Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy tűnik, ezt a csatát senki sem fogja megnyerni, egyszerűen mindkettejük természete – mert most nem búj Ruben kimért és óvatosan bájolgása mögé, hanem adja, amit zsigerből akar – összeférhetetlenül nem enged semmi közös nevezőt, semmi olyat, amitől könnyebb lehetne. Sőt mi több, egyre rosszabb, élesebb a helyzet, és nem, nem hagyhatja csak úgy annyiban és itt. Nem, mert tudja, hogy akkor olyan lenne, mintha megijedt volna és feladná, más esetben nem is érdekelné, más emberrel nem foglalkozna, de ez a perszóna tuti, hogy úgy pöffeszkedne, mint valami páva, hogy igen, ő nyert, ő az erős. Nem, nem, mert látja maga előtt és egyszerűen már ettől megemelkedik a vérnyomása, arcán mégsem látszik, nincs lüktető ér a homlokon, elsimítja, de most éri el lassan azt a pontot, hogy nem érdekli, nő van előtte, megragadja a torkát és addig szorítja, ameddig lila nem lesz a feje és utolsókat nem hörög. Ritkán önti el az ilyen, de megesik. Van amikor meg is teszi, de ezek nem tudott tények, a felszín alatt pihennek minden mocsokkal együtt, csendben ringatózva és időre várva. Nem tehet semmi ilyesmit, erről bőven ki lett oktatva, le lett nyomva, hogy ne és meg ne merje. Nem lehet. De lassan muszáj. Ez a nő... Talán kicsit olyan, mint ő, csak más paraméterekkel és ez sehogy sem jó. Sehogy sem jó az a mentalitás, ami az övé és amik találkoznak. Ebből viharok születnek, nagyon nagyok.
A takarító egyszerűen lelép, biztos benne, hogy ha kettővel több az esze, mint aminek tűnik, most egy pocakos, lassú, stroke és szívroham között álló biztonsági őrnek meg szólni, hogy ezek mindjárt megölik egymást. Senkit nem érdekel a váza, senki nem tör ide, hogy fizessen valamelyik nagypofájú, már csak őket érdekli, mert ez a tárgya annak, amely miatt szemben állnak egymással.
- Na, hol van az a felvágott nyelved – mert láthatóan elnémult, csak tekintete változik, nagyon változik és mégis, ő azt várta, hogy szól valamit, beszól, elé köp, sértetten távozik, esetleg pofoz, de... nem. Semmi. Nem történik és nem hangzik el újabb szó, ő pedig már majdnem unottan fújtat egyet. Jó, jobb is, legalább ujjaiban élő bizsergést lohaszt le, hogy tényleg ne toroknak essen. Aztán...
Szép lassan mászik belé az érzet, amely szinte könyörtelen tapos el minden mást. Az egymásba fűzött tekintetek immáron nem képesek megszakítani a kontaktot, a mágia, amely felőle érkezik, aljas és ocsmány csalás, ő sem hozta elő a sajátját, de már mit bánni. Vonásai lazábbal lesznek, ahogy figyeli, közelebb is merészeli magát, mintha meghajolna az akarat előtt és való igaz, elméje most hajlik. Ritka dolog ez, sosem tudni honnan jön, nem volt alkalma úgy felkészíteni magát, mint a legilimenciára akár. Egy lusta pislogás, megérzi az ujjait az arcán, bőre beleborzong, mintha csak erre vágyott volna, türelmetlen és éhes sóhaj tör ki belőle. Többet akar, érjen még hozzá. Akarja.
- Bocsáss meg nekem... - búgja felé, hangjában nincs gúny, nincs semmi, pont úgy ejti, ahogy akarja. De hogy ne legyen egymáshoz közül. Ó nem. Finoman fog rá az előbb őt érintő kézre és húzza közelebb magához, túl közel. Kellett neki ezt alkalmazni, ameddig követelőzik, ameddig eteti a hamisságot, addig ez van. - De ne menj még, gyerek az idő – most ő simítja végig a kézfejet, érinteni akarja. Csak ébredjen fel, mélyen odabent üvölt, csak épp süket a tiltakozásra. A nyakára vándorol a tekintete, de most már jóval másabb dolgot akar oda, mint ujjait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mert olyankor finoman bánik a finom kis bőröddel, azért – ereszti meg vigyorát, persze, csupa irónia, minden csak nem jó az, ha valóban ez történik. Mindenki tudja, mégsem retteg vagy reszket, amúgy sem tett semmit és hát, nos, most valóban jó gyerek listán van. Gyűlöli is, a láthatatlan féket, amit rátettek és amely visszafogja. De ezzel a másik is tisztában van, sőt, mindenki. Bizonyára ezt is szórakoztatónak veszik. Horkant egyet közben. - Nincs sok érzelmem, de azok stabilak. Na de nem mintha te nem szoktál volna nyekeregni, ha nem kapod meg, amit akarsz – miért ne húzza akkor ő is a témát, ha már feljött. Érzelmek, heves hullámcsapások, mindenki más és más, mint valami paletta, de van benne valami rettentő egyszerű és könnyen értelmezhető. Ő kifejezetten ösztönlény, nem is tagadta sosem és soha, szélsőségek között pattog oda és vissza, vagy épp áttöri a határokat és... nos, erősebben nyilvánítja ki azt, ami kínozza vagy amit épp akar. Errefelé még nem adódott ilyesmi, meg is van lepődve, de ami késik, azt fogják épp vissza. Türelmetlen, ami azt illeti, de megtanult várni.
- Ó, mire fel az a sok-sok, lemaradtam valahol bizonyára – tényleg tudatlan, kérdő fejet vág, miért is tartozna pont ő, mikor annyi mindent ad, bár tény az is, hogy sose vezet listát semmiről sem, meg, nem is mindig kedves. A száj lefelé görbülésére néma és sajnálkozó „ó” hagyja el ajkait, menten meghatja a dolog, mindjárt. Csak még le kell érnie.
- Szóval valaki éhes, értem én – csóvál fejet. - Sajnos nem tudok mit tenni, meg van kötve a kezem. Nem rosszalkodhatok, és általában akkor szoktam. De majd... keresek valakit, vagy alkalmat, és akkor nem kell a műhiszti. Akarom mondani a bánat – javítja ki magát, az apró bökésre már vigyorra formálódik ajka, miközben odahúzódik, ha már ilyen szépen kéri, pohármentes ujjai lépkednek a mozdulat közben végig a combon, majd elengedve azt, támaszkodik meg ő is a pult lapján. Az ő kortya kicsit kövérebb, de hamar leteszi a poharat, apró mozdulattal szabadítja meg ajkát a rajta maradt italcseppektől a nyelvével.
- Na mert amúgy szoktam tökölni virágokkal – forgatja meg a szemeit. Minek, elszárad mind, manapság meg már aranyból is gyártanak, az legalább tartós. De hát ő meg a romantika... Érdekes páros.
- Inkább ívelne felfelé az én karrierem. Unatkozom – sóhajt keserűen, ha a másik éhes, ő meg tettre kész. Ezzel se mond újat, de mikor ne most beszéljék meg, mintha teljesen normális jelenet lenne ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Látványosan pillant a plafon felé, mintha várná, hogy leszakadjon vagy égi áldás hulljon, de aztán csak szórakozott mimikával fordítja vissza felé arcát, mint aki épp nagyon átérzi, hogy mennyire meg van kötve és mégsem. Teljesen mindegy igazából, mindenki úgy van, hogy lapulni kell és asszimilálódni, eladni valamit, ami nem igaz és ebben a nemrég még gyermeki testben ücsörgő az egyik legjobb. Talán kicsit önzően magát rakja oda még, mert illúzióval elérhetné és el is tudja, de az sem teljesen ugyan az és az igazi sem. De a játékok most kellenek, nem mintha amúgy nem élvezné, csak... mert nem.
- Várjál, várjál, ha lesz időm, sajnállak. Ó, van bőven, nekem sem tanácsbéli rang, semmi nem jutott. Csak az unatkozó idegen, akinek sok pénze van. Nem tudsz valami módszert, hogy elverjem? Az időt és a pénzt, természetesen – persze, nagyon is vannak ötletei, de való igaz, ez a közeg eléggé szegényes ebben. Hallott már tagokat arról beszélni erre, milyen hatalmas, milyen színes, de hát ez az unalmasok életében az csak. Csillogásra vágynak mind a ketten, az egyik csecsebecsére, a másik egy világváros fényeire. De míg tart a szabadidő, az is megoldható, azonban a jó lelke – annak maradéka – nem fogja egyedül hagyni őt, ha már kimászott az utált pofika mögül. Tessék, máris van jó tulajdonsága.
- Mássz be abba az iskolába, ott degeszre tömöd magad vele – mintha amúgy csak ez lenne a módja, meg a megoldás, de hát had húzza kicsit az agyát, ki tudja, lehet tényleg meglépi, bár arra nem emlékszik, mennyire lett tabunak kikiáltva az a hely. Lehet nem figyelt, amikor a hely szóba jött. Mindegy is. Kényelmesen elhelyezkedik, oldalát immáron combok ölelik körbe, való igaz, ez már egy kedvenc beállás, kényelembe vágja magát ő is, vagy épp ujjai játszadoznak, amikre nem is figyel, mintha önálló életük lennének.
- Komolyabb? Melyik kellene? Ma ügyes voltál, választhatsz is – virág helyett? Úgymond. Bár semmi kedve nem volt ehhez, de az sem jobb, ha az ujjak, amik most a vállára simulnak, végül a szemét akarnák kikaparni és akkor ösztönös lenne bárminemű mágia, mint védekezés. De egyelőre csak aprót feszülnek az izmok az érintésre, majd szép lassan el is ernyednek, ajkai közül hangos sóhaj tör ki, egy kicsit lejjebb csusszanva támaszkodik meg végül, hogy minden olyat elérjen, amit csak kell.
- Már egy ideje tart. Sehol máshol nem húzódott el eddig. Biztos van valami gebasz, amit nekünk „nem kellene” tudni, amely miatt nyugodt seggen kell ücsörögni – tény, ő maga is kicsit késve érkezett, utolsóként, mert hát volt elég dolog, amit el kellett intézni, de nos, azt hitte, a közepébe ér ide. Fejét hátradönti, onnan néz fel rá, kicsit nyakatekert, de épp elég.
- Csináljunk valamit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Logikus és szuper, kiváló menekülőút, ha Lacika arcával akarsz megölelni – hümmög párat, őszintén, tényleg imádná azt az ajtót, de hát, túl nagy csábítás és persze, rizikó. A döntések feljebb születnek és bár tény és való, hogy van, amiben szabad kezet kapnak, ha ő eltivornyázna, mikor szükség lenne rá... megnézhetné magát. Van egy apró, de kötelességtudó fele is, amely nemet mond, logikusan gondolkodik. Nagyot sóhajt, olyat, mint akinek ez most a legnagyobb fájdalma.
- Nem tudom a drága mesterünk mennyire rajongana az ötletért. Majd egyszer felvetem – dörmög egy sort, vannak tényezők, amelyek le tudják úgymond állítani a vad kicsapongásokat. Van az a fájdalom, ami már valós és úgymond ijesztő, kevesek érték el, és talán senki más nem fogja sosem, de ameddig egy van, addig van fék is. Majd megoldja, Pest is tud élni, ha olyan napja van, az meg csak egy köpés. De szinte már megmelengeti a dolog, hogy érte ilyesmit is tenne. Cirógató ujjai azok, amelyek ezt mutatják ki, a köszönöm szó néha, sokszor elmarad. Azonban, ha azt nézzük, mi és ki ő, már fel se tűnik.
- Ahh, kaszinó! Arra pont nem jártam még, vagy ha igen, figyelt a fene. Miket nem látsz te. Van még ilyesmi meglepi hely? Ez sztripp-klub, vagy valami aljasság? - hátha az ő szeme már messzebb látott, bár, ha jól képzeli el és Lacika arcával nézegette a kaszinót, röhögni támad kedve. Bár a gyerekek kíváncsiak, épp ezért nem oly feltűnő. Ahha, érti a logikát, még ha nem is szereti.
- Sejtettem. Az összeset levédik, óvják, nehogy a ronda, gonosz akárkik ellepjék. Nincs is benne érdek, nekem nem lenne kedvem hittérítőt játszani diákokkal, szóval megértem. Akkor maradok én, nassolnivalónak vagy ha nem találok mást, akit tálcára dobhatok – mert nem rest és nem fél ilyesmit megtenni, odalökni és felhasználni. Más kérdés, ki kér ebből és mikor. Lelketlen dög, mondhatni, semmi sem szent. Az más, hogy idő közben faragják, visszafogják, de ha rajta múlna...
Szemöldöke ismét megemelkedik a szavaira, szinte már kérdő, miközben ujjait érzi meg tincsei között. Fejbőre bizsereg, aprót szusszanva rá hagyja, hogy folytassa. Horkant egyet, szemeit körbeforgatva húzza vissza a pökhendi vonásokat, amiket ott tart és ujjai türelmetlen kopognak.
- Mondod ezt te, aki már olyan rég létezel, hogy nem számít neked az idő. Úgy könnyű a szempillantás, ami lényegében az én életem is a te szemedben, bármelyikőnké. Várok és kitartok, mert ezt várják el, de nem kell az ámítás. Még a végén túl hihető lesz az, hogy unalmas alak vagyok – nem, még véletlen sem azt mondja ki, hogy felette bizony eljár az idő és nem lehet évekig egy helyben tárolni. Nem erre lett tervezve, de, mint az előbb is, van egy része, amely bólogat. Igen. Lesz lakoma, lesz tor, lesz ünneplés. Csak győzni kell idővel.
- Mmmm... - fújja ki a levegőt elsőnek, tekintetét a lakás egy pontjára függeszti. Mit szeretne. Túl tág kérdés, de opciókat ad. - A kaszinót. Az mókásan hangzik – vigyorodik végül el, kinek nem az, ha tudja, van mit kipakolni a zsebből. - De az se rossz, ha maradok a szórakozás kedvéért, bár, nem tudom az mit takar, viszont ha a várakozásnál tartalmasabb... nos, akkor hajlandó vagyok lemondani még kicsit Amerikáról – keresi meg az arcot, a tekintetet, már amennyire ebből a helyzetből lehet, aztán feltornázza magát és szembefordul vele, de a táv nem csökken. - Attól függ, öltözzek ki, vagy le?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy laza csípőmozdulattal löki el maguktól a kocsit, amelybe annyira bele akarta pakolni a giccses vacakokat nem is olyan rég, hogy lenyűgözzön vele valakit, és amely most lazán gurul el tőlük, apró koccanással állítja meg egy polc széle és megáll. Senkit sem érdekel és jelenleg azt is elfelejtette, minek volt nála és ki miatt. Fejében eddig is a nő volt, de hogy nem azért, amiért most, ez biztos. Megfojtani, felpofozni, bármit, ami fáj, addig savazni, ameddig sírva nem fakad, faképnél hagyni és minden más. Ezek mintha sose lettek volna. Most őt akarja lenyűgözni, őt akarja kényeztetni, szép szavakkal, mindennel, amije csak akad. Ahogy a kezére fog, úgy erősödik benne az érzés és a vágy, úgy issza át a babona, amelyről alapesetben ódzkodna és tudja, mennyire veszélyes, mert tanult ember ő, de az is ismert, hogy miután elkap, nem ereszt addig, ameddig a másik nem akarja. És az igazság jelenleg az, hogy nem is akarja ereszteni. Nem érdekli, hogy a takarító, amely nemrég itt söprögetett, kis kocsiját tolva feléjük pillant és nem érti, hol vannak az indulatok. Mert ő közelebb húzza magához, finoman és gyengéden, óvatosan, mintha törékenyebb lenne a vázáknál. Hogy nem érdeklik valóban a virágok, amik elhervadnak, mert most csak a pillanat számít. És a vágyak. Szabad keze a törékeny derékra simul, ujjaival még így is magához láncolja, bőre belebizsereg a közelségbe. Olyasmi varázs ez, amit gyűlöl, mert nem ő műveli. Az illúziók mások, az elme irányítása főleg, ha ő csak az alapok ellen védekezik.
- Hova kívánsz indulni? - mintha csak arra vágyna, és vágyik is, hogy bárhova mehet, ameddig vele teszi. Mert őrjítő a táv, ajkaival a bőrét csókolni kívánja, akarja, nem bírja tartani magát sokáig. Nem, ez most nem AZ a vágy, nem teljesen. Ha tudná, ha ép esze, amely most mélyen sikítozik, időt kapna és teret, de nem, ez a lényege. Ő most teljesen más, ami. Egy más ember, akit nem ő alkotott. És ez rossz, még ha nem is tud róla. És jelenleg nem is akar.
- Ezer örömmel, a világ végére is – mosoly nyúlik ajkaira, gusztustalan vonásokkal, arcának talán nem idegen, de aki ismeri, meglepődne. Mi több. Nem. Ez nem ő, nem lehet ő. És mégis. Ahogy a nő nyújtózik, úgy kap merszet ő is, ujjai, amelyek derekát tartják, szorosabban fonódnak rá, közelsége – az erő – még jobban megcsapja és elszalad vele a ló.
- Ha kibírom addig... - szinte már üvölt a fejében a hang, hogy akarja, lehessen az övé. Menni fognak, de nem rest ajkaihoz hajolva csókot lopni, szinte már-már mohón kapni rá és kóstolni, bensője szinte felrobban rá, mintha sose érzett volna ilyet. És valóban, ennyire talán nem. Halk sóhaj, ahogy elválik, ha nem löki el, ha nem húzza vissza, ellép, hoz kézfejét finoman tartva teljesítse az akaratot, hogy kísérje. Lassú lépések, hogy ha repetázna, ha bármi mást kívánna, legyen idő rá. Vagy neki kell egy kis tér, mert még mindig mást akar. Teret, mindenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mert ez aztán akkora hely, hogy most hanyatt kellene vágjam magam a változatosságától – maró gúny ez, de nem neki, hanem a helynek. Mert mint eddig, most sem rajong érte, szinte ordít róla, hogy ez nem az ő közege, nem az ő világa és nem is lesz sosem. Eladja annak, mert el kell, de talán senki sem veszi be sosem, hogy neki ez tényleg kellett és nem mondjuk valami „elvonókúra” vagy épp terápiás akármi, amelybe bele van kényszerítve. A külső sok mindent mond el, jó dolog a vélemény és sokszínű. Csak épp az a bökkenő, hogy őt nem érdekli, ki és mit gondol róla, ameddig az nem veszélyeztet dolgokat, és ha nem tesz semmi olyat, nem is fog. Csak ugye, arra meg néha kell valaki. Jobbik eset, ha a szebbik módja.
- De jó, oké, legyen. Elismerem a hasznos sétáidat – hogy ez mennyire komoly, ítélje meg a másik, ugyebár. Nem hordoz hangja semmi pluszt, de ez nála nem jelent biztosat sem, azonban azt tudja, már hozzá van szokva, ismeri és talán már bőven jobban igazodik ki ezen húzásain, mint bárki más. Ez érthető a fura humorára, vagy viselkedésére, amely szélsőséges, mint az időjárás. Most egészen kezes. Már-már undorító, hogy nyugtatja meg a falu hatása vagy sem.
- Hmm. Nem, valóban nem rossz dolog az, ezt elismerem. Érdekes ínyenc, aki játszik a falatokkal – talán ebben van a varázsa az egész kijelentésnek, vagy semmi sem, nem nevet fel, mert nem fájdalmas pont az, hogy erre is használva van. Kellemeset a hasznossal címen történik az egész, mert nem egy fájdalmas dologról van szó, amely alatt üvöltenie kell, mintha valóban késsel kanyarítana ki egy szeletet a combjából és tűzné villára. Szavaira már majdnem sértett horkanással néz felé, mocorog kicsit a fogásban, tarkóján még mindig bizsereg kissé, nemhiába, ha jó helyen van simogatva, mint valami kisállat.
- Persze. Lazítok én eleget. Arra mindig van alkalom. Tanulni meg... tudod, hogy a motivációm érdekes. Nem találtam semmit itt, ami leköthetne, egyelőre. Értelek én, legyek ennél is jobb, értem. A végén aztán te se bírsz velem, hát kell ez neked? - tanulhat ő, de akkor az olyan lesz, ami nem épp szép és kellemes, ha belelovalja magát, akkor meg még veszélyes is. De oké, nyugodtan lehet őt motiválni, aztán lesz ami lesz. Apró, aljas kis mosolya is ezt mutatja, ami kíséri a gondolatmenetét. De egyelőre nem gondolkodik semmin, a helyzetben marad és a jelenben, ha már kell valami, akkor legyen is, máshogynem ő harcolja ki úgymond, hogy ne az ücsörgős, csendes valami, mert az neki nehéz. Mintha mindig tennie kellene valamit és mindig tesz is, ő is mozgásban van, másképp vagy másfele. Nem nézelődik, nem múzeumozik, hanem cselekszik. De hát háborgó bensője nem is engedi, az pedig kiváltképp kedvező, hogy az ifrit erre is vevő, felveszi úgymond a ritmust és hasonul. Mert, mert kell. Ez igazából már az elején is érdekes volt, ahogy azonban szép lassan felfedezte és felfedte a dolgokat, annál jobban azzá vált. Mondhatni ahelyett, hogy üvöltve visszakozott volna a dolgok ellen, inkább belement, bele a játékba és még élvezte is. Mert ő is ínyenc. Feje kissé oldalra billen, kíváncsian, mit is művel, ahogy mozdul, ahogy közelebb érve szusszan az ajkakra és ahogy ismét változik. Szemeit lehunyva hagyja a dolgot mozdulatlan, lusta pillanatok ezek, mindig kivárja a végét, általában tudja is, merre halad. Aztán néz csak rá, mert megérzi végül ujjai alatt is, mi pihen és nem is ő lenne, ha a combokra nem szorít rá erősebben. Cisszegve csóválja meg a fejét, mintha mégse ezt választotta volna, főleg nem így. De hát, játék. Izgalom. Kellenek.
- Nem. Igazad van, minden mást lehet utána is művelni. A győzelmi mámorban, vagy épp a veszteség vigasza. Gyere kedvesem, akkor játszunk egy jót – nyújtja oda kezét, mint valami illedelmes ember, hogy lesegítse a pultról, miután hátrébb lép, hogy kényelmesen megtehesse. Nem kell sok, de mégis. Aztán kell csak magára pillantania, sokat nem kell variálni és mégis, elgondolkodva hümmög, amint megindul, hogy kicsit rendbe húzza magát.
- A vörös a nyerő szín, vagy legyek a visszafogott szerencsétlen flótás? - mintha számítana, mit is akar magára húzni. Egészen felvillanyozódott azonban, ez nem vitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Áldásos tudatlanság helyzete az, ahogy belebonyolódva némítja el a nő valódi személyét és kreál egy olyan valamit, ami neki kedves, csakis neki, senki másnak. Mert valóban, olyannyira sokszor és sokfélét játszott és játszik akár mai napig is, a pillanat heve, amelybe más is belekeveredik, mégis mindig az övé volt, csak a sajátja és ő diktált mindent. És akkor van itt most ő, ez az egész, amelyről fogalma sincs ugyan, de ha lesz, akkor az örömteli emlékei között hiába fogja majd keresni. Tenni nem tud ellene, most és jelenleg semmit, mert ha van is pillanat és alkalom arra, hogy valahogy kimásszon belőle, már rég olyan mélyen benne van, hogy képtelenség. Hogy feje tetejétől, talán még a polcokra vetülő árnyékát is olyannyira vegyíti át, hogy az nem a napot, hanem a nőt követi. Áldatlan tudatlanság, de még tart és él. Nagyon. Ahogy a nő végül mozdul, simul hozzá és szinte összetapadnak, ez már biztos és erős, egyre jobban tör fel belőle, gurgulázik és követel, mert ő nem nyugodt, nem az a férfi, akinek rajongása kimerül abban, ha bámulhat, ha beszélnek, ha rámosolyog. Nem, ő nem ilyen. Ő sokkal másabb, sokkal… hevesebb, olyan heves, mint a báj, amit kivetített, és amellyel becsapja minden érzékét. Baj lesz belőle, az, hogy kinek, hogyan, az jó kérdés. Elválik. Vágyik arra, vágyik rá, vágyik mindenre, amit csak lehet. És a másiknak fogalma sincs, hogy ha ő akar valamit, azt mennyire is követeli ki magának.
Talán dőre dolog volt a nőtől, hogy ennyire belement. Ő csak a mocskos szemétládát látta, akire büntetés és persze megtorlás vár, többet nem is láthatott, mert nem mutatott, és most mégis belekóstol, falatozik és ezzel utat is enged. Megérzi a tincsek közé fúródó ujjakat, tarkóját azon nyomban elönti a libabőr és a bizsergés, ujjaival megint csak enyhén növelve szorongat rá, tartja magánál, és bár csókja nem durva, mégis, olyan elánnak kóstolja az ajkakat, mintha az lenne számára a mennyei manna. Elméje teljesen ugyan nem üres, de ritka mód csak a nő tölti ki, vele minden vágy, akarat, vagy épp késztetés, hogy bármit mond, neki azt meg kell tennie. Máskor nincs egyszerű irányító, nincs az, hogy bárki jön, és csak úgy megmondja, nem. És ez kellemetlen, erős kellemetlen, azonban, az általa nem észlelt, éppen feltámadó mágiahullám azt is elnyomja.
Felmordul. Szinte csalódottan és követelőzően, ahogy eltávolodik tőle. Ő ezt akarja, a nő mást, és az ő kedvére kell tenni. A vágy, hogy érintse, hogy még közelebb legyen, erős, hangos a fejében, szemei csillognak, ugrásra készen, azonban mennie kell. Követni kezdi, míg amaz sebes, az ő lépései nyúlánk módon könnyedén veszi fel tempóját, vissza sem nézve hagyja el az üzletet és a megszokott mozdulat, miszerint cigaretta után nyúl, elmarad. Mert most csak Ő van, senki több. És megy ő, erre, amerre csalja, amerre… Ahol mosolya széles és azt hiszi, másképp játszanak kissé.
- Mondtam, hogy nem biztos, hogy kibírom – igen, innen kéne most eljutni bármerre, azonban mégsem. Ismét magához vonja, közel, finoman tolva az épület falának, ahonnét nem tud könnyedén meglépni. Ahol mindenhogy eléri.
- Csak egy kicsit, ígérem – mert ugye menni kellene, haza, de hát… és ismét odahajol, odakap, most mégis vadabb tempóban kapja el ajkait és mielőtt bármit szólhatna ez ellen, a sajátját rátapasztva folytatja szinte ott, ahol odabent abbamaradt. Egyiküknek sem veszélytelen ez. Vagy mégse?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő