37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mihail Vladiszlav Sztravinszkij összes hozzászólása (194 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Le
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2019. december 31. 18:56 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
I saw you / I think you’re still mine

Miközben Dana kiad magából mindent, ami benne van, meg kell valljam, hogy bár kívülről úgy nézhetek ki, mint aki egyszerűen csak figyel, de belül pörög ám az agyam ezerrel. Nekem ez így megfelel. Szóltam neki, elmondtam neki, hogy más vagyok, mint a többi srác, nehezebb eset. Úgy tűnt elfogadta. És igen, pontosan itt kezdődik a bibi. Mert elfogadta, de nem értette meg. Amikor hajkurásztam neki a magamét, nem véletlen tettem, igyekeztem úgy előadni, hogy megértse, nem lesz egyszerű. Nem úgy működik minden, ahogy ő azt elképzelte, ahogy elvárja tőlem, hogy működjön. Igen, megpróbáltam. Akkor és ott úgy is tűnt, mint akinek eljutott az agyáig és meg is értette, de most, ahogy előttem áll és csak ontja magából a szót, a sérelmeit, amik miatt neheztel rám, egyértelmű, hogy nem, egyáltalán nem értette meg. Akkor ez elég rövid dolog volt gondolom.
- Nekem ez nem így menni – vonom meg vállamat, miközben visszalépek eredeti helyemre, miután a tincs füle mögé kerül. – Másnak lehet igen, de nekem nem menni így, ilyen gyorsan – mosolyodom el szomorkásan. Lehet tényleg túl sok idő kellene ahhoz, hogy ebből bármi is legyen. Mondhatnám, hogy megértem Dana kiakadását, de akkor hazudnék. Elmondtam neki. Mégis mit akar még tőlem? Elmondtam neki mindent, ami velem jár, hogy feleslegesen kerget vágyálmokat, mert rohadtul az van benne leginkább abban a fránya pakliban, hogy nem lesz belőle semmi. És pontosan ezért nem; mert türelmetlen. Nálam ez egy sokkal bonyolultabb és hosszabb folyamat, még az is meglepő egyáltalán, hogy a csónakházba elmentem vele mindenféle kérdés nélkül. Bár nem gondoltam volna, hogy idáig fajul, és így jövünk el onnan végül, de megtörtént. Ezért tartunk most itt, mert olyat vár tőlem el, amire nem vagyok képes. Nem két találkozás után, és pár elejtett szia után a folyosón. Esetleg másnak tényleg így megy, mondjuk annak a srácnak, akivel korcsolyáztak, de az a srác nem én vagyok. Közöltem vele. Elfogadta. Nem tudok többet tenni.
- Nem tudni min menni keresztül – szűröm fogaim között a szavakat, kékjeimben villan valami. Fájdalom talán. – Falak azért lenni, mert szükség lenni rá, amit sokan nem érteni meg. Ahogy te sem, hiába mondani el neked többször; velem nehezebb lenni dolgok – mélyet sóhajtok, majd ismét a lány elé lépek, szomorú mosollyal ajkaimon nézek le rá. – Nem lenni baj. Nem érteni meg, nem baj – simítom tenyeremet arcára, hogy mindenképpen felnézzem rám. – Én hozzászokni már ezekhez, de remélni, hogy találni magad mellé mást hamarosan, aki… hogy is mondani? – ráncolt szemöldökkel gondolkodom el a helyes szóhasználaton, majd amikor bevillan, vonásaim kisimulnak. – Aki megérdemelni téged – egy fél lépéssel lépek közelebb hozzá, ajkaimat homlokának érintem, puha csókot hagyva a bőrfelületen, majd ellépek tőle, kezemet elveszem arcáról, zsebem mélyére süllyesztem azokat, majd kikerülve a lányt indulok vissza a szobámba. Melyik könyvet is kezdtem el nemrég? Félre is tettem, de nem emlékszem. Hamarosan kiderül.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. január 1. 02:49 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
I saw you / I think you’re still mine

Lehet rám mondani, hogy egy bunkó vagyok, de túl sok mindenen mentem keresztül ahhoz, hogy nekem ennyi idő elég legyen bármire is. Sok az elvárás Dana részéről, nem mondom, hogy meg is erőltettem magam aziránt, hogy mindkettőnknek megfelelő legyen, de nálam ez akkor sem így megy. Nem tartozom az átlaghoz, ahogy eddig sem tettem, és ez bármennyire is egománul hangzik, akkor sem, már elég az, ha egy pillantást vetünk a családfámra, és nem arra gondolok, hogy finn vagyok vagy éppen walesi. Nem, itt a kurva vélaságról van szó. Szomorú és talán kissé csalódott mosoly játszik ajkaimon, miközben Danából megint ömlik a szó. Ő úgy érzi várt rám eleget, de miért nem lehet megérteni, hogy nekem ez nem elég? Talán, ha megtudná mi történt a múltban, máshogy látná, azonban még ahhoz sem telt elég idő, hogy bármit is mondjak neki. Patthelyzet.
- Nem én dönteni így, Dana – mosolyodom el talán még csalódottabban. Pedig egy pillanatig, ott a csónakban ülve, tényleg elhittem, hogy ő más és valóban meg fogja érteni mi a helyzet. Nos… tévedtem. Előfordul az ilyesmi. – Te dönteni így azzal, hogy ilyeneket mondani. Én csak jönni megkérdezni mi lenni ez az egész – nevetek fel hitetlenül, de reményeim szerint érezhető, hogy nem örömömben nevetgélek, mint egy baromarcú. Egyáltalán nincs jó kedvem, és nem azért, mert megviselne a dolog. Elég sokan elhagytak és bántottak ahhoz, hogy ezt ne essen nehezemre figyelmen kívül hagyni, egyszerűen az, hogy egy pillanatra is elhittem az egészet. Ahogy mondta, ahogy bizonygatta felém az ellenkezőjét, tényleg elhittem. Eddig tartott az a pillanat. Szar lehet, ha ugyanolyan vagy, mint a legtöbben.
Lezártnak tekintettem az egészet azzal, hogy elbúcsúztam tőle, óvatosan kikerültem, majd a szobám felé léptem. Igen, a hangsúly azon van, hogy én tekintettem lezártnak, de a lány nem. Nagyon nem. Hallom és értem is a kérdést, csak pár lépést megyek ugyanabban a tempóban, majd megtorpanok, ahogy meghallom az üvegtörést. Automatikusan kihúzom magam, kikerekedett tekintettel fordulok vissza Dana felé. Mi a fasz? A látványra valahogy nem számítottam. Ül a földön és zokog. Szó szerint zokog, nem csak sír, hanem úgy folynak a könnyei, mint egy kislánynak, aki éppen elesett és felsértette a térdét. Tekintetem visszafordítom a folyosóra, amerre a szobám van, majd vissza Danára, végül vonásaimat rendezve, lassan lépkedek vissza hozzá, hogy leguggoljak elé.
- Felfázni – fogom meg óvatosan kezeit, majd ha nem lök el, komor arccal segítem fel, kezem derekára csúszik, hogyha lehetséges, akkor ne essen össze a nagy érzelmi hullámok közepette, így szorítom magamhoz, hogy meg tudjam tartani. Fogalmam sincs mi történt pár másodperc alatt, de attól még nem hagyom itt. Nem vagyok rá képes.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. január 2. 13:32 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
I saw you / I think you’re still mine

Szemöldökeimet ráncolva hallgatom, ahogy Dana kérdéseket tesz fel, kérdések után,  de a csalódott mosoly nem lankad. Nem érti. Ő sem érti, pedig ennél világosabb aligha lehetnék, még akkor is, ha a közös nyelv nemigen megy még annyira, amennyire szeretném. De igyekszem. Legalábbis igyekeztem.
- Elmondani neked, hogy adni egy esélyt, de nem vonzódni – vonom meg vállaimat, mielőtt búcsúzkodni kezdenék, majd el is lépnék mellette. Nem jutottam sokáig, tekintettel arra, hogy rögtön dobálózni kezd, mint valami hisztis kamaszlány, aki nem kapta meg a legújabb telefont, ráadásul földhöz is vágja magát, én meg csak pár pillanatig hitetlen tekintettel nézem őt, hogy aztán szusszanjak egyet és elé guggolva segítsem fel. Kérdésére megemelkedik a szemem, miközben igyekszem arrébb vonszolni a szilánkoktól, majd valami gyökér összetakarítja. A szilánkok ropognak cipőm talpa alatt, ahogy egyszerűen hagyom figyelmen kívül az ismételten nekem szegezett kérdést. Hogy mit érdekel engem? Nos, lehet rám sok mindent mondani, de nem vagyok hajlandó és képes sem arra, hogy így hagyjak magam mögött egy embert. Nem vagyok mindenki kedvence, de akik megérdemlik, azokkal nyilvánvalóan nem fogok faszkodni, még akkor sem, ha a karjaim között lévő nőtől ezt pont nem vártam volna. Magamhoz szorítva, erősen tartva vonszolom arrébb, majd a fal mellett állok meg végül, hogy elengedjem és ellépjek tőle. Ismét egy kérdés, amire halványan elmosolyodom felé, miközben mutatóujjammal simítom végig arcát.
- Megértést – megy ám a nyelv, ha megerőltetem magam. Automatikusan húzom vissza kezemet, ahogy felém hajol, majd karjai nyakam köré fonódnak. Kezem derekára csúszik, ahogy közelebb vonom magamhoz amennyire még lehetséges, majd ajkaiba suttogom szavaimat. – Nem csókolni meg azért téged, hogy elhinni nekem bármit is. Nem én lenni, ha megtenni – kissé eltávolodva tőle lehelek lágy csókot szája sarkára, majd ellépek tőle, pontosan egyidőben azzal, amikor ő is ezt teszi. Bólintok egyet, karjaimat összefonom magam előtt, hiszen nem tudok mást mondani. Azt csinál, amit szeretne.
- Már találni – vonom meg vállamat óvatosan, ellenállhatatlan mosoly mellett ajkaimon, ahogy Dana tekintetébe fúrom kékjeimet. – Csak ő türelmetlen lenni – fejezem be mondandómat, majd ellépek a faltól, ismét homlokon csókolom a lányt, hogy aztán homlokának motyogjam szavaimat. – Sok sikert – végül ismét ellépek mellette, de most már nem fordulok vissza, bármi is történjék. Döntött, nekem pedig nem hagyott más választást azzal, hogy alapvetően elutasítja azt, ami én vagyok, amire nekem van szükségem az idővel. Vállam felett pillantok vissza még felé, intek egyet halvány mosollyal ajkaimon, majd lassan lépkedve, zsebeimbe süllyesztett kézzel hagyom el a helyszínt. Boldog új évet!
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. január 19. 18:47 Ugrás a poszthoz

Belián & Turbékoló duó
i’m not mad / but…

Eljött a nagy nap. Belián jó fej volt, amit nagy hévvel diktáltam neki, mint a kisangyal körmölte le a két jó madárnak, akik nyilvánvalóan nem ússzák meg azt, hogy elmentek az esemény kellős közepén, mindenféle szó nélkül. Ha váltást kértek volna, ha szóltak volna, hogy sürgős dolguk akadt, felőlem a világ másik végére is elmehettek volna, csak szóljanak. De nem szóltak, pedig akkor még én is a helyszínen voltam, simán megoldhattuk volna a problémát. Ehelyett? Eltűntek, leléptek egy mukk nélkül, nem szóltak senkinek, csak felszívódtak, mint a kámfor, én meg mire visszaértem olyan tobzódás volt a pultnál, majd elsírtam magam. Kár, hogy arra szerintem képtelen vagyok amúgy, de az agyam elég hamar felbaszódott, megláttam Dankát és Beliánt, beállítottam őket a pultba, és teamworkben megoldottuk a pultozást a továbbiakban. Nem volt vészes, de már legalább azt is tudjuk, hogy sem a két lelépős, sem Danka és Belián nem való a pult mögé, így ha csak valami isteni csoda folytán nem jelentkezik DÖK-ösnek egy csapos, akkor kénytelenek leszünk külsősöket felkérni a feladatra, mert hogy én nem fogok koktélokat kevergetni minden bulin, az is biztos.
Lustán pillantok fel az órára, ami azt mutatja, hogy tíz percem maradt. Na igen, akkor ideje lenne legalább felöltözni, szóval amit találok kapom magamra, ami kimerül egy fekete farmerban és egy fehér pólóban, valami cipőt is rántok a lábamra, majd elindulok. Nem sietek, szépen, komótos léptekkel közeledek a helyszín felé, talán még kések is. Nem baj, legalább az egekig hág a hangulat majd, mire megérkezem, mert csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy mire én odaérek, ők már ott legyenek. Egytől egyig, legalább ennyivel legyünk előrébb. Egy mosolyt erőltetve arcomra nyomom le a kilincset, majd lépek be a terembe, és szinte biztos vagyok abban, hogy mindenki felém néz. Megadom a lehetőséget nekik, hogy lássanak rendesen, így mindenkivel szemben, egy asztalon foglalok helyet. Nincs köszönés, nincs mosoly, nincs semmi. Kezdhetjük…
- Kedveskéim – kezdem el olyan nyájas hangon, még én is megijedek tőle. Ja, várjunk, nem. – Mi fasz történni bálon? – egyetlen egy kérdés, semmi több, tekintetem először Karolára vándorol, majd Márkra, és talán elmondható, hogy nem sok jót ígér. Igyekszem moderálni magam, lenyelni a többi szépséget, amit még kimondanék, de hogy meddig sikerül ez, elég kérdéses.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. január 20. 20:50 Ugrás a poszthoz

Belián & Turbékoló duó
i’m not mad / but…

Körbe sem néztem, amikor beléptem a terembe, azt sem tudtam hol vagyok, vagy merre jöttem egyáltalán, de Belián elmagyarázta előtte, azt is megindokolta miért tartja megfelelőnek a helyet ehhez, nekem pedig rohadtul mindegy, hol nyilvánítom ki a nem tetszésemet a bálon történtekkel kapcsolatban, így rábólintottam, majd szépen elküldettem vele a leveleket. Szép kezdése az évnek, mit ne mondjak, ennél szebbet soha nem kívánok senkinek.
A kérdést felteszem, majd türelmesen, tekintetem egyikről a másikra vándoroltatva várom azt a választ, amit elfogadok, ami kielégíthető lehet. Egy pillanatra Beliánra is villan tekintetem, amikor közli, hogy lehetne szebben is. Igen? Két DÖK-ös eltűnt egy iskolai rendezvényről, akikért én felelek, nem hiszem, hogy bárminemű szebb megfogalmazást is érdemelne az egész, esetleg kedvesebb hangsúlyt, cukibb hangnemet. Hogyne, meg még kézen is csókolom mindkettőt, és térden állva könyörgök nekik legközelebb, hogy végezzék a munkát, ami rájuk lett bízva, ha már mindkettő olyan kurva nagy elánnal vágott bele ebbe a szarsága. Szusszanok egyet, majd kékjeim Karola arcát fürkészik, ahogy elmondja; rosszul lett. Bólintok egyet, és már szólásra nyitnám a számat, amikor Márk teszi meg helyettem, szóval acélos tekintetem ráesik, majd egyik szemöldököm megemelkedik a stíluson, még fejemet is oldalra biccentem. Ejnye, barátom, de felvágták a nyelvedet, nehogy tovább szakadjon véletlen. Amikor Belián megszólal sem veszem le a tekintetem Márkról, végig a srác arcát szuggerálva hallgatom végig, amit fordítóm mondd, majd egy halvány, mégis hidegrázós mosoly kerül fel ajkaimra. Leugrok a padról, mindkét mutatóujjamat a fülem mögötti tetoválásra helyezem, majd minimális vélamágiát kiengedve pöccintem maximális szintre az egészet, nehogy a nyelvi nehézségek miatt ne értsük meg egymást, és ha már van, akkor legalább ilyenkor használjam rendesen. Agyamban folyamatosan pörögnek a kerekek, és most jön majd csak az igazi meglepetés, mert bármilyen meglepő a heti öt magyaróra meghozza ám lassan a gyümölcsét, csak eddig… nos, sokkal cukibb vagyok, ha töröm a magyart, kár lenne tagadni. Könnyed léptekkel, bájosan mosolyogva kerülök Márk elé, aki valószínűnek tartom, hogy most már akaratlan néz rám.
- Lassan mondom, hogy te is megértsd, rendben? – megvárom a reakciót, és igazából teljesen mindegy, hogy mi az, végül az asztalra támaszkodva, aminél ül, dőlök felé egy kicsit. – A kis cetlidet elnyelte a föld, vagy az arcomba próbálsz hazudni, még nem jöttem rá melyik, de nagyon hamar kideríthetem – mosolyodom el szélesen felé, oldalra sandítva villan tekintetem Beliánra, hogy nehogy most kezdje el a békebíró szerepét, mert akkor lehetséges, hogy robbanok, majd kiegyenesedem és Karolára pillantok.
- Mitől lettél rosszul? Ahogy láttam a megérkezésedkor nem volt semmi probléma, és rá nem sokkal hagytátok el a helyszínt – nem adok opciót, hátha még a végén furimányos módon belé kapaszkodnak és ki is skippelik az egészet egy gyomorrontás válasszal vagy bármi más átlátszó hazugsággal. – Ennyire hirtelen ütött be a krach? - ha igaz is lenne bármilyen ilyen vagy ehhez hasonló átlátszó semmi, akkor sem hiszem, hogy a WC támasztáshoz Karolának szüksége lett volna Márkra a cselekvés elvégzéséhez, ha valóban annyira rosszul volt a lány. Mutató- és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, majd mélyet sóhajtok.
- Felelősséget vállaltatok egy iskolai rendezvényért, majd minden szó nélkül elhagytátok a helyszínt a faszba – zsebem mélyére süllyesztem kezeimet, egy szabad ablakhoz lépek és bámulok ki rajta. – Nem lenne ezzel baj, de diákok vagytok, akikért én tartozok felelősséggel, mint elnök – szép lett volna, ha még valami baja is esik ennek a kettőnek és rajtam csattan az egész. A kurva életbe, így is csoda, hogy megúsztam az egészet, amiért a DÖK tagok, diákként ráadásul, csak úgy felszívódhatnak a helyszínekről. Pöpec lett volna, ha elkap az igazgató.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. január 26. 18:36 Ugrás a poszthoz

Belián & Turbékoló duó
i’m not mad / but…

Türelmes típus vagyok. Nagyjából. Néha. De amikor a jövőmmel játszanak, azt nagyon nehezen nyelem le. Bár könnyebben kerültem be ide, mint az RJ-be anno, de itt is meg kellett szenvednem eléggé. A folyamatos találkozások az igazgatóval, valami tanáccsal, anyámék állandó stresszelése, hogy mennyire messze leszek tőlük – mert ugye az RJ olyan kurva közel volt Oroszországhoz -, és a többi szarság. Erre mi van? Két diák nem csak a saját, de az én jövőmet is veszélyeztetik azzal, hogy önállóan indulnak körútra, mert éppen olyanjuk van. Vagyis nem olyanjuk van, mert drága Karolánk úgy döntött, hogy akkor ő felönt a garatra, minden italból, amit felszolgál, míg Márk a hős szerelmes megmenti a mindenki előtt megtörténő hányástól, mert mégis csak egy nőről beszélünk. Remek. Ez remek, még aranyosnak is mondanám, ha nem rajtam csattanna minden. Vagyis… csattant volna, mert a tanároknak nem tűnt fel, az igazgatónak sem, így ha ezt sikerül normális körülmények között elrendeznünk, akkor teljesen jók vagyunk. Elhiszem a cetlit is, mindent elhiszek már, komolyan, de ahogy Márk megszólal, úgy merevedik meg testem teljes egészében az ablak előtt. Érzem, ahogy arcom torzul, kezeimet szemem elé teszem, mintha ezzel bármit is elérnék, és csak hagyom, hogy Belián beszéljen helyettem is, mert ha én most megszólalok, akkor minden robban, főleg én. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a diákok, akik a kezem alá dolgoznak egy közösségben úgy lássanak, ahogy csak pár ember. Nem, nem tehetem meg velük, nem tehetem meg egyikükkel sem, még akkor sem, ahogy szinte érzem, hogy bőröm feszül arcomon, mintha rohadásnak indulna, mégis feszül. Takarom amennyire bírom, csak remélem, hogy az ablakból nem tükröződik vissza, de tenyerem ott van. Az elég, ugye? Remélem. Másik kezemmel támaszkodom meg a párkányon, majd mélyeket lélegezve hallgatom csak Beliánt. A hangjára koncentrálok, ami nyugodt, szinte már kedves, nem vádaskodó, nem számon kérő, egyszerűen tényközlő, és mégis megértő. Lehunyom szemeimet feszülő bőröm ellenére, kicsit talán ziháltabban veszem a levegőt, de ahogy a hangra koncentrálok, lassan, de biztosan jön a nyugalom. Arcom elől elvéve kezemet fürkészem a tükörképemet az ablakban. Gyönyörű. Amilyennek lennie kell. Szemöldökömet ráncolva igyekszem visszaemlékezni a sorrendre, majd mélyet sóhajtva szólalok meg.
- Engem nem érdekel, hogy berúgtál – vonom meg vállaimat nemtörődöm stílusban, hangom talán egy kicsit még érdes, mintha futottam volna eddig. Érdekes, majd elmúlik. – És természetesen nem mész el a DÖK-től, ha csak te nem szeretnél, nem szándékozom kirúgni senkit, túl jó ahhoz a mostani csapat – mélyet szusszanok, majd ahogy biztos vagyok magamban fonom keresztbe karjaimat magam előtt és fordulok feléjük, derekamat döntve a párkánynak. Tekintetem Márkra villan, és ha sikerül elkapnom a pillantását, akkor el sem engedem, amíg be nem fejezem. Acélkékjeimről alapvetően is nehéz eltekinteni. Kiderül most, hogy mennyire.
- A hangsúly az önkéntesen van, én nem erőltettem senkire semmit, elvállaltátok, ha kellett volna, és nem mondjátok, hogy rendben, csináljátok ti, akkor én álltam volna ott. Ez az egyik – vonom meg vállamat ismét, de tekintetem nem mozdul el róla. – A másik pedig, hogy nagyon maximum három órát álltatok a pult mögött, de talán sokat is mondtam ezzel, de ha ennyire hősködni akarsz a csaj előtt, akkor áruld el nekem; tényleg nehéz lett volna odajönni szólni és nem üzengetni, mintha elsősök lennénk? Valóban ott álltunk mellettetek – mosolyodom el féloldalasan. – És ha ennyire gyerekesek vagyunk, akkor miért is húzol párhuzamot aközött, hogy mennyire volt aktív és aközött, hogy leléptetek? Ezzel necces takarózni – mutatóujjammal kocogtatom meg ajkaimat párszor, mintha elgondolkodnék. Nincs min elgondolkodnom, szar kifogás, és lehetek gyerekes, de akkor is rajtam verik le, ha valami bajuk esik.
- Belián, te meg higgadj le – rázom meg a fejem halkan nevetve. – Az egyetlen, akin ezt leverhetik, HA valami történt volna a két szerelmessel, az én vagyok, mert enyém az elnöki poszt – mutatok is a két jómadárra. – De nem történt semmi, hála Merlinnek. Értitek a lényeget, ugye? – emelem vissza tekintetem először Karolára, majd Márkra. – Nem érdekel, hogy berúgtál, hogy elmentetek, de több módja is lett volna annak, hogy szóljatok erről, plusz, ha valami bajotok esik, rohadtul rajtam verik le, nem rajtatok, és így is elég vékony jégen táncolok, mint mindig mindenhol. Felelősséget vállaltam értetek, amit nem könnyítetek meg, hogy megtartsam – mutató és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, mélyet sóhajtok. - És akkor az ember számoljon el a lelkiismeretével, hogy két diák szarba került az ő keze alatt... - ha így sem értik meg a lényeget, akkor kiugrom az ablakon. Nem tudom hány méter magasan vagyunk, nem is fontos, fájjon, mert már lassan tönkremegy az idegrendszerem, ha ez így folytatódik. És akkor hiába figyelek Belián megnyugtató hangjára, mert robbanok. Ki akarhatja ezt?
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2020. január 27. 12:29
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 2. 16:17 Ugrás a poszthoz

Belián & Turbékoló duó
i’m not mad / but…

A stílus. És itt most nem arra gondolok, hogyan öltözködsz, melyik cipődhöz melyik táska megy. Itt arról van szó, hogy milyen hangnemet engedsz meg a másikkal szemben, ami nekem elég nehezen megy, amikor az érzelmek, és leginkább az idegesség, úgy suhan át rajtam minden percben, mintha csak én lennék az otthon, ahova mindig szeretettel hívják be. Nem lenne ezzel baj, tényleg nem, csak tekintettel arra – és most figyelj -, hogy véla vagyok, annyira nem egyszerű ezeket az érzelmeket palástolni. Lehetek paraszt és bunkó, amiért hátat fordítottam nekik, miközben beszéltek, de vagy rájuk nézek és robbanok, vagy elkönyvelnek egy bunkónak. Melyik a jobb? Megadom a választás lehetőségét, amíg én az ablak felé fordulva igyekszem helyre rakni eltorzult arcomat. Undorító módon feszül rajta a bőr, szinte érzem, ahogy egy gusztustalan szörnnyé kezdek változni, mintha még a körmeim is növekedésnek indultak volna, mint azokban az elcsépelt filmekben, ahol így mutatják be a gonosz boszorkányt. Csak én nem egy filmbéli gonosz boszorkány vagyok, hanem a valóság, ami ha szemben találod vele magad, egy életre megragad, az agyadba ég a kép, a fékezhetetlen visítás. Végül a félelem marad csak a szemükben, és semmi más. Szar érzés, de ha az ember tapasztalatból tudja ezeket, csak igyekszik moderálni magát, aminek csak megadja az alapot Belián higgadtsága, ami eléri azt, hogy feléjük forduljak, és Márk felvágott nyelvét, mielőtt még jobban felvágom neki, egyszerűen figyelmen kívül hagyjam. A hős, aki megmentette a lányt a bajtól, hogy még nagyobbat csináljon. Drámai történet. Nagyon drámai.
- Legyen igazad – bólintok egy aprót, fejemet előre biccentem, szemeimet lehunyom. Csak számolni ne kelljen, ha már a matek nem az erősségem, erre is csak ráng egyet a szemöldököm. – De azért abba gondolj bele, hogy a társaidnak is szart csináltál a cetlikéddel, amit rajtad kívül senki nem látott, mert hogy én rögtön utánatok indultam – hangom nem vádló, nincs benne ellenszenv, talán ez köszönhető annak, hogy Belián hangjára koncentrálok, még most is, pedig meg sem szólalt azóta. Az az este mindenkinek elég pöpec volt, egészen addig, amíg el nem tűntek onnan, én meg ismét mehettem a paraszt stílusommal, hogy akkor gyorsan oldjuk meg a problémát, amit Dankán és Beliánon vezettem le, végül beállította őket a pultba, teljesen szétcseszve az estéjüket. Azt valaki mondja már el amúgy, hogy mi volt az elképzelés, amikor engem tettek be DÖK elnöknek? Azt is mondja el valaki, hogy miért fogadtam el a posztot, amikor két tinédzsert nem tudok kordában tartani? Vagyis tudnék, de az csúnya lenne, nem szabad olyat csinálnom, nem élhetek vissza vele, mert az etikett, az erkölcs, a minden e betűs faszság.
- Rendben, akkor nem vagytok azok, nem érdekel különösebben – vonom meg vállamat Karola kiakadására. Tényleg ezen kell fennakadni? Teljesen irreleváns, hogy szerelmesek-e vagy nem, hogy utálják-e egymást vagy nem. Nem érdekel, nem akarom tudni, bár már csak a kiakadás miatt is megérné jobban beleállni ebbe a helyzetbe. – Nincs megrovás, nem lesztek kitéve a DÖK-ből, nem kell kilépnetek, és jóvá sem kell tennetek – rázom meg a fejemet óvatosan, miközben felemelem és Márkon állapodik meg tekintetem. – Leszarom, hogy lett volna-e belőle bajom vagy sem, az érdekel, hogyha nektek lett volna… - nem fejezem be, csak mélyet szusszanok, majd gonoszan rávigyorgok a srácra. – Ne mondj ki olyat, amit nem gondolsz komolyan. Ha sajnálni szeretnéd, akkor Beliánnak és Dankának sajnáld, ne nekem – kissé oldalra biccentett fejjel utalok itt arra, hogy sajnálja. Azért nem mondunk ki ilyet, mert tudjuk, hogy a másik ezt akarja hallani, még ha úgy sincs. Mert nem akarom hallani, hogy sajnálják, hogy hatvanszor kérnek bocsánatot, nincs rá szükségem, csak értsék meg, amit mondani akarok. Talán megértik, ha nem is most, de egyszer eljut a tudatukig. Mélyet sóhajtva ejtem a pillantásom Beliánra, óvatos mosolyra húzom a számat.
- Menjetek – intek fejemmel az ajtó felé, karjaimat keresztbe fonom magam előtt, szemeimet ismét lehunyom. Ahhoz képest, amire valószínűleg minden teremben lévő számított, egészen nyugodtan kezeltem a helyzetet, nem? Még én is meg vagyok lepődve. Zavartalanul túrom elő a cigarettát zsebemből, majd az ablak felé fordulok, kinyitom azt, és meggyújtom a szálat. Legalább ez is elrendeződött, még akkor is, ha úgy érzem, egyáltalán nem fogták fel a lényegét a dolgoknak. Nem baj, majd egyszer.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 5. 21:52 Ugrás a poszthoz

Belián
i’m not mad / but…

Mint jó gyerek intek, meg biccentek egyet a két diák felé, akik nagyon helyesen köszönik meg Beliánnak és kérnek bocsánatot. Nem mondom, hogy elvárom, de erősen ajánlom, hogy ez Dankával is megtörténjen, mert az rendben, hogy engem nem vesz komolyan egyik sem, le is szarom, de legalább, ha már csapatjátékosok, akkor ne basszanak ki a másikkal. Még akkor sem, ha valamiért ez az egész téma úgy megérintette Márk lelkét, mint valami kiskutyáét, és nem feltétlen pozitívnak mondanám, mert a hangnem, amit megengedett magának igencsak megkérdőjelezhető. Számomra, de ahogy elnéztem, Karola nyálcsorgatva nézte végig a jelenetet, ahogy a srác igenis ki állt az igazáért, majd a lányért is. És még hogy nem szerelmesek, majd erről beszélhetünk később, de ha az ember pszichológiát tanul, akkor nehezen nem veszi észre ezeket a gesztusokat, mozdulatokat, mimikákat.
Mélyet szusszanva fordulok az ablak felé, tényleg őszinte mosollyal hallgatom végig, ahogy elnézést kérnek Beliántól, majd távoznak. Cigarettám vége felizzik, én pedig elégedetten fújom ki a füstöt, mert ha nem is úgy, ahogy akartam, de legalább megbeszéltük. Több, mint a semmi. Automatikusan húzódok arrébb, amikor Belián beér mellém, hogy elférjen ő is kényelmesen, csak oldalra sandítva rá mosolyodom el, amikor megkérdezi, hogy szabad-e, halkan fel is nevetek, csak bólintok. Erre mit kellene reagálnom? Még az előzőre sem tudok mit, csak emésztem a hallottakat, arcát fürkészem, mintha apró zavar lenne fellelhető ott, nemde? Egyelek meg Belián, nem tudsz kezelni, igazam van? Nem hibáztathatom ezért, meg is értem, ismét megengedek magamnak egy mély sóhajt, miközben ismét hátat fordítok az ablaknak, és derekamat támasztom a párkánynak.
- Örülök, hogy itt voltál – felelem végül lehunyt szemekkel. – Sokat segített azon, hogy ne törjek ki. Észrevetted, ugye? A bálon is… - tekintetem kinyitom, de csak a padlót fürkészem, mintha a választ onnan leshetném ki. Most érzem magam igazán nyugodtnak, még akkor is, ha hallottam Márkot kifelé menet motyogni valamit a bajsza alatt, de hangosan nem mondta ki. Nem baj, tartsa meg magának, mindenki jobban jár talán így, ebben a helyzetben meg főleg. Nyugodt vagyok, mert végre elhagyták a termet, és csak Belián maradt itt. Jobban járnék egy kis egyedüllétnek, de úgy, hogy mindig egyedül vagyok, talán egy kis társaság a minden szar mellett nem árt meg. Faszom sem tudja már, annyira régen voltam normálisan emberek között, hogy a szociális képességeim teljesen elvesztek, itt pedig, bármennyire is befogadó a közösség, ismét egyedül vagyok. Valamennyire, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy az Elite nem könnyíti meg a mindennapokat.
- Megszoktam, hogy nem kedvelnek, vagy ha igen, nem őszintén – vonom meg vállaimat oldalra sandítva rá. – Nem újdonság a dolog, régen sem volt, most sem az. Ki hogy éli meg – fújom ki a füstöt fejünk fölé, fejemet is arrafelé emelve, végül hátra vetve hagyom és a plafont kezdem szuggerálni. – Kösz, hogy kérdezed, és bocs, hogy belekeveredtél, de kellett egy semleges ember – ráemelem kékjeimet, ahogy megköszönöm és bocsánatot is kérek, elkapom pillantását, egy halvány mosolyt is megeresztek neki, miközben beszélek, majd féloldalasan fordulok felé, csípőmet döntöm a párkánynak, ajkaim közül kiveszem a cigarettát, miután a következő slukk is tüdőmben végezte, a füst pedig száll mindenfele. Ezután megérdemlem a benti dohányzást.
- Neked prefektusként nem kellene lebasznod amúgy, hogy a kastélyban dohányzok? – nevetek fel halkan, tekintetem el nem véve arcáról. Ez a válasz minden pénzt meg fog érni, előre látom, töretlen mosollyal várom a kimenetelt.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 10. 20:44 Ugrás a poszthoz

Belián
i’m not mad / but…

Hozzá szoksz ahhoz, hogy mindenki szeret, mégsem teszi senki. Ne érted, tudom, mert én sem értettem sokáig. Értetlen gyerekként álltam apám előtt, hogy miről beszél, amikor azt mondja, csak a családra számíthatok, pedig voltak barátaim. Akkor még. Aztán jött az iskola és minden megváltozott. A teljességgel elnyomott vélamágia forrongott bennem mindvégig, de használni nem használhattam, mert meg lettem kérve. Muglik között voltam, nem tehettem, ezért mentem haza mindennap újabbnál újabb foltokkal és karcolásokkal, mert furának tartottak a velem egykorú gyerekek. Soha nem beszéltek velem, senki nem ült mellém, pedig akkor is gyönyörű voltam már. És igen. Egy fiúra, aki véla, csak ezt mondhatod, mert egyik másik szinonima szó sem állja meg a helyét. Borzalmas, ugye? Nos, másnak lehet nem, de én eddigi életem legnagyobb részében ki nem állhattam azt, hogy véla vagyok, és miután megértettem apám szavait, csak még rosszabb lett.
- És azt is tudod, miért van? – sandítok oldalra a padlóról, de tekintetem rögtön vissza is térítem inkább. – Mármint miért nézek ki… másképp akkor, ha ideges vagyok? – diszkrétebben talán már rá sem lehetne kérdezni arra, hogy egyáltalán egyre gondolunk-e. Ő lehet csak betudja valami mágikus baromságnak, míg én meg azért könyörgök magamban, hogy a bennem élő valódi véla ki ne törjön pár diák előtt, akik talán az ELME-be kerülnének a látvány után. Nem róható fel nekik, fordított helyzetben valószínűleg én is odakerülnék, de egyelőre én vagyok a véla, így a fordított helyzet is teljesen abszurd elképzelés. És lehetetlen is. Mint ahogy az, hogy ma eljöttem volna ide Belián nélkül. Húzta a száját, nem tetszett neki, legalábbis kívülről el jött le, de végül csak kiderül, hogy örült annak, hogy végül megkértem, jöjjön velem, mert ha nélküle álltunk volna ennek neki, akkor Márk és Karola sem ilyen higgadtan mennek ki innen.
- A válasz mindig más lapra tartozik – bólintok aprót egyetértően, mielőtt elkapnám a kék tekinteteket. – De a megszokás nagy úr, és én ebből gazdálkodom, jobb híján – aprót vonok vállaimon, ahogy ő tette nemrég, tekintetét el nem engedve. Meg van a késztetés, hogy kiengedjem magamból a valódi mágiát, amit soha nem használtam, és jobb esetben soha nem is kell használnom, mert tudom, hogy Belián törődik velem. Nem azért maradt itt csupán, hogy rágyújtson, hanem hogy megkérdezze minden rendben van-e, és ezt olyan régen tették meg, hogy azt sem tudom igazából, hogy kezeljem a helyzetet. És akkor visszatértünk a nullás szociális skilljeimhez. Remek.
- Neked nem formalitásból köszönték meg, ezért hagytam, hogy végül elmenjenek – mosolyodom el halványan, miközben kékjeimet csak még mélyebben fúrom Belián tekintetébe. Ha csak egyetlen olyan rezdülést vettem volna észre, ami arra utal, hogy nem gondolják komolyan, valószínűleg még mindig Márk durcás képét kellene néznünk, és Karola magasabb oktávú hangját hallgatunk, amiért kiakad, hogy szerelmeseknek hívtam őket. Majd rájönnek, nem? Meglepő az is, hogy eddig nem jöttek rá, de ki vagyok én, hogy ítélkezzem? A hülye nem venné csak észre, hogy Márk meglepően csendes volt, miután elhangzott a mondat, így, ha nem is most, vagy a jövő héten, de el fognak jutni odáig legalább, hogy elgondolkoznak rajta. Tini szerelem, mennyire édes.
- Nem szeretném, de hát, ha muszáj – vigyorodom el szélesen, majd türelmesen hallgatom, hogy ebből mi sül még ki. – Kreatív és szigorú prefektus? Milyen lehetsz szigorúként? – emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mit ne mondjak, megmozgatja a fantáziámat a kreatív és szigorú Belián, mint olyan, de ahogy közelebb araszol hozzám, akaratlan mosolyodom el szélesebben, és lépek egy felet én is felé. Cigarettámat ajkaim közé véve szívok belőle egyet, majd kihamuzok az ablakon, le nem véve róla tekintetemet. Nevetésére csak még szélesebb lesz a mosolyom, miközben arcát fürkészem, még egy slukk, végül megszólalok. – Rendben, szégyellem magam nagyon meg ilyesmi. Így megfelel? -  ajkaim közé teszem a cigarettát, kezeimet hátam mögé dugom, lepillantok a földre, majd csak felsandítva kapom el ismét Belián tekintetét, egészen addig, amíg ki nem tör belőlem az őszinte röhögés. Nem tartott sokáig a szégyellős nézésem, maximum hét másodpercig, ha bírtam, de lehetne rekord.
- Varázstalanként miért vagy a mágusok közt? – őszinte érdeklődés csillan a tekintetemben. Vajon hányan kérdezték már meg ezt tőle? És vajon hány embernek mondta el őszintén az igazat?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 11. 12:39 Ugrás a poszthoz

Szerintem ez nem paranoia tőle, hanem tudás Rolleyes
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 07:49 Ugrás a poszthoz

”Souvenir nyihaha nye kukucs protková” - ezzel szeretnék szép reggelt kívánni mindenkinek! Love
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 09:07 Ugrás a poszthoz

Főni? *szívéhez kap meghatódva* God, de édes vagy.

Én nagyon jót Belián - csak keveset. XD

Te vagy egy dallamtapadás, hát ki mondd ilyet? XDDDDDD
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 13:03 Ugrás a poszthoz

Az OFFban vagyunk, Zétény XD
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 13:21 Ugrás a poszthoz

Farkas Zétény - 2020.02.13. 08:30
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 15:18 Ugrás a poszthoz

Blair Salomé Crawford - 2020.02.13. 14:45
Mondjuk az emberkereskedelemmel vannak kétségeim, de mehh. -vállatvon-

Szeretném leszögezni, hogy önkéntes alapú a dolog, így emberkereskedelem nem áll fenn, mindenki saját akaratából van ott. Ha mégis lenne, akkor az nagyon titkos; bagolyban megtaláltok
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 16:05 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs - 2020.02.13. 16:04
Én nem mehetek a licitre összeszedni amit elejtetek? Ennyi pénz van itt, kalapolni fogok


Folyik a könnyem XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 16:17 Ugrás a poszthoz

Henrik ezt most muszáj volt, ugye?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 16:29 Ugrás a poszthoz

Júj, küldjem el megint? Vagy Mikszáthot esetleg? Grin Grin Grin
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 16:31 Ugrás a poszthoz

Azért küldeném, mert szeretlek. Ez a szeretetem jele kérlek! Grin
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 13. 18:22 Ugrás a poszthoz

Heppi velöntájnsz déj
enni kell / kis bájital belefér?

Az éhség nagy úr, és akármilyen hihetetlen néha nekem is kell olyat, főleg, ha emberi időben jön rám az éhség. Meglepő, de ez ma pontosan így történt, szóval amikor kipattant a szemem, hogy mindjárt éhen veszek, felkaptam magamra egy fekete nadrágot és egy fehér pólót, majd komótosan battyogtam a Nagyterem felé. Battyogtam volna, mert hogy a klubhelyiségben egy dobozban üvegcsék sorakoztak, igencsak bizalom gerjesztő feliratokkal, szóval vállat vonva tettem mindkettőből egyet-egyet a zsebembe, majd ugyanolyan nemtörődöm arccal léptem be a Nagyterembe, ahol rögtön megláttam. Annie Brightmore. A hatalmas szemeivel, a vállára omló, fényes hajával, aki ott hagyott a Csillagvizsgálóban. Irulva-pirulva, de otthagyott, az egóm pedig ezt nagyon nehezen viseli, szóval az egyik üvegcsének már meg is van a gazdája, és miközben helyet foglalok öntöm bele egy pohárba, ami az asztalon van. Kell a megfelelő pillanat. Egy pillanatra kaptam el tekintetét, se több, se kevesebb nem volt, mint pár másodperc, mégis belefért egy szemtelen mosoly és egy kacsintás.
És eddig tartott az idill, merthogy valami csaj ült be elém, én pedig egyáltalán nem törődve a pohár tartalmával, vagy azzal, hogy más nyúl rá esetleg, hajoltam el kissé oldalra, hogy ismét megkereshessem Annie-t a tekintetemmel. Nem, már nem jó. Kissé vörösen, de tekintete már nem rám szegeződik, hanem valakivel beszélget nagy bőszen, mit sem sejtve, hogy hamarosan annyira vágyni és epekedni fog utánam, mint soha senki iránt, ha eddig azt hitte, hogy a Csillagvizsgálóban történtek a maximum, amit kiválthatok belőle. Ne legyél naiv, kicsi Brightmore. Vállamon érzem meg a puha érintést, vállam felett pillantok csak hátra, majd elmosolyodom, végül lábaimat átvetve a padon fordulok a srácok felé. Alsóbb évesek, a nevükre sem emlékszem, de ha beszélgetni szeretnének, akkor üsse kő. Kedves vagyok, ugye. Mégis... mintha valamit elfelejtettem volna. Abból kiindulva, hogy elfelejtettem, nem lehet fontos. Lépjünk tovább.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 14. 15:58 Ugrás a poszthoz

Neked fog, drága Karola, csak még inkább fájni, ha megnyerlek a liciten Grin Grin Grin
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 22. 21:33 Ugrás a poszthoz

Zippzhar Mária Stella & Márk Stefan
02.14. / gift for u

Legnagyobb megdöbbenésemre aratott a licit osztatlan sikert. Kicsik, felnőttek, az iskolában oktatót is licitáltak éppen egy-egy diákra, esetleg a felnőttek közül valakire. Miután az első licit elhangzott volt egy húsz perces szünet, senki nem szólt egy szót sem, majd felbátorodtak az emberek, és a 10 sarlós maximumot tökéletesen túlléptük. Galleonok repkedtek ide-oda, de olyan mértékben, hogy először csak az egyik, majd a másik szemöldököm is az egekbe szökött, amikor egy nőt 50 galleonért, majd a következőt 42 galleonért vittek el. Nem akartam elhinni, az állam is majdnem leesett, de ugye hála annak, hogy tökéletesen uralom az érzelmeimet - hah - semmi nem látszott a megdöbbenésemből kifelé. Az egyik DÖK tag szólt, hogy hatalmas összegekkel dobálózik pár felnőtt, amit én is hallottam, és szerinte le kéne állítani az egészet, mert ez így nem lesz jó. Én pedig, mert türelmes vagyok és halálian édes, elmagyaráztam neki, hogy miért nem fog ez megtörténni. Először is, a legtöbb nagyobb összeget felnőttek ordítozták be, egyetlen egy iskola társunk mondott galleonos összegeket, én meg úgy voltam vele, hogy van annyira értelmes, tisztában van a határaival, így nem állítottam le, egyetlen egy diák miatt. Nem hibbantam meg. Az összegek csak úgy csattogtak. Másodszor pedig, teljesen eldöntheti mindenki, hogy az adott illetőért mennyit ad. Az, hogy néhány elszaladt egy bizonyos összegig, nem az én problémám, amíg az illető jön és leteszi az asztalra a pénzt. Onnantól engem nem érdekel.
Ilyen gondolataim kellős közepébe szökött bele az a mondat a csajtól, hogy mennyire meg van lepődve, amiért Karola is jelentkezett. Tökéletesen ívelt szemöldököm az egekbe szökött, majd a listára néztem, és valóban ott virított a neve, én meg, mint akinek elment az esze dobtam be az összeget, amire Márk nagy kegyesen ordította be a sajátját, de a sort sajnos én zártam. Zsebből tettem le az összeget az asztalra azonnal, majd a kártyát is megszereztem. Karola szerencsére vagy nem hallotta, vagy itt sincs, esetleg messzebb van, így nem esett nekem, hogy elválasztom szíve választottjától, szóval győzelemittas mosollyal - se - indultam el a licit lejárta után a pizzázóba, ahova Márkék is betértek, éppen meghallom az ominózus mondatot, nevetgélve lépkedek az asztalukhoz.
- Nem hiszem, hogy érne, de Karola nem randizik mással - állok meg mellettük, egyáltalán nem zavartatva magam húzok oda egy másik asztaltól egy széket, majd megfordítva azt ülök le rá. A szék támlájára csúsztatom kezeimet, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - Sziasztok - nem mondom, hogy véletlen, mert akkor hazudnék, de egy kevéske vélamágia szállingózik ki belőlem, ahogy elkapom Márk pillantását. Élvezettel nézném végig, ahogy megőrül értem, de ma jófiú vagyok. Komolyan, így csak ízelítőt kap.
- Bocs, hogy zavarok - billentem oldalra fejemet, miközben elpillantok Márkról és testvérének is címzem a bocsánatkérést. - Csak érdekel, hogy lehiggadtál-e a múltkori óta? - és igen. Továbbra is zavartalanul ülök a testvérek asztalánál, egy hamisítatlan mosollyal ajkaimon. Talán nekem ér egy kicsit csalni, ugye? Csak egy picikét.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 22. 22:49 Ugrás a poszthoz

Belián
i’m not mad / but…

A válaszon megilletődök. Nem tudja, hogy mit nem tud. Ez talán így is van rendjén. Nem is kell tudnia, nemde? Mert, ha megtudja, akkor mégis mit érek el vele? Pontosan, leginkább semmit, hiszen a tudás nem mindig áldásos állapot, főleg, ha olyan dolgot kell megtudnod, amit nem feltétlen tudnál helyén kezelni. Akkor nem kell megtudnia igazából. Miért is kellene? Ez... ez nem önzőség, ez nem titok, csak egyszerűen nem kötök az orrára egy olyan dolgot, amitől lehet a falnak menne, esetleg nem is értené, akkor pedig kezdhetnénk az elejétől, a legmélyebb bugyrokba beásva. Mert az elejétől kellene elindulni ahhoz, hogy valami értelmeset ki tudjunk ebből hozni, de végül megszólal. Szemöldököm megemelkedik, arcát fürkészem, miközben türelmesen hallgatom minden egyes szavát. Felmerül bennem a kérdés, hogy valaha figyeltem-e ennyire egy emberre, de hamar el is hessegetem, mert most nem releváns. Halványan elmosolyodom, amikor a végére ér. A döntés gyors, eléggé elkapkodott, de talán egyszer az életben megengedhetem magamnak, hogy ne gondolkozzak azon, mi lesz valakinek a véleménye. Csak most az egyszer szeretnék felhőtlenül beszélgetni valakivel. Aki például pont ő.
- Verekedés nem lett volna belőle - mosolyodom el halványan, cigarettámat gondolkodás nélkül nyomom el cipőm talpán, majd pöckölöm ki az ablakon a csikket. - Véla vagyok. Vértisztított véla. Az tudod mi? - mert nem vagyok ember. Ahogy varázsló sem. Véla vagyok, egy teljesen más fajba tartozó mágikus lény, ami csodálatos élete végéig, de ha elborul az agya, a legundorítóbb és visszataszítóbb dolog, amit valaha láttál. El tudod képzelni ezt a kétélűséget? Nem, nem tudod, ne próbáld meg, ne akard meg tudni. Elképzelni sem tudod, hát meg tudni hogy tudnád akkor? És már mindegy is. Mert ahogy a válasz elhagyja ajkaimat, valami átjár, pár pillanatig, csak értetlen gondolkodom rajta, míg a mellkasomra nehezedő nyomás engedni kezd. Megkönnyebbülés. Megkönnyebbültem attól, hogy nem azért kell kimondanom, hogy valakit felkészítsek a jövőre, hanem egyszerűen csak kimondom. Mint azt, hogy milyen szar idő van, mert nyálkás, esik, hideg van, hűvös szél fúj. Mintha nem számítana.
- Talán jobb is, hogy nem jön össze. Tudod, több inger, nagyobb boldogság, blablabla - forgatom meg szemeimet halkan nevetve. Tekintetem el nem veszem kékjeiről, érdeklődve és talán egy kis kíváncsisággal megspékelve próbálkozom mélyebbre látni azokban a szemekben, mint amennyit engedni láttat. Mit titkolsz Belián? - Általában nem az én döntésem, mert mindenki szimpatikusnak tart, amint meglát. Teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány. Valakinél ez erősebb, valakinél gyengébb, de mindenképpen érzi a hatásomat. Ez az én keresztem - vonom meg vállaimat, talán kicsit úgy, mintha nem lenne jelentősége, pedig... van. Sok is, néha túl sokat is adok neki, pedig nem kellene. Nem kellene engednem, hogy ez határozzon meg engem, igyekszem is visszafogni magam, általában sikerül is, de ha egyszer lekerül a karkötő? Hatalmas visszafogó erő az, hogy a Minisztérium elvihet, ha olyat teszek. Szinte már istenítem ezt a kurva karkötőt! Van ennél lejjebb?
- Nem valószínű - ismét apró vállvonás. - Ha már engem nem tisztelnek, ami nem probléma, legalább egy társukkal tegyék meg. Bár meglepően jól viselték, Márk is lehiggad majd, és felfogja a szavaim értelmét. Értelmes gyerek, csak most kicsit elködösült az agya - az apró érzelmek nagyon sokat nyomnak a latban. Karola tagadott, akárha fegyvert tartottam volna a fejéhez, hogy megtegye, Márk pedig csendben kuksolt. És hogy ez mit jelent? Elgondolkodott. Talán túl feltűnően, talán csak én vettem észre, de akkor is járt az agya valamin. És nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk min. Elég a testbeszéde.
- Tetszik ez a gondolkodás - mosolyodom el szélesen, miközben vonzom magamhoz akaratlan. Emlékszel? Mondtam, hogy valakinél kevésbé, valakinél sokkalta jobban érem el a kellő hatást. Légy óvatos Belián, mert amit te látsz fényt, megégethet. - Akkor én sem szeretnélek, csak simán megúszom akkor, és felejtsük el, hogy láttad pluszba az ablakon kipöckölt csikket is - és akkor jöhet a színjáték, amit magamhoz képest meglepően sokáig húzok, mielőtt elröhögöm. Belián arcán olyan sok grimasz fut át, ahogy próbálja visszatartani a nevetést, és megragadni a valóban szigorú prefektus szigort, hogy egy kicsit még jobban kell nevetnem, de végül összeszedem magam, és diszkréten kérdezek rá arra, amire az eleje óta kíváncsi vagyok. A válasz meglep, de arcomon a türelmes mosoly ül egyszerűen, mert várom a végét, várom azt, hogy befejezze. Mondandója végeztével csóválom meg fejem lassan, majd az utolsó pár centit is átlépem, ami elválasztott minket egymástól. Vigyorgó arcára csúsztatom tenyeremet és kapom el a már biztosan megilletődött kékeket. Nem eresztem őket.
- Miért hazudsz? - a mosoly halvány, de éppen elegendő mágia van benne ahhoz, hogy a várt hatást elérjem vele. Bőröm alatt bizsereg a jól ismert érzés, ahogy a mágia átjár engem is, miközben távozik belőlem, miközben a mosolyomban benne van minden, amit egy embere kívánhat egy vélától. A késztetés hatalmas aziránt, hogy erősebben engedjem ki, hogy rázúdítsam Beliánra a mivoltomat, de képtelen vagyok rá, mert a pillanat nem szakadhat meg. Nem hagyhatom. És ha kiengedem magamból, akkor oda a pillanat varázsa. Ennyinek elégnek kell lennie. - Ha nem szeretnél, ne válaszolj, honey, de ne hazudj nekem. Még félig se - biccentem oldalra fejemet, miközben hüvelykujjammal cirógatom meg arccsontjánál a puha bőrt.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 23. 00:35 Ugrás a poszthoz

Heppi velöntájnsz déj
enni kell / kis bájital belefér?

A két srác eleinte alig mert megszólalni, pedig elég nagy hévvel böködte meg egyikük a vállamat. Mosolyogva fordultam feléjük, igyekszem tényleg a kedves mércét kimaxolni mióta itt vagyok, de félő, hogy a lánnyal történt incidens után a szilveszteri bulin, ez nem mindenkinek így jön le. Nem vagyok én olyan rossz gyerek, és bár a hiszti, amit levert ott, automatikusan arra késztetett volna, hogy ott hagyjam, mert nekem ez nem kell, de az elején tanúsított parányi megértése arra vitt végül, hogy visszamenjek és törődjek vele. Még akkor is, ha a megoldáshoz nem vitt közelebb, csak a saját maga bajait szajkózta, és meg kell mondanom, megfordult a fejemben, hogy egy üvegcse tartalma, puszta véletlenségből borul meg az ő pohara felett, és a legnagyobb véletlennek köszönhetően pillant rám pont akkor, mikor az elkezd hatni. Mert ebben az iskolában úgy terjednek a hírek, mint egy fertőzés; hallottam hírét, hogy elég hamar túllépett a dolgon, és ahogy Annie, úgy ez is sérti az egómat, de ugye kedves vagyok.
És sötétség. Nagyon élem a sötétséget, otthonosan mozgok benne, de ez még engem is meglepett. Ajkaimat összeszorítom, mert a szavak nem jönnek ki rajtuk, csak remélhetem, hogy a mozgolódás, ami körülöttünk forog nem a kezdetleges pániknak köszönhető, de hamar oda a bizonyosságom, amikor pár sikoly elhangzik, amit szintén nem értek. Mint ennek a szarnak az eldobását. Édes Merlin, nagyon humoros volt az egyik diák, így Valentin-nap alkalmából. Remélem legalább megérte, és a rellonosok a kipécézett lányoknak az italait teleöntötték mindenfélével, mert ha másra nem, erre legyen hasznos ez az elcsépelt faszság. Pillanatok múlva vagyunk ismét világosban, én rögtön az előttem álló srácokra emelem tekintetem, akik szintén így tesznek, végül csak összeröhögünk. Semmi értelme nem volt.
A beszélgetés tovább folyik a srácokkal, akik szerintem pár perc után rájönnek arra, hogy nem eszek embereket, vagy ilyesmi, és a kezdeti motyogások és nehéz szavak után elérünk oda, hogy kommunikálnak velem rendesen. A bállal kapcsolatban jöttek érdeklődni, bár érthetetlen, hiszen minden információt időben megosztottunk minden felületen, hogy azok eljussanak azokhoz, akiket érdekelhet, de ezek szerint kihagytunk valamit. Végül vállat vonva, halványan mosolyogva és teljesen cuki módon válaszolok a feltett kérdésekre. A beszélgetés hamar átmegy egy egyszerű párbeszédbe három srác között, mert a kezdeti feszültség eltűnt belőlük, és bár gyakrabban fürkészik arcomat elmerengve még így is, de ez simán belefér. Éppen összeröhögünk valamin, amikor megérzem a pad rezgését, majd a puha érintéseket ismét vállaimon. Mi a fasz van már? Ebben az iskolában mindenkinek vállfétise van? Megemelkedett szemöldökkel fordítom el fejemet az előttem állókról, hogy vállam felett pillanthassak hátra. A nemrég még velem szemben ülő lány nyomkodja éppen vállaimat, azért kékjeim a helyére villannak, de ott nincs, szóval valóban éppen ő masszírozgat itt, mintha mi sem lenne természetesebb, és ahogy fordítom vissza a fejemet felé akad meg pillantásom a poháron. Bassza meg! A bájital! Szemeimre teszem kezemet, halkan felnevetek, majd mosollyal arcomon nyúlok a kezekhez, hogy óvatosan toljam el őket annyi időre, amíg felé fordulok. Ha beleivott, akkor... nos, akkor igen. Megitta a szerelmi bájitalt, amit a kicsi Brightmore-nak szántam. Halkan nevetgélve emelem kékjeimet a lányra, a két srác a feledésbe merült már akkor, ahogy megéreztem puha érintését vállaimon. Ez egy fokkal izgalmasabb, és nem ellenük szól. Tényleg nem.
- Fülig szerelmes vagy, mi? - csóválom meg fejemet. Hogy is kell ezt kezelni egészen pontosan? - Ez mondjuk kurvára nem volt benne a tervben, de mindegy... - dörzsölöm meg szemeimet mutató- és hüvelykujjammal. - Mégis mit kezdjek most veled?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 26. 10:45 Ugrás a poszthoz

Belián
nem hazudsz nekem többet, ugye? / ne tedd, kérlek

Apró bólintás, többet nem érdemel a téma, hiszen már teljesen irreleváns is. Elképzelni sem tudtam volna azt, eszembe sem jutott az opció, hogy Márk véletlen nekem esne. Így visszagondolva sem tudnám elképzelni róla, hiszen bármennyire is ellenségesen viselkedett, nem hülye a srác. A magához való esze meg van, egyszerűen valamiért ezt a helyzetet kezelte indulatosabban. Lényegtelen, elmúlt, már elmentek, a verekedés meg ahogy akkor, úgy sem opció bennem, mert egyszerűen nem. Lehet nem vagyok a kedvesség mintapéldánya, de azért nem az agresszivitásomról és az indulatosságomról kellene elhíresülnöm az iskolában? Maradjunk a DÖK-ös tevékenységeknél, azok segítenek eleget.
- Szóval nem tudod - ismételt apró bólintás. Alsó ajkamba harapva fürkészem az arcát, mert nem hazudik, valóban nem tudja mi az a véla. El kellene magyaráznom neki, nemde? Illene, hogy tudja, mivel áll szemben, hiába nem tud védekezni ellene, hacsak nem készül fel rá tudatosan, de nem visz rá a lélek. Elmondtam neki mi vagyok. Innentől ráhagyhatom, hogy eldöntse, érdekli-e mi ez az egész vagy sem. Megadom a választási lehetőséget ezzel, nem nyomom le a torkán a csúf igazságot, egyszerűen időt hagyok neki arra, hogyha érdekli, ha kíváncsi, ha felkészült, akkor utána nézzen, derítse ki mi vagyok. Ennyiben hagyom a dolgot. Nem tudja, csak sóhajtok egyet, de nem kezdem el magyarázni a vélaság mivoltját, csínját-bínját. Nézzen utána, és ha semmi nem változik, akkor megadok neki mindent, amit csak kér.
- Nem olyan titkos ez - mosolyodom el halványan. - Gyakran nem tudják megmagyarázni az emberek maguknak, hogy miért, de nem kérdeznek rá, én pedig nem mondom el - nem kérdeznek, nem válaszolok, felesleges, ha rákérdeznek akkor meg elmondom az egyértelműt, ami az orruk elé van téve. De soha nem kérdeznek rá, mert annyira nem értik, annyira elvesznek a pillanatban, hogy nem tudnak rákérdezni, vagy egyszerűen már nem is foglalkoznak vele, mert elvesznek a kék tekintetemben, az érintésemben, a mosolyomban. Nagyon helyes.
- Igen, a kisugárzásom. Gyakorlatilag ezt jelenti vélának lenni - mosolyodom el halványan. - A DÖK meg igenis jól áll neked, sokat segítesz benne, de valószínűleg az miatt jelentkeztél, igen - a mosoly megindul, de arcomra fagy, ahogy folytatja a kis mondandóját. Kékjeim kikerekednek, ajkaim kissé elnyílnak egymástól. Hogy ne haragudjak rá, amiért úgy tűnik, mintha, pedig nem azért van itt, mert véla vagyok, mert a kisugárzásom. Olyan őszintén mondja, olyan hihető, hogy szinte már elhiszem, a szavai visszhangzanak fülemben, beékelődnek agyamba, és soha a büdös életbe többet nem mennek ki onnan. Mert elhiszem neki. Miért hiszem el neki? Miért más ő, amiért azt tudom mondani, hogy elhiszem a szavakat, amiket kiejt a száján, főleg ilyeneket. Az első pár másodpercben kérdőjeleztem meg mindösszesen, de annyi bőven elég volt ahhoz, hogy valami hirtelen elkattanjon bennem és elhiggyem neki a kiejtett szavakat. Ne haragudjak rá. Nem tudok rá haragudni, mert őszinte. Hogy csinálja?
Nekem kissé több idő kell a visszatéréshez az előző témából, nem is reagálok rá érdemben, csak rendezem vonásaimat, majd kissé talán zavartan dörzsölöm meg szemeimet mutató- és hüvelykujjammal, mielőtt a kérdés elhangzana, majd érdemtelen válasz érkezne rá. Belián arca belesimul tenyerembe, elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy eddig kissé görcsös teste elernyed, csak átadja magát az érzésnek, annak ami vagyok. Mert én most nem az a Mihail vagyok, aki miatt a DÖK-be jelentkezett, hanem az a Mihail, aki gátlástalanul él vissza a vélamágiájával, hogy neki megkönnyítsék az életet, hogy ne kelljen kideríteni mindent, csak egyszerűen mondják el. De így is hazudik, nekem pedig mosolyom szélesebb lesz, akaratlan kerül több mágia bele, észre sem veszem, ahogy azt sem, hogy a némaság pillanatába talán több ideje burkolózik, mint kellene, esetleg illene. Ujjam folyamatosan cirógatja a bőrfelületet, egy pillanatra sem hagyom abba. Érezd a vélát, Belián, hogy megmutathasd nekem ki is vagy. Követem kezed nyomát, ami lehúzza a póló nyakát, éppen annyit felfedve a hegekből, ami elég ahhoz, hogy a kép, amely eddig darabokban hevert a földön, pillanatok alatt álljon össze újra eggyé, és kerüljön fel a falra. Egy farkast ábrázol. Mosolyom lelankad, eltűnik arcomról, miután a póló visszapattan nyakához, kezei lehullanak maga mellé, én meg még mindig a hegek helyét bámulom, szinte látom őket a pólón keresztül. Kezem, amely arcán pihen, abbahagyja a cirógatást, miközben másik kezem álla alá nyúl, hogy biztosan szemtől-szemben álljak a kérdő tekintettel.
- Mindenkinek van keresztje - hangom mély, rekedtes, akárha csak most ébredtem volna fel. - Neked ez, nekem az, de attól még te, te vagy - arcán pihenő kezem csusszan tarkójára óvatosan, ahogy közelebb vonom magamhoz, hogy még egy hajszál se férkőzhesse be kettőnk közé, ujjaimat nem veszem el álla alól. Azt akarom, hogy lásson. Csak engem lásson. - Elvehetem egy pillanatra a fájdalmad? - tekintetem kérdőn fürkészi arcát. Csak őszintén, kérlek.
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2020. február 26. 10:46
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. február 29. 18:33 Ugrás a poszthoz

Belián
nem hazudsz nekem többet, ugye? / ne tedd, kérlek

- Addig örülj - legyintek egy aprót felé. Sokszor van az a helyzet, amikor azt kívánom bárcsak úgy lennék, mint a mellettem álló. Nem tudni semmiről és senkiről semmit, mert nem mondták el, én meg azt sem tudom hol kezdjem az utána olvasást, ha egyáltalán elkezdem, mert nem is biztos, hogy érdekel. Soha nem akartam vélának születni, és megmondom az őszintét, nem értem azokat, akik kipróbálnák akár csak egy napig is, vagy azt kívánják bárcsak vélák lennének. Tudod miért akarod? Mert nem vagy az, és nem tudod elképzelni milyen kirekesztettként leélned tizenöt évet, majd csak stagnálni a körülötted lévőekkel. Elmondom; szar.
- Ez ilyen - éppen hogy megrezzennek vállaim, ahogy megvonom őket. - Úgysem értenék - főleg, hogy valakinél olyan erős hatást fejt ki már az alapvető mágia is, hogy lehet egy szavamat nem értené, bármennyire erősen akarnám elmagyarázni. Felesleges körök, így inkább fedje homály, azonban álszent lennék, ha azt mondanám nem tudja pár ember, hogy mi is vagyok. Az Elite alap, ők akkor is megtudták volna, ha nem akarom, hiszen majdnem mindent tudunk egymásról. Dana, akinek elmondtam, mert így tartottam fairnek, bár már megbántam, mert ismét ostoba döntést hoztam egy ostoba helyzetben. Nem érdemli meg, hogy tudja mi is vagyok, ámbár már késő bánat. És van Belián. Belián, aki mindezek után talán az egyetlen, aki megértheti milyen is egy másik fajhoz tartozni, aki lehetséges, hogy rábólint arra, hogy milyen érzés magányosnak lenni, és láthatom a szemében, hogy komolyan gondolja, nem csak azért bólint, mert jaj, szegény fehér hajú srác, hanem tényleg átérzi. Nem tudom meddig tart, benne van a pakliban, hogy ezt is megbánom, de ha az ember nem próbálja meg, akkor hova juthat? Próbálkozni kell.
- Mert te megérdemled, hogy tudd - halvány mosoly kerül fel ajkaimra, hogy tökéletesen vonásaim csak még tökéletesebbek legyenek. A higgadtság, amivel Belián fogadja az információáradatot meglep. Egészen eddig tudatlanságban élt, nem tudta, hogy mégis mi vonzza hozzám, mi az a plusz, amiért a közelemben szeretne lenni, amiért egy mosolyom elég, hogy bármit megtegyen, amit kérek tőle. Most tudja, és mégis itt áll, beszélget velem, érdeklődik, kérdezget, mert tudni akarja. Pedig már tudja, és bár nem olyan mélybe menően talán, mint kellene, vagy illene neki elmondanom, de tudja, és mégis itt áll. Mi baja van ennek? Ilyenkor már hozzám vágtak ezer meg egy dolgot, amikor kiderült, hogy mindösszesen a mivoltom miatt akarnak mellettem lenni, mert ők ezt úgy érzékelik, hogy manipuláltam őket. Pedig én nem. Soha nem akartam senkit manipulálni, én csak emberként akartam élni. Átlagos emberként.
- Nem, általában nem azért - rázom meg fejemet, miközben teljes testemmel felé fordulok. - Csak az a lényeg, hogy a közelemben lehessenek, nem az, hogy megismerjenek. Igazából így jobban belegondolva, szerintem a szüleimen kívül senki nem ismer igazán, de ez nem az emberek hibája. Ez van - szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy befejezem a mondatot. Meghatároz engem a vélaságom, és félek, hogy ebből nem fogok tudni kitörni, és végül az lesz, amit az öregek akarnak. Egy szintén vélát elvenni, hogy a vérvonal meg legyen tisztítva, a gyermekeimre is ráerőltetni, hogy megtartsák a véla vonalat. Borzalmas, szívem sajdul belé, ha csak arra gondolok, hogy erre leszek kényszerítve. És a remény csúnya dolog, gyakran hagyja el az embert éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Mostanában engem is. Reméltem, hogy itt más lesz, hogy nem a mivoltom miatt keresik majd a társaságom. És így van-e? Nem mondhatok elhamarkodottan semmit, de kezdek kételkedni benne. Elválik majd, nemde?
Ahogy az is, hogy Belián arca simul tenyerembe, miközben hüvelykujjammal cirógatom arcát arra kérve, ne hazudjon nekem. És nem teszi, mert a póló nyakát lehúzza, ami felfed mindent, amit eddig takart. Felfedi a titkot, amit Belián rejteget mindenki elől olyan gondosan, szinte már fájdalmas. Ráncolt szemöldökkel nézem pár pillanatig, minden mozdulatot befejezve, amíg a képkockák a helyükre pattannak és a kép egész lesz az agyamban. Mert farkas. Vérfarkas. És ahogy tenyerem csúszik tarkójára, úgy közeledik arcom is felé, olyan választ várva, amit mégsem ő dönt el igazán, mert az alapvető vonzalomnál ez már több. Itt akaratról beszélünk, mert ő most akar engem, akarja mindenemet, és pofátlan módon engedek ki még egy kicsit a bensőmből, hogy körbelengjen minket, mintha csak valami védőburok kerülne körénk. De ez semmitől nem véd. Tőlem főleg nem, Belián. Tudatosan léptél bele a csapdába, hiszen tudod mi vagyok? Vagy csak szeretnél valóban megszabadulni attól a fájdalomtól, amit kifelé takargatsz, de mindig benned van. Szomorú. Kezei mozdulnak, egy halvány mosoly ül fel ajkaimra, miközben az egyik keze az ablakpárkányra fog rá, míg másik a levegőben marad. Utóbbira emelem tekintetem.
- Hozzám érhetsz - mert kér arra, hogy elvegyem a fájdalmat, még akkor is, ha csak pillanatokra vagyok képes. De képes vagyok rá, így mindennemű engedélykérés avagy hezitálás nélkül tapasztom ajkaimat az övére. Szabad kezem fog rá csuklójára, ami eddig álla alatt pihent, és húzom közelebb magamhoz, miközben tarkójára csúsztatott kezemmel határozottan nyomom fejét magam felé. A csók óvatos, tapogatózó. Nem sürgető, szinte már lágynak mondanám. Engedd, hogy elvegyem a fájdalmad.
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2020. február 29. 18:40
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. március 1. 14:55 Ugrás a poszthoz

Belián
nem hazudsz nekem többet, ugye? / ne tedd, kérlek

Apró bólintás, mert megértem. Varázstalanként találkozni alapból a mágiával, nem lehet könnyű, főleg nem feldolgozni, hogy ezek a dolgok bizony nem csak a mesekönyvekben van, hanem a való világ, és téged is körbevesz, csak nem tudsz róla. Vagyis nem tudtál, mert mindezek mellé olyan különleges lényekkel, növényekkel találkozol, amik néha még magán a mágián is túlmennek. Sárkányok? Merlinre, maximum Süsü a sárkány oké, belefér, mert aranyos és nem létezik. De amikor esélyed van szemtől szemben állni egy Magyar mennydörgővel mondjuk, akkor azért beleremegsz, nem? És nem feltétlen az örömtől, mert végre látsz. Szóval igen, átérzem, főleg, hogy nagyjából majdnem olyan varázstalan vagyok, mint Belián, mert az én erősségem a vélamágiában rejtőzik, nem a pálcámban, amit teljesen feleslegesen hordok magamnál, mert aligha veszem hasznát bármikor is.
Ismét bólintok, hiszen szavaknak itt már aligha van helye. Mit mondhatnék még? Ennél többet felesleges szájtépés lenne mondani, mert a lényeg benne van. Senki nem értheti, senki nem tudja milyen érzés lehet a másságod miatt mindkét világban máshogy élni. Mert szép lenne, ha csak a mugliknál működne ez így, de nem. Amíg a karkötő teljesen elnyomta a mágiámat, egy senki voltam, akit folyamatosan terrorizáltak, és amikor a mágia segített helyrerakni a gyökereket, én húztam a rövidebbet. Fáj bevallani, de igazuk van. Nem kell a mágia ahhoz, hogy legyek valaki, hogy figyeljenek rám az emberek, de azért valaki csak-csak kell melléd, hogy érezd, nem egyedül vagy mindkét világban. Talán. Vagy megint csak magam elől menekülök, mert ez a legkönnyebb megoldás, mintsem azt mondani, hogy igenis érek valamit mindenhol. Mert végül is nem lenne baromság. A muglik között híres modell vagyok, akiért harcolnak a modellügynökségek, és még csak azt sem tudják megmagyarázni, hogy miért teszik, egyszerűen kellek nekik, míg a mágusok között véla vagyok, akire irigykedve tekintenek, esetleg vágyakoznak utánam, egyszerűen csak akarnak, az iskolában is DÖK elnök lettem egyik pillanatról a másikra, a tanulmányaim sem haladnak rosszul, sem az egyetemen, sem a kastélyban. Szóval... meghatároz-e engem? Megrázom fejemet, tekintetem Beliánra esik.
- Te átérzed - bökök mellkasa azon pontjára, ahol a hegek vannak, majd ujjam álla alá nyúl, miközben közelebb lépek. Nem akarok törődni magammal most, a lényeg előttem áll, aki lehet akaratlan fedte fel nekem valódi mivoltját, de megtette, én pedig ha kicsit is, de segíteni szeretnék neki, ha már magamon aligha segíthet a mágiám. - Igen, egyedül vagyok - suttogom a szavakat, mert itt és most nem ez a lényeg, hanem ahogy ajkaim érintik az övéit, ahogy keze mozdul az engedélyem után, hogy hozzám érjen, mert szabad neki. Tarkójára csúsztatott kezem alatt a pihés szőrök az égnek merednek, libabőr játszik Belián minden porcikáján, még ott is, ahol aligha érhetnék hozzá. Belemosolygok a csókba, amely olyan, mintha előtte soha nem csináltam volna még. Fájdalmasan lassú, ismerkedős, mert végül is az történik most kettőnk között. Ismerkedünk egymással, miközben csak húzom magamhoz közelebb, ujjaim csuklójára kulcsolódnak, mert ha eddig nem ment el, akkor most már nincs visszaút. Elveszem a fájdalmat, még akkor is, ha utána utálni fog, megvetni, amiért visszaéltem a belőlem áradó tökéletességgel. Nem foglalkoztat, mert ha ezzel kicsit megkönnyíthetem neki, akkor mégis ki a faszt érdekel az, hogy mi a helyes megoldás erre? Mert nem minden megoldás jó és rossz. Túl lesarkított, túl drasztikus, hiszen a világ sem csak fekete és fehér, ahogy az sem, hogy egy emberen hogy tudsz segíteni, milyen módszerekkel. Ez az én módszerem. Hogy óvatosan, lágyan érintve ajkait hagyom, hogy elvesszen az érintésemben és bennem, hogy bensője értem remegjen és csak velem foglalkozzon, mert így a benne élő fájdalom háttérbe szorul és nem törődik vele. Mert hozzám simul, belesimul az egészbe, amely csak arra ösztönöz, hogy óvatosan kényszerítsem a fal felé, aminek neki koccan, de egy pillanatra sem eresztem el ajkait. Nem, nem tehetem meg, képtelen vagyok rá, főleg, amikor gyengéden húzza ki kezét ujjaim közül, hogy végig simítson arcomon, nyakamon, vállamon, végül hátamra csússzanak ujjai. És ahogy ő aprót szusszan, az én ajkaimat egy halk nyögés hagyja el. Keze megállapodik hátamon, tarkóját tartó kezem ujjai csúsznak tincsei közé, mert többet akar, vágyik rám, és én megadom neki azt, amire vágyik. Tincsei között szánkázik ujjam, a falnak préselem, mialatt a csókot elmélyítem. Falom ajkait, mert talán már én is akarom, hogy valaki újra szeressen, és ha a mágia miatt, akkor azért, csak... csak akarjon. És ő akar. Engem akar. Eltávolodom tőle, halkan szusszanok egyet, míg kinyitom szemeimet és acélkék pillantásomat fúrom az övéibe. Halványan elmosolyodom, amíg lágy csókot lehelek ajkaira, hogy aztán tincsei közé csúsztatott ujjaimmal kicsit határozottan biccentsem oldalra fejét, hogy nyakához férhessek, szavaimat oda suttoghassam, miközben ajkaim érintik nyakát minden egyes szónál.
- Elmúlt a fájdalom? - lehelem a szavakat, mert minél több az inger, minél nagyobb a vágyakozás, annál türelmetlenebb lesz. Gyerünk, Belián, mutasd meg mit tudsz, amikor a kezedbe adom azt, amit szeretnél. Mutasd meg, mit szeretnél valójában. Mutasd meg, hogy szeretnéd elérni azt. A válaszra türelmesen várok, de addig sem vagyok hajlandó tétovázni; szelíd csókokkal hintem a puha bőrfelületet, pólóját szabad kezemmel húzom arrébb, hogy vállához is hozzáférhessek.
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2020. március 2. 08:45
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. március 2. 16:27 Ugrás a poszthoz

Radetzky Médi
licites randi / mert megnyertél

A terv az volt, hogy a DÖK-ösök közül is bedobja magát pár ember, hátha nem lennének jelentkezők a licitre, így lehetett az, hogy engem is felírtak, ámbár elég indokolatlan a dolog, tekintettel arra, hogy elég kevesen ismernek még, ami nekem nem baj, de a licitet aligha mozgatta volna előre. És akkor jött a meglepetés, mert minden DÖK tagra érkezett licit - az nem számít, hogy az egyiket én nyertem meg, hiszen meg van rá az okom -, szóval rám is érkezett. Az összeg kedves, a lány, aki tette pedig fiatal. Borzasztóan fiatal, és csak párszor láttam a körletben. Na igen, mert Rellonos, szóval illene tudnom, hogy ki ő, de ha tehetem nemigen állok le beszélgetni alsóbb évesekkel, mondjuk felsőbb évesekkel sem, nem fontos. Szóval a lány komolyan hiperédes, és a kezdeti megszeppenés után, amit láttam rajta a klubhelyiségben, végig beszélte a pizzázóhoz vezető utat. Komolyan végig dumálta, de mindenről, ami eszébe jutott, nekem meg már a helyszínre érkezéskor lezsibbadt az agyam, és mérhetetlen fáradtságot éreztem, pedig még el sem kezdtük az érdemi részt.
A helyszínre érkezvén egy kis felüdülés ütött mellkason, mert bizony, ha tele a szája, talán nem beszél ennyit. És pizzával. Kizárólag pizzával van tele a szája, nem mással. A széket kihúzom neki, majd amikor helyet foglal könnyedén tolom azt be az asztalhoz a pihe súlya alatt. Mosolyogva foglalok helyet vele szemben, igyekezvén a ránk szegeződő pillantásokat figyelmen kívül hagyni, mert sajnos nem annak szól, hogy egy ilyen fiatal lánnyal jöttem - pedig bárcsak -, hanem nekem. Inkább tituláljanak pedofilnak, mintsem bámuljanak, mert egy idő után frusztráló ám a lelkemnek a dolog, de egyelőre könnyedén viselem.
- Bármelyik pizzát megeszem, csak ne legyen rajta ananász - esik pillantásom Médire. - És kapsz kólát is - bólintok egy aprót, majd a hozzánk lépő pincérnek adom a kártyát, ami az itt fogyasztásunk fedezését igazolja, majd a lányra pillantok. Haja két fonatban omlik vállára, ami az amúgy is kislányos külsőt csak még jobban azzá teszi. Halvány mosollyal ajkaimon dörzsölöm meg arcomat, majd kékjeim megállapodnak a bársonyos arcon.
- Bármit rendelhetsz, amit szeretnél - őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. - Ha túlmegyünk a kereten, akkor is - mert ha már eljöttünk, akkor adjuk meg a módját és az első randinak mindig emlékezetesnek kell lennie, nem? Még akkor is, ha én egyáltalán nem készültem rá, csak felhúztam egy fekete nadrágot egy kék pólóval. Kinek mi a rákészülés.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. március 3. 10:51 Ugrás a poszthoz

Radetzky Médi
licites randi / mert megnyertél

Halkan felnevetek az ananászos reakción. Legalább már egy közös pontunk van, amiben egyet tudunk érteni, és nem vita tárgya, ami igencsak megkönnyíti, elvonatkoztatva attól, hogy mennyire borzalmasan fiatal. Komolyan, legalább valami hasonló korú lány nyert volna meg és a végén még ki is élvezhettem volna, de nem. Kaptam egy nagyon maximum tizenöt éves kislányt, akinek be nem áll a szája, és pontosan most áll neki nézni is. Remek, kellemes a hasznossal, mert addig sem beszél, így zsibbadozó agyam talán egy kis felüdülést nyer.
- Oh, szóval a te kezedben van minden - motyogom ujja alatt, ahogy neki nyomja azt ajkaimnak. - Értem én - mosolyom szélesebb lesz apró ujja nyomásának ellenére. Ezen ne múljon, felőlem hordhatja ő a nadrágot erre a maximum két órára, amit hajlandó vagyok itt tölteni, hiszen, ha ez a vágya, akkor én megadom neki. Bár a mozdulat, ahogy elkussoltat kissé meglep, de a bátorsága és közvetlensége miatt a képzeletbeli piros pont azért beírásra került. Nem is tudom mikor értek hozzám utoljára úgy, hogy nem kellett rá engedélyt adnom. Meglepő és furcsa fordulatok az életben, amit éppen egy kislánnyal tapasztalok meg, és meg kell mondjam, igencsak különös érzés.
- Engem lepjetek meg - intek a pincér felé, hogy akkor a rendelés leadva, mehet is elfele, mielőtt elcsöppen, vagy kifolyik a nyála az asztalra, amit eléggé nehezményeznék. Gusztustalan. Kékjeim visszaesnek Médire, és még valahogy még mindig nehezen akaródzik elhinnem, hogy vele ülök itt. Mármint itt ugye nem azzal van a baj, hogy vele, hanem a korával leginkább, mert... Merlinre! Hát mennyire fiatal már?
- Igen, az vagyok - bólintok egy aprót feleletem közben. - Nehogy a végén te is odáig legyél értem - forgatom meg szemeimet, miközben megnyomom a két szócskát, amit ő is használt. Ha odáig vannak értem, akkor nincs mese, odáig vannak, nem mintha bármit is tudnék kezdeni ezzel az információval jelenleg. Vagy bármikor máskor. - Üzenem a barátnőidnek, hogy nagyon kedvesek és köszönöm a bókot - halvány mosoly kerül fel ajkaimra, miközben Médi kislányosan csillogó tekintetébe fúrom pillantásom. Nem-nem, nincs mágia, most nincs. Csak egy egyszerű mosoly.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. március 4. 09:52 Ugrás a poszthoz

Csepreghy Péter - 2020.03.04. 09:20
sziasztoooook! ♥

visszatértem, itt vagyok,
mindenkinek hsz-t pótolok
ha valahol nagyon elcsúsztam volna
ne hari, de elvitt az IRL móka
na, nem ide írok, inkább megyek
s kezembe egy képzeletbeli pennát veszek Kiss #luvyaall


Ezt szétadom Grin Grin
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mihail Vladiszlav Sztravinszkij összes hozzászólása (194 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Fel