Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

nézd a képem, Bazsi rád akarok hasonlítani

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

*_______*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Édesanyám zsörtölődése a legaranyosabb dolog az egész világon. A gömbölyded asszonyka, akinek az arca mindig tündököl az életszeretettől, most duzzog a lókötő macska miatt, és ez széles, szeretetteljes mosolyra húzza vastag ajkaimat. Kicsi szívem lágy ritmusra ver mellkasomban, miközben Thomas is leteszi a pultra a bögréjét, és elindulunk a bejárati ajtó irányába. Lépteim lassúak és nyugodtak; nincsen hová sietni. Zoknim halkan suhog a fapadlón, s néha játszom is vele, mintha egy megfagyott tócsán szeretnék végig csúszni. Ilyenkor karjaimat keselyűmadár módjára feszítem széjjel, hogy némiképp balanszban tudjak maradni, és ne koppanjak egyet a hajópadlón. A folyosón sétálva millió családi fotó mellett sétálunk el; anyám, Meows és én. Beállított, műteremben készült darabok, amin boldogan mosolygunk, néhányan integetünk. Másfajta képeink nincsenek, hiszen mobiltelefonom a mai napig nincsen, és fényképezőgépet sem szerezte még be magamnak – egyáltalán nem érzem szükségét a felesleges kattintgatásoknak. Arra ott vannak a szakemberek; akik ugye ezeket a csodálatos családi boldogságmorzsákat is összesöpörték nekünk egy képre.
„Ó”, hallom Thomas hangját, amire kedvesen mosolyogva pördülök meg tengelyem körül, hogy magam előtt tudhassam őt. Kékségeim kíváncsian csillognak, és amikor megtudom, ajándékot fogunk kapni, örömtelin tapsikolok egyet a levegőben. Én is jöhetnék felesleges finomkodással, hogy ugyan, nem kellett volna vagy nekünk ajándék, hogy itt vagy, de ettől azért jobban örülök annak, hogy kapunk valamit. Mohón kapok a csoki és a virág után, miközben vállam fölött átüvöltök édesanyámnak. Igen, üvöltök, nem pedig kiabálok. Anyu nem mindig hall meg, ezért megszokásból csavarom fel ennyire a hangerőt belső kis Petya-rádiómban.
– ANYA! – kezdem fülsüketítőn. – THOMAS HOZOTT AJÁNDÉKOT! – remeg bele a Csepreghy-lakás. Közben édesanyám még mindig orra alatt morogva vakarja ki magát a hóból. Azonban amikor meghall engem felkapja a fejét, és egy „Jaj, Thomas! Ez nagyon kedves tőled” hagyja el a hidegtől meglilult ajkait. A kellemetlen érzése ellenére mégis lágyan, anyamód szól a Middleton fiúhoz. – Köszi – ismét barátom felé fordulok. Boldogan csillogó szemeim cikáznak az övéi között, miközben sután, egyik kezemben a csokival, másikban a virággal ácsorgok előtte. – Sir Thomas – húzom ki végül magam játékos komolyságot varázsolva vidám ábrázatomra. – Kiérdemelted, hogy megmutassam eddigi életem darabkáit. Kövess – biccentek, majd skizofréniából egy ötöst vésve lelkem bizonyítványába fordulok édesanyám felé, újfent torkom szakadtából üvöltve kezdve. – FELME… - ekkor veszem észre, hogy ő már rosszallón, mégis mosolyogva csóválja meg a fejét. A kezemben lévő ajándékokat kikapja, amire én csak hal módjára tátogok néhányat, babamód még kezemet is nyújtom utána, mert ez nem ér. Majd egy fájdalmas „naaaaa” is elhagyja az ajkaimat, de Anya csendre int.
- Ezeket szépen elveszem, mert vacsora előtt nincsen édesség… - szűkíti össze szigorúan szemét, majd Thomas felé fordul. – Köszönöm a virágot, aranyom – megsimítja barátom arcát, majd ismét rám tekint. – Menjetek fel a szobádba, kicsim. Szólok, hogyha jöttek vacsizni – dühösen, aprócska bika módjára fújom ki a levegőt orromon, majd megragadom Thomas csuklóját, és az emelet felé kezdem húzni magam után. Vonásaim egyre csak lágyulnak, miközben újra elkezdem a magamét.
– Egyszer végig csúsztam a korláton – húzom végig ujjaimat a fán, s elengedem barátom kezét. – Jó nagyot estem – bólogatok. – Aztán meg felmásztunk a padlásra a szomszéd sráccal… - csacsogok, majd eltűnünk az emeleten.
Édesanya a konyhában, mi pedig a szobámban. Csodálatos téli szünet elé nézünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

– Pixel! – kiáltok elcsukló hangon és figyelem, ahogyan az egyre csak cseperedő crup kölyök úgy kezd rohanni, mintha puskából lőtték volna ki. Megköszörülöm torkomat, majd egy újabb próbálkozás hagyja el ajkaimat. – PIXEL! Állj meg! – azonban neki esze ágában sincsen megállni. Így egy kelletlen nyüszítéssel engedem le karjaimat magam mellé, s a markomban szorongatott kis csomagra tekintek. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű megtalálni Laylát, hiszen annyi felé lehet. Táncolhat valahol, edzésen lehet, barátnőkkel ebédelhet, tanulhat, és még sorolhatnám. Orromat nyúlmód ide-oda mozgatva mélyedek el gondolataimban, hogy hogyan is legyen a továbbiakban, de végül egy újabb nyűgös nyögéssel megindítom lomha lépteimet, és Pixel után indulok. Már apró pontnak sem látom őt, eltűnt. – Nem hiszem eeeeeel – morgom szinte mindennemű artikuláció nélkül, majd elindulok abba az irányba, ahol a legutóbb láttam őt. Megnyírt, göndör tincseim közé kap a szellő, amire lehunyom szemeimet és elvarázsolt, földöntúli mosollyal teszek meg néhány lépést. Mielőtt újra felnyitnám kékjeimet halkan dúdolni kezdek egy, a minap hallott dalt, s a végére fütyörészve, bal kezemet zsebre vágva – hiszen jobbomban még mindig ott lapul a csomag – bámulok a Napba, majd meghallom a távolban vakkantó kiscrupomat.
Ijedten kapom ki zsebemből balomat, majd a hang irányába kezdek futni. Már megint kire ugorhatott ez a túlbuzgó varázseb? Layla?
Kiskutyamód döntöm oldalra a fejem, miközben szemeim boldogan csillannak a napfényben. Ajkaim az eddigi összeszorított zaklatott tartásából lágyulni kezdenek, és végül egy hatalmas, fogszabályzós vigyorrá ívelnek. Fújok egyet, mintha egy szakadékot szeretnék átugrani, majd elindulok a páros felé. Kékjeim sokáig csodálják a bűbájos kantáros nadrágot, aminek szárán Pixel próbál éppen felmászni. Amikor felém tekintenek, akkor látványosan lóbálni kezdem karjaimat intés gyanánt a levegőben.
– Pixel – szólok a crupnak finom rosszallással, miközben Laylára, majd parterére emelem tekintetemet. A fiún tovább időzik szempárom, amihez ártatlanmód bárgyú kis mosolyom párosul. – Sziasztok – köszönök vidáman, jobb kezemet a hátam mögé rejtve. Ott megcserélem, és bal kezembe helyezem a csomagot, hiszen jobbomra szükség lesz a köszönéshez. – Menő a kantárosod – kacsintok a lányra, s érzem, hogy pólóm nyaka egyre szűkebbé válik. Arcom kissé kipirosodik, és közelebb hajolok hozzá, hogy egy kedves puszit nyomhassak jobb orcájára. Egy pillanatra jobban elbambulok, s kékjeim az övéi között cikáznak boldogan. Végül felrázom magam, és az ismeretlen barát felé fordulok. Letekintek kezemre, majd a fekete szemekbe fúrom sajátjaimat.
– Petya vagyok – mutatkozom be indokolatlan jó kedvvel, s várom, hogy elfogadja köszöntésemet. – Nem sokáig zavarok, nyugi – mosolygok kisfiúsan. – Csak egy percet kérnék Laylával, ha szabad – valóban nem szeretnék udvariatlan lenni, de ha már végre megtaláltam őt – elvégre miatta indultunk útnak –, odaadnám a dobozt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

uramatyám, de meleg vaaaaaaaaan

szia Bazsiapu

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

jaj itt megy a légkondi, de amint kimegyek az irodából megcsap a párás meleg... Afroman sérója semmi az enyémhez képest ^^"

jól, köszönöm :3
csak nagyon durva lesz ez a hét minden tekintetben

alig várom, hogy vasárnap legyen és végre pihenjek xd

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

micsoda fantasztikus ötlet xdddd
én egészen addig nem foglalkozom vele, amíg el nem sétálok egy ablak vagy tükör előtt

még mindig, mert szerdáig megy a helyettesítés, aztán meg másféle elfoglaltság vasárnapig

segítek egy régebbi munkahelyemen szombaton d.e. 10-től másnap hajnal 5-ig szerintem vasárnap estére hívhatod a papot hozzám

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

nekem már ég a szemem a légkonditól, de ha nincsen bekapcsolva, akkor elolvadok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

mások meg mennyit költenek szaunára... szinte azt kell mondjam, hogy de jó dolgod van

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

teljesen értem/érzem, amit mondasz. én is így érzek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

felnőtt énemmel már írtam is neked a legborzalmasabbat, Bazsim

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Horvátországba foglaltunk még novemberben, de múlt héten könnyes búcsút vettünk az ötlettől, így Sarudra megyünk
a Tiszta parton is lehet ám jó dolgokat csinálni (07.24-07.29)

akkor picit tovább leszek távolabb

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A szégyenlős köszönésre automatikusan pirul ki mindkét, egyébként sem sápadt orcám. Figyelem Layla vonásait, és büszkén kijelenthetem, hogy örül nekem. Vagy éppenséggel valamiben megzavartam, ezért a megilletődés. De inkább maradjunk az első opciónál, hiszen én is a föld felett járok néhány méterrel, hogy megtaláltam. Sőt, egy új barátot is találok mellette, aminek szintén kifejezetten örülök. Nem szeretném, hogy a lány magányosan tengesse a napjait a kastély falai között, s a birtokon egyaránt, amikor én éppenséggel nem tudom megvédeni. Elvégre én azért vagyok. Hős lovag szeretnék lenni, aki nem engedi, hogy bántódása essen Laylának. Ahogyan bizonyára ez a fiú sem. Nem vagyok azért teljesen vak; látom rajta, hogy nem repes az örömtől, hogy én is megjelentem a találkozójukon, de tényleg nem szeretnék sokáig zavarni. Csak meg kellett ragadnom az alkalmat. Megérkezett a bátorságom, és ilyenkor kell meglépni bizonyos dolgokat, nem igaz?
Kékjeim vidáman mosolyognak vissza Nathaniel bemutatkozására, és bocsánatkérőn biccentek is felé egyet. Nem szeretném elvenni a mókájukat, ezért gyors leszek és lényegre törő. Csak a francért izzad ennyire a tenyerem. Vastag ajkaimat megnyalva fordulok Layla után. Szívem hatalmasat dobban, ahogyan az eddig lesütött szemei megtalálják az enyémekhez vezető utat, és még nagyobbat nyelek. Olyan egyszerű volt fejben lezongorázni ezt a helyzetet… vissza kell nyernem a bátorságomat. Így szélesen elmosolyodok, szemeim pedig jellegzetesen összeszűkülnek ennek következtében.
– Tudod… Layla – kezdem, és szabad kezemmel megvakarom izzadó tarkómat. Tekintetem mélyen és mérhetetlen kedvességgel fúrom az övébe, majd megemelem a dobozkát tartó másik kezemet. Kissé hanyag a csomagolás, nem vagyok benne annyira jártás, de egy idétlen masnit is kötöttem a tetejére, amin apró cikeszek sorakoznak egymás után. – Arra gondoltam – itt torkot kell köszörülnöm, mert mintha valami letelepedett volna hangszálaimra. – Hogy ezzel az aprósággal kedveskednék neked – minden szavam gyermekin bájos, mégis valami más is meghúzódik mögötte, ami tőlem kifejezetten szokatlan. Férfias? Attól azért távol van, de már valamivel felnőttebb módon csillan meg bennem valami. – Tessék – nyújtom át izgatottan, s ahogyan ujjaim az övéhez érnek finom borzongás szalad végig hátamon. Egy pillanatra Pixel után nézek, de ő éppen Nathanielt tartja fogságban. Körülötte ugrál és csahol, ezért megkönnyebbülten mosolyogva fordulok vissza Layla felé.
Ha nem kezdi el bontogatni, akkor biztatni kezdem, hogy tegye meg, s amikor kinyílik a kis doboz, egy egyszerű kis poharat talál benne. Magyarázkodni kezdek.
– Ugyan nem teljesen igaz mindkettőnk posztjára, de… - itt a dobozba nyúlok, és kiveszem a pohárkát, hogy a rajta lévő feliratot a lány felé fordíthassam. – Tudod, mondják angolul, hogy she’s a catch – vonok vállat, és Layla kezébe nyomom a poharat. – Nálam van a pohár párja. Azon az áll, hogy he’s a keeper – angol kiejtésem esetlen, de teljesen érthető. – Azt szeretném kérdezni, vagyis… el szeretnélek hívni egy piknikre. Amikor rárérsz – mosolygok szégyellősen. Már látom magam előtt, ahogyan a két kis pohárból szürcsöljük egy kockás pléden a limonádét, és mindenféle aprósüteményt eszünk. – Mert úgy gondolom, hogy – húzom ki magam. – You are a catch and I want to keep you – emelem rá bájos komolysággal a tekintetemet. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki udvarol neki, elvégre csodás lány. A legcsodásabb. De ha most nem teszem meg, akkor később nagyon bánni fogom, hogy nem szedtem össze a bátorságom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

előkelő szép jó reggelt kívánok ♥

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Úgymond jampiskodva, kezemben egy húsz oldalú dobókocka kulcstartót lóbálok, noha kulcs nincsen hozzá. Félig nyitott szájjal rágózva, megjátszott férfias fintorral nézek szét a faházban. Elismerő görbe kerül hamarosan ábrázatomra, miközben Eli ki is mondja, amire gondolok. Csak bólogatni tudok, majd idővel elhagyom a teátrális viselkedést, és máris az egyik ablak mellett termek. Hosszú ujjaimmal a párkányt markolva hajolok ki rajta, hogy az alattunk elterülő zöld területet kezdjem el vizsgálni. Egyre jobban dőlök kifelé, arcomra gyermeki vigyor ül ki. Sőt még kacarászok is néhányat, miközben azt veszem észre, hogy egyre csak dől a világ, s éppen mielőtt elveszíthetném egyensúlyomat egyenesedek ki, és kitágult pupillákkal fordulok barátom felé. Ő szerencsére nem sok mindent vett észre a mutatványomból, mert nézelődött és helyezkedett, így kissé zavartan krákogva sétálok mellé, hogy jelentőségteljesen ráfoghassak a vállára, és megszorítsam azt.
– De akkor sem hagyhatjuk, hogy rossz kezekbe kerüljön – szólal meg belőlem a hősjelölt. Felsőtestemet kihúzom, pocakomat kitolom és szemeimet a szokásosnál jobban összeszűkítem. – Mit gondolsz? Mit csinálnak itt… azok, akik idejárnak? – idézem Elijah-t. Hüvelyk- és mutatóujjammal összecsípem államat, így egy kis vágatot varázsolva rá, majd szájamat elhúzva sétálok az egyik sarokba. Egy párna van hanyagmód odahajítva, ezért boldogan elmosolyodva rúgom arrébb, hogy egy számomra kedvező helyre tehessem, amikor a párna megmozdul. Közelebb hajolok. – Eli… - suttogom, majd néhány másodperc elteltével egy mókus szalad ki alóla szélsebesen. – Á! – sikoltok fel, akár egy kislány, és máris barátom mellett termek, akinek úgy markolok rá alkarjára, mintha egy sárkányt láttam volna. Szaggatottan veszem a levegőt, és széles tenyeremet színpadiasan terítem szét mellkasomon.
– Azt a k… – pihegek. – Hát erre nem számítottam – kacagok, majd inkább Elit követve csücsölök le. – Miket hoztál? – kérdem, miközben farzsebemből előkapom az Edictum legújabb számát, és amolyan Kisvajda módon kezdem el olvasgatni azt.
– Egyelőre semmi – vonom meg a vállam, és tovább bújok a sorokat. Ehhez a számhoz nem tettem sokat, mert az iskolai dolgaim miatt nem jutottam el a szerkesztőségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Dühösen nyögdécselve jelenek a Nagyteremben. Ugyan ezen a helyen általában szélesen vigyorogva és nyálamat csorgatva jelenek meg, ma mégsem így történik. Hogy miért? Hadd meséljek el egy érdekes történetet.
A főhőse a sztorinak én vagyok. Egy rendkívül jó kis kölyök, aki minden áron be szeretne illeszkedni mindenhová. S mivel a varázsvilág szülötte vagyok, ezért a muglik élete mozgat csak meg igazán. Van egy jó barátom; Helvey Bazsi. Ő pedig mesélt nekem mindenféle tabletről, ami valahol a mobilkészülékek és a kompúterek között lehet félúton. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet, ezért elmentem a kereskedésbe, hogy egy rúnázott darabot megvehessek magamnak az összekuporgatott kis zsebpénzemből. Megtörtént, de semmit nem csinál a cucc. Az üzletben elmagyarázták, hogy mit hogyan kellene, sőt a leírás is a farzsebembe van gyűrve, de nem jutok vele egyről a kettőre. Sértődötten csücsörítve foglalok helyet véletlenül a Levita asztalánál, észre sem véve, hogy nem a megszokott asztaltársaságommal vagyok.
A tabletet magam elé dobom, miközben ingerülten nyúlok le egy húsos pitét, amibe szinte morogva harapok, majd kelletlenül, nyitott szájjal kezdek falatozni. Kék szemeimmel közben nem engedem az utálatos tabletet. Azt hittem, hogy jobb móka lesz. Erre tessék; kifog rajtam egy agyatlan tárgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szorítsuk össze a szemünket, és képzeljük azt, hogy igen *-*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szemeimet hitetlenkedő méreggel megtelten forgatom koponyámban. Sokszor teli szájjal káromkodok egyet-kettőt, és feszt a tabletre mutogatok. Vállamat fel-le emelgetem, fejemet sokszor megcsóválom. Mint egy háborgó öregember, akinek rizzsel készült a paradicsomleves, nem pedig betűtésztával. Valóban nem erre számítottam; azt hittem, hogy pillanatok alatt beüzemelem, aztán mehet is rajta mindenféle játék, filmnéző-program és még sorolhatnám. Igazság szerint, mehettem volna egyenesen Bazsihoz is, de valamiért én magam szerettem volna megoldani a krízist. Ezért nem szaladtam a Macskabagoly utczába. Most pedig lábaimat az asztal alatt kinyújtva, a sós süteményt ölembe ejtve sóhajtok egy hatalmasat. Még szerencse, hogy a kaja általában megnyugtat. Most is úgy érzem, hogy némiképp nyugodni kezdek. Ám egy hirtelen jött hangtól mellkasom elé kapom morzsás ujjaimat, és a pite az asztal alatt találja magát. RIP. Mindkettőnknek, mert ha jól hallottam, akkor egy perccel ezelőtt olyan volt, mintha szakadt volna valamit. De az is lehet, hogy csak képzeltem.
– Hm? – fordítom barátságos, ám most annál értetlenebb arcomat a levitás lány felé. Wait… levitás? Széles, bárgyú mosolyra húzom vastag ajkaimat, miközben színpadiasan a homlokomra csapok. Ezután fejet csóválok, és lehajolok az asztal alá a leesett süteményért. Persze, közben el-elnyögdécselem a Betti felé intézett szavaimat. – Nem figyeltem, bocsi – nyögés. – Úgy felb… osszantott ez a… - szavakat nem találok, s változik meg kedves hangszínem egy kissé indulatosabb irányba. – Ez egy tablet – mondom büszkén kihúzva magam, mert a boltban még „dapletként” szerepelt a szótáramban. – Mugli kütyü – legyintek, mintha nem is lenne fontos információ. – És egyszerűen bekapcsolni sem tudom – sóhajtok. – Te értesz az ilyenekhez? – feledem hirtelen bánatomat, amikor végre ismét a pitébe haraphatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Petya udvarol. Érdekesen hangzik, nem igaz? Eddig, ha ilyesmibe keveredtem, akkor az mindig Lilihez volt köthető. A gyermeki nagy szerelemből egészen gyorsan alakult a barátság, aminek a megtartásáért a mai napig hálás vagyok. De az más volt. Teljesen más. Ugyan az érzést nem tudom megkülönböztetni egymástól, de mégis érzem, hogy nem ugyanarról elmélkedek, amikor szélesen vigyorogva, hanyatt fekve nézem a szobánk mennyezetét, és Laylára gondolok. Mindig reménykedek, hogy jól van, jó helyen van. Ezért is örültem, amikor megláttam Nate-tel. Egy baráttal volt, így – sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom őket – megtalálhattam, és most félre is hívhattam, hogy eláruljam neki gyengéd, bimbózó érzelmeimet. Az ajándékra való visszakérdezésre csak kisfiús bájjal hümmögök egy igent, majd noszogatni kezdem szívem hölgyét, hogy bontsa ki a kis csomagot. Semmi kétségem sincsen afelől, hogy Layla érti az angol szavakat, amik eleinte nem túl magabiztosan remegnek meg a levegőben. Attól függetlenül úgy gondoltam, hogy el kell magyaráznom. Mert én mindig mindent meg akarok magyarázni. Ha nem tenném, akkor nem is én lennék.
– Mondj igent és azt, hogy tetszik – vakarom meg szégyenlősen tarkómat, miközben egy játékos vigyorkezdemény jelenik meg ajkaim szegletében. Ahogyan folytatja a mondandóját, szinte megfagyok. Érzem, ahogyan végig simít bennünket a friss szellő, és ahogyan göndör tincseim közé túr. Kék szemeim egyre düllednek a szavaira, s közben vigyorom is szélesedni kezd. Első randi mindkettőnknek? El sem hiszem. This is meant to be. – Igen – mondom bátortalanul, majd torkomat köszörülve folytatom. – Igen. Igen, ez egy randi – ki is húzom magam, hogy érzékelje, mekkora alfahímmel van dolga. Persze minden vagyok, csak az említett ezüsthátú gorilla nem, de azért aranyos a próbálkozásom arra irányulóan, hogy megmutassam; nem vagyok én már annyira Pici Petya. Érettebb vagyok, magasabb is… néhány milliméterrel.
„Nagyon aranyos vagy”, hallom csilingelő, édes hangját, mire szerényen elmosolyodok, vállamat vonom, és éppen valami olyasmi jön ki torkomból, hogy „háöööát”, amikor is közelebb lép hozzám, én pedig automatikusan közelebb dugom orcámat, garantálva a puszi megérkezését. Ami természetesen teljesen lesokkol az első pillanatban, aztán szélesen, sőt büszkén mosolyogva húzom ki magam, ahogyan Layla távolodni kezd. Érzem a friss illatát, amit mézesmadzagként húz maga után, szinte húzódnék is utána, ezért nagyot nyelve ficánkolok kicsit, majd zsebre vágom kezeimet.
– Baromira örülök, hogy tetszik – teszem hozzá boldogan. Lábaimon ugyan kicsit hintázni kezdek látható zavaromban. Figyelem, ahogyan bőszen írja fejben doktoriját cipellőjének orráról, majd közelebb lépek, és én is adok neki egy puszit. Megvárom, hogy esetleg rám nézzen, majd mosolyogva döntöm oldalra bongyor koponyámat.
– A szombati edzés után találkozzunk az udvarban – mondom torkomban dobogó szívemmel, majd távolodok egy lépéssel, mert olyan közel voltunk, hogy már szinte szédülni kezdtem. Egészében látva sokkal szebb. Így többet látok belőle, nem csak az orrnyergét, mint az előbb. Mondjuk, az is csodaszép. De teljességében jobb. – Szia Layla – köszönök el, majd arra fordulok, ahol Pixelt láttam csaholni az imént. Mikor kiszúrom a varázsebet, hangosan füttyentek egyet. Megvárom, amíg mellém ér, megsimogatom a buksiját, majd boldogan csillogó szemekkel biccentek egy újabbat a lány felé. – Szia! – kiáltok végül Nate felé is, karjaimmal valódi bábjátékot produkálva a levegőben, majd összeszorított ajkakkal próbálom elrejteni mérhetetlen vigyoromat, s szinte tánclépésekben tűnök el a kastély felé vezető úton Pixel társaságában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

na, ez... ez... ez az remélem, hogy azonnal el is húztad a csíkot

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Sokat tanulmányoztam annak idején, hogyan is kell férfias felnőttember módjára újságot olvasni. Összehúzom ajkaimat, szinte biggyesztem, miközben államat kicsit megemelem. Látszik, ahogyan ízlelek minden egyes betűt. Majd, amikor nemtetszésemet szeretném kimutatni, kissé fintorogva felhorkanok. Elvégre valahogy így láttam Vajda Ricsitől, amikor még a little creep korszakomat éltem vele kapcsolatosan. Mindent el akartam tőle lesni, hogy akkora sikerem legyen, mint amilyen neki is van. Little did I know, hogy azért nem minden a férfias viselkedés. Biztosan úgy is kellene kinéznem, mint a híres-neves Kisvajdának. Esténként sokat „feszítettem” csigatestemmel a tükör előtt, a lehető legférfiasabban vicsorogva, de valahogy sosem éreztem, hogy akár egy lapcsücsökbe hajtott név lehetnék a férfiról szóló lapon. Ez azonban már elmúlt. Azóta Lilivel átalakult a kapcsolatom. Még jobb lett, mint amilyenre valaha számítottam. S a szívem is már másért dobban; nem csak amikor meglátom, hanem ha csupán rá gondolok összerándul a gyomrom. Ha látom a folyosón, hogy rossz kedve van, akkor kötelességemnek érzem a felvidítását, hiszen ha nem teszem, akkor még enni is képtelen vagyok. Természetesen Elijah az első számú ember az életemben, elvégre bros before… hogy is van ez? Jaj, nem. Nem úgy értem. Édes Merlin! Csak azt szeretném mondani, hogy a fiú barátsága mindennél többet ér számomra.
– Bocs – mondom zavartan, miután a férfiasság legkisebb morzsáját is lepöcögtetem a vállamról, és barátom felé fordulok. Érdekelnek az édességek, a sós rágcsák, a társasjáték. De először is itt az ideje annak, hogy megmutassam a nagyközönségnek, mire is emlékszem a régi újságolvasós időkből. – Ja, olyasmi… – vonom meg a vállam, majd kék szemeimet Elijah-ra emelem. – De úgy néz ki, hogy most lesz valami izgalom – harapom be kisfiús izgalommal alsó ajkamat. Visszabújok az újságba, de még a betűket falva intézem szavaimat a fiúhoz. – Adj valami sósat – vigyorgok gyanútlanul, majd kezemmel mutatom neki, hogy üljön le mellém, mert hatalmas sztorit találtam. – Azt írja, hogy furcsa dolgok történnek, és a kormányoknak cselekedni kell – izgatott vigyorom még mindig letörölhetetlen. Kicsit arrébb húzódok, hogy Eli le tudjon telepedni mellém, majd tovább olvasom hangosan a cikket, amíg. Hirtelen elhallgatok. Egy nevet látok a cikkben. Egy nevet, aminek nem kellene ott lennie. Ez teljességgel lehetetlen. Lesápadok, s közben érzem, hogy nem jár a levegő a faházban. Eddig is ennyire fújta a szél a házikót, hogy földrengésszerűn kezd alattunk mozogni? Össze-vissza kezdem venni a levegőt, majd magyarázat nélkül ejtem ki az újságot ujjaim közül. A vaskos hírlap puffan egyet a lábunk előtt, miközben kék szemeimben egyre gyűlni kezdenek a krokodilkönnyek. Nem értem… nem értem.
„…aki csak a tanoda egyik diákjának, Helvey Belián Balázsnak köszönhette életét, aki szintén vérfarkas alakjában küzdött meg ismeretlen fajtársával.”

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Gyomromat fogva, arcomon fájdalmas fintorral és kétrét görnyedve állok egy bokor mellett. Varázsgyermek lét ide vagy oda, vannak dolgok, amiket még az én kis belsőm sem tud elviselni; ilyen a hoppanálás. Mély levegőt veszek, majd fújom ki tüdőmből, mintha éppen halni készülnék, de megpróbálok minél hamarabb túllenni ezen, mert azért mégsem a bogolyfalvi temetőben vagyunk. Pedig lehet ott most gyorsan túllennénk a szertartáson. Kék szemeim kissé megfakultak, szinte szürkés árnyalatot vettek magukra, míg arcom sem éppen a legfényesebb. De szerencsére egészen gyorsan fel szoktam épülni ebből az állapotból.
– Jól vagyok, jól vagyok – intek Lili felé, aki bizonyára meglepve konstatálja, hogy nem megy nekem. Hiszen nem szóltam neki előre. Erősnek akartam mutatkozni, ezért megtartottam magamnak ezt az aprócska információtöredéket. Még egy újabb fújtatás után egyenesedek fel, engedve a bokor egyik ágának a szorításán, majd egy kissé erőltetett, ám annál kedvesebb mosollyal arcomon fordulok vissza barátom felé.
– Lehet, hogy szólnom kellett volna – mondom a helyzettől függetlenül egészen vígan, ahogyan máskor is tenném, majd oldaltáskámhoz nyúlok, hogy egy félliteres, D&D feliratú butykost vegyek elő. Mindig készülök vízzel az ilyen jellegű utakra, mert alapvetően annyit iszok, mint egy kacsa. S ez most is kifejezetten jól jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem is kétséges, hogy Lili puszta jelenléte is megnyugtat. Ahogyan érzem a hátamat érintő ujjakat, hálás melegség járja át a lelkemet, de egyelőre még annyira kellemetlen a hányinger, hogy ennek egy ideig még nem tudok hangot adni. Orvosságot ugyan eszem ágában sem volt betenni, mert ahhoz eléggé felkészületlen vagyok ilyen helyzetekben, de a víz is tökéletesen megteszi.
– Ühüm – bólogatok két korty között, majd csillogó kékjeimet az ő szemeibe fúrom. Igazán kíváncsi vagyok erre a helyre, mert Lili csupán annyit mondott nekem, hogy menjünk el kirándulni. Nagyon régen jártam már a kastély birtokán és Bogolyfalván kívül máshol. Igazság szerint édesanyámat is évezredekkel ezelőtt ölelhettem magamhoz, de ezekben a pillanatokban meg is fogalmazódik bennem, hogy hamarosan haza kell látogatnom. Egy nagyot nyelve dobom vissza táskámba a flaskát, majd izgatottan, Lili felé fordulva indulok meg mellette.
– Angyali Menedék – ismétlem, ízlelgetem a nevet. – Hát ez valami ku… - húzom el a szájamat, mert tudom, hogy nem szabad káromkodni hölgytársaságban. – Gyönyörű – tekintek körbe, miközben valódi illatorgia támadja meg széles szaglószervemet. – Ó – tátom el játékosan szájamat. – Várnak bennünket? De izgalmas – villantom meg fogszabályzómat. – És… mit lehet itt csinálni? Számháborúzni ketten nem nagy buli, de ha jön a tulaj, akkor talán beszállhat, ha akar – vonom meg csapzott kis vállaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem hagyhatom, hogy véget érjen. „Semmi, semmi. Csupán múló rosszullét” jeligével túl is lendülök a dolgon, de igaz, ami igaz; hazafelé útra biztosan szükségem lesz egy bájitalra, amivel kibírom ezt a megterhelő utazásformát. Hosszú ujjaimat zsebre vágom, és úgy sétálok tovább Lili mellett, el-elmosolyodva, miközben a minket körülvevő parkot figyelem. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire kellemes a Menedékből áradó energia. Mélyet szippantok a levegőből, és az izgalmasabbnál izgalmasabb illatokra néha elsóhajtom magam egy aprócska nyögdécselés kíséretében.
– Nagyon is – fordítom vissza boldog arcomat Lili felé, és láthatóan jobb színem van, mint néhány perccel ezelőtt. Visszakerülni látszik a megszokott vidám pír, és szemeim is ismét úgy világítanak, mint ahogyan azt elvárnánk tőlük. – Biztosan Laylának is tetszene – csücsörítek elgondolkodva. Újabb randevúra kellene hívnom, és ez a hely tökéletes lenne hozzá. Gondolataimból barátom szavai rángatnak vissza a gyönyörű valóságba. Madarak csivitelnek, néha el kell hessegetnem ugyan egy-egy rovart, de engem nem zavarnak, sosem bántom őket. Mondjuk, félek a családjuk bosszújától, ám magamtól sem szívesek oltok ki egy életet sem. Színpadiasan szimatolok a levegőbe.
– Én eléggé tökéletesnek érzem – bólogatok, és figyelem, ahogyan Lili elindul a pavilon irányába. Én csak fejemet oldalra biccentve, kezeimmel zsebemben kísérem végig lépéseit. Kíváncsi vagyok. Tényleg van valami apropója az ittlétünknek?
– Aww, Lili! Nemár – húzom el sértődötten az ajkaimat. – És… máskor? – fogalmam sincsen, hogy miért nem egyezik bele a játékba, hiszen mindig olyan jól elszórakozunk, és… várjunk csak! Mi ez a sejtelmes vigyor? Viccel velem. Sunyi mosoly száguld végig ajkaimon, és éppen előre lépek, jobb kezemet kivéve zsebemből, és mutatóujjamat a levegőbe emelve, amikor ő folytatja a mondatot, én meg… – Vőlegény – ízlelgetem a szót még teljes sötétséggel szemeimben, majd hirtelen tátogni kezdek, akár egy partra vetett sügér, és eszeveszett mód kezek mutogatni Lilire. – Te és Vajda… ti… ti összeházasodtok? – tágulnak ki szemeim megmagyarázhatatlan boldogsággal vegyülve. És ekkor esik le a végén kimondott kívánság. Nagyot nyelek. Szemeim könnytől csillogva kezdenek remegni, majd ledobom a földre az oldaltáskámat, és odaszaladok Lilihez. Hosszú karjaimmal átölelem a derekát, és arcomat nyakába fúrom. Nem tudok még megszólalni; ez életem legcsodásabb napja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ölelésem már majdhogynem szorításnak érezhető, ezért kicsit finomítok rajta, miközben örömteli könnyeim remegtetik meg óceánkék szempáromat. Göndör koponyámban egyre erősebben hallom mellkasomban ficánkoló szívem dobogását, és mosolyom szűnni nem akaró módon ragadt kisfiús vonásaim közé. A szél meg-meglök bennünket, én pedig belefeledkezek az érzésbe, és csak ölelem legjobb barátnőmet. Szimatolom illatát, érzem hajának puhaságát, és még inkább kiszélesedik mosolyom. Vajon engem is elér egyszer az érzés, hogy valakivel összekössem az életemet? Elgondolkodnék, de inkább csak mélyet sóhajtva eresztem őt, hogy szavakkal is kifejezzem az érzéseimet. Fogszabályzóm villan, és végre megszólalok.
– Nem is tudom, hogy tenne-e boldogabbá valami – nyelek egyet, és törlöm meg arcomat, amin már végig szaladt néhány könnycsepp. – Nagyon szívesen – általában gyermeteg, mutáló hangom most komoly elvarázsoltsággal cseng, és egy újabb sóhaj távozik vastag ajkaimon átbucskázva. Hitetlenkedve csóválom buksimat még jó néhány pillanatig, ám a vigyor távozása mára lehetetlen küldetéssé vált.
– Merlinre! – kapok arcomhoz, ahogyan kimondja leendő házas nevét. – Ettől még valóságosabb az egész – düllednek ki kecskebéka módjára szemeim, és tovább ízlelgetem a nevet. Tökéletes. Gyönyörű. – Mintha mindig így hívtak volna – mondom felsőtestem játékosan kihúzva, azonban furcsa dolog történik. A mosoly, amiről azt gondoltam percekkel ezelőtt, hogy nem távozhat, most mégis kissé szomorkásabb fintorrá változik. Layla. – Én nagyon szeretném, hogy… de… nem sokat tettem eddig az ügy érdekében – vallom be kissrácosan elhúzva ajkaimat, fejemet kissé lehajtva, és úgy fúrva kékjeimet barátom tekintetébe. Elhozni magammal. Forró husáng csak lapos mellkasomra, így picit a levegő is benn marad. – Tényleg? – virul ki arcom apróbb piros foltokkal. – Csak legyen bátorságom megkérdezni…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elérkezünk az év azon szakaszához, ami mindig a legszebb pillanatokat okozza nekem a kastélyban. A tájat már szinte mindenhol hó fedi, én pedig három pulóvert is felvettem a kötött, díszesebb darab alá, hogy ne kelljen kabátot húznom. Ez az egyik kedvencem ez a ruhadarab, mert nem is az a „csúnya pulcsi”, amit ilyenkor a lányok szeretnek magukra aggatni, hanem olyan fiúsan bájos. Anyától kaptam tavaly, amikor a téli szünetben otthon voltam, azóta pedig nem igen volt lehetőségem hordani. De majd most! Világos és sötétkék csíkos nadrágom már szinte mindenhol havas, mert az előbb hóangyalt is csináltam, és a felső réteg is kissé elázott, ám ez a legkevésbé sem érdekel. Kacagva egyenesedek fel, hogy leporoljam magam, miközben kék szemeimet Pollira emelem. Alapvetően nincsenek hatalmas méretű szemeim, de a hóról visszaverődő, fehér fény szinte kiégeti retinámat, így hunyorogva tekintek barátomra.
– Nem találtam szenet amúgy – rántom meg vállamat, majd a vörösszín vödörhöz botorkálok, hogy megmutassam mik azok, amiket sikerült beszereznem. Majdnem teljesen belemászok, és miközben beszélek a lányhoz, úgy veszem elő a díszítőelemeket. Felé mutatom minden egyes beazonosítás után. – Van rééépa… megbűvölt, harapós műfogsor, egy fakard – itt feltekintek rá sűrűn gesztikulálva. – Hogy meg tudja védeni magát, ugye – majd visszabújok a vödörbe. – És még sálat is hoztam neki, mert nincsen csúnyább egy takonykóros hóembernél – csacsogok a már jól megszokott módon, miközben szemem hamiskásan felcsillan. Végül matatok valamit a pitli mellett, és amikor felegyenesed, egy jó keményre gyúrt hógolyóval fordulok háztársam felé. – Csak először bemelegítek – nevetek fel, és küldöm felé barátságos rosszasággal a megmunkált labdát. Hátha véletlenül eltalálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bazsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii♥

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

visszatértem *vállvonogatás*

éppen itt volt az ideje, mert már majdnem jégre tettek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

igen, nekem is serceg a koponyám falán az agyvíz

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Minden beadandóval készen vagyok, ezért az erről méltán elnevezett „minden beadandóval készen vagyok” – döbbenet – táncot lejtve indulok el a bogolyfalvi tó irányába. És hogy mégis hogyan néz ki ez a tánc? Tudjátok ezt még elsőévesként fejlesztettem ki többféle nemzet népi táncmozdulataiból összekutyulva. Van benne egy kis Balkán vonal, de a magyar bokatekerős csárdásról se feledkezzünk meg. Olykor rock ’n’ roll elemeket is felfedezhet a táncművészetekben művelt entitás vagy éppen egy kis ír sztepptánc „figyel be” éppen. Magyarán; ha más látja, amikor lejtem ezt a kis táncot, akkor lehetséges azt gondolja, hogy valamilyen csúnya, csúnya és még annál is fájdalmasabb görcs húzza az egész testemet, mert konkrétan úgy festhetek, mint akinek rohama van. Ettől eltekintve, szerintem egy nagyon helyes kis tradíció ez köztem és önmagam között. Utolsó lépés éppen egy félresikerült csúszás eredménye – hiszen természetes a száraz földön kell megpróbálni úgy csúszni, mintha az jég volna, ofc –, ezért egy nagyobb dobbanással érkezem a part szélére. Fejet csóválok.
– Mindegy – motyogok elszontyolodottan, ami mellé még legyintek is egyet, majd a stég felé emelem kékszín tekintetem, ahol ismerős alakot pillantok meg. Szemeim azonnal egy Bounty-reklámba illő kékséget vesznek fel, csillogni kezdenek, majd sebesen kezdem szedni lábaimat régen látott pajtásom irányába. Nem akarom megijeszteni. Legalábbis szándékosság semmi esetre sincsen benne. Én csak ilyenkor az örömtől nem gondolkodom. Nem köszönök már messziről, mint szoktam, hanem hirtelen mellette termek, ujjaimat hátizsákom pántjába bújtatva, és széles, fogszabályzós vigyorral meredek Bazsira. Talán még a szájamban megcsillanó Napfény ki is égeti szegény nyugalomra vágyó srác retináját, de… el sem hiszem, hogy itt van.
– Hát szia! – kezdem egyre csak szélesedő vigyorral. – Téged is látni?