Mikhail Sergejevics Kazanov


Díjazni való, hogy belemegy a játékba, megkóstolja a kávét, én meg izgatottan várom, hogy lenyelje, közben koncentrálva a sötétbarna lére, hogy az illatra, zamatra, állagra, ízre élvezhető legyen, de túl édes.
- Biztosan azért mert én így iszom, már ha egyáltalán kapok, de próbálja megint, most másik ízt adok hozzá! - A banán mellett döntök, mert az van annyira markáns, hogy a fekete aromája nem nyomja el, és hogy meglegyen a kihívás, még egy csipet fahéjat is odaképzelek.
- Igen, azt tanulom. Még kezdő vagyok, de imádom. - Csillogó szemmel lelkesedek a legújabb szenvedélyemről. Olyan ez, mint a szerelem. Aztán elcsendesedek, csuklóból kirázom a megfelelő pálcamozdulatot, majd bólintok, hogy kész, ihatja, ha akarja. Na, most aztán tényleg kiderül, hogy mennyire tudok vagy nem. Az viszont bizonyos, hogy  a hőfokot elfelejtem beállítani, így meg van az esély rá, hogy vagy túl forró lesz vagy hideg vagy valami más. Remélhetőleg lesz olyan jó fej, hogy újra vállalja a kísérleti alany szerepét.
- Na, mit érzett? - húzom közelebb a széket hozzá is, az asztalhoz is, majd szépen le is csücsülök. Ciki, de nem emlékszem a nevére, meg semmire, abból, amit az évnyitón mondtak róla. Vagy aludtam vagy épp nem figyeltem. Talán Daviddel leveleztünk, vagy passz. Ezt orvosolandó bemutatkozom.
- Felagund vagyok és Lena. Önt hogyan szólíthatom? Illúziómágusnak tetszik lenni? Amúgy mi az a devushka? - Megvárom, míg kezet nyújt, az illendőség úgy diktálja, majd kezet fogok vele, ha ez megtörténik. Gondolom, attól még, hogy új a kastélyban, a Felagund név nem cseng idegenül a számára és nem kell külön magyaráznom, ki vagyok. Ez egy újabb előnye a felagundságnak.

Mikhail Sergejevics Kazanov


Mindig szívesen tanulok a jobbaktól, meg a kicsit rosszaktól is, ha úgy alakul, így engedelmesen bólintok a Könyvtáros tanácsára.
- Tök jogos, ebbe nem gondoltam bele. Néha nehéz mindenre odafigyelni, pláne ebben a korban, amikor még csapong a képzelet, ami egyébként egy illúziómágusnál hasznos eszköz. - Csacsogok, csacsogok, csacsogok, és már feledésbe is merült az iménti könyvégetésem. Gondolom megértette, hogy nem kárt okozni akartam, csak egyszerűen ez volt a mai tananyag. Az újabb kávés próbálkozásom már kicsit jobban ment, ám a fahéj íze talán nem volt elég precíz. Valóban kicsit kesernyés, de azért eléggé markáns ahhoz, hogy kiérezhető legyen. Na, nem baj, legközelebb jobb lesz majd az is.
- Igen, banán, egy kis fahéjjal. Remélem, nem lesz kávémérgezése. Az illúzió kávénál is működik a hatása ugyanúgy? Mert abban az esetben összeütök valami nyugtató bájitalt, nehogy bepörögjön. - Elnevettem magam. Nem sértésből, hanem, mert viccesnek találom. Valóban érdekes felvetés, hogy ha mondjuk egy bájital illúzióját alkotom meg, a hatás ugyanúgy létrejön-e, mintha igazit innánk. A jólneveltség oltárán adózom azzal, hogy bemutatkozom. Büszke vagyok a felagundságomra, a Felagund névre, fűződjenek hozzá bármilyen érzések is a többiek részéről. Az az ő dolguk.
- Igen, az öreg - kuncogok. - Ő a nagyapám, de vagyunk még itt Felagundok egy páran. Nagyapa bájitaltan tanár, úgyhogy ha szüksége lenne valamire, szóljon bátran. - Ajánlom fel a bartert. Cserébe tanítgathatna erre-arra, arra is, ami nincs a tananyagban vagy kis praktikákra, amik saját megtapasztalásai. Vagy ajánlhatna könyveket, vagy csak egyszerűen kijavítaná a hibáimat. Biztosan tudna segíteni, és én is ki tudnék cserébe találni valamit.
- Örülök, hogy megismerhettem. Az évnyitó, ahol bemutatták, kicsit káoszos volt. - Elpirulok, mert így kellemetlennek érzem a szitut.
- Uramnak, a tanárokat Tanár úrnak, de akkor Könyvtáros-nak fogom szólítani. Nagy kezdőbetűvel természetesen, de ha a Kazanov úr jobban tetszik, akkor úgy. - Szókincsem bővítését mosolyogva fogadom, és most már bátrabban elő merek lépni a farbával, amit olyan zseniálisan kitaláltam.
- Kazanov úr! Lenne kedve néha egy kicsit gyakorolni velem, elmondani pár titkot, mint az előbb grátisz? Nagy segítség lenne, de nem kérem ingyen. Biztosan lenne valami nekem való munka itt a könyvtárban, amiben segíthetnék, talán még az illúziómágiát is használhatnám. - Utóbbit élvezném, és még hasznos is lenne, de csak ha felmosni kell vagy összeszedni a szemetet, azt is vállalom. Kíváncsian várom a válaszát.

Mikhail Sergejevics Kazanov

A gyakorlás..igen...Vanessza nénitől is egyfolytában ezt hallgatom, az egyéb tanáraimtól meg éppen az ideális tárgyat, de kinek erre energiája? Persze az illúziómágia az, amit a legszívesebben gyakorolnék egész nap. Sajnos nem lehet. Időnként vérző szívvel veszem elő a Gyógynövénytant vagy a Bűbájtant. Apa a múltkor azt mondta, hogy ha nem tanulom a Gyógynövénytant, nem lehet belőlem jó bájital keverő. Hát üzenem, hogy kilométerekkel le van maradva. Ki a fene akarja követni a családi hagyományokat? Meghagyom Lizának vagy Davidnek.
- Iszonyúan sok mindent kellene még gyakorolnom. Sajnos nem lesz az ember gyereke egyik pillanatról a másikra illúziómágus, még akkor sem, ha Felagund. - Elnevetem magam, mert legalább nekem legyen vicces a benyögésem, ha másnak nem is. Anya utálja, ha az ebédnél teszem ezt, mert David mindig beleröhög a levesébe és akkor kispriccel a leves a terítőre. Én meg kérdezem, hogy mi a baj ezzel? Ott a pálcája, tüntesse el, aztán kész. Hamarosan már én is meg tudom oldani, legalább addig, míg rátolom a tálat.
- Utóbbit is meg lehet oldani, akár legálisan is. Bár nem célom senkit összeverni, de az agressziónak vannak más formái is, ha éppen valaki ezt a figyelmet vívja ki magának. - Kacsintok, elég bénán megy, de ezt nem fogom gyakorolni. Inkább Kazanov bá'nak lenne szüksége egy kis korrepetálásra. Nem mintha probléma lenne, ha valaki szelíd, mint a ma született bárány, de az önvédelem fontos.
- Az ellenfélnek már akkor tudnia kell, hogy nem érdemes packáznia velünk, amikor megszületik. - Ez erős kijelentés, de halálosan komoly. Jobb nem belemenni egy kétes kimenetelű szituációba, jobb a megelőzés, mint a betegségeknél.
- Még nem kapható ellenem védőoltás, de csak idő kérdése. - Újabb jó vicc. Lehet nevetni! A hírszerzői meló nagyon menő és már most beleéltem magam. Várffynak hála sokat fejlődtem, legalábbis  gondolatban, sőt az illúziómágia is eme tervemnek volt köszönhető. Persze csapnivaló hírszerző az, aki a nevét sem tudja annak, akivel beszélget. Ezért kellemetlen, hogy nem tudom Kazanov nevét, de mentségemül szolgáljon, akkor még nem voltak ilyen terveim. Friss az elképzelés annyira, hogy még a szüleim sem tudnak róla, de még David sem, vele pedig mindent megosztok. Azért neki ideje lenne elárulnom. Meglátjuk.
Nem utasítja el egyből az ajánlatom, ez biztató.
- Ennek nagyon örülök, mármint, hogy hajlandó beszélni róla. Gondolom, feldobná a hétköznapjait. - Elképzelésem szerint egy idő után unalmas lehet itt ülni és olvasni vagy kikeresni a hatodik kötet Mágiatörténeti kiadványt egy vakegérnek, aki nem tudja az ABC-t.
- Hááát...lássuk csak! Még nagyon az elején vagyok. Élőlényt is csak egyszer próbáltam, ha leszámítjuk a gyümölcsöket a piacon, vagy az orgonát. Vagyis talán egy kis kacsa volt, kevés mozgással. Most jöttek be az ízek, a szagok ilyenek. A láng is kezdetleges, szóval láthatja, alig valami. - Kicsit tartok tőle, hogy erre azt mondja majd, van neked tanárnőd, majd az nevelget. Nem vagyok óvó bácsi. Igaza is lenne, de ő más szemmel nézne, mint Vanessza néni, és mást venne észre. Nem követné szigorúan a tananyagot, meg jobb két tanár, mint egy.
- Amikor ráér, heti egy-két alkalom, bárhol és bármikor. Mit kér cserébe? - térek rá az üzleti részre, esélyt sem hagyva arra, hogy nemet mondjon.

VZR IGH


Lassúra állítottam a futópad sebességét, a fene se akar remegő lábakat, izomlázzal karöltve. Nem az edzettség okán vagyok itt, sokkal nemesebb célok mozgatnak. Azért az inkognitó végett fent kell tartanom a látszatot, de ahhoz ez a kényelmes tempó, ami mellett nézelődni is tudok, tökéletesen megfelelő. Meg is pillantom a Nagyúr tetszetős alakját, de aztán komolyabb mederbe terelem a gondolkozásom. Nem téríthet el küldetésemtől a dizájn. Azt is észlelem, hogy mellém pattan, és már nyitnám is a szám. Hanem ekkor úgy felpörög a szalag, hogy alig bírom kapkodni a lábaimat. Szemrehányón nézek a Kisfőnökre, mert tuti, hogy ő bindzsizett valamit, de belátom, hogy nem tehetett mást. Elvesztem az egyensúlyom, elengedem a kapaszkodót, illetve kiszakad szorító ujjaim közül, a szalag kiszalad a lábam alól, én meg elvágódok a földön. Nem sérülök meg, a Nagyúr mindenre gondolt, viszont én nem érem be ennyivel. Illúziómágiával némi vért varázsolok a bokám környékére. Nem biztos, hogy mindenki látja majd, de egy-két ember biztosan. Vagy több is talán. Feljajdulok, hogy a színjáték hiteles legyen, a nagyúr pedig ölbe kap. Minő felemelő pillanat, hogy közelről is megcsodálhatom, sőt érezhetem a kockáit. Nem sok diák mondhatja ezt el magáról. Na, de félre az élvezetekkel, irány a munka. Jelzi, hogy beszélhetek, így nagy sziszegések közepette bele is vágok.
- Nagyobb horderejű a dolog, mint a tantárgyhoz köthető hiányosságok. Azzal kapcsolatban, most nem mondanék semmit, mert van sokkal lényegesebb ennél. - A vérzést elállítom, ha elmormolja a varázsigét, de büszke vagyok magamra, hogy baromi jól csinálom ezt a besúgós dolgot. nevezzük inkább hírszerzésnek, úgy sokkal elegánsabb, és hivatalosabb. Közelebb hajolok a füléhez, mintha a bokám vizslatnám, nehogy avatatlan fülekbe jusson el aminek nem kéne. Remélem, hogy egy hangszigetelő bűbájt azért dob kettőnkre. Van annyira profi, így nem aggódom túlzottan azért.
- Olyan dolgokkal kapcsolatban merült fel a neve, ami nem vet túl jó fényt önre. Jobban kéne vigyáznia arra, kivel mutatkozik együtt, mihez adja a nevét, pláne így most, a pozíciójában ez még lényegesebb lenne. - Az adu ásszal még nem rukkolok elő. Ha belegondolunk, ez is eléggé sokkoló. Ha rólam terjesztenének pletykákat, engem is felzaklatna, de nála ez még fontosabb, hogy elejét vegye ezeknek.

Woody T. Fletcher


Nem véletlenül sétálgatok itt, ez előtt az épület előtt már vagy egy órája. Szeretem nézni, ahogy az aurorok, meg mindenféle más, izgalmas foglalkozást űző nagyok, fontosságuk teljes tudatában igyekeznek dolgukra. Elképzelem, hogy valahol most bizonyosan elfogtak egy sötét bűnözőt vagy egy tragédiát kell elhárítani. Nélkülözhetetlenek ők, hogy mi, kis emberi halandók, békében élhessük. Tudom, hogy egyszer majd én is itt koptatom az épület lépcsőit vagy Budapesten a központban fogok dolgozni és ez már nem is annyira a távoli jövő. Ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy beleszagolják a levegőbe, a kihallgató szobák áporodott, izzadtság és félelem szagú terébe. Olyannak érzem magam, mint a vadászkutya, aki megszimatolta a sebesült prédát és most fel akarja kutatni, hogy orrát a fűbe dugva kajtassa a nyomot, mit a vérző állat hagyott. Önkéntelenül indul el a lábam a vágyott cél felé, le nem véve a tekintetem az ajtóról, ami mögött a csoda vár. Mint a Titkos könyvtár gömbje. Ha megérintem a kilincset, egy teljesen más, egy titkos világ nyílik ki előttem. Torkomban dobogó szívvel nyomom le a kilincset. Belépek az Ígéret földjére, szemem tágra nyitom, pedig inkább jobb lenne, ha becsuknám. Két drabális férfi fog karon, azzal a feltett szándékkal, hogy kitoloncoljon.
- Megálljon kislány! Odakint tágasabb. Nincs itt semmi keresnivalója. - És már tol is kifelé, lábam alig hogy csak megérintette a hideg márványt. Nem engedhetem, hogy ily csúfos véget éjen a még el sem kezdődött kalandom. Már pedig én körül akarok nézni. Meg akarom lesni a kihallgatásokat, hogy hogyan dolgoznak a leendő kollégáim. Beképzelt vagyok? Igen, de élvezem.
- Na!!! Hagyjon békén! Én csak egy ártatlan állampolgár vagyok. Ne maceráljon! - A két tagbaszakadt könnyedén tol kifelé az ajtón, hiába kapaszkodok a félfába. Erőm esélytelen a két izompacsirtához képest. Valamit ki kell találnom, hogy maradhassak. Na, itt az első kihívás. Most megmutathatom, hogy ki is vagyok én.
- Uraim! Hallgassanak meg legalább! Igenis be kell mennem. Egy veszélyes bűnöző nyomára bukkantam. Beszélnem kell a parancsnokkal! Metamorf mágus vagyok. - Felmutatom a két elképedt izomagynak az illúzióval elővarázsolt jelvényemet. Na, most legyetek olyan okosak, ha mertek!

Woody T. Fletcher


A kis közjáték felkeltette az arra tébláboló többi tökfej figyelmét is és sietve jönnek a két izomtömeg segítségére egy ártatlan kislány ellen. Lassan egy kisebb csődület gyűlik a hármasunk köré, de senki kompetens, aki érdemben döntene a végleges sorsomról. Az illúzionált jelvény és az apró hazugság pont elég volt arra, hogy kétség merüljön fel pillangó agyukban, hátha igazat mondok. Na hiszen. Ezek védik az épületet a betolakodók ellen? Már rég felrobbanthattam volna egy bombát. Fel sem merült bennük, hogy megmotozzanak. Lehet nálam egy tucat petárda, könnyű lenne elintéznem. Mi mindenre nem jó az illúziómágia, még úgy is, hogy a tojáshéj a fenekemen. A bámészkodó tömegből azonban kiválik egy tanult fej. Legalábbis a többiek tisztelettel adnak utat neki. Arcán sok titok rejtőzik, és én kedvelem a titkokat felfedezni. A drabálisok elengednek, a főfej pedig megszólít.
- Én is örülök, hogy megismerhettem. - Kedvesen mosolygok, elvégre Felagund vagyok. Nagypapa mellett nevelkedtem, nem rémítenek meg a kemény, lekezelő szavak. Akinek már azzal indul a reggele, hogy a zabpelyhe mellé a "Jó étvágyat!" helyett néhány szarkasztikus megjegyzést kap, ha van rajta sapka, ha nincs, megtanulja, hogy legyen nála füstszűrős, meg mezítlábas is.
- Az ebédelni a védelmi pénzből szoktam. - Zsebre dugott kezekkel lekezel. Biztos vagyok benne azonban, hogy nem merne bántalmazni, legfeljebb bezáratna a dutyiba. Az meg nem csak tapasztalatnak, hanem előtanulmánynak is megtenné. Még ha semmi mást nem is érnék el, csak ennyit, engem már boldoggá tenne. Két napot kibírok, utána meg a család nyomást gyakorolna tanultfejre és tádámmm, máris szabad lennék. Két nap pihi eleve rám is fér. Őrületbe kergetném az őröket az illúzióimmal. Kész nyeremény.
- Nem akar megmotozni? Van nálam pár robbanó eszköz. -

Woody T. Fletcher


Eljátszom a gondolattal, hogy bevetek pár illúziót a pasas lecsitítására, ám nem vagyok biztos annyira még magamban, hogy egy tapasztalt bűnüldözőt, aki már sok mindent látott, át tudnám ejteni. Mindenesetre amíg összeszedem magam, lázasan kergetik egymást fejemben a gondolatok. Válaszolgatni is kéne a kemény szavakra, mégpedig okosan, ha lehet.
- Valójában azért vagyok itt, hogy tanuljak. Nem csak a védelmi pénzről, hanem sok minden másról is, ami érdekel. - Egy újabb gonosz megjegyzés és hangzatos hahota kavarja fel az irodisták unalmas perceit. Sok tekintet követi tisztes távolból a gyerek és a felnőtt képtelen vitáját, melynek csak egyetlen végkimenetele lehet, nevezetesen a bukásom. Jól kifogtam tanult agy főmuftit, aki meg akarja mutatni, hogy mennyire ő itt a Jani. Persze velem szemben nincs nehéz dolga, mégis még itt állok a bejáratnál, senki nem fogott le, nem korlátozott semmiben, sőt, ahogy érzékelem, nem is akar. A motozásos kérésem is süket fülekre talál, így bátran lépek kettőt befelé, és immár bent állok az előtérben. Innen belátszom már az minisztériumi büfébe, ahonnan még több figyelő szempár szegeződik rám és a férfire. Az átlag tömegből kitűnik egy magas rangú ürge, aki feltűnően vizsgálgatja furcsa párosunkat.
- Az előkészítőből már kinőttem, nem hiszek a Télapóban. Különben is túl szenilis és öreg, bár egy mágusnál ezt nem lehet tudni soha, hogy kicsoda, akár lehetne is. - Nem akarom én felhúzni a tag agyát, de ha úgy alakul, akkor úgy alakul. A meggondolatlanságom az egyik oka, a másik pedig a tudás vágy, mely kiölte belőlem az óvatosságot. Az előbbi pasas, aki eddig az ebédlőből nézett, egyre közelebb lépked. Útjából kotródnak a szélrózsa minden irányába a népek. Tartása feszes, járása és viselkedése tiszteletet parancsoló. Az előtér falán lóg egy tabló, ott a képe neki is, a legmagasabb helyen. Innen én nem látom, de az van a képe alá írva, hogy Vezérőrnagy. Egyre közelebb ér, egyenesen felénk tart.
- Megmondtam, hogy a rendőrségnél szeretnék dolgozni. Szükségem van egy mentorra. - Nem vagyok benne biztos, hogy a megfelelő embernél kopogtatok a kérésemmel, de ha már bent vagyok, könnyebben tudok helyezkedni. Túl korai lenne? Nem hiszem, hogy elhamarkodtam volna. Ezt soha nem lehet elég korán kezdeni. Tisztában akarok lenni pár alap dologgal, mielőtt tényleg erre teszem fel az életem. Az ismeretlen teljesen mellénk ér. Szája szegletében mosoly bujkál, majd megszólal lágy bariton hangon. Parancsoláshoz szokott stílusa kiérződik mondandóján, bár inkább kér, mégis ellentmondást nem tűrően.
- Vállalja be alezredes! Úgyis nagyon ráér. Ez parancs. - teszi még hozzá, mielőtt szélesen mosolyogva eltűnik a lépcsőházban.

Woody T. Fletcher



Végre beleélhetem magam abba, hogy mi lesz majd, ha...Persze azért a helyzet teljesen más. Még ifjú vagyok, tanulnom kell, ki vagyok szolgáltatva egy nálam képzettebb túlerőnek. Ugyan nálam nem könnyű képzettebbnek lenni, de makacs vagyok, csak úgy, mint a nagyapi. Csak egy gondolat éltet, hogy itt állok célom kapujában, beszélgetek egy magas rangú aurorral és még nem tették ki a szűrömet. Mennyei.
- Ha most elkezdeném, akkor ideje korán kiderülne, hogy nincs ott keresni valóm.  De ez nem fordulhat elő. Mármint, hogy megunom. - Nehéz eset az ürge, sehogy nem akar kötélnek állni, hogy foglalkozzon velem. Nem is értem, hogy mi a baja ezzel? Ahelyett, hogy büszke lenne rá, hogy egy Felagund vetette ki rá a hálóját, arról nem is beszélve, hogy ő sétált bele az én hálómba. vagyis a halász én vagyok, ő meg az áldozat, csak még nem jött rá. Úgysem fogom magamtól itt hagyni, hiába keménykedik, nem tud megfélemlíteni. Vagy, ha mégis, akkor beperelem. Van a Levitában egy srác, ügyvéd az apja, aranyvérű mágus. Óriási a hatalma és jól vág az esze. Jó, jó, azért nem vagyok annyira genyó, de ha bánt, akkor én is. Bűbájokban legyőzhet, nála a tudás.
- Cserébe én is taníthatnám akkor. Mit szól hozzá? Egy kis szemtelenségért nem megyek a szomszédba, de tudok nagyon engedelmes is lenni. Kivéve, ha azt parancsolja, hogy menjek el. - Szemeim kikerekednek az erőfeszítéstől, hogy a lábaim ne hátráljanak egy lépést sem. A büfé irányából egy újabb férfi érkezik. Lehet, hogy fel kell adnom állásaimat és elkotródni a fészkesbe. Tartok tőle, hogy győz a túlerő, mert ugyan a két kapuőr nem sok vizet zavartak, de ez a másik ipse, határozott, kemény, hasonlóan konok homlokkal, mint nagyapi. Levegőt is elfelejtek venni, ahogy aztán végül elhalad mellettünk. Nem jön közelebb, csak odaszól az én mukimnak. Méghozzá egy számomra nagyon örvendetes mondatot. Most rajtam a sor, hogy az önelégültség kiüljön az arcomra. Szép elégtétel ez nekem. Hálát adok a távolodó méltóságteljes hátának, miközben az én emberem majd szét pukkad a dühtől.
- Először is bemenni - vigyorodom el szélesen. Nem titkolom egy cseppet sem, hogy élvezem a helyzetet, most még, a jövőre pedig nem gondolok. Mármint a közelebbi jövőre. Egyértelmű, hogy a férfi nem kedveli túlzottan a főnökét, vagy legalábbis most megfojtaná egy kanál vízben.
- Mit ért az alatt, hogy magával jól rábasztam? A szót ismerem, hiába, hogy francia vagyok. Arra vagyok kíváncsi, mit tervez? - Szükségét érezném a bemutatkozásnak, mielőtt meghalok, tudja a másik, mit írasson a fejfámra.
- Lena vagyok. Lena Felagund. Magáról készült ilyen? - Felmutatom a csokibéka kártyát, amin az én képem és nevem virít. A legnevesebb mágusok között szerepelni, nem mindennapi. Főfejnek biztos nincs ilyen elismerése a sok kitüntetés között. Persze gyerekesnek tűnik, de még sem az.

Lena Felagund kártya
link a csokibéka képhez

VZR IGH


Felszisszenek még néhányszor, addig, míg a hangszigetelő bűbáj ezt már feleslegessé teszi. Persze utána is fent kell tartani a látszatot, így csak könnyed társalgást színlelek. Ehhez a semlegesség álcáját öltöm magamra. A seb kötözés tökéletes, de ezt egy óvodás is meg tudja csinálni, úgyhogy nem ájulok el a teljesítményt látva, de azért udvariasan megköszönöm, nem csak az el, de az előrelátást is. Hálásan pislantok fel a Nagyúrra. Ennyi belefér az álcába.
- Köszönöm, már nem is fáj. - mosolyodom el halványan, szememből még nem tűnt el a fájdalom megtört fénye. Már amennyire színészi képességeimtől kitelt. Ahogy napról-napra fejlesztem a titkosszolgálati képességeimet, úgy döbbenek rá arra, hogy mennyi minden tartozik bele ebbe a munkakörbe. Félelmetes, ugyanakkor döbbenetesen gyönyörű is. Teljesen elvarázsol. Azonban a varázslatba nem süllyedhetek el teljesen, a feladatomra összpontosítanom szükséges. Csak én tudom, hogy mi az a nagy horderejű probléma, ám pont ezért nem kerülhet avatatlan fülekbe. Ha VZR valóban VZR, akkor nincs mitől tartanom, de mivel a hajszálról van szó, nem lehet abban biztos, hogy Ő az Ő. Sok embernek lehetne hasznos egy hajszál Tőle, és biztosan nem nemes célra használná fel. Tudjuk, hogy egy jól elkészített százfűlé főzet bárkiből varázsolhat VZR-t egy órára. Tudom, miről beszélek, hiszen a bájitalok mestere a nagyapám. Próbának vetem alá tehát a Nagyúrnak látszó Valakit.
- Mielőtt beszélnék, mondja meg, hogy mit küldtem Önnek az első találkozásunk előtt? - Ezt senki más nem tudhatja, csak az Igazi. Ha bárki visszaélt máris az alakjával, az ki fog derülni. Ha nem tud válaszolni, haladéktalanul ott hagyom és szólok a legelső aurornak, de ha tudja, akkor mehet tovább a beszélgetés. Utóbbi esetben előhúzom a zsebemből a féltve őrzött fiolát, benne az ominózus hajszállal.
- Ne haragudjon, tudnom kellett, hogy kivel állok szemben. Ez az Ön hajszála. Így már érthetőbb az ellenőrzés. - Átadom neki a hajszálat, hogy jó alaposan megvizsgáltassa. Bár egy ilyen apró VZR alkatrészt nem lenne nagy duváj illúzionálni, attól még valódi. Izgatottan várom a reakcióját.

Woody T. Fletcher


- Jaj, ne morcoskodjon már ennyire! Ha a nagypapi rosszul ébred és Önhöz hasonlóan  durcizik a zabpelyhe felett, akkor meg szoktam cirógatni a borostáit. Lehet Önnek is jobb kedve lenne. - Cinkos reménységgel pislogok fel az úrra. Előre tudom a válaszát, hiába még, ha okklumentor, akkor is, ami persze nem kizárt, de én nem tudhatom. Szóval tudom, mire gondol. A legkülönfélébb kivégzési módok futnak át az elméjén, a legborzalmasabb kínzásokkal karöltve. Olyan sötét a pillantása, hogy nagypapi sírva könyörögne a receptért, bár ő sem kismiska a témában. majd egyszer összehozom őket. Ha én nem tudom mire megtanítani főfejet, hátha az öreg tud mutatni neki néhány megfélemlítő technikát. Vagy fordítva.
- Taníthatnék mondjuk illúziómágiát. Biztosan hasznát venné, hacsak nem műveli már. Igaz én még csak most tanulom, de azért tudok mutatni pár fogást. - Halálosan komolyan gondolom, nem úgy, mint a borosta simogatást. Az oroszlán bajuszát nem húzogatjuk, kivéve, ha már kiütöttük a fogát. Eközben érkezik meg beszélgető társam felettese és olyat mond, amitől még én is meglepődöm. Hogy mi ezzel a célja, az is egyértelmű számomra, nem kell legillimentornak lennem hozzá. Ezek ketten húzzák egymást. Mivel a felettes tisztában van vele, mekkora kihívás vagyok  emberemnek, szinte kéjes örömmel bíz rá, sőt adja parancsba a pátyolgatásom. Innentől kezdve egy zseniális terv kezd kibontakozni az agyamban, ami talán működhetne is, emberem örülne neki és én is jól járnék vele...talán. Beljebb lépek a bejárattól és felmutatok a lépcső tetejére, ahonnan a férfit láttam lejönni, meg a fejest távozni.
- A szobájába. Megnézni min dolgozik éppen, megnézni egy kihallgatást, kimenni egy bevetésre, közben pedig mesélhetne arról, hogy milyen képességek hasznosak ebben a munkában! - Nem, egyáltalán nincsenek túlzott igényeim. Minden érdekel, de nem a múzeumot akarom meglátogatni, ahogy rég letűnt aurorok porrá aszalódott múmiáit őrzik az utókornak. Nekem a munka elevene kell. Az akciók, a veszély, az adrenalin, a halálfélelem, az izgalom, a pörgés.
Megkeseríti az életem? Hát ez elég szimplán hangzik. Semmi kreatív, semmi konkrét. Ezzel most nem lettem okosabb.
- Ezt a tanáraim is szokták mondani, aztán levonnak öt pontot, vagy írnak a szüleimnek. Ilyesmire gondolt? Jó lenne tudni valami konkrét dolgot! -
Már tudom a nevét is, jól az eszembe vésem, és, hogy ezt ő is megtehesse velem, megmutatom a csokibéka kártyámat. Nem érdekel, ha nem méltányolja, én méltányolom, nekem fontos, mert valahol el kell kezdeni, és nekem ez a valahol. Vállat vonva nyomom a kezébe a  becses nyereményt. Párat sokszorosítottam belőle a tesóimmal, legyen elég, ha szükség lenne rá.
- Ez az én névjegyem. Tegye csak el. A csokit már megettem belőle. - Jó, hát persze neki nem is jelent sokat megnyerni egy iskolai versenyt, de én még sem foghatok el egy világszerte körözött bűnözőt, vagy göngyölíthetek fel egy bűntényt, de még felfedezőnek is gyenge vagyok. Viszont az már világos számomra, hogy bármilyen híres és elismert, annyira mégsem, hogy legyen róla csokibéka kártya. Piha. Lebiggyesztem az ajkaim, érezze azért gondolataim tartalmát, de kimondani nem fogom, szeretek élni. Hogy ezt be is bizonyítsam, vigyorogva fordulok felé. Remélem, hogy meglátja benne a lehetőséget.
- Arra gondoltam, mivel a főnöke parancsba adta Önnek, hogy vezessen be a szakma rejtelmeibe és teljesítse a kívánságaimat, hogy lenne egy kívánságom, amivel alátehet a főnökének, és megszabadul tőlem egy időre. -

Ian Fraser Kilmister

Nem sűrűn járok gyorsétterembe, mert apu nem örülne, de anyu meg aztán főképp nem, de most nem is enni megyek, azért pedig csak nem haragszanak meg. Igen, meg fogják tudni, mert van egy ikertesóm, aki, hiába fiú, mindig mindenről tudni akar, állandóan a nyomomban jár, bár most tetszik neki egy rellonos kiscsaj, teljesen bele van zúgva. Hála Imhotepnek, alig látom, de még így is bemószerolhat az öregeknél. Ha kell, leragasztom a számat, íratok igazolást a pultosokkal, hogy én aztán szigorúan nem ettem semmit, de semmit. Hogy akkor minek megyek oda? Ezt kérdezte David is. Aztán jót röhögött, mint, aki mindet tud. Pajkosan kacsintott, annyira, hogy rendesen elpirultam.
- Ne bomolj már! Nem lesz semmi OLYANról szó. - nyomtam meg az olyan-t. Zavartam kaptam magara a kabátomat, hogy a hideg lehűtse lángoló arcomat. Fogalmam sincs mit akar az a navinés srác. Nem is igazán ismerem, de biztosított, hogy fontos, meg, hogy titkos, és a titok szó úgy hat rám, mint kiskutyára a jutifali. Loholok hát, át a pocsolyákon, néha-néha megcsúszva a sárban, megcsúszva, de nem elesve. Lihegve érkezek meg a falatozóhoz. Egyenesen a pulthoz sietek, végigvárom a soromat, aztán az elképedt kiszolgálónak előadom a fura kérést.
- Írnál nekem egy igazolást arról, hogy nem fogyasztottam nálatok semmit? - Bárgyún bámul a papírra, amit az orrá alá tolok, aztán megadva magát a sorsnak, ráfirkant pár sort. "Ez se normális" Ez van a szemében, mikor visszaadja, csak menjek már elfele. Hol lehet Ian? A földszinten nem látom, így felnézek az emeletre, ahol meg is látom egy üdítő társaságában. Lehuppanok mellé.
- Haligali! Mi a stájsz? Azt írtad, fontos, de jobban érdekel a titok. Mesélj! - Az igazolást leteszem magam elé az asztalra, feltűnhet neki, talán el is tudja olvasni, pont rávetül a fény. Mindegy, nem zavar.

Ian Fraser Kilmister

Figyelmesen hallgatom Iant, miközben a sietség és az izgalom hatása mutatkozik a számban, a torkomban, a nyelőcsövemben. Elönt a szomjúság, ám míg bírom, nem iszom itt semmit. Igazolásom is van, nem tehetem meg, hogy megszegem a saját szabályaimat, amit a szüleim állítottak elénk. A sztori alapja már kezd bennem kirajzolódni, de valami zavart érzek a mátrixban. Annyi valóban igaz a dologból, hogy a saját szorgalmijaim eltűntek a házvezetőm asztaláról. Így nem csak a feladataim, hanem a pontjaim is felszívódtak. Hogy én nyomoztam a saját szorgalmijaim után? Így igaz. De, hogy ez a Navinéban is megtörtént, arról nem volt tudomásom. Már-már szólni akarok, de aztán inkább hagyom a fiút beszélni. Jól teszem, mert elhangzik egy név, aki számomra ismeretlen. Mivel szellem, állítólag, be tud surranni bárhova, és ha tényleg visszatért, akkor nem csak én vagyok a ludas. Ha Ian ebben kutakodik, akkor nem csak az én munkáim tűntek el, hanem másoké is. Ez a rejtély, a vizsgaszezon kapujában bizony komoly és izgalmas.
- Örülök, én Lena vagyok, Felagund, de ezt tudod. - Nyújtom a kezem, hogy szabályos legyen a bemutatkozás, ha már Ian ekkora hangsúlyt fektet rá. Nyelek egyet, a szám egyre jobban kiszárad. A zsebemben kell lennie egy zacskó gumicukornak. Ennek örömére összefut a nem létező nyálam. Benyúlok érte talárom zsebébe, és jólnevelt kislányhoz méltóan megkínálom előbb Iant, mielőtt vagy hármat - két sárgát, meg egy kéket betömök a számba. Kicsit oldódik a taplóságom, már, ami a számat illeti.
- Nálatok is tűntek el dolgozatok? Erről nem tudtam. Nagy a balhé? Mennyit tudnak a diákok és a tanárok? Mit tudtál meg erről? - Na, szép! Mondhatom! Ilyen még nem volt, nagypapi mondta volna. Kinek állhat érdekében, hogy tőlünk, a Levitától, meg a Navinétól eltűnjenek pontok? Erre nincs más magyarázat, csak a másik két ház, vagy tényleg a szellem lány.
- Látta valaki Hajnalkát? Ki mondta neked, honnan tudod, hogy én is kutakodok? - Érdekel, hogy miből eredhet a pletyka. Én nagyon vigyáztam, hogy Várffy felkérésére végzett szimatolásom, se legyen feltűnő, meg a magánnyomozásom se, így tudni akartam, hogy Ian ebből mennyit tud. Ki akartam szedni belőle mindent, mielőtt elmondanám neki, hogy mit tudok.

Ian Fraser Kilmister



Nem aprózom el a bemutatkozás mikéntjét, amúgy is csak formaság. A lényeg, amiért mindketten itt vagyunk, a hihetetlen események, amikben Ian láthatóan jobban otthon van. Azt nem tudtam, hogy náluk is megestek dolgok, meg nálunk is csak magamról tudtam, de akkor, ott összeállt bennem nagypapi elejtett félmondata: "Ne aggódjon kolléga, legalább kevesebb sületlenséget kell lepontoznia!" A fiú visszautasítja a gumicukrot, amit nem veszek ebben az esetben sértésnek, mert sokkal izgatottabb vagyok, meg több marad nekem. Megvonom a vállam, nem tudja mit veszít mozdulattal, és betömök egy nagyobb adagot. Majd legyen aki elviseli a túlpörgésem.
- Hogy megbíztak, ez túlzás, de terjednek pletykák rólam, arról, hogy infókat szállítok, de ebből egy szó sem igaz. - Persze igaz, de ha kitudódna, nem lehetnék infó szállító, hiszen senki nem bízná rám a titkait. Amúgy csak azokat adom tovább, ami jó célokat szolgál. Höhö!
- Nagypapitól hallottam ezt-azt. Tudod, a tanárok többet tudnak. Állítólag nyomoztatnak profikkal, de hogy ők mit derítettek ki, azt nem tudom. Majd érdeklődöm, vannak kapcsolataim. - Rákacsintok Ianra, értse, hogy tényleg vannak, de nem adom ki őket. Szép is lenne egy titkosszolgálati aktivistáról, ha nem maradnának meg benne a titkok, egy-két kivételtől eltekintve. Én a nevezett szellemről nem hallottam semmit, és gyanús, hogy bizonyára csak mende-monda az egész. Gondolom, arról a diri is tudna, akkor pedig én is tudnám, első, vagyis másod forrásból, de mindegy.
- Én ezt a Hajnalkát kizárnám a gyanúsítottak köréből, mivel felsőbb szinteken tudnának róla, ha lenne. Azt kell kideríteni, hogy ki az, aki bejuthat minden házba, képes fogni, elvinni, megsemmisíteni papírokat, valamint, kinek állhat érdekében mindez. - A legfontosabb az utolsó passzus. A kinek van haszna ebből az egészből. A másik két házból nem érkeztek ilyen hírek, vagy csak jól titkolják, de oda is vannak kapcsolataim, majd bevetem őket is.
- Dolgozzunk együtt, semmi kifogásom ellene, de neked van bejárásod más házakba, akár közvetetten? - Nem titok, hogy a Felagund család számos sarja jár az iskola, az iskola különböző részeibe. Gyerekjáték nekem bárhonnan infót kihozni, sőt még a tanári kar lekáderezése sem ütközik akadályokba. Kérdés inkább az, hogy ő, hogyan tud részt venni ebben az egészben.
- Mit tudsz bevállalni, mi lenne az első lépés szerinted és miben tudnál kutakodni és hol? - A meghívást finoman visszautasítom, az elhatározás, az elhatározás, és bár a látszatot meg kell őrizni, erre más utat választok. Finoman megérintem Ian kezét, és szerelmes pillantásokkal halmozom el. Ez csak álca, remélem, ő is megérti, a cél érdekében. Senki ne gyanítsa az összeesküvésünket.  

Ian Fraser Kilmister


Angyalka Hajnalkát továbbra sem tartom lehetséges gyanúsítottnak. Mi a fenének állna érdekében, hogy szorgalmikat, beadandókat tüntessen el, pláne a saját házában, hacsak nem fűti valami elemi utálat a sárgák iránt.
- Jó, ha úgy gondolod, ne tegyük őt félre, a ti házatok mégis csak. Jobban meg tudod ezt ítélni. - Én inkább egy igazi, hús-vér emberre gyanakodnék, vagy ha szellem, akkor inkább más házból valóra terjedne a figyelmem. Persze hagyom, hogy azt gondoljon, amit akar, úgysem tehetek ellene semmit. Most, hogy Kazanov bácsi lett a Navinében a házvezető, tán még azt is meg tudom oldani, hogy ott is körülnézzek. Na, ezt feljegyzem agyam egyik zugába, aztán azon kezdek el gondolkodni, hogy ez az Angyalka, tud-e egyáltalán fogni. Szerény véleményem szerint a szellemek csak kis százaléka képes erre, ha nem gyakorolta. Ki tudja? Esetleg a Könyvtáros erre is tud választ adni. Mindenképpen be kell cserkésznem ez ügyben. Ezt is felírom képzeletbeli jegyzeteimbe az előbbi mellé.
- Talán utána nézhetnél a történetének, meg, hogy kiknek tűnt el nálatok dolgozata, hátha azzal előrébb jutunk. Mit szólsz? - Ahogy én, ő sem halmoz el infókkal, bár akkor nem értem, hogy mit keresek itt, miért hívott. Tán csak arra kíváncsi, hogy én mit tudok. Hát a nagy semmit, de ezt nem fogom az orrára kötni. Ideje mennem, mert ő sem mond semmi hasznosat, én meg nem tudok semmi hasznosat. Jó kis nyomozás lesz ebből. Ha a megérzésem nem csal, biztosan nincsenek olyan kiterjedt kapcsolatai, mint nekem. Innentől nálam az irányítás. A közeledésemet sem fogadja, de nem baj. Úgysincs igazi jelentősége. Lassan felállok, jelezve, hogy indulok.
- Hát akkor mindenki a saját kapcsolatait vesse be, aztán találkozzunk majd egy hét múlva. Bagolyban tartsuk a kapcsolatot, addig is, ha van valami. Sok sikert! - Intek még búcsúzóul, aztán elvegyülök az utca tömegében. Ja, két-három ember az a tömeg, de elvegyülök.

Dana


Egy franciának a palacsinta ugyanolyan mennyei fogás lehet, mint egy magyarnak, de most kettős célja lesz a főzőcskének. Danával beszültünk össze egy közös kalandra a konyhában, hogy bebizonyítsuk, érdemesek vagyunk a bizalomra, hogy fejlődött a tudásunk és satöbbi. Bal kezemben két tojást egyensúlyozva, jobb kezemben bőrpóráz, végén egy Tücsökkel. Ki kell ábrándítanom a kedves olvasót, nem a Pinocchio béli bölcs tücsök vezetődik megalázva egy pórázon, hanem a Levita kutyája, egy border collie. Sajnálkozva pillantok Danára, mikor találkozunk.
- Bocsi, de vagy lemondom a mai sütést, vagy elhozom. - Lemutatok a lelkes jószágra. A szeme sem áll jól. Pajkosan csillognak barnái, kölyök lelke rosszaságon töri a fejecskéjét. Félve hoztam el, de nem volt mit tennem.
- Én vagyok ma a soros. Nem tudtam elcserélni. Ágota a járőrözésre hivatkozott, persze tudom, hogy olvas valahol. Lotti rajzol, Kardos, meg csak Kardos. Reménytelen - vonom meg a vállaimat, a tojásokkal még mindig egyensúlyozva. Rozáliát is megkérdeztem, de gyengélkedik a Gyengélkedőn. Ha jól belegondolok, szánalmas a helyzet, mivel a múlt héten őt helyettesítettem a vigyázásban, mert akkor is beteg volt. Mélyet sóhajtok, jelezve, hogy nem egyszerű az élet, de itt vagyok, és remélem, hogy Tücsök ezúttal ne csinál ostobaságot. Persze neki minden csak játék, de engem vesznek elő, ha kárt okoz. Szép kis kilátások futnak át agyamon, ahogy letekintek a kis kópéra. Meg kell zabálni. Cuki kis dög.
- Na, nekilátunk? Sikerült tejet szerezned? - Lepakolom a tojglikat, aztán tál után kutatok a szekrényekben. Tücsök elmélyülten szaglászik...egyelőre.

Dana


Már nyílik a szám, hogy megkérdezzem, hogy sikerült szereznie, de aztán visszafogom magam. Biztosan nagyon kalandos lehetett, de csak elmondja, ha fontos. Megkapom a felvert tojásokat és elmosolyodom.
- Látom, te sem teszel cukrot a tésztába. - Ebből kiderül, hogy én sem szoktam, mivel a töltelék úgyis cukros, felesleges még több édeset beletenni. Hozzáöntök a tojásokhoz néhány kanál lisztet. Általában érzéssel szoktam adagolni, eddig még mindig sikerült, soha nem szakad szét.
- Odateszed a palacsintasütőt a tűzre vagy hagyjuk állni kicsit? Nagyon éhes vagy? - Áttolom vissza Danának a tálat, hogy a tejet adagolhassa, közben lepillantok Tücsökre, aki felmeredő szőrrel megmerevedve szuggerál valamit. Követem a kutya tekintetét és mit látok? Ne! Ezt nem akarom! Ilyen nincs. Miért pont itt? Miért pont most. Kiáltok egyet, de hatástalan.
- Tücsök, ne! - A kis oktondi már ki is lőtt és eszeveszett futásnak indul, letarolva maga előtt mindenkit, hogy megkaparintsa azt a kívánatos farkincát, ami egy cica alkatrészét képezi.
- Ezt Kardos macskája! Akkor ő is itt van valahol. - Ismét kiáltok, hol a macskának, hol a kutyának, hol Kardosnak.
- Paragrafus! Fuss! Kardos! Tücsök! - Nem rohanok utánuk, mert a kutya így azt hinné, belemegyek a játékba, és eszébe sem jutna megállni.

Dana


Csak mosolygok csendesen, szelíden. Jó mókának ígérkezik ez a feladat. Nem is túl bonyolult, bár párt szerezni hozzá kicsit kacifántos. Meg az idő is nagy úr. Nem, nem Várffy. Lassan összeáll a tészta, Dana pihentetné kicsit, amit nagyban helyeslek.
- Rendben van. Én is kibírom még kicsit. - És ezzel a végszó elhangzott, a nyugalomról ennyit. Minden a feje tetejére áll a konyhában. Dana magához szorítja a tálat. Jól teszi. Legalább az legyen biztonságban. A manók ezer felé szaladnak a kutya elől, ami nem törődik az apró lényecskékkel, mikor ott van Paragrafus, becenevén Paragrafuss. Kardos, aki ügyvédnek készül, általában a Konyha területén magol. Nem szotyolázik, hanem tanul. Általában ott van vele a macskája is, ez most sincs másképp. Ez a mi balszerencsénk. Repülnek a fedők, különböző zöldségesládák, szertegurulnak az almák, karalábék. Nagy a hangzavar.
- Itt egy alma. Reszeljük bele a tésztába! Mit szólsz? Addig megfogom a kutyát. - Odadobom a lánynak a földről felvett gyümölcsöt, kapja el! A királyi többesből pedig levághatja, hogy rá vár a munka oroszlánrésze, mivel én igen elfoglalt vagyok. Hirtelen gyanús, vészterhes csend támad. Rosszat sejtve lopakodok a kutya felé. Paragrafuss bebújt egy láda mögé, a farkincája sem látszik ki. Kardos dermedten áll, kezében a Mágiatöri könyvvel. Szóhoz sem tud jutni.  

Dana


Jó ötlet az alma a tésztába és ezért Tücsöknek lehettem hálás. Ha ő nincs itt, akkor pár pont hiányzott volna talán a vizsgához. Sajnos a munka Danára várt, s bár furkált a lelki, de nem hagyhattam, hogy a dolgok elfajuljanak. Kardos imádja a macsekját, ezért utálja Tücsköt, Tücsök meg utálja a macskát, viszont nem szereti Kardost. Nagyon nem, így ahogy meglátja, ugatni és morogni kezd.
- Kardos! Fogd meg a macskádat, addig tartom a kutyát! Na, mire vársz? - Mondanám, hogy még palacsintát kell sütnöm, és ha sokáig totojázik, nem marad nyers tészta, csak kóstolni tudok. Erősen fogom a pórázt, bár Tücsök már Kardos fenekét szaglászná, Paragrafus pedig nem tiltakozik. Végre valahára helyreáll a rend, Kardos a kardjába dőlne, ha baja esne a cicusnak. Lágyan gügyögve a jószágnak, hagyja el a konyhát. Még valami olyasmit is mond, hogy feljelent a MÁK-ÖJÁL-nál, gyengébbek kedvéért a Mágus Közegészségügyi Állomás. Lihegve, és dúlva-fúlva térek vissza Danához.
- Most nézd meg! Ez a Kardos nem normális. Képes behozni ide egy macskát. Mindent összeszőröz. Nem lett olyan a tészta? Ha szőrös a tészta, MJ szőrözni fog. Szerinted? - Bekapok egy darabot, szőr ide vagy oda. Hümmögve bólintok, jelezve, hogy mennyei lett. Tücsök lihegve, kérlelő tekintettel mered rám, meg a paleszra.
- Adjunk neki? Nem lesz baja? Na, engedj egy kicsit! Hagy süssek párat! - veszem át a lapos edényt, forrósítok olajak, hogy a tészta sercegve folyjon szét a forró serpenyőben. Imádom a lehető legvékonyabbra elteríteni, bár az alma miatt nem lehet eleve hajszálvékony. Apropó hajszál...
- Ha lesz szőr a tésztában, majd azt mondjuk, hogy alma. - Elnevetem magam, pedig halál komolyan mondom. Megkóstoltam és még élek. Nem lehet nagy baj.