Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szenzációs az egész!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

stéber xd
nyeeem, ügyes vagy!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Ahhoz képest, hogy azt mondják ez a „Fejetlenség Folyosója”, semmi olyan nem történik, ami kiverné nálam a biztosítékot. Sőt, most meglepően nyugtatóan hat rám, mert nincsen hangzavar, és csupán néhány kölyök mászkál céltalanul a hatalmas márványköveket számolgatva. Vizsgaidőszak van még, így csomóan újra gondolják az egész életüket vagy éppen szidják magukat, hogy miért D&D-ztek egész évben ahelyett, hogy normálisan tanultak volna egy-egy vizsgára. Ja, magamról beszélek. Lassúak és hangtalanok most a lépteim, szinte szomorúak. De ez csak a testem. Az elmém teljesen friss és mondhatni, egészen jó kedvű. Gondolataimban egy új stratégia gondolata születik meg, amit ma este ki is próbálok a társasjáték közben. Borzasztóan nehéz legyőzni az új bosst az új kiegészítőben, és nem jutok egyről a kettőre.
Hamarosan elérek a délelőtt már kiszemelt padhoz, lecsüccsenek rá, szigorúan törökülésben az ölembe véve hátizsákomat. Millió felvarró díszíti, alkoholos filc rajzok és feliratok. Mindenféle geek cucc. Egy Steve Jackson & Ian Livingstone könyvet veszek elő, és kinyitom az ötvenegyedik oldalon, ahol nemrégiben abbahagytam. Újra olvasom. Közben a zsebembe nyúlok a dobókockákért, hogy a rész elolvasása után készen álljak az újabb sorsdöntő dobásra.
- Ahogyan ott állsz, teljes felszerelésedtől megfosztva a félig foszló mocsár-szörnnyel szemben, észreveszed, hogy a teremtmény jobb oldalán egy már elhullott katona bordáiból egy kard áll ki. Dobj a dobókockával, és lapozz a hetvenkilencedik oldalra – olvasom félhangosan és izgatottan, közben rázom a kockákat, majd eldobom az előttem elterülő folyosó márványpadlójára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Ó, micsoda izgalom! Kék szemeim ragadozó módjára kísérik végig a dobókockák útját. Lelassul minden, ami körülöttem és bennem történik. Az előttem elsétáló diáklány szoknyája csigalassúsággal libben meg előttem, s én ezt a kis mutatványt arra sem méltatom, hogy odapillantsak. Akkurátusan emelkedek fel a padról, mint amikor a mugli televízióban futballmeccs közvetítés közben lassítják le a gólörömben mámorosan úszó tömeget. Karjaimat is a magasba emelem, azok végén öklöm izgatottan feszül meg. Kékjeim még mindig követik a kockák táncát a fényes padlón. Ajkaimat nedvesítve látom, hogy lassulni kezd a mozgásuk, majd egy… cipőnek ütköznek. Danger! Mozgásom még mindig nem változik. Lajhárt idéző mozdulattal emelem meg göndör buksimat, és bátortalanul nézek a felsőbb éves srác szemeibe. A barna szemtől általában megnyugszom, mert olyan meleg és kedves. Most mégis kiráz a hideg. Mintha megéreznék valamit, ami nem tetszene. Biztosan üldözési mániám van mostanság, és megvan bennem az egészséges félelem az idősebbekkel szemben.
„Ez egy tízes lesz” Oké, elfelejtettem az érzést, és végre kiegyenesedek a levegőben, teljes erőmmel belebokszolva abba.
- Nem hiszem el, b*ssza meg! – vigyorgok, mint a tejbetök.
Ez gyönyörű pont. Azonban egy fontos kérdés még hátra van, így megfordulok, hogy a közben lábamat hátulról támasztó, félig leesett táskámat megigazítsam, majd teszek egy lépést a fancy school-weares fiú irányába.
- Két ötös vagy két különböző szám? – szemeim cikáznak a két barna között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

happy birthday Freddie Mercury !

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

yep :3

1946. szeptember 5. ♡

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

ne ölj meg, amíg melóban vagyok az ilyenekkel, Eliboy xdddd

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

VII. Helvey Belián Balázs

Gyermeki módon mosolyogva és bólogatva hallgatom Balázs intelmeit. Nincsen apám, nincsen bátyám, nagyapáim is régen elhunytak már a bányában dolgozás szövődményei miatt. Így nincsen senki sem, aki ilyen jó tanácsokkal el tudna látni. Vannak ugyan felsőéves „jó” ismerőseim, de ők inkább a csatornarendszert mutatják be minduntalan. Miközben fenekem a nedves földön pihen, hosszúszárú nadrágom alját elkezdem felfelé tekerni. Hűvös is van meg nem is. De mosolygósan élvezem, ahogyan a hideg fűszálak csiklandozzák mindkét lábszáramat. Tekintetem tiszta és várakozó, sőt vágyakozó. Érdeklődve és bólogatva hallgatok mindent, mint egy mugli általános iskola első osztályos tanulója, szomjazva a tanító bácsi okosságaira. „Én Petya vagyok” Mindenkor tudom, hogy ki vagyok. De azt, hogy mások mit gondolnak rólam, csak így tudom befolyásolni. Értem én, hogy nem kell mindenkinek megfelelni. De azért nem árt, ha kapcsolatot szeretnénk építeni. Apró, mosolygós szemeimet Balázsra emelem, miközben ujjaimat összekulcsolom felhúzott térdeim előtt.
- Biztosan igazad van – mondom tiszta meggyőződéssel, nem amolyan „navinés” ráhagyással. No offence! Emelném védekezően kis kezeimet mellkasom elé gondolatban. Kedvesen elmosolyodok ismét, amikor Balázs a céltáblás dologra reagál. Nem tudhatja persze – vagyis én nem tudom, hogy tudhatja-e, csak gondolom, hogy nem –, hogy nekem mennyire nem egyszerű. Nem vagyok átlagos. Ez szembe tűnően igaz. Alacsony vagyok. Még a korosztályomhoz képest is. Fogaim sincsenek mindig. Göndör a hajam. És egyáltalán nem az évtizednek megfelelően ruházkodok. Így nehéz túlélni a hétköznapokat.
Megnyalom alsó ajkamat, majd bele is harapok, miközben ismét bólogató Jánost játszok.
- Megpróbálom – jelzem felé is, hogy megfogadom a tanácsokat. – Köszi – mutatom fel hüvelykujjamat, ezzel „leokézva” és megköszönve az intelmeket.
- Emósok? – repül a magasba bal szemöldököm. – És, és, és… - kezdek bele izgatottan. – Biztosan voltál a flipper múzeumban is, ugye? B*szki… bármit megtennék, hogy eljussak oda – csak anyum nem engedi. Teszem hozzá gondolatban. Nagyon szeretnék Budapestre menni, de az „nem kisvarázslónak való hely”. Nem értem, hogy miért. De nem engedik és kész. Amint nagykorú leszek, az első dolgom az lesz, hogy egy jegyet váltok a fővárosba, és mindent megnézek, ami érdekel. S hogy érdekelni fog-e még akkor is mindenféle „gyíkság”… Hát, hogy a pics… franca ne érdekelne?
- Meséből? – megvillan a fejem fölött a villanykörte. – Mug… varázstalan vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

H É T V É G E - igaz, hogy betegen otthon fekszem egész héten, de a hétvége feeling az akkor is hétvége feeling marad

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Dia ♥ köszi szépen!
amint lesz újra és tehetem, megyek majd :3

Elinak is mondtam, hogy várom majd a beszámolókat!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

VIII. Vajda „kisvajda” Richárd

A rettegésem elszállt. Inkább amolyan beletörődött módon állok a férfi előtt, miközben arcomon durcás fintor csücsül. Látványosan. Természetesen tekintetem kerüli az övét annak ellenére, hogy érzem, az övé bizony az enyém után kutakodik magyarázat után. Aztán egy halk nevetés-féle csúszik ki a férfi ajkai közül. Erre drámaian nagyra kerekedett lélektükreimet a másikéba fúrom. Kinevet. Nem térek magamhoz. Az érzelmeim jelenleg egy olyan hullámvasúton ülnek, amire egyáltalán nem akartak befizetni, sőt még azt a bizonyos érettséget és magasságot sem érték el, hogy egyáltalán felülhessenek rá. Nagyot nyelek, hiszen ismét eltűnt a hangom. Mantrázom magamban, hogy nem tartok tőle, de mégis mást mutat minden egyes mozdulatom. Ekkor a másik nyitja szólásra ajkait. Megköszörülöm a torkom, de az utána érkező hang inkább egy rekedt kismókuséhoz hasonlítana, mint egy férfiéhoz, akit percekkel ezelőtt képzeltem magamról. Hiszen ismét sikeresen rám jött a frász. Az újabb hangos nyelés közben szinte érzem, ahogyan torkom végig szántódik tátongó sebet hagyva maga után. Oda is nyúlnék fájdalmas képet vágva, szopogatótabletta reklámból ismert jelenetet teremtve, de nem teszem. Tűröm Vajda Ricsi közelségét, és érzem, ahogyan véremre szomjazva vizsgálja végig arcomat, alig pár centimétert hagyva kettőnk között. A világ kezd elsötétülni, és egyre bizonyosabb kezdek lenni abban, hogy soha többé nem látok napvilágot. Ekkor elengedi a pólómat. A szorított részhez automatikusan, szinte villámgyorsasággal nyúlok megállapítva, hogy nem válik el fejem a nyakamtól, és nem hullok a cukrászda padlójára.
Szóban ugyan még mindig nem reagálok semmire sem. Az előbb megtettem a magamét, úgy érzem. Aminek most ihatom keserédes levét. Hiszen volt bennem annyi bátorság – vagy inkább botorság –, hogy oda mertem szólni Vajda Richárdnak. De ez nem maradt ennyiben, és már több agyvérzést kihordtam két kis rövid lábamon. Csiga lassúsággal ülök vissza a helyemre. Szó nélkül, ahogy a másik el is várta tőlem.
Ekkor én mosolyodok el szélesen. Akarva-akaratlanul, de megtörténik, és a következő pillanatban újra komolyságot erőltetek arcomra.
- Egy tizennégy éves fiú jelent veszélyt a csajodra? – hagyom egy pár percre kettesben kissé szemtelenre sikerült kérdésemmel, majd akkurátusan hátra dőlök a széken, oldalra fordítom a fejem, és egy nagyot sóhajtok. Igen, ezek a már Ricsitől levett mozdulatok és viselkedés. De nem tart sokáig a színjáték. – Á – dőlök mégis előre, fejemet csóválva. Ez nem az én súlycsoportom, és nem az én játékom. – Tetszik Lili, oké? – mondom ki félelem nélkül, irgalmatlanul gesztikulálva. Ez a legférfiasabb, amit tehetek; hogy ezt kimondom. Vajda Ricsinek. Hangosan. Nem az ő maszkulin magaviseletét utánozva, nem dacosan szemtelenkedve. Hiszen ennyi a válaszom minden miértre. Dús ajkaimat magamból kiábrándulva húzom látványos fintorra, miközben szemeimet lassan a Vajda Ricsi kékjeibe fúrom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Alsó ajkamat harapdálva, izgatottságomat mit sem titkolva várom, hogy a srác elárulja nekem, milyen számok hevernek a lába előtt. Ez egy igen fontos része a játéknak, és mivel nincsen jobb dolgom ma – általában sincsen –, mint játszani, ezért valóban hihetetlenül feszengek. Gyerek vagyok a legtipikusabb fajtából, ezért a türelmem is kezd fogyni. Ugyan nem sok idő telik el a kérdésem és a válasz között, nekem mégis örökké valóságnak tűnik. „Hat meg négy” Mondja ki végül a másik, amire én ide-oda rángatom kócos kis fejemet. Not bad, not bad. Ez is valami, mert azért a tíz egy baromi jó kis szám. Legalábbis amikor a szerencséddel játszol a könyvben. A könyv. Szemeim kidüllednek az izgalomtól, majd megfordulok, hogy a padon pihenő kötetbe bújjak. Libabőrös lesz mindkét karom, sőt még combomon is érzem, ahogyan vigyázban állnak a szőrszálak. Azt is érzem, szinte kiszagolom, hogy a srác már kíváncsi, hogy mi lesz. Nem is olyan rossz arc ez a School Boy.
- Így nem lesz combo pont – mondom vállamat vonva. – De – itt egy pillanatra felnézek a másikra. Kék szemeim boldogan csillagnak, amikkel visszabújok a könyvbe, a hetvenkilencedik oldalra lapozok. Megcsócsált körmös jobb mutatóujjammal, a sorokat simogatom végig, amiket hangosan olvasni is kezdek. – Amennyiben két egyforma számot dobtál… blablabla. Nem releváns – legyintek bal kezemmel. – Amennyiben két különböző számot dobtál, és a két szám összege nagyobb, mint nyolc, adj a szerencsepontjaidhoz kettőt. Ha a pontjaid így összesen meghaladják a tizennégyet, akkor eljutottál a kardhoz, és már a kezedbe is vetted. Vezesd fel az adatlapodra, új fegyvert találtál – szemeim már úgy csillognak, hogy messziről azt hiheti a másik sírok. Szélesen mosolygok, habár a szörny még mindig előttem áll, a fegyver megszerzése egy időre megnyugtatott. „Figyelj csak” Hallom ismét a fiú hangját, amire felemelem a fejem, és arcomat érdeklődően és kissé értetlenül fordítom felé, habár igenis értem a szavait.
- Iiigeeen?! – nyújtom el válaszom a végén kissé kérdőre emelve a hanglejtésemet. Aztán ismét elkap az a rossz érzés, mert amikor Liliről kérdez egy fiú, akkor általában kapok. Vagy fizikálisan vagy a lelkemet darabolva.
- De tudnod kell, hogy semmi nincsen köztünk – mondom a legférfiasabb énemet előszedve, ami talán kacagásra késztetheti a másikat, hiszen nézzünk csak rám. Ez eléggé viccesen hangzik pösze kis számból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Lágyan rázom csípőmet, miközben még mindig fogom belső rádióm adását. Éppen Michael Jackson egyik slágerére rázom magam. Kék szemeimet lehunyom, és élvezem, ahogy combjaim között a bringa ülésével játszok, miközben még mindig fenekemet riszálom. A zene egyre hangosabban dübörög a fejemben, majd elkezd lefelé csúszni. Végigszáguld torkomon, lezuhanva mellkasomba, ahol jár egy tiszteletkört, s ismét torkomat veszi irányba, hogy számon suhanjon ki eszeveszettmódon. És beindul a váll, két karom a magasba lendül, és Jacksont utánozva kiáltom el magam.
-  All I want to say is that, they don't really care about us… - ezt megismétlem még egyszer, miközben ökleim lecsúsznak a mellkasomra, és gorilla módjára kezdem ütni azt. Mosolyogva hallgatom, ahogyan az utolsó erősebb hangok visszhangzanak, majd elégedetten elmosolyodok, és újra tekerésre adom a fejem. Annyira nem gyorsan ugyan, mint ahogyan eddig jöttem, de nem vagyok lassú. Szemeimet egy pillanatra lehunyom, mélyet szippantva a friss levegőből, s amikor felnyitom őket, egy fiút látok meg magam előtt. A semmiből bukkant fel. Esküszöm. A mellkasomban megragad a levegő, ahogyan a bringám kormányát megpróbálom egy másik irányba rántani, de már túl késő. Így a srác táskájába akad a vezérrúd jobb széle, egészen pontosan a fékkar. Nem is kérdés, hogy mind a ketten a fűben találjuk magunkat pillanatokon belül. A bringa kissé felsérti a lábamat, nem tudtam a hirtelen esésben kirántani alóla. A navinés sem jár jobban, neki igencsak megránthatja a nyakát vagy mellkasát a táska, ami most már mellettük hever a földön. A pánt sikeresen elszakadt.
- Ú, b*szki… - nyögöm, miközben fájdalmas képpel a bicikli-sértett vádlimhoz nyúlok. A másikra emelem a szemeimet. – Jól vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szia'tok! új tanév kezdésekor nullázódik a pontverseny, igaz? :3

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

akkor jó, köszi Masa

*ördögi, egyre hisztérikusabb kacaj, távolodó kamera*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Ma reggel úgy döntöttem, hogy a kastélyon kívül fogok reggelizni. Ezért lementem Bogolyfalvára – mert szereztem állandó engedélyt, thanks Mom – és meglátogattam a cukrászdát, biztosan hiányoztam már nekik. Amióta Vajda Ricsivel volt ott egy a kellemetlennél is kellemetlenebbül kezdődő randevúm, nem szívesen mentem oda, mert csak feltépte a sebeket. Az igazat megvallva, nem is esett olyan jól az a… hat fánk. Így nem is időztem ott sokat. Elvitelre kértem egy virslis párnát. Néha a sósat is megkívánom. Ezért akkurátus léptekkel, nyugodtan elindultam a vasútállomás irányába. Szép nap ez a mai; a madarak csivitelnek, kellemes langyos a szél, és igazi falusi hangulat járja be a környéket. Kutyaugatás, tyúkok kotkodálnak. Valóban egyre kintebb kerülök a faluból. Kutyaugatás, kutya… csaholás, kutya… morgás. Lassan fordulok meg, és egy egész pofás kis keverék kutyát pillantok meg, azonban neki más tervei vannak velem, mint nekem lenne vele. Biztosan érzi a virslis párnát a zsebemben, de amint ezt felismerem, már ötven méteren futok, és sikoltozok, mint egy kislány. Egészen addig, amíg el nem érem a vasútállomást. Már nem követ a kutya, a sok ember elijesztette. De ez nekem fel sem tűnik, csak rohanok, mint egy őrült, egészen addig, amíg teljes lendületemmel neki nem szaladok egy utamban álló felnőttbe. Mesehős módjára pattanok vissza popsival a peron melletti kőre. Azonnal hátam mögé nézek, hogy üldöz-e még a pokolfajzat, s amikor megállapítom, hogy nem leszek kutyakaja, mosolyogva nézek fel, ahol egy felnőtt férfi sziluettjét látom. A háta mögül süt a nap, így nem látom tisztán az arcát, csak fájdalmasan hunyorítva nyitom szólásra az ajkaimat.
- Elnézést, de az életemre tört egy Pokolfajzat - mondom nemes egyszerűséggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Érzem a kellemetlen, tompa nyomást a farokcsontomnál, hiszen legnagyobb szerencsétlenségemre, arra sikerült érkeznem. Így nem csoda, hogy nem ezer wattos mosollyal szólaltam meg az imént, hanem azzal a tipikus fájdalmas arckifejezésemmel. Igen, tipikus annak, aki már ismer, elvégre eléggé sokszor szokott fájni valamim. Vagy magam vagy másik miatt, ez lényegtelen. Ennyi esés-kelés, ütés és miegyéb után már igazán lehetnék immunis mindennemű fájdalomra. Bal kezemmel támasztom magam a köveken, jobbal viszont a derekamat masszírozgatom, miközben félszememet az ismeretlen sziluetten tartom. Még süt a szemembe a nap, ezért a többféle hunyorítás egy percen belül.
- Látnia kellett volna – mutogatok a falu irányába. – Akkor mást mondana.
Veszem némiképp színpadiasra a figurát, miközben gyanakodva nézem a férfi következő mozdulatait. Letérdel, és érzem, ahogyan vizsgál engem. Mindenki vizsgálja a képemet, ezért szinte már szagot, sőt még színt is tudnék párosítani ahhoz, amit ilyenkor érzek. Nyelek egyet, ajkaimat összeszorítom, és keserves pofát vágva kezdek bólogatni.
- Igen, tudom – mondom gyermeki lemondással. – Bocsánat! – motyogom. Nem szerettem volna tiszteletlenül, szélvész úrfi módjára nekirontani, de így alakult. Jobb kis paraszt gyereknek tűnni, mint halottnak. Ekkor valamiért megnyugszom. A férfi hangja olyan kellemesen cseng, megragadom a felém nyújtott kezet, és felállok. Még mindig nem vizsgálom meg jobban az arcot, inkább elkezdem porolgatni a ruhámat.
- Amúgy – kezdek bele. – A bácsi elmehetne szinkronszínésznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Az én édesanyám udvariasságra tanított egész életemben. És annak ellenére, hogy néha egy kocsis megirigyelné változatos káromkodás technikámat, tényleg nem vagyok rosszul nevelt gyerek. Minden mozdulatom erről árulkodik; anyu jó munkát végzett. Megdobban a szívem. A férfi megkeresi és elintézi azt a dögöt. Én ezt el is hiszem, és hálásan bólogatva nézek utoljára ezzel a rettegő tekintettel a falu irányába. Meg fognak védeni, furcsa érzés. Aki valaha már volt gyerek – normális, hétköznapi érzésekkel –, akkor tudja, hogy milyen hamar el lehet varázsolni ilyen szavakkal. Van aki persze annyira önálló ennyi idősen, hogy nem kell neki védelem; nekem mégis lelket simogató érzés ez.
- Jól – szólok röviden, miközben még egy-kettőt porolok a nadrágom hátsó részén. Ekkor megérzem a virsli illatát. Elfintorodok már előre, hiszen tudom, hogy milyen látvány fogad majd, amikor kiveszem a péksüteményt a zsebemből. Mint amit a kutya szájából húztak ki. Nagyot nyelek, szinte érzem, hogy a fánkot a nyelőcsövemet felfelé kezdik nyomni a funkyt – fánkit. Előveszem a süteményt, és undorodva sántikálok egy nagyon közel lévő kukához, amibe ki is hajítom a maradványokat. Jobb lábamat kissé húzva, de férfi módjára teszem meg Mr. Hyde-ra emlékeztető járásmóddal azt a pár lépést a szinkronszínész felé.
„Bácsi? Milyen bácsi?” Érzem, hogy ezt azért mondja, mert nem érzi még magát elég öregnek, de… az. Mármint az én fejemben annak tűnik, hiszen el sem tudom képzelni, hogy én egyszer ennyi idős legyek.
- Pe… - dig tényleg nagyon jó a hangja. Mondanám, amikor végre meglátom a férfi arcát. Ismerem őt. Az újságból. Ő… Merlinre! Láttátok a Reszkessetek betörők című filmet? Most azt a jelenetet láthatjátok, amikor Kevin találkozik az öreg hólapátos Marleyval. Nem tudod, hogy milyen az? Google it. A vérem megfagy, és minden zaj elhal körülöttem. Ez a nap egy katasztrófa. Az előbb egy kutya, most meg… a csávó, aki kinyírta a szüleit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Zippzhar Mária Stella - 2019.09.16. 12:10

erre, amit Eli mond (below) :3 muahahahaaaaw

Elijah Kearney - 2019.09.16. 12:32

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

de lesz ám, Lau :3

congrats, Eli ^^

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Elijah Kearney - 2019.09.17. 07:06

majd ha lesz időd, addig kaparom a falat, olyat kíváncsi vagyok, de ne is törődj vele

good job, guys :3!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Thomas Middleton - 2019.09.17. 21:03

xddddd igen, nagyon durván nyomjátok

konnichiwa off :3!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

mit sütsz... nekem? *-*

Nárcisz: jaaaaaaaaaj, én minden hétvégén így vagyok *szip-szip* ... ha találtál alvás-szerelőt, szólj kérlek :3

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Ez most olyan érzés, mint amikor egyedül vagyok a házban, mert Anyu elment a barátnőihez a „könyvklubba”, és valami hangot hallok az udvarról, a tetőről, padlásról vagy ne adj Merlin a szobám előttről. Nincsen mostanság szellemünk, mert mindegyik el lett paterolva tavaly. Mi csak úgy emlegetjük otthon, hogy a „Nagy Szellemlikvidálás Éjszakája”. Tele volt a ház kóbor lelkekkel, és végül meg kellett válnunk tőlük. Érdekel? Egy szelet triplacsokis torta mellett mindent elmesélek. Azonban most nem a szellemes történet emléke az, ami miatt falfehérré sápadok, és a vérem valamelyik vasúti büfé kukája mögé bújik félelmében. Nagyot nyelek. Szokásos reakció tőlem félelem esetén. Eddig apró szemeim kidüllednek, ahogyan meglátom a cikket lelkiszemeim előtt, és ahogyan Terminátor szkenner módjára az előttem álló arcára illesztem, még a szám elé is kapok, mint egy rémült kis fruska.  Hallom a férfi kérdését, de nem tudok rá válaszolni. Az előbb említett újság van összegyűrve a torkomba gyömöszölve. Próbálnék nyelni, de minden nyelésnél fájdalmasan vágja meg az éles papírvég nyelőcsövemet. Cukorborsóság ide vagy oda; ez most nagyon odacseszett a lelkemnek.
- Én... én nem akarok meghalni – szólalok meg végül vékonyka hangon.
Igen, a vak is láthatja, hogy valami van. Nem tudom, hogy fel szokták-e ismerni vagy érdekel-e valakit mostanság ez a téma, de az én elmémbe beleégett a cikk. Főleg azért, mert szeretem a horrort, a krimit meg mindenféle pszicho-dolgokat, és élvezettel olvastam a bulvárszennyt. De most, hogy élőben találkoztam a férfival, nem tudom, hogy mitévő legyek. Should I stay or should I go?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Jobb kezemmel támaszkodok a száraz tapintású fűben, ballal pedig hol mellkasomat, hol vádlimat fogdosom szűnni nem akaró fájdalmas sóhajtások kíséretében. Kék szemeim a másiké után kutatnak, akár egy szeretetéhes kiskutyáé. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól van, és nem esett nagyobb baja. Azt látom, hogy a nyakát fájlalja, ami nem is csoda, hiszen az ütközés következtében nem sok mindenük maradt fájdalomtól mentes. Megvan. Mármint a navinés, és ez jó hír. A kérdésére nem válaszolok, csak bólogatok, és maximum egy „ühüm” hagyja el vastag ajkaimat. Közben szemeimmel követem a másik fejének útvonalát. Ott van az iskolatáska, szakadt pánttal. Fintorra húzom ajkaimat. Sajnálom, hogy így történt, nem akartam én elgázolni ma senkit sem. Tényleg nem, nézd meg a határidőnaplómban. Látod? 9 és 10 óra között semmi nincsen benne, csak egy kis free time. Kihúzom felsőtestemet, miközben bal kezemet is magam mögé teszem, így mindkét karommal támasztom magam a földön. A kiegyenesítésnek köszönhetően roppan egyet-kettőt a gerincem. Jó tudni, hogy ez megvan, ha már a kulcscsontom nem éppen van a helyén. Vagyis jobb oldalon szinte nincs is csak egy kisebb csonk. De ami jó benne; jó kis party trükk, amikor kiroppantom a vállam, és szinte ki tudom fordítani a karomat.
- Nem para – nyögöm végül, miközben kékségeimet a másik meleg, barátságos tekintetébe fúrom. Egy iskolába járunk, ez biztos, de nem tudom, hogy azon kívül miért van meg az arca ennyire. – Én is figyelhettem volna jobban – engedek meg egy fogatlan, széles vigyort felé. Kicsit bénácska vagyok ma reggel, de most annyira nem érdekel, mint amúgy szokott.
- Nem is nagyon tudnék – mondom intenzíven bólogatva. – Amúgy… - emelem meg jobb karomat, és törlöm füves tenyeremet a nadrágomba, hogy így a közelemben csücsülő másiknak nyújtsam azt kicsit előre dőlve. – Petya vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


A helyzet egyre inkább válik szürreálissá és valamilyen perverz módon még komikus elemeket is felfedezni vélhet bármelyik külső szemlélő. Egyáltalán nem meglepő Henrik egyik feltételezése sem. Egy paranoiás kissrácnak tűnhetek, akinek egy értelmes szava nincsen. Először pokolfajzat elől menekülve esek a földre, előtte jól nekiszaladva a férfinak. Majd a hangján mélázok hosszú percekig, mint egy autizmussal küzdő tinédzser. Most pedig éppen a halálfélelmem az, ami teljesen tanácstalanná teszi a másikat. Nézem, ahogyan elém guggol, de most már inkább gyermeki morcosság ül ki az arcomra, s arcomat a Nap felé fordítom. Végig hallgatom, amit mondani szeretne nekem, majd kék szemeimet visszaemelem rá. Kezdek elbizonytalanodni. Talán nem is ő az? Pedig a szkenner az előbb 100%-os match-re sípolt vészriadót az elmémben megmaradt kép és az előtte guggoló között. Ajkaimba harapok, és összehúzott szemöldökkel lépek egyet hátra. Most már mindketten értetlen tekintettel meredünk a másikra.
- A bácsi nem… - hagyom félbe a mondatot, a végén a hangsúlyt az egekbe emelve, hogy érezhesse, kérdezni akartam valamit, de belém fagytak a szavak. – Mármint – hebegek és habogok. A tekintetem kezd kitisztulni, mintha valami kábítószerről jönnék lefelé éppen. – Biztosan összetévesztettem valakivel – most már teljesen elbizonytalanodtam. Rákérdezni nem merek a névre, bajba kerülnék. Nem akarok még nagyobb bajt magamnak. Inkább összeszedem magam, miközben megteszem vissza azt a lépést, amiben az imént eltávolodtam.
- Nem… - csóválom a fejem. – Nem, dehogy. Jól vagyok – nem tűnik teljesen így, de erősen kezdek a fejcsóvából bólogatni, ezzel is erősítve mondandómat. Már nem is merek a férfira nézni, mert teljesen égő ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Tényleg nem jut eszembe más szó, mint az égő. Szegény csávó csak segíteni akart nekem, mert annyira elveszettnek, és – ami még fontosabb – szefósnak nézek ki. Én meg így viselkedek. Azt flesselem, hogy ő valami vérengző mágus, aki cukrosbácsi módjára szeretne engem elcsábítani egy olyan helyre, ahol utána nyugodtan gyakorolhatja rajtam az átkait. Haha. Újra a férfi szemeibe nézek, és látom a jóságot és a kedvességet. Ez nem az az arc. Ő csak egy vonatot váró úriember, aki biztosan a kedvesét vagy az anyukáját várja. De inkább az utóbbi, mert nincsen nála virág. Aztán lefő’ a kávé. Ambrózy. Nem, nem, neeeem. It can’t be. A furcsa viselkedésem őt is arra engedi következtetni, hogy én igenis azt az embert fedeztem fel benne, akiről az újságok írtak. A már nagyjából megnyugodott tekintetemben ismét beköltözik a félelem. Aztán eltűnik. És visszajön. És eltűnik. Mi történik? Érzem, ahogyan apró szőrszálaim az égnek merednek karomon, nyakamon, majd végigfut a hideg a hátamon is. Ha macska lennék, akkor úgy néznék ki, mint az a bizonyos Halloweenkor ábrázolt fajta. Görbe háttal, azon álló szőrrel, eszeveszettül fújva arra, aki most előttem áll. Olvastam róla, tudom, hogy mit hoztak le az újságok. De annyira ellentmondásos az egész érzelem-vasút, amire ma is sikerült felpattannom. Ez egy kedves férfi. Elmúlik az érzés, hogy sikátorba szeretne rángatni, hiszen belenézek a szemeibe. A tekintete mindent elárul. Legalábbis én így érzem. Lehetséges, hogy ezzel írom alá a halálos ítéletemet, de…
- Miért hazudnának az újságok? – kezdek vele, karba tett kézzel csevegni. Ha tényleg ő az, akkor nekem már úgyis mindegy, addig beszélgessünk, amíg nem végez velem. Még mindig úgy tekintek a lapokra, mint megbízható forrásra. Lásd, Vajda Ricsivel való találkozásomkor is azokat bújtam, mert azt hittem, hogy abból valamit megtudok. Valami igazat.
- De akkor ezt honnan veszik? És… - húzom össze a szemöldököm. – Miért lenne nekik érdemes b*szakodni Magával? – teszem fel a tőlem megszokott stílusban a kérdést, majd a szám elé kapok. Most mégis csak felnőttel beszélek. Remélem, hogy nem dorgál meg, hanem szépen túllép rajta. Szerintem meg is állna a szívem, ha Ambrózy Henrik leszidna. A gondolattól is kiver a víz. Aztán mindent elfelejtek egy pillanatra. Kaja. Azzal engem, a kis puhost bármikor meg lehet venni kilóra. Ami mondjuk nem olcsó.
- Oké – mondom egy nagyot nyelve, ahogyan a virslis párnára gondolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Theon Delacroix - 2019.09.23. 09:12

grat, Theon :3 gratula mindenki!

én is másodikos vagyok, nem buktam semmiből ^^

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

érthető, érthető

és az első napodon már egy könyvben is ragadtál o.o

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Meglepően udvarias jelenetnek lehet szem- és fültanúja bárki, aki erre jár és meghall minket beszélgetni. Nem mondom, hogy ez furcsa, de ritka. Mindenesetre. No, de nem nekem és… Thomasnak. Még mindig fájdalmas képet vágva, de barátságosan mosolyogva rázom meg a másik kezét. Nagyon óvatosan és nagyon finoman. Az igazat megvallva, nem is tudnám máshogyan, hiszen az én végtagjaim is sajognak, mint az állat. A kézfogás végeztével nem dőlök vissza, hanem inkább előre, és megpróbálom megmozdítani a lábamnak dőlt bicajt. Á! Esélyem sincsen. Semmi erő nincsen bennem. Dühös oroszlán módjára szusszanok egy hatalmasat, szinte látszik a levegőben a belőlem távozó levegő. Jól nézünk ki, mondhatom.
- Jövök neked egy táskával – szegezem mutatóujjamat a sebesültre. Vagy inkább elhunytra. Nem tudom innen megállapítani, hogy mennyire okoztam kárt. – Nagyon sz*r a helyzet? – kérdem végül fancsali képemet ismét Thomas felé fordítva. Tényleg nem akartam vele kiszúrni, teljesen véletlenül történt az egész. Eddig is őt figyelem, de amikor meghallom a „Figyelj csak…” megszólítást, szurikáta módjára húzom ki felsőtestem, amilyen azt mutatom ösztönszerűen, hogy minden figyelmem neki szentelem. Aztán visszaengedem magam a kényelmesebb ülőpozícióba, és megcsóválom a fejem.
- Eddig még… - nézek szét magam körül. – Sajnos nem – és ekkor jut el az agyamig, hogy milyen jelvényről lehet szó. S pont abban a pillanatban ejti ki Thomas is a száján a szót. Valóban! Thomas Middleton, Navine prefektus. Figyelek én. – De mindjárt megkeressük – nyögöm, ahogyan eltolom magam a földről, és akár egy pár hónapos bébi a nagyszoba szőnyegén, próbálgatom első lépéseimet. Arrébb lököm a bicajt, és megpróbálom bejáratni lábaimat. – Keressük meg együtt – széles, fogatlan vigyort engedek meg a másik felé, és kezemet is irányába nyújtom. – Fel tudsz állni?