Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Márk igazán lovagias volt, mert nem kellett őt kérni sem, mégis segített abban, hogy eljussak a fürdőszobáig. Ha ő nem lett volna, akkor valószínűleg tovább alszom ruhástól az ágy tetején, így viszont megszabadulhattam a kellemetlen szájszagtól, s még ha nehezemre is esett a fogmosás így félálomban, azért csak megküzdöttem vele. Mivel azonban az esti szertartásoknak a zuhanyzás is része volt, gondoltam, hogy a fogmosást követően zuhanyoznom is kellene, s már csúsztattam le magamról a ruhát, miközben félfordulattal Márkkal szemben találtam magam, s rávigyorogtam.
- A víííz...- magyaráztam, s talán egy pillanat erejéig megláthatott fehérneműben, de mivel ügyesen kapta el a ruhámat, sietve azt vissza is húzta rám.
- Naaa, dee én zuhanyozni aakarttam - lebiggyesztettem az ajkam, miközben morcosan pillantottam a fiúra. Márk nem nagyon akarta, hogy fürödjek, nem értettem, hogy miért, bezzeg ő lezuhanyozhatott.
- Miéért nem jóó...biztooss elpancsoltad a vizet mindet..-jegyeztem meg, majd mellkasánál fogva toltam rajta egyet, s megindultam kifelé a fürdőszobából. Még mindig kavargott körülöttem a világ, s ha nem segített volna, egész biztos, hogy irányt tévesztek, s olyan helyre nyitok be, ahová nem kellett volna.
Menet közben a ruha egyik pántja újra lecsúszott a vállamról, lábaim akadoztak, a hajam is kócos volt, s a szoba közepén heverő ágy csábítóan nyújtotta felém a kezeit. Szívem szerint csak úgy visszadőltem volna az ágyba, Márk viszont odanyomott a kezembe valami ruhát, hogy vegyem fel.
- Miiééért zavarnááá a szülleid, ha én is itt zuhhaaanyoznék?- kérdeztem akadozó hangon, s közben nem zavartatva magam, újra lehúztam magamról a ruhát. Pechemre kicsit elveszítettem az egyensúlyomat, így elterültem az ágyon, s elkapott a nevetés.
- Seegíthetnél - nevettem tovább, miközben szenvedtem a ruhával, s ha Márk esetleg felém pillantott, láthatta hogy mit össze nem szerencsétlenkedem, míg lekerül rólam a kék koktélruha. Alatta azért, ugyanolyan színben volt alsónemű rajtam, a melltartóból csak nagy nehézségek árán sikerült szabadulnom, s egy lendülettel hátra is hajítottam azt, majd a kikészített póló után nyúltam, s azt húztam magamra.
Elég bő volt, rajtam túl nagynak bizonyult, mintha hálóing lenne, de az illata kárpótolt. Frissen mosott virágillat kúszott az orromba, puha is volt az anyaga, így jól eső érzés töltött el.
- Kééész vagyok - miután sikerült átöltöznöm, hanyatt dőltem, s oldalra fordítva a fejem, az ablak mellett ácsorgót kémleltem.
- Olyan ..jó puha az ágyneműd...-mindkét kezemmel végig simítottam az ágynemű felszínén.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- De rendees valakki - egy kicsit azért elfintorodtam, amikor Márk megtagadta tőlem a segítségnyújtást, de ha nem, hát nem. Ha nagy nehezen is, de csak megküzdöttem azokkal a ruhadarabokkal, s néhány perccel később sikerült átöltöznöm egy tiszta ruhába, ami nem másból állt , mint egy hosszú, nagy pólóból. Ha esetleg volt nadrág is, azzal nem foglalkoztam, talán a nagy öltözködés közepette még le is eshetett a földre, akár csak a ruháim, melyek mind az ágy körül végezték.
Tényleg jó volt megszabadulni a szűk ruhától, s igazából nem is vágytam másra, mint hogy elaludhassak abban a nagy, puha ágyban, melyen még az ágyneműhuzat is finom illatú volt, akárcsak odahaza. Otthon éreztem magam, s erről árulkodott az is, hogy kényelmesen hevertem az ágya közepén.
- Gyere idde te iss - miközben tenyeremmel az ágynemű tetején simítottam végig, mosolyogva pillantottam felé. Nem volt bennem semmi rossz szándék, csak jól esett volna, ha újra a közelembe kerül, mint a sétánk alkalmával.
- Mit ne? - fél füllel elkaptam, hogy mit motyogott, de még mindig mosolyogva fürkésztem őt. Márk azonban nagyon furán festett, magam sem tudtam volna megállapítani, hogy pontosan mi lehet a baja. Amikor láttam, hogy az ágy felé közelít, nem szívesen moccantam meg, így neki kellett kicsit arrébb görgetni, ha be akart férni a takaró alá, aminek egyelőre még a felszínén feküdtem.
Ha ezt megtette, viszonylag gyorsan ágyba került, s azzal a hévvel már hátat is fordított nekem, amit megint csak nem értettem.
- Naaa, miértt fordítassz nekem hátat? - kérdeztem, s kérése ellenére közelebb húzódtam hozzá, hogy megnézzem, tényleg alszik-e vagy csak sietve köszönt el.
- Aaalszol Márk? - halkan kuncogva hajoltam fölé, hajszálaim birizgálhatták az arcát.  
- Nekkeem nem adttál takarót..fáázom, miéért nem adttál nekem takarót?- adni adott, azon feküdtem, csak épp nem jöttem rá arra, hogyan kellene magam alól kiharcolnom azt, hogy az alá kerüljek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- De ííígy nem tudoook, fááázom Máárk - ott molyoltam a srác fölött, s ha kellett, akkor az ujjaimmal próbáltam böködni a vállát, hogy ne aludjon, hanem inkább segítsen. Közben azért kuncogtam kicsit, mert tetszett az, hogy kicsit piszkálhatom, s hozzáérhetek a hajához. Jó illata volt, bár ez egész más illat volt, mint ami a bálon volt rajta. Ez tusfürdőillat volt, és a mentolos fogkrém keveréke. Erről eszembe jutott az, hogy bizony nem tetszett neki a szájszagom, így most, míg fölötte lógtam, rá is leheltem.
- Most milyeeeen? Fincsi menthoolos nem? - kuncogtam, mire végre megmozdult. Bár, a hangjából ítélve elég morcosnak tűnt, de aztán mégis csak megfordult, s elkezdte rángatni alattam a takarót, mire rájöttem magamtól is, hogy az alattam van.
- Jaaaa, hogy alattam - ismét csak kuncogtam, de a sötétben mégis csak kezdtem elfáradni, melyre még az alkohol is rásegített.
- Jóóó...csaak neee legyél morcos - mondtam, majd a takaró alá bújva még kicsit mocorogtam, motyogtam is valamit még Márk felé, de mivel válasz nem érkezett, lassacskán elaludtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Iggeen, megmooostam - kuncogva reagáltam Márk megjegyzésére, miután ráleheltem a mentolos frissességet. Most már igazán nem lehetett oka a panaszra velem kapcsolatban, én meg nagy szerencséjére már el is felejtettem, hogy mit mondott nekem.
Kicsit még piszkáltam őt, részben amiatt, mert a fogmosás egy kicsit felébresztett, részben meg azért is, mert jó volt piszkálni őt, meg a hajszálait. Aztán amikor morranva rám szólt, arrébb húzódtam tőle, mert akkor már tényleg érződött rajta, hogy zavarom őt. S bár kuncognom kellett, próbáltam visszafogni magam, miközben a segítségével végre én is a takaró alá kerültem.
- Van egy titkom...- felé fordítva a sötétben a fejem, próbáltam megkeresni az arcát. - Ééén is rugdosom - újra elkuncogtam magam, de mivel Márk nagyon is halottnak tetette magát, vagy szimplán csak velem nem akart beszélgetni, így kénytelen voltam elcsöndesedni. Egy ideig még bámultam a plafonon lévő repedéseket, melyeket épp, hogy csak megvilágított a Hold. Az álom azonban engem is elnyomott, legalábbis csak kezdett, mert a szemeim már lehunyódtak, de még mindig nem tudtam aludni. Kicsit még forgott körülöttem a világ, de próbáltam nem erre gondolni. Az álmok földjén járva Márkot láttam magam előtt, aki a bálon felkért táncolni. Megfogta a derekamat, másik kezébe helyeztem tenyeremet, ő pedig közelebb húzott magához. Könnyedén vezetett, majd egy fél fordulatot követően kipörgetett, s aztán újra magához húzott, s abban a pillanatban megcsókolt. Olyan valóságosnak tűnt, szinte ajkaimon éreztem az övéit, s hagytam, hogy megtegye.
- Nheem haragszom..- motyogtam, s jólesően fordultam az oldalamra. Márk persze nem tudhatta, hogy már álmodom, talán azt hitte, hogy még ébren lehettem.
Az éjszaka ezt követően csöndben telt, csak szuszogva adtam magamról életjelet a takaró mélyén, de mivel melegem volt, egy idő után már lerúgtam magamról a takarót, s kívülről befelé fordultam, majd lábam átvetettem Márkon, fejemet a vállgödréhez fúrtam, így hajszálaim mellkasára omlottak. A karom valahogy átívelt a mellkasán, de még így sem ébredtem meg. Nem zavart, sőt, kényelmes volt, s így olyan mélyen sikerült elaludnom, hogy ezután talán már meg sem mozdultam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az alkohol sikerrel ringatott álomba, s Márk karjaiba, akihez az éjszaka folyamán bújtam, miután kicsit forgolódtam alvás közben. A takarót időközben lerúgtam magamról, a hálóingként funkcionáló, bő póló anyaga feljebb csúszott rajtam, lábam valahol Márk lábai közt hevert, fejem a mellkasára került, s hosszú hajszálaim szinte beterítették az egész felsőtestét. Nem tudtam, hogy őt ölelem, csak a mély álom ringatott tovább, s a kényelmes póz miatt úgy aludtam, mint a bunda. Még a telefon halk dallama sem ébresztett fel, mintha az is csak egy álom része lett volna.
Kényelmes alvásom azonban egyetlen másodperc alatt romba dőlt, amikor valami tompa rikácsolás ütötte meg a dobhártyáimat, mintha anya ébresztett volna, pedig bennem csöppnyi erő sem volt ahhoz, hogy felébredjek.
- Hagyj anya - nyöszörögtem halkan magam elé, szemeimet ekkor még ki sem nyitottam, csupán balommal tettem hátrafelé egy hessegető mozzanatot. Annyira kívántam az alvást, hogy újra el tudtam volna merülni az álmok tengerében, de a jó reggelt után még nagyobb rikácsolás törte meg a csöndet, egy Miii, majd egy újabb Miii, ami már közvetlenül a fülem mellől szólt, s ezzel párhuzamosan úgy éreztem, mintha megmozdult volna alattam az ágy, s mintha valaki lerúgott volna magáról. Értetlenül kaptam fel a fejem, miközben hunyorogva pislogtam, mert a fény rettentően zavart, a dobhártyámba szökő zaj pedig felerősítette a tompa fejfájást, nem beszélve arról, hogy még mindig szédültem.
- Mi a....Mááááárk????? - mire észhez tértem, s észrevettem a földre zuhanó fiút, úgy döbbentem rá arra, hogy ez nem csupán egy álom volt, hanem ő ott aludt mellettem-alattam??
- Merlin összegabalyodott szakállát! - riadtan ugrottam magam is hátrébb, s ahogy megláttam az ajtóban Masa-t, ismét csak megriadtam. - Masaaa?? Mi a ....mi a fene történt? Óóóó te jó ég!!!! - csak ekkor vettem észre, hogy csupán egy póló van rajtam, s a lábaim pucéran hevernek, miközben a szobában van egy fiú is, aki ráadásul nem más, mint Márk! A takaró után kapva, azt azonnal magamra rántottam nyakig, s amögül, kócosan, gyűrötten másnapos arccal, fejfájástól gyötrődve, riadtan néztem körbe.
- Hol vagyok??? És...és miért aludtunk mi együtt? Mi...ó nem...mit csináltál te velem? - vádlón pillantottam a fiúra, majd Masara kaptam a pillantásom.
- Mi történt? Hol vagyok...és hol vannak a ruháim?? - kérdeztem nagyon megrémülve, semmire sem emlékeztem, csak azt éreztem, hogy szörnyen fáj a fejem, s hogy félmeztelenül feküdtem egy fiúval egy ágyban, ami szörnyen megijesztett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A karácsonyi szünet után elég nehezen sikerült visszarázódnom az iskolai életbe, nyúzottnak éreztem magam, s annyi minden terhelte le a gondolataimat, hogy a tanulásra csak nehezen tudtam koncentrálni. A tanárok persze nem foglalkoztak az ilyen egyéni problémákkal, nekik is meg volt a menetrendjük, amit követniük kellett, nekünk pedig fel kellett vennünk a ritmust, ha nem akartunk rossz jegyeket szerezni a szorgalmi időszak utolsó részében.
A délutánomat emiatt töltöttem a könyvtárban, ahol szorgosan jegyzeteltem ki az egyik órára anyagokat, hogy azzal is plusz pontokat szerezhessek, de néhány óra elteltével ebbe is beleuntam. Fáradt voltam, s egy kicsit kedvetlen, mert mióta visszajöttem a szünetről, Benettel sem beszéltem. Pedig mi annyira jóban voltunk még a szünet előtt, de aztán jött a bál...és ő még csak oda sem jött hozzám. Emiatt volt is bennem némi tüske, és rossz érzés, s nem is tudtam hová tenni ezt az egészet. Talán nem is voltam neki olyan fontos barát, lehet hogy lecserélt valaki másra.
Efféle dolgok kattogtak a fejemben, mikor épp nem Márkra gondoltam, s arra, hogy mi is történt a bál éjszakáján.
- Záróra - a könyvtáros hangját lehetett hallani, ezért is csuktam össze az előttem heverő könyveket, majd azokat visszatettem a megfelelő polcra, s a jegyzeteimmel a kezemben indultam meg egyenesen a nagyterem felé, hogy alvás előtt még vacsorázzak valamit, mert kissé megéheztem.
A levita asztalánál már elég sokan ücsörögtek, de nem volt nehéz kiszúrnom Benit, aki az asztal legtávolabbi pontján foglalt helyet, s úgy tűnt, hogy unottan eszeget.
Nem volt kérdés, hogy odamenjek hozzá, attól függetlenül sem, hogy még mindig nehezteltem rá, amiért az elmúlt időszakban még csak nem is keresett.
Mellé érve nem kérdeztem, hogy szabad-e a hely, egyszerűen csak letelepedtem a mellette lévő üres helyre, majd felé fordítottam a fejem.
- Szia Benett, mi az, nem jó a kaja? - érdeklődtem, hogy mégis valahogy megszólítsam, mert láttam rajta, hogy nagyon unottan forgatja azt az ételt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bárcsak visszaforgathatnánk az időt mondjuk addig a pillanatig, míg jól esően nyúltam keresztül Márkon, miközben tovább jártam az álmok földjét. Olyan békés, nyugodt és izgalmas volt, egészen addig a pillanatig, míg valaki ránk nem törte az ajtót. Amúgy sem szerettem így ébredni, ráadásul a másnaposság miatt még mindig szédelegtem, s ha ez nem lett volna elég, sokként ért az, amire felkeltem.
A tudat, hogy Márkkal együtt aludtam, s hogy egyáltalán hogyan tértem észhez, megrémisztett. Szinte semmire nem emlékeztem az estéből, még csak azt sem tudtam, hogy keveredtem a fiúval egy ágyba, s hogy mi is történt kettőnk között. Létezik, hogy az?
Nem, nem lehet, hisz még csak soha életemben nem is csókolóztam. Vagy mégis? Lehet, hogy Márk és én az előző este csókolóztunk, és más is történt?
Ezernyi gondolat rohamozta meg elmémet, miközben nem tudtam eldönteni, hogy emlékképet vagy csak álomképet látok magam előtt. Teljesen össze voltam zavarodva, megrémültem, s ismét szörnyen kellemetlenül éreztem magam, mert már megint úgy nyitottak rám, hogy alul öltözött voltam. Ez a kopogás nélküli berontás pedig valószínűleg családi hagyomány lehetett Zippzharéknál, bár eddig azt gondoltam, hogy csak Márk az, aki ilyen figyelmetlen. Most viszont Masaval kellett szembenéznem, aki láthatóan, hozzánk hasonló módon vágott döbbent fejet. Égett az arcom, hogy vajon mit gondolhat rólam, de amiatt is ideges voltam, hogy vajon mi a fene történhetett Márk és köztem?
- Összebújva? Nem...mi nem, Márk? Mi a fene ez? Elmondanád, hogy mi történt?- mivel magamban nem leltem a magyarázatot, így már a nővéréhez hasonlóan, én is őt néztem vádló pillantással, miután sietve húztam magam köré nyakig a takarót. Ekkor azonban egy másik ismerős hang törte meg a csöndet, s ahogy odapillantottam, észrevettem Bencét, aki szintén alulöltözötten jelent meg, s Mását ölelgette.
- Merlinre - hunyorogva elkaptam a pillantásom, mert rokon ide, vagy oda, de ahogy nem szerettem pucérkodni, úgy másokat sem kifejezetten szerettem alulöltözötten látni.
- Szia Bence...Bence??- Ez is egy nagy meglepetés volt, bár mondjuk tudtam arról, hogy járnak, csak arra nem számítottam, hogy reggel majd így négyesben futunk össze. Éppen csak megemeltem a kezem, hogy intsek a rokon felé, de a szemeibe már nem mertem nézni, így is kellően szégyelltem magam Masa előtt. Már tényleg csak az hiányzott volna, hogy a kuzintól megtudja a rokonság, legfőképp anyámék, hogy egy fiú ágyában aludtam.
- Unokatestvér, az unokatestvérem...de a fenébe is Márk, magyarázd már el, hogy mi ez! Mit csináltál velem és hogy kerültem én hozzátok?? - tekintve, hogy még mindig fogalmam sem volt arról, hogy mi történt, magyarázatot vártam volna. Erre mi történt? Ő felpattan, és megiramodik ki a szobából.
- Mit nem...én akarom tudni! Nem hagyhatsz így itt! Mása..kérlek..- először a fiú húgára pillantottam ijedten, mintha tőle várnám a segítséget, hátha ő jobban ért a fiúhoz, és meg tudja állítani, de mivel túl gyorsan próbált elszelelni, engem meg érdekelt az, hogy mi a jó franc történt, sietve ugrottam ki az ágyból,hogy utána rohanjak. De csak néhány lépés után hasított belém a gondolat, hogy csak egy póló van rajtam, ami ugyan combközépig ér, én még mindig úgy érzem, mintha nem lenne, ami takar.
- Áárrrgg Máááááárk - kiáltottam dühösen utána, miközben toporzékoltam, majd a takaró után kapva, azt visszahúztam magam elé, s tovább nem mozdultam.
- Kérhetek...valami ruhát? - Masara pillantottam, majd Bence felé is vetettem egy pillantást, remélve, hogy nem ítél el valami miatt, amiről még én magam sem tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igazság szerint nem is nekem kellett volna Benit megszólítanom, hisz ő volt az, aki mostanában elkerült engem. Emlékszem, a bálon láttam őt, legalábbis erről mintha lett volna halovány emlékem, ráadásul mivel ő is DÖK-ös, pontosan tudta azt, hogy aznap ott fogok tevékenykedni. Mégis, még csak egy másodperc erejéig sem lépett oda hozzám, arról már nem is beszélve, hogy akár el is hívhatott volna. Kicsit rosszul is esett az, hogy az évfolyamomról, meg úgy általánosságban a lányoknak akadtak kísérőik, akikkel táncolhattak, s valamiért egy ideig még reménykedtem abban, hogy majd Benett elhív, hisz nagyon jó barátság alakult ki kettőnk közt. Erre egyetlen mukkot sem nyögött ki a bálról, amikor felemlegettem neki, hogy lesz.
Azóta meg nem is találkoztunk, akkor sem köszönt be hozzám, amikor visszatért a szünetről, így joggal alakult ki bennem némi tüske, s harag vele szemben. Most pedig, bármennyire is nehezemre esett, mégis csak úgy voltam vele, hogy mivel ő már az ebédlőben tartózkodott, nekem kell odalépnem, s legalább szóba elegyednem.
Megtettem ezt a lépést, mert a sérelmeim ellenére nagyon is kedveltem azt a lüke fejét, de voltak is bennem kétségek, hogy ő esetleg már másként vélekedik rólam.
- Csak mert látom, hogy nagyon tologatod a tányérodban..- Benett még ekkor sem pillantott fel rám, amitől már azért kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem is, hogy ha nem történik valami hamarosan, akkor robbannok. A fiú pedig tökéletesen tudott időzíteni, mert ahelyett, hogy mondjuk megkérdezte volna, hogy vagyok, vagy rám nézett volna, és bármit megkérdez tőlem, egyszerűen csak le akart rázni.
- Benett, a csudába is, mi a fene ütött beléd? - nem tudtam tovább magamban tartani az indulataimat, el is kaptam kezemmel a karját, s tekintetemmel az övéit kerestem, hogy haragos pillantásokat küldjek felé.
- Szünet óta kerülsz engem, egyszer sem küldtél baglyot, és a bálon még csak oda sem jöttél hozzám Benett! Most pedig úgy csinálsz, mintha valami idegen lennék, és itt akarsz hagyni. Miért csinálod ezt velem? - nagyon rosszul esett a fiú viselkedése, a szemeim is bepárásodtak, de még tartottam magam, s nem akartam a többiek előtt sírni. Persze, a hangomra lehet hogy felkapták a fejüket, mert nem tudtam olyan higgadtan viselkedni, ahogyan a fiú, akinek a barátságára nagy szükségem lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Annyira rosszul esett Benett távolságtartása, hogy már majdnem elsírtam magam, ami elég ciki lett volna ott mindenki előtt a nagyteremben. De túl feszült voltam ahhoz, hogy tovább őrizgessem magamban a kérdéseimet, s nem kerülgethettük tovább egymást a fiúval. Meg kellett tudnom, hogy miért nem keresi már a társaságomat.
- Hogy hogy nincs minden rendben? - némi értetlenséggel ráncoltam össze a homlokomat, miközben elengedtem a karját, s már nem úgy szorongattam, mint aki nem hagyja elmenni. Remélhetőleg most már nem is akart távozni. Mégis, nagyon szomorúnak tűnt, s bevallom, hogy egy kicsit meg is rémisztett azzal, amikor azt mondta, hogy nincsen vele minden rendben.
- De nem terhelsz, hisz barátok vagyok. Mi történt, meséld el - aggodalmasan pillantottam a fiúra, de amint tudtomra adta, hogy miért is nem küldött nekem baglyot, eléggé meglepődtem.
- Mert mit hallottál a DÖK-től? - nagyot nyeltem, mert Beni úgy nézett rám, mint aki pontosan tudná, hogyan viselkedtem azon az éjszakán. Rettentően szégyelltem magam a történtek miatt, ráadásul már az is zavart, hogy a DÖK ezek szerint pletykált rólam, ki tudja hogy mit. Így utólag már rájöttem arra, hogy miért súgtak össze páran a folyosón, mikor elhaladtam mellettük.
- Te...te most elítélsz engem mindenféle pletykák miatt, igaz? Pedig..pedig ha odajöttél volna, lehet hogy semmi nem történik! - vágtam rögtön vissza, s érezhette a hangomból, hogy mennyire rosszul esett az, hogy még csak felém sem nézett. A körülöttünk lévők közben egyre jobban füleltek, így hiába beszéltünk halkan, nem volt könnyű megosztani a legbelsőbb gondolatainkat.
- Gyere - azzal újra karon ragadtam, s ha engedte, egy kicsit húztam magammal, majd elengedtem, ha követett, s elsétáltam a nagyterem végébe, ott álltam meg az egyik sarokban, hogy tovább beszélhessek vele.
- Mond el, hogy mit hallottál rólam - komolyan pillantottam a szemeibe, s ha valóban a barátom volt, akkor elárulta nekem azt, hogy mit is pletykálnak rólam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt hiszem, hogy jogomban állt, hogy tudjam, mégis mi történt előző este, s hogyan keveredtünk Márk szobájába, meg úgy egyáltalán egy ágyba. A fejem sajgott, még mindig szédelegtem, soha korábban nem éreztem magam ennyire szörnyen, s nem is tudtam, hogy mi lehet ez, csak tippelhettem, hogy talán valamiféle másnaposság ez. Az emlékeimben haloványan annyi még derengett, hogy kiszolgáltam két rellonos fiút whiskeyvel, amit meg is kóstoltam, de hogy azt követően mi történt a jégbárban, s a báron, az teljesen homályba veszett. Márknak viszont tudnia kellett mindenről, hisz mégis csak az ő házukban voltunk. De akkor miért hagyott engem így magamra, s miért nem volt hajlandó elárulni azt, hogy mégis mi történt?
Fogmosás, meg alvás. Persze. És a kettő között?
Nagyon dühös voltam rá, emiatt is pattantam ki az ágyból, hogy utána szaladjak, aztán később meg is bántam. Nem éppen voltam toppon ahhoz, hogy utolérjem, ráadásul zavart az aulöltözöttségem. Még szerencse, hogy ezúttal segítségemre volt a takaró, de már kezdtem magam egyre kínosabban érezni a Zippzhar testvérek társaságában, mert valami oknál fogva előttük mindig lekerült rólam egy vagy több ruhadarab. Ez a végzet lenne?
Nagyon ideges voltam, ezt talán nem is tudtam palástolni, még szerencse, hogy Masa most is a segítségemre volt, és elrohant ruhákért. Pechemre azonban ott ácsorgott továbbra is a kuzin, akire először rá sem mertem nézni, mert szégyelltem ezt a szituációt.
- Gondolod? - végül csak felpillantottam Bencére, nagyon nyugodtnak tűnt, s úgy beszélt a családról, mintha nagyon is jól ismerné őket. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire pánikolnom, és talán neki volt igaza.
- Bence...kérlek, erről ne beszélj..a rokonságnak - nem gondoltam azt, hogy a kuzin bármit is mondana rólam, mégis úgy éreztem, hogy erre meg kell kérnem, biztos, ami biztos alapon. Masa ekkor tért vissza a ruhákkal, aminek nagyon örültem.
- Nagyon köszi Masa, életet mentettél - kedvesen mosolyogtam rá, bár még mindig zavarban voltam előttük a történtek miatt, amire csak rátett egy lapáttal a lány kérdése.
- Hidd el, hogy nem tudom. Talán valaki megátkozott minket, csak nem tudunk róla - sóhajtottam, mert belegondolva, tényleg mindig ilyen kellemetlen helyzetbe kerültünk.
- Megtartanád? - ha Masa segített és tartotta előttem a nagy takarót, akkor amögött át tudtam úgy öltözni, hogy se Bence, se Márk ne lásson. Sietve kaptam magamra a ruhadarabokat, bugyi az nem volt, de nem is kellett, mert rájöttem, hogy van rajtam. Ez azért megnyugtatott, bár még így is ideges voltam azért, hogy Márkkal ölelkezve aludtam. Miért nem emlékeztem semmire?
Ekkor hallatszott a kopogás, egy pillanatra összerezzentem, mintha még a gyomrom is görcsbe rándult volna, amikor meghallottam Márk hangját. Sietve húztam még magamra az utolsó ruhadarabot, a pulcsit, majd eligazgattam a hajamat, de amikor közelebb lépett hozzám, ideges lettem, így felpattantam, s gyorsan szaladtam át a fürdőszobába, majd fellökve Márkot, s az ajtóban álló Bencét, hogy magamra zárjam az ajtót.
- Nyugalom...csak nyugalom...csak hoppanálj el - az ajtó lapjának dőlve motyogtam magam elé, kedvem lett volna eltűnni előlük, aztán rájöttem arra, hogy nincs nálam a pálcám. De még így is jobb volt a fürdőszobában lenni, mint ott ücsörögni, miközben ki tudja, hogy miféléket gondolhattak rólam. Rosszul éreztem magam, s bepánikoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nagyon megviselt, hogy az elmúlt időszakban Benett hanyagolt, s nem kereste a társaságom. Nem osztotta meg velem a problémáit, ami most utólag kiderült, s ez is nagyon rosszul esett. A legjobb barátomnak tartottam, meghallgattam volna, ő azonban nem bízott meg bennem, s még a bálra sem hívott meg. Ha elmondja , hogy ennek mi az oka, talán megértettem volna, ő azonban hozzám vágta Márkot, amitől persze ideges lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy a fiú mit tud, vagy miket hallhatott, de annak örültem volna a leginkább, ha semmit, mert rettentően szégyelltem azt az éjszakát. Ő azonban azt mondta, hogy pletykáltak rólunk, ami csak még inkább szította bennem a feszültséget. S bár még nem tudtuk megbeszélni, hogy ő miért fordult el tőlem, muszáj voltam egy félreeső sarokba húzni magammal, hogy megtudjam, mégis mi az, amit tud.
- De hát odajöhettél volna...- kezdtem bele, a fiú azonban úgy reagált, mintha féltékeny lenne. Értetlenül ráncoltam a homlokom, s nem is tudtam mire vélni az indulatos kijelentését.
- Benett! Miért beszélsz velem így? Én nem csináltam semmit...én...neked el kellett volna hívnod engem, mint barátodat! De nem tetted meg! És láttalak, és rosszul esett, hogy láttam, hogy ott vagy, de még csak felém sem bagóztál-nagyot sóhajtottam, miközben egyik kezemmel próbáltam eltörölni a könnyeket a szemem sarkából. Nem szokásom veszekedni, soha nem voltam még ennyire magam alatt, mint akkor, de ez történt, ha olyas valaki bántott meg, aki közel állt hozzám.
- Igen, többet ittam, de nem direkt! Én csak...kíváncsi voltam, hogy mit szolgálok fel másoknak. Te nem lettél volna az? - dobtam vissza a kérdést, de aztán folytattam. - Jöttek azok a rellonos fiúk, és whiskeyt kértek. De én még soha nem kóstoltam, fura volt a szaga, hát belekortyoltam - azt nem meséltem el, hogy a kóstolás helyett egy ujjnyit kapásból felhajtottam, mert akkor megbélyegzett volna azzal, hogy túl mohó vagyok.
- Aztán...nem tudom, Márk szerint sokat ittam, de nem tudom, hogy miért és azt sem, hogyan jutottam hozzá. Kész zűrzavar volt az egész. Elmesélte, hogy rosszul lettem, ő pedig csak segített. Tudod? Nem akarta, hogy mindenki rajtam röhögjön, ezért vitt el magukhoz, és náluk aludtam. De semmi nem történt - állítottam, mert a többi dolog már számomra volt kellemetlen, s azokról nem szívesen beszéltem senkinek sem. Ahogy Benire pillantottam, védekezően vontam össze testem előtt a karjaimat.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk Beni. És ha láttad, hogy nem voltam jól..te is odajöhettél volna hozzám - szúrtam oda kicsit, mert rosszul esett, ami történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ez most komoly Benett? - kifakadt belőlem a kérdés, mert egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, hogy képes volt ilyet kérdezni. - Miért kellett volna mondanom, hogy meghívj? A fiúknak illik meghívni a lányokat, és egyébként meg...barátok vagyunk, akkor ebben mi nem megy? - értetlenül tártam szét előtte a kezeimet, nagyon felmérgesített a különféle indokaival, amiket nem tartottam megfelelőeknek. Már év eleje óta együtt tanultunk, együtt főztük a bájitalokat, cserélgettük a könyveinket és tényleg nagyon jó barátok lettünk. Akkor mégis miért lett volna olyan nehéz megkérdeznie, hogy nem-e megyünk el közösen a bálra? Cikinek tartotta volna? Vagy attól félt, hogy mit gondolnának mások?
Tengernyi kérdés árasztotta el az elmémet, miközben a mellkasom elnehezedett a szomorúságtól, amit Beni miatt éreztem. Annyira rosszul estek a szavai, hogy el is sírtam magam előtte.
- Észrevettem, tényleg egy gyáva alak vagy Benett! - tört ki belőlem sírás közben a szó, amivel talán sikerült is megbántanom őt. Pedig nem akartam, soha nem bántottam volna, még sem tudtam parancsolni magamnak, s ami a szívemen, az a számon, így nem tudtam megfékezni a nyelvemet.
Sírtam én, aztán már sírt ő is, legalábbis néhány könnycsepp az ő arcán is végig futott, ami persze újra felzaklatott, mert bármennyire is haragudtam rá, azért nem akartam azt, hogy sírjon.
- Te meg ne sírj már...most én akarok sírni - szipogtam, miközben kézfejemmel továbbra is törölgettem a szemeimet. Ha valaki távolról figyelt minket, valószínűleg azt gondolhatta, hogy ezeknek vagy elmentek otthonról, vagy épp átbeszélték azt, hogyan süllyedt el Jack Dawson a fagyos tengerben.
- Nem tudom - szívtam meg az orromat, miközben turkálni kezdtem a zsebemben, ott azonban csak egy szál zsebkendőt találtam.
- Jó...felezzük el - motyogtam, s ketté téptem a zsepit, majd az egyik felét odaadtam a fiúnak.
- De ez nem jelenti azt, hogy már nem haragszok, azért mert adtam a zsepimből...attól még rosszul esik, hogy nem kerestél - vallottam be őszintén, s szipogva kezdtem megtörölgetni az orromat.
Ezután azért jól esett, hogy Beni elismerte, hogy talán nem viselkedett a legmegfelelőbben.
- De..én nem utállak! Csak...olyan hülye vagy! - csúszott ki belőlem, s nem tudtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz a lüke fejét. Képtelen voltam rá hosszútávon haragudni, s bár még voltak bennem sebek, azért megölelgettem őt.
- Én sem akartam, hogy azt érezd, nem foglalkozom veled. És ami a bál estéjén történt, annak köze sincs ehhez, attól mi még barátok vagyunk. - mondtam őszintén, s komolyan is gondoltam. Bár, ezzel mégis csak elárultam, hogy valami mégis csak történt, amit nem meséltem el neki.  
- Elmeséled most már, hogy mi történt veled és a családoddal? - pislogtam rá, még mindig könnyes szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hiába volt velem jófej Bence és Masa, lehettek kedvesek, de ez nem segített az idegességemen. Rettentően zavart az, hogy nem emlékeztem semmire az előző estéből, hogy feltehetően butaságokat is csináltam, s hogy talán csalódást okoztam másoknak a viselkedésemmel. Még csak azt sem tudtam, hogyan kerültem ebbe a házba, s bár Bence is igyekezett azzal nyugtatni, hogy Márk nem tenne rosszat, ettől függetlenül nem lettem jobban.
Az idegesség morzsolta belsőmet, s amikor visszatért Márk, nem is tudtam tovább ott maradni. Zavarban voltam miatta, meg azért, mert nem értettem, hogy miért is aludtam vele, sőt, saját magamat sem értettem vele kapcsolatban. Éppen ezért, a legegyszerűbbnek az tűnt, ha elmenekülök előlük, vissza a kastélyba, s ott magamra zárom a szobámat.
Sietve menekültem is előlük, ezzel majd fellökve a két fiút, s még Masa hangja sem késztetett maradásra. Az ő szemébe sem tudtam nézni, hisz ki tudja, hogy mit gondolhatott rólam.
A fürdőszoba jelenthette számomra az oltalmat, ott végre kiereszthettem magamból az érzéseimet, s nem kellett véka alá rejteni ijedt könnyeimet. Szörnyű volt és kínos minden belélegzett pillanat, vissza akartam tekerni az időt, hogy lebeszéljem magam arról a vacak ír italról. Miért is kellett nekem kóstolgatnom azokat a löttyöket.
Legjobb lett volna elhoppanálni a helyszínről, mindennél jobban vágytam vissza a kastélyba, távol ettől a családi háztól, ám csak a fürdőszobában döbbentem rá arra, hogy nincs nálam a pálcám, s amúgy sem tudnám kivitelezni ezt az egészet. Ahhoz még nem voltam eléggé gyakorlott varázsló.
- A francba...- csúszott ki számon a szó, s össze is rezzentem, amikor Márk bekopogtatott a fürdőszoba ajtaján. Nem akartam vele találkozni, sem pedig másokkal, de az igazságot csak ő tudhatta. Kicsit tartottam is tőle, s mintha talán még szégyelltem is volna magam a történtekért.
Először el akartam őt zavarni, de rájöttem arra, hogy annak semmi értelme sem lenne,mert ebből a házból máshogy úgy sem távozhatok, csak úgy, ha a bejárati ajtót használom. Az meg odalent volt, nem pedig idefent. Ráadásul még egy Márk is eltorlaszolta az ajtót.
Néhány másodpercig nem szólaltam meg, kellett egy kis idő , hogy rendezzem a gondolataimat, s eltöröljem arcomról a könnyeket. Nem akartam, hogy lássa azt, hogy sírtam, már így is szörnyen kínos volt ez az egész.
Mély levegőt véve, kicsit összekaptam magam, majd mégis csak kinyitottam Márk előtt az ajtót, de ahogy az kinyílt, hátrébb is húzódtam, s karjaimat védelmezően vontam a testem köré. Fájt a fejem, kicsit még szédültem és nem éreztem jól magam. Sem fizikailag, sem pedig lelkileg.
- Elmondod, hogy mi történt? Mit csináltam?..Mit csináltunk?-kérdeztem halkan, miközben pillantásom Márk tekintetébe fúrtam. Túl akartam lenni ezen az egész beszélgetésen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy kitörtek belőlem az indulatos szavak, úgy utólag arra is rádöbbentem, hogy ezt talán még sem kellett volna mondanom, s valószínűleg megbánthattam vele Benettet. Ez be is bizonyosodott, láttam rajta, hogy rosszul érték a szavaim, ráadásul már ő is sírt, s nekem esett azzal, hogy direkt akartam őt megalázni mások előtt. Erre azért nem számítottam tőle, a vitánk kezdett elmérgesedni, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondhatnék. A csalódottságtól elakadtak a szavaim, nagyon megbántva éreztem magam, s azzal sem tudtam foglalkozni, hogy ki figyel bennünket.
Könnyek áztatták az arcomat, de velem párhuzamosan már Beni se tudta, hogy takarhatná el arcáról a kínt, így elég ostobán festhettünk azoknak, akik épp minket bámultak.
- Nem érdekel, hogy ki min röhög, tőlem fejre is állhatnak, az sem érdekel...- vágtam rá a fiú szavaira, s a fél zsebkendődarabbal próbáltam felitatni a könnyeimet. Soha nem gondoltam azt, hogy egy napon majd pont Beni fog ennyire megbántani, akit olyannyira nagyon megkedveltem. Ő lett a legjobb barátom, s talán éppen ezért fájt annyira az, hogy az utóbbi időben elhanyagolt.
A bocsánatkérése aztán meglepett, mert a történtek után nem számítottam arra, hogy fontos lehetek neki, de annyira őszintének tűnt, hogy már nem bírtam tovább ezt a feszültséget, ami köztünk húzódott.
- Nem tudsz ilyen könnyen te...- szipogva súgtam vissza neki, s tovább szorongattam magamhoz, nem törődve azzal, hogy erről majd ki mit fog pletykálni. Valószínűleg már így is rossz hírem lehetett, már igazán nem érdekelt, hogy ezután mi lesz a téma.
Csak néhány perccel később engedtem ki karjaim közül, miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, s próbáltam rámosolyogni a könny-fátyolos szemeim mögül. Azt viszont nem tudtam elfeledni, hogy otthoni problémákat emlegetett, s mivel továbbra is a barátom volt, úgy éreztem, hogy tudnom kell a gondjairól, hátha tudok neki segíteni. Meg akartam érteni egy kicsit Benit, hogy miért hanyagolt el, meg akartam tudni, hogy milyen problémák terhelték őt, így inkább kérdeztem, majd csöndben, némi döbbenettel hallgattam végig a szavait.
- Ez..nagyon sajnálom Beni, miért nem szóltál? Ajh - szegény fiút nagyon megsajnáltam, s ugyan nem tudhattam, hogy ez milyen fájdalommal jár, próbáltam átérezni a helyzetét. Ismét magamhoz öleltem, hogy így is jelezzem felé baráti támogatásomat, majd a karjába karoltam.
- Ez nem lehet a te hibád Beni, tudod ha egy pár már nem szereti egymást, az soha nem a gyerek hibája. Erről te tényleg nem tehetsz Beni, ne vedd ezt a terhet így a nyakadba, jó? - tekintetébe fúrtam a pillantásom, s meg akartam győzni arról, hogy ez nem az ő felelőssége. Ekkor azonban két alak lépte át a nagyterem ajtaját, s egyikük meg is szólított.  
- Mizu cicca? - ahogy észrevettem a rellonos mestertanoncot, még a hideg is végig futott a hátamon. A szavaiban mintha megült volna némi gúny, s szája szegletében is ott játszott egy gonoszkás vigyor. Kínos volt, mert úgy nagyjából tudtam, hogy ki lehet, de ez az egész kellemetlenül érintett, így inkább nem is reagáltam.
- Gyere Beni, menjünk a KH-ba, beszélni akarok veled. - tovább karoltam a fiút, s ha benne volt, akkor oldalán megindultam a házunk felé, miközben még hátra pillantottam, s nyugtáztam, hogy a tanonc nem követ bennünket.
- Szóval Beni, te tényleg nem lehetsz felelős apád tetteiért. Neki kellett volna őszintének lennie az anyukáddal már az elején. Arról meg nem tehetsz, hogy van benned egy plusz, ami bennük nincs. Mármint...érted, hogy mire gondolok - sietve kijavítottam magam, hogy nehogy úgy érezze, olyan aranyvérű vagyok, aki lenézné a családját, mert erről szó sem volt. Egyszerűen csak nagyon sajnáltam Benit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem szívesen beszélgettem Márkkal, de nem tudtam megmagyarázni ennek az okát, egyszerűen csak kellemetlenül érintett az, hogy mellette feküdtem, ráadásul azt hiszem, hogy ez még jó is volt. Éppen ezért voltam összezavarodva, hisz vele kapcsolatban eddig mindig minden olyan bonyolult volt.
- Rendben - mondtam egész halkan, beleegyezően, hisz tényleg nem volt túl jó választás a fürdőszoba ahhoz, hogy beszélgessünk. Még csak leülni sem lehetett normálisan, én meg még mindig szédültem, nem beszélve a fejfájásról, ami még mindig hasogatta az elmémet.
Márkot követve visszasétáltam a hálószobájába, de ahogy az ágyára, s a könyveire futott a tekintetem, mintha bevillant volna egy kósza emlékkép. Létezik az, hogy könyvvel a kezemben táncoltam? Nem, kizárt.
A zavarodottság nem tett jót a lelkemnek, még mindig zaklatott voltam, de ha már hellyel kínált, elfogadtam azt, s tisztes távolságban foglaltam helyet, miközben a felém nyújtott párnát is elvettem. Jó volt a párnába kapaszkodni, kicsit olyan volt, mintha védelmi falat nyújtana a fiúval szemben.
Míg az ajtót bezárta, kínos csend telepedett kettősünkre, csöndben fürkésztem őt, de aztán gyorsan el is kaptam róla a pillantásom, s feszengve mocorogtam az ágyon, míg kényelmesen nem ültem.
- Ez..mi? - kérdően pillantottam a fiúra, nem igazán ismertem mugli gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, s csak akkor mertem bevenni a tablettát, miután elmagyarázta Márk, hogy mire jó, és hogyan kell használni. Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg elmulasztja-e a fejfájásomat, ami abban a percben eléggé meggyötört.
Aztán Márk mesélni kezdett, mondta és mondta, s ahogy mesélte a történteket, úgy olykor mintha egy-két emlékfoszlány is felelevenedett előttem. Néha a döbbenettől szaladt feljebb a szemöldököm, s előfordult az is, hogy a kezemet a szám elé kaptam, mert szörnyülködtem attól, ami történt. S még, ha csak ittam volna...a sztori a rellonosokról, arról hogy majdnem bedőltem egy ostoba szövegnek, s hogy csak Márkon múlt az, hogy most jól vagyok, ledöbbentett. Ahogy az is, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hozhattam őt a rosszullétemmel, emiatt nagyon szégyelltem magam, éreztem is, ahogy kínomban vörösödni kezd az arcom.
- Ajh Merlinre...amiket mondasz....- nem is tudtam, mit mondhatnék hirtelen, nagyon szégyelltem magam a fiú előtt, s ezt ő is észrevehette rajtam a testtartásomból, vagy abból, hogy kínomban gyűrögettem a párna széleit.
- Márk, én ezt rettentően sajnálom, főleg azt, hogy a DÖK-ben ennyire kellemetlen helyzetbe hoztalak. Te jó ég...Mihail biztos nagyon mérges lesz rám. Pedig én nem szoktam így viselkedni - már nem a fiúra voltam mérges, sokkal inkább magamra, rettentően szégyelltem előtte minden tettemet, így bocsánatot is kértem tőle.
- Köszönöm, hogy segítettél nekem, és ha bármi olyat tettem, akkor ne haragudj rám. Ez annyira kínos...mert így is volt köztünk már konfliktus, és nem akartam, hogy megutálj - csak nem tudtam magam tartani, így el is eredtek előtte a könnyeim, de el is fordítottam a fejem, hogy ne lássa, s talán ezért fel sem tűnt, hogy neki pír borította az arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még mielőtt bele kezdett volna a mesélésbe, megkaptam tőle azt a mugli gyógyszert. Korábban soha nem hallottam Aspirinról, soha nem is szedtem ilyen gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, hogy mi lesz majd, ha bekapom ezt a tablettát. Az alkoholnak is káros hatásai voltak rám nézve, nagyjából a teljes estémet elfelejtettem, s csak homályosan villantak fel dolgok. Nem akartam ismét emlékezetkiesésben szenvedni, ezért még egy ideig bizonytalanul méricskéltem a tablettát, meg Márkot, s csak akkor vettem be, ha már valóban megnyugtatott arról, hogy ettől nem lesz semmi bajom.
Végül lenyeltem a szert, s ezután következett az igazság. Márk nagyon sok mindent elmesélt, amitől kiborultam, mert soha életemben nem viselkedtem úgy, mint amit mesélt.
Olyannyira lehangolt az igazsággal, hogy nem tudtam tovább magamban tartani az érzéseimet, a feszültség utat tört magának, s bizony eltört a mécses. Sírtam, mert szégyelltem magam, s valamiért rettegtem attól, hogy Márk megutált engem. Nem tudtam magam sem magyarázatot adni ezekre az érzésekre, meg arra se, hogy miért éreztem magam olyan hülyén a társaságában.
- De nem, erről nem te tehetsz...ha te nem vagy, ki tudja, hogy mit műveltem volna. Nekem kellett volna, hogy több eszem legyen, és hallgassak rád...- mondtam lehajtott fejjel, mert tényleg szégyelltem magam előtte, ráadásul a meséjének hála elindultak a fogaskerekek, s ahogy ismételtem magamban a fiú szavait, úgy villantak fel előttem az emlékképek. A pofátlan rellonosok, az a hülye liba a cuba libréjével, a vodkás üveg, a rosszullétem...
- Ne.. - sírtam tovább, próbáltam a kezemmel kivédeni a fiú támadásait, egyáltalán nem volt hangulatom ehhez a párnacsatához, ő azonban ezt még csak észre sem vette. Míg én próbáltam felidézni elmémben a történéseket, ő csak püfölt, és püfölt, mire egyre feszültebb lettem.
- Hagyd már abba Márk - csattantam fel kicsit erélyesebben, miközben még mindig potyogtak a könnyeim, aztán fel is pattantam az ágyról, s zavartan fordítottam neki hátat, hogy egy kicsit megnyugodhassak, s eltörölhessem arcomról a könnycseppeket.
- És akkor..más nem történt? Akkor azt a csókot csak képzeltem..és véletlenül aludtunk összebújva? - kérdően fordultam felé, mert az emlékeimben felvillant egy csók, de már nem tudtam hová tenni. Lehet, hogy az egészet csak beképzeltem magamnak, mert ezt akartam képzelni? Mégis mi történt velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miközben magamat hibáztattam, próbálta felvállalni a felelősséget, amit nem is igazán tudtam mire vélni, hisz csakis én felelhettem a saját viselkedésemért. Egy pillanatra döbbenten néztem a fiúra, mert tényleg nem értettem, hogy miért próbál kivédeni, amikor magamra vállaltam az egészet, s mi több, még tőle is bocsánatot kértem.
- Attól még én tehetek róla..- mondtam lógó orral, s mivel a szégyentől sehogy nem tudtam szabadulni, a gyötrő érzések könnyekben törtek ki belőlem. Nem tudtam megnyugodni, mert cikinek éreztem, hogy éppen előtte és vele történt meg mindez. Ha Beni lett volna velem, akkor kevésbé éreztem volna magam ennyire pocsékul, mert ő...mert ő a legjobb barátom volt. Márk viszont...őt hirtelen nem is tudtam hová sorolni, csak azt tudtam vele kapcsolatban, hogy nem kedvelt, s emiatt rémesen éreztem magam.
Olyannyira feszült voltam a történtek miatt, hogy Márk hiába próbálkozott a párnacsatával. Egyáltalán nem sikerült felvidítania, mi több, csak még idegesebb lettem, ráadásul néhány kérdés nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban, s úgy éreztem, hogy meg kell tudnom, mi is történt valójában.
- Hát az, amikor..- éppen visszafordultam felé, hogy választ kapjak, amikor Márk elvágódott a földön minden előjel nélkül.
- Jól vagy? - kérdeztem némi aggodalommal, s még egy lépést is tettem felé, hogy felsegítsem őt a földről, ha szüksége volt rám, segítettem is. Ha nem, akkor csak megvártam, míg újra felegyenesedik. A válasza azonban nem éppen az volt, amire számítottam, s valahol rosszul is érintett.  
- Igen...akkor csak álmodtam - igaz, miért is csókolt volna meg egy idősebb fiú egy olyan lökött lányt, aki még csak azt sem tudta, hogy mikor akarják csőbe húzni. Ostobaság volt azt remélnem, hogy Márk ilyesmit kezdeményezhetett, azt meg pláne, hogy esetleg tetszettem neki. A csalódottság azonnal kiült az arcomra, hirtelen gombóc szorította a torkomat, s rossz volt végig hallgatni azt a közönyösséget, ahogyan az estéről beszélt. Pedig nekem olyan valóságosnak tűnt, de ezek szerint tényleg csak álmodtam az egészet, hogy is lehettem olyan buta, hogy azt higgyem, ez mind igaz lehet.
- Jól van,elsőre is értettem, amúgy is... Öhm...igen, én...felejtsd el, jó? Hülye álom, mert hát...semmi alapja sincs - ahogy ráeszméltem, hogy ostobaság volt felhoznom ezt a témát, sietve próbáltam magam kimenteni a helyzetből, s úgy tenni, mintha nem is estek volna rosszul a szavai. Karjaimat zavartan vontam össze magam előtt, s picit hátrébb lépve tőle, elfordultam az ajtó irányába.
- Vissza kellene mennem...a kastélyba. - mondtam szűkszavúan, nem vágytam másra, csak arra, hogy egyedül lehessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is értem azt, hogy miért reménykedtem abban, hogy tetszhetek a fiúnak annyira, hogy megcsókoljon, s igazából saját magamat sem értettem, hogy miért érdekelt ennyire ez a téma mostanában, s hogy mi volt az a megfoghatatlan valami, amit éreztem vele kapcsolatban. Nem tudtam ezt az egészet beazonosítani, hisz képes volt nagyon hamar kihozni a béketűrésemből, korábban is volt már egy heves vitánk, de ha csúnyán szólt hozzám, azt sokkal rosszabbul viseltem, mintha bárki más szólt volna hozzám úgy. Ráadásul még itt volt ez tegnap este is, amire még mindig csak foszlányokban emlékeztem, s az is összezavart. Az ébredésünk nem lehetett véletlen, de ha nem történt semmi, akkor én mégis mit műveltem?
Már a gondolattól is ideges lettem, hogy esetleg talán valami olyasmit mondtam neki, amit nem kellett volna, s talán most is leleplezett a csalódottságom. A francba! Miért kellett nekem összeinnom azt a sok vackot? Miért nem volt ott Benett, hogy megállítson? Miért?
Gondolataimban szidtam magamat, miközben próbáltam legyűrni magamban a rossz kedvet, amit a fiú kijelentése okozott. Rossz volt hallani, mert...azt hiszem, hogy megtetszett nekem, bár ezt saját magamnak is nehéz volt megmagyaráznom. Le kellett lépnem, minél előbb magam mögött akartam hagyni a Zippzahr rezidenciát, ám Márk valami olyasmit motyogott, amire felkaptam a fejem, s értetlenül fordultam vissza az irányába.
- Most mi van? Mit nem álmodtam? - kérdően pillantottam a tekintetébe, kezdett teljesen összezavarni, s már bizonytalan voltam mindenben.
- Márk...miről beszélsz? - tudni akartam, hogy mi ez az egész, egyáltalán nem tetszett az, hogy egyszer A-t, másszor meg B-t mond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Márk nagyon furának tűnt ott az ágyon, s amikor visszakérdezett, csak még inkább az volt az érzésem vele kapcsolatban, hogy itt valami nem stimmel. Mégis miért kérdezte azt, hogy milyen csókra emlékszem? Lehet, hogy...több csók is volt?
Gondolkodtam azon, hogy mit is válaszoljak, hisz csak foszlányokra emlékeztem, ráadásul abban sem voltam biztos, hogy álmot láttam-e, vagy mindez valóság volt. Márk viszont tovább mesélt, legalábbis nagy nehezen megszólalt, s ahogy meghallottam, hogy mi történt, hirtelen kaptam kezeimet a szám elé, s döbbenten pislogtam a fiúra. Ó te jó ég. Hát nem csak az az egy csók volt, amit tőle kaptam, hanem én csókoltam meg őt?? Mégis mit művelhettem még?
- Te...tessék?- nagyot nyelve kérdeztem vissza, mintha nem akarnék hinni a füleimnek, pedig elég érthetően nyögte ki, hogy én csókoltam őt meg. Ó de kínos ez az egész. Tehát akkor valószínűleg már tudta azt, hogy tetszik nekem, mert ha ezt megtettem, akkor egész biztos az, hogy még beszéltem is ezekről a dolgokról.
Márk viszont nem hagyta ennyiben a történetet, tovább mesélte az előző éjszakámat, mire már a fejemhez kaptam, s úgy éreztem, hogy teljesen elvörösödik az arcom a történtek végett. Ciki volt, hogy megcsókoltam, s az is, hogy hánytam. Ó basszus, tényleg. Ahogy mesélt, eszembe jutott a rosszullétem, s el is fintorodtam ezt hallva. Nagyon hülyén viselkedtem, ebben már egész biztos voltam, s azt hiszem, hogy ennél lejjebb már nem is süllyedhettem volna a szemében. Legalábbis én magam azt gondoltam, hogy Márknak már biztos ezek után kialakult rólam egy negatív irányba hajló véleménye.
- Jaj Istenem ez nagyon ciki...- csúszott ki a számon hangosan a saját magamról alkotott véleményem, miközben a döbbenet aggatta súlyok miatt le kellett telepednem az ágyának szélére. Onnan figyeltem tovább, miközben újra a szám elé kaptam a kezem. Legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna szégyenemben. Már kezdtem úgy érezni, hogy ez a történet csak az ostob tetteimről fog szólni, amikor elértünk ahhoz a ponthoz, hogy én elaludtam és..
- Ha most mi? Mi történt? - kérdeztem értetlenül, némi izgalommal a hangomban, arra viszont nem számítottam, hogy az történt, ami a következő másodpercekben hagyta el a száját.
- Mert...miket mondtam?-értetlenül ráncoltam a homlokomat, s a következő kinyögött szavára egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.
- Teeee...te is megcsókoltál?? - nagyon ledöbbentem azon, amit Márk mondott, s hirtelen azt sem tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy leszidjam, amiért visszaélt a helyzetemmel. Ekkor persze azonnal eszembe jutott, hogy ha ezt megtette, akkor ki tudja, hogy még mit, s nem is bírtam megfékezni az aggodalmamat.
- Mást is...csináltál? -kérdeztem egész halkan, miközben távolabb húzódtam tőle. Hirtelen nem tudtam, hogy mégis mit kellene éreznem ezzel kapcsolatban, talán haragudnom kellett volna rá, hogy míg aludtam, megcsókolt, viszont nem éreztem ezzel kapcsolatban semmi haragot. A kétség azonban továbbra is gyötört, hogy ha ezt megtette, akkor ki tudja még, hogy mit csinált?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sikerült totálisan összekavarni a gondolataimat, s persze ezer kérdés merült fel bennem a szavai kapcsán. Ugyanis, ha ő is megcsókolt engem, s nem csak én őt, akkor talán mégis tetszhettem neki? Vagy szimplán csak unatkozott, s kihasználta az adandó lehetőséget? De ha ezt megtette, akkor talán mást is?
A gyomrom is összeugrott az idegességtől, tudni akartam most már, hogy mégis mi történt, s ugyan nem kiabáltam vele, nem is estem neki, hisz nem volt rá okom, mégis csak tudni szerettem volna, hogy mi történt. Hangomban ezúttal nem volt él, mint legutóbb a téli kiránduláson, nem is vádoltam őt semmivel, egyszerűen csak kérdeztem, mert érdekelt. S amikor arról beszélt, hogy mosolyogtam, egy halovány mosoly azonnal az arcomra szökött, mert egy pillanat erejéig tényleg elhittem azt, hogy talán mégis tetszem neki. De Márk csak hebegett és habogott, s nem tudom, hogy a kérdésem zavarta-e meg, vagy a történtek, vagy netán mindkettő, de a bocsánatkérése után úgy felcsattant, mintha a bíróság előtt olvastam volna rá valamit a fejére.
Meg is lepődtem az indulatain, s csitítóan emeltem tenyereimet a magasba.
- Hé, nyugi nyugi Márk...bocsánat, oké? Ne haragudj, ostobaság volt ezt kérdeznem, csak...sajnálom. Nem akartam rosszat feltételezni, oké? - halk sóhaj hagyta el a számat, láthatóan sikerült őt kiborítanom a kérdésemmel, pedig én csak tudni akartam azt, hogy pontosan mi is történt.
- Mááárk...ajh, ne már. - el sem akartam hinni, hogy a szemeit törölgeti, bumm, hogyan is törjön össze előttünk álmaink hercegének a képe? Hát így.
Éreztem rajta a feszültséget, láttam is , hogy pánikol, ezért is láttam jobbnak azt, hogy közelebb lépjek hozzá, s megérintsem őt, mert úgy talán majd lecsillapodik. Legalábbis csak próbáltam őt megérinteni, ő azonban dühösen vágta a párnát a földhöz - még mindig jobb, mint hogy újra puffos játékba kezdett volna az arcomhoz csapkodva - s a következő pillanatban elvetette magát az ágyán.
- Merlinre..-sóhajtottam ismét, s nem is akartam elhinni, hogy nekem kell egy ilyen helyzetben összeszedettebben viselkednem. Pedig hisztizhettem volna, hogy álmomban megcsókolt, lett volna okom rá, de nem haragudtam rá, s egy percig sem bántam. Csak az zavart, hogy...soha nem lehetett vele semmit megbeszélni normálisan. Végül, letelepedtem mellé az ágy szélére, néhány másodpercig a Masatól kapott pulóver széleit gyűrögettem ujjaimmal, míg azon agyaltam, hogy most egy ilyen helyzetben mit kellene tennem. Aztán gondoltam egyet, majd odahúzódtam mellé, óvatosan eldőltem mellette, s kezemmel átkaroltam őt.
- Nem haragszom..hiszek neked, és sajnálom, nem akartam rosszat feltételezni-ismételtem újra a szavakat, remélve, hogy talán majd lenyugszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem gondoltam volna, hogy ezen a reggelen addig fajulnak majd el a dolgaink, hogy Márk zokogni fog. Pedig a nálam magasabb srácról soha nem gondoltam volna, hogy így el tud gyengülni, s egy picit meg is ijesztett a reakciója. Egyszerűen nem értettem, hogy mi történhetett, ami miatt ilyen érzések lettek úrrá rajta. Tudtam jól, hogy mondtam neki meggondolatlan dolgokat, s talán így utólag átgondolva a kérdésem is félreérthető volt, pedig nem akartam megbántani. Csak nem emlékeztem az estére, s talán ez zavart leginkább, hisz állítása szerint megcsókoltam. Viszont ha megcsókoltam, akkor egész biztos, hogy mondtam neki mindenféle hülyeséget, s ki tudja, hogy mit műveltem még, ami miatt végül ő is tett felém egy lépést. Nekem kellett volna szégyellnem magam, neki viszont nem kellett volna sírnia. De ennek komolyabb oka lehetett, hisz nem hiszem, hogy a kérdésem zaklatta őt fel ennyire, vagy talán mégis? Mit titkolhatott Márk?
Tényleg megesett rajta a szívem, amúgy sem szerettem, ha a közelemben sírnak, pláne nem fiúk. Lányokat már láttam sírni a barátnőim közül, s akkor tudtam is általában, hogy egy jó bonbon, egy csoki, vagy egy pletyka jobb kedvre deríthető őket, de egy fiúval ilyenkor mit kellett csinálni? Én nem tudtam bugyuta kviddicses vicceket, sem szőke nőkről szólóakat, és még csak egy sörre sem tudtam meghívni, mert nem volt nálam, meg amúgy sem hiszem, hogy képes lettem volna alkoholt inni. Nem, alkoholt soha többé nem!
- Márk..-ismét szólongattam, s ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy közelebb húzódok hozzá, s átölelem őt. Ez nekem is jól esett, s azt hiszem, hogy talán ez volt a legjobb módja annak, hogy megnyugtassam őt.
- Tudom...én sem szoktam inni - vallottam be, s még egy halovány kis mosolyt is küldtem felé, hogy jobb kedvre derítsem.
- Tudom, hogy néha tudok elviselhetetlen lenni, és azt is tudom, hogy az elmúlt időszakban sok hülyeséget feltételeztem rólad, mert mindig olyan félreérthető szituációkba keveredtél. De tudom, hogy nem akartál semmi rosszat, hallod? Csak én meg túl heves vagyok...meg, többnyire felzaklatsz - vallottam ismét őszintén, s a kezemmel gyengéden megérintettem az arcát, hogy ujjaimmal eltöröljek róla egy könnycseppet, s magam felé fordítsam őt, ha engedte.
- Mi a baj, elmondod nekem? - nem akartam vallatni, vagy zaklatni, de szerettem volna segíteni rajta, mert bevallom, egy kicsit megijesztett azzal, hogy sírni kezdett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy kicsit tényleg megijesztett az, hogy Márk elsírta magát, mert bevallom, ezt nem néztem volna ki a srácból. Velem volt már bunkó nem is egyszer, legalábbis annak éreztem a legutóbbi találkozásunkkor, s éppen ezért soha nem hittem volna, hogy ennyire érzékeny is tud lenni. Ez kicsit meglepett, nem igazán tudtam, hogyan is nyugtathatnám meg, de azért próbálkoztam, s úgy gondoltam, hogy egy ölelés talán megnyugtathatja őt, meg persze néhány kedves szó, s talán egy bocsánatkérés. Igen, azt hiszem, azzal is tartoztam felé, mert mégis csak segített rajtam, s amiket elmesélt, azok alapján tényleg szörnyen viselkedtem.
- Igen, úgy tűnik - a kijelentésére elnevettem magam, mert tény, hogy valóban a hisztisebb énemmel találkozhatott, bár az is igaz, hogy nekem is volt okom arra, hogy félreértsem őt. Ezt viszont már kár lett volna firtatni, s amúgy sem akartam felhozni a dolgot, mert a cél az volt, hogy megnyugodjon a srác. Merlinre, pedig nekem kellett volna sírnom a történtek miatt...
Próbáltam azért megérteni Márkot, mert feltehetően csak rosszul esett neki a viselkedésem, de az is lehet, hogy valami komolyabb oka volt annak, hogy így reagált. Ezt szerettem volna megtudni tőle, finoman rá is kérdeztem, hogy megtudjam, mi lehet a baj, ő viszont csöndre intett engem. Erre sem számítottam, kicsit meg is lepődtem azon, hogy miért nem akar beszélni, de a kérésének eleget téve elcsöndesedtem, s csak csöndben öleltem, hagyva, hogy megnyugodhasson. Közben megfordult a fejemben az is, hogy megcirógassam a fejét, de a gondolatot gyorsan el is vetettem, mert...ki tudja, hogy akkor mit gondolt volna. Már így is kínos volt az, hogy megcsókoltam, hisz túl sok jogom nem volt hozzá.
A néhány perces néma várakozás úgy tűnik, hogy meghozta a gyümölcsét, ugyanis Márk végre megszólalt, s lassacskán tudtomra adta azt, ami a szívét nyomta. Legalábbis egy részét, mert aztán elharapta a szó végét.
- Ajj..sajnálom, hogy neked kellett ezt megélned velem, mert én nem akartam gondot okozni, tényleg. És..hidd el, hogy ezeket hallva nekem ez tök kínos, és már előre félek attól, hogy látott-e valaki ezekben a helyzetekben, és ha igen, akkor vajon mit fognak majd mondani, vagy gondolni...tényleg nagyon szégyellem azt, amiket tettem...- vallottam be őszintén, ha felém fordult, s a szemeibe nézhettem. Az is megfordult a fejemben, hogy a csók miatt elnézést kérjek, vagy hogy megkérdezzem, ő mit gondol erről az egészről, de nem mertem rákérdezni. Pedig nem lehetett olyan rossz, legalábbis ha az , amire emlékszem tényleg megtörtént, akkor az nagyon jól esett. S így belegondolva, elképzeltem egy pillanat erejéig, hogy milyen lenne, ha most csókolnám meg, józanul, emlékezve majd a pillanatra. A gyomrom azonnal görcsbe rándult, már csak a gondolattól is, de mégis, ott volt bennem az a kíváncsiság, mert egy részem akarta. Mielőtt azonban közelebb hajolhattam volna, hogy megtegyem, Márk gyomra megkorrant, ő meg nevetve terelte el a témát az éhségére, majd még egy zavarbaejtő mondatot is elsütött. Olyan mondatot, amitől hirtelen totálisan elvörösödtem, s sietve el is húzódtam mellőle.
- Én...nem emlékszem, lehet azt képzeltem, hogy egy nagy plüssmaci vagy...és...most meg...csak megsajnáltalak - mondtam zavartan, miközben ott ücsörögtem az ágya szélén, s azt figyeltem, ahogy felkel, s elindul a fürdőszoba irányába.
- Márk..én..- mondjam, vagy ne mondjam? Mondjam, vagy ne mondjam? Idegesen gyűrögettem a pulóverem szélét, miközben gondolatok ezrei kavarogtak az elmémben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Úgy futottam Dana után, ahogyan csak tudtam, igyekezve szedtem a lábaimat, s gyorsan kapkodtam a levegőt, miközben pillantásommal hol az előttem futókat kémleltem, hol pedig az utcát, hátha látok majd valakit, akitől segítséget kérhetnék. Ilyenkor jól jött volna mondjuk egy auror a közelben, vagy akár egy tanár, esetleg egy felsőbb éves fiú, de pechünkre senki nem kóborolt a közelben. Miért is? Valószínűleg mindenki tömte magába a pizzát a Félszeműben, vagy épp a korcsolyapályán múlatták az idejüket. Pedig fényes nappal volt, nem is akartam elhinni, hogy képes valaki ilyenkor rablást elkövetni.
- Dana - kiabáltam én a barátnőm felé, mert kicsit aggódtam érte, hisz ki tudja, hogy akit üldözött, az milyen képzettségekkel rendelkezett. Veszélyesnek véltem a helyzetet, s tartottam attól, hogy Dana majd megsérül.
Aztán egyszer csak, az egyik saroknál befordultak, így néhány másodperc erejéig eltűntek a szemem elől. Gyorsítottam futólépteimet, hisz továbbra sem akartam azt, hogy a lánynak egyedül kelljen szembenéznie egy tolvajjal. A sarokhoz érve, nagy lendülettel kanyarodtam be rajta, csak azzal nem számoltam, hogy éppen egy átokkal találom szemben magam. A taroló átok elől bár Dana ügyesen elugrott, engem az telibe talált, így a közeli kukák közt végeztem, s sikerült is bevernem a fejemet a fémbe.
- Aúúh ez fájt - nyikkantam fel, nem volt túl kellemes, s azt hiszem, hogy talán még a csuklóm is megsérült esés közben. Eközben a támadó nem volt felkészülve a lefegyverző bűbájra, így kezéből elrepült a pálca, s most már így kellett farkasszemet néznie a lánnyal. Ha Dana úgy döntött, hogy hozzám siet, és megnézni, hogy jól vagyok-e, akkor azt kihasználva a tolvaj srác sietve kapta fel a pálcáját, s elrohant. Ha Dana inkább továbbra is szemben állt a sráccal, akkor a fiú védekezően tette magasba a kezeit, majd lassú léptekkel megindult a lány felé úgy, mint aki megadta volna magát.
- Oké, te nyertél. Visszaadom - mindezt azonban csak addig mondta, míg nem ért kellő távolságra, mert akkor hirtelen esett neki a lánynak, s jó erővel meglökte őt, hogy elmenekülhessen, hacsak Dana nem volt felkészülve erre az alattomos trükkre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miért is vártam azt, hogy majd Archie Crawford száján kicsúszik egy kedves szó, ha korábban sem vett rólam tudomást. Félreértés ne essék, nem okozott ezzel traumát bennem, legfeljebb egy kicsit rossz kedvre derített az, hogy még csak vele sem tudtam váltani néhány szót. Gyűlöltem ezeket a partikat, s ilyenkor anyáékat is, amiért magukkal rángattak.
Szemeimet megforgattam, hallva a srác flegma válaszát, s közben azon morfondíroztam magamban, hogy vajon miért is ennyire bunkó velem. Fiatalabb voltam, igen ez igaz, viszont tudtommal korábban sem okoztam neki fejfájást, s most sem volt a célom ez. Talán csak nem érezte jól magát valami miatt, vagy lehet, hogy egész egyszerűen utált minden emberi lényt, vagy legalábbis a kisebbeket?
- Hopp, bocsánat. Látom, érzékeny témát érintettem. Szívd csak, nem azért mondtam - vállat vontam, igazából nem izgatott az, hogyan teszi tönkre magát a büdös bagóval, egyszerűen csak meglepett. Nekem anyáék mindig azt mondták, hogy tartózkodjak a cigarettától és az alkoholtól, s gondoltam, ha ők ennyire szigorúak, akkor feltehetően Polo szülei is így foghatják őket. Persze az is lehet, hogy csak az én családomban voltak ilyen vasszigorral, s lehet, hogy Archibald és a testvérei kényük-kedvük szerint tehettek bármit.
Már kezdtem feladni a reményt, hogy a beszélgetésünk ennél a pontnál folytatódhatna, amikor a fiú, mintha elmosolyodott volna, s még közelebb is intett magához. Fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretne mondani, de közelebb léptem hozzá, mert azért a kíváncsiság csak fúrta az oldalamat.
-  Tényleg? - egy kicsit meglepetten pillantottam rá, nem tudtam, hogy mire gondolhat, viszont eszembe jutott anyáék beszélgetése odabentről, így már elkezdett bennem motoszkálni egy újabb kérdés.
Polo eközben csak egy-egy gondolatot osztott meg velem, miközben hol a homlokán simított végig, hol meg az ujjain lévő gyűrűket birizgálta. Az ezüstön meg is akadt a pillantásom, nagyon ízléses ékszereket viselt a srác, bár számomra ez is szokatlan volt, mert a fiúkra, akiket ismertem, nem volt jellemző az, hogy ennyi gyűrűt hordjanak.
- Nincs szakértelmem, még soha nem dohányoztam, csak olvastam erről, meg hallottam néhány dolgot anyáéktól. Onnan tudom, hogy árt az egészségnek és a fogaknak, de nem tudom, hogy milyen hiányt okozna az neked, ha nem szívnád, meg amúgy is, mondtam már, hogy szívd nyugodtan. Nem akartam kötekedni, csak meglepett, hogy dohányzol, nem számít - már azt hittem, hogy majd valami újdonságot hallok tőle, ám úgy tűnt, hogy a fiú valóban zokon vette a korábbi megjegyzésemet.
- Engem inkább az érdekelne, ha már a rossz szokásaidat említetted, hogy mi volt az a tragikus autóbaleset, amiről odabent az előbb beszélgettek veled kapcsolatban? - kíváncsian fúrtam a pillantásom a tekintetébe, mert tényleg érdekelt ez a dolog, hisz nekem soha senki nem akart elmesélni semmit. De csak azért, mert fiatal voltam, még kiváló hallással rendelkeztem ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekelt. Ez pedig mindennél jobban érdekelt, hisz ha apáék ilyen rossz véleménnyel voltak Poloról, akkor a fiúnak egész biztos, hogy valami nagy meggondolatlanságot kellett tennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán csak nem figyeltem eléggé, vagy túlságosan is el voltam merülve a gondolataimban ahhoz, hogy meghalljam, netán értelmezzem a szavait, de nem figyeltem fel a motyogásában rejlő lehetőségekre, ahhoz túlságosan is el voltam kalandozva. Egyébként is, megzavart a közelsége, hogy öleltem is, miközben nem tudtam, mit is mondhatnék. Zavarban voltam, mert soha korábban nem kavarogtak bennem efféle érzések, és nem is tudtam ezeket hová tenni. Mégis mi a fene történt velem?
Választ még csak saját magamtól sem kaphattam erre a kérdésre, helyette csöndben voltam, míg Márk meg nem nyugodott.
- Jó, ebben lehet hogy igazad van, mert nem kellene másokkal foglalkoznom, csak...mindegy - halk sóhaj tört fel belőlem, fiúként neki talán könnyebb lett volna kezelnie az ilyen helyzeteket, de én aggódhattam amiatt, hogy vajon majd mit gondolnak rólam. Hiába mondta Márk, hogy ne foglalkozzak mások véleményével, ezt azért nehéz volt kezelni egy iskolában, ahol még a falnak is füle volt, s ahol képesek voltak durva pletykákat is terjeszteni, ha éppen ahhoz volt kedvük.
Hosszú percek teltek el, míg kicsit még beszélgettünk, Márk aztán valamiért megszakította ezt az idillinek tűnő pillanatot, megjegyzésével pedig újra zavarba hozott. Hiába igyekeztem kimagyarázni ezt a helyzetet, ő talán már sejtette, hogy mi a véleményem róla. Sőt, szinte biztos, hogy sejthetett valamit, hisz az előző este ittasan bármit mondhattam neki. Ki tudja, talán a felét sem mesélte el annak, ami történt, s talán olyat is mondtam, amit nagyon nem kellett volna. Bár magamat sem értettem, hogy miért is kellene titkolóznom előtte.
Ahogy felpattant az ágyról, s megindult a fürdőszoba irányába, magam is felkeltem, mert nem akartam, hogy elmenjen és csak úgy ott hagyjon. Valami belülről arra késztetett, hogy ezt nem lehet így annyiban hagyni, s ha már képes voltam annyi őrültségre, akkor miért is ne tennék pontot a történet végére?
A felsőm szélét gyűrögetve álltam, s vártam, hogy ha megfordul, akkor majd rázúdítom a gondolataimat, s így józanul is kimondom, ami jó ideje ott motoszkál bennem. Ám mielőtt felszólalhattam volna, Márk felszólalt, én meg értetlenül ráncoltam össze a homlokomat.
- Hogyan? Ajhh, nem - sóhajtva csóváltam meg a fejemet, majd mivel nem találtam a szavakat sem, csak éreztem, amit éreztem, ily módon sietve vittek a lábaim felé. Aztán megtorpantam előtte, kékjeimet az övéibe fúrtam, tenyereimet az arcára tapasztottam, majd szavak helyett hirtelen odahajoltam, s megcsókoltam. Mindez persze alig néhány másodpercig tartott, hacsak nem hajolt el, de ahogy felocsúdtam a pillanatból, úgy jöttem rá arra, hogy mekkora nagy ostobaságot műveltem.
- Ó nem, és nem! Ez...ez az egész a te hibád! - idegesen löktem egyet a mellkasán, majd sietve vetettem be magam a fürdőszobába, aminek az ajtaját újra magamra zártam. Hogy lehettem ennyire buta és ostoba? És egyáltalán miért csináltam ezt az egészet? Merlinre! Haza akartam menni, mert a közelében teljesen összekavarodtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Még szinte ki sem pakoltam a holmijaimat a visszaérkezésemet követően, amikor egy bagoly hozta levél hevert az ágyamon. El nem tudtam képzelni azt, hogy ki küldhette, de aztán megfordult bennem pár gondolat, felmerült Beni neve, és persze Márké is, így némi feszültséggel bontottam fel a levelet, hogy felleljem annak sorait.
A levelet azonban nem ők írták, hanem az egyik DÖK tag küldte, jelezve benne egy megbeszélés időpontját és egy helyszínt. Nagyszerű. Nyeltem is egy nagyot, mert a karácsonyi bálon nem egészen úgy sikerült teljesítenem a rám bízott feladatokat, ahogyan azt illett volna. Sajnos nem csak, hogy alkoholt fogyasztottam, de idejekorán le is léptünk a pult mögül, legalábbis Márk elmondása szerint így történt, mert én még mindig nem emlékeztem a részletekre, csupán néhány foszlány ugrott be a bulival kapcsolatban. Éppen ezért egy kicsit tartottam attól, hogy talán a megbeszélésen majd ez is szóba jön, s kezdett eluralkodni rajtam az idegesség.
- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam magam elé, mert nagyon nem volt kedvem elindulni erre a megbeszélésre. Tartottam attól, hogy esetleg valóban szóba hozzák a dolgaimat, s attól is féltem, hogy majd Márkkal újra találkoznom kell, ugyanis vele sem úgy sült el az utolsó találkozásom, amit normálisnak lehetne nevezne.
Csak nagy nehezen tudtam magam összekapni a találkozóra, igyekeztem szépen felöltözni, a hajamat megigazgattam, s még egy halovány sminket is felraktam, ahogyan azt Dana tanította, csak hogy ne tűnjek olyan szerencsétlennek, s hogy ne lehessen már elsőre látni rajtam, hogy mennyire nem vagyok jó passzban. Ha elkészültem, azt követően vettem még egy mély lélegzetet, majd a pálcámat is magamhoz véve, elsétáltam a találkozó helyszínére, de legnagyobb meglepetésemre a tanulószobában még nem volt egyetlen DÖK tag sem.
- Merlinre...lehet,hogy valaki tréfát űz velem? - némi aggodalommal töltött el ez az egész, már abban sem voltam biztos, hogy valóban lesz-e itt megbeszélés, vagy csak valaki szórakozik velem. Ideges voltam, egy ideig az ablak előtt mászkáltam, végül megtorpantam az egyiknél, s a párkányon megtámaszkodva bámultam ki a messzeségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jól esett magamhoz ölelni a fiút, mert tényleg ő volt a legjobb barátom, amióta csak beléptem Bagolykőre, s szörnyű volt belegondolni abba akár csak néhány pillanat erejéig is, hogy elveszíthetem. Talán emiatt tört el mindkettőnknél a mécses, mindkettőnkben voltak félelmek, s mindketten titkoltunk valamit a másik elől. Az, hogy egy kicsit az elmúlt időszakban eltávolodtunk egymástól, mindkettőnk hibája is volt, így viszont, hogy kiadtuk magunkból a feszültséget, mindketten megnyugodtunk egy kicsit. Ráébredtem arra, hogy én sem foglalkoztam eleget Benivel, s hogy talán emiatt nem akart mesélni nekem az otthoni gondjairól.
Az ölelést, s megnyugvást követően végig hallgattam őt, s teljesen ledöbbentett az, hogy odahaza hogyan viselkedik vele a családja. Rettentően megsajnáltam szegény fiút, szívem szerint jól leszidtam volna a szüleit, ha erre lett volna lehetőségem. Tényleg rossz volt látni Benit, hogy ennyire szenved a családi körülményei miatt, s már csak ezért is próbáltam megnyugtatni őt, és lelket önteni belé. Pechemre azonban megjelent az a két rellonos, akikre a legkevésbé sem számítottam, főleg az egyikükre, aki olyan mélyen nézett a szemeimbe, hogy még ezzel is zavart. Ideges is lettem miatta, hisz halovány foszlányokban azért emlékeztem a bálra, s pontosan tudtam azt, hogy ő volt az, aki olyan nagy szeretettel megmutatta volna nekem a könyveit.
Nem akartam vele foglalkozni, ehelyett sietve karoltam Benibe, hogy minél előbb magunk mögött hagyjuk a nagytermet. Az idegesség azonban az arcomra is kiült, s hiába próbáltam visszaterelni a témát Beni szüleire, azért a fiú csak észrevette, hogy ez a két rellonos így rám szállt, s odakint félre is húzott az egyik sarokba.
- Ajh - sóhajtottam, miközben védekezően fűztem össze testem előtt a karjaimat. Beni kíváncsi pillantását sem tudtam elkerülni, s bár cikinek tartottam a történteket, nem akartam tovább titkolózni a fiú előtt, hogy később még emiatt is haragudjon rám.
- Ez nekem nagyon kellemetlen - kezdtem bele a mondandómba nagy nehezen, aztán folytattam.
- Azt ugye tudod, hogy a bálon egy kicsit többet ittam a kelleténél. Én is csak Márk elbeszéléséből tudom a többit, meg néhány emlékfoszlányból, de az történt, hogy valahogy kikeveredtem a tánctérre, és ez a srác...szóval ez a srác kiszúrt magának, gondolom látta, hogy nem vagyok már józan, és rám szállt. Azt hiszem nagyon kedves volt egyébként, de túlságosan is...közel került hozzám, és el akart vinni a szobájába, hogy megmutassa nekem a könyvgyűjteményét. Márk ekkor lépett közbe, nem hagyta, hogy magával vigyen, és szerinte ez a srác...hát érted...olyasmit akart - mindezt már lehajtott fejjel böktem ki Beninek, mert rettentően szégyelltem azt, hogy naiv voltam, s azt gondoltam, hogy tényleg csak könyveket akar mutatni nekem az a srác.
- És azóta akármikor összefutok velük, ez a rellonos mindig beszólogat nekem- mondtam sóhajtva. - Márk tényleg megvédett aznap este azt hiszem - mintha védeni akartam volna Beni előtt a levitást, úgy ejtettem el előtte ezt a mondatot, s közben újra belepillantottam Benett szemeibe.
- De hagyjuk is, ha nem foglalkozunk velük, majd abba hagyják. Ott tartottunk, hogy a családodról volt szó - a témát sietve tereltem vissza a fiú dolgaira, mert tényleg nagyon érdekelt az, hogy mi viselte meg őt ennyire az ünnepek alatt. Amiket mesélt, azok nagyon szomorúan hatottak rám, s úgy éreztem, mintha csak engem bántottak volna, nagyon megsajnáltam a fiút.
- Jaj dehogy is te tehetsz róla. A bátyád egy bunkó! - ugyan nem ismertem a srácot, de az elmondottak alapján így tudtam bekategorizálni őt.
- Beni hidd el, hogy erről nem te tehetsz. Az apád egy felnőtt ember, és neki kellett volna vállalnia a saját dolgait akkor, amikor megnősült. Arról nem te tehetsz, hogy ő ezt az egészet elsunnyogta az anyukád előtt. Arról meg pláne nem, hogy te varázslónak születtél. Erre legyél büszke, és próbáld meg kizárni azokat a rossz dolgokat, amiket a bátyád hozzád vág. Kell egy kis idő majd, míg lenyugszanak nálatok odahaza a kedélyek, ez egész biztos, de kérlek ne okold magad, jó? - ha engedte, újra magamhoz öleltem őt, hogy ezzel is lelket öntsek belé.
- Ami meg a bátyádat illeti, ha még egyszer szekálni mer téged, én odamegyek hozzátok és...és...jól leátkozom a fejét a helyéről! - haloványan elmosolyodtam, azt akartam, hogy Benett érezze, hogy támogatom őt, s nincsen egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hiába bámultam kifelé az ablakon, nem múlt el az idegességem, ráadásul a hangulatomnak sem kedvezett az a szürkeség, ami odakint ölelte körbe a tájat. Jó ideje hiányzott már a napsütés, s talán egy fokkal jobban éreztem volna magamat, ha legalább csicseregnek a madarak és nem a kopott faágak néznek vissza rám. Mi lesz, ha rákérdeznek arra, hogy mi történt? Merlinre, miért kell nekem ilyen tortúrákon részt vennem. És mi lesz, ha összefutok Vele?
Tengernyi gondolat szaladt át a fejemben, miközben meguntam a bámészkodást, s úgy döntöttem, hogy keresek egy könyvet, s addig is lapozgatom, míg a többiek ide nem érnek. Éppen csak megfordultam, amikor nyílt az ajtó, s megláttam rajta betoppanni Márkot a talárjában. Nagyot nyeltem, pillanatok alatt felgyorsult a szívverésem, s zavarbaejtő volt, ha találkozott a pillantásunk, mert azóta még csak nem is találkoztunk.
- Szia - mondtam egész halkan, s meg is torpantam, már azt sem tudtam, hogy hová indultam, annyira összezavarta a gondolataimat. Márk persze nem tűnt túl bőbeszédűnek, s valamiért már megint azt éreztem, hogy utál, vagy nem kedvel engem, ami rettentően zavart vele kapcsolatban. Bizonytalan voltam, részben idegesített az, hogy nem szól hozzám, s felmerült bennem, hogy talán nekem kellene előbb kérdeznem, de azért mégis csak volt bennem annyi tartás, hogy ezt ne tegyem meg. Emiatt csak álltam tétlenül, majd elkapva fejemet róla, inkább a könyvespolcokat kémleltem. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok a bennem keletkező feszültségtől, ha még két percig így kell várakoznom, de szerencsére egy újabb arc érkezett, s ahogy megpillantottam Beliánt, egy barátságos mosoly futott az arcomra.
- Szia Belián, hogy vagy? - köszöntöttem az érkezőt, akinek a jelenléte valamilyen szinten megnyugtató volt számomra. Nem tudtam, hogy pusztán csak azért, mert szimpatikus, vagy csak azért, mert nem kellett egyedül lennem Márkkal, várva az ítéletet.
- Vészes? - szavai azért egy pillanatra megijesztettek, mert ha ezzel kezdte, akkor már egész biztosak lehettünk abban, hogy bizony tényleg arról lesz szó, hogy rosszul végeztük a feladatunkat a bálon.  
- Ez nem hangzik túl jól...huhh - fújtam ki a levegőt, s egyre idegesebb lettem, amit ugyan próbáltam leplezni, de nem sikerült. Ha az arcomra néztek, láthatták, hogy eléggé be vagyok parázva. Mihail érkezésével ez pedig csak még inkább felerősödött, ugyanis volt valami határozottság az elnökben, valami olyan keménység, amit másoktól nem nagyon tapasztaltam. S bár szimpatikus volt, és a DÖK-ös beszélgetések során is szívesen hallgattam az ötleteit, most mégis volt bennem némi félsz, hogy vajon mi fog történni.
- Én öhhh - nem számítottam arra, hogy ilyen stílusban azonnal rá fog kérdezni a bálra, s természetes, hogy rettentően zavarba jöttem, amint pillantásom Mihailról Beliánra, majd Márkra vándorolt. Hogyan is mondhattam volna el Belián és Mihail előtt, hogy leittam magam a sárga földig csak úgy, pusztán véletlenségből, majd egymás után követtem el mindenféle ostobaságot. Vagy az is lehet, hogy már hallottak pletykákat? Mégis, mit kellett volna mondanom?
- Rossz..ul lettem - nyögtem ki egész halkan, aztán Márkra kaptam a pillantásom, hátha ő ki tud találni valami mentséget arra, hogy miért is hagytuk magunk mögött a pultokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Gondolhattam volna, hogy Márk majd nem fog köszönni, erre valahogy lélekben már fel is készülhettem volna, mégis bántott az, hogy a történtek után ennyire semmibe vett engem. A gondolataim is ekörül forogtak, míg Belián át nem lépte a helyiség küszöbét, s az érkezésével rá nem döbbentett arra, hogy most majd egy alapos fejmosásban lehet részünk. Na nem azért, mert tőle tartottam, de valamilyen szinten mégis csak ő volt a hírvivő, hisz ő körmölte a leveleket, s feltehetően tudta azt is, hogy mi vár majd ránk. Mintha kivégző lett volna a császár oldalán.
- Nem túl jól, kicsit aggódom, hogy most mi lesz - vallottam be őszintén Beliánnak, nem igazán tudtam volna most bájcsevegve az ünnepekről mesélni, vagy a karácsonyi bálon történtekről. Számomra inkább rémálom volt ez az egész, mint sem jó móka, így inkább el is csöndesedtem, s csak egy halovány mosolyt engedtem el felé, ami a tanulást illeti. Ekkor robbant be közénk Mihail, s szinte azonnal összébb húztam magam, mert az a jeges tekintet nem sok jót sejtetett. Persze, higgadtnak tűnt, mintha még mosoly is játszott volna az ajkain, de mégis, volt benne valami...nem tudtam megmagyarázni, de abban a percben már ki is csúszott a száján, s olyan stílussal, hogy máris értettem, miért aggódtam emiatt a találkozás miatt.
Nem szépen kérdezett tőlünk, s mivel éreztem, hogy valahol hunyó vagyok, elég nehéz volt számomra az, hogy csak úgy a szemeibe nézzek, s azt mondjam, hogy semmi köze hozzá, vagy hogy beszélhetne velünk szebben is. Nem ment. Egyszerűen leblokkoltam, talán egy kicsit még meg is ijedtem, de Belián szerencsére közbeszólt, s hálás is voltam azért, hogy ő próbálta visszafogni az elnökünket.
A válaszomat követően, ami gyengére sikeredett, nem is mertem az eseményeket tovább kommentálni, inkább segélykérően pillantottam a másik két levitás fiú felé, s leginkább most Márktól vártam a támogatást. S ugyan talán megint utált, meg került, azért ismertem már őt annyira, hogy tudjam, nem fog cserben hagyni.
Bíztam benne, hogy majd kiáll mellettem, azon viszont nagyon meglepődtem, hogy mennyire határozottan állt ki Mihaillal szemben. El sem akartam hinni azt, hogy ilyen könnyedén kezelte őt, s hogy ez mennyire jól állt neki.
A gondolatba persze azonnal belevörösödtem, s gyorsan le is hajtottam a fejem, hogy a földet bámuljam inkább.
Később csak lopva mertem felnézni, a levegőben szinte késsel lehetett volna vágni a feszültséget, s bár Mihail nyugodtan viselkedett, nekem mégis úgy tűnt, mintha Márk egy kicsit kihúzta volna a gyufát a DÖK elnökénél. Mi lesz ebből? Beliánra kaptam a pillantásom, remélve hogy ha ő itt van, akkor csak nem mérgesedhet el ez a vita.
- Ne, nem hazudik! - a rellonos olyan számomra nem tetsző stílusban szólt Márkhoz, hogy ezúttal már én éreztem úgy, hogy ezt nem hagyhatom, s közbe kell szólnom. Úgy tűnt, hogy Belián is igyekszik a nyugodtabb megoldásra törekedni, ennek ellenére továbbra is éreztem a feszültséget a két srác között. Mihail kérdése aztán mégis csak megfagyasztotta az ereimben a vért, s elnémulva, némi bűntudattal tekintettem rá, hisz volt némi igazság a szavaiban. Felelősséget vállaltunk, vállaltam, s még sem teljesítettem a kötelezettségeimet. Anyáék nem lettek volna büszkék rám, ha megtudják, hogy mi történt, s még én magam is szégyelltem a történteket.
- Mihail, igazad van - mielőtt Márk újra szólhatott volna, közbeléptem, mert úgy éreztem, hogy ez a két levitás srác tehet a legkevésbé erről a helyzetről.
- Tényleg felelősséget vállaltunk, ebben igazad van, ahogy abban is, hogy a rendezvény a te felelősséged volt, és ha mi mulasztunk, amiatt téged vonnak felelősségre. Sajnálom, de légy szíves, ne Márkot hibáztasd, inkább csak engem...- tekintetem a rellonos pillantásába fúrtam, majd egy nagy levegő után folytattam. - Az történt, hogy..- elnémultam egy másodperc erejéig, Márkra, majd Beliánra pillantottam, s már előre éreztem, hogy utóbbi talán csalódhat bennem, de nem volt mit szépíteni a történteken, pillantásom visszavezettem a főnökre.
- Megkóstoltam az italokat, amiket felszolgáltam, amit nem kellett volna, tudom jól! Csak tudni akartam, hogy mit adok ki a pultból, de nem voltam felkészülve arra, hogy majd...rosszul leszek. Nem történt ilyen még soha azelőtt, és rettentően sajnálom! Tényleg! - az elnézéskérést nem csak Mihailnak szántam, hanem a teremben lévő másik két fiúnak is.
- Szóval, ha azt szeretnéd, hogy kilépjek a DÖK-ből, azt is megértem...de nem akartam rosszat. Márk meg pláne nem, ő csak segített nekem, tényleg! És Belián...sajnálom, hogy miattam ezzel kell most töltened az idődet, nem akartam egyikőtöknek sem rosszat - vallottam be, miközben némi bűntudattal pillantottam rájuk.
- Engem megbüntethetsz, de Márk tényleg nem tehet semmiről - nagyon sajnáltam, hogy miattam keveredtek ilyen helyzetbe, s csak azt reméltem, hogy minél előbb túl leszünk ezen a dolgon.