyebár, le sem tagadhatja. - Nos, legalább biztosan tudod, hogy a tiéd. Legközelebb azért elhozhatnád, úgy szeretem a kicsiket, de amikor Dwayne-nek a múltkor ezt mondtam, olyan csúnyán nézett rám, hogy még most is elszégyellem magam.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Noel Nem feltétlen terápiára készültem, de valljuk be, életünk beszélgetéseinek jó részében megtalálható a terápiás célzat, még akkor is, ha nem mondjuk ki. A baráti beszélgetések, az összeülünk egy kávéra csacsogások mind-mind arra szolgálnak, hogy a lelkünket könnyítsük némiképp. A beszélgetések során megerősítést várunk, más nézőpontot hallgatunk meg, és valami változik bennünk. Egyik alkalom ingyen van, kapcsolatot ápol, a másiknak megkérik az árát, viszont lehetőségünk van kimondani olyan mondatokat is, melyeket amúgy nem tennénk, félve attól, hogy a minket ismerők mit gondolhatnak rólunk. Érdekes dolog az emberi lélek, és órákig boncolgathatnánk, elvégre azért mentem pszichológusnak is, de most szeretnék, azt hiszem, barát lenni ebben a beszélgetésben. - Az élet értelme szerintem kortalan, és nem értheted meg, csak mert betöltöd a harmincat. A fejed lágya se nő be abban a pillanatban, hogy nagykorúvá válsz, erre, ha tükörbe nézel, meglátod a legjobb példák egyikét. Véleményem szerint az élet értelme a halál pillanatában ér el minket. Akkor válik minden világossá, akkor értjük meg a nagy összefüggéseket. Ezzel persze, nem azt szeretném mondani, hogy most ugorj le egy hídról, csak, hogy ne keresd görcsösen az értelmét, inkább adj értelmet a napjaidnak. Alakítsd úgy a napokat, hogy megérjék, és itt nem nagy dolgokra gondolok, de mondjuk, ha átsegítesz egy nénit a zebrán, akkor már megérte a nap, hiszen segítettél. Megnevettetted a fiad? Szintén megérte. Lágyan, kedvesen beszélek, megértőn. Van a családomban egy furcsa gúnyos ironikus hangsúly, amit biztos, hogy a génjeink hordoznak, és biztos vagyok benne, hogy anyai ágon jött, mert Tatiban is megvan, sőt, olykor még Franciska is, aki a világ legnyugodtabb lelkeinek egyike, is ezzel nyilatkozik, de most odafigyelek, hogy ne ez domináljon nálam. - Ha harminc évesen leli meg az ember az élete értelmét, akkor elég nagy bajban vagyok, mert én harminc évesen a fél országon átköltöztettem egy tizenhárom évest, majd berobbant az életembe Dwayne, újra. Kemény volt a harminc. De azóta eltelt tizenkét év, és egész jól helyrejöttek a dolgok. Talán neked is kell még egy jó öt év, mire rendeződik a világod. Bár, ahogy elhallgatom, annyi erővel, köszönthetném a családban is, mert ezek a drámai hullámvasutak ránk jellemzőek. Nekem két titkolt terhességem, a húgomnak öt házasság van a háta mögött, és amikor kiderült, hogy a negyedik házassága alatt született gyerek az első férjétől van, még neki állt feljebb. Ó igen, a mi családunk sosem unatkozik. - Oh, én is minden nap gondolok rá, na persze nem úgy, ahogy te, mert hát nekem a lányom, és mindig ideges vagyok, ha távol van, és, nem is tudom, ezt nem kellene neki is elmondanod? Szerintem az nem jönne ki jól, ha én mondanám neki, hogy te azt mondat, hogy rá gondolsz, és váó. Hát... nem is tudom, hogy mit mondjak... én... nagyon szeretlek téged, szóval nem akarlak áltatni a boldog befejezéssel, szóval... nos... az a gyanúm, hogy Mina szerelmes, és ezt a szerelmet nem tudja maga mögött hagyni, már jó pár éve, ezért nem képes az országba maradni. Kicsit aggódok, hogy apakomplexusa van, és hogy egy idősebb férfi szeretője, aki a családját választja mindig, de visszaédesgeti magához. Sajnálom, egy pszichológus anya nagyon rossz alap, de féltem a gyerekemet. Annak örülnék, ha együtt lennétek, de nem szeretném, ha sérülnél miatta.
|
|
|
|