36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mihail Vladiszlav Sztravinszkij összes hozzászólása (194 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] Le
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. augusztus 28. 13:33 Ugrás a poszthoz


Ahogy a kérdés lobban fel bennem ismét, sötétül el tekintetem, miközben visszatérek hozzá, s mellételepszem. Minden szavam őszinte és igaz, valóban szörnyűségek keringtek a fejemben, ahogy előadták mi történt, ahogy megtudtam az egészet, és bár nem látok a takaró alá, de nincs is rá szükségem. Él. Ennél fontosabb nincs, csak egyszerűen érdekelne, hogy mégis milyen áron és kiért? Ki volt az, akiért ezt megérte bevállalni, ki volt az, akiért ekkora kockázatot vállalt, és aki miatt - közvetetten ugyan -, de idekerült? Érdekel, tudni akarom, és meg is fogom tudni, mert ebből nem engedek, de úgy érzem, ennek nem itt van most a helye. Igyekszem visszanyerni mimikám fölött az uralmat, de talán így is sokkal tovább árnyalta sötétség kékjeimet, mint kellett volna. Lehet mindketten jobban járnánk, ha nem tudnám meg. Lehet nincs szükségem arra, hogy tudjam, mert a kényelmetlen érzés kerít hatalmába ismét. Féltékeny lennék, amiért megmentette? Elképzelhető. Mert mégis miért tette? Miért nem értem? Miért nem velem?
Egy vérszegény mosolyt küldök felé a kérdésre, csak megrázom a fejemet lehunyt szemekkel. Nem itt van ennek az ideje. Felül kell kerekednem az érzelmeimen, elhatározni magam, és örülni annak, amiért van lehetőségem megfogni a kezét, látni az arcát és élvezni a hangját, ami fáradtságról árulkodik, de legyen így. Napokat eltöltök mellette, amíg képes lesz kijönni innen, amíg azt nem mondják, hogy minden rendben és távozhat. Itt leszek vele, mellette, mert itt akarok lenni. Hiszen életben van, a történet kissé túlzóan drámai előadásának ellenére.
- Nem szeretnék ilyen szerencsét - arcára vezetem tekintetem, ahogy feljajdul. Aggodalom csillan bennük, lankadni sem akar, hiába a megnyugtatónak szánt szavak. Nekem kellene hasonlóakat mondanom, nem igaz? Nekem kellene megnyugtatnom őt. - Maradok is, ameddig szükséges. Nélküled sehova nem megyek innen, nem számít mikor jön el annak a napja, hogy kiengedjenek - végre őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy beledől tenyerembe. Hüvelykujjammal simogatom fel s le arcát, mosolyogva, amiért itt van.
- Amennyit elmondtak - ingatom fejemet kicsit előre-hátra, mielőtt folytatnám. - Vérfarkas támadott meg egy lányt, akit megmentettél. Túlélte - halvány, mégis büszke mosolyt küldök neki. Lehetek bármennyire féltékeny, zavarhat bármennyire a tény, attól még megmentette azt a lányt, amire igenis illik büszkének lenni. Óvatosan szorítok rá ujjaira, kissé felemelkedve a székről hajolok hozzá közelebb, hogy ajkaiba suttoghassam szavaimat. - Hős vagy - lehelek lágy csókot végül azokra.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. augusztus 30. 00:44 Ugrás a poszthoz


Nem tudom mit kellene mondanom vagy tennem. Gondolatok ezrei cikáznak a fejemben összefüggéstelenül. Egyszer a féltékenység erősödik fel bennem olyan szintre, hogy azonnal megkeresném a lányt, akiért ezt tette, a következő pillanatban pedig az aggodalom marcangoló érzése kerít hatalmába, és semmi más nem számít, csak annyi, hogy jól legyen. Ne csak a teste, a lelke is. Ugyanazt a Beliánt szeretném visszakapni, aki előtte volt. Nem vagyok hajlandó elfogadni annak a lehetőségét, hogy esetleg megváltozik a történtek hatására. Tudni akarom, hogy minden ugyanolyan marad. Hogy szavaimtól és olykor-olykor, amikor észreveszi, akkor pillantásomtól jön zavarba bárhol és bármikor. Vajon egy ilyen erőteljes érzelmi hullámvasút és megerőltető fizikai megterhelés után, valóban lehet minden ugyanolyan? Ha ugyanazt a mosolyt, őszinte tekintetet látom majd, mögötte is megmarad minden? Rengeteg kérdés, ami ismét csak odavezet vissza, hogy egy idegenért képes lett volna feláldozni magát. Önző módon hagyott itt volna engem, mit sem törődve azzal, hogy én mit szeretnék, vagy nekem mi lenne a jó. Mégis miért nem törődött vele? Könnyedén sétált bele a helyzetbe, hogy ugyan végül győztesen jöjjön ki belőle, de mégis ott volt a halovány esélye annak, hogy soha többet nem sétál. Sehova. Nemhogy a karjaimba. Azzal kellene foglalkoznom, hogy de most itt van, igaz? Miért sérelmezem azt ennyire, ami már megtörtént, miért érdekel ennyire? Mert nem értem tette. Nyomós érv ez eléggé, senki nem róhatja fel nekem a kétségeimet, mikor így és ilyen módon kitárulkoztam Belián előtt, aki képes lett volna feláldozni magát egy idegenért. Én meg...?
- Nem maradsz egyedül. Nem leszel egyedül - mert nincs itt az ideje a rohamaimnak a fejemben. Le kell őket győznöm, koncentrálni a fontosra és a jóra, hogy ne emészthessen fel az, ami már megtörtént, s amin aligha tudnék változtatni már. Szaggatottan szívom be a levegőt, ugyanolyan szaggatottan engedem ki, mielőtt ránéznék.
- Hé... - lágyul el rögtön tekintetem. Arcára simítom másik kezemet is, kissé feljebb emelkedvén simítom végig hüvelykujjammal szemének környékét. Töretlen mosolygok rá, bátorítóan igyekszem simítani végig a puha bőrfelületet, hogy érezze ujjaimon keresztül a támogatást, amit nyújtani tudok és szeretnék is neki. Motyogását és hitetlen szavait szakítom meg a lágy csókkal, amit neki címzek, mert egyszerűen muszáj éreznem a puha ajkakat a sajátjaimon. Muszáj éreznem őt. Kezének engedelmeskedve hajolok közelebb, egyik kezemet veszem el arcáról, hogy párnáján támaszkodhassak meg, így viszonozva azt a csókot is, amelyet ő kezdeményez. Somolyogva, elégedetten szusszanva egy aprót, lehunyt szemekkel válok el tőle végül.
- Semmit nem csesztél el - döntöm homlokomat óvatosan az övének. - Csússz arrébb - suttogom ajkaiba szavaimat, csak remélhetem, hogy képes pár centit odébb csúszni, hogy kényelmesen befekhessek mellé és csak öleljem magamhoz. Erre van szüksége.
Erre van szükségem.
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2020. szeptember 6. 17:29
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 6. 17:47 Ugrás a poszthoz


Kérdéseire rebben meg a szemöldököm. Lesütöm tekintetem, mintha nem tudnám mi a helyes válasz erre. Pedig tudom, és rá kellene vágnom azonnal is azt, de képtelen vagyok rá. Szomorkásan mosolyodom el, mert a gondolatok újra és újra lepörögnek agyamban, amiken rohadtul túl kellene lendülnöm. A féltékenység egy borzasztóan gusztustalan érzés, mégis érzem, és éppen itt és most. Ennél aljasabb aligha van, mégsem tudok ellene mit tenni, egyszerűen érzem, ahogy csak belegondolok abba, hogy egy idegenért majdnem meghalt. Egy idegenért képes lett volna meghalni, mert benne volt a pakliban. Simán elsülhetett volna ez az egész rosszul, én meg ülnék malmozva, hogy az egyetlen személyt, aki önzetlenül volt képes szeretni, elvesztettem. Egyik napról a másikra, hiszen előző nap még nevetve váltunk el egymástól, olyan ígéretekkel, hogy pár nap múlva találkozunk. Végül is, nem nyúltunk mellé, itt ülök mellette az ispotályban, látom is, találkoztunk is, érezhetem is. Mégsem elég ahhoz, hogy a kellemetlenség legyen kiirtva belőlem. Végül szinte már láthatatlanul megrázom a fejem, mielőtt elvesznék a csókba, és arcának puha érintésébe. Ebbe sűrítek bele mindent, amit mondani akarok neki, amiről szeretném, ha tudna, de képtelen vagyok kimondani. Nem itt és nem most, de egyszer bizonyosan képes leszek rá.
Kérésemnek megfelelően csúszik arrébb, azzal a lendülettel huppanok fel az ágyra, lerúgom lábamról cipőimet, majd kényelmesen elhelyezkedem mellette. Karomat csúsztatom tarkója alá, azt visszahajlítva kezdek el zavartalanul játszani egy tincsével, miközben hallgatom minden szavát. - Valami mindig van - nevetek fel halkan, mert igaza van. Bassza meg, valami mindig történik, és elképzelése sincs mennyire, amíg vissza nem tér az iskolába. Ott kezdődik csak igazán a megpróbáltatás, amin segítenem kell tovább lépni. Mindenki tudja, hogy vérfarkas, és ezt a tényt, ha az ember akarja sem tudja figyelmen kívül hagyni. Túl meglepő, túl sok, túl hihetetlen.
- Azért ne túlozz - nevetek fel ismét halkan, fejemet oldalra fordítva lehelek lágy csókot halántékára. Ajkaimat felejtem ott, ahogy megszólal, várom a folytatását, ami nem érkezik, így lehunyom szemeimet, kissé ráncolom szemöldökömet, végül eltávolodok tőle. - Ne is folytasd - búgom szavaimat halántékának címezve, miközben tudom, hogy ezen árnyoldalak csak neki jelentenek ekkora dolgot, engem pedig hidegen hagynak. Legalábbis ezen részei, mert túltéve magam azon, hogy kiért és miért tette, az a fontos, hogy karjaim között tarthatom. Nagyjából egészben. - Nem érdekel semmilyen árnyoldal Belián, örülök, hogy itt vagy, hogy beszélsz hozzám, hogy érezhetlek - ennyinek elégnek kell lennie. Még akkor is, ha nekem is lenne bőven mit mesélnem az árnyoldalakról.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 7. 14:58 Ugrás a poszthoz


Valahogy úgy voltam az egésszel, amikor hivatalos lett, hogy minden sokkal nyugodtabb és egyszerűbb lesz mellette. Egy ideig tényleg így volt, attól elvonatkoztatva, hogy hajlamos nagyon túlbonyolítani a dolgokat, olyanokat is, amik egyszerűek, mint a faék, de még olyankor is aranyos volt. Ő volt az én cuki farkasom, aki mindazok ellenére, hogy havonta egyszer változik át fenevaddá, egy légynek sem tudna ártani. Elképzelésem sem volt arról, hiszen mugli és vérfarkas, hogy bármi olyasmi történhet, ami nekem nem tetszik, ami esetleg odáig fajul, hogy ispotályba kell eljönnöm meglátogatni, hogy a saját szememmel bizonyosodhassak meg arról, jól van. A pletykák szerint is túlélte, de mit érdekelnek engem azok, amikor róla van szó, és ha nem látom, ha nem érzem, akkor minden szó hiábavaló, mert elveszik az éterben és értelme sincs. Látnom kellett, és most itt vagyok. Helyezkedem az ágyban, hogy közel érezhessen magához, hogy én közel érezzem magamhoz, hogy átölelhessen, hogy átölelhessem. Mert megteszem, szinte már azonnal, ahogy feje hanyatlik vissza a párnára.
- Az, hogy ismét fejjel rohantál a falnak és az ispotályba kell jönnöm azért, hogy lássalak - szemtelen mosoly bujkál ajkam szegletében, kékjeim játékosan csillannak meg felé, miközben kissé oldalra fordítom fejemet, hogy lenézhessek rá. Ugyanolyan mosollyal kulcsolom ujjaimat az övéire, élvezem lágy cirógatását a pólón keresztül, hosszabban hunyom le szemeimet, ahogy fejemet fordítom a plafon felé megint. Szélesen elmosolyodom a megjegyzésére, aprót rázok fejemen, mert van egy olyan érzésem, hogy esélytelen, hogy bármit is lenyomjak a torkán, bármennyire is szeretném. Szusszanva nyitom ki pilláimat, és kezdem el a plafont szuggerálni, miközben beszél. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam éppen a megvilágosodás fázisában van a történtekkel kapcsolatban, hangja mindent elárul. Egy jól elkapott hangleejtés, egy elharapott mondat, és látatlanban beszélgetünk.
- Nyugodj meg - simítom a barna tincsekre tenyeremet, miközben ő éppen vállamba temeti arcát. Lassú, elnyújtott mozdulatokkal kezdem el simogatni fejét, ahogy felé fordítom fejemet és puha csókot nyomok feje tetejére. - Túlélte, és ennél többet se te, se ő nem kívánhatnátok. Megmentetted őt, élhet tovább, ahogy eddig tette, és ezt neked köszönheti - szavaimat mormogom tincsei közé, miközben folyamatosan simogatom azokat. - Csodát tenni senki nem tud, szóval mielőtt még nagyon belelendülnél az önmarcangolásba, fejezd is be - kisebb küzdés után simítom arcára kezemet, hogy fejét felemelve nézhessek a szemébe. - Ígérd meg, hogy nem fogod magad emészteni - kékjeimben komolyság csillan, miközben pillantásába fúrom sajátomat.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 10. 13:08 Ugrás a poszthoz

Üdvi-üdvi! Aki kicsit is nyomon követett - ami nem lenne meglepő, mert nézz csak rám -, annak nem mondok újat az alábbiakkal: KATT
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 10. 13:55 Ugrás a poszthoz


Nem tudom mit mondhatnék még. Minden szó olyan feleslegesnek tűnik jelenleg, hogy érdemtelenek arra is, egyáltalán megfogalmazódjanak bennem. Mégis megteszik, mert valamiért belém van kódolva, hogy segítsek neki. Még ha nem is tudok, mert ilyenkor a szavaknak már mi értelmük van? Onthatom magamból a feleslegesebbnél feleslegesebb szavakat, csak azért, hogy megnyugtassam a lelkét, de meddig? Ideig-óráig lehet működőképes maximum, de utána? Ismét levegőért kapkodva ül fel az ágyon, mert rosszat álmodott? Mert visszaálmodta a történteket. Az álmaiban nem lehetek ott. A fejében nem tudok megnyugtató szavakat duruzsolni, hogy minden rendben lesz, és mellette vagyok, ameddig csak szüksége van rám. Kellenek a szavak, mégsem érzem őket helyénvalónak, de ebben a helyzetben vajon elég lenne annyi tényleg, hogy csak mellette vagyok? Csak ölelem magamhoz, mintha évek óta nem láttam volna, de a szívemet markoló kellemetlen érzés még így sem akar enyhülni. Borzalmas vagyok.
- Állandóan fejjel rohansz olyan helyzetekbe, amikbe nem kellene - hangom kissé talán türelmetlenebbül csattan, mint kellene neki. Alsó ajkamba harapva fojtom vissza a többit, ami ki akarna törni, végül csak fejemet oldalra fordítva csókolok hajába óvatosan. Nem itt és most van az ideje annak, hogy mint valami gyermeket dorgáljam meg a tetteiért, azért, mert nem gondolkodott, mielőtt cselekedett volna. Valahol mélyen megértem miért tette, s megmerem kockáztatni, hogy fordított esetben esetleg én is ezt tettem volna, csak talán kicsit nagyobb tétovázással, hiszen... ha - fordított helyzet van - én elmegyek, neki ki marad? Ostoba kérdés, valószínűleg sokkal több mindenki, mint nekem maradna, így ez is értelmét vesztette. Ha ő elmegy, nekem ki marad? Nem érem be annyival, amit Ombozi tud adni, mert nekem több kell. Sokkal több, én magát a lényét akarom magaménak tudni, ahogy Beliánnál. Tudná bárki is pótolni azt, amit ő ad nekem nap, mint nap? Elképzelhetetlen.
- Nem mondom, hogy örülök annak, hogy idejutottál - hunyom le szemeimet, miközben fejemet hajtom a párnára. - De az mindenképpen dicséretreméltó, hogy megtetted a nőért, túl is éltétek mindketten. Ami nekem a legfontosabb, hogy te túlélted. Büszke vagyok rád, Belián - szívemet markoló kellemetlen érzés enyhülése csal mosolyt arcomra. Valóban büszke vagyok, amiért volt bátorsága megtenni, és bár gondolkodás nélkül, de akkor is odaállt és megmentett valakit. - Már feleslegesen emészted magad. Megtörtént - óvatosan vonom meg vállaimat. Kinyitom pilláimat, a plafon szuggerálva eresztek ki egy reszketeg sóhajt. - Pihenj. Itt leszek, amikor felébredsz - tarkója alatt pihenő kezemmel cirógatom meg lágyan arcát, miközben fejemet fordítom felé, ajkaimon egy könnyed mosollyal. Mert itt leszek, ameddig kell.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 20. 14:30 Ugrás a poszthoz

Belián
East Finland, Varkaus / home / We could travel far see the unknown

Mióta az eszemet tudom, és ingáznom kell az éppen aktuális otthonom és az iskola között, mindig is utáltam repülni. Nem azért, mert veszélyes, nem azért, mert kényelmetlen, hanem, mert soha nem tudom lefoglalni magam annyira, hogy az idő teljen. Most, hogy Belián mellettem van, talán egy fokkal könnyebb, de így is gyűlölöm, és még az alvás sem megy. Könyveket pusztítok el, az egyébként nem is olyan hosszú repülőút alatt, egészen addig, amíg végre leszállunk Helsinkiben, és jöhet az utazás java. Mert innentől autóval viszik a seggünket, hogy Belián láthassa az ország egy részét, ha már áthaladunk rajta. Külön kérésre küldtek nagyobb autót, legalább el is férünk benne kényelmesen, és ahogy közeledünk a célhoz, a szívem egyre csak jobban és jobban a torkomban dobog.
Hetek óta készülök, sőt, készülünk erre, valahogy mégsem tudtam magam eléggé felkészíteni a helyzetre, hiszen Belián találkozik a szüleimmel, akik néha úgy beszéltek már róla, mintha minimum megkértem volna a kezét, és azért jönnénk most haza, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit. Merlinre, félek, hogy meg fogom bánni ezt a hazajövetelt, de tudom, hogyha nem most, akkor a következő szünetben történt volna meg, és így legalább hamarabb is túl vagyok rajta. Kékjeim a mellettünk elhaladó fák között cikáznak, akaratlan szorítok rá Belián kezére, ahogy közeledünk. Még minimum harminc perc, mire odaérünk, de mintha most kellene élet és halál között döntenem. Még a repülőút is gyorsabbnak tűnt, mint eddig bármikor, a három és fél órás autóút is sokkalta gyorsabb. Nos, nem ez az első, hogy megengedem magamnak azt a luxust, hogy autót kéretek magamnak, mert ezekben az időkben van felkészülési időm a hazamenetelre. Önmagában sem könnyű, de most valahogy még nehezebbnek érzem ezt.
Nagyot szusszanok, lehunyva szemeimet emelem fel összekulcsolt ujjainkat, hogy Belián kézfejére csókoljak. Ez az első alkalom, amikor kimutatom neki, hogy valójában mennyire tartok az egésztől. Ha lenne esélyem visszafordulni, valószínűleg gondolkodás nélkül megtenném, de negyed óra, és megérkezünk. Ajkaimat felejtem kézfején, lehunyt szemeimen keresztül képzelem el a lehetőségeket. Valami vidámabb kellene…
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 20. 17:14 Ugrás a poszthoz

Belián
East Finland, Varkaus / home / We could travel far see the unknown

Szükségem lenne valami mantrára, ami segít megnyugodni. Kellemetlen érzés, amikor a jövőben azzal szeretnél foglalkozni, hogy másoknak segíthess, miközben egy ilyen egyszerű, és igazából hétköznapi helyzetben, még magadnak sem tudsz. Ha így folytatom, eléggé mellényúltam, amikor szakot kellett választani, pedig én nagyon elhittem. Nem mintha hinni kellene ebben, de… ezzel semmire nem megyek. Mentsvárként szorítok rá Belián kezére, nem is figyelem, hogy esetleg ismét elaludt-e vagy ébren van, csak megcselekszem, ahogy gondolkodás nélkül csókolom meg kézfejét is. Megnyugvást keresek érintésében, illatában, mindenében, amit csak láthatok és érezhetek. Sokkal jobban szükségem van most a jelenlétére, mint arra az elején gondoltam volna. Lehunyva tartom szemeimet, akkor is, amikor megszólal, mindössze erősebben szorítok rá kezére, ami mindössze pár pillanatig tart. Kinyitom kékjeimet, de az előttem elhelyezkedő vezető ülés hátulját figyelem, ahogy megszólalok.
- Állj meg - erőteljes hangom tölti meg az autót, ami azonnal megáll. Türelmetlenül pattanok ki a kocsiból, megvárom, amíg Belián csatlakozik hozzám, majd a sofőrhöz hajolva adom ki az utasításokat. Remélhetőleg annyira nem bonyolult megérteni, hogy menjen haza, mi innen gyaloglunk, és a csomagokat a szobámba tegye. Éppenséggel anyámék várnak minket, de hozzászokhattak volna ahhoz, hogy nagyon ritkán jelenek meg időben bárhol is. Főleg akkor, ha annak a családhoz van köze, és jelenleg ennél jobban semminek nincs köze hozzájuk. Nagyot szusszanva figyelem, ahogy az autó elhajt, majd Belián felé fordulok. A hirtelen kikapott pulóverek egyikét nyújtom felé, mert sajnos egyik szülőföldem sem a hatalmas melegekről híres.
- Húzd fel, nehogy megfázz - követve a példáját öltözködöm fel én is, türelmesen megvárom, amíg ő is megteszi, majd ujjainkat összekulcsolva indulok el a ház felé. Akkor így húsz perc, amíg megérkezünk. A hideg levegő kitisztítja az agyamat, mélyet szippantok belőle, mert mintha mindig tisztább és tisztább lenne. Bár nem messze a várostól építtettünk házat, de itt is már érezhetően tisztább a levegő. Kissé kihúzva magamat engedem el Belián kezét pár lépés után, karolom át vállánál fogva és húzom közelebb magamhoz, hogy arcomat nyomhassam tizedmásodpercekig csupán hajába.
- Mennyire látszik, hogy aggódom? - és talán még enyhén fejeztem ki magam. Karomat pihentetem vállán, Merlinért sem engedném el. Most biztosan nem.
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2020. szeptember 20. 17:14
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 20. 20:00 Ugrás a poszthoz

Belián
East Finland, Varkaus / home / We could travel far see the unknown

Elgémberedett izmaimon ugyan a hideg nem segít, de legalább a kusza gondolataimat segít kicsit helyre pakolni. A legrosszabb forgatókönyv is lezajlott a fejemben, ami megtörténhet, de ahhoz tényleg hatalmas mellényúlás kell anyámtól, hogy megtörténhessen, így csak reménykedem abban, hogy nem fog. Istenem, ha ilyen gondolatokkal érek haza a mosolyom biztosan nem lesz őszinte, és túl régen láttam őket ahhoz, hogy megengedhessem magamnak a savanyú pofát. Szabad kezemmel dörzsölöm meg arcomat, bajszom alatt mosolyodom el azon, ahogy Belián, mint egy gyermek sutyorog szinte a hatalmas fekete autó után, hogy hadd vezesse ő. Holnapi meglepinek tökéletes lesz, hogy nem ezt fogja vezetni a kiruccanásunkra, hanem az enyémet. Mert igen, meglepetés, van mugli jogosítványom és autóm is hozzám, amivel előszeretettel szoktam elugrani Helsinkibe, amikor éppen olyanom van. Mindegy az időpont, igazából az úticél is az szokott lenni, csak mehessek egymagamban, hogy a gondolataim a helyükre kerüljenek. Na ezt most nehéz lenne megtenni, mivel autó nemigen van itt, mivel elhajtottak vele, Belián pedig az oldalamon battyog.
Hamisan mosolyogva intek a mellettünk elszáguldó autónak, amiből nem éppen diszkréten ordibálják a nevemet. Nagyon-nagyon hiányzott ez a város. Komolyan. - Az rendben van, de én akkor sem szeretném, hogy megfázz - hangom szinte már durcás hangszínt üt meg. Tudom, hogy jól bírja a hideget, nemigen van más választása, de akkor sem szeretném, hogyha bármi baja lenne, még akkor sem, ha az csak egy megfázás esetleg. Nemrég kaptam vissza az ispotályból, ahonnan szinte már összefoltozva jött ki, és ami soha többet nem történhet meg.
- Soha nem csináltam még ilyet. Nem tudom mire számítsak - fáradtan sóhajtok egyet, akaratlan lassítom le lépteimet, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a lehajtóhoz. Még percek kérdése, mégis olyan érzés, mintha már azon sétálnék. - Várat? - pillantok oldalra mosolyogva, majd halkan fel is kuncogok. - Azért annyira nem nagy - vonom meg vállaimat játékosan. - Nyugi, kényelmesen el fogunk férni a szintemen - kacsintok rá szemtelenül, hogy egy gyors csókot nyomjak homlokára, majd óvatosan irányítsam el jobbra. Az utca rövid, széles, tele van fákkal, hatalmas udvarú lakóházakkal, és természetesen az utolsó a mienk, pontosan az utca végén, hatalmas, fekete, kovácsoltvas kapuval. Ja, mert anyám nem szereti a feltűnést. Még tizenöt perc, és komolyan úgy érzem, hogy a végzetemhez fogunk megérkezni.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 21. 18:52 Ugrás a poszthoz

Belián
East Finland, Varkaus / home / We could travel far see the unknown

Akaratlan tör ki belőlem az őszinte nevetés, ahogy elkezd gondolkodni azon, mikor volt utoljára megfázva. Vállam rázkódik a jókedvtől, hangom tölti meg az utcát, ahogy egyre beljebb haladunk. Abszurd, hogy komolyan eszébe jut ilyeneken merengeni, amikor az én szívem hamarosan kiugrik a helyéről, ahogy minden lépéssel közelebb kerülünk a szüleimhez. Nem is ő lenne, ha nem így tenne, így továbbra is nevetve húzom magamhoz közelebb, hogy hajába csókolhassak. Pár pillanatra felejtem el azt éppen merre tartunk, hogy miért ennyire ismerős az utca, hogy mi fog megtörténni életemben először hamarosan. Mindössze pár pillanat, de elég ahhoz, hogy összeszedjem magam, és az eddigi bizonytalanságot váltsa fel az oly’ jól ismert magabiztosság. Az ismerős hangra kapom oldalra a fejem, amikor meglátom az idős nőt, aki mindig úgy sminkel, mintha éppen az egyik Batman filmben vállalta volna el Joker szerepét. De nagyon jól áll neki. Komolyan. Mosolyogva engedem el Beliánt, majd lépkedek a nő felé, hogy kissé megszeppenve, fél kézzel viszonozzam az ölelést, amit nekem intéz. Kicsit mintha közvetlenebb lenne most valamiért.
- Tulitko kotiin? - kedves kérdés, mintha nem lenne egyértelmű, hogy igen, hazajöttem. Ellépek a nőtől, mielőtt válaszolnék. - Joskus sinun täytyy - avagy, néha muszáj. Szemtelen vigyort villantok, majd hátrafelé lépkedve kerülök vissza Belián mellé, egy laza intéssel hagyom ott a nőt, mert ez már így is sok volt, és mintha mi sem történt volna haladok tovább a ház felé.
- Nekem szinte már a halálom is lepörgött az agyamban, de bevallom, hogy jól esik itthon lenni mindentől függetlenül - hangom ellágyul, ahogy a kissé felhős ég felé fordítom fejemet. Régen voltam itthon, régen láttam a szüleimet, és az utolsó találkozásunk alkalmával sem váltunk el feltétlen szépen egymástól. Őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy lesandítok Beliánra. Rendben, akkor számítsunk a legjobbakra, és legyen ez a mottó, amíg itt vagyunk. Ismét hangosan nevetek fel, mert ha nem is hatszintes, de a háromszintes még belefér, ugye? Annyira talán nem fog kiakadni a dolgok nagyságán, de… mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy megérzem pulóverem feszülését hátamon. Pár lépés után torpanok meg, elengedem ismét Beliánt, majd elé lépve, mutatóujjamat álla alá rakva csókolom meg. Ott az utca közepén sűrítek bele mindent abba a csókba, amit szeretném, ha tudna, de kimondani még nem tudom. Megszakítom az így is igencsak erőteljesre sikerült csókot, óvatosan elmosolyodom, majd háta mögé lépek, hogy fél karral átkarolhassam, szabad kezemmel irányítsam a ház felé fejét.
- Megjöttünk - lehelem fülébe, ahogy vállára támasztom kezemet, majd állát elengedvén ölelem át másik karommal is hátulról. - Feleslegesen érzed magad kicsinek, látod? Annyira nem is nagy - szemtelen mosolyt villantok, hangomból hallatszik ki a játékosság, miközben beszélek, és miközben csak szorosabban húzom magamhoz. Nem szeretném, ha kicsinek érezné magát.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 22. 11:08 Ugrás a poszthoz

Belián
East Finland, Varkaus / home / We could travel far see the unknown

Megrebben szemöldököm a kérésen, de azért gondolom egyértelmű, hogy ezt megjegyeztem magamnak. Szóval Beliánnak bejön, ha az egyik anyanyelvemen kommunikálok, ami lássuk be, annyira nem rossz infó. - Ő csak egy szomszéd - töretlen mosollyal sétálok mellette, ami végül nevetéssé növi ki magát, miközben az eget fürkészem. Bármennyire távolinak is érzem most magam ettől a helytől, mégis valami jóleső érzés bukkan fel bennem, ahogy az ismerős utcára, az abban lévő házakra pillantok. Meglepő fordulat, hogy eddig csak a szomszéd nővel találkoztam és az utca egyébként kissé kihaltnak tűnik.
- És látod mennyire igazad van - bólogatok hevesen, folyamatosan kacarászva, de amikor megérzem a feszülő pulóvert, mosollyá szelídül. Megértem, én éreztem magam eddig így, de sikerült megemberelnem magam, hiszen mégis csak a szüleimről van szó. Anyám hetek óta másról sem beszél, csak a hazajövetelünkről, hogy mennyire várja, hogy megismerhesse, és majd biztos a jelenéseimen is szívesen látják, hogy az éppen akkor utánam epekedők szívét összetörhessem, mert az mennyire jó már. Néha tényleg úgy viselkedik, mint egy kamaszlány, és mázli, de már megtanultam rajta nevetni. Nem terveztem elrángatni Beliánt minden eseményre, ahol fel kell mennem a színpadra, hiszen lehet sok lenne neki. Merlinre, még nekem is sok néha, amikor három nap alatt, három különböző országban kell megfordulnom. És ha csak arra gondolok, hogyha innen visszamegyünk, akkor én már mehetek is tovább nagyjából, akaratlan lesz úrrá rajtam a fáradtság.
De saját magam megnyugtatására, arra, hogyha szavakkal nem is, de tettekkel éreztessem Beliánnal mit érzek és mi van bennem éppen, nem vagyok rest legyűrni mindent és ott, az utca kellős közepén olyan táncra hívni, amit nem szégyellek, és amibe úgy simul bele, hogy bensőm remeg meg, miközben jobb kezem szánkázik óvatosan tincsei közé, mielőtt elválnék tőle, és mögé lépnék. Halovány mosollyal, csillogó kékjeimmel figyelem a házat, ami elterül előttünk, és ahova hamarosan mindenképpen szükségeltetik belépnünk, hiszen nem maradhatunk kint örökre. Egyszerűbb lenne, de nem tehetjük.
- Ahogy gondolod - mormogom a szavakat, miközben nyaka felé fordítom a fejemet, kezemmel húzom el a pulóver nyakát onnan, hogy lágy csókokat lehelhessek rá. Mindössze pár darabot engedek meg magamnak, összeszorított szemekkel hajolok el onnan, engedem el, végül lépek mellé. Ujjaimat fűzöm övéi közé, halovány molyossal ajkaimon indulok el a ház felé. Mindössze pár méter és megérkezünk.
- Beletrafáltál, de felavathatnánk majd a jakuzzit is, csakhogy még jobban örülj annak, hogy eljöhettél - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen mosolyt, majd tekintetem ismét előre szegezem. Még hogy ő örül annak, hogy itt lehet, amikor egy tőle lopott csók elég ahhoz, hogy valóban megnyugodjak és úgy álljak a szüleim elé, ahogy eddig mindig; határozottan.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 26. 21:09 Ugrás a poszthoz

Belián
East Finland, Varkaus / home / We could travel far see the unknown

- Valószínűleg szerelmes apámba, szóval… engedd el - nevetve legyintem le az egészet. Mióta ideköltöztünk, a körülöttünk lévő nők és férfiak meglepő érdeklődést mutattak a szüleim iránt, és amikor haza evett a fene engem is, akkor irántam is. Nem meglepő, hiszen ember legyen a talpán, aki egy véla mellett el tud menni úgy, hogy nem néz rá. Ez akkor a legviccesebb, amikor anyámék kerti bulit tartanak és az összes szomszéd hozzánk csődül, de eldönteni sem tudják éppen kire csorgassák a nyálukat. Borzasztóan vicces látvány, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy pontosan ezért csinálják, hiszen az unalmas hétköznapokba mindig kell egy kis izgalom és nevetés. Ők pedig ezt így szerzik meg. Aljas lenne? Lehetséges, de igazából, ha jobban belegondolunk, nem is tehetnek róla, hogy ilyet váltanak ki emberekből. Mágusok által készített karkötőket pedig csak nem fognak osztogatni mindenkinek a bulik előtt, nemde? Furán venné ki magát.
Normális vajon, hogy ahogy Belián közelségét érzem, nem is amiatt aggódok, hogy ő bevágódik-e, hanem amiatt, hogy a szüleim hogy fognak viselkedni? Soha senkit nem hoztam el bemutatni nekik, esélyük sem volt hozzászokni efféle dolgokhoz, mivel még nem történt meg egyszer sem, mégis… reménykedem abban, hogy felfogják a súlyosságát és komolyságát annak, hogy őt elhoztam ide. Az otthonomba, amit már valóban kezdek magaménak érezni, elhoztam ide, hogy megismerhessék az első férfit az életemben, akiért bármit megtennék. Fontos nekem, és ha azzal nem tudom eléggé bizonyítani senkinek ezt, hogy hazahoztam, akkor semmivel. Senki nem találkozott még a szüleimmel, azokon kívül, akiknek muszáj.
- Főzhetsz nekik - támasztom homlokomat vállára nevetve, miközben kicsit összeszedem magam, hogy aztán újult erővel induljak meg a ház felé. Muszáj volt pár másodperc szünetet tartani, mert bőrének érintése ajkaimon és illata valahogy egy olyan mederbe terelte volna ezt az egészet, ahova nem lett volna egészséges, főleg nem egy ilyen helyzetben. Mármint nem arról van itt szó, hogy ne dugnám meg nagyon szívesen a garázsban, de már így is eléggé megvárattuk őket. Nem kellene többet váratni őket, anyámat ismervén pedig főleg nem.
- Kedvesem, egy egész szint a tied, aminek az ablakain nem lát be senki. Remélem tudod, hogy ez mit jelent rád nézve…, a fürdőnadrág a legkisebb gondod - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen vigyort, de mielőtt válaszolhatna nyitom ki a kaput és kezdem el felhúzni a lépcsősoron. Rugalmas léptekkel haladok felfelé, miközben vállam felett pillantok le rá.
- Ne aggódj, apám kért a Hivataltól fordítót, minden szavadat érteni fogják, ahogy te is az övéiket - szorítok rá ujjaira bátorítóan, majd megtorpanok az ajtó előtt. - Készen állsz? - szinte választ sem várva nyitok be a házba, hogy azonnal megcsapjon az ismerős illat, az ismerős érzés maga. Elmosolyodva húzom kicsit beljebb Beliánt, majd csukom be az ajtót. Elengedem kezét, derekánál fogva húzom magamhoz, amikor meglátom felénk közeledő szüleimet hatalmas mosollyal arcukon, majd lassan hajolok le, hogy fülébe suttoghassak. - Minden rendben lesz.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. szeptember 28. 15:41 Ugrás a poszthoz

Damien Sebastian Felagund - 2020.09.28. 15:20
profi én se vagyok, de ha tudok segíteni, szóljatok Cheesy

@Ákos - irigyellek, nálam vagy előbb PB és utána karakter, vagy több hetes szenvedés megtalálni AZ arcot Cheesy és most már én is azt mondhatom, hogy love at first sight


Feel u dude... arc nélkül nincs karakter. :c
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. november 18. 17:05 Ugrás a poszthoz

Belián
i want you

Mindig idegesebb vagyok, ahogy közeledik az év vége, azonban ez az idegesség immár olyan magasságokba csap, amivel nem tudok mit kezdeni. Ingerültebb vagyok sokkal, monoton járok egyik óráról a másikra, ha nem muszáj, akkor nem beszélek senkivel semmiről, csak rögvest a szobámba megyek és leülök tanulni. Ezen a frusztráción még a meghitt beszélgetéseink sem segítenek Boróval, pedig a mai napig előfordul, hogy egyszer csak feltűnik a szobámban és végig beszélgetjük az éjszakát. Abban a pár órában tényleg nincs semmi problémám, elfelejthetem azt, mégis mekkora kötelezettségek nyomják a vállamat és lehetek durcás kisgyerek, akit vigasztalni kell. Boró pedig megteszi. Mégsem elég. Arra van szükségem, aki tényleg mindent el tud űzni a fejemből egy mosolyával, még csak megszólalnia sem kell, elég ha rám emeli kék tekintetét. Szükségem van rá, most sokkal jobban, mint eddig bármikor. Nem elég, hogy látom, nem elég, hogy mellettem alszik el, nem elég, hogy csókol és velem van akkor, amikor időnk engedni. Most kell. Nagyon sürgősen.
Öles léptekkel hagyom el a termet, majd indulok el a folyosón, hogy visszatérhessek a szobámba, és tanulást imitálva várhassam meg, amíg végre megjelenik nálam és elfeledtet velem mindent. Kékjeim zizzennek egy hangosabb társaságra, fejemet fordítom vissza előre, így éppen elkapom, ahogy befordul a sarkon. Hirtelen torpanok meg, ennek okán csapódik neki valaki hátamnak, majd bajsza alatt morogva halad tovább, de észre sem veszem, meg sem hallom, csak azt látom, ahogy mosolyogva beszélget és közelít felém. Félre kapom fejemet, majd ahogy mellém ér fogom meg csuklóját komoly arccal és rántom be az első ajtón, ami éppen mellettem van. Könyveim és jegyzeteim csattannak a gusztustalanul mocskos földön, azzal a lendülettel fordulok felé és kényszerítem arra, hogy háta az ajtónak koccanjon. Gondolkodás nélkül húzom félre pólóját nyakától és kezdem el csókolgatni a puha bőrt, míg másik kezem simul derekára.
- Szükségem van rád. Most - fejemet felemelve búgom szavaimat fülébe. Fülcimpájára ráharapok, óvatosan húzom magam felé azt, majd engedem el és térek vissza nyakának csókolgatásához. Másik kezem ujjai csúsznak be pólója alá, óvatosan állok neki cirógatni a bőrt, miközben nem hagyom abba csókolgatását, itt-ott rá is harapok bőrére.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. december 7. 16:15 Ugrás a poszthoz



Figyelmen kívül hagyom, hogy hiányoztam neki. Nem érdekel, most nem, amikor csak annyira van szükségem, hogy a nevemet nyögdécselje a poros, nehéz és dohos levegőbe, mert én úgy döntöttem. Nincs beleszólása, nem mintha amúgy adnék neki bármibe is, de most valahogy még a lehetőséget sem akarom megadni neki, hogy legalább megpróbálja. Feje mellett támasztom meg alkaromat, másik kezem járkál fel s alá a meleg bőrön, ahogy nyakszirtjébe harapva morranok fel. Feljebb tolom az anyagot, mert minél előbb hozzáférhetek bőréhez, minél előbb teljesen meztelenül áll előttem, annál hamarabb lehetek elégedett, és most arra van szükségem. Hisztis vagyok, elégedetlen, komolyan nincs másra szükségem, minthogy akaratomnak megfelelően mozdítsa félre a fejét, hogy jobban hozzáférhessek a nyakához.
Arcomra simított kezének engedelmeskedve emelem fel fejemet. Kékjeim villannak, ahogy közelebb hajol, minden mostani érzelmemet abba a csókba sűrítem, amire invitál. Az ajtóra támasztott kezem szorul ökölbe, másik kezemmel szorítok rá derekára, ahogy hevesen és vággyal telve csókolom ajkait, teljesen az ajtónak préselve a most olyan törékenynek tűnő testet. Jobb térdemet támasztom két lába közé, miközben ő elválik tőlem. Értetlen pillantásomat emelem rá, nyelvem hegyével nyalom végig alsó ajkamat, hogy végül látványosan húzzam fel felső ajkamat, amivel egyértelműsítem mégis mennyire nem tetszik, ami most történik. Lehunyom szemeimet, ahogy szívem akar kiugrani a helyéről, csak immár a kezdeti hevességgel vegyített vágy helyett a düh miatt. Komolyan ennyire sokat kértem? Ennyire teljesíthetetlen a kérés, hogy csendben tegyen eleget annak, aminek én akarom, és utána menjünk mindketten amerre kell? Szőke tincseim közé fúrom ujjaimat, miközben halkan nevetek fel, amiből fokozatosan lesz hangosabb és hangosabb, és éppenséggel nem az őszinte fajtából.
- Igen - villan hideg tekintetem rá, már mosolytalan arccal lépek el tőle. - Az, hogy megkérdezted történt-e valami. Miért kell ezt…? Miért nem tudsz csak csendben beleülni a helyzetbe? - hangom érzelemmentesen csattan a falakon, a szűk helyiség egyáltalán nem segít azon, hogy jobban érezzem magam, hogy igyekezzem visszanyelni azt, ami kitörni készül belőlem, hiszen csak mi vagyunk itt. Nincs ami megzavarna, nincs ami kizökkentene, mert csak ő van. Csak ő áll előttem, és félek, hogy kevés ahhoz, hogy visszatartson. Tényleg elhittem, hogy most az egyszer kérdések nélkül megúszhatom az egészet, csak egyszerűen belesimul az érintésembe, beledől a csókjaimba, megkönnyíti az egészet, hogy egy óra múlva sokkalta boldogabban léphessek ki innen a tudattal, hogy este újra láthatom, és ott folytathatom, ahol abbahagytam. Túl sokat kértem, ebben már biztos vagyok. De ha nem tőle kérek ennyit, akkor mégis kitől tehetném?
Túl sok opcióm lenne.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2020. december 16. 18:54 Ugrás a poszthoz


Mindössze beleülni a pillanatba. Ennyit kértem szótlanul tőle, nem többet. Hogy a bennem tomboló stresszt felesleges szavak és mondatok nélkül űzze ki, hogy este, amikor a folyosóról beszűrődő zajok is megszűnnek létezni, elmondjam neki. Akkor és ott mindent elmondtam volna neki, mert szükségem van arra, hogy meghallgasson, hogy ott legyen nekem, ehelyett őszintétlen nevetésem tölti meg a kicsiny helyiséget, hideg kékjeim vágják át a köztünk lévő távolságot, miközben ellépek tőle. Hangom sem sokkalta kedvesebb, szinte már az ajtó reccsen belé, ahogy arrafelé mondom ki szavaimat.
A meghittségből lett pillanatok alatt jeges érzet köztünk, és tudom, agyam hátsó részében tudom, hogy nem az ő hibája, mégis sokkal egyszerűbb kivetíteni rá az egészet, mintsem belássam: én vagyok az, aki az egészet generálta. Mi kellene most? Ahogy érzelemmentes tekintetem méri végig az ajtónál állót, ahogy feje koccan az ajtólapnak, automatikusan mozdulnék, hogy odategyem kezemet - ne okozzon magának fájdalmat. Semmilyen mértékűt, csak egyszerűen ne tegye. Felső ajkamat húzom fel akaratlan arra, hogy mozdul, ellép az ajtótól, de nem veszem le róla tekintetem. Képtelen vagyok rá. A magyarázat hónapok óta fogalmazódik meg bennem, míg ebben a pillanatban csattan agyamban a tudat: azt akarom, hogy tudja, minden én vagyok. Hogy a kellemes együtt töltött órák és napok egyik pillanatról a másikra tűnhetnek el, mert az, aki vitát generál, aki bántja a másikat, aki örömét leli abban, hogy másoknak fáj, az is én vagyok. Miért most kell megtudnia? Miért kellett ennyi időnek eltelnie ahhoz, hogy ezt az arcába vágjam? A válasz egyszerű. Mert így belém szeretett, fenntartások és kérdések nélkül. Bármit megtehetek vele, bármit megtesz, amit kérek tőle, minden porcikája értem remeg, ahogy ránézek. Ha megmutatom neki azt, aki a tökéletes arc mögött vagyok, ez soha nem történt volna meg, de így elmondhatom, hogy az enyém.
Rezzenéstelen arccal nézem, ahogy elém lép, ujjaira rá sem hederítek a vállán, a csókot ugyanúgy fogadom, mint érintését. Semlegesen. Nem viszonzom a puha csókot, de nem is lépek el. Valahogy a szirt szélén egyensúlyozom és igyekszem megtalálni a tökéletes pontot, amikor egy fél lépés választ el a biztos haláltól, de mégis biztonságban lehetek még. Ujjai mozdulására sem reagálok, hagyom, hogy összekulcsolja az enyémekkel, miközben az előző csókot ízlelgetem még látatlanban.
Lehunyom szemeimet, mélyebb levegőt veszek. Továbbra is a szirt szélén egyensúlyozva próbálom megtalálni a tökéletes pontot arra, hogy életben maradhassak, mégis meglegyen a félsz. Miért? Miért van erre szükségem? Miért akarom, hogy azt higgye elveszít? Miért akarom, hogy lelökjön a szirt széléről, amikor tökéletes minden? Talán… túl tökéletes is lenne?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. január 23. 18:43 Ugrás a poszthoz


Zavarosak a gondolataim. Nem tudom mit kellene mondanom, mit kellene tennem, hogy megértse azt, amit mutatni akarok neki, ha már szavaim cserbenhagytak. Zavart vagyok. Egyszerre akarom azt, hogy szenvedjen, amiért engem akar, az érintésemet, hogy térden állva könyörögjön egy mosolyomért, míg szeretném megóvni minden szenvedéstől, ami érheti az életben. Félek, hogy a szirt rossz oldalára fogok dőlni, de még jobban félek attól, hogy onnan már nem tudok feljönni, miután a hullámok összecsaptak a fejem fölött. De ha nem ő, akkor ki lenne képes megmenteni? Szükségem van rá, ahogy őneki rám, mégis azt akarom, hogy szíve szoruljon össze a gondolatára annak, hogy esetleg elveszít, miközben szeretném, ha hozzám futna menedékért. Ha én lehetnék az, aki minden fájdalmát és kételyét képes elűzni. De ha miattam szenved, hogy lehetnék ez a személy?
Össze vagyok zavarodva.
Puha csókjára remeg meg aprón és röviden térdem. Akaratlan veszek egy mélyebb levegőt, ahogy fejét hajtja vállamra. Illata leng körbe, orromat és tüdőmet töltöm meg vele, hogy szívem hagyjon ki egy ütemet, majd álljon neki egyenletesebb ritmusban verni, mint ahogy eddig tette. Mire vágyom? Mire van szükségem? A mozdulatra pillantok le, kékjeim követik végig kezünk mozgását, elnyílt ajkaimra érkezik a csók, amit ismételten képtelen vagyok viszonozni. Ellépnék tőle, hogy legyen köztünk távolság, miközben szorosan magamhoz ölelve zúdítanám rá minden gondomat, kételyemet és bajomat. Ugyanúgy elnyílt ajkakkal hagyom, hogy visszahajtsa fejét rám, tekintetem a velem szemben elhelyezkedő ajtóra vándorol, mintha tőle várnám a választ, vagy már magát a kérdést, amire válaszolnom kellene, hogy megvilágosodhassak. Szavaira emelem fel fejemet a plafon felé, ujjaim ránganak meg ujjai között, ahogy végül a szirt rossz oldalára zuhanok.
Fejemet döntöm előre, aprót ellépve tőle hajtom fejemet vállára, hogy szaggatottan véve a levegőt hunyjam be szemeimet. Ránehezedek, amennyire testhelyzetünk engedi azt. Percek, talán órák telnek el így, mire halkan ugyan, de képes vagyok megszólalni. - Elfáradtam - rekedtes hangom tölti meg a mocskos helyiséget, halkan ugyan, de jól hallhatóan. Nem mozdulok el tőle, választ sem várok, csak kérlek ne mondjon rá semmit. Fogadja el, és maradjon így, hogy mindent rázúdíthassak akaratom ellenére, ami vállamat nyomja.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 15:03 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Kezeim zsebeim mélyére süllyesztve, szőke tincseim hullanak előre, ahogy fejemet is előre biccentve tartom. Visszajöttem. Nem akartam. Addig akartam húzni, ameddig nem szégyellem, pedig hetekkel - hónapokkal? - ezelőtt elmentem már. Az út közepén megállva pillogok felfelé a beborult égre, remekül visszaadja a hangulatomat a mai időjárás. Hány napot is ültem afölött, hogy visszajöjjek? Nehéz volt megmozdulni, visszajönni ide, ahol az egész megtörtént, találkozni... velük. De itt vagyok, nincs visszaút.
Szusszanva indulok tovább, pár lépés után, kettesével véve a lépcsőfokokat termek az ajtó előtt. Lazán ökölbe szorított kezem remeg meg az ajtó előtt pár centire. Lehunyom szemeimet, mély levegő, majd megemberelve magam koppintok határozottan az ajtón.
Csak legyél itt, kérlek, ha már a kastélyban nem voltál. Kérlek...
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 15:52 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Akaratlan nevetek fel halkan, ahogy az ajtó csapódik a falnak, majd vágódik nekem teste. Automatikusan ölelem magamhoz, a legnagyobb természetességgel viszonzom a csókot, amit kapok tőle, hiába tudom, hogy nem érdemlem meg. Gyomrom rándul görcsbe, miközben kicsit közelebb vonom magamhoz, ahogy elmélyítem a csókot, szemeimet összeszorítom tizedmásodpercre, majd elengedem. Halvány mosollyal ajkaimon pillantok le rá.
- Megjöttem - rekedtesen csendül fel hangom mélysége, mint aki hetek óta nem beszélt senkivel. Fél karral vonom magamhoz közelebb lezseren, homlokon csókolom, amit kicsit elnyújtok, mielőtt ellépnék tőle és szinte már bocsánatkérően sandítanék le rá. - Belián... - ennyi. Nem tudom folytatni. Ujjaim szánkáznak tincseim közé, ahogy ismét elmosolyodok. - Menjünk be - jelentem ki végül, ahogy terelgetni kezdem befelé.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 16:45 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Elmosolyodom szavaira, de azokat viszonozni nem tudom. Természetes, hogy ő is hiányzott nekem, de ezt kimondani, ilyen gondolatokkal a fejemben, életem legnagyobb képmutatása lenne megtenni, így csak mosolyogva követem a házba, hogy azonnal a nappali felé induljak.
Megtorpanok, ahogy megérzem kezét a sajátomon, visszafordulok felé. Örül. Édes Belián, meddig fogsz örülni? Szusszanva ölelem magamhoz félkézzel, röviden viszonzom csókjait, de ismét ellépek tőle.
- Belián... - behajlított mutatóujjammal simítok végig arcán, ahogy szeretetteljes pillantással nézek le rá. - Beszélnünk kellene valamiről - akkor kezdjük, mert innen visszaút.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 17:26 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Komoly arccal és tekintettel fürkészem az előttem állót, ahogy szinte kisfiúsan mosolyodik el, mintha rosszat csinált volna. Megdobban a szívem a látványra, pontosan olyan, mint amikor először találkoztunk. Ártatlan és... feláldozható. Sóhajtok egyet, kékjeim kapják el övéit, halvány mosoly villan fel arcomon pár másodpercre, hogy utána azonnal elkomolyodjak ismét. Elveszem arcáról ujjamat, aprót lépek hátra tőle. Feláldozható. Éppen magam miatt áldozom fel, ahogy akkor is magam miatt láncoltam magamhoz.
- Rólunk - határozottan csapódik vissza ez az egyetlen egy szó a falakról. Tétován lépek el mellette, hogy a nappaliba menjek, talán ezt nem az előtérben kellene megbeszélnünk.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 18:21 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Amikor elhatároztam magam, olyan elemi erővel csapódott le rám, hogy tudtam, valóban ezt kell tennem. Nincs értelme húzni és halasztani, mert nekem ez lesz a legjobb. Ahogy innen, úgy otthonról is hirtelen távoztam, mert tartottam attól, hogy az embertelenségem nem tart ki. Márpedig máshogy nincs esélyem meglépni ezt.
- Gondolkodtam - jelentem ki felé sem pillantva, háttal állok továbbra is az ajtónak, amin nemrég léptem be. Érzem a közelségét, szemem sarkából látom, ahogy mozdul. Akaratlan szakad fel belőlem egy sóhaj. - Nem ez miatt mentem el, de sokat segített benne - fordulok felé végül teljesen, hogy elkaphassam tekintetét. - Nem fogom benyomni az én hibám és nem a tied snassz szöveget, mert felesleges vélem, plusz ennél nagyobb az egóm - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy hátrébb lépek tőle, és érzem, hogy ebben a pillanatban villan meg a régen oly jól ismert hidegség kékjeimben. - Végeztünk, Belián.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 18:53 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Rezzenéstelen arccal követem végig, ahogy megkapaszkodik a pultban. Az első érintéseink, az első csókunk jut eszembe. Úgy simult az ölelésembe, mintha az lehetne élete utolsó tette. Szeretnék odalépni és megtenni neki ismét. A karjaimba zárni, hogy érezze, mellette vagyok, de lábam hiába moccan előre, kezem is megindul, ahogy nyúlnék felé, mégsem teszem. Zsebem mélyére süllyesztem kezemet. Halvány mosoly villan fel ajkaim szegletében, ahogy sóhajtva emelem fejemet a plafon felé.
- Hogy miért? - sandítok le rá kissé elnyílt ajkakkal, majd vissza a plafonra. - Mert nekem így lesz jó. Úgy érzem semerre nem haladok. Megrekedtem, Belián, amit nem tudok elviselni, és ehhez az kell, hogy drasztikus változásokat iktassak be az életembe - biccentem előre fejemet végül, hogy arcát fürkészve várjam reakcióját, ami a döbbenettel keveredett fájdalomnál nagyobb lehet. Dühöt szeretnék látni? Talán.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 19:18 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Aprót bólintok, ahogy megismétli. Szeretném azt mondani neki, hogy ez valami elbaszott vicc, de tudjuk, hogy nem az. Szembeköpném magam azzal, ha visszakoznék, azonban a büszkeségem már nem hagyja, hogy itt és most mondjam azt neki, felejtsük el. Milyen ember lennék? Ellentmondani saját magamnak azért, hogy neki könnyebb lenni? Soha nem voltam ilyen.
Mégis gyomrom remeg bele - várt, hiányoztam, szeret. Pontosan arcomba érkezett ökölcsapásokhoz tudnám hasonlítani ezeket a szavakat jelenleg. A féloldalas mosolyomból lesz teljes, ahogy szinte már elnézően pillantok rá.
- Nem tudom - vonom meg vállaimat. - Nem nekem kell tudnom - minden nehezemre esik, a szavak mégis könnyedén hagyják el ajkaimat, pedig ahogy meglátom csillogóbb tekintetét, csak vágyom magamhoz ölelni. Soha többet nem akarom sírni látni. Soha többet. Akkor és ott, megígértem neki, és most megint én vagyok az, aki kiváltja.
- Mennyit sírtál miattam? - tudnom kell.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 19:37 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

- El fogod tudni bírni - lágyan csengő hangom még engem is meglep, szavaim komolysága csak még inkább, ahogy mosolyom teljesen eltűnik arcomról a kérdésének élével együtt. - Elmondtam - dörren hangom teljesen más tónusban, mint eddig bármikor. A dühöt löki félre a sértettség. Olyan kérdésre várja tőlem a választ, amire már megadtam, a többi pedig...
- Semmit. Semmit nem tudnál tenni. Döntöttem, és ezen semmi nem változtat - önzőségem hág a tetőfokára, ahogy eszembe sem jut meghallgatni az ő álláspontját. Javítani szeretne rajta? Mégis mit? Tökéletesen működtünk, amíg a felismerés mócsingja nem akaszkodott rám. Egészen addig.
- Helyes - biccentek aprót. - Add ki magadból - kezeimet csúsztatom tarkómra, ujjaimat kulcsolom össze ott, fejemet ismét a plafon felé fordítom, mintha ott lennének a válaszok.
- Tégy meg nekem egy utolsó szívességet - fordítom fejemet felé, miközben lassan lépkedek hozzá közelebb, hogy hirtelen mozdulattal rántsam magamhoz, és csak öleljem. - Ne hagyd el magad jobban annál, mint amennyire szükséges. Gyűlölj és utálj, de ne tedd ezt magaddal - szinte már suttogom szavaimat, mégis biztos vagyok abban, hogy érti. Eltávolodva tőle nyomok csókot homlokára, amit nem húzhatok a végtelenségig, pedig...
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2021. február 8. 19:42
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 8. 20:25 Ugrás a poszthoz

Belián
megjöttem / i'm so sorry

Ordítani és kiabálni akarom, hogy sajnálom, amiért így alakult, amiért ennyi idő után is képes vagyok magamat választani. mindazok után, amiken keresztül mentünk, tényleg képes vagyok. Tudom, hogy ettől nem vagyok rossz ember, mégis úgy érzem, mintha valami olyat hagynék magam mögött, amit soha nem kaphatok meg mástól. Talán így van, viszont ebben a felállásban megérdemlem, és viselem a döntésem következményeit. Ha kell, olyan támogató személy nélkül viszem végig a céljaim, mint Belián volt. Nem ezen fog múlni.
- Elég voltál, szer- - kikerekedett szemekkel harapom el a mondatot, meglepettségemben nyílnak el ajkaim egymástól, mielőtt megregulázva magamat folytatnám. - Ne tedd. Életem legszebb napjait töltöttem melletted - hüvelykujjammal törlöm le azt az egyetlen könnycseppet arcáról, amit nem akartam látni. Mellette akarok maradni, miközben tudom, hogy nem tehetem meg. Ha nem most, akkor én mikor fogok szétesni?
- Nem másik szerelemre van szükségem - hagyom, hogy ellépjen tőlem. Arcomon lesz fájdalmas és szomorkás mosoly, tétován ugyan, de utolsót simítok arcán, majd lépek el tőle teljesen, hogy kikerüljek illatának felhőjéből. Nagyot sóhajtok, de képtelen vagyok megmozdulni. Pár másodpercig csak figyelem, mielőtt ellépnék, és öles léptekkel indulnék el az ajtó felé, ami előtt megtorpanok. Kezem nyúl nyakamhoz.
- Belián! - fordulok vissza, elkapom tekintetét azonnal, hogy egy laza mozdulattal dobjam felé sálamat, amit reményeim szerint elkap. Szélesen vigyorogva kacsintok rá. - Égesd el! Segíteni fog, és... - villantok meg egy szelídebb mosolyt. - Én is szeretlek - végszóként lépek ki az ajtón, vágom be magam után azt, hogy kissé meginogjak a teraszon. Szemeimre szorítom ujjaimat, az ég felé pislogva fogom vissza minden érzelmemet, ami feltörni szeretne belőlem. Kezeimet zsebre vágva indulok vissza a kastélyba.
Én mikor fogok szétesni?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 22. 14:59 Ugrás a poszthoz

Reiner Kende
tell me everything / i’ll help u / from here / outfit

Különösen kellemetlen érzés, amikor nem is a családod miatt érzed magad szarul - az elvárásaik ellenére sem -, hanem mindenki más miatt. Szeretek hazajárni, nem véletlen Finnország volt az úticél, miután szó nélkül hagytam mindenkit magam mögött, akik fontosak nekem. Ha kaptam is a burkolt célzásokat a jövőmre nézve, anyám mégis kedves mosollyal ajkain mesélte el, hogy ő is sokszor érezte így magát, amikor annyi idős volt mint én, és tudja milyen érzés. Mindezek után hazudjam azt, hogy mekkora nyomás nehezedik a vállamra, ha hazatérek? Lényegében igaz, csak nem a közvetlen közelemből kapom. Mint most. Vállamat érintő nyomásra szeppenek meg, oldalra fordítom fejemet, és a srác kedves mosolyát meglátva nevetek fel halkan, mégis érezhetően hitetlenül. Tincseim közé fúrom ujjaimat, amíg igyekszem úrrá lenni a nevetésen, ahogy követem a másikat. - Micsoda bölcseletek, Reiner - vigyorodom el szélesen. - De igazad van - bólintok egy aprót, ahogy egy nagyobb lépéssel kerülök mellé ismét a kanyar után.
Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, ahogy fejemet kicsit előre hajtva sandítok rá oldalra. Versenyen? Amíg szünetet hagy magának, hogy összeszedje a gondolatait, én gyorsan mérem végig tetőtől talpig a fiút, aki korához képest igencsak… széles. Nem jut más szó eszembe, végül magam elé nézve ismét, elkapom Kende felkarját, hogy óvatosan a folyosóra vezessem, amin szánt szándékomban áll tovább haladni, nehogy véletlen elváljanak útjaink. Közben hegyezem fülem minden szavára, de nem vágok közbe, megvárom, amíg befejezi. Halkan nevetek, mégis ki gondolta volna, hogy nem a sötét miatt? Pedig én tényleg kezdtem azt hinni, majd kékjeim kissé kikerekednek, ahogy kiejti a kaja nevét, és még ő is meglepődik. Ennyi év távlatából mégis hogy emlékszik ilyenre az ember? - Különös, hogy te mennyire tudod ezt értékelni, ahogy fel-felvillannak az emlékek, míg én, aki ott élek, ezeket észre sem veszi már, nem? - mosolyodom el, mielőtt folytatnám. - Tudom, a fekete cucc - ingatom fejemet kicsit töretlen mosollyal. - Szeretem az ízét - akaratlan nyammogok kicsit, mielőtt szusszanva fordítanám fejemet Kende felé.
- Kitalálom mit sportolsz, mert nem akarom szarrá unni magam, amíg végzünk, így legalább telik az idő, és a portrét sem kell nézned - mégis megállok a folyosó közepén, kezeim zsebeim mélyére süllyesztve fordulok teljesen Kende felé, ahogy ismét végig mérem, lassan, féloldalas mosollyal ajkaimon cselekszem meg, kissé megrebbenő jobb szemöldökkel állok irányba, hogy tovább induljak. Halkan hümmentek egyet. - Széles vállak és hát, erősebb fogás az átlagnál… - összegzem inkább magamnak mintsem neki, az eddig tapasztaltakat, azonban szándékosan nem folytatom hangosan, csak magam elé meredve játszom tökéletesen azt, aki elmerül a gondolataiban, hogy tényleg kitalálja.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 27. 00:37 Ugrás a poszthoz

Reiner Kende
tell me everything / i’ll help u / from here / outfit

Vigyorog a srác, mint a vadalma, én meg alig várom, hogy gátlástalanul szívhassam a vérét, amint lehetőségem van rá, hogy az unalom hatására ne fejeljem meg a legközelebbi falat. Egyetlen előnye van ennek a járőrözésnek most: nem gondolkodom feleslegesen, mert Reiner leköti azokat. Bár felfoghatatlan miért mesél nekem valami évekkel ezelőtti kirándulásról, aminek részletei a sztorizgatás közben ugranak be neki, de ahogy nagyon sok mindennel, úgy ezt is igyekszem a legjobban felfogni - amíg ő teszi, nekem nem kell. Fejemet a plafon felé fordítva sétálok tovább, ahogy elhangzik a kérdés.
- Aham. Most a lelkiismeretem sétál melletted - vonom meg vállaimat, miközben pár pillanat erejéig hunyom le szemeimet, hogy utána félárbocra eresztett szemhéjaim mögül fürkésszem a másikat oldalvást sandítva rá, kissé elnyílt ajkakkal, mert a vigyorom csak szélesedik, ahogy haladunk előre. Fejemet csóválva biccentem előre fejemet végül. - Ismét igazad van, pontosítanék. Éltem. Ott éltem - az a különös, hogy nem kérdezett még rá a nevemre, ami egyáltalán nem finn hangzású. Ügyes fiú. - Egyébként meg leállhatnál, ritkán van olyan, hogy ne legyen igazam kétszer ilyen rövid időn belül. Ritkán van olyan, hogy ne legyen egyáltalán igazam - a fáradtság éles karmai most vájnak mélyebben belém? Lehetséges. Érthető lenne - és egyáltalán nem meglepő -, hogy ennyire nem tudok koncentrálni semmire, így félrebeszélek. Jobb kezemmel dörzsölöm meg óvatosan arcomat, ahogy megérzem a fekete cucc ízét a számban, majd hangosan nevetek fel Kende próbálkozásán a vezetéknevemmel. Szarkasztikusan tapsolok pár lassabbat, ahogy sikerül kimondania, kezeimet vágom utána vissza zsebeimbe rögtön, hogy szemtelen vigyorral ajkaimon nézzem végig Mr. Fű alatt produkcióját. - Hoztam, és felőlem viheted is - vonom meg vállaimat előre pillantva.
Izgalmas? Izgalmas. Nos, kinek mi, de ne én legyek az, aki elmondja neki, hogy sokkalta izgalmasabbakat is lenne ötletem csinálni, mint kitalálni, hogy mit sportol. Annyi előnye van ennek, hogy legalább anélkül mérhetem végig kétszer, tetőtől talpig, hogy az kellemetlen legyen, mert ajkain pihenő mosolya éppen az ellentétéről árulkodik. Summázom a látottakat, majd elfordítom fejemet és tovább indulok. - Nem akarok újat mondani és nem is hiszem, hogy tudnék - mosolyodom el féloldalasan, ahogy rásandítok. - Úszol - közlöm az információt, mintha olyan természetes lenne, hogy tudom.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 27. 18:07 Ugrás a poszthoz

Reiner Kende
tell me everything / i’ll help u / from here / outfit

Majdnem annyira érthetetlen az, hogy Reiner sztorizik, mint az, hogy én pedig mosolyogva hallgatom. Lehet teljesen eltörtem az elmúlt napok súlya alatt és ez a végeredménye? Türelemmel és figyelemmel hallgatom valami srác történeteit, mintha csak muszáj lenne, bár… lássuk be. Most valóban nemigen lenne más választásom, ha már remek ötletnek tartották, hogy mellém osszák be. Értem a célzást, Volkov, komolyan, mindössze annyi a baj, hogy visszafelé sült el a dolog. Megmerjem kockáztatni, hogy élvezem? Oldalvást pillantok a srácra, aki továbbra is mosolyog, végül beközli, hogy sose áll le, ami akaratlan vált ki belőlem halk nevetést. Megkockáztatom.
Aprót bólintok, hiszen micsoda bizniszeket ütünk nyélbe járőrözés közben, az ember nem hiszi el, de tényleg. Fejemet ingatom kicsit a gondolatra, nem is lenne rossz ötlet árulni. Megszeppenve kapom fejemet Kende irányába, őszintén nevetve túrok fehér tincseimbe, mert akkor a még nem is létező üzletem is befuccsolt. - Baszdmeg - a nevetés közepette tudok ennyit kicsikarni magamból. Megérné a börtön, hogy fekete cuccot adjak kölyköknek, akik ennyire örülnek neki? Hamarosan elgondolkodom rajta, amint több időm lesz rá.
Nevetésem csillapodik, féloldalas mosolyom mégis ajkaimon marad, ahogy a kérdés elér hozzám. Nevemnek csengése szájából, mintha valakinek éppen bókolna, valószínűleg ezért ékesíti arcomat még mindig a féloldalas mosoly, amit olyan ritkán villantok meg. Most mégis itt van. Hümmögök párat, lehunyom szemeim, miközben a lehetőségeimet latolgatom. - Ja, sőt még bedobom, hogy ráadásul gyorsban teszed - vigyorodom el szélesen. Pár apróbb lépés után állok meg, miközben Reiner támasztja hátát a falnak. Kékjeim azonnal az ablakon túl meghúzódó sötétségre vándorolnak, így éppen lemaradok arról, hogy a másik végig mér. Szavaira pillantok rá, ajkaim nyílnak el egymástól, hogy szélesebben mosolyodjak el. Hagyom elveszni a szürkéskék tekintetet kékjeimben, miközben lassan fordulok a másik felé. - Hallgatlak, de… - emelem fel mutatóujjamat. - Ha nem találod ki, válaszolsz egy kérdésemre. Őszintén.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. február 27. 21:41 Ugrás a poszthoz

Reiner Kende
tell me everything / i’ll help u / from here / outfit

Olyan könnyedén hagyom figyelmen kívül a minket csitítgató festményeket, amikor végre képes vagyok meghallani egyáltalán, hogy morognak is mellé az orruk alatt, hogy öröm nézni. Nevetésen utóhatásai töltik meg a folyosót, lassan akar csillapodni a vágy, hogy újra és újra feltörjön belőlem, mégis moderálom magam. Laza ökölbe szorított kezemet emelem ajkaim elé, vigyorogva köhintek párat, de sokkal nehezebb összeszednem magam, mint az először gondoltam volna. Hogy ennek az oka mindössze valóban maga a felismerés, hogy cukros bácsi lennék, vagy más, soha nem tudom meg, mert nincs időm gondolkodni. Ahogy mi előre, úgy a beszélgetés is halad, és minden tudásomat összeszedve dobom be Kendének az első sportot, ami eszembe jut. Amint elismeri, hogy eltaláltam, nyelvemmel csettintek egyet, magabiztos mosolyom csak még magabiztosabbá válik. Nem volt nehéz kitalálni, a poént sem akarnám lelőni még, de folytatja, így értelmét veszti az, hogy én is mit akarok.
- A bajnok testeden kívül tudod mid van még hoodie boy? - arcom vált komollyá, tekintetemet fúrom a másik pillantásába, hogy mély baritonom lágyan lenghessen minket körbe, ahogy a kérdés elhangzik. - Egy rellonos haverod, aki a versenyeredményeiddel vagánykodik fennhangon a klubhelyiségben - vigyorodom el szemtelenül, miközben előrébb is hajolok. Hölgyeim és uraim! A turpisság kiderült! Esélyem sem lett volna kitalálni, hogy mégis mit sportol, de a különleges ikrek egyike igencsak megkönnyítette. Eleinte nem tudtam társítani semmit a névhez, de ahogy a srác bemutatkozott, apránként ugyan, minél jobban rágtam magamban a nevet, de minden a helyére került. Mert hallottam már.
Felegyenesedve hagyom meg Kendének, hogy eméssze a hallottakat, míg én az ablak felé fordulok. A kinti sötétség jóleső borzongást vált ki belőlem, tizedmásodpercekre hunyom le szemeimet, talán egy hosszabb pislogásnak hathat külső szemmel. Végül mindennek vége szakad, ahogy visszafordulok felé és a játék folytatódik. Akaratlan ráng meg szám széle a határozott válaszra. Simán. Rendben, legyen így, de a halk kuncogást akkor is visszatartom. Derekamat döntöm az ablakpárkánynak, kezeimet fonom magam előtt keresztbe, a folyosó azon részére pillantok, amelyről jöttünk. - Soha nem mondtam, hogy nem vagyok az - vezetem vissza rá kékjeimet, türelmesen megvárva azt, amíg kifejti, mégis milyen sportot űzhetek a hétköznapjaimban. Fejemet biccentem előre, lehunyom szemeimet, amikor beáll a csend, és várok a csodára, ami meg is érkezik. Fél szememet kinyitva sandítok fel Kendére, határozottan bólogatok párat a tippekre. Hosszú másodpercek múlva szusszanok egyet ismét szemtelen vigyorral ajkaimon. - A karate még oké lenne, de tenisz? Jó, hogy nem a golfot mondtad - nyammogok kicsit a plafon felé pillogva, mielőtt folytatnám. - Nem sportolok - esnek vissza rá kékjeim, magabiztos mosolyom csak szélesedik, ahogy Kendét fürkészem. Nagyon kedvelem ezt az estét.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mihail Vladiszlav Sztravinszkij összes hozzászólása (194 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] Fel