36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Csepreghy Péter összes RPG hozzászólása (87 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 16. 14:08 Ugrás a poszthoz

XII.

Érzem a kellemetlen, tompa nyomást a farokcsontomnál, hiszen legnagyobb szerencsétlenségemre, arra sikerült érkeznem. Így nem csoda, hogy nem ezer wattos mosollyal szólaltam meg az imént, hanem azzal a tipikus fájdalmas arckifejezésemmel. Igen, tipikus annak, aki már ismer, elvégre eléggé sokszor szokott fájni valamim. Vagy magam vagy másik miatt, ez lényegtelen. Ennyi esés-kelés, ütés és miegyéb után már igazán lehetnék immunis mindennemű fájdalomra. Bal kezemmel támasztom magam a köveken, jobbal viszont a derekamat masszírozgatom, miközben félszememet az ismeretlen sziluetten tartom. Még süt a szemembe a nap, ezért a többféle hunyorítás egy percen belül.
- Látnia kellett volna – mutogatok a falu irányába. – Akkor mást mondana.
Veszem némiképp színpadiasra a figurát, miközben gyanakodva nézem a férfi következő mozdulatait. Letérdel, és érzem, ahogyan vizsgál engem. Mindenki vizsgálja a képemet, ezért szinte már szagot, sőt még színt is tudnék párosítani ahhoz, amit ilyenkor érzek. Nyelek egyet, ajkaimat összeszorítom, és keserves pofát vágva kezdek bólogatni.
- Igen, tudom – mondom gyermeki lemondással. – Bocsánat! – motyogom. Nem szerettem volna tiszteletlenül, szélvész úrfi módjára nekirontani, de így alakult. Jobb kis paraszt gyereknek tűnni, mint halottnak. Ekkor valamiért megnyugszom. A férfi hangja olyan kellemesen cseng, megragadom a felém nyújtott kezet, és felállok. Még mindig nem vizsgálom meg jobban az arcot, inkább elkezdem porolgatni a ruhámat.
- Amúgy – kezdek bele. – A bácsi elmehetne szinkronszínésznek.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. szeptember 16. 14:23
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 16. 14:46 Ugrás a poszthoz

XII.

Az én édesanyám udvariasságra tanított egész életemben. És annak ellenére, hogy néha egy kocsis megirigyelné változatos káromkodás technikámat, tényleg nem vagyok rosszul nevelt gyerek. Minden mozdulatom erről árulkodik; anyu jó munkát végzett. Megdobban a szívem. A férfi megkeresi és elintézi azt a dögöt. Én ezt el is hiszem, és hálásan bólogatva nézek utoljára ezzel a rettegő tekintettel a falu irányába. Meg fognak védeni, furcsa érzés. Aki valaha már volt gyerek – normális, hétköznapi érzésekkel –, akkor tudja, hogy milyen hamar el lehet varázsolni ilyen szavakkal. Van aki persze annyira önálló ennyi idősen, hogy nem kell neki védelem; nekem mégis lelket simogató érzés ez.
- Jól – szólok röviden, miközben még egy-kettőt porolok a nadrágom hátsó részén. Ekkor megérzem a virsli illatát. Elfintorodok már előre, hiszen tudom, hogy milyen látvány fogad majd, amikor kiveszem a péksüteményt a zsebemből. Mint amit a kutya szájából húztak ki. Nagyot nyelek, szinte érzem, hogy a fánkot a nyelőcsövemet felfelé kezdik nyomni a funkyt – fánkit. Előveszem a süteményt, és undorodva sántikálok egy nagyon közel lévő kukához, amibe ki is hajítom a maradványokat. Jobb lábamat kissé húzva, de férfi módjára teszem meg Mr. Hyde-ra emlékeztető járásmóddal azt a pár lépést a szinkronszínész felé.
„Bácsi? Milyen bácsi?” Érzem, hogy ezt azért mondja, mert nem érzi még magát elég öregnek, de… az. Mármint az én fejemben annak tűnik, hiszen el sem tudom képzelni, hogy én egyszer ennyi idős legyek.
- Pe… - dig tényleg nagyon jó a hangja. Mondanám, amikor végre meglátom a férfi arcát. Ismerem őt. Az újságból. Ő… Merlinre! Láttátok a Reszkessetek betörők című filmet? Most azt a jelenetet láthatjátok, amikor Kevin találkozik az öreg hólapátos Marleyval. Nem tudod, hogy milyen az? Google it. A vérem megfagy, és minden zaj elhal körülöttem. Ez a nap egy katasztrófa. Az előbb egy kutya, most meg… a csávó, aki kinyírta a szüleit.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 20. 07:04 Ugrás a poszthoz

XII.

Ez most olyan érzés, mint amikor egyedül vagyok a házban, mert Anyu elment a barátnőihez a „könyvklubba”, és valami hangot hallok az udvarról, a tetőről, padlásról vagy ne adj Merlin a szobám előttről. Nincsen mostanság szellemünk, mert mindegyik el lett paterolva tavaly. Mi csak úgy emlegetjük otthon, hogy a „Nagy Szellemlikvidálás Éjszakája”. Tele volt a ház kóbor lelkekkel, és végül meg kellett válnunk tőlük. Érdekel? Egy szelet triplacsokis torta mellett mindent elmesélek. Azonban most nem a szellemes történet emléke az, ami miatt falfehérré sápadok, és a vérem valamelyik vasúti büfé kukája mögé bújik félelmében. Nagyot nyelek. Szokásos reakció tőlem félelem esetén. Eddig apró szemeim kidüllednek, ahogyan meglátom a cikket lelkiszemeim előtt, és ahogyan Terminátor szkenner módjára az előttem álló arcára illesztem, még a szám elé is kapok, mint egy rémült kis fruska.  Hallom a férfi kérdését, de nem tudok rá válaszolni. Az előbb említett újság van összegyűrve a torkomba gyömöszölve. Próbálnék nyelni, de minden nyelésnél fájdalmasan vágja meg az éles papírvég nyelőcsövemet. Cukorborsóság ide vagy oda; ez most nagyon odacseszett a lelkemnek.
- Én... én nem akarok meghalni – szólalok meg végül vékonyka hangon.
Igen, a vak is láthatja, hogy valami van. Nem tudom, hogy fel szokták-e ismerni vagy érdekel-e valakit mostanság ez a téma, de az én elmémbe beleégett a cikk. Főleg azért, mert szeretem a horrort, a krimit meg mindenféle pszicho-dolgokat, és élvezettel olvastam a bulvárszennyt. De most, hogy élőben találkoztam a férfival, nem tudom, hogy mitévő legyek. Should I stay or should I go?
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 20. 07:36 Ugrás a poszthoz

IX.

Jobb kezemmel támaszkodok a száraz tapintású fűben, ballal pedig hol mellkasomat, hol vádlimat fogdosom szűnni nem akaró fájdalmas sóhajtások kíséretében. Kék szemeim a másiké után kutatnak, akár egy szeretetéhes kiskutyáé. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól van, és nem esett nagyobb baja. Azt látom, hogy a nyakát fájlalja, ami nem is csoda, hiszen az ütközés következtében nem sok mindenük maradt fájdalomtól mentes. Megvan. Mármint a navinés, és ez jó hír. A kérdésére nem válaszolok, csak bólogatok, és maximum egy „ühüm” hagyja el vastag ajkaimat. Közben szemeimmel követem a másik fejének útvonalát. Ott van az iskolatáska, szakadt pánttal. Fintorra húzom ajkaimat. Sajnálom, hogy így történt, nem akartam én elgázolni ma senkit sem. Tényleg nem, nézd meg a határidőnaplómban. Látod? 9 és 10 óra között semmi nincsen benne, csak egy kis free time. Kihúzom felsőtestemet, miközben bal kezemet is magam mögé teszem, így mindkét karommal támasztom magam a földön. A kiegyenesítésnek köszönhetően roppan egyet-kettőt a gerincem. Jó tudni, hogy ez megvan, ha már a kulcscsontom nem éppen van a helyén. Vagyis jobb oldalon szinte nincs is csak egy kisebb csonk. De ami jó benne; jó kis party trükk, amikor kiroppantom a vállam, és szinte ki tudom fordítani a karomat.
- Nem para – nyögöm végül, miközben kékségeimet a másik meleg, barátságos tekintetébe fúrom. Egy iskolába járunk, ez biztos, de nem tudom, hogy azon kívül miért van meg az arca ennyire. – Én is figyelhettem volna jobban – engedek meg egy fogatlan, széles vigyort felé. Kicsit bénácska vagyok ma reggel, de most annyira nem érdekel, mint amúgy szokott.
- Nem is nagyon tudnék – mondom intenzíven bólogatva. – Amúgy… - emelem meg jobb karomat, és törlöm füves tenyeremet a nadrágomba, hogy így a közelemben csücsülő másiknak nyújtsam azt kicsit előre dőlve. – Petya vagyok.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 20. 09:14 Ugrás a poszthoz

XII.

A helyzet egyre inkább válik szürreálissá és valamilyen perverz módon még komikus elemeket is felfedezni vélhet bármelyik külső szemlélő. Egyáltalán nem meglepő Henrik egyik feltételezése sem. Egy paranoiás kissrácnak tűnhetek, akinek egy értelmes szava nincsen. Először pokolfajzat elől menekülve esek a földre, előtte jól nekiszaladva a férfinak. Majd a hangján mélázok hosszú percekig, mint egy autizmussal küzdő tinédzser. Most pedig éppen a halálfélelmem az, ami teljesen tanácstalanná teszi a másikat. Nézem, ahogyan elém guggol, de most már inkább gyermeki morcosság ül ki az arcomra, s arcomat a Nap felé fordítom. Végig hallgatom, amit mondani szeretne nekem, majd kék szemeimet visszaemelem rá. Kezdek elbizonytalanodni. Talán nem is ő az? Pedig a szkenner az előbb 100%-os match-re sípolt vészriadót az elmémben megmaradt kép és az előtte guggoló között. Ajkaimba harapok, és összehúzott szemöldökkel lépek egyet hátra. Most már mindketten értetlen tekintettel meredünk a másikra.
- A bácsi nem… - hagyom félbe a mondatot, a végén a hangsúlyt az egekbe emelve, hogy érezhesse, kérdezni akartam valamit, de belém fagytak a szavak. – Mármint – hebegek és habogok. A tekintetem kezd kitisztulni, mintha valami kábítószerről jönnék lefelé éppen. – Biztosan összetévesztettem valakivel – most már teljesen elbizonytalanodtam. Rákérdezni nem merek a névre, bajba kerülnék. Nem akarok még nagyobb bajt magamnak. Inkább összeszedem magam, miközben megteszem vissza azt a lépést, amiben az imént eltávolodtam.
- Nem… - csóválom a fejem. – Nem, dehogy. Jól vagyok – nem tűnik teljesen így, de erősen kezdek a fejcsóvából bólogatni, ezzel is erősítve mondandómat. Már nem is merek a férfira nézni, mert teljesen égő ez az egész.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 20. 12:44 Ugrás a poszthoz

XII.

Tényleg nem jut eszembe más szó, mint az égő. Szegény csávó csak segíteni akart nekem, mert annyira elveszettnek, és – ami még fontosabb – szefósnak nézek ki. Én meg így viselkedek. Azt flesselem, hogy ő valami vérengző mágus, aki cukrosbácsi módjára szeretne engem elcsábítani egy olyan helyre, ahol utána nyugodtan gyakorolhatja rajtam az átkait. Haha. Újra a férfi szemeibe nézek, és látom a jóságot és a kedvességet. Ez nem az az arc. Ő csak egy vonatot váró úriember, aki biztosan a kedvesét vagy az anyukáját várja. De inkább az utóbbi, mert nincsen nála virág. Aztán lefő’ a kávé. Ambrózy. Nem, nem, neeeem. It can’t be. A furcsa viselkedésem őt is arra engedi következtetni, hogy én igenis azt az embert fedeztem fel benne, akiről az újságok írtak. A már nagyjából megnyugodott tekintetemben ismét beköltözik a félelem. Aztán eltűnik. És visszajön. És eltűnik. Mi történik? Érzem, ahogyan apró szőrszálaim az égnek merednek karomon, nyakamon, majd végigfut a hideg a hátamon is. Ha macska lennék, akkor úgy néznék ki, mint az a bizonyos Halloweenkor ábrázolt fajta. Görbe háttal, azon álló szőrrel, eszeveszettül fújva arra, aki most előttem áll. Olvastam róla, tudom, hogy mit hoztak le az újságok. De annyira ellentmondásos az egész érzelem-vasút, amire ma is sikerült felpattannom. Ez egy kedves férfi. Elmúlik az érzés, hogy sikátorba szeretne rángatni, hiszen belenézek a szemeibe. A tekintete mindent elárul. Legalábbis én így érzem. Lehetséges, hogy ezzel írom alá a halálos ítéletemet, de…
- Miért hazudnának az újságok? – kezdek vele, karba tett kézzel csevegni. Ha tényleg ő az, akkor nekem már úgyis mindegy, addig beszélgessünk, amíg nem végez velem. Még mindig úgy tekintek a lapokra, mint megbízható forrásra. Lásd, Vajda Ricsivel való találkozásomkor is azokat bújtam, mert azt hittem, hogy abból valamit megtudok. Valami igazat.
- De akkor ezt honnan veszik? És… - húzom össze a szemöldököm. – Miért lenne nekik érdemes b*szakodni Magával? – teszem fel a tőlem megszokott stílusban a kérdést, majd a szám elé kapok. Most mégis csak felnőttel beszélek. Remélem, hogy nem dorgál meg, hanem szépen túllép rajta. Szerintem meg is állna a szívem, ha Ambrózy Henrik leszidna. A gondolattól is kiver a víz. Aztán mindent elfelejtek egy pillanatra. Kaja. Azzal engem, a kis puhost bármikor meg lehet venni kilóra. Ami mondjuk nem olcsó.
- Oké – mondom egy nagyot nyelve, ahogyan a virslis párnára gondolok.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 23. 13:35 Ugrás a poszthoz

IX.

Meglepően udvarias jelenetnek lehet szem- és fültanúja bárki, aki erre jár és meghall minket beszélgetni. Nem mondom, hogy ez furcsa, de ritka. Mindenesetre. No, de nem nekem és… Thomasnak. Még mindig fájdalmas képet vágva, de barátságosan mosolyogva rázom meg a másik kezét. Nagyon óvatosan és nagyon finoman. Az igazat megvallva, nem is tudnám máshogyan, hiszen az én végtagjaim is sajognak, mint az állat. A kézfogás végeztével nem dőlök vissza, hanem inkább előre, és megpróbálom megmozdítani a lábamnak dőlt bicajt. Á! Esélyem sincsen. Semmi erő nincsen bennem. Dühös oroszlán módjára szusszanok egy hatalmasat, szinte látszik a levegőben a belőlem távozó levegő. Jól nézünk ki, mondhatom.
- Jövök neked egy táskával – szegezem mutatóujjamat a sebesültre. Vagy inkább elhunytra. Nem tudom innen megállapítani, hogy mennyire okoztam kárt. – Nagyon sz*r a helyzet? – kérdem végül fancsali képemet ismét Thomas felé fordítva. Tényleg nem akartam vele kiszúrni, teljesen véletlenül történt az egész. Eddig is őt figyelem, de amikor meghallom a „Figyelj csak…” megszólítást, szurikáta módjára húzom ki felsőtestem, amilyen azt mutatom ösztönszerűen, hogy minden figyelmem neki szentelem. Aztán visszaengedem magam a kényelmesebb ülőpozícióba, és megcsóválom a fejem.
- Eddig még… - nézek szét magam körül. – Sajnos nem – és ekkor jut el az agyamig, hogy milyen jelvényről lehet szó. S pont abban a pillanatban ejti ki Thomas is a száján a szót. Valóban! Thomas Middleton, Navine prefektus. Figyelek én. – De mindjárt megkeressük – nyögöm, ahogyan eltolom magam a földről, és akár egy pár hónapos bébi a nagyszoba szőnyegén, próbálgatom első lépéseimet. Arrébb lököm a bicajt, és megpróbálom bejáratni lábaimat. – Keressük meg együtt – széles, fogatlan vigyort engedek meg a másik felé, és kezemet is irányába nyújtom. – Fel tudsz állni?
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 24. 13:50 Ugrás a poszthoz

VII.

Tudjátok, hogy mi az igazán érdekes? Elmondom. Varázstudó családban nőttem fel; édesapám és édesanyám szintén. Ők varázsló és boszorkány. Mivel varázslatban nőttem fel, és nem volt kérdés, hogy Talároson varázstalan embertársak nem élnek. Erre – és most figyelj – eljöttem egy mágustanodába, ahol több varázstalannal találkozok, mint eddig tizennégy évem alatt. Ez a nem semmi. Mondaná már egy rellonos, hogy „mennyire felhígult ez a szakma is”, de én inkább csak ámulok és bámulok. Nekem olyan érdekes egy mugli gyerek, mint nekik én varázslóivadékként. Sok az átfedés manapság a két világ között, ez tény. De én mégis egy régimódi családból származok, ahol anyukám megtanította; tartsuk meg az egészséges távolságot. De tudjátok, hogy milyen a gyerekek nagyrésze? Csináljuk azt, amit anyu megtilt. És annyira csinálni akartam, de nem tudok neki hazudni, így vagy lebuktam, vagy én köptem be saját magam. Például, átszöktem Püspökladányra egy hétvégi rendezvénysorozatra. Voltak elektromos kisautók, amikkel ütközéseket lehetett szimulálni, sőt még egy körbe-körbe forgó hintaszerűre is felülhettél. Én egy viccesen ábrázolt varázsló hátára pattantam, miközben vattacukrot majszoltam. Igaz, hogy a földön talált forintokból vettem, mert mugli pénzem ugyan honnan lett volna. Aztán anyum elkapott, és megkaptam a magamét otthon. Soha többet nem merészkedtem muglik közé. Alkalmam sem volt igazán. Erre tessék – visszakanyarodva eredeti gondolatmenetemhez – egy mágustanodában találkozom ennyi varázstalan fiatallal. Szenzációs.
- Tizennégy éves vagyok – adok hangot tagoltan felháborodásomnak. De persze, tény és való, hogy nekem már csak a Justin Bieberekhez van közöm, illetve a tizenhárom éves agyonfestett kislányokhoz. Nem tudom, hogyha a Biebereket és az emósokat egy két tálcás mérlegre tennénk, merre süllyedne jobban. Mindkettő eléggé súlyos, mondjuk. Aztán csak hallgatom, hogy milyenek lehettek az emósok. – Ja, ők ilyen darkosok, mi? – kérdezek vissza, teljesen megfeledkezve arról, hogy az imént még duzzogtam. S ezután kerekednek ki a szemeim; egy full mugli srác áll előttem. De… mégis hogyan került így ide?
- Biztosan baromi tehetséges vagy, ha ilyen „hátránnyal” a tanodába kerültél. Wow! – most már az állam is leesik. Okos, jóképű és még rejtett tehetsége is van. A franc akar Vajda Ricsi lenni. Legalábbis ebben a pillanatban. Később úgyis őt fogom utánozni a tükör előtt a szobámban. Amíg Elijah meg nem érkezik. Oh, man! Az naggggyon fura lenne. – És akkor… akkor… akkor – kezdek bele izgatottságtól dadogva. – A szüleid mit dolgoznak? Milyen iskolába jártál? – teszek fel néhány alapvető kérdést. – Ó, ó, ó… mit csinálnak a mug… varázstalan gyerekek azon a… a… testnevetés órán?
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. szeptember 25. 06:20
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 30. 13:51 Ugrás a poszthoz

IX.

Apró, malacszerű szemeimmel a másik tekintete után kutakodok, és amikor megtalálom, barátságosan elmosolyodok. Ilyenkor még kisebbnek tűnik a szemem, és a szám is fogatlan hatású mosolyra húzódik. Thomas szintén jámboran csillogó szempárral fogadja el a kezemet, így végre mindketten talpon vagyunk. Igaz, nem vagyunk topposak, de azért ez a pár perc pihegés a földön valamivel több életet lehelt belénk. Legalábbis belém, navinés iskolatársam nevében nem tudok beszélni.
- Nagyon szívesen – teszem végül hozzá jó kedélyűen az egész felsegítős sztorihoz, majd fordulok egyet a tengelyem körül, hátha megpillantom a csillogó prefektus jelvényt. Egyelőre nem nagyon találom sehol sem, ezért éppen nyúlnék a farzsebemhez, hogy előkapjam varázspálcámat, amikor több dolgot is észre kell vennem; Thomas is ugyanarra gondol, amire én és én pedig nem tudom, hová tettem a pálcámat. Ő nagyon boldog, hogy végül előkerül a becses jelvény, de én a diadalmas mosolyra csak fanyar grimasszal tudok válaszolni.
- Nekem a pálcám szívódott fel – motyogom az orrom alatt, az sem biztos, hogy a másik először érti, hogy mire gondolok. Ezért egy túljátszott pálcamozdulatot utánzó mozzanattal a levegőben mutatom meg, ha esetleg nem értette volna a pusmogásomat. Ekkor, Thomas kérdésére lepillantok hű paripámra. Szemeim elkerekednek, és haldokló hátasom mellé telepedek. Leveszem a sapkámat, és mellkasomhoz szorítom.
- Nem tudom – sóhajtok. – Visszatolom a kastélyhoz, és meglátjuk – gyászoló tekintetemet Thomaséba fúrom. – Segítesz megkeresni a pálcámat?
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 30. 14:29 Ugrás a poszthoz

XII.

Egyértelmű, hogy mennyire nem értem, hogy mi történik. Van bennem egy érzés, ami arra int, hogy fordulj meg és menekülj. De ez csak az újságok sorai miatt vannak, amit egyre inkább kezdek elengedni, mert ez az ember valami teljesen más. Ő nem lehet gyilkos. Teljesen felfoghatatlan számomra, hogyan is keveredett ő, aztán most én ebbe a helyzetbe. Frusztrációtól dobogó mellkassal, alsó ajkamat rágcsálva nézek Henrikre. Sőt, bámulom őt. Látszik kék szemeimből, hogy nagyon is nyitott vagyok a dolgaira, és borzasztóan kíváncsi. Már nincsen az a fajta „megvetés” benne, ami eddig volt. Eltűnt. Csupán egészséges távolságtartás maradt bennem, miközben azt vizslatom, hogyan válaszol a kérdéseimre.
- Hát, nem tudom – mondom végül megmosolyogtató felnőttséget erőltetve magamra, miközben eddig összefont karjaimat szélesen széttárom. – Jó dolog a pénz meg minden – folytatom bólogatva saját igazamra. – De utána nem érzik úgy magukat este, mint akik egy egész üstnyi csokibékát benyomtak? – gondolok itt arra, hogy émelygés, rosszullét. Ennyi hazugság után nem aludhat jól az ember, hiszen ezzel valakinek rosszat csinált. Nem is értem az egészet. Én mindig borzasztóan rosszul aludtam, amikor kamuztam anyunak vagy akárki másnak. Még annak is, aki nem fontos. Megér a pénz ennyi rossz éjszakát? I guess not. Kiskutya módjára kapom el tekintetemet a férfiról, amikor a csúnya beszédem kerül a porondra. Nem tudom, hogy miért csinálom. Minden zavart, feszült gyereknek van valamilyen nemű fixációja; körömrágás, dührohamok, sírás, etc. Nekem egyszerűen ez a káromkodás.
- Elnézést, Ambrózy bács… úr – húzódik megbánó fintorra az ajkam.
És ezután jön az érdekes rész. Észre sem veszem, ahogyan egy majd két lépést teszek a férfi felé, hogy még közelebbről hallhassam, ami történt, amit az újságot írtak, amit a Minisztérium hisz és így tovább. Túl sok mindent nem értek ma, jó lesz mihamarabb ágyba bújni egy jó kis képregénnyel. Fürödni sem fogok ma. Amúgy is csak teher minden este. Annyi mindent lehet csinálni fürdés helyett.
- Ennyire sok köze van a fekete mágiához? – kérdem félelem nélkül. Most már teljesen megbarátkoztam a helyzettel. – Megölni a szüleit… - motyogom ezt már csak magamnak. – Én nem hiszem el, hogy ilyet tenne – teszem hozzá nagyon komolyan a férfi szemeibe nézve. És most már tényleg nem gondolom.
- Mennyasszony? - dugom zsebre a kezeimet, majd szélesen vigyorogva bólogatok arra, hogy elmegyünk a cukrászdába. Látszik, hogy valamin nagyon töröm a fejem. Ekkor a levegőbe emelem aprócska mutatóujjam, ezzel szeretném jelezni, hogy van egy ötletem, és mindjárt jövök. A falu irányába kezdek el szaladni, majd egy pár perc múlva újra megjelenek, de a férfi másik oldalán, mintha nem is a faluba indultam volna.
- Anyukám azt mondta, hogy virág nélkül nem várunk hölgyet – mondom még mindig szélesen mosolyogva, miközben egy kissé megtépázott sziromú, de mégis gyönyörű vörös színű rózsacsokrot nyújtok Henrik felé. – Óvatosan! A tövisek… - nem szedtem még le a szárakról őket.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. október 2. 16:12 Ugrás a poszthoz

XIII.

Érdekes dolog ez a színjátszás. Régebben Talároson én voltam a színjátszós gyerek. Tudjátok, aki mindenféle rendezvény kötelező kelléke. Legyen az iskolai ünnepség vagy az új kecskesimogató megnyitója. Teljesen mindegy, mert Csepreghy Petya úgyis elmondja azt a verset, és még énekel is hozzá egy odaillőt. Amikor betöltöttem a tizenkettőt, valahogy elkezdtek cikizni miatta. Főleg azért, mert a beszédhibám túlságosan is bántotta a fülüket, elvégre egy színművésznek nem szabad ilyen jellegzetességet megengednie magának. Ezért egy időre abbahagytam, mert a beszédhiba és a színjátszás együtt volt az ultimate ciki. Aztán idekerültem az iskolába, és Elijah lett a legjobb pajtásom és élettársam, aki – tudniillik – a Bagolykő színjátszócsoportjának a tagja. Említette, hogy Ardait kell keresnem, hogyha érdekel a dolog, és miért ne érdekelne. Ezért szerencsétlen kis baglyom megtalálta a színjátszós Kolost. Most pedig itt vagyok. Olyan régen voltam már felvételizni. Szereposztó dívány? Nem, én azt nem ismerem.
- Helló – lépek be a terembe óvatosan emelve egymás után lábaimat. Még biztosan nincsen itt, de a biztonság kedvéért órámra nézek, és látom, hogy én érkeztem tíz perccel korábban. Ezért megkönnyebbülten sóhajtok egyet, és az egyik legközelebbi székre dobom magam. Izgulok, persze. Ezért kis ujjaimat tördelve, szám belsejét rágcsálva várom felvételiztetőmet.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. október 2. 16:16
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. október 4. 15:12 Ugrás a poszthoz

IX.

Érzem, ahogyan elkezd „hangyásodni” mindkét lábfejem ebben a térdelő pozícióban. Egy ilyen jellegű esés után nem volt a legjobb ötlet térdepelni, de hát c’est la vie, ahogy’ a művelt román mondja. Szemeim még mindig Thomas arcát vizsglatják, és a mosolyból hamarosan fájdalmas fintor lesz, amihez alkalmazkodnak összehúzott szemeim is. Levegőbe emelt jobb kezem mutatóujjával mutatom a másiknak, hogy várjon egy pillanatot, és egy jó hangos nyögés szántja végig torkomat, miközben öregapó módjára felegyenesedek a fűből.
- Sajnos a bringákon kívül nem értek semmihez – jegyzem meg vállamat vonva. Persze ez nem igaz. Nagyon jó vagyok Heartstone-ban, World of Warcraftban, D&D-ben, mindenféle kaland- és szerepjátékban. Igen, stratégiai is jöhet, komám. Dobd ide! Igazából csak ahhoz értek, ami igazán érdekel. Tipikus kölyök vagyok. Ha már valami nem foglal le, akkor abból nem lesz Nobel-díj. Láttátok a Star Warst? Nem? De… Nem baj. Van egy rész a Birodalom visszavágban, amikor Yoda mester kiemeli az idióta Skywalker gyerek X-szárnyúját a mocsárból, mert csóri gyerek nem képes rá? Na, ez is most egy hasonló jelenet. Én csapni való vagyok bűbájokból. Annak ellenére, hogy varázslógyerek vagyok. Ezért várnám, hogy Thomas mester segítsen valamit, de igaz, ami igaz; ő nem fogja tudni invitoval ide teremteni az én pálcámat. Ezért megvonom a vállam, majd elkezdek sétálgatni a füvet vizsgálva, hátha meglátom a pálcát.
- Meglátjuk – teszem hozzá diplomatikusan, és zsebembe vágom kezeimet. Picit sántikálva keresek, miközben egy pillanatra Thomasra emelem kék szemeimet. – És – kezdem szokatlanul magas hangon. – Mi járatban voltál… vagy errefelé? – normalizálódik hangszínem, és kezdek egy kedélyes csevegésbe újdonsült pajtásommal.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. október 7. 10:56 Ugrás a poszthoz

IX.

Minden beszélgetésemben találhat a partnerem olyat, ami felesleges fecsegésnek vagy túl udvarias „ne legyen már csend” locsogásnak tűnhet. Pedig engem tényleg minden érdekel, azért nem tudom befogni a számat. Azonban – ahogyan jelenhelyzetben is van – nem zavar, hogyha a másik nem kérdez vissza, például. Én ugyanúgy folytatom a társalgást. Kedves mosolyra húzódnak ajkaim. Ilyenkor a mosoly mindig egy hihetetlen jóleső érzéssel párosul. Simogat és megnyugtat. Szeretem az ilyen emberek társaságát, mint amilyen Thomas is. A mosolyból végül elgondolkodóan megfeszült ajkak lesznek, és apró szemeimmel még inkább hunyorítva bólogatni kezdek.
- Igen, baromi csúcs ez az idő – hunyom is le szemeimet, amik a fiú mondandójának a végére kipattannak. Hallom a felszisszenést. Azonnal védelmezően odalépek, és ismét egy kisebb fintor kúszik arcomra.
- Szerintem úgy lesz a legjobb, ha innen egyenesen a gyengélkedőre megyünk – osztom meg elgondolásomat a másikkal. Én sem vagyok a legjobban, nagyon hasogat a térdem, és olykor zsizseg valami a fejemben is. Úgyis régen voltam már arrafelé. Ideje lenne megnézetnem magam, hiszen a sok WC búvárkodástól akármilyen szövődményeim lehetnek. A végén még kopoltyúm nő a bullyknak köszönhetően. Mondjuk, eléggé menő lennék vele. Mindig egy vízzel teli gömbakváriumot kéne hordani a fejemen, hogy életben maradhassak. Én lennék Aquakid, Aquaman métán elfeledett fiúgyermeke. Fejemet megrázva tekintek ismét Thomasra. A pálcám! Nekem ez tovább tartott volna ezekkel a gondolatokkal a fejemben.
- Szuper vagy! – mondom, és a szikrákat megszüntetve veszem magamhoz. És automatikusan, de persze óvatosan magamhoz ölelem a srácot, ezzel kimutatva hálámat. Aztán inkább gyorsan hátra lépek, és zavartan a kezemet nyújtom felé. – Mármint… khm… köszi szépen – mosolygok bátortalanul. Elijah-val a baráti ölelések már megszokottak, de egy ismeretlen biztosan nem veszi túl jó néven.
- Menjünk vissza – tekintek a kastély felé. – Tolom inkább – hajolok le bicajomért.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. október 14. 09:52
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. október 25. 09:54 Ugrás a poszthoz

IX.

Az én esetemben nagyon egyszerű a sztori arra, hogy mi van a háttérben a fiú ölelgetésnél; apám mindig azt mondta, hogy nem férfias. És mivel én kifejezetten szeretnék az lenni vagy csak egyszerűen túljátszani, és Vajda Ricsi macsó akarok lenni… ezért van az, amikor a bennem lévő őszinte szeretet és csodálat minden élőlény felé egyszer csak megsemmisül. Automatikus dolgok ezek, amiket oldalakon keresztül ecsetelhetnék, de most nincsen rá szükség. Leginkább azért nincsen, mert az esetlenre sikerült kézfogás után Thomas magához szorít, és megölel. Először megfeszül a meglepettségtől a testem, és átszáguld rajta az a kellemes melegség, amit ez a mozdulat ad nekem. Elfelejtem, hogy mennyire „nem fiús” ez, és széles jobb tenyeremet a másik hátán terítem szét. Jólesően mosolygok. Nem gondolok arra, hogy tolakodó, egyszerűen átadom magam az érzésnek, mert nagyon fizikális kölyök vagyok. Mindenkit indok nélkül fogdosnék. Csak a vállához érni, pacsizni vagy rádönteni a fejem, amikor valamin sírásig nevetünk. Engem ezek mozgatnak. Aztán véget ér az ölelés, én pedig barátságosan rámosolygok a másikra, és újra a bringára nézek. A hátam simítása megborzongtatott. Elijah-n kívül nem szokott hozzámérni senki. Csak anyukám. És őt ritkán látom.
- Nekem mindenféleképpen meg kéne látogatnom a gyengélkedőt – válaszolom arra, hogy mit csinálunk. Kicsit el is fintorodok, miközben meghajolok, és térdemet kezdem tapogatni. Fel is szisszenek, és fájdalmas képet vágva nézek fel Thomasra. – Segítesz? Ritkán megyek oda. Azt sem tudom hirtelen, hogy merre van – emelem rá kék szemeimet, felegyenesedek, és ismét a bringa felé hajolok, hogy felemeljem a fűből.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 8. 08:42 Ugrás a poszthoz

XIII.

Jó kényelmetlen ez a szék. Nagyon érdekes előadásnak kellene ahhoz itt történnie, hogy végig tudjak ülni több felvonást. Fenekemen fészkelődök benne egy keveset, majd szájamat elhúzva dőlök előre, és nézek be a szék alá. Egy fehér papír van ott, talán egy korábbi előadás jegye. Éppen nyúlnék is érte vastag ujjaimmal, de csapódik az ajtó, és megjelenik Kolos. Megfagyok a hirtelenségétől, így a szék kényelmetlensége másodlagos problémává formálódik, és akár egy viaszba öntött bábu maradok ülőhelyzetben. Észre sem vesz engem, egyenesen a színpadra szalad, ahol úgy érzem, mintha egy kisebb előadás lenne folyamatban. Hangosan beszél magában, és mindenféle dolgot teremt az asztalra. Előadás lesz és rossz időpontra jöttem volna? Hát, nem tudom, de inkább megemberelem magam, és felállok a székből. A papír ugyan nem hagy nyugodni, ezért amíg Kolos a rendszert szidja, én leguggolok, és gyorsan zsebre vágom a fecnit. Felegyenesedek. Olyan gyorsan, hogy egy pillanatra meg is szédülök, de kezeim zsebben is maradnak, és egy, majd két – először bátortalan, majd egyre erőteljesebb – lépéssel indulok meg a színpad felé. Merlinért nem akarom megzavarni, ezért inkább előre-hátra dőlöngök lábujjhegyemen, és várom, hátha majd magától észrevesz.
Egy perc telik bele maximum, mikor meghallom a kérdését.
- Körülbelül egy perce – válaszolom nyugodtan mosolyogva a kissé ingerült kérdésre. Művészek, ikr? Csukott szájjal járatom végig nyelvemet műfogsoromon, hogy minden a helyén van-e. Nem szeretnék már azonnal fogatlan indítani Ardainál. Noha beszédem így is igen jellegzetes. Felvételiztetőm gyors léptekkel indul meg felém. A szabadkozására csak barátságosan legyintek egyet.
- Nem történt semmi – mellém ér, és kezét nyújtja. Én elfogadom, finoman megszorítom és megrázom. – Csepreghy Péter – mutatkozok be. - Mára beszéltünk egy felvételi időpontot.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 11. 15:26 Ugrás a poszthoz

Natasa
ez vagyok ma én | késő délután | egy kis bringa-szerelés

Dörömbölés a hatalmas tölgyfaajtón. Nem bent hallható az, hogy valaki bebocsátást szeretne nyerni, hanem fordítva. Nagyon ki szeretne jutni valaki – vagy valakik – a kastélyból, hogy egyenesen az iskolát körülvevő rétre mehessen. Egy újabb dörömbölés, majd még egy, és természetesen én esek ki rajta, miközben bringámat kétségbeesetten, akár egy ER jelenetben cipelem a rétre. Tarts ki, pajtás! Igaz, nem tudok olyan gyorsan menni így, ezért visszafojtott nyögések közepette teszem meg azt a néhány lépést, amíg el nem érem a rét azon részét, ahol a legegyenletesebb a fű és az alatt a talaj. Leteszem járgányomat a fűbe, és a hátamról ledobom a pázsitra hátitáskámat. Aggódok. A legutóbb, amikor Thomasszal összetalálkoztam kisebb baja esett a bringának, de azóta visszatérő betegsége lett, és mostanra nagyon súlyos lett a helyzet. De Doktor Úr! Meg lehet menteni? Biztosan, ezért letérdelek a hűvös fűbe, és félig belemászva hátizsákomba keresem a megfelelő eszközöket, amivel meg lehetne szerelni az én drágámat. Fejembe természetesen baseball sapka van húzva, emellett egyszerű vastag kapucnis pulcsit, farmernadrágot és egy piros sportcipőt viselek. Ha valaki erre jár, és meglát félig a hátizsákban, azt hiheti egy éhes vadállat vagyok, aki éppen a zsákmánya gyomrából táplálkozik.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 13. 09:32 Ugrás a poszthoz

Babicza HELGA Odett
“When I become rich and famous one day, don't come crawling back, saying, oh, my God, Petya, I'm so sorry for being mean to you back in 2nd grade.” | omg, is it…?

Kevés az olyan nap a suliban, amikor egyáltalán nem száll rám senki. Ez a nap sem kivételes. Esik az eső, minden nyirkos és hideg. Itt az ősz, a fenébe is. Nem azért, szeretem én ezt az évszakot is, de ha az évszak erőszakkal párosul, nem vagyok boldog. És ez nyíltan látszik az arcomon, amikor fejet hajt akaratom előtt a tölgyfaajtó, és belépek a tanulószobába. Itt tudok a legjobbakat olvasni a nap ezen szakaszában, és ez ma sem lesz másképpen. Szerelésem a szokásos; farmernadrág, tornacipő, egy bő hoodie és az elhagyhatatlan baseball sapka. És miért ez a keserű ábrázat? Ha esetleg van benn valaki, és veszi a fáradtságot, hogy megnézzen, láthatja, hogy egy hatalmas VESZTES felirat éktelenkedik a sapkám sárga homlokrészén. Lefogtak, kaptam egy gyomrost, és megkaptam a lúzer feliratot mára is. Le sem szarom. Kelletlenül engedem el a kilincset, így becsapódik az ajtó. Bizonyára ugyanúgy, mint az előttem érkező esetében.
Megtorpanok. Hiszen valaki van még idebenn rajtam kívül. Egy lány az.
- Bocs – mutatok zavarban pirulva az ajtóra. – Nem akartam.
Nem is várok, inkább elindulok a másik felé, bele sem gondolva abba, hogy neki biztosan van jobb dolga is, mint velem társalogni. Elvégre olvas. Olvas. És mit olvas? El sem hiszem… Na neee! A lány arca és a könyv között cikáznak meglepett szemeim, szám csodálkozóan tátog.
- Elnézésedet kérem, Kharg fejedelem – hajolok meg mélyen, játékosan. – Nem akartalak megzavarni a Sárkány elleni csatában.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 20. 08:43 Ugrás a poszthoz

Babicza HELGA Odett
“When I become rich and famous one day, don't come crawling back, saying, oh, my God, Petya, I'm so sorry for being mean to you back in 2nd grade.” | omg, is it…?

Szinte hallom fejemben, hogy milyen gondolatok járnak éppen az övében, de nem érdekel. Tudni akarom, hol tart a játékban és milyen stratégia alapján megy a Sárkányvár véráztatta, kövekkel kirakott, göcsörtös útján. Szemeim csillognak, és még mindig várakozóan tekintek a másikra, amikor meghallom, hogy ő is beszáll a live szerepjátékba. Eléggé jól adja a kemény fejedelmet, amit szerepem szerint komolyan kellene vennem, de inkább csak elvarázsolt módon mosolygok, és megvillantom felé fehérszín, tiszta műfogsoromat. Morcos kiscsaj, az egyszer biztos. Mögé sétálok, lassú lépteimet gumitalpú sportcipőm nyikorgása teszi komikussá. Hunyorítva nézek először a vörös koponyára, majd a kezére, s az abban lévő könyvre pillantok. Még mindig nem hiszem el, hogy ezt egy csajnál látom. Mellé osonok, és egy könnyed mozdulattal ismét meghajolok.
- Talán egy paraszt, mint jómagam is segítségedre lehet, Úrnőm – villantom meg ismét mosolyomat. Ekkor a kanapé melletti fotelre mutatok amolyan „Szabad?” tekintettel, de választ nem várva huppanok bele. Ültemben próbálom leszenvedni magamról hátizsákomat, közben nyögdécselek egyet-kettőt, mert nem nagyon akar így sikerülni.
- És… - kezdek bele izgatottan. – Hol jársz? – pillantok le a könyvre.
Ekkor végre sikerül megszabadulni a hátamat nyomó, súlyos hátizsáktól, így ölembe veszem. Kihúzom a zipzárt, és beledugom rövidke karomat. Nyelvemet oldalra dugva, koncentrációmat erősítve kutakodok benne egy időre, majd egy kis dobozt veszek elő belőle, amiben apró darabokra vágott alma van. Kibontom, kiveszek egyet, majd látványosan, fejet hátra döntve dobom a számba. Ropogtatom, majd teli szájjal a lány felé fordulok.
- Kérsz? - finom, friss alma. És nem is fogveszélyes így felvágva.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 20. 09:41 Ugrás a poszthoz

Babicza HELGA Odett
“When I become rich and famous one day, don't come crawling back, saying, oh, my God, Petya, I'm so sorry for being mean to you back in 2nd grade.” | omg, is it…?

Egy újabb kocka almát helyeznék a számba hosszú, vastag ujjaimmal, amikor megérzem puha kölyökképemen a visszautasítások pofonjait. Ujjaim közül visszaejtem a műanyagdobozba a gyümölcsdarabot, miközben csalódottan harapok kiszáradt ajkaimba. Hátam kényelmesen döntöm a fotel kellemesen párnázott háttámlájának, de mégis megfeszül rajta minden izmom. Még mindig nem tudom jól feldolgozni ezeket, és igazából sokszor nem is vagyok hirtelen ennyire közvetlen, csak ha úgy látom; van értelme. Egy lapozgatós játékkönyvvel pillantottam meg, ezért már azonnal pajtásként tekintettem rá. My bad.
- Á – mutatom ki, hogy értem minden egyes szavát, majd kicsit komorabb arcot vágva kezdek el matatni. – Akkor bocs, nem zavarlak – mondom, de már nem emelem rá kékjeimet, mert ahhoz most túlságosan szomorúak. A műanyagdobozra visszapattintom a tetejét, és visszarejtem a táskámba. Később uzsonnázok majd, amúgy sem tettem be kényelmesen a protkót, aztán kicsit bántja az ínyemet. Felkapom a vállamra a hátit, és elindulok egy csendesebbnek tűnő sarokba, ahol én magam is belebújhatok egy könyvbe. A héten Stephen King és Owen King szuperprodukcióját, a Csipkerózsikák című kötetet választottam. Biztosan nem lesz unalmas.
- Amúgy jó vagyok gyógynövénytanból – vetem még át vállamon.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 21. 09:07 Ugrás a poszthoz

Babicza HELGA Odett
“When I become rich and famous one day, don't come crawling back, saying, oh, my God, Petya, I'm so sorry for being mean to you back in 2nd grade.” | omg, is it…?

Az utolsó mondat semlegesen hagyja el szájamat, csak egy vállrántás kellene mellé, hogy mutassam, nem érdekel már a téma. Persze, hogyha arról van szó, nagyon szívesen segítek. Csak – ahogyan édesanya is mondaná – észre kell venni, ha valahol nem látnak bennünket szívesen. Sőt mi több, mentsük magunkat az olyan emberektől, akiknek nem kellünk, mert csak fájni fog a kis szívünk, ha kétségbeesett próbálkozásaink visszapattannak. Ilyenkor mindig apámról beszélt. Nem mondta soha, de én tudtam. Szülőm gondolatára elmosolyodok, és máris folytatom a napomat, mintha mi sem történt volna. Egy hatalmas fotel felé indulok nyikorgó léptekkel, amikor meghallom a vöröshajú lány hangját hátam mögül. Jól betalál a gerincem mellé úgy, hogy majdnem lebénulok, ezért élőhalott módjára, lomhán fordulok felé. Arcom kedves és várakozón tekintek rá égszínkék szemeimmel. A bocsánatkérésre még lágyabbá válik tekintetem, de azért magamra próbálok erőltetni egy kis duzzogást, elvégre meg vagyok bántva.
- Bocsánatkérés elfogadva – tartom még szájam szegletében a huncut mosolyt, majd a mellettem lévő fotelbe hajítom a táskámat. Bemutatkozik, és nyújtja felém a kezét. Á, ő is ez a kézfogós típus. Nem akarom megsérteni, így ráfogok kicsi kezére, széles tenyerembe foglalva övét. – Petya – mondom neki egy biccentés kíséretében, hiszen persze, hogy rendben van az újrakezdés. – Szóval – kezdek be elnyújtva. – Kéne egy kis segítség a gyógynövénytanban, mi?
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 22. 07:48 Ugrás a poszthoz

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Újabb szép nap a szerepjátékra, am I right? Süt a nap, csicseregnek a madarak. Igaz, kissé cidri van odakinn, de nem is nagyon tervezek ma a szabadba menni, hiszen a bringám még mindig nem az igazi. Mondjuk, magát a tényt, hogy játszanom kell bringa helyett, nem bánom, de aggódom a kispajtás miatt. Sőt tudod, hogy még miért aggódok? Azért, hogy idejében odaérjek a próbaterembe, és elbújhassak a fiú öltözők végén abba a mosdóba, ahol senki nem lát. Miért? Nemsokára megtudod.
Hatalmasat nyelek, amikor a folyosóra lépek. Sebesen kezdem szedni rövid lábaimat, fehér sportcipőm talpa hangosan csoszog a márványkőpadlón. Cipzáras alliance – World of Warcraft - banneres felsőm alatt rejtegetem titkomat, amit jobb ha soha nem lát meg senki, azonban az egyik kanyarnál beleszaladok valakibe, így baseball sapkám siltje az ismeretlen vállához ér, és lepattan fejemről. Merlin tudja, hogy hova… Érzem, ahogyan megfagy a levegő, és akkurátusan, robotszerűn kezdem megemelni fejem, mert tudom már, hogy ez nem egy ismeretlen lesz.
- Mit rejtegetsz, Kocka? – hallom a rellonos ismerős hangját, és idegesen beleremeg felsőajkam. Kék szemeimet szürke, színtelen tekintetébe fúrom, mire kilép mögüle a két haverja. Persze, ők soha nem járnak egyedül.
- Semmi közöd hozzá – válaszolom dacosan, mire a nagydarab bandafőnök biccent felém a fejével, s a kettő csicskája odalép elém. Az egyik lehúzza a felsőm cipzárját, a másik pedig előszedi a könyvet. Beleadja a „főnök” kezébe. Az olyan színpadiasan nevet fel, amikor meglátja a címet, hogy Ardai Kolos is megirigyelhetné.
- Lány lettél, Csepreghy? – igen, igen. Szenzációs. Baromi vicces. Lányoknak szóló szerepjátékos könyvet olvasok. Ha-ha. Nem kezdek el magyarázkodni, nem lenne itt a helye. Dühösen csillogó kékjeimet ismét a tekintetébe szúrom.
- Megnyugtató, hogy tudsz olvasni. Anyád büszke lehet – vetem oda szó szerint fröcsögve műfogsorom hiányából adódóan, mire hallat egy „Miiiii?”-t, megragadja a nyakamon a pulóvert, és a falnak szorít. Ebből már megint verés lesz, konstatálom egy belenyugvó sóhajjal. A két gorilla csak karba tett kézzel áll mögötte elégedetten vigyorgó képpel.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 26. 09:30 Ugrás a poszthoz

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Nem szabadulok a srác szorításából. Inkább azt érzem, hogy egyre jobban próbál a falba döngölni, ahogy látja rajtam, egyáltalán nem érdekel, akármennyire is kapálózik. Nem, egyáltalán nem vagyok kemény gyerek, sőt. De egy idő után immunis leszel a hasonló hülyeségekre is, hogyha heti vagy akár napi szinten megjelennek az életedben. A fal hideg, még vastag pulóveremen keresztül is érzem. És arról a bizonyos pontról – ahol a fallal érintkezik – egyre csak terjed a hátamon, szinte körkörösen rajzolódik végig rajta. Fejemben tompán visszhangzik minden szó, ami elhagyja a száját, minden olyan lassan történik. De mivel semmire nem reagálok, ezért már nem is olyan érdekes a játék a három rellonos számára. Elengedi a pulóverem nyakát, és végre nekem sem kell ebben a lábujjhegyes kényszertartásban pipiskednem. Kék, kíváncsian csillogó szemeimet az övéibe fúrom, mire még dünnyög egyet, és búcsúzárkor gyomorszájon vágva fordulnak meg, ahol megpillantják falnak szorult iskolatársamat.
- Te is kapni szeretnél? – kiáltja oda az egyik nagyobb darab srác. Arca szeplős, haja rövid, szinte kopasznak is mondhatnánk. A szeplők igaz alig láthatók a kipirosodott képén, hiszen egy kevés mozgás is teljesen kicsinálja. De a főnök csak a kövér gyerek mellkasára bök, és fejét csóválja, hogy őt most hagyja békén. Ekkor mindhárman elindulnak, én pedig gyomromat markolászva görnyedek össze a jéghideg fal mentén. Csak egyszer legyen hatalom a kezemben, én ezt soha, de soha nem fogom hagyni. Szemeim könnybe lábadnak a fájdalomtól és az émelygéstől. El fogom hányni magam. De nagyon nem kellene a folyosó közepén, ezért csak mély lélegzetekkel próbálok életben maradni.
Fájdalmas tekintetemet a falba olvadó srácra emelem, majd a rellonosok után nézek. Elvitték a könyvemet.
- – kezdem erőtlenül, majd próbálok felegyenesedni. – Hé! – ismétlem erőteljesebben. – Kérem vissza a könyvet – erre megállnak. Nagyon lassan, szájszegletben megbújó mosollyal fordulnak meg, és szó nélkül, egyre gyorsabban indulnak meg felém. Nagyot nyelek, és futnék, de a gyomromban lüktető fájdalom még nem engedi. Hol vannak ilyenkor a többiek? Ijedt tekintetem a levitás felé vándoroltatom, és oda tátogom, hogy „Tűnj el innen”. Nem akarom, hogy miattam neki is baja essen.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 28. 10:46 Ugrás a poszthoz

Ms. Ainsley
első járőrözésem | minden kaland és minden játék | petyus

A folyosó jéghideg falának dőlök egy elégedett sóhajjal, miközben jobb tenyeremben egy notesz pihen, amibe mindenféle színben villogó pennámmal vések be néhány betűt, szót, majd mondatot. Talárom szigorúan rajtam, hiszen ez az első járőrözésem. Baromi izgalmas, és igaz, hogy sokan nem akarnak még komolyan venni, mégis inkább szót fogadnak, mert lyukat beszélek a hasukba arról, hogy miért is járnak jobban, ha nem kóricálnak takarodó után a folyosókon. Persze én ezt inkább annak könyvelem el, hogy hasznos diákká váltam a suliban, és innentől vége van a prédalétnek. Nem lesznek már olyanok, akik piszkálhatnak, mert fontos szereplője vagyok a mágustanoda társadalmának.
- Krisztina, Weöres – motyogom, és vésem be az idősebb lány nevét a noteszbe. Visszaküldtem egy figyelmeztetéssel a hálókörletébe.
Taláromon prefektusjelvényem gondosan csiszolva csillog, mellette az eridon jelvény. Úgy érzem, hogy ez egy szuper este lesz. Nagyon sok cukrozott gyömbérlevet ittam – egy pici kólát is, de erről pszt –, hogy semmiképpen ne aludjak el az éjszakai műszakban. Farmernadrágom szára lóg ki csupán a talár alól, ami egy fehér sportcipőben végződik. Fejemen most is, mint mindig baseball sapka. Eddig még nem szóltak érte, így hordom.
- Küldetés folyamatban – motyogom a noteszbe, mintha egy walkie talkie lenne. Ellököm magam a faltól, és tovább indulok. Lépteim akkurátusak, szinte lopakodok, és minden sarkon kiugrok, hogy rajta tudjak kapni valami csínytevőt. Csepreghy Petya vagyok, az eridon prefektusa.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. december 3. 11:47 Ugrás a poszthoz

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Kétrét görnyedve támaszkodok a jéghideg falnak. Szuszogásom egyre inkább kezd alábbhagyni, de a fájdalomtól egészen hányingerem lett. Nagyot nyelek azt várva, hogy talán nem dobom ki a taccsot, s egyelőre úgy néz ki, hogy benn marad a nemrég megcsócsált amerikai fánk. Kissé színüket vesztett ajkaimat összeszorítom, és úgy nézek fel a srácra, aki azonnal a segítségemre siet. Á, mondtam, hogy mentse magát. Kékjeim mosolygósan merednek az ő zöldjeibe. Amolyan fájdalmas mosolygás ez, és a vállamra helyezett kézfejére fogok. Barátságosan megtapogatom, majd elengedem. Fejemet megcsóválom, és a bullyk végre megfordulnak, hiszen könyvemet követelem rajtuk. A mellettem ácsorgó fiúra már nem is nézek, csak suttogok neki pár szót.
- Mondtam, hogy szívódj fel, te tökfej – ezt amolyan barátságos kis cukkolásnak gondolom. Az már másik dolog, hogy a „középmagas, vézna srác a levitából” magára veszi-e. Megszoktam már, hogy ezek történnek. Amikor legutóbb jól elvert egy srác, akkor jelenteni akartam először. Aztán sírva elbújtam a klubhelyiségbe, ahol egy felsőbb éves eridonos nyugtatgatott, hogy jól tettem, hogy nem szóltam. Elmesélte, hogy ő is átesett ezeken, és csak pár évig tart. De ne köpjem be őket, mert utána besúgó, árulkodó kis pisis leszek a többiek szemében. Ezt szipogva meg is fogadtam. Illetve azt is, hogy soha, de soha nem veszi el senki sem a cuccaimat. Édesanya nem keres túl jól, mégis megveszi azokat a gyűjtői darabokat is, amikre annyira vágyok. Ezért is ennyire fontos nekem, hogy visszakapjam azt a nevetséges kis kalandjáték könyvet.
- Basszus – motyogom, amikor ismét magamhoz térek, és látom, hogy ők itt, ő meg a földön. A felsőbb éves és a levitás között cikázik rettegő tekintetem, majd éppen megszólalnék bajtársam felé, hogy minden oké-e, nagyon fáj, s mindenféle őt féltő szöveg, amikor hátrálni kényszerülök, és ismét a hideg falat érzem hátamon.
- Erre semmi szükség – nyögöm, miközben megérzem a másik sütőtökleves leheletét. Fintorogva nyelek egyet, majd felnézek a szemeibe. – Egy; őt hagyd békén, mert semmi köze hozzá – bökök fejemmel a földre lökött fiúra. – Kettő; ez felesleges kakaskodás. Kérem szépen vissza a könyvemet, és megígérem, hogy soha nem kerülök az utadba – a rellonos motyog valamit, majd széles vigyor terül szét az arcán.
- Piroinito! – mondja ki az egyértelmű varázsigét, miközben pálcájával a könyvemre bök, ami úgy porlad szét, akár az újjászületés előtt elhulló főnix madár. Szemeim könnybe lábadnak, és már nem is harcolok tovább. Nagyot nyelve, könnyes kék szemekkel nézem a márványpadlót, és egy szó sem hagyja el a továbbiakban ajkaimat.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. december 13. 08:23 Ugrás a poszthoz

Ms. Ainsley
első járőrözésem | minden kaland és minden játék | petyus

- Nincsen jele szabályszegő életformának – suttogom ismét a „walkie talkie”-mba. A következő sarkon ismét ugrásra készen állva, hiszen attól függetlenül, hogy Weöres óta nem találkoztam senkivel sem, nem jelenti azt, hogy nem is fogok. Így gyermeteg játékossággal szökkenek ki egy szöglet után. Női sikoly, hátra hőkölés. Először azt hiszem, hogy én sikítottam ijedtemben – hiszen belül fejemben ezt tettem –, de amikor meglátom a fiatal hölgyet magam előtt, megkönnyebbülök. Mestertanonc lehet. De az is meglehet, hogy végzős. Talár nélkülisége elbizonytalanít, ezért prefektus jelvény után kezdek kutakodni kékjeimmel, de meg kell állapítanom, hogy nem egy vérből valók vagyunk. Ekkor meghallom az ijedtséghez párosított mondatot, amire jellemző magas kis kuncogással válaszolok.
- Ne haragudj – marad még mosolyom csíkszemmódba kapcsolt ábrázatomon. Noteszemmel hadonászok a kezemben, miközben folytatom a mondandómat. – Csak közben picit szórakoztatom magam. Figyelj – emelem jobb kezem vastag mutatóujját a levegőbe és nyújtom felé a noteszemet. – Ez a walkie talkie-m – vigyorgok fogatlanmód. Mostanság nem tudom hordani a műfogsort, mert felsérti az ínyemet, habár megint vannak fogkezdeményeim, amikkel talán már tud valamit kezdeni az ünnepek előtt a fogorvos.
- Prefektus vagyok – teszem végül hozzá hóbortos vállrándítással, irdatlanul selypítve. Szemeim kedvesen csillognak, miközben talárom zsebébe rejtem a mutogatott noteszt. – Csepreghy Petya, Eridon – biccentek. – Te mit csinálsz ilyen későn a folyosón? – nem számonkérő a kérdésem, csupán kötelességem megkérdezni. Hiszen meg sem fordul a fejemben, hogy egy itt dolgozóval van dolgom és nem egy diáklánnyal.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. december 13. 09:29 Ugrás a poszthoz

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Vastag, kiszáradt ajkaim remegnek a visszafojtott sírástól és az idegesség sem segít azon, hogy ne így legyen. A könnyeimtől mindent teljesen homályosan látok, és érzem, ahogyan a sós cseppek kezdenek rászáradni kisvörösödött arcomra. A felsőbb évesek hátat fordítanak, és libbenő talárjuk szanaszét fújja a könyv maradékait. Csupán egy kisebb kupac hamu marad fehér sportcipőm orra előtt, néhány maszatot hagyva annak orrán is. Meg-megemelkedő és rázkódó mellkasomban kezd múlni a fájdalom, de még nem vagyok a toppon. Folyamatosan a varázsigét hallom fejemben, és a széthulló könyv jelenete játszódik le kék lélektükreim előtt. Már teljesen magamba fordulnék, amikor a levitás megszólal. Hallgatom őt, és gondolatban helyeslek minden egyes szavára, azonban ennek nem mutatom a legapróbb jelét sem. Mintha nem is hallanám, amit mond. De ha macska lennék, akkor látná, hogy hegyezem füleimet – nem vagyok macska.
Szinte alig láthatóan mozdítom meg fejemet, és a magam mellett pihenő baseball sapkámra sandítok, ami a találkozás elején repült még a földre. Világfájdalommal teli sóhajtással guggolok le a földre, és fogok rá a sapkámra, amit egy ideig csak forgatok hosszú ujjaim között, majd egy pillanatra a másikra tekintek. Szemeimben a bánaton kívül nem sok minden látszik elsőre. De ne feledjünk, hogy Petya vagyok; mindig ott van a barátságosan pislákoló fény ezekben a kékekben, bébi.
Csigalassúsággal porolok egyet-kettőt a sapkán, majd lassan felegyenesedek, és vállamat rántva tekintek iskolatársamra.
- Reménytelen – hangom akár Alan Alexander Milne bácsi Füles szamaráé. Ajkamat bánatosan elhúzom, de azonnal egy elkeseredett mosolyra húzódik, amint találkozik tekintetem a másik szemeivel. – Ez irreverzibilis – teszem hozzá Petyás tudományossággal, majd egy utolsó mély sóhaj, és elindulok társam felé. Első lépésem a hamukupac közepében éri a márványpadlót, amin füstszerűn oson végig a por. Már nem is figyelek a könyvmaradványokra, csupán a kollégára. Odalépek fölé, fejembe húzom baseball sapkámat, majd jobb kezemet nyújtom felé.
- Pattanj fel – engedek meg egy barátságos mosolyt, miközben várakozón magasba reptetem kusza szemöldökömet.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. december 17. 14:54 Ugrás a poszthoz

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Kinyújtott kézzel állok társam felett. Meg sem fordul a fejemben, hogy indulatosnak tűnhetek kívülről, hiszen én csupán a béka feneke alá kerültem kedv-ügyileg. Fáj, hogy mindig én vagyok a bokszzsák. Tudom, hogy soha nem leszek a menő srác, én leszek az, akit mindig hátul hagynak, és úgy leszek vele, hogy ez rendben van. Tudod, el kell fogadnom a sorsomat, hiszen az ilyenekkel is, mint ezek a rellonosok; nem tudok megküzdeni. „Jaaaj, így persze, hogy ez lesz a sorsod, hogyha így állsz hozzá”, erre általában csak egy szemforgatással válaszolok. Felesleges vitákba nem vagyok hajlandó beleállni. Ekkor a levitás megragadja a kezemet, én pedig felsegítem. Nem mondom, hogy egyszerű. El kellene kezdjek edzésre járni vagy valami hasonló, mert ezzel a kis csiga testemmel nem sokra fogok menni az életben.
A nyújtózkodását nézem végig szemérmetlenmód, majd sóhajtok egyet.
- Egy lapozgatós játékkönyv miatt – húzom el a szám. – Nem éppen a legférfiasabb darab volt – azt már nem teszem hozzá, hogy csajozási tippeket akartam belőle tanulni, mert azt már túl személyesnek érzem ennyi megpróbáltatás után. Látott majdnem hányni, sírni, a gyomrost is látta. Ezért ezt a részt már inkább megtartom magamnak. Maga a kérdés nem zavar. Nem szoktak az ilyenek. Én mindenre szeretek őszintén és megbánás nélkül válaszolni. Erre tanítottak.
- Igaz – fordulok el a szó felénél a sráctól, és a hamukupac fölé állok. Nem tudom, hogyan fogok újra ehhez a kincshez jutni. S azt végképp nem tudom, hogy Édesanyának ezt hogyan fogom elmondani. Bal farzsebemhez nyúlok, majd előkapom a eperfa pálcámat.
- Suvickus! – mondom ki határozottan, pálcám a kupacra mutat.
Dolgom végeztével visszahelyezem méltó helyére, majd a srác felé fordulok.
- Petya vagyok – nyújtom jobbom. – Csepreghy. És tényleg ne haragudj, hogy belekeveredtél ebbe az egészbe. Ha nem pofázok, akkor te sem seggelsz a padlóra – húzom kelletlen mosolyra vastag ajkaimat. – Sajnálom.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. január 2. 12:45 Ugrás a poszthoz

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Egyértelmű; a könyv miatt haragszom. Nekem egyértelmű. Mivel nem ismerjük még alaposabban egymást a levitással, ezért nem tudhatja, hogy ez nekem mennyire szokatlan vagy éppen mennyire hétköznapi. Nem is baj, nem kifejezetten szeretek az ilyen esetekről beszélgetni, hiszen akkor az imént említett dolgok jönnek fel. „Miért nem teszel ellene valamit?” vagy „Neked nem gáz, hogy mindenki el tud verni?” és társai. Nem szeretnék ilyesmikkel foglalkozni még egy jó ideig. Ha már nagyobb leszek vagy szerzek egy olyan titulust magamnak, ami után nem történhet meg ilyen, akkor oké. De magamtól, Csepreghy Petyaként nem sok mindent tehetek azon kívül, hogy elfogadom; ez van.
Mély gondolataimból Benett hangja ráz fel. Pontosabban az a „neee” kezdetű. Az ő csillogó szemeire az én csillogó szemeim a válasz. Fogatlanszerű vigyorom miatt szemeim apróra szűkülnek, és felkacagok az örömtől.
- Az Országút Harcosa nagy kedvencem. És az összes Livingstone könyv megvan – hadarom szinte érthetetlenül. – Halállabirintus, A Végzet Erdeje, A Skorpiók Mocsara – számolom jobb kezem mutatóujjával bal kezemen a három kötetet, miközben széles mosolyom mintha soha nem akarna szűnni. – Szenzációs kötetek. Életem legjobb játékélményei – ekkor szentimentális tekintettel meredek a nyirkos kőfalra, ahogyan visszagondolok arra mennyi élménnyel is gazdagodtam ezeknek a könyveknek a segítségével. Ezek mentettek meg attól, hogy olyan kis lúzernek tekintsek magamnak, mint ahogy’ mások tekintenek rám. Elgondolkodóan, a könyveknek hálás tekintettel húzódik meg egy apróbb mosoly szájam szegletében.
- Minden a szerencsén múlik benne – mondom bólogatva. – Azon, hogy meg tudod-e dobni azt a hatost, vagy csak egy ketteskét mutat az a dobókocka – vonom meg a vállaimat, amolyan „nincs mit tenni, ez van” módon.
- Ezt már csak antikváriumban – csóválom meg göndör hajkoronámat, és húzom el szájamat egy keserédes mosolyra. Akármilyen morbid helyzetben is keveredtünk össze, nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Benettet. Kevés gyerekkel találom meg itt a közös hangot. Mindenki olyan koravén. Elfelejtenek gyerekként viselkedni. Márpedig azok vagyunk; szaros kis kölykök, akik addig örüljenek, amíg ebben a korban vannak.
- Lenézhetünk a faluba, ha tudsz jó helyet – mondom zsebre vágott kezekkel.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. január 2. 17:01 Ugrás a poszthoz

Ms. Ainsley
első járőrözésem | minden kaland és minden játék | petyus

Most sem nyújtom a kezemet a bemutatkozás mellé, hiszen az olyan hivatalos. Egyáltalán nem értem a kézfogást. Nekem amolyan erőfitoktatásnak számít. Aki jobban, magabiztosabban fog rá a másik kezére, annak nagyobb a… az önbizalma. Ezen gondolatból magamhoz térve dőltöm oldalra a fejem, akár egy fülét hegyező bébieb. Várom a másik válaszát, elvégre tényleg meg kell tudnom, hogy mi járatban van errefelé. Lehetséges, hogy prefektus, csak nem hordja a talárt és a jelvényt. Kiszáradt ajkamat nyalom, és kérdőn meredek a másikra, aki irigylésreméltó magabiztossággal áll előttem.
- Rettegnek, bizony – mondom gyermeki komolysággal. Még előre is dőlök a lány felé, hogy oda tudjam súgni a következőket. – Dehogyis! Próbálok tök jó arc lenni mindenkivel. De nem én írom a szabályokat. Nem egyszerű sheriffek élete, Angyalom – igazítom meg képzeletbeli cowboy sapkámat, és rákacsintok játékosan a másikra. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki ő. Nem viselkedik diáklányosan. Attól mérföldekkel érettebbnek tűnik minden mozdulata és szava. A következő mondatra komolytalanmód megforgatom kékes szemeimet, és elmosolyodok. Szemtelenkedik az Igazság Ökré… akarom mondani, Öklével. Hallatlan!
- Olybá tűnik, hogy nem sikerült, igaz? – emelem még mindig Móka Mikit játszva jobb szemöldökömet a magasba, ami a következő mondatokra lefagy. Morticia, gazdasági igazgató, Péter. Ezek a szavak maradnak meg a fejemben, miközben elkezdek zuhanni az univerzum sötétjében. Gyomromat összerántja a valóságba való visszatérés, és egy hatalmasat nyelve tekintek fel a nőre.
- Elnézést… én nem… tényleg… fogalmam sem volt róla – hebegek és habogok, miközben kilépek az aurájából, amit eddig masszívan piszkáltam. Ajkaimat fogkezdeményeimre húzom, majd újra szólásra nyitom a szájamat. – Elvégre olyan jól néz ki… ööö, olyan fiatalos… aucs, vagyis… - Merlinre! A végén még azt hiszi, hogy rányomul egy tizenöt éves foghíjas prefektus. Ebből jelvény-elvétel lesz.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. január 10. 09:56 Ugrás a poszthoz

Benett
az Új évi fogadalom | „Karom erős, hajam dús…” | ma

- Fogalmam sincs, hogy' kezdjünk neki, haver – mondom vállamat megvonva, ahogyan kilépünk az öltözőből. Viszonylag hangos muzsika szól, és eléggé sokan vannak. Attól félek, hogy nem fogunk odaférni egy géphez sem. Nem tudom, hogy mennyire baj ez. Saját súllyal is lehet edzeni. Nagyon elszánt vagyok, de elnézve a bent lévő sportolókat, azonnal ínamba száll a bátorság. Végig nézek erőtlen kis karomon, dudorodó pocakomon, majd Benettre emelem kékes szemeimet. Tanácstalanság és félelem, amit felfedezhet bennük. Noha a felszerelésem eléggé profinak tűnhet, közel sem így van. A sport mindig nagyon távolállt tőlem, de a karácsonyi szünet alatt nagybátyám is megjegyezte, hogy december hatodikán, hogyha szakállat adtak volna rám, akkor simán elmehettem volna Mikulásnak. Adjunk hálát a rokonainkért.
- Szerinted? – vakarom meg fejem búbját, és közelebb lépek Benetthez. Úgy nézhetünk ki, mint egy eltévedt gazellapáros az oroszlánok között. Néhány srác elsétál mellettünk, és mosolyogva szedik tovább lábaikat. Ha többen jönnek, összesúgnak, nevetnek, majd még vissza is fordulnak, hogy kétségünk sem legyen afelől, hogy a csevegés róluk, a nevetés meg nekünk szól. Az öltöző felé pillantok. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy inkább visszamegyek, felveszem a cuccomat, és elhúzok a vérbe. De nem. Ez az év másról fog szólni. Ez az év a megújulás éve lesz. Soha nem fogadtam még meg semmit Újévkor. Ezért szuper, hogy Benettel eldöntöttük, hogy megmutatjuk; az Ivanich-Csepreghy párosnak elege van a bokszzsák szerepből. Sőt tagadhatatlan, hogy részemről a lányoknak való tetszelgés is közre játszik.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Csepreghy Péter összes RPG hozzászólása (87 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel