Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Miért vagyok Prücsök? - kérem ki magamnak a furcsa becenevet, amit eddig egyedül ő aggasztott rám. Egyszerűen aranyos, ahogy kínjában elneveti magát a helyzetén. Még mindig jobb, mintha elsírná magát előttem. Arra nem is tudom, hogyan reagálnék. Zavarban lennék, mint az esetek többségében, az tuti. De őt mindig erősnek láttam, még ha a dühével nehezen is tud bánni. Olyannak, aki könnyedén túllendül a problémáin, de ezek szerint megőrzi őket, vagy csak kiírja magának és ez a nagy titok. Egy nagy álarc, ami mögött ki tudja, mi rejtőzik pontosan. Mert a valódi énjét még a naplón keresztül se tudom megismerni. Azt azért nem gondolom, hogy direkt hagyta odabenn, hogy megtaláljam, de biztosan olyan hatással is volt rá a múltja, ami számára még nem nyilvánvaló.
Nem szeretnék ennél jobban belefolyni a családi drámába, de a sajnáló tekintetemből azt hiszem összerakhatja, hogy nem örülök a húga visszautazásának. Bólintok egyet, hisz olvastam az utolsó bejegyzést, ami közvetlenül ezzel a témával foglalkozik. Már korábban is úgy mesélt nekem Theoryról, mint egy számára nagyon fontos személyről. Elhiszem, hogy az ikertestvére mennyire közel állhat hozzá, talán jobb lenne neki, ha egy iskolába járnának, mert akkor tudna rá vigyázni. Most viszont úgy érezheti, hogy nem lehet méltó bátyja.
- Figyelj, hogy értetted azt a múltkor, hogy nem úgy gondoltad? - Beletúrok a hajamba, hogy a hosszabb tincsek ne zavarjanak a kilátásban, a fülem mögé simítva jó helyen lesznek a továbbiakban. Szerintem nem felejtette el, hogy mire értem a kérdést... Pontosan hallottam a szavait, amikor elszöktem tőle. Ahogy a kérdését is arról, hogy hogyan viselkedhetne másként. Azóta is ezen töröm a fejem.
- Aha, bár nem ment könnyen. Rólad még mindig nem beszéltem, pedig nehéz magamban tartanom. De talán így lesz a legjobb - vonom meg a vállaimat, ahogy elmosolyodom, fejemet pedig a babzsákra hajtom. - Tudod, én nem vagyok olyan laza, mint te - vigyorgok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- A tücskökről nem az jut eszembe, hogy aranyosak - pislogok nagyokat magam elé. Továbbra sem vagyok kibékülve az általa választott gúnynevemmel, jó leszek Beninek ugyanúgy, ahogy mindenki más is szólít. Hát még, ha a Rudolfot tudná, aminek különböző változatait a víz se mosná le rólam. Nem is értem, hogy miért nem engedték anyáék, hogy megváltoztassam valami gyakoribbra. Állítólag a nagyapám után kaptam, aki mint kiderült, szintén varázsló volt, szóval akár büszke is lehetnék rá. Nekem előbb jut eszembe róla a rénszarvas, mint a papa, akit a családon belüli ellenségeskedések miatt amúgy se látogattunk valami sűrűn.
Felvont szemöldökkel nézem végig, ahogy előhúz a zsebéből egy doboz cigarettát. Már nem tudtam elképzelni, hogy mire készül. Úgy tűnik, egyesek ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy valamit baszkuráljanak. A táskámban van pár kacat, köztük a klasszikus mentolos cukorka, de most nincs kedvem előkotorni őket. Előbb-utóbb a gyertyákat kell meggyújtanom, ha sokáig a faházban maradunk, hiszen ilyen időben hamar lemegy a nap. De a beszélgetéshez nem kell fény, arról pedig már rég letettem, hogy ma olvasni vagy rajzolgatni fogok. Helyette elidőzöm a falakon még épphogy kivehető firkálmányokon, amiket az előttem idejáró diákok véstek bele a fába.
- Ki kell találnom neked is valamit - fordulok felé. - Lehetnél mondjuk Tejföl. Azt amúgy is szeretem - nyalom meg a szám széleit egy kicsit, hogy szórakozzak vele. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a fiúnál ez egy kicsit veszélyes célzás, de valamiért most azt érzem, hogy nem fog leteperni a következő pillanatban, pláne ha bármikor megzsarolhatom a múltjával. Nem tervezem, de ha ez lesz a megoldás arra, hogy a továbbiakban ne piszkáljon, akkor sajnálat ide vagy oda, bedobom a kártyám.
- Nem tudom, mi ütött belém. Azt hiszem csak megijedtem... De ne haragudj, ha félreérthetően viselkedtem, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni - sütöm le a szemem egy vállrántással. Szégyellem, hogy úgy elengedtem magam. Jobb is, ha most ezeket meg tudjuk beszélni. Na de... akkor vajon bejövök neki? Fura egy alak. Nem hiszem, hogy bármit is akarna tőlem, tekintve hogy mindenkivel így viselkedhet. És miért tépné fel a sebeket a sötét múltja után? Nem akarom őt semmire sem emlékeztetni.
- És mit gondolsz rólam? - Kérdezem halkan, hangomból ítélve igencsak tartva a választól, de őszintén. - Mármint amilyennek látsz... Na mindegy. Amúgy ha tényleg másképp akarsz viselkedni, tanuld meg kezelni az indulataid  - látszik, hogy kezdek egy kicsit összezavarodni, ezért is veszek el egy szálat inkább, de csak hogy jobban szemügyre vehessem. Forgatom egy kicsit az ujjaim között, és még meg is szagolgatom, amikor gyanússá válik.
- Ez csak rágó, nem? - Kérdezem meg a biztonság kedvéért, kissé megdöbbenten. - Remélem te is így fogod fel a saját sztorid, Tejföl - elmosolyodom a tanácsára, a paskolásra reagálva pedig elegyensúlyozok és finoman rúgok egyet a lábába, amolyan játékos bosszúként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Kígyód?! A kastélyban? - támaszkodom fel félig a meglepődöttségtől, aztán hangosan felröhögök a hozzáállásán. Nagyon durva, hogy ez a fiú mindig meg tud lepni valahogy. Hihetetlen figura. Minél több időt töltök el vele, annál kíváncsibbá tesz. Mondjuk többet tudok róla a kelleténél, hiszen sikerült egy olyan helyzetbe sodornom magam, amitől valamiféle bűntudatom támadt, úgyhogy próbálom visszafogni magam a kérdéseimmel, és inkább magamról beszélek többet. Már amennyire érdekli persze. De biztosan foglalkoztatja, hogy mégis miféle diáktársa kezébe került a naplója. Szóval a lényeg, hogy most úgy érzem, ha visszacsinálni nem tudom, legalább a viselkedésemmel jóváteszem a kutakodást. Nem hagyhatom egyedül, az már túlságosan is megalázó lenne rá nézve, én amúgy is lelkiismeretes vagyok.
- Mi másról? Vagy a hónaljad is fehér? - Folytatom vele a viccelődést, mert úgy tűnik sikerül jó kedvre derítenem a névválasztásommal. A bálon is többször meg tudtam nevettetni, ami nagyon nagy szó tőlem, aki általában nehezen hat az emberekre, nemhogy megnyerő legyen számukra. Valóságos felüdülés amúgy boldognak látni azok után, hogy nem sokkal korábban még az ajtót ütötte mérgében. Ilyenkor mindig egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy milyen jól tudom kezelni az embereket, amíg a végén mindent el nem rontok, mint legutóbb a hóban.
Felőlem lezárhatjuk... Elfelejteni nem felejtem el a pillanatot, amikor majdnem összeért az ajkunk, de hát egyet kell értenem vele, jobb lesz nem rágódnom rajta. Túlságosan ő uralja a gondolataimat mostanában, na meg a Karolával való veszekedésem és a Márkkal kapcsolatos gyanúm, ideje lesz lassan visszatérnem a tanulásra, hiszen néhány hónap múlva nyakamon a vizsgaidőszak, ami az első igazán nagy megpróbáltatás lesz az iskolában.
- Hát én se. De nem akarok törékeny lenni - a torkomban dobogott a szívem a válaszától, de most kicsit megkönnyebbülök, mert nem ő az első, aki ezeket elmondja, tisztában vagyok a tulajdonságaimmal. Csalódott se vagyok, hiszen nem mutatok neki más képet magamról, mint amilyen a valóság. Vele ellentétben. Legalább ő jól lát engem az elmondásai alapján. - Te pedig lazának akarsz tűnni, holott ugyanúgy érzékenynek gondollak... És most már az okát is tudom - ezt csendben teszem hozzá, nem vádlóan, hátha érdekli a véleményem. Nem hiszem, hogy sokan foglalkoznának vele, és pláne kevesen vannak azok, akik megsejthetik az igazságot.
- Azt mondják addig jó, amíg nem szoksz rá - jegyzem meg neki, ahogy az ő korábbi példáját követve rágcsálni kezdem a végét, akárcsak a nagyfiúk. Élvezem, hogy így a saját képzeletemben már rögtön a főgonosznak tűnök. - Remélem hamarosan elmúlnak a sebeid. Szoktad kenni valamivel? - Pillantok kíváncsian a műtét nyomára. Valószínűleg még hetekig így kell mászkálnia, de kezdek hozzászokni a látványhoz. Elveszem az újabb szálat is, így már elég nagy a cucc a számban ahhoz, hogy fújjak néhány buborékot.
- Na és van valami érdekes a táskádban? A naplódon kívül - hajolok át az ülésen, hogy egy gyors pillantást vethessek a sarokba vágott holmira, majd egy nagyot ásítva elnyújtózom a zsákon és folytatom a csámcsogást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Újévi fogadalom, vagy mi a szösz. A terembe lépve úgy tűnik, nem csak mi határoztuk el magunkat. A szilvesztert otthon töltöttem, ahol csatlakoztak hozzánk a barátaink is. Én nagyrészt a gépen játszottam, hogy ne zavarjam a nagyok beszélgetéseit, de ugye társasozni is kimentem, mert sokakat érdekelt az a bentlakásos speciális iskola, amiről persze nem mondhattam el nekik az igazságot. Így már nem is volt annyira érdekes a történetem. Előkerült témaként még, hogy ki mit fogad meg januártól, karjaimon végignézve pedig egyből tudtam, hogy ha nem akarok több szekálást, akkor bizony nem maradhatok örökre cérnavékony. A szünet után visszatérve valahogy felvetődött ez az egyik Petyás talimon is, ennek az eredményeképpen vagyunk most itt.
Pedig fejben olyan jól elképzeltem mindent, a francnak vannak itt ennyien. Csalódottan nézek végig előbb magunkon, aztán a teremben rutinosan foglalatoskodó, izmosabb alkatok között. Tehát akkor valahogy így kéne kinéznem... Legalább ezt is tudom. Petya tanácstalansága most inkább idegesít, hiszen zavar a gondolkodásban. Hozzá képest nem viszem túlzásba az öltözékem. Kopott cipő, megfakult, ujjatlan trikóval, amire rávettem egy cipzáros felsőt, hogy ne legyen annyira gáz. A buggyos rövidnadrág csak még jobban kiemeli aránytalan végtagjaim, ugyanakkor máris libabőrös leszek, mert fázós alkat vagyok.
- Na jó, ha még egyszer kinevetnek minket, majd úgy teszek mintha eszembe jutna egy fontos dolog, és lelépek - súgom oda neki nagyon is komoly hangon, kész elhatározásként közölve. Elidőzök a gépeken, de nem merem használni őket. Próbálom alig feltűnően kifigyelni, hogy mások mit kezdenek velük, és hogy mi a helyes technika. Aztán megcsillan a szemem a kézi súlyokon, amik katonás rendben sorakoznak az egyik tükörrel párhuzamosan.
- Gyere, ezt azt hiszem valahogy így kell - két kezemben megragadom a második legkisebb tömegűt, majd egy félreeső sarokban, kis terpeszben állva váltott karokkal bicepszezni kezdek. - A tévében láttam - kacsintok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem tudom hova tenni a nagy odamondásait. Parázom, mert hosszú távon alul szoktam maradni az ilyen beszélgetésekben, nagyon nem az erősségem megalázni másokat. Ha kihoznak a sodromból, akkor persze tudok mondani olyat, amit a szívükre vesznek, olyankor nehéz leállítani, de Márkról tudom, hogy felettem jár és ráadásul még prefektus is, szóval nem jó vele kötekedni. Talán jövőre jobban kinyílik a csipám, most még tisztelettudó kis elsősként merek csak viselkedni, tartva a büntetőmunkától és a kiközösítéstől.
- Nem hallottál még a fiú-lány barátságról? Ilyen természettel nem csodálom - gúnyosan próbálok rajta végignézni, a kérdésem utáni kisebb hatásszünetet követően. Ha csendben maradok, még megvádol azzal, hogy tényleg tetszik nekem, a hallgatást pedig beleegyezésnek fogja venni. Csinos lány, nagyon is, de... Nem szeretném elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy az egyikünk esetleg többet érezzen a másik iránt. Annak sosincs jó vége, drámából pedig épp elég van körülöttem. Elég, ha bátortalan vagyok és nem hívom el a bálba, aztán meg is történik a baj. Ami zűrzavart pedig ezáltal okoztam, most próbálom foggal-körömmel helyrehozni, mert nem bocsátanám meg magamnak, ha nem teszek meg mindent az esetlegesen bajba jutott Karoláért. Én már csak tudom milyen az, ha rászállnak az emberre és nem hagyják békén.
- Jó, ezt a részét elhiszem. Mégiscsak egy lánnyal báloztál... - legyintek unottan. Még jó, hogy ő nem látta az én partnerem, mert köpni-nyelni nem tudnék a visszavágására, aminek amúgy szintén nem lenne semmi valóságalapja. Vagy mégis? A csúf lezárása végett nem tudom. - Nem terveztem kihallgatni őket, azért nem vagyok én nyomozó... - vakarom meg a fejem megilletődve. - De ahogy érzem, nálatok se rózsás a helyzet. Figyelj, engem tényleg csak az érdekelt, hogy kihasználtad-e az állapotát. Nyilván örülök, hogy nem egy rellonos találta be, hanem a háztársa foglalkozott vele, és így nem esett baja. Mert lehet, hogy szerinted "beteg", de amúgy jó fej lány, tényleg. Szóval köszi - enyhülök meg végül teljesen, mert jobban belegondolva fura azt feltételeznem, hogy pont Márk fogja megrontani. Az ördög nem alszik, de a srác nem hazudik, ahogy látom rajta, vagy csak tökélyre fejlesztette az álcáját.
- Amúgy rólam nem mondott semmit? - puhatolózom kissé zavartan. - Ha mégis barátkozni akarnál vele, az olvasás jó téma nála - osztom meg vele a tapasztalatomat, majd megrántom a vállam és rátérünk a pakolásra.
- Nekem meg a mozgás nem az erősségem. A sport se, ahogy látod. Maximum a varázslósakk, na az tök látványos - röhögök, ahogy színpadiasan végigmutatok magamon. Legalább kárpótoltak azzal, hogy a rajz- és írástehetségem a helyén van, mondjuk jobban örülnék egy kis izomnak. - Nincs kőbe vésett helye semminek, ahhoz mindig túl nagy a felfordulás, sokat pakolunk ugye. Szóval szerintem akasztgasd fel a fogasra ott a szekrénynél, a kellékeket pedig csak dobd be a ládákba. Éééés remélem nem haragszol rám ezért a kis jelenetért - harapom el az utolsó mondat után a számat. Jó fej, hogy segít, így gyorsan végezhetünk a rendrakással, fújok is egyet a tanácsaim után, majd odalépek hozzá békejobbot nyújtani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egy pillanatra megfagy a vér az ereimben, ahogy elképzelem a találkozást. A legtöbb emberhez hasonlóan ódzkodom tőlük, talán csak a nagyobb pókoktól félek jobban. Azt persze nem tudom megmondani, hogy élőben hogyan reagálnék, ha mondjuk a nyakamba rakná, vagy csak megengedné, hogy végigsimítsak a fején. Kinézem a gazdájából, hogy támadásra képezte ki kedvencét, de valahol az is benne van a pakliban, hogy a csúszómászója az ő szíve csücske, mármint a húga után.
- Hát, kígyót még csak üvegfalon keresztül láttam. Talán majd később, addig erőt gyűjtök. Nekem amúgy lett egy repülő kaméleonom. Pár napja kaptam, Kamcsinak hívják - újságolom el neki büszkén, hiszen a Levita vezetőség karácsonyi ajándéka egyúttal az én első saját háziállatom is, amikor végre kipróbálhatom, hogy milyen vigyázni valamire. Nem egyszerű a tartása, hiszen ügyelnem kell arra, hogy ne szökjön el a kis terráriumából, de az etetése is körülményes kicsit, na meg a számára megfelelő hőmérséklet biztosítása. De talán megbirkózom a kihívással, nem véletlenül kerültem a kékekhez. Alig várom, hogy trükkökre taníthassam. Ha nagyobb lesz, és a srácot is érdekli, szívesen megmutatom neki. Amúgy teljesen azt hittem, hogy macskám lesz előbb, tök érdekes.
- Biztos, hogy ezt akartam hallani? - vörösödöm el. Sehogy se kényelmes hosszú távon ez a fotel, úgyhogy megpróbálom hason fekve, az alkaromra támaszkodva folytatni a beszélgetést. Egy pillanatnyi hatásszünet után elnevetem magam zavaromban, mert már nem bírom tovább visszatartani. Ennyi idő kellett, hogy felfogjam és elképzeljem, hogy miről is beszélgetünk éppen. Hát, elég abszurd, még jó hogy csak mi ketten vagyunk itt. Ez is valami olyan, amivel ő szemrebbenés nélkül büszkélkedik, nekem pedig eszembe nem jutna megosztani másokkal. - Cuki? Akkor miért köt belém minden második ember, hm? Az már nem annyira esik jól. Inkább lennék határozott, akinek kevésbé számít mások véleménye - áradozom az ideálisnak vélt személyiségjegyekről, amik persze hiányoznak belőlem. Eddig nem úgy tűnik, hogy átérezné a helyzetemet, mondjuk nem csodálkozom, ő nem ebben a cipőben jár, a saját kis módszerével pedig nagyon jól elvan. De otthon mit szólnának, ha ezentúl nem érdekelne a tanulás, és botrányt botrányra halmoznék? Milyen barátokat szerezhetnék, akik az új énemért szeretnének? Mert felszínes se akarok lenni. Nekem ez az egész nem megy. Megszoktam a vesztes oldalt.
- Igenis, Tejföl - öltök rá nyelvet unottan. Lakat a számon, ahogy mutatom is. A kulcsot pedig eldobom jó messzire. Tetszik, hogy ismerem a titkát, és átláthatok a lázadó külsőn. Annyira éreztem rajta, hogy több szorult belé. Más magyarázata aligha lett volna a viselkedészavarának. Pont ezért a felfedezésért sajnos nem jár, pedig jót tenne a versenynek.
- Lehet - gondolkodom el egy pillanatra. - És ezek miatt vagy ideges, vagy van más is? Mármint amúgy eddig ki se néztem volna belőled, hogy stresszes vagy. Azon kívül, amikor valaki felhúz téged a hülyeségeivel. Mondjuk én - nevetek kínosan, ahogy a szám elé kapom a kezem. Lehet, hogy amúgy szimplán hangulatember, nekem pedig a nyugodtabb percei maradnak meg elsősorban, és azt tekintem az alaptermészetének. Hogy hirtelen haragú, az tény.
Felhorkanok a poénján, majd elégedetten hümmögök egyet az újabb információ birtokában. Túl piszkos a fantáziája, egy kicsit mintha túlzásba vinné a percenkénti felnőtt utalásokat, de most jól szórakozom rajtuk, még egy kicsit izgatottá is tesz vele. Általában komoly témákról szoktam beszélgetni másokkal, és még nem nagyon haverkodtam olyannal, akinek ez ennyire nem tabu téma. Pont ezért hoz lázba, pedig maximum egy év lehet köztünk, nem az van ugye, hogy az öreg róka osztja az észt, vagy fordított esetben a kis taknyos, aki amúgy még sosem látott ilyet és csak a szája nagy. Az meg értelemszerű, hogy ilyen arccal mindig ott kell legyen nála a gyógyszere.
Kötelességtudóan felpattanok a babzsákomból. Kicsit haragszom rá, hogy ennyire nem törődik magával, de biztos nem lehet könnyű fejben tartani ennyi mindent. Emlékezhetne egy kicsit jobban, hisz a saját érdeke, hogy hamar meggyógyuljon, és szép maradjon utána a bőre.
- A gyógyszereidet bevetted? - kérdezem szigorúan, miközben elugrok a táskájáért. Ha tényleg csak az van benne, amit mond, hamar megtalálom a kenőcsöt. A tekintetéből látom, hogy mit vár el tőlem, szeretnék jó fej lenni vele, na meg attól félek, hogy ellenkező esetben kényszerítene. Sóhajtva konstatálom, hogy valóban viccelt a segédeszközökről, a kutakodás közben pedig megpillantok a tankönyvei mellett egy romantikus ponyvaregényt. A tankönyvek nem szúrnak szemet, azt úgy veszem, hogy mindenki hord magával itt, na de a regény! Fülig érő mosollyal lépek vissza a fiú mellé, lepattintva a kenőcs dobozának fedelét. Talán nem vágja le, minek örülök ennyire. Műveltebb lenne, mint hittem? Rögtön megcsapja orromat az erősen mentolos cucc, ahogy leguggolok a feje mellé és kényelmesen elhelyezkedem a művelethez. Középső és mutatóujjamat beleérintem a ragacsba, majd amikor már elég réteget vittem fel az ujjbegyeimre, ügyetlen mozdulatokkal kezdem el kenni a vágásokon a hideg anyagot. A műtét ellenére nagyon puhának tűnik a bőre. Másik kezemben a dobozt szorongatva megtámaszkodom a fotel szélén, úgy összpontosítok az érintett felületre, néha azonban egy-egy aggódó, visszajelzést váró pillantást is vetek a fiúra. Neki most tök jó, akár hátra is dőlhet, valóságos luxusban részesül.
- Máskor ne várj vele ilyen sokáig, te amnéziás - mosolyodom el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Jobb lesz előbb egy fényképet mutatnia az állatról, ha van neki olyan egyáltalán, hogy lássam mire számítsak. Annyira nem lehet vészes a helyzet, ha megengedték neki, hogy magával vigye az iskolába. Mondjuk a szobatársait sajnálom a legjobban. Én biztosan képtelen lennék nyugodtan aludni úgy, hogy a közelemben tekeredik egy kígyó. Mindig ott a szökés veszélye. És én még nem is tudok Theon egyéb furcsa szokásairól, amiket ha ismernék, eltörpülnének a rendkívüli házi kedvencéhez képest. De ő már csak egy ilyen ember. Jóval több szorult belé, mint amit a külvilág először észrevesz. Igaz, hogy a naplóját nehéz elolvasni, mégis mennyivel másképp látnánk mindenkit, ha igazán ismernénk a történetüket.
Elönt a büszkeség, amikor Kamcsiról lesz szó. Hát igen, én se nagyon hallottam korábban repülő kaméleonokról, de betudtam annak, hogy hírből sem ismertem a varázsvilágot, egyedül a megmagyarázhatatlan jelenségek árulkodtak arról, hogy valami nincs rendben körülöttem. Könnyen szelídíthető fajnak írják amúgy, kíváncsi leszek arra, hogy mit tudok majd elérni vele. Jó lenne persze, ha egy idő után hallgatna a nevére, és akkor talán nem kellene állandóan a terráriumomba zárni. Most még csak bátortalan próbálkozásaim vannak a szobánkban arra nézve, hogy kiengedjem őt repdesni, hiszen erősödnie kell a szárnyainak. A legjobb az egészben, hogy csendes, elvan magának, de értékeli a törődést.
- Bizony! Eredetileg macskában gondolkodtam. Egyszer azt is szeretnék - húzom ki magam a srác előtt. Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődését. Előbb-utóbb az orra alá fogom tolni a drágámat, ha már megbizonyosodtam róla, hogy egy hirtelen elborulásakor nem fogja a falhoz csapni szórakozásként. Addig pedig meg kellene tanítanom Kamcsit arra, hogy ne piszkítson összevissza, főleg hogy egy különleges vendéget mutatnék neki, akit nem lenne jó felbosszantanunk.
Látszik, hogy hiba volt kihagynom a fodrászkodást a szünetben, de hát annyian voltak az üzletekben, hogy lusta voltam kivárni a soromat. Inkább otthon gépeztem, azt amúgy is olyan keveset tudok... Azt mondták felejtsem el, hogy egyszer kapok egy felrúnázott laptopot a suliba, hiszen elég drága dolog, nem is tudom honnan szerezhetném be a legkönnyebben. A nagybátyámat nem szeretném ezzel traktálni, így is sokat köszönhetek neki, egyébként sincs oda a muglik cuccaiért. Szerinte jobb, hogy mellőzöm ezeket, mert így végre megtanulok varázslóhoz méltón élni. A hajam azonban az eddiginél is kezelhetetlenebb lett. Mondjuk szerintem jól áll, hogy hosszabb egy kicsivel, kíváncsi vagyok, hogy nyáron mennyire fog megizzadni a fejem tőle. És hát azt is észben tartottam, hogy a múltkor a bálon mennyire tetszett a fiúnak. Úgyhogy most jó újraélnem azt a kellemes emléket, amikor beletúrt a fürtjeimbe. A kézfejemmel odakapva próbálom elérni, hogy minél kevésbé férjen hozzá a fejemhez, közben pedig halkan kuncogok. Amikor már úgy érzem, hogy eleget játszott vele, elkapom az ujjait és megállásra kényszerítem. Ezúttal nem érdekel, hogy hogyan fogok festeni utána, egyébként is hajat terveztem mosni este, addig pedig nem hiszem, hogy sokan megnéznének maguknak visszafelé.
- Csak óvatosan - tanácsolom neki, amikor majdnem rajtam köt ki. Több se kell a felkínálkozásánál, máris átvetem magam az ő térfelére, hogy oldalirányból kócolhassam össze tejföl színű hajtincseit. Az alkotás öröme visszaköszön csillogó tekintetemből, hisz ez majdnem olyan, mintha egy képet rajzolnék, csak sajnos nem rakhatom ki a polcra a végeredményt. Jut eszembe, egyszer le kell őt rajzolnom magamnak, amilyen modell alkata van, jó alany lenne, csak hát még nagy kihívás.
- Tényleg? Azt... nagyon megköszönném - motyogom némi habozás után, mert nem akarom elhinni, hogy mellém állna. Emellett azt is nagyon jólesik hallani, hogy szerinte van bennem határozottság. Tehát nincs minden veszve. - Mikor vágunk bele? - kacsintok rá, mert részemről már most benne vagyok a dologban, noha fogalmam sincs, hogy mivel is kéne kezdeni. Ebben úgy tűnik, át kell adjam magam a fiúnak, mégiscsak ő a szakértő.
Visszamászok a helyemre, hogy ismét szemből beszélhessek hozzá. Így mégiscsak nagyobb a hely mindkettőnknek ahhoz, hogy a fotelban elnyúlva vergődjünk magunknak, amikor már nem tudunk mit kezdeni a végtagjainkkal. Elégedett arccal mérem őt végig, amikor az új becenevét ízlelgeti magában. Találóbb nem is lehetne.
- Szar helyzet. Rendes tőled, hogy aggódsz érte - nem véletlenül vagyok szűkszavú. Továbbra is azt érzem, hogy többet tudok róluk, mint azt kellene. Nem nyertem el a bizalmát eléggé ahhoz, hogy hozzá tudjak szólni, különben sem érezhetem át, hogy min megy pontosan keresztül. Látom rajta, hogy nagyon ideges emiatt, amitől én is stresszes leszek egy kicsit. Az ajkaimat harapdálva próbálok valami másra gondolni, de belül ugyanúgy felzaklat a sztori, hiszen könnyen rám ragad mások hangulata. Magam sem tudom miért, de a cipőm orrával finoman oldalba bököm, és kedvesen rámosolygok. Valami olyasmit akar ez jelenteni, hogy fel a fejjel. - És én mi vagyok ebben az álomban? - kérdezem szórakozott hangnemben, ami persze csak megjátszott.
Való igaz, a felnőtt élethez nem sokat konyítok. Legyen elég annyi, hogy bár nem vagyok rá büszke, azért szörföltem már a neten inkognitómódban is, de az ilyen élményeket megtartom magamnak, többre meg még nem futotta. Ezúttal se rágódom ezen valami sokáig, hiszen Theonnak a segítségemre van szüksége. Az olvasottak fényében nem csoda, ha szétszórt mostanában, a faházban pedig nincs tükör, hogy el tudja magát látni szakszerűen. Remélem azért komolyan szokta venni a gyógyulását... A rosszalló pillantások után, amik a lelkiismeretességemből fakadnak, már ott is termek mellette, igaz előtte egy-egy pillanatra megakadt a kezem a titkos könyvén is. Ilyen közel is rég voltam már hozzá, mint most. Hány napja is? Lassan két hete szerintem, rohan az idő. A hideg, csípős kenőcstől nem csoda, hogy megremeg, próbálok kíméletes lenni vele. Ugyanakkor alapos is vagyok, mint általában. Először az egyik, majd a másik sebhely következik. Elidőzöm a vonásain, amiket már úgy ismerek, mégis mindig találok egy új részletet, ami korábban nem fogott meg rajta. Egy pillanatra elbambulok a homlokán, a száján, de még az orrán is, csak a mosolya zökkent ki, amire hasonlóan reagálok.
- Igazán nincs mit, khm - vetem oda szemrehányóan, mert azért egy köszönömöt elvártam volna a segítségemért. Elkenem a tenyeremben a kenőcs maradékát, majd visszadobom a táskájába. A kínos csendet ezúttal ő töri meg. - Áh, Mozart azért nem vagyok. De örülök, hogy ilyen jó a memóriád. Ennyire okosnak nézek ki? - provokálom kissé nagyképűen, ami alapból nem jellemző rám. A kenőcs hatása később jelentkezik, valamiért pedig azt érzem, hogy ha kicsit jobban elkenem rajta a réteget - ami talán túl vastag is lett így, hisz nem vagyok ápoló -, akkor enyhíteni tudnék a kellemetlen érzésen. Megérintem az arcát, aztán elkapom a kezem, amikor rájövök, hogy túl sokat engedek meg magamnak. Inkább összekulcsolom a kezeimet, és a földet bámulva elterelem a témát.
- Egyébként van nálam egy történelmi regény, ha érdekel. Fortuna mosolya a címe. Meg más hasonló. Kölcsönadjak párat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Túlment azon a határon, hogy csak úgy elengedjem a fülem mellett a kijelentéseit. Igenis vérig sértett a számonkérésével! A stílussal van a legnagyobb bajom, na meg az időzítéssel, de úgy látszik nem akarja megérteni az én oldalamat. Pedig ha beleképzelné magát a helyzetembe, és tudná, hogy az otthoni karácsonyom hogyan zajlott, vagy beszélhetnék neki azokról a gondolatokról, amik mostanában nyomasztanak engem, máris másképp festene, hogy a Beni miért olyan rosszkedvű és zárkózott manapság. Rögtön nem az lenne a legnagyobb baj, hogy ki kivel táncikált, vagy itta le magát unalomból. Ha valakinek, akkor nekem kellett volna seggrészegen a tisztás szélén okádnom a hóba, de valamiért mindig a jó fiút játszom, erre még egyedül lenni se hagynak. Szóval gyáva alaknak tart a legjobb barátom. Hát, mindig is tudtam, hogy ő is ugyanazt gondolja rólam, mint a többiek, csak jól titkolja. Fontos volt neki a barátságom? Csak tudnám, hogy miért. Talán a könyveim kellettek neki, vagy csak egyedül érezte magát, de az is megfordult már a fejemben korábban, hogy jól jöttem neki ahhoz, hogy beavassam őt a varázstalanok világába, hiszen ő úgyis a tökéletes aranyvérű család tökéletes és csinos lánygyermeke.
Zihálva veszem a levegőt, ahogy a bosszús gondolataim végtelen láncolatot alkotva peregnek végig bennem. Ilyenkor nem tudom leállítani magam, annyira elkap a hangulat, eléggé elfogult is vagyok. Vörös a fejem, de a szemeim is azok lettek a sírástól és erőlködéstől. Kénytelen vagyok a számon át lélegezni, annyira bedugul az orrom, a váladékot pedig sűrű szipogással tartom benn, mert az a kevéske zsepi nem volt elegendő arra, hogy még ki is fújjam. Jó, hogy a könnycseppeket le tudtam vele törölni, máris átázott a vékony papír.
- Persze, hogy téged nem érdekel, de itt most rólam van szó - dünnyögöm orrhangon, miközben megforgatom a szemeim. Már megint magából indul ki, és csakis azt nézi, ami neki épp jó lett volna. A mesebeli karácsonyi bál. Hogy épp nincs kedvem ehhez, vagy félek a tömegtől, az még a barátaimat sem érdekli. - Azért örülök, hogy megnyugodtál - halványan elmosolyodom az ölelésében, amikor egy fokkal már jobb a helyzet. Valószínűleg a határozottsága és a felemelt hangja ijesztett meg, attól sírhattam el magam. De úgy tűnik, hogy a sírás jó hatással van mindkettőnkre, hiszen a feszültség kicsit mintha csökkenne bennünk, így már egy fokkal kulturáltabban folytathatjuk a párbeszédet. Ahogy elhatározom, hogy megnyílok előtte, az ölelése segít abban, hogy visszatérjen az önbizalmam. Ismét esélyt látok rá, hogy a mondandómmal majd átérzi a helyzetem, és a végére elnézőbb lesz velem szemben, a hibáim ellenére. Elhiszem, hogy kíváncsivá tettem szegényt, mert az utóbbi hetekben a szokásoshoz képest másképpen viselkedtem sajnos vele is.
Mielőtt bármit reagálhatnék a tanácsára, megjelenik két rellonos, akik elég furcsán szóltak Karolához. Kinyílik a bicska a zsebemben, de persze ott is marad, hiszen meg se merek ilyenkor nyikkanni, nehogy kapjak egyet. Ezek felsőévesek, értik a dolgukat. Már attól félek, hogy idejönnek, végül engem figyelmen kívül hagynak, de láthatóan megrémítik a lányt a jelenlétükkel. Nem csoda, hogy karon ragad és a klubhelyiségünk felé invitál. Nos, a kaját legalább megettem, majd a manók elrámolnak utánam.
- Mióta szálltak rád? - súgom oda diszkréten, miközben elhagyjuk a Nagytermet, de a körlet helyett inkább megtorpanok és átveszem az irányítást, félrehúzva őt az ajtóhoz közel eső sarokba. - Nem vagyok benne biztos, hogy a szüleim már nem szeretik egymást - vallom be neki félénken. Ragaszkodtak egymáshoz, de egyikük sem romantikus alkat, talán a lakás mérete miatt hidegültek el egymás mellett, vagy ilyen a természetük, de igazán sosem értettem, miért házasodtak össze. - Tudom, ne nekem mondd... A bátyám talált meg otthon, mert ő engem okol. Mindenki előtt beszólogatott, napokig szekált. De ha nem születek varázslónak, akkor sosem derül ki apa titka, és nem lett volna semmilyen veszekedés. Akkor mégiscsak én tehetek az egész különköltözésről, nem? - kérdezem bizonytalanul, ahogy fejtegetni kezdem az okokat. Nem értem félre ezúttal, hogy mit és hogyan értett, látom rajta, hogy segíteni akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az idegen előtt halvány fogalmam sincs, hogy mégis miként viselkedjek, de az iromány alapján nem a tanári gárda tagja. Alkalmazottnak se nézem, azoknak nincs ahhoz bátorságuk, hogy ilyen jellegű verseket véssenek a falra. Tisztában vagyok vele, hogy itt tartózkodásommal másodpercről másodpercre nő a lebukás esélye, és ha elkapnak minket, akkor azt fogják rólam hinni, hogy én is benne voltam. Még jó, hogy nagyon senkinek nem meséltem arról, hogy titokban a füzeteimben versírással is foglalkozom a rajzolgatások mellett, mert rögtön összeállna a kép, hogy én vagyok a bűnsegéd, aki a szöveget diktálja, ő pedig tettesként vési fel jól látható helyre, a tanárok későbbi nagy örömére. Sosem értettem, miért kell kísérteni a sorsot, így is elég sokszor íratnak bejelentetlen röpdolgozatokat, vagy kezdenek rendszeres feleltetésekbe. Tetézhetik valamiféle pluszmunkával, kötelező házi feladatok megduplázásával, szóval tényleg megéri jónak lenni, a sok tárgy mellett olyan érzésem támad, hogy önmagában alig marad szabadidőm, és sajnos még a hétvégéket is a készüléssel kell töltenem. A szorgalmikról nem is beszélve. Neki meg a büntetőmunka hiányzik, a tanárok kiidegelése.
Közelebb somfordálva hozzá megállapítom, hogy annyira nem idős, de még azt követően sem zavartatja magát, hogy tudomást vesz rólam. Hát nem írtam felül a számításait a jelenlétemmel? Vagy csak most jön az a rész, amikor kényszeríteni fog és megzsarol, hogy tartsam a számat a kilétét illetően? Őrzök már néhány titkot sajnos, amiket eredetileg nem terveztem, mégis belém fojtották egyesek.
- Hm, talán babonáz - javaslom büszkén, de bizonytalanul a gondolkodási szünet után. Mégiscsak egy költő veszett el bennünk. - De miért csinálod ezt? - érdeklődöm félénken, a számon kérő stílust hírből sem ismerve, és mellé lépve a többit is végigolvasom. Ha úgy tetszik, véleményezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ujjaival bizsergető hatást vált ki fejbőrömön, amitől később is az az érzésem támad, mintha még maradt volna valami a hajamban. Körkörös mozdulatain érzem, hogy feszült kissé, de élvezettel adja ki magából. Asszisztálok hozzá, ezúttal kedve szerint szórakozhat velem anélkül, hogy hátsó gondolataim támadnának. Lehunyom a szemem a kellemes, de valahol mégis irritáló rituáléja során, egy kissé még össze is húzódom a babzsákon. Egy nagyot sóhajtva azt kívánom, bárcsak napokig fekhetnék így, megfeledkezve a családomról, a tanulásról és azokról, akik bántanak. Az az ijesztő ököl, ami korábban még az ajtófélfát ütötte, most rajtam terül szét valamiféle védelmező pajzsként, amitől elönt a nyugalom. Az ő kezében a sorsom, mégsem történik semmi rossz, aminek nagyon örülök. Végre... Természetes, hogy ezentúl úgy kezdek el viselkedni, mint aki be van sózva a meseszerű ajánlattól. Szárnyai alá venne az egyik prefektus.
- Hát, mi a titkod? Hogy van annyi önbizalmad visszaszólni a nálad idősebbeknek? - kezdem rögtön egy határozott kérdéssel. A kíváncsiság eluralkodik bennem, valósággal furdalja az oldalam, így türelmetlenül a törődését igénylem. Akár testileg, akár lelkileg, de szükségem van a fiúra. Hogy miért, azt nem tudom, hiszen elsőre alig van bennünk hasonlóság, mégis vibrál a levegő körülöttünk, ha kettesben maradunk. Csak ne jöjjön most senki, aki elronthatja az idillt. Mások előtt annyira különbözik a viselkedése...
- Várj... Ugye nem a napló miatt segítesz? Nem foglak zsarolni, tényleg a kettőnk titka marad - szögezném le mindenek előtt, amikor derült égből beugrik ez a nagyon is valóságosnak tűnő indok arra, hogy miért lett ilyen kegyes hozzám. Voltunk már négyszemközt eleget, de most csak néhány finom érintés miatt foglalkozom azzal, hogy vajon kell-e többet képzelnem mögé, vagy egyszerűen neki is egy biztos pontra van szüksége most, mint nekem. Támaszra, aki figyel rám, törődik velem, és azért van itt, amiért mások gúnyos mosollyal odébbállnak mellőlem. Túl szép persze, hogy igaz legyen, ahogy az igazán lényeges kérdést fel se merem neki tenni, mégpedig azt a bizonyos Miértet. Miért lóg velem, miért csinálja azt, amit, és ad számomra állandóan többértelmű visszajelzéseket. Nem akarom elhinni, amit tapasztalok most, ahogy végigmérem magamnak a vonásait. Aztán a szemembe néz, megáll az idő, csak az egyre szaporább szívdobbanásaimat hallom percekig. Mert nem szól rám, nem nevet ki, hogy elbambulok. Miért tenné, ha pont ezt élvezi? Ugyanúgy engem néz, ahogy én őt, a szempárt, ami a bálon sokáig rejtve volt előlem, és akkor egy ideig nem is tudtam, hogy mit hiányolok belőle. Természetesen a tekintetét, mert abban van minden, ami ahhoz kell, hogy lássam őt a maga egészében, és kiolvassam belőle az érzéseit.
- Eeeezt nem értem - nagy nehezen ennyi préselődik ki belőlem a megilletődöttségtől, szétrombolva az egyébként rettentően idilli pillanatot. Mármint tényleg fogalmam sincs, hogy mitől vagyok én számára a legeslegjobb akármi, ha valóban igazat beszél. De ki merné azt feltételezni, hogy most hazudik nekem az incidens után? Nem vagyok jó ezekben, mármint az ilyen erős kijelentéseket sose tudom először hova tenni magamban. Érezzem magam megtisztelve, vagy viszonozzam valami magasztossal? Belegondolva végtelenül szomorú lenne, ha a sok hányattatott mérföldkő után én lennék az első olyan pozitívum az életében, akinek valóban címezheti ezt a mondatát. De akkor nekem ő mit jelent? A srácot, aki kis híján megerőszakolt a tanulószobán, vagy aki elhitette velem, hogy tiszta lappal minden másképp lesz? Ajkaimra harapok az izgalomtól, végtagjaim megfeszülnek, s ha megtapintanák a homlokom, most azt hinnék lázas lettem. Mert ilyet se mondtak még nekem.
A segítségnyújtás persze úgy fest, elfeledteti ezt az őrlődést. Élvezem a gyógyító szerepkört. Jóságosan és önzetlenül kenem be a sebeket, ez nem az a dolog, amit össze szoktak csapni.
Mellette maradok. A babzsák megsüpped súlyunktól, összeérintve oldalunkat. Theon heccelni próbál, persze a műtétje miatt nincs könnyű dolga, fel is szisszen egy pillanatra a kenőcs utóhatásaitól. Ösztönösen nyúlok felé, ő pedig még rá is segít a kezével, hogy odaérinthessem ujjbegyeimet, ahol nemrég kalandoztam. Olyan őszintén kérlel, hogy a második simítással ráragadt réteget vékonyan elhúzom a homlokán. Sajnálom, hogy nem tarthat tovább, de akkor már átmennék egy olyan szituációba, amit se nekem, se neki nem tudnék könnyen megmagyarázni.
- Írhatok majd baglyot? Megbeszélhetjük a részleteket. Meg amúgy is, kíváncsi leszek, mi lesz az első leckéd számomra - ugyan nincs saját szárnyasom, Kamcsi pedig nem alkalmas arra, hogy borítékokat reptessen, az iskola által rendelkezésre bocsátott baglyokat előszeretettel használom az otthoniakkal való kapcsolattartásra. Könnyű megszokni a varázstalanoknak is ezt a kommunikációs fajtát, mert nincs benne semmi mágia - látszatra. Ha írni tudnék neki is, sokkal többször találkozhatnánk, vagy vele is elkezdhetek könyveket csereberélni. Már-már suttogva kérlelem, hogy mondjon igent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Az ölelést nem aprózza el, valósággal kiszorítja belőlem a szuszt. Nem is emlékszem, mikor préseltek így össze utoljára, szerencsére a családban nem divat a túlzó szeretet, mert azt a kamaszkorral már nehezen viseltem volna. Lehet, hogy valamikor az volt, de a négy testvéremmel előrehaladva az időben, mire rám került a sor, valahogy kikopott a mindennapokból. Lakásunk inkább hasonlított egy lelakott hangyabolyhoz, amiben mindennek megvolt a maga katonás rendje, és minden ott élő pontosan tudta, hogy mikor milyen feladatokat kell ellátnia. A házimunkát én például egész jól megúsztam, legfeljebb ha erőszakkal sózták rám. Anyám szemében berögzültem a legkisebbnek, akire vigyázni kell. Törékeny is maradtam.
Még épp időben ereszt, amikor nem kezdenék el gyanakodni, még ha magamnak se vallanám be, hogy mi járhat a fejében. Szeretetéhség, az tuti. Ráfért a srácra, hogy ezt végre kiadja magából. Inkább öleljenek, mint verjenek, az úgyis a ritkább sajnos. Kifejezetten örülök a változatosságnak.
- Igazad van - bólogatok átszellemülten. - De hát mit tudunk tenni? Csak túléljük valahogy ezt az időszakot, mostanában már egész jól elvegetálok - rázódom fel az eltökéltségből, és az ilyenkor szokásos felfogásommal ringatom magam. Felesleges most marcangolnom magam azért, amilyen vagyok, teszem azt eleget a rosszabb napjaimon, amikor órákat forgolódom az ágyban, és csak az olvasás zökkent ki egy kicsit az önhibáztatás-önsajnálat kombójából. Megértően pislogok rá, igaz váratlanul ért, hogy ennyire felzaklatja a téma. Erősen érintett lehet ő is a maga módján, azt már látom. Előttem ne érezze magát kellemetlenül emiatt.
- Belenézhetek? - kérdezem, alig várva, hogy a kezemben foghassam és egy kicsit nyomkodhassam. Mintha valami függő lennék, aki most jut cucchoz hosszú idő után. - Lanát én is hallgatok, a másik nem ismerős - árulom el neki, miközben le se veszem a szemem a kütyüről.
- Beni vagyok - mondom mellékesen anélkül, hogy kezet nyújtanék. - Hol szereztél be egy ilyet? Én is gondolkodom rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nimród sokáig eltitkolta előlem, hogy a húga szintén a mi házunkba jár. Aztán összeállt a kép, hogy kicsoda is Lili. Meg tudom érteni persze, ha nem szívesen büszkélkedik valaki a testvérével, elég csak a legfiatalabb bátyámmal való ellenséges viszonyomra gondolnom. Ahogy levettem, köztük szerencsére nem ilyen a helyzet.
A Karolával való elhidegülésem alatt elgondolkodtam azon, hogy mi lesz ha tényleg összeveszünk, végérvényesen. Neki ott van Márk, én viszont nem gubbaszthatok örökké a könyveim felett, még ha el is kezdtem kialakítani a magam kis kapcsolatait. Ezúttal például Lilivel határoztunk úgy, hogy az egyik januári szabad hétvégén beülünk ide egy sütire. Ennek azért örülök különösen, mert egyedül nem sok bátorságom lett volna bemenni, másrészt bunkóságnak tartom befoglalni az alapvetően minimum két személyre szabott asztalok egyikét. Amúgy is jó fejnek tűnik eddig, hozzám képest ugyanúgy csendesebb fajta, jól kijövünk így. Az ajtón belépve szembesülök a teljes tanácstalanságommal. Hova üljünk, hol kell rendelni, egyáltalán mit kérjek ezúttal a forró csokim mellé, hiszen tortájukból is biztosan számtalan van. Különösen zavarba tudnak hozni, ha valamilyen varázsvilágbeli összetevővel bolondítják meg az alkotást, amiről fogalmam sincs olykor, hogy mi lehet. A megmentő választ a lánytól várom, akihez reménytelien fordulok.
- Nos, khm. Hova üljünk? - hagyja el a számat a bizonytalan kérdés, miután megköszörülöm a torkomat, belül pedig érzem, hogy egyre idegesebb leszek. Félreállok egy lépést, hogy ne legyek útban az utánunk jövőknek, azonban mivel gyűlik a vendégsereg, nem ártana lassan letelepednünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Úgy tűnik, egy hajszálon múlt, hogy nem engem löknek fel az utánunk érkező vendégek, de legalább helyünk akad végül. Minden bizonnyal azért maradt szabadon, mert közel esik a bejárathoz, és még az üres tányérokat is az asztal szélén hagyták a korábban itt tartózkodók. Tuti, hogy máskor nem ezt választanám, de úgy tűnik nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogatósak legyünk. Két kis elsős csak ne akarja befoglalni magának a beülős zugokat, beérem én ennyivel bőven. Lehuppanok vele szemben, kigombolva a kabátomat, majd a széktámlára igazítom. Az asztalkán ugyan van két kis füzetecske a kínálatról, de a pultban sokkal jobban át tudom gondolni, hogy mit szeretnék.
- Tudod már, hogy mit kérsz? Rendeljek esetleg én? Te addig foglalnád a helyet - javaslom neki néhány perccel később, mert félek egyedül hagyni a cuccainkat. Türelmetlenül lapozgatom a süteményes oldalakat, ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy csokis vagy gyümölcsös tortaszeletet válasszak. Ha utóbbit, akkor epreset, vagy citromosat? Nehéz dolgok ezek, tisztában vagyok vele. Még jó, hogy kísérőként a forrócsoki magától értetődő, már csak azon izgulok, hogy ne kerüljön sokba a végösszeg.
- Amúgy kíváncsi vagyok a véleményedre... - hajolok hozzá egy kicsikét közelebb. - Te megsértődnél, ha a legjobb barátod nem hívott volna el a bálra? - teszem fel neki az ominózus kérdést, amin egy ideje rugózom. Tudom, hogy nem ismer még annyira, de talán pont ettől tudná jól megítélni a helyzetet. Hagyom, hogy ráérősen böngészhesse az étlapot, ha pedig választott, akkor kész vagyok akár helyette is kikérni a rendelést, ha nem jön közben a felszolgáló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rövidesen fázni kezdek, mert túl közel vagyunk az ajtóhoz. Megszokásból vettem le a kabátomat, most mégis visszaöltözöm, főleg mert ő is magán hagyta a kinti ruháját.
- Szerintem én is olyat kérek - gondolkodom el hangosan. Nagyon finom tud lenni, az ízek szinte tökéletesen kiegészítik egymást. A múltkor, ha jól emlékszem narancsosat választottam, azzal se lőttem mellé. Be kell vallanom, hogy függőjévé váltam a falu finomságainak, igaz kicsit sokba kerül rendszeresen idelátogatni. A karácsonyi vásárban sem árultak ilyen ízletes édességeket, mint itt. A pultok mögé nézve számos diákkorút látok sürögni, ki tudja, lehet egyszer itt tudok majd munkát vállalni, hogy több legyen a zsebpénzem. Nagyon klassz lenne, ugyanakkor elriaszt a hely forgalma, mert ha kifáradok, nem lesz időm mellette tanulni.
- Rendben, egy perc és jövök! - esek el majdnem a saját lábamban, amikor Lili tervet változtat, én pedig megtorpanok az asztalnál azután, hogy felpattantam. Elbattyogok a pultig, ahol néhány percnyi őrlődés után szemet szúr a miattunk agyonreklámozott Bagolykő cupcake, így végül azt választom. Az egyik itt dolgozó megnyugtatásul közli, hogy hamarosan az asztalunkhoz viszik a rendelést, ennek tudatában csüccsenek vissza a helyemre.
- Egy galleon lesz fejenként - újságolom Lilinek, hogy tudja mire számítson távozáskor. Felsóhajtok, noha nem sokallom az árát, főleg hogy a borravaló is benne van a végösszegben. Elégedetten összecsapom a tenyerem. - Na ugye! Nem beszéltünk erről korábban. Akkor szerinted is túlreagálta - vonom le a következtetést a fejem csóválva.
- Aztán a bátyád mesélte-e, hogy a múltkor is itt forrócsokiztam vele, miután elvertem őt hógolyózásban? Tiszta víz lett szegény! Mondjuk arról nem én tehetek - mesélem büszkén vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Na ugye! Értjük mi egymást. Nagy elégedettségemre felvésődik a falra a saját fejemből kipattanó rím. Furcsamód örülök, hogy elnyeri a tetszését, ritkán sikerül lenyűgöznöm egy felsőévest a tudásommal. A kreatív feladatok az erősségeim közé tartoznak, versírás terén egyébként is formában vagyok, hiszen a párnám alatti jegyzetfüzetben előszeretettel firkantok le pársoros szösszeneteket. Ezek sajnos nem a tanárokról szólnak, még csak nem is tartoznak másra, máskülönben könnyedén megkértem volna már a fiút, hogy írja fel az övéi mellé, úgyis annyira belejött az alkotásba. Inkább szólnak a gondolataimról, érzéseimről, a családomban és a szívemben dúló konfliktusokról. Unalmasnak hangzik? Talán az is, de szerintem jó hobbi, mindig egy kicsit megnyugszom tőle, ha lírai hangon felolvashatom magamban a végeredményt. Ha pedig épp lerohad az agyam, csak firkantgatok valami rajzszerűséget, magam előtt a megörökíteni kívánt tárggyal, ahhoz nem kell nagy agymunka szerencsére.
- Unatkozol? - kérdezek vissza elkerekedett szemekkel. - Ezért nem kaphatsz büntetést? - mégsem vághatom rá, hogy ez szabályellenes, hiszen a házirendet még én se fújom kívülről. Valami mégis azt sugallja, hogy a tanári orra előtt kész öngyilkosság az oktatókról szóló versikékkel teleírnia a falat. Másrészt ki vagyok én, hogy elszámoltassam, egy pöccintéssel földre küld, ha akar.
- Ivanich Benett - viszonozom a kézfogását. - Szerintem jobb, ha minél előbb eltűnünk innen - tanácsolom neki jóindulattal, amíg még nem késő. Az ajtó szinte bármikor kinyílhat, és csak idő kérdése, szemet szúrjon valakinek a firkálmány. Akkor aztán becsatlakozhatok hozzá a büntetőmunkára, vagy ami még rosszabb, pontlevonás miatt hátráltatom a kékeket a házkupa megnyerésében. Ha valamit, akkor ezt biztosan nem akarom, mondhatni legszörnyűbb rémálmaim egyike.
- Ha nem bánod... - valamiért szimpatikus ahhoz, hogy elfogadjam tőle, egy kis desszertnek mindig van helye a hasamban. - Te már mestertanonc vagy amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem tűnik fel, ahogy végigmér magának, engem most a zsebeiben lapuló készüléke izgat. Rossz vége lenne, ha másfelé is bámészkodnék. Az előbb akart nekem ugrani amiatt, hogy vetettem némi kíváncsi pillantást a tetoválásaira. Megvető lettem volna? Talán egy kicsit. Mert még egy szót se beszéltem vele, de elkönyveltem rosszfiúnak. Mindenki ezt tette volna, aki szintén átélt már bántalmazást. Kapóra jött, hogy volt valami a kezében, ami mellesleg ugyanúgy felkeltette az érdeklődésem. Így bár nem terveztem összeakadni vele, most mellette állva engedélyt ad arra, hogy belenézhessek a zenéibe. Bevallom, fordított esetben beszari lettem volna átengedni valakinek a cuccomat, pláne megmutatni másnak, hogy miket hallgatok. Imádtam fülhallgatóval elvonulni valahova, és csak rajzolgatni egy papírra, vagy figyelni az embereket valahol. Ezeknek az időknek vége van egy időre, amíg benn tanulok. A rúnázott eszközökről amellett, hogy nem sok jót hallottam eddig, még drágának is találom őket. A kis apróság viszont emlékeztet a régi korszakra.
Óvatosan veszem izgatottan remegő kezembe. Feloldom a képernyőzárat, elidőzve a háttérképen, majd a galéria ikonján. Hát, erre inkább nem nyomnék rá, ki tudja mit találok benne. Helyette a hangjegyet leütve betölt a zenelistája. Magamban olvasom a neveket, görgetve az előadók között, közben pedig fülelek a fiúra, aki durván tolja a szlenget, ekkora muglival még a kastélyon kívül se nagyon találkoztam. Petya még hasonló, de ő inkább egy kocka.
- Biztos nem a névhasonlóság miatt rajongasz érte? - kacsintok rá cinkosan. - Majd egyszer rákeresek a számaira, felírom. Itt nem tudok normálisan belehallgatni - a zenéhez nálam amúgy is csend és nyugalom kell. Néhány szám ismerős, míg a többi semmit se mond. Úgy tűnik, az ízlésünk nem illeszkedik tökéletesen.
- És nem volt túl drága? Mennyire működik itt jól? - faggatom tovább a részletekről, már csak azt kéne megtudnom, hogy hol végeznek ilyet a közelben. - Áh, minden otthon van. Gép, teló. Ide nem hoztam semmit. Pedig néha nagyon hiányoznak. Talán laptopot is hoztál? - döntöm oldalra a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Gyanakvóan ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy vállammal a hideg falnak dőlve hallgatni kezdem a magyarázkodását. Nagyon sajnálnám, ha neki is meggyűlne a baja a zöldekkel, úgy látszik számos diák mindennapjait megkeseríti az az átkozott ház, és hiába távolodtunk el egy kicsit egymástól Karolával, nekem ugyanolyan fontos maradt a biztonsága, függetlenül a viselkedésétől. Ha megvédeni nem is tudom, vigasztalni még jó vagyok szerintem. Látom rajta, hogy megérintette a helyzetem, végtelennek tűnő hetek után végre élvezem a figyelmét, na meg hogy fontos vagyok neki. Az aggodalma most nagyon jólesik, mert egy kicsit kevésbé érzem magam egyedül a problémáimmal. Főleg amiért egy hozzám közel állóval is megoszthatom, akinek nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaira. Helyén van az esze, csakúgy mint a szíve. Ezt annak ellenére is így gondoltam, hogy kicsit felkaptam miatta a vizet. Már-már vallatónak hathat azonban, ahogy az ő testbeszédét felvéve én is összefonom magam előtt a karjaimat. A sóhajtásával azonban csak jobban felcsigáz, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lenne a helyzet.
- Csak nyugodtan. Tudod, hogy köztünk marad - mosolyodom el bátorítólag, ahogy legyintek egyet a kézfejemmel, még mielőtt bármi érdemlegeset mondana. Maximálisan a diszkréciómat élvezi, nyugodtan megnyílhat előttem, ahogy én is teszem. Azt hiszem jobb lesz csiszolnunk a kommunikációnkon a jövőben. Korábban igaz, hogy sokat beszéltünk már magunkról, illetve a családi helyzetünkről, de úgy látszik naprakészebbnek kell tartanunk a híreket, ha nem akarunk konfliktust egymással. Mert talán az volt a gond legutóbb, hogy sokáig inkább magamban őrlődtem, egyre inkább elzárkózva előle. Attól tartottam, hogy őt ez nem fogja érdekelni, és inkább megtartottam az érzéseimet, viszont így csak még nagyobb kárt okoztam később. Lehet, hogy megéri mindent elmondani neki, ha amúgy is majdhogynem napi szinten találkozunk, akkor is ha szerintem felesleges és unalmas információról van szó.
Észreveheti rajtam, ahogy a története alatt többször is elkerekedik a szemem. Nagyokat pislogok, olykor hátrahőkölök, máskor zavartan sütöm le a szemeimet a padlóra. Az idegességtől ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy magamat kezdem el hibáztatni mindenért. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis miért csinálta ezt. Valószínűleg azért, mert ezidáig nem voltam felkészülve az esetleges válaszára. Na jó, most sem vagyok teljesen, de a kíváncsiság úrrá lesz rajtam. Szóval lehetséges, hogy miattam itta le magát? Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyávaságom miatt baja esne. Belegondolok, hogy mennyivel nagyobb biztonságban lett volna velem. Talán nem került volna sor sem a lerészegedésére, sem a fiú zaklatására. Nagyon megérint a történet, a csattanóig pedig feszülten figyelek, hiszen lélekben már a legrosszabbra számítok. De aztán szerencsére megtudom, hogy Márk valóban nagyon jó fej volt. Kicsit sajnálom, hogy az elején túlreagáltam a megalakulásukat. Ha ő nincs, akkor el se merem képzelni, hogy hogyan végződhetett volna az az este. Őszintén sajnálom Karolát, nagyon rossz nézni, ahogy mintha szégyellné magát. Elhiszem, hogy nehéz erről beszélnie, és hogy mások ezért kinevetnék, naiv kislánynak tartanák. De azt hiszem hasonlóan tapasztalatlan lennék ezekben az ő helyében, egyáltalán nem hibáztatom. Nagyon csinos lánynak gondolom, sajnos érthető, hogy ilyen-olyan módon megtalálják.
- Te jó ég! Ez nagyon durván is végződhetett volna... Jelentened kellene valakinek - javaslom indulatosan. - Nem te tehetsz róla, hogy megtalált, sajnos ilyenek ezek a rendezvények, aztán majd elfelejtik. Márk viszont tényleg rendes volt. De mondd csak - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és az eddigieknél is halkabban folytatom. - Miért kezdtél el iszogatni? Ugye nem rám haragudtál meg?
Félve, már-már remegő hangon teszem fel neki a kérdést, még az ajkaimat is elharapom az aggodalomtól. Karola okos lány, tudja a határait. Belőle nem nézném ki, hogy ilyen felelőtlenségre vetemedjen, kellett legyen valamilyen kiváltó oka a cselekedetének.
- Az! - vigyorodom el elégedetten, amikor lebunkózza a bátyámat. Ha hallaná, most biztos nagyon bosszantaná ez a kijelentés, legfeljebb jót csuklik otthon, hogy emlegetjük. Tudom, hogy ő a hunyó ebben, de amikor napokig bánt vele, akkor nehéz tartanom magam. Ha pedig beárulom, gyáva leszek. Ördögi kör ez. - Jó, megpróbálom. Csak annyira fáj a reakciójuk... Tudod eddig én voltam otthon a jó fiú, és most úgy érzem, mintha valami baj lenne velem, és szégyellnének. Olyat is mondtak már, hogy bárcsak normális maradtam volna, mert akkor nem forgatom fel a mindennapjaikat. Nehéz, hogy velük nem oszthatom meg úgy a varázsvilágban történteket. Viszont én is abban bízom, hogy idővel valahogy elfogadják, talán még apa is szembenéz a tényekkel - sóhajtok fel, majd elnevetem magam Karola fenyegetésén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Lehet, hogy hónapok óta nem használtam telefont, de másodpercek alatt visszarázódom. Meglep, hogy nincs rajta kód, holott egy ujjlenyomat-leolvasó, vagy arcfelismerő ma már alap szokott lenni. Talán abban bízik, hogy egy aranyvérű hozzá se merne érni egy ilyen készülékhez, annyira idegen és veszélyesnek tűnő a számára. Noha azt hallottam, hogy egyre többen nyitnak a technológiai újítások felé, és állítólag a faluban is számos házban található meg a televízió, vagy számítógép. Úgy tűnik nem sajnálják rá a pénzt, ha szeretnének képben lenni a hírekkel, vagy a munkájukhoz anyagot keresni különféle forrásokból. Szerintem tök jó, hogy létezik ez az aranyközépút, ami szerint mindkét oldalnak hasznos, ha tanulnak a másiktól és nyitnak feléjük. Remélem, hogy egyszer például Karola szülei is rá fognak jönni arra, hogy nem kell úgy tiltaniuk a lányukat a mugli születésűektől, és az én apám is elfogadja egyszer, hogy kvibliként is alkalmazkodhat a varázsvilághoz.
A hátteréből vallásosságra asszociálok. Valahogy azzal kapcsolom össze a napsugaraktól megvilágított felhőket. Vagy csak szabadságot, letisztultságot jelent. Álmodozás, nyugalom, valami hasonló. Meglep, mert az igazat megvallva elvontabb képre számítottam, legalább egy együttes lemezborítójára. Hümmögök egyet, majd megyek tovább. A fényképeivel se akarom kínos helyzetbe hozni. Nem az a fajta vagyok, aki visszaél mások bizalmával. A zenéi érdekelnek.
- Ugye nincs semmilyen kínos fotó a galériádban? - kuncogom el magam mégis, amikor már nem bírom tovább megállni, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést. Közvetlensége elég bátorságot adott ahhoz, hogy kicsit jobban megnyíljak előtte. Kíváncsian nézem az arcát, hogy lássam mit reagál, aztán tovább görgetem a számok végtelennek tűnő listáját. Mert alaposan feltankolt a félévre. Van itt minden, ahogy utal is rá. - Érdekesek lehetnek azok is. Emo korszak? - kissé megrökönyödöm a kifejezésen, még ha ki is nézem a külsejéből, hogy volt ilyen korszaka. Mégis azt hittem, jóval az idősebb generációnak volt ilyenje, én személy szerint nem is nagyon találkoztam még velük soha. Kihaltak vajon?
Elhülyéskedek vele a névegyezőséggel kapcsolatban, de aztán sokkal jobban kezd el érdekelni egy ilyen kütyü beszerzése, fenntartása, és minden ehhez hasonló.
- Akkor azért nem olcsó mulatság - húzom el a szám. - Igaz, de jobban szerettem volna a varázsvilágra koncentrálni. A zene mondjuk eléggé hiányzik - pillantok rá vágyakozóan, aztán felcsillan a szemem a felajánlásán.
- Igazán? Szuper lenne! Mondjuk ahhoz előbb valahogy rá kéne rakni a saját zenéimet... Amúgy hol lehet egy ilyet beszerezni? - nyújtom át neki hálásan a telefont, miután nagyjából végignéztem futólag a számokat, aztán amikor már azt hiszem, hogy nem tudja tovább fokozni az izgatottságom, mégis rátesz egy lapáttal.
- Filmet?! Persze, mit? Benne vagyok! - lelkesedek, ahogy körbenézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hirtelen nem tudom mire vélni Lili reakcióját az árakat illetően, ezért kissé kényelmetlenül kezdek el fészkelődni az ülőhelyemen. A tarkómat vakarászva azon töröm épp a fejem, hogy mennyire számít sok pénznek az, amit itt elkérnek. Nem sok hasonló helyen jártam, ami alapján tisztában lehetnék a varázsvilág áraival, vagy amihez viszonyíthatnék. Munkács környékén, ahol a nagybátyámék birtoka is található, ugyan létezik mágusfalu és város elvétve, de a határon túli árfolyamot nem érdemes összehasonlítani az ittenivel, főleg mivel náluk a polgárháború óta amúgy is egy kicsit a feje tetejére állt az élet. Persze nem sokat tudok erről, csak fél füllel hallottam ezt-azt. Bőven lekötött a golymókkal való ismerkedés, vagy a bűbájelmélet, ahogy a rokonaimmal való eszmecserék is óriási mérföldköveknek számítottak.
- Hát... Nem tudom, nem hiszem. Lehet, hogy tényleg nagyon elszúrtam valamit - nézek magam elé szomorúan, ahogy hangosan felsóhajtok. Nem sajnáltatni akarom magam, de eléggé elkenődök a gondolattól, hogy ennyire vak és naiv voltam. - Valahogy szeretném őt kiengesztelni, hogy ne haragudjon rám. Van valami tipped ajándékra? - jut eszembe a nagyszerűnek vélt gondolat, majd felkönyökölök az asztalra. Néhány oldalsó pillantást vetve a süteményes pult felé látom, ahogy nagy a mozgolódás arrafelé, úgyhogy gyanítom a rendelésünk rövidesen felszolgálásra kerül. Már nagyon hiányzik a forrócsoki íze a számban, az álmodozás közepette körbe is nyalom az ajkaimat.
- Kellett neki annyit a hóban térdelnie... Fogta magát és nekidőlt egy egész hókupacnak. Aztán meg nem fogod elhinni: megcsúszott a jégen és a hátsójára vágódott! Sajnos a fél utca látta - tartom a szám elé a kezem, hogy ne röhögjek olyan látványosan. Igazából nem rajta nevetek, csak olyan kínos volt ez az egész, hogy az emlékeket csak így tudom feldolgozni. Látom rajta, hogy őt is feldobom a sztorival. Nem csoda, hogy titkolta előtte. - Ne aggódj, nagyon jól küzdött, utána minden jóra fordult. Kár, hogy most nem ért rá jönni - dőlök hátra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egy kicsit sokat kérdezek, mintha felcsaptam volna vallatótisztnek. Naiv és kíváncsi természetem átveszi az irányítást a gátlásaim felett annyira, hogy elég bátorságot gyűjtsek magamban ahhoz, hogy szóra bírjam a srácot. Nem számon kérő hangnemben teszem, ugyanakkor teljesen összezavar a tőmondataival. Mintha pengeélen táncolnék a lebukással járó pontlevonás és büntetőmunka, valamint a más helyett balhét elvivő szerep vékony határmezsgyéje között. Nyomaszt a csend, ami a szavait követi, minden túl veszélyes ahhoz, hogy túl sokáig szobrozzak mellette tétlenül, és már a falra vésett szövegek sem fognak meg annyira, hogy maradásra bírjanak. Elfutni nagyon késő, mint a túl sokat tudó áldozat, megpróbálom elfogadni a kényszerhelyzetem. Ami pedig ilyenkor jellemző rám, különösen mostanában, az a simulékonyság és jópofizás a kegyelem reményében.
- Fura... hogy... ennyire nem érdekelnek a következmények - préselem ki magamból lassan az őszinte szavakat, majd megrázom a fejem. Elvörösödöm, elvégre mégse akartam semmi rosszat mondani. Az arcukra én is kíváncsi lennék, de nem biztos, hogy egy életbiztosítás a tetthelyen maradni. - Még ha el is tudnánk bújni valahova... - Szétnézek a bejárattal szemben, de nem arról híres a tanári környéke, hogy rejtekhelyekben bővelkedne. Aztán ki tudja, lehet hogy a felsőéves jobban ismeri a kastély zegzugait, én egyelőre örülök, ha a számomra fontos és szükségesnek vélt termekkel tisztában vagyok. Hallottam ezt-azt eldugott szobákról, meg valami elhagyatott szárnyról is, de az ilyen helyeken csak a baj történik velem általában, ha egyedül megyek. Társaságom pedig nem mindig akad olyan, aki ne élne vissza a helyzettel. Khm.
- Köszi - ragadom meg mancsommal az epres, csokiba mártott muffint, majd akkorát harapok bele, hogy majdnem megfulladok a falattól. Elismerően hümmögök egyet, majd majszolni kezdem a maradékot. - Ezt ki csinálta? Valami isteni - dicsérem meg. Ha valamiért, akkor ezért megérte vele maradni, remélem semmit nem kevert bele a finomságba.
- Azta! Elég menő lehet majd a minisztériumnak dolgozni. Meg akkor neked azért lazább a házirend. Várod már, hogy végezz? - pislogok felé. - Radetzky? Na várj, te nem Médi bátyja vagy? - egy kicsit későn kapcsolok, amikor átgondolom, hogy ki lehet. Mit tudom én, hogy milyen rokonság fűzi hozzá valójában, a testvérére tippelnék, mert azért rá lehet fogni, hogy hasonlítanak. Nekem mind a négy testvérem ugyanoda járt, ahova én, természetesnek veszem ilyenkor, hogy hasonló kapcsolatról van szó. Utáltam is nagyon, hogy az árnyékukban kellett megfelelnem a tanároknak, ráadásul anyám is a közelben volt titkárként.
- Akkor majd azt mondjuk, hogy már itt voltak, és mi csak rátaláltunk - bólogatok egyetértően a logikus magyarázatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Sértődötten forgatom meg a szemeimet, ha már a saját taktikámat fordítja ellenem. Ha Karola és én lehetünk simán barátok, akkor ők miért ne? Döbbenten tudatosul bennem, hogy sokkal jobb vitapartner, mint azt elsőre gondoltam. Kicsit emlékeztet a bátyáimmal való veszekedésekre, akikkel szemben szintén mindig alul maradtam, ezúttal is kudarcélménynek hat, ahogy gyakorlatilag minden vádam elől cselesen ki tudja magát védeni. Kíváncsi lennék, hogy mikor és hogyan tett szert erre a készségre, amit most nagyon tudok tőle irigyelni. Elvégre bőven lett volna alkalmam elsajátítani a fordulatokat, de erre mintha születni kellene. Már az is átfut az agyamon, hogy Márk előtörténete sem biztos, hogy olyan vidám és csavaroktól mentes.
- Jó, igazad van... - a mondat, amit nehezen, nem szívesen ejtek ki. Lehorgasztom a fejem, aztán jobbnak látom, ha még idejében elterelem a témát, nehogy visszatámadjon, mert akkor képes a végén porig alázni. Halk vagyok és megszeppent, mint aki nem is tudja hirtelen, hogy mit akart eredetileg. A kitalált jelenetek, amik a szemem előtt jelennek meg arról, ahogy lassan egymás karjaiban eggyé váltak azon az estén, lassan eloszlanak. Már csak Karola részegsége nyugtalanít, hogy ő egyáltalán erre hajlamos, mert mértéktartó lánynak ismertem meg. Úgy tűnik, a jövőben rövidebb pórázon kell majd tartanom a barátomat, ha nem akarom, hogy baja essen. Mégse lenne rendjén, ha Márkfélék húznák ki a csávából, hiszen a legjobb barátja mégiscsak én vagyok, nem pedig ők! És ez remélem így is fog maradni, a történtek ellenére.
- Hát, mindenkinek vannak fura dolgai, de hidd el, hogy Karola rendes lány - erősködöm, hogy meggyőzzem őt a megismeréséről. Jólesik hallgatni a szavait, igazán felvillanyozódom Márk tájékozottságán. Megdobogtatja a kis szívem, hogy jókat hallok vissza magamról. - Elég sokat unatkoztam, valamivel muszáj volt feltalálnom magam - vonok vállat szerényen elmosolyodva, mikor már a varázslósakkról dumálunk.
Sikerül egy baráti kézfogással is megpecsételnünk a békét, ahogyan azt az illem megköveteli. Így ma már nyugodtan fogok tudni aludni, ha majd végre teljesen magunk mögött hagyjuk a rendrakást, és kicsit többet megtudunk a másikról, úgy mellesleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Ha ő képes rá, akkor én is az vagyok. Legalábbis ez a gondolat ad most erőt ahhoz, hogy itt álljak, noha van nálam vészforgatókönyv, ha kereket kell oldani. Nélküle, vagyis tök egyedül most nem szobroznék itt a teremben, hogy elindítsak végre valami életmódváltást az izmosabb test érdekében. Pont abba a korba léptem elvileg, amikor jól formálható vagyok. A könyvek fölött így is sokat görnyedek, a hátam és a vállaim nehezen szokták bírni az órákig tartó ücsörgést. Azért gondolom nem lesz mindig időm erre év közben, ha már minden tanár a számonkérésekkel bombáz minket, ugyanúgy az egészséges étkezést is iszonyatosan nehéz megoldanom, és nem is nagyon mondanék le a sok finomabbnál finomabb édességnél, vagy a számomra eddig ismeretlen varázsvilágbeli ételekről.
Felbátorodom, mikor megfogja a vállam, majd válaszul megveregetem a hátát. Talán nem is tudja, hogy milyen sokat jelent nekem a jelenléte. Így legalább kevésbé vagyok feltűnő a többiek előtt. Petya gyorsan meg is magyarázza, hogy szerinte a tumultus a január miatt van, amivel egyetértek. Csak aztán nehogy a sorsukra jussunk. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de meglepődnék magamon, ha kitartana a lelkesedésem. Ilyen szempontból nem vagyok valami kitartó, csak amiben jó vagyok. Az izomlázat például utálom, rettegek is tőle nagyon. De hát a szépségért szenvedni kell, és inkább az edzés fájjon, mint az öklös, amit másoktól kaphatnék, ha nem védem meg magamat.
- Hát, kíváncsi leszek - vonok vállat végül, aztán megvakargatom a fejem, még mielőtt a kezembe vehetném a súlyt. Lassan végzem a gyakorlatot, hogy teljen az idő. Elég nehezen megy, látszik a fejemen, hogy az első néhány mozdulat után fáradni kezdek, de még küzdeni akarok, hogy ne égjek be. Aztán rávigyorgok, majd elismerősen bólintok, mikor már ő is velem edz.
- Az. De tudod mit felejtettünk el? Bemelegíteni! Szerinted gáz, ha kihagyjuk? - húzom el a számat, de a szokásosnál is bizonytalanabbá válok. Tekintetem ide-oda ugrál a súlyokon, mint akinek fogalma sincs, hogy mit tegyen. - Remélem, hogy holnap nem lesz túlságosan izomlázam - osztom meg vele az aggodalmamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megszánom őt, amilyen ártatlanul próbálja magát kimagyarázni előttem. Finoman megvonom a vállamat, majd arcomra halvány mosoly kúszik. Nem gondoltam volna, hogy ekkora kalamajkába keveredik, hiszen egy felelősségteljes, érett lánynak ismertem meg. Lehet, hogy a családja miatt egyszerűen túl nagy a nyomás rajta. Mindenki másképp éli meg, ha valami nincs rendben otthon. A bál jó alkalom volt mindenki számára, hogy egy kicsit kieressze a gőzt. Mégis, úgy tűnik csak én vagyok olyan nyomi, hogy megtartóztassam magam. A többiek úgy vannak vele, hogy fiatalok, ki akarják használni ezt az időszakot, és tudnak lazítani. Én meg úgy érzem magam, mintha folyamatosan be lennék feszülve valami miatt. Most olyan, mintha ebben teljesen egyedül hagyott volna. Viszont nem hagyhatom, hogy máskor felügyelet nélkül maradjon, mert ezek szerint be tud sokallni, vagy mi a szösz. Szörnyű, hogy egy iskolai buliban sem tudhatja magát biztonságban. Ez nem egy belvárosi diszkó, ahol ez a fajta nyomulás előfordulhatna. Mi lesz a következő, taperolni is fogják?
- Jó, nyugi - intek neki csendesen, hogy felhagyhat a mentegetőzéssel. Nincs értelme. Ha valaki miatt bizalmatlan vagyok, az Márk személye, de vele is sikerült eloszlatni a kételyeim zömét. Késő már ujjal mutogatni ebben bárkire is, ami történt, megtörtént. Muszáj, hogy továbblépjünk, és legszívesebben valamennyien elfelejtenénk a kínos pillanatokat. Nekem például a bál lezárása sikerült botrányosan felkavaróra. Mit meg nem adnék, hogy ne emlékezzek arra a húsz percre, kezdve a nyilvános megaláztatásomtól, amit a balul sikerült táncmozdulatom indított el.
- Hát ja, van itt pár seggfej - forgatom meg a szemeimet rosszallóan, a fejemet csóválva, majd biztos ami biztos, azért körülnézek magunk mögött, nehogy valaki meghallja és magára vegye. Itt a falnak is füle van. Félek, hogy a varázslóújság sem kímél meg a hírnévtől. - Hm, mondasz valamit. De muszáj lépned, ha nem állnak le vele... Én csak jót akarok - tárom szét a karjaimat előtte aggódóan. Értem az álláspontját, de nem nyugtat meg teljesen. Bármikor rászállhatnak, ahogy az iménti beszólogatás is mutatja. Nem tudom őt megvédeni, így más megoldáson kell törnöm a fejem.
Kissé előre nyújtom a nyakam, mikor Márk kerül szóba, mintha még mondani akarna valamit vele kapcsolatban. Kérdően nézek rá, de aztán betudom a szégyenérzetének, hogy csendben marad. Biztosan csak felidézi magában a jelenetet, gondolom nem valami büszke az állapotára, ahogy szegény srácnak látnia kellett őt.
- Ó, basszus... annyira sajnálom. Már azt hittem, hogy a te családoddal is van valami gáz. Légyszi ne az alkoholba menekülj, ha baj van - mosolyodom el kedvesen, kezemet a vállára helyezve. Nagyon bűntudatom van, hogy én is tehetek erről az egészről, ezt láthatja is rajtam. Szomorúan bólogatok a javaslatára, a felejtés most a helyes döntés. Lesütött szemekkel hallgatom, amit bátorítólag próbál mondani, még a kezeit is megszorítom. Nem érdekel, hogy ki mit gondol erről, jólesik a támogatása. Előtte már merek valamennyire őszinte lenni anélkül, hogy szégyellném az érzéseimet. Egyre több embertől hallom, hogy nincs velem baj, ellentétben a családommal. Már csak őket kellene meggyőzni valahogy. Karola véleménye nyilván sokat számít, hiszen ő a legjobb barátom.
Halkan felnevetek az ölelésére, majd behúzom a nyakam, amikor összeborzolja a hajamat. Úgy tűnik, ez nem csak az ő kedvenc elfoglaltsága, valahogy mindenki megtalálja magának a tincseket. Igazán érik már a fodrász. Eligazgatom a szálakat, ahogy eredetileg is álltak, aztán folytatom.
- Nem tudom, gondolom tavasszal. De jobb lenne, ha nem jönnél, azzal csak felkavarnád a kedélyeket. Azért kedves tőled - jegyzem meg illedelmesen, majd intek a fejemmel, hogy induljunk meg a körletünk irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Unott kézmozdulatokkal firkantgatok a füzetembe, a sercegő papír zaját a tanár úr egyre fáradó hangja nyomja el. Nyakunkon a vizsgaidőszak, az utolsó órákon pedig a kevésbé veszélyes bestiák vannak terítéken. Próbálok valami épkézláb jegyzetet készíteni, gondolataim azonban a lecke végéhez közeledve egyre inkább elkalandoznak. Megvakarom az orromat, úgy görnyedek előre a padban, lassan már tűkön ülve az izgalomtól. Perceken belül vége az órának, az  évfolyamtársaim is türelmetlenül fészkelődnek a helyükön. Körbepillantok a termen, majd Karola felé fordulok. Nem sokkal arrébb ül tőlem, ezért korábban is előfordult már, hogy galacsinokba gyűrt üzeneteket váltottunk egymással.
"Sietsz óra után?" - görbítem komótosan a betűket egy kitépett cetlire, amit aprócska labda méretűre formázok tenyereim közt, majd egy ügyetlen mozdulattal hajítom el neki. Mindezt úgy, hogy a tanár ebből mit sem érzékeljen. Nem lenne jó, ha pontlevonást vagy büntetőmunkát vonna maga után a figyelmetlenségem. Mondjuk amilyen jó tanulónak számítok, nem hiszem, hogy szigorúan venné, maximum a csoport előtt tartana fejmosást. Lelkesen rágni kezdem a körmeimet, fél szemmel a reakcióját lesve. A zsebemben ott lapul az ajándék, amit napok óta lázasan készítettem a kiengesztelésére. De végre elkészült, és már nem tudok tovább várni az odaadásával. Késő estig maradtam fenn, hogy miután eltanultam a technikát, a béna próbálkozásaimat követően megtervezzem neki a fehér barátságkarkötőt. Tudom, hogy azóta rendeződött köztünk az elhidegülés, de jobbnak érzem, ha bocsánatot kérek tőle ezzel a kis aprósággal. Kérdés, hogy mit szól majd hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Szapora léptekkel érkezem meg, hogy végre újból láthassam őt. Kezeimet a zsebembe süllyesztem, ahogy vállaim kissé előreesve állnak, én pedig vágyakozóan toporgok a viskó falának takarásában. Biztosra akarok menni, ezért még egy mentolos rágót is elnyammogok a fogaim között. Hetek óta nem találkoztunk úgy, ahogy a kísértetházban, ezért különösen felvillanyozott a meghívása. Vasárnap este hét, csónakház. Megigazítom a hajamat, hogy biztosan jól nézzek ki számára, majd kifújom a levegőt. Azóta minden nap eszembe jut az a bizonyos este, és bár ne emlékeznék minden pillanatára. Na jó, azért van egy-két homályos részlet, de a végeredményen sajnos nem változtat. Szinte megveszek a hiányától, amióta elszakadtunk egymástól. Én próbáltam írni neki, számtalan baglyot küldtem utána az alagsorba, ez még rendben is van. De a suliban nem lehetünk együtt nyilvánosan. Ez egy titkos kapcsolat, ezzel tisztában vagyok. Még senkinek sem beszéltem róla, mert nincs itt az ideje. Az üzeneteimre szerencsére válaszolgatott, elvégre bagolyban hívott el ide is, de élőben már másként viselkedett. Odamentem hozzá a szünetekben, köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk a folyosón, de láthatóan nem tudott mit kezdeni a rajongásommal, amiből végül vissza kellett vennem, mert nem akartam elüldözni magamtól. Egészen addig el voltam keseredve, amíg el nem hívott magával a mai napra. Talán ma megbeszélhetem vele, hogy most akkor mi is ez az egész köztünk, mert van néhány dolog, amit nem értek.
Lenyomom a kilincset, az ajtó pedig engedelmesen nyílik ki előttem. Bent legalább egy kicsit elviselhetőbb a hőmérséklet. Gondolom nyáron itt nagyobb az élet, most csak a fagy elől bemenekített csónakokon akad meg a szemem. Túl korán jöttem, túl hamar akarom. Nagy itt a félhomály, meggyújtom hát a falra akasztott lámpást, hogy ne a pálcámat kelljen tartanom, aztán várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Fülsüketítő számomra a csend, amely körülvesz a nem túl nagy méretű helyiségben. Elhasznált levegő terjeng körülöttem, amiből csak néha szippantom be a faanyag kellemesnek mondható illatát. Ezúttal elég meleg van ahhoz, hogy levegyem a kabátomat, s az egyik itt felejtett székre helyezzem. A nyomasztó magány elől menekülve először lámpát gyújtok, aztán a felszerelések között kutatva kézbe veszek néhány régi újságcikket, majd olvasni kezdem a hasábokat. Nem meglepő módon a tóról van benne szó, mégis lefoglal a várakozás alatt.
Hangos koppanásra leszek figyelmes a bejárati ajtó felől, megfordulva pedig felsejlik előttem a srác körvonala. Izzadni kezdek, kitátott szájjal veszem a levegőt zavaromban, s még az ujjaim is finom remegésbe kezdenek. Ő viszont nyugodtnak tűnik, határozottsága pedig nem ragad át. Nyelek egy nagyot, majd arcomra mosolyt erőltetve integetek neki, sikeresen elejtve az újságot. Ahhoz képest, hogy milyen macsónak gondoltam magam, most ugyanazt a szorongást érzem magamban, amit az alkohol előtt.
Egészen addig, amíg közelebb lépve hozzám szájon nem puszil. Én csókra nyitom a szám, mert naivan azt hiszem, hogy az következik most. Még a szemem is lehunyom egy pillanatra, s csak később csalódom a gesztusban. Nem vagyok valami tapasztalt, továbbra is a romantikus regényekre támaszkodom ilyen téren. Elsősorban a Szellemszerelemre, amit még ő adott szülinapomra. Elkezdtem olvasni, és nagyon élvezem, bár valószínűleg csak azért, mert tőle kaptam. Amint észbe kapok, fújok egy utolsó buborékot a rágómból, majd sietősen becsomagolom egy papírzsepibe, amit a zsebemben rejtek el.
- Szia, mi újság? - tördelem ujjaimat zavartan, elővigyázatosságból fél szemmel a kijáratot figyelve, nehogy idő közben társaságunk akadjon. Vajon van hozzá kulcs, hogy magunkra zárhassuk a helyet? Bátortalanul végigsimítok a karján, miközben folyamatosan a reakcióját figyelem. Fogalmam sincs, hogy meddig mehetek el nála, lehet hogy a múltkor belőle is csak a pia beszélt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem vagyok jó célzó, kis híján az arcának sikerül dobnom a galacsint, mely végül a válláról pattan le a földre. Ijedt grimaszom után megkönnyebbülten lélegzek fel. Ugyan nincsen semmi személyes az üzenetemben, mégsem lennék valami boldog, ha egy csoporttársam kaparintaná meg. Még csak az hiányzik, hogy felnyomjon a tanerőnél. Ahogy kiveszem, Karola gondolatai is valahol máshol járnak ezen az órán. És igen, ha a jobb tanulók unják az agyukat, akkor ott nagy a baj. Ezzel nem a tanáromat akarom bántani, de sosem értettem, hogy miért nem lehet jobban tagolni az időt. Pillanatokon belül vége az órának, erre még mindig gőzerővel kell írni, pedig biztosan csak mindent le akar adni a vizsga előtt. Nagyon fájnak már az ujjaim a penna szorongatásától.
Rosszfiúsan rákacsintok, amikor észrevesz. Remélem nem csalódik, hogy csak én keresem, de hát legjobb barátok vagyunk, vagy mi. Ha egymás mellett ülnénk, végigpofáznánk az órát. Hamar felfigyelt erre a tanári kar annak idején, azóta szétültetve mindketten megpróbálunk a tanulásra koncentrálni, azon kívül viszont simán pótoljuk a csevejt. Elnézem, amint izgatottan kicsomagolja az üzenetet, kezemmel majdnem elkapom röptében a válaszát, csupán a tanár közeli pillantása akadályoz meg. Így ijedten visszarántom a karomat magam mellé, de szerencsére megúszom a felelősségre vonást. Várok egy kicsit, hogy a lábammal magam alá halászhassam a fecnit, amit egy gyors mozdulattal veszek fel.
"Ja" - írom rá lóbetűkkel a válaszomat, majd sietősen juttatom neki vissza. Amint végre szélnek eresztenek bennünket, felhagyok a jegyzeteléssel, majd ráérősen pakolászni kezdek. Feltűnésmentes akarok maradni, jó lenne ha elszivárogna a csapat, amikor sor kerülne az átadásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Megszoktam, hogy a műtéte miatt napszemüvegben nyomja. Így ismertem meg, ez lett számomra a természetes, és az már csak a véletlen műve volt, hogy a rossz fényviszonyok miatt többnyire mégsem kellett hordania. Jól emlékszem arra az alkalomra, amikor bekenhettem a szeme körüli hegeket, a mentolos krém illata egy pillanatra még meg is csapja az orromat, pedig hetekkel ezelőtt éreztem utoljára. Ezért ér váratlanul, amikor egy vagány mozdulattal a pulcsija nyakára tűzi a lencséket, a szokásos látvány helyett azonban gyógyult bőre fogad. Remélem egyszer semmilyen nyoma nem marad a beavatkozásnak. Felcsillanó szemeimmel végigpásztázom őt magamnak, amit a csóknak hitt puszija szakít meg. Én pedig izgatott leszek, a csiklandozó érzés megmarad az ajkaimon, egyedül annak rövidsége kezd el nyomasztani. Még sosem csináltam ilyeneket, teljesen újszerű érzések ezek bennem. Próbálok lazán viselkedni, mégis nagyon merevnek érzem magam. Ebben a megfelelni akarás is erősen közrejátszik. Nagyon parázok attól, hogy előbb-utóbb rájön, hogy mennyire kezdő vagyok, és nem tudom azt nyújtani neki, amit szeretne... Ha nem kapom magam össze egy kicsit, akkor hamar megunja a társaságomat. Pedig jó lenne fenntartani vele a viszonyt, mert nagyon élveztem a múltkorit.
- Hm, egy kicsit - bólogatok félénken. Mintha képes lenne a gondolataimban olvasni... Meg sem fordul a fejemben, hogy mennyire kiismerhető vagyok. Főleg, hogy neki aztán igazán sokat mutatok magamból. Simításától felforrósodom, ugyanakkor furcsa módon mindenhol libabőrös leszek. Levegőt venni is elfelejtek egy pillanatra, míg végül ki nem zökkent a kattanó zár hangja, mely némi bátorságot önt belém ahhoz, hogy felszabadultabban viselkedjek vele. Az ügyetlen simogatásomat a kézfejemre nyomott csókkal hálálja meg, amit széles vigyorom követ. Aztán feszegetni kezdem a határaimat. Mintha ő is ezt akarná... Határozottnak kell lennem, akárcsak ő. Ahogy mindig tanítja nekem. Először a derekát karolom át, majd magamhoz szorítva puszilgatni kezdem. Vagy inkább végignyálazni az arcát...
- Szabad? - kérdezem halkan, már-már a szájának nyomva ajkaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Láthatóan élvezi, ahogy erőtlenül átkarolom és magamhoz próbálom őt húzni. Felbátorodva nyálazom végig az arcbőrét, mintha tudnám, hogy ezt hogyan csinálják a tapasztaltabbak. Megremegek a szervezetemben tomboló adrenalin-mennyiségtől, s mikor mellkasunk összeér, ugyanezt érzem az ő részéről is. Gondolom ugyanannyira vágyott rám egy ideje, mint én az érintéseire, a gondoskodására. A hosszú és unalmas hétköznap után jólesik a karjaiban lenni. Nagyon félek a közelgő vizsgáktól, de attól is, hogy a szünet alatt nem fogunk tudni találkozni. A családi zűrök, a tanulási nehézségek és az önbizalomhiány miatt mind-mind segítségért kiáltok, és támaszra van szükségem. Tejföltől megkapom azt, amit korábban senkitől. Érzem, hogy rajong értem. Hogy engem akar, pedig akárkit megkaphatna. Tudom a titkait, ami miatt megbocsátottam a tanulószoba és a bál miatt. Ő egy veszélyes ember tud lenni, láttam mire képes, velem mégis törékenyen bánik. Különleges vagyok neki, ahogy a levelekben is utal rá. Sokszor én is nehezen küzdök az érzéseimmel. Viszont most az számít, és azt nézem, hogy odáig van a találkozásunktól. Nekem pedig szükségem van erre a meghitt pillanatra, amibe kapaszkodhatok.
Ártatlan kérdésemre a válasz már-már egyértelmű, különösen a csókkal, ami megpecsételi a sorsomat. Ismét elkap vele az ismerős, bizsergető érzés, amire a kísértetház óta vágyakoztam. Ugyan nyilvánvaló, hogy azóta nem gyakoroltam ezt, de mégis számítottam arra, hogy ma a csónakházban meg fog ismétlődni a múltkori, így már egy fokkal ügyesebben követem az ő technikáját. Átadom magam a szenvedélynek, hagyom hogy játsszon velem. Beletúrok a hajába, aztán szorosan átfogom őt, amikor felemel és az asztalhoz visz. Semmilyen bántó, durva mozdulata nincs, amitől féltem korábban. Nagyon gyengédnek érzem, gondoskodónak, aki minden lépésével jót akar nekem.
- Hát... utólag belegondolva voltak jelei. De már hiányzott, hogy normálisan tudjunk találkozni - jegyzem meg mosolyogva. Csak hát vak voltam, és félénk. Pedig úgy tűnik, hogy nem lett volna rá okom tartani tőle. Összeérintem a homlokunkat, majd ahogy korábban ő tette, úgy fogom közre arcát a tenyereimmel, hogy ne veszítsem el magamtól. A gyomrom most is kavarog egy kicsit, de közel sem annyira, mint a kísértetházban. Ezúttal nem lesz baj.
- És miért pont én? - pislogok rá szkeptikusan. Azóta ezt próbálom megfejteni, mert nem fér a fejembe. Csak nehogy mindent akarjon, mert azt még korainak gondolnám. Emiatt egy kissé be is feszülök, de hogy ne legyen feltűnő, inkább átdugom a nyelvem, hogy kipróbáljam milyen ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Durva, hogy milyen jól bánik a nyelvével. Ámuldozva lesem, hogy mi mindenre képes a szájával. Magam is egyre hevesebben kapkodok levegőért, ahogy kissé oldalra döntöm a fejem, hogy ne nyomódjon úgy neki az orrom az övének. A cuppanások és a hangos sóhajaim betöltik a csónakházat. Már csak a kabátja zavaró, hogy még nem vette le magáról, ahogy a napszemüvegéhez is akarva-akaratlanul odaütődöm az ölelkezésben. Félve pillantok fel ilyenkor, nehogy megharagudjon rám, amiért a végén még összetöröm az álcáját. Azt már nem biztos, hogy ennyire díjazná. Mégis, a smárolást olyan, mintha órákig képes lennék vele csinálni. Csak ne szakítaná meg a szavaival, amitől még mohóbbá válok, pedig hát nem jellemző rám ez a mértéktelenség... És mégis sodródom az árral, főleg hogy vele biztonságban érzem magam, és most amiatt sem kell aggódnom, hogy valaki ránk nyitna.
- Jaj, ne izélj már - vihogom el magam zavaromban, amikor hülyéskedésbe kezd. Kiforgatja a szavaimat, oldalba is bököm. Nem az erősségem a verbális kommunikáció, tudja ezt jól, azért száll belém ilyenkor. Ha nem lenne elég vörös a fejem a felfokozott állapottól, bizonyára most elpirulnék.
Tartok a válaszától, de egyszerűen tudni akarom, hogy miért engem talált meg magának. Annyira hihetetlen. Szerintem nincs bennem semmi különleges. Csak a bajt hoztam rá eddig. Nincs oka azért jópofiznia velem, hogy a titkait biztonságban tudhassa. De legalább segíthetek neki, hogy ne érezze magát olyan rosszul az apja miatt. Talán feledtetni tudom vele a történteket. Egyesével rázkódom meg a szavakra, a szőrszálak égnek állnak a karomon. Hálásan smárolom le, az örömtől felszabadulva. Hát mégiscsak én kellek neki!
- És... akkor ki volt az a lány, akivel a bálon randiztál? - húzom el a fejem tőle egy pillanatra, mikor átvillan az agyamon ez az emlék. Tudni akarom, hogy mióta tetszem neki ennyire. Nem vádlóan kérdezem, inkább csak kíváncsian, kedvesen, mert hát nem értem az összefüggést. A pletykákat pedig nem akarom elhinni. Ők nem ismerik Tejfölt, én viszont igen. Mindenkinél jobban, a húgát leszámítva. Olvastam a naplóját, illetve látom, hogy nem egy szörnyeteg. Megtehette volna, hogy letámad, mégsem tette meg. Hagyta, hogy minden magától történjen meg. Nincs miért aggódnom.
Ijedten bújok hozzá, mikor bizalmatlan lesz velem szemben. Rosszul esik, hogy ezt gondolja rólam. Kivel is csókolóztam volna rajta kívül... Összefonom a kezeinket, úgy rázom meg a fejem válaszul.
- Csak a párnámon, hidd el - győzködöm kétségbeesetten, nehogy elveszítsem őt.