Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Kikérem magamnak, minden percet ki akarok használni, csak nem mindig lehet – horkan fel, mert valóban, tenne, menne, csak nyugalom kell meg friss levegő. Még fúj is egyet, mint valami bika, aki már menne a vörös terítőre, de csak ennyi, füst és nincs tűz. Egész jól bírja, de komolyan. Csak unalmas. - Lehet, te stréber vagy, én mindig jobban szerettem cselekedni. Nincs türelmem sokszor – von vállat, bár tudja, hogy lenne még mit és biztos hasznos lenne, de mindig elódázza vagy épp más dolga van. De bezzeg ha valamire rápörög, akkor ha kell, ha nem, csak azon van. Nem hiába, van is eredménye általában, csak ugye a motiváció, mindig másfelé megy. Ameddig a másik pacsulit ken magára, ő úgy nyújtózik egy nagyot, aprót roppannak a tagjai, kellemesen nyúlnak az inak és izmok és végül szusszanva ereszti le tagjait, mintha ennyi elég lenne tényleg lelazulni, de egyelőre beéri ezzel is. Mintha a tehetetlenség mellett hiába korzózna akármennyit, izmai letapadnak és a végén úgy érzi magát, mint aki már most megérte a hetvenet és alig működik valamely ízülete. De persze ez csak túlzás, ahogy ilyenkor szokása. Ennyi belefér.
Aztán meg a várakozás, mert hát ha már közösen döntöttek, húzza tovább a dolgot azzal, hogy közösen is válasszanak. Hiú mivolta meg szinte megköveteli, ha már megy, nézzen is ki, semmi átlagos, mintha mindig valamire várna és készülne, holott csak elmegy a boltig, hogy cigarettát vegyen. Ez már csak ilyen. Egy pörköltfoltos felsőben és csíkos melegítőben illúzióromboló lenne. Megáll, hadd figyelje őt, mint valami feladványt, mit meg kell oldani és mihamarabb. Aprót nevet a végén.
- Ez igaz. Itt leszünk. Akkor... mutatkozzunk be, legalább látszatra – mert attól még, hogy olyasmit vesz fel, ami kitűnik a tömegből, a viselkedése nem lehet az, amely illene a belsőhöz, ami fortyog benne. De legyen, egyelőre beéri a kaszinóval, megmozgatta a fantáziáját.
- Elviszlek. Bár franc se tudja merre van, na várjál – nem mindegy, hogy a semmibe, vagy vegasi kaszinóba ugrik, bár az kicsit neccesebb a táv miatt, a helyinél meg nem ártana először az ismeret. De megoldja. - Merre is volt? Arra emlékszel? - mert elég a környék, ha ott megfordult, egy kis séta nem árt, főleg ha népek vannak és lássák őket. Mint valami bevonulást. Megborzong, ahogy haját fésüli oldalra és ajkaira vigyorra húzódnak.
- Ez nagyon bátor kijelentés. Nehogy visszaéljek az „amit csak akarok” mivoltával – szinte mintha már arra készülne, úgy futtatja fel ujjait a másik oldalán, lassan és mégis, puhatolva, mintha azt nézné, meddig mehetne el. De tudja, bármeddig, végül, a nemrég felhúzott domborulaton át álla alá simítja ujjait, hogy aztán végül ellépjen, hogy tényleg magára is öltse azt, amit kiválasztott.
- Az a kérdés, mennyit szánunk erre. Nem az idő, inkább a kitömött zseb – elhaladtában veti oda a kérdést és már a szekrény elé is lépdel, hogy kikeresse a darabot, inget hozzá, minden apróságot, ami kelljen. Gombokat nyit meg, hogy az inget lazán ledobja, ami eddig pihent rajta és öltözik, a szokványos, ráérős tempójában, hogy minden a helyére kerüljön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mondhatni, nagyban kell gondolkodni, mindig. Nagyban és mindig éberen, mint valami kopó, lesni a lehetőségeket, nyújtózni, ameddig a takaró ér és még tovább, mert ez viszi igazán előre az embert, ha kilép a komfortból és átlépi a saját határait. Persze, nem minden esetben teljesen az vezérli, hogy nyújtózzon. Van, amikor csak lehetőségeket keres és van, amikor szórakozást, és közben megleli valami, ami érdekes. Szereti az életet, szereti, ha valami mézesmadzag elhúzódik előtte és rá tud kapni, mint valami csalira. Mert lehet, hogy az a következő olyan csapda, amelyből nem szabadul egykönnyen, mert hiába hisz mindent, a világ tartogathat meglepetéseket és persze azt is, hogy nem ő nyer. Kockázat, izgalom, ez az, ami neki való, nem ücsörögni és bagózni a tornácon, vagy sétálgatni a kirakatok előtt. Mint mikor az első lépések után kinyílt neki egy világ és ő olyan mohón falta, hogy nem tudta követni sem, elragadta, foltok és fények maradtak meg belőle, olyannyira gyors volt. A mámor, a libabőr, minden, ami csak elfogta. Mintha neki lett volna teremtve, mint mikor a mérleg billegett abban a pillanatban, mikor a világra jött, hogy őt melyik oldalra ossza, kiakadt volna a rossz, a sötét oldalán. Ez volt neki szánva talán.
Szórakozni kívánt és mást lelt. Miért ne? Miért ne tehetne aprót, miért ne gondolhatna azokra is, akik messze vannak, de mindig ugrásra készen. Mint aki be akarná falni a világot, igazából pedig tenni akar kicsit, vagy pedálozni, sose tudni, mert van pár, akiknek tud ő is, a többieket leejti, szórakoztatják, semmi több. Már akkor érezte, hogy van itt valami, amikor átlépte a küszöböt. Persze, figyelmét lekötötte más, lekötötték, de ahogy végül el tudott vonatkoztatni attól, amit előtte illegették magukat, látott. Szemei kinyíltak és látott, hallott, ő pedig, egyre jobban és jobban ette be magát, előre, semmit sem nézve. Hogy ami semminek indult, lett valami. Bizsergés. Megérzés. Más nem a semmi. Lesznek és voltak nagyobb bukások az életében.
A hideg rázza mégis, amint a hűs poharat tartja ujjai között, tekintete ismét megtalálja a másikét. A legilimentorok nem különösebben érdeklik, hiszen megszokta a jelenlétet, mégis, valamiért a borzongás futkos fel bőrén. Nem, nem a félelem, talán nem is az izgalom. Nem tudja megmagyarázni, de jóleső. Lassan emeli ajkaihoz a poharat és aprót kortyol, követi magában az ital rövid útját, és mire keze a pohárral együtt ismét kényelmesen pihen, ahol eddig, már véget is ért. Tekintete az előtte ülőre szegeződik, szinte mint aki át akarja világítani és valóban, nehéz volt, imádja a nehéz munkát, ha valami egyszerű, akkor talán unalmas is. De ő? Kíváncsi. Nem teljesen önmaga, nem kell annak lennie, továbbra sem kell mindent kitárnia. De akkor is kíváncsi.
- Aki nem kitartó, az elsüllyed a szürkeség mocsarában – hízeleg felé, mert valóban. Többet hatott és tepert, mint az tőle megszokott. Az elején volt ilyen, amikor kellett, aztán elkényelmesedett, de nyúljon vissza oda, üljön az a tekintet rajta, mint akkor. Aki mindent akar és mohó, és azt eléri. Munkával.
- De valóban előtted, vagy csak valami illúzió ez és a végén kiderül, te sehol sem voltál? - húzza a dolgot, mert sosem lehet tudni, mikor valaki más, valaki imposztor, aki a senkikkel foglalkozik, míg a nagy, nos, kutatja a másik nagyot. De nem gondolja talán komolyan, egy apró humor belefér, nem? De. Mintha ő irányítana. És el is hiszi.
- Talán mindenben, talán semmiben. Valóban a lényeg legyen az első, vagy az, hogy tudjam, én akarom-e? Egy kis üzlet, egy kis kérdés – nem lövi el azonnal, ő ráér, és addig talán rá is érnek. Nem tudja. Semmit sem tud és ez valahol mélyen, eltemetve bosszantja, mert tudni akarja. Mindent. Újabb korty, lassú, apró. Kell a tiszta fej.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kell tökéletesen ismertnek lenni a testbeszéd olvasatában, hogy leesen, a férfi épp nincs se lenyűgözve, se lefoglalva, szinte már-már látja, ahogy feláll, kihúz egy kötetet és lapozgatni kezdi. Szinte látja, hogy fejében már eltemette a pillanatot, amiről még mindig úgy hiszi, saját maga fogja és terelgeti. És valóban, van benne valami. Mind a ketten ezt teszik, majd eldől, kinek a marka erősebb. Talán nem is fontos. Látja, figyeli, ahogy egyre jobban elveszik a kíváncsiság fénye, a vonások ellazulnak, nem mennek se jó, se rossz irányba, semerre. Elveszti a pillanatot. Vagy épp mesterkélten játszik erre? Utóbbi. Mintha erre született volna és mégis, a sok év alatt valamelyest már beleivódott a bőrébe, hogy hogyan és mit fessen rá, mit és hova. Odakint tudja mik vannak, így óvatos, amennyire lehet, amennyire képes. Talán igaza volt az ifritnek, nem ártana idejét tanulásba is ölni. Majd meglátja, mennyire erős ez benne, mennyire lesz szüksége arra, hogy kicsit erősítsen magán odafent is. Egyelőre sekélyes, hagyja gondolatait cikázni, mint aki izgul, fél és tolong egyszerre minden négyzetcenti láttán. Aki kíváncsi és valóban, mert nem tudhatja, hogy a valóság mit takar, mit leplez. Tökéletes. Így kell lennie. Nem kívánt nagy bölcseletet, mert az nem az ő területe, nem kívánt sosem szószóló lenni, és most mégis. Talán tényleg tanulni akar valamit. Nem fontos, hogy ezen most elgondolkodjon.
Mosolyog. Apró, alig mozdulnak ajkai, de megteszi. Persze, hogy nem veszi komolyan, miért is tenné. Miért, ha nem kell neki. Ha nem érdek. Ahogy szép lassan fejtődtek le a rétegek, úgy mászott elő az, akivel szemben most ül. Aki miatt hajlandó volt a nehezebb útra és a verejtékre mellé. És akkor mosolyog. Menten kitör belőle egy röhögés, de nem, az nem kedves, nem aranyos. Nyers, öblös és állatias. Talán lenne inkább egy üvöltés. Ám legyen.
- Nem vádak, nem. Csak apró kérdés, sokan nyúlnak eme trükk felé. De aki nem fél semmitől, annak nincs rá szüksége – biccent felé, mintha ezt is elismerné. Pedig olcsó trükk, unalmas, ha nem így lenne, ahogy mondja, nem ülne itt. Lerombolta volna azt az illúziót, amely idecsalogatta. Megérdemli. Valóban? Pedig, ha rajta múlt volna teljesen, nem finomkodott volna. Megérdemli hát. Mindent. A bizsergést.
Aztán elmúlik. Eltöri a nevetés, tekintetük egybe fúródik, állja. Mint valami vadnál, ha elkapod, véged és nincs tovább. Ő pedig vad, most mégis, tekintetében nem csillan vissza az a tűz, amely belülről égeti. Most elfojtotta, máshol tartja. Teste nem mutat semmit, egy fokkal érzi csak azt, hogy türelemre kell intenie magát. Mire elengedi tekintetét, már finoman nyílik is a zár, finoman ki is lett parancsolva. Komolyan? Azt hitte, azért ült be ide, hogy megnézze magának és fordítva? Elnéz az ajtó felé, de nem mozdul, nem áll fel.
- Akarom – fordítja arcát vissza felé. Őszinte szó az akarat, mert neki mindig az van. Mély, tömör, legyűrhetetlen. Kész sértés a feltételezés, de, most ez is kell.
- Nem vagyok gyerek, aki beszaladt a nagy emberhez megmutatni, mit ért el. Nem vagyok az se, aki most reszketve áll fel és szalad ki. Tudom mit látsz – ki ne tudná, tükör sem kell hozzá. Hangszíne változatlan, nem változik semmi. És mégis. Más miatt áll fel a szőr a karján. Saját maga bensője. De nem lehet.
- Valóban mégis gyerek vagyok, aki most lép ki a való világba. Akinek nem mondtak el mindent. Valóban üzletet akarok, akár nevezhetjük szövetségnek, szívességnek. Akarom és ki is mondom – pillant az ajtó felé, amely ha bezárul, akkor folytatja. Formaság csupán. - Nincs szükséges a fellengzésre, az üres körökre. Értem. Engedjük is el. Megéri az idődnek vagy el se kezdjem? - mert ha tovább marad, akkor mesél, de, ahogy jelezte, időt veszít. Hát hogy hízeleghetne jobban, ha engedélyt kér szinte, hogy rabolhassa?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán mégse volt olyan jó dolog és ez nem egy egészséges pillanat az, ahogy egy helyre kerültek. Noha fogalma sincs és tisztában sincs azzal, amely miatt ez egyelőre igencsak ingatag terep, valahogy érzi a zsigereiben, mélyen, hogy fék. Hogy óvatosan, hogy most gondoljon a nyugtató zenére, mezőre és kis nyuszikra, bár nem, hazugság, ha ő le akar nyugodni, másra gondol. Mindegy mi az, de eléri és akkor jóság van. Persze, nem kell ez most, egész időben bizseregnek a zsigerek, hogy végre gondolkodik is azon, hogy néha nem árt, ha előbb kétszer átrágja magában a szavakat. Valahogy megérti, hogy szinte már rögtön ajtót is kap majdnem. Igen, elrontotta, rossz irányból és a rosszabbik hangnemben közelített. Még mindig nem az ő terepe ez, ő szeret irányítani, vezetni, bármit, csak nehezen veszi, ha újak próbálják elnyomni, mert ebben is válogat, nem fogad el akárkit, nem is akar elfogadni, egyelőre azok, akik vannak, tökéletesen elegek. És mégis. Most kicsit kell, hagyni kell és várni, talán a csodára, saját magától. Bár nem hatja meg azzal, amiket mond, még ő se hitte el, ennyi kell. Kellett. Neki pedig egy kicsi csend a maga részéről. Mert ugye a rossz oldal. Nem szikrázik semmi, nem akar lángra lobbanni, csak és egyszerűen érzi egy kicsit, ha épp nem a magában fortyogó dolgokra figyel. Kihúzza magát ültében, kényelmes pontot keres, mert nem, nem megy ki. Kellene, mert bizonyára akkor úgy kényszerítik, azonban senki nem mozdul, sem aki belép, se a másik a fotelből senkit. Apró mosoly.
- Vagy túlságosan ostoba hozzá – mert valóban, és mégis igaz, mindenkinek van félelme, mindenki képes félni, ameddig képes felfogni a helyzetet maga körül. Van az a szint, főleg aki hősies akar lenni, amikor viszont, ostobaság nélkül ugyan, de nem veszik észre azt, csak utólag reszket a kéz és a láb, szakad ki a szív, mert akkor és ott más számított. Hogy ő hős lenne? Sosem. Ő az, akitől a hősök mentenék a másikakat, akitől óvnák azt, de vele is előfordult, hogy nem vette észre, neki sajátos és más talán ez az egész, fogalma sincs. Lehet, hogy ő is részben ostoba hozzá. De ahogy nem mozdul, úgy folytatja a férfi és úgy tájékoztatja, hol hibádzottak szavai, hol csúszott ki majdnem. Nyugodtságot sugároz, ahogy ott ül és figyel, ahogy bólintva ismeri el, hogy igen, talán ez volt a probléma. Legyen neked igazad alapon hagyja a dolgot. Nem, nem hízeleg akkor. Más kell.
- Akkor szeretnék. Igen. De az érdek, nos, azt fenn kell tartanom, hogy mégis érdekeljen – mert érti ő, hogy mit akar és ez nem tetszik neki. De nem csusszanhat el ezen, ha már az ajtó bezárult és a tag eltűnt. Tehát, még egy esély? Nem tűnik olyannak, aki a harmadikkal élni fog. Ahogy mozdul, úgy kerül kissé közelebb, úgy vált tartásán, hirtelen és mégsem rezzen meg, nem ugrik meg szinte, hogy ez félelmet keltett benne, ő azonban nem mozdul közelebb, nem csusszan előre, továbbra is onnan szemléli, tekintete követi és megállapodik vonásain. Szórakozik és mégsem. Egyelőre.
- Én szívességet ezzel? - emeli meg a poharat, kérdő tekintettel. Ajkaira apró, hamis, de szelíd mosoly ül. Mindjárt röhögni támad kedve, ahogy kezét előre nyújtva ő maga is leteszi a poharat, majd kezét visszahelyezi a fotel karfájára, ahol eddig pihent, ujjai most a semmit tartják. - Ez nincs így. Tény, hogy a munka „gyümölcsét” illendő megünnepelni, de koránt sem. Elvesztem a gondolataimban kicsit, de nem. Ezt most rosszul látod – lágyan rázza meg a fejét és hát miért lenne így? Amúgy de, de hát most nem ő ül a mindenség közepén, még ha valahol nem is tetszik neki. Mindegy. Abban igaza van, hogy itt most mégse ő az, aki számít. Elvonatkoztat.
- Igen, üzlettel – bólint, most már kicsit helyezi a saját súlypontját másfelé. Már nem a kényelmes ülés a fontos, hanem, hogy közölni szeretne. - Nincs tisztább dolog az elismerésnél. A pénz nem fontos, nekem van, neked van, azt kezdek vele amit ak... amit szeretnék. Úgy gondoltam, hogy beszállok az éjszaka világába, azonban nem mehetek el amellett a tény mellett, hogy egyelőre ki uralja a piacot. Hogy ne úgy tűnjön, hogy a babérokra török, hanem együttműködésre számítok. Vagy valami ilyesmi. Őszinte leszek, talán tárgyalni nem a legjobban tudok, azonban maga az idea, az biztosabb, mint a szavaim. De tapasztalatom... aligha több, mint bárki másnak. Szeretnék veled dolgozni azon, hogy a világ, ami a nap leszállta után éled, tökéletes legyen. És én téged szeretnélek, mint lehetséges partner – fejezi be, bár talán ezzel sem ér el semmit, de akkor majd megoldja, másképp. De ez a tökéletes alkalom lenne arra, hogy valóban megtudja, ki is a másik – már amit hajlandó megmutatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Türelmetlen. Ő már az. Lehet a mágia elvette az eszét, lehet, hogy megbabonázta, de attól még ő az, ő pedig nem kér finoman, nem áll hatalmas, csillogó tekintettel, hogy csak rá figyeljen, hogy ő is rá figyelhessen és ez elég, ennyi elég. Hogy lopott érintések és apró simítások okozta borzongás legyen a jutalma, esetleg egy-egy apró csók, vagy több. Nem. Ő nem ilyen. Ő ha akar valamit, akar valakit, valahogy eléri vagy ha nem is, akkor is dolgozik rajta, csak nem finoman. Ezért a törleszkedő tett, az, hogy nekipréseli a falnak, kitölti a teret és nem engedi másra, csak arra, amit ő akar. Fogalma sincs, hogy a nő mit tervez, hogy igazából ez csak kínzás és bosszú, nem érzi, mert pontosan ezt akarja a mágia, a báj, hogy ne figyeljen a józan esze intéseire, a megérzésekre, hogy óvakodjon inkább és ne akarja ezt a nőt, nem tudja legyűrni és nem azért, mert nincs meg benne az akarat vagy az, hogy véghez tudja vinni. Nyilván, neki az sem baj, ha még nevet sem tud, ha még csak akkor és ott látta, neki az ilyenek mit számítanak, sok és számtalan alkalom volt, hogy él a pillanattal és belement, majd aztán el is engedte, miután kiélvezte az egészet. Miután kifulladt, vagy megesett az, aminek kellett. És most is ezen dolgozik, a nő nem tiltakozik, visszakozik elég egyértelműen és bár nem törné meg, mégis, akkor erősebben mutatná ki akaratát. Ha már csak ő jár valamiért a fejében, csak rá tud gondolni, csak arra, hogy...
Felsóhajt, szinte már bosszúsan, ahogy elszakad. Ahogy tarkóját érinti, úgy borzong belé, ujjai úgy vájnak belé mélyebben, éhesebben. Kicsusszan a kelepcéből, feje fordul utána és már a teste is, csak épp arra készteti, hogy ne tegye. És mint valami parancs, úgy áll meg és úgy fagy bele. Érzi ujjait tarkóján, feje kissé előre billen, hogy jobban érje a bőrfelületet, miközben fújtat egyet.
- Nem ajándékot akarok, hanem téged, ha még nem esett le – mordul egyet, mozdulna, de nem teheti, hiszen, nem mozdulhat. Ujjai ökölbe szorulnak, nem méreg ez, hanem türelmetlenség. Akarja. Akár azt a vackot is. - Valóban nem tudom elképzelni, hogy mi a francot akarsz, de siess. Legyen – szusszan ismét, most már egy fokkal nyugodtabban. Hátrasandít. Ezt nem tiltja meg.
- Három? - csak tegye már. Nem, ez a mágia nem tesz jót neki, ez túl sok. Ez ő és mégsem. Legyen vége, ha tudná, hogy mi történik vele, azon lenne. De így csak belesodródik. Újra és újra. De ha vége...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Talán lehet nem ártott volna annak idején több időt szentelni a tanulás azon részére, amikor a kondérokat kevergették, ő pedig azzal volt elfoglalva, hogyan dobja át a fél termen a békamájat, bele a fura tag hajába. Vagy épp akármi más, amire figyelt. Mindig is rém unalmas ága volt ez a mágiának számára és most is az, és mégis úgy kell tennie, mintha amúgy tudná, mi a francért is tért be. Vagyis tudja, akar egy kis ezt-azt, elkél majd a többieknek is akár, neki meg épp nem volt semmi dolga, mehetett is. Szerinte kifejezetten élvezik, ha valami hasonló dologra veszik rá finoman, vagy marad rá, mert vesztes és közben az élő fába is beleköt, mire megmozdul. Nem a hely miatt hisztizik, azzal ideiglenes megbékélt, vagy valami hasonló, hanem ő nem a kiskosaras ember, akinek türelme van válogatni és kivárni a sorát, ő erre mindig csak kér vagy rávesz valakit, akad jobb dolga is, vagy akadna, aztán ez lesz belőle. Dohogva megy és amikor meg valami nem jó, akkor bezzeg nincs értékelve, hogy legalább megtette. A kivitelezés mindegy.
A címkéket olvasgatja, a néhol megsárgult, pergő papíron heverő szavakat és nincs előrébb. Nem a listás alak, aki fel van készülve, ami pedig a fejében van, abban nincsenek instrukciók nagyon, így improvizálni akart, vagy épp a tudásra hagyatkozni, de nem jutott előrébb. A plafon felé szegezi a tekintetét és mielőtt porrá aprítja a szárított gőteakármit a kezei között, visszahelyezi a polcra. Új megközelítés, lehet illene keresni valakit, aki dalol a kérdéseire, de az eladó nem épp az a fajta, akivel szívesen közösködne. Már messziről fura szagot árasztott és amire ő azt mondja, fura, annak súlya van, mert gyomra nem épp finnyás fajta. Szóval, őt ki kell lőni. Megindulva lépked előre futja át azokat, akik még rajta kívül itt vannak, csak tudják is, mit akarnak, majd találomra, a sötét tincsek gazdái fel kezd el lépdelni. Ó de nem veszi el a tanácstalan, nem tudom én melyik fajta a jó stratégiát, egyelőre csak megáll a közelében és hümmögve futja át, hogy nos, talán mégis megérte ma bejönni ide. Nem is ő lenne, random nyúl ki a polc felé és leemel egy üvegcsét. Jó, talán mégis kell valami trükk, vagy akármi. Ehh. Marha jó szórakozás.
- Rohadt latin – morogja az üvegre, ez már annak a része, és forgatja, mintha fejjel lefelé értelmes szavakat adna ki. Amúgy valóban nem tudja, mi a franc lebeg az üvegben, de ez lényegtelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nincs ennél szánalmasabb, ez már tény. Itt áll és előadja a szerencsétlent, csak mert megint olyan, hogy figyelmet akar, de leginkább csak majd visszaérve elhencegni, hogy ehhez is ért, ki a király és a többi, mintha akárki, aki segít, nem is tett volna semmit sem. Tény, hogy kellene már olyan is, aki beavatott és a keze ügyes ezekre a vacakokra, azonban most csendes időszak van, nem tagfelvétel egy asztal mögött, meg azt amúgy sem ők döntik el, szóval minden csak improvizáció kérdése és azzal is oldódik meg. Hát hogy közben így kell tennie? Volt már sokkal rosszabb is, ha mondhat ilyet, ahol aztán tényleg úgy érezte, inkább elássa magát, mintsem megteszi. Az elején, minden elején csak a lealacsonyodás van és szégyen, onnan visz felfelé igazán minden, aztán meg lehet felejteni és gyorsan terelni, bár végtére, annyira szarul sosem állt, hogy még most is mossa magáról. Tipikus lépcsőfokok voltak azok, amik kellettek, semmi több. Mikor mi és mikor hogy. Ez most pedig inkább csak akadály, megakadás, az üvegcse a kezében pedig egy indikátor arra, hogy előbb-utóbb vagy a falhoz vágja, vagy random eltesz minden olyat, ami mellett koponya van, vagy nagyon csúnyának néz ki. Már érzi tarkóján a feszülést, azonban mintha csak minden a forgatókönyv szerint alakulna, a nő hangja csendül fel mellette. Úgy pillant felé, mint aki meg lenne lepve, hogy most tényleg hozzá és neki, nem mintha finoman ez lett volna a célja. Aprókat pislog, arca érdeklődő és kérdő, majd szusszan egyet és a kezében lévő dologra pillant. Ahha.
- Mázlim van, hogy van, aki ért is hozzá – féloldalas mosolya akár szégyellős is lehetne, ahogy visszaforgatja eredeti irányba az üvegcsét és végül visszahelyezi a polcra. Mivel a franc se akar annyit főzni, ez talán pont nem is kell, ha igen, legalább már tudja. Nagyjából. A nőt figyeli, ahogy koppan halkan az üveg a polcon, az jobban leköti a figyelmét, mint minden vacak. Kezét követve találja meg az újabb választást és mint valami kisdiák, úgy figyeli a rögtönzött előadást a polcok között. Oké. Hát nem kuka az tény és nem is fél, vagy épp kotnyeles mint a fene, ezt így hirtelen most nem tudja megmondani. Elneveti magát, de ez halk, kicsi és ebbe már igenis csempész zavarnak hangzó csengést.
- Ennyire feltűnő? Mi nem kerekedik egy apró szívességből. Ingyen órát kapok – ha már az méreg, akkor készségesen veszi el az üvegcsét és átteszi a másik kezébe, hogy rövid, illendő kézfogást adjon a másiknak.
- Ruben. És köszönöm a segítséget – engedi el ujjait, aztán persze nem mozdul. A látvány után persze ott van, hogy látszólag tudja is, mit beszél. Erre vigyorog odabent. - Talán szakmabeli? - puhatolózik finoman, mintha lenne még kérdése, csak egyelőre, udvariasságból nem akarná feltenni. A látszat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nézőpont kérdése. Van, akinek a szórakozása bizony öl – mintha ködösíteni akarna, hogy épp kire vagy mire céloz, nem kell biztosan messzire vinni a gondolatokat, hogy mégis mi az, amelyre gondolt, vagy csak utalt finoman. De ahogy ő érti, az nem öl, nincs a veszélyérzet mellé csatolva, a világ pedig folyton űzi és követel még többet és többet, mert bizony abból él meg, hogy sok szórakozó, unatkozó ember van és létezik, akik eljárnak helyekre és költik a vagyont, amelyre ők is készülnek éppen. Senki nem mondhatja, hogy nem törődnek senkivel magukon kívül, tessék, máris itt a gazdaság, amellyel igen és amelynek kerekét forgatják meg nem is olyan sokára.
- Körbenéztem én, de tudod, hogy csőlátásom van – von egyet a vállán, amit akar, azt vesz észre és azt jegyzi meg, ha nem tűnik ki neki, vagy nem viszi arra a lába, akkor bizony kimarad. Hát nem figyelhet tényleg mindenre. - Aha, az meg. Simán jó lesz – bólint, már be is lövi fejben, mint valami tényleges GPS és amely vezetni fogja őket majd. - Sétálni. Szép lassan, andalogva? Ez már majdnem aranyos – még vigyorog is egy sort, ha ezt komolyan gondolta volna. Persze, hogy séta, más nincs és ki tudja mennyi időre ragadnak le, nem árt raktározni némi friss levegőt, fogalma sincs, mennyire és milyen kaszinó lesz az, talán egy nagy csalódás, vagy épp pont meglepi, elválik. De tény, hogy a lényege az, hogy bezárja őket, ablakok sehol, ahogy óra sem nagyon, vesszen csak el aki betér és figyeljen a csilingelésre, zsetonok zizgésére, a lapok pergésére, hogy mint valami hipnotizáló műsora, úgy ringassa őket a nyerni akarás illúziójába.
- Azt tudom, hogy imádsz alkudni. Már tapasztaltam eleget – forgatja meg a szemeit, de a vigyor ugyan úgy játszik. Majd elválik mennyire lesz hozzá türelme és mennyire lesz sürgető bármiféle ajánlat. Minden elválik. Ha magát nézi, akkor könnyen és gyorsan, ha agyát elönti a szokásos. Odapillantva észleli a kártyák hadát és ajkait megnedvesítve bólogat párat. Aha. Nem szórakozik és ez jó. Bár a mondata utolsó felére látványosan fintorog, hogy ad még kártyát, csak azt ne. Oda már nem fogja követni, főleg nem Lacika alakját. Úgy ügyel rá, hogy azzal a nyápiccal egyszerre senki ne lássa egy helyen, mintha sose ismerte volna.
- Ejnye, ejnye. Ki ne kapjunk a költekezés miatt – cicceg párat, de hát, igazából már rég benne van, nagy tétet akar és nem lép hátra, ő nem. Kezét engedi csak le, húzza el a gomboktól és kinyúl a zakóért. Amint végez, úgy ölti magára és simítja le az anyagot, rendezi el magán, a tükör felé sandítva nézi át, majd hogy a kép teljes legyen, a hozzá párosuló nadrágra kerül a sor, a magán lévőtől hamar megszabadulva cserélődik át, mint holmi utolsó simítások. A kijelentésére nem tudja nem a fejét csóválni.
- Van olyanod? Mit súg még? - hanyagul hagyja szét levetett homijait, hozzáillő cipő, majd karórát válogat, ha akar, tud ő sietni. Végül, minden a helyén, úgy fordul felé.
- Na, megfelelek neked? - csak induljanak már, mi? Hajlamos sokat pepecselni, a hiú mindene követeli meg és ha már be kell mutatkozni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Félelem. Az érme másik oldala az, amikor látod csillogni a tekintetekben, amik nagyra nyílva szegeződnek rá. Sokszínű íriszek erdeje, amelyben mindig ugyanaz a villanás, csillanás, egy pillanat, majd még több, megfertőzte, elburjánzott és mindenhol megült, végül pedig tetőtől talpig elmérgesedve itta bele magát akár az illatba is, amely körbelengte. Lehetett bármennyire édes, a végére keserűvé vált, szinte kézzel fogható. És csak ez számított, mert a félelemre építkeztek néhol, szilárd alapot nyújtott, vagy épp ingatag, ez mindig kétes volt, mindig érdekes felfedezni, hogy ki mit és mennyire merészkedik el abban az állapotban bármerre is. Érdekes és furcsa játék, mondhatni, mint valami ragadozó és a vad közötti fura párhuzam, és valóban, mert a nagy hal megeszi a kicsit, és mégis, mi van akkor, ha két nagy kerül egymással szembe? Addig tépi, marcangolja, míg végül könnyedén nyeli el, vagy csak léteznek egymás mellett, elismerve mindent? Nem fél, nincs benne félelem, ha kell, előadja, hogy van valami, de nem tud rettegni úgy, mint amikor valaki a földön térdel, az életéért vagy másért könyörög. Akaratlan fut fel benne az érzés, beleborzong. A képeket elásta, mélyre dugta, nem hülye legilimentorok között ő is óvintézkedéseket hozni a maga elméje érdekében. Nem ő a mester, nem ő az, aki megváltja ezzel a világot, de épp elég és kellő. A szükséges. Figyel a szavakra, a gesztusokra, magára, hogy ne csússzon ki. Nehéz, vagy épp figyelmet igényel, de tudta, sejtette, hogy nem lesz egyszerű, az egyszerű már unalmas. Kihívásokat szeretne, amelyek felpörgetik, beindítják, amelyek ezekbe a még mindig csendes időkben hoznak valamit. Apró mosoly kerül fel ajkaira, szinte már szerény.
- Ó, köszönöm. Igyekszem – biccent felé, ő ugyan nem kortyol, de a poharat maga is megemeli. Ajkait száraznak érzi, apró mozdulattal nedvesíti meg, a whisky aromája még mindig uralkodik, kedvtelve ízlelgeti újra és újra, miközben a férfi visszanyeri a türelmét és talán nem ássa el végleg. Tény, vele nehéz, mindig is az volt és még maga is elismeri, ha szavakkal nem is, de magában igen. Sosem akart könnyű lenni és sosem akarta visszafogni magát, de felfogja, megérti, hogy itt más taktika kell, más arculat. Persze, miért is ne. Könnyű mondani, megcselekedni nehezebb. Háromig számolni tanul, gondolkodni a szavak előtt, ismét. Nem ez az első alkalom, csak mindig elfelejti, megfeledkezik róla, pedig aki előtt gyakorolja, ő sem mindig toleráns. Sőt. De akkor újra.
- Meglehet. Onnan lehet a legnagyobbat esni – bólint felé egy aprót, immáron komoly ábrázattal. Hogyne ülne magasan? Mindig az övé volt a világ azon része, amire csak szemét vetette, megtanult magason ülni, mondhatni, sosem ült alacsonyan. Soha. Most mégis, mintha ott lenne, leereszkedve, csendben és türelmesen figyeli a másik szavait. Feje aprót billen oldalra, arcán értetlenség.
- Kérlek, ne érts félre – kezdi el, miközben helyezkedik kissé, mielőtt elterülne annyira a fotelben, hogy testtartása is azt sugallná, ő valóban nem értékel semmit sem. Pedig de. Csak másképp. El kell fojtani a vörös ködöt. Most el. - Én értékelem nagyon is a szívességet, mi több, a fogadást, bármit. Nem erről van szó, nagyon is érzem ennek a súlyát – mert most arca komoly és tényleg, akkor most annak is kell lennie. Ha már időt ölt bele ő is, mondhatná, hogy neki is mennyi ment ide és oda, mennyit áldozott és mennyit pakolt bele, de tudja, akkor végképp veszítene, akkor végképp vége. Nem, fel sem hozzá, úgy tekint rá, mint valami adományra, egy apró csomagra, amelyet letett lábai elé, hogy igenis képes rá, csak idő kell ehhez is, mindenhez.
Ahogy a ködös szavak idejének is vége, úgy tűnik, ez sem nyerő. Nem ő a tárgyalások embere, ez tudott, kezdi magát hülyének érezni, hogy most ebbe egyedül vágott bele. Másnak fondorlatosabb szavai vannak és okosabb rávezetése, gondolatai. Mindenkinek megvan a maga szerepe és feladata, egyértelmű, hogy neki mi. Nem ez. De ezt most neki kell elintézni, elvégre, ő akarja, ő akar kitűnni a tömegből valamivel és egy pár apróságnak, azok azonban nem fontosak.
- A lényeget is mondtam. Én téged szeretnélek, nem mást. Nem a pénz, nem a hírnév, hanem te – folytatja akkor ott, ahol abbahagyja. - Hasonlóképp illúziókra építeni és mégsem, hiszen, mint emlegettem, nem ellenfél kívánok lenni. Tapasztalatom vajmi kevés, számok és adatok, ezekben könnyű elkeveredni és megtalálni az utat, mégis, úgy reméltem, hogy a semmiből előtűnve sokat nem remélhetek. Ám ha mellettem állsz, akkor talán komolyan vesz a világ is. Én komolyan véve a dolgot, szeretnék úgymond... tanulni tőled, aztán pedig segítségnek, társnak maradni? Nem tudom, csak azt, hogy szükségem van rád – alázatos, nem könyörgő mégsem, nem esik túlzásba. Őszinte, őszinte lapokat terít ki, kortyol végül az italból egy aprót, ujjai a hűs üvegen siklanak végig.
- Tudom, neked csak egy siheder vagyok, aki addig szaglászott, ameddig be nem lett engedve. A pavilon terve valós, a felső körnek, a világnak talán, bevonzani bárkit, akit csak lehet. Mégis üzlet, a nagy profittal, vagy elismeréssel. Nem akarok a babérjaidra törni, nekem bőven elég az alacsonyabb ló – teszi le a poharat és türelmes, kíváncsi pillantással dől hátra. Gondolkodik, adu ászon, de többet nem tud ajánlani, mint maga. Mert persze, azt még nem is említette, hogy ő is hasznos akár, de bizonyára, erre is csak legyintene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lehetne itt hálálkodni a sorsnak meg mindennek, hogy legalább nem egyedül szív vele, de nem tesz elhamarkodott kijelentéseket, elvégre, semmivel sem szolgálta ki azt, hogy vele bárki is foglalkozzon a saját maga dolgán kívül. És mégis, a dög mivolta persze szinte kiköveteli, hogy igenis, sehol sem jó egyedül, miért ne és hasonlók, mondhatni mindenhol keres társaságot, ha úgy hozza a szerencse, valahogy ez könnyedén megy, az már annyira nem, hogy azokat érdekesnek és értékesnek is tarthassa. De hát, ez amolyan lutri, szerencse dolga, illetve azé, hogy az a valaki mire mutat hajlandóságot. Nyilván nem a megváltást fogja most ettől a találkozástól, beszélgetéstől remélni, egyelőre azonban érdekes, vagy ha annyira nem, fenntartja azt. Elvégre, valóban jobb, ha úgymond bedolgoznak a keze alá és akkor ebből a helyzetből is győztesként jöhet ki.
- Igen, igen, veszélyes. Valahol el kell kezdeni mégis – mintha a kényszer szülte helyzet lenne, hogy neki a kondér mellé kell állni és kavargatni, de nem, végül is ez sem fog megtörténni, vagy megcsinálja más, vagy keres valakit rá, a meggyőző képessége meg mindig is működött. Hol így, hol úgy. De most róla van szó, azt kell mutatni, hogy ő fog erre készülni, még ha ismeretei nem is olyan mélyek. Az, hogy amúgy mi etikus és mi nem, most nem kérdés, talán a nő sem fog arra figyelni.
- Sosem mondtam, hogy nem honorálom a segítséget, mert valóban, nincs ingyen. Amennyiben ára van, kíváncsi vagyok rá – és hogy itt most valóban pénzről vagy másról van szó, az a nő és az ő pillantásából sem derül ki, mondhatni inkább utal minden másra, mint arra, amiről szó lehetne. Állja a pillantást, apró mosoly ül szája szegletében, apró játék, hát pont ő rontaná el? Már megnézte ő is, előbb, mint illett volna, szóval, ezzel már nincs probléma. De adjuk az ártatlan utalások játékát, persze hogy. Kell.
- Nos, meglehet. Aki eddig járta ezeket a köröket, már nincs a közelben, én maradtam – nyitva hagyja, hogy ki és miért tűnt el, nem is fontos, mert lenne, azonban ő húzta a rövid szalmaszálat inkább, vagy még talán azt sem. Nem fontos senki sem, ezek most csak szavak és semmi több. Elveszett lenne? Talán kicsit csak, de annál jobban tűnik annak. Remek. Ez volt a látszat lényege. Az pedig már csak ráadás, ahogy a kézfogás nyúlik, szinte már-már nem lehet észrevenni, de a részletekre figyelni kell mindig, ő pedig abban nem elveszett. Továbbra sem szorította a kezet vagy bármi, semmi egyéb, finom fogással tartotta, majd eresztette végül el.
- Ebbe beletrafáltam – micsoda szerencse, bár az, hogy mondhatjuk, nem épp azt sugallja. Vajon akkor mi a teljes? Jó kérdés, ködben pihen. Egyelőre ez is elég, tanulja, hogy hogyan kell beérni a kevesebbel, igen.
- Semmi veszélyes, nem akarok ijesztőnek tűnni – nevet egy aprót, pillant a másik kosara felé, a sajátja nincs, hiszen nem vett magához. Csak az üvegcse volt ujjai között. - Mostanság nehezen alszom, egy kicsit komolyabb álomfőzetre vágyom. Illetve valami a fájdalomra, egy jó barátom rettentően panaszkodik a migrénjére. Meg tudnám venni bizonyára, de azokban sosem bíztam, egyszer igen szerencsétlen választottam és... nos, nem volt kellemes – ingatja meg a fejét, szórakozott mosollyal. Nem fontos, mondja a pillantása, amely azonban visszaesik a másikra. - Azt nagyon megköszönném, mint mondtam. A segítséget bármikor – húzódnak ajkai mosolyra, talán ahogy az előbb, úgy most emögött van több tartalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Kilazít egy gombot a nyakánál, mert belefullad menten, francnak kellett rögtön kilépnie, amint visszaért Pestről, frissen és üdén. Mindenki a dolgon, az ifrit bizonyára Lacika képében bontja a rendet valahol, ezt megelőzve inkább magának is kimenőt ad, nehogy el kelljen viselnie a gyerekarcot. A csikket tapossa a földbe, amikor az órára néz és eldönti, van ideje, lehet visszamegy a városba, eszik valamit, vesz pár dolgot, amikor lerohanják. Apró lábak és hatalmas fülek, amint észre nem vett cipőfűzőjét kezdi el cincálni. Lehet már itt volt egy ideje, nem nézett körbe, de most morogva próbálja leküzdeni az ellenségét. Felvonja a szemöldökét, lábát próbálja elhúzni ha már a fűző nem érték, de ki tudja, lehet a bokája lesz a következő.
- Na, ereszd már. Nem hallasz? - a csupa nyál zsineg enged, de a kutya nem. Szaglászik, ismerkedne, bármi. Aha, a macska szagát érzi. - Nem bírsz magaddal, mi? - mordul rá, és körbenéz, vajon erre van-e a gazdája. - Remélem ott jönnek érted, mielőtt széttépsz - türelmetlen sóhaj, megint a lábát húzza el. Komolyan...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem akar tágítani. Az egy dolog, hogy ha már a sors kegyes volt és az állatokkal nem olyan kegyetlen, a macskát adta neki, mint sorsot, az öntörvényű kiskirály mivolta tökéletesen cseng azokhoz, most mégis egy hot dog kutya akar a pajtása lenni. Legalább a lábának. Az tény, hogy Lacika akar egyet, de nem ő fogja a hóna alá csapni és meglepni vele, még ha a lopás neki nem lélektani probléma, nem ilyesmire vágyik a kölyök, ő meg végképp nem, hogy még a lábujját is lerágja. De meg is mentik, jön a nő, ahogy felé sandít, ő meg karba tett kezekkel mered rá.
- Póráz meg ilyenek minek, ugye? - torkolja le azonnal, hogy oké, szép dolog hogy utána jött, de ha azt a vacakot a nyakába rakja, nem kéne a fél falun át futnia. A kutya meg makacs, amint elhúzná, úgy morog, eldöntötte, ezzel egyedül végez.
- A cipőmtől. Mondanám, hogy többet ér mint a kutya maga, de leszarom, azonban minek kéne? Szedd ki a szájából és kész, hát csak hallgat rád, nem? Tikk-takk, elfoglalt ember vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nézi ő, csak nem hiszi. A pórázra pillant, majd le a kutyára, majd megint rá. Ennyi a válasz, az ok, amiért ő meg rendes és nem úgy mozdítja a lábát, hogy a dög repüljön. Pedig megtenné, inger már a térdében van, de akkor még nagyobb közellenséggé válna, mint ami alapvetően. Türelmetlen dobol az ujjával, majd rágyújt.
- Remek. Van itt elég kutya, majd ha széttépik, akkor gondolj erre - az, hogy pontosan kiére, miére céloz, részletkérdés. Ez a hely állatkert, csak nincsenek rácsok, vagy néha cirkusz, egyelőre azonban csak... Ez.
- Vitatkozhatunk napestig, csak arra végképp nem érek rá - nem veszi a lelkére, a vállát megvonva fújja ki a füstöt, majd lepillant. Már nem fényes, akaratlan lett karmolva a harc közben, a cipő elesik. Tényleg nem érték, de nem így akart véget vetni neki. Ez még amúgy is kinti holmi.
- Nagyon az. De én pont ilyen kegyetlen vagyok. Bár ahogy látom, már mindegy... - fintorodik el, ahogy lepillant. Mintha fáradna, de semmit sem ad fel, ő meg levicsorog. - Örülj, virsli. Győztél. Na engedd - mozdítja hátrafelé a lábát, hogy hátha, de sokat ér vele. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Szárazon röhög fel arra, hogy ez itt egy véreb és neki rettegnie kell. Persze, minden fog kellemetlen, ha feltépi a bőrt, de azért ennyire nem veszélyes a helyzet.
- Hogyne. Vágom én - olyannyira, hogy mindjárt a nő kezét is lerágja, akármilyen kedvesen is akar hozzáérni. Még a végén megveszik és valóban valami véreb-utánzattá válik. Figyeli, ahogy elemi a kezeit, ahogy a kutya vicsorog, hát megvadult, talán tényleg nem a legjobb a kisugárzása. Megesik.
- Látom, te meg - ezt most elismeri, de egy napra ennyi is elég volt, szemeit megforgatva harap rá a szűrőre. - Én rontom meg, ezzel. Hogyne. Mert amúgy egy virág a neve - érti ő, csak nem érdekli. Most már tényleg ott tart, hogy lábbal választja le, de akkor a bokája fog kapni egy sort, ha nem többet. Fújtat végül, a fűző ugyan szoros, de másik lábával rátapos a cipő sarkára és ha morog, ha nem, kilép belőle végül, majd lerúgja a másikat is. És tessék, itt áll zokniban, mint valami szerencsétlen.
- Ha már szétrágta az egyiket, a másik se maradjon - veti oda, hátrébb lép, nehogy mégis a lábujjai legyenek a cél, majd elvigyorodik. - Nem vetkőzök minden szép szóra, nem vagyok én olyan. Talán a gatyám nem kell neki...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem mintha a macska nem tudná használni a karmait rajta, bútoron, bárhol, legalább nem rág szét cipőt. Nem is egy utcamacska, fenséges és nem holmi lábbelikre tervezett akármi. Már ezért is jobban megéri, mint egy ilyen izgága akármi.
- Ez is felrobban? - nem fog, ezt előre tudja és ha mégis, nem jön a jellegzetes gombafelhő és halál. De aranyos dolog, ha tényleg erről kapta a nevét. Már-már ő is elismeri. Mik vannak.
Röhejes helyzet, de ő nem teszi. Arca inkább ítél és a pokolba kíván, hogy ilyesmit kellett megtenni, hogy ez a helyzet ilyen alantas és unalmas. Jó, nem az első, hogy megszabadult a cipőtől, nem is az utolsó. Türelmetlen sóhajt, a kutya pedig boldog. Tessék, jót csinált, jár a pont és mehet rombolni.
- Úgy edd, hogy több száz dollár van a szádban. Élvezd ki, virsli - tolja oda elé a másikat is, mintha csak sértett lenne, hogy vigye akkor már, nem kell a mutatvány. Tekintete azonban visszasiklik a nőre.
- Hah, nem, azt nem adom. Sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- A jóga egyszerűbb és hasznosabb. Kinek jut eszébe bombáról kutyát elnevezni - rázza meg a fejét, mintha ő nem lenne ennyire szélsőséges és elborult néha, hogy hasonlókat műveljen. Legalább boldog, most már tényleg glória jár neki. Halovány és kicsi.
- Az jön a számra - von vállat lazán, a csikket most nem tapossa, pöcköli távolabb. - Várj, számolok - mert amúgy nem tudja fejből a pontosat, csak kábé, nem is most vette, de azért na. Az övé volt. - Olyan 40-50ezer között? Mármint Forint, most azt átváltani nincs kedvem - mert nem is tudja, hirtelen, azt is szórja, a mugli pénzt is szórja, nem számolgat meg filléreskedik. Lehet a nő elhamarkodva mondta, lehet elkényeztetett hercegnő kitömve. A kutyát nem érdekli a pénz, elvágja magát és jutalmat vár a nagy harcért, de meg nem mozdul, ezt már nem.
- Neki még szabad is, hagyd el - vágja zsebre kezeit és felvonja a szemöldökét. Mit nem hall... - Hohó, én vagyok a károsult és még adjak is? Merész gondolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Mert neked is virág neved van és robbansz? Hujaj - mindjárt rettegni is megtanul, de felszisszenése inkább gúnyos, mint valódi és komoly. Nem, nem tudhatni ki és milyen veszélyt rejt, ez tény, de nem is most fogja ezt megtapasztalni.
- Dehogy megyek én annyit, megvárlak aztán kész. Még mindig én vagyok hátrányos helyzetben - mutat le lábaira, hiszen nem nőzz rá a semmiből cipő, nem is tett érte semmit, csak tényleg ácsorog, mintha muszáj lenne.
- Csak egy kutya, nem kell erkölcsösnek lennie - von vállat, nagyon nem ért ezekhez és nem is fog. Nem is akar. Továbbra is teljesen lényegtelen. Fejét enyhén oldalra billent fejjel nézi a másikat és nevet egyet.
- Akkor eleget kell hozzá aludni, ugyebár - lép a másik közelebb, ő meg továbbra is zsebben pihenő kezekkel. Aha, most már nem a kutya játszik, hanem ő.
- Persze, add oda a cipőd a kutyának és jól alszom - forgatja meg a szemeit. - Nem vagyok én dedós.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Fura névadási szokások. És te vagy az ibolya vagy a tulipán? - fogalma sincs, hogy közel jár-e vagy sem és nem is érdekes. De nem újdonság, hogy nem hiszi azt, hogy tényleg robbanna.
- Nem fogok, rosszabb dolgokban is mászkáltam már - azonban hogy még koslasson is, azt már nem, ahhoz túl kényelmes és szórakozott mégis. A dolgot elengedte, már mindegy annak, talán a pénz sem vágja földhöz.
- Szevasz virsli, meg viráglány - figyeli, ahogy megpróbálja a lehetetlen és megköti a vadállatot. Jó móka, van még pár ember cipőben, vagy lehet mára már lenyugodott.
- Én is szoktam aludni, igen - bólint, majd végül leleplezi a finom utalások mögötti tartalmat. Vagy úgy. Nem köntörfalaz, erre manapság ilyen nők élnek? Wáo.
- Nem így szoktak szexre invitálni, a kutyás módszer bevallom, az első. Ezért sem esett le ugyebár. Mea culpa. - minden nap van valami új, neki meg kavics van a talpa alatt, amire fintorog. - Szegény én, elrontottam a pillanatot - lép párat, vállat megvonva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Az nem is virág - ráncolja a homlokát a szakértő. Fogalma sincs, vajmi keveset ismer, csak a szokásos, amivel puncsolni lehet, ami mindenhol van és a többi virág meg gaz. Nem is kell mindent tudnia ezekről, egy kaktuszt nem tud életben tartani.
- Hogyne. Pont úgy nézek ki. Ahhoz sincs közöm - semmit nem csinál, kezei nem kérgesek, körmei tiszták, nem, nagyon nem úgy néz ki, hogy fizikai munkát végez.  De tény, az átlag ilyen.
- Nem mentem, csak elmondtam - von vállat, minek magyarázza tovább. Nem épp kutyaséta közben esik meg a pillanat, mert, nem szokott olyat és kevesebbet is járkál erre. - Eghen? Na. Figyelek - menthető. Már-már szinte aranyos, ahogy próbálkozik. Könnyen ment, túl tipikusan könnyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kezdi unni a fal bámulását, a számolósdit, mindent, mert türelmetlen és ez nem erény, ez semmi, csupán az, hogy a francos mágia miatt még jobban tobzódik csak, fogalma sincs, hogy a nő olyasfajta kegyetlenséggel élvezi ezt, ahogy általában ő szokta. Nem kellemes játék, tudja ő, mégis műveli, de olyan, hogy vele, nos, ritkán. Sokkal ritkábban, mint amire gondolni lehet. Lehetne. Elmondta mit akar, de ezek szerint ő vagy egy prűd picsa, aki csak mindig játszik, húzza az agyat, majd amikor már történne, akkor visszakozik. Fogalma sincs, de látott ilyet eleget, unja is, tenne is vagy menne is, akkor már legyen kimondva vagy bármi, ami értékelhető. De nem.
- Persze, sietsz – forgatja meg a szemeit a nevetésre és a szavakra is. Siet. Nem ide és nem erre, erre az is rájön, akinek kettő iq-ja van, vagy kevesebb. Siet. Az ő bensője is siet, ahogy a mágia tekereg benne és dolgozik, hajtja a vére, az agya, az, ahogy elborította és csak azon kattog az agya, hogyan és mennyire, hogy csak ez a nő tölti ki. Gyanakvás apró, halovány jele, amelyre nem figyel, mert miért figyelne, ha teheti azt a másikra is, nem? Minek kellene a logikus ész, amikor lehet cselekedni is? Lehetne, ha hagyná. Sóhaj tör ki belőle, ahogy ismét körmeivel cirógatja, egész teste beleborzong, villámként cikázik le a gerincén, kihúzza kissé magát, hogy még, jöhet. Jöjjön. De elhúzódik a kéz, a három elhangzik és valahogy olyan ez, mint valami lufi, buborék, amely kipukkan. Még ott áll egy ideig, idegesen dobol a lábával, türelmetlen, de már csak a város zajait hallja. Semmi több. Végül épp megfordul, hogy ráolvasson a fejére, de csak a hűlt helyét találja. Az még semmi, számolt a prűdség és a menekülés esélyével, azonban agyáról kezd lehúzódni a köd, lecsurog, mint a víz az ablakon, foltot hagy és felszárad. Pislogva realizálja a valóságot, már nincs vágy, nincs az, hogy mindenébe a nő költözik, nincs semmi. Csak az, ahogy emlékszik, ahogy lassan kezd mélyeket lélegezni. Ne értse félre senki, verték már át, nem egyszer, nem egyszer ő maga tette, itt inkább a mágia aljassága az, amely az előbbi, kellemes érzést gerinctájon valami mássá alakítja. Hosszan fújja ki a levegőt, miközben orrnyergére dörzsöl és hátát a falnak vetve hagyja, hogy minden a normálisba rendeződjön. Ha most térne vissza, nyaka után kapna és belefojtaná a kis hülye nevetését, amely amennyire tetszett, most úgy irritálja. Szórakozzon csak, nem fog, ha egyszer megpillantja. És már okosabb.
- Rohadt picsa – löki el magát a faltól és a hűlt helyére csak köp egyet. Persze, hogy dühös, fortyog, de nem dőlt össze a világ. Nem. Csak egy olyan, ami illúzió volt, de azért sosem kár. Kilép a sikátorból, hogy rágyújtson, mélyet lélegzik és elindul. Hát így állunk. A dühe, ahogy jött, úgy távozik, mert talán a nő sem tudta, kit próbál magához édesgetni. Már mindegy. De megjegyezte, az arcot, a vonásokat. Mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudja eldönteni, hogy az előtte ülő csak táplálja az ellenszenvet, vagy lenyűgözi. Hogy legszívesebben rombolna, törne és taposna, vagy csak csendben fürdene a társasában. Gyűlöl vagy lenyűgöz, az, amely árat belőle és amely átjárja a szobát. Hogy csak egy nagyra jutott valaki, vagy tényleg az, akinek eladja magát. Nem tudja és nem is fog erről most dönteni magában, egyelőre csak ül és mérlegel, a saját szavait, a másik szavait és tekintetét, amelyet rá emel, amelyben dolgok vannak és mégis, mintha semmi sem lenne ott. Hogy most ő van ismét górcső alatt, egy olyan tekintet előtt, amely magasról figyel. Mert szinte el is felejtette, milyen ez, milyen, amikor bizonyítani kell és nem csak a megszokásból táplálkozni. Hogy amit tesz, azt már tudják milyen, hogyan, nem kell dicséret, mert ez az elvárt minimum, afölött pedig van és csak nyeli és nyeli, táplálja a hatalmas gombócot, amelyet hizlal, ameddig egyszer ki nem durran. Mert volt idő ugye, amikor olyan apró volt, mint ahogy most a férfi talán beállítja magában, amikor igenis lefele kellett pillantani, mert úgy illik és persze, nem illett még a kérdés sem. Se joga, se hangja, se semmije nem volt, aztán egy pillanat alatt történt minden. Persze, sosem látta, de el tudja képzelni, ahogy a rideg és számító mosoly kúszott az arcára és kezét nyújtva segítette át a végső akadályon, hogy elveszhessen a fertőben. Azóta pedig nagyon sok minden történt, formálódott, nem tudja egyszerűen lesunyni a tekintetét, mert minden mozdulatát figyelnie kell és látnia, hogy mégis mit és hogyan tesz, hogyan reagál rá. Fogalma sincs, mennyire nyerő a rávezetés, vagy bármi. Tartása kényelmes, meg sem rezdül, mintha épp olyan őszinte lenne, mint sosem. Figyel a gesztusokra, a mimikára, talán még a tekintetében játszó fényekre is, hogy hol élesebbek, hol tompábbak legyenek. Igyekszik mindenre, főleg a szavakra. Nem a legegyszerűbb, lehet előtte gyakorolhatta volna a tükör előtt, mint tincseinek belövését, a tökéletes külsőt. Ülés előtt lazította ki zakójában gombját, amely még mindig szinte gyűrődésmentes. A színek egyszerűek, az éjszaka színei, mélykék és fekete, semmi hivalkodó és szemnek bántó. Az anyag sem egyszerű, érthetően gonddal választott és vásárolt, mintha nem is mulatni jött volna, hanem eleve erre készülve és ha figyelt, mindig hasonlóban láthatta, mint aki elsőre és sokadjára is arra készült, hogy ha kell, akkor a pillanatnak megfelelően jelenjen meg.
- Igen, igen, pontosan így – bólint egy aprót, erre gondol. Téboly, milyen jó szó rá. Már-már majdnem meg is dicséri, de szavakkal nem teszi meg, inkább, míg beszél, figyelve őt, amit kifejti, mire is célzott, ismét aprót bólint. Kinyúlva veszi el a poharat ismét, hátrébb dőlve kortyol egy aprót, már csak megnedvesíteni ajkait, a száját, legurul az ital és visszatéve a kezét, apró mosolyra húzódnak ajkai.
- Azt én nem tudhatom, neked mi éri meg teljesen, hiszen értékrended valódi mértéke ismeretlen számomra – ujjaival a pohár falán játszadozik, apró mozdulatokkal. - Én nem mutattam mást, csak szavakat. Sem erőt, sem tudást, semmi mást, és a kételkedés jogos. Azonban, mondhatnám, hogy engem. Nekem senki jött-ment nem kell, ahogy emlegettem, és cserébe bármit meg tudok adni, amely csak, mint valami teszt, lépcsőfok kell az egészhez. Őszinte leszek. Be akarom bizonyítani, hogy itt és melletted a helyem. Engedd hát, adj egy esélyt, és ha nem sikerül, akkor eltűnök oda, ahonnan jöttem. Mondhatni, ahogy te időt adtál nekem, most annak van ideje, hogy valamelyest viszonozzam – az, hogy bármi, remélhetően érthető, hogy nem csak holmi apróságra értendő, hanem hogy nem fél kezét bepiszkolni. Sőt, be akarja piszkolni. Hogy ez miért éri meg neki? Mert amit hoz utána, amely oldalról ő jön, annak jobb nem útjában állni – nem mintha ez állna fenn. Ez amolyan önös akció.
- Szabad esetleg itt rágyújtani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Rendben van – bólint rá, hogy ő sem zárja ezt a lehetőséget ki, ha már adódik legközelebb, miért ne. Arról is hazudna, ha teljes mértékben a mérgek és egyéb főzetek miatt gondolna erre, de az is hasznos, valahol, azért is van itt, hogy hasznosat faragjon belőle, vagyis nem ő, majd más, egyelőre mivel nincs más, marad az, hogy ácsorog, hasonló mosolyt húz ajkaira, mintha értené a sorok között a poént, vagy bármi utalást, mintha eleve lenne. Honorál ő, ahogy tud, de nos, kinek mi az érték. Lehet az elismerés, lehet az bármi más is, vannak dolgok, amelyeket mások sokkal többre értékelnek, neki meg csak szavak, mert előrébb nem viszik. Friss ismeretsége talán épp minden végkimenetelre utal, talán már tudja a válasz, miközben megvonja a vállát arra, mi a kellemetlen. Sorolhatná ugyan, de az nem panasz lenne, hanem csak egy felsorolás, a mi irritálja az életben kérdés pedig inkább gyónás lenne, aligha változtatna benne bármit is. Kellemetlen. Lehet így is nevezni.
- Annyira nem. Csak pár alkalom, aztán visszatér minden a normál kerékvágásba – fogalma sincs, hogy legközelebbre is ő kell majd, vagy mit találnak ki, lesz-e egyáltalán hangulata ahhoz, hogy bármit is csináljon, úgy véli – a többiek részéről – ez csak egyszeri alkalom, nem egy bevésődő szokás. Nemigen használ mérgeket, arra ő maga az inkább, tetőtől talpig, nincs szüksége nagyon külön erősítésre, mert ha nagyon kell, ott a pálca, vagy bármi más, amit hasznosítani tud, mert kreatív, a látszat ellenére is, igencsak meglepné talán, vagy sem, egyszerűen ez egy olyan dolog, ami kiderül, vagy sem. Nincs ellenére semmi, sosem volt és sosem lesz, ahogy csendben hallgatja a nőt a karrierjéről, vonásaiba elismerés költözik, amint felé biccent. A buta nők sosem voltak többek, mint lyukak körítéssel, az üres fecsegés és fej pedig általában hamar eluntatta. De a nagyon okos nők sem a legjobbak, mégis, kellemesebb velük szót érteni, mert néha neki is vannak szavai, amelyek többet holmi vicceknél, komolytalan akárminél. Noha nem járta végig az utat, amely az iskola padjai között várta, ahhoz képest intelligens, csak épp a jó formában kell elkapni. Ez már rizikósabb.
- Minden elismerésem. Micsoda karrier, és nem azért, mert most jön a, de hát nő vagy... mondat, mert ez már nem divat. És mi vitte rá erre a szakmára, ha lehet tudni? - érdeklődik felszínesen, mégis érthetően és érezhetően. Hízelegni kell, mert az ilyenek, mint ő, nem csak elszántak, de büszkék is, még ha nem hencegnek. Ha valaki elejti ezeket, a léleknek jól esik.
- Nem lenne szívem halálra rémíteni, egy kicsit talán, de az pedig kellene is – viszonozza az incselkedő dolgot, mert már majdnem mondhatná, hogy olyan, mint mikor direkt ijesztőbb filmet választanak, hogy közelebb bújjon és kerüljön. Aljas és hasznos módszer, sokan élnek vele mégis, akármennyire is elcsépelt. De most nem az ijedelem, vagy a félelem a fontos, hanem az álca, amely mögé rejtette az ittlétét. Mert bár nem ez a célja, a mély álom is lehet hasznos, mert kicsivel több, és örök lehet. Azonban ugye, ez nem kérdés.
- Ritkán álmodok, akkor sem pihentető. Stresszes élet már csak ilyen. Inkább akkor ne kínozzon az – von aprón vállat, ahogy tekintetük találkozik, és ahogy közelebb lép, mint aki várja a következő felvonást, vagyis inkább tanácsot, akármit, amely a válaszból adódik, hiszen, most tanul. Aztán ki tudja, lehet csak közelebbről is látni akar mindent, akár csak hajtincsének esését, vagy az illatot, amely körbelengi, mintha cserkészne és mégsem.
- Bizonyára nem a legpihentetőbb a tanítás sem, a sok gyerekkel. Kérem, ne gondolja, hogy ezzel terhelni kívánom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mmmm, nem kell mindig cső oda, tudod, kreatívnak kell lenni – kacsint egyet, hogy nem kell durrannia semminek, hogy valami végül puffanjon a padlón. De nem is az a fontos most, hogy kitárgyalják mik a legújabb trendek a témában, melyik a legkézenfekvőbb az ő finom ujjai, vagy saját hosszú, mondhatni lapáttenyerébe. Elvégre szórakozni készülnek.
- Mert ha teljesen az lenne, akkor kiütést kapnék tőle – nevet fel, mintha az aranyos dolgok végképp nem mennének neki, de még elviselni sem tudja szinte, mert annyira lehetetlen az egész, még képzelet szintjén se. - Sok helyen barangolnék inkább, beérem most ezzel is. Akkor andalogjunk, mint a normális emberek. Vagy kik tesznek így – mint aki tudatlan, pedig nem az, eleget figyelt ő is, de az biztos, nem annyit, mint Yezebel, akinek hosszabb út van a háta mögött, mint amelyet a falu, az ország, de talán a világ elbírna. Nem szokása a túlzott nosztalgia, neki a jelen és a jövő a fontosabb, mint az, amit maga mögött hagyott. Az, ha valamit a másik mesél, ha előfordul, akkor meghallgatja, mint holmi mesét. Ez már csak ilyen. Egy ital, macska az ölbe, mint majdnem a normális emberek, ha már ide jöttek játszani. Bár sosem tudja, hogy ő maga tud-e olyan lenni. Inkább mint a kés a tartóban.
- Én nem aggódom ezen, sosem. Talán lenne kitől aggódni, de fel sem fog tűnni, főleg, ha megkapom a nyerő lapjaim – ropogtatja ki ujjait, mintha máris arra készülne, hogy felemelve lesse meg, mit rejt a szerencséje. Ez változó, semmiben sem kitűnőbb annál, mint aki bemegy oda és játszik csak úgy. Semmivel. Csak neki van miből veszteni bőségesen, nem aggódni, hogy oda a holnapi kenyér. Vagy akármi más. - Neked mikor nem a hetes az? - vigyorodik el, hát felőle tegye, ő meg majd random, mint ahogy szokása, akár vezetheti is a kezét, lesz ami lesz alapon. Még egy apró igazgatás és készen is van, ítéletre vár, elégedett képpel pillant felé a bókra, mint aki csak erre várt.
- Melletted csak így lehet – vigyorodik el, és egy pillanat alatt ott is vannak, a talpa alatt immáron a macskakövek göröngyösségét érzi, előre tekintve pedig észleli ő is a kaszinót, amely ugyan még nem teljesedik ki, hisz valóban ráérős léptekkel haladnak, igyekszik a saját hosszú lépéseit a másikéhoz igazgatni. Karja ott marad az övével összefonva, szabadjával pedig cigarettát túr elő, túr elő és ajkai közé tűzve gyújtja meg azt.
- Én már azt kívánom, történne. Túl nyugodt, pedig aztán ki tudja kik vannak erre, simlisek és kapzsi lelkek? Bujdosó álszentek? Csak csendesek. Biztos a légkör – húzza el a száját és a füstfelleget fújja az ég felé. Mert bár ők is csendesek, eleget figyelnek ahhoz, hogy tudjanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő